we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Maszkabálba menni jó! :)
by Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
by Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Adrienne Meyer
Szomb. 26 Május - 15:34

Konyha
by Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
by Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
by Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Top posting users this month
i'm here





Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Davy & Jill - Darabokban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Csüt. 9 Júl. - 14:44





Davy & Jill

Talán azért megérti, hogy jelenleg tényleg nagyon nehéz bíznom benne, vagy akárkiben, hiszen nem épp alakulnak úgy a dolgaim, ami alapján el tudnám hinni bárkinek is, hogy őszintén segíteni akar nekem, hiszen lássuk be nem sok őszinte ember volt eddig az életemben. Aki egy kis jót is tett velem, annak hátsó szándéka volt vele, vagy rosszabb esetben az esetleges jó dolguk után rosszak következtek, mint Simon vagy Edward esetében. Ezek után nem csoda, ha nem megy már olyan könnyen nekem ez a bizalom dolog és nem nagyon hiszem, hogy sokáig itt marad majd, hogy ápolja a ripityára tört kis lelkemet, pedig igen tényleg jó lenne, ha segítene nekem valaki, hogy összerakjam magamat, csak hát nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek én azt elképzelem, vagy más gondolja. Teljesen szétestem és még az a próbált bizalom sincs meg most senki felé sem, ami egyébként meglehetne. Próbálkozom, de... iszonyú nehéz, egyelőre az is valami, ha nem omlok össze végleg, hanem legalább részlegesen tartani tudom magamat, ennél több most nem megy.
- De biztosan nem... nem így. - rázom meg a fejemet, mert azért kétlem, hogy volt egy dühös exe, aki megpróbálta megölni teszem azt, velem pedig pont ez a helyzet, szóval azért elég más a kettő. Eleve veszélyes életet él, gondolom valami csúnya dolog volt, megbuherálták mondjuk a járgányát, vagy netán valakinek szúrta a szemét és neki ment, ilyesmiket tudok leginkább elképzelni. Persze talán tévedek, de akkor is nehezen hiszem.
- Pörgős... most azt hiszem nem nagyon pörgök már és még nem tudom,hogyan fogok újra. - halk óhaj csak, amit hagyok kiszökni. Hihetetlenül hálás vagyok neki, hogy segít, de most még ezt se tudom kimutatni. Majd talán reggel mondjuk készítek neki egy rántottát, amúgy se tudom, hogy mennyit tudok majd aludni az éjszaka folyamán, vagy hogy mennyire nyugodtan. Félek tőle, hogy nem lesznek majd túlságosan nyugodtak az álmaim és jobb lesz majd, ha nem alszom túl sokat csak annyit, amennyit kell és ami azért még segít, hogy rendesen kipihenjem majd magamat.
- Elhiszem, mégis csak... a vezetést szoktad meg. - erőtlen és gyenge mosoly, ahogyan a szavaim is kellően erőtlenek, de legalább próbálkozom. Valahogyan majd csak összeszedem magamat, csak egyelőre még nem tudom, hogy mikor kerül erre sor végre. Azért remélem, hogy pakolt is el nekem ruhát, mert én azért nem túlságosan figyeltem abban a helyzetben oda arra, hogy mire lehet majd szükségem, sőt igazából nem volt szükségem semmire sem, csak hogy halogassam a teljes összeomlást. Kikászálódom és végül immár törölközőt magamra csavarva lépkedek ki a nappaliba, hogy kerítsek magamnak valami használható ruhát és immár abban fogadom a teát. Nem erős, nem fog élénkíteni, de talán tényleg segít majd elaludni... remélhetőleg legalábbis nem lesz rettenetes éjszakánk nekem köszönhetően.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Vas. 5 Júl. - 8:51


Jill& Davy


 
Semmit sem tudok még arról, hogy Jill mire képes az elméje erejével, csak azt láttam, hogy nem képes megvédeni magát Simon ellen, aki valami nagyon durva csontokat növesztett ki magából. Meg ha a lány az Edward nevezetű szörnnyel szemben alulmaradt, akkor tényleg úgy ítélheti meg, hogy csak áldozat. Afféle préda, akin mindenki úgy éli ki a vágyait, ahogy csak akarja. Semmi gondom nincsen a vadulással, ám egy bizonyos ponton túl fájdalmat, vagy sokkot okozni... Hát Jill elég szegény lehet lelkileg, ha ezt természetesnek veszi, vagy olyan útnak, hogy legalább foglalkozik vele valaki. Nem mondom, hogy én lennék a csúcspasi, hiszen nekem sincs senkim úgy állandóra, de tuti, hogy nem érzem magam szörnynek, vagy ilyen beteg állatnak, én nem szoktam így bánni a nőimmel, ha éppen vannak.
Most velem kapcsolatban is olyan pillanatásokat látok tőle, mintha nem nagyon akarná elhinni, hogy komolyan gondolom, hogy megvédeném. Nem csak addig a percig maradtam, amíg elintéztem Simont, és ezt látnia kell. Inkább haverok voltunk, mint barátok, hiszen szándékosan nem kötöttem le magamat mellette, próbáltam összekaparni, ám nem nagyon hittem a nő és férfi barátságában, és amikor úgy láttam, hogy kicsit jobban van, akkor már mentem is vissza versenyezni. Egyrészt hiányzott az izgalom, másrészt úgy véltem, hogy kár bonyolítani a dolgainkat, neki nem rám volt szüksége, hanem arra, hogy új életet kezdjen. Ezért is nem gondolkoztam rajta túl sokat, hogy nekem tetszett volna-ő, vélhetően igen, hiszen akkor nem távoztam volna ilyen sietve. Kérdés, hogy most mi lesz a helyzet. Hiszen most is gyönyörű, de már olyan szinten meg lehet tépázva a lelke, hogy felesleges idegesíteni az én adrenalinnak dúsított életemmel.
- Engem is akartak. Például... mindegy. – Vágom el a saját mondatomat, felesleges azt éreztetni vele, hogy mindez átlagos, bárkivel megtörténhet, és most csak felül akarnám überelni a véres újratalálkánkat. Meg különben is, az enyém nem éppen egyedi dolog, egyszerű bulizós, megkéselős. Túl sokat ittunk, és egy másik társaság hangosabbnak akart volna bizonyulni.
- Ebbe bele sem gondoltam, de azt hiszem... igen. Várható volt, hogy ezt az ügyet nem lehet máshogyan megoldani, mint hogy valaki ott marad. Nekem fontos voltál. Hihetetlenül pörgős életteli lánynak ismertelek, ezt kár lett volna... kialudni hagyni. – Én se nagyon hiszek a barátságban, nekem is inkább haverjaim, cimboráim vannak, másokért esélyes, hogy nem tettem volna meg, ő viszont... nem hallhatott meg. Talán mindez jelzésértékű hogy tényleg lett volna értelme mélyebben megismernünk egymást. Nem tudom, ez kissé túl romantikusnak hangzik. Bizonytalanul dörzsölgetem az államat, kék szemeim is vadul cikáznak, imádom én az adrenalint, és csak most fogom fel, hogy ennyire rázós helyzetben még nem voltam, ahol nincs újrajátszás.
- Na ja... kicsit szarul viselem, ha nem én irányítok. – Rántom meg a vállamat, azt neki kell tudnia, hogy miért hagyja magát áldozatként kezelni, amikor nem létezik, hogy mindenki ilyen bunkó vele. Nekem van egy kéretlen stílusom, ami a versenyszellemből adódik. Egyszer kell csak a lábára állnia, és úgy kezelnie az életét, hogy végülis ő a nő, heverjenek a lába előtt a pasik, ne pedig megalázzák. Végül bólintok csak, a mosolyt nem viszonzom, mert valahol haragszom rá, hogy ilyen helyzetbe hozza magát, de annyira meg nem, hogy faképnél hagyjam, így nem éreztetem vele, hogy baj lenne, csak éppen jó kedvem nincsen. Ha törölközni nem kell, akkor odaadom neki a törölközőt, és arébb lépek. Azért azt nem tudom visszafogni, hogy ne nézzem meg magamnak, fogjuk rá, hogy a sérüléseit, ám mégiscsak nőből van érezheti, hogy na ez pasis nézés. Nem tehetek róla, nem is én lennék, ha nem tenném meg. Korábban nem láttam ruha nélkül, és most sem használom ki a helyzetet, de hát mégiscsak egy szép lányról van szó, ennyi minumum jár a szolgálataimért.  
- Oké, akkor bújj bele valami pizsamába, rögtön hozom. – Se puszi, se pá, csak sarkon fordulva lépek ki a fürdőből, hogy intézzem neki a teáját. Az est hátralévő része azzal telik, általános dolgokról beszélgetünk, nézünk némi tévét, én meg is vacsorázom, neki most nem érdemes. Aztán ő az ágyban, én meg a kanapén térek nyugovóra.

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szomb. 4 Júl. - 20:31





Davy & Jill

Hát nem is tudom, hogy mihez kezdenék vele, ha olyan képességem lenne, mint neki, de az enyém csak szimplán támadásra jó, arra hogy aprítsak, netán megvédjem magamat, na persze nem minden esetben, mert ha a másik gyorsan gyógyul akkor mit sem érek azzal, ha eltöröm a csontjait teszem azt, de ez van, nekem ezt kell beosztani. Ő viszont újra és újra javíthat a dolgokon. Vajon mi lett volna akkor, ha mindezt átélem, a halálomat, aztán újra kezdhetem másnap? Nem hiszem, hogy egyedül át tudtam volna vészelni ezt az egészet, de most mégis itt a lehetőség, hogy az egész máshogyan alakuljon, az életem... jobb legyen, de nem könnyű. Előbb tovább kell lépnem, aztán ki tudja, hogy Davy mikor megy vissza, hogy foglalkozzon az eddigi életével, nekem pedig csak az marad, ami eddig is, a végtelen egyedüllét és a magány és... rémes az egész. Nem tudom,hogyan leszek képes átlépni ezen, tényleg nem tudom.
- Más egy baleset, mint ha valaki meg akar ölni, aki... - hát igen nem tudom azért befejezni a mondatot, érthető módon. Nem kellemes erről beszélni, mert mégis csak szerettem Simont és ez nem múlik el csak úgy nyom nélkül, és... félek, hogy mi lesz ezek után, hogyan leszek képes bízni bárkiben, vagy építeni egyáltalán bárkire. Félelmetesnek tűnik az egész élet, az meg főleg, hogy ha ő is meghalt volna, akkor... vége számára is. Ez azért finoman szólva is nagy kockázat. - Meghaltál volna miattam? Ez... ez... köszönöm Davy... - és persze csak annyit ér a dolog, hogy hálás vagyok neki, és ettől megint csak potyogni kezdenek a könnyeim, hiszen az életét kockáztatta értem, hogy életben maradjak és igen Simon akár őt is megölhette volna és akkor már nincs számára visszajátszás, meg újra kezdés, mint mindig máskor.
- Barátok... igen, a barátok most jól jönnek, nem sok maradt. - hát igen nem mondhatnám, hogy bővelkedem baráti körben. Szép is lenne, de nem így van. A barátaim kikoptak és igazából sose volt túl sok, hiszen nem éltem olyan barátkozós életet. Bulik, felületes kapcsolatok és kész, azok voltak jók akkor, amikor nem akartam, hogy újra valaki megbántson, vagy félredobjon és még azt a pár alakulóban lévő barátságot is otthagytam a birtokon, amikor eljöttem Simonnal.
- De még is kiakadtál és igazad van. Én... én nem tudom, hogy miért botlom folyton ilyenekbe, és hogy miért viselem el, ha valaki ilyen és... Nem tudom Davy. - tényleg nem. Talán ennyire ragaszkodom, hiszen az apámtól is az utolsó pillanatig nem jöttem el. Csak akkor sokalltam be, amikor még engem szúrt le, csak mert megerőszakoltak. Még én voltam a hibás, mikor minden normális apa a lányát védte volna. Ő viszont helyette még engem pofozott meg, amikor egyébként is padlón voltam. Talán érthető, ha ott eltört bennem valami és végképp tévútra futott az egyébként is elég problémás jellemem. Nem kellene olyanokhoz ragaszkodnom, akik valaha is ártottak nekem, csak hát... fogalmam sincs, hogy kellek-e bárkinek is, aki legalább egy kicsit normális. Azért kap egy hálás mosolyt, amikor újra segít mosakodni, és szépen megfogom a kezét egy hevenyészett bólintás kíséretében, amikor a törölközőért nyúl.
- Jó... az jó lesz, köszönöm, a tea tényleg jól esne. - és hogy mennyire leszek képes aludni, arról őszintén szólva egyelőre még fogalmam sincs, de majd megpróbálom. Annyival azért mégis csak tartozom neki, hogy ne tegyem tönkre az egész napját. Bár ha jól értem, akkor számára a holnap... ismétlődni fog majd. Én persze nem érzek majd ebből semmit, de kipróbálhat amit akar és másnap újra, tehát minden bizonnyal a kettőből az optimálisabb megoldást fogja majd alkalmazni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szer. 1 Júl. - 18:09


Jill& Davy


 
Egyelőre Jill kedvéért félreteszem a saját életemet, van annyi pénzem és hírnevem, hogy egy időre a háttérbe vonuljak, és ha kicsit összekapja magát, hát vele is visszatérhetek, ha úgy látja hogy megismerné a világomat. Amikor tegnap éjszaka nem tudtam aludni, azon tűnődtem, hogy miért lehet, hogy Jill állandóan veszélybe kerül. Egyátalán nem ostoba, ráadásul szép arcú, kedves csaj. Talán pont ezért. A külső igen sokat számít, a beteg elmék meg akarják rontani, kisajátítani, akár szét is szaggatni. Jó, nem kell hamvasnak lennie, felnőtt emberek vagyunk, vélhetően vágyik az izgalomra, amely engem is körülvesz, ám más az, ha már a lekét rombolják, vagy olyan maradandó sebet ejtenek rajta, amelyből nincsen kiút, ha mondjuk nem lehet gyereke többé. Kissé vadócnak tűnt mindig is, meg felelőtlennek, ám ahogyan most kinéz a fejéből, igenis vágyik arra, hogy valaki szeresse, foglalkozzon vele. Csak éppen állandóan zsákutcába jut. Eddig ügyesen lavíroztam a saját zsákutcáimban a déja vunak köszönhetően, de ez én vagyok. Biztosan pocsékabbul alakult volna az életem, ha ez nincs, hiszen így rengeteg korrigálási lehetőségem volt. Szinte a komolyabb bakikat mind el tudtam kerülni, kivéve azokat, amelyet véletlenül a második napon történtek, azokkal megbékéltem.
- Igaz, valahol erről szól az élet. Vigasztal a tudat, ha megmondom, hogy hányszor haltam már meg? Én mondjuk kockáztathatok, de volt, hogy nem nyílt ki az ejtőernyőm, vagy megkéseltek, amit nem éltem túl. Azért a második napokon vigyázok magamra. Most... viszont ha rosszul alakult volna mindez, és Simon engem is megöl, akkor nincs visszaút. – Jegyzem meg cseppnyi bizonytalansággal, ezzel a saját életemet komolyan kockáztattam, itt nem volt újrajátszási lehetőségét, Jill életét megvédeni, az enyém mérlegre helyezésével. El is bukhattam volna. Azért ez kemény, eléggé kedvelnem kell őt, hogy ezt meg merjem lépni. Nem is gondoltam volna, hogy az élete ennyit jelent nekem, furcsa... Még így évek után is, hogy elváltak útjaink, itt voltam, hogy mindent vagy semmit alapon közbeavatkozzak.
- Erre valók a barátok, vagy mi. – Nem akarok túl mogorvának tűnni, nem igazán vagyok egy empatikus alkat, a veszély iránti vágyam nem igazán sarkal túl gyendég viselkedésre. Amíg Simon ellen küzdöttem, elememben voltam, és most, hogy nyugszanak a kedélyek, nehezebben tudom kezelni mondjuk a hála érzését. Nem gondolkoztam rajta, hogy idejőjjek, és tegyek érte, viszont át sem gondoltam, hogy mi lesz ha sikerül.
- Aha. Csak azt nem értem, hogy miért magyarázkodsz nekem. Jillian megmentettelek, de nem vagy az adósom. Te döntöd el, hogy kitől mit akarsz, vagy mit tűrsz el. Az élet egy nagy szívás, és tőlem meg hülyeség olyasmit felvetni, hogy ne is állj szóba ilyenekkel, mint ez az Edward. Nem kötöm feltételhez, hogy csak akkor maradok, hogy ha... – Visszaveszem a szivacsot, mert látom, hogy szerencsétlenkedik. Igaz, hogy kissé határozottabb vagyok, mint kéne, de amennyire lehet, igyekszem figyelni, hogy legalább a zúzódásokat ne dörzsöljem le, csak óvatosan tisztogassam, közben egészen elgondolkozom. Meztelen testének a látványa még egy hányós, majdnem megerőszakolt állapot után sem semmi. Pasi vagyok, jó hogy eszembe jut. Csak most nem ezért vagyunk itt, így a pillanat tényleg csak pillanat, és mivel nem megbámultam, nem is valószinű, hogy észreveszi.
- Megmondom, mit teszünk. Mivel úgysem fogsz tudni enni, egy teát kapsz, és alszol. Holnap reggel majd egy fokkal tisztábban látunk. Alszom a kanapén. Ha nem vagy jól, szólsz, ugye? – Állok fel, és nyúlok egy törölköző után, a másik kezemet pedig adom, hogy ha kapaszkodna, felsegítsem. Ha szükséges, akár végig tudom törölgetni is, anélkül, hogy hirtelen meg akarnám dönteni. Lehetek ez egyszer tényleg tisztességes.


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Kedd 30 Jún. - 9:37





Davy & Jill

Már magam sem tudom, hogy mit akarok az élettől. Visszatérni a régi életemhez, amikor nem érdekelt semmi, nem fájt semmi és csak bulizni és szórakozni? Akkor is meg volt maga a vágyakozás, hogy legyen valami jobb, valami több, csak hát megpróbáltam továbblépni rajta és nem foglalkozni azzal, amit tényleg érzek. A birtokon már sokkal jobban előjött ez az egész, e miatt volt nehezebb, de ott legalább nem építettem le magamat, viszont most megint nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, hogy visszamenjek oda, vagy pedig találjak magamnak valami más utat? Nem tudom, hogy mit, hiszen munkát is még csak épp, hogy elkezdtem keresni és még nem jutottam el addig, hogy pontosan mit is kellene kezdenem magammal, hiszen nincs iskolám, nem fejeztem be, még csak le sem érettségiztem, mert eljöttem még előtte a városból, még a kontinensről is. Így azért nem egyszerű új, normális életet felépíteni.
- Épp ez az, hogy... mintha semminek se lenne soha jó vége. Neked már alakult úgy bármi is, hogy jó vége lett? Ugye, hogy nem. - jó persze esetében más, gondolom nem akarta egy barátnője sem megölni, vagy halálra verni, vagy épp megerőszakolni, ő egészen máshogy él, de attól még nem találta meg azt a nagy igaz szerelmet. Egyébként is alig ismerek valakit, aki megtalálta volna. Jó talán benne van a pakliban, hogy eleve nem olyan körökben mozogtam eddig sem, de hát... a fenébe is, egyre kevésbé hiszek abban, hogy az a nagy végső boldogság egyáltalán megtörténhet. Ha pedig nem hiszel benne, akkor mégis... hogyan próbálhatnád meg keresni egyáltalán?
- Köszönöm Davy! Attól még köszönöm. - ennyit akkor is úgy érzem, hogy ki kell mondanom, hiszen mégis csak segít nekem, mégis csak mellettem van, pedig ezt aztán nem várja el tőle senki, nem is lenne köteles. Azért fura lehet a képessége, egyik nap kipróbálni valamit, majd másnap újra, ha jól ment és ha nem, akkor új verziót játszani be. Mintha mindig lenne menekülő utad és mindenre lenne két lehetőséged, így lényegében soha sem hibázhatsz.
- Nem ez... ez ennél bonyolultabb. - tudom furán vagyok bekötve és nem is igen érti az egészet, de neki nem olyan élete volt, mint nekem. Ő nem élt át olyasmiket, mint én. Ő... egészen másféle életet ismer. Nem azt, amikor minden áron szeretnéd, hogy végre valakinek fontos legyél, még ha az nem is normális kapcsolatot eredményez. Edward mégis csak megmentett és... fura egy dolog, ha hálás vagy valakinek és közben mégis csak félsz is tőle, eléggé meghatározhatatlan. - Nem töröd magad feleslegesen, én... tudom, hogy rosszul vagyok bekötve, csak nehéz ezen változtatni, de már nem, nem tartom vele a kapcsolatot. - rázom meg a fejemet a végén. Persze nem csináltam azóta se semmit, nem megy nekem most az, hogy egyedül mossam le magamat, nem is látom a sérüléseimet. Csak hát nincs annyi bátorságom, hogy visszaadjam neki, ha már így odaadta nekem. Tétovázva, de azért mégis megpróbálom az arcomat tovább tisztítani. Persze nem egyszerű, mivel nem látok belőle semmit, csak felszisszenek időnként, amikor nem sikerül jó helyre nyúlni, vagy épp túlságosan erősen érek egy nyíltabb sebhez. Hát igen, így azért sokkal nehezebb, mint ha más csinálná, aki látja is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Csüt. 25 Jún. - 9:31


Jill& Davy



Leszek majd vele annyira türelmes, hogy átlendüljünk ezen, csak hát magamat sem érzem annyira profinak abban, hogyan kell az ilyesmit feldolgozni. A sebesség szerelmese vagyok, én is őrülten élek bele a vakvilágba, és ha hibázok, akkor olyan egyszerű, mert másnap meg sem teszem, ez nálam így működik. Jillan viszont ezt nem teheti meg, és pont én tanítsam a kevésbé fékevesztett életmódra? Neki most nyugalomra, és türelemre lenne szüksége, ami rá abszolút nem jellemző. Látszik is rajtam a bizonytalanság, minden rezdülésemben sosem látott félszegség uralkodik, amióta megjöttünk, nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Valahogy abban azért biztos vagyok benne, hogy nem akarom otthagyni a padlón, visszajöttem érte, hogy kirántsam a halál torkából. Nem mennék most hirtelen el, csak hogy a saját önzésem győzedelmeskedjen? Inkább rágyújtanék egy cigire, vagy egy kartonra, hogy elűzzem az idegességemet. Ezzel csak két gond van. Az első napon szokásom fertőzni magam, a másodikon egészséges életet élek, hogy ne maradjon nyoma. A másik, hogy ha Jill látja rajtam, hogy ez mennyire nem az én világom, a maradék, már szinte nem létező önbizalma is szétesik, azt pedig nem kéne. Így bátorító mosolyt erőltetek magamra, és majd holnap amikor az első napunk lesz, akkor lehet kisérletezni, lehülyézni, vagy akár otthagyni a fenébe, hogy a másodikon ismét vele legyek, gondoskodóan, hiszen ezt akarom lényegében, csak lekezelni mindezt... Nem egyszerű. Amit most teszek, annak nyoma marad. És ha visszajöttem a barátomért, a gondját kell viselni.
- Vágysz a boldogságra... Hát ki nem? A legtöbb kapcsolat zsákutca... de hogy ennyire...? – Értek én is egyet. Amennyire vadóc kislány volt, fene sem gondolta volna, hogy ennyire vágyik a szeretetre, és hogy jól alakuljon az élete. Amikor először elmentem mellőle, azt hittem, hogy rendben lesz, talán éppen nekem köszönhető, hogy felismerte, hogy talán számára is van jövő, remény arra, hogy találjon valakit. Annyira azért nem vagyok elszállva, hogy azt higgyem, hogy egy ilyen rosszfiú példa voltam számára, aki azért ott lehet vele, és átölelheti, ha úgy alakul. Talán engem vagy valami hasonlót keresett volna Simonban. Ha maradok, még az is lehet, hogy máshogyan alakult volna. Nem tudom, ez szintén furcsán érint, ráadásul ha csak feltevés, akkor még hülyét is csinálnék magamból.
- Nem kell mondanod semmit. Maradok, nem megyek el. Később sem. Ha már nagyon hiányzik a versenyzés... majd téged viszlek magammal, ha akarod. – Ezt tudom most felajánlani. Ha valaki fontos a számunkra, akkor nem csak egyetlen akció erejéig, vagy éppen pár napra, hogy gyorsan eloltsuk a tüzet. Amikor legutóbb megtettem, igaz, hónapokig voltunk együtt, legalábbis barátilag, része volt az életemnek, viszont akkor nem is akarták megölni. Bonyolódik az ügy. Viszont az, hogy egy másik szörnyhöz is köze van, az már túl sok.
- És ha valaki megment, akkor már megbocsátható, hogy szörny? Mindegy, tudod ez a te életed, csak nem akarom úgy érezni, hogy feleslegesen töröm magam. Ezzel az Edwarddal még mindig kapcsolatban állsz? – Nem teszem hozzá, hogy jó nagy hülye, mert Simon is vélhetően kedves volt vele, mellette meg egy kéjgyilkos. A kedvesség nem ír semmit sem felül. Semmit! Lehetünk bunkók a csajjal, ha arról van szó, de annak köze nincsen ahhoz, hogy szörnyeteg valaki. Nem akarom, hogy magyarázkodni kezdjen, végülis nem vagyok a pasija, azt kezd az életével amit akar, végeredményben, le kell nyelnem, mert megmentettem, még nem formálhatok jogot az életére.


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szer. 24 Jún. - 19:07





Davy & Jill

Tudom, hogy igaza van, hogy amiket mond azok teljességgel jogosak, csak hát... ettől még ugyanúgy nehéz ezt rövid idő alatt feldolgozni. Én már egészen elképzeltem az életemet, hogy milyen lesz majd vele, hogy hogyan építjük fel az összeköltözés után, hogy talán egyszer végre normális mederben indul el az életem, erre... az egésznek egy pillanat alatt vége lett. Minden terv megy a kukába és fogalmam sincs, hogy ezek után merek-e majd még tervezni egyáltalán, vagy hogy van-e értelme egyáltalán, hiszen valahogy mindig rosszul sülnek el végül a dolgok. Mintha csak tényleg nem lennék érdemes rá, hogy jól alakuljanak a dolgaim, mintha nem érdemelnék meg egy normális életet. Jó persze talán mondhatod, hogy én kezdek mindig problémás alakokkal, de hát meg van bennem az a buta naivitás, hogy reménykedem valami változásban mindig, valami jobb-ban, aztán persze nem jön be a dolog.
- Megértem, de attól még nehéz. Én azt hittem... tudom nem számít, mit hittem, csak... jó lett volna, ha igaz. - jó lett volna, ha tényleg jól alakulnak a dolgok, de nem alakultak most sem. Rosszul próbálkozom vajon, vagy mindig rossz embernél? Tudom, hogy Simon is hibázott, de hát a fenébe is azt hittem, hogy az egyszeri volt. Mégis miből gondoltam volna, hogy teljesen... teljesen baj van vele és hogy nem szabad rá semmilyen módon sem építenem? Megjavulni látszott, bánta az egészet... és úgy fest, hogy mindezt nagyon jól játszotta el, profi módon, én pedig az egészet elhittem neki naivan. Nem kellene bíznom az emberekben, vagy egyáltalán hogyan válogassam meg, hogy kiben lehet és kiben nem?
- Tudom, hogy te nem vagy ilyen, hiszen most is segítesz és... félredobtál mindent miattam, én pedig tényleg... nagyon hálás vagyok neked. Egyszerűen csak... - bizonytalanul rázom meg a fejemet. Hát igen, az a baj, hogy hiába hiszem azt, hogy minden rendben van, folyton kiderül, hogy tévedtem, folyton kiderül, hogy rosszul láttam az egészet és esetében miért lenne ez másképp egyáltalán? Annyira nem tudom! És egyébként is, ha nem is bánt meg, de idővel úgyis elmegy majd nem? Folytatja a versenyzést, nekem pedig megint előröl kell kezdeni mindent. Talán tényleg vissza kellene mennem a birtokra, talán tényleg az lenne a jó megoldás, talán az az egyetlen megoldás. Ezek után azt hiszem nem jó ötlet, hogy még az Edwardos sztoriról is beszélek neki... bár csak felületesen, de mégis. Nem reagál valami jól. Meglepetten fogom fel, hogy a kezemben landol még a szivacs is. Hát na... erre tényleg nem számítottam igazából, hogy így reagál majd.
- Davy... én nem... nem így értettem, mármint ez sokkal bonyolultabb és... - és nem is tudom, hogyan magyarázzam el neki egyáltalán az egészet, mert az nehéz és... tényleg bonyolult. A szivaccsal egyelőre nem teszek semmit, erőtlenül ejtem vissza a kezemet a vízbe vele együtt. - Megmentett, amikor meg akartak ölni. Elraboltak és... nem működött a képességem, ő pedig segített nekem és... tud kedves is lenni. - még ha volt hátborzongató része is az egésznek és persze annak is, amit csinált bőven... de attól még igenis volt jó is benne. Segített nekem, ha ő nem ment meg akkor végem lett volna, akkor már nem élnék, maximum rossz volt a dolog kivitelezése, de... a végeredmény mégis csak az, hogy életben vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Vas. 21 Jún. - 19:40


Jill& Davy


 
Biztos, hogy napoknak kell eltelnie addig, hogy Jill legalább alapszinten túl legyen a dolgon, mert még mindig remeg, holott már órák óta halott az, aki az életét végül nem csak, hogy megkeserítette, majdnem elvette. Nem érzem magam hősnek, sőt, kicsit fura is, hogy pont én, az önzőség világbajnoka lettem végül az, aki visszahozta a lányt a halál torkából. Jó, azért annyira önző nem vagyok, de szerettem mindig is a saját magam ura lenni, száguldozni, félelemben élni, mert ez töltött el erővel. Most mégis én vagyok, aki mentőangyalt játszik, miközben mindketten vértől csatakosan gondoljuk át, hogy mi is történt pontosan. Még számomra is újdonság, hogy ilyesmit tettem, ennyire fontos lett volna a lány? Baráti emlékeket őriztem, mert bár a vonzalom igen erőteljes volt, akkor sem akartam kihasználni, hogy segítségem jutalmaként elveszem tőle, ami szerintem jár, ráadásul akkor alig volt tizenhat éves. Most ismét nekem kell segítenem, holott már felnőtt, gyönyörűbb, mint valaha, viszont még így sem tudott kikerülni ebből a kátyúból. Az, hogy én tértem hozzá vissza, feldobja a kérdést, hogy valóban azért tettem csak, hogy az életét megóvjam, vagy mert valóban mindig is mellette lett volna a helyem? Most is látom rajta, hogy teljesen riadt, bizonytalan, hogy most mi lesz vele, én meddig maradok mellette. Én sem tudom... Ha már megtettem, felelősségel tartozom az életéért, ameddig akarja, és ha arról van szó, akkor legyen valahogy részese, amíg lábra nem tud állni? Valahogy talán így kéne. Amikor érte jöttem, akkor mindezt felvállaltam.
- Most már túl vagy rajta. Itt nem volt más út. Vagy te halsz meg, vagy ő. Ha egyikőtök sem, akkor sosem lett volna tőle nyugtod. Csak maga a tudat, hogy bármikor visszatérhet... Nem engedhettem, ezt kell megértened. – Na meg persze az, hogy a létező legnagyobb kárt akartam Simonnak okozni, nem volt idő mérlegelni. Ez így volt a legtisztább. Talán majd egyszer Jill is megérti, ha kész lesz továbblépni. Addig a legtöbb, amit tehetek, hogy nem hagyom ismét magára, még ha sok idő is lesz az, amíg egy kicsit hátat kell fordítani az életemnek. Itt az idő hogy egy kicsit másra is gondoljak.
- Nézd Jilll... köztünk ugyan nem merült fel ilyesmi, de ha belegondolsz, azért reménykedni lehet, én tartottalak annyira fontosnak, hogy most itt legyek. Nem mindenki akar... kihasználni. Nem vagyok egy csodagyerek, igaz, de ilyen beteg állat sem... – Vonom meg a vállamat, tökéletesen hidegen hagy, hogy Simon nem tehetett róla, és hogy nyersségem Jillt esetleg bánthatja, mert szerette a fickót. Az indokok már nem számítanak. Csak a következmények. Megtörtént, és most azt hiszi, hogy mindig egyedül marad. Kétlem. Talán most pocsék a hangulata, ami érthető, de rá fog ébredni, hogy igenis kell valakinek. Nem akarom magam arra ragadtatni, hogy be is bizonyítsam neki, hogy már csak a saját magam példájából létezik ilyen, hiszen az tényleg kihasználás lenne ebben az állapotban, csakis a gesztusaimból ismerheti fel, hogy nem vele volt a baj.
- Szunnyadó vulkán. Nem tudhattad, hogy egyátalán ki fog még törni. – Nem mondom, hogy ő a hibás, hiszen nincsen róla tudomásom, hogy ez pont ugyanez a srác volt, aki már egyszer megerőszakolta, ha tudnám, biztosan máshogyan állnék a dologhoz. Nem éppen jó irányban. Miközben mosdatom, még valaki más is felmerül. Nem csoda, hogy megállok közben, hogy magam felé fordítsam. – Kedves, de közben olyan, mint egy szörnyeteg? Jill... te teljesen bolond vagy? Ha valaki szörnyeteg, akkor ennyire magányos vagy, hogy kedvesnek látod? Aki szörnyeteg, az nem kedves. Más, ha csak bunkó, de nem is értelek... – Dohogok kissé, nem tisztem megítélni, de ha úgy kell visszajönnöm, hogy miután összekapartam, csupa állattal veszi körbe magát az azért már durva... Nem mondom, hogy mindenkinek angyalnak kell lennie, de valahol az ő hibája is, hogy ennyire árral szemben úszik. Mondjuk én beszélek, lételemem a veszély, de engem aztán nem is kezelhetem mosogatórongyként. A kezébe nyomom a szivacsot, nem érzem magam megsértve, viszont mondani sem tudok most minderre bármit is.


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szomb. 20 Jún. - 11:30





Davy & Jill

Nehéz ezen túltenni magamat és egyelőre még nem is igazán tudom, hogyan fog sikerülni. Mintha csak a világ folyamatosan összeesküdne ellenem, mintha csak... esélyt se adna rá, hogy jól alakuljanak a dolgaim végre. Talán ha létezik ilyesmi, akkor az előző életemben nagyon rossz ember lehettem, vagy fogalmam sincs, ami miatt ez a sors jut nekem. Egy rémes apa, majd egy srác, aki tetszik és végül... eljutok addig, hogy majdnem megöl. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy bármibe is kezek az nem járhat sikerrel, talán nem is kéne semmibe sem kezdenem és akkor nem csalódnék folyton, csak hát akkor nem tudom, hogy mégis mit csináljak, hogy mégis mi a fenét tehetnék az életemmel. Visszamenjek a birtokra, az iskolába és ott lézengjek? Vagy... valami mást kéne tennem? De mit? Még csak rendes iskolám sincs, hol találnék akkor rendes munkát, vagy bármit, amivel előre tudok lépni? És ez csak a kisebb része, hiszen előbb össze kellene szednem magamat valahogy és aztán lehet bármi máson is gondolkodni.
- Ebbe belegondolni sem merek. - rázom meg a fejemet. Hogy valami még szörnyűbb történjen... igaza van, ki tudja, hogy mi lett volna, ha boldogok vagyunk, aztán kiderül valami még sokkal rosszabb végül? Ha tovább folytatja ezt, ahogy végzett Ariannával is, és... aztán ki tudja, hogy ki lett volna a következő a sorban. Rémisztő még csak gondolni is rá, hogy mit tett volna akár a barátainkkal, vagy... jesszus, ha gyerekeink lettek volna, akkor abból is mi lehetett volna vajon? Rettenetes ebbe még csak belegondolni is.
- Én már nem tudom Davy, hogy van-e ilyen, hogy találok-e olyat. Ez... olyan lehetetlennek tűnik. - azok után, amiken átmentem már tényleg nem tudom, hogy létezik-e olyan, akinek tényleg fontos lennék, aki változna értem, mert én megtettem. Változtam Simon miatt, eldobtam a bulizós korszakot, megpróbáltam eldobni a bizonytalanságomat is, amiből olyan sok vitánk volt és még sem ért semmit, nem ért annyit, amennyit kellett volna, hogy érjen. Végül megint csalódtam, megint egyedül maradtam és ami még rosszabb, majdnem rajta is vesztettem az egészen, majdnem belehaltam abba, hogy reménykedni próbáltam valamiben, ami csak buta álomkép volt és nem válhatott valóra. Persze Davy most itt van és segít, de hát őt ismerem. Kedves tőle, amit tesz, de gondolom, amit rendben vagyok visszamegy az eddigi életébe, visszamegy majd versenyezni és... vajon én egyedül képes leszek kezdeni magammal valamit? Még azt sem tudom, hogy mikor lábalok ki ebből, még a fürdés sem megy egyedül. Nem állok valami jól igaz?
- Nem, dehogy! Mármint... régen ott volt az a buli, amikor sokat ivott és persze elég hirtelen felkapta a vizet mindenen, de csak ennyi és nem több. Nekem sejtelmem sem volt róla. - sóhajtok egyet, aztán csak azt veszem észre, hogy még a szivacs is megáll a kezében, amikor Edwardot említem. Hát szó se róla nem alakultak sosem jól a dolgaim és őszintén szólva még most sem tudom, hogy az az egész pontosan mi is volt. - Edward... ő is hasonló, mint mi. De mégis más, ő... nem is tudom elég... furcsa. Kedves, ha akar, de közben olyan is tud lenni, mint egy... szörnyeteg. - a végén egészen lehalkítom a hangomat, mintha csak nagy titkot árulnék el éppen. A hangom is elcsuklik kicsit, amikor visszagondolok mindarra, amit vele éltem át. Ami a kocsiban történt, vagy épp, amikor elraboltak és majdnem meghaltam. Megmentett, no de milyen áron? Aztán a többi... és hogy utána milyen nehéz volt Simonhoz visszakönyörögnöm magam és láthatóan még csak értelme sem volt. Edwardnak volt igaza, ki kellett volna használnom és kész, de... nem tudhattam, tényleg nem tudhattam, hogy ez lesz belőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Csüt. 18 Jún. - 8:30


Jill& Davy


 
Ahogy most elnézem egykori barátomat, az fut át az agyamon, hogy hihetetlen, mennyire nincsen szerencséje. Valahogy mindig olyan eseményekbe fut bele, amelyek inkább rombolják, semmint építenék az életét, lelkivilágát. Ezúttal én voltam a kivétel, a képességgem az ő hasznára szolgált, és ha úgy döntök, hogy maradok még vele egy darabig, akkor ebből még profitálhatunk, megpróbálhatom úgy intézni a dolgokat, hogy az első napokon csak kitapasztaljuk, mitől tudom felfelé vinni a kedvét, és a második nap lesz az, amelyben már valódi pozitív emlékek maradnak meg benne. Jillre úgy emlékszem, mint egy vadóc lányra, aki kétségbeesetten próbál élni, összekanalazni magát egy komoly lelki sokkból, és most, évekkel később szinte ugyanide térek vissza. Csak éppen ez a vadócság sem tűnik biztos megoldásnak, legalábbis szegény úgy sír, annyira vágyik a figyelemre, szeretetre, hogy valaki ténylegesen törékeny lánykaként kezelje, na nem úgy, hogy bántani akarja. Én még egy közepesebb állapotban hagytam ott, amikor úgy véltem, hogy talán boldogul már. Végülis évek teltek el, és talán jól is volt, megpróbálta, nem biztos, hogy az ő hibája, hogy megint zsákutcába jutott. Az ember élete nem mindig alakul úgy, ahogyan eltervezi, nekem sincsen senkim, pedig a déja vu akár egy tökéletes nőt is összehozhatna nekem. És mégsem... Valahogy túlontúl öregnek érzem magam, a koromnál lényegében tíz évvel éltem többet a déja vu miatt, és bár fiatalnak tűnök, azért mostanság már alaposan meglassultam, állandóság iránti vágy kezdi el rágni a lelkemet.
- Vannak. Igaz. De sosem tudhatod, hogy kiben mi lakozik. Talán boldog lettél volna vele évekig, hogy aztán valami még szörnyűbb történjen. – Nem öntöm szavakba az elképzelésemet, olyanra gondolok, hogy például mi van akkor, ha Simon mondjuk a saját gyerekeivel kezd el erőszakoskodni, netán megöli őket? Ezzel már el sem akarom borzasztani Jillt, van elég baja nélkülem, most annyit tehetek, hogy mellette állok, és nem rohanok vissza a saját életemhez.
- Igen, van, aki megváltozik érted... a szeretet, vagy szerelem nevében. De ha végletesen beteg, vagy romlott... akkor erre nincs esély. Olyat kell találnod, aki önmagadért van veled. Akit rávehetsz a változásra, de nem kell túlzottan erőlködni érte. Nem tudom, bár jobban értenék hozzá. – Tudom, hogy ez most nem a vidámság pillanata, itt azért bátorítóan elmosolyodom, ebből láthatja, hogy inkább általánosságban próbálok erőt önteni belé, közel sem vagyok szakértő szívügyekben. Valahogy nem ragadt rám sok a romantikából, az adrenalin szerelmese vagyok, és hozzá hasonlóan én is a saját élvezetemet kerestem, legtöbbször könnyű nőcskékben, hogy ne kelljen felelősséget vállalni, ha valaki iránt komolyat éreznék. Annyira azért vagyok tisztességes, hogy meg sem próbálok a fiatal meztelen testben élvezetet találni, pedig a helyzet adná magát, netán még rá is szorulna, hogy valaki gyengéd legyen vele. De nem, nem azért mentettem meg, hogy aztán én használjam ki. Elkezdem hát mosdatni, és kitisztitani a sebeit. Magamhoz képest egész gyengéden, pedig nem vagyok ápoló. Félresimítom a homlokából a tincseit, hogy hozzáférjek az arcához egyrészt azért, hogy lássam a szemét, másrészt ott is vannak zúzódások. Nekem is voltak hasonlóak, amikor síbalesetem volt, ráadásul a második napon, mert kockáztattam, csoda, hogy túléltem.
- És Simonról nem derült ki az elején, hogy milyen? – Edward nevének az említésére érdeklődve állok meg a tisztogatásban, és a vállának a szivaccsal átmosdatásában, kiváncsi vagyok, hogy az ő milyen dolgot takar már megint. Nem úgy tűnik, mintha ismét valami pozitív dolgot vezetne fel. Megvan a késztetés, hogy letöröljem a könnyeit, mégsem teszem, egyrészt talán megkönnyebbül tőlük, másrészt olyan felkavart most a lelkivilága, hogy ha már két neve is van azon a pocsék listán pasikból, ne bennem lássa a harmadik gyűlöletes személyt.


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szer. 17 Jún. - 11:36





Davy & Jill

Fuss, fuss kismadár... repülj messze, ott talán végre békét találsz... bár én már ebben sem bízom. Eljöttem Írországból, egy másik kontinensre tulajdonképpen, át a tengeren, át mindenen, erre most mégis összetörni újra minden és sejtésem sincs róla, hogy mégis mi a fenét kezdjek újra az életemmel. Menjek el egy újabb kontinensre, vagy mit kezdjek egyáltalán itt magammal? Annyira nem tudom, hogy mégis mi lesz holnap, mi lesz egy hét múlva. Talán... menjek vissza a birtokra? El sem kellett volna jönnöm, butaság volt azt hinni, hogy az életem normális mederben is folyhat. Az élet nem ilyen, nem hagyja az embernek, hogy úgy élje az életét, ahogyan szeretné, mindig közbeszúr valamit, mindig közbe jön valami, amiből aztán megpróbálhatsz kilábalni, ha valahogy képes vagy rá egyáltalán.
- De... de vannak kezelések, vannak megoldások, talán... - persze én sem hiszem el ezt igazán és ha lett volna akkor is, mit érek el vele egyáltalán? Ez nem megy ilyen könnyen, nem ilyen egyszerű az élet az a baj. Ezt kell feldolgoznom, főleg mert utólag már úgy sem tehetek semmit sem, bármennyire is szeretnék. Ez van... ez jutott nekem az élettől és valahogy ezt kellene kezelnem, csak még nem tudom hogyan. Még azt sem tudom, hogy fizikailag lábra tudok-e állni, nem hogy lelkileg. Még az sem menne most, hogy feltornásszam magamat a padlóról, ha nem segítene, akkor szerintem itt maradnék reggelig.
- Vagy csak nem tudom, vagy csak te nem tudod. Simonról sem hittem és... abban is mindig reménykedtem, hogy majd egyszer apa... és persze nem. - még mindig pityeregve rázom meg a fejemet. Én igazán nem tudom, hogy kiben bízhatok meg. Persze nem Davy-n kellene ezt levezetnem, mert nem az ő hibája, és ő egyáltalán nem biztos, hogy rosszat akar nekem, hiszen mégis csak megmentett, de ettől még ugyanúgy nehéz megbíznom bárkiben is. De most egyedül se mennék semmire, rá kell támaszkodnom, más lehetőség nincs. Nem tudnék egyedül még megfürdeni sem, ezért engedem, hogy összekanalazzon, ezért nem kérem meg, hogy menjen ki. Egyedül úgy sem lennék képes most mit kezdeni magammal. Azt amúgy se hinném, hogy letámadna, miközben tele vagyok sebekkel és most adtam ki magamból mindent, amit a közelmúltban megettem.
Bekerülök végül a kádba, erőtlenül ülök csak, és örülök neki, hogy segít megmosakodni.
- Túlélem, ez már... semmiség. - persze így is felszisszenek, amikor először éri a víz a sebet, de nem olyan vészes, mint amikor kaptam, úgyhogy igazából egy szavam sem lehet. Óvatosan és finoman csinálja, és igaza van, jobban úgy sem fájhat már és rosszabb sem lehet annál, mint amit át kellett élnem pár órával ezelőtt. A kérdésére pillantok csak fel, előtte még a vizet fürkészem. Hogy mi történt velem... remek kérdés, túl sok minden és nem pont jó dolgok.
- Ez... hosszú egy történet. Pár hónapig éltem egy birtokon, ahol olyanok élnek, mint mi is, mint te is, aztán... találkoztam Simonnal és... ott volt Edward. Ő... - újra megrázom a fejemet. Újabb rossz emlék, újabb olyan valaki, aki nem tudom, hogy pontosan mit is akart tőlem, vagy milyen mértékben, mert okozott rosszat is, de közben mintha jó is. Nem értem én ezt... az egész világot, az embereket, hogy ki mit és miért tesz. Újabb apró könnycsepp gördül le az arcomon, amit gyorsan letörlök. A víz miatt most annyira nem is látszik, hogy még mindig nem sikerült teljesen abbahagyni a sírást, milyen nagy előny.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Hétf. 15 Jún. - 8:11


Jill& Davy


 
Sajnos nem vagyok az a hős megmentő típus, ha az lennék, akkor el sem mentem voltam öt éve, amikor végül úgy gondoltam, hogy nagyjából helyrejött. Ebből nem feltétlenül lehet felépülni, én ellenben úgy gondoltam, hogy nem tisztem őt pátyolgatni, mindenkinek megvan a maga keresztje. Ha akkor egy kicsit érettebb vagyok, talán el sem jut oda, amik a közelmúltban történtek vele, és akkor még nem tudok a többi szörnyűségről, amely Simonon túl történt vele. Most ellenben a tévében látottak felnyitották a szememet. A sima hiradóban még nem, ám a késő esti kiadásban már mutatták őt, elég véres volt, az amerikaiak mintha erre gerjednének, hogy csakis a rossz hírek legyenek feltűntetve. Senkit nem érdekel, ha minden jó és szép. Engem az adrenalin éltet, na de nem az olyan féle, amelyben egy barátomat véresre verve, megerőszakolva hagyják meghalni. Nem mondom, hogy álomba sírtam magam, de hogy aludni sem nagyon tudtam az idegességtől, az biztos. Nem voltam hős, de most az lehetek. Jill már más kérdés, hogy teljesen máshogy ítéli meg a közbelépésemet, értetlenül. Igaz, azért hálás volt, ezt nem vitatom, de úgysem lényeges a reakciója, az a fontos, hogy él, és most már mellette tudok lenni. Látom a bizonytalanságot a szemében, hogy mikor állok majd tovább. Azért olyan keveset nem voltunk együtt, évekig barátkoztunk, és most, ha szüksége van rám, nem megyek sehova. Ha kiesek a versenyekből, hát legyen, már megalapoztam a hírnevemet.
- Ha beteg volt, akkor úgysem jöhettél volna rá. Nem is tudom, hogy volt-e megoldás. Ha az agyban vannak gubancok, arra nincs kúra. – Próbálok nem nyers lenni, azt hiszem végülis az arcom együttérzést mond, még ha a szavait nem egyszerű lereagálni. Számomra végképp teljesen újdonságként hat, ami történt. Igaz, öltem már embert, de akkor mindig az első nap, mondjuk véletlenül verseny közben, vagy egy kocsmai balhéban, de mindig sikerült korrigálni. Most viszont Simon halála végleges marad. Ezt azért nem sajnálom. Kár lett volna csak sebesíteni, hogy egyszer kiszabaduljon, és megkeresse Jillt.
- Tényleg... mintha vonzanád a bajt, de nem folyton van ez. Nem mindenki akar bántani téged. Példának okáért nekem nincsenek veled ilyen terveim. – Mosolyodom el talán először, amióta ismét találkoztunk. Ott fogom az ölelésemben, még szorosabban vonom magamhoz hogy legalább a támogatásomról biztosítsam. Jogos, hogy az ember hajlamos lehet elkeseredni, ha olyan veszteségek érik, mint Jillt, de hátha fel tudja ismerni, hogy olyan is akad, aki esetleg vigyázhat rá. Őrangyal nem vagyok, de most szó szerint a pokolba nyúlta le érte. Nyitom a vizet, fél kézzel meg fogom őt is, nehogy lebucskázzon a kád széléről, és még össze is törje magát. Bólintok, akkor maradok. Villámgyorsan lekapom a kapucnis felsőmet, amin még Simon vére is van valamennyire, alatt egy trikó van. Na igen, szépen kimunkáltak az izmaim, Jill régen láthatott, igaz, most rohadtul nem fog megnézni, nem is célzat. Felsegítsem, és vetkőztetni kezdem. Logikus, hogy nem olyan mentalitással, hogy most rögtön letépem róla a ruhákat, és megmutatom, hogy máshogyan is lehetett volna, mint amit Simon akart. Jill mindig is baromi jó nő volt, csak hát éppen akkor abban a korszakban találtuk meg egymást, amikor én túlpörgős voltam, ő meg maga alatt, így nem lett a dologból semmi, nem lenne korrekt, ha újdonsült őrangyali státuszomat egy próbálkozással indítanám. Így marad a sima vetkőztetés, elég arra koncentrálnom, hogy ő egy barát, egy sérült barát, akinek ebben a formában mindegy, hogy milyen a teste. Gyorsan megszabadítom még a fehérneműtől is, és a kezét fogva segítem be a kádba, ahol nem túl forró, de kellemes víz pezseg már. A kávára ülök, és szivacs után nyúlok.
- Ha kicsit csípni fog, akkor bocs. Jobban már nem fog fájni ígérem. – Simitom ki az arcából a vörösesbarna tincsét, hogy a járomcsontján éktelenkedő zúzódást kezdjem gyengéden kimosni.
- Mi történt veled azóta, hogy nem láttalak? – Ezzel talán ismét nem terelem a gondolatait, ám igenis érdekel, mert nem úgy tűnik, hogy jobb irányba fordult az élete. Sőt...


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Vas. 14 Jún. - 18:02





Davy & Jill

Valahogy mintha nekem mindig ez jutna. Az életem pillanatok alatt képes fenekestül felfordulni és nem értem, hogy hogyan, vagy miért történik ez velem. Egyik pillanatról a másikra az, amit jónak láttam összeomlik. Na nem azt mondtam, hogy az apámmal jó volt, de legalább meg volt az esély rá, hogy egyszer talán... jó nem volt meg az esély sosem, ha jobban belegondolok, de azért én mégis csak reméltem, hogy idővel talán... Erre jött Simon, aki észrevett, én meg örültem neki és kiderült, hogy az is tévedés. Az életem tele van tévedésekkel, mint ahogyan most is kiderült, hiszen úgy fest az, amit hittem nem volt más csak buta vágyálom. Nem akart velem lenni, nem akart igazából szeretni sem. Lehet, hogy megpróbálta és nem ment neki, de az is lehet, hogy soha nem is akarta igazán, csak játszott velem, vagy az egyik oldala akart velem lenni, a másik meg nem... bár ez még rosszabbul hangzik, ha nem volt beszámítható egyáltalán. Nem tudom mi a jobb, hogy végül túléltem, vagy az, ha nem így lett volna. Azt sem tudom, hogy ebből hogyan fogok egyáltalán felállni, ha képes leszek rá... csak még nem tudom, hogyan.
- Az is lehet, hogy ő... hogy tudod beteg volt, és ha tudom és segítek neki valahogy... - oh persze utólag már okos az ember, de hogyan tehettem volna bármit is, ha nem tudtam, hogy mit, ha nem tudtam, hogy baj van, ha azt hittem minden teljesen rendben van? Ez sajnos nem így megy, nem láttam azt, hogy nincs valami rendben vele, csak azt láttam, amit látni akartam, csak azt, amivel úgy voltam, hogy most jó, hogy most tényleg végre boldog lehetek. Erre kiderül, hogy az egész tévedés volt, sőt mi több az egész hazugság is talán és ezt még nehezebb dolgozni, mint a tényt, hogy nem sokon múlt, hogy majdnem meg is haltam. A szavaira azért próbálok figyelni, próbálok megnyugodni, de nem megy könnyen.
- Tudom, én... tényleg tudom, de fogalmam sincs, hogy... milyen a jó. Nem értem, miért... miért van folyton ez? -  miért nem találok olyat, aki tényleg értelmesen viselkedik, aki tényleg olyan, mint aki kellene? Én már azt sem tudom, hogy létezik-e ilyen. Nem azt mondom, hogy Davy nem rendes srác, csak hát ugye neki is ott van a verseny és neki is van más az életében, ami fontos, vagy fontosabb, hiszen nem véletlenül nem volt velem igaz? Meg egyébként is nekem kellene egyenesbe hozni az életemet, csak hát én azt hittem, hogy most egyenesben van. Mi van, akkor ha megint azt hiszem és megint kiderül, hogy tévedek?
Feltakarítani nem nagyon kell szerencsére semmit sem, mert sikerült előzőleg elérnem a wc-ig és szerencsére messze sem kell menni, mert amúgy is a fürdőben omlottam véglegesen össze. A víz közben megnyitásra kerül, én pedig immár a kád szélén ülök enyhén üveges tekintettel, még mindig könnycseppeket hullajtva, de már legalább nem olyan heves a vállamat rázó zokogás, mint pár pillanattal ezelőtt. - Szeretném, ha maradnál. - fásultan bólintok. Nem, tényleg nem gondolok bele semmi többet. Megmentett, most is mellettem van, végignézte, hogy kiadtam mindent, amit ma ettem és amúgy is enyhén szólva is döglött hal szagú lehet most a szám, kétlem, hogy bárki erre gerjed. Az pedig tény, hogy a lábamon alig állok, nem lenne most jó, még el is csúszni a kádban, a sebeimet is ő látja jobban. Még az sem biztos, hogy a vetkőzés menne egyedül, mert ahhoz is meg kellene állnom normálisan a lábamon és ez most teljesíthetetlen feladatnak tűnik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Csüt. 11 Jún. - 16:54


Jill& Davy


 
Meg tudom érteni Jillian reakcióját, nekem sem volt egyszerű szembesülni a képességemmel, úgy élni, hogy közben átéltem a haldoklást, de még a halált is, vagy olyan komoly helyzeteket, amelyekről tudtam, hogy egyszer már nem sikerült, és most egy utolsó esélyem van. De persze voltam olyan vakmerően ostoba, hogy az olyat is újracsináltam, amiről tudtam, hogy egyszer már megcsináltam, de olyan nagy mázlival, hogy kész hülyeség volt ismét kockáztatni. Mindezidáig mindent megúsztam, a reflexeim kiválóak, de pár év múlva már nem biztos, hogy kockáztatnék. Lehet, hogy a második napjaim majd mindig kanapén ücsörgős, lazulósan pihenősök lesznek. Igaz, ki fogok így esni a vérkeringésből, és teljesen azért nem kell öregesre vennem a figurát, csak az átlagemberek élete felé kell eltolnom a vakmerőségi szintet. Most viszont Jillen a hangsúly, mindig is hányattatott élete volt, pedig nem ezt érdemli. Külsőleg egy kicsit kislányos, mégis szexi lány, aki mintha bevonzaná a rossz dolgokat. Pedig mindez véletlen, így alakul, törekszik a boldogságra, hogy aztán ismét pofára essen. Ezúttal holmi mentőangyalként funkcionálhatok, ami számomra is meglepő, az életvitelem mindig arra sarkalt, hogy magamra figyeljek, az élvezetre, a száguldásra, ám amit tegnap a hiradóban láttam, az szíven ütött, mint egy belső óra, amely azt mondta, hogy na itt megállj, tennivalód van. Nem azért dobáltam magam, hogy megtegyem vagy sem, egyszerűen azért nem tudtam aludni, mert nem tudtam: sikerülni fog e. Most hogy itt vagyok, és Simon halott, nem érdekel hogy lehettem volna talán kevésbé drasztikus. Egy esély volt, kihasználtam, csak Jii élete számított.
- Jill.... én nem ismertem őt, de egyértelmű, hogy kettős élete volt. Talán érdekelte hogy legyen majd egyszer normális élete, de a jelenlegi zűröset nem akarta feladni, még érted sem. Meglehet, számítottál, de... ahogy mondod, nem eléggé. – Az volt a szerencse, hogy amikor érkeztem, inkább verekedés, dulakodás volt, és Jillen azért még többségében volt ruha, talán a vállán, arcán vannak zúzódások, nem pedig egy megkezdett, majd félbeszakadt szexből lett az erőszak. Bár arra ment ki a játék, az egyértelmű. Ha már úgy sikerül, akkor egyrészt fizikailag is szétszakadt volna, ahol a gyógyulás sem egyszerű, többek között nem biztos, hogy lehetne gyereke, másrészt ha megismétlődik, lelkileg kerül olyan szinte maga alá, hogy bent reked egy pszicihátrirán, gyógyszerek rabjaként, megalázva, hogy nem csupán nem kell senkinek, de még meg is tehetik vele, nem először.
- Sajnálom, hogy megint bántott valaki. Hidd el, azért nem ez a természetes, sőt... – Mindez viszont csak közhely, nem is tudom, hogy mire van szüksége, beszélgethetünk, de még annyira friss az élmény, hogy nehéz bármit mondani. Talán annak van jelentősége, hogy miután megmentettem, nem rohanok vissza az életembe. Nem, ennél ő mindig is fontosabb volt, és ha el is távolodtunk egymástól, nem fogok most magára hagyni. Nem vagyok jó ember, ez tény, hajlamos vagyok az önzőségre, de csak mert még nem volt senki, akinek irányába kialakult volna az empátiám, de azért itt igyekszem rendes lenni. Amennyire csak elvárható. Miután hagyom a karjaimban zokogni, felvetem a fürdés lehetőségét, erre rábólintok, felemelem, hogy együtt induljunk ki a fürdőbe. Ott leültetem a kád szélére, és engedem a vizet, amolyan langyosat, hogy ne olvadjon bele, de ne is fagyjon meg. Amíg ott ücsörög, gyorsan eltűntetem a hányást egy felmosóvödörrel, úgy tűnik a szálodában gondolnak az ittas vendégekre is. Visszalépek hát hozzá, és rákérdezek.
- Maradok, ha akarod. – Nyilván nem fogok nyálcsorgatni, csak azért leszek itt, hogy ne legyen rosszul fürdés közben, ráadásul én látom, meg tudom mosni az arcát, a sebeit. Ismerhet, nem olyan vagyok, aki kihasználja a helyzetet. Régen sem volt köztünk semmi, talán egy smárolás igen, az is pusztán az ízéért.

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szer. 10 Jún. - 9:48





Davy & Jill

Feldolgozni azt, hogy majdnem meghaltál, azt hogy majdnem az ölt meg, akit szerettél, akiről azt hitted szeret, akivel közös jövőt tervezgettél egyáltalán nem egyszerű. Még mindig nem tudom, hogy mégis hogyan kéne megtennem. Egyszerűbb lenne elmenekülni a világ és minden elől, bezárkózni egy sötét szobába és csak sírni a sarokban. Akkor is ugyanannyira fájna, de legalább nyugodtan emészthetném magamat. Tudom, hogy ez nem megoldás, de jelenleg tényleg fogalmam sincs, hogyan leszek képes ezen tovább lépni. Amikor legutóbb megtörtént erősebb volt bennem a düh, könnyebb volt úgy. Haragudtam az apámra, magamra, Simonra és úgy út tudtam menni a fékevesztett tombolásba, de ez most más. Az után, ami régen történt most újra ilyesmibe futni sokkal nehezebbé tesz mindent és sokkal nehezebb tovább lépni. Azt sem hiszem, hogy most segítene, ha megint jönne a bulizás és a pörgés, nem hiszem, hogy az sok mindenen változtatna jelenleg. Valamit pedig tudom, hogy tennem kell, csak egyelőre még tényleg nem tudom, hogy mégis mit.
- De akkor nem akart... nem akart eléggé, ha képes lett volna megölni. - mert megtette volna, és ez itt a lényeg. Végzett volna velem, hiszen Davy látta, hogy mi történhetett volna, ha nem állítja meg. És én is láttam Simon szemében azt a gyilkos tüzet, ahogyan erőszakoskodott, azt ahogyan nekem esett, ahogy próbált leteperni, ahogy gondolkodás nélkül megütött csak mert én ellenálltam. Rettenetes volt már önmagában ez is, de erre még rájött az, hogy kiderült ez még durvább is lehetett volna. Félek... komolyan rettegek ezek után bárkivel is közelebbi kapcsolatba kerülni, mert soha sem tudhatom, hogy mi lesz a vége. Soha sem tudhatom, hogy kiből mit hozhat ki az ital, vagy egy keményebb helyzet. Hogyan bízzak meg bárkiben is?
- Ez annyira... annyira rémes! - szipogok már, hogy aztán a fürdőben kössek ki. Azért nagy rumlit nem csinálok, mert sikerül eljutnom legalább a wc-ig, nem kell ide sok takarító igazából. Nekem viszont kellene valaki, aki tényleg felkanalaz a földről, mert én még mindig nem tudom hogyan fogom magamat összeszedni. Egyelőre teljesen kilátástalannak tűnik a dolog. Az viszont most jól esik, hogy megölel. Eddig már eljutottam. Az hogy Simon ezt tette nem jelenti, hogy más sem érhet hozzá, főleg Davy, aki segített nekem, aki megmentett. Furcsa megközelítés is lenne, bár a sokk az emberekből tényleg furcsa dolgokat hoz ki, ez is igaz.
- Nem tehettél semmit és... akkor se tudhattad volna. Én se tudtam, én se vettem észre, honnan tudhatta volna más? - törölgetem az arcomat, de nem sokat érek vele, mert újabb és újabb könnycseppek gördülnek le. Pocsékul testhetek és pocsékul is vagyok és nem tudok innen még csak felállni sem egyelőre. Reszketek és egyedül az segít valamelyest, hogy legalább van aki itt van és mellettem van és segíteni próbál, még ha a segítség is jelen esetben egészen kilátástalannak tűnik is. A kérdésére csak felemelem a fejemet a válláról és felpillantok, hogy lassan bólintsak egyet.
- Igen... az nem lenne rossz, fürdeni. - de hogy mennyire leszek képes megállni most a saját lábamon, arról fogalmam sincs. Nekem se ártana lemosni a vért, nem ártana kimosni a sebeimet, amiket az ütéseiből szereztem. Furcsa, legalább a mostani sokkos állapotnak annyi előnye van, hogy még csak nem is érzem a fájdalmat, nem fáj egyik seb sem, valahogy nem is tudok most róluk. Majd lehet, hogy akkor, ha a víz csípni kezdi őket, de a jó ég tudja, talán még akkor sem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Hétf. 8 Jún. - 6:41


Jill& Davy


 
A déja vu a saját életemen túl már másét is megkímélte, de ilyen extrém helyzetben még sosem voltam, hogy mindent félre kelljen dobni, átszelni az államokat, hogy egy régi barátot, szinte szeretőt hozzak vissza a halálból. Jillel túl fiatalon találkoztunk, akkor igen pocsék állapotban volt, s talán annak köszönhető, hogy végül nem lettünk egy pár, hiszen annyira nem voltam felszínes, hogy kihasználjam a helyzetét. Megpróbáltam feldobni, összekaparni őt, egy kis lendületet vinni az életébe, majd elsodródtunk egymástól, szinte köszönés nélkül, ő belevetette magát a bulikba, nekem egyre több lett a rohangálós, versenyrejárós program, mégsem hinném, hogy bármelyikünk is haragudott, tudtunk azért adni egymásnak, nem is keveset. Annyit mindenképpen, hogy ha rajtam múlik, ne egy ilyen elmebeteg áldozata legyen.
Ráadásul Jill ha a külsejét nézzük, igazán csinos, szép lány, belsőleg pedig mindig is vágyott arra, hogy kedveljék, elfogadják, sőt hogy talán szeressék is, megint olyanokba fut bele, akik bántani akarják? Valahol logikus, hiszen mindig a rossz akar győzni, mint a mesékben. De nem. Ma nem. Bármennyire is összeomlik attól ami történt, én most itt voltam, hogy új esélyt adjak. Fura, ez olyan, mintha én lennék a jófiú. Jó pedig végképp nem vagyok, fogjuk rá, hogy inkább semleges, viszont hogy nőket nem bántanék, az tuti. Szeretem habzsolni az életet, de az mindig is kimaradt, hogy beletenyereljek mások lelkivilágába, igaz, olykor óhatatlanul megesik. Ám az erőszak, vagy a gyilkosság.. Ez a Simon nem kispályás.
- Nem tudhatod pontosan, hogy mi lakozik a másikban... Lehet, hogy akart téged, hogy minden jobb legyen, de azt, aki volt, mégsem tudta megváltoztatni. – Próbálok tippelgetni, hiszen a hiradóból pár dolog kiderült, és amennyire ki tudtam hámozni, hányattatott gyermekkor, ez igaz, de nem mentség semmire. Fel lehet állni, meg lehet erősödni, lehet azokba az érzésekbe, emberekbe kapaszkodni, amik, akik tudnak segíteni. A megoldás nem az, hogy inni kezdünk, depressziósok leszünk, meg kéjgyilkosok. Itt van ez a szerencsétlen lány, akit mindenért hibáztatni kéne? Ráadásul nem az első a sorban.
- Nem tudom. Számomra még ennyire sem érthető. Minden amit tudok róla, pár órás csak... De hidd el, ha te láttad volna, amit én... nem volt más megoldás... – Rázom meg a fejemet, jobb így. Talán képes lesz egyszer talpraállni, elfogadni, hogy megmenekült, és inkább most, mintha már még jobban beleéli magát mindenbe, és kezdi Simon terrorizálni, megerőszakolni, majd pár év múlva tényleg megölni. Hiszen más kiút nem lett volna, beteg elme volt. Ha pedig mégis megjavult volna, addigra Jillt töri össze teljesen. Amit most tehetek, hogy maradok, és segítek, lelkileg is, ha sikerül. A lány rókázása nem kavar fel engem is, szinte logikus, hogy megtörténik. Arébb húzom őt, majd később hívom a takarítókat. Magamhoz ölelem, és a hagyom, hogy kisírja magát, suttogva próbálok válaszolni. Erős karjaim sosem taszították őt el.
- Sajnálom, hogy magadra hagytalak. Talán túl korán mentem el, nem készültél még fel teljesen. Ez nem a te hibád. Nem hagyhattam, hogy bajod essen, nekem fontos voltál. – Simogatom meg legalább a haját, hátha ettől legalább megnyugszik. Nem tudom, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy kiheverjen egy ilyen sokkot, mert más dolog, hogy meg akarták ölni, de ami még nagyobb megrázkódtatás, hogy ha szerelmes volt, a csalódás... Hogy feleslegesen bízott valakiben, aki nem volt képes azt megfelelően viszonozni.
- Maradok, ameddig akarod. Az én dolgaim ráérnek. Bőven. Szeretnél fürdeni egyet? – Kérdezek rá, mert felőlem aztán maradhatunk itt egymás karjaiban, folytathatjuk a beszélgetést, de hátha érdemes lenne rendbetennie magát, én meg addig a szobát. Sőt, majd nekem sem ártana kissé lemosnom magam, pár helyen még érzem a zúzódásokat.


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Vas. 7 Jún. - 20:57





Davy & Jill

Kezelni... nem tudom, hogy ezt hogyan lehet, vagy hogyan kellene. Próbálom én komolyan, de ennyire megy. Talán majd pár nap múlva, vagy pár hónap múlva jobb lesz, de most még fogalmam sincs róla. Túlságosan rémes a helyzet és túlságosan fáj. Folyton csak újra és újra azok a képek villannak elém, ami történt. A vér... az, amit Simon tett velem, az amit Davy tett vele. Fel kellene fognom, hogy ha nem jön, ha nem segít, akkor végem, akkor jó eséllyel már nem élnék, de most is annyira üres és kiégett vagyok, hogy abban sem vagyok biztos, hogy ez még életnek nevezhető. Simon halott, én pedig... nem tudom, hogy mi a fenével érdemeltem ki ezt az egészet, ezt az életet, mert ez akkor sem járja. Az apám nem segített nekem, az apám nem védett meg, amikor kellett volna, nem volt képes szeretni és úgy nézni rám, ahogyan egy apának kellett volna. Ezek után újra csak egy hatalmas pofon, miután már ott volt Edward is. Úgy érzem, hogy ez már tényleg kezd sok lenni nekem, és kész csoda, hogy még nem zokogva hintázok előre, hátra a sarokban, az lenne a reális.
- De én azt hittem... én tényleg azt hittem és most.. megint minden összeomlott. - félreismertem őt, de hát ezt nem lehet csak úgy elfogadni, vagy feldolgozni. Nagyon megváltozott hirtelen minden és nekem sejtelmem sincs róla, hogy hogyan tudnám feldolgozni. Túlságosan rémes, hihetetlen, de a szavai után nem magyarázhatom magamnak tovább, hogy nem így van, hogy nem ez történt, hogy az egész tévedés, hogy ez csak egy rossz álom. Miért lett volna Davy egy álomban, amikor évek óta nem találkoztam vele és nem is jutott az eszembe. Ez nem álom, ez a rémes, kínzó valóság.
- Te sem gondolod komolyan, amit mondasz. - rázom meg a fejemet. Nem hiszem, hogy szerinte szeretett, mert eddig egész mást mondott, már amennyit megérteni és feldolgozni tudtam egyáltalán ebből. Nem megy könnyen, nagyon nem, túl kéne esnem rajta, csak nem tudom hogyan. Hideg zuhany... kiadós mennyiségű alkohol? A fene tudja, hogy most bármi segítene-e, de az nem sokat, amit tovább mond. Arianna és ez az egész... A barátja volt és megölte? Ha ezt mondják a rendőrök, akkor jó eséllyel tényleg így van, de ettől nem lesz jobb, csak még rosszabb az egész. És nem is bírom tovább, a távoli reggeli tartalma távozik belőlem, hogy aztán végül a fürdőszoba hideg padlóján kössek ki. Az is kész csoda, hogy egyáltalán eddig bírtam igazából... komolyan kész csoda. De legalább végre megjönnek a könnyeim. Talán ez kell ahhoz, hogy valamilyen úton-módon túl tudjak lendülni a dolgon. Akkor sem ellenkezem, amikor megölel, sőt zokogva bújok hozzá, mint egy öt éves, aki most veszítette el a kedvenc játékát. Az érzés nem mondom, hogy hasonló... nem az, nagyon távol áll tőle, de kb. olyan szinten ki vagyok borulva. Nem sokat ér az sem, ahogy törölgetem időnként az arcomat, hiszen nem múlik a dolog, szinte már reszketek.
- Én tudom, csak ez... ez rettenetes. Én nem hittem volna, hogy megöl, hogy... De köszönöm... azt hiszem... köszönöm. - akadozó szavak, amiket végre csak sikerül kinyögni, néha nagy nehezen legalább felpillantva. Nem egyszerű, de attól még hálás lehetek neki a miatt, hogy megmentett. Hiszek neki, láttam én már sokféle mutánst, még ha róla nem is tudtam, hogy az. Látta, ami történik ma, tudta előre és ha neki köszönhetem, hogy élek, akkor hálás lehetek neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Csüt. 4 Jún. - 8:55


Jill& Davy



Amennyire csak tudtam, siettem, nem azon tűnődtem, hogy vajon majd hogy kezeli. Számomra alapértelmezés volt, hogy élni vágyik, és örül, hogy megmenekült. Most mintha össze lenne zuhanva, erre nem gondoltam, nem készültem. Nem tudom, hogy mit mondhatnék. A háttérről alig tudtam valamit. Sejtelmem sem volt, hogy ennyire közel álltak egymáshoz, azt hittem, hogy Jill csak egy a sok áldozat közül, s csak akkor tudatosult minden, amikor már kiderült, hogy egy rövid ideje együtt is laktak. Igaz, ha rövid ideje, akkor talán még nem volt annyira elmélyült a kapcsolat, Jill viszont teljesen ki van akadva. S nem csak azon, hogy meg akarták ismét erőszakolni, vagy hogy megölték volna. Ehhez a Simonhoz köt mindent, ezzel van gondja. Sokkal nehezebb dolgom lesz, mint hittem. Úgy voltam vele, hogy megmentem, táncolok egy keveset a dícsfényben, majd megyek haza. Butaság volt. Gondolhattam volna arra, hogy ha régen megtörtént vele, akkor ismételtem már nem lesz elég annyi, hogy vigasztalgatom egy rövid ideig, aztán buliba fojtjuk a bánatát. Az az igazság, hogy túlzottan pörgős életet élek, nem igazán fejlődött ki bennem az empátia érzése, hiszen sosem kellett a következményekkel számolnom. Teljesen azért nem vagyok érzéketlen, hiszen a második napjaimon roppant óvatos voltam mindig, hogy ne történjen semmi gubanc, még házias is vagyok, hiszen takarítani kell. Mégsem tettem mindent a második nap alapján merőben másképpen, hiszen akkor nem lennék központi személyiség, vagy éppen bajnok. Csak a hibákat köszörültem ki, és néha egyszerűen pihentem. És most valamit kezdeni kéne Jill-el. De vajon mit? Nem tudom, hogy mit érez, orvos sem vagyok. Talán elvinni egy pszichiáterhez? Amikor felvették a vallomását, akkor a rendőrségi szakértő ugyahogy nyugtatgatta, de az nem az igazi. Én vagyok, vagy voltam a barátja, nekem kell lelket önteni belé. Meg kell próbálnom, ez legalább a kötelességem. Annyira mégsem vagyok csak bulizós, adrenalinfüggő, hogy vegyem a kabátomat mondván, hogy én megtettem, ami tőlem telt,a többit már oldja meg ő. Mégis tépelődöm, erre bezzeg nem készít fel az élet.
- Azt hiszem... alaposan félreismerted őt. Nem ismerem a részleteket, hogy milyen kapcsolatban álltatok, de elhiheted, hogy nagyrésze nem volt igaz. – Húzom a számat, próbálok empatikusan, nem bántóan beszélni, érvelni, de nem biztos, hogy most annak van értelme. Végülis a tények magáért beszélnek, Simon valami kéjgyilkos lehetett. Talán valaminek a hatására lett ilyen, lehet, hogy mindig is ez volt nála a pálya. Látom, hogy Jill tökéletesen el van borulva, és azt hiszem erre nincsen jó megoldás. Nem esélyes, hogy csak pár nap alatt jobban lesz. Sőt, vélhetően engem is mindig gyűlölni fog, amikor meglát, az jut majd eszébe, hogy naív volt, én meg legyilkoltam a pasiját. Még annak sem nagyon van értelme, hogy magyarázkodjak, vagy kioktassam, úgysem számít már. Azért meglepődöm azon, amit mond, szerelmes volt? Nabasszus...
- Lehet, hogy szeretett, igen. – Ezt nem tudom elképzelni. Lehet, hogy a bulvár felfújta, viszont én meg a média világában élek, tudom, hogy minek van alapja, és minek nem. Nagyon úgy fest, hogy kettős életet élt. Ha tombolni vágyott, akkor elment, bepiált, felszedett nőket, és ha úgy alakult, megölte őket. Emellé Jill belefért afféle végvárként, akár alibiként, de hogy nem szerette, arra a nyakamat merném tenni. Lehet, hogy a kedvéért meg akart változni, de mint kiderült, előbb-utóbb rövidre zárja ezt a dolgot. Csak Jillt sajnálom az egészben, azért szerelmesnek lenni biztosan jó dolog, én már régen voltam az, tényleg egyedi érzés, és akkor kiderül, hogy valójában egy rohadék gyilkossal osztod meg az ágyadat? Ciki.. Egy fokkal később reagálom le, hogy elindul, lehet, hogy túlzottan eltűnődtem a történteken. Pár pillanat után állok fel én is, hogy utánaisessek, miután kijött a gyomrának tartalma, odagugolok hozzá, és átölelem. Át kell tudnom érezni, megpróbálni segíteni, mindegy, hogy amúgy milyen komolytalan tudok lenni.
- Sss... nem a te hibád. Sajnálom, hogy ezt kellett tennem, de meg akartalak védeni. Nem volt időm terveket gyártani, csak te voltál a fontos. – Hangom nem szemrehányó, nagyon is érthető, hogy mi játszódik le benne, csak azt tehetem hogy egy időre vele maradok, és elszakadok a nascar világától, végülis pénzem bőven van elég, most amúgy is holtszezon van, és felkészülési versenyek. Most itt van rám szükség.


jill & davy

nice to see you again

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szer. 3 Jún. - 11:17





Davy & Jill

Ezek után már végképp nem csoda, ha úgy érzem, hogy velem van a baj. Nem foghatom folyton a világra, nem foghatom folyton másokra. Talán tényleg én nem passzolok ide és nem helyem... mert mintha sehogy se lenne esélyem arra, hogy tényleg jó dolgok történjenek velem, főleg hogy tartósan jó dolgok. Nem tudom, hogy mégis mivel szolgáltam rá erre, tényleg nem tudom, csak azt, hogy most iszonyatosan fáj és nem tudom, hogyan leszek képes ezen tovább lépni. Egyelőre csak bámulom a padlót magam előtt és úgy érzem, hogy még enni se lennék most képes, aludni sem. Még ezek az alapvető funkciók sem működnek és sejtelmem sincs, hogyan térhetnének vissza. Talán... talán Edwardnak volt igaza még a legelején, talán azt kellett volna tennem, amit mondott, megkeményíteni a szívemet, hiszen ha valaki egyszer elbánt veled, megteheti máskor is. Nekem is ezt kellett volna tennem, bántani őt, de nem csak lélekben és nem csak a csontjai tördelésével. Végleg... durván elbánni vele, de azt hittem... azt hittem, hogy minden jó úton halad, hiszen azt mondta, hogy szeret, azt mondta, hogy fontos vagyok neki és... talán valahol így is volt, de mégis erősebb volt benne az alkohol, vagy nem is tudom. Az egészet nem értem, hogy tehette ezt velem egyáltalán?
Mind e mellett pedig még fel is kéne fognom azt, amit Davy magyaráz nekem, csak egyelőre még nem megy. Ezek szerint ő is más, de... attól hogy más még ugyanúgy nem értem pontosan, hogy mit is jelent a képessége... hogy újra képes élni a napokat. Fel kéne fognom ezzel együtt azt is, hogy Simon megölt... hogy képes volt végezni velem, mert annyira elborult az agya, vagy nem csak azért? Akármelyik is igaz, ugyanúgy rettenetes belegondolni.
- Nem, ez... ez nem lehetett ő. Biztosan tévedtek, Arianna a barátja volt csak és... Ne mondd ezt kérlek! - már lassan tényleg csak az egerek hallhatják a hangomat. Hogy ilyesmi volt a háttérben, hát hogyan lehetett? Hogy nem vettem észre? Tényleg nem vagyok képes felfogni, főleg hogy ha másokat megölt. Igen bekattant tegnap, de ezek szerint nem csak szimplán erről van szó, vagy minden alkalommal eltört benne valami és... De mégis hogyan lehetett hirtelen olyan más? Talán csak más tette vele, vagy befolyásolták, vagy... nem tudom, de lehetetlen! Megölt volna engem?
Azt hiszem már jól láthatja rajtam, hogy nem sokon múlik, hogy ne legyen ebből teljes összeomlás. Az a szint, amikor csak ülsz a sarokban hintázol előre és hátra és képtelen vagy normálisan gondolkodni. Görcsben áll a gyomrom és fogalmam sincs róla, hogy ezt miként dolgozzam fel. Most még az sem érdekel különösebben, hogy milyen sérülések vannak rajtam, pedig akad pár így is.
- Képtelen vagyok felfogni... nem megy! Szerettem... és ő is engem, azt mondta és az idő, amit együtt töltöttünk és a terveink és... Talán meg akart változni, csak nem ment neki, vagy... Meg akart ölni engem? - próbálom védeni, még most is próbálok magyarázatot találni, valami logikusat, de végül mégis szinte már vinnyogva mondom ki az utolsó pár szót. Sosem voltam fontos, sosem volt igaz, amit mondott, de minek ölt bele ennyi energiát? Ha nem rég ölte meg Ariannát és nem mondott róla semmit. Ez...
Nem bírom tovább, elég hirtelen pattanok fel, hogy talán ösztönből találva meg az útvonalat, de a fürdőszoba felé vetődjek. Nem ettem ma sokat, de az a kevés is kijön belőlem. Olyan szinten forgatta fel a gyomromat az egész, az érzések, hogy már testileg sem bírok máshogyan reagálni. Végül aztán erőtlenül végzem a hátsómon a hideg padlón, miután tessék-lássék módon megtöröltem a számat. Megérkeznek az első könnyen, no meg a vállakat rázó fájdalmas zokogás. Sokáig nem sírtam... komolyan meg tudtam erősödni és most valahogy átszakadt a gát, ez már nekem is túl sok... sokkoló inkább.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szomb. 30 Május - 10:03


Jill& Davy


Nem gondoltam volna, hogy a Déja vu egyszer még életet is menthet. Oké, én már meghaltam párszor, és egyszer egy kaszkadőr havert is sikerült így megmenteni, de hogy egy olyat, aki valóban fontos volt egykor, így visszahozok a halálból... Az tényleg különleges dolog. A sok bulizás mellett most az egyszer valóban áldásnak gondolom, azt, ami történt. Meglehet ő most le van sokkolva, de még mindig jobb, mintha meghalt volna. Az éjszakai hiradóban egész kis összeállítást adtak le róla, és bár bőven bírom a vért, amilyen kifordult tagokkal feküdt ott... Nem, biztosan nem lettem volna képes tétlenül nézni, vagy éppen életben hagyni egy ilyen mocskot. Nem tudom, hogy Jillnek milyen volt a kapcsolata vele, annyit kisakkoztam, hogy a pasija volt, de semmi többet. Lényegében megöltem a szerelmét? Szerették egyátalán egymást? Nem, ez a Simon biztosan nem, azokból amit a műsor mutatott, bár bulvár oldalról közelítették meg, de az áldozatait tekintve aligha... Jill viszont már évekkel ezelőtt is egy magányos, szeretetéhes lány volt, aki a vadócsága mögé rejtette az igazi érzelmeit, nekem mint havernak úgy-ahogy megnyílt, csak éppen túl kevés időt töltüttünk huzamosabb ideig egymás mellett, így már nem derült ki, hogy végül sínre került e az élete. Most, hogy itt vagyok ismét vele, hát látszik, hogy újabb zsákutca. Nyomorult tényleg nem ér révbe. Sőt... mintha egyre rosszabb lenne minden.
Nem várok most különösebb reakciót, hálát meg pláne. Nem érti, hogy mi történt, legjobb esetben is semlegesként kezel, nem pedig úgy, hogy én mentettem meg. Pontosan tudom, hogy mi a halálfélelem, amikor csak egy centire vagy attól, hogy mindennek vége legyen. Igaz, én már megszoktam. Jill lehet, hogy most éli át először, így meg kell próbálnom nem túl tárgyilagosnak lenni. Kilépni a komfortzónából, és a barátságosabb oldalamat mutatni, nem a fékevesztett adranalinfüggő szemszögéből előadni, hogy mennyire király érzés volt nem csak megvédeni őt, hanem ez az egész akció, hogy elbánhattam egy ilyen beteggel. Igaz, ez a beteg jó eséllyel a világot jelentette neki.
- Megpróbálom elmagyarázni, nézd el nekem, hogy nem készültem beszéddel. – Ez így is van, nem úgy építettem fel a dolgot, hogy mit fogok mondani, tök mindegy, hogyan, de megmentsem őt, aztán lesz időnk átbeszélni a történteket. Szegény annyira maga alatt van, nyoma sincsen annak a magabiztosságnak, amelyet maga köré szokott húzni. Most törékeny, ölelni való kislány, ám ha abból indulok ki, hogy meg akarták erőszakolni, összeverni, majd megölni, én fordított helyzetben még az érintéstől is irtóznék. Látnia kell, hogy lelkileg ott vagyok, és csakis akkor kezdeményezni még egy ölelést is, ha kimutatja, hogy van rá igénye.
- Minden napom egyszer újrakezdődik. Bármit tehetek ugyanúgy, és el is térhetek. Már meghaltam párszor, ekkor volt esélyem korrigálni. Ahogyan nálad is. Ő... mutatták a tegnapi hiradóban, hogy mint kiderült, többekkel végzett. Nem tudom, hogy mennyire ismerted, de egy szexmániás állat volt, több lányt is megerőszakolt az elmúlt hónapokban. Nem tudom, hogy neked mit adott elő, egy hete valami Arianna nevű csajt hagyott meghalni az árok szélén. – Hallgatok el, és most sötéten nézek magam elé. Tudom, hogy nehéz így, végülis az én gyomrom sem bírja olyan könnyedén a gyilkolást, de ha meg kell tenni, hát ez van. – A világ másik végéről jöttem, nem volt időm megtervezni jobban, hogy mi lesz. Ha csak pár perccel később érek ide, talán már nem is élsz. Én... sajnálom, hogy ezt kellett átélned, és hogy... ha szeretted, én lettem a gyilkosa. De inkább ő, mint te. – Látom, hogy tökéletesen ki van bukva, még sírni sem nagyon tud annyira el van most telve nem csak a gyásztól, amellyel Simont búcsúztatja, lényegében a tökéletesnek hitt életét is búcsúztatja. – Azt hiszem én megértelek, és nem foglak rákényszeríteni olyan érzésekre, amelyek nem belőled születnek. Maradok, ha szeretnéd, ameddig kell. Kiveszek egy szomszéd szobát.

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Pént. 29 Május - 22:06





Davy & Jill

Riasztó, hogy még most is a vérét látom a falakon, pedig már nem kellene. Valahogy nem sikerült kiszakadnom ebből az egészből, még mindig nem fogtam fel, hogy már nem ott vagyok... otthon. Őszintén szólva azóta, hogy eljöttem Írországból igazán semmit sem neveztem otthonnak, pedig ott volt a birtok, ahol segíteni próbáltak és azért voltak ott egészen kedves emberek is, és laktam én már sok helyen, de... most először neveztem valamit otthonnak és ez is elveszett. Egy szemvillanás alatt oda lett minden és még most sem vagyok képes felfogni, hogy mi történt Davy-t ismerem régről, ezért volt rá esély, hogy hagyjam, hogy elhozzon ide, csak úgy szó nélkül. Annyira sokkolt ez az egész, Simon halála, hogy... egyszerűen azt hiszem most bárki, akit kicsit is ismerek bárhova eltologathatott volna, mert teljesen felborult minden és mintha leállt volna nálam a rendszer, ami azt hiszem teljesen érthető.
Nem is nagyon figyelek arra először, hogy leül a kanapéra, időbe telik mire eljutok addig, hogy egyáltalán rá nézzek. Nem is igazán értem először a szavait, hogy... előre látta, hogy ő öl meg engem. Hát hogyan tette volna és miért? Oké felfogom azt valamelyest, hogy baj volt, hogy sokat ivott, hogy bántott, de... azt valahogy még sem tudom felfogni, hogy mindez pontosan mivel is járt volna, ha tovább folytatódik. Valahogy azt hiszem reméltem, hogy leáll, nem... nem tett volna ilyet igaz? Nem végzett volna velem az alkohol miatt, amit ledöntött magába. Még csak azt sem tudom, hogy miért ivott annyit, hogy mi történ, hogy... valami baj volt-e.
- De hát hogy... hogyan? - még mindig nem értem, csak tördelem a kezemet az ölemben és próbálok legalább időnként felnézni rá és felfogni azt, hogy mi a jó élet történik, hogy most viccel, vagy vajon tényleg teljesen komolyan beszél, vagy... mi a jó ég van egyáltalán, aztán tovább beszél és én tényleg próbálom felfogni a szavai jelentését, de valami iszonyatosan nehéz. - Újraéled a napodat? És... és ez mindig biztos? De nem... nem volt más út? Csak, hogy végzel vele? - megölte és ez a legrosszabb, bár ha újra élte a napot, nem volt sok ideje részletes tervet kidolgozni gondolom, vagy inkább attól tartok. Nem egyszerű ez, nekem pedig most felfogni még inkább nem az.
- De most mi lesz? Én... én nem tudom, hogy mi lesz. - rázom meg a fejemet már lassan tényleg sírásig vékonyodó hanggal, de még nem érkeznek meg a könnycseppek, amik jó eséllyel lassacskán várhatóak. Tényleg nem tudom, hogy mi lesz, hogy mi lesz velem, az életemmel... mindennel. Egyszerűen sejtelmem sincs róla, hogy mit csináljak, olyan hirtelen omlott össze minden, ami végre legalább egy kicsit jó volt. Olyan rémes volt minden, lett egy kis önbizalmam, másba vetett hitem és most megint mindennek annyi. Az apám amikor segítenie kellett volna megütött, Simon... azt mondta szeret és Davy azt látta, hogy meg akart ölni, mégis ebből hogyan lenne képes bárki is ép ésszel kilábalni? Egyszerűen lehetetlennek tűnik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   Szer. 27 Május - 16:14


Jill& Davy

Tegnap mielőtt lefeküdtem volna, még megnéztem a késő esti kiadást is, ahol már kézre is kerítették az illetőt. Nem tudom beazonosítani, hogy most ugyanaz a fickó volt-e, aki annak idején bántotta Jillt. Ellenben az kiderül, hogy az alak nem csak Jillt erőszakolta meg, másokkal is tett ilyesmit az elmúlt hetekben, már körözés alatt is állt, és végül Jill lett az utolsó áldozata, mert a szomszédok bejelentése alapján már estére elkapták a rendőrök, igaz, nem is élte túl a találkozást. Most az én felelősségem volt, hogy Jill se legyen rajta a halállistán. Régen találkoztunk, annyit viszont nem érdemelt a pocsék élete alapján, hogy így végezze. Alig tudtam aludni, egyetlen esélyem volt csak, ezt nem tudtam már ismét újraélni. Most pedig miután elmentek a rendőrök, és javaslatot is tettek, hogy vigyem át egy másik szállodába a lányt, most itt ücsörgünk a Four Seasons egyik lakosztályában, még jó, hogy nem kell figyelnem az árakra, mert elég húzós. Azt akartam hogy lány most éppen a kényelmi dolgokba ne szenvedjen hiányt, bár azt hiszem most éppen ez a legkevesebb, egy patkánylyukban sem lenne boldogabb. Az a négy év már túl rég volt, mégis mintha tegnap lett volna, emlékszem rá, volt idő, amikor pocsékul maga alatt volt, én megtettem, amit lehetett, feldobtam a kedvét, megismertettem a fékevesztett adrenalintól sem mentes bulikkal, ám másféle dobott minket a sors, mielőtt még valami történt is volna. Ráadásul egy lelkileg roncs lányt még én sem akartam kihasználni. Elég szívás, hogy most ismét megtörténik vele. Azaz nem, mert most megakadályoztam, de mintha vonzaná ezeket a beteg állatokat, és már a kísérlet is szinte olyan, mintha megtörtént volna. Nem is tudom, hogy hirtelen mit mondjak, vélhetően az elejétől kell majd kezdenem. Leülök immár a szállodai kanapéra, valahova a közelébe, de sejtem, hogy ilyenkor a testi kontaktus nem lenne túl nyerő, még a végén előlem is sikítva menekül, pedig azon túl, hogy a fejét fogtam, amikor hányt, nem nagyon molesztáltam őt semmivel. Jókat buliztunk együtt, beszélgettünk, azon kevesek közé tartoztam, akivel kötöttségek nélkül el tudott lenni.
- Ha nem teszem, ő öl meg téged. Láttam. Előre láttam. – Sóhajtok fel, megpróbálhatnék készíteni valami forró italt, de az teljesen mindegy, most úgysem tudna semmit leerőltetni a torkán. A magyarázat, amelyet meg kell kapnia, bármennyire is fájdalmas lesz. Talán jobban, mint maga a tény, hogy meg akarták ölni. – Tudod... én a különlegesek közé tartozom, ahogyan úgy láttam, hogy a pasid is egykor. Képes vagyok minden napomat egyszer újraélni. Tegnap megölt téged. Azért jöttem, hogy megmentselek. – Nem akarok most többet rázúdítani, már így is belevágtam a közepébe, nyugodtan eméssze csak, ennél jobban bele kell majd menni a részletekbe, de nyugodtan kérdezzen csak. A holnapi versenyt már le is mondtam, pedig imádom, mert motor GP gyorsulási verseny lesz. Mindegy, most az számít, hogy Jill valahogy megnyugodjon. Ha jól sejtem, nem egy nap lesz az. Maradok, amíg kell, nem hajt semmi sem tovább.

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Davy & Jill - Darabokban   Kedd 26 Május - 20:20





Davy & Jill

Azt hiszem ezt még fel kell dolgoznom, csak még mindig nem tudom, hogyan. Próbáltam legalább addig úgy tenni mintha nem lennék tökéletesen összeomolva, amíg a rendőrök tették a dolgukat, no meg amíg elvitték... őt... De ezek után mégis hogyan kéne csak úgy továbblépnem? Már az első alkalommal is nehezen ment, most viszont sokkal durvább a helyzet. Sokat ivott... igen, arról volt szó, hogy nem fog, hogy ilyesmi nem történhet meg újra, hogy nem borul el így az agya, de mégis megtörtént és még mindig képtelen vagyok felfogni az egészet. Davy megjelenése már csak azt hiszem hab azon a bizonyos tortán, és kész csoda, hogy képes voltam azt mondani a rendőröknek, hogy ismerem őt - ez még igaz is - és hogy Simon már jó ideje rettegésben tart és azért jött segíteni. Pedig erről szó sem volt, nem éreztem semmit sem ebből, fogalmam sem volt róla, hogy bántani fog. Azt sem tudom, hogy miért történt az egész, hogy miért ivott ennyit, hogy így bekattanjon tőle. Még kezelni is próbáltam a helyzetet, csak hát miután késett vagy három órát a megbeszélt vacsiról, minden kihűlt és... aggódtam is, kissé pipa voltam, hogy úgy állított be, hogy konkrétan bűzlött a piától. Nem csoda, hogy ezek után eszem ágában sem volt vele bármit is csinálni... amit ő akart volna. Nem fogok jó kedvvel ágyba bújni valakivel, aki megvárat, nem ad magyarázatot és alig áll a lábán. Ezen után esett nekem és most is ő az erősebb. A szám még mindig kissé vérzik olyan pofont kaptam tőle, mert már nem az a kis összetört és megrettent kislány voltam, mint régen. Visszaszóltam és meg is ütöttem, amikor megpróbált leteperni, csak ezt nem vette valami jó néven.
Ezek után kéne napirendre térnem az egész felett, amikor... szeretett? Azt mondta, hogy szeret és most nem él! Láttam, hogy letakarták és elvitték, ezt még ő sem élhette túl, hiszen meg se moccant és... Megrázom a fejemet, miután hallom, hogy csukódik az ajtó. Erőtlenül ülök... inkább zuhanok le a kanapéra, mert már végképp nem hiszem, hogy tovább kellene tartani magamat. Azt sem értem, hogy Davy hogy került ide, hiszen évek óta nem is hallottam róla. Semmit... az ég világon semmit. Még akkor próbált segíteni, amikor ide kerültem az államokba. Az elején még ment is neki, amíg aztán le nem pattantam, hogy folytassam inkább tovább az önpusztítást. Erre most megment, de még mindig nem vagyok képes felfogni a tényt, hogy Simon nincs többé, hogy... megölte.
- Megölted... megölted őt. - magam elé nézek csak, tördelem az ujjaimat és próbálok nem végleg kiborulni. Eddig még csak nem is sírtam, még nem jutottam el oda, most sem érzem, hogy jönnének a könnyek, bár a gombóc szinte érezhetően szorítja a torkomat, és nem tudom, hogy mikor lesz belőle keserves sírás, nagyon a levegőben lóg a dolog. Próbálom a tekintetemet nem felemelni, hogy ne lássam a vért a falakon, amiket mi festettünk ki ketten. Emlékszem rá még az első napon, bár nem indult teljesen jól, veszekedtünk kicsit, de aztán mégis minden jó lett és... most minden csupa vér és ő nincs már itt és... én nem tudom, hogy mégis mi a fenéhez fogok kezdeni így. - Egyáltalán hogyan... hogyan kerültél ide és... miért pont most? - próbálom kibökni a szavakat, de akadozok, egyszerűen nagyon nehezen megy. Alig sikerül kipréselni őket, a torkomat úgy érzem, hogy teljesen kiszáradt, hogy képtelen vagyok szavakat formálni rendesen. Nagyokat pislogok, láthatóan teljesen össze vagyok zavarodva és egyszerűen képtelen vagyok felfogni azt, ami történt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Davy & Jill - Darabokban   

Vissza az elejére Go down
 
Davy & Jill - Darabokban
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-