we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
by Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
by Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
by Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
by Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
by Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
by Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Top posting users this month
i'm here





Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Nikola Tesla vityillója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

mutant and proud

avatar
hõs
look behind my mask
Play By : Taylor Kitsch
Hozzászólások száma : 46
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Szomb. 9 Jan. - 20:35




A szörny & Gambit
 

Nem mondom azt, hogy rossz előérzetem van, hiszen a magamfajtának szinte kötelező paranoiásnak lennie. Belső ösztöneim örökké pattanásig feszülve, nem tudhatom, hogy a következő függöny mögött mi vár rám. Miután se kutyám, se macskám, nincsen, aki megsiratna, hacsak nem vesszük ide Scarlettet, akit most egy kis időre magam mögött hagytam, még mindig nem szándékozom vastagon aláhúzni, hogy összetartozunk. A régi életemet nem adhatom csak úgy fel a kedvéért, így amikor jött az ajánlat, amely némi pénzzel is kecsegtetett, lecsaptam rá. Nem gondolom, hogy csapdába csalnának, noha van elég haragosom, és egy ilyen megbizatás tökéletesen eltűntethetne. Lehet hogy kamu az egész, és a helyszín egy jól megtervezett halálos kelepce. Ezen mosolyogva megvonom a vállamat, szántalan veszélyes helyzetből kivágtam már magamat, úgy gondolom, hogy ha itt a vége, akkor úgysem tehetnék ellene semmit, legfeljebb stílusosan távozom, és minősítem magamban a megbízót, hogy nem volt elég gyomra saját kezűleg vállalni a kiiktatásomat. Felkapaszkodok a párkányra, hogy macskamód végigegyensúlyozzak az erkély szélén, miután még nem léptem le a szobaszintre. Felgugolok, és oldalra hajtott fejjel hallgatozom. Appleton tehát nincsen otthon, mégis túlontúl könnyű. A botom a hátamra csatolva, a pakli kártyát húzom elő, hogy a nyitott ajtón surrogva bedobjam őket. Ha nem ütköznek ellenállásba, ártalmatlanul fognak lehullani a padlóra. Ha igen, nos az is egyfajta jelzés, miszerint ideje kereket oldani. Jobb félni, mint megijedni alapon tegyük próbára a rendszert. Ha értékes a doboz, és miért ne lenne értékes, akkor a védelmi mechanizmus is kifoghat rajtam. Visszafordulni dolgom végezetlenül azonban nem fogok anélkül, hogy nem tettem volna egy próbát.

A kártyák bepörögnek, aztán nem érzékelek felőlük semmit. Robbanást sem, ám más sem történik velük, nem tudom visszahívni őket bumerángszerűen. Leereszkedek végül az erkélyre, a botom kerül a kezembe, s ragadozószerű csendességgel sasszézom hármat előre, hogy arébb húzzam a függönyt, ám a küszöbön nem lépek át.



♫ Bed of roses ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Nothing to loose ◊ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Kedd 29 Dec. - 10:44

John Smith átlagos napját illetve éjszakáját töltötte ezen az estén. Őr volt ugyanis. Fegyveres, képzett, megbízható, és kellően túlfizetett ahhoz, hogy a vesztegetés teljességgel felesleges próbálkozás legyen esetében. Arról nem is szólván, hogy tulajdonképpen az életével tartozott munkaadójának. Nem csupán azért, mert éppenséggel igen szomorú sorstól mentette meg a kegyes nemes úr, Őfelsége lovagja. Sokkalta inkább - hiszen a szabadság földjén volnánk, nemde bár? - azért, lévén ilyen áron akár két emberre való húst, életet és halált is vehetne hétről hétre a megfelelő New York-i negyedekben. Tehát John Smith egy átlagos éjszakai műszakot végzett, szokásához híven maximális odaadással. Ez a kis történet azonban egyelőre nem róla szól.

Az erkély tágas, az üvegezett kétszárnyú ajtó mögötti szobát függöny rejti el a kíváncsi - s kellően magasról fürkésző - tekintetek elől. Az erkély nyitva, minden bizonnyal szellőztetés céljából. Szatén hatású függönyét a feltámadó szellő finoman ringatja, anyagán enyhe hullámokkal szaladva végig újra és újra. Mintha pajkos módon hívogatná a váratlan vendéget - már amennyiben valaki hajlamos efféle jeleket belelátni egy egyszerű, logikusan megmagyarázható jelenségbe.

A szoba egy lakosztály hálója, mely aztán dolgozó szobába illetve kis előtérbe torkollik. Amint kétes hírnevű hősünk az előtérbe ér, tapasztalhatja, hogy úgy tíz szívdobbanásnyi idő alatt az összes kártyalap, melyet játékra hívott - ha még rajta is voltak mentális radarján - sorban eltűnik. A folyosón padló nyikordul.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
hõs
look behind my mask
Play By : Taylor Kitsch
Hozzászólások száma : 46
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Szer. 23 Dec. - 21:00




A szörny & Gambit
 

A doboz... A leírásán túl aligha tudok róla bármit is, a tartalma nem különösebben izgat. Pénzért hozom majd el, no meg a hírnevemet öregbítendő, így alaposan meg kell terveznem a hadmozdulatot. Az első alkalommal csupán felderíteni megyek, megvizsgálni, hogy kivel is van dolgom, a kastély milyen protokollal bír. Ha nincsen szerencsém, a kastély titkokzatos ura ott fog, és nem lesz alkalmam mesélni róla másoknak hogyan is jártam. Na nem mintha olyan szószátyár lennék. Rendszerint egyedül dolgozom, ez most sincsen másképpen, Scarlettet visszavittem a birtokra, hogy ott biztonságban legyen, ám ami köztünk történt, mégiscsak említésre méltó annyira, hogy ne hagyjam magára, így ha ezzel a melóval megvagyok, visszatérek majd hozzá. Úgy láttam Appleton gyakorta utazik el, ezen alkalmak egyikét használom fel, amikor a kinetikával felruházott botommal lendülök át a kastély falán, merthogy fala is van, és előhúzva a paklimat szétdobálom őket a szélrózsa minden irányába, hogy ha megremegnek a levegőben, ha netán csapdát, vagy valamely erőteret érzékelnek. Óvatosan keresztezve a lépteimet osonok hangtalanul a sötét éjszakában, nem hinném, hogy Appleton dobbermenokat tartana. A kastély igen modernnek tűnik, kizárom annak lehetőségét, hogy bent titkos járatokra lelek majd. Kalapomat a homlokomba húzva a B terven tűnődök, ha meglepne valaki, akkor elmondhatom, hogy azért jöttem, hogy felhívjam magamra a nagybecsű tulajdonos figyelmét. Hiszen ha olyan titkai vannak, amit érdemes kilopni, miért is lehetnék én az, aki neki dolgozik. Megforgatva a botot feltornászom magamat az egyik erkélyre, hogy kilogikázzam, melyik szoba rejtheti a széfet. A háló? Netán a dolgozószoba? Az alaprajzot a kapcsolataim révén már sikerült feltérképeznem, így szisztematikusan fogok haladni. A tulaj a hét végéig nem érkezik vissza Salembe, ám nem hagyok magamnak esőnapot, most kell behatolnom, ha akarok valamit...




♫ Bed of roses ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Nothing to loose ◊ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Kedd 18 Nov. - 17:00


Különös fajta az ember. Hosszasan kérdez olyankor is, mikor tudja, vagy éppenséggel éppen csak sejti a választ. Gyakorta hiányzik a lét magabiztossága, mely megalapozná, penge módjára precízzé élezné az egyén tetteit. Nem, sokkalta többen vannak, kik inkább környezetük túlzott bonyolultságának tudják be saját döntési- vagy cselekvésképtelenségüket. Nincs új a nap alatt, mondaná ismételten kedves Sigmund barátom. Talán ideje lenne őt is előásnom, hiszen temérdek érdekesebbnél érdekesebb alannyal találkozhatna. Arról nem is szólván, miféle őrült zsenialitás ihlette kísérleteket szabadíthatna ismét a világra. Tán hamarosan meglátogatom...
- Sokkalta jobban félhetsz attól, hogy jelenlegi vágyaidat csupán sodródás útján nem érheted el, s sorozatos döntések meghozatalára szorulsz.
Ahogy magamhoz öleltem, hangom halkabbá válik, gyermekét nyugtató szülő módjára nyugtatón búgóvá. Orrán át nyugtató illatokat érezhet, szimulált szívverésem pedig az övével összhangban lassul, pihen meg, zaklatottságtól távoli állapotban.
- Az első döntést meghoztam helyetted. Ő pedig holnap ismét a tiéd lesz.
Nem hagyom magára, csak ismét rátörne a sírás. Ehelyett én magam juttatom el az alvás állapotába, stimulálva testét és érzékeit szavaimmal és más készségeimmel.

/Én is köszönöm a játékot! ^^/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Pént. 7 Nov. - 15:27



Összetörve...



Próbálom összeszedni magam, de most igazán nem megy könnyen. Kellőképp össze vagyok zavarodva, és amiket mond most valahogy csak még jobban összekavarják a fejem. Az a baj, hogy akármit is teszek, folyton csak azt látom magam előtt, ha egy pillanatra lecsukom a szemem, ahogy Ő távolodik tőlem, ahogy néz rám lemondóan, csalódottan, fájdalommal teli pillantással és ezt nagyon-nagyon nehéz kezelnem. Próbálom, komolyan próbálom, de nem lesz könnyebb attól, hogy ilyeneket mond róla.
- Ezzel most engem is méltattál tudod ugye? Én is... egyszerű vagyok? - azt hiszem a kérdés költőinek is minősíthető. Igen, jó eséllyel én is egyszerű vagyok, pont ezért képes befolyásolni, de azt hiszem most erősebb a fájdalom, amit érzek, mint hogy egyet tudjak érteni vele. Simon nem valami kutya és nem is buta. Tény, hogy vannak hibái, amiket nem lenne rossz valahogy kiegyengetni, de ha egyszer szeretsz valakit, akkor a hibáit is szeretned kell nem? Nekem pedig pont ezt kéne elfogadnom, hogy Simonban bármi is van, ami nem feltétlenül jó, attól még igenis összességében ő jó ember tudna lenni, ha igazán akarna, csak nem hagytam neki időt, hogy tényleg változni tudjon.
- És mi van, ha... ha tényleg így is van? Ha néha tényleg félek tőled? - erre tudom mi lesz a válasz, akkor majd könnyebben győzöm meg erről Simont igaz? Könnyebben elhiszi nekem, hogy okkal tettem, de még így is tudom, hogy nehéz menet lesz, pedig tényleg akarom, hogy bízzon bennem, hogy higgyen nekem. Nem akartam rosszat, csak túl sok minden történt, túl rövid idő alatt, amit nem tudok még most sem igazán kezelni. Már az is kész csoda, hogy sikerült a sírást nagyjából abbahagyni, de ebben nagy szerepet játszik az is, hogy a szavaira koncentrálok és hogy magához ölelt.
- Ő nem... ostoba, csak egyszerűbben látja a dolgokat nálad, mint ahogyan én is. - de ez nem baj, nem kell mindenkinek annyit gondolkodni és mindent túlbonyolítani. Az élet lehet egyszerű, ha nem zavarjuk nagyon össze, bár az enyém mostanában akaratomon kívül is folyamatosan megkeveredik, nem tehetek róla. Végül mégis csak bólintok. Igen, az alvás most jót tehet, álomba bőgöm magam, aztán majd... kitalálok valamit. Valahogy visszaszerzem őt, valahogy elérem, hogy képes legyen újra normálisan nézni rám... valahogy.

//Köszönöm újfent a játékot, remek volt! ^^//


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Csüt. 6 Nov. - 17:09


Halk, szolid nevetést fojtok dörmögéssé, mely brummogón szűrődik ki csukott számból. Ó, hogyne tudnám, miként oldható meg ezen egyszerű szituáció. Ily egyszerű szereplőkkel közel sem lehetetlen, magam pedig egyébként is inkább a későbbiekben számítok majd kellemes időtöltésre Jilliannel. Egyelőre tán még hasznos is számára, ha kutyát tart. Még ha efféle ostoba, kétlábú fajtát is szemelt ki magának.
- Eddig nem úgy tapasztaltam, hogy intellektusa kiemelkedő volna, így könnyedén képes leszel véleményét a kedved szerint formálni. Az ember egyébként sem egy túlságosan bonyolult szerkezet.
Atyai mosollyal arcomon tekintek rá, miközben kezem könnyedén siklik végig homlokának peremén, haján. Végül vállán állapodik meg, megkapaszkodva benne. Némileg megnyugtatom testét, kezdve zakatoló szívével, szavaktól és indulattól túlhajszolt tüdejével. Némi endorfinnal kiegészítve ez az állapot jó eséllyel valóban eljuttatja egyfajta biztonságérzet állapotába. Ennyi kell csupán, nem több. Most pedig ideje, hogy útjára küldjem, ha nem is azonnal.
- Elegendő, ha elhiteted vele, komoly indokkal tetted, mit tettél. Teszem azt rettegsz tőlem valami oknál fogva. Bőven elegendő, ha homályosan fogalmazol, utalsz az általatok mutánsoknak nevezett embercsoportra. Ő is közülük való, úgy gondolja majd, valóban lehetséges félelmet kelteni efféle adottságokkal. Amennyiben mást vagy többet árulnál el rólam, nos lehetséges, hogy nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja majd, nem hisz neked. Mások egészen biztos, hogy így tennének, így személy szerint nem zavartatom magam az ügyben.
Megcsóválom a fejem, s lassan kuncogás határára sodródom, váltakozva egyfajta széles vigyorral. Finoman megszorongatom vállát, majd simogatásba megy át mozdulatom.
- Tedd azt, amivel a nők oly könnyedén zavarják meg az ostoba férfiak elméjét! Hazudj! Formáld képedre az igazságot! Most pedig aludj, gyermekem! Holnap visszaszerezheted kedvelt játékszered.
Végül kezem feje búbjára kerül, ujjaim pedig félig-meddig hajába kotorva borzolják össze frizuráját. Pont úgy, mint egy kora tizenéves kölyöknek szokás tréfás hangvételű okítás idején.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Kedd 14 Okt. - 14:13



Összetörve...



Próbálok megnyugodni, de nem igazán megy könnyen. Egészen jó sikerült kivédenem, hogy ne kötődjek senkihez sem, erre most... minden teljesen felborult. Itt bőgök, miközben én voltam a hibás, bár ebben sem vagyok teljesen biztos, bár most tényleg mindenben magamat érzem rossznak. Talán ez majd változni fog, de attól most csak az a rémes bűntudat mardos, amivel nem tudok mit kezdeni. Utána szeretnék menni, rohanni, de tudom, hogy nem lenne semmi értelme. De itt sem okos döntés maradni, mert annak is csak rossz vége lehet. Akkor mégis mit kéne csinálnom? Leginkább azt hiszem... jó lenne kikapcsolni, jó lenne egyszerűen csak nem foglalkozni semmivel... aludni, vagy nem is tudom. Túl sok mindenen jár most az agyam és a nagy része már szinte fizikai fájdalmat okoz.
Nem vagyok egyedül... de hát pont e miatt lett a baj, pont miatta lett ez az egész, mert nem tudtam azt mondani hogy nem, mert talán nem mertem, talán nem akartam, én magam sem tudom igazán eldönteni. Végül cseppnyi hezitálás után, de mégis közelebb lépek, hogy a mellkasára hajthassam a fejem, hogy átöleljen, hogy megpróbáljak végre megnyugodni, még ha nem tudom, hogy erre egyáltalán van-e most bármiféle reális esély. Nem látom... nem tudom, hogy képes leszek-e rá. Tudom, hogy valahogy meg kell ezt oldanom, helyre kell hoznom, mert... mert szükségem van rá, és nem akarok nélküle élni, nem menne.
- Hogyan? Hogyan érthetném el, hogy megbocsásson nekem? Utál... láttam a szemén! De én nem... én megszerettem, és nem tudom, hogy miért csináltam, miközben... Nem értem saját magamat. - nem tudom, hogy mégis hogyan találnánk megoldást mindkét problémára. Nem tudom, hogy meg kell-e őt változtatni, vagy pont hogy így szerettem belé? Nem tudom, hogy tényleg szükség van-e rá, hogy próbáljak rajta alakítani. Eddig is próbáltam, de nem ment és mindezek után én voltam az, aki megbántotta őt, pedig nem akartam, nagyon nem, csak valahogy így jött ki a lépés. - Hogyan tudnánk rajta változtatni? - tudom én, hogy sok gond van a stílusával, hirtelen haragú és rendkívül kiszámíthatatlan. Épp olyan, mint én az a nagy helyzet, talán pont e miatt is vonzódom hozzá, mert túlságosan hasonlóak vagyunk, megtört lelkek, csak a sors fintora, hogy engem pont ő tört meg, pont miatta lettem olyan, amilyen.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Pént. 10 Okt. - 13:59


Szórakoztató népség az ember. Remek időtöltést nyújt akár megfigyelésük is, az esetleges interakciókról már nem is szólván. Kiváló kedvtelés. Egy ideig. Végül minden újdonság nyújtotta érdekesség fényét veszti, melynek folytán az elnéző hozzáállás is hajlamos mássá, kevésbé különlegessé tompulni. Amennyiben még jelentős mennyiségű bosszúságra okot adó tényező is szerepel, nos olyankor már egészen szomorú vége is adódhatna az érdeklődés korábbi tárgyának. Nem csupán az emberek rendelkeznek ugyanis a türelem nevezetű véges jellemzővel. Micsoda szerencse hát e gyermekember számára, hogy különös módon, de megkedveltem.
- Valamiről elfeledkeztél, gyermekem! - szám megértő mosolyra húzódik - Nem vagy egyedül. Jöjj, hadd nyugtassam meg túlhajszolt gőzmozdony módjára zakatoló szívedet!
Kezeimet enyhén széttárom magam mellett, felkínálva egy ölelés lehetőségét. Ezúttal szavaink között a kivételesen hosszas hatásszüneteknek köszönhetően a megszokottól jelentősen eltérő stílusú és minőségű kommunikációra adódhat lehetőségünk, amennyiben sikeresen alkalmazkodik a kisasszony is hozzá. Amennyiben közelebb ér, bal kezem hátára, jobbomat pedig tarkójára helyezem, ahogy magamhoz húzom. Ujjaim alig észlelhetően simítják haját, mint apró táncos lábak.
- Tudod jól - búgom fülébe halkan, harmonikusan zengő baritonommal -, míg kelleni akarsz, itt otthonod és családod van. A család pedig nem hagy cserben. Ha ez a ficsúr az a csecsebecse, amire vágysz, hát megkapod. Be kell azonban tanítanunk, különben még sok könnyet fakaszthat deviáns viselkedésével. Szerencsénkre mindkét megoldandó problémára akad alternatívám.
Ugyan, miért is ne? Hasznos lehet még ez a jellemében és intellektusában is komoly kihívásokkal küzdő szoknyavadász. Mindösszesen kivételesen nagy kiterjedésűre fejlesztett öntudata és magabiztossága az, mellyel ujja köré csavarja a másik nem tagjait, ám ez láthatóan elegendő is. Ugyanakkor személy szerint nem találom oly vonzónak, hogy bármiféle szabadidős tevékenységre használjam. Ellenben testi adottságai tudományos szempontból igen érdekesek lehetnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Pént. 3 Okt. - 21:29



Vendégségben



A hangra és az érintésre főleg összerezzenek kissé. Ha van igazi mélypont, akkor azt most sikerült elég szépen elérni. Próbálom én összekaparni magam, de nem igazán sikerül, hiába akarom annyira, de legalább most nem viszi túlzásba, csak a keze van a vállamon, és kész. Én pedig próbálok valamelyest megnyugodni, bár nem mondanám, hogy könnyen megy.
- És... és ha nem ad? - igazából a többit most fel sem fogom, a bántó részt, hogy eljátssza a sértett kisasszonyt, meg hogy ahogy én is adtam neki. De ő Simon, ő... ő nem én vagyok, ő azért más, mint én és egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy fog reagálni, egyáltalán nem biztos, hogy tényleg ad nekem egy második esélyt, vagy egyáltalán bármilyen esélyt, pedig én akarom. Valahogy... muszáj!
- De én nem haragszom rá. Ő... haragszik rám, hát látod nem? És... és teljesen jogos, mert én hibáztam. - én voltam az nem ő, nem nekem kell mérgesnek lennem, hanem ő lehet az minden joggal. Én csak... csak azt szeretném, ha megbocsátana, vagy ha visszacsinálhatnám. Én is ugyanolyan mulandó ember vagyok, mint ő. Ennek ellenére mégis megfogom a felém nyújtott kezet, mert tudom, hogy fel kéne innen állnom, ha tenni akarok valamit, akkor innen a fűből azt úgy se lehet. Amikor viszont az arcomhoz ér, akkor automatikusan húzódom el. Így kezdődött az előbb is, így történt, hogy képtelen voltam visszafogni magam, hogy megadtam magam neki és nem akarok még a közelébe se kerülni újra ennek a hibának. Nem igazán értem a szavait, ezért bizonytalanul lépek hátra, megtörölve az arcomat, hiába, hogy még nem apadtak el teljesen a könnyeim, de már legalább csökkenőben vannak, miközben próbálok arra figyelni,a mit mond nekem.
- El akarom nyerni a bizalmát, de én nem... nem akarok ártani neki. Már így is megtettem. - ő nem volt itt, nem látta, én igen, hogy hogy nézett rám. Tudom, hogy nem mutatja ki úgy, mint én, de az a düh, amit a szemében láttam... bőven elég volt, hogy értsem milyen szinten bántottam meg őt, vagy legalábbis valamelyest sejtem. De nem akarom még jobban bántani, eszem ágában sincs, azt akarom, hogy... hogy megbocsásson.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Szer. 1 Okt. - 18:46


- Utána fogsz menni. Ő pedig majd szépen eljátsza a sértett kisasszonyt, mielőtt nagylelkűen ad neked egy másik esélyt. Éppúgy, ahogy te adtál neki.
Kezem könnyedén érkezik vállára, mielőtt finoman megszorítaná. Ez amolyan ölelést pótló avagy megelőző gesztus, nagyobb traumák után fordul elő - főként lányregényekben -, mikor az érintés elsőre inkább csak jobban felzaklatná az illetőt. Egyelőre azonban bőven elég, ha tisztában van jelenlétemmel, s gondolatban kapaszkodhat ezen tudatba, hiszen tökéletesen bizonytalannak tűnő világképét csupán egy megrendíthetetlen pont állíthatja helyre. Ez természetesen szükségszerűen hozza magával azon jelenséget, miszerint a már említett pont válik ezen világ középpontjává.
- Hamarosan rendkívüli haragot fogsz érezni. Azt akarom, hogy megzabolázd, és irányítsd ezt a tüzet magadban! Számtalan sebet köszönhetsz már ennek a múlandó embernek. Ám nincs okod aggodalomra.
Kezemet nyújtom felé, fejemet enyhén meghajtva, s ha elfogadja segítő jobbomat, talpára emelem. Tekintetem tekintetébe mélyed, miközben arcomon a szokástól eltérően nincs mosoly, se vicsor. Mondhatni semmiféle érzelem nyoma nem látható. Ahogy lepillantok rá, kezem az arcára simul, fejem pedig kissé oldalra döntöm.
- Ha az égiek el is hagytak, az ördög a pártodat fogja. Az pedig, ki életedet romlásba döntötte, nos megtapasztalhatja poklodat. S hogy célt és tartást nyerj létedben, ő maga szolgál majd eszközül. Ehhez azonban el kell nyerned bizalmát, egyetértünk?
Ezen arcom most nem az éhes szörnyeteg. Nem a buja férfi. Nem a kérlelhetetlen, szeszélyes diktátor. Így igaz, Jillian éppen a hadvezérrel nézhet farkasszemet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Szer. 24 Szept. - 10:40



Vendégségben



- Nem varázsütésre. Nem... nem volt ilyen egyszerű. - de azt hiszem ezt most kár lenne magyaráznom, úgyis képtelen lenne megérteni és igazából nem is várhatom el tőle. Majd talán valamikor, már ha egyáltalán látni akar még az életben, mert ha elmondok neki mindent, ha kitálalok, akkor fogalmam sincs, hogy mégis mit fog rá reagálni, de őt ismerve nem lesz sem finom, sem visszafogott. Én is így lennék vele, ordítottam már vele nem is egyszer, és nem volt jogom, hogy ezt tegyem vele... ellene, tudom. Mégis sejtelmem sincs, hogy miért történt, hogy miért voltam képtelen ellenállni. Egyszerűen nem ment. Még nem megy annyira ez az egész javuljunk meg dolog, ahogy kéne. Úgy érzem kettőnk közül eddig én igyekeztem jobban, és most mégis én lettem, aki a legnagyobb hibát elkövette, amit csak lehetett és teljes joggal lesz e kibukva rám.
- Én sem... sose kaptam senkitől semmit és... nálad is úgy kellett kiharcolni mindent. Ő meg csak... kedves. - minden kérés nélkül. Nem nekem kellett meggyőzni róla, nem nekem kellett megérteni vele, hogy érdekes, hanem egyszerűen csak tette, amivel hatni tudott rám. Simon pedig valahogy nem vesz észre soha semmit, mindent úgy kell a szájába rágni, ami általában nagy vitákkal indul és záródik és most egyszerűen csak könnyebb volt a kellemes utat választani, azt, amikor vagyok valaki, amikor fontos vagyok és érdekes, amikor nekem kellene nemet mondani és nem nekem könyörögni, amit már olyan sokszor tettem. Mindig én tepertem mások után, mindig én próbáltam megfelelni, az apámnál és nála is, és most az egyszer ez nem így volt. Egyszerűen csak... kiélveztem ezt, ami olyan nagy bűn? Igen... tudom, hogy az, és ez a legrosszabb az egészben, hogy attól még nem szabadott volna ezt tennem és most minden oka meg van rá, hogy üvöltsön velem és mindennek elhordjon. Én pedig nem tehetek mást, mint hogy hallgatom és tűröm, már amennyire képes vagyok rá.
- De én... én tényleg nem. Te nem tudod, hogy milyen, fogalmad sincs, hogy mikre képes. - talán valahol mélyen ez is benne volt, hogy nem akartam semmi rosszat. Mert mi van, ha kitartok, ha nemet mondok? Vajon elfogadta volna? Tudom, hogy mi történt a kocsija hátsó ülésén, tökéletesen emlékszem rá, mint ahogy arra is, amit azokkal az emberekkel csinált. Emlékszem az arcára és minden apró momentumra, amit valahogy képes elfeledtetni velem, de közben tudat alatt ott van a tény, hogy még sem megy... mégis csak talán féltem tőle, hogy annak komolyabb következményei lehetnek, ha nem teszem, amit akar. Nem akartam, hogy fájjon, én csak... csak nem akartam több fájdalmat, egy keveset sem. - De nem... nem így volt, nem ellened... ez... - nem értené most meg, én pedig képtelen vagyok normálisan szavakat formálni. Egyszerűen nem megy és nem hiszem, hogy most bármit fel tudna fogni. Leszállt az agyára a vörös köd és kész, már azon jár az esze, hogy minden csak arra ment, hogy átverjem, pedig nincs így, isten bizony, hogy nincs! Nem terveztem el, hogy bántani fogom, eszem ágában sem volt, én tényleg... tényleg fontos lett nekem. Ha nem így lenne, akkor nem érezném így magam. Ő is csak a düh miatt nem látja most. Ha ezt akartam volna, akkor most diadalittas mosoly ülne az arcomon és nem érezném magam a világ legrosszabb emberének.
Nem lep meg, hogy elrántja a kezét, én is így tennék a helyében, de attól még ugyanolyan rosszul esik és szinte már ijedten rántom vissza, hiába tudom, hogy nem bántana, mert ő... ő nem tenné sosem igaz? Fizikailag nem. Aztán csak nézem, ahogy elmegy. Várható volt, de attól még ugyanolyan rémes ez az egész. Csak akkor engedek a térdeimnek, amikor már elég messze van, bár kétlem, hogy jelen helyzetben érdekelné bármi is. Egyszerűen csak összecsuklik a lábam, és végül a földön kötök ki. Nem érdekel most, hogy a drága ruhának nem tesz jót a fű, nem érdekel most semmi sem. Tudom, hogy mennyire fájhat most neki, nekem pedig épp olyan rossz. Na jó, biztos, hogy nem ugyanannyira, de attól még igen. Látni, hogy elmegy, amikor én ugyanúgy nem engedtem senkit közel magamhoz már jó ideje, de őt igen és most... vége? Mert elszúrtam? Képtelen vagyok feltápászkodni, képtelen vagyok bármi mást csinálni a szinte már megszűntethetetlennek tűnő zokogáson kívül.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Kedd 23 Szept. - 19:49



Mi a franc?



- Kitalálom! Jött a lovagod és varázsütésre meggyógyított téged. Eltaláltam? – oké, tudom, hogy lehetséges, mert vannak más mutánsok, talán ez a fickó is az, de én gyógyítás helyett inkább valami olyan képességet képzelnék el, ami az IQ-át tornássza feljebb, vagy magyarázatot arra, miért ilyen rohadtul idegesítő a számomra. Persze, gondolom a pénz, meg ez az egész ismeretsége Jillel, de attól még nem kéne első pillantásra ellenségesnek lennem vele, igaz? Vagy mégis? Igazándiból ez a kérdés nem érdekel, nem is tudom minek töprengek rajta. De még csak Jill szavain se kéne. Bajban volt, de megmentették, én persze sehol nem voltam, nem gondolta, hogy esetleg szólni kéne, nem inkább elvárja tőlem, hogy csak úgy kitaláljam mi baja volt.
- Egy kicsit mi? Bocs, hogy nem vagyok olyan rohadtul udvarias, mint a haverod, de én nem pénzben úszkálva nőttem fel! – oké, ez most előítélet, de leszarom. Lehet megdolgozott a pénzéért, lehet nem, kit érdekel, de most komolyan? Magasból szarok arra, hogy milyen gazdag a barátja, vagy milyen rohadtul figyelmes és udvarias tud lenni. Nekem ez nem megy, nem az angol királynővel teáztam kiskoromban baszki. Egyszerűen irreális az, amit vár tőlem. Változzak meg, oké, megcsinálom, ne feküdjek össze más nővel, pipa, de az, hogy folyamatosan minden szarért engem hibáztat és vesz elő, hát az már nagyon nem okés. Erre megint jön az, hogy én egy kicsit… mi? Seggfej vagyok? Az, tudom, de miért kell ezt a balhét is rám verni, ha egyszer nem én miattam van ez az egész. Ő hívott ide, pedig gondolhatta volna, hogy ez aztán rohadtul nem fog menni, mert nagyon nem bírom azokat, akik azt hiszik, hogy pénzzel mindent meglehet kapni. Rühellem az ilyet, és ezt ő is sejthette, de ide kellett hívnia, hogy bemutató tartson nekem. Minek? Ha annyira imádja a fickót, akkor költözzön ide baszki, nem kértem idegenvezetést.
És eddig még csak ideges se voltam, de mikor végre kiböki, hogy képes volt lefeküdni a fickóval… de persze nem akarta, véletlen volt, mi? Mégis mi a szart képzel magáról? Talán nem kéne így kiakadnom, mert nagylány már, megtudja válogatni, hogy kivel mit csinál, de akkor is! Megígérte, és egy rohadt pillanatig azt hittem, hogy komolyan is gondolja, hogy… hogy nem tesz ilyet, de persze ezt is cseszhettem, mert én hülye elfelejtettem az aranyszabályt: ne bíz senkiben! Mert mindenki átver, csalódást okoz, nincs olyan boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nem, az élet kemény, és addig nem fog megállni, amíg ki nem nyír téged. Úgyhogy most már a legkevésbé sem érdekel, hogy sír. Sírjon, megérdemli baszki! Megütni nem fogom, de… de rohadtul mérges vagyok rá, ha szemmel lehetne verni, akkor már nem lenne épen maradt a csont a testében. A francért kellett nekem ezt az egészet erőltetni! Lekellett volna rendeznem őt minél előbb, aztán elküldeni a picsába, hogy ez ne történhessen meg. De nem, én hülye barom játszottam a jó embert, de valljuk be: nem megy! Mindig visszarugdos oda, ahonnét indulok, folyamatosan magamra kell vennem minden rohadt hibát, és ha tényleg csak egyet hibázok saját magamtól, már azt is úgy veszi, mintha embert öltem volna. – És ha valaki kedves veled, azzal össze kell feküdni? És mi az, hogy te nem akartad? Nem lennék ilyen kurva ideges, ha nem akartad volna! – igyekezett… komolyan mindjárt felrobbanok mérgemben. Meg ne szakadjon a szívem, szegényke próbálkozott… basszák meg! Látom kurva jól mentek a próbálkozások, nem itt lennénk és nem így, ha bármit is tett volna ellene. – Mondd csak, mennyi időbe tellett eldönteni, hogy átbaszol? Két másodperc? Vagy nem is gondolkodtál, nem? Végül is mi a szarnak gondolnál magadon kívül másra? – nála ugye mindenre a szex az orvosság, meg se merem kérdezni, hogy hányszor kurogattak még együtt, mert dühömben talán kedvem támadna megölni az egyik kicseszett pincért, vagy kertészt, akármi is van még itt. Bíztam Jillben, és pontosan erről a pofára esésről beszéltem neki. Pontosan ettől féltem, pontosan ez az, ami a legkevésbé sem hiányzott az amúgy is elkúrt életembe. – Hogy meg ne szakadjon a szívem! – mordulok fel a szavaira, és szinte azonnal el is rántom a kezemet, ahogyan megpróbál hozzáérni. – Hozzám ne érjél baszki! – ez most rohadtul nem az a helyzet, hogy elviseljem az érintését. Ez most rohadtul az a helyzet, hogy tartsa távol magát tőlem. – Szerencsére van más segítséged is rajtam kívül. – ahogyan a haverja mondta. Ha már ilyen kibaszottul jóban vannak, akkor biztos jól el lesznek ezután is együtt. – Mert én most már magasból szarok rád. – vannak dolgok, amiket ha megígér az ember, be is tartja. Főleg, ha állítólag fontos neki a másik. Nekem fontos…. volt, nem is dugtam meg senkit sem. Neki állítólag fontos voltam, mégis összefeküdt ezzel a barommal. Szóval, hogy is van ez? – Üzenem a haverodnak, hogy bassza meg! – és nálam ez is a végszó. Nem búcsúzkodom,nem mondok kedveseket és szépeket neki. Nem, egyszerűen lelépek, úgyhogy jól nézzen meg, mert soha a büdös életbe nem fogom őt keresni többet. Azt csinál, amit akar, leszarom. Én csak nemes egyszerűséggel hátat fordítok neki, hogy végre elmehessek innen. Nem kell az a rohadt limuzin sem, hazasétálok, most kell… nem is tudom mi kell, de nem egy kicseszett limuzin.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Kedd 23 Szept. - 17:53



Vendégségben



Fogalmam sincs, hogy tehettem, most már tudom, még inkább, mint eddig. Egyszerűen... nem szabadott volna, gondolkodhattam volna, de képtelen voltam. Túlságosan jól ismer, Edward... pontosan tudja, hogy mire van szükségem, pontosan tudja, hogy mit akarok, csak egyet nem tud... azt hogy mindeközben tény és igazán elkezdtem kötődni Simonhoz, a hülyeségei ellenére is, a defektessége ellenére is, hiába nem kéne. Bármilyen értelmes ember hülyének nézne, ha tudná, hogy mit csinálok, hogy azt kezdem el megszeretni, aki ilyenné tett, aki bántott, aki megalázott, aki... és mégis ez a nagy helyzet, mégis ez történik és én képes vagyok elszúrni. Nem akartam, tényleg nem, valahogy csak megtörténtek a dolgok és most fogalmam sincs mit tegyek, hogyan mondjam el neki, vagy aztán hogyan érjem el, hogy képes legyen újra bízni bennem, újra úgy tekinteni rám, ahogy eddig. Próbálkozik, tudom, hogy így van és én képes vagyok ezt tönkre tenni csak azért, mert nem vagyok elég erős, mert nem tudtam nemet mondani, mert nem volt annyi eszem, hogy inkább elmenjek hozzá, hanem itt maradtam és ide hívtam. Mégis... mit gondoltam? Épp az a baj, hogy nem sikerült sajnos gondolkodni, pedig kellett volna, számolni a következményekkel.
- Itt nem, itt már nem, de ott... - nem érdemes magyarázkodnom, nem értené, nem is kell értenie. Edward valahogy segített, meggyógyított, nem látszik rajtam semmi sem abból, ami tegnap éjjel történt, bár abban sem vagyok teljesen biztos, hogy éjjel volt, hiszen még csak egy ablak sem volt ott, ahova bezártak, de a fájdalomra tökéletesen emlékszem, arra amit az a nő csinált velem. Meg akart ölni, de nem csak úgy egyszerűen, kínozva, hogy minél jobban fájjon és nekem semmi esélyem sem volt tenni ellene. Ha nincs segítségem, akkor már nem élnék, csak ezek után nem kellett volna így elszúrnom, már tudom, de mégis... mit tehetnék utólag?
- Nem, én nem ezt mondtam, csak te... egy kicsit... - összeszorítom a szemem. Nem tudom, hogy mit mondjak neki, nem az ő hibája, csak ideges vagyok, mérges magamra és ezt rajta vezetem le. Nem szabadott volna ide hívnom, de megtörtént és nem szabadott volna hagynom azt sem, ami történt, de az is megtörtént és most nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. Az utóbbi pár évben bántottam már meg másokat, de őt nem akartam, komolyan nem. Neki nem akartam ártani még véletlenül sem, mert... mert igyekszik és mert fontos lett nekem akármennyire is irreális ez az egész.
Nem merek felnézni rá, amikor végül kibököm a lényeget. A vállam rázkódik, hiába tudom, hogy nem nekem kéne sírni, de rémesen érzem magam és tudom, hogy ki fog akadni és a tetejében totál joggal teszi, ami pedig ezt váltja ki belőlem, a sírást, ami még nem jött egészen elő eddig a pontig, amikor el nem kezd kiabálni. Szó szerint összerezzenek. Nem azért, mert félek, hogy bántana, mert... mert nem tenne ilyet igaz? - Nem! Nem a ruha miatt, nem ez volt az oka, én csak... túlságosan kedves volt, tudta, hogy mitől jó nekem és... Sajnálom Simon, nem akartam, próbáltam nagyon igyekeztem, csak... - kétlem, hogy bármit mondanék az most érne valamit, de mégis próbálkozom. Próbálom megmagyarázni neki, amit nem lehet, mert erre nincs magyarázat, ezt nem lehet csak úgy kibeszélni és majd elmúlik, hiszen ha ő tette volna ugyanezt fordítva én is totál ki lennék bukva. Minden joga meg van rá, hogy sértegessen, hogy durván beszéljen velem... minden joga. - Nem azért, ez... nem bosszú volt. Nem akartalak bántani, kérlek... Simon... - potyognak a könnyeim, ahogy próbálom megfogni a karját, még ha tudom is, hogy nem fogja hagyni. Ideges, látszik rajta, kiabál, szinte már vörös a feje, ami tökéletesen érthető is, és én nem tudom, hogy mit tegyek, hogy hogyan segítsek, hogyan változtassak ezen. Valahogy kell, valahogy akarok, mert... el fog menni. Nem akarom, hogy elmenjen!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Hétf. 22 Szept. - 18:11



Mi a franc?



Kezdtem azt hinni, hogy nem való nekem az élet. Mintha eleve gyári hibásként születtem volna. Elvégre… selejtek mindig vannak, nem? Akkor miért ne lehetne az, hogy én is valami hasonló vagyok. Az érzelmek nagyon nem az én asztalom, és teperhetek bármennyire is azért, hogy ez ne így legyen, soha nem leszek elég. Azt hiszem ebbe már rég bele kellett volna nyugodnom, csak én hülye elkezdtem reménykedni, ami tilos, mert a remény a hülyéknek a való, azoknak, akik képtelenek belátni, hogy úgysem fog nekik sikerülni, bármit is csinálnak. Én próbálkozom, de olyan, mintha észre sem venné. Utoljára olyan tizenkét éves koromban engedtem meg magamnak, hogy kötődjek bárkihez is, azóta képszakadás, csak az utóbbi időben borítottam fel mindent. A világ legfigyelmetlenebb emberéből nem tudok egyből a legfigyelmesebbe átvedleni.
-Ja, látom mennyire szar dolgod volt. – mondjon érzéketlennek, vagy seggfejnek, nem érdekel, ez vagyok én, cinikus és sértő sokszor, nem tudok ezzel mit kezdeni. Fogadjon el ilyennek baszki és kész. Oké, nem tudtam, hogy életveszélyben volt, de mégis honnan tudtam volna, ha nem mondja? Nehéz úgy aggódni valakiért, hogy ilyen cuccban parádézik egy palotában, amiben egy kicseszett felső tízezerbeli faszi lakik. Szóval ne várja el tőlem, hogy utólag is halálra aggódjam magam, mikor meglátom ezt. Nem vagyok jós, se médium, se gondolatolvasó, hogy rájöjjek mi baja van, ha nem mond és nem mutat semmit! Nem is az a baj, hogy nem igyekszem, hanem, hogy olyan magas elvárásai vannak, amit egy óriás sem tudna megugrani. Igyekszem, de semmit nem ér, és  most kivételesen úgy érzem, hogy ez rohadtul nem az én saram.
Látom rajta, hogy sikeresen eljutottunk addig, hogy sírás közelben van, de most az egyszer magasból leszarom. Nálam is elszakad egy idő  után a cérna, nem vagyok a bokszzsákja, amit kedvére püfölhet, ha éppen olyan kedve van. Nem, nekem rohadtul elegem volt abból, hogy folyamatosan csak én vagyok az, aki mindent elbasz. Oké, csináltam már sok szarságot, elég sok embert meg is bántottam, öltem is meg már néhányat, vertem félholtra őket, elismerem, hogy abban én is hibás voltam. Sok bűnöm van, de tudok velük élni, nem kell hozzá pap, vagy valami más hülyeség. Viszont azzal már nem tudok meglenni, hogy mindent magamra vegyek helyette. Elegem volt ebből, mert bármennyire is próbálok nem hibázni, folyamatosan rám akar verni minden hibát, én pedig most már ezt nem fogom hagyni. Elég volt, nem érdekel, ha sír, én is sírhatnék baszki, erősen kétlem, hogy az meghatná. Mégis hogy a francba legyek jobb ember, ha mindig bennem keresi a rohadt hibákat?
-És ha valamit nem tudsz, akkor kell engem kell elővenni. – jellemző baszki, már hozzá szokhattam volna. Szar az élet? Elromlott a hűtő? Hibáztasd csak Simont, mert ő erre való, mit számít az, hogy száz, vagy százegy ember baszogatja őt mindenért? Ez egy vicc! Cseszeget mindenért, aztán meg nem tudja, hogy mit kell tenni, hogy mit mért csinál, de engem azért elő kell kapni abból a rohadt cilinderből. Az a baj, hogy nem is amiatt vagyok kiakadva, hogy bizonytalan. Azért vagyok kiakadva, mert engem hibáztat ezért! Mégis mi a szerepem ebben nekem? Még a gondolataim is hangosabbak, mint amit Jill súg maga elé, úgyhogy csak dühösen kifújom inkább a levegőt. Az a baj, hogy ő nagyon sok helyen szeret nagyon sok emberrel lenni, és… és nem értem, hogy miért nem képes eldönteni, hogy végre mit gondol rólam. Egyik nap még nem vagyok annyira rossz, aztán én vagyok a legnagyobb seggfej a világon, majd megint jó fej vagyok, és végül természetesen megint én kúrok el mindent. Csak egyetlen egyszer döntse már el, hogy mégis melyik vagyok! Velem akart ott lenni? Szuper, örülök neki, csak nem vigasztal meg! Lehet, hogy én is túl sokat várok, de hogy betelt a pohár, na az biztos.
Most mit kéne csináljak? Megölelnem? Bocs, de nem megy, dühös vagyok, és akármekkora parasztság is, de most nem hinném, hogy vigasztalgatnom kéne. Lehet, hogy gyerekes, de ki nem szarja le, az én lelki fejlődésem elégé lassan halad, néha gyerekes vagyok, ez van. Sírja ki magát, nem érdekel, de ennek most nem összeborulás lesz a vége. Nem, ahhoz túlságosan is pipa vagyok. És talán éppen ezért nem is esik el egyből, hogy miről beszél, aztán… bumm. – Nem akartad? Meséld már el, hogy a francba lehet véletlenül lefeküdni! – ha eddig nem kiabáltam, akkor most jött el az a pont, hogy igen. – Szóval ez kell? Pénz, ruha meg ékszerek?! – most már kellőképpen felhúztam magamat. Csoda, hogy nem robbanok fel mindjárt itt helyben. – Egyetlen kicseszett, rohadt dolgot kértem tőled, és nem érdekelnek a kifogásaid! Ha én szarul vagyok, akkor leiszom magamat, nem pedig egy csajt viszek fel magamhoz! És tudod miért? Mert megígértem neked! – na erről beszéltem, ezért nem éri senkiben sem bízni, mert erre találták ki a mondást: túl szép, hogy igaz legyen. – Sikerült, átbasztál, elismerésem, így már kvittek vagyunk? – oké, a düh beszél belőlem, de most ezt minek kellett? Én megerőszakoltam és tönkretettem, ő meg eléri, hogy érezzek valamit és azonnal ellenem is fordítja ezt? Szép, és az a baj, hogy számítanom kellett volna erre. – Bekaphatjátok mindketten! – ő is, meg az a barom az asztalnál a kicseszett Nobel-díjával. Kapják be!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Hétf. 22 Szept. - 16:34



Vendégségben



Nem tudom, csak azt akartam, hogy ne aggódjon, csak azt akartam, hogy itt legyen, hogy... a jó ég tudja, tényleg nem tudom, hogy mire volt ez jó! Nem volt okos döntés és nem szabadott volna ide hívnom. El kellett volna mennem akkor, amikor Edward megkérdezte, hogy mit akarok. Nem küldeni érte egy kocsit, hanem nekem pattanni be és lelépni, akkor most nem érezném magamat ennyire ramatyul, akkor most nem őt vádolnám megint mindenért, amikor igazából tényleg nem kellene, de fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne tennem, mert bármennyire is jól alakultak a dolgok valahogy képtelen egy szintnél feljebb lépni, mintha... mintha lehetetlenség lenne. Nem is tudom, hogy mit akarok pontosan, vagyis... pont az a baj, hogy azt sejtem, csak épp túl sokat várok el tőle túl rövid idő alatt, de nem tudom, hogy nekem ez a tempó elég-e, vagy hogy mikor jön rá, hogy inkább mégse kínlódik a dologgal, hanem szépen feladja és kész.
- Nem voltam meg tökéletesen! - komolyan majdnem még a lábammal is toppantok. Fogalma sincs, hogy mi történt, fogalma sincs, hogy mégis min mentem át. Sejtése sincs róla, ahogy arról sem, milyen szinten vagyok összezavarodva, hogy mennyire rohadt nehéz nemet mondani akkor, ha valaki tényleg figyel rád és azt érzed, hogy igazán törődik veled, hogy nincsenek piszkálódások és odaszúrások, meg... meg minden ilyesmi, amiket ő hajlamos tenni. És most fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne tennem, hogy mondjam el neki azt, ami tudom, hogy az egyik legnagyobb hibám volt. Ezért van, hogy megint csak őt bántom, megint csak őt hibáztatom, pedig most magamat kell, pedig most én voltam az, aki képtelen voltam normálisan viselkedni, képtelen voltam kibírni. Képtelen vagyok visszavágni neki, csak állok, amikor megemeli a hangját is egy kicsit és hallgatom a szitkait, amik még szinte sehol sincsenek, mert jön majd durvább, tisztában vagyok vele, és talán arra próbálok felkészülni, amíg nem szólalok meg.
- Én... én... - és megint itt vagyunk, hogy vagy megpróbálom őt hibáztatni mindenért kiakadni, vagy jön az, amit most, hogy sikerül átjutni a másik végletre, hogy már most majdnem sírás közeli állapotban vagyok. Az a baj, hogy igaza van, nem így kellett volna ezt az egészet kezelnem, nem így... de én se vagyok ebben még jó. Nem is tudom, hogy mit várok tőle, néha irreálisan azt, hogy egyszerűen csak tudja, hogy mi a jó nekem akkor is, ha én nem tudom. Ez a rossz, hogy Edward mintha tudná, mintha olvasna a gondolataim között, mintha rövid idő alatt már tökéletesen kiismert volna, miközben Simon képtelen rá. Ő ugyanolyan dacos és önfejű, mint én és ezért mindig valami egymás gyilkolása lesz a vége a beszélgetéseinknek, vagy inkább vitáinknak ez a jó szó. És most is ezért szenvedek, mert ennek ellenére vele akarok lenni, csak valahogy nem megy, valahogy képtelen vagyok kezelni őt, magamat... minket.
- Nem tudom... én csak... fogalmam sincs Simon. Tudom, hogy nem így kellett volna, de... nem tudtam, hogyan és... - még most sem tudom, és ezek után, amit mond attól csak még rosszabbul érzem magam. Nem ezt akartam, nem így és most minden kezd megint a feje tetejére állni, pedig olyan jól indult még az elején, annyira... tényleg jól. És most sejtelmem sincs, hogy mi lesz belőle, mert én szúrtam el, pedig megígértem, hogy nem fogom, de majdnem meghaltam és olyan baromi nehéz nemet mondani neki, mert... pontosan tudja, hogy mi kell nekem, jobban tudja, mint én és ezt baromi nehéz kezelni. - Mert veled akartam ott lenni. - bököm ki egész halkan, szinte már csak magam elé suttogva, fel se nézve, mert nem megy... igaza van, képtelen vagyok a szemébe nézni. Képtelen vagyok úgy, hogy tudom, mit csináltam, hogy így viselkedtem vele, hogy kiborítottam a helyett, hogy visszamentem volna hozzá azonnal utána. Egyszerűen elcsábított ez az egész helyzet, a ruha, az ékszer, a kedves szavak, a lágy érintések és... Szar ember vagyok, én vagyok az, nem pedig ő.
- Simon... én... - képtelen vagyok kimondani, és képtelen vagyok visszatartani a könnyeket. Nem fair, tudom, hogy a nők sírnak akkor is, ha ők szúrnak el valamit, de képtelen vagyok ezt befolyásolni, nem megy. - Megöltek majdnem ott és Edward segített, kimentett és ő valahogy tudja, hogy mit akarok és túlságosan... Nem tudom elmagyarázni, de rohadt nagyot hibáztam, de... de nem akartam hidd el kérlek, csak... meg voltam ijedve és összezuhanva és... - képtelen vagyok ránézni még mindig nem megy, de félek tőle, hogy így is pontosan tudja, hogy miről beszélek, még ha képtelen vagyok is kimondani szavakkal, mintha attól nem lenne igaz, pedig igen... és fogalmam sincs, hogy mégis hogy voltam képes rá.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Szomb. 20 Szept. - 23:39



Mi a franc?



Igazából nem tudom mire számított mikor idehívott. Szerintem azt már ő is előre érezte, hogy nehezen leszek meg a jótevőjével egy szobában, de mégis felhívott, hogy jöjjek ide, pedig sokkal jobb lett volna, ha otthon megvárom. Már, ha egyáltalán hazajött volna. Mármint hozzám vissza. Ez az egész vacsora olyan volt, mint valami verbális farokméregető verseny, amihez rohadtul nem volt kedvem, és nem értem, hogy miért vagyok itt. Nem hinném, hogy olyan nagyon hiányoztam volna neki, mert akkor már hamarabb kaptam volna egy telefont legalább. Ha arra ment ki, hogy felvágjon, hát oké, sikerült, látom, hogy milyen ez a hely, látom a ruháját, látok mindent, csak azt nem, hogy mi értelme volt ennek!
-Már megint ezzel jössz? Igenis aggódtam érted basszus, de látom felesleges volt, mert tökéletesen megvoltál! – mégis mit kellett volna tennem? Körbe járni a kicseszett várost, hogy ki látta az eltűnt… barát... mindegy, szóval ezt kellett volna tennem? Mégis mi értelme lett volna annak? Semmi, ezért ültem otthon, remélve, hogy talán eljut valami telefonhoz és felhív. Na jó, nem csak ezért ültem otthon, de részben ezért is, nem véletlen volt bekapcsolva az a telefon. De aggódni úgy látszik felesleges volt, mert amíg én azon filóztam, hogy vajon hova tűnt, addig tökéletesen elvolt a kis barátjával. – Ez most komoly? Nem megsérteni akartalak hanem… egyáltalán mi a szarért magyarázkodom? Úgyse, hallod meg bármit is mondok! – nem megbántani akartam őt azzal baszki, csak azt akartam kifejezni, hogy elégé más rétegbe tartoznak ők ketten, és ennyi! De ezen persze megint szokás szerint felhúzza magát, és megint én vagyok a szaralak. De most le is szarom, nem fogok emiatt magyarázkodni, már belefáradtam abba, hogy minden félreértését folyamatosan kimagyarázzam. Nem lehülyézni akartam őt, és ha ezt képtelen elhinni, akkor így járt basszus. Elegem volt abból, hogy folyamatosan csak leszól mindent, amit mondok. Alapból mit várt, mikor idehívott? Hogy majd előrázom a kisujjamból az udvarias Simont?
- Igen, megint én vagyok az, aki mindent elcsesz, egyértelmű! Mi lenne ha mondjuk elmondanád, hogy mik azok a részletek, amikre nem figyeltem már megint oda! – esküszöm, hogy soha senki nem értett még úgy a kiakasztásomhoz, mint Jill. Milyen részletek? És mi az, hogy már megint? Újra ott vagyunk, hogy én csesztem el mindent? Nem, ezt a szart most nem verheti rám, most nem. Sok mindent engedek, sok minden igazat adok, mert igen, sok mindent kúrtam már el, de nehogy már ezt is én rontsam el! Honnan kéne tudnom, hogy mi baja van, ha nem mondja el? Részletek? Egy kicseszett szigetet lehetne venni a ruhája árából, mégis milyen részletre figyeljek akkor meg oda?
- Hogy nem érdekel? Mégis mit vársz tőlem?! Egyszer csak felhívsz, hogy jön majd értem egy autó, semmi olyan, hogy : Hé, Simon, megakartak ölni, de már jól vagyok. Nem, egy kicseszett sofőr küldesz ide, aztán megjelensz ebben a méregdrága ruhában. Bocs, hogy nem gondoltam egyből arra, hogy nem rég megakartak ölni! – nagyon is úgy tűnt, hogy tökéletesen elvan, nekem ebből kellett volna kilogikáznom azt, hogy ő majdnem meghalt? Azt hiszi, hogy valami rohadt médium vagyok, vagy mi a franc? Nem várhatja el tőlem, hogy halálra aggódjam magamat utólag is, mikor meglátom, hogy egy palotában parádézik ebben a ruhában. – Mi a francért velem voltál abban a parkban, ha ilyen figyelmetlen seggfej vagyok? Miért nem a haveroddal, ő aztán a rohadt parkot is megtudta volna neked venni! – nem kiabálok, de rohadtul dühös vagyok. Elegem volt a szaralak szerepből, és mikor megpróbálok belőle kibújni, ő újra egy seggfejként állít be engem, aki nem figyel oda semmire. Nem is arról van szó, hogy nem tudok megjavulni. Ő nem engedi! Mert ahányszor próbálnám, ő annyiszor akadályoz meg benne.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Szomb. 20 Szept. - 21:25



Vendégségben



Nem sokkal az előtt hallom meg a hangját a fejemben, mielőtt Simon kilépne az ajtón. Nem nézek hátra, nem azért tudom, csak a jellegzetes léptek ismerősek, ami már szinte trappolásnak minősül. Ideges gondolom, de... én is! Nem tudom eldönteni, hogy egy helyben toporgunk, vagy csak egyszerűen képtelenek vagyunk egy bizonyos szintről tovább lépni? Hiába beszélünk meg ezt azt, hiába jutottunk már bizonyos dolgokban dűlőre, valahogy akkor is nehéz ez az egész, pedig én igyekszem. Csak hát... több kellene azt hiszem és nem arról van szó, hogy ő nem akarja nekem ezt megadni, csak talán egyszerűen nem tudja. Ő is mondta, hogy nehéz, ő is mondta, hogy hibázni fogunk jó eséllyel, csak talán nem hittem, hogy én leszek az, vagy talán mindketten hibáztunk, csak én technikailag, ő meg... inkább a tettek hiányával? Igazából nem tudom, csak hogy ez az este rémes volt, szinte már elviselhetetlenül rémes és fogalmam sincs, hogyan kéne kezelnem a kialakult helyzetet, hogyan kéne elmondanom neki, vagy nem elmondanom. A legrosszabb az egészben az, hogy az elején azért éreztem magam rosszul, mert hibáztam, most viszont már azért, mert mintha őt még csak nem is érdekelné komolyabban, hogy mi történt velem.
Csak megrázom a fejem, amikor a hang elhallgat, csoda, hogy nem szólalok meg, hogy nem akarom bántani... már így is megtettem. Nem hiszem, hogy az lenne most számára az igazán rossz, ha eltörném a csontjait, az lesz az igazán rossz, ha elmondom, hogy pár órája... Na az fog igazán fájni neki, vagy talán nem és akkor meg nekem fog. Nem tudom, hogy miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lenni! Mintha csak az élet direkt kínozni, véletlenül sem ad még csak egy egyszerű menekülési utat sem, csak néha legalább.
- Nem tudom, én csak... azt hittem, hogy aggódsz legalább egy kicsit, de úgy tűnik, hogy tévedtem. - összeszorítom a számat. Kiabálnom kellene, de egyszerűen most még az sem megy. Nem értem, hogy miért kell folyton ilyen alpári stílusban megnyilvánulnia. Nem tudom, miért nem képes legalább egy kicsit visszafogni magát. Nem azt akarom én, hogy gyökerestül változzon meg, egyszerűen csak... legalább egy kicsit. - De amúgy is most jelentetted ki, hogy mennyire buta vagyok, hogy meglepő, ha el tudok beszélgetni valakivel, úgyhogy számold csak ezt is a hülyeségeim számlájára. - ő mondta, hogy nem érti, hogy mégis miről beszélgettem vajon egy ilyen kaliberű fickóval. Jó... tény, hogy azért nem futtattunk magas szintű eszmecseréket a világ dolgairól, de akkor is sértő, hogy ilyesmit mond rólam, főleg úgy hogy én is ott vagyok. Egész este tökéletesen úgy éreztem, mintha csak elbeszéltek volna mellettem, mintha én ott se lennék, csak valami kibeszélhető tárgy. Pedig nem az vagyok! Vannak hibáim és elszúrok dolgokat időnként, de attól még emberszámba lehet venni.
- Mert nem figyelsz oda most sem Simon! Nem figyelsz a részletekre. Nem vagy... nem vagy képes rá! - kicsit végre eljutok addig, hogy legalább megemeljem a hangom és miután eddig szembe fordultam vele, most fordulok meg újra, hogy elinduljak a fűben, hogy távolabb legyünk a háztól. Nem is tudom, hogy miért, valahogy csak úgy érzem, képtelen vagyok megmaradni egy helyben. - Tegnap majdnem meghaltam érted? Meg akartak ölni! Nem csak úgy egyszerűen... és... és te még csak fel sem fogod, nem is érdekel, hogy miért vagyok itt! - nem akarok kiabálni, nem is olyan a hangerőm még... de ez a kulcsszó a még. Kiborító, hogy még csak meg se kérdezett, még csak nem is aggódott igazán. Gondolom el volt otthon, sörözött és cigizett és nézett valami szart a tv-ben, miközben én majdnem ott hagytam a fogam. Nem sokon múlt, ha nincs Edward, akkor már én se lennék. Ő pedig gondolom elkönyvelné magában, hogy csak egy szemét ribanc vagyok, aki átverte és végül elhagyta, pedig megígérte, hogy nem tesz ilyet. Mert képtelen elfogadni, hogy van olyan, akinek fontos és ha ő nem fogadja el, akkor... nekem se nagyon megy.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Szomb. 20 Szept. - 0:19



Mi a franc?



Legszívesebben felborítanám ezt a tetves asztalt és egy széket törnék szét minden teremben lévő ember fején. Mi francért kellett nekem mégis idejönnöm? Mi a francért hívott engem ide Jill? Komolyan azt hittem, hogy én majd olyan mesésen kijövök a jótevőjével? Komolyan, már a gondolat is abszurd, hogy egy ilyen fickóval akár még egy futólagos ismeretségen túl bármi is összejöjjön. Rühellem a fajtáját. És itt most nem arra gondolok, hogy mutáns, erről még csak fingom sincs, de arról igen, hogy ez is mindent a pénztárcájával old meg, és úgy él, mint valami kiskirály, mégis mi értelme a dolognak? Egy normál házban nem fér el, vagy mi? Persze, értem én, hogy mindenből a legjobbat akarja az ember, de az én számomra ez akkor is túlzás. Erre meg jön Jill a szokásos kiakadásával, amihez hozzá kellett volna már szoknom, de az utóbbi időben egész jól elvoltunk, erre idejövünk és naná, hogy minden szarrá megy. A tökömért nem tudott volna egyszerűen csak… visszajönni, vagy itt maradni, kellett engem idehívni. Már azt nem értem, hogy én minek vagyok, mi a francért nálam dekkol, ha itt van ez a kicseszett palota, ahol a sok szolgakölyök a lába előtt csúszkálna. Erre meg jön a szokásos szarságokkal. Naná, megint én vagyok a hibás, még egy dolog, amihez hozzá kellett volna szokni.
A lovag úr szavai hallatán viszont kénytelen vagyok megállni, hogy ne nevessek fel. Na jól van, azért ez már tényleg túlzás, mégis ki a szarnak képzelni magát? Majd biztos ő fogja nekem megmondani, hogy mit csináljak, nem? Kérjek bocsánatot… mégis miért, mert képtelen volt két másodpercnél tovább rám nézni Jill? Hova szarjak, hogy neki ez elfogadhatatlan, gondolt volna akkor erre, mikor megengedte Jillnek, hogy iderángasson engem. Komolyan, még ajándékot is küldtem volna neki, hogyha megakadályozza a dolgot. A nyelvemen lenne valami elég szúrós válasz, de végül csak megrázom a fejemet és nevetve állok fel, ahogyan elnyomom a csikket. – Kapja be! – nos, azt hiszem tökéletesen elmondtam, hogy mégis mit gondolok róla, szóval most mehetek Jillhez, hogy megint végighallgathassam mekkora egy szemét dög vagyok.
-Mondd csak, mégis miért hívtál ide? Nem fordult meg a fejedben, hogy ez egy pöppet rohadtul kínos lesz? – szólok Jillhez, mikor végre utolérem. Talán nem rá kéne idegesnek lennem, de rohadtul az vagyok. Miért kell mindig mindent elcseszni? Miért kellett iderángatni, hogy megmutassa milyen palotában élhetne, ha akarna? – Aztán ott van az is, hogy képtelen vagy a szemembe nézni egy pillanatnál tovább. Mégis mit vártál Jill? – én nem ilyen vagyok baszki. Nem fogok soha ilyen palotában élni, nem fognak soha kicseszett sofőrök furikázni. Mégis mire számított mi lesz? Hogy majd hirtelen előrukkolok a nem létező udvarias viselkedésemmel? Ennyire azért már ismerhetne.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Pént. 19 Szept. - 14:49


Valahol szórakoztatna is tán a fiú - gyakran érezhetően szándékos - pimaszsága, más körülmények között. Szórakoztatna, hiszen az emberek megszokottan ostoba, általuk gyakran kötelezőnek hitt dominanciaharcát szándékozik művelni. Nem kizárt, hogy kényelmetlenségét a várt reakció híján válasz nélkül maradó kakaskodása okozza, legalább részben. Így egyfajta törött szárnyú madáréhoz hasonlatos vergődésként materializálódik törekvése, mely elvész az éterben, meg sem érintve érdeklődésemet. Ha tudná, mennyivel jobban érdeklődöm teste, mint ostoba fecsegése iránt, minden bizonnyal megerősíteném a jelenleg irántam még mindössze sejtés formájában érzett félelmeiben.
Tetszőlegesen hosszan elidőznék így, hiszen az idő az, amiből mondhatni valódi milliárdos vagyok. Ennek ellenére valahogy mégis sikerül magára vonnia rosszalló pillantásomat, mondhatni idő előtt. Bár arcom nem tükrözi ezen hangulatot, tekintetemre leginkább a lesújtó jelző illenék.
Csupán intek az inasnak, hogy hozzon hamutálat. Jillian felé biccentek egyet, mikor kimenti magát. Nem hibáztatom, igen kellemetlen szituációt sikerült kerítenie saját maga számára, még ha nem is számolunk a vendégétől ráadásként jelen nem lévő udvariassággal, illetve a nagyon is jelenlévő udvariatlansággal.
Megvárom, míg az ifjú hölgy távozik, majd alig észrevehető szemöldökráncolás kíséretében szólok az ifjú férfihoz.
- Tudja, Simon, a faragatlanság egy bizonyos határig általam is egészen jól tolerált vonás. Más kultúrkörből érkeztünk, nem várhatom el, hogy teszem azt ismerje az általam preferált asztali etikettet. A faragatlanságnak azonban van egy foka, mely az én alapvetően igen tekintélyes mértékű türelmemet is próbára teszi. Ahogy az imént viselkedett Jilliannel, az számomra elfogadhatatlan. Nyomatékosan megkérem, hogy ha velem nem is szándékozik illendően kommunikálni, legalább a kisasszonnyal legyen figyelmes! Az pedig csupán jó tanács részemről, hogy amennyiben Jillian fontos önnek, most bocsánatot kér tőle a viselkedéséért.
Békésen kortyolgatom a teámat, s nem foglalkozom többé a nyers férfiember ősi ösztönöktől vezérelt, modern társadalmi normáktól közel teljességében mentes példányával. Annak idején az ilyen egészséges és agresszív példányok tudhatták magukénak a legtöbb nőstényt, ezáltal könnyedén tovább örökíthették genetikájukat. Bármennyire is hasznos lehet sikeressége szempontjából aktívabban palléroznia és kihasználnia intellektusát, ha mindössze a szaporulat szemszögéből tekintjük, ez a primitív hozzáállás jóval hatékonyabb bármely zseni karrierépítésénél. Gondolatim a megfelelő irányba szállnak, kósza kitérővel.
Nos, Jillian, akad egy igen jó hírem. Perceken belül hatni fog a Simon által elfogyasztott szer, mely fogságodban a te szervezetedben is fellelhető volt. Természetesen ez leginkább akkor jelentős információ, amennyiben elfelejtene bocsánatot kérni tőled, ahogy javasoltam.
Fekete tea, ahogy a különös gyümölcsös katyvaszokat fogyasztók fogalmaznak manapság. Fekete tea és egy kanál tej. Kiváló párosítás. Egészen belefeledkezem az élménybe most, hogy mondhatni társaság nélkül maradtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Kedd 16 Szept. - 16:13



Vendégségben



Sok hülyeséget tettem már eddigi életemben, de azt hiszem ez a mai kifejezetten kiemelkedik közülük. Mégis miért gondoltam, hogy jó ötlet őt ide hívni? Ennyire... komolyan nem lehetek naiv, vagy buta, reménykedő, meggondolatlan? Talán mind egyszerre, bár amikor felhívtam akkor még nem történt semmi, akkor még... volt értelme, de most az egész kezd egyre inkább beilleni valami őrült kabarénak, ahogy beszélnek egymásról, ahogy beszélnek rólam, miközben én is itt ülök és fogalmam sincs, hogy mikor mit kéne reagálnom. Rosszul esik az is, amit Simon mond, hogy mintha nem lehetnék értelmes beszélgető partner egy idősebb pasi számára, de közben igaza van abban, hogy valahol nem is vagyok az, hogy ugyan nem kerültünk ágy közelébe, de ez még nem zár ki összességében semmit, főleg hogy azóta igen, hogy nem is olyan régen igen, ami miatt még most is mardos a bűntudat, pedig... mi okom van rá? Nem is tudom pontosan, hogy most akkor együtt vagyunk-e, vagy inkább csak még a próbálkozásnál tartunk mindig? Haladunk az úton, de még nem értünk el bizonyos fontos állomásokat. Butaság... tudom, hogy az és csak magamat ámítom vele. Hibáztam, csak épp néha olyan nagyon könnyű hibázni, néha olyan nagyon könnyű beadni a derekad és csak hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok.
És ezek után gondolkodás nélkül kimondja, hogy honnan is ismerjük egymást, de azt szinte elengedi a füle mellett, hogy ellátásra szorultam, csak azt hallja meg, amit meg akar hallani. Miért csinálja? Miért nem tud egy kicsit...? Nem is tudom, hogy mit várok. Legszívesebben eltűnnék, elsüllyednék az asztal alatt, vagy tudom is én.
- Én nem szenvedek Stocholme-szindrómában. - oh a tökéletes megjegyzés, ami most aztán totál nem szükséges, és még elég halk is ahhoz, hogy igazán ne is jusson el senkihez, de Simonnak igaza van, nekem sem tetszik, hogy elemezget, mintha mindent tudna rólam. Az a baj, hogy tud is, ha nem így lenne, akkor nem lett volna képes gond nélkül levenni a lábamról. Nem könnyítettem meg a dolgot, de mint a ördög, pontosan tudja, hogy milyen szavakat kell a fülembe suttognia, én pedig elhiszek mindent és sajnos ebben is igaza van. Itt van Simon, tönkre tett, és én mégis belé kapaszkodom, és itt van ő az úriember álcája alatt, aki az első találkozásunkkor egyáltalán nem volt finom és visszafogott és én mégis valamiféle abszurd módon támaszt érzek benne, menedéket, biztos pontot, ami tudom legbelül, hogy butaság, de... még sem hallgatok arra a csendes kis belső hangra. Simonra pillantok, ő pedig erre cigire gyújt, mintha az bármit is megoldana, mintha bármit is érne. - Meg akartak ölni Simon és te... te csak szívod azt a rohadt cigit, már megint. - nem kiabálok, most az egyszer nem, de látszik rajtam, hogy enyhén szólva is ideges vagyok, nem is kicsit. Miért nem képes figyelni a részletekre? Mintha nem is érdekelné. - Köszönöm, de nekem ennyi elég volt. - pillantok Edwardra. Alig ettem, pár falatot sikerült lekényszeríteni a torkomon, de a boros poharat azt kiürítettem. Na nem mintha segített volna bármit is. Levegő kell, friss levegő, mert komolyan úgy érzem, hogy szétrobbanok. Majdnem feldöntöm a széket, ahogy eltolom magam az asztaltól, túlságosan hirtelen sikerül, aztán azzal a mozdulattal indulok is tovább. Ki a levegőre, el... mindkettejüktől, mert a hülye Stockholme-szindrómámtól.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Hétf. 15 Szept. - 22:37



Mi a franc?



-Ismersz, vak vagyok. – erőltetek az arcorma valami mosolyfélét, és azt hiszem itt döntöttem el azt, hogy nagy hiba volt idejönni. Eddig komolyan elgondolkodtam azon, hogy talán még jó végkifejlete is lehet a dolognak, mert mégiscsak elhívott valahova, de aztán a sofőr, a komornyik, most pedig itt van a ház ura, aki ráadásul még valami tudományos lovag is, hát, azt hiszem a legkevésbé sem volt jó ötlet eljönni ide. Arról már nem is beszélve, hogy ez az egész szitu elég kínos, aztán meg jön ezzel a szöveggel Jill. Tényleg rohadtul bocs, hogy nem vettem észre milyen mély dolgokról képes beszélni, miközben vagy a csontjaimat törtre, vagy a sörömet öntötte a képembe. Alapból nem bántásnak szántam, de ha magára vette, hát az ő baja, nem fogom magam emiatt most szarul érezni. Beszélgessenek, ha akarnak.
A fickó szavaira nem is igazán reagálok, csak végighallgatom a mondandóját, és egy újabb álmosolyt varázsolok az arcomra. Szóval az ipse impotens? Csak mert… nem akarok én itt vádaskodni, tényleg nem, de azért erősen kétlem, hogy szóba se jött volna a dolog, a hozzá hasonló pénzes emberek nem vesznek csak úgy senkit sem a szárnyaik alá önzetlenségből. Nem vádaskodás ez, csak tapasztalat, hogy úgy mondjam, és talán a fickó nagyon vágja a tudományokat, de egy dologban mindenképpen jobb vagyok. Én a nők között, pontosabban a lábuk között nőttem fel, nehogy már azt mondja, hogy még csak elvétve se volt semmi ilyen. Szar duma.
Számítottam arra, hogy Jill lefog döbbenni, de nem igazán érdekel most a dolog. Nem is tudom miért mondom csak így kerekperec ki a dolgot. Talán kiakarom innen minél előbb dobatni magam, fogalmam sincsen. A pasas szavaira viszont látványosan felszökken a szemöldököm, de végül csak elmosolyodok. A francért nem tudtam otthon megmaradni a seggemen! – Igen, egy igazi mázlista, örülök, hogy ilyen sokan a szívükön viselik a sorsát! – nézek előbb a lovagra, majd Jillre, és talán ő már ismer annyira, hogy kihallja a szavaimból azt a nem éppen burkolt nem tetszést. Van egy olyan érzésem, hogy nem leszünk puszipajtások. Arra a szindrómás baromságára viszont azt hiszem kicsit keményebben válaszolok, mint kéne. – Hé, ne kezdje el őt itt analizálgatni, megértette? Nem valami kicseszett kísérleti nyúl, akiről tanulmányt írhat! – talán eltúlzom a dolgot, de akkor sem tetszik az, amit ez a faszi itt összehord. Mert ezzel nemcsak engem, de Jillt is minősíti, ami rohadtul böki ám a csőrömet.
-Bocs haver, tudsz valami hamutartót hozni?– nézek hátra az egyik pincér, vagy mifelé, mikor sikerült kicsit megnyugtatnom magam, és remélem, hogy elrohan nekem egyért. Talán nem valami udvarias csak így rágyújtani, de mikor foglalkoztam én olyan apróságokkal, mint az illem?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Hétf. 15 Szept. - 12:06


A fiatal férfi találgatása kapcsán elsőként visszafogott kacaj a válaszom, mielőtt bármit is szólhatnék. Különös, hogy eképpen képzeli el azt a nőt, akit elvileg párjaként tart számon. Úgy hittem, az emberek - legalábbis látszatra - igyekeznek megtartani a tiszteletteljes képet kapcsolataikban.
- Megnyugtathatom, fiatalúr. Még csak ágy közelében sem jártunk találkozásunkkor, sőt mi több, szóba sem került. Mindemellett biztosíthatom, az ifjú Jillian igen kellemes és érdekes beszélgetőpartner tud lenni, amennyiben valaki kíváncsi a mondandójára.
Egyúttal megnyugtatásképpen megejtek egy mosolyt a leány felé, mielőtt túlságosan elkeseredne Simon lefitymáló kommentárjától. Való igaz, nem kiemelkedő intellektus a kisasszony, ahogyan nem is tartja magát annak. Feleslegesnek érzem egy szintén nem különösebben csavaros észjárású hím részéről ezen tény pejoratív elemezgetését, mintha bármi alapja is volna arra, hogy eképpen kritizálja embertársát. Különös népség az ember. Ha összefognának, akár veszélyforrás is lehetnének, így azonban sokkal inkább egy bolygó méretű szórakoztató társulatként működnek. Önmagukat és másokat üdítve létezésükkel - már amennyiben valaki kellő humorérzékkel képes rájuk tekinteni.
Azon elméletük, hogy ez az egyed segít védencem számára jobb emberré válni, igen érdekes kérdéseket vet fel. Elsőként tán azt, vajon mi is lehet a jó ember definíciója? Emberként megállja a helyét, avagy ember létére mégis értelmes lényként viselkedik? Különös fajta az ember, annyi bizonyos.
- Nos, elsőként szeretném eloszlatni aggodalmait! Jillian szerencséjére akad más segítsége is a magáén kívül. Hogy a részleteket meg kívánja-e osztani önnel, azt belátására bízom, minden esetre akadt néhány rosszakarója. Ezért láttam vendégül, lévén ellátásra és igen kiadós pihenésre szorult. Azzal eleddig nem voltam tisztában, hogy Stockholm-szindrómában is szenved.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a fiú - már leginkább ekként tekintek rá - nem ismeri ezen pszichológiai szakkifejezést, az ifjú hölgy azonban tán már olvasott róla. Hiszen o még tanul, ha minden igaz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Hétf. 1 Szept. - 19:51



Vendégségben



Ha minden pillanatban, amikor kellemetlenül érzem magam iszom pár kortyot, akkor tuti biztos, hogy ennek az estének olyan kiütöttség lesz a vége, mint annak a rendje, pedig van benne gyakorlatom, nem szokott túl hamar megártani az ital, de azért nálam is van egy határ, amit ha túllépek... Na ezét jó, hogy lassan megjön a tényleges étel is, főleg hogy elég rég volt már az a reggeli is, majdnem totál üres a gyomrom, amire pedig csak még jobb az alkohol. Persze azt még nehezebben viselem, amikor Edward is még hozzátesz a beszámolómhoz. Gyakran vagyok bosszús és kellemes társaság... Simon ezt tuti biztos, hogy félre érti, és a legrosszabb, hogy igaza is lenne, vagy épp azért félek tőle, hogy félreérti, mert amúgy így van. Meg akarom fojtani magam a levesben, isten bizony az lenne a legjobb! Simon megjegyzése pedig... hát enyhén szólva is rosszul érint.
- Én is tudok komoly dolgokról beszélgetni... kár, hogy ezt nem vetted észre. - húzom el a számat, mert akárhogy is, de ez bántó volt, még akkor is, ha csak viccből mondta, mert nem vagyok valami buta liba, aki mindig csak nevetgélni tud, vagy a szexen jár az esze. Vele is beszéltem már komoly dolgokról, nem is egyszer, miért ne lehetne közös témám egy idősebb pasival? Jó... tény, hogy nem tárgyaltuk ki még egyszer sem mondjuk a világbékét, de... ahhoz a témához is hozzá tudnék szólni, ha arra lenne valaki kíváncsi. Csak akkor mosolyodom el, amikor a következő szavai elhangzanak, hálásan pillantok rá, de aztán le is fagy a mosoly az arcomról, amikor mindezek után felfogom, hogy pár órával ezelőtt még milyen helyzetben is voltam. Mégis hogy a fenébe tehettem? Az ágyat illető célzásra, vagyis nem mondanám célzásnak, inkább találat csak belemerülök a levesembe. Az most jobban le köt, mert bár ténylegesen nem volt szó első alkalommal ágyról és a megismerkedésünk sem úgy zajlott, de... Remek a leves, komolyan remek!
Amikor pedig nyíltan elkezd mesélni arról, hogy ismerkedtünk meg, nem sokon múlik, hogy az aktuális falatot ezzel a mozdulattal konkrétan ki ne köpjem a terítőre. Eddig még kimondani sem akarta ezt a szót, most meg csak így lazán elmondja egy fickónak és még csak meg se rezzen? Elképedve bámulok rá, és fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne mondanom, egyáltalán abban sem vagyok biztos, hogy most ki tudnék nyögni csak egy értelmes szót is. Az egy dolog, hogy Edward tud erről, de... ő ezt nem tudhatja. - Simon... - ezt az egy szót sikerül magamból kipréselni és ezzel kezet is rázhatok magammal, mert jelen esetben ez is egész nagy dolognak számít. - De azóta... változtál és ő most segíteni akar nekem, hogy jobb ember legyek. - pillantok először Simonra, majd tovább Edwardra, miután a kezdeti sokk után képes vagyok pár szót legalább kipréselni magamból.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Hétf. 1 Szept. - 14:38



Mi a franc?



Jól érzi, nem tartom igazándiból semmire sem azt, hogy kapott valami kitüntetést, mert csinált valami olyat, amiről minden bizonnyal a büdös életben nem hallottam még. Az se világos előttem, hogy miként kapják ezt meg. Ha feltalálom az időgépet, akkor küldök valami levelet egy alapítványnak, vagy mégis, hogy megy ez? Nem olvastam utána, nem fogok, és nem is érdekel túlzottan. Persze, gratulálok neki, mert gondolom van, akinek jelent valamit, a lovagi kitüntetést azért már én is tartom valamire, de azt hittem, hogy hősöket tüntetnek ki, nem pedig tudósokat, de… de biztos változik az idő. Vagy be volt rúgva a királynő, és nem nagyon tudta, hogy mit csinált. Minden lehetséges, nemde?
Érdeklődve figyelek először Jillre, majd Edward felé nézek, mikor az vesz át a szót. – Jól eldumáltatok? Képzelem milyen mély dolgokról lehetett szó. – mondom mosolyogva Jillnek, de nem kötekedésnek szánom a szavaimat, talán ismer már annyira, hogy ezt tudja. Csak nem igazán tudom elképzelni, hogy ő, meg ez a fickó miről tudnának hosszú diskurzust folytatni. – Én akkor is bírom, mikor bosszús, de amúgy igaza van. – mondom a lovagnak, ahogyan megrántom a vállamat. Na igen, én gyakrabban látom dühösnek Jillt, mint nyugodtnak. – Szóval véletlenül sem az ágyban ismerkedtetek össze, ez jó. – nem célozgatok, először ez jutott az eszembe, mikor megláttam a fickót. De most komolyan. Azért hívja ide Jillt, meg azért öltözteti királylánynak, mert jót dumáltak miután Jill összetört egy borosüveget? Akkor már inkább azért, mert Jill jó teljesítményt nyújtott, a fickó meg szeret szexelni, ahogyan minden épeszű ember. De ha nem, hát nem, elvégre gondolom az újratalálkozásunk előtt történt mindez, ha igazam van, akkor pedig nem gond, elvégre semmi nem lett megbeszélve akkor, nem? A találkozásunk előtt még én is naponta más nőt vittem ágyba, szóval emiatt nem igazán akadok fent, mert én sem fogtam magamat még régebben vissza ilyen tekintetben. Aztán mintha újjá születtem volna, mert már kitudja mióta nem voltam senkivel sem, csak mert Jillt zavarja. Fura.
-A foglalkozásom? Szerencsevadász vagyok. – mondom egy a mosoly kíséretében, de várok még néhány pillanatot mielőtt ezt bővebben kifejteném neki. – Póker, fogadások, nem éppen törvényesnek nevezhető helyeken, nem éppen törvényesnek nevezhető harcok, és társaik. – igazából minden, ami szórakoztató és jól fizet. A szerencse pedig jó barátom, nem szállt még el soha, és nem hiszem, hogy most akarna szabadnapot kivenni, mert éppen jó szériában vagyok, és ezen még az a sok barom sem tud változtatni a maffiából, pedig nagyon akarják, hogy végre egy rosszabb napot sikerüljön kifognom. – Ami meg a találkozásunkat illeti… - pár pillanatra azért összeráncolom a szemöldököm, hogy mégis mit mondja erre a kérdésre. Jill azt mondta, hogy próbáljak jobban nyitni mások fele, az pedig csak úgy megy, ha igazat mondok, igaz? – A gimnáziumban megerőszakoltam, miután sikerült túlzásba vinnem az ivást. – meg volt még néhány közös kémia óránk, ha minden igaz, de csak akkor figyeltem fel rá, mikor párba lettem állítva vele. Addig semmi, észre sem vettem. Aztán elkövettem egy baromságot, majd még egyet és egy újabbat. Jó vagyok abban, ha valamit tönkre kell tenni, és most először próbálkozom valaminek, illetve valakinek a helyrehozásával. – Aztán néhány év után összefutottunk újra, nem volt valami szép viszontlátás, azt elhiheti. – közel sem volt az, és ha nem lennék mutáns, akkor talán már nem is élnék. Köszönöm gének!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 577



TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   Hétf. 1 Szept. - 1:38


Hogy felesleges fényeznem magam? Való igaz, felesleges. Bár különös számomra, hogy érdemeim egy részének puszta közlése is ezen gondolat kiötlésére sarkallta. Tán ily nagyra tartaná, mit véghezvittem? Valószerűtlennek tartom. Sokkal inkább hiszem, hogy úgy igazán fogalma sincs róla, mi módon lehetséges eme kiváló tudományos elismerés megszerzése. Szó mi szó, nem is várnám el tőle, hogy tisztában legyen felsőbb értelmiségi körök elfoglaltságaival. Még szerencse, hogy a kézfogás és a magázódás alapvető illemének fortélyaiból ragadt rá egy s más a bogáncs mellé.
Leves közben megérkeznek az italok, röpke perceken belül, majd utána terebélyes fém félgömbökkel letakarva begördül a második fogás. Hamar felfedik, bár hosszú időnek tűnik. Pulykasült, méretes, ízletes, fűszeres. Mielőtt hozzálátnék a magam részéhez, még felelek Simon kérdésére, már ahogy az ifjú hölgy után szóhoz jutok.
- Mondhatni, véletlen találkozásnak indult. Ám hamar kiderült, hogy a gyakran bosszús kisasszony hajlamos igen kellemes társaság lenni, mikor éppen kevésbé feszült pillanatában válthatunk szót vele.
Jóleső, szolid kacaj szalad ki belőlem, majd fejcsóválva hozzálátok a tányéromra került hús felszeléséhez. Közben időnként amolyan felmérésként - mint jó házigazda, ellenőrizve vendégei jóllétét - felváltva pillantok egyik, majd a másik ifjoncra. Rendkívül szórakoztatónak találom ezt a mindkettejük számára sok szempontból feszélyező helyzetet. Különösen azért, mert már egyikük sem igazán vágyik eme vendégségre, még ha eleinte kifejezetten jó ötletnek is gondolhatták.
- Mondja csak, Mr Dillon, önnek mi a foglalkozása? És miként találkoztak?
Feltételezve, hogy iménti kérdése nem hozzám szólt, szemet hunyok a tegeződés felett. Hiszen még számára is nyilvánvaló lehet, hogy én vagyok az idősebb, ezáltal csakis az én egyetértésemmel, illendő módon kezdeményezésemmel vethetünk véget magázódásunknak. Egyelőre azonban nem mutatta jelét, hogy valóban kivételes személyként kellene kezelnem, avagy olyannyira közel állnánk egymáshoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Nikola Tesla vityillója   

Vissza az elejére Go down
 
Nikola Tesla vityillója
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: Otthon, édes otthon :: Nikola Tesla kastélya-