3-as szoba

Tárgy: 3-as szoba Kedd 10 Jún. - 18:11

First topic message reminder :

Kép és leírás később!

A szoba lakói:
- Harry Daugherty
- Logan Perkins
- Santiago Velazquez

Tárgy: Re: 3-as szoba Kedd 16 Szept. - 19:01

Faye & Logan

I need you more than I can take.

A válaszra széles mosolyra húzódott a szám és már majdnem kimondtam, hogy "bár úgy lenne", de sikerült gondolkodnom mielőtt megszólaltam volna. Biztos, hogy pont Faye előtt kéne "rajongók" után áhítoznom? Nem hiszem. Nekem igaziból bőven elég, ha az ő tetszését elnyerem. Persze jólesne, ha legalább plusz tíz lány odalenne értem, de kinek nem? Ez még kilométerekre van a hárem tartástól, egyszerűen jót tenne az önbizalmamnak.
Szóval miután majdnem kiböktem azt, amit nem kéne, egy pillanatra inkább másfelé néztem. A teremajtókra, a giccses díszítésre vezettem a tekintetem. Nem mintha annyira érdekelt volna, mert amióta itt élek a birtokon, legalább 200 alkalommal elmentem ezen a folyosón, így bőven akadt lehetőségem arra, hogy tüzetesen megvizsgáljak mindent. Egyszerűen még véletlen sem akartam, hogy észrevegye Faye azt a szókezdeményt.
-Igen. Szerencsére nem itt kellett töltenem a gyerekkorom -ugyanis elég szigorúan veszik a rendet, a fegyelmezést. Bele sem merek gondolni milyen szar lenne, ha már a tizedik itt töltött évemet taposnám. Nem hiszem, hogy bármelyik kislány, kisfiú arról álmodozna, hogy egy ilyen helyen nőjön fel, ahol még azért is rászólnak, ha siet órára és fut a folyosón. Szóval igen, azért van egy-két hátránya annak, ha valaki itt tölti a napjait. Túlságosan díszített itt minden, de végül is én hamar hozzászoktam. Ha tiltakoznék, akkor sem építené senki sem újra a birtokot, úgyhogy felesleges lenne. El kell fogadni. Van egy csomó jó oldala annak, hogy itt élek, az apróságokat meg próbálom nem figyelembe venni.
-Jól van na, ezért ne kövezz meg -mosolyogtam, miután erősen elhúztam magam oldalra a bökdösődés miatt. Egy kicsit tény, hogy csikis vagyok, de azért nem lehetne vele őrületbe kergetni. Ez inkább reflex volt, fogadni mernék, hogy az emberek 80%-a így reagálná le. Szívesen visszaadtam volna Faye-nek "szőröstül" az előbbi akcióját, csak abból szerintem egy egész böködő-harc alakult volna ki, én meg inkább a pizzával akartam foglalatoskodni. -Vannak olyanok, akik nem szeretik a két napos pizzát sem -mentegetőztem, amiért be mertem sorolni a finnyások csoportjába. Hát most honnan kellett volna tudnom, hogy ő nem az? A biztonság kedvéért említettem meg, hogy még friss a kaja, nehogy még a végén azért orroljon rám, hogy szekrényes, több napos pizzával "mérgezem"... mert az szörnyű.
Egyébként én megenném még az egy heteset is mindenféle lelki-fúró nélkül. A pizza az mindenhogy pizza. Ezért amint a lány vett belőle, elkezdtem elsüllyeszteni magamba az egyik szeletet.
-Otthon saját szobám nekem is van -mondtam, nem éppen a kérdésre válaszolva. Csak ha már felhozta ezt a témát egy mondat erejéig, akkor gondoltam azért fűzök hozzá valamit. -Tudod Faye, van egy régi, jó megoldás a horkolásra... -kezdtem bele. Szerintem már lehetett látni rajtam, hogy megint valami hülyeséggel készülök. -Úgy hívják, hogy... büdös zokni! -röhögtem el magam és örültem a fejemnek, hogy megint sikerült valami poénos megjegyzést tennem. -Nekem bevált -fűztem hozzá lezárásként, természetesen továbbra sem komolyan. Ugyanis a szobatársaim amúgy sem horkolós fajták, néha fordult elő olyan, amikor nem igazán tudtam miattuk aludni, de olyankor általában megdobom őket például egy csomag zsepivel vagy ami a kezem ügyébe akad (és nem túl kemény). Két variáció van ilyenkor: vagy teljesen felkelnek és kérdőre vonnak vagy pedig abbahagyják. Azt, hogy én szoktam-e néha horkolni, azt passzolom. Nálam inkább azzal van a probléma, hogy nem férek el egy ágyon. Állítólag nem egyszer úgy feküdtem reggel, hogy a fejem a "karfán", oldalsó deszkán volt, a jobb kezem pedig lefelé lógott.

▲ music ▲ 550 ▲ made by ▲

Tárgy: Re: 3-as szoba Kedd 16 Szept. - 9:21

Logan & Faye

♪ To the Moon and back ♪
- Engem nem zavar, csak tudod... hátha téged, vagy maradt elő olyasmi, amit nem akarod, hogy lással. Lányok szerelmes levelei halmokban... ilyesmi. - mosolyodom el, amiből lehet tudni, hogy csak viccelek, meg hát persze nem erre gondolok, de amire gondolok, azt tuti, hogy ki nem mondanám, mert bár sikerült már lazábbra venni a figurát és nem félek annyira mindentől, de az tuti, hogy ha az csúszna ki a számon most, ami az eszemben van, akkor megint jönne a már jól megszokott fülig vörösödés, azt pedig most kivételesen szeretném elkerülni, így is már eljátszottam egy néhányszor. Úgy hogy teljesen türelmesen várom meg, amíg elpakol mindent, ami esetleg zavaró lehet. Addig is van időm felmérni a terepet és nem sokat változik közben a véleményem. A suli tényleg kifejezetten... fura. Olyan szokatlan, amiben az ember nem szívesen élne hosszú távon. Jó, hogy vannak itt szobák, amik azért nem olyanok, mint a folyosók és tudja az ember, hogy ez a suli, de konkrétan itt élni... mint valami múzeum. Gondolom egy ilyen helyen aztán mindenre figyelni kell gyerekként, ne szaladgálj, mert leversz egy irtó drága vázát, ne egyé állva, mert kinyiffantod a méreg drága szőnyeget. Pocsék gyerekkor lehet.
- Igen, szerintem is. Az embernek valahogy olyan érzése van, mintha mindenre vigyázni kéne és csendben maradni, mint a múzeumokban, vagy a könyvtárban. - pedig az nem jó, nem is tudom, hogy itt hogy csinálják a diákok, vagy szimplán csak meg lehet szokni és akkor már nincs meg az emberben az a kényszer egy idő után, hogy még levegőt is alig merjen venni?
- Igen, ezt sejtettem, neked azért könnyebb gyorsnak lenni. - teszem még hozzá egy mosollyal, mielőtt szépen helyet foglalnék. Nem tudhatom, hogy igazából az nem az ő ágya, mert egész rendezett és nem akartam tétován ácsorogni, meg hát amúgy se mászhattam fel az emeletre, mert az az övé, főleg nem szoknyában. Az azért mégis csak... szóval újabb pont, ami zavarba ejtő lenne számomra. Nem figyelek kifejezetten árgus szemekkel, amíg előkerül az a pizza, meg hogy honnan. Nem szép dolog a másiknak benézegetni a szekrényébe, azért van rajta ajtó és azért nincsenek a dolgok kipakolva közszemlére, mert bizonyára nem akarja mutogatni, úgyhogy addig inkább csak körbe pislogok és felmérem a terepet. - Ne nézz finnyásnak, ha régebbi lenne se lenne vele semmi bajom. - finoman oldalba bököm egy mosollyal, aztán veszek is magamnak szépen egy szeletet, miközben figyelek a beszámolóra is a szobatársairól, vagy inkább rövid szösszenetre. Nem vagyok azért annyira válogatós típus, bár gondolom azért is mondta, hogy tudjam előre nem valami kőkemény dologba fog a következő percekben beletörni a fogam. Igazából nem is gondoltam volna, hogy több napos pizzát tárolna a szekrényében, az azért már... nem túl higiénikus, no meg ahhoz nagyon sok pizza kell, hogy az ember annyi ideig ne egye meg.
- Nekem még sose voltak szobatársaim, és mindig volt saját szobám is. Nem fura... megszokni, hogy más is van, akire figyelni kell, aki felkel, ha te még aludnál, aki... horkol? - ő vajon horkolós típus? Aaront volt már olyan, hogy hallottam a szobám falán keresztül, de mondjuk csak akkor volt ilyen, ha nagyon rosszul fordult. Szerencsére esetében fel sem merülhet az, hogy megfázzon és a miatt ne kapjon pl. levegőt, vagy ilyesmi. Mázlista egy képessége van, én bezzeg hajlamos vagyok mindenfélét összeszedni.

Tárgy: Re: 3-as szoba Hétf. 15 Szept. - 6:41

Faye & Logan

I need you more than I can take.

-Mindig van mit elpakolni-még ha magam után rendet rakok, akkor is, mert beszabadul a két szobatársam és vége. De egyébként nem szoktam pakolászni, tökéletesen érem magam rendetlenségben, még akkor is ha már olyan nagy, hogy kezd zavaró lenni. Ehhez vagyok hozzászokva és már nem érdekel. Ha mindig azon idegeskednék, hogy szépen nézzen ki a helyiség, abba beleőrülnék. -Csak most szerintem nincs olyan sok -reménykedni mindig szabad, csak ebben az esetben fölösleges. Alig másfél órája hagyhattam így a szobát de már éreztem a zsigereimben, hogy még több minden elöl lesz. Ha minden el van pakolva, legalább látszólag, akkor már tudom, hogy valamelyik szobatársam vendéget hoz... szóval nálunk ez tényleg nem mindennapi dolog.
Arra csak bólintottam, hogy Faye-nek tökéletes a hagyományos pizza. Azt azért egyébként is mindenki szereti, aki evett már pizzát, legalábbis szerintem. Az az alap és a kedvencem, azon élek. Hiába kóstoltam meg már legalább tíz fajtát, mindig ennél ragadtam meg, mert a többire már annyi baromságot raknak, hogy azért nem finom. De megeszem, nem erről van szó, csak ha van választási lehetőségem, akkor inkább a sonkás-kukoricásat.
-De, olyan -vontam vállat. Már megszoktam ez alatt a pár év alatt ezt a díszítést, amit gőzöm sincs minek kellett túlzásba vinni. Biztos azért, mert ez nem átlagos iskola... aztán passz, hogy mi a valódi indok. Ha én csináltam volna ezt a sulit, akkor nagyon egyszerű lenne minden. Már arra is gondoltam, hogy valami női tervező csapatot hívtak direkt, hogy csináljanak valami giccseset. -Nekem már túl csicsás -tettem hozzá az igazságot. Van ami szép és van ami szépnek készült. Szerintem ez az épület az utóbbi kategóriába sorolható. Nem azt mondom, hogy ocsmány, csak azt, hogy jelen esetben a kevesebb több lenne. Még a nappali is tiszta giccs. Legalább a szobám egyszerű és szép (már ha nincs benne kupi).
-Inkább az első -vigyorogtam, mikor beengedtem a lányt az ajtón, a rendrakás után. -Nagyobb káosz volt, mint amire számítottam -hozzátettem volna, hogy "légy szíves ne nézz az ágy alá", de azzal már kíváncsivá tettem volna magamból kiindulva és akkor holtbiztos, hogy benéz. Legalábbis én azt tenném, ha nála történne ugyanez. Mondjuk azért egy női fehérnemű, azért szerintem más kategória... vagy hát nekem.
-Ja, egy perc -hoppá, valamit csak elfelejtettem. A pizzát előre ki kellett volna vennem, mert pont abban a szekrénybe van, amit mondjuk jó lenne, ha Faye nem látna. De nem is akarok jobban belemenni, hogy mi van ott, a lényeg, hogy olyan dolgok, amik nem rá tartoznak. És hogy miért pont oda kellett raknom a kaját? Mert ott biztos, hogy nem keresné senki sem. Amióta rendszeresen eltüntetik előlem a kinti hűtőből a pizzát, azóta sokkal elővigyázatosabb lettem és bár részben megbízok a szobatársaimban, azért nem szeretném őket letesztelni, hogy meddig bírják ki a doboz mellett.
A szokásosnál jobban koncentráltam és úgy vettem ki a pizzát a szekrényből, hogy alkalmaztam a képességem, vagyis Faye elvileg még véletlen sem láthatta meg, amit nem kéne. -Itt van -mutattam a dobozt, aminek szerencsére volt súlya, vagyis senki sem járt rá. -Egyébként délben tettem oda, még friss -csak, hogy még véletlen se hozza fel a témát a lány, hogy mikor rendeltem az ételt. Sosem szoktam több naposat enni, de ezt ő még nem tudhatta és az nem kicsit lenne kínos, ha rákérdezne.
Viszonylag nagy lendülettel rávetettem magam a szobatársam ágyára, ahol ült Faye. Az enyém ugyanis az emeleti és azt nem kérhettem, hogy oda másszon fel. Kizárólag azért igazítottam meg, hogyha esetleg szóba kerül és megnézné a leányzó, akkor mégse úgy nézzen ki, mint ahogy felkeltem. Reméltem, hogy Santiago sem fog belehalni abba, hogy rá mertem mászni a "szent és sérthetetlen" ágyára.
-Szerintem mindegyik jófej. Legalábbis kibírható. Jobbak mint az előzőek -jelentettem ki így lazán, majd a pizzát kettőnk közé tettem. Mivel tányért senki sem tart idebent, ezért maradt a régi, öreg megoldás, a doboz feletti verzió. Annak úgy is két oldala van és Faye kapta azt, amelyikben a négy érintetlen szelet helyezkedett el. Halvány, elégedett mosolyra húzódott a szám, amint megláttam, hogy senki sem nyúlt hozzá. -Tessék, vehetsz -böktem a fejemmel az étel felé, miután törökülésbe húztam a lábaimat.

▲ music ▲ 672 ▲ made by ▲

Tárgy: Re: 3-as szoba Vas. 14 Szept. - 22:02

Logan & Faye

♪ Listen to your heart ♪
Nem zavar, hogy belemosolyog a csókba, kicsit sem. Nem kell mindig komolynak lenni. Szerintem már valahol tartunk ott, hogy ne legyen ez kínos. Az azért ciki, ha valaki az első csókot elneveti, de erre nem került sor, most már egyáltalán nem zavaró és jól látja én is igyekszem oldódni. Még persze sikerül néha kicsit zavarba hozni magam egy-egy érdekes kijelentéssel, de már nem leszek fülig vörös, ha azt mondom, hogy édes, amit mond, vagy tesz, vagy ő maga. Legutóbb még tuti biztos, hogy így lettem volna vele, de most... nem annyira, és ez így a jó. Végül is pont erről szól, hogy megismerjük a másikat, hogy építjük a kapcsolatot, hogy már egy idő után semmilyen helyzet se legyen kényelmetlen kettőtök között és tudom, hogy idővel majd el fogjuk ezt érni.
- Nem tudhatom, én csak a bátyámból indulok ki, bár ő sok mindenben precíz, de azért... - vigyorosom el. Tény és való, hogy néha még Aaron után is kell rendet rakni, időnként olyan igazi elvarázsolt kis tudós, akinél megszűnik létezni a világ, de azért, ha akar, akkor tud, hiszen amikor a bokámnak nyekk volt, akkor is gondolkodás nélkül tett meg mindent értem, hogy segítsen és én fel se álljak. Amúgy persze nem evidens, hogy a fiú rendetlenebbek, maximum talán ez az általános, és persze mindig vannak kivételek, csak valahogy ő... nem is tudom, kissé kapkodó, néha kissé lusta, úgyhogy nem nézem ki belőle, hogy a szobájában minden katonás rendben van és hogy kiakadna, ha valaki letenne egy vizes poharat az asztalra, mert esetleg nyomot hagyhat.
- Jól van, nem is gondoltam, hogy annyi annyira durva, csak megadom a lehetőséget, ha esetleg... van amit elpakolnál. - mégis csak egy fiúszobáról van szó na. És nem biztos, hogy jó, ha leülsz egy ágyra és mondjuk előkerül a takaró alól egy alsó, vagy az ágy alól kilátszik egy olyan felnőtt újság sarka. Nem azt mondom, hogy ezek olyasmik, amik tabu témák, meg úgy kezelem, mintha nem is léteznének, mert vannak és kész, de attól még... nem hiszem, hogy a harmadik találkozás alkalmával jó, ha egy lány effélébe botlik. Most még jó megtartani az illúziót azt hiszem.
- Tökéletes! - legalább nincs rajta semmi zűrös, se ananász, se gomba, azok nem olyanok, amiket mindenki szeret, de az ilyen alap pizzával nem igazán lehet azt hiszem mellé lőni. A kezét már csak akkor engedem el, amikor elérjük a szobáját, közben időnként egy hű, meg egy ha, és aktív szájtátás is előtolakszik, mikor meglátom, hogy komolyan milyen is ez a hely. Sok lépcső, még több szoba, festmények és... - Nem olyan, mintha egy... múzeumban élnél? Vagy a múltban. - nem? Olyan régies az egész. Ahhoz képest, amilyen mondjuk a lakásunk, vagy a nyaraló. Határozottan furcsa lenne ilyen helyen lakni, bár gondolom a szobája mindenkinek egyedi és vannak itt is modern cuccok, tv, meg minden, de akkor is. - Itt megvárlak, becs' szó! - mosolyodom el, és csak lazán nekidőlök a szemközti falnak. Nem szuggerálom az ajtót szó sincs róla, maximum az a furább, amikor valaki elmegy előttem, szerencsére ilyen is csak egy van, akkor marad egy zavart szia, és várok szépen tovább. Végül tárul az ajtó, én pedig egy pillanat múlva már bent is vagyok.
- Vagy gyors vagy, vagy nem volt akkora kupi. - utólag esik csak le, hogy igazából... amúgy gyors, ezért a mosolyom menten ki is szélesedik. Mondjuk akár totál rendet is rakhat öt perc alatt a teljes káoszból is simán, mert a képessége az meg van rá. - Na hol a pizza? - lehuppanok szépen a leterített ágyra. Sejtem, hogy ebben az esetben az lehet az övé, de útközben úgyis szólna, ha tévedek és ne oda üljek. A cipőmet szépen leveszem, mert mégis csak a nélkül kellemesebb, és szépen elhelyezkedem törökülésben, eligazítva a szoknyámat. - És milyenek a szobatársaid? - mert hát van még két ágy, ezek szerint lakik itt valakikkel igaz?

Tárgy: Re: 3-as szoba Vas. 14 Szept. - 11:36

Faye & Logan

I need you more than I can take.

Előzmény.
A lány kijelentésére vállat vontam. Hát passzolnám mire tudna rávenni a húgom, ha lenne. De biztos, hogy nem utálnám érte, ha mondjuk fésülnöm kéne a haját, mert attól még ugyanúgy a tesóm maradna. Anya meg szerintem nem engedné meg neki, hogy tipikusan hisztis, akaratos legyen, mert Eric-re is gyakran rászól, elég jól tud fegyelmezni. Ezt mondjuk kisebb koromban nem díjaztam, de mostanra már rájöttem, hogy nagyon jól csinálta a dolgát. Hálás vagyok érte, amiért nem engedte meg a tesómnak sem, hogy állandóan követelőzzön és akaratos legyen. Azért sokkal másabb az, ha megkérdezi tőlem, hogy játszanék-e vele, minthogy nekiáll hisztizni.
Amint Faye közelebb hajolt, próbáltam kicsit komolyabb arckifejezést felvenni, de még így is sikerült belemosolyognom a csókba. Nem tudom miért villanyozódtam fel ennyire, csak úgy jött a jókedv a kínos jelenet és a bókok után. Annak meg kifejezetten örültem, hogy Faye sem játszotta már a félénk leányzót. Sikerült feloldódnia a társaságomban. Persze amúgy sem volt vészes, mikor legelőször találkoztunk a parkban, akkor is el tudtam vele rendesen beszélgetni. Egy bizonyos szintig pedig inkább édes, ha könnyen zavarba lehet hozni. Legalábbis annál mindenképpen jobb, minthogy valaki egy méteres távolságban terpesztett lábakkal járjon és hatalmas hátsó felirattal: Behajtani kötelező! Mondjuk úgy, hogy undorító ha egy lányon egy év alatt átmentek már harmincan és a szél is átfúj rajta. Nem is a testükkel van a problémám, mert az ilyen típusúak általában tényleg dögösek. De ahogy keresik maguknak a „játékszert”, kéretik magukat, az már inkább idegesítő, taszító mint vonzó.
-Azért annyira nem vészes a szobám –nevettem Faye mondatára. –De igen, ha vársz egy kicsit odakint, akkor még szebb lesz –fogalmam sincs honnan tudta, hogy nem kifejezetten vagyok az a rendmániás, akinek minden másodpercben tökéletesen harmonikus rendben van a lakhelye. Mert hát az, hogy hímnemű vagyok, még nem jelent semmit. Mindkét nemnél vannak kivételek, akik különböznek a sztereotípáktól. Egy lánytól például azt várná el az ember, hogy rendezett a környezete, ehhez képest nem egy olyan ismerősöm van, akinek úgy néz ki az ágya, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Nekem például saját bejáratú kukám van, hogy ne kelljen öt percenként kifelé rohangálnom. De van akinek a szobája a kukája… és lány. Ezek után arra sem mernék fogadni, hogy Faye-nél, fordított esetben nem kéne odakint várnom öt percet az ajtó előtt.
-Egyébként hagyományos, kukoricás-sonkás-sajtos pizzám van –válaszoltam a kérdésére, miközben még a lépcsőkön mentünk lefelé. Nem siettem előre túlzottan, bár így már jelentősen könnyebb volt menni, mint felfele. Nagyjából közepes tempóval hamarosan leértünk és megkezdhettük az utunkat a szobám felé. De direkt nem akartam rövidíteni, hanem a fél iskolán átvezettem Fayet, mert hát gondolom azért mégis kíváncsi volt az épületre, hogy milyen belülről. Szerencsére még így sem kellett kilométereket sétálni a különböző teremajtókkal megspékelt díszes folyosón, hiszen hamar az első emeleti szobám ajtajához értünk. –Nos, akkor öt percet kérnék. Ne menj sehova –mutattam a kezemmel, hogy maradjon egyhelyben Faye, majd besurrantam a bejáraton. Szokás szerint üres volt a helyiség, csak még nagyobb kupi volt, mint amekkorát hagytam magam után. Lerúgtam a cipőmet és gyorsan belöktem az ágyak alá a szennyest, ami már egyébként be sem fért volna a tartóba, de mivel a fele nem a sajátom volt, ezért elvből meg sem fogtam volna. Hülye leszek pakolni más után. Az íróasztalomon lévő papírokat gyorsan egy kupacba húztam, az ágyamat megigazítottam, aztán utoljára még ráterítettem egy plédet a szennyes tartóra, nehogy kiábránduljon Faye.
-Jöhetsz –nyitottam ki az ajtót, miután viszonylag gyorsan összeraktam a szobát.

▲ music ▲ 565 ▲ made by ▲

Tárgy: Re: 3-as szoba Kedd 26 Aug. - 10:45

Harry & Quinn

- Majd csak megoldódik, nem is akarom, hogy gyíkarcnak gondoljon. - bököm ki, bár már megint egy fokkal nehezebben, pedig ez aztán nem olyan rémes szó, még sem megy annyira könnyen, hogy kicsússzon a számon. Hát ez van, talán majd változom, ahogy idősebb legyek, de egyelőre még sajnos a félsz mindig bennem van, ha csak mások közelében vagyok és olyat mondanék, ami... hát tudjátok, amit mások könnyen megtesznek az nekem mindig kihívás.
- Nem inkább a félhomály a romantikus? - mosolyodom el, amiből most persze semmi sem látszik és a kérdés is valahol inkább költői, annyira nem vagyok én otthon romantikus témákban igazság szerint, szóval nem is tudom, hogy most akkor ez a sötét annak számít-e egyáltalán. Ahogy nagyon jól tudja nincs senkim, nem is volt sosem és nem nagyon sikerült még változni, de majd talán idővel. Azért már itt egy fokkal jobban állok, mint a régi sulimban legalább azt hiszem, és még tudok én fejlődni, csak a fokozatosság elvénél maradok.
- Még bele is néztél? - nevetem el magam újra. Na igen, nem lep meg tőle, hogy képes volt a lámpába nézni, miközben pont felkapcsolta és ő még tudta is, hogy jó lenne óvatosabbnak lenni ezzel. De pont ezért bírom, mert szórakoztató, ahogy viselkedik, mindig csinál valami apróbb, nagyobb őrültséget, ez már otthon is így volt, nem csoda, ha kiakadtam, amikor csak úgy faképnél hagyott, mindenféle magyarázat nélkül.
- Csak engem ne szívass meg nagyon. - mosolyodom el végül. Na igen tuti, hogy elég szépen össze tudna keverni mindent és mindenkit, és aztán lenne belőle jó nagy balhé, ha nincs szerencséje, talán ez a dolog hátulütője leginkább, de ismerem már annyira, hogy simán kimagyarázná magát végül és nem akarná szétszedni mindenki... aki meg igen, az elől elrejtem, az legalább megy.
- Nem kell köszönöm, kedves vagy, de menni fog és megkérdezem tőle, ő tuti, hogy nem tart visszavonhatatlanul... gyökérnek. Merci kedves lány. - kissé hamari és vannak azért számomra fura dolgai, de attól még nagyon kedves és szeretem is. Örülök, hogy vele kerültem egy szobába. Még kicsit közelebb lépek és adok azért Harry arcára két puszit, aztán el is lépek tőle és hálás mosollyal intek, hogy aztán el is tűnjek az ajtó mögött.

Tárgy: Re: 3-as szoba Vas. 24 Aug. - 22:42

Quinn és Harry

- Ezzel nem tudok vitatkozni, valóban így kellene lennie, de fogalmam sincs róla, hogy ő mit és miért tesz, talán meg tudjátok majd beszélni, vagy rájön, hogy nem vagyok akkora gyíkarc, amilyennek gondol.
Részemről azt hiszem le is zárnám ezt az Ethan témát, azt sem tudom, ki fia borja, nemhogy még a véleménye érdekeljen ilyen mélyenszántóan. A gyíkarcnál sokkal érzékletesebb szavaim lennének egyébként önmagamra, de tudom, hogy zavarja a mocskos beszéd, nem erőltetem hát. Ettől egyébként sem fogom kevésbé magamnak érezni magam, és általában csak akkor kellene szappant nyomni a számba, ha túlságosan legyűrnek az érzéseim, legyenek rosszak, vagy épp jók. Olyankor egyszerűen kevésbé figyelek arra, miként fejezem ki magam.
- Egy szekrényt? Abban meg mi a pláne? Szerintem így sokkal érzékletesebb a dolog, meg izgisebb is. Mondjuk, ilyen sötétben még sosem voltam, még akár romantikus is lehetne.
Vigyorodom el, bár ezt ő úgysem láthatja, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Nem mintha egyébként én olyan romantikus féle lennék, fogalmam sincs, hogy azt eszik-e vagy isszák, de a lányok általában bírják. Quinnt mondjuk, ilyen téren nem ismerem, köztünk ilyesmi sosem merült fel, korábban nem tudtam róla, hogy volt barátja, így nem derülhetett ki a dolog. Jelenleg pedig fogalmam sincs róla, hogy miként is áll ilyen téren, de egyelőre még nem kérdeztem rá. Őszintén szólva, úgy hiszem, ha lenne valakije, már elmesélte volna, de nehezemre is esik elképzelni az ő félénkségével és önbizalomhiányával. Ezt sosem fogom megérte, de már egy ideje letettem róla, hogy forszírozzam, akkor én is csak olyan lennék, mint mindenki, más, és megpróbálnám megváltoztatni. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy nevet, hiányzott már a kacagása.
- Gondolom, ez nagyjából akkor fog bekövetkezni, mikor nálam is. Ki más lenne olyan dinka, hogy még akkor is a lámpa felé néz, ha tudja, hogy fel fogja kapcsolni.
Nevetem el magam, elvégre, ez igencsak rám valló dolog, csodálkozni rajta aligha lehet, legalábbis neki nem, ő túl jól ismer ahhoz, hogy meglepje az ilyesmi velem kapcsolatban.
- Hát, félhetnél is, mert tuti semmi nem a helyére kerülne vissza.
Vigyorgok nagyon, mert nem vagyok rest elképzelni, de én tényleg nagyobban gondolkodom, egyszer tutira ki fogom próbálni, hogy az egyes szobákat rakom át. Mekkora buli lenne már, ha senki sem találná meg a szobáját. Ehhez mondjuk még nagyon sokat kell fejlődnöm, de ami késik, nem múlik.
- Az szuper lenne, tök rég nem fagyiztam, viszont szerintem előbb beszélj Mercivel, utána maximum rögtön kéznél leszek, ha megint vigasztalni kell, de szerintem nem lesz rá szükség.
Dobtam meg egy biztató mosollyal, miközben visszaléptem a maketthez, és mindent visszapakoltam a helyére. Így már volt esélye a természetes fénynek bevilágítani az ablakon, és a villany feleslegessé vált.
- Szeretnéd, ha elkísérnélek a szobátokig? Vagy várjalak meg itt, és szólsz, ha végeztetek? Felőlem őt is elhívhatod, szívesen megismerném. Már, ha szerinte nem vagyok visszavonhatatlanul gyökér...
Természetesen annak is örülök, ha nem jobban, ha ketten megyünk, de illik jóban lenni a számunkra az egyik legfontosabb személy barátaival jóban lenni, nem? Az Ethan dolgot annyira nem erőltetném, de ki tudja, Mercivel talán bemelegíthetnék arra is.

Tárgy: Re: 3-as szoba Pént. 15 Aug. - 16:25

Harry & Quinn

- Fontos azt hiszem igen, mint a tiéd, vagy Merci, a barátoké, de... de a barátoknak is fontosnak kéne lennie, hogy nekem mitől jó. - egy pillanatra elhúzom a szám, aztán csak megrázom a fejem. Azt hiszem túltárgyaltuk, hiába figyel oda rám és viselkedik kedvesen attól még nem fog tudni változtatni Ethan hozzáállásán és egyébként sem akarom, hogy lerendezzenek egymás között bármilyen véleményt. Nem azt mondom, hogy úgy gondolom Harry kevesebb lenne nála, de attól még attól tartok, hogy azért mégis csak Ethan lenne a hatásosabb, főleg hogy mellette még a képességek se működnek, meg amúgy is mikor akarná az ember, hogy a barátai ne legyenek jóban? Bár úgy tűnik, hogy nekem ebben nincs szerencsém. Nem hiszem, hogy rendezhetnék teszem azt egy szülinapi bulit, ahova meghívok mindenkit, aki fontos, hiszen Ethan nem bírja Harryt, és fordítva, Merci nem bírja Ethant, vagy túlságosan is bírja, úgyhogy valami nagy boldog partyzás nem születne egy ilyen eseményből.
Aztán csak elmosolyodom, tényleg őszintén. Az a helyzet, hogy mellette nehéz is rossz kedvűnek maradni. Igaza van, eléggé eltérőek vagyunk, de talán pont e miatt is érzem jól magam vele, mert nem ítéli el, hogy én milyen vagyok és egyszerűen jól érzem magam vele, mert gond nélkül fel tud vidítani, még a legrosszabb pillanatokban is, ami akárhogy is nézzük, de rendkívül jó érzés. Igazából ezek után nem is akarom, hogy véletlenül is kitegyenek a suliból, hiszen kezdem talán egyre jobban érezni magam, kezdek végre beilleszkedni, és nem akarom, hogy mindennek bármikor is vége szakadjon. Így is sokszor jön be valami zűr, de azt még meg lehet oldani, ha maradhatok.
- Ki tudja ezek után. Mégis kinek jut eszébe, hogy levegye az ablakot egy szobáról, elmozdíthattál volna egy... szekrényt is. - igen, eljutok arra a szintre, hogy elnevetem végre magam, amikor még oldalba is csíp. Tényleg nem ő lenne, ha nem az ablakot tüntette volna el, meg persze az ajtót is, hanem csak valami egyszerű bemutatót visz véghez, ami ugyanúgy látványos lett volna, de így még a helyzet is rendesen megkavarodott persze. Azért szerencsére még hallok, így azt sikerül értelmezni, hogy elindul gondolom a kapcsolót keresni, de a távolságokat annyira nem tudom jól belőni, ezért elég hirtelen jön az a nagy világosság, hunyorgok is rendesen.
- Nem gond, majd szólok, ha már nem látok mindenhol foltokat. - a nevetésem immár csupán mosolyként marad meg, de már ez is valami, tényleg sikerült elérnie, hogy jobb kedvem lenne. Ha nem ismerném, akkor még arra is gondolhatnék, hogy direkt csinálta, de mivel amúgy tényleg nagyon szeleburdi, ezért simán benne van, hogy tényleg nem jutott eszébe, hogy az ablak eltávolítása vaksötéttel jár.
- Szerintem nagyon jó volt és ügyes vagy! Félnék veled egy szobában lakni, mert a végén még mindent átpakolnál, amíg lemennék ebédelni, csak úgy... gyakorlásképpen. - akár még magát a szobát is, ez már a kellemetlenebb. - Ha esetleg visszakerül az az ajtó... nem megyünk el fagyizni? Jó lenne kicsit kiszabadulni a birtokról. Vagy... beszélek Mercivel és mondjuk utána? - persze, ha ráér és ha van kedve, ez azért fontos.

//Semmi gond, előfordul. Smile

//

Tárgy: Re: 3-as szoba Pént. 15 Aug. - 11:33

Quinn és Harry

- Valóban nem kellene, hogy köze legyen hozzá, de mivel ennyire felhúztad magad rajta, gondolom mégiscsak fontos a véleménye, de ne aggódj, ha úgy alakul, majd lerendezzük egymás között a véleményét.
Rántottam meg a vállam, mintha nem érdekelne kifejezetten, holott a lerendezzük jelen esetben vélhetőleg azt fedte, hogy Ethan laposra ver. Igazából, nem zavart volna annyira, mert úgy vélem, ennyit legalább megérdemlek, de ezt neki nem fogom ecsetelni, vélhetőleg megijedne, azt meg nem szeretném. Ha lesz is bármi ilyesmi, arról nem kell tudnia.
- Hallgatni jól tudok, szóval bármikor állok rendelkezésedre.
Kacsintok rá jókedvűen, valahogy igyekszem majdnem mindig a derűsebb oldaláról kezelni a helyzeteket, sajnos akkor és ott nem sikerült, pedig mennyi fájdalomtól kíméltem volna meg Quinnt, ha akkor azt mondom, hogy azta, ez mennyire menő már. Szeretném, ha nem kellene attól tartania, hogy bántani fogják mások, ahogy én is tettem, de tudom, hogy csodák nincsenek, egyszerűen senki sem úszhatja meg, hogy néha ne keserítse meg valami az életét. Most már tudom, hogy többnyire miért éreztem magam annyira rosszul az elmúlt hónapokban… korábban megígértem neki, hogy mindig vigyázni fogok rá, hisz én vagyok az idősebb, még ha nem is sokkal, és ezt az ígéretemet is megszegtem. Többé nem teszem, itt leszek neki, számíthat rám, nem megyek sehová.
- Na akkor szuper, ráadásul, ha ilyen jól megy, nem is értem, miért gondolod, hogy kiraknának.
Mosolyogtam rá, noha én, vele ellentétben sosem kételkedtem a képességeiben, szerintem Quinn nagyon ügyes és okos lány volt, csak épp emellé nagyon bizonytalan és félénk, azt hiszem, azt sem fogom ép ésszel felérni soha, hogy miként is lehettünk mi ilyen jóban.
A kis akcióm keretében vakoskodunk egy keveset, amikor elkezd tapogatózni, és megfogja a karomat, vigyorognom kell.
- Szóval úgy gondolod, hogy olyan béna építész lennék, aki kihagyja az ablakokat és az ajtókat? Szép vagy, mondhatom.
Csíptem nevetve oldalba, persze nem fájón, csak finoman, játékosan, de aztán már indultam is az egykor volt ajtó felé, hogy megkeressem a kapcsolót. Természetesen bukdácsoltam, pedig elég jól ismerem már a szobánkat, de hát, az ilyen semmi fény sötétség eléggé necces volt. Kész csodának számított, hogy semmiben sem hasaltam el, de mivel Quinn érkezésekor az esés már megvolt, így betudom annak, hogy egy alkalomra egy vérciki szitu bőven elég. Na, nem mintha ez nem lenne az, de fő a változatosság. Két hosszú perc múlva azonban már rátenyerelek a kapcsolóra, majd nagyokat pislogok a hirtelen fényre.
- Basszus, bocs… szólhattam volna, hogy megvan.
Tiszta idióta vagyok, remélem, nem volt nagyon kellemetlen számára a dolog. Amint ezt letudtam, már indulok is, hogy visszategyem az ablakot és az ajtót a helyére.
- Azt hiszem, ez elég érzékletes bemutató volt.
Próbálom poénnal és vigyorogva elütni a bénaságom tényét, de hát istenem, ez még annyira nem megy jól nekem.

//Bocsááááánat! Remélhetőleg nem lesz több ilyen… ^^ //

Tárgy: Re: 3-as szoba Csüt. 31 Júl. - 14:10

Harry & Quinn

- Mindegy, nincs is köze hozzá, hogy kivel barátkozom. - rántom meg végül a vállam. Az én dolgom és nem szólhat bele senki sem. Egyébként sem látom értelmét annak, hogy valakit direkt bántok azzal, hogy váratom. Ha úgy is tudom, hogy meg fogok neki bocsátani, ha úgy is tudom, hogy szeretnék újra jóban lenni vele, akkor mégis mi értelme lenne húzni az időt? Szerintem totál semmi, és nekem igenis hiányzott Harry, nem akarok csak dacból, vagy sértettségből nélküle lenni még akár napokat, vagy heteket, csak hogy érezze, hogy milyen volt nekem, mert az egyszerűen nem fair és én nem vagyok ilyen. Elmosolyodom, amikor végül egyetért velem. Nem vagyok bosszú álló típus, de ha Ethan minden áron bele akart szólni az életemben, akkor hát én is megtehetem, hogy méltatom az ő döntéseit, vagy tetteit.
- Köszönöm Harry, nekem már ez is sokat segít, tényleg. Nem akarok még sírni, de az is bőven jó, hogy meghallgattál. - tényleg, mintha csak egy kis segítő kéz küldte volna, hogy mellettem legyen, amikor a dolgok kezdenek megint káoszba fulladni, mert én igyekeztem itt beilleszkedni, meg minden és valahogy a sors nem akarja, hogy ez tényleg sikerüljön, de ha ő itt van, akkor már minden jobb lesz igaz? Jó nem építhetsz mindent egy emberre, de régen is sokkal jobban viseltem vele a dolgokat, pedig akkor is volt épp elég nehézség az életemben, kezdve azzal a fene nagy önbizalomhiányommal, ami már párszor megnehezítette az életemet.
Felkelek hát végül az ágyról, hogy úgy nézhessem meg, hogy mi is lesz a kis bemutató. Kíváncsi vagyok rá, mert hát mégis csak felettébb érdekes a képessége és biztos vagyok benne, hogy elég látványos is.
- Nem, egyáltalán nem olyan vészes. - újabb mosoly, újabb kis lépés a felé, hogy végre jobban legyek és hát amúgy is sejtettem, hogy nem lesz ellenére az, hogy egy kicsit megtréfáljunk pár embert. Nem szoktam a képességemet amúgy se ilyen módon használni, de most az egyszer mégis csak megtehetem nem igaz? Egy kis játék csak. Annyiszor láttam már másokat, hasonlóan, teszem azt ablakból kiugrálni azt, aki nem sérülhet meg, vagy nyáron korizni a befagyasztott szökőkút vízén, szóval... ha már vannak lehetőségeink, akkor éljünk velük.
- Hű! - kerekedik el a szemem, amikor eltűnik az ajtó a helyéről, aztán egy pillanat múlva átmegyünk teljes vak sötétbe, amikor az ablak is. Elkerekedik a szemem, amiből most semmi sem látszik, és jön az az önkéntelen reakció, ahogy tapogatózni kezdek, ami persze jelen helyzetben nem ér semmit, csak jó eséllyel Harryt találom meg magam mellett, ha még nem indult el megoldani ezt a vaksötétség gondot. Persze a nevetését hallva én is elmosolyodom, amiből szintén semmi sem látszik.
- Ez most majdnem olyan, mint a láthatatlanság, bár akkor én látok, csak engem nem látnak. De az már biztos, hogy nem lennél jó építész. - nevetem magam el végül, mert hát na, azt hiszem alapvető szükséglet minden szoba esetén egy ajtó és egy ablak, amit ő most nagyon szépen eltüntetett, pedig arrébb tehette volna mondjuk az ágyat is, de nem is ő lenne, ha nem valami hasonló sül ki az egészből. Már csak azt remélem, hogy nem veri le a makettet, mert... ha összetörne... na jó, inkább meg se moccanok, mielőbb én csinálok valami katasztrófát.

Tárgy: Re: 3-as szoba Kedd 29 Júl. - 11:48

Quinn és Harry

- Ahhoz képest, hogy azt hangoztatja, hogy fel kéne nőnöd, elég érdekes a hozzáállása. Épp a megbocsájtás, az őszinte féle az egyik legnehezebb dolog a világon. Hogy képesek legyünk tüske nélkül tovább folytatni, és nem mindennap felemlegetni a sérelmünket.
Ilyen téren szerintem Quinn a legérettebb és legerősebb ember, akit ismerek, és erre szerintem igenis büszke lehet. Ez nem rossz dolog, de azzal nem fogok segíteni a helyzeten, ha homlokegyenest mást tolok neki, mint ez az Ethan, de tényleg iszonyatosan felhúzott a dolog, próbálok felülemelkedni a helyzeten, mert most nem az én problémáimról van szó, de elég nehéz.
- Így tökre megértem.
Bólintok végül, mert fordított felállásban szerintem én is megpróbáltam volna oda szúrni az illetőnek, ahol esetleg fájó pontra tapinthatok. Quinn az ártatlan külseje és jelleme mögött szerintem sokkal erősebb lélek, mint amit feltételez magáról, egyszerűen csak hagyni kell kiforrni, nyíljon ki, mint egy virág, de ne akkor, amikor más akarja látni, hanem akkor, amikor megérett rá. Én soha nem akarnám, hogy más legyen, mint aki, ő ettől különleges, mint ahogy mindenki más miatt értékes. Milyen jogon akarja bárki megmondani neki, hogy milyennek kellene lennie? Erre szerintem még az ember szüleinek sincs joga.
- Biztos vagyok benne, hogy megoldanád valahogy, de szerencsére már itt vagyok, ha szükség van rám. Azt mondjuk nem állítanám, hogy túl sokat segítettem, de a vállam itt van, ha esetleg még sírnál egy kicsit.
Nem akarom én, hogy sírjon, egyáltalán nem, de olykor ki kell adni az ilyesmit, már a csajoknak, egy pasi ne picsogjon. Előbb vernék szét valamit, aminek jó eséllyel a kezem látná kárát, minthogy sírdogáljak.
- Persze, megmutatom, megváltoztatni egyelőre nem, de áthelyezni igen, azt meg tudom mutatni.
Technikailag persze ez is változás, de nem én kreálom, hanem csak azt használom, amim már amúgy is ott van. Legalább egy kicsit mosolyog, ez már haladás, szóval örülök a dolognak, akkor talán mégsem voltam olyan tré ebben a segítsünk a barátunkon dologban.
- Ez az ötlet pedig határozottan isteni, persze csak akkor, ha nem fáradsz le tőle nagyon, de amúgy benne vagyok.
Kacsintok, közben pedig odalépkedek az asztalomhoz, és a szobám ajtaját egyszerűen leemelem, pár pillanattal később el is tűnik a falról, és a jelek szerint be vagyunk zárva, kiút maximum az ablakon keresztül lenne. Most azt is leveszem, és ezen a ponton azért felnevetek, mert tök sötét lesz, lévén lámpa az nem ég. Mondjuk, lehet, hogy hülye ötlet volt a részemről, mert így nem látok semmit sem, de ettől függetlenül elkezdek nevetni.
- Na jó, ne mozdulj, megpróbálom visszatenni az ablakot.
A hangom most már teljesen vidám, ez olyan jellemző… előbb cselekszem, mint gondolkodnék, persze, felkapcsolhatná a villanyt valamelyikünk, de amilyen kupi tud ebben a szobában lenni, inkább sétálnék át egy aknamezőn, minthogy megkeressem a kapcsolót, nemhogy Quinn. Főleg úgy, hogy most az ajtó sem nyújt semmiféle támpontot.

Tárgy: Re: 3-as szoba Vas. 27 Júl. - 21:42

Harry & Quinn

Igen, ez az egyik fő gond velem, hogy hajlamos vagyok még a legkisebb problémákból is eget rengetőt kreálni. Ha van egy kisebb, akkor biztos, hogy rövidesen már ott tartok, hogy mindenki utál, hogy az élet rémes és hogy soha nem is lesz már jó, vagy jobb. De nem tehetek róla, nem alakult eddig túl jól az életem és tényleg gyakran omlott össze teljesen minden körülöttem, így azt hiszem érthető, ha mindig a legrosszabbtól félek. A visszakérdezésére csak finoman bólintok egyet, akkor is, ha ő épp vigyorog az egész hülye helyzet miatt. Kicsúszott tényleg, mert Ethan mindenbe csak belekötött és azt hiszi, hogy... hogy ő tökéletes és csak neki lehet igaza, míg mindenki más folyton téved, főleg én persze, mert én soha nem gondolom semmit sem jól.
- Tudom, én is pont ezt mondtam neki, és persze ettől csak még inkább kiakadt és ezért... ezért bukott ki belőlem a többi. - aztán csak halkan sóhajtok egyet. Az a legrosszabb ebben, hogy nem akartam én balhézni senkivel, Ethannal sem, és totál kiakasztottam, aztán még simán lehet, hogy Merci is kellően morcos lesz majd rám. Annyira nem jó ez sehogy sem, tényleg nem akartam senki sem bántani, isten ments! Csak... csak jó lett volna, ha minden normálisan alakul, de úgy fest, hogy erre már elég kis esély van, mert ezek után fogalmam sincs, hogyan leszek képes Ethannal normálisan egy légtérben megmaradni és csak remélhetem, hogy Merci majd megbocsátja ezt a hibát, hiszen ismer már eléggé, nem vagyok valami profi barátságok terén, hiszen soha sem volt túl sok, de ha jól tudom, akkor éppenséggel neki sem, szóval... Azért a biztató szavakra elmosolyodom, jól esik, hogy ő legalább nem akadna ki ezen, bár azt hiszem főleg azért, mert én lennék az, ha más tenne vele valami csúnyát... gondolom az más lenne, vagy remélem? Ő elég laza, lehet hogy sokkal könnyebben vesz mindent, mint Merci.
- Remélem, tényleg és... és köszönöm, hogy meghallgattál és próbálsz segíteni. Olyan bonyolultak ezek a dolgok még nekem és... nem tudom mit kezdenék most nélküled. - jó oké, egy része eleve miatta alakult ki, mert Ethan részben azon bukott ki, hogy neki ilyen simán megbocsátottam, de... ez nem számít, mert akkor sem lett volna joga beleszólni az életembe, hogy mikor és kivel békülök ki, vagy sem és akkor sem volt fair a részéről, hogy megcsókolta Mercit és aztán meg el akarta titkolni előlem. Sehogy... sehogy se volt ez így jó!
- Nem tudom, végülis... a maketted érdekel. Akkor tudod vele változtatni is a dolgokat? Megmutatod? - halványan azért elmosolyodom. Nem valami erőteljes, eléggé vérszegény mosoly, de azért próbálok jobb formába kerülni, ha nem is megy valami könnyen most. Nem akarom, hogy itt szenvedjek neki, ő meg ne tudjon mit kezdeni velem, mert az mindkettőnknek rossz. Már megtörtént a baj azt hiszem, akkor nincs más, mint kezelni, ahhoz pedig előbb meg kell nyugodnom aztán majd beszélnem szépen Mercivel és bocsánatot kérni tőle, mert a barátom és fontos nekem, nem akarom elveszíteni, remélem, hogy ő sem engem.
- És ha akarod... megmutatom milyen úgy végigmenni a sulin, hogy senki sem hall és lát. - talán már sikerül egy erőteljesebb, sőt talán egy kicsit huncut mosolyt az arcorma varázsolni, ami kicsit azt jelzi, hogy nem csak erről lenne szó, nem csak simán végigmennénk a sulin, hanem tehetnénk egy-két vicces dolgot is.

Tárgy: Re: 3-as szoba Pént. 25 Júl. - 15:20

Quinn és Harry

- Jó, ha nem tudod biztosan, akkor ne aggódj előre feleslegesen.
Kérem szépen, mert nem szeretem, amit most művel magával, kicsit úgy érzem, hogy azért, mert valamivel problémája van, az élete minden egyéb területén kreál még magának párat, hogy tényleg úgy tűnjön, ég a ház. Nem mondom, hogy olyan fasza csávó vagyok a krízishelyzetekben, ezt sajnos első kézből tapasztalhatta, de most megpróbálok itt lenni neki, és átsegíteni ezen az egészen, remélhetőleg nem vallok kudarcot.
Isten ments, hogy rá haragudjak, szerintem akkor sem tudnám megtenni, ha engem beszélt volna ki ilyen szinten a hátam mögött. Persze, én elég lazán állok az élethez, most már pláne, hogy egy vagyok azok közül, akiktől paráztam. Nem igazán tud meghatni a legtöbb dolog, de ami meg igen, az nagyrészt pont Quinnel kapcsolatos.
- Kicsúszott?
Elvigyorodom, hát ez olyan aranyos, komolyan, ha nem lenne ez a lány, esküszöm, ki kellene találni. Ám nem akarom elviccelni a helyzetet, értem én, hogy komoly, de ez az egy szó most kicsit azért betett a komorságomnak.
- Nos, az tény, hogy ennek az Ethannak nem sok köze van ahhoz, hogy te miként reagálsz a megjelenésemre, hacsak időközben nem lettetek országos cimborák. Viszont, elmondásod alapján Merci már nagylány, és szereti a pasikat… valószínűleg tudta, mit csinál, csak nem sültek el jól a dolgok. Lehet, hogy hagyni kellett volna, hogy ő maga intézze el a dolgot úgy, ahogy szeretné.
Egy barátnak az a dolga, hogy ott legyen mellettünk (tudom, tudom, én ezen a ponton megbuktam), nem pedig az, hogy megvívja helyettünk a harcainkat. Most már viszont kár ezen rágódni, hisz ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni, szóval Quinnek ebből a helyzetből kell kihoznia a lehető legjobbat.
- Igen, Quinn, én elnézném neked.
Neki, csak neki, másnak nem, de senki más nem tud rólam annyit, mint ő, és mások nem is érdekelnek annyira, mint ő. Sőt, nem is tudom, hogy érdekel-e bárki más, a szüleimen kívül persze, mert ők jó arcok. Oké, a szobatársaimra sem lehet panaszom.
- Barátok vagytok, bár nem ismerem, de szerintem, ha fel is húzza magát rajta, meg fog békélni, remélhetőleg hamar. Még az is lehet, hogy értékelni fogja, hogy megpróbáltál segíteni neki a magad módján.
Más kérdés, hogy mi sült ki belőle. Sajnos nem alakult a legjobban, máskülönben most nem sírt volna, és nem lenne ennyire kétségbeesve.
- Ha nem is most, de minél hamarabb meg kellene keresned. Legalábbis én így gondolom, persze, a döntés a tiéd.
Nem fogom vasvillával kergetni Merciig, majd ő eldönti, hogy mikor van itt az ideje a dolognak.
- Mitől nyugodnál meg? Csináljunk valamit? Benne vagyok bármiben, csak szólj. Tényleg, a makettemet sem nézted még meg, ha gondolod, ott van az asztalomon, nem nehéz kiszúrni, elfoglalja az egészet.
Kacsintok rá egy félszeg mosoly kíséretében, nem magamra akarom irányítani a figyelmet, inkább az övét el a problémákról, hogy kicsit megnyugodjon, és képes legyen higgadtabb fejjel gondolkodni ezen az egészen. Akkor szerintem a hogyan tovább is hamarabb kibontakozik majd lelki szemei előtt.
- Vagy ha el akarsz menni valahová, felőlem az is jöhet.
Egészítem még ki a szavaimat, mert tényleg nem tudom, mitől tudna lecsillapodni.

Tárgy: Re: 3-as szoba Kedd 22 Júl. - 16:00

Harry & Quinn

- Nem tudom... remélem, hogy nem. - bököm ki egy aprócska sóhajjal. Fogalmam sincs, hogy elküldhetnek-e. Tényleg nem tudom, de nagyon remélem, hogy nem így lesz. Nem akarok elmenni, tényleg nem, mert... mert most jó itt és Harry is itt van. Nem azt mondom, hogy tökéletesen sikerült beilleszkednem, de remélem, hogy azért nagyjából ment, legalábbis magamhoz képest mindenképpen. Igaza van abban, hogy fejlődtem, sokat és még fejlődhetek is még többet, csak akarnom kell és nem is csak a képességemről van szó, hanem rólam is. Arról ahogy másokhoz hozzáállok, csak közben ne rontanék el mindent. Az a baj, hogy nem sok tapasztalatom van az emberekkel, és e miatt... elég nehéz egy-egy esetben tudnom, mit tegyek, és aztán ott vannak a rossz esetek, mint hogy Harry-vel is elszúrtam. Önbizalomnak akárhogy is nézzük, de eléggé híján vagyok.
Nem tudom, hogy mi járhat a fejében, miközben beszélek, de azt látom, hogy ökölbe szorul a keze és persze, hogy az az első gondolatom, hogy mérges, hogy én csináltam ezt az egészet, hogy buta voltam és elrontottam, de akkor azt csak elmondaná igaz? Nem akarom még őt is magamra haragítani egy buta hibával, az... az tényleg rémes lenne. A szavaira csak csendben bólogatok. Igen, sikerült elég nagy szószba kavarnom magam és nem tudom, hogy kéne kimászni belőle. A legrosszabb az egészben az, hogy talán az lett volna a legjobb, ha nem is mászom bele nem igaz? Ha egyszerűen csak... maradok magamban, vagy nem kavarok bele semmit, de Ethan is beleszólt az én dolgomba, ő is kommentálta, hogy kibékültem Harry-vel, akkor én miért ne tehettem volna meg, hiszen Merci annyira sírt! Rémes volt látni, hogy így ki van e miatt.
- Azért mert sírt miatta, mert olyan nagyon sírt Harry és... és én nagyon sajnáltam ezért. Ethan nem viselkedett vele szépen és... ő is beleszól az én dolgomba, hogy kibékültem veled, nekem meg az a dolgom, hogy megvédjem a barátnőmet. Tudom, hogy nem kellett volna elmondanom, de csak úgy... kicsúszott. - mert nem voltam képes befogni a kicsi kis számat, pedig akartam, pedig tényleg igyekeztem ám, de még sem sikerült. Egyszerűen valamit mondani akartam, azt akartam, hogy tényleg tudja, hogy érezze, hogy ez komoly, hogy nagyon megbántotta Mercit és talán egy kicsit engem.
- Tudom, de te... te ugye elnéznéd ezt nekem? Remélem, hogy ő is elfogja, mert én tényleg sajnálom és nem akartam ártani neki, igazán nem. Olyan rémes, hogy nem tudok egy kicsit körültekintőbb lenni. Szerinted menjek most és... és keressem meg? - nem tudom, hogy ez-e a legjobb ötlet, mert egyelőre még nagyon ki vagyok és nagyon magam alatt, de... majd csak jobb lesz. Talán tényleg az lenne a legfontosabb, hogy minél előbb beszéljek vele, talán tényleg akkor leszek rendben, de attól még ugyanúgy nem tudom, hogy mi lesz Ethannal. Egyértelműen utál és nagyon megbántottam és ő... ő is engem, csak persze ez nem számít. Túl zavaros az egész.

Tárgy: Re: 3-as szoba Hétf. 21 Júl. - 22:41

Quinn és Harry

- Ilyen van? Elküldhetnek? Ne már, csak nem küldenek el senkit, máskülönben mi értelme volna idegyűjteni a mutánsokat? Ráadásul, még fejlődsz is, most már el tudsz tüntetni magaddal tárgyakat is, meg akár másokat is, szóval nem hiszem, hogy aggódnod kellene emiatt.
Nem nagyon értem, miért görcsöl ezen, de remélhetőleg majd kiderül, hogy mi zavarta össze ennyire azt az okos fejét. Ha nőből lennék, tuti rávágnám, hogy biztos pasi van a dologban, így azonban még csak ötletem sincsen. Jobb híján várok, hátha hamarjában kiderül majd, hogy honnan is fúj a szél, mert én magamtól biztosan nem fogom kitalálni.
A próbálkozása a mosolyra több mint a semmi, remélhetőleg érti is, hogy attól tényleg nem kell tartania, hogy én itt fogom hagyni, és megint eljátszom azt, amit a múltkor. Nem, többé nem fogom, kétlem, hogy még egyszer az életben annyira meg tudnék ijedni tőle, mint amikor köddé vált. Aztán megjelent meztelenül, ez utóbbi látvány mondjuk igencsak beleégett az agyamba, de azt hiszem, jobb, ha ezt nem tudja, szerintem szegénykém állandóan vörösödne akkor előttem.
Ethan… na ennek a témának annyira nem örvendek, de eszemben sincs félbeszakítani, csak semleges arckifejezés kíséretében bólintok egyet, mi azt jelzi, igen, emlékszem, hogy említette a csávót. Tököm tudja, hogy miért buzerálja ennyire a csőrömet, hogy szerinte ez az Ethan helyes. Szerintem rohadtul nem, szőke helyi macsó, aki hülyíti a csajokat. Hát, akinek ez jön be, annak egészségére, bár kezdek attól tartani, hogy tulajdonképpen Quinn-nek tetszik a srác. Az meg aztán mindennek a teteje, hogy kiakadt azon, hogy mi kibékültünk. Mégis mi köze van az egészhez? De komolyan. Egy pillanatra elragad az indulat és ökölbe szorul a kezem, bár nem tudom, hogy mit arcoskodom, még csak gondolatban is, hiszen esélyem sem lenne ez ellen a csávó ellen, láttam én ám a testfelépítését, lecsapna, mint a taxiórát. Köszi, de inkább maradok tisztes távolságban.
- Azt hiszem, elég nagy szószba kavartad magad…
Sóhajtok fel, mert bár elég kusza ez az egész, annyit azért sikerült kiszűrnöm, hogy Ethan be van rágva, és valószínűleg Merci is be lesz, ha kiderül, hogy Quinn kitálalt annak, akibe szerelmes. Esküszöm, én nem értem a nőket, elképesztően pletykásak tudnak lenni.
- Azt hiszem, az első és legfontosabb kérdés az az, hogy miért mondtad el Ethannak, amit Merci mesélt neked? Szerintem ő is meg fogja kérdezni…
Nem ismerem jól a nőket, Mercit pláne nem, de én a helyében tuti kíváncsi lennék rá, hogy miért nem tartotta magában a dolgot Quinn.
- Az meg teljesen biztos, hogy minél előbb el kell mondanod neki, mert ha mástól tudja meg, akkor elég rossz vége is lehet. Az őszinteség sosem árt, jó, nyilván zabos lesz, de talán rájön majd, hogy a barátságotok fontosabb egy pasinál.
Próbálok valami biztatót mondani, remélhetőleg sikerült is, többre jelen pillanatban sajnos nem futja.

Tárgy: Re: 3-as szoba Szomb. 19 Júl. - 17:39

Harry & Quinn

Egyszerűen nehéz elmondani, nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek, hogy mi fáj olyan nagyon, hogy mit rontottam el. Talán azért is, mert én magam sem értem még pontosan az egészet. Ha egy kicsit több sejtésem lenne az emberi kapcsolatokról, könnyebb lenne, de hát nem sok van, és csak annyit tudok, hogy még ami kialakul azt is folyton elrontom. Csoda, hogy bárki is akad, aki még mellettem akar lenni. Majd... majd ő is rájön, hogy sokkal több érdekes ember jár ide, akikkel érdekes lehet megismerkedni és barátkozni és akkor majd nem lesz szüksége rá, hogy velem foglalkozzon, egy ilyen nagyon egyszerű csak most még nem tudja, hogy ez lesz a vége.
Végül legalább addig eljutok, hogy leüljek, azt hiszem már ez is valami, legalább nem toporgok tovább az ajtóban. A kérdéseire megrázom a fejem, nem hiszem, hogy szükségem lenne bármire is, se ropi, se víz. Nem azért jöttem, bár nem lep meg az, hogy ő ilyesmivel kínál és az sem, hogy dől belőle a szó. Ha egy egész kicsit más lenne a helyzet, ha egy picit is jobban lennék, biztos hogy önkéntelenül is mosoly kúszna fel az arcomra, de ez nem történik meg, mert... rémesen érzem magam és nincs helye éppenséggel mosolynak most ebben a pillanatban.
- Nem tudom... ha nem fejlődök sehova, akkor elküldenek, vagy tudom is én. - rántom meg a vállam szipogva. Tudom, hogy most nem ez a fő, el kéne mondanom, hogy mi a bajom igazából, csak hát az bonyolult és még én magam sem értem pontosan, ő hogy értené meg akkor? Akkor pillantok csak fel rá, amikor arról próbál megerősíteni, hogy legalább vele nem szúrhatok el mindent, talán... remélem. Talán egy hálás mosolyt sikerül kipréselnem magamból, bár elég vérszegényre sikeredik, aztán csak az ujjaimat tördelem az ölemben. Igen, el kéne mondanom, hogy mi a baj, de olyan nehéz beszélni is arról, ami amúgy is rémesen fájdalmas.
- Tudod már említettem Ethant. Ő egy eléggé... hát más, mint mi. Menő, meg idősebb is és elég helyes és... mi csak barátok vagyunk, bár ő elég furcsán kezeli a dolgokat, de aztán volt az a csónakázás és én képes voltam azt mondani, hogy jó lett volna, ha az egy randi, mire ő, hogy nem akarna engem bántani, meg ilyenek és ezek után Merci a szobatársam bevallotta, hogy szerelmes belé, mármint Ethanba... és hogy ő meg szemét volt vele, nem is kicsit. Aztán elmondtam ezeket Ethannak, mert kiakadt, hogy csak úgy kibékültem veled, ami szerintem totál nem jogos, és... még jobban kiakadt, hogy Merci teletömte a fejem, és most... utál, és Merci is ki fog akadni, ha megtudja, hogy elmondtam Ethannak, amit mondott, hogy szereti és... Nem kéne semmivel foglalkoznom, ami másokkal kapcsolatos, mert egyáltalán... nem megy ez nekem. - akadozok, máskor hadarok és tuti, hogy elég rendesen kacifántos is a történet számára, de mégis mit tehetnék ezzel? Nem tudom máshogy felvázolni, egyszerűen nem megy. Nekem is túlságosan zavaros, azt hiszem érthető, ha mindezek után számára sem lesz a dolog egy csapásra tökéletesen világos.

Tárgy: Re: 3-as szoba Pént. 18 Júl. - 15:27

Quinn és Harry

Nem faggatom fölöslegesen, megvárom, hogy lenyugodjon, ráérnek a szavak, sírva amúgy is elég nehéz elmondani a problémánkat, jobbára csak a szipogás hallatszik, az el-elcsukló hang, és én ilyenkor, pláne Quinn esetében csak azon agyalok, hogy tudnám elűzni a könnyeit. Nem szeretem szomorúnak látni, régen is szembeszálltam volna bárkivel, aki bántani próbálja, most sincs ez másképp, még akkor sem, ha úgy tűnt, nem érdekel, mi van vele.
Finoman simogatom a hátát, a haja ugyan csiklandozza az orrom, de komolyan mindent megteszek azért, hogy ne tüsszentsem el magam. Az még tőlem is sok lenne. Tudja, mekkora ökör tudok lenni, de azt hiszem, ez most határozottan nem az a pillanat, amit el kell szórakoznom. Nem vagyok oda a komoly dolgokért, már ilyen lelki fronton, egyedül ő az, akivel tudok és hajlandó vagyok ilyesmiről beszélni, azt is inkább akkor, ha róla van szó. Egyébként sem lenne túlságosan jó fej dolog a saját problémáimmal fárasztani azok után, amit műveltem vele. Szerintem életem végéig bánni fogom, attól függetlenül, hogy a jó szívének hála ismét beszélünk, és nem akarja, hogy távol tartsam magam tőle.
- Ülj csak le, ott az ágy, vagy az íróasztalomnál a székem, vagy piknikezhetünk a szőnyegen… Kérsz ropit? Inni? Van egy üveg… hát, csak vizem van, szóval azzal tudlak megkínálni.
Dől belőlem a szó, mikor látom, hogy körülnéz, hová tudna leülni, de aztán már meg is leli a helyét, és elkezdi kifejteni a problémát. Igen gyorsan elhúzom a számat, egyrészt, mert abszolút nem értek vele egyet, másrészt meg mert nem tetszik, hogy ostorozza magát.
- Ha ez vígasztal, szerintem közel sem szúrsz el mindent. A sulit azt hogy tudnád elszúrni? Felrobbantani csak nem fogod…
Jó, nem kéne ilyesmivel poénkodnom, de ez őrületes hülyeség amúgy is, komolyan nem értem. Aztán meg… velem? Hát ez új. Ötletem sincs, hogy ez hogyan is került bele a kis kobakjába, mert hogy semmi ilyesmire nem utaltam, az tuti.
- Ezt sürgősen verd ki a fejedből, kérlek, velem nem tudsz elszúrni semmit. Vagy ha mégis, úgyis jövök neked egyel, szóval maximum 1-1 lesz az állás elszúrások tekintetében. Miattam ne aggódj!
Legyintek, nem bagatellizálom el a kapcsolatunkat, egyszerűen tényleg úgy érzem, hogy az én égbekiáltó baklövésem után ő is csinálhat valamit, amitől kihullik az a kevés hajam is. Fair lenne. Ettől függetlenül tudom, hogy direkt úgysem csinálna semmit, amivel megbántana.
- Quinn, elárulnád, hogy mi a baj valójában? Csak történt valami, ami mindezt kiváltotta belőled?!
Nézek rá kérdő tekintettel, türelmesen, elhiszem, és tudom, hogy tényleg baj van, az emberek nem szoktak ok nélkül sírni, jó, a nők néha képesek ezzel a pasik agyára menni, de Quinn nem ilyen. Várom, hogy válaszoljon, és közben leülök a közelébe, ha pedig kért valamit, akkor természetesen megkapja. S nem utolsó sorban mérhetetlenül jól esik, hogy amikor problémája akadt, rögtön hozzám jött. Ez talán azt jelenti, hogy tényleg lehet minden olyan, mint régen.

Tárgy: Re: 3-as szoba Kedd 15 Júl. - 8:46

Harry & Quinn

Néha úgy érzem, hogy mindent elrontok, hogy képtelen vagyok bármit is jól csinálni, mintha csak a világ is ellenem akarna összeesküdni. A szüleim eldobtak, talán azért, mert nem voltam jó gyerek, sokat sírtam, vagy ilyesmi. Aztán Harry is lelépett, mert megijedt tőlem és most elmarom magam mellől még azt a két embert is, akikkel sikerült összebarátkoznom. Hát komolyan, mi van velem? Miért nem tudok normális emberi kapcsolatokat létesíteni, amik nem mennek folyton tönkre? Így csak idő kérdése és majd megint valaki elhagy, majd megint valaki úgy dönt, hogy nem vagyok jó. Kérdés csak, hogy mikor tesznek ki a suliból, vagy hogy mikor mondja Harry, hogy mégse megy neki ez az egész, vagy hogy túl sokat változott, vagy én változtam és már értelmetlen megpróbálni újra melegíteni azt a bizonyos káposztát. Nem tudom, hogy mégis hogy tudok elrontani folyton mindent és azt hiszem mindezek után érthető, hanem kicsit ki vagyok.
És persze simán lehet, hogy megint hibázok, mert először mehettem volna Mercihez, felkészíteni, mert hát... nem tudhatja, hogy mi vár rá, mi van akkor, ha Ethan elmegy hozzá, ha majd hogy leteremtse azok miatt, amiket elmondott nekem? Nem akarom, hogy baj legyen ebből, de lesz, félek tőle, hogy nagyon is lesz, Ethan pedig eleve nem is hiszem, hogy ezek után szóba áll nekem és... fogalmam sincs, hogy mégis mi a fenét csináljak. Most pedig csak várok, várok az ajtó nyílására, ami nem történik meg egyelőre, pedig hallom a tompa puffanást, aztán azt az egy szót is, én pedig csak idegesen toporogva várok tovább. És végre nyílik az ajtó, én pedig legszívesebben azonnal a nyakába vetném magam, de mégis visszafog valami. Mi van, ha az rossz lépés, mi van, ha megint olyat teszek, ami nem jó, ami hiba? Már komolyan félek tőle, hogy elrontok valamit, mert mindig elrontok... mindent. A kérdésére egy árva szót sem szólok, csak hagyom, hogy bevezessen a szobába és amikor megölel, akkor meg is indulnak újra a könnyeim. Kell vagy egy perc, mire sikerül lenyugodni és megkeresni azokat a bizonyos szavakat. Csak akkor húzódom kicsit hátrébb, vagy ülök le, ha elérhető közelségben van bármi, ahova letehetem a hátsómat. Bár inkább leroskadásnak mondható ez, az a jobb megfogalmazás.
- Én... én mindent elszúrok, mindent folyton. Csak idő kérdése, hogy ezt is, a sulit, meg... meg veled. Miért szúrok el mindent? - próbálok én nem sírni továbbra is, de nem egyszerű. Addig sikerül eljutni, hogy legalább már nem hangosan zokogok, csak inkább a szipogás marad, de ebből is látszik, hogy csak egy egész kevésre vagyok attól, hogy megint sírás legyen belőle. Rémes ez az egész, és jó eséllyel szegény még csak nem is ért belőle egy árva kukkot sem, hogy épp mi a bajom. Nem hiszem, hogy ilyen barát kell neki, aki folyton csak nyafog valamin, miközben ő vidám és jó kedvű. Talán... talán nem is csak azért ment el, mert eltűntem, talán amúgy is fárasztó voltam számára és idővel így is úgyis ez lett volna a vége. És most itt van, és most jóban vagyunk a bűntudata miatt, de az majd elmúlik és akkor... akkor...

Tárgy: Re: 3-as szoba Vas. 13 Júl. - 22:48

Quinn és Harry

Az ágyamon fekszem, az emeletes ágy felsőbbik felén, és a plafonnak dobálok egy gumilabdát. A délutánom nagy részét azzal töltöttem, hogy sulis makettemmel szórakoztam, és megpróbáltam áttenni az ajtónkat egy másik falra. Eddig még sikerült is, de amikor már duplikálni akartam, akkor falakba ütköztem, szó szerint, szóval, ajtó az lett, a szép nagy betonfalra rá. Úgy tűnik, túl friss még nekem ez a dolog ahhoz, hogy látványosabb eredményeket érhessek el, de nem is tudom, mit csodálkozom, alig pár hónapja jelentkezett a képességem. Van még bőven időm. Mostanra meguntam a gyakorlást, szóval minden ajtó visszakerült a helyére, én meg labdázgatok. Nem volt kedvem emberek közé menni, kicsit lefáradtam, bár kajás is vagyok, de majd lelógok később a konyhába, aztán lenyúlok valamit, vagy összeütök egy rántottát, még meglátom.
Jelenleg egyik szobatársam sem héderezik itt, ami kivételesen jól jön, néha nem zavar, ha csönd van körülöttem, és hallom a saját gondolataimat. Santiago amúgy is olyan stílusban nyomja, hogy ennyi erővel lutrizhatnék is, mert basszus, dögöljek meg, de nem értem. Szerintem át kéne váltanunk valami mutogatós kommunikációs csatornára, azzal több sikert érnénk el, mert az hosszú távon nem járható út, hogy ő beszélni próbál, én meg röhögök.
Kicsit meglep, hogy valaki kopog, de azt nem is gondolom, hogy bárki is engem keresne, Santiagonak ott van az a kis cuki szöszi, akivel látni szoktam, ő talán lehetne, Logan meg amolyan kis partyarc a szememben, akit valahogy mindenki bír, tutira inkább hozzá jön valami haverja. Ettől függetlenül persze leugrom az ágyról, mert derogál a kis létrát használni, az nem menő. Ahaaaa, akkorát zakózok a szőnyegen, hogy a csillagok kergetőznek a fejem felett egy darabig. Jé, sosem tűnt még fel, hogy ilyen a lámpánk, elég… csajos. Azt hiszem, panaszt kell tennem a felső vezetésnél.
- Máris!
Kiabálok ki, de azért még legalább egy percig a földön fetrengek, mint valami partra vetett hal. Ideje lenne megjegyeznem, hogy csúszós szőnyegekre nem ugrálunk. Végül felverekszem magam a földről, ádáz harcot vívva a porcicákkal, mi egy fiúk lakta szoba állandó velejárója. Holt biztos, hogy köztünk senki sem tisztaságmániás. Aztán már tárom is ki az ajtót, közben dörzsölgetve a fejem búbját, mert érzem azért rajta azt az esést, nem túl kellemes.
- Szia!
Vigyorodom el rögtön, amikor meglátom Quinnt, és először rákérdeznék, hogy makettet nézni jött végre, vagy mizu, de aztán meglátom a kisírt szemeit, és a téma már közel sem tűnik olyan fontosnak, még a mosoly is eltűnik az arcomról.
- Hé, hé, Csillagszemű, hát Veled mi történt?
Kérdezem, és aggódva nyúlok a keze felé, hogy bevezethessem a szobába, majd ha már csukódott mögötte az ajtó, meg is ölelem, mert tudom, hogy olykor egy ilyen gesztus többet számít ezer szónál. Jelenleg vélhetőleg az az elsődleges, hogy kicsit megnyugodjon, utána majd jöhetnek a szavak…

Tárgy: Re: 3-as szoba Csüt. 10 Júl. - 15:06

Harry & Quinn

Komolyan úgy érzem, hogy nem kéne belefolynom semmibe sem, aminek egy kis köze is van az érzelmekhez, mert egyszerűen nem értek hozzá és végül csak mindenkit megbántok, és akkor arról még nincs is szó, hogy mi lesz, ha Merci az egészet ne adj isten meg tudja, ha Ethan nekiesik, hogy miért mondta el nekem, én meg képes voltam beárulni őt és... fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne tennem most. Ethan azt hiszem utál, vagy legalábbis iszonyú nagyot csalódott bennem, pedig nem várhatta el, hogy haragban leszek azzal, aki a legjobb barátom volt éveken át, és aki az egyetlen igazi jó volt az életemben. Ő mégis ezt akarta volna és nem értem, hogy miért kellett ennyire felhúznia magát rajta és mindezek után még ez a Mercis ügy is. Nem akarok felnőni, pont e miatt nem, mert ezek a felnőtt dolgok egyszerűen túlságosan bonyolultak számomra. Nem akarok belefolyni abba, hogy ki, kire és miért akad ki éppen, mert ebben én nem vagyok jó, nincs benne se tapasztalatom, se gyakorlatom és... képtelen vagyok kitalálni, hogy most ebből hogyan jöjjek ki jól.
Sikerült az erdőben jó sokat sétálni, miután egyáltalán visszataláltam a farmra, aztán a buszig újabb út, majd vissza ide. Hulla vagyok, kissé még zilált is, de nem érdekel, muszáj megbeszélnem ezt, vagy legalább kell pár jó szó, netán csak egy ölelés is elég, mert totál ki vagyok, és nem merek visszamenni a szobámba, mert ha Merci ott van... Én képtelen vagyok hazudni, úgyis elmondanám neki az egészet és abból semmi jó nem sülne ki. Nem akarok elveszíteni egy nap leforgása alatt két barátot is, hiszen olyan jól meg voltunk igaz? Ethannal is, még akkor is, ha néha kissé zavarba ejtő és számomra kezelhetetlenül furcsa a viselkedése, de attól még nem akarom, hogy utáljon és ne álljon velem innentől szóba. És ott van Merci... mi van, ha azt kéri keressek másik szobát és nem akar szóba állni velem Az a legjobb, hogy vagyok annyira buta, hogy most sem vele beszélem meg, hiszen talán nem borulna ki, hanem itt őrlődöm, tipródom, mintha attól bármi is jobbá válna, pedig nem fog. Nem oldódik meg, csak egyre rémesen végkimenetelek jelennek meg a fejemben.
Nem jutottam még oda, hogy benézzek Harry-hez, csak a birtokot fedeztük fel kicsit, és tényleg úgy érzem, ha ő most nem lenne itt, akkor végképp fogalmam sem lenne, hogy mit kezdjek magammal. De itt van és ez a fő. Én pedig még mindig kissé láthatóan kisírt szemekkel tipródom az ajtó előtt, de aztán csak kopogtatásra emelem a kezemet. Hülyeség ennyit várni, hiszen az is benne van a pakliban, hogy itt sincs. Ő rendes srác, vicces is, hiába volt nehezebb a régi sulinkban, itt tuti, hogy sokan fogják kedvelni, erre mérget mernék venni.

Tárgy: 3-as szoba Kedd 10 Jún. - 18:11

Kép és leírás később!

A szoba lakói:
- Harry Daugherty
- Logan Perkins
- Santiago Velazquez

Tárgy: Re: 3-as szoba

» 11-es szoba
» 13-as szoba
» 6-os Szoba
» 10-es szoba
» 13-as szoba