Zöld ameddig a szemem ellát, rend és nyugalom, finom bogárköpeny az autón, ragacsos por a motorban, szúrós álomittas érzés a szemhéjaim alatt, kaparós fájdalom a torkom hátuljában. A féklámpái kigyúlnak, ahogy az útszélére hajtok az autóval. Kezeim még mindig a kormányt fogják szorosan, csak pár másodperc elteltével eresztik el a kemény-bőr felületet. Elfordítom a kulcsot és hagyom, hogy a motor búgása elhalkuljon végezetül. Ajkaim megfeszítve szállok ki a járműből és elindulok befelé.
Elég régóta élek már egyedül a képességemmel. Két alkalommal találkoztam hozzám hasonlóval, de soha, egyetlenszer sem tudtam meg többet arról, hogyan - vagy miért lettem olyan, amilyen, hogyan irányíthatnám, mit tehetnék azért, hogy erősebb legyek ... és így tovább. Aztán tudomást szereztem erről az Intézetről. És most eljöttem. Esélyt kell adnom neki. Magamnak. A biztonságos életnek.
Beljebb haladva egészen sok fiatal embert látok mozgolódni. Állam szegem, magabiztosan lépdelek a zöldben. Az egyetlen gondom, hogy egyáltalán nem tudom, hogy merre kellene mennem, vagy, hogy kihez kellene fordulnom.
-
Oké... - sóhajtok alig hallhatóan, majd tengelyem körül forgolódva próbálok tekintetemmel keresni valakit, aki legalább annyira egyedül van, mint én.
Nem túl távol egy korban talán hozzám közeli férfit pillantok meg. Bátran lépdelve igyekszem megközelíteni a jól láthatóan rám révedő alakot. Talán rosszkor jöttem? És ha egy közülük? Ha megtámad? Lehet, hogy csak a gondnok...
-
Elnézést... - szólok irányába, majd megtorpanok nem olyan messze tőle -
Katharina Swan vagyok és az Intézményvezetőt keresem. - rendezem arcizmaim kissé mozgolódva -
Személyes ügyben... - gyorsan pontosítok -
Fontos lenne... - árnyalom tovább -
Esetleg megtudná mondani, hogy hol találom? - bátortalan - barátságos mosollyal pillantok rá, majd körbe körülöttünk.
credit: Steve •• music: I'm in Here. •• To : Logan