we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Maszkabálba menni jó! :)
by Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
by Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Adrienne Meyer
Szomb. 26 Május - 15:34

Konyha
by Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
by Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
by Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Top posting users this month
i'm here





Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 New York-i bújócska

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Vas. 10 Május - 16:03


Walter & Lorelai

Cseppet sem látom őt rémisztőnek. A pasas, akivel elbánt lehet hogy esetleg annak látja, de én miért lennék így ezzel, amikor végülis akárhogy is nézzük engem történetesen megvédett,amikor bajban voltam. Oké-oké, ennek fényében viselkedhettem volna vele máshogy, kedvesebben gondolom én, vagy a fene tudja, de hát így is kedves voltam a magam gátlástalan módján. Az ember amúgy sem lehet mindig olyan, amit elvárnak tőle, én szeretek így élni és ha jól sejtem akkor ő is szeret úgy, ahogyan él. Nem kell a másikat minden áron megváltoztatni igaz? Maximum egy kicsit alakíthatunk rajta, ha attól több, vagy jobb lesz. Én is próbáltam változni anno... amikor láttam értelmét, de persze ez azért jócskán elmúlt.
- Igen, az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy fene nagy igazságérzeted van. - mosolyodom el. Hát igen védeni másokat... ő tényleg az a hős lovag típus, ez már eddig is egyértelmű volt nekem. Szeret tenni másokért, ahogy nekem is segített, pedig nem is ismer és igazából oka se sok volt rá feltétlenül, mégis megtette, szóval rendes fickó én azt mondom.
- És te vállalsz bármilyen veszélyt is? Hiszen katona vagy, nem nagyon törekszel állandó kapcsolatokra nem igaz? - ne mondja nekem senki, hogy úgy azért nem könnyebb pl. házasságban élni, hogy az ember alig van otthon, hanem katonaként fél évente egyszer van eltávja... tuti, hogy nem megy a felesége idegeire és fordítva, nem kell szórakoznia a gyerekneveléssel sem... de épp ezért ez nem olyan igazi kapcsolat szerintem, nem mondhatja senki sem, hogy olyan sokat kell tenni érte. Persze a távolság miatt tönkre is mehet, de azért könnyebb is olyannak, aki amúgy sem az ilyesmi híve.
- Miben hiszel? A jó erejében? Hogy jósággal megváltoztathatjuk a világot? - pillantok rá kíváncsian. Tényleg érdekel, nem csak úgy teszek, mintha. Kíváncsi vagyok, hogy ő mit is vár el a világtól. Nem vár hálát, hogy megköszönjék neki azt, amit tesz, de akkor... pontosan vajon mit is akar az élettől? Igazából így nem hagy nyomot, csak idegenekért kockáztatja az életét, hogy aztán ezt viszont ne nagyon kapja meg, mert hát kétlem, hogy a sok általa védett ember tenne érte túl sokat.
- Nagyon furcsán értelmezed te a kérdéseket. - nem tudom visszafogni a mosolyt. Megsértődhetnék, hogy így gondolta, pedig bennem fel sem merült. Nem azért kérdeztem, hogy marad-e, mert azt akartam vele kérdezni, hogy mikor megy el. Pedig azt mondják a női logika a bonyolult, de most pont az ellenkezőjére mutatott rá, az övé láthatóan sokkal zűrösebb. - Akkor legyen egyértelmű. Örülnék, ha maradnál, kedves pasas vagy és nem lenne fair tőlem, hogy lefárasztalak és még enni sem adok utána. - szélesedik ki kicsit a mosolyom, miközben ellibbenek a fürdőszoba felé, hogy magamra kapjak egy lightosabb köntöst. Nem azért, mert szégyenlős vagyok, sokkal inkább azért, mert szerintem ő az, aki szégyenlős lesz a végén, ha egy szál semmiben flangálok itt előtte. Az sem lep meg különösebben, hogy ezek után ruhát kér tőlem, pedig én őszintén szólva szívesen elnézegetném ruha nélkül. Mint egy saját kis tökéletes görög szobor... megtartanám.
- Pedig határozottan jól áll neked a meztelenség. - de nem lep meg, hogy mégis fel akar venni valamit. Azért körülnézek kicsit, de sikerült szépen szétdobálni a ruháinkat. Érthető... éppenséggel nem arra figyeltem, hogy mindent szép rendben pakoljak le. - Áh! Tessék, ha annyira akarod. - nyomom a kezébe, de azért előtte még muszáj egyszer végigsimítanom a mellkasán még így csupasz formában. Szexi... komolyan, állati dögös a pasi. - Kérsz vacsit? Hideget, vagy rántottát? - nem mondom, hogy profi szakács vagyok, de jó ideje élek egyedül, hogy ha össze kell dobni valami kaját azért ne okozzon olyan nagy gondot a dolog.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Pént. 8 Május - 16:21



Lorelai & Walter



- Igen, valahogy úgy. – bólintok. Persze, nem mindig jó az, ha az ember gátlástalan, de azért bizonyos szituációkban az nagyon is jól tud jönni, bár én ezeket nem ismerem, mert a legkevésbé sem vagyok gátlástalan alkat, de nem is az a dolgom, nekem a ravaszon kell tartanom az ujjamat és meghúzni azt, ha parancsot kapok rá. – Nos…azt hiszem…köszönöm, jól esik, ha nem lát rémisztőnek, vagy ijesztőnek. – de azért talán mások annak látnak, nem mindenki… kevesen vannak velem egy súlycsoportban, ráadásul én kaptam kiképzést, míg a legtöbb ember aki nem szolgál a seregben az nem. Öltem már embert, és jó eséllyel fogok is még, van egy fajta…rutinom sajnos.
- Igen, de… sok olyan ember van, aki másféle módon erős és azokat is védeni kell az olyanokkal szemben, akik mások kárán jutnak magasabbra. – ezért nem politizálok és nem is fogok soha, mert sajnos a politikus mintája annak, hogyan kell mások kárán élősködni.
- Semmi nem veszélytelen, de néhány veszélyt muszáj vállalnunk. Semmi sem azért szép, mert állandó. – amúgy is, semmi olyan nincs, ami örökké tartana, elvégre valami mindig szétszakít két embert is, nem? Ott van a halál. Az életet nem az állandóság teszi szépé, hanem az, hogy az ember élvezi. Ki-ki másként.
- Nem mindenki, de… nem azért teszem, hogy elismerjenek. Azért teszem, mert hiszek valamiben, amiben láthatóan ön…te, nem hiszel. – soha nem azért tettem, mert az emberek elismertek. A legtöbbet nem is érdekli az, hogy katona vagyok, sztorikat akarnak hallani, de el sem tudják képzelni, hogy milyen az igazi háború. A háború, amit a színfalak mögött vívnak.
- Nekem a kérdés inkább úgy hatott, hogy… menjek el. – lehet, hogy nem így értette, de nekem az jött le, hogy dolga van, vagy csak szeretné, ha elmennék, igazából nem tudom, messze nem ismerem őt annyira, hogy ezt megtudjam mondani, de úgy tűnt erre céloz. – De ha nem így értetted, akkor szívesen maradok, amúgy sincsen hova mennem. – mert ugye nincs házam vagy lakásom, de majd maximum kiveszek valamiféle motelszobát, ami kevésbé drága és igénytelen, ott eltudok lenni amíg visszahívnak. Mert visszafognak. Ebben nem kételkedem, értékesebb vagyok, minthogy parkoló pályán hagyjanak. A civil élet pedig kissé ijesztő. – Nem azért, én… - csak megrázom a fejemet, nincs értelme elismételni azt, amit az előbb mondtam. Nem a történtek miatt akartam menni, hanem mert úgy éreztem, hogy a kérdése mögött az lapul, hogy menjek el. Azonban ha nem így van, akkor persze szívesen maradok itt, nincs hová mennem amúgy se. – Esetleg… nem láttad a pólómat? Kicsit jobban érezném magam, ha kevésbé lennék meztelen. – persze, az előbb látott teljesen  meztelenül így nem sok értelme van, de azért én egy kicsit jobban érezném magam. Vagy ha ő se találja akkor hátha van itt valami trikó, amit esetleg egy korábbi partnere, élettársa hagyott itt… akármi.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szer. 29 Ápr. - 17:31


Walter & Lorelai

- Tehát jó értelemben véve vagyok gátlástalan. Hát legyen. - mosolyodom el. Amúgy sem vagyok az a típus, aki magára veszi a dolgokat, tényleg nem. Persze, ha nyíltan kritizálna, vagy mondana rám valami nem túl szépet akkor zokon venném, de ő nem az a típus, aki ilyesmit tenne nem igaz? Ahhoz túlságosan kedves típus. - Nem tudom, nem tűnsz veszélyesnek és olyan nagyon rémisztőnek sem. - rántom meg a vállamat. Nem, szerintem őt nagyon is rendes, és nem tudna meggyőzni róla, hogy rosszul gondolom. Egyébként is elég jó emberismerő vagyok, nagyot csalódnék, ha kiderülne róla, hogy csak azért mentett meg, mert ő a városi rém, aki újabb áldozatot akart levadászni magának.
- Azt hiszem ezt mindenképpen bóknak veszem, hogy erősnek tartasz, erősnek is kell lenni ebben a világban, máshogy nem megy. - neki is erősebbnek kellene lennie, vagy nem is tudom talán kevésbé önfaláldozónak, de... mondjuk akkor nekem sem segített volna, szóval az se lenne azért jó. Végül is örülök neki, hogy megmentett a nagydarab agresszív állattól és még jobban is alakulhat ez az este, mint amire számítottam, csak ő egy fokkal keményebb dió, mint mondjuk egy átlag pasi, de attól még ugyanúgy nem lehetetlen a feladat.
- Szóval állandóság. Az állandóság is kockázatos tud lenni. - csúszik ki a számon, de aztán újra elmosolyodom, mintha nem is mondtam volna semmit és nem is fontos. Nem fogok neki az életemről mesélni, nem vagyok az a könnyen megnyíló típus, de hát volt már az életemben állandóság és azt ki szívta meg... hát persze, hogy én. Naná, hogy ezek után olyan nagyon nem vágyom rá. Finoman szólva se lett jó vége.
- És mindenki tisztel is? De akkor mire jó ez? Többnek érzed magad tőle, jó érzés csinálni? - védeni a hazát, másokért harcolni. A jó ég tudja, én nem tenném. Én magamért szeretek harcolni, nem pedig parancsokat követni és mi van akkor, ha rossz a parancs? Mi van akkor, ha olyan adja ki azt a parancsot, aki nem ért hozzá, vagy aki nem gondolja igazán át, hogy minek mi lehet a következménye? Csak úgy tenni, amit elvárnak, szerintem igenis kockázatos, én nem vállalnám, szeretem az önálló döntéseket.
Az nem mondom, hogy nagyon zavar, de azért kicsit talán igen, hogy ennyire rossznak értelmezi azt, ami történt, pedig jó volt. Még úgy is, hogy én irányítottam, amúgy is szeretem ezt a felállást, de nem mondom, hogy nem élvezném azt is, ha mondjuk ő döngetne meg bent a hálószobában. Tuti, hogy ilyen hévvel nagyon jól csinálná, csak ne lenne benne annyi gátlás, meg kétség, hogy most akkor rosszat tett. Végül csak sóhajtok egyet, de mégis elmosolyodom, ahogy kikászálódom az öléből, csak akkor lepődöm meg, amikor még azt a lehetőséget is visszautasítja, hogy maradjon. Eddig még az állandóságról magyarázott, most pedig mégis ő akar lelépni az alkalmi szex után?
- Ha zavarnál nem kérdeztem volna meg, hogy nem akarsz-e maradni. Szóval... el akarsz menni? Nem ismerem a környékbeli moteleket, ebben nem tudok segíteni. - rántom meg most már a vállamat. Talán egy kicsit azért van bennem sértettség, ha nem is nagyon, de én komolyan nem akartam, hogy akkor most csak úgy lelépjen. Ellibbenek a fürdőszoba felé, hogy magamra kapjak legalább egy egyszerűbb, lenge köntöst, csak aztán lépdelek vissza a nappaliba. Legyünk akkor komolyabbak, ő amúgy is folyton az. - Figyelj... nem kéne végletekben gondolkodnod. Segítettél nekem, szexeltünk egy jót, de nem kell egyből lelépned, csak mert nem fogadtam örök hűséget. Ha akarsz, akkor tedd, de... baj, ha én örülnék, ha maradnál? Becs' szó... jó kislány leszek. - nem fogom erőltetni és győzködni sem, de azért megpróbálhatom azt hiszem, legalább egy kicsit. Nem lenne abból semmi baja, ha itt aludni, vagy legalább enne valamit, vagy a jó ég tudja. Tőlem akár beszélgethetünk is, abba sem halok bele.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 25 Ápr. - 23:14



Lorelai & Walter



- Nem szándékoztam önre célozni, de való igaz, hogy a szavaim egy része akár önre is vonatkozhatna. De természetesen nem rossz értelemben véve mondom ezt. – rázom meg a fejemet. Nem áll szándékomban őt megbántani, való igaz, hogy teljesen más, mint amilyen embertípust én megszoktam, de ezzel nincsen baj, nem lehet mindenki egyforma. – Még csak alig ismer engem, hogyhogy örül akkor neki? Lehetek akár…sorozat gyilkos is, vagy egy visszaeső bűnöző. – engedem el picit a fantáziámat. Való igaz, hogy nem igazán értem azt, hogy miként örülhet nekem, ha igazándiból még csak nem is ismer, és kevés dolgot is tud rólam azon kívül amit mondtam, vagy lát rajtam, bennem.
Hogy a kérdésére a legpontosabb választ adjam, jobban kéne, hogy ismerjem magát, de első benyomás és az eddig tapasztaltak alapján az erősebb nőkhöz sorolnám önt. – a jelleme miatt, nem is igazán azért, mert minden ellen lázadozik. Ezt én inkább adnak tudom be, hogy nem egészen van tisztában magával, és ezért a világban keresi a problémát, ahelyett, hogy magába nézne és ott keresné, majd javítaná azt.  Persze, ezt teljesen érthető és logikus emberi gondolkodás, én is így tettem sokszor, ha hibáztam, akkor először mást vettem nagyító alá és nem magamat. Azóta már megtanultam a leckét.
- Talán egyszer majd befogja. Örökké így élni nem hiszem, hogy túlzottan ajánlatos. Tudja, kell valamilyen szintű állandóság az ember életében. – arról már nem is beszélve, hogy elkaphat sokféle betegséget azzal, hogy gyakran cseréli a partnereit, és itt természetesen a férfiakra gondolok akiket az ágyába fogad, vagy azoknak mászik az ágyába.
- A viszonzás leginkább a tisztelet, amit egy átlag polgártól megkapok. Na meg a pénz persze, a szolgálataimért azért megjutalmaznak, de nem ez az, ami motivál. – rázom meg a fejemet. Soha nem a pénzért húztam meg a ravaszt. Azért tettem, mert hittem és hiszek abban, hogy így megvédhetem a hazámat.
De én nekem már jóval nehezebb megbocsátani magamnak ezek után. Mondanám, de nem mondom, mert hiába mond ennek ellent az agyam, a testem attól még akarja, és hát végül eszerint is cselekszem. Nem mondom, hogy nem élvezem, mert hazugság lenne, Lorelai nagyon is tudja, hogy mit csinál, én pedig amúgyis régen voltam már nővel, de ettől függetlenül még ez nem több, mint egy alkalmi dolog, elvégre jó eséllyel nem lát többé. Már csak azt kellene majd kitalálnom, hogy innen mégis hova megyek, mert lakásom az nincsen. Talán kivehetnénk egy szobát valahol. Talán, de nem szeretem a moteleket és a hoteleket.
- Ettől függetlenül még helytelen volt. – jó volt, ez tény, nagyon is élveztem, és jól tudom azt, hogy ő jó eséllyel többet várt volna tőlem, de én nem szeretem az alkalmi dolgokat, és igaz, hogy másra nincs lehetőségem, de egyszer lefogok szerelni, és majd talán akkor lesz rá esélyem. – Nem vagyok éhes, de köszönöm. És nem akarok zavarni sem. Esetleg tudnál ajánlani egy kibírható és megfizethető motelt? – hotelt nem akarok, az drága és nem is igazán arra való, hogy az ember ott sokáig időzzön, márpedig én nem két napra kaptam kimenőt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 25 Ápr. - 18:07

18+


Walter & Lorelai

- Miért érzem úgy, hogy ezek egy része rám vonatkozik? A gátlástalan teszem azt, vagy a váratlan meglepetés lennék? Pedig inkább te voltál számomra a váratlan meglepetés. - mosolyodom el. Bár tény, hogy jó eséllyel én okoztam neki meglepetést azzal, hogy nem úgy kezeltem, ahogyan azt megszokta. De hát ő szokott el a civil élettől igaz? Én szeretem az életemet és nem vagyok annyira oda a gátlásokért, meg a szabályokért sem. Neki is egy kicsit több szabadság és több függetlenség kellene és akkor minden sokkal jobban telne az életében. igen, azt hiszem határozottan kihívásnak érzem, hogy megmutassam neki, hogy milyen is lehetne az, amit ő nem hajlandó magától kipróbálni. A lazaság. - Én elhiszem, de azért mégis csak örülök neki, hogy rákényszerítettek téged erre a kis pihenőre. - mert nekem tetszik az, hogy itt van, az hogy segített nekem és az is, hogy nem hátrált meg még mindig, pedig akár el is menekülhetett volna, ki tudja. Szerencsére nem tette meg, ennek pedig külön örülök, mert egy ilyen pasast... bűn lenne kihagyni.
- És engem minek tartasz, gyengének, vagy erősnek? - kíváncsi vagyok, hogy rólam mit gondol. Ha jól sejtem akkor saját magát minden bizonnyal erősnek gondolja, ellenben én nem is tudom, hogy mi vagyok. Ha nem vagyok szabályszerető, akkor vajon erős sem? Vagy pont azért vagyok erős, mert szembe megyek az árral és a szabályokkal? Jó kérdés, igazából kíváncsi vagyok, hogy mit gondol rólam. Az biztos, hogy nem tart jó kislánynak és ez nem gond, hiba lenne, ha annak tartana, mert nem vagyok jó. Rossz sem, de ahogyan mondta kötetlenül kezelem az életet és gátlástalanul azt teszem, amit épp akarok.
- Ebben igazad van, jobb szeretem a kötetlenséget, de nem mondom, hogy minden áron elutasítom a kötöttséget, csak még senki sem bizonyította be nekem, hogy az jó. - na jó, egyszer megpróbáltam és akkor is kiderült, hogy milyen nagyot tévedtem. Talán én nem vagyok alkalmas a tartós kapcsolatra, talán a tartós kapcsolat nem alkalmas rám... vagy hogyan fogalmazzak, netán csak rosszul változtattam, de hát mennyit számít ez? Az élet majd szépen alakul ahogy alakul és kész.
- És nem vársz ezért viszonzást? Vagy... hogy megy ez? Csak teszed és kész a végtelenségig bármi is lesz? - én szívesen megadom neki azt a viszonzást mindenki más helyett is, azzal még én is jól járnék. Lehet, hogy van bennem egy kis önzés is, de hát nem számít, attól még nekem pont jó így, tudom, hogy önző típus vagyok. Egyébként meg neki is jó, ha kicsit elengedi magát, rá férne. Aztán mehet vissza majd menteni a világot, bármennyire is úgy gondolom, hogy ez valami iszonyatosan unalmas és fárasztó tevékenység lehet, a tetejében pedig még monoton is.
- Ez nem baj... megbocsátok. - nem részesíti előnyben ezt... csak nem a szexre gondol, inkább csak az alkalmi kapcsolatra. De hát ő a katona, igazából esélye sincs másra igaz? Hiszen hogyan maradna otthon egy családdal, ha egyszer nem él civil életet, csak harcolni jár, meg világot megmenteni. Ettől viszont még egy kis kikapcsolódás neki is belefér és szerencsére a teste és az ösztönei ezt tudják, jobban mint ahogy az esze. Ezért van, hogy néha butaság az észre hagyatkozni, csak tenni kell azt, ami... jön érzésből. Ő pedig teszi, hiszen vadul csókol vissza, és egyáltalán nem fogja vissza magát szerencsére, azt pedig tökéletesen érzem, hogy neki is épp olyan jó, mint nekem, hiába próbálná tagadni. A mosoly az arcomról letörölhetetlen, főleg amikor még végül vissza is csókol.
- Akkor nincs nem, és nincs de sem. Jó volt, te is tudod... ott legbelül pontosan tudod. Talán még a feletteseid is egyetértenének, kiengedtek a gőzt, az csak jó lehet. - olyan falni való szája van, nem tehetek róla, hogy újra odacuppantok rá, mielőtt rászánnám magam, hogy megmoccanjak és lekászálódjak róla. Csak egy apró simítás, amivel a még mindig készenlétben lévő férfiasságán simítok végig. - A kávédat sem ittad meg, de kérsz valamit enni? És... maradsz még? - nem akarom én kitenni a szűrét, sőt. Láthatja, nem vagyok én olyan rossz kislány, hogy csak úgy elküldjem miután megkaptam. Maradhatna, enni... aludni... duplázni, vagy triplázni. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy milyen lenne akkor, ha tényleg belelendülne a dologba és nem csak hagyná magát, hanem úgy istenesen megdöngetne... Ah... mamám!



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 18 Ápr. - 9:27



Lorelai & Walter



- Én szeretem a szabályokat. Korlátozzák az olyanokat, akiknek nincsenek gátlásaik, fenntartják a rendet, és elkerültetik az emberrel a váratlan meglepetéseket. – amik rosszul sülhetnek el, én nem szeretem a meglepetéseket, nem vagyok egy…túlzottan oldott ember, én szabályok közt nőttem fel és éltem mindig is, a seregnél is ez van, ami nekem jó. –Úgy gondolták, hogy nem bírok több nyomást, és az én érdekemben teszik, de ennél sokkalta tovább is terhelhető vagyok. – tudom magamról, hogy mit bírok el, mind fizikálisan, mind pedig mentálisan. Én vagyok a legjobbjuk, azt hittem, hogy egy kicsit jobban megbíznak benne, és ha azt mondom, hogy bírom, akkor azt el is hiszik. Tévedtem.
- Igen, férfiak is vannak ilyenek és nők is, de ha nem lennének gyengék, nem lennének erősek sem, és ez fordítva is igaz. – rántom meg most én a vállamat. Tényleg így van, legalábbis én így gondolom, és szerintem jól gondolom ezt. Az ember attól erős,  mert van mi megerősítse, a gyenge azért gyenge, mert nem tud az erőshez felérni. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy talán a nők jobb szeretik az alkalmi kapcsolatokat, legalábbis én így vettem észre a bázison. Nem mondom, hogy a férfiak nem, belőlük is több van, de sok olyan katona társam van, akinek családja van.
- De nem tartom önt rossz embernek, csak úgy vélem szeret úgy élni, hogy nincsenek elkötelezettségei, így tehát… jobb szereti az alkalmi dolgokat, mint az állandókat. – és nem feltétlen a szexre célzok most, hanem úgy általában csak az életre, abban minden egyes kis területre, mert szerintem igazam van, az állandóságot nem szereti.
- Nem vagyok hős, a hősök nem ölnek. Én csak igyekszem úgy túléli a napot, hogy ne veszítsek el bajtársakat, és hogy megvédjem a hazámat és az összes lakosát az esetleges veszélytől. – voltak már olyan küldetéseim mikor egy rakétasilót kellett szabotálni, megölni egy tudóst, aki dezertált és átakarta adni az orosz kezébe Amerika összes kódját, és így megtudta volna bénítani a teljes nemzetvédelmet. De nem tartom magamat hősnek. Hős az, aki tesz valamit a  hazájáért, én ölök a hazámért, életeket veszek el, nem hinném,hogy ez hőssé tenne engem. Én teszem meg a szükséges rosszat, mert én megtudom tenni.
- De…. én nem vagyok olyan, mint maga, nem részestem előnyben…ezt. – persze, nem valami magabiztos az ellenkezésem, mert mindent viszonzok, amit csinál, és végül eljutok addig, hogy már ne ellenkezek. Vonzó nő, és sikerült már annyira felhúznia, hogy ne tudjak csak úgy elsétálni innen. Nem voltam már rég nővel, ez igaz, de ő biztosan nem úgy él, ahogy én, érzem, túlságosan is.,..tudja. hogy mit csinál, hogy nekem mi kell, én pedig hagyom őt irányítani, szeretem azt, ha a nő irányít ilyenkor, és Lorelai felettébb jól csinálja, én pedig már a legkevésbé sem ellenkezem, nagyjából ugyanakkor jutok el a csúcsra, mint ő, talán pár másodperccel később. Nem kéne, de visszacsókolok mikor közelebb hajol. – Nem, de… - nem igazán tudom úgy befejezni a mondatot, hogy ne tűnjek képmutatónak. Nem szeretem az alkalmi kapcsolatokat, mégis itt vagyok, és nem tudok felállni sem. Akármennyire is fáj beismerni, de már nagyon hiányzott a társaság, a női társaság.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Pént. 17 Ápr. - 15:07

18+


Walter & Lorelai

- Mégis mi a jó szabályokban? Meséld el nekem. - lehet, hogy velem van a baj, de én nem szeretem a szabályokat, határozottan nem kedveltem őket sosem. Azt szeretem, amikor azt tehetek, amit akarok, amikor úgy zajlanak a dolgok, ahogyan én akarom és oda megyek, ahova épp kedvem tartja, amikor épp úgy döntök. Az, hogy megmondják nekem, mikor mit... nem olyasmi, amit túlságosan jól viselnék, most is épp e miatt nehezebb a munkám, de itt azt hiszem nem olyan sok választásom van. - Valami miatt mégis így döntöttek, talán tényleg nem ártott neked egy kis pihenés. - talán csak nem ismerné be, vagy neki tényleg nem egyértelmű, hogy kellett, de mégis csak nála idősebb és tapasztaltabb emberek gondolták így, miért ne lehetne akkor igazuk vajon?
- Vannak gyenge emberek, mindegy, hogy nő, vagy férfi, attól még mindig vannak és lesznek is. - rántom meg a vállamat. Akik csak engedik, hogy kezeljék őket, akik csak dísznek vannak valaki mellett, akik nem állnak ki magukért, vagy a saját igazukért. Ez sosem fog megváltozni, és az ilyen emberek mindig megtalálják azokat, akik megadják nekik a támaszt a világban, hogy könnyebb dolguk legyen. Nem kell magukról gondoskodniuk és nagyon gondolkodni sem.
- Látom a tekintetedből, de nem baj, végül is nem is vagyok jó kislány, butaság lenne ez hinned rólam. - igaza van, lazán élek, gondtalanul és kötetlenül és azt teszem, amihez épp kedvem van és azt csábítok az ágyamba, aki épp megtetszik. A férfiak ezt gond nélkül megtehetik, ők nem számítanak ettől még cédának, de egy nő máris rossznak van mondva, ha nem él tartós kapcsolatban. Hát pedig én nem fogok lehorgonyozni, mert az csak rosszat von maga után. Tudom... sikerült már megtapasztalnom.
- Szóval az a hőstípus vagy, aki azért van, hogy másodikért tegyen igaz? Szép tőled. - mosolyogva simítok végig az arcán, épp csak egy pillanatra, csak hogy teszteljem azt a legendás zavarba hozható állapotát, mert hát lássuk be, őt kicsit sem nehéz zavarba hozni. Tényleg úgy viselkedik néha, mintha még nem is nagyon lett volna senkije, pedig bizonyára volt már csak komoly és hosszan tartó kapcsolatok. Pedig neki is kellene az, hogy lazább legyen kicsit, hogy elengedje magát épp e miatt nem próbálkozom azért annyira erősen, hogy megértsem őt.
- Hát akkor vedd úgy, hogy csak segítesz egy civilen, mint máskor, csak most nem kell senkit sem lelőnöd hozzá, csak engedned kell nekem. - nem olyan nagy dolog ez, e miatt még dokihoz sem küldik majd, hogy turkáljon a fejében. Egyszerűen csak érezze jól magát és kész, nem olyan nagy feladat ez. Simán lehet, hogy ezért küldték el pihenni is, hogy végre lazítson, én pedig csak szimplán segítek neki, hogy ezt sikerüljön teljesítenie. És naná, hogy nem fogom vissza magamat, eszem ágában sincs. Élvezem ezt a kis játékos és azzal, hogy olyan nehezen engedett nekem csak még jobban feltüzelt. Tudom, talán furcsán vagyok bekötve, de hát ez van, nekem is lehet néhány aprócska hibám igaz? Egyébként is már erre vártam talán azóta, hogy elkezdtem fogdosni a karját a sikátorban, és nem kell csalódnom. Kőkemény és egyáltalán nem apró, pedig szokták mondani, hogy az izmok csökkentik az egyéb méreteket, de nála ez még véletlenül sem áll fenn szerencsére. Én pedig gyakorlott mozdulatokkal folytatom. Eszem ágában sincs megállni, pontosan tudom azt, hogy mi kell nekem és azt is, hogy mi kellhet neki, bár ha jól sejtem, akkor nála egyáltalán nem lesz nehéz elérni, hogy eljusson a csúcsra. Azért igyekszem, picit lassítok csak, amikor már nagyon hangosan zihál, és csak akkor kapcsolok rá még jobban, amikor mmár érzem, hogy nagyon közel vagyok én is. Hátravetem a fejemet, érzem, ahogy megfeszül a hátam, és végigszalad a gerincemen a kellemes bizsergés, hogy végül egy hangosabb nyögéssel érjem el a célt. Csak utána hajolok közelebb, hogy megcsókoljam, szép lassan, szép hosszan, persze, hogy azért kapjon levegőt, még ha ki is fáradt. - Ugye hogy... nem volt olyan rossz. - nem pont azt látom rajta és csak nem lesz e miatt bűntudata, ez csak szex, mindketten jól éreztük magunkat nem igaz?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 11 Ápr. - 22:14



Lorelai & Walter



- És ha én szeretem a szabályokat? – ha így egyszerűbb, ahogy azt mondta? A seregben könnyű, ott rend van, nem kell mosogatnom és a többi, néha iszogatom a többiekkel, filmet nézek, vagy meccset, edzek és gyakorlatozom, az újoncokat tanítom be, küldetésekre és felderítő utakra megyek….ott könnyebb, és otthonosabb, mint civilben. – Nem értek velük egyet. Kiváló eredményeim vannak, rendkívül nagy terhelés alatt is a maximumot tudom nyújtani. – ezért is vagyok az egyik legjobb, mert a válsághelyzetek a csatatéren belőlem nem hibát hoznak elő, hanem még jobb teljesítményt. Elvétve akad csak olyan lövésem, ami célt téveszt, és mióta a seregben vagyok, sok mindent elértem már fiatal korom ellenére.
- Ez kétségtelen, így akarják a tekintélyüket növelni, a nőket mint eszközt használják inkább, de… a nők ilyenkor nem ellenkeznek. – legalábbis én nem nagyon láttam olyat, hogy ellenkeztek volna, olyan kissé, mintha beleegyeznének abba, hogy pusztán csak státusz szimbólumként legyenek jelen egy férfi oldalán, ami szerintem megalázó.
- Minden bizonnyal igen, ahogy mondja. – bólintok a szavaira. Ez biztos, nem is fér hozzá kétség, hogy kettőnk közül én vagyok a komolyabb, de jelen pillanatban nehezemre esik eldönteni azt, hogy ezt jó dologként kezeljem, vagy inkább, mint rossz. Kissé nehézkes a döntés, Lorelai néha nem tudom mit akar mondani a szavaival igazából.
- Nem gondolom annak, én csak… úgy sejtem, hogy igen lazán él. – ez nem ugyanaz, nem hinném, hogy szeret olyan lenni egy férfi mellett, mint valami dísz, de… persze lehet, gondolom nem veti meg az alkalmi kapcsolatokat sem, így elég nehéz rajta kiigazodni a számomra.
- A félelem természetes, a fő, hogy ne hagyjam, hogy megbénítson. Az életem pedig… másé nagyobb veszélyben lenne, ha nem védeném.. – szeretem ezt hinni, hogy az országomat védem, így jóval könnyebb elszámolni a lelkiismeretemmel, miután lelövök egy gyereket. Fegyvert ragadott, lőtt is volna vele, muszáj volt megtennem, ezt tudom jól.
- Nem hinném, hogy annyira próbálkozna. – rázom meg a fejemet, ahogy egy nagyot nyelek, de akármennyire akarnám nem őt nézni, őt nézem. Kétségkívül vonzó nő, azonban nem én vagyok az a férfi, aki társa lenne ebben, én nem annyira támogatom az alkalmi kapcsolatokat, mint vélhetőleg ő.  – Nem egészen önzetlen tett ez a hazáért. – na igen, végül is ezt mondja, de nem vagyok azért sem olyan bolond, sem olyan naiv, hogy azt higgyem nincs ebben benne az, hogy ő maga is egy nagyon jót szórakozhasson, és hát igen, hiába álltam fel, attól függetlenül odalent továbbra sem mutatnám jelét annak, hogy annyira ellenezném a dolgot.  Szóra nyílna a szám a szavai hallatán, de végül nem mondok semmit, csak felsóhajtok, ahogy rámarkolok a fenekére, míg a nyakamat csókolja. Végül megemelem magamat, hogy könnyebben jöjjön le rólam a nadrág, és nem kéne, de szinte már türelmetlenül várom, hogy benne érezzem magamat, és szerencsére nem is húzza tovább az időt, én  pedig hangosan felsóhajtok mikor elkezd mozogni, de nem dőlök hátra, a kezem továbbra is a fenekén marad, míg közben a kelleténél kicsit talán vadabbul csókolok vissza, mikor éppen nem sóhajtozom, mert hát… nagyon is érti azt,amit csinál, én pedig rég voltam már amúgy is nővel, így… azt hiszem még inkább akarom, hogy minél tovább tartson, de nem fog, már most érzem, hogy kitörnék, mint egy vulkán, de… nem, még nem történik meg, ennél tovább akarom ezt élvezni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 11 Ápr. - 21:25

18+


Walter & Lorelai

- Inkább csak megszokott és egyszerűbb. Sok a szabály, az életben viszont nincsenek szabályok. - mint ahogy most sem és ez azért egy olyan embert, mint ő bizonytalanná tehet. Végül is érthető, nem lehet egyszerű, ha csak úgy történnek veled a dolgok, ha nem tudsz beleszólni és netán nem érted a miérteket, ahogyan ő sem érti most, hogy miért is figyelek rá oda. Válaszokat keres, pedig mi van, akkor ha nincs? Mi van, ha most ehhez van kedvem? Ha ez afféle női szeszély és nem tudnám én sem megmagyarázni, hogy mit is és miért akarok? Az olyan hihetetlen lenne? - És szerinted nincs igazuk? Nincs szükséged pihenőre? - pedig az mindenkinek kell és ha már a felettesei is úgy gondolták, hogy érdemes egy kicsit nyugalomra intenie magát, akkor miért ne lenne így? Persze értem én, hogy megszokta már a katona életet, de most megpróbálhatna megszokni kicsit valami mást is, valami újat.
- Vagy talán a rossz fiúk keresik gyakrabban a női társaságot nem? - miért gondolja azt, hogy azok a nők, akiket mondjuk látott nem inkább őt választanák? A külseje tökéletes, sőt! Nem véletlenül tapogattam már párszor végig a karját és e mellett kedves és figyelmes is, csak hát a nőkben is meg van néha az a megváltoztatunk egy rossz fiút és jót csinálunk belőle dolog, pedig mennyivel egyszerűbb keresni egy jót és elérni, hogy mondjuk csak velünk, csak az ágyban legyen vad és zabolátlan, de közben ne verjen át, ne dobjon mint egy használt rongyot, amikor már épp ahhoz van kedve? A női logika sokszor hibás, ez sajnos így van, de nem lehet hirtelen megjavítani, mindenki tanul a saját hibáiból, vagy nem.
- Kettőnk közül te vagy a komolyabb típus nem igaz? - szórakozottan mosolyodom el. Hát igen, kettőnk közül mindenképpen ő az, aki komoly és pont e miatt őt kéne egy kicsit ellazítani, még ha ez biztos, hogy baromi nehéz feladat is lesz, de én szeretem a kihívásokat és most sem fogom csak úgy annyiban hagyni a dolgot, főleg hogy ő akar feljönni hozzám, hát akkor csak jöjjön. Ha a gazella önként sétál be az oroszlán barlangjába, akkor... bizony az oroszlán kihasználja a helyzetet.
- No látod, ebben egyetértünk, mégis rossz kislánynak gondolsz. - pedig én csak élem az életemet. Nincs senkim, akit ezzel bántanék, csak élvezem azt, ami megadatott és nem mászom bele komoly kapcsolatokba, mert annak nem igazán van rossz vége. Az előzőnél is azt hittem, hogy a pasim nem rossz fiú és mi lett a vége...? Hát ezért nem bízom én csak úgy benne, hogy majd most más lesz és egyébként is nem zúgtam én egyből bele egy katonába, aki folyton azzal jön, hogy majd visszamegy szépen a frontra.
- Jogos, az életveszély épp eléggé izgalmas, de... nem félsz? Nem félted az életedet? - olyan sok mindenből maradna ki, és ezért a helyes pofiért igazán kár lenne, ha szétlőnék a harctéren. Pont ezért nem jó ez a sok katonáskodás. Élhetne más életet, könnyebbet, lazábbat, szebbet, helyette ő inkább harcol vadidegenekért, csak mert ők nem harcolnak magukért, vagy mert máshoz nem ért? Oké, biztos nem akar unalmas munkát, de azért ennél tuti, hogy vannak kevésbé veszélyesek is, amik azért nem olyan rosszak.
- Próbállak tényleg, de... nem megy. - ártatlan pislogással rántom meg a vállamat, mielőtt lekerülne rólam végül szinte már minden. Csak a bugyi marad, de jó eséllyel azt sem kell már sokáig nézegetnie, bár most kétlem, hogy azt nézné, van más is, amiről pillanatokig nem tudja levenni a szemét, azaz két más is. A szavaira csak elmosolyodom, és eszem ágában sincs meghátrálni. - Te akarsz visszamenni katonáskodni... épp ezért én annyit tehetek a hazáért, hogy jó élményekkel küldelek vissza nem? - oh ezt másokért teszem és érte és... jó egy kicsit magamért is. Nem tudom miért, talán a visszafogottsága miatt, de egyszerűen felizgat az, ahogyan viselkedik, az a visszafogottság, és pont e miatt nem akarok leállni. Ő sem akarja, a teste nem, csak a fejében van egy kis zűr, de az majd szépen elmúlik. - Én... én csak neked akarok jót, csak engedd el magad. - itt már a nyakánál járok, minden egyes szónál apró csókokkal borítva be azt, miután már kicsit megrágcsáltam a fülét is. A kezem a mellkasán siklik fel és le. Kőkemény már odakint, én pedig eszméletlenül be vagyok indulva, úgyhogy remélem, hogy hajlandó lesz megemelni a csipőjét és nem kell erővel lerángatnom róla a nadrágot és az alsót végre. Én pedig csak épp annyira emelkedem meg, hogy végre letornásszam magamról a maradék fehérneműt is, ő pedig szemezhessen kicsit a melleimmel, amíg újra le nem ereszkedem. Nem bonyolult elhelyezkednem rajta, hiszen mindketten vagyunk már olyan állapotban, hogy könnyen utat találjon. - Nem is olyan rémes... igaz? - újra az ajkaira tapadok, ahogy lassú mozgásba kezdek, gyakorlottan mozgatva a csípőmet, nem csak fel és le, hanem ügyes körkörös mozdulatokat is bevetve időnként. Még csak az sem zavar, ha nem fog sokáig tartani. Tudok annyira irányítani, hogy ebben a felállásban nekem se tartson túl sokáig, amíg elérek a csúcsra.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Kedd 7 Ápr. - 12:12



Lorelai & Walter



- A jó élet tudja, csak nézőpont kérdése. Mi van akkor, ha számomra az… otthonosabb,mint ez? – akkor már más lennék, máris ki kéne közösíteni? A jó az mindig csak nézőpont kérdése, annak függvényében változik, aki mondja, vagy aki ezt keresi. Nyilván neki, és nekem is sok mindenben eltér az értékrendűnk. – Úgy határoztak, hogy jót tesz nekem, ha… elszakadok a csatatértől. Sok embert öltem meg, úgy gondolják, hogy idő kell ,hogy ezt feltudjam dolgozni. – nem értem őket, mert feltudom dolgozni ezt. Tettem amit kellett, parancsra cselekedtem, katona vagyok, meg kell húznom a ravaszt, ez a dolgom, akkor is meg kell húzni, ha nem akarom. Ha majd egyszer számot kell adnom minden egyes lövésért, én megteszem.
- A bajtársaim között sokan vannak olyanok, akikre ráillik a rosszfiú jelző. Úgy tapasztaltam, hogy a nők sokkal nagyobb arányban keresik ezt a bizonyos férfi típust. – láttam őket azért elmenni, vagy éppen jönni nőkkel,és azok a bajtársaim akik rám hasonlítanak jobban, ők általában nem úgy jönnek vissza, hogy kielégültek lennének. Lorelai is olyan nőnek tűnik, aki szereti a veszélyt, az adrenalint, és ezáltal feltételezem, hogy inkább ő is az a fajta nők, aki a rossz fiúkat részesíti előnyben. Nem állt módomban általánosítani, pusztán csak a tapasztalataim osztottam meg vele.
- Az ehhez hasonló érintéseiből. – csak akkor jut el a tudatomig, hogy ezt nem komolyan mondta, mikor már befejeztem a mondatot. – Azaz, bocsásson meg, ezt nem komolyan mondta. – rázom meg a fejemet. Na igen, van még bőven a civil életben fejlődni való, és kitudja meddig kell még civilként tengetnem napjaim. Jó eséllyel míg vissza nem hívnak.
- Természetes, ellenkező esetben az igen nagy vétek lenne egy párkapcsolaton. Illetve úgy gondolom, hogy sem a nő, sem a férfi részéről nem megoldás az, ha félrelépnek. – nem úgy értem ezt, hogy bajlódjon az ember egy kapcsolattal, ami halálra van ítélve, de… meglehet beszélni, az ember társas lény, bizonyára ezt is megtudja rendesen vitatni az embertársával. Egy kapcsolatom volt mindössze, az időtájban mikor beléptem a seregbe, és engem is megcsaltak, a legkevésbé sem volt jó érzés, ilyenkor az embernek mellőzőt érzése van, mintha nem lenne elég jó, mintha…használhatatlan lenne. De ez ilyen sajnos.
- Fegyverekkel lövök.... és lőnek rám. – rántom meg a vállam. Na igen, sokak szerint már ez is épp elég izgalom. Nem keresek rosszul, sőt, a fizetésem nagyon is jó, csak éppen nem használom ki, nincsen lakásom sem, most is csak egy motel szobát bérelek. Azt hiszem a civil életben nem jutottam el odáig, hogy házat is vegyek.
- Kérem… próbáljon legalább megérteni. – én egyáltalán nem olyan életet élek,mint ő. Neki minden bizonnyal sok partnere volt, én nem szeretek egy lenni a sok közül. Időben, nem időben, de észbe kapok és felállok, viszont szemeim a testére tapadnak mikor már a farmer, és a melltartó is lekerült róla és elém lép. Nagyot nyelek. – De… talán többet nem is lát az életben. – gyenge kifogás, nem is vagyok valami határozott, főleg mikor csak úgy visszalök az ágyra. Igaz, ami igaz, nem éppen meggyőző az ellenkezésem. Elég nagy sóhaj tör elő belőlem, mikor az ölembe ül és elkezdi mozgatni a csípőjét, az én kezem pedig a fenekére csúszik, és talán csak pár pillanatig tudom magam tartani, hogy ne csókoljak vissza, de nem éppen finoman teszem azt. – Ön… - nem jutok a mondat végére, túlságosan sok időre nem tudok elszakadni az ajkaitól, túl rég voltam már nővel, és… így nehéz tartania magát az embernek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Hétf. 6 Ápr. - 16:23


Walter & Lorelai

- Félsz, hogy megtetszene a jó élet igaz? - nem tudom megállni egy széles mosoly nélkül. Hát na végül is meg tudom érteni. Katona, folyton pasik között van, és ha megtapasztalja milyen is a lazább élet, akkor a végén még nem tudna visszatérni és maradna a dezertálás... bár annyira azért nem értek ehhez, hogy ilyesmi van-e akkor, ha nem háború van. Egyszerűen csak mondhatja, hogy nem csinálja tovább, ha nem akarja, vagy ha katona akkor aláírta, hogy x évig nem szállhat ki a buliból? Remek kérdés és azt hiszem csak ő tudja a választ rá, engem meg nem biztos, hogy annyira érdekel. Én a mostnak élek, nem annak, hogy mi lesz majd holnap, vagy egy hónap múlva. - Szóval nem te akartál pihenni. És miért küldtek el? - ha nem akar úgy se válaszol, de én azért elég kíváncsi típus vagyok, hogy ne tudjam megállni kérdés nélkül. Ezek szerint nem annyira jó katona, netán pont hogy túl jó és mások már úgy érezték rá fér egy kis lazítás?
- És miből elemezted ilyen jól ki a nőket, ha egyszer nem vagy gyakorlott a civil létben? - döntöm kissé oldalra a fejemet. Igen kissé kötekszem azért, mert hát nem szeretem az általánosítást. Én nem mondanám, hogy egy rossz fiú jobban bejön, mint mondjuk ő. Szerintem ez nem ezen múlik, egy jó fiúban is lehet olyasmi, ami megfogja az ember. Ha engem ő teszem azt hidegen hagyna, akkor az után, hogy elzavarta a nagydarab állatot leléptem volna és faképnél hagyom.
- Ezt nem is tudom, hogy miből szűrted le. - vigyorodom el, miközben újra végigsimítok a felkarján. Mamám, azok az izmok! Hát naná, hogy a csábító szerepében tetszelgek, hiszen mégis csak egy ilyen pasi van itt mellettem és ő jó eséllyel nem tenné ezt meg, akkor hát nekem kell, ha el akarok érni valamit és... egy remek este most a cél, bár tudom, hogy meg kell majd dolgoznom érte derekasan. De a kitartó munka után még kellemesebb a jutalom nem igaz?
- Csak azt hiszem az a lényeg, hogy mindkét fél úgy tudja, hogy laza házasságban él nem? - mert ott már bajok vannak, ha csak az egyik tesz így, a másik ellenben nem tud semmit az egészről. Na igen... talán én vagyok a csábító és a rossz kislány, de volt már kapcsolatom. Egyszer... baromi nagy hiba is volt, én ugyanis nem tudtam róla, hogy laza kapcsolatban élünk. Oké persze volt kifogás, a sok pia, meg tudom is én, de az aztán baromira nem érdekelt. Annak a némbernek pillanatok alatt lett vége. Szomorú... nem tudta, hogy kivel packázik. Amikor visszakérdez csak sejtelmesen elmosolyodom. Nem fogok neki bővebben mesélni a képességemről, most nem... még nem, majd ha szórakoztató rész is lesz esetleg benne.
- Tehát marad a katonaság, semmi izgalom egy kis repülésnek hála. - igazából nem lep meg a dolog, nem is kéne, hogy meglepjen. Azért minden bizonnyal van még olyasmi, ami érdekli és amit izgalmasnak tart, csak lehet hogy még saját magának se szívesen vallaná be, de ez nem az én dolgom. Ragaszkodik a kemény katona élethez, ami engem nem zavar addig, amíg nem akadályoz meg a terveimben, mert azok akadnak vele nagyon is.
- Lealacsonyító... a végén még megsajnállak. - pedig ez csak szimplán szex, nem is értem, hogy miért reagálja ennyire túl. Bár a lényeg az, hogy végül csak nem tudja visszafogni magát. Az ösztön az ösztön, bármennyire is mást súg az esze, attól még nagyon is akarja, hogy megtörténjen, ha lealacsonyító, ha nem. Szélesen elmosolyodom, amikor mégis felpattan. Én azért lerúgom magamról a nadrágot, amit már majdnem teljesen levett rólam, és egy laza mozdulattal kikapcsolom a melltartómat is, hogy végül az is a padlón végezze. Szépen felállok és megállok előtte. - Csak... egyszerűen élvezd... nem lesz rossz. - csak nem kell nagyon erőltetnem, hiszen odalent még mindig vigyázzban áll, csak simán végigsimítok a mellkasán, hogy aztán egy finom mozdulattal lökjem vissza a kanapéra, és üljek szépen szemből az ölébe. - Óvatos leszek... becs' szó. - igen, kb. úgy kezelem, mintha ő lenne a visszafogott szűz lány, de valahol úgy is viselkedik. Csak aztán csókolom meg újra, persze ha nem ellenkezik. A nadrág még rajta van, de ez apróság, megszabadulunk majd tőle. Persze közben a csípőm lágy köröket jár az ölében, csak hogy még véletlenül se érezze úgy, hogy mindenképpen fel kell állnia... mármint az kanapéról.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Pént. 3 Ápr. - 16:20



Lorelai & Walter



- Talán. Vagy…ellenkezőleg. – rántom meg a vállamat. Vagy pont ezért nem kell kipróbálnom, hogy ne fájjon érte a szívem, mikor visszahívnak, igaz? Akárhogyan is, de eddig nem sok alkalmam volt arra, hogy a civil élethez hozzá szokjak, de ezt csakis magamnak köszönhetem. Nem tudom, hogy miért nem kértem soha kimenőt. Talán csak nem volt miért.  – Nem egészen. Mindannyiunknak van eltávja, ami önöknél a szabadnapot fedi le, annyi különbséggel, hogy nekünk ezt adják, és nem mi vesszük ki. Én sem azért vagyok itt, mert kivettem, hanem mert eltávra küldtek. – mert a parancsnokság szerint így csak megőrülök a folyamatos harctól. Nem értek velük ebben egyet, de a parancs az parancs.
- Nem, nem vagyok rossz véleménnyel a nőkről, de tény, hogy sokkal érdekesebbnek találnak valaki olyat, aki a rosszfiú kategóriába illik bele. – ez így van, és nem rossz véleménnyel vagyok a nőkről, hanem pusztán csak azt mondom, amit látok. Nem véletlen van erről olyan sok film is.
- Hát… úgy gondolom, hogy ön inkább a csábító szerepében tetszeleg. – az imidzséhez is ezt tudnám adni. Nagyon közvetlen, laza, gátlástalan nő, én nem vagyok ilyen. Én inkább vagyok távolságtartó és merev, ahogyan azt már ő is megjegyezte korábban. Persze ez nem gond, nem lehet két ember ugyanolyan. – Igen, ismerek is ilyet. – van olyan katonatársam, aki bár házas, mégis más nők ágyában találja meg az…örömöt. Számomra ez igazán fura de persze nem ítélem el miatt, úgy kezelik a dolgaikat ahogy akarják, amíg számíthatok rá, amíg fedezi a hátamat a bajban, nem érdekel, hogy mi van a házasságával. – Örülök, nem akartam egy esetleges feltételezéssel megbántani önt. – nem állt szándékomban, nem vagyok az a típusú ember, aki csak úgy dobálja a sértéseket. Nem ilyennek neveltek, de teljesen más az, mikor az ember keze a ravaszon van. Olyankor parancsra cselekszem, és tudom, hogy szükséges az, amit tennem kell. Valakinek ezt a munkát is el kell végeznie, ahogy a parancsnokom mondta.
- Hogy érti? – nem gondolok én semmi rosszra, még mindig azon gondolkodom, hogy egész pontosan mit is ért képesség alatt, de nem jövök rá. Nem tudom, kissé úgy érzem, hogy nem akarja elmondani, hogy egész pontosan mit is dolgozik, sem azt, hogy miként, de… nem is erőltetem, nem áll jogomban.
- Igen, úgy mindenképpen elég nehézkes a dolog. Manapság is utálom a repülőket. – pedig azzal szállítanak a bevetésekre. Ugrottam, már épp elégszer belőle, és az volt az egésznek a legjobb pillanata. Nem tudom, én szeretem, ha biztos talaj van a lábam alatt, a repülő ezt nem igazán meríti ki.
- Talán önnek az. Nekem… lealacsonyító. – az, lealacsonyító, hiszen nem azt mutatja, hogy jobb lennék, mit más, vagy mint a többség, hanem azt, hogy pont ugyanolyan vagyok. Azonban hiába gondolom így, a cselekedeteim teljesen mást suggalnak, és mire észbekapok, már felette vagyok, és kicsit sem finoman szabadítom őt meg a nadrágjától, miközben ő az övemet igyekszik kioldani. Közben megszabadítom magamat a felsőmtől is, és mikor kioldja az övemet, akkor lököm el tőle magamat és állok fel. - Bocsásson meg, de… ez így nem helyes. – nem valami magabiztosan mondom ezt, tudom én is. Teljesen mást akarok, de… nem akarok beállni a sorba sem, csak egy újabb trófea lenni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Hétf. 30 Márc. - 14:33


Walter & Lorelai

- Látod pont e miatt kell kiélvezned addig, amíg nem kell visszamenned katonáskodni. - ezzel azt hiszem csak magas labdát adott nekem, maximum nem volt vele tisztában. Mondjuk nekem nem nehéz magas labdát adni, a mosolyomból is jól látszik, hogy lennének ötleteim hogyan élvezhetné ki a mostani kis eltávját. - De hogy van ez? Szólnak, ha mondjuk bajban haza és menned kell? - egyáltalán nem értek a katonai dolgokhoz, én azt hittem, hogy folyton ott vannak egye helyen, és ha mondjuk meló van, akkor menni kell, de ő e helyett így az utcán császkál. Bár persze ha kimenője van az más, de az talán csak pár nap és nem is értem, hogy ezt miért nem igazi szórakozásra használja. Mondjuk az is igaz, hogy ő nem az a szórakozós típus, ez már egyértelművé vált.
- Változatosság? Talán... de nagyon rossz véleménnyel vagy a női nemről, ha úgy gondolod, hogy csak a rossz fiúk rúghatnak labdába. Ennyire mazochisták lennénk? - jó persze nekem is volt dolgom már rossz fiúkkal, de nem kifejezetten úgy válogatok, hogy szándékosan keresek ilyet. Egyszerűen csak időnként sikerül kellemetlen alakokba botlanom, de hát ő itt az élő példa, hogy nem mindig ez történik. Amúgy meg szimplán csak a jó fiúk ritkán lelhetőek fel olyan helyeken, ahol én szórakozom, így aztán nehéz beléjük botlanom.
- Köszönöm, no és szerinted milyen a imidzsem? - kíváncsian pillantok rá oldalra. Hát na azért érdekelne, hogy milyennek írna le engem. Vajon rossz véleménnyel van rólam? Az alapján, amiket eddig mondott nehéz eldönteni. Azt hiszem inkább olyan... közepes véleménye van rólam. Az hogy haza akar kísérni szimpla lovagiasságnak tudható be, nem feltétlenül annak, hogy annyira szimpatikusnak talál. - Végülis igen, jogos, akadnak lazább házasságok is. - bólintok egyet, próbálva még mindig komolyra venni a figurát, mintha tényleg megsértett volna a feltételezéssel. Tudtam, hogy úgyis elnézést fog kérni érte, mintha olyan fene nagyot hibázott volna, pedig csak szimplán félreértett valamit, az nem olyan oltári hiba. - Jajj, hát ne vedd ennyire komolyan. Semmi gond nincs, ezt gondoltad, hát megcáfoltam. - rántom meg a vállam most már újra szélesen mosolyogva. Komolyan, tényleg irtó édes, hogy ennyire komolyan vesz mindent. Szerintem képtelen szándékosan bántóan viselkedni valakivel. Nem is tudom, hogy a fenébe lehet egy ilyen ember katona, hiszen ott másoknak kell ártani, ha az a parancs nem igaz? Nem érez miatta lelkiismertfurdalást?
- Igen, nagyon tehetséges vagyok, ha szeretnéd meg is mutathatom. - bár sejtem én, hogy neki most mi jár a fejemben, hogy hogyan érem el, amit akarok, pedig nem vagyok én olyan... na jó, nem túl gyakran. A képességemet használni egyszerűbb, maximum néha a szórakozás kedvéért oldok meg dolgokat másképp.
- Szóval közben tériszonyos lettél? Úgy tényleg nem könnyű repülőt vezetni. - nem tehetek róla, de egy kicsit még fel is nevetek. Azért az komolyan vicces, hogy pilóta akart lenni, erre tériszonya lett. Mondjuk tuti, hogy jól állna neki a pilóta egyenruha, de akkor ezek szerint marad a katonaság, vagy valami valami rejtett dolog is a tarsolyában, amiről nem beszél senkinek sem. Tudom is én... szeret virágmintás terítőket hímezni, vagy ilyesmi, csak az minden bizonnyal nem lenne túlságosan férfias.
- Egy lenni a sok közül... ne vedd túl komolyan azt, ami csak szimpla élvezet. Ezt a testét nem szabad parlagon hagyni. - mármint az övét... na de az enyémet sem. Nagyon nem lenne ellenemre, ha egyszerűen csak engedne nekem. Tudom, hogy akar, és tudom, hogy bármennyire is kis mimóza léleknek tűnik mégis csak katona... biztosan szép teljesítményre lenne képes, ha elragadja a hév és nekem is jót tenne egy kiadós menet. Azóta, hogy elkezdtem az új melót határozottan sokat unatkozom és lassan már elvonási tüneteim vannak. Most már nem szólok bele a mozdulataiba, hiszen sikerül önként is cselekednie. Halkan felnyögök, ahogy végigfektet a kanapén, főleg hogy cseppet sem finomkodik. Hát pont erről beszéltem, ez kell nekem és kár lenne tagadnia, hogy neki is. Nem sokat szórakozom, viszonozom a csókot, szinte már falva az ajkait, még egy-egy apró kis harapás is belefér, és persze a nyelvem vad táncot jár az övével. A kezem viszont már máshol ténykedik, az övét igyekszem kioldani. Ez most nem valami kis szerelmes együtt lét... dehogy! Nem az kell nekem és egy kiéhezett katonának sem. Csak vad vágy és kész, ahhoz pedig nem kell húzni az időt.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Pént. 27 Márc. - 19:22



Lorelai & Walter



- Már amennyit. Ha visszarendelnek, könnyen lehet, hogy ismét sokáig leszek távol a civil élettől. – na igen, szóval a civil életbe könnyen lehet, hogy én már soha sem fogok úgy igazán beleszokni. Valamiért nem akartam soha, nem is tudom, az átlag ember átlag problémái sokszor ijesztőek a számomra. Ezzel csak én vagyok így? – Úgy tudom, hogy a rossz fiúk általában érdekesebbek a magamfajtánál. Nem inkább…változatosság amire gondol? – na igen, nem tartom magamat olyan érdekesnek, és őt sem úgy látom, hogy a hozzám hasonlóakat részesítené előnyben, tehát a kérdés az, hogy érdekes helyett inkább nem találóbb-e az, ha változatosságként írnám le azt, hogy nem vagyok az a rossz fiú alkat.
- Ez esetben…köszönöm! Önnek is…tagadhatatlanul van imidzse. – bólintok egyet felé mosolyogva. Na igen, az övé azt kell mondjam, hogy sokkal szembeszökőbb, lazább, gátlástalanabb és… nem is tudom, talán érdekesebb is, nemde? Sőt, biztosan érdekes, mert én nem vagyok az, sőt, kifejezetten unalmas vagyok. – Nem, de… vannak lazább házasságok is… de értem, nem házas, megjegyeztem. – na igen, az eszembe véstem, többet akkor ebből nem lesz félreértés. Egy pillanatra már azt hittem, hogy valami ilyesmi van a háttérben, mert hát lássuk be, hogy nem éppen szokványos az, ha az ember a főnöke házában lakik. – Elnézését kérem, ha esetleg rosszul esett volna a feltételezésem. Nem állt szándékomban bármilyen módon is megbántani önt. – nem, tényleg nem, sok mindent ellehet rólam mondani, de nem keresem a bajt, nem szeretek senkit sem ok nélkül sértegetni, de sokszor okkal sem teszem meg. Nem alacsonyodom le az ilyen emberek szintjére.
- Ezek szerint…ön igen tehetséges lehet. – még ha nem is értem, hogy egész pontosan mire is akar kilyukadni azzal, hogy remekül megtud győzni embereket. Elcsavarja talán a fejüket? Elképzelhető, igen megnyerő jelleme van, ráadásul igen vonzó nő is, aki ezzel az eddig látottak alapján tökéletesen tisztában is van, és kihasználja ezt.
- Kissé félek a magasban, és… nem szeretem a repülőket. – mosolygok rá. Na igen, valahogy kinőttem belőle, közben kifejlődött bennem az, hogy félek a magasban, illetve utálok repülőn utazni, volt már rá sokszor alkalom, ugrottam is repülőből, és nem éppen a kedvencem, de hát ez a munkám, addig jó, míg elhagyom azt.
- Sejtettem, hogy… ez a javaslata. – na igen, elég  nehéz úgy figyelni a szavaira, hogy közben a keze ott nyugszik és… hát nem csak nyugszik, így azért még inkább nehezebb ez, és mivel elég rég voltam már nővel azt hiszem a lehető legkeményebb is vagyok már odalent. – Én csak… tudja, nem szeretek egy lenni a sok közül. – mondom egy nagyot nyelve. Oh, dehogynem, azt hiszem most pontosan ezt akarom, egy lenni a sok  közül, mert az vitathatatlan, hogy odalent tényleg nem éppen azt mutatom, hogy ellenemre lenne a dolog, de… ez nem is lehetne máshogy, igaz? A következő szavaira már nem válaszolok, hagyom, hogy végighúzza a kezét az arcélemen, majd…feljebb csúsztatom a combján a kezemet, és megtöröm a köztünk lévő távolságot, megcsókolom, nem éppen finoman, úgy, hogy elnyúljon a kanapén, alattam. Katona vagyok. De emellett férfi is, és… így kifejezetten nehéz ellenállni neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Kedd 24 Márc. - 15:27


Walter & Lorelai

- De ez nem olyasmi, ami nem fejleszthető. El tudlak lazítani és... tanulhatsz a civil életről is. - mosolyodom el. Hát na nem olyan nagyon bonyolult ez, mint ahogyan hiszi, szóval szerintem igenis könnyedén fejlődhetne. Az alap viszont jó eséllyel maradna, hogy figyelmes és épp a hibái miatt még szórakoztató is, nekem legalábbis határozottan tetszik ez a folyton zavarba jövés, amit produkál. Komolyan... már-már vicces, de minimum cuki. - Akkor ennek már mindketten örülünk, legalább van benned egy kis érdekesség a többséghez képest. - persze nincs gondom a rossz fiúkkal, bár... lássuk be, hogy életem eddigi egyetlen érdemi kapcsolata sem egy rossz fiúval volt, viszont ezek után azt is beláthatjuk, hogy ő is átvert a palánkon, szóval... a pasik amúgy is problémásak, maximum van aki kevésbé és a rossz fiúk jó eséllyel alapból azok.
- Dehogy nem! Van, csak eddig nem tudtál róla. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Van imidzse, pont az, ahogyan viselkedik, ez a jó fiús külső, meg a kedves gesztusok. És pont ezzel tudja mondhatni eladni magát, szerintem legalábbis határozottan édes, maximum eddig nem alkalmazta a dolgot szándékosan, amivel nincs is baj, legalább nem száll el magától, mint sokan mások. - Áh, hogy a férjem? - nem tudom megállni, de egyszerűen elnevetem magam, mert valahogy már a feltételezés is abszurd, ha engem nézünk. - Olyan feleség típusnak tűnök? Komolyan? - én még csak templom közelébe se nagyon megyek, az pedig hogy férjem legyen valahogy teljesen esélytelennek tűnik a jövőre való tekintettel. Nem vagyok egy olyan feleség jellem, és az, hogy kölyköket neveljek egy nyugodt kis kertvárosban, sütit süssek és ücsörögjek otthon zoknit stoppolva... hát kizárt.
- Nem mondanám, inkább csak ügyesen el tudom érni, hogy mások azt tegyék, amit akarok. - pszichológia szak... hát mondom én, hogy iszonyú kis édes a maga naivitásával, meg ezzel a pozitív hozzáállással. Talán pont azért nem mindig rossz fiúkra vágyom, mert éppenséggel én vagyok a rossz kislány... ez ilyen egyszerű.
- Miért ne lehettél volna az? És már nem is akarsz pilóta lenni? Csak úgy dobtad az álmodat? - hogy katona lehessen helyette? Nem tudom, nem azt mondom, hogy mindenki legyen az, ami gyerekként akar lenni, de... azért meg kell próbálni követni az álmokat mégis csak és ha pilóta akar lenni, akkor legalább tanuljon meg repülőgépet vezetni, vagy valami. Az is előrelépés, ha az álmainkat mondjuk csak megközelítőleg próbáljuk meg elérni.
- Régen? Hát... akkor pótolnod kéne az elmaradást. - nem tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról, főleg amikor tovább megyek és ő úgy istenesen leblokkol. Nem vesézgetem most tovább a képesség kérdést, nem hiszem, hogy teljes mértékben tudna figyelni a szavaimra, ha egyszer a kezem épp ott pihen, ahol. Sőt... nem pihen azért olyan sokáig, időnként azért finoman végigsimítok rajta. - Állati édes vagy... de nem kell e miatt egyből feleségül venned. Ez csak... szórakozás, így oldjuk a merevségedet. Legalábbis... bizonyos részeken, és odalent nem úgy fest, mintha olyan nagyon ellenére lennél az alkalmi dolgoknak. - széles mosollyal pillanatok a kezem tájékára, ahol már sejthetően nagyon is végbementek bizonyos változások. Ha csak a fickó nincs fából, akkor nincs az az isten, hogy ne legyek hatással rá. Szabad kezem közben feljebb vándorol, finoman végigsimítok az arcélén. - Egy kis lazítás... tényleg neked sem árthat. - nem engedem a tekintetét, de nem csókolom meg. Nem én, még nem, azt akarom, hogy elérjem, hogy ő akarja megtenni, akármennyire is nem híve az alkalmi dolgoknak, akármennyire is jófiú.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 21 Márc. - 20:58



Lorelai & Walter



- Merev vagyok, ahogy mondta nem rég, illetve… a civil életben és szokásokban sem vagyok olyan jártas. – na igen, ez pedig már sok mindent lefed még pluszban, nem hinném, hogy rólam kéne megmintázni a tökéletes ember szobrát, vannak nálam jóval jobb emberek, akikben kevesebb a hiba. Én… nem vagyok olyan jó. – Rendben, akkor... örülök, hogy különlegesnek talál. Vagy érdekesnek. – mindegy, hogy most melyiket használjuk, igaz? Mert nagyjából ugyanazt akarjuk vele mondani, legalábbis a végeredmény biztosan ugyanaz lenne. Nem hinném, hogy ő az olyan férfiak társaságát kedvelné túlnyomó részben, akik olyanok, mint én. Inkább tűnik annak a fajta nőnek, aki a… rosszfiúkhoz vonzódik.
- Ez… nem annyira imidzs, nekem nincs imidzsem. – ezt arra mondják inkább, akinek van egy olyan…kisugárzása, igaz? Nekem nem hinném, hogy van ilyen, és nem is akarok ráerősíteni arra, hogy legyen, mert feleslegesnek tartom, kiszúr az, akinek ki kell szúrnia, igaz? A lényeg, hogy az ember magát adja, és akkor megoldódnak a dolgok. – Nem úgy értettem, hogy prostituált lenne, hanem mondjuk, hogy esetleg a férje egyben a főnöke is. – vagy az élettársa, teljesen mindegy, hogy mondom, de nem arra gondoltam, hogy prostituált lenne, nem úgy néz ki, és nem igazán ez jött le inkább csak az, hogy…szabad szellemű, ahogy ő is gondolta. – A ráható képessége? Ezek szerint ön valamiféle… pszichológiai szakot végzett? – na igen, nem hiszem én azt, hogy ez nála valami szuper képesség, két lábon járok a földön, nem hiszek az ilyenekben, és leginkább erre tudok csak gondolni, bár nem éppen annak a tipikus pszichológusnak tűnik.
- Hát… pilóta akartam lenni kis koromban. – rántom meg a vállamat. Pilóta, igen, repőket vezetni, szállni a levegőben velük…ez akartam lenni, de nem lettem, kinőttem belőle, és el is felejtettem, így van ez a legtöbb gyermeki hóborttal, az ember előbb-utóbb kinövi őket, mintha soha nem is lettek volna. Ez … rossz. – De nem számít, mint mondtam, nem lehettem volna az. – talán egyes dolgok előnyömre szolgáltak volna, például, hogy kivételesen jó reflexeim vannak, de nem voltam ahhoz elég tanult és motivált sem, hogy belekezdjek ebbe, a könnyebb utat választottam és… most is azt járom, csak már jóval nehezebb akadályokat kell legyőzzek rajta.
- Tudja… rég voltam kimenőn már. – mondom, ahogy egy nagyot nyelek. Nem arról van szó, hogy a férfiak társaságát kedvelném, szeretem a nőket, de… rég voltam már nővel, nem tudom ennek az okát, egyszerűen csak … belefeledkeztem a munkámba, nem szántam magamra időt, jobb akartam lenni mindig és nem figyeltem oda saját magamra. – Képesség? Én… nem egészen értem. – oké, azért egy elég nagyot kell sóhajtanom, mikor a keze továbbsiklik és most észre sem venném azt, ha az enyém is mozogna azt hiszem, de még az sem tud meglepni, ami történt. Mármint…meglep, csak..van más, amivel foglalkozzak, most… nem éppen képességeket kéne kibeszélni.  – Én nem… szeretem az alkalmi dolgokat. – mondom, de nem húzódom el tőle, nem teszek semmit sem, mert… tagadhatatlan, hogy nagyon is jól esik az érintése, azonban tudom magamról, hogy nem az a fajta ember vagyok, aki ezekért az egyszeri együttlétekért él, és…ráadásul a feladat köröm sem ez lenne.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 21 Márc. - 17:41


Walter & Lorelai

- Nem feltétlenül van így? Miért mi a gond veled? - kíváncsian mérem végig, mert őszintén szólva eddig én még nem nagyon láttam benne semmiféle hibát. Kedves pasas, kissé talán naiv a maga módján, bár ez még valahogy jól is áll neki, a karja pedig... hát komolyan határozottan kíváncsi lennék rá, hogy mi lehet a ruha alatt, szerintem olyasmit látnék, ami azonnal beindítaná a... nyáltermelésemet mondjuk így. Nem tudom, hogy mi lehet benne, ami esetleg hibának minősül. - Más körökben, végül is igen, úgyhogy tényleg nem sokszor volt rá szükségem, hogy valakit megpróbáljak megpuhítani, de pont ezért izgalmas. Ha gyakran tenném, akkor nem lenne benne semmi érdekesség és egyébként is érezheted magad különlegesnek. - kacsintok rá szórakozottan. Nem zavar engem, hogy mit gondol, főleg hogy ha innen nézzük akkor még igaza is van. Nem igazán olyan körökben szoktam forogni, ahol a kedves és figyelmes pasik vannak túlnyomó többségben. Én sokkal inkább szerezem az izgalmat és a különlegességeket, de pont e miatt ebben is van bizonyos szintű különlegesség legalább.
- Meg is lepett volna, ha nem így lenne, az rontana a jó fiú imidzseden. - pillantok rá széles mosollyal. Oh, hát tény és való, hogy próbálom én direkt húzni őt, de igyekszem nem túlságba vinni a dolgot, amúgy sem hiszem, hogy nála olyan könnyű lenne túllőni a határon, főleg hogy azt mondta nem ütne meg nőt, maximum faképnél hagyhatna csak, ha sokallná, ahogyan hozzá viszonyulok, de erre remélhetőleg nem kerül sor. Eddig legalábbis nem mutatta, hogy olyan nagyon utálja azt, ahogyan viselkedem vele, maximum zavarban van időnként... gyakran. - És most tuti, hogy félre értettél, nem úgy vagyok kéznél. Nem vagyok a nője, sem valamiféle prosti. - jól van na szabad szellem vagyok, de... akkor is valahol csak rosszul esik, hogy eleve ilyesmit feltételez rólam. - Hogy is fogalmazzak... segítek elérni bizonyos dolgokat, hogy teszem azt aki nem akar valamit, akkor is megtegye. Elég jó a ráhatóképességem. - visszatér azért a mosolyom, de talán most először láthatja, hogy egy kicsit maga a feltételezés bántó volt. Rendben van szabad szellem vagyok, de nem vagyok senki cafkája, akinek bármikor csettinteni lehet, ha a főnöknek afféle hiánya van. Ennél azért több büszkeség szorult belém.
- Ez engem nem érdekel, a jegyek, meg a többi. Tényleg nem volt más álmod, vagy vágyad ezen kívül? Nem baj, ha nem, de... mi akartál lenni gyerekként? - oké gondolom azt látta, hogy a bátyja katona, lehet hogy ő is az akart lenni, ez is benne van a pakliban persze, de... nem is tudom, akkor is nehéz elképzelni, hogy később is arra vágyott, hogy embereket öljön. Szerintem igenis lehetett más vágya, és nem kell ehhez a jegyeket nézni, vagy bármi mást, csak arra vagyok kíváncsi, hogy ha minden ilyesmitől eltekintünk, akkor mire vágyott igazán.
- Tényleg nem félsz? A szándékaim pedig... még mindig nem világosak? - szórakozottan csúsztatom feljebb a kezemet a combján, ahogyan az övé is szépen mozdul az enyémmel. Azért az megnyugtató, hogy nem rántja el a sajátját. Nem tetszene, ha úgy viselkedne, mint egy szűzlány. Ez a kis riadt tekintet még édes, de ha ennél is jobban meghátrálna azt még félreérteném és arra gyanakodnék, hogy a katonaságban túl sok időt töltött férfiakkal és már elszokott a női társaságtól, vagy nem is érdekli? - Ez egészen egyszerű, azt teszed, amit én szeretnék, hogy tegyél. Mint mondtam elég jó a ráhatóképességem... ez afféle képesség. - a mosolyom nem tűnik el, sőt elég sokatmondó, ahogy most már teljesen felcsúsztatom a kezemet, de ezúttal nem koncentrálok arra, hogy az övé is mozduljon az enyémmel együtt, marad ott, ameddig eljuttattam az előbb. Én viszont kicsit még közelebb húzódom hozzá, a tenyerem finoman rásimul a legérzékenyebb részére, az arcomat pedig csak pár milliméter választja el az övétől, ha csak nem ijed meg és húzódik hátra. - Tehát... nem világosak a szándékaim? - a leheletemet konkrétan érezheti az ajkain, ha ezek után sem világosak neki a szándékaim... hát nem tudom, hogyan tudnám még ennél jobban a tudomására hozni.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Pént. 20 Márc. - 13:52



Lorelai & Walter



- Ez nem feltétlen van így, de… örülök, ha ön így látja. – na igen, szerintem bőven vannak hiányosságaim, mint mindenki másnak, itt van példának okán az, hogy teljesen elszoktam a civil élettől, így kissé fura most nekem, nem magamtól jöttem el, kényszerpihenőn vagyok, a parancsnokság szerint ez szükséges. Én tisztelettel megjegyzem, hogy nem az. – Felteszem nem sokszor kell ilyet tennie. – mármint arra értem most ezt, hogy olyan nőnek tűnik, aki nem éppen az én fajtámmal szokott kezdeni, sokkal inkább a… magabiztos, kellemetlen alakokkal, hogy finoman fogalmazzak. Nem őt akarom ezzel minősíteni, pusztán csak úgy gondolom, hogy sokkal inkább ilyen alakokkal volt dolga. – Úgy értem… más körökben mozog, nem igaz? – mármint más körökben, mint amilyen én vagyok. Engem arra tanítottak, hogy a nőket tiszteljem, soha nem ütöttem meg egyetlen nőt sem, ahogyan nem is fogok. A tisztelet nem csak ennyiben merül ki, de úgy érzem, hogy ő… nem éppen ezt kereste, vagy hogy is mondjam ezt.
- A pedofilakkal, a gyermek – és nőbántalmazókkal… vannak előítéleteim. – vannak, talán kevesebb, mint neki, de vannak. A gazdagok egy teljesen más tészta. Nem vagyok velük ellenséges, persze, én sem tartom igazságosnak azt, hogy van aki éhezik, míg egyesek semmit nem tesznek és két perc alatt lesz pénzük egy Ferrarira. – Hogy bármikor kéznél legyen…értem. – bólintok egyet. Na igen, ebből körülbelül az jött le, amit gondoltam, miszerint van valamiféle kapcsolata a főnökével, bár lehet tévedek, de akkor félreértettem őt, mert ez így elégé úgy hangzott, mintha lenne. Kéznél van…még szerintem így is mondaná ezt egy civil. – Na és mit dolgozik? – kérdezek rá. Kíváncsi vagyok,  érdeklődök, egyelőre ő több dolgot tud rólam, mint én róla, de ez nem feltétlen baj, csak kissé nehéz belőel kihúzni a válaszokat. Na nem mintha annyira akadékoskodnék miattuk, de az nem lehet baj,ha az ember valamilyen szinten kíváncsi, igaz? Én az vagyok.
- Apám miatt kerültem oda, de önszántamból maradtam, nem kényszerített senki sem. Nem gondoltam arra, hogy mi mást csinálhatnék, nem vagyok diplomás, a középiskola tanulmányi eredményeim is igen gyengék voltak. – tehát összességében azt akarom ezzel mondani, hogy nem volt igazából olyan nagy lehetőségem bárim másban kiemelkedőt elérni. Nem arról van szó, hogy nem voltam okos, megvolt a magamnak való eszem, de lusta voltam, nem tanultam és inkább töltöttem a barátaimmal az időt, mint a könyvek társaságában. A sereg egyszerre volt mentőöv is, mert minden adottságom megvolt, hogy bekerüljek, a sors ajándéka mondhatni az, hogy kiderült van tehetségem mindahhoz, amit…egy katona tesz.
- Nem félek öntől csak… nem egészen világosak a szándékai. – vagy az én szándékaim, teljesen mindegy, hogy miként mondom, de nem félek, csak…elszoktam már ettől, nem voltam már kimenőn nagyon rég, valahogy nem tartottam szükségesnek, nem akartam kilépni az igazi életbe, de most nincs választásom, muszáj volt kimenőt vennem ki. – Nem, szó sincsen ilyesmiről , csak… - csak nem éppen valami illedelmes, azt hiszem, bár kitudja, akárhogyan is, de nem húzom el a kezemet, inkább csak meglepetten tapasztalom azt, hogy még feljebb kúszik a kezem a combján. – Nem egészen értem, hogy mi történik… - ez az egész fura, mintha magától mozogna a kezem, mintha…butaságnak hangzik,. de mintha valami varázslat lenne ez. Nem az, hogy a combján marad a kezem, az, hogy… mozog a kezem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szer. 18 Márc. - 21:46


Walter & Lorelai

- Akkor biztosra veheted, hogy nincs gond veled. - de tőlem bátran kérdezhet rá, egészen szívesen magyarázok neki. Komolyan kis édes ezzel a nagy jótét lélek dologgal. Amúgy is nehéz lenne neki ellenállni, hiszen olyan karja van, hogy... ah... de e mellett még kifejezetten édes is ezzel a nagy naivitással. A világ kemény hely és szórakoztató, hogy ezzel pont egy katona nincs tisztában, komolyan. Nem tehetek róla, nem kéne így állnom hozzá, de akkor is szórakoztató. - Igen, naná! Kíváncsi vagyok milyen lehet felpuhítani a páncélodat, oldani ezt a kis merevséget, ilyesmi. - izgalmas, nem tehetek róla. Lehet, hogy nekem van fura ízlésem, de attól még így gondolom. Szórakoztat egyszerűen a tény, hogy megpróbálhatom őt kicsomagolni, és hogy még ezen is meglepődik. A pasikat általában nehéz zavarba hozni, a legtöbben inkább ezt pont hogy megteszik a nőkkel, de őt... valahogy kifejezetten könnyű és ez tetszik. Lehet, hogy nem szép tőlem, hogy így játszom vele, de ha egyszer élvezem, akkor nehéz lenne lebeszélni róla.
- Bárkivel szemben vannak előítéleteid egyáltalán? - ha jól sejtem akkor úgyis nemleges lesz a válasz. Ő meg az előítéletek... nem tudom elképzelni róla, hogy akár egy cseppnyi is lenne benne. Ő az igazi jó fiú, de nem baj ez, mint mondtam nekem tetszik a dolog és határozottan élvezem azt, hogy ennyire nehéz vele a dolgom. Vagyis... nem olyan vészes azért a dolog, még alig vetettem be valamit ugyanis. - Főként azért, hogy bármikor kéznél legyek, de amúgy a főnököm egy baromi nagy birtokon él, elég sok a hely és elég pöpec is az egész. - sokkal táposabb, mint a lakásom, és akkor még finoman fogalmaztam. A szobám kb. nagyobb, mint az egész lakásom egyben, amit itt a városban bérlek. Ez inkább csak azért kell, mert néha jobb, ha szabadnak érezhetem magam, no meg nem mindig van az embernek kedve egész éjjel motorozni, hogy visszamenjen a birtokra, ha lefáradt, netán hajnalban tenni ezt meg. Így azért sokkal kényelmesebb.
- Erős szó, de így van nem? És nem is akartál mást csinálni soha? - nem is tudom, persze tuti, hogy vannak olyan gyerekek, akik szeretnének katonák lenni, de ez azért mégis csak baromi veszélyes és felnőttként a legtöbben rájönnek, hogy nem kéne ilyet csinálni. Ő viszont talán a megfelelési dolgok miatt nem változtatott, de vajon akart már? Nem biztos, hogy mindig katona szeretett volna, biztosan érdekelte azért más is.
- Talán jobb is. A végén még megijednél tőlem... ennél is jobban. - szélesen elmosolyodom, miután egy pillanatra megnyaltam az alsó ajkamat. Hát na látom én, hogy mennyire le van döbbenve már csak attól, hogy a szájába ejtettem egy szem kockacukrot. Egy átlag pasi már rég rám vetette volna magát, már akkor, amikor a kávé lehetőségét feldobtam. Senki se gondol a kávé alatt... kávéra, de ő képes volt simán szó szerint venni ezt. Még inkább szélesedik csak a mosolyom, amikor csak az eddiginél is jobban zavarba jön attól, hogy a keze a combomra került. - Olyan kellemetlen a helyzet... katona? - én nem veszem el a kezemet a combjáról, egy kicsit feljebb csúsztatom, de még mindig csak épp, hogy tovább jutottam félútnál. Nem vagyok ennyire gonosz... legalábbis egyelőre. Közben persze az ő keze is leköveti a mozdulatot, de ha azt érzem, hogy ellenáll, és el akarja húzni, akkor nem fogom direkt kényszeríteni, hogy maradjon. - Az a helyzet, hogy engem nem tudnál lefogni, ha nem akarnám. - teszem még hozzá, hogy talán ebből már értse. Azért mozog a keze, mert én akarom, és nem azért, mert véletlenül ezt tette, miközben nem vette észre a saját mozdulatát.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Hétf. 16 Márc. - 16:40



Lorelai & Walter



- Nem aggódom, csak… jobb szeretek biztosra menni. – na igen, ez a seregben elvárt, a lehető legtöbb támogatást kell kapjuk, és ha nem vagyunk képben a feladatról, vagy épp az ellenséges területről, ahol vagyunk, akkor csúnyán megüthetjük a bokánkat, így hát én magam legalábbis jobb szeretek mindenben biztosra menni, életet menthet. – Kihívás? Ön… kihívást lát bennem? – igen, ez azért egy kicsit meglep, mert nem egészen értem, hogy kihívás alatt mire is akar egészen pontosan célozni. Persze, értem én azt, hogy lehetnék sokkal lazább is, de sajnos nem tudok az lenni, így neveltek, így nőttem fel, ez mondhatni belém itta magát. – Értem, szóval akkor… kiderül majd. – legalábbis erre következtetek a szavaiból, bár nem igazán értem még őt sok tekintetben így sem, de mindegy, ő a civil élet mindentudója kettőnk közül, így ebben az esetben most sokkal célszerűbb és okosabb dolog az, ha arra támaszkodom, amit mond, nemde bár? Elvégre ő többet tud erről.
- Nekem nincsenek előítéleteim a gazdagokkal szemben. – rázom meg a fejemet, mielőtt még netalántán erre következtetne. Nincsen bajom a gazdagokkal, sokkal inkább azokkal az emberekkel van bajom, akik kegyetlenül kihasználják mások gyengeségeit. Persze, én magam is ilyen vagyok valamilyen tekintetben, de… magamat nem utálhatom, legalábbis nem lenne jó ötlet. – Hogyhogy a főnökével él? – pillantok rá kicsit értetlenül. Nem látom, hogy házas lenne, nincs gyűrű az ujján, esetleg akkor…összefeküdt volna a főnökével? Akárhogy is, én nem ítélkezem, de számomra kissé fura az, hogy az ember nem egy saját maga által választott helyen lakik, hanem a főnökével. De kinek mi.
- Köszönöm. – azt most nem teszem hozzá, hogy azt hiszem, de… kezdem úgy érezni most már egyértelműen, hogy nem véletlen ez, hanem direkt akar minden adandó pillanatban zavarba hozni, és ennek  nem tudjam örüljek-e, vagy mégsem, mert ellenben vele, én sajnos nem vagyok olyan…szabadjellem, amilyen első benyomásom alapján ő igen.
- Valakinek ezt is meg kell tenni. – rántom meg a vállaimat. Na igen, valakinek ezt a munkát is vállalnia kell, igaz? Én vállaltam, még ha az elején nem is önként, de most már mindenképpen a saját elhatározásom miatt vagyok a sereg kötelékében. A hazát én így szolgálom, mindenki máshogy, nem igaz? – Igen, meghalt. Talán kissé erős szó az…utánpótlás. – nem mondom, hogy nem jogos, apám jobban szerette bennem a bátyámat látni, de végül is elmehetem volna, ha akarok, de nem mentem. Én mondhatni így tisztelgek a bátyám emléke előtt. Apámmal pedig a viszonyom amúgy sem valami jó, rég nem beszéltem vele, és nem csak azért, mert ritkán használtam ki a kimenőmet.
- El sem merem képzelni, hogy mit tett. – na igen, tényleg nem merek belegondolni abba, hogy mi történhetett az exével, na és persze nem is rám tartozik az, hogy ezen gondolkodjam, elvégre nem ismerem az exét, Lorelai-t pedig alig ismerem ehhez. Azon viszont elég erőteljesen sikerül ledöbbennem, mikor a cukrot csak úgy nem adja oda, aztán már csak…ledermedve ülök ott, végig őt figyelve és egy hatalmasat nyelek mikor a kezét visszahúzza. Én viszont észre sem veszem azt, hogy merre jár a kezem, csak akkor pillantok le mikor megérzem az övét a combomon és…akkor látom az enyémet is az övén. – Elnézést, én nem tudom, hogy… - szabadkozom, de a kezemet nem húzom el egyből, kérdés, hogy egyáltalán eltudom-e húzni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Vas. 15 Márc. - 0:42


Walter & Lorelai

- Jó irányultságú, tényleg bóknak szántam, ne aggódj. - de komolyan, édes pofa és nem mondanék én rá rosszat. Nem kell mindenkinek rossz fiúnak lenni, így is már épp elég rossz fiúval volt dolgom és most üdítő egy kis változatosság. Egyébként is megmentett az a nagy helyzet, szóval egy szavam sem lehet, rá meg főleg nem mondanék semmi rosszat. - Nem biztos, így legalább... van kihívás. - rántom meg a vállamat egy széles mosollyal. Hát igen, az a helyzet, hogy már túl sok pasival volt dolgom, aki könnyű menet volt, ő viszont egész más. Határozottan nehéz nála elérni bármit is és állati egyszerű zavarba hozni, szóval nagyon is érdekel, hogy mennyire tudom őt kilazítani kicsit. - Oh, hát... nem árulhatok el előre minden titkot igaz? Egy nő legyen rejtélyes, az az izgalmas. - sokat sejtető mosollyal tapogatom újra végig a karját. Ez tetszik, és nem fogok leállni vele. Komolyan észveszejtő egy teste lehet, szóval még az se zavar, hogy kissé merev. Lehetne merev más viszonylatban, de azon még dolgozni kell. Viszont én kitartó kislány vagyok és nem fogom egy könnyen feladni. Ez most az új kihívás, amit feldobtam magamnak és ha egyszer el akarom érni... akkor el is fogom.
- Csak itt van és az is egy albérlet, nem vagyok gazdag ne aggódj. Jelenleg nem olyan messze a várostól élek a főnököm baromi nagy birtokán, de... tudod kell a szabadság is. - nem bírnám, ha csak ott kéne lennem, az nekem sok lenne. Kell az, hogy a magam ura is legyek, hogy időnként azt tegyek, amihez épp kedvem van, ott ahol akarom és azzal, akivel akarom. Ha van egy főnököd, akinél élsz, az majdnem olyan, mintha még a szüleiddel élnél együtt, akitől engedélyt kell kérned és, akik beosztják az idődet, na erre aztán igazán nem vágyom. Jó eséllyel, akkor hamar lelépnék és szerintem ezzel a főnök is tisztában van.
- Még cukibb, amikor így zavarban vagy. - nem bírom ki vigyor nélkül, amikor újfent sikerül elérnem, hogy még a szavakat is alig találja. Hát na nekem pár apró érintés nem probléma, de neki az, ha túl közel ülök le hozzá, vagy ha hozzáérek igen. Ez persze nem gond, hiszen arról volt szó, hogy ki akarom lazítani és töretlenül dolgozok is ezért. Menni fog érzem én, csak még kell egy kis idő és pár apró gesztus, amivel sikerül újra és újra elérnem nála a kellő hatást.
- És szerinted? Vagy ha te is így érzed, akkor miért csinálod? - katona, ez világos, de nem kötelező annak lennie igaz? Valami miatt mégis ezt vállalta, de nem az én dolgom azt hiszem. Azt kezd az életével, amit akar,bár én az efféle kövessük a családi hagyományokat dolgoknak nem vagyok a híve. Ennél mindig is lázadóbb jellem voltam, aki inkább azt teszi, amit akar, nem azt, amit mások elvárnak tőle. - A bátyád... meghalt? És akkor afféle utánpótlás vagy? - őszintén szólva ez nekem nem hangzik jól. Mintha afféle elvárás lenne, hogy a bátyja helyett, akkor most ő legyen katona. Nem is értem, hogy az apja nem fél tőle, hogy netán majd őt is elveszíti, vagy ilyesmi? Én tuti, hogy nem küldeném ugyanabba a melóba a másik fiamat is, ha már egyet sikerült elveszíteni. Elég nagy érvágás.
- Hát... tudod, aki kíváncsi, hamar megöregszik. - koppintok oda az orrára, viszont amikor el akarja venni a kezemből a cukrot, azt naná, hogy nem engedem neki. - Igen... végül is nagyon is megérdemelte. - én pedig bosszúálló típus vagyok és eléggé hirtelen haragú. No, de a cukor... szóval nem adom oda neki, és ha magától nem érti a dolgot, amikor a szája felé közelítek, akkor úgyis lefagy majd annyit, hogy egyszerűen csak mint valami kis adagolós játékban finoman az egyik ujjammal lehúzzam az állát, és bepöccintsem oda a kockacukrot. Arra azért ügyelek, hogy legalább kicsit hozzáérjek a szájához is, ha nem is nagyon. Azért nem akarom, hogy itt haljon szörnyet a kanapémon. Közben azért egy aprócska próbát teszek, hogy vajon a képességem visszatért-e már. Arra koncentrálok, hogy az ujja megmoccanjon kicsit, és amikor látom, hogy sikerül, szépen felé fordulok valamivel jobban. - De csak mert kíváncsi voltál. - egyszerűen csak a kezemet finoman a térdére teszem és óvatosan feljebb csúsztatom a combja feléig, és hát azt veheti észre, hogy ő pontosan leutánozza a mozdulatot rajtam. Persze az ártatlan pislogás az meg van hozzá... csak azért is.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 14 Márc. - 23:42



Lorelai & Walter



- Igen, lévén nem igazán tudom eldönteni, hogy ez… milyen irányultságú bók volt, ha érti mire gondolok. – arra, hogy minden bizonnyal jókat nevet rajtam, kérdés, hogy bókolt-e, vagy amolyan burkolt megjegyzés volt ez, ahogy még régen mondta az egyik pszichológus a seregben. Az ilyen állítólag nem ritka, az emberek gyakran folyamodnak hozzá. – Értem, szóval… merev vagyok. Ez hiba, ha jól sejtem. – igen, legalábbis gondolom én a legtöbb civil ember jóval oldottabb, mint én, de ezt nem az én tisztem ki is mondani, alig járok civilben, ellentétben Lorelai-jal, ő a civilek közt él mindennap, ő tudja, hogy ez miként is megy. – Igen, de… mire gondol kiderítés alatt? – mert ha elakar rángatni valami idétlen buliba, akkor melléfogott, nem vagyok az a fajta, aki annyira oda lenne a vad tombolásért, én jobban szeretem a nyugalmat. Régen, kamasz koromban sem jártam el bulizni, egyszer néha a bátyám elvitt, de önszántamból soha nem mentem el.
- Ha maga mondja. – bólintok egyet. Na igen, ezt mondták a seregben is, hogy egy katona magánál jobban csak a társaiban bízzon meg, de más a civil élet és más a katonaság, itt minden… kissé fura nekem, szokatlanul kötetlen, ami nem rossz, egyszerűen csak nekem kell még ehhez hozzá csiszolódnom.
- Értem, akkor ezek szerint… New Yorkban is van lakása? – ilyen gazdag lenne? Azt persze már tudom, hogy a szülei azok, elvégre elégé látszott rajtuk, hogy van miből megélniük, de arról nem kaptam semmiféle felvilágosítást, hogy a lányuk miként él. Csak azt mondták, hogy védjem őt meg. Ehhez tartom is magam.
- A cuki kis….pofimhoz? – na igen, megint sikerül zavarba hoznia, ha nem tett volna semmit, már úgy is, csak a szavaival, de még rá is játszik a dologra, és most már egyértelműen érzem, hogy nem véletlen teszi ezt, hanem szánt szándékkal hozz engem zavarba, amikor csak lehetősége van rá.
- Igen, de… tudja, parancsra cselekedni sokak szerint nem éppen… helyes. – na igen, hány embert öltem már meg, csak mert az volt a parancs? Soha egyikükkel se beszéltem, csak kaptam egy parancsot én pedig elvégeztem azt. Azonban soha nem kérdőjeleztem meg a parancs helyességét. A szükséges rossznak fogtam ezt fel mindig is. – A bátyám is katona volt. Apám nagyon akarta, hogy a nyomdokaiba lépjek. – én nem akartam, legalábbis az elején nem, de aztán végül hozzászoktam és a sereg lett az új családom. Kiváló eredményekkel végeztem, egyértelműen a legjobbak között voltam, és a tehetségemet, ahogy mondták nekem, nem akarták eltékozolni. Így hát…katona lettem. – Úgy érti… érted, hogy szereted zavarba hozni az olyanokat, mint én? Vagy…mégis mi mást tudsz, amit más nem? – nem tudom, hogy mire akar kilyukadni, talán csak arra, hogy ő jobban szereti uralni a helyzetet, mint mások? Mert jelen pillanatban ezt teszi, szinte minden mozdulatából ez süt. – Bizonyára megérdemelte az ex barátja. – mondom miközben elveszem tőle a kockacukrot, de én korántsem olyan… kihívóan veszem azt a számba, ahogy tette azt ő nem is olyan régen.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Szomb. 14 Márc. - 19:36


Walter & Lorelai

- Azt hiszed? - lebiggyesztem kicsit a számat, mint aki határozottan zokon veszi a dolgot, de persze nem vagyok azért az a nagyon szívemre vevős típus, csak rájátszom kicsit a dologra. Ha már bókolok egy pasinak, akkor azért mégis csak elvárom, hogy azt egy fokkal jobban kezelje, vagyis... tőle talán nem kéne elvárnom, sok mindent nem kezel úgy, mint az átlag, és pont ez szórakoztat annyira. - Hát... határozottan úgy érzem, hogy merev vagy, de majd javítunk a dolgon. - mosolyodom el sokat sejtetően. Még ha nehéz feladat is lesz, komolyan el fogom érni, hogy teszem azt mosolyogjon, vagy... ki tudja. Azért nem hiszem, hogy lehetetlen feladat lenne egy kicsit oldottabbá tenni, csak lehet, hogy nehezebb, mint mondjuk az átlagot. - Szeretnéd is, hogy kiderítsük? - vajon van elég bátor, hogy igent mondjon? Én simán kiderítem, hogyan lehet ezt a nagy merevséget elűzni belőle, de persze nehezebb úgy, ha ő nem nagyon engedi, bár persze úgy is megpróbálom én simán.
- Ez a beszéd, fő az önbizalom! - bizonyos körülmények között még nem is zavarna az a lefogás, bár mondjuk akkor egyébként sem hiszem, hogy kifejezetten ellenkeznék. Akinek ilyen karja van és ilyen helyes kis pofija, ha néha nap veszi a bátorságot és elmosolyodik, az akkor és ott fog le, ahol akar... komolyan.
- Oh, nem, dehogy! De egy ideje ott élek, mármint van egy lakásom ott. Kissé zavaros most a lakhelykérdés nálam. - a szüleim nem ott élnek naná, ellenben én sem... legalábbis újabban, mióta a gazdag pasas birtokán vagyok többnyire. Na persze azért nem megy, hogy mindig ott dekkoljak, annál nekem több szabadság kell, hogy folyton mint valami beosztott a rendelkezésére álljak. Azt hiszem ezzel ő is tisztában van és nem is várja el tőlem, hogy ennyire röghöz legyek kötve.
- Dehogy baj! Határozottan üdítő, tetszik. A cuki kis pofidhoz amúgy se illene más. - még picit meg is paskolom az arcát, hiába tudom hogy ez megint csak arra ad majd okot, hogy zavarba jöjjön, de hát ebben profi vagyok. Nem sok pasival találkoztam még, aki ennyire könnyű zavarba hozni, de esetében sokat tennem se nagyon kell érte, hogy így érezze magát. Határozottan cuki. Én pedig persze, hogy rájátszom ezzel, ezért fordulok hátra a motoromon is, hogy szinte már összeérjen az orrunk és ezért ülök le közvetlenül mellé a kanapén, ahol persze, hogy úgy fészkelődöm, hogy a téren az övét súrolja. Ennyi kell... mert amúgy is arról volt szó, hogy megpróbáljuk oldani a merevségét, bár... vannak helyzetek, amikor az is hasznos, de... ő nem az a típus, aki az ilyen helyzeteket egy könnyen előidézi igaz?
- Rossz dolgokat? De csak azért, mert ez a parancs nem igaz? Egyáltalán miért vagy katona? - pillantok rá kíváncsian. Mondjuk az meglep, amikor azt mondja még, hogy nem vagyok annyira rossz ember szerinte. Jól van, igaz, hogy nem ismer, de akkor is, főleg, hogy mennyire igyekszem próbára tenni a... türelmét, azt hiszem ez a jó szó. Még a cukorral is eljátszom kicsit, az első pár korty kávé után még szándékosan be is kapok egy kockacukrot, hogy eljátsszam vele kicsit egy könnyed nyelvtornával. - Szóval nem tartasz annyira rossz embernek? És, ha azt mondanám, hogy tudok dolgokat, amiket egy átlag ember nem és... ezt rossz dolgokra is felhasználom, vagy hogy nagyon csúnya dolgot csináltam az egyik exemmel? Bár... simán megérdemelte. - ártatlan pislogással rántom meg a vállamat, miközben kicsit megnyalom a számat, hogy a maradék cukrot is eltüntessem róla. Aztán csak úgy, mert miért ne egy újabbat csippentek az ujjaim közé és felé nyújtom. Nos oldjuk a merevséget?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Chris Evans
Hozzászólások száma : 22
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Pént. 13 Márc. - 19:48



Lorelai & Walter



- Köszönöm…azt hiszem. – na igen, nem tudom egészen pontosan, hogy ez most bók akart-e lenni, vagy inkább valami cinikus megjegyzés, mint mondtam, annyira nem vagyok otthon ezek terén, míg ő láthatóan nagyon is jól mozog ezen a téren, igazi civil, már ha lehet ilyen mondani, de nem feltétlen a rossz értelemben. – Merev lennék? – jó, azért tudtam én magamról eddig is azt, hogy nem vagyok egy nagyon laza ember, de… merev? – Biztos van valami… mód rá. – valami csak van, nem? Bár én nem tudom, hogy mi, és szerintem ő sem tudja, de hát egyszer majd talán elválik, igaz? Előbb-utóbb minden kiderül.
- Akkor… le tudom fogni. – így már nincs semmi talán, semmi azt hiszem, így már elég biztos? Persze, vannak gyengepontjai minden férfinak, de szerintem letudnám őt úgy állítani, hogy ne essen baja, ha esetleg nekem akarna esni, bár szerintem erre eddig nem adtam okot, és nem is szándékozom így tenni.
- Ezek szerint ön Bronx-ban nőtt fel? Vagy csak nincs jó véleménnyel a városról? – na igen, abban igaza van, hogy Hawaii azért más, és igen, minden bizonnyal jobb dolgom volt, de… nem tudom, nem tűnik tipikus amerikainak, de nem rossz értelemben, hanem a legjobban inkább. A legtöbb amerikai elhízott és ronda, róla ez egyáltalán nem mondható el.
- És az baj? – nem tudom, hogy mennyire elfogadott ez, arra még emlékszem, hogy a legtöbb nőnek mindig is a rosszfiúk jöttek be, rólam ez a legnagyobb jóindulattal sem mondható el, finoman szólva sem vagyok az a rosszfiú alkat, akikre a nők annyira vágynak.
- Igen, ebben biztos vagyok. – bólintok egyet, bár nem igazán értem, hogy ezzel mire is akar célozni, mert valamire biztos akart, nem létezik,hogy ne, csak én… nos, elszoktam az ilyen beszélgetésektől sajnos, nem érzem annyira…emberinek magamat, de szerencsére Lorelai nem úgy viselkedik, mint aki folyton kiakarna oktatni engem. – Kösz….önöm. – azért jól sejti azt, hogy elég könnyen zavarba tud már hozni azzal is, hogy elég közel hajol hozzám, aztán éppenséggel azzal is, hogy elég közel ül le hozzám, de… nem fogom megkérni, hogy menjen arrébb, nem lenne szép dolog, és elvégre férfi vagyok, nem zavar, ha egy nő közel ül hozzám, csak…zavarba ejtő kissé.
- Akkor…azt hiszem maradok a ….Lori-nál. – na igen, ne mondja, hogy ezzel is távolságtartó vagyok, mert először a Lorelait-t akartam választani, de aztán eszembe jutott az, amit rólam mondott és nem akartam, hogy megint merevnek gondoljon,  mint tette azt nem is olyan rég. A kis műsorát szótlanul nézem végig, nyelve egy nagyot közben. Na igen…zavarba ejtő. – Én is rossz dolgokat teszek. – rántom meg a vállamat. Na igen, én is embereket ölök, nem igaz? Rossz dolgokat teszek, olyanokra lövök rá, akiket nem ismerek, engedelmeskedem a parancsoknak, sokan mondják éppen ezért rám, hogy csak egy báb vagyok. – De nem hinném, hogy annyira rossz ember lennél. – nem, és a miértjét ennek én se tudom, ez csak egyszerű megérzés, mondhatni olyan hatodik érzék szerű, nem tudom meghatározni, hogy miért. Talán csak… ha rossz ember lenne akkor nem így viselkedne. Akkor nem lenne ennyire… vonzó, és közben azért kedves is valahol.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Rose Leslie
Hozzászólások száma : 85
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   Pént. 13 Márc. - 15:11


Walter & Lorelai

- Nem is baj, édes így is a szóhasználatod. - szó se róla igazából tetszik, érdekes, főleg hogy én egész máshogy vagyok szokva. Nem kellemes körökben mozogtam eddig és az, amilyen ő... egyszerűen egészen szokatlan számomra és pont ezért érdekel annyira. Vajon azért ilyen, mert így nevelték, vagy... vannak helyzetek, amikor ő is el tudja igazán engedni magát. - Tudod... kíváncsi lennék, hogy mivel lehet téged kimozdítani ebből a picit merev állapotból. - amikor nem is tudom akár még egy csúnya szó is kicsúszik a száján, amikor nevet és azt teszi, ami csak úgy zsigerből jön és ez a merev tartás is elszáll egy időre. Valahol talán az is benne van, hogy... ezt hiszem el akarom érni ezt a pontot. Valahogy... nem létezik, hogy képtelenség lenne.
- Szóval azt hiszed? Ez nem túl meggyőző. - sejtelmesen mosolyodom el. Hát no azért a férfiaknak van egy elég jelentős gyenge pontja, ami még tuti, hogy neki is érzékeny, és nem tudom hogyan fogná le a karomat és minden mást is, de egyre inkább úgy érzem, hogy kíváncsi vagyok. Határozottan szórakoztat, hogy belé botlottam, sokkal érdekesebb, mint az, ha bent maradtam volna a buliban. Az sem volt unalmas, de így... komolyan jól szórakozom, szerintem nem is sejti, hogy mennyire.
- Oh, hát akkor csak higgy nekem, Bronx piszkos és nem szép, gondolom azért Hawaii mégis csak napsütéses és meleg, meg aztán ott a tenger, még ha az ember nem is valami nagy villában él. - itt ahhoz, hogy eljussak egy értelmesebb strandra nem elég megtennem, hogy mondjuk beülök a kocsiba és megyek pár kilométert. Arról nem is beszélve, hogy nincsenek pálmafák, sem pedig folyamatos napsütés. Komolyan Bronx néha olyan, mintha külön időjárása lenne, vagy a sok sötét alakra még a Mindenható - már ha hinnék benne - is csúnyábban néz, ezért több felhőt küldd arra a területre, mint bárhova máshova.
- Úgy sem fogod, akkor rajtam se segítettél volna. Te ilyen jó fiú típus vagy. - vonom meg a vállamat mosolyogva. De nem baj az, pont ettől olyan érdekes. Nem nagyon ismerek jó fiúkat és én se vagyok jó kislány, pont e miatt érdekel ő engem. Az pedig csak még inkább szórakoztat, hogy bármi, amit teszek máshogyan hat rá, mint az átlagra. Zavarban van attól, hogy fogdosom a karját és ki tudja mi lesz vele, ha feljön hozzám. A végén még ő lesz a pironkodó kislány és én viselkedem úgy, mint egy határozott férfi. Érdekes helyzet, izgalmas... izgató.
- Ezt én is remélem, főleg mert igazán kiváló kávét főz... a kávéfőzőm! - vigyorodom el, miközben megcélozzuk a motoromat. És ő képes még a bukósisak miatt is problémázni. Vagyis azért nem mondanám ezt szó szerint, de szóvá teszi. Mondom én, hogy határozottan szórakoztat. - Becs' szó óvatosan vezetek és nagyon fogok vigyázni rád. - fordulok még hátra egy pillanatra, direkt azért, hogy ahogy a vállam felett hátranézek épp csak pár centi válassza el őt tőlem. Szórakoztat az, ha zavarba hozhatom, komolyan, úgyhogy ezt biztos, hogy nem fogom egy ideig még abbahagyni. Épp ezért huppanok le közvetlenül mellé, amikor megvannak a kávék is, hogy egy kicsit még játsszam az idegeivel. Vajon meddig bírja, vagy mi az a határ, ami esetleg már sok lenne neki? Az tuti, hogy egy átlag pasit, ha felhívsz kávéra, tuti, hogy nem kávéra gondol alatta, ő pedig ezt szó szerint vette, de tisztában voltam vele, hogy ez így lesz.
- Lorelai, vagy csak Lori, de te édes akárhogyan szólíthatsz, megengedem. - közben a saját kávémba töltök egy kevés tejet és egy kockacukrot is belepöccintek, hogy aztán látványosan a maradék cukrot lenyalhassam az ujjamról, természetesen felé fordulva, hogy jól lássa. Csak utána kortyolok bele a kávémba. Kis szünet, mielőtt még a lényegre térnék. - Mi van, ha azt mondom, hogy rossz kislány vagyok, aki rossz dolgokat tesz, mert az a munkája? - döntöm kicsit oldalra a fejemet, ártatlanul pislogva párat. Ő a hős megmentő... hát én nem vagyok az. Jelen helyzetben kettőn közül ebben a lakásban ő a szolid kis Piroska és én vagyok a veszélyes farkas, csak... ezzel egyelőre szerintem még nincs tisztában. Bár azt hiszem csak akkor lesz ez teljesen így majd, ha már az erőm is meg lesz újra, vagy vajon már meg van? Mert akkor akármennyire is le tud esetleg fogni... nem sok esélye lesz ellenem, csak ezt még most nem tudja.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: New York-i bújócska   

Vissza az elejére Go down
 
New York-i bújócska
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Szó bújócska közvélemény kutatás^^
» Creatures of New York
» Creatures of New York
» New York utcái
» New York Times

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-