we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
by Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
by Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
by Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
by Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
by Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
by Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Top posting users this month
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Vágyak vonzásában - 3. rész

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Vágyak vonzásában - 3. rész   Kedd 3 Márc. - 19:50

First topic message reminder :



Sophia & Demetrius



Nem is lehet kérdés, hogy reppenek a tündéremhez, ahogy ígértem. Nem hívott este, sem pedig napközben, ez egyrészt türelemre is vall, másérszt felnőtt, érett mentalitásra, hogy bízhatunk egymásba. Nem tudom, hogy ő hogy kezelte a mai napot, én nem voltam hajlandó szabadságra menni, végülis tegnap is dolgoztam annek ellenére, hogy elvárták volna a pihenést, mégis visszahívtak, mert nélkülem megállt a tudomány. A kedd ellenben igen unalmas, átlagos papírmunkákkal teli, aktatologatós. Fel kell hívnom néhány régi kapcsolattartómat, hogy érdeklődjek hogy fennáll még a viszony, van e egymással elszámolnivalónk. Gyilkossági ügy, amely harminc évre nyúlik vissza. Csontokat találtak, amelyet nem is hitte senki, hogy még előássa valaki. Döglött aktáknak tűnik, a laborosok csak holnapra lesznek készen vele. Vagy csütörtökre, addig bizony a dnsek hallgatagok maradnak, s én tudok a tündéremről fantáziálgatni. Hirtelen fellobanó szerelem vagy sem, azért kis szívecskéket még nem fogok a margóra rajzolgatni. Ellenben megkérem az egyik lótifuti asszisztenst úgy délidő magasságában, hogy kérjen ki egy friss kávét a büféből. Én magam is mehetném, de nem akarok állandóan a kis barna nyakán lógni, mégsem lehetünk egy nap után összenőve. Egyszerűen csak érezni akarom a kávéja ízét, hogy rá gondolhassak pár percig. Nem mintha egyébként nem erről szólna az egész, így mégis ütősebb a dolog. Fél hat magasságában már rágcsálom a tollamat, és elindulok, hiszen tudom, hogy hatig tart a műszakja. Nekem nincsen munkaidőm, addig maradok bent, mint szükséges. Nem órabérben kapom a fizetésemet, hanem azért, hogy legyen gyomrom bármihez. A ballonkabát rajtam. Túl sablonos lenne virággal nyitni, még azt hiszi, hogy valami romantikus elmebeteg vagyok. Csak szép lassan, már így is kész versenyautók vagyunk. Belépek a büfé ajtaján, nagyjából nyolc perccel később. Nem látom sehol, igaz, még több mint húsz perce van.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Pént. 3 Ápr. - 13:06



Sophia & Demetrius


 


Valójában tudat alatt már azelőtt sikerült felfigyelnem rá,  mielőtt rámarkolt volna kedvesen a csuklómra. Olyan kis álmodozós fejet vágott, valahol magamra is ismertem belőle. A rántotta és a kávéillat közepette sikerült magával rántania abba az álombeli világba, amelyben csak ketten vagyunk, és nem számít, hogy közvetlenül utána pisztolycső előtt kellett sétálnom. Valahogy magától értedődött, hogy nem eshet bajom. Őrangyalom amely most reppent a vállamra, hogy a tündérhez vezessen, csak nem lehet olyan oktalan, hogy azonnal el is szakít tőle. Nem, az igazságtalan lett volna. Vissza kellett térnem, azaz ott kellett hagynom a pénztárcát, hogy világom központja immár ki is nyivánítsa, hogy azzá kész előrelépni. Nem rendőr, ám én neki adományozom a legnagyobb rangjelzést, amit nálam elérhet. Ehhez még csak szolgálni sem kell, hogy az idő döntse el, mennyire tud felkapaszkodni a Demetrius-ranglétrán, magától éretődik, hogy ha rálelek valaki, aki tökéletes, nincsen gátak, nincsenek tabuk. Csakis olyan vonatkozásban, hogy magamat nem erőltetném rá. Érdekődve ugrasztom fel a szemöldökömet, még némi homlokráncolást is mellékelek hozzá, de csakis a tűnődően pasis, kiváncsi változatból. Úgy tűnik nagyon is kölcsönös, egymás világa lettünk, ő is rólam ábrándozik, és ez most testet fog ölteni a festészetében is. Tulajdonképpen meg vagyok hatva, mert minden amit velem kapcsolatban mond, hogy királyfi vagyok, meg álompasi, úgy érint, hogy nem is hittem volna, bárkinek is lehetek ilyen a szemében. Sosem tartottam magamat különösebben jóképűnek, még ha meg is fordult utánam valaki, betudtam annak, hogy azért az ördögnél egy fokkal szebb vagyok. Ahogyan Sophie rám néz, az a csodálat... Egészen különleges, egyedi. Gyakorlatilag érzem, hogy szerelmes, ahogyan én. Még ha nem is mondtuk ki, így két nap után, de a tegnapi szenvedélyes csókja nem pusztán az ijedtségnek szólt. Végigfuttattunk pár óra alatt valami komolyabbat, amelyhez másoknak évek sem bizonyulnak elégségesnek.
Nem is tudom, talán nem is attól függ, hogy férfinak születtem, ha egyedülálló nő lettem volna, végülis akkor is szerethettem volna rendben tartani a dolgaimat, kiállni magamért, és összességében úgy vélem, ez inkább vérmérséklet kérdése, semmit arról szól, hogy most génjeink alapján milyen kromoszómáink vannak. Habár... azért biztosan kell, hogy különbözzünk, van, amiben egyszerűen vallom magam, mást meg lehetetlenül túlbonyolítok. Szeszélyes az emberi természet.
- Tudod... gyerekkoromban ez annyira más volt. Valahogy úgy sikerült értelmeznem, hogy a nők mennyivel finomabbak. Olyan téren, hogy nem káromkodnak, nem fejezik ki azt, hogy ha mondjuk feszül a gyomruk, és kijönne az a böfi, vagy valami más. És rá kellett ébrednem először, hogy ez közel sincsen így. Nyilván van védeni való, érzékeny oldalatok, ám... ahogyan tegnap kiálltál mellettem a taxiban is... Szeretem, hogy ennyire erős tudsz lenni. – Ez szinte olyan is volt, hogy közel megmondtam, hogy szeretem, biztosan az is jön majd a számra, de most még vagyok annyira félszeg, hogy inkább körülírom a témát, nehogyan az legyen benne a nyomás, hogy valóban kérőnek szánom magamat Miriam nagyi előtt. Pedig.. vajon meddig is kéne várni azzal, hogy az ember párt választ, ha megtalálta, aki kell neki? Hagyom inkább a dolgokat sodródni a maguk útján, azzal nem lehet gond.
- Attól félek, neki is be kell mutatnod, egyéb esetben hivaalos személyként kéne rátörnöm. – Elmosolyodom, szeretnék is a része lenni az életének, és ez csak úgy megy, hogy majd a családját is szépen lassacskán megismerem. El tudom képzelni, hogy féltékeny, nyilván én is az lennék, ha lenne egy szép lányom, arra pedig most nem gondolok, hogy a hálaadásnapi vendéget leszámítva volt e más is, aki bemutatkozott náluk, van e összehasonlítási alap. Azon tűnödöm, hogy mennyire feszengenék egy zártabb családi körben, úgy vélem, nem lenne annyira vészes, már nem vagyok az a nagyon fiatal srác, akinek még nincs mit felmutatnia az életben. És különben sem hiszem, hogy ez lenne a lényeg. Ha szeretem a lányukat, izgalmat hozok az életébe amitől boldog lesz, akkor nem az  a lényeges, hogy most vaskalaposan álljunk a dolgokhoz, hogy na akkor mikor lesz házasság, és a többi, meg hát nem fogok belehajszolni olyanba, amit felforgatónak éreznek. Csak azért a hasát simogatom további gondolatok nélkül, mert ott ölelem át, közben a csípőjét is cirógatom, időnként pedig a kézfejét, ami sikerül, mert hát az ölelésnek a gesztus a lényege, nem pedig a tapogatózás.
- Aranyos, hogy kérdezed. Claire-t még kicsi kölyökkutyaként fogadtam be. Egy narkótanyára kellett behatolnunk, ahol sajnos olyan tűzharcba bonyolódtunk, hogy nem nagyon volt esély még letartóztatásra sem. Legalább annyit elmondhatunk, hogy a fickó, akié a ház volt, kutyabarát volt, és a halála utána elhoztam a kicsit, törzskönyveztettem, nem lett volna szívem valami menhelyre beadni. A kedvence pedig a hal volt... nem volt vadászkopó, de imádta a halat enni, még azon is elgondolkoztam, hogy ha horgászni mennék, abban is segítene... – Mosolyodom el, nyilván nagyon hiányzik, de szép hosszú időt töltöttünk együtt, jó emlékeim vannak, nem fájdalmasak. A hús viszont már finom illatokat áraszt, adok egy puszit a fiatal hölgy arcára, és ellépek mögüle be a nappaliba, hogy visszainduljak a pult mögé, magamra húzva a kesztyűimet.
- Neked? Cica? Kutya? Eltitkolt deviáns, ám kedves lakótárs?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Hétf. 30 Márc. - 13:55


Demetrius & Sophia




*Ha jól emlékszem, és persze jól emlékszem, akkor már elképzeltem ugyanezt, vagy majdnem ugyanezt. Egy kicsit deja vu érzésem van a helyzet miatt, az álompasi, én, egy otthon, együtt készítjük a vacsorát. A mostani gondolataim és a régi képzelgésem között csupán a kutya a különbség, rá sajnos nem számítottam, de majd beleveszem őt is legközelebb. Az, hogy Demetrius elveszítette a kutyáját, még nem jelenti azt, hogy később nem lehet neki, vagy nekem, vagy…..nem szépítek semmit magamról, úgy is tudja, látta mennyire el tudok vonulni a külvilágtól, sokan azt gondolnák, milyen őrült egy csaj, de Demetrius még ezzel is ki van békülve, mi több, bevallottan hasonló tulajdonsággal bír. Naná, hogy eszembe jut néhány kép és persze megint elmegyek egy kérdése mellett. Csak nézem ahogy beletúr a hajába, elég hosszúnak találom ahhoz képest, hogy rendőr, de lehet, hogy neki megengedik mert magasabb rangban van. Nekem így tetszik, de ha rövidebb lenne akkor meg úgy, végül is mindegy, ahogy neki jó mert az is ő. Én semmit nem szeretnék rajta változtatni, ám ha szükségét érzi akkor hagyom. Na tessék, már elég határozottan hagyom el a feltételes módot, de eszembe sem jut, hogy használnom kellene, valahogy minden magától értetődőnek tűnik Demetriusszal kapcsolatban. *
-Hogy? Ja, persze, szívesen megmutatom, ha elkészül. Félbe maradt, a büfében nem volt elég alapanyag…..eddig. A többi Dallasban maradt a szüleimnél, de ha szeretnéd, néhányat elküldetek velük. Egyébként azt festem le ami miatt leforrázom olykor a kezem. Azt ami a fejemben zajlik amikor nem figyelek.
*Zavartan elmosolyodom, bár az elején legyintettem, utána a sorok között közöltem, hogy ő már biztosan vászonra kerül valamilyen formában. Ha nem lesz felismerhető, akkor a története lesz a fontos és abból ráismerhet magára. Nem dugdosom senki elől a képeimet, de nem mutattam meg olyannak aki ezekkel foglalkozik. A képek az enyémek, az én lelkem, a szívem, a vágyaim és nem készültem fel arra, hogy közszemlére tegyem. A közvetlen környezetem persze más, a szüleim, a legközelebbi barátaim és a nagyi. Meg Demetrius. *
-Eddig sem volt kétséges a számomra.
*Nevetek fel jóízűen Demetrius védőbeszédén. Igen, néha kell a férfinak, hogy tudja ő áll az élen, a nők ezt roppant rafinált módon meg tudják oldani és ezt nem tartom galád, hátsó szándéknak, csupán ügyes fogásnak. Ezzel még nincs becsapva a férfi. Ám ez csak olyannál működik aki rászolgál, Demetrius azonban egészen más, ráadásul én sem szeretem ezt tenni, vele meg pláne nem, különben is szeretem a határozott férfiakat. Ebből a szempontból elég maradi vagyok, bár dolgozom és önálló vagyok és bármit el tudok intézni, szeretek gyenge nő lenni akit kényeztetnek, akinek nem kell azon gondolkodnia ki csinálja meg a mosogató csapját, aki átrendezi a szobát ha úgy tartja kedvem, akár tizedszerre is eltolva a bútorokat, cserébe viszont szeretnék gyengédséget és szerelmet nyújtani, vacsorát főzni, megmasszírozni a nyakát, a vállát egy-egy hosszú, fárasztó nap után. És igen, ezért szeretném ha Demetrius is többre vágyna s ha megmutatná mi az amire vágyik velem kapcsolatban, és még mindig nem a testi kapcsolatra gondoltam, noha eszembe jutott.*
-Nos, ezt még egyetlen férfi szájából sem hallottam, de ez így, ebben a formában nem igaz. Ne vitatkozz. Nem érdemelsz kevesebbet tőlem mint én tőled, csak azért mert férfi vagy.
*Megigazítom a haját, nem mintha kellene, semmivel sem lesz kócosabb vagy jólfésültebb mint volt, csak az egyik tincs átkerül a másik oldalra. Ennek inkább az a lényege, hogy megérintsem, semmint a fodrászkodás. Odakint igyekszem hozzábújni, hogy melegítsen, na ez például a férfi dolga kell, hogy legyen, a nő meg hozzásimulva fejezi ki a ragaszkodását, ahogy én teszem most. A kérdése váratlanul ér, sosem gondolkodtam az életemen ilyen mélységekben, megtörtént, voltak emlékeim, szépek és rosszak egyaránt.*
-Ha erre vagy kíváncsi apámat kell megkérdezned, szerintem ő a legmegfelelőbb ember erre. Eléggé elfogult, és oda van az egy szem lányáért. Azt hiszem ha megismer még féltékeny is lesz. Ááá, nem, csak vicceltem, annál ő sokkal jobb ember. Milyen voltam kicsinek? Olyan mint most csak kicsiben. Szertelen, vidám, álmodozó, cserfes, cseppnyi veszélyérzet sem volt bennem, és szerettem az állatokat. Most is szeretem őket csak nincs lehetőségem a közelségükhöz.
*Egy kicsit zavarba jövök attól, hogy a hasamat simogatja de _nem zavar_. Még jó is, hogy a karjával ott is melegít, de nekem valahogy a babavárást juttatja eszembe. nem mintha nem szeretnék gyereket, de a harmadik találkozás alatt azért még nem jutott volna eszembe. mindenesetre nem tolom el a kezét, inkább még jobban oda bújok hozzá, a karja alatt fűzöm át a kezeimet, hogy tovább cirógathassam az övét. *
-Én is kíváncsi vagyok ám. Mesélj nekem Claireről kérlek. Hogyan lett a tiéd és mennyi ideig voltatok együtt? És mi volt a kedvence?
*Talán fura kérdés, de számomra sok minden derül ki a válaszokból Demetriusról. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Vas. 29 Márc. - 17:12



Sophia & Demetrius


  A tündér olyan ösztönösen mozog a konyhámban, lakásomban, sőt még az életemben, mintha mindig is a része lett volna. Legalábbis igen régóta. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy megunnám vele. Egy cseppnyi magamutogatás nincsen a stílusában, mindent a báj és humor jellemez, aranyos pincérnőként sokkal nőiesebb, mint a sok divatcica, aki mászkál New York utcáin. Nem érzem, hogy rám erőltetné magát, úgy lopta be magát a szívembe, hogy semmi erőszakosságot nem tapasztaltam. Magától értetődő volt, hogy egymásra találunk, ahogyan a kezdeti közös hullámhossz egyre komolyabb vonzalomba csapott át, hogy aztán alig a második nap estéjén már elkönyvelhessük, ez mesésen alakult.
- Kutyus? Jól hangzik. Nekem Claire óta nem volt újabb, valahogy családtagként kezeltem, nem gondoltam rá, hogy ismét legyen egy döge, ám arra sem, hogy lesz majd valakim, akivel fantasztikusan érzem magam. – Félmosolyra ragadtatva beletúrok hosszúra növesztett tincseimbe, ez az átka, hogy nem egyenruhás vagyok, hanem nyomozó, nem követelik meg az eleganciát feltétlenül. Talán nem ártana megkérnem a lányt, hogy ügyes kezeivel nyesse le őket, legalább valami hivatalosabb formára, mert lassan hippiszámba megyek. Úgy tűnik bókom úgy betalál hogy a drága lány nem is nagyon érzékeli a kérdést, amit így kénytelen vagyok megismételni egy finom kacsintás mellékletében.
- Megnézhetem, hogy mit festes Sophie? – Nem vagyok túlzott művészi vénával megáldva, ám az igenis érdekel, hogy ő mivel foglalkozik. Nagyon úgy látszik, királylányom bizony az álmodozás minden szegletében megfordul, a festészet is ide tartozik, tényleg olyan finom, szelíd teretmény, akire ha akarnék se tudnék haragudni.
- Erről van szó. Csak hogy lásd, ki tudok én állni magamért nem csak rendőri téren, olykor átengedheted az irányítást. – Igaza van, anélkül, hogy tudtam volna magamról, végtelenül romantikus vagyok, talán ezért is vártam, és nem foglalkoztam a szív ügyeivel, majd csak elrendeződik a dolog, ha meg nem, akkor nem szántak mellém senkit. Sosem bánkódtam a magány miatt, eléggé kitöltötte az életemet a munka, már az is elégségesnek bizonyult, hogy másoknak segíthetek. Határozott, egyszerű jellemnek ismert meg mindenki, most viszont sodródom az árral, ám azt sem szeretném, hogy ha úgy venné, nem igazán van önálló akaratom tapasztalatlanságomból kifolyólag. És miután most olyanban vagyok érintett, ahol rajtam áll a döntés, szeretném jól érezni magam vele, még akkor is, ha számomra az opera is újdonság. Úgy vélem, hogy egy kapcsolat mindig az újdonságokról szól, miért mondjuk le valamiről, amit még nem is próbáltunk?
- Ez... nem így működik. Te is tudod, hogy a nő választ, a férfinek pedig megtisztelve kell magát éreznie, ha rá figyel fel valaki, aki ennyire... édes. – Naná, vágyom én többre, lelkileg azonban most olyan eufóriában lebegek, hogy annak ellenére, hogy ilyet mond (ami megjegyzem hihetetlenül jól esik, hogy ő dob fel ilyesmit). Számomra már az is megváltás, hogy a második estémen akár az is felmerülhet, hogy itt alszik, nem szalad sehova. Nem kombinálom magamban túl a dolgokat, lesz ami lesz, az ő tempójában, nekem már az is tökéletes, hogy megcsókol, átölel, és a királyfijának hív. Elindulunk kifelé, sikerül belepirulnom abba, hogy mennyire tökéletes a társaságában, együtt tudunk lélegezni, annyira vészesen nincsen hideg, ha mégis úgy alakulna, hát szorosan összebújunk, nem lesz ellenemre. Halkan elkacagom magam, ahogyan valóban szinte azt mondja, amit én. Viszonzom a csókját, hogy ismét az égre nézzünk.
- Drága... mesélsz róla, milyen is volt a kis Sophie? Kiváncsi vagyok, milyen voltál pici lányként. Hogy mi formált ilyen tündérré, akire csak várnom kellett, és betoppant. – Ölelem át ismét hátulról, hogy a hasát simogassam. Magam sem értem, hogy miért ott, valahogy ösztönösen, remélve, hogy ezzel nem teszek semmi tiszteletlent.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Szomb. 28 Márc. - 8:55


Demetrius & Sophia




-Én sem. És mégis….az első perctől kezdve.

*Nem fogok szégyenlősködni amiért kimondom azt amit legbelül érzek és nem hiszem azt sem, hogy közölni vele oktalanság. Nem sok kapcsolatot tudhatok magam mögött, így kevés az összehasonlítási alapom, de azt biztosan tudom, hogy Demetriusszal lenni egészen más és sosem fogom megbánni. Lehet, hogy még korai kijelenteni, hogy vele szeretnék utoljára lenni, de határozottan így érzem és most nem vezet tévútra semmi. Mindent szeretek benne, a szomorú szemeit, a mosolyát, a csókját és a ballonkabátját. Ő egyedi, lemásolhatatlan. Így utólag azt gondolom, hogy még érte izgulni is jó volt, bár azért hanyagolnám a jövőben az ilyen szívdobogtató perceket. Demetrius rávezetett arra, hogy eddig nem is éltem igazán, hogy egyik kapcsolatom sem volt tartalmas, hogy azok mit sem számítanak, még arra sem voltak jók, hogy bármit is hozzájuk hasonlítsak. Egyszerűen nem lehet. Két napja ismerem a rendőrömet de az eddig eltöltött idő sokkal tartalmasabb volt mint az elmúlt pár év, pedig nem is rohantunk sehova, nem siettetünk semmit sem, minden magától jött. Mellette nem érzem úgy, hogy mindent nekem kell megoldanom, azon felül, hogy szívesen gondoskodnék róla bármilyen formában, inkább ő az aki a tenyerén hordoz, és már a tekintetével képes átölelni. Senki mással nem éreztem azt amit vele kapcsolatban, mégpedig azt, hogy ha távol vagyunk egymástól akkor is velem van. nem úgy, hogy rágondolok, hanem érzem is, minden pillanatban, mintha a gondolatai eljutnának hozzám vagy….a fene tudja, ezt nem lehet szavakkal megmagyarázni.*
-Szeretem ha szárnyal a képzeletem, csak nem mindig biztonságos. …Ó! Igazán? Akkor majd együtt bambulunk, csak a megfelelő környezet kell. Mondjuk egy erdei tisztás, takaró alattunk, finom falatok, egy üveg bor vagy pezsgő, ugráló kutyus.
*Lám elég ennyi is, hogy szárnyaljon a képzeletem, még a szememet sem kellett lehunynom hozzá, valahogy ilyennek képzelem a tökéletes pillanatot, mert az egész mögött érezhetően ott van a biztonság, a szeretés, a békesség, az ami meghatározza egy kapcsolat alapjait. Ez a kép csupán egyetlen pillanat, amikor már ismerjük egymást, van mit ünnepelnünk, minden ami történt a miénk. Nem is titkolom mennyire a magaménak érzem.*
-Egyszer majd megpróbálom megfogalmazni, de nem biztos, hogy sikerül. Csak érzem…..hát persze! Egy királyfihoz királylány dukál.
*Az ajkaim a fülemig szaladnak, ez az az örömteli vigyor ami még nyúlna tovább de útban vannak a füleim. Annyira aranyos, hogy ilyeneket mond nekem, ráadásul meglehetős szerénységgel és nem érzem úgy, hogy túl sok vagy túl korai lenne. Miért kellene várnunk bárminek a kimondásával ha már érezzük? Hiszen ott van bennem, a lelkemben, nem hamis érzelem egyik sem ami Demetriushoz húz, ami szinte állandóan a karjaiba lökne és amitől minden percben a csókjára vágyom. Ám nem akarom azt a különleges kapcsolatot ami kettőnk között feszül lealacsonyítani azzal, hogy nekiesek, nem is vagyok én olyan, annak ellenére, hogy egyre jobban vonzódom hozzá, érdekel az is, hogy milyen a lelke, megismerni akarom, tudni mi bántja, mit szeret, mire vágyik. Szeretném kitalálni a gondolatait mielőtt még kimondja azokat.*
-Jójó, rendben. Nem vitatkozom egy rendőrrel, még a végén letartóztatsz. Elmegyünk az operába.
*Persze nevetek ezen, miközben megadom magam. Ám azért már tervezgetek magamban, talán jobb lenne ha előbb csak néhány áriát meghallgatna mielőtt beülünk egy több órás előadásra. Nem szeretném ha miattam, az én hobbim miatt szenvedne, úgy én sem érezném jól magam és az egész esténk el lenne rontva, azt pedig egyikünk sem akarná. Bár, ahogy eddig is, úgy később, minden másban is képesek leszünk megtalálni a jót. A megismerkedésünk óta ezt tesszük, vagy nem? Először én forráztam le magam, és tessék, kivívtam a szimpátiáját, majd ő lett rosszul a diótól én meg egészen a csókjáig aggódtam magam. ~Azért köszi sors, de innentől megoldjuk magunk!~ Az is lehet, hogy mindezek nélkül felfigyeltünk volna egymásra, a helyszín adott volt, a szereplők úgy szintén, már csak a sors rendezői utasítása kellett, hogy „Tessék!” *
-De azért én szeretném ha ennél többre vágynál.
*Tessék, megint a nagy szám, bele is pirulok pedig nem kellene. Szeretném ha a találkozásunknál többre vágyna, igen. Ha további együttlétekre vágyna és most még félreteszem az intimitást. Az ő mondatából nem derült ki, hogy csak a jelenlegi helyzetre gondol, én persze megint előre tervezek és már egészen máshol jár az eszem. Talán már az erdei tisztásnál, de nem akarok én sem rohanni. Szép lassan, érzékletesen, fokról-fokra szeretnék belebonyolódni kettőnk életébe, hogy igazi, tartós kapcsolatnak nevezhessük, olyannak amiben mindketten figyelünk a másikra, ahol elmondhatjuk azt, hogy „mi” és nem ő meg én. Ezért is élvezem a társaságát, mert annyira finoman közeledik, kézen fogva vezet lépcsőről-lépcsőre és minden fokon elidőzünk egy kicsit. Odakint az erkélyen még jobban elmerülhetünk a romantikában, a benti muzsika kihallatszik és remek alapot nyújt a csillagokkal teleszórt égbolt nézegetéséhez. A friss, hideg levegőbe belevegyül a sülő húsé is jelezve, hogy még sok kellemes perc vár ránk, hogy ez még csak az eleje mindennek. A hétfőről alkotott véleményemet nem másítanám meg később sem, tényleg ezt gondolom, de csak játéknak érzem ahogy sorolnám a többi napról szóló gondolataimat, ám egyszerre mondunk ki két szót ami már nem lehet véletlen. Felnevetek amikor maga felé fordít, az arca is kész tanulmány ahogy csodálkozva néz rám, mint egy tágra nyílt szemű gyerek.*
-…Te elkezded, és én befejezem.
*Ezt is sikerül együtt mondanunk, csak kevéssé különbözik a két szó egymástól. Tényleg létezik ekkora tökéletesség? Muszáj megcsókolnom. Csak egy kicsit, röviden, jelzésértékűen, hogy tudja mindez mennyire a szívembe vésődött. Két tenyerem közé fogom az arcát és ajkaimat az övére tapasztom, érzékien és finoman, majd kuncogok egy sort.*
-Ez igazán jól alakul. Nem véletlen, hogy mi összetalálkoztunk.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Csüt. 26 Márc. - 20:49



Sophia & Demetrius


  - Kétlem Sophie. Veled minden perc tartalmas, igazából csak... nem hittem volna, hogy valakivel ilyen jó is lehet.. – Ezzel azt vagyok kénytelen kimondani, hogy bizony így közel a harminchoz, nem sokat tudok felmutatni. Szakmai tekintélyem igazán kispolgárias, hiába vagyok rendőrbíró, viseletes ballonkabátom miatt az általam üldözött bünözők rendszerint lenéznek, nem hiszik el, hogy a nyomukba érhetek, lefülelhetem őket. Szokásom rácsodálkozni mindenre, hiszen oly kevés dolgot űzök hobbiszerűen, a munkám adta rejtélyekben találom meg egyedül önmagamat. Eddig legalábbis így volt. Hogy most ez a tündér mindent felülírjon, és ráébresszen, nélküle nem vagyok egész, és a munkában is csupán fészkelődtem. Igaz, elcsattant tegnap vagy két csók is, egy nap után nem várhatok tőle szerelmi vallomást. Minderről megbizonyosodni... több idő kell! Két nap! Hiába oly komikus, meg vagyok nyugodva, amióta elraboltam most őt Miriam nagyitól, azóta tudom, hogy csak velem akar lenni, megerősíti mindazt, amit talán az ijedtség szántott ki belőle. Volt ideje aludni rá egyet, és még mindig velem kíván lenni.
- Szeret szárnyalni a képzeleted. Hozzám hasonlóan. Előfordul, hogy busszal utazom át egy másik városba, mert akkor nem nekem kell vezetnem, mégis egyedül lehetek a gondolataimmal, keresztrejtvényt fejthetek. Én is... bambulok. – Vigyorodom ezúttal el, ahogyan találkozik az izlésünk még ilyen téren is. Talán ez is indok volt, amiért felfigyeltem rá. A tökéletes másik felem, aki eddig csupán kallódott az éterben. Reményteli érzés azt feltételezni, hogy csakis rám várt. Erőlteljesen elpirulok, amikor ahhoz ér, ami már tulajdonképpen velünk történt.
- Még mindig nem látom be, mit is látsz bennem, de... boldoggá teszel vele. Te meg az én... királylányom vagy, ha szabad így fogalmazni. Festesz? Megnézhetem egyszer? – Kérdezek rá, legszívesebben már itt megragadnám, hogy az ölelésembe, csókjaim zárójelébe zárjam, ám nem lehet állandóan rajta lógni, mégis megvan az az érzésem, mintha valóban tinik volnánk, vagy fiatal házasok, akik a mézesheteiket élik. Vagy... annyira sikerült fellángolnom iránta, hogy már nem is számít, hogy mióta ismerem, csak hogy újra és újra belefojtsam a szót ajkaim érintésével?
- Szó sincs róla, és nem azért mondom, hogy ebben is megfeleljek. Próbáljuk ki Sophie. Keveset tapasztaltam eddig, ellenben hajlamos vagyok nyitottnak lenni. Netán olyat lenne érdemes nézni, aminek értjük is a szövegét. – Több nyelven is beszélek, viszont fogalmam sincsen, hogy az operák milyen nyelven hangoznak el. Tudom, hogy nem mindig a szavak a lényegesek, hanem az érzések, s a hangulatvilág, amit a díszlet,  a dallamok közvetítenek, ám elsőre jobb lenne talán valami könnyed megoldás. Remélem barna tündérem sem gondolkozik máshogyan, a kedvemért nehogy feladja már látatlanban a hobbiját. Annyit tényleg nem érek.
- Tudod... már annak is örülök, hogy itt vagy, hogy találkoztunk. Ennél többre egy férfi sem vágyhat saját megítélésem szerint. – Mármint ebben a helyzetben. Nem szeretném, hogy csak úgy érzelmek nélkül, felületes kapcsolatba bonyolódnánk. Ezért érdekel a családja, de még a fájós ujja is. Meg kívánom ismerni, számomra ettől lesz teljes a kép. Minden alkalommal amikor rápillantok, nem csupán őt látom, mindazt, amit felém tükröz vissza. Rajongást, amelyre hogy az ördögbe szolgálhattam rá? Tényleg Ő az Igazi. Nem akarom én itt játszani a puhány alakot, de sejtetem, nem szándékozom akarata ellenére csakis testi síkokra helyezni a dolgot. Ha már felfigyeltünk egymásra, és egymásra vagyunk hangolva, akkor nem csupán az a lényeg, hogy mennyire vonzódunk fizikailag... Nekem az igenis többet számít, hogy rám nevet, vagy éppen átölel. Ha véletlenül mégis úgy alakul, hogy nem tudunk ellenállni a vágyainknak, az a kettőnk döntése lesz, édes kincsnnek fogom tekinteni.
Kint az ölelésembe fonom, hogy együtt lélegezve szívjuk be a koraest illatát. Más kérdés, hogy keveredik vele a fűszeres sültté is. Szinte csiklandoz az érintése, ösztönösen felnevetek, halkan, visszafogottan.
- Oh, ne hidd, hogy nekem gondom volna vele. Az új hét lendületet ad... – Mondjuk ki a két szót teljesen együtt, és most tágra nyílt szemmel fordítom meg, bármennyire is giccses a csillagfény alatt vallomásokat tenni, de nem igazán érdekel. – Befejezzük egymás mondatait... Most már csak el kell kezdenem... – Nézek rá huncutul várakozva, na vajon ebből mit süt ki?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Kedd 24 Márc. - 21:45


Demetrius & Sophia




~Hát kész vagyok. Mindjárt elolvadok.~ *Imádom amikor nevet, egészen mélyről jön, el sem tudom képzelni honnan, a szemei körül pedig azok az édes kis nevetőráncok szétfutnak, már látni is étvágyat csinál. Igazából egészen másra gondoltam amikor közöltem, hogy elűzném az unalmas óráit. Nem kifejezetten a szexre……á, ez eléggé közönséges meghatározás amit majd tőle kívánok, ha…amikor eljutunk addig, de nem, nem a szerelmeskedésre gondoltam, hanem sok minden másra, közös programra ahol mindketten jól érezzük magunkat és alkalmat ad arra, hogy még jobban megismerjük egymást. Van időnk bőven és pótolni valónk is épp ugyanannyi. Ám ha közösen főzünk az is tetszik, elvégre most is majdnem ugyanazt tesszük, de nem vitatnám el tőle, az oroszlánrésze most rá jutott.*
-Galád terv? Szerinted az? Imádnám minden pillanatát.
*Mondtam már, hogy ami a szívemen az a számon? Ha sikerül is ideig-óráig féken tartanom magam, nem sokáig bírom. Most sem hallgatom el mennyire jól érzem magam vele és azt sem, hogy bármilyen programban benne vagyok ha vele lehetek. Ha nem félnék attól, hogy túl gyorsan eltelik a mai este már izgatottan várnám a következő találkozásunkat és a következőt, meg az azutánit. Azt persze még sikerült megtartanom magamnak, hogy hosszútávra tervezek vele, nem áltatom semmivel, ezért is vallok be mindent amikor rákérdez az álmodozásomra. Elmosolyodom, és már ettől is oda vagyok érte, mert sajnált, mi több majd` megszakadt a szíve értem. Beharapom az alsó ajkam mint egy szégyenlős kislány, hogy is mondjam el azt amire akkor gondoltam? *
-Tényleg? De aranyos vagy. El fog múlni, még érzékeny egy kicsit de nem vészes…..öööö, hogy is mondjam? Néha…na jó, elég gyakran elbambulok, történeteket találok ki mindenféléről, csak úgy meglódul a fantáziám és olyankor se látok, se hallok. Akkor éppen?
*Egy pillanatra elnézek mellette, próbálok emlékezni arra a hosszú pillanatra.*
-A tengerparton feküdtem egy nyugágyban, pálmafa alatt és kókuszos koktélt szürcsölgettem, mellettem az elképzelt álomférfi…..és éppen szalonnás rántottát kért.
*Akkor persze még nem Demetrius arca volt az álompasinak, de azóta határozottan így emlékszem rá. Most rajtam volt a nevetés sora, igazán mókás lehetett ahogy elmerengtem, és csak öntöttem a kávét, csak öntöttem, mint egy vígjátékban.*
-Általában nem magamról szoktam álmodozni, csak úgy jön és megy, ami megragad bennem azt lefestem. Az a nap rólam szólt és úgy tűnik, hogy egy része valóra vált. az álompasi megkapta a rántottáját én meg az álompasit.
*Nem jövök zavarba, nem először mondom ezt rá, a taxis is tudja már mit gondolok Demetriusról. Nem véletlen, hogy állandóan felé pislogok miközben a konyhában kerülgetjük egymást. Jó ránézni, nem csak a csókjaival akarok betelni, hanem a látványával is, az is épp eléggé magával ragadó. Mint a több fogásos menüben az előétel, ínycsiklandó és étvágyat csinál. Azt hiszem erre már gondoltam korábban. nem tehetek róla, a gondolataimban minden róla szól.*
-Én sem szeretek mindent, némelyik kifejezetten idegesít, de nem muszáj operába mennünk, azt szeretném ha te is jól éreznéd magad.
*Igaza van, az a lényeg, hogy együtt legyünk és mindkettőnknek jó legyen, felesleges szenvedni olyan helyen amit nem élvezünk, mert az a másiknak sem jó. Az én örömöm az övé is és fordítva, ezért visszakozom. Legfeljebb elmegyek a nagyival operába ha nagyon hiányzik, Demetriusszal pedig sok más helyet látogatunk meg. Ott van még a színház és a mozi, amint kezd kellemesebb idő lenni, a szabadban is tölthetjük az időnket. Csak záporoznak az ötletek a fejemben, csak győzzük mindegyiket valóra váltani és megélni. Nem értem miért jön zavarba amikor a romantikus oldalát emelem ki, talán félreérthető voltam? nem hinném, csak azt mondtam el amit láttam és amit kaptam tőle és ami úgy ahogy van tetszik.*
-Nem hiszem rólad, hogy csak arra játszanál.
*Demetrius határozottan nem olyan, ez már világos a számomra. Elég csak ránézni. Azok az igéző szemek, mégis egy kicsit mindig szomorúak valamiért, kivéve ha nevet. Természetesen. Ám mindezek ellenére érzem én, hogy lapul benne nem kevés szenvedély, de tudja mikor és hogyan szabadítsa fel. Az erkölcseimről szólva, köszönöm szépen jól vannak, sosem dobálóztam velük, de még sosem akart rájuk vigyázni senki rajtam kívül, legalábbis mióta nagykorú vagyok. Demetrius személyében hatósági felvigyázást kapok, de úgy tűnik egy kicsit bizonytalan.*
-Akkor már ketten vagyunk.
*Még annyira képlékeny minden, hogy nem fogadnék a mai este végére, pláne magamat ismerve. Ám megható ahogyan figyel rám még ebben a tekintetben is, pedig nagylány vagyok már és tudom mi a jó nekem. Igaz nem sűrűn járok templomba, leginkább csak akkor amikor a szüleim elcincálnak, itt New Yorkban pedig a nagyival kell mennem, igen kell mert magamtól nem mennék, de a jó nevelést megkaptam és nem felejtem el soha. Igyekszem nem szégyent hozni a családomra, akkor sem ha esetleg meg sem tudnák mit tettem, nekem lenne lelkiismeret furdalásom és nem tudnék tükörbe nézni. A rendőröm azonban tökéletes úriember….ha esetleg elveszíteném a fejem. Kézen fog és kimegyünk az erkélyre, bár még télidő van és elég hűvös, pár perc nem fog megártani és kell egy kis friss levegő, úgy is átkarol….na ugye?! Megfogom a kezeit és önkéntelenül is cirógatni kezdem a kézfejét, alkarját amíg elérek. Halkan kuncogok a megjegyzésén, senki nem szereti a hétfőt, engem kivéve. Ebben sem vagyok egészen normális.*
-Pedig a hétfők jók. Mindig tartogatnak meglepetést. Szeretem a hétfőt. Az ember hajlamos hétvégén ellustulni, a hétfő újra lendületet ad. De a keddek is jók, kellemesek. A szerdák izgalmasak, a csütörtökök pedig már csak két lépésre vannak a hétvégétől. Aztán ott a péntek, fél lábbal már máshol vagy. Szombaton lazíthatsz és igen, vasárnap a lustálkodásé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Hétf. 23 Márc. - 22:57



Sophia & Demetrius




 A kacér szavakra el kell nevetnem magam. Nem is azért, mert annyira csábítást éreznék a szavaiban, sokkal inkább azt a cinkos, tündéri jellemet, amitől nem tudok, nem is akarok szabadulni. Tulajdonképpen az a lány, akit pusztán a lelke miatt majd meg tudnék enni, annyira tudja, hogy mire van szükségem. Úgy láncol magához, hogy fogalma sincs róla, mennyire hatással van rám.
- Mertem remélni. Még akkor is, ha galád terv, hogy majd együtt kitapasztalhatjuk, megpróbálhatjuk. – Azt már hozzá sem teszem, hogy a szemöldöke feljebbrántására valami megmozdult bennem. Valami, ami talán korai, hiszen csak tegnap óta ismerem, de annyi biztos, hogy nem pusztán a csókja vadító, olyan gyönyörű, s oly kedves, hogy az én királylányom biztosan olyan teremtés, akire érdemes várni is, de ezzel a mozzanattal ráébresztett, hogy nem csupán tiniként múlatjuk az időt, felnőtt dolgokról beszélgetünk, mint a főzés, az opera, a család, a munka. Ha le is maradtam annak idején, hogy valakivel úgy igazán flörtölgethessek, ez már nem az a szint. Találkozok egy felnőtt, érett lánnyal, akkor benne van ugyan, hogy valami rövid, felszínes kapcsolat lesz belőle, én azonban fülig beleestem Sophie-ba, és összeomlanék, ha velem csak úgy szórakozna. Ha viszont valami hasonlóban gondolkozik, mint én, akkor annak a szemöldökhúzogatásnak még lehet jelentősége. Egyszer.
- Ha tudnád, hogy mennyire sajnáltalak, amikor leforráztad az ujjaidat... Nem is ismertelek, mégis majd megszakadt érted a szívem. Min gondolkoztál el ennyire? – Bizony érdekelnek a titkos vágyai. Rendőr vagyok, ám ez nem szakma, életérzés. Nem tehetek róla, minden apró részletet megjegyzek, mindenre rákérdezek. Csoda, ha annak idején a Columbo volt a kedvencem? Onnan a ballonkabát is. Meg hát magamra ismertem benne, én sem vagyok az a pisztollyal fenyegetős típus. Már az is meglepő, hogy nem fordulok vissza a küszöbről, hogy még eszembe jutottt valami. Na nem mondom, hogy tudatosan készültem a pályára, egyszer csak ott találtam magam, hiszen gyermekként is érdekeltek a titkok, érdekességek. Érdekes, hogy mindketten úgy mozgunk egymás társaságában, mintha nem lett volna fárasztó az egész napunk. Üdítő, hogy milyen hatással tudunk lenni egymásra. Olykor felnézek rá, ahogyan találkozik a tekintetünk, mintha a konyhában sündörgés valóban csak átvezető lenne, hogy ne mindig arról szóljon a dolog, hogyan ölelem, csókolom ezt a csodát. Meg hát vacsorázni hívtam, illene is elkészülnie annak a vacsorának. Éhesen mégsem táncolhatunk a felhők felett. Nem tudom, hogy mikor lettem ennyire romantikus, szinte költői, valószinűleg amióta múzsám termett elő a semmiből.
- Nem tudom, hogy szeretem-e. Régen voltam nagyon, akkor hatalmas tátott szájjal figyeltem, gondolom azért történetfüggő is, nem? Mint a filmek, hogy éppen mit nézünk, nem lehet csak úgy szeretni a filmeket. – Nem, ez tényleg nem kötözködés, közelről sem. Úgy gondolom az előadóktól is függ, hogy valami mennyire szerethető, a daloktól, a koreográfiától. Vagy abban nem táncolnak? Bajban vagyok én ezzel, talán az a mucisal? – Olymindegy Sophie, veled szívesen megyek, és együtt leszünk, ez a lényeg. – Azt meg sem hallom, hogy más már nincs képben, remélni mertem, ha velem csókolózik, akkor nem játszik két kapura. Meg sem kellett volna kérdeznem, ha most hozzám jött fel, van annyira tündér, hogy a makacs rendőre az egyetlen. Ahogyan Claire is csak a kutyus volt, nem valami csinos szőke.
- Ah, ez így úgy hangzik, mintha direktbe menne, és csak a hölgy fehérneműjét akarom levarázsolni. – Elpirulok, zavartan felnevetek. Nem tudom, ez hogy jött most a számra, ha valaki romantikus, amilyennek most én lettem címkézve, akkor hogy kerülhet szóba a fehérnemű? Vagy el sem tudom dönteni, hogy most akkor melyik véglet vagyok? Igazából egyik sem, csak bénázok itt, tényleg ősrégen nem randiztam már. Fogalmam sincs, hogy ő mit várna tőlem, félek, hogy nem nagyon tudok megfelelni az eszményképnek, amit kialakított rólam. Valahogy mégsem tudok kétségbeesni. Egyszerűen tudom, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van. Odakapom magamhoz, van az a pont, amikor nem tud az ember magán uralkodni, főleg ha a karjai között tarthatja a tündérét. Ez most valóban egy meghitt, csak kettőnket érintő csók. Nincsen taxisofór, kórházi személyzet, figyelő nagyi, érdeklődő járókelők. Csak ő és én. Továbbra is a karját simogatom, annyi időre azonban oldalra kell figyelnem, hogy megnézzem, minden rendben van a vacsoránk kapcsán. Bólintok, indulhatunk.
- Attól félek, én magam sem tudom, mennyire akarom tiszteletben tartani az erkölcseidet. – Mondom ki őszintén. Gyengédek vagyunk és puhák, de én szeretnék valóban a családja része lenni. Ebben pedig az is benne van, hogy Miriam nagyinak sem akarok csalódást okozni. Igen, Sophie már nagylány, de még véletlenül sem akarom megbántani. A döntéseit ő hozza, ám óhatatlanul kihatással van mindenkire, akit ismer. Végül kézen fogom, és elindulunk ki az erkélyre. Talán ez is kissé giccses, nem csak a csillagokat akarom én nézegetni vele, csak otthonom ezen szegletét is megosztani vele. Kint hátulról átkarolom, maradhatunk itt egy darabig, amíg sül a hús.
- Nem gondoltam, hogy a hétfők jók is lehetnek, hogy királylányt rejtenek.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Pént. 20 Márc. - 8:13


Demetrius & Sophia




*Nem tud letaglózni a tény amit említ, hogy a pástétom nem szokott sikerülni. ez több alkalmat jelöl, tehát még nem adta fel úgy mint más férfi tenné. ez jó, tetszik, viszont a megjegyzéséhez nekem is van egy másik.*
-Nos, ha unaloműzés, félek ezek után nem lesz szükséged rá.
*Ha rám néz mosolygok és az egyik szemöldökömet feljebb rántom, ennél többet nem kell mondanom, sejtheti, hogy mostantól nem fog unatkozni, feltéve ha a szabadidejének nagy részét velem tölti. Mindet nem kívánom, kell a férfinak egy kis szabadság ami csak az övé és magára figyelhet, és nekem is szükségem van csajos estékre, csak még nem tudom kivel. Egyelőre a nagyival töltöm el az üres óráimat, még szüksége van vigasztalásra és jó vele beszélgetni mindenféléről. Ha már lelkileg is rendbe jön, egy csajszi után kell néznem akivel csajos dolgokról beszélgethetek, akivel kirakatot nézegetünk és fagyit majszolunk. A többi megmarad Demetriusnak, határozottan vele tervezek már magamban, s a kevés elejtett szóból ítélve ő is velem.*
-Valami biztosan. Majd kérek a nagyitól pár receptet.
*Nem vagyok nagy konyhatündér, de nem jövök zavarba a lakásnak ezen részén, és azt is tudom melyik húst kell megvenni ha finomat szeretnék, a különleges receptekhez pedig most már segítőtársam is akad, a legjobb minden tekintetben.Nem is kérdés, hogy segítek neki, nem azért teszem mert nem bízom babban, hogy finomat csinál, de egyrészt szeretnék minden percet vele tölteni, másrészt hogy néz az ki, ha ő könyékig merül a vacsorakészítésben, én pedig nyugodtan ücsörgök a kanapén mint egy királynő és kiszolgáltatom magam. Végül, de nem utolsó sorban az egész ténykedés vele, elfeledteti velem a mai napot, fáradt voltam nem vitás, de amint elkezdtem készülődni - kissé kapkodva ugyan - és számoltam a perceket a találkozásunkig, felfrissültem, vidám lettem és elmúlt minden fásultságom. Vele lenni üdítő, talán fura ezt így kijelenteni a harmadik találkozás után, de nem hiszem, hogy csupán az újdonság ereje hat rám. Igaz, jobban szeretnék a karjaiban lenni, de egyelőre az is elég ha elnézegetem ahogy a konyhában ténykedik. Szinte falom a szemeimmel és az sem érdekel ha észreveszi, amikor rám néz önkéntelenül is elmosolyodom, nem tehetek róla de ezt váltja ki belőlem, a torkomat és egész bensőmet csiklandozza a tudat, hogy vele lehetek, és közös programunk van, még ha az főzés is. Úgy érzem a közös együttlétek nagy része vidámsággal fog eltelni, és elkönyvelhetem, hogy az életem olyan szakaszba lépett ami már véglegesíthető. A kérdésre megrázom a fejemet, a tincseim együtt táncolnak a tagadásra.*
-Dehogy! Istenem, dehogy! Mármint nincs képben és igen, örülnék ha elvinnél az operába, feltéve ha te is szereted.
*Nem szeretném részletezni mekkora tévedés volt az előző kapcsolatom, nem tudom, talán szemellenzőt vettem fel, vagy túlságosan belesüllyedtem a gondoskodásba és rengeteget kivett belőlem. A végén olyan voltam mint egy agyonhasznált mosogatórongy, nem külsőleg hanem lelkileg és csak magamra haragudhattam. Egyvalamire azonban jó volt, sokat tanultam belőle. Demetrius már az első percben megmutatta a különbségeket, azt, hogy milyennek is kellene lennie minden férfinek, benne meg van mindaz ami egy nőnek kell. Már nem győzöm kivárni, hogy néhány hibája előkerüljön, azok is biztosan tökéletesek. Ez persze így ellentmondásosan hangzik, de én értem miről zagyválok össze-vissza a fejemben.*
-Igen, maximálisan az vagy. A kellemes zene, a hangulatvilágítás, a mécsesek....nagyon meghitt de nem túlzó és giccses. Minden összhangban van, harmonikus. Jól érzem magam, de ez csak egy kis plusz melléd.
*Kellemesebbé teszi az együttlétet, de nem feltétlenül szükséges, Demetrius közelsége, finom humora és a kedvessége már önmagában is olyan mintha a lelkem hiányzó felét pótolná. Az egész azt mutatja, hogy maximálisan figyel és gondol rám, elkényeztet anélkül, hogy bármit is túlzásba vinne. az pedig kiváltképp tetszik, hogy minden alkalmat megragad, hogy megérintsen vagy megpusziljon, egyszerűen imádom. El kell tartanom a tálat magunktól amikor átölel, nem kell magához húznia, amint sikerül letennem a mártást, hozzásimulok és a karjaimat a nyakára fonom. Igen, ez az, ezt nagyon szeretem, tekintetem a szemeiről az ajkaira téved....nem, nem téved, szándékosan csúsztatom le a figyelmemet, mert nekem is azon jár az eszem mint az övé. Nem puszit váltunk, végre belemerülhetek egy finom csókba, érezhetően ellazul a testem, mintha egy tó lágyan ringatózó habjai között lebegnék. Nem sokkal később amikor ajkaink elválnak egymástól sem távolodom el tőle nagyon, most, hogy letudtam a mártást az egekre el nem engedem. Halkan kuncogok a szavain.*
-Aranyos vagy, hogy gondolsz az erkölcseimre. Bárhová ha megígéred, hogy nem engedsz el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Csüt. 19 Márc. - 16:23



Sophia & Demetrius




 - Csak unaloműzés Sophie, ráadásul mondom, az nem is szokott sikerül, rendszerint elbénázom. Kezdem sejteni, hogy bizony vannak olyan étkek, amelyhez nekem avatatlan a kezem. – Vonom meg a vállamat, mert nagyon aranyos, hogy ennyire ügyesnek hisz, többnyire inkább a kiváncsiságom hajt, belekontárkodom általam még felfedezetlennek gondolt területekbe, így sikerült megtanulnom főzni is. A barkácsolás nagyjából férfimunka, ahhoz kevésbé kell érzék, habár ott is megrázott párszor az áram, amikor magam próbáltam vezetéket szerelni. Többé-kevésbé azért mégiscsak sikerült.
- Együtt.. összeadhatjuk a tudást, biztosan kisül belőle valami, rendben? – Fejezem be a kipakolást, immár minden a kezünk alatt van, csak neki kell esni, ha még emberi időben vacsorázni szeretnénk. Biztosan hajtós napja volt, fáradt, nem azért hívtam át, hogy feladatokat sózzak rá, mégis jólesik, hogy nem csupán élvezné az estét, együtt is kívánja velem tartalmilag is tölteni. Tényleg nekem teremtették, még ha oly hihetetlenül is. Ha most nem állna közöttünk a sütő, és a mártásos tál, akkor azon nyomban a karomba kapnám, hogy odamussam a csillagoknak, hogy bizony leesett közülük egy, mert már nekem is van saját példányom. Így mindössze egy félénk mosolyt tudok rá vetni, amellyel jelzem, hogy ő az alfa és omega, aki képes volt két szinte nem is teljes nap alatt beilleszteni magát egyébként szürkének mondható életembe.
- Az illető már nincsen képben ugye? Akkor nem mondtad volna, hogy nem visz senki operába. Én elvihetlek, igaz? – Nem tudom, hogy a nagyija kit szán az unoka mellé, milyen elvárásokat támaszt egy esetleges udvarló, kérő felé, ellenben úgy tűnik, nem kevés bizalmat helyezett belém, ha a fiatal nő ennyire meg van lepve a néni gesztusától. Ez engem is bizakodással tölt el. Végül mégiscsak sikerül szabaddá tenni a kezeimet legalább annyira, hogy odapusszantsak gödröcskés, finom ízű arcára. Már ettől erősnek érzem magam, amolyan igazán megelégedett férfinek, akinek nem csupán van valakije. Olyan az illető, aki gondoskodó, és figyelmes, az ilyenre igazi kincsként tudok tekinteni. Remélem nem csalódik, nem lenne jó, ha tökéletes képzelgései darabokra szakadnának, ha rájönne, borzasztó sok hibám van. Inkább csak visszavigyorgok, nekem már az sem lenne gond, ha állandósítanánk, hogy láthatom őt, még ha korainak is tartja a dolgot, majd meglátjuk hogy az este végén hogy gondolja, mikor tudunk ismét találkozni.
- Nem tudom, az vagyok? – Én magam sem tudom, ősidők óta nem volt senkim, pusztán próbáltam beleképzelni magam a helyzetébe, hogy a kényelem, és a biztonság fontos lehet, nekem legalábbis elsődleges szempontok, bár lehet, hogy csak a hivatásom miatt is. Tudok én érezni, nagyon is, mégsem vagyok az a kőkemény valaki, legalábbis nőkkel nem, ezért is tetszik nekem Sophie. Nem várja, hogy játszam a macsót.
- Ne is hagyd. – Most odalépek, és finoman a derekára csúsztatom a kezem, hogy magamhoz húzzam. Kell e vajon húzni? Minden rezdüléséből azt érzem, hogy természetes. Így én hajolok előre, s tudom, valahol félúton találkozik az ajkunk. Mintha minimum a mézesheteinket élnénk. Létezik, hogy két bolond felnőtt vagyunk, akik ennyire egymásra találtak? Remélem nem fog ugyanebben a tempóban még rám is unni.
- Én csak... Jól van tündér, akkor rád van bízva. Amíg sül a hús, addig csak a köretet kell olykor kevergetnem. Van egy erkélyem, kimehetünk, ha gondolod.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Kedd 17 Márc. - 21:17


Demetrius & Sophia




*Nem tudom elhinni, hogy képes összekenni magát, nem piperkőc, de azért odafigyel, hogy mindig rendben legyen minden. Kész főnyeremény a pasi, de nem ezért a tulajdonságáért vagyok oda érte. Nem tudok betelni a mosolyával a szép szemeivel, a nevetésével és a szerénységével. Na meg a humora, és már csak azért is kitüntetést érdemel, mert láthatóan szereti ha csacsogok.*
-Pástétomot csinálsz? Milyen rejtett értékeid vannak még?
*Csak hüledezem az újabb kiderült tikon. Még én sem tudok pástétomot csinálni, sőt még életemben nem próbáltam meg egyszer sem. Sürgősen fel kell zárkóznom a konyhai mágia terén ha nem akarok lebőgni előtte. Viszont minden rosszban van valami jó is, egyből azon agyalok, hogyan lehetnénk minél többet együtt és Demetrius máris adott egy tippet. szégyenlősen vallom be a hiányosságomat, kiegészítve egy ötlettel ami újabb találkozót kíván.*
-Én nem tudok pástétomot csinálni, de szívesen megtanulnám tőled.
*Ó igen, együtt belefulladni a húslébe egészen romantikus. Nem néztem ki belőle, bár egy ilyen borda elkészítése is sok hozzáértést igényel, viszont az a tapasztalatom, hogy amelyik férfi tud főzni, az rendszerint pocakot ereszt, nem kell hozzá feleség aki jól tartja. Demetrius azonban kifejezetten jól néz ki, és most lehetőségem nyílik arra amit el kellett mulasszak minden alkalommal amikor találkoztunk. Megnézem a fenekét. Egyszerűen csodás.*
-Köszönöm, kedves tőled.
*Gyönyörűnek tart, és ahogy mondja attól is teljesen elolvadok. A fülemig húzom az ajkaimat és minden bizonnyal a szemeim is jobban csillognak a bókjától. Nem túloztam a büfén túli sarkon amikor királyfinak hívtam, mert tényleg az. A legkisebb, mert a mesékben is mindig a legkisebb rendelkezik a jó tulajdonságokkal. Kedves, hősies, szerény, odaadó, becsületes….te jó ég! A végtelenségig tudnám sorolni.*
-Nem, nem ajánlotta fel, bár eddig csak egyvalakit mutattam be neki, tavaly hálaadáskor. Nos, igaza volt, hogy nem engedte meg neki. A nagyinál nincs elragadóbb.
*Imádom. Nem tudom más szóval jobban kifejezni, de ez sem takarja a valóságot. Nem hittem, hogy valaha képes leszek újra bízni egy férfiben, de Demetrius annyira más mint azok akikkel eddig találkoztam. Az első pillanattól kezdve nincs bennem szikrányi kételkedés sem, csak ámulok és nem tudom elhinni, hogy az élet a sok kibabrálás után mégis homlokon csókol.*
-Nem, semmire. Szerencsére.
*Nagyot sóhajtok amikor megpuszil. Csupán egy apró puszi de annyira érzékien adja, mintha egy hosszú csók lenne. Az arcomat csiklandozza és később is érzem még a nyomát, jelentőségteljes és annyira természetes. Azt hiszem Demetrius mellett az ajkaim mindig mosolygósak lesznek.*
-Ezt gyakran ismételhetnéd.
*Jegyzem meg halkan és ha rám néz, kacsintok egyet. Jobb ha tudja, hogy ezek után legalább öt percenként igényt tartok egy ilyen puszira. *
-Ez csodás. Látom romantikus alkat vagy és tudod mi kell a nőnek.
*A hangulatvilágítás mesés, ennél több már giccses lenne, de a mécsesek aranyosak és kellemes hangulatot árasztanak, a zene is remek választás, a mártásos tállal a kezemben ácsorgok míg vissza nem tér hozzám. Újabb mosoly a simogatásért, már magamhoz tértem a képzeletem világából és a zene ritmusára táncolni kezdek, egy kis libegés jobbra, egy kis csípőmozdulat balra. Tényleg egymásnak teremtettek minket, talán korai ezt még kijelenteni, de így érzem. *
-Te is az enyémet. Nem tudom abbahagyni a mosolygást, így marad a szám.
*Csodásan érzem magam, de tudom, hogy lehet ezt még fokozni vacsora után. Életem legszebb estéje lesz és nem akarom, hogy véget érjen. A kérdésére felnevetek.*
-Nagylány vagyok már Demetrius, nem kell engedélyt kérnem a nagymamámtól.
*Ameddig jól érzem magam, de gyanítom az több napot is kitenne és holnap dolgoznom is kell. Nem merem folytatni a mondatot hangosan, és inkább nem is gondolom tovább az estét, elég ha szép lassan átélem.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Hétf. 16 Márc. - 14:30



Sophia & Demetrius



♫ Ezt a számot hallgatjuk ♫

Sosem hittem volna, hogy az, hogy agglegény vagyok, egyszer majd gyümölcsöző vállakozásként fog lecsapódni. Nem állítom, hogy katonás rendben tartok mindent, de úgy nagyjából, viszont úgy tűnik, nagyon is imponáló, hogy képes vagyok ellátni magamat, és nem csupán a sarki hamburgeshez szaladok le, vagy rendelek kínait. Állati drága lenne, ha így tennék, végülis kormánytisztviselőként nem túl magas az a bértábla. De legalább a lakás az enyém, és nem kell fizetnem a bérleti díjat. Bámulatosan tud tőle hízni a májam, hogy mennyire rajongva néz rám, ettől téves módon akár tökéletesnek is hihetném magam, pedig közel sem vagyok az.
- Malac, malac. Hidd el, én is összekenem magam, ha éppen pástétomot csinálok, akkor az egész konyha úszik a különféle husok leveiben. Valahogy az sose sikerül jól, de küzdök...
– Nevetek vissza, valahogy mellette sikerül elengednem a szabályos énemet, aki betű szerint betartja az előírtakat. Mellette a felhőtlen szórakozásról szól minden, csak az allergiagyógyszerem legyen nálam. Elképesztő, hogy két napja ismerem, és már operabérlet vásárlásán agyalok, hogy rendszeressé tegyem az összejárásainkat.
- Hihetetlen, hogy mennyire kevesen bókolsz drága Sophia. Melletted tényleg királyfinak érzem magam. Valójában te nézel ki jól, mi több, gyönyörű vagy, de nekem karban kell tartanom magam, mert talán még nincs pocak, de később lehet. – Hallgatok el egy pillanatra, hogy hozzáfűzzem a büfében tapasztaltakat. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki a ragaszkodásukat, ám nem tudok lemondani róla.
- Azt mondta igen. Kedves tőle, ahogy látom eddig kettőből kettő, aki végtelenül elragadó a családodban. Másoknak ezek szerint nem ajánlotta fel. – Valóban meglepődöm én is, tényleg úgy tűnik, hogy választottam kürül nem legyeskednek a pasik, amit csakis annak tudok be, hogy Sophie életében inkább a család játszott szerepet, nem pedig az, hogy most legyen valakije. Ezért is érzem magam megtisztelve, hogy rám nem csupán felfigyelt, hanem minden percben kész kimondani, hogy mennyire odavan értem. Ez azért igencsak szívdobogtató érzés. Most ismét átlépi a küszöbömet, tegnap pedig talán az ijedtség miatt csattant el a csókunk, ám merem remélni, hogy akkor is egymásra találtunk volna, ha rendben elköltjük a vacsorát. A maiban garantáltan nincsen dió.
- Remélem te nem vagy semmire allergiás, ha igen, most szólj.  – Nyomok egy puszit az arcára, miután megtöröltem a kezemet, és előpakoltam a húst, s a mártást. A répák oly formásak, hogy nem kell őket szeletelni, ám nem vegyítem a borsóval, hiszen nem vegyesköretről van szó, mindenből annyit szed majd, amennyi jólesik. Amíg nézegeti a mártást, addig eltávolodom, hogy betegyek egy kis zenét. Hangulatkeltésnek kiváló. A villanykapcsolót elfordítom annyira, hogy éppen félhomályt adjon a nappali környékén, az amerikakonyha részlegnél külön fény van, oda kell is a főzéshez, ám ha megkeverte a mártást, akkor lecsüccsenhet, és akár ki is bonthat egy üveg bort. Gyertyáim ugyan nincsenek, ám áramszünet idejére tartok mécseseket, így a házimozim melletti polcra gyújtok meg fél tucatat. A hangulathoz nem kell luxus, remélem ez is elnyeri a tetszését. Visszalépek a szűkös kis helységbe, amelyben most szokatlanul nagy a népsűrűség, és egy pillanatra megsimítom a haját.
- Jó hogy itt vagy... feldobtad a mai napomat is tündér.
– Kipakolom a lábast, és beleszórom a borsót, fedővel együtt természetesen, míg egy másikba a répa kerül. Ez most ellesz egy darabig. A húsnál már nem szükséges további előkészület, a hajnali műszak csakis arról szólt, meg a mártásról. Attól szerencsére nem kell félnem, hogy a szépség vegetáriánus, az étteremben is minden további nélkül eszegetette, amit én, és túl őszinte, hogy pusztán udvarisságból tegye.
- Meddig kaptál kimenőt Miriam nagyitól?
– Nyilván én azt szeretném, ha minél tovább, csak hogy tudjam, hogy mikorra kell hazavinnem. Abba jelenleg még nem merek belegondolni, hogy itt aludna. Az érdekes helyzeteket szülne, és bízom benne, hogy nem vesz mindent lerohanásnak.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Vas. 15 Márc. - 6:31


Demetrius & Sophia




*Lehet, hogy nem kellene ennyire rajonganom az eddig eltöltött és a következő percekért, órákért, de egyszerűen muszáj. Tudom, hogy nem lila felhő ami majd szétpukkan és ott csücsülök csorgó lével a homlokomon, egyedül. Elképzelek egy piros orrú bohócot amint örömében körbeugrálja a porondot és nevetős könnyeket csal a közönség szemeibe. Ez vagyok én, legbelül, a lelkem mélyén. Ott van a szívem porondja ahol ugrálok féktelenül. Bár jó kedvű vagyok alapjában véve és csak nagyon kevés dolog tud letargiába taszítani, sosem tudtam milyen az az igazi boldogság amiről azt mondják egyesek, belülről feszít és fizikailag érzed, hogy ki akar törni, de kénytelen vagy visszafogni mert ha elkezdesz sikítani és kiabálni, hülyének hisznek. Nos, bennem most ott van és tényleg feszít, csiklandozza a torkomat, és tényleg legszívesebben kiállnék egy hegy tetejére és világgá kürtölném, mennyire boldog vagyok. Biztos, hogy ez nem az a pohár amiből előre iszom a medve bőrére.*
-Nem a konyhamalacra gondoltam, hanem arra amelyik összekeni magát. Biztosan csodásan néznél ki maszatos arccal és összekent ruhával, mint azok a gyerekek akik meglepetés reggelit csinálnak az anyukájuknak, s közben a konyha romokban hever.
*Muszáj nevetnem, úgy látszik ez már így marad, Demetrius az én nevetés katalizátorom. nem merengek el azon, milyen lehet vele együtt élni, nem merülnek fel képek az elképzelt jövőből, csupán egyetlen érzés az ami elfészkeli magát bennem és ott is marad. Az ahogyan átölel, mintha a világot ölelné annak minden bújával és boldogságával együtt.*
-Ugyan, jól nézel ki!
*Csapok finoman és kedvesen a pocakjára ami csak szóban az, érintésre meg egy kemény kőfal, és ezen a ponton lódul meg a képzeletem mindaddig míg ki nem szállunk a kocsiból. Azután csak azon élvezkedem, hogy fogom a kezét, vagyis ő fogja az enyémet. Nem mindegy. Demetrius ebben is különbözik a többi férfitól. A többség csak hagyja, hogy a nő belekaroljon, vagy megfogja a kezét és addig tartja azt lagymatagon míg muszáj. Demetrius tényleg úgy fogja a kezem mint aki sosem akarja elengedni, és felmerül bennem a kérdés, hogy tényleg dagadó büszkeséget látok a szemeiben? Ezen még a kérőnek való előléptetés ténye sem halványít semmit. Ráadásul Miriam nagyinak szólítja, amit a nagyi nem sokaknak enged meg. Nem voltam ott, nem hallottam, hogy kifejezetten ezt kérte tőle, de ha így van….*
-Miriam nagyi? Azt mondta így szólítsd? Hűűűű! Akkor ez bizony több mint lánykérés.
*Meglepődöm, és egy kicsit meg is ijedek, persze nem látszik rajtam. Csak magamban töprengek azon, hogy most ezzel a nagyi elijeszti Demetriust vagy megerősíti valamiben….vagy a rendőröm nem veszi komolyan, hanem amolyan habókos öregasszonynak hiszi a nagyimat. Most találkoztunk harmadszorra, nem vethetném a szemére egyik verziót sem, de amikor ránézek sem ijedtséget, sem komolytalanságot nem fedezek fel rajta, pedig nagyon nézem. Soha nem láttam még ennyire őszinte szemeket. A kabátos ceremónián túl végignézek rajta, nem bántón és nem is kíváncsian, pontosan tudom mit fogok látni, egyszerűen csak gyönyörködöm benne. Demetrius farmerben, pólóban is pont olyan jól néz ki mint a még nem látott szmokingban, James Bondosan. Egyszóval csúcs a pali, és talán szerénység nélkül állíthatom, hogy az enyém. Lányok, tigrisnőstények, elégedetlen feleségek! El a kezekkel! *
-Szuper! Együtt főzünk. Előbb kezet mosnék.
*Jóllehet sok mindent nem fogdostam össze idefelé jövet, ha jól emlékszem az ő kezén kívül maximum a büfé ajtajához értem hozzá, de az is elég. Kíváncsi vagyok mi lesz a vacsora és, hogy milyen fázisban vagyunk. Majdnem elcsurran a nyálam ahogy a húsra tekintek, ez aztán mennyei lehet ha elkészül. Demetrius nem viccelt, nagy gyakorlata van a konyhában és lám, nekem is igazam volt. Nem egyszerű recept, látványnak is csodás lesz a tányéron, a zöldségekkel együtt. Meggymártás? ízlésesen összeválogatott színek és ízek, a sós az édesen fanyarral. Ez afrodiziákum.*
-Tejföl, meggymártás. Igenis séf úr! Habosra, nem rázva. Keverve.
*Kuncogok egy sort, nem tudtam kihagyni a poént, bár Mr. Bond pont fordítva szereti a koktélját. Ha már sikerült kezet mosnom a tálakért nyúlok, habverőt keresek és nekiállok keverni. Magamhoz szorítom a tálat és nekidőlök az ajtófélfának, onnan nézem Demetriust kevergetés közben ahogy nekem készít vacsorát. Egy kicsit elmélázom a látványon, bizony jóval tovább képzelem a látott mozgóképet, sok öleléssel és csókkal tarkítom, a konyha eltűnik, helyette ragyogó napfény csorog le ránk és a virágokkal teli tavaszi mezőre, meleg, bronzbarna bőrére…..ezen a ponton a kezem is megáll a keverésben, de észre sem veszem. Mint ilyenkor mindig, most is megszűnik a külvilág, csak nézek ki a fejemből miközben szemeim mögött élénk élet zajlik.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Pént. 13 Márc. - 17:53



Sophia & Demetrius



 Ha lenne bármi emlékem Joanne-ről biztosan nem tenném őket egymás mellett, hiszen vagyok annyira úriember, hogy ne hasonlítsam össze őket. Így pusztán tudatalatti elmélkedés lehet, hogy ha rállítanának valakire, akit éveken át védenem kéne, bizonyára óhatatlan, hogy kialakul egyfajta kötődés. Nem úgy Sophie-val. Az első pillanatban megfogott, nem volt szolgálati idő, amelynek el kellett telnie, hogy tökéletesen rá legyek hangolódva tündéri hullámhosszára. Talán beléptem abba a korba, ahol már nyitott szemmel figyel az ember, hátha útjába akad valaki, aki képes elvonni figyelmét a munkáról, és akár beragyoghatja az életét. Ez volna a barna tündér, aki erőlködés nélkül tudatja velem a nap minden percében, hogy érte érdemes élni, és akár feladni a csőlátást, amely hosszú ideje jellemez. A nevem alapján talán hősnek gondol, ám inkább lennék költő, aki megénekli a tetteit, oly csodálatra méltó lány.
- Kismalac? Cöh... igazad van, fel is kell enni az amúgy kárba veszendő hulladékot, ha már nem sikerült a mestermű. Kuktából mindig is hiány volt, úgyhogy... tiéd a megtisztelő poszt.
– Ezzel csalok, mert elárulok némi háttérinfót. Miért is ne tehetném meg? Ő is pontosan elmondta, hogy nincsen senki, aki operába vigye, mint ahogyan most kiderül, hogy sosem voltam egy nőfaló, ennek még hátránya mutatkozhat meg, ha teszem azt arról lesz szó, hogy mire is vágyik. Nem pusztán a párnák között, összességében a gesztusok, amelyre egy nő a gyengédség szempontjából vágyhat. Nem tudom, hogy én mennyire lennék figyelmes, az alap udvariasság közel sem biztos, hogy mindent lefed.
- Ah, köszi, szeretem a hasamat, muszáj is mozognom sokat, nehogy elengedjem magamat.
– Mosolygok vissza, már csak az kéne, hogy valóban a finomságok körül forogjon minden, pedig Sophie ha már büfében dolgozik, akkor biztosna ért ahhoz, hogy mit merre a konyhában. Meg tudnám szokni, de tényleg, legfeljebb az alap edzésen túl még lejárok futni is, mert ha fele annyira jókat csinál, mint a nagyija a pitét illetően, nagy bajban leszek. Elindulunk fel a toronyházba, ha bárki meglát most minket, nem csoda, ha egy párnak hisz, nagy csodálkozva, hiszen sosem vittem fel senkit, Sophie pedig már a második este lépi át a küszöbömet zsinórban.
- Vacsora? Izgalmasan hangzik, valóban felér egy lánykéréséssel, amilyen szigorúank tűnik Miriam nagyi.
– Nem ijdedek meg egy cseppet sem. Nincsen rejtegetnivalóm, pontosan felvállaltam mindenki előtt, hogy amit érzek, valóságos, nem az a szituáció, amikor bárki védelme érdekében máshogyan kéne kevergetnem a lapokat. Nem, leszögezhetjük, hogy amint az esti lámpafényben felsejlő gyönyörű pofira nézek, aki lelkileg is nem várt magaslatokba emel, hogy villámgyorsan sikerült beleesnem, ami valahol... nem is annyira ijesztő. Ha csak a tények, és a józan ész oldaláról próbálnám elfogadni, úgysem menne, úgyhogy belenyugszom, boldogan repdesve mellette. Miután a kabátja ismét a fogason végezte, én magam kezet mosnék első körben, talán még egy elegánsabba sem ártana öltöznöm, mégiscsak egy randi, ám miután az első két alkalommal is vagy munka közben, vagy laza kényelmesben látott,  csak nem tart igénytelennek, ha a hétköznapi ingemet, és vászonnadrágomat viselem. Ha netán elmennénk egy moziba, netán múzeumba, operába, biztosan igyekeznék csinosabb lenni, hiszen ő egyenesen csúcs, ahogy kinéz. És még nekem mondta, hogy szép vagyok, az édes... Ahogyan jön mögöttem, nem tudom megállni, hogy a vállam felett ne vessek rá egy cinkos mosolyt.
- A kuktánál ez nem is kérdés, segíteni fogsz.
– Lépek át most a határozott férfi szerepébe, és a konyharuhát a karomra fektetve már nézem is, hogy hol is tartottam. A hús bepácolva, már csak a sütőbe kell tennem. Vethet rá egy pillantást, báránygerinc, szépen takarosan felszeletelve, kikészítve, látszik, hogy nem ad-hoc jelleggel ügyködök a konyhában. A hűtőből veszem elő, ám nem a mélyből, hajnalban keltem, hogy minden meglegyen. Ahogyan a mártás is csupán keverésre vár. Ez lesz az ő reszortja.
- Tejföl. A hűtőben megtalálod a meggymártás Sophie-m, kérlek keverd fel telföllel, hogy kicsit habosabb legyen, és lehűtse majd a sültet. – Miután kiadtam a parancsot, elkezdem a répát és borsót párolni, az előre kikészített nagy lábasban.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Szer. 11 Márc. - 10:17


Demetrius & Sophia




*Nem ismerem a gondolatait, de én már előbbre járok az álmodozásban. Nem, még nem tervezgetek, és vannak kétségeim is a szerencsémet illetően, hogy ez csupán egy nagy becsapás az élettől, de sokkal kevesebb mint azt elsőre gondoltam volna. Rajtunk áll mit kezdünk ezzel az ajándékkal és én tenni fogok érte. Nem érzem azt, hogy egy utolsó esély bármire is, egyszerűen csak akarom, mert tökéletes. Nem elhanyagolható tény, hogy Demetrius nem csak a nevében görög isten, hanem illik is rá minden amit ez a név magában hordoz, és hazudnék ha azt mondanám nem fontos a külső, de sokkal jobban érdekel az amit belül rejteget, amit mással nem osztott meg. Ha ez megtörtént volna, nem lenne agglegény, bármelyik épeszű nő két kézzel kapott volna utána, de valami hiányzott belőle, valamit eldugott a kíváncsi tekintetek elől és engem ért a megtiszteltetés azzal, hogy talán a tudtán kívül tálcán nyújtotta át nekem. Biztosan vannak hibái, kinek nincsenek, ám biztos vagyok abban, hogy a hibái is tökéletesek csak úgy mint ő. Ha kiderül, hogy nem átverés vagy nem egy szép álom amiből csalódottan ébredek fel, akkor az istenek kifejezetten nekem teremtették. Volt már kapcsolatom, így utólag korántsem nevezném azt szerelminek, és kölcsönös tiszteletnek sem, mert egyoldalú volt, csak szemellenzőt vettem fel, hogy pótoljam a bennem lakozó hiányt. Amit most iránta érzek vetekszik azzal a rózsaszín boldogsággal amire mindig is vágytam, Demetrius nem csak kitölti az űrt ami a szívemben van hanem megszínesíti, vidámmá teszi, leginkább azzal a masnival amivel átkötötte a lelke csomagját. Ha ránézek, és ezt elég gyakran teszem, legszívesebben belé bújnék mint egy meleg takaróba, elfészkelném magam az ölében, hogy örökre úgy maradjunk. Tökéletes és én is annak érzem magam mellette, szépnek és nőnek, mert figyel rám, nem csak hallja a szavaimat hanem tudja is miről beszélek, aa tekintete minden egyes rezdülésemet felfedezi és megjegyzi, nem foglalkozási ártalom, ez megtisztelő figyelem. *
-Vagy kismalac. Biztosan nem fogok csalódni, mert nincsenek elvárásaim. A szándék a fontos, és szívesen leszek a kuktád.
*Demetrius minden bizonnyal a legelső pillanattól a legutolsóig megtervezi a főzést, nem lehet hiba és nem most csinálja először. Biztosan jól kipróbált receptet valósít meg, de egy kicsit izgulni fog ami nem baj, sőt. Nem is a vacsorát várom kíváncsian hanem azt a látványt amit ő nyújt majd a konyhában fakanállal a kezében. Bárki bármit mondjon, szerintem nincs annál szexisebb ha egy férfi fakanalat vesz a kezébe.*
-A cápaleves is finom volt, bízom az ízlésedben.
*Most is mosolygok, ahogy majdnem minden percben de csak azért mert vele vagyok, ő hozza ki belőlem. Jó, persze másra is szoktam mosolyogni mert szeretem az embereket, és nekem jó ha viszont látom az arcukon a jókedvemet, de Demetrius más. Neki külön mosolyom van, szívből jön, nem is kell gondolnom arra, hogy mosolyogjak, magától megy. Már akkor mosolygok amikor még nem is tudok róla. Fura, nem? Na ezért érzem úgy, hogy egy puha és habos felhőn csücsülök.
Ismerek pár rendőrt, aki régóta csinálja az belefásult, idétlen vicceken tudnak csak nevetni és nem tudják értékelni a kedvességet, tistelet a kivételnek. Demetrius azonban képes kikapcsolni, nem tudom, hogy nekem köszönhető-e vagy sem, de felszabadultnak látom és boldognak ami engem is boldoggá tesz. Már az is sóhajt csal ki az ajkaim közül, hogy megfogja a kezem, összetartozást jelent a számomra, sokkal jobban mintha belekarolnék, az olyan hivatalos, nem is szeretem csak néha illik úgy megjelenni valahol. Mindettől pedig csiklandoz Demetrius kérdése a nagyiról és a véleményéről.*
-Azt hiszem igen. A bizalom meg van előlegezve a közös vacsoráig.
*Nem akarom megijeszteni, de biztos vagyok abban, hogy nagyi erről nem fog lemondani. Viszont azt is tudom, hogy Demetrius könnyedén átmegy ezen a vizsgán, simán megnyerte magának a nagyimat. A kérő jelöltség nem riaszt meg, gyűrűig és esküvői harangokig még nem jutottam el ugyan, de ez csak részletkérdés. Annyit szeretnék vele lenni amennyit csak lehet, egyetlen alkalmat sem hagyok ki, nem kell, hogy örök hűséget esküdjünk egymásnak, nem a papír fog meggyőzni arról, hogy egymáséi vagyunk. Persze hazudnék ha azt mondanám, hogy nem szeretnék esküvőt, minden lány álma ez, már az oviban elkezdik tervezni, ahogy én is. Csupán az idő múlásával fordított arányban ez a lelkesedés csökkent. Potenciális partner hiányában. Talán óvatosan elképzelhetem azt az álomruhát, csak egyszer magam elé képzelhetném, vagy inkább magamra.
Demetrius otthonába úgy lépek be mint aki hazatért. Bár csak egyszer jártam itt, ismerős minden egyes bútordarab. Nekiadom a kabátomat egy újabb táncra, amikor eszembe jut elmosolyodom. A csók után - ha valahányszor kapok egy csókot amikor két lépéssel odébb megy, még egyszer belezúgok - a cipőmet is leveszem, kellemes érzés, hogy a padló meleg, mert szeretek mezítláb járkálni de az én lakásom padlója csak annyira van fűtve amennyire a büfé felmelegíti. Kiskutya módjára sietek Demetrius után, szó sem lehet arról, hogy leüljek és várjak rá.*
-Segíthetek? Úgy sem ülök le, nézni akarlak.
*A mosoly nem tud leolvadni az arcomról, most is szélesedik a fejemet egy kicsit oldalra hajtom, hogy kislány módjára megpróbáljam elérni azt amit szeretnék.*
-Nem leszek láb alatt ígérem. Becsszó!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Kedd 10 Márc. - 17:56



Sophia & Demetrius



 A barna kis tündér igazi csoda, ezért nem is véletlen, hogy a mai napom már lényegesen máshogyan telt, ahogyan a tegnapi. Hétfőn olykor az eszembe fészkelte magát, hogy megmosolyogtasson, a tegnap esti kálváriát követő csók után az izgatottságon túl megnyugodtan. Különös kettősség, még vizsgálnom is kellett magamban az érzést, hogy pontosan el tudjam magamban különíteni, hogy mi miért történt. Izgatott voltam onnantól kezdve, hogy este betoppant, majd amikor elváltunk, azon túl, hogy hatalmasak vigyorogtam, azon kaptam magam, hogy csak úgy elmélázom, és megtapogatom az ajkamat, ahol a csókja ért. Van valakim, tényleg! Nem tudom, hogy ez most mit jelent, ám azt le kell szögeznünk, hogy nagyon különleges érzés. Mintha az ő szavaival élve valóban meseszerű lett volna a találkozásunk, még a komoly mélypontot is kipipálhatjuk. És amilyen könnyeden alakult minden, olyan nehezen tudom, hogy na és most? Egy ilyen csodát megtartani nehéz, holott magamtól még arra sem gondoltam volna, hogy esélyem lehet a tündérnél, amíg meg nem fordult, és rámarkolt a csuklómra. Mintha kiválasztott volna, máshogyan nem is történhetett. Teljes véletlenségből úgy gondolta, hogy én vagyok az, aki boldoggá tudom tenni. Már csak becsületből is meg kell tennem mindent ezügyben, amely most éppen rémisztőnek tűnik, még mindig nem fogtam fel, hogy annyi idő után, amikor nem vagyok egy romantikázós alkat, valaki bekopogtat az életembe. Szó szerint.
A gyakorlat azt mutatja, hogy mennyire félreismertem a nőket. Legalább ez esetben hatalmasat tévedtem. Úgy véltem, hogy a gyönyörű pincérnőért sorba állnak a nálam csinosabb fickók, ő pedig magabiztosan válogat. És mi a valóság? Lehet, hogy válogathatna, mégsincsen senkije. Túl nagy lenne a léc? Van így bennem némi bizonytalanság, ám Sophie szó szerint tündéri, vicces, türelmes, és könnyen kimondhatom, nagyon is okos. Mindenhez van pár jó szava, nem csupán arról van szó, hogy elvinném az operába, amit tátott szájjal néz végig, biztosan meg tudnánk vitatni a látottakat, hallottakat. A nagyijától biztosan sokat örökölt, vélhetően beszélgetnek is rengeteget, ez a műveltség meglátszik. Ezért nem értem, hogyan lehetséges mindez. Gyönyörű, kedves, okos. Kérdéses még, hogy ő lenne a nagy Ő? Miért kéne tovább keresgélnem? Eddig sem tettem, s a sors kegyes volt, hogy nem rakta őt a világ másik felére, hogy biztosan elkerüljük egymást.
- Csak aztán ne csalódj. Amikor egy férfi főzésbe kezd, akkor vagy séf lesz belőle, vagy a konyhabalesetek királya.
– Hangzik a válasz a mosolyom mögül, valóban hajlamos vagyok azon dolgokat átvenni a gyengébbik nemtől, amelyekben örömömet lelem. A porszívózás bevallottan nem tartozik ezen dolgok közé.
- Nem az első. Én már megkóstoltam, ám igaz, elfogult vagyok magammal szemben. Így objektíven dönthetsz.
– Simogatom meg mindkét oldalról gödröcskés kis orcáit. Mintha állandóan mosolyogna. Amikor mellette döglődtem a taxiülésen, még akkor is sugárzott benne valami optimista hit, amellyel a világot is megválthatja. Miközben indulunk az autóm felé, öntudatlanul is bólintok. Illik hozzám. Ahogyan kész megégetni magát napjában többször is, családi vállalkozást vezet a nagyijával, nem fél a vendéglátós maffiától, vagy az arra tévedő kasszarablóktól sem. Ez az igazi bátorság, én csupán a munkámat végzem, bárki megtehetné. Átszeljük a környező utcákat, hogy hamarosan a lakótornyok közelében álljunk meg. Kisegítem a királylány a hintóból, hogy kézen fogva induljak el vele a kastélyba, hogy megtömjük a bendőnket.
- Aranyos volt a nagyid ismét. El lettem könyvelve kérőnek?
– Cseppet sem kérdezem szarkasztikusan, nagyon is remélem, hogy így van, már egy nap után pontosan tudom, hogy komolyan gondolom a dolgot. Mindent. Legyen az világkörüli út, operanézés, és akár... Esküvő! Ez vagyok én, a megfontolt, objektív hidegfejű zsaru. Aki most éppen fülig kezd beleesni a tündékéjébe.
Ahogyan felérünk, már nyitom is ki az ajtót, valamennyire már ismeri a járást, és még Claire emléke sem kell, hogy bezavarjon. Még elmosogatni is sikerült.
- Helyezd magad kényelembe, rögtön intézem a vacsorát.
–Segítem le a kabátját, és egy röpke csókkal szakadok el tőle, hogy az amerikai konyha részre siessek. Igazi kis garzon, a nappali egyben a konyha is, örülhetek, hogy a fürdő és a háló külön van. Feldobom a kabátokat a fogasra, és kibujok a cipőből. Padlófűtés van, nincsen szükség papucsra.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Hétf. 9 Márc. - 17:14


Demetrius & Sophia




*A nagyim érdeklődve nézte ahogy Demetrius eszeget, szerette nézni az embereket evés közben, azt mondta, ha majd nekem is lesz akire főzzek, én is szeretni fogom nézni. mert hát nincs is jobb dolog annál ha látjuk, ízlik amit szívvel, lélekkel készítettünk. Lehet benne valami, bár én akkor is szívesen néztem Demetriust evés közben amikor az étteremben voltunk és nem ütött minket nyakon az allergia réme. De a nagyi jobban tudja.*
-Ó, ha tudná…de titok.
*Nagyimnak a szavát vettem, hogy soha, senkinek, még Frednek sem mondhatja el azt amit a rendőrömről áradoztam neki és ő be is tartotta az ígéretét, persze a cinkos mosolyról és a jelentőségteljesen csillogó szemekről egy szót sem ígért, szóval az megvolt. Ezek után csak nézte tovább Demetriust, majd engem amikor berobbantam, nagylelkűen lemondott a pusziról és szó nélkül hagyta, hogy a rendőröm szinte elrabolt a büféből. Elvégre ő is volt fiatal, tudja hogy megy ez, főleg az elején amikor még minden olyan új és izgalmas. Én is ezt érzem, és most másra nem is tudok gondolni, de előző este amikor volt időm egyedül átgondolni a dolgokat, tudtam, hogy Demetrius mellett sosem fogok unatkozni. Akkor sem ha nem visz el Párizsba, Disneylandbe, nem mászunk meg hegyeket vagy nem keveredünk titkos rendőrségi ügybe. Vele másképp izgalmas az élet, és nem az allergiájára gondoltam, hanem a kivételes humorára, a kedvességére, a szerénységére, hogy vevő az idétlen vicceimre, és úgy tud nézni, hogy magától csúszik lefelé a bugyim. Vigyázok is rá rendesen, irtó ciki lenne a város közepén, meg amúgy is egyik pillanatról a másikra beindulni rá. Különben sem vagyok híve az ilyen hirtelen kalandoknak, nekem érzelem is kell hozzá, kiteljesedett érzelmek amikor tudom miért simogatom meg az arcát, miért csókolom meg. Mint ahogy tudom mi a különbség a két kapott csók között és miért. Demetrius végtelenül udvarias és körültekintő, igaz, hogy egy kicsit azért szórakoztat is ez a körülményeskedés, de jó értelemben. tetszik az igyekezete és tudom, hogy nem azért csinálja, hogy minél előbb az ágyába csaljon, hanem pont ellenkezőleg. Meg akarja adni a módját, persze csak ha gondolt már rá egyáltalán.
Igenis szép, a szemei, a mosolya, az, hogy olyan elegáns de nem karótnyelten skatulyás hanem lezser. Mélyen szippantok az illatából amikor a homlokomnak nyomja a magáét, ez számomra elég bensőséges érintés, bizalmas. Én is kuncogok azon amit mondtam és azon, hogy láthatóan tetszik neki. Sosem mondtam férfinak azt, hogy szép, mert nem volt rá alkalom, most, hogy egyszerűen csak ez jutott eszembe, jelzésértékűnek veszem. Ő az egyetlen, ő kell nekem. Már előre gondolkodom, álmodozom néhány meg nem történt, de biztosan megtörténő pillanatról amikor a szemeibe nézek és nevetek azon amit épp csináltunk. Vicces volt, talán odanyújtott felém valamit s mikor a kezembe akartam venni, hirtelen elhúzta. Vagy bajuszt rajzolt a szám fölé abból amit együtt főztünk, esetleg a csokoládé fagyiból amit az esti filmhez vettem. Na igen, egy kicsit elkalandoztam, persze figyeltem én arra amit mond, de csak a végét hallottam igazán, a többi valahol megült a küszöbön és arra vár, hogy ráeszméljek.*
-Meglátom. Nem győzöm kivárni.
*Az a férfi aki bevallottan tud főzni és szereti is csinálni, remek különlegességeket tud. a háziasszonyok többségét bedarálja a mindennapos főzés és a többi vacak meló, a férfi csak a különleges dolgokat tanulja meg, mert van rá ideje, elvégre szabadidejében űzi, nem kényszerből.*
-Rendben, ez lesz az első próba.
*Folytassuk a mesét ha már elkezdtük. Megemelt szemöldökeim alól nézek rá, ajkaim maradnak a vadalmás mosolyban. Ha ezt valaki csak úgy mesélte volna nekem nem hinnék neki, egy rendőr, akit nem rég mellényben láttam a pisztoly csöve elé sétálni, főzzön nekem miközben hercegnőset játszunk…..álmodom. Vászonra kívánkozik, ott kavarog a fejemben ezernyi villanás róla és rólam, a holdról, a hajladozó ágú fákról, egy sötét vizű tóról, puha, bársonyos moháról. Míg sétálunk valamerre, ujjammal az ajkaimat simogatom, csókjának, könnyű puszijának nyomát, fejemet befészkelem a vállához és próbálok lépést tartani vele, hogy kényelmes legyen. Ha ő akar főzni, csak egy tippem van hova megyünk, nem is lepődöm meg amikor megállunk egy Camaro mellett. Újabb és szélesebb mosollyal köszönöm meg, hogy kinyitotta és becsukta nekem az ajtót, elfészkelem magam az ülésen és a képzeletem máris szárnyal. A kép lassan alakul a fejemben, csupán néhány részlet változik a megtett út alatt. Már csak át kell festeni a valóságba.*
-Pitével? Nyakig úszom minden nap a pitében, szeretem de azért néha szünetet is tartok. Szóval nem.
*Ezen a ponton elmélázom mikor is ettem utoljára. Talán dél körül bekaptam egy mini szendvicset. Nem vallom be, hogy farkas éhes vagyok, főleg amióta megnyugodtam, hogy nem késtem sokat és a főzést emlegette. Amint letudta a kocsit, visszabújtatom magam a vállához.*
-Ez tetszett az előbb is. Csak lépj kisebbeket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Vas. 8 Márc. - 11:12



Sophia & Demetrius



Mielőtt hozzálátnék a pitémhez, amelyről már ránézésre is egyértelmű, hogy tele van minden finom jóval, kedvesen, sőt mi több, udvarias mosollyal bólintok.
- Köszönöm Miriam nagyi. Remélem, hogy csupa jót. – Nem viszonzom, hogy bizony Sophie-val is beszéltünk róla, még ha idős is a hölgy, nem biztos, hogy jó néven venné, hogy ha kiderülne, hogy máris többet tudok a kelleténél róla, amit nem feltétlenül osztott volna meg velem. Immár elkezdem befalni a süteményt, jólesően omlik szét a számban, nem mellőzöm hát a hümmögést, amellyel jelzem, hogy nagyon finom. Meg tudnám szokni ezt a gondoskodást. Amilyen csőlátású, és magányos alak vagyok, nagy adag munkamániával, annyira boldogít, hogy nem pusztán egy csinos és kedves lányt találtam, akár még egy nagyit is. A saját családom oklahomában él, amióta kiderültek bizonyos képességeim, csak egy karácsonyi üdvözlőlapot váltok velük. A nővéremnek van pár porontya, nekik szoktam ajándékot küldeni. Úgysem hiszem, hogy tudják, hogy ki vagyok, vélhetően úgy adják át, mintha ők vették volna. A belépő lány máris a figyelmem fókuszába kerülhet, még a nagy is láthatja, úgy tolom el magamat a pulttól, mintha egész életemben Sophie-ra vártam volna. A csók is szimbólum, hogy nem szégyenlem azt, amit felé érzek, és ha kell, a nagyanyai szigorral is szembeszállok. Nem hiszem, hogy kéne. Tüneményes család, pont ezért nincsen szükség álcákra. Minden mehet a maga természetes útján. Visszabólintok a néninek, majd kézen fogva a leányzót már lépek is ki mögötte a szabadba, hogy arébb vonjam.
Az előbbi üdvözlő csók most sokkal mélyebb, szenvedélyesebb. Közel egy nap telt el a tegnapi óta, nem is kétséges, hogy mennyire hiányzott. Finoman az ujjaim köré csavarom a tincseit amik a vállára omlanak, hogy elvállva az ajkaitól nevessem el magam halkan. Sosem értettem, hogy a férfiakra miért mondják, hogy jóképű, vagy fess, sármos, és csakis a nők élvezhetik a szép megszólítást. Igenis jólesik.
- Köszi. – Érintem homlokához a sajátomat, hogy csökkentsem a saját zavaromat. Mégiscsak létezik igazi? Az, akinek teremtve vagyunk? Az, akivel minden percünk mámorban úszó? Nem tudom, nem merem még elhinni. Mintha az, hogy eddig nem szántam volna túl sok időt az ismerkedésre, most egy csapásra meg lenne oldva. Ennyi egyszerű lezárása ez a magamba fordulásomnak? Ha így van, hát megérte.
- Agglegény vagyok. Az első hónapokban meguntam a konzerveket és a kajarendelést. Hiradó közben szakácskönyveket kezdtem nézegetni, aztán megpróbáltam. Majd meglátod.. – Évek óta ellátom magam, bár bevallottan rühellem a házimunka nagy részét, ezért is a bejárónő, habár ott a kellemes a hasznossal összeköttetése is megvan, hiszen ha hetekre el kell utaznom, bármilyen szorgalmas is lennék, előbb utóbb mindent ellepne a por.
- Nem is megyek sehova kishercegnőm. – Nyomok még egy kedves puszit a szájára, és átkarolva a vállát befordulunk az utcába, ahol már vár minket az autóm. Egy nem túl öreg, viszont annál divatosabb Camaro. Kinyitom az ajtót a hölgy számára, és besegítem, hogy a másik oldalon bepattanjak mellé. Igen jól ismerem a várost, ilyenkor már viszonylag kicsiny a forgalom, így nagyjából egy tíz percen belül már fékezek is le a toronyház előtt, hogy kinyissam előtte a kocsi ajtaját.
- Remélem nem etted tele magad pitével.

[/color]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Pént. 6 Márc. - 17:03


Demetrius & Sophia




*Mrs. Mallory, a nagyim mosolyogva fogadta Demetrius köszöntését, eddig is tudta, hogy rendes és udvarias, már csak a ballonkabát miatt is, de most már biztos is volt benne. Felfedezte Demetrius Jones-ban azt a nüánsznyi konzervativizmust ami még harmóniában állt a jelenkor férfijének modernségével. Tetszett neki Demetrius, kétség sem férhetett hozzá.*
-Szólítson csak Miriam nagyinak.
*S már tolta is elé a nagy pitét, tele finom töltelékkel amit csak ő tudott csinálni. Somolygott az orra alatt míg Demetrius eszegetett és értékelte, hogy ha udvariasságból is, elfogadta a süteményt. Különben is szóval kellett tartani amíg én meg nem érkezem.*
-Sophia sokat mesélt magáról….nagyon sokat.
*Eszem a lelkét, úgy tud keríteni, hogy a legfifikásabb boszorkány is elbújhatna mellette szégyenében, hiszen a „nagyon sok” egyetlen este alatt amire idő jutott, elmond mindent. Áradoztam róla, be nem állt a szám, bár volt mit mesélnem, mert elég kalandosra sikerült az első, amúgy spontán randink, azon kívül is maradt bőven amit megoszthattam vele. Szerencse, hogy a nagyim szavait nem hallottam, talán akkor küzdöttem a blúzommal. Persze tudhattam volna, hogy a nagyira mindig lehet számítani, vele úgy repül az idő, hogy észre sem lehet venni. Mikor betoppantam nagy sietve, Demetrius az utolsó falatot nyeldekelte, mögötte a nagyim somolygott továbbra is. Vetettem rá egy szigorú és kérdő pillantást, de ő csak legyintett, én meg szembesültem egy csókkal amire nem számítottam a jelenlétében, de épp ezért nagyon jólesett. Önkéntelenül is szélesebbre húztam az ajkaimat, a tekintetem máris ragyogott ahogy a rendőrömre néztem, le sem tagadhattam volna, hogy odavagyok érte.*
-Jól vagy? Minden rendben?
*Ezek után alaposan szemügyre veszem, engem nem fog megtéveszteni, ha nincs jól, azt most már rutinosan észreveszem. sok időnk azonban nem marad a társalgásra, még a nagyitól sem tudok elköszönni, mert Demetrius kézen ragad és húz kifelé. Csak annyit tudok tenni, hogy mosolyogva puszit dobok a nagyinak.*
-Ajánlom is fiatalember……egészségére!.....Jó szórakozást kicsikém!
*Hallom a nagyim elhaló hangját amit kuncogás vált fel és már kint is vagyunk. Fogalmam sincs hova sietünk ennyire, de biztosan meg fogom tudni. Talán megint hívást kapott és most el akar vinni, hogy megnézzem mint a lerombolt falut a katasztrófa turisták, vagy a sarkon túl vár a taxi és ketyeg az óra, esetleg pont most látott meg egy menekülő tolvajt és együtt fogjuk üldözni. Bármi is az amiért rohanunk, én élvezem, mert vele lehetek. A sarkon túl aztán mindenre fény derül, a bókjára csak tátogok mint a hal, és amikor elkezdenék örülni és megköszönni, az ajkai máris fogságba fogják az enyéimet. Édes és hosszú, utóbbira én is ráteszek egy lapáttal. Az első csókunk röpke volt, szinte újszülött, a második lázálomból ébredő. A mostani forró és szenvedélyes. A térdem menetrendszerűen megroggyan, pislogok amikor újra kapok levegőt.*
-Köszönöm…ööö, te is szép vagy!
*Mit is mondhatnék így hirtelen? Ami az eszembe jut, és ez jutott eszembe ahogy ránéztem. Mosolyom kicsit vadalmásra sikerül, alig tudom visszatartani a jóleső nevetést. A randevúnk programja azonban mindent felülír. Te jóóóéééég…..*
-…..főzni is tudsz?
*A szemöldökeim emelkednek a homlokom felé, én pedig teljességgel elolvadok. Az összes eddig létező isten együtt dolgozik az én boldogságomon az már tuti. Ilyen pasi nincs még egy a világon és senki nem fedezte fel. Belemarkolok a ruhájába és magamhoz húzom kicsit.*
-El sem engedlek legkisebb királyfi!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Csüt. 5 Márc. - 20:46



Sophia & Demetrius



Korántsem zavar, hogy máris megérkeztem, legalább van időm hangolódni a randira, ha eddig nem tettem volna. Vagyis más az, ha az ember egész nap csak ábrándozik róla, és megint más, ha már ott van, és percek választják el attól hogy az imádott tündér arcát megpillantsa. Ilyenkor mintha még lassabban telnének a pillanatok, a parkon már futólépésben vágtam át. Hozhattam volna esetleg virágot, de nem tudom hogyan venné ki a vendégek előtt, vagy éppen a nagyija hogyan kezel. Esetleg egy másodikra. Vagy ez már az, és majd a harmadikra kéne? Bánom kissé, hogy mégis üres kézzel érkeztem, de annyi baj legyen, bárhová megyünk, ma enyém a számla, ezt is remélem, hogy értékeli. Az idős hölgyet tegnap már láttam, habár akkor csak futólag figyeltem rá, amikor megmosolyogtatott a tündér ábrándozásra való hajlamának kiemelésével. Hosszú volt a tegnap, most már minőségben vagyok itt, így a felé mutatott stílusban is alkalmazkodnom illik.
- Üdvözlöm Ms. Mallory. – Eleve kisasszonyként szólítom meg, ami a tisztelet jele. Tudom, hogy a nagypapa már elhúnyt, ám azt nem, hogy viselte e a nevét, vagy éppen a lánynév ez, így ügyesen kikerülöm a dolgot. Az elfogadott kézre lovagiasan nyomok egy puszit, hogy aztán ne tartogassam magamnál, elengedem, hogy visszahúzhassa. Ugyan valóban vacsoráznék majd a barna tündérrel, ám a pitét több szempont miatt sem utasíthatom vissza. Egy: jó szívvel adja, nem illik. Kettő: valóban isteni, már csak ezért is visszajárnék, ha történetesen Sophia csúnya tündér lenne. Ám így, hogy gyönyörű, dupla az élvezet.
Lecsüccsenek, és nekilátok a pitének, miután a kabátomat lehelyeztem a másik bárszékre mellettem. Na nem mintha itt bárszékek lennének, ez nem egy kocsma. Csak a megszokás, amiért így mondom. A sütemény finom ismét, hát hogyne lenne az, mégis ezt Sophie jelenlétében a legédesebb elfogyasztani. Gyorsan lapátolom, és mire a lány megérkezik, már az utolsó falatot tömöm a számba. Isteni, de tényleg rohannék, remélem hogy mielőbb láthatom őt. Felragyog a szemem, amikor ez megtörténik, gyorsan eltolom magam a pulttól. Valahogy úgy vélem sértés lenne kifizetni a pitét, ennyit igazán megérdemel egy udvarló.
- Én jöttem túl korán.
– Lépek oda hozzá, hogy egy gyors csókot nyomjak az ajkára. Bármennyire is furán jöhet ki a néni előtt, nem fogok finomkodni. Ebben nem. Már csak azért sem, mert kétszerannyi idős, mint én, és nem hülye. Bizonyára furcsa lehet, hogy ilyen hamar kialakul köztünk valami tündérrel, ám nem valami fiatal kislányokat megrontó idegen vagyok, hanem felnőtt férfi, méghozzá rendőr, aki nem tagadja le még mások előtt sem, hogy megőrül a csinos pincérnőért. Az vesse rám az első követ, aki máshogy mutatná ki. Mindazonáltal nem viszem túlzásba, gyorsan elszakadok tőle. Ráfogok a kezére, másikkal a kabátot veszem magamhoz, hogy meginduljunk kifelé.
- Köszönöm a pitét asszonyom, vigyázni fogok rá.
– Bólintok, és mosolyogva lépek ki az épületből, hogy párat még arébb lépdelve elérjük a fordulót, ahol más már nem láthat. Bármennyire is úriember vagyok, ez most eddig tartott.
- Káprázatosan szép vagy, ha még nem mondtam volna. – Hajolok oda, hogy egy igazi csókot nyomjak a szájára. Mintha az üdvözlésünk kétfázisú lenne, egyik a nagyinak szól, a másik már valóban neki. Csakis remélni merem, hogy nem veszi úgy, hogy máris akarok mindent. Szó sincsen róla, nem rohannék én, csak tartom magam ahhoz, ami tegnap kialakult köztünk.
- Mondhatnám, hogy rengeteg ötletem van, de pocsék randiszervező vagyok. Nagy gond lenne, ha most... én főznék neked?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   Szer. 4 Márc. - 7:28


Demetrius & Sophia




*Az egész délelőttöm euforikus hangulatban telt el. Úgy éreztem ma akár száz madarat is megfognék pusztán a jó kedvemmel ha kimennék a Central parkba. Az volt a furcsa, hogy mindezek ellenére egyetlen baleset sem történt velem. A nagyi meg is jegyezte dél körül, hogy milyen jó hatással van rám Demetrius és csak sejtelmesen mosolygott. Nem is gyanítottam, hogy pont akkor neki készítettem kávét elvitelre, lehet, hogy mellékeltem volna hozzá egy pitét, azt amelyikről lemaradt. Fred egész nap cukkolt, de csak nevettem és tovább fokozta a jó kedvemet. Nem hívtam fel a rendőrömet, pedig cirka százszor is a telefonért nyúltam, de végül sikerült visszafognom magam, elvégre megbeszéltük, hogy idejön, minek zargattam volna, annak ellenőrzés szaga lett volna és nem akartam, hogy azt gondolja rólam, levakarhatatlan vagyok. Nem is vagyok az, csak szerettem volna hallani a hangját, még az is eszembe jutott, hogy névtelenül hívom fel és nem szólok bele a telefonba, de az meg gyerekes. Én a telefonbetyár, vicces. Mire elmeséltem a nagyinak az egész történetet, sikerült megnyugodnom, akkor is szívesen felhívtam volna, hogy biztosan minden rendben van-e, de már késő volt és nem akartam zavarni, hátha pihenni szeretne és már lefeküdt aludni.
Szóval izgatott voltam egész délelőtt és délután is, de minden rendben ment úgy négyig. Épp kávét töltöttem, ránéztem a nagy faliórára mert vártam már az estét. Hiba volt. Négy óra. Már csak két órám maradt addig amíg végzek. Ez a gondolat aztán lavinát indított el bennem. Szóval hat körül végzek, Demetrius idejön. Azt mondta. De mit is mondott? Hatkor? Vagy amikor végzek? Zárásra? Csak úgy....estefelé? Te jóóóééég! Fogalmam sincs mikor jön, de jönni fog, mert RANDINK van. ~A szentséges fenébe, nekem ma randim van!~ *
-Sophia Donovan! Mi az ördögöt csinálsz?
*A nagyim hangja rángatott vissza a gondolataimból, a kávé szépen csordogált, túl a poháron, a pulton, le a padlóra ahol kisebb tócsába gyűlt össze.*
-A francos franc! Minden szitok ami létezik, csak most nincs időm mindet kimondani. Nagyi! Nekem ma randim vaaaan!
-Tényleg? Most jutott eszedbe? Én már tegnap óta tudom. Szedd össze magad Sophia drágám és menj, öltözz át vagy rántotta és szalonna szagúan akarsz randizni?
-Nagyiiii!
*S körülbelül ennél a pontnál estem kétségbe. Hogy is nem jutott eszembe. Az egész napom azzal telt, hogy rá gondoltam, ő járt a fejemben, a hangja, a szemei, a csókja...leginkább a csókja....és nem gondoltam arra, hogy el kellene időre készülnöm. Hogy lehettem ekkora szamár?! Kapkodva elkezdtem feltakarítani a kiömlött kávét, ne a nagyim hajolgasson már a nyolcvanéves derekával, ha már helyettem kell kiszolgálnia zárásig. Tíz perc is eltelhetett mire készen lettem és megmostam a kezeimet is, aztán mint a szélvész rohantam haza. Letusoltam és hajat mostam, hosszabbítóba dugott hajszárítóval rohangáltam mint a mérgezett egér a szekrényemtől a tükörig és rájöttem, hogy nincs egy rongyom sem. Pedig eddig tökéletesen elégedett voltam. Vajon milyen ruhát vegyek fel? Szoknyát? Az túl egyértelmű. Nadrágot? Az túl sportos. Azt sem tudom Demetrius mire készül. Elmegyünk sétálni, moziba, ülünk a parkban, hozzám vagy hozzá, vagy csak pitét eszegetünk a bezárt büfében. Végül egy sötétkék elegánsabb nadrágnál maradtam, egy világoskék pólót és rövidke zakót vettem hozzá. Szóval ilyen is meg olyan is. Addigra a hajam is megszáradt. Hat óra volt.
Mindeközben Demetrius megérkezett a büfébe, de persze én nem voltam ott, a nagyim viszont igen. A pult mögött állt és poharakat rendezgetett, teljesen ősz haját mindig kontyba tűzte, hogy ne lógjon a pitébe, virágos blúz és sötét nadrág volt rajta a fehér kötény alatt. Ő volt a modern nagyi. Sovány volt, az évek mégis szép barázdákat húztak az arcára, a szemei körül kifejezettek voltak a nevetőráncok, mert nagyon sokat nevetett amíg a nagypapa élt. Mostanában kevesebbet, de az mind nekem volt köszönhető.*
-Áááá! Üdvözlöm Demetrius Jones. Miriam Mallory vagyok, Sophia nagymamája.....Bármelyik pillanatban itt lehet, foglaljon helyet. Pitét?
*A kezét nyújtotta kézcsókra, a nagyi modern volt ami a ruhákat illeti de más téren régimódi. A nő az nő a férfi pedig férfi. Mondta nekem mindig, ebben pedig minden benne volt. A pite máris kint volt a pulton egy tányérkán, akkor is ha Demetrius nem kért. Rögtön felismerte, hiszen annyit meséltem róla, hogy akár le is tudta volna rajzolni. A mosolyom az övére hasonlított.*
*Én másfél perccel hat óra után robbantam be a büfébe miután sikeresen túléltem egy botlást a lépcsőn lefelé sietségemben, és még a bokám sem rándult meg. A kabátom a kezemben volt, csak úgy mint a lakáskulcs ami csörögve ütődött neki az ajtónak amikor beléptem. Kivételesen táska is volt nálam mindenféle felesleges holmival ami egy nőnél kötelező. Milyen nő az akinek úgy borul ki a táskája, hogy szinte semmi nem esik ki belőle? *
-Demetrius. Elkéstem, bocsánat!
*A nagy faliórára néztem egy pillanatra, ami az egész rohanást elindította, nélküle azonban most ott állnék a pult mögött szalonna szagú hajjal, izzadtan. Nem szándékosan késtem el, tényleg. Annyira jó volt újralátni, hogy a szám a fülemig kanyarodott.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Vágyak vonzásában - 3. rész   Kedd 3 Márc. - 19:50



Sophia & Demetrius



Nem is lehet kérdés, hogy reppenek a tündéremhez, ahogy ígértem. Nem hívott este, sem pedig napközben, ez egyrészt türelemre is vall, másérszt felnőtt, érett mentalitásra, hogy bízhatunk egymásba. Nem tudom, hogy ő hogy kezelte a mai napot, én nem voltam hajlandó szabadságra menni, végülis tegnap is dolgoztam annek ellenére, hogy elvárták volna a pihenést, mégis visszahívtak, mert nélkülem megállt a tudomány. A kedd ellenben igen unalmas, átlagos papírmunkákkal teli, aktatologatós. Fel kell hívnom néhány régi kapcsolattartómat, hogy érdeklődjek hogy fennáll még a viszony, van e egymással elszámolnivalónk. Gyilkossági ügy, amely harminc évre nyúlik vissza. Csontokat találtak, amelyet nem is hitte senki, hogy még előássa valaki. Döglött aktáknak tűnik, a laborosok csak holnapra lesznek készen vele. Vagy csütörtökre, addig bizony a dnsek hallgatagok maradnak, s én tudok a tündéremről fantáziálgatni. Hirtelen fellobanó szerelem vagy sem, azért kis szívecskéket még nem fogok a margóra rajzolgatni. Ellenben megkérem az egyik lótifuti asszisztenst úgy délidő magasságában, hogy kérjen ki egy friss kávét a büféből. Én magam is mehetném, de nem akarok állandóan a kis barna nyakán lógni, mégsem lehetünk egy nap után összenőve. Egyszerűen csak érezni akarom a kávéja ízét, hogy rá gondolhassak pár percig. Nem mintha egyébként nem erről szólna az egész, így mégis ütősebb a dolog. Fél hat magasságában már rágcsálom a tollamat, és elindulok, hiszen tudom, hogy hatig tart a műszakja. Nekem nincsen munkaidőm, addig maradok bent, mint szükséges. Nem órabérben kapom a fizetésemet, hanem azért, hogy legyen gyomrom bármihez. A ballonkabát rajtam. Túl sablonos lenne virággal nyitni, még azt hiszi, hogy valami romantikus elmebeteg vagyok. Csak szép lassan, már így is kész versenyautók vagyunk. Belépek a büfé ajtaján, nagyjából nyolc perccel később. Nem látom sehol, igaz, még több mint húsz perce van.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - 3. rész   

Vissza az elejére Go down
 
Vágyak vonzásában - 3. rész
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-