we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
Lurid Shade Icon_minitimeby Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
Lurid Shade Icon_minitimeby Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
Lurid Shade Icon_minitimeby Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
Lurid Shade Icon_minitimeby Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
Lurid Shade Icon_minitimeby Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
Lurid Shade Icon_minitimeby Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
Lurid Shade Icon_minitimeby Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
Lurid Shade Icon_minitimeby Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés
Lurid Shade Icon_minitimeby Aiden Hamilton
Szomb. 30 Dec. - 19:57

Top posting users this month
No user
i'm here





Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Megosztás
 

 Lurid Shade

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Lurid Shade
mutant and proud

Lurid Shade
független
loneliness is a gun
Play By : Sharon den Adel
Hozzászólások száma : 15
Kor : 45



TémanyitásTárgy: Lurid Shade   Lurid Shade Icon_minitimeSzer. 14 Jan. - 14:37


Lurid Shade


"Minél nagyobb egy csoport lojalitása a csapat irányába, annál nagyobb a motiváció a tagok között, hogy megvalósítsa a csoport céljait, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy el is fogják érni céljaikat."


Userinfo: Főkarakter

Név: Lurid Shade
Mutáns név: Z3
Születési dátum és hely: Anglia, Ludlow 1951. május 19.
Besorolás:  Független

Képesség: Hiperagy

Elsődleges képesség: Hiperagy
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 6 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Az én mutációm nem látványos. Nem tudok falakon átmenni, savat köpni, sem irányítani az elemeket. Sokan talán el sem ismernék mutációnak. A koponyám űrtartalma 4850 cm³, 300 milliárd neuron van az agyvelőmben, neurononként 30.000 szinapszis szállítja másodpercenként az információt. Mondjam egyszerűbben? Az agyam könyvtár, számítógép, labirintus. Minden, amit az életem során olvasok, tanulok, érzékelek itt van a fejemben, és egyetlen gondolatba kerül előhívni. Az agyam programozható, irányítható, erőforrásai átcsoportosíthatóak; egyszóval egy igazi Z3 rejtőzik a koponyámban.
Képesség távlatai: Minél többet tanulok, annál többet tudok, ehhez nem kell mutánsnak sem lenni. Az X-gén csak felerősíti azokat a kompetenciáimat, amikkel alapvetően is rendelkezem. A fejlődésem kizárólag a saját kezemben van.


Jellem: Engem nem törhet meg az élet. Túlélőként is jellemeztek már, de ennél itt sokkal többről van szó. Az életem az én kezemben van, és akárhány csapdát állít is nekem a világ, mindig leszerelem. Megtanultam felismerni, elemezni, alkalmazkodni, kitörni. A saját erőmben bízom, és kizárólag magamra támaszkodom. Bizalmatlannak tűnhetek, de be kell látnod, hogy vannak olyan döntések, amiket egyszerűen nem hagyhatsz alkalmatlan kezekben. Ezt leszámítva a csapatmunka híve vagyok. A csoport egy hatékony egység arra, hogy elérjem a hosszútávú céljaimat. Ehhez persze egy olyan vezetőre van szükség, aki összefogja és motiválja a csoport tagjait. Aki ismeri minden erősségüket és gyengeségüket, akinek mindig van egy megfelelő embere az adott problémára, és tudja, hogyan vegye őt rá a 100%-os teljesítményre. Ez vagyok én. A vezető, a tanácsadó, a pszichológus, a gondozó, az otthon megteremtője, ahol biztonságban érezhetik magukat az embereim; én vagyok a fény az alagút végén, és a száguldó expressz navigátora.


Kinézet, megjelenés: A kor nem igazán látszik rajtam, házias nő lévén saját kozmetikai szereimmel kezelem az öregedés első jeleit. Bőröm kisimult, ráncmentes, hajam hosszú, barna, töredezettségtől mentes. Arcomat csinosítja egy enyhe, hétköznapi smink is, bár ebben inkább a természetes vonalat követem. Alkatom nem nevezhető sportosnak, inkább az a fajta nő vagyok, akin látszik, hogy többet olvas, mint amennyit eszik. A biztonság kedvéért azért a diétámat is tartom, így óvom a testem egészségét, és persze a vonalaimat. Átlagos magasságomat gyakran feldobom egy-egy magassarkúval, egész megjelenésem ápolt, rendezett. Az elegáns, színes ruhákat részesítem előnyben; engem soha nem fogsz szűk blézerben, fekete keretes szemüvegben és miniszoknyában látni. Állandó ékszereim nincsenek, mindig az aktuális ruhámhoz választok valamilyen színes kiegészítőt; ellentétben a korombeli nőkkel nekem nincs kikopva a bal kezem gyűrűsujján az a bizonyos sáv.


Előtörténet:
Nagyon szegény családból származom. Nekem nem csomagolt édesanyám szendvicset az iskolába, és az édesapám nem ült mellettem este, hogy felolvasson egy mesét. Nem is igazán emlékszem rájuk, annyira keveset láttam őket. Két műszakban dolgoztak a bányában, édesapám bányász volt, édesanyám konyhai kisegítő. Nem láthatták, ahogy egyedüli gyermekként szépen lassan felnevelem magam. Lemaradtak arról, amikor 6 hónaposan felálltam, és megtettem az első pár bizonytalan lépésemet. Nem látták az általános iskolás rajzaimat, amin futurisztikus stílusban alkottam meg a saját rózsaablakaimon trónoló szentjeimet.
Az iskolám egyfajta gyűjtőhely volt, ahová a környék szegény gyerekeit terelték össze. Untam, mert messze nem az én szintemet tanították. Gyakran megszöktem és még gyakrabban javítottam ki a tanáraimat és diáktársaimat egyaránt. Egyetlen röpke év alatt megtanultak gyűlölni. A legrosszabb jegyeket vittem haza, de nem is számított, a szüleimnek soha nem volt idejük a tanulmányaimmal foglalkozni. Mindent magamtól tanultam meg. Írni és olvasni, főzni és sütni, takarítani és szerelni, megértetni magamat az átlagos emberek szintjén.
Valahányszor elszöktem, a város szegényes kis könyvtárában bújtam el, és elolvastam mindent, ami a kezem alá került. Megismertem azt a gondolkodásmódot, ami egy jobb világért tevékenykedik, és megismertem azokat az embereket, akik mások nyomorának eltörlését és egy élhetőbb társadalmat tűztek ki maguk elé. Eldöntöttem, hogy én is ilyen ember leszek. Mindent, amit elolvastam feldolgoztam magamban, átrágtam és átalakítottam a saját elméleteim alapján. A fejemben felállt a saját etikai és erkölcsi kódexem, megalkottam a saját világképemet és az utópiáimat.
Mit sem ért. A rossz jegyeim miatt nem vettek fel magasabb szintű tanulmányokba, úgy voltak vele, hogy a buta kis csitri semmi másra nem lesz jó, mint az anyja. A bányába akartak küldeni, hogy tányérokat és lábasokat mossak napi 16 órában, száraz kenyérért és tisztított vízért. Akkor láttam utoljára a szülővárosomat, mert soha többé nem mentem oda vissza. Nem volt sok holmim, és azt is ott hagytam a szüleimnek, adják el. Pénzt nem vittem, nem is lett volna miből elvinnem.

Úgy gondoltam, elegendő könyvet olvastam a vadonról ahhoz, hogy megéljek akár a jég hátán is. Bevetettem magam a sűrűbe, és sokáig minden teljesen rendben volt. Gyümölcsöket szedtem, elkerültem a vadcsapásokat, egy domboldalban aludtam, ahol a meleg délutáni nap cirógatta a bőrömet. Aztán eleredt az eső. Az esőt minden angol gyorsan megszokja, ha nekiered a zivatar, csak behúzódnak egy kávézó biztonságos terasza alá, meleg teát szürcsölnek, és kedélyes beszélgetésbe elegyednek a vendégekkel. A vadonban viszont nincsenek teraszok.
Két napot sem töltöttem ott, szabályosan menekültem a legközelebbi városba. 30, maximum 40 km-t tehettem meg, át a mocsarassá ázott erdőségen. Amikor megérkeztem az idegen városba mocskos voltam, tépett, és nagyon beteg. Magas lázam volt, legyengültem, szédelegve csapongtam az ismeretlen, kanyargós utcák között. Egyetlen dolog járt a fejemben: túl kell élnem, bármi áron! Ételt lopni nagyon kockázatos lett volna, abban az állapotomban azonnal elkaptak volna. Más utat kellett választanom. Egy utat, ami az emberi lélek sötétségére épít.
Tudod, hogy hol dőlnek össze a legszebb eszmék? Amikor először kell eladnod saját magad azért, hogy holnap is életben légy. A testem ványadt volt és satnya, az utcalányokkal biztos, hogy nem vehettem volna fel a versenyt. Nem értettem semmilyen szakmához, csak a tudásomat, a hangomat és az élni akarásomat hoztam magammal ebbe a nem túl messzi új világba. Sorra jártam az üzleteket, hogy felkínáljam a képességeimet. Olvasás, írás, számolás; nem hinnéd, de még ezek is eladhatók. Jegyezz meg valamit: bárhová mész a világban, az eszed lesz mindig a legértékesebb, ha arról van szó, mit tudsz eladni magadból.
Az üzletekben nem volt szerencsém, ezért a piactér felé sodródtam, ahol nagy tömeg verődött össze egy utazó kuruzsló körül. A bolondja fiatalító krémet árult, amit megzúzott zöld levelekből, sárból, esővízből és forralt, tiszta alkoholból kevert ki. Már akkor teljesen be volt csavarodva, és az eltelt hónapok nem sokat javítottak az állapotán. Mondanom sem kell, a terméke undorítóan nézett ki és szagra sem volt biztató; nem csábította az egyszerű embereket. Az eső is újra eleredt, ezért a közönsége szépen lassan elszállingózott. Eleget hallottam belőle. Kielemeztem, és ázott keselyűként csaptam le rá, hogy bekebelezzem a vállalkozását.

Rábeszéltem a változásra. Belebeszéltem, hogy szüksége van rám. Elhitettem vele, hogy én tudom a tökéletes receptúrát, megismertem az egyszerű emberek vágyait és igényeit, végül tökéletes kikiáltó lett belőlem. Egyszerűen nem tudtak figyelmen kívül hagyni. Rengeteget utaztunk az országban. Amerre csak jártam, elolvastam mindent, ami csak a kezeim közé került, értékesítés közben pedig az embereket tanulmányoztam. Rövid idő alatt annyira hatalmasra növeltem a közös vagyonunkat, hogy tudtunk nyitni egy saját boltot a fővárosban.
Nagyon körültekintően választottam meg az üzlet helyét. Szabályosan kerestem, csalogattam Őket. Mindent megtettem annak érdekében, hogy megtaláljanak. Azokban az időkben még két kartell működött egymástól jól elkülönítve, én pedig szépen lassan megkörnyékeztem mindkettőt. Megismertem az embereiket, a szervezetük működését, az információs hálózatukat, majd szép lassan megfertőztem őket önmagammal. A pletyka hatalmát használtam fel ellenük. Elterjedt, hogy az üzletünkben olyan kincset rejtegetünk, ami értékében vetekszik a koronaékszerekkel.
Ez akkoriban még túl erős túlzásnak számított ahhoz, hogy ne keltsen gyanút bennük. Éveken keresztül vártam rájuk hiába. A kuruzsló addigra meghalt, az alkoholgőz teljesen elpusztította, én pedig a könyveimbe temetkeztem. Egy idő után külföldről hozattam be a súlyos köteteket, megtanultam számos kultúra nyelvét folyékonyan írni és olvasni, megismerkedtem a pénzügyi rendszerekkel, a gazdasággal, az informatika kezdetleges formáival, a természettudományokkal, az orvostudománnyal és a fejlődésben lévő pszichológiával. Vártam rájuk; sokáig vártam, míg végül nyilvánvaló volt, hogy nekem kell lépnem.
Kintről behozott régiségeket kezdtem felvásárolni, és az általuk szervezett aukciókon értékesítettem. Újra elővettem a régi történeteket, és beleszőttem a misztikumba a felvásárolt régiségeket. Egyik-másikról azt is elhintettem, hogy feketepiacokról származnak. Végül megtörtem a kisebb kartellt. Majdnem 1968-at írtunk, tél volt és nagyon sötét. Nálam minden lámpás égett, fényárban úszott az üzlet, amikor állig felfegyverkezve megjelentek. Készséggel álltam félre az útjukból, s habár a szívemet úgy kellett állandóan lelassítani, sikerült annyira megőriznem a hidegvéremet, hogy előrébb tervezzek náluk. Erre a napra vártam évek óra.
Módszeresen szétverték az üzletet, mindent porrá zúztak, mint letéptek a falakról, minden szövetet felvágtak, mégsem találtak semmit. A pusztítás alatt az egyik végig pisztolyt fogott a fejemhez. Minden perccel idegesebbek lettek, és az eszetlenségük szépen lassan megnyugtatott. Már tudtam, hogy felül fogok kerekedni rajtuk, nem volt hát miért aggódnom. Ha elszámítom magam, csak egy golyó a fejemben, gyors és egyszerű halál.
-Hol van? Hol van az a hatalmas kincs?
Az üvöltésre már meg sem rezzentem.
-Itt áll előtted.
Nem voltam hangos, csak határozott, mégis, mintha ostorral vágtam volna végig az arcukon. Haragba rándult minden apró ráncuk. Akkor, abban a fél percben féltem életemben utoljára igazán. Abban a fél percben kellett nagyon erősnek maradnom, és fenntartanom a kihívó, de semmiképpen sem fenyegető testtartásomat. Húzd ki magad, feszítsd le a vállaid, nézz fentről, de ne a szemébe. Ne egyenesen a szemébe, valamennyivel alá, az orrára fókuszálj, mint a vadállatoknál. Végül félrenézett. Győztem az elméje felett.
Nem lőttek agyon, helyette elvittek a kartell vezetőjéhez, ítélkezzen ő felettem. Megvezettem az egész alvilágot, ezt sem lenyelni, sem figyelmen kívül hagyni nem tudták. A döntést végül mégis én hoztam meg helyettük. Csak úgy, mint régen, de már sokkal finomabban, puhábban ültettem el a fejükben, hogy nekik szükségük van rám. Valójában nem is ment szembe az állításom a valósággal. Rosszul állt a szénájuk, kellett egy jó stratéga, valaki, aki egy egész várost is képes fejben irányítani. Én.

Még abban az évben, komolyabb belső háború nélkül egyesült a két kartell, én pedig egyetlen ellenszolgáltatást kértem tőlük a munkámért: egy prémium kategóriás, hamisított középfokú végzettséget, amivel már csatlakozhattam az Oxfordi kutatócsoportok egyikéhez. Bekerültem a felső körök vérkeringésébe, hamarosan szakmai körökben is megismerték a nevemet. Gazdaságpolitikában, pénzügyben és menedzsmentben nem akadt jobb nálam, két évre rá már előrehozott záróvizsgákkal diplomáztam. Saját cég építését terveztem, amit szorosan összekötöttem volna az alvilág működésével, ezzel létrehozva egy olyan erős szervezetet, amit később kiterjesztettem volna az egész országra. Egy országot akartam uralni.
Végül az összes tervem elhajózott velem Amerikába. Nem a lehetőségek hazája vonzott ennyire, hanem valami sokkal sötétebb. A Szörnyeteg karmai először anyaországomba és Franciaországba értek el. Akkor hallottam Róla először olyan informátoroktól, akik ismertek olyan személyt, aki hallott már olyanról, aki látott olyat, aki elcsípett egy levéltöredéket attól, aki ismerte az Ő egyik embere ismerősének a gyermekkori jóbarátjának a lányának a régi egyetemi kutatótársát. Még a létezését sem hittem el nagyon sokáig, de az a tény, hogy a cége leányvállalatai hiénaként falták be a lassan kialakulásban lévő fogyasztói társadalmat, megerősített abban, hogy oda kell mennem, ahol mindez először emelkedett ki a földből.
Ajánlásaimnak és előzetes hírnevemnek köszönhetően már alapból tárt karokkal fogadtak az amerikai telephelyű cégnél. Középvezetői állást kaptam, amivel egy akkori korombeli, pályakezdő nő úgy 10-20 évre boldogan ellubickolhatott. Én nem ezért jöttem. Nekem Vele kellett találkoznom, és nem értem rá holmi vállalatok igazgatására. Csekély kímélettel gázoltam egyre feljebb a cégvezetői pozíciókban, aminek csúcsán reményeim szerint csakis Ő lehetett. Közben a már sokat csiszolt csempész módszerekkel beépítettem magam a helyi alvilágba is. A csempészeket különösen szerették már abban az időben is, a nagy koponyák pedig egy jól működő szervezet alapjai, gyorsan beilleszkedtem tehát.
Mindenhol terjesztettem a hírem, alvilági és céges berkeken belül is, szabadidőmben az éjszakai életet bújtam, hogy valamely sötét sikátor mélyén vagy egy fényűző, luxus bár közepén megtaláljam, de ha találkoztam volna vele, akkor sem ismerem fel, annyi legenda terjengett már róla. Nem tudtam hogy néz ki, nem tudtam, hol bukkanhat fel, csak azt tudtam, hogy meg kell Őt találnom. Ez olyannyira rögeszmémmé vált, hogy végül sikerült befúrnom magam a vezérkar közvetlen közelébe. Még akkor is bizonytalan voltam a létezésében, arról fantáziáltam, hogy szándékosan rejtőzik, azt akarja, hogy megtaláljam. Ez már 1974-ben volt.

Még azon a hideg tavaszon meghalt a Vezérkari Tanács egyik férfitagja. Összegyűjtöttem az összes ajánlást, amit csak hatalmamban állt megszerezni, és megpályáztam a felszabaduló pozíciót. Komolyan felkészültem mindenre, ami csak egy ekkora volumenű állásinterjún megtörténhet az emberrel, de Rá már akkor sem lehetett. Kisimult, kellemes, átlagos külsejű, intelligens férfinek láttam, akiben több rejtvény bújt meg, mint a Vatikán tiltott raktáraiban. Megnyerő, ám mégis átlagos külsején szinte átizzott a karizmája. Abban a pár másodpercben, amíg kezet fogtunk egymással feloldódott minden kétségem vele kapcsolatban. Soha többé nem kételkedtem benne. Azon napon addigi életem legjobb formájában voltam, olyan gyorsan száguldottak a gondolataim, mint egy csúcstechnológiás számítógépnek.
Az állásnál sokkal többet kaptam tőle az eltelt évek alatt. Nem a saját lakosztályról beszélek a kastélyban, és nem is a szervezetei közvetett irányításáról. Sokkal inkább azokra a délutáni teákra gondolok, a halk, barokk zenére és a végtelenbe nyúló elképzeléseire. Arra, hogy a világmindenséggel szőtt terveivel mindig mozgásban tartja az agyamat. A könyvritkaságokra, amikkel alkalomadtán meglep. A mutánsokra, akiket általa megismerhettem. A Virágaira, édes Lányaimra, akik mindig számíthatnak rám, és én is számolok velük minden egyes pillanatban. Amikor Ő lesz a világ ura, én leszek az, aki összetartja ezt a világot, amíg Ő újabb trónok után néz.




A hozzászólást Lurid Shade összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 16 Május - 14:07-kor.
Vissza az elejére Go down

Moira MacTaggert
mutant and proud

Moira MacTaggert
ember
I just believe my eyes
Play By : Rose Byrne
Hozzászólások száma : 433
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Lurid Shade   Lurid Shade Icon_minitimeSzomb. 16 Május - 11:39


Elfogadva!


Elfogadva!

Fúha, nem semmi, furdulatos ET! Már elolvasni sem volt rövid idő (megjegyzem van egy hosszabb véletlenül megismételt bekezdés). Nagyon furdulatos, és ha Nikola elsőtisztje leszel, akkor már előre félek a világot is átszövő konspirációtól Very Happy Külön köszönöm, hogy azt írtad, hogy lábas, és nem lábos, az úgy fura lett volna, sokan úgy használják. Izgatottan fogom olvasni a játékaidat, amelyekben biztosan nem lesz unalomba fulladás. Most már csak annyi dolgod van, hogy foglalózol, és mehetsz is játszani^^


Vissza az elejére Go down

Lurid Shade
mutant and proud

Lurid Shade
független
loneliness is a gun
Play By : Sharon den Adel
Hozzászólások száma : 15
Kor : 45



TémanyitásTárgy: Re: Lurid Shade   Lurid Shade Icon_minitimeSzomb. 16 Május - 14:06

Tudtam, hogy valamiért gyanúsan hosszú az első rész! Very Happy Máris javítom.
Hálásan köszönöm a szemfülességedet és a kedves szavakat is. Smile
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Lurid Shade   Lurid Shade Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Lurid Shade
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lurid & Crow - Megoldás bármire

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Karakteralkotás :: Elõtörténetek :: Függetlenek-