Nikola Tesla vityillója

Tárgy: Nikola Tesla vityillója Szomb. 26 Ápr. - 10:41

First topic message reminder :

Névleges tulajdonosa Tesla jelenlegi hivatalos személyazonossága, Edward Victor Appleton, fizikus.

A huszadik század elején épült kastély elegáns, karbantartott kerttel és a hozzá tartozó birtokkal, melynek nagyobbik részét erdő borítja. Megközelítése nem nehéz, inkább hosszas a birtok kiterjedése miatt.

Jól látható, hogy sem az építésnél, sem azóta nem sajnálták rá a pénzt. Tökéletesen jó állapotban van minden szempontból. A környéken még vadászatra is lehetőség adódik, ha valakinek erre lenne igénye.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 31 Aug. - 11:15

Vendégségben

Szó se róla felettébb kellemetlen a helyzet, nem is tudom, hogyan kéne reagálnom, főleg akkor, amikor Simonnak még a szemei is majd kiesnek a helyéről. Jól esik és persze e miatt aztán csak még pocsékabbul érzem, magam, amikor Edwardra siklik a tekintetem, ő pedig jó eséllyel mint mindig, most is tökéletesen tisztában vele, hogy mi is jár a fejemben. Már tudom, hogy rémesen nagy hülyeség volt ez az az egész, nem kellett volna ide hívni őt, de valahogy mégis sikerült és... sejtelmem sincs, hogy hogy jöhetek ki ebből jól, vagy hogy mennyire lesz kínos az este. Bár attól félek, hogy nagyon, netán a nagyon csak egy enyhe kifejezés lesz rá. Vacsizni kéne és még abban sem vagyok biztos, hogy képes leszek nyelni.
- Kösz! Örülök, ha tetszik. - egy halvány mosolyt sikerül az arcomra varázsolni, de aztán inkább terelek. A vacsi... az most jobb lesz, ott legalább elfoglalom magam, bár félek tőle, hogy a kínos kérdések nem maradnak majd el és egyelőre még fogalmam sincs, hogy mit fogok rájuk válaszolni. Gyorsan lehuppanok inkább a helyemre, aztán az italoknál kérek magamnak... igazából halálosan mindegy lenne, de jó lesz az a bor, amit most töltöttek ki a házigazdánknak, most csak az a lényeg, hogy jó nagyokat kortyoljak, főleg, amikor meghallom azt a kérdést is. Na igen, most jön az, hogy kitalálok valami hathatós hazugságot, vagy mondok valami kis apró részigazságot, amiből viszont lehet, hogy simán rájön, bár igazság szerint, amikor azt a tóparti eseményt említettem neki, eléggé elviccelte ahhoz, hogy nem vagyok benne biztos, tényleg túlságosan sok minden maradt volna meg benne belőle. Érthető okból tehát hezitálok kissé és persze egy röpke pillanatra a tekintetem találkozik Edwardéval, mert ahogy ismerem úgyis felettébb jól szórakozik azon, hogy mennyire kínban vagyok.
- Ez elég érdekes történet. - kínos nevetés, ami semmivel sem jobb, mint az eddigi kínos csend. Komolyan szívesebben süllyednék el az asztal alá. - Csak összefutottunk a tóparton, én meg mint mindig kissé rossz hangulatban voltam és... eltörtem a boros poharát, de egész jól kezelte, szóval dumáltunk, meg... ilyenek. - nem, annyira nem érdekes történet így ebben a formában, kihagyva a lényegi részeket, mint a tópart rombolása, meg a borosüveg kivégzése, no meg a... hát a többi, aminek a vége felettébb nem egy kellemes emlék számomra. Mindenesetre szinte már reménykedve pillantok az ajtó felé, amikor nyílik, hogy vajon a vacsit hozzák-e már, mert... nem akarok mást csak beletemetkezni valami kajába. Az jobb lesz, mint ez a mostani helyzet.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szomb. 30 Aug. - 17:32

Mi a franc?

Az nem kifejezés, hogy idegen vagyok ebben a környezetben. Jó dolog a kényelem, de azért ez nekem sok. Sofőr, meg komornyik és minden anyámkínja, nekem ez már azért sok. Fura, hogy még a jólétből is létezik sok, de ez az. Én tökéletesen elvagyok a kis lakásomban, ahol sörözök, meccset nézek, majd reggel valahol teljesen máshol egy idegen nő ágyában ébredek. Azaz ébrednék, mert ugye most nem szabad senkivel sem összeszűrnöm a levet, ami egész jól megy, mert eddig még csak egy rohadt csók sem csattant el, tényleg semmi, nem gondoltam volna, hogy menni fog, azt hittem, hogy majd levetem magam a hídról vagy valami.
-Nem semmi, gratulálok. – nem hiszem, hogy az angol királynő mindenkit csak úgy lovaggá ütne, aki vele szembe jön, szóval ez elég nagy megtiszteltetés, nem? Persze szart sem ér, legalábbis nem hiszem, hogy sokat számít az, ha Sir Simon Dillonnak mondanám magam. Bizonyos körökben, mint amikben ez a fickó is mozoghat, biztos jelent valamit, de az enyémekben inkább közröhej tárgyává tenne. Mindegy, azért jóérzés lehet.
- Aha… hát, kösz. – fingom nincs, hogy mégis mi a szokás ezeknél, de Jill itt nem vendég? Mármint Sir Edward Victor vendégjei vagyunk mindketten, nem? Vagy Jill ideszokott jönni, ha úgy érzi, hogy hiányzik neki a királyi pompa? Vagy csak simán a vendég vendégét is vendégnek mondják. Nem is tudom miért filózom ezen, mert amúgy rohadtul nem érdekel, hogy mit, miként mondanak a tehetősek. Nem hiszem, hogy valaha is beteszem ide újra a lábamat. Soha ne mond, hogy soha, tudom, de most teszek rá. Remélem azért siet ezzel a felfrissítéssel Jill, mert hamarosan beáll itt a kínos csend. Arról meg, hogy mikor tűnt el… nos, napok óta egy elsötétített szobában piálok és tévézek, szóval magasból teszek arra, hogy reggel vagy még előbb tűnt el, az a lényeg, hogy pont elég ideje már, hogy aggódjak miatta.
- Most, hogy mondja, azt hiszem már hallottam magáról, de nem kell fényeznie magát, látom, hogy elégé ki van tömve. – rémlik valahonnan a családneve, mintha hallottam volna már. Nem mondom, hogy különösebben izgatna a tudomány, meg hogy éppen ki kap Nobel-díjat, mert teszek rá magasból. Úgyhogy nem különösebben érdekel az, hogy van neki egy, vagy kettő, esetleg még több. Persze, gratulálok, mert biztos nagy dolog, de engem rohadtul nem izgat, én tökéletesen elvagyok a saját kis világomban. Így még csak megsértődni sem tudnék azon, ha azt mondaná, hogy nem érdeklem. Sőt, talán meg is köszönném neki a dolgot.
Nem igazán érdekel, hogy a szívébe gázolok azzal, a palotája fenntartásának ügyében. Nem vagyok valami pingvinnek öltözött úriember, szóval próbálja meg ezt elviselni. Nem igazán érdekel amúgy, hogy mennyit költ a kastélyára, mert gondolom van miből kifingatni a pénzt. Már csak a Nobel-díj miatt is egy vagyont kap az ember, szóval eltudom képzelni, hogy van mit a tejbe aprítani.
Ha nem lennék ledöbbenve a látvány miatt, akkor lehet, hogy megkérdezném tőle, hogy mégis mi a francért hívott ide. Láthatólag jól elvan, éli a királylányok életét, nem értem ehhez miért kellettem én. Ezt el is mondhatta volna, nem kell bemutatót tartani arról, hogy neki milyen pénzes ismerősei vannak. – Nem, elég… szemrevaló. – próbáltam minél udvariasabban mondani azt, hogy kurva jól néz ki benne. De azért még mindig fura, mert álmaimban nem képzeltem volna, hogy egy ilyen hacukában látom majd őt. Túl sok meglepetés ez egy napra, és miért érzem úgy, hogy ez még közel sem a vége?
Finoman szólva is idegen nekem ez az egész. Az asztal, meg az inasok, meg úgy minden, de nem szólok, csak valami mosolyfélét erőltetve az arcomra ülök és várok. Én nem szoktam bort inni, nekem az édeskevés, olyan, mint a víz, szóval simán csak a legjobb whiskyből kérek. Persze, a legjobb az, ami soha nem fogy el, de hátha tud valami egész jót varázsolni nekem az az inas. Kell az alkohol, mert nehezen fogom kibírni nélküle. – Na és… honnan ismeritek egymást? – teszek fel egy kérdést, miközben az inasra várok. Azt hiszem ez egy jogos kérdés, mert… mert elégé eltér az a réteg, amiben ők mozogni szoktak. Bár… én már szerintem semmin sem lepődnék meg.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Pént. 29 Aug. - 14:12

Simon kétértelmű tekintete láttán mosolyom tovább szélesedik. Érzem, hogy tart tőlem, s erre mondhatni számítottam is. Lerí róla, hogy idegen ebben a környezetben, bár státuszához képest egészen agilis maradt. Kérdésére szolid nevetés kíséretében felelek.
- Úgy van ahogy mondja, Simon. Az angol királynő ütött lovaggá tudományos munkásságomért - enyhe biccentés felé amolyan visszafogott meghajlásként.
Hogy összeszedettnek nem mondható ez a fiatalember, azt igen hamar megállapítom. Sem szavai, sem mozdulatai, gondolatai pedig végképp nem követnek semmiféle egységes, legalább önmagával konzisztens mintát. Pedig eleinte úgy hittem, tán valamiféle határozott úriember lehet.
- Jillian hamarosan megérkezik, mindössze felfrissíti magát. Jeleztem neki, hogy várhatóan hamarosan itt lesz vendége is - teszem hozzá finom kimért kíséretében.
Tehát aggódik. Különös. Nos, amennyiben valóban fontos számára, tán legközelebb pontosabb fogalma lesz arról, mióta is tűnt el az ifjú hölgy. Minden esetre cseppet sem mutatom ki, szavainak bármiféle hatása volna rám vagy hangulatomra. Sofőrömmel kapcsolatos véleményére pedig ennyi reakciót sem mutatok. Tökéletesen felesleges.
- A nevemet már ismeri. Bizonyára hallott is rólam, ha másként nem, hát Nobel-díjam kapcsán.
Ugyan, félreértés ne essék! Nem áltatom magam, hogy akár tudományos, akár üzleti műveltsége túlmutatna egy míves tölgyfaasztalén. Egyébként sem volt az iménti egy kifejezetten udvarias kérdés részéről, különösen azután, hogy immár bemutatkoztam neki. Azt pedig nyilvánvalóan nem várhatja el, hogy egy komplett curriculum vitae várja vendéglátójától. Nem bosszankodom, számítottam effélére. Kevésbé pórias, jóval udvariasabb, de hétköznapi emberként képzeltem el. Ráadásul személye nem különösebben foglal el központi helyet érdeklődésem fókuszában.
- A villanyszámla kapcsán igaza van, valóban nem egy aprócska tétel ekkora ingatlan esetén. Amennyiben ezt nem volnék képes megfizetni, természetesen nem laknék itt.
Evidens kiegészítései kissé provokatívak, különös tekintettel nem feltétlenül jogosult kérdéseinek kíséretében. Az fiú szerencséjére éppen megérkezik Jillian, kinek láttán egészen elkerekednek szemei. Arcomra szinte azonnal derű szökik, mosolyom pedig versenyre kel arcom birtoklásáért.
- Ó, Jillian, remek időzítés! A vacsora tálalva - pillantok jelzésként az egyik ajtóban tébláboló Alfred felé.
Már mutatom is az utat az egyik nappali felé, ahol egy kisebb, kerek asztalon terítettek meg hármunknak. A kisebb egy hosszú étkezőasztalhoz képest érdendő. Azért így is bőven karnyújtáson kívül kerülünk egymástól.
Már érkezik is az első fogás, amit három inas tesz el elénk. Francia hagymaleves. Kellemes, krémes, egészen könnyed étek. Eközben mindenkitől udvariasan megkérdezik, milyen frissítőt, italt kérnek. Jómagam száraz fehérbort kérek, ezúttal amerikait.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 26 Aug. - 21:22

Nikola & Jill

Na igen, sejthető, hogy Simon nem tudja épp a legjobban kezelni a helyzet, én se tudnám a helyében... frászt, én se tudom még most sem, pedig már felébredtem jó ideje, mint Csipkerózsika a hosszú álomból és még stimmel is, hogy olyan, mintha valami palotában lennék. Az viszont tévedés, hogy reggel óta nem látott, mivel éjszaka sem mentem haza, mivel még előző nap délután tüntettek el csak úgy az utcáról. Gondolom ez nem vet túlságosan jó fényt rám, mert akár azt is hiheti, hogy azóta itt múlatom az időt, főleg azt nézve, hogy milyen ruhában jelenek meg. Nem egy gyenge darab. Egyedül a fülbevalót nem vettem fel, mert... mert azt hiszem nem akarom, hogy még azt is lássa, mert az aztán már végképp egyértelmű jele lenne annak, hogy olyan vagyok, mint valami kitartott, vagy hasonló, pedig erről szó sincs... igaz? Legalábbis azt hiszem, bár én se nagyon tudnám megmagyarázni, hogy akkor most pontosan mi is ez az egész, akármennyire is próbálnám vagy akarnám és ez a legnagyobb gond.
A szavaikat még nem hallom, csak talán az utolsó pár szösszenetet kapom el, mielőtt végre sikerül megtalálnom őket. Na igen sejtettem, hogy már valamiféle megkezdett beszélgetés lesz, vagy inkább Simon részéről cinikus kérdések, az a jobb megfogalmazás, nem meglepő.
- Öhm... szia! Ideértél. - remek kezdés. Hát persze, hogy ideért, és én nem tudom, hogy mégis mi a fenét gondoltam akkor, amikor kitaláltam, hogy hívjuk ide. De komolyan, mit képzeltem egyáltalán? Mit fogok neki mondani, miféle kínos beszélgetés lesz ebből, amikor már azért is úgy bámul, mintha szellemet látna, mert ilyen ruha van rajtam. Azt hiszem talán jó ideje először sikerül kissé zavarba jönnöm, de főleg a bennem kavargó zavargó vegyes érzések miatt. - Ilyen szörnyű? - halvány mosolyt erőltetek az arcomra, ahogy körbefordulok a ruhában, aminek a háta olyan istenesen ki van vágva, éppen hogy nem látszik ki belőle a hátsóm teteje is. Tény és való, hogy még életemben nem volt rajtam ilyesmi és érthető, ha nem igazán érti, hogy miért van ez. Én pedig azt nem tudom, hogy mégis mit kéne mondanom, vagy hova kéne mennem, hogy oda menjek-e köszönni és adni neki mondjuk puszit, vagy... oh, rohadt kínos!
- Hogy áll a vacsi? - pillantok végül Edwardra, mielőtt beállna valami felettébb kellemetlen kínos csend, vagy mielőtt itt nyíltan jönne a kérdés, hogy ki a fene is ő. Igazából fogalmam sincs, hogy erre mit mondanék, főleg így hat szemközt bonyolult a helyzet, nagyon-nagyon az.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Hétf. 25 Aug. - 23:36

Mi a franc?

Fingom nincs hol vagyok, de egyre erősebben élek azzal a gyanúval, hogy meglátogatom éppen a kicseszett angol királyt, aki itt tölti a vakációját az Államokban. Adott egy sofőr, aki a tökéletes csicska mintaképe. Kussol, lassan vezet és betartja a szabályokat, nem idegeskedik, nem mosolyog, csak van és kész. És mikor nyílik az ajtó, akkor már reménykedem, hogy végre vége ennek cselédeskedésnek, de nem, mert valami komornyikféle nyit nekem ajtót. A megjelenése, még a kisugárzása is, majd ahogy olyan udvariasan szól hozzám, ahogy még soha senkim. Miért van olyan érzésem, hogy meg kell szoknom ezt a fene nagy uramozást? Nem mintha nem tenne jót az egómnak, de kifejezetten idegesítő, hogy nem Simon vagyok, hanem uram. Ezt szokni kell még. Nincs kabátom, se esernyőm, szóval amint bevezet a fickó az előtérbe, már mehet is tovább a dolgára, akármi is legyen az, persze előbb mutatja, hogy üljek le, és néhány másodperc nézelődés után le is dobom magam a kanapéra. Jó lenne megtudni, hogy mit keresek egy ilyen házban, vagy inkább palotában, mert elég hülyén érzem itt magam. Ha pedig megtudnám a komornyik nevét, azt hiszem röhögőgörcsöt kapnék. Alfred… mint a Batman-ban. Jó, mondjuk én is ezt a nevet adnám a komornyikomnak. A másik meg Bruce Wayne lenne csak a miheztartás véget, de neki nem adunk szuper járgányt meg denevérruhát.
Csak akkor pillantok fel a nézelődésből, mikor megérkezik a fickó, akié ez a hely gondolom. Feltápászkodom és jól megnézem magamnak, amíg ideér. Igen, nem feszítene ilyen cuccban, ha nem az övé lenne a hely. Kicsit fura a pasas, nem igazán tudom elképzelni, hogy mégis miért foglalkozik Jillel. Talán az igazi apja, vagy mi? Mert az ember általában nem hív csak úgy meg másokat a palotájába, hogy aztán az megint másokat meghívhasson. Ennyire senki nem naiv és hülye. Ez a fickó pedig sok mindennek kinéz, de hülyének nem. Inkább ijesztő feje van, az a fajta, akivel nem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban, mert valószínűleg a mosolya láttán a szar meg is állna bennem. A kezét persze elfogadom és kicsit furcsállva hallgatom a szavait. Na baszki, mibe cseppentem? – Ja, én is örülök, Simon vagyok. Maga valami lovag, vagy mi? – mert a lovagok szokták Sir-nek hívni magukat, nem? Vagy csak a nagyon szőrös emberek aggatják magukra ezt? Én is hívhatnám magamat ennyi erővel Sir-nek, az ágyban az egyik angol csajom lovaggá ütött, bár elég bénán csinálta mert majdnem leszakadt a vállam, de azért király volt, bár elég beteges, hogy valaki erre izgul. – Jill kisasszony? – kérdezek vissza mosolyogva. Nem hiszem el, hogy ezt mondta. – Igen, Jill hívott, hogy jöjjek ide.. apropó, ő hol van? Már reggel óta nem láttam, aggódom érte. – ezt ki is mondtam? Mindegy, így van, igaz, de azért fura kimondani. Mikor is aggódtam valakiért utoljára? Soha? Igen, soha. Mindenkire magasból tettem régen, és még most is, kivétel a csaj, akivel elég csúnyán elbántam régen, de most meg helyreakarom pofozni őt… vagyis magunkat, mert ketten vágtunk bele ebbe az egészbe, ha minden igaz. Legalábbis így volt, éppen ezért nem értettem, hogy miért tűnt el csak úgy szó nélkül. Aggódtam érte, de nem kerestem, mert hol kerestem volna? Ha visszaesett, akkor szóba jöhetett volna az ország összes férfijának ágya, az meg kicsit tág keresési terület. De ezek szerint nem esett vissza… vagy mégis? Ajánlom, hogy ne. – Inkább unalmas, nem valami beszédes a sofőrje, és keveset is mosolyog. – csak a tényt közlöm, nem leszólni akarom, elvégre elég jól megy a sora gondolom, de azért én szereznék valami olyan sofőrt, aki képes az arcizmait működésbe hozni, mert ez az ipse még csak beszélni is alig volt képes, igen, meg nem, ezzel a kettővel variált az egész úton, szóval finoman szólva is idegesítő volt. – Na és ki maga? Gondolom van pénze, mert elég zsíros kis számlát kell fizetnie a hely után. – azért azt nem ártana tudni, hogy mégis ki a franc ez az alak, mert soha nem láttam még egyetlen újságban sem, márpedig egy ilyen pofára emlékeztem volna az biztos, ha máshol nem, hát a rémálmaimban. Nem nagyon figyelek oda most a külvilágra, a fickóra fordítom minden figyelmem, hogy megtudjak néhány alapvető infót, szóval ha Jill jön is, akkor nem veszem észre, hacsak nem szól, mert akkor nem csak ránézek, hanem meg is bámulom. Nem, hogy őt, de még nőt nem láttam soha olyan ruhában, mint ami most rajta van.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Hétf. 25 Aug. - 12:17

Sétám során szembetalálkozok néhány kertemben dalolászó madárral, dolgukra igyekvő alkalmazottal, és közel megszámlálhatatlan mennyiségű dísznövénnyel. Nem egy szokványos kertről beszélünk, bár ez úgy hiszem, sejthető. Akad itt jó néhány különleges élőlény - akár növényi, állati avagy hibrid fajtákat tekintjük -, másutt nem lel meg az egyszerű szemlélődő. Valójában itt sem könnyű megtalálni őket, bármennyire is közel kúsznának-másznának hozzánk.
Automobil érkezik, tisztán kihallható a fauna reakciójából is. Madárhang akárha vándorolna fáról fára, míg a hatalmas ragadozónak tetsző gépszörny keresztül gurul a bekötő úttól a kastély parkolójáig, úgy kúszik vele együtt tova.
Arrafelé veszem az irányt, hogy az épületen keresztül jelentős késlekedés nélkül az előtérbe érhessek. Nem illendő a kelleténél jobban megváratni a vendéget, bármiképpen is vélekedjen róla a házigazda. Mindeközben könnyed mosollyal jut eszembe Jillian megjegyzése, miszerint az ő személyes feladata tájékoztatni ezt a bizonyos Simont kettőnk kapcsolatáról. Különös, már-már beteges kötődés ez, ha egyszerű pszichológiával szemléljük. Minden bizonnyal egy komoly trauma okozza, melynek mibenléte már ismert számomra is. Minden esetre kedvemre való, hogy olyannyira összeszedetté vált védencem, már önmaga képes kiállni saját tettei mellett. Ez korábban koránt sem volt ennyire bizonyos esetében.

Simon előtt rövid várakozás után feltárul az ajtó, s egy széles vállú, igen erőteljes testfelépítésű fiatal férfi fogadja frakkban. Komornyik, kétség sem fér hozzá. Méghozzá a legudvariasabb fajtából. Azonnal köszön, elsőként. A sofőr innentől nem foglalkozik már mással, csakis a járművel. Gondosan nekilát letörölgetni a szélvédőt, visszapillantókat, motorháztetőt.
- Jó napot, uram! Kérem, fáradjon beljebb!
Kitárja az ajtót, s előre engedi a vendéget, majd az ajtó becsukása után követi. Elsétál mellette, és bevezeti a tágas előtérbe. Ott amennyiben Simonnak akad kabátja vagy esernyője, azt elkéri, és hellyel kínálja az egyik kanapén vagy fotelben.

Mikor megérkezem, már Alfred már nincs jelen. Találkoztam vele idefelé jöttömben. Kiváló munkaerő, csakúgy, mint minden emberem. Vagyok olyan szerencsés, hogy igazi nemesi udvarhoz méltó eleganciával és precizitással vezetik háztartásom s birtokom.
Megpillantva az ifjú férfit rögtön felismerem. Nem, mintha akár egy percig is kétségem támadt volna afelől, ki érkezett. Arca, tekintete jól beazonosíthatóvá teszik.
- Üdvözlöm! - lépek oda hozzá, hogy kezemet nyújtsam felé - Sir Edward Victor Appleton. Ön bizonyára Jillian kisasszony vendége. Remélem, kellemes útja volt! - teszem hozzá derűs arckifejezéssel, magabiztos mosollyal s egy enyhe biccentéssel.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szomb. 23 Aug. - 21:02

Nikola & Jill

Szeszélyes vagyok tudom, bár azt hiszem inkább az lenne a jó meghatározás, hogy bizonytalan, magam sem tudom általában, hogy pontosan mit is akarok, ezért nehéz értelmeset kihozni az életemből, ezért ingázom, hogy igazából kettejük között és ezért nem tudom, hogy pontosan mit is kezdjek magammal. Kedvelem Simont és megígértem neki, hogy nem fogom megbántani, átverni, de akárhogy is nézzük olyan nehezen alakulnak a dolgok. Nem tudom, hogy mit várok, hogy mit akarok pontosan, de az a baj, hogy ő sem, így csak kínlódunk szinte egymással. Próbálunk rájönni, hogy mi legyen a megoldás, hogy mitől lenne jobb mindkettőnknek, de így senkinek se jó. Nem érzem azt, hogy igazán odafigyelne rám és nem is várhatom, hogy gyökeresen megváltozzon, nem lenne fair a részemről, ilyesmit kívánni tőle. Egyszerűen csak azt hiszem egy kicsit igyekezhetne jobban, egy kicsit mutathatná jobban, hogy érdekli, hogy mi van velem. Vajon feltűnt egyáltalán neki, zavarta, hogy nem voltam nála éjjel, hogy csak úgy szó nélkül felszívódtam, vagy vállat rántott és úgy gondolta, hogy ez van, buliztam és kész? Majdnem megöltek, nem sokon múlt, ha Edward nem segít, ha ő nem hoz ki onnan, akkor aztán várhatna, hogy valamikor is visszatérjek hozzá. Bejönne a felvetése, hogy úgyis csak mindenki elhagyja, maximum én nem önként, hanem kényszerből, mert eltettek láb alól.
A legrosszabb az egészben, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi is a fontosabb, az amit érzek, vagy legalábbis azt hiszem, hogy kezdek érezni valamit, vagy az a biztonság, amit itt megkaphatok, mert erről van szó. Biztonság és kiegyensúlyozottság, ami nekem soha sem volt meg, soha eddig egész életemben, persze, hogy most fontos, persze, hogy most ragaszkodom hozzá.
- De ugye ezt nem... nem mondod el neki? Mármint, én szeretném azt hiszem, majd valahogy. - rémes, hogy még ezek után is jól esik az érintése, annak ellenére, hogy azzal a felsőbbrendű magabiztossággal teszi, mint ahogy mindig is szokta. És én képtelen vagyok ellenállni, épp ezért, csak szótlanul várom, csak próbálom nem mutatni, hogy hatással van rám, akármennyire is nem megy, főleg amikor egészen közel hajol és úgy szólal meg. Pontosan tudja, hogy mi kell nekem, pontosan tudja, hogy mivel gyengíthet el és ez az, amiről Simonnak még csak fogalma sincs, amire még csak nem is próbál meg rájönni.
- Feladatot? - meglepődöm, hát persze, nem tudom, hogy milyen feladatott bízhatna rám, de még azt is elfelejtem, hogy megkérdezzem miről is van szó, csak kissé bizonytalanul hajolok hozzá, mintha nem tudnám, hogy pontosan mi is a teendő, pedig már elég nagy gyakorlatom van, hogy az ajkaink csak egy pillanatra összeérjenek, de aztán visszakozom, szinte azonnal. Nem kellene, már így is épp elég rosszul érzem magam. Az utolsó szavaira már csak meglepetten nézem, ahogy csukódik mögötte az ajtó. Mivel tehetném vajon büszkévé? Pár pillanatot hagyok csak magamnak, aztán a fürdőszoba felé indulok. A fürdés na az kell, hát naná, aztán persze felöltözni, és mivel túl sok cuccom nincs, ami rajtam volt az nincs jó állapotban, a hálóruha nem épp a legjobb, marad hát az a fekete csoda, amit kaptam. Sejtelmem sincs, hogyan fog Simon reagálni, ha ebben jelenek meg, totál úgy tűnik a helyzet, mintha igazából a gazdag fickó kitartottja lennék, talán így is van? Játékszer, szórakozás csupán?
Már éppen készen vagyok, amikor meghallom a csengőt. Szó szerint összerezzenek, pedig tudtam, hogy jönni fog. Mégsem szánom rá magam azonnal, hogy megmoccanjak, mintha még fontos teendőim lennének. Nem megyek le azonnal, pedig szeretnék, de... de mi van, ha nem is aggódott, ha jól el volt és kicsit sem izgult, hol vagyok? Végül percek telnek el, minden bizonnyal az ajtó is már nyílt mire végül ráveszem magam, hogy megmoccanjak. Sejtelmem sincs, hogy vajon őt is bekísérték mondjuk a nappaliba, vagy az étkezőbe, ha már vacsoráról lesz szó, netán... szóval elindulok felmérni a terepet, hogy hol találom meg őt, rosszabb esetben őket.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Pént. 22 Aug. - 22:51

Mi a franc?

Oké… ez határozottan fura volt. Otthon voltam és éppen a meccset néztem a tévében pár üveg sör társaságában, mikor meghallottam a telefon csengését. Nem voltam valami jó hangulatomban, mert éppen vesztésre állt a csapatom, és sokat bukhattam volna velük, de végül szerencsémre elhalasztották valami baromság miatt az egészet, szóval nem kellett egy valagyni pénz kifizetnem a fickónak, akivel fogadtam. A telefon pedig… nem igazán értettem Jill szavait. Oké, hogy elhívott valahova meg minden, de semmit nem mondott arról, hogy hova, vagy miért és kihez, csak annyit, hogy jöjjek el, és majd jön értem egy kocsi. Azért milyen figyelmes tőle, hogy még egy taxit is kiküldött értem, bár ajánlom is neki, hogy kifizesse, mert a nagylelkűsége el is vérezne, ha nekem kéne a útdíjat kifizetnem. Azt persze nem mondta, hogy mikor jön a taxi, ezért nem túlzottan siettem el a felöltözést meg zuhanyzást. Enyhén szólva is pia szagom volt, szóval muszáj volt beiktatni egy zuhanyt, kinyalni viszont nem fogom magam. Egyrészt mert fogalmam sincsen hova megyünk, és semmi kedvem nincsen öltönyben parádézni egy sztriptízbárban, teszem azt. Amúgy se szerettem az ilyen nagyon hivatalos cuccokat. Jól állnak meg minden, de nem lehet bennük rendesen mozogni, én inkább a lazább ruhák híve vagyok, szóval most is csak egy farmer és egy sima póló van rajtam, felvéve rá egy vékonyabb pulcsit, majd a fotelban tévézve várom, míg meg nem hallom a csengetést. Fura, nem tudtam, hogy a taxisok csengetnek is. Dudálásra számítottam vagy valami. Egy kicsit azért megvárakoztatom a fickót, míg zsebre vágom az öngyújtóm meg a bagót, és elégé meg is lepődök, mikor egy elégé kicsípett ürge áll az ajtóm előtt. Már éppen mondanám neki, hogy húzzon a francba, mert van már biztosítom, de szól, hogy menjünk a kocsihoz. Na ez még inkább furcsa, mert a legtöbb taxis nem ilyen… úriember típusú valaki. Az igazi meglepetés pedig akkor jön, mikor meglátom a kocsit, amit értem küldött Jill. – Maga nem taxis, mi? – választ persze nem kapok, csak int nekem a fickó, hogy szálljak be, és így is teszek. Azért az ablakon leskelődöm rendesen, hogy hova a fenébe is megyünk, de miután már jó ideje nem álltunk meg ezért inkább csak hátradőlök és a sofőrt kezdem el idegesíteni, aki bírja a kiképzést. Vagy válaszol az idióta kérdéseimre, vagy meg sem mukkan. Azt viszont nagyon remélem, hogy nem egy temetésre hívott meg Jill… mert ez a karót nyelt fickó elégé olyannak tűnik, mint a filmekben szokott lenni a halottszállító.
-Mit keresünk Disneyland-ben? – megint csak konok csend, én itt fel is adom a fickó kérdezgetését. Hol a francban vagyok? Sok mindenre számítottam, de erre aztán nem. Jill örökölt volna valami kastélyt, vagy mi a tököm? Nem igazán tudom ezt az egészet hova rakni, nem is megyek egyből az ajtóhoz, hanem pár hosszas másodpercig csak állok és furcsálkodva nézek körbe, miközben a sofőr persze vizslat. – Mosolyogjon már egy kicsit! – tárom szét a karjaimat, mikor meglátom, hogy megint azzal a sorozatgyilkos arccal bámul engem. Körülbelül ilyennel képzelem el a halált… igazán erőltethetne egy mosolyt az arcára, de továbbra is csak fapofával néz engem. – Mindegy… azért kösz haver, vissza is vihetnél majd! – intek neki mosolyogva búcsút, majd elindulok a bejárat irányába, de a cél előtt egy lépéssel megtorpanok. A biztonság kedvéért csengetek és kopogok is, aztán meg zsebre dugott kézzel várom, hogy nyíljon az ajtó, és végre megtudjam, hogy mégis hol a fenébe vagyok, és ami még ennél is fontosabb: Jill hogy a fenébe került ide?

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Csüt. 21 Aug. - 16:22

Utolsó igazítás nyakkendőmön, galléromon, majd az embermagas tükör előtt frizurámon is. Válaszára egy szelídebb, ám kifejezetten elégedett mosoly a válaszom. Fizimiskám, öltözetem tökéletes, hibátlan. Pont, ahogyan azt elvárom magamtól. Különösen, mikor vendég érkezik szerény hajlékomba.
Jillian már-már sértett visszavágását egy csalódott pillantással nyugtázom, jelezvén, hogy ennél többet várok tőle korábbi szavai után. Biztos vagyok benne, hogy ez mindössze hirtelen felindulásból elkövetett apró malőr, s hamarosan észbe kap majd. Hiszen tudom már, és ő maga is tudja, mit akar leginkább. Az ittléte óta eltelt időben pedig egyre inkább akarta.
- Még van időd megfürdeni, s illőn felöltözni vendégünk fogadásához.
Az ágyra ülve, s enyhén a falnak dőlve pillantok a paplannal és a párnával bírkózó lányra, majd egy fejmozdítással közelebb intem magamhoz. Ha kellően közel került, két ujjam szórakozottan cikázik végig ajkaitól egészen hasa köldöke alatti szakaszáig. Lassanként kúszik vissza kezem egészen álláig, melyet mutatóujjammal alátámasztva húzok lágyan magamhoz. Leheletnyi távolságot hagyok ajkaink között.
- Ha továbbra is kedvemre teszel, tán még feladatot is bízok rád. Csakis rajtad áll.
Ráhagyom, mit kezd a helyzettel. Ha csókra vágyna, s tesz is érte, nem vonom meg tőle. Sem egy ölel, amennyiben törekszik rá, hogy megszerezze tőlem. Bár nem hinném, hogy ennyire kezdeményezővé vált volna, ám így is okozott már apróbb meglepetéseket.
Felkelek az ágyról, majd az ajtó felé sétálok. Kinyitom, s éppen csak hátrasandítva szólok még Jillianhez. Szám szélén mosoly bujkál.
- Tudom, hogy ma este is büszkévé teszel.
Becsukom magam mögött az ajtót, magára hagyva az ifjú kisasszonyt. Könnyed lépteim elsőként a telefonhoz vezetnek, ahol közlöm a szakáccsal, ma este három személyre fog főzni. Tudomásul veszi, ahogyan az elő van írva számára. Kedvelem az ilyen munkaerőt, minden pénzt megér. Eztán tovább indulok, hogy a kertbe érve megejtsek egy némi elmélkedéssel fűszerezett sétát.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 17 Aug. - 21:05

Nikola & Jill

Épp ez az és persze tisztában is van vele, hogy így éri el a kellő hatást nálam, hogy hiába beszélek, hiába kérlelem, nem hagyja abba, amivel tökéletesen ki tudja használni a bizonytalanságomat. Nagyon jól tudja, hogy bármennyire is kedvelem Simont, bármennyire is valamilyen furcsa módon kötődni kezdtem hozzá az utóbbi hetekben az, amit tőle kapok az nagyrészt csak erős bizonytalanság, amíg a jelenlegi helyzet egészen más. Egy olyan férfi áll velem szemben és szó szerint ostromol, aki már többször is megmutatta, hogy milyen ereje van, hogy azzal tényleg biztonságot adhat, hogy nem kell tartanom a szeszélyeitől, hiszen kettőnk közül én vagyok a szeszélyes, ő valahogy logikus és kiszámítható, vagy talán inkább hideg, ami valahol szintén riasztó, de közel sem annyira, mint a folyamatos bizonytalanság érzése.
- Mert... mert nem vagyok biztos magamban, nem tudom, hogy ez elég-e, hogy tényleg... így van-e. - a már említett bizonytalansági faktor, ami most is előkúszik a szavaim mögül. Kelleni akarok, hát persze, sose kellettem igazán senkinek sem, a szüleimnek sem, mindenki másnak pedig időlegesen csupán és az, hogy ez netán máshogy is lehet, hogy minden ellenállásom ellenére is máshogy lehet, hogy hiába próbálom eltaszítani, cáfolni, valahogy még sem érek el vele célt. Tudom, hogy azok után, amiket mondtam neki a legtöbben már kiakadtak volna és feladták volna. Tudom én, hogy kell elmarni magam mellől az embereket, profi vagyok benne, sokat gyakoroltam, hogy meg legyen a tudata, hogy én döntök ki hagy el és nem engem hagynak faképnél. Ő viszont mindezek ellenére inkább kedveskedik, inkább közelít, hiába kapaszkodom még mindig a korlátba és nem viszonozom a mozdulatait, mint valami félénk kislány, pedig mindketten tudjuk, hogy cseppet sem vagyok az.
- Annyira... nem értelek. - suttogom szinte csak magam elé, szinte az ajkaiba, hiszen olyan közel van hozzám. Tényleg nem értem, hiszen valami oka kell, hogy legyen, hogy ő ezzel a tudással a háta mögött épp hozzám ragaszkodik, vagy legalábbis ezt mutatja. Sosem éreztem magam semminek, többnek, mint mások, különlegesnek, épp ezért nehéz kezdenem valamit egy ilyen helyzettel. Vagy talán csak élteti a feladat, hogy... nem egyszerű engem kezelni, csupán csak érdekesnek tartja, elütheti vele az esetleges unalmát. Ennek ellenére végül mégis megmoccanok és elindulok befelé. Talán még életemben nem közelítettem meg egy ágyat ennyi kérdéssel a fejemben és ilyen bizonytalanul, de mondhatni mindent el kell kezdeni valahol.

Bágyadtan nézem a hátát, ahogy öltözködik. Kimerültem, elfáradtam, de most egyáltalán nem úgy, mint legutóbb a kocsija hátsó ülésén. Akkor szinte megmozdulni sem tudtam, és az egész eszméletlenül rossz nyomot hagyott bennem, most viszont... kellemes a bágyadtság, tényleg kitett magáért, tényleg mindent megtett azért, hogy jól érezzem magam és még csak láthatóan meg se kottyant neki. Olyan lazán öltözködik, miközben én arra is nehezen veszem most rá magam, hogy egyáltalán megmoccanjak.
- Úgy is tudod... nem igaz? - mosolyodom el, hiszen azt már megmutatta párszor, hogy elég könnyedén kifürkészi az érzéseimet, sőt még a gondolataimat is, most pedig tényleg csak a tompa ellazultság az, ami átjár tetőtől-talpig, ezt a bágyadt mosoly is mutatja, ami az arcomon játszik. - Remekül, ha így kérdezed, fáradtan, de jól eső fáradtsággal. - attól még, hogy mint sejtem nem mondható ő igazán embernek, bár talán nem is akarom tudni, hogy minek, még számára is fontos lehet a visszajelzés. A mosolyom ellenben szinte azonnal eltűnik, amikor újra megszólal. A fejemet a párnába fúrom, ezzel is azt jelezve, hogy ez a kérdés, most nem épp a kedvemre való.
- Nem akarok ártani neki... tudod, hogy így van, már ez is... Csak elrontod az egészet! - lebiggyed a szám, mert... mert így van, hiszen megígértem valami Simonnak, amit épp most szegtem meg és a francért kellett a bűntudatot előidézni bennem mindezzel, még akkor is, ha jó volt, ha nagyon jó volt, sőt... épp e miatt.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 17 Aug. - 6:18

Attól a ponttól, hogy tudod, mire vágyik a másik, s ezt már ő is tudja, netán ki is mondotta... Nos ez az a pont, mikortól szinte mindegy, hozzá közel bármilyen lehetsz, ha ennek függvénye, hogy vele kívánsága szerint jót tehetsz.
Sem mimikám, sem mozdulataim nem mutatnak változást szavaira. Szándékos a látszólagos változatlanság, hiszen jelenleg ő maga a bizonytalan tényező, s én vagyok az, ki szilárd objektumként szolgálhat életének kaotikus tengerében. Szavaim továbbra is fülébe suttogom.
- Eldobni? Hisz kelleni akarsz nekem, nemde? S hogy kellj, bármit megteszel, igaz? - egyre inkább elnyújtott, halk szavak, melyek lehellete lágyan éri puha bőrét - Ha ilyen vehemensen ragaszkodsz, ugyan, miért taszítanálak el?
Jobbom lejjebb csúszik nyakáról, és mintha csak véletlenül tenné, lecsúsztatja Jillian új ruhájának pántját válláról. Szám lassan húzódik el jobb fülétől, hogy szinte érintve arcát, ajkait vándoroljon át a pánttól megszabadított vállhoz. Elnyújtott, lágy csókot lehet oda, majd az ifjú hölgy homlokára is jut egy.
Balom kicsúszik a ruhából épp annyira, hogy Jillian hátán pihenjen meg. Jobbom ismét nyakán, arcom pedig arca előtt.
- Míg küzdesz, míg törekszel, nálam mindig otthon leszel - lehelem szájára, bár éppen hogy, de nem érve hozzá. Hátánál fogva enyhén befelé terelem a szobába - Most menj, és helyezd magad kényelembe, rögtön követlek.
A korláton megtámaszkodva pillantok le az alant meghúzódó kertre. Mosolyom kissé oldalvást húz. Nagyszerű nap ez a mai! Sarkon fordulok, és magam is belépek a hálóba.

Miután ingemen a legfelső gomb is helyére került, nyakkendőm megkötéséhez fogok hozzá. Számomra egy pillanatig sem jelent kihívást, sokkal inkább rutinmunkának nevezném. Már-már ösztönszerű mozdulatsorrá fejlődött az idők során. Pillanatok műve, és készen is vagyok a művelettel. Felállok az ágy széléről, majd széles mozdulattal veszem magamra az eddig a szék támláján pihenő zakómat. Mindeközben mosolyogva az ágyon fekvő lányra tekintek.
- Hogy érzed magad, Jillian?
Tán felesleges a kérdés, mégis valahogy megelégedésemre szolgál, ha visszahallom eredményét együttlétünknek. Az utóbbi néhány órában oly gyengéd szerető voltam, hogy más napjaimon tán az émelygés vagy egyéb fintor fogna tán el. Effélét legutóljára az előző században vártak tőlem.
- Úgy másfél óra múlva megérkezik vendégünk. Kívánod most valami módon megtréfálni, esetleg okítani, esetleg ma különösen elnéző és megbocsátó hangulatod van?
Nyilvánvalóan az utóbbi valószínűbb, ám sosem lehet tudni. Inkább csak sejthető.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Pént. 15 Aug. - 18:57

Nikola & Jill

Tökéletesen tisztában van azzal, hogy mik a gyengéim, tökéletesen tisztában van azzal, hogyan lehet hatni rám. Ahogy tudja hogyan kelten bűntudatot, félelmet, úgy azt is, hogyan idézze elő a vágyakozást az iránt, amit adni tud és még csak nem is feltétlenül a fizikai részére gondolok. A ruha, az ékszer, a figyelem és a gondoskodás, mind-mind olyasmi, amiket nem igazán kaptam meg sosem, ő pedig most egyszerre halmoz el velük. Akármennyire is igyekszem, akármennyire is próbálok elhúzódni, mégis újra és újra engedek, hagyom, hogy közelebb húzzon, és egy pillanatra még a szememet is lehunyom, amikor az ajkait olyan lágyan érzem meg a bőrömön. Egészen más ez most, mint az a limuzinos eset, ami vegyítette a vad kéjt a fájdalommal. Ez most csak óvatos tapogatózás, finom mozdulatok, amiket nagyon nehéz visszautasítani, amik elől nagyon nehéz menekülni.
- De... de bántanám és te... te idővel majd megunod a játékot velem. - mert ez az igaz egy játék? Én csak tudom, én is tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogyan kell hamis ígéretekkel magamba bolondítani valakit csak egy rövid együttlét erejéig. Ő talán ennél többet akar, hosszabb távot, de attól még a helyzet ugyanaz, csak játék, mert mégis mit akarna egy ilyen valaki épp tőlem? Mindene meg van, mindent megkaphat ezzel az erővel, ennyi pénzzel, olyan sok a lehetősége. Én pedig... nem vagyok igazán senki, semmi különleges, csupán egy elveszett lélek, aki maga sem tudja igazán, hogy mit is akar.
- Te nem fogsz idővel eldobni? Nem leszek kevés, mint ahogy mindig is voltam? - mint ahogy az apámnak, ahogy anyámnak, ahogy világ életemben mindenkinek, és ha netán valakinek még sem, az elől én menekültem el, azt én hagytam faképnél, csak azért, hogy végül ne ő tegye meg velem, mert így volt könnyebb. És most is ettől félek, mégis minden egyes mozdulattal bontja le a falaimat, győzi le a bizonytalan kérdéseket, és az ellenállást, amit legalább próbáltam eddig mutatni, ezért nem ellenkezem, amikor a keze lejjebb siklik, és ezért emelkedik a kezem, hogy már-már majdnem a derekán pihenjen meg, de végül sikerül abban kimerülnie a mozdulatnak, hogy a mögöttem lévő korlátot szorítom meg, mert túlságosan édes a csábítás, a választás lehetősége, a lehelete a nyakamon. Pár pillanatig képtelen vagyok válaszolni, csupán próbálom lassítani a légzésemet, próbálom csökkenteni szívem heves zakatolását, de nem úgy tűnik, mintha bármiféle sikert elérhetnék.
- Nem akarom, hogy vad légy... nem akarom, hogy fájjon. - mint legutóbb, és ebben a válaszban az a legrosszabb, hogy valahol félúton kiszökött belőle az ellenállás, az az erős és konok ellenállás, ami már egy ideje csupán gyenge próbálkozás volt. Hiába tudom, hogy nem kellene, hiába tudom, hogy meg kellene próbálnom szökni tőle, de nem tudnék igaz? Nem arról van szó, hogy nem akarok, csak... csak hogy nem tudnék... így van, így kell lennie!

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Pént. 15 Aug. - 14:03

Visszakozására csupán elnézően elmosolyodom, és enyhén megbillentem fejem. Magamhoz húzom, különösebb erőhatás nélkül, csupán nyakán pihenő kezem jelzésével. Arcom az arcához ér, éppen hogy súrolva bőrömmel bőrét. Tudom, hogy tudja, mi lesz körtáncunk vége. Hisz nyilvánvalóan eljutunk újra kezdeti pozíciónkba, mindössze halogatva a már előre megírt végkifejletet. Úgy hiszem, valamelyest élvezi is ezt a fajta keringőt, mely elnyújtja, megédesíti, mi eztán következik. Végső soron ugyanarra vágyik, mint minden nő, minden ember. Figyelemre, törődésre, jólétre, testi örömökre. Biztonságra és boldogságra, bármily megfoghatatlanok is ezen fogalmak egy-egy halandó lény számára.
Ajkaim leheletnyire érintik járomcsontját, majd fülének elülső peremét. Úgy szólok, tisztán artikulálva, mint bármikor. Hangom jól érthető, bár suttogón lágy, akár a nyári szellő.
- Ha oly jó ember, s ily gyenge, mit ér vele? Te erős urat akarsz magadnak, hisz zavarodnak, akaratodnak csak efféle biztos kéz adhat irányt.
Ezt a bizonyos kezet most balom jelképezi, mely hátán lassanként lejjebb csúszik ruhája kivágásában, miközben teste hozzám szorul általa. Ezen mozzanat igen fontos része kimért tempója, végtelenül lágy volta. Farának peremét érve megállok, a továbbjutáshoz néhány képzeletbeli kapun még érdemes lesz keresztül jutnom. Végül sokkal inkább kedvező módon alakul majd minden, ha ő maga enged bebocsátást. Netán ha kéri, nos az egyenesen győzelmet jelent, mondhatnánk így is.
- Erősebbé teszlek, mint gyönge lelkű megrontód. Játszmátok hamarost megfordul, s így ő lehet a te játékszered.
Fejét fejem mellé húzom, szám nyakára téved. Balom lejjebb kúszik, egészen apró, kerek tomporára. Ujjaim játéka némi simogatásban, majd egy erőteljesebb szorításban merül ki. Tűhegyes fogaim nyakbőrét súrolva karcolják, ám meg nem sebzik bőrét, fájdalmat nem okoznak.
- Melyikkel hálnál inkább? A szörnnyel, ki lehengerel? Tán a nemes úrral, ki csókokkal halmoz el? Válassz!
Utolsó hangzója végszavamnak kígyók sziszegéséhez hasonlatosan nyúlik el, bekúszva hallásra szolgáló résén keresztül az összes többibe is, libabőrössé téve bőrét. Ebben semmiféle cselvetés nincs, egyszerű reakciója az emberi testnek minden olyan ingerre, mely ragadozó egyértelmű közelségére utal.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 13 Aug. - 22:02

Nikola & Jill

Visszakozom, hát persze, hiszen direkt ezét mondtam neki a folyosón is, sőt még előtte, hogy nem akarok semmi ilyet, hiszen Simon... megígértem neki és azt hiszem nem akarok ártani neki, nem akarom megbántani sem azzal, hogy olyat teszek, ami tudom, hogy nem fair a részemről. Tudom, hogy nem ő a tökéletes ember, tudom, hogy vannak hibái, tudom, hogy amit tett a legtöbbek szerint megbocsáthatatlan, de valami kifacsarodott módon mégis csak kötődöm hozzá és a gondolat, hogy most épp errefelé tart, hogy azt sem tudja miért és hova hívtam, de talán mégis eljön, miközben én épp más valaki ajkaira tapadok, akármennyire megnyugtató is, de attól még rémes alaknak érzem magam e miatt. Ezért próbálok elhúzódni, de nem igazán sikerül, nem engedi, csak épp annyira, hogy a beszéd sikerüljön, és miközben ő beszél próbálom kizárni a tényt, hogy a keze nem szakad el a tarkómtól, mintha csak ezzel tartana, hogy még véletlenül se csúszhassak ki a karmai közül.
- Én... én nem, egyszerűen csak ő nem olyan rossz ember, csupán akkor túl sokat ivott és... most szeretne nekem segíteni. Megváltozna... próbál. - nem, már fel sem merül bennem, hogy megkérdezzem, honnan tud erről. Annyit már tudok róla, hogy előtte nem sok titok van, hogy bárminek utána tud járni, hiszen mintha csak ismerné a gondolataimat, sőt... talán ismeri is. Azok, amiket eddig tett, azok a lehetetlennek tűnő események, amik eddig körülötte zajlottak... igazából fel sem merül bennem, hogy ő is csak egy olyan mutáns lenne, mint én, vagy akiket ismerek. Valami más... valami több, valami nem igazán emberi. - Nem akarok bosszút állni rajta, nem szándékosan tette, miért akarnék ártani neki? - megrázom a fejem, és próbálok legalább egy kicsit hátrálni, de nem sokat haladok, főleg mert maga a mozdulat is rendkívül bizonytalan, főleg amikor újra megszólal. Nagyot nyelek.
- Én nem, egyikre sem, most nem... azt hiszem... kérlek... Ne akard, hogy azt tegyem, amit igazából nem akarok. - vagy igen, vagy még sem, én sem tudom. Csak nem akarom megbántani, nem akarok rosszat neki, mert... mert megígértem. Azért mert csak nyitni felém, mert megígértem, hogy nem ártok neki, hogy én nem hagyom el, nem okozok fájdalmat és most mégis azt szeretné, vagy... azt akarja elérni, hogy én magam vágyjam rá. A törődése, a biztonság amit ad túlságosan csábító, mégis próbálok ellenállni, mégis próbálok hátrébb lépni, küzdve saját magammal is. Nem akarok másnak ártani, épp én, aki tudom, hogy milyen ha semmibe vesznek, közben pedig Simon... bármennyire is igyekszik változni még annyira nem sikerül neki, még ugyanúgy megbánt, ugyanúgy ellök időnként, miközben ő... a megmentőm ilyet nem tesz. Nem tudom mit kéne tennem, túlságosan zavaros, túlságosan sok minden feszül egymásnak a fejemben, túl sok kétely és lázadó gondolat.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 13 Aug. - 18:04

Elégedettséggel tölt el, hogy továbbra is fegyelmezett marad, s nem szándékozik puszta kedvtelésből lázadni. Így sem igazán tudja, mikor mit tegyen, ám ebben könnyedén segítségére lehetek. Nincs szükségem bábokra, pontosabban rá nem puszta bábként kívánok tekinteni, így terveim szerint lassanként önszántából kezdi majd meghozni a megfelelő döntéseket. Erre azonban kénytelen leszek megtanítani, hogyan, miként tegye.
A csókban jóval könnyebben feloldódik, mintsem a mozdulat kezdetekor hittem volna. Elmosolyodom, hiába tudom, hogy távolodását menekülési próbálkozásnak szánta. Bár még nincs tisztában vele, biztosan sejti, esélye sincs menekvésre. Bár jelenleg nem rendelkezem rovarszerű rágókkal, sem nyolc végtaggal, egészen olyasfajta érzés kerít hatalmába, mint mikoron a pók megérzi hálójában vergődő áldozatát. Hiába, a préda csupán akkor mozdul, s fogná menekülőre, mikor már képtelenség efféle tettet végrehajtania.
Jobb kezem mintha egyszerűen ott felejteném. Nyakszirtjét, füle tövét cirógatom mintegy passzióként, a lehető legnagyobb természetességgel. Láttam már effélét, tisztában vagyok vele, hogy az iménti érintéshez hasonlatosan ez is az általam képviselt biztonságérzet bűvkörébe tartozik. Úgy számítom, nem szándékozik kiszakadni belőle. Tán némi időre lesz szüksége, míg megszokja, ha magam nem is vagyok az érzés függője, vonzódhatom az emberi test által kínált örömökhöz. Oly sokszor kérdezte, eleddig fel meg sem fejtettem igazán okát, miért jó ez nekem? Mintha úgy érezné, törlesztenie kell, különben nem volna fair. Igen, tán azért érezheti magát ennyire elveszettnek, hiszen ő maga eleddig számára nem igazán érzékelhető módon nyújtott szórakozást unalmas perceimben. Lehetségesnek tartom, hogy ezt kell tudtára adnom. Ideje, hogy tisztázzuk szerepeinket!
- Úgy véled, tartozol annak, aki száműzötté tett? - így, hogy folyton a múlton töpreng, mondhatni gyerekjáték volt megszereznem a kirakós legtöbb darabját - Esetleg elégtételre vágysz? Mi tenné dühösebbé? - mosolyom tán szélesebbre, kissé féloldalt húzódik, tekintetem a továbbra is atyai módon barátságos, hangom lágyan cseng - Ha tudná, hogy odaadtad magad másnak? Tán ha úgy hinné, magam vettem el, mit nekem adsz? - egy fokkal csábítóbb színezetűvé válik tekintetem, búgóbbá hangom - Te melyikre vágysz inkább?
Tudom, ismerem, láttam, hallottam, éreztem emberek sokaságában azt a borzongató érzést, mikor egymással elsőre ellentmondónak hitt hatások érik egyszerre őket. A végkifejlet azonban az - már ha kellően kifinomult, precíz módon alkalmazzák őket -, hogy ezen érzetek egymást fokozzák a végletekig. Mint hideg és meleg, fájdalom és gyönyör, melyek egy fokon túl megkülönbözhetetlenek egymástól. Éppúgy, mint szavaim, melyek lehetséges, hogy mostanra a lélek húsába marnak. Ezzel egyidejűleg azonban az eddig megismert gondolkodásforma alapján csupán tovább növekszik az általam kínált biztonság iránti vágya.
Most, hogy szembe fordult, bal kezem könnyedén fonódik derekára. Amennyiben nem áll ellen, közelebb húzva törékeny testét egészen csupasz hátáig jut. Több szónak nem érzem szükségét. Egyrészt sokkal inkább összezavarná, mintsem a megfelelő irányba billentené, másrészt időt kell hagyni az elhintett gondolatok magvainak, hogy kellő mértékben kihajthassanak.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 12 Aug. - 15:02

Nikola & Jill

Azért egy teát csak-csak meg tudok inni, ha nem is feltétlenül olyan körültekintő műgonddal, mint ahogy azt minden bizonnyal az úri körökben teszik, de azért valamelyest megy, és a kis plusz adalékok, amiket még hozzátesz, amikkel még kisegít ezt az alapot fejlesztik is. Tény és való, hogy felettébb igyekszem, no meg az is, hogy az egész helyzet olyasmi, amiben nem igazán volt még részem eddig, és amennyire tudok próbálok alkalmazkodni. Nem, most nem a teára gondolok, hanem rá, a vendéglátómra, akin néha tényleg rendkívül nehéz kiigazodni, bár jó eséllyel ez pont fordítva lehet szerinte, és talán még igaza is van, de bonyodalmas alkalmazkodni valakihez, aki az első találkozásunkkor finoman szólva is sokkolt, a másodikon ellenben megmentett és mindez alatt sokkolt, most pedig mindezekkel ellentétben lágyan és visszafogottan viselkedik.
- Köszönöm, igyekszem. - szolid, talán még visszafogott is a mosoly, ami megjelenik az arcomon. A ruha teszi, a helyzet, netán maga a környezet? Igazság szerint sejtelmem sincs róla, talán nem is olyan fontos most ez, bár fogalmam sincs, hogy mikor találok vissza önmagamhoz, vagy egyáltalán eltávolodtam-e túlságosan, netán ez is én vagyok, esetleg ez az állapot az a bizonyos átmenet a régi visszafogott és megalázkodó énem és a mostani vad és domináns között.
Szinte már fel sem tűnik a helyszínváltozás, egyszerűen csak engedelmesen követem, ahogy az erkélyre tessékel ki, pedig nem szoktam kifejezetten szeretni, ha más próbál meg irányítani, most még sincs egy igazi rossz szavam sem, csak akkor jelenik meg csekélyke libabőr a hátamon, amikor hozzáér. Nem tudom, hogy pontosan mi az oka, csak azt, hogy mégis ott munkál bennem valami mélyen megbújó ellenállás, ami néha felszínre tolakszik, néha pedig megbújik valahol alig elérhető mélységekben. Csak csendben figyelem a galambokat. Az egész helyzet, mintha nem is lenne teljesen valóságos, egy ekkora kert, fehér galambok, a ruha rajtam, tényleg felettébb nehéz elhinnem, hogy igazán, tényleg megtörténik és hogy itt vagyok, nem pedig csak azt hiszem.
- De csak... megittam egy teát, még csupán nem rég ébredtem. - nem kifejezetten tudom jól kezelni a dicséretét. Érthető, nem túl gyakran volt életemben részem ilyesmiben, pedig mindennél gyakrabban vágytam rá, de még valahogy az iskolában sem kaptam meg, annak ellenére, hogy soha sem voltam rossz tanuló, de nem volt meg a szükség háttérország sem ahhoz, hogy bármiben is kiemelkedő lehessek. Épp e miatt merültem el ebben a világban, amit én találtam magamnak, ahol az elismerést már nem jegyekben osztják, vagy egy apai jó szóban, hanem a sokat mondó férfi tekintetekben. Talán tisztában kellene lennem vele, hogy lényegében csak kiszolgáltatom magam, de mégis könnyebben ebben a fajta rajongásban fürdeni, mint abban a szürke veremben sínylődni, amiben régen éltem.
A szavait először nem is értem pontosan, csak amikor erősen húz közelebb, de csak azzal a finom erővel, ami inkább biztonság érzetet ad, mint sem félelemet szül. Halkan sóhajtok, ahogy lehunyom a szemem és hagyom magamnak, hogy pár pillanatra elmerüljek a szokatlanul lágy csókban. Csak nagy nehezen szánom rá magam, hogy elszakadjak tőle, így is többet engedtem neki... magamnak, mint szabadott volna. - Ezt... én... nem lehet, mondtam. Megígértem neki, ő is nekem, nem lenne fair. - tényleg nem, hiába olyan sokszor undok, hiába nehezen viseljük el egymást és hiába hogy nem vagyunk konkrétan egy pár, de ha kiköveteltem tőle, hogy ő ne bújjon ágyba másokkal, akkor bármennyire is vágyom a törődésre... akkor sem szabad... nem lehet.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Hétf. 11 Aug. - 7:04

Aprólékos műgonddal okítom ki az ilyenkor ildomos viselkedés kapcsán, kezdve a helyes test- illetve kéztartással, valamint a teával kapcsolatos alapvető ismeretekkel. Segítem, milyen mozdulatokat használjon, s mit miként tegyen. Igazán megnyugtató, hogy valamelyest már rendelkezik az alapvető, etikettel kapcsolatos ismeretekkel, még ha eleddig nem is igen használta ezen tudását. Most itt az ideje, hogy megjutalmazzam eddigi kiváló, hibátlan magatartásáért.
- Nagyszerűen csinálod, Jillian. Nem is lesz oly nehéz, mint eleinte hittük volna - biccentek elismerően, derűs mosoly kíséretében.
Teánk végeztekor csészémet a tálcára helyezem, magam pedig felkelek székemről. Kezemet nyújtom Jillian felé, s másik kezemmel kisegítem alóla ülőalkalmatosságát. Jobbomon vezetem el az erkélyhez, hogy ott újból alkalma legyen megcsodálni a számára immár tán kevésbé bántóan erős fényben fürdő kertet. Néhány röpke pillanatnyi rácsodálkozás után már ügyet sem vetek a virágok felett versenyre kelő madarakra. Galambok, fehér galambok. Régi idők szokása galambot tartani, felettem pedig valahogy kevésbé múlott az idő, mint a világ felett.
Védencemet magam elé engedem, miközben kezem csupasz hátára téved. Emígy terelem kellő finomsággal és udvariassággal , míg meg nem állapodunk a kicsiny terasz korlátjánál. Átölelve, közelebb húzva magamhoz, államat fejéhez érintve súgok fülébe.
- El kell ismernem, ma sikeresen lenyűgöztél, drága Jillian. Végtelenül büszke vagyok rád.
Apró, lágy, jelképes csókot lehelek feje búbjára, mielőtt felé fordulva mellé lépnél, ezzel is magamra csalva tekintetét. Fejemet továbbra sem távolítom el tőle. Mosolyom halványodik, lágyabbá válik. Pontosan úgy, ahogyan ezen jelenet megkívánja tőlem a férfiember szerepében, hogy immár egészen magaménak tudhassam a nő szerepében tetszelgő leányt.
- Kaptál már tőlem lidérces, szörnyűséges rémálmot. Ezúttal hagyjuk el a rémet, űzzük el a lidérceket. Bízzuk rájuk rosszakaróinkat, míg mi valóban, igazán álmodhatunk.
Egyik kezem továbbra is derekán pihen, másik viszont hajába túr, füléhez simul. Ezúttal én magam húzom közelebb védencem ajkait. Bár oly lassan, oly lágyan, látszólag az általa óhajtott mederbe terelvén csupán önnön, saját mozdulatait.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 5 Aug. - 21:41

Nikola & Jill

Oh, hát a gondolataimon sok esetben én magam sem tudok tökéletesen kiigazodni, szerintem nem meglepő, ha ezzel más sincs így. Az pedig, hogy ellentétesen cselekszem azzal, mint amit gondolok, néha még azzal is ellentétesen cselekszem, mint amit igazából tenni akarok, nálam ez már megszokott, hiszen elég gyakran nem vagyok tisztában azzal, hogy mit is akarok. A válaszára viszont akaratlanul is elhúzom a számat.
- Megfontolás tárgyává teszed... - szinte csak magam elé motyogom. Nem hangzik valami jól a dolog, miért tartom egyre inkább rossz ötletnek azt, hogy ide hívtam Simont? Nem tudom, hogy tényleg okos döntés volt-e, mert fogalmam sincs, hogy nem lesz-e majd valami rossz következménye, főleg ez ilyen válasz után. Épp ez az, hogy ő itt a főnök, hogy az övé a ház, hogy azt tesz itt, amit akar, és nekem nincs beleszólásom, csak maximum időnként kérhetek tőle ezt azt és vagy teljesíti, vagy nem.
- És vajon ez miért jó neked? - nem, nem hiszem, hogy erre választ fog adni nekem, szinte semmi esélyt sem látok rá, hiszen eddig is néha adagolt egy kis információt, néha pedig nem, de inkább utóbbi volt a gyakoribb. Persze nem is kérhetem tőle számon a dolgot, mert azt tesz, amit akar, főként a saját házában, főként úgy, hogy jóval erősebb nálam és csak örülhetek, hogy nem roppant darabokra, ha mondjuk kihúzom nála a gyufát... igaz? Szép lassan haladva végül elérjük a célt, és bármennyire is furcsa, de egy-egy pillantásától zavarban érzem magam azok után főleg, amit mondtam neki, mert túlságosan egyértelműen hatnak és... és fogalmam sincs, hogy igazán mi van velem, mert nem szokott ez nekem gondot jelenteni, soha és most mégis ez a nagy helyzet. A szobába érve talán kissé tétován állok meg, mert nem is tudom hirtelen, hogy most akkor le kéne vennem a ruhát, vagy sem.
- De én... Milyen más elfoglaltságokhoz? - bizonytalan pillantással illetem, majd végül az asztalhoz sétálok. A ruha marad, azt hiszem nem is csak azért, hogy gyakoroljak benne, van annak más oka is, amiben még magam sem vagyok teljesen bizonyos, de... de van. A szoknyámat azért nem igazítom el olyan ügyetlenül, viseltem már szoknyát, bár nem ennyire elegáns darabot, ez tény, azt pedig csak csendben figyelem, ahogy elrendezi a teát, majd óvatosan fogom meg a csészémet az első pár korty erejéig. Vajon mennyi idő, amíg Simon ideér?

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Kedd 5 Aug. - 9:13

Szövevényes, közel sem következetes gondolatmenetét egyre kevésbé igyekszem követni. Különös tekintettel azon tényre, hogy cselekedetei közel sem követik konzekvensek őket. Így hát szavait is kevésbé vehetem komolyan, míg nem kifejezett kívánalmat, csupán elmélkedést, véleményének kifejtését hordozzák.
- Véleményedet tudomásul vettem, s megfontolás tárgyává teszem - felelem, s aprót biccentek.
Tény, vendégként tartom számon hajlékomban, mindazonáltal továbbra is én vagyok a ház ura. Ezzel ő is tökéletesen tisztában van, szeme apró csillanásaiból egyértelműen kiderül, mindössze gyermeki módra próbálgatja határait. Úgy hiszem, egészen gondoskodó, bár gyakran szigorú szülő volnék. Már amennyiben valóban azzá kívánnék válni. Most, hogy így eszembe ötlött ezen elképzelés, tán megfontolás tárgyává is teszem a későbbiekben.
Kérdését találónak, egészen kellemes humorúnak találom, így a megfelelően ívelt mosollyal kísérve pillantok felé válaszul.
- Egyáltalán nem szokásom. Valamiféle mentális anomália folytán szándékommá vált, hogy erős, kifinomult hölgyet faragjak belőled. Az eddigiek alapján igen tehetségesnek bizonyulsz a közel sem kielégítő alapok ellenére is.
Így igaz, ezt nyugodtan veheti bóknak a kisasszony, ezzel sejtésem szerint ő is tökéletesen tisztában van. Nem is említetem többet ezen témát, hacsak nem kérdez újfent.
Kimért, úrias léptekkel vesszük a lépcsőfokokat. Táncpartner módjára vezetem, okítom. Mindeközben időről időre rá és öltözékére téved közel sem titkolt pillantásom, hogy mikor észreveszi, egy elismerő biccentés kíséretében mosolyoghassak rá. Mindig is jól boldogultam a nőkkel, mióta komolyabban érdekelni kezdtek. Már csak amolyan hobbi gyanánt is. - Persze közel sem úgy, mint most Jillian. Az ő esete bőven túlnő a hobbi fogalmán. - Minden esetre tudom, miként kezeljem őket. A férfiakat is természetesen, bár legtöbbjüket nem is nehéz, hiszen egyszerűen, mint egy faék.
Elérve az ifjú hölgy szobáját kinyitom az ajtót, majd előre engedem. Magam mögött behajtva halkan - bár közel sem titkolva mozdulatomat - bezárom azt. Teánk már ott gőzölög a kisasztalon, két szék pedig mellé készítve.
- Azt javaslom, fogyasszuk el teánkat, mielőtt egyéb elfoglaltságokhoz kezdünk! Amennyiben kényelmetlennek érzed, természetesen már most is leveheted ruhádat. Magam azonban javasolnám, hogy inkább gyakoroljuk teázás idejére a benne való tevékenykedést!
Székét kihúzom, hogy segítsem a leülésben. Közben koordinálom, miként fogja össze szoknyáját ezen művelet közben. Magam is helyet foglalok, majd kitöltöm az italt. Következhet az angol módra prezentált teaszertartás részletekbe menő elemzése, oktatása, melyet szintén prezentálok számára.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Hétf. 4 Aug. - 11:07

Nikola & Jill

Az az igazság, hogy mostanában túlságosan sok minden történt, ami azt hiszem... kellően összezavart, ami azt hiszem kicsit talán előrántott azt, aki régen voltam. Pár héttel ezelőtt még felpofoztam magam ezért, de most tényleg bizonytalannak érzem magam, pedig épp az volt az egyik erősségem, hogy sosem érdekelt semmit, sosem voltak fontosak a következmények, de rá kellett döbbennem, hogy nagyon nem vagyok mindenható. Itt van ez a fickó... ha egyáltalán fickónak mondható, aki ha akar bármikor összeroppanthat, de még sem teszi, és épp ezzel bizonytalanít el ennyire, és mellette itt van Simon, akinek azt hiszem tekintettel vagyok az érzéseire, amik nem rég még nem is voltak neki és nekem sem és most mégis aggódom érte, hogy őt zavarná ez az egész, sőt talán még jobban aggódom a miatt, hogy mi van ha nem zavarná. A nevetése pedig csak még inkább megzavar, valahogy mindig távol áll a reakciója attól, mire reálisan számítanék, nagyon távol.
- Nem is úgy értem... kiforgatod a szavaimat. - elhúzom egy pillanatra a számat, vagy tényleg én mondtam rosszul? Komolyan ez a legnagyobb gondom, hogy már abban sem vagyok mindig biztos, hogy én fogalmaztam rosszul, vagy ő az, aki direkt mond olyasmit, amivel összezavar. - Akkor sem lenn fair vele szemben, ha nem vagy szigorú értelemben vett férfi... és nem szeretném, ha kárt okoznál benne. - rázom meg még a végén a fejem. Na igen ez is csak most esik le, hogy ennyi eszem van, hogy ide hívom úgy Simont, hogy ez a fickó, már ha nevezhetjük fickónak nem éppen egy szelíd kis bárány, és jó eséllyel még Simon se tehetne ellene semmit, ha ártani akarna neki, ez azért felettébb riasztó felismerés. Biztos, hogy jó ötlet volt?
- Azt hiszem nincs más. - rázom meg végül a fejem, bár őszintén szóval nem is vagyok benne biztos, hogy tudnék neki olyan kérdést feltenni, amire nem lenne eleve csukólóból meg a tökéletes válasza, olyan, amivel sikeresen elbizonytalanít és arra késztet, hogy rájöjjek fogalmam sincs hogyan kellene kezelnem ezt a helyzet. - És gyakran szoktál elhozni magadhoz olyanokat, akiket megmentesz, hogy aztán ajándékokat adj nekik? - ártatlan kíváncsi kérdés csupán, amíg elérjük a szobámat, hogy addig se üljön le a teljes csend közöttünk, no meg hogy addig se a saját gondolataimba temetkezzem, mert az soha sem hasznos mostanában.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Vas. 3 Aug. - 14:23

Idejét láttam már annak, hogy feleszméljen. Lassacskán bár, de sikerült olyan szinten tudatára ébrednie az őt körülvevő történéseknek, hogy végre elkezdett kinyílni a szeme. Ismét. Hosszas folyamat ez, melynek tán sohasem lesz vége. Különösen Jillian számára, aki bármikor szíves örömest visszamenekülne a gyermeki tudatlanságba, hogy ne kelljen megbírkóznia az általa kegyetlennek tartott világ szigorú őszinteségével.
Megtorpantakor kérdőn tekintek rá, majd kommentárjára magasra szökik szemöldököm. Nem telik bele hosszú idő, tán pillanatok csupán, mire gyors ütemben szélesedő mosolyom jóízű kacajba fordul. Oly ártatlan, oly szelíd, oly naiv lett hirtelenjében! Csodálatos, mily fodrokat vet szeszélyének sajgó hulláma! Szabályokat követne, melyeket sohasem vett semmibe, s akadályt látna olyan falak képében, melyeket mindig is könnyedén átlépett.
- Jillian, Jillian! - megbocsátó mosollyal arcomon csóválom meg fejem. Láthatóan nem neheztelek rá, mindössze igyekszem tudomására hozni, a teljes kontextus ismeretében miért is szólott az imént ostobaságot.
Szabad kezemmel ezúttal haját simítom végig, amolyan atyáskodón, pártfogón. Nagy sóhajjal készítem elő mondandóm.
- Tudod, kedvesem, egy percig sem kell aggódnod. Úgy úgy hiszem, igazán nem tekinthetsz másik nőnek. Nőnek pedig végképp nem. Szigorú értelemben véve férfinek sem. Teljesen nyugodt szívvel tehetsz, amit csak kívánsz. A gyermekkorodat romba döntő ifjúnak egy rossz szava nem lehet irányodban. Ugyanakkor biztosíthatlak, jelenleg nem áll szándékomban kárt okozni benne, hacsak nem ez szíved vágya.
Épphogy néhány pillanatot várok, hiszen kezdem kiismerni, milyen gyorsan képes értelmezni szavaimat. Pontosan akkor szólok ismét, mikor feldolgozta mondandóm azon részét, mely szerteszét oszlathatja esetleges felelősségét. Ez pedig esszenciális számára, lévén második találkozásunk óta folyton efféle pozíciót keres magának, hol mást terhelnek cselekedetei. Sőt, hol más diktálja az ő tulajdon cselekvésének menetét is. Nem tagadom, ideig-óráig hajlandó vagyok ezen szerepet felvállalni.
- Akad még olyasmi, amit sürgősen meg kívánsz beszélni, vagy várhatunk vele, míg kellően privát környezetben ejthetünk szót róla?
Ha merő véletlenségből ezúttal sikeresen kikerültem volna a további fennakadást, folytatjuk utunkat egészen korábban kijelölt szobájáig.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szomb. 2 Aug. - 21:40

Nikola & Jill

Nem tudom, hogy mi járna akkor a fejemben, ha tudnám, hogy ő mikre gondol velem kapcsolatban. Jó eséllyel eléggé... hát a fene tudja meg lennék szeppenve, netán csak szimplán kiakadnék kissé a dologtól? Igazából azt hiszem fogalmam sincs, és nem is lényeges, hiszen nem tudom, hogy mi jár a fejében, nem tudom, hogy miként gondol rám és egyelőre még az is felettébb kusza, amit ott azon a rémes helyen mondott a karom, meg ragadozó dolgokról. Nem vagyok én az, nem is nagyon tudnék az lenni az az igazság és nem is tudom, hogy mégis miért viselkedem most úgy, mint egy éretlen csitri, mint egy kislány, aki nehezen kezeli az adott helyzetet, teszem azt, ahogy végigsimít az arcomon, vagy a ruha pántja mentén.
- Azt tényleg jó lenne, biztosan örülne ő is. - oh a jó fenéket! Fogalmam sincs, hogy egyáltalán miért jutott eszembe ez az egész, hogy miért hívom ide Simont, talán valahol mélyen a védelmére vágyom, mert magam sem tudom, hogy mit akarok? Nem tudom, tényleg, könnyebb lesz, ha már itt lesz, mindenképpen. Végül a telefont is megkapom. Hát szó se róla, nem viszem kifejezetten túlzásba a dolgot és nem lesz belőle hosszú és mélyen szántó beszélgetés, inkább csak néhány burkolt és rövid mondat, amiben megnyugtatom Simont, hogy nincs nagy baj, hogy jól vagyok, és hogy szeretném, ha eljönne, hogy megy majd érte egy kocsi. Persze azt már bonyolultabb elmagyarázni, hogy pontosan hova és miért várom, szóval ezt inkább csak nagyon vázlatosan, vagy még vázlatosan sem adom a tudtára. Meséltem neki a vendéglátómról, és ha most hozzátenném, hogy ő volt a horrorsztori szereplője, kétlem, hogy Simon csak simán idejönne vacsorázni és nem akadna ki, vagy valami.
- Rendben, az... az jó ötlet. - biccentek egy aprót, amikor visszatér és a karját nyújtja felém. De pár lépés után aztán mégis megtorpanok. Nem kellene talán, de mégis megtörténik, mert... mert úgy érzem, hogy van valami, amit muszáj tisztázni ebben a helyzetben. - Tudod én... mi Simonnal... ez igazából elég bonyolult, de nem is olyan rég én eléggé kiakadtam, hogy ő más nőkkel van és megígérte, hogy nem teszi többet és... én sem tenném mással. - nem kéne félnem tőle ugye erről voltszó, de most megint felettébb bizonytalanul pillantok rá, mert a szobámban akar teázni, a ruhám levételéről beszélt, ilyen ajándékokat ad és az érintései igazából még csak a közelében sem járnak az atyainak.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Pént. 1 Aug. - 1:18

Tovább gyönyörködöm az ifjú hölgy kesze-kusza eszmefuttatásaiban, miközben újból megbizonyosodom fizikai állapotának kifogástalanságáról. A szer tökéletesen kitisztult belőle, sebei nagyobb részt beforrtak, a többiről pedig magam gondoskodtam. Védencem láttán Sigmund már biztosan megjegyezte volna: Barátom, ahogy gondolod. Akad, aki kutyát tart. A tiéd jóval szebb küllemű, ráadásul esetleges elfojtott szexuális vágyaid kiélésére is alkalmasabb. Kedveltem Sigmundot. Különösen, miután rájöttem, hogy nem szokása viccelni. Ízig-vérig tudós volt. Ember létére embertelenebb bármelyiknél. Nem minden elgondolásával értettem egyet, azonban minden alkalommal akadt hasznos hozzászólása, mely új gondolatokat ihletett.
Aggódása, óvatossága, már-már ijedt attitűdje pillanatnyi komolyság után újból mosolyt fakaszt arcomra. Szórakozottan simítom végig orcáját, fejcsóválva felelve szavaira.
- Felajánlottam, a szavamat pedig szokásom állni. Úriember volnék, mint tudod. Felfalni pedig nem áll szándékomban téged, a hagyományos értelemben biztosan nem - teszem hozzá fel-felnevetve.
Ujjamat végigfuttatva ruhája pántján eljátszadozom vele, ahogyan néhány kellemesnek ígérkező gondolattal is. Ujjaim visszatérnek Jillian hajához, arcához, miközben újból szemeibe tekintek. Fejemet kissé oldalra döntve mosolygok rá, megcsodálva újjászületett énjét. Úgy ítélem meg, akad még tennivaló, ám igencsak jó úton indítottam el érdeklődésem tárgyát.
- Azt javaslom, egy telefonhívással nyugtasd meg az ifjút, ne aggódjon! Egyúttal meginvitálhatod hozzám. Minden bizonnyal vacsora környékére ér majd ide, így egyúttal vendégül is tudjuk majd látni kedves barátodat.
Az egyszerűség kedvéért, és némileg demonstrálandó anyagi jólétem - hiszen napjainkban leginkább ez jelenti a hatalmat emberi körökben - előveszem zakóm zsebéből mobil készülékemet, majd átnyújtom a kisasszonynak. Mosolyom töretlen, megerősítés gyanánt pedig biccentek, s míg telefonál, az ablakhoz sétálok. Hagyom magam töprengeni egy rövid időre, míg kertemben gyönyörködöm. Természetesen így is hallani fogom beszélgetésüket - legalább két érzékemnek köszönhetően -, mégis illendő ez a minimális privát szférát, a magánbeszélgetés illúzióját megteremtenem számára. Abban az esetben is, ha valójában jól tudná, ilyesmi kevéssé valószínű velem kapcsolatban.
Mikor úgy látom, végeztek, visszasétálok Jillianhez, és átveszem a telefont. Visszacsúsztatom zsebembe, majd karomat nyújtom az ifjú hölgy számára.
- Javaslom, fogyasszuk el délutáni teánkat a szobádban. Egyúttal pedig leveheted a ruhát is, amennyiben féltenéd.
Ezzel együtt a megfelelő irányba terelem lépéseinket.

Nikola & Jill

Szó se róla, tényleg rettentő kuszák a gondolataim, túl sok minden cikázik a fejemben, hiszen mostanában minden nagyon zavarosan alakult. Itt van Simon, akivel azért elég bonyolult az élet, aztán el akartak tenni láb alól vadidegen emberek, csak mert mutáns vagyok, erre olyan valaki mentett meg, akitől néha tényleg nehéz eldönteni, hogy félnem kéne-e, vagy inkább azt, hogy mennyire és aki közben mégis valami megmagyarázhatatlan módon vonz a magabiztosságával és az irányomba mutatott nyitottságával. Ember legyen a talpán, aki képes lenne mindezek után kiigazodni azon, ami épp a fejemben tobzódik. Szerintem még egy pszichológusnak is beletörne a bicskája a dologba, ebben biztos vagyok.
A szavaira csak elmosolyodom. Még mindig furcsa, hogy Jilliannek szólít, hogy nem az egyszerű Jillnél marad, mint ahogy mindenki más is teszi ezt. Ez egy afféle komolyabb megszólítás egyértelműen, mintha sokkal komolyabban venne, mint bárki más. Azért örülök, hogy ő is elnézi nekem a kirohanásaimat, amikből akad nem is kevés általában. Finoman szólva is meggondolatlan és hirtelen haragú vagyok, voltam mindig is. Azt hiszem pont azért, mert olyan sokáig fojtottam el magamban mindent, egész gyerekkoromban, és amikor szabadjára engedtem, akkor minden olyan megállíthatatlanná vált. Az pedig még inkább jól esik, ahogy rám néz, büszkeséggel, ahogy már mondta tegnap előtt is, hogy büszke rám és ez... ez olyasmi ami nekem új, ami szokatlan és amire még nem volt példa.
- Én csak... csak úgy gondoltam, hogy ez mégis a te házad és te látsz vendégül és akkor így illik. - no meg őszintén szólva nem mernék a haragjával szembe nézni, azok után amiket már láttam tőle. Tisztában vagyok a ténnyel, hogy erősebb nálam, sokkal. Ha akarná, akkor eltüntetne a föld színéről egy pillanat alatt és azért akárhogy is, de ez még egy olyan konok leányzónak is átgondolandó, mint amilyen én vagyok. A gazella sem megy bele nagy butaságokra, amikor az oroszlánnal kell tárgyalnia valamiről, sőt a gazella lehetőség szerint még csak a oroszlán közelébe sem megy, én vagyok ilyen kifacsarodott, hogy megteszem. Újra átölel, én pedig csak a mellkasára hajtom a fejem. Vajon ugyanúgy hallani a szívverését, mint bárki másnak? Olyan benne minden, mint... egy emberben? A válasza épp ezért lep meg, hogy ilyen gond nélkül belemegy ebbe, és ez látszik is az arcomon, amikor felpillantok rá.
- Felhívhatnám és akár még küldhetnél is érte kocsit, bár ha adok egy címet el tud jönni, és az... jó lenne, tényleg. - azt hiszem. Azért ebben nem vagyok teljesen biztos, de szép ez a hely, maradnék még szívesen és Simonnak is minden bizonnyal tetszene. Megnézhetnénk akár azt a Ligetet, amit az a fickó emlegetett, aki a reggelit hozta, bár talán a legnagyobb marhaság ez az egész, amit most csinálok, miután nem rég csattant el egy csók is, de... Simon... a fene se tudja, hogy Simon pontosan mit is akar. - Ezt a ruhát addig magamon hagyjam, nem megy... tönkre? - finoman az anyaga, őszintén szólva még csak leülni se nagyon mernék benne, mert a végén még össze-vissza gyűröm.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója Szer. 30 Júl. - 1:38

Nagyszerű, nagyszerű! Minden mondhatni idilli az az állapot, amit Jillian számára teremtenem sikerül. Ritka az ehhez hasonló pillanat, mikor valódi kihívás kerül elém, s egy igazán nehéz szituációt kell saját javamra fordítanom. Most mégis úgy hiszem, egy az említett kategóriába sorolható jelenségen estünk túl éppen. Azt már nem is firtatom, mi minden jár a kishölgy fejében, hiszen felesleges. Igen kusza, szövevényes gondolatok, melyek csomópontjaiban megmentőként és jótevőként aposztrofál, s csak kósza átmeneteknél jut eszébe esetleges félelme. Nagyszerű, mondhatni tökéletes. Kezemmel lágyan végigsimítom arcát, s nyakán lecsusszanva vállán állapodok meg. Óvatosan megszorítom, éppen csak annyira, hogy egyfajta biztonságérzetet adhassak ezzel is számára.
- Köszönöm! Ez sokat jelent számomra. Természetesen megbocsátok, Jillian. Hisz tegnap előtt te is megbocsátottál azért, hogy annyi új gondolatot zúdítottam rád, miközben tested és lelked is túlterhelt volt a közelmúlt eseményei okán.
Továbbra is mosolygok, majd egy röpke pillanatra magamhoz ölelem. Miután újból eltávolodtunk, alaposan végigmérem. Sejtheti, bájait, ékszerét és ruháját, valamint ezek összhangját vizslatom. Nyilvánvaló, hogy elégedett vagyok, sőt, elismerően biccentek a végeredmény láttán. Egyébként is szemrevaló az ifjú hölgy, így azonban már akár előkelő körökben is megállhatná a helyét. Igaz, ennek kapcsán szorul még némi okításra, ám ezt egyelőre későbbre halasztom.
Utolsó kérdésére nevethetnékem támad. Sőt, halkan kuncogok is egy keveset, mielőtt ismét arcára simítom kezem. Elnéző mosollyal pillantok rá, fejemet kissé oldalvást fordítva.
- Drága Jillian, nem győzök ámulni! Bocsánatot kérsz, s jelzed, hogy távozni kívánsz, engedélyt kérsz. Olybá tűnik, máris egy igazi úri hölgy áll előttem! - biccentek elismerően.
Magamhoz húzom, átölelem. Tudom, ebben ritkán van része, pedig már-már függőjévé vált legutóbbi kis kalandunk óta. Nem árthat, ha megerősítem ezen érzésében, egyúttal meg is nyugtatva tán kissé zaklatott, bizonytalan elméjét.
- Lévén immár meg tudod védeni magad, oda mész, ahová kívánsz. Megjegyezném azonban, hogy ha ennyire fontos ez az illető, bármikor felhívhatod. Telefonom a rendelkezésedre áll. Ha pedig úgy kívánod, kocsit is küldhetek érte. Abban az esetben, ha az utóbbi két megoldás valamelyikét - esetleg mindkettőt, ilyen sorrendben - választanád, elfoglaltságaimat elnapoltam, így korábbi kérdésem akár érvényben is maradhat az elkövetkező néhány órát illetően.
Szándékomban áll finoman megzavarni korábbi rögeszméjét, miszerint mindenféle ellendmondást tervemben volna megtorolni.

Tárgy: Re: Nikola Tesla vityillója

» Nikola Tesla
» Nikola & Jean
» Nikola & Cynthia
» Nikola&Rose - A lány és a bestia
» Nikola & Nathan - Első bevetés