Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Név: West Rosen Mutáns név: Rakéta Születési dátum és hely: 1970. január 6. St. Louis, Missouri, USA Besorolás: Független
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Repülés Osztályozás: Delta mutáns Aktiválódás: 11 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Képes mindenféle segédeszközök nélkül repülni. Jelenleg a maximális sebessége 370 km/h, de azért ha ezt huzamosabb ideig csinálja ugyanúgy kifárad, mint az, aki gyorsan fut sokáig. Mivel lényegében a gravitációt hagyja ezzel a képességgel figyelmen kívül, képes ezt átadni másnak is, akár tárgyaknak, tehát hogy pl. magával vihessen valakit, ahhoz nem kell plusz erő, azaz nem szó szerint kell cipelnie. Jelenleg maximum 70 kg-nyi súlyra tudja kivetíteni a saját erejét. Képesség távlatai: A képesség távlati szintjén el tudja érni a hangsebességet is, mint egy szuperszonikus gép, 1125 km/h-t. A képesség a ruházatára is kiterjed, tehát az sem szakad le róla közben. Súly tekintetében legmagasabb szinten akár 2000 kg-ot is "elbír".
Jellem: Világ életemben kíváncsi típus voltam, jó eséllyel azért is, mert elég fiatalon rájöttem arra, hogy mire vagyok képes. Nem vagyok átlagos, hiszen képes vagyok repülni, amire egy átlag ember ugye nem. Eddig ezt még soha senkinek nem mondtam el, hiszen nem hittek volna nekem, vagy őrültnek néztek volna. Régebben még jóval nyíltabb voltam, még otthon St. Louisban, de a dolgok megváltoztak. Komolyabb, cinikusabb lettem és sokkal inkább afféle háttérmegfigyelő. Ahogy idővel rájössz, hogy milyen a világ, ha kilógsz, ha más vagy, ha szeretsz olvasni, ha nem jársz bulikba és ha olyasmi érdekel, amit a nagy átlag nem tart izgalmasnak... na akkor már egyből elkönyvelnek nyomi különcben. Ez lett, amikor ide kerültem és azóta is tart. Nem érdekel, nem szeretem a robotokat és biztos, hogy én soha nem is leszek az. Inkább vagyok kívülálló, mint sem hogy beleolvadjak a tömegbe. Nem leszek a világ elfogadott része, ha a világ nem képes elfogadni azt, aki más. Én más maradok... és ez van, majd a világ idővel változik és akkor mások is felfogják, hogy majmolni a divatot egyáltalán nem menő.
Kinézet, megjelenés: Nem vagyok az a tipikus szépfiú, vagy inkább nem játszom rá a dologra. Van egy alapvetően helyes arcom, de úgy öltözöm, ahogy kedvem van, nem úgy, ahogyan az elvárt. A hajam rövid, barna, a szemem is barna. Nem növesztek szándékosan borostát csak azért, hogy férfiasabb legyek, egyébként is tizenhét vagyok miért kéne idősebbnek látszom szándékosan a koromnál? Átlagos magasságom van, jelenleg 175 centi vagyok, de még van rá esély, hogy növök valamennyit. Nem vagyok erőteljesen izmos, inkább szálkásabbféle, mivel gyerekként elég sok időt töltöttem bringázással. Attól, hogy kiderült tudok repülni, még nem mehettem így minden hová, de azért volt elég sok köröm, amikor úgy éreztem muszáj gyakorolnom, meg is tettem, naná! Főleg este. Ruhák terén az egyszerű darabokat szeretem, szimpla pólók, esetleg dzseki, bár szerencsére az új lakhelyen ilyesmire ritkábban van szükség, Costa Verde nem egy hideg éghajlatra pakolt város. Szeretem a laza farmereket, a sportcipőket, az elegancia nem igazán a kedvencem és persze divatos órám és divatos kiegészítőim sincsenek, az ilyesmi nem az én világom.
Előtörténet: Mutáns vagyok ugyan, de ettől függetlenül nem mondanám bonyolultnak az életem kezdeti szakaszát. Rendes szüleim vannak, testvérem nincs, így aztán a figyelem főképp rám irányult egész életemen, ezt szoktam meg, de nem volt azért ez sosem olyan vészesen elvárásokkal teli, amivel nem tudtam mit kezdeni. Apa rendőr, afféle helyi zsaru, de nem az az uncsi fánkzabálóféle, inkább olyan, aki a régi western sztorikon nőtt fel, akinek fontos az igazság és aki mindig is úgy gondolta, hogy jó tenni fontos. Azt hiszem nem csoda, hogy én sem vagyok egy bosszúálló típus, se nem az a rossz fiú jellem. Édesanyám ápolónő, értheted talán hogy én is miért lettem ilyen. Szeretek segíteni és az emberekkel sincs különösebben bajom, bár azért sok minden változott, ahogy eljött az a bizonyos lázadó kamaszkor, bár nálam ez nem a szüleim ellen, inkább a társaim ellen irányult, vagy hogyan fogalmazzak, no de előre ugrottam. Tizenegy voltam már vagy két hete, amikor először jöttem rá, hogy nem vagyok átlagos, azaz még annyira sem. Előtte is szerettem rajzolni, olvasni, képregényeket faltam, szóval nem voltam az átlagos diák, nem húzkodtam a lányok haját és nem is bandáztam sosem, aztán sikerült majdnem lezúgnom a mászókáról a parkban. Ez még odahaza volt St. Loiusban. Szerencsére nem volt tömeg, az egészet csak rajtam kívül egy gyerek látta, aki nem rohant a szüleihez pánikolva, inkább csak megrántotta a vállát az eset láttán, amikor is leestem ugyan, de nem nagy puffanással estem a földre. Valami megállított, pár milliméterrel a föld felett, csak aztán érkeztem le. Nem értettem először, csak szépen lassan kísérletezni kezdtem és kiderült tényleg... komolyan tudok repülni! Úgy éreztem, hogy az enyém a világ, majdnem egy évig voltam ebben a buta hitben, aztán sikerült rájönni ez koránt sincs így. Egy év telt el, egy szimpla kis bicajozásra indultam a kis kertvárosi környéken, ahol a házunk állt, de nem tartott sokáig a dolog. Megjelent az a fickó, magas, szigorú tekintetű a szarukeretes szemüvegben. Szúrósan nézett rám, ahogy elém lépett az úttesten, én pedig hirtelen fékeztem, sikerült jó nagyot esni a bringával. Már épp tápászkodtam volna fel, hogy elnézést kérjek, hiszen jól nevelt gyerek voltam mindig is, amikor a férfi egyszer csak megragadta a karomat és maga után rángatott. Egy árva szót sem szólt és amikor ellenkezni próbáltam komolyan a semmiből jelent meg a másik pasas... mintha minimum láthatatlan lett volna, vagy... talán az is volt? Elsötétült a világ és onnantól már nem emlékszem az ég világon semmire sem. Két nap múlva kerültem elő. A szüleim halálra aggódták magukat, azóta is ott van a két kis apró szúrás a nyakam bal oldalán. Két kis fekete pötty, ennyi maradt csak, meg a nyomozás, amit emlékek híján hamar lezártak. Csak az álmaim maradtak meg, és a szarukeretes szemüveg, ami néhanap előbukkant, semmi több. Elköltöztünk, hogy elfelejtsem ezt az egészet és hogy a szüleim is elfelejtsék azt, ami történt. Costa Verde nem is olyan rossz hely, bár az iskolaváltást megsínylettem, de nem volt más választás, mint alkalmazkodni. Magányos farkas lettem, az új fiú az iskolában, aki nem illeszkedett be a rendszerbe. Nem akartam soha sem robot lenni és nem is leszek, akkor maximum maradok egyedül. Egyébként is más vagyok, különleges, az éjszakai repülések gyakoribbak lettek. Élvezem, ami vagyok és egyre inkább ki akarom deríteni, hogy ki volt az a férfi... a szarukeretes szemüvegben, akire emlékszem, aki miatt két napra eltűntem. Tudni akarom, csak még nem tudom, hogyan derítsem ki.
Kezdőlap 
by 
