Név: Dr. Heily Anderson
Mutáns név: -
Születési dátum: Manhattan, New York, 1957. február 6.
Besorolás: Ember
Képességek: -
Jellem: Eléggé magamak való teremtés vagyok. Szeretem a megszokott környezetet, ugyan akkor az új dolgokat sem vetem meg. Nem vagyok egy nyitott könyv senki számára, még legjobb barátnőmje, Selena sem tud mindig kiigazodni a viselkedésemen. Félek a kihasználtságtól és nem könnyen tudok megbízni az emberekben, hiszen a látszat néha csal. Eléggé tartózkodó típus vagyok, és nem szeretek gyorsan megismerni senkit. Én inkább a lassabb dolgokat kedvelem, amik biztonságosak.
Külső: Százötven centis testmagasság, kecses, izmos, ám nőies idomok jellemzik a testfelépítésemet. Aranyszőke hajam mindig körülöleli szív alakú arcámat. Szürkészöld szemmemet tökéletesen kiemeli sápadt bőrszínem. Körülöttem mindig szantálfa illat kering. Öltözetem mindig kifinomult, ám még is divatos, és sosem öltözök túl. Természetemből adódóan nagyon adok a külsőmre, de emiatt sose töltok sok időt a tükör előtt szöszmötölve. Vékony ajkaimat mindig halvány rózsaszínre rúzsozom. A sminket nagyon vékonyan kenem csak fel, hiszen egyrészt utálok álarc mögé bújni, másrészt pedig nem szeretem a kence ficéket.
Előtörténet:
Hangos gyereksírás hallatszott a Manhattan-i kórház szülészosztályán 1957-ban, egy februári napon.
- Gratulálok anyuka, gyönyörű kislánya született.- Szólalt meg a szülészorvos, majd a gyermeket egy ápoló kezébe adta és az édesanyával kezdett foglalkozni.
- Heily.- Mosolygott izzadságban úszva Dylan, a kislány édesanyja.
- Pihenj drágám, addig én megnézem a kicsit.- Nézett feleségére, William. Szemeiben a szerelem lángjai ott tolongtak felesége iránt és nem csak azért, mert egy kislánnyal áldotta meg.
Itt kezdődött el az életem. Az első pillanattól kezdve a szüleim gyöngyszeme lettem. Óvtak és védtek, minden veszélytől és minden bajtól. Szerették a lányukat. Én pedig boldogan és rendesen fejlődtem, növekedtem a szüleim biztonságos kezei között. Miután az érettségiét is megszereztem főiskolára kezdett járni, ahol ókori görögöt és pszichológiát tanultam. Szüleim büszkék voltak, hogy lányuk milyen sok mindent elért az életben ám azt még nemtudták, hogy a boldogságom sem tart örökké, ahogy az övék sem. A sors fordulandó és olykor nagyon igazságtalan.
Egy esős nap volt. A házunk hatalmas konyhaasztalánál üldögéltem és éppen a szavakat tanultam a közelgő ókori görög dolgozatra, mikor kopogtattak az ajtón. Nagyot sóhajtottam, - hogy végre van valami oka annak, hogy abba hagyjhatom a tanulást - felálltam és elindultam az ajtó felé. Reménykedtem benne, hogy a szüleim azok, akiket már nagyon vártam haza a munkahelyükről, mivel a főiskola mellett nemigen találkoztunk napközben, csak a késői órákban. Az ajtó kitárult, de a szüleim arca helyett, egy magas, szikár férfi arca került elém.
- Heily Anderson?- Vonta fel szemöldökét a magas férfi és a szívem mentem összeszorult. Bólintottam, majd alsó ajkamat rágcsálva és kezeimet morzsolgatva vártam, hogy a rendőr mit fog mondani.
~ Biztos csak elakadtak és most azt fogja közölni, hogy megbüntették őket, mert rossz helyen stoppoltak.~
Ezekkel a gondolatokkal próbáltam lenyugtatni egyre gyorsabban zakatoló szívverésemet és egyre gyorsabb pulzusomat.
- Igen én vagyok.- Hangzott erőtlen, remegő hangom. A rendőr rámnézett, majd mély levegőt vett és így szólt:
- Velem tudna jönni? Azonosítania kellene két személyt, akik tegnap este autóbalesetet szenvedtek.
- Persze.- Válaszoltam riadtan, majd a táskámatt vállamra téve elindultam a rendőr után. Beszálltam a kocsiba, és idegesen és remegve vártam, hogy megérkezzünk a kórházba.
A hullaházba érve a szívem és gyomrom összeszorult, még a kezdetinél is jobban. Amikor a férfi egy asztalhoz lépet és lehúzta az élettelen testről a takarót megpillantottam édesanyámat.
- Ne..- Nyögtem és szemeimbe könnyek gyűltek. Idegesen és remegő kezekkel lépetem a másik lefedett személyhez és lehúztam az arcáról a leplet. Az édesapám nyugodt arca nézett rám.
- Felismerte őket?- Kérdezte a férfi, aki még mindig komoly arccal nézett rám, ám szemébe a szomorúság és az együttérzés szikrája csillogott.
- A szüleim.- Zokogtam és könnyeimet nem tudta tovább magamban tartani. Hagytam, hadd folyjanak le arcomon, ezzel is könnyítve szívem fájdalmát.
- Fogadja őszinte részvétemet.
Nemtudtam feldolgozni a szüleim halálát. Próbáltam, minden igyekezetemmel azon voltam, de olyannyira utáltam a gondolatot is, hogy mostantól nem fog anyával reggelente a konyhában ülni az apa, és nem intenek óva mind a ketten, hogy óvatos legyek a főiskolára menet. Egyetlen egy ember volt, aki tartotta bennem a lelket, Paul. A főiskolán ismerkedtem meg a fiúval, és ő volt az egyetlen, akinek mindent elmertem mondani Selenán kívül. Feltétel nélkül szerettem Paul-t, és nem csak mint egy barátot. Mást is látottam benne, még a szüleim halála előtt, de miután bekövetkezett a baleset nem tudtam másra gondolni, csak a szüleim hiányára. A fiú éjjel-nappal velem volt, hogy vigasztaljon, és ezért mérhetetlenül hálás voltam. Paul pedig alattomosan kihasznált. Testestül lelkestül megadtam magamat a fiúnak, mert tudtam, hogy ha más nem, ő még mindig ugyan úgy mellettem lesz a bajban és támaszt nyújt nekem. Az éjszaka, amit a fiúval töltöttem kínok között folyt és mindennél nagyobb fájdalmon mentem keresztül. Paul nem törődött vele, hogy fájdalmat okoz nekem, kihasznált.
Az éjszaka elmúltával hetekig nem láttam a fiút. Hiába hívtam, hiába kerestem, sehol sem bukkantam a nyomára. Mikor azonban nem bírtam tovább a fiú kollégiumszobájába indultam. Mivel a földszinten lakott, előbb az ablakon akartam bekukucskálni, de az résnyire nyitva volt, így meghallottam a bentről kiszűrődő beszédet is. Csendben az ablak alá lopakodtam és halkan figyeltem, hogy miről beszélgetnek odabent.
- Jól van öreg, nyertél!- Mondta egy mély férfi hang.
- Még szép! A kicsi Heily meghozta nekem a nyereményemet.
- Nem gondoltam volna, hogy sikerül őt is megszabadítanod az ártatlanságától.
- Hidd el öregem, az a csaj, egy nyivákoló liba. Egész idő alatt azt kiabálta, hogy jaj ne, hagyd abba, ez fáj.. Fél óra után már kicsit unalmas volt.- Vigyorgott Paul a másik srácra. Szemeim megteltek könnyekkel. Amilyen gyorsan csak tudtam elindultam haza. Egész úton azon járt az agyam, hogy kihasználtak. Nem voltam más, csak egy dolog, amit egyszer alkalmaztak azért, hogy más megnyerjen egy hülye játékot. Csalódott voltam, megalázott, de a legjobban az fájt nekekem, hogy kihasználtak.
Az évek folyamával ugyan csalódottságom és szüleim halála iránt érzett elveszettség ugyan enyhült, de sose tűnt el. Még mindig ugyan úgy hiányoztak nekem a reggelek, és ugyan úgy megalázottnak éreztem magamat. Minden ott volt bennem. Belül a szívemben, de kívül sose mutattam. Csak Selena-nak mondtam el, bármi bántott. A diplomám megszerzése után, szexuálpszichológusként kezdtem dolgozni, hogy
segíteni tudjak mindazokon, akik valaha átélték azt, amit én és hogy megelőzzem az e fajta rossz tetteket.
Kezdőlap 
by 
