Sylvie & Shane - something like that

Sylvie & Shane

-Mmmm… az király képesség. – nálam, rajtam szintén nem hatna. Charles is saját gondolatait olvasta vissza magában. Türelmesen megvártam, mire leesett neki. Sajnos túl okos és egyből leesett.
-Visszatükrözés. – mélyről jövő, morgó nevetést hallatok, mosoly nélkül. Az úgy már nincs, pár éve letörölték a képemről. Főként azon nevetek, hogy picsába az udvariassággal ezek szerint.
-Akkor mi a véleményed erről? Ha már én kimondtam, bökd ki te is.
Sosem szerettem, ha lepöckölnek vagy kihasználnak. Bezzeg én rendre megteszem másokkal. Most azonban nyugodtan vagyok, nem foglalkozom ilyenekkel.
Vetek rá egy oldalpillantást, végigmérem. Nem tudom ugyan, mi a francért nem lesz, de ő tudja.
-Ha te mondod… - baromira nem érdekel, hogy itt ki mit akar vagy szeretne. Beilleszkedni sem akarok túlzottan. De ha már együtt pofázunk, akkor ez a legkevesebb.
-Picsába udvariaskodsz. Ha rákérdezek, akkor akarom. Ha leszarom, akkor nem teszem fel kérdésként. – na, ez jól esett. Nagyot is szusszanok utána, jól esően.
-M&M. – felröhögök megint. Nem szépen. – Manchester. Nahát, egyikünk sem nagy ámerikai. – az esetemben nem igaz, apám szüleit látogatták meg, és anyám megemelte magát. Így jöttem korábban.
- A képességed saját magadra. Nem tűnik nagy cuccnak, de azért tud nagyot csapni. – kellene még egy gumicukor szál. Nagyon elővenném az utolsót, de én biza nem felezek senkivel. A kezem mégis a farzsebembe indul be, kihalászom az utolsót és elfelezve átnyújtom Sylvienek.
-De azt hiszem, mára ennyi elég volt belőlem. Király volt veled dumálni.
Felállok és a maradék gumicukrot tovább csócsálva, kifelé indulok, majd érzem, hogy valami még hiányzik a kezemből. Visszalépek és a magazint felmarkolom.
-Ez majdnem itt maradt. - nyelem le a falatot, majd a garázs felé veszem az irányt.

//Köszönöm a játékot! Smile

//

Shane & Sylvie

Az szerintem olykor egyenesen lesír rólam, hogy unom a banánt, szóval nem hiszem, hogy tehetném látványosabban. Meg amúgy, szerintem a kutyát sem érdekli. Én meg megülök a popsimon, mert legalább van hol álomra hajtanom a fejem, ez is bőven több mint a semmi.
- Érzelemmanipuláció… hát te?
Eskü, kellene szervezni egy olyan eseményt, amikor csak gumicukorral a szánkban lehet beszélni. Rendkívül vicces volna, engem legalábbis mulattat, miközben megpróbálom kibogozni, mit kérdezhetett.
- Akár annak is lehetne nevezni őket, jah.
Mondjuk, erőteljesen mulattató, ha a morcoskára akarom ráhúzni eme jelzőt, a professzor még hagyján, rá még illene is.
- Ühüm, hát, nem osztom a véleményed, bármennyire is basszon ez fel téged idegileg.
Használom azt a szót, amit ő inkább moderált, s mást mondott helyette. Engem nem zavar a vulgaritás, Nique mellett élek az ég szerelmére, nap mint nap hallok ennél sokkal cifrábbakat is. Nem különösebben érdekel, hogy mit gondol erről az egész képességhasználat témáról, én tudom, hogy miért nem használom, és ez nem igazán tartozik másokra.
- Megértem, én sem leszek egyik sem…
Már csak azért sem, mert a képességemmel hadilábon állok, meg aztán, nem is vagyok éppen könnyedén irányítható egyed, így egyik sem jöhetne szóba az esetemben.
Nem mondom, hogy nem érezném magam jobban, ha én is tudnám uralni a képességem, de még mindig nem sikerült megszabadulnom a démonomtól, a bűntudattól, s ezzel együtt venni a bátorságot ahhoz, hogy minél többet gyakoroljak, olyan érzelmekkel is, amik akár árthatnak is. Márpedig minden kell ahhoz, hogy ne érhessenek váratlan meglepetések.
- Komoly? Az jó volna, már ha nem gond neked.
Nem tudom persze, hogy biztonságos-e, de csak nem lehet túl nagy gond, ha odafigyelek? Bízom benne, hogy annyit már fejlődtem, hogy ne legyen gáz, meg aztán, itt úgysem történhet semmi olyan, amitől halálfélelmem lehetne, szóval nem ismétlődhet meg az az eset.
- Marseilleből. Te?
Kérdezek vissza, de azért van valami, ami ennél jobban érdekel, már ha elárulta a korábbi kérdésemre, hogy mi is a képessége.
- Tulajdonképpen hogyan is működik ez a te képességed?
Ha tényleg szóba jöhet ez a gyakorlás, nem árt tudnom, mivel is állok szemben.

Sylvie & Shane

- Nnnincs. De attól még nagyon ott volt a kérdés. Akkor nem adom. – rántom meg a vállam.
Amúgy meg. Kit hívnék fel? A családom látni sem akar, a haverjaim a hátam közepét, talán egyedül a dokik szeretnének látni, de azt ugye telefonon keresztül nehéz kivitelezni.
Szokatlan kimondani a nevem. Régen hallottam már mástól, vagyis, de hallottam, de az nem egy normális hangnem volt. A létezésemet pár évig számok és betűk jelezték, amik semmit sem jelentettek. Elszoktam a saját nevemtől is.
A válasza a sok idővel nem izgat. Rengeteg időm volt a semmit tevésre és az ingyen becsavarodásra. Már csak szívességből sem tettem meg.
- Ha ennyire unod a banánt, legalább tedd látványosan, hátha valaki megjegyzi. – vetem mégis oda.
- Miéf? Mifufsz? – ismét a számban van a gumicukor vége, úgy tekintek felé.
Csámcsogok csendben egy ideig a gumicukron. Ez is keserű mandulát evett reggelre, vagy nem tudom. Nálam az ecetes uborka és a goromba gomba a menő reggelente, szóval csak kuss nekem is.
- Az irgalmas szamaritánusok. Mindjárt elsírom magam. – nyelem le a gumicukrot.
Attól, hogy idejöhettem, a modorom nem lett nyájasabb. Talán idővel, de most biztos nem. És egyelőre nem is akarom, király így nekem.
- Hát a tökömbe, mindenki nyúlbéla? Azért van a kib… rohadt képességed, hogy használd. – az első szép szót lenyelem, fogalmam sincs, miért. Bent sokkal mocskosabb volt a szám.
- X-men?
– de felröhögnék. – Soha a büdös életbe nem leszek az. Tanár sem. Diák vagyok.
Nem kaptam választási lehetőséget, hiába vagyok felnőtt. Bánta a kánya. Tökéletesen megfelel nekem, csak lássam értelmét az egésznek. A négy és kétkerekűk miatt már megérte, hogy ide evett a fene. Legszívesebben magasról tennék mindenkire és csak ott lebzselnék egész nap.
- Egész jól. Volt alkalmam gyakorolni, elég sokszor. – és bitang, fenemód élveztem. És ezzel simán ki tudom szúrni a mutánsokat. Megérzem, ha rám hatnak, elvégre a képességem azonnal működésbe lép.
- Együtt is gyakorolhatunk. – nincs túl sok kedvem, de azért adok arra a látszatra, hogy úgy teszek, mint a diákok: képezem magam. Oda ne rohanjak magamtól. – Meg nem csak ketten.
Tartok attól, hogy ha megtudják, ki és mi voltam, vagyis mit tettem… a picsába! Hát még most a pofámat akarom tartani, hogy az a némber megússza?! Egy jó nagy büdös francokat.
Mégis… az én kezem által halt meg az a lány. Ő látta a rémületet, az embertelen magas félelmet, rettegést a szememben, a könnyeket, ahogy éreztem, nem tudom megállítani a kezeim és még azt sem mondhattam, hogy bocsásson meg, ez nem én vagyok, nem az én kezem teszi. Még azt a szót sem, hogy segíts…
Embertelen nagyot harapok a cukros izéből, majdnem megfulladok. Mivel a végénél járok, ezért azt inkább a kukába dobom, ívesen és jó hangosan.
- Honnan jöttél? – ismerkedni kéne, legalábbis beilleszkedni legalább egy kicsit. Nincs kedvem. De ha ő már volt ilyen rendes csaj, akkor konszolidálódni kéne. A kéne az egy nagyon jó kifejezés most nekem.

Shane & Sylvie

- Neked van telefonon? Már a szobádban? Az komoly… de amúgy köszi, nem kell a számod.
Lovagolom meg a témát, mert nyilvánvalóan nem így gondolta, én meg inkább adom a hülyét, minthogy meg találjak sértődni. Igazából, nem is értem, egy név nem nagy cucc, ha nem akarja elmondani, mondja azt, nekem aztán nyolc. Mivel nem kéri, ezért eszembe sem jut elmondani az enyémet, vélhetőleg nem érdekli, isten ments, hogy ilyen információkkal terheljem az idegrendszerét.
- Az sok… haszontalan idő, de mindegy, máshol sem lenne jobb.
Rántom meg a vállam, engem aztán nem zavar, hogy az asztalon van a lába, én inkább törökülésbe húzom fel az enyémeket, oly módon, hogy a cipőim még lelógjanak a kanapéról.
- Látványosnak az enyém sem látványos.
Az enyém ugyebár minden testen belül zajlik, olyan megfoghatatlan erőket mozgat, amiknek a hollétéről aligha tud bárki is. Épp ezért talán nehezebb meglelni a használatának módját, mintha tudnám, mihez kell nyúlnom…
- Ez vicces. Ugyanannyi itt is az ostoba, mint bármelyik másik suliban. Lehet, hogy van, aki gazdag, de sokan a semmiből jöttek.
Többek közt én is az utcán éltem már akkor, amikor felkaroltak, nekem nem volt választásom, elkeseredett voltam, féltem, és mindennél jobban gyűlöltem magam.
- Őszintén, nem sokra, valamelyest már kordában tudom tartani, ha folyamatosan odafigyelek, de elég megterhelő. Meg aztán, félek sokszor használni, épp ezért sokkal lassabban is haladok.
Vallom be töredelmesen, persze fejtegetni nem áll szándékomban a témát.
- És te hogy állsz vele? Diák vagy egyáltalán? Vagy X-men?
Idősebbnek tűnik, bár nem rég van itt, talán még nem bíznak benne annyira, hogy az utóbbiak közé kerüljön, még ha uralja a képességét, akkor sem.

Sylvie & Shane

Egyből levágom, hogy a motorok nem a napi sminkelés közötti témája. Frászt zavar, én meg nem sminkelem magam, így aztán teljesen jó helyzetben vagyunk.
- Telefonszámot ne adjak? – bukik ki belőlem, aztán vállvonás és végül a válasz. – Shane.
Úgy mondom, mintha köpném. Túl sokat hallottam és kopottá vált. Mint ahogy egy bizonyos számsor is… Viszont nem kérdezem a nevét. Sosem voltam udvarias és érdeklődő típus. Tapintatos az utóbbi években nem lettem, de nem ettől fogok álmatlanul forgolódni a pr… ágyon.
A hatalmas kérdő szemek láttán a kezében lévő gumicukorra bökök.
A kényelmes helyzet az asztalra láb feldobást is jelenti, amit szemrebbenés nélkül megteszek. Ledobom az újságot magam mellé.
- Három éve… - megköszörülöm a torkom. – - az sok idő. Nem egészen egy hónapja jöttem.
Egy ideig hallgatok, rendezem a gondolataim és tépkedem a fogaimmal a cukrot. Ha nem jövök ide, a sittre vágnak vissza, de így ezt megúsztam, kegyelem jogcímen. A három évet pedig három emberhossz időnek éreztem. Vagy csak simán túllihegem, nem tudom.
- Nekem szerencsére nem annyira látványos. – kivéve, ha a másiké az.
– Eminens sulinak gondoltam, ahová rohadt okos kiskölkök járnak.
Egyszerű vagyok, mint a bot, és okosgyerek sosem voltam. A mutáns lét nem jókat hozott nekem, de a hiánya is. A luxus, ami viszont most körbevesz, zavar. Nem ilyen közegben éltem eddig.
– Gazdag, eminens kölkök. Ami én nem vagyok.
Talán el tudtam vakkantani, mit akarok ezzel mondani. El akarom mondani? Hát hova a picsába tettem a fejem? Állnék fel morcosan, de végül még a mozdulat előtt meggondolom magam, és inkább csak keresztbe fonom a karom, maradva ott, ahová letettem a hátsóm.
- Jutottál valamerre a képességeddel? – az enyém nagyon überel és nagyon kárörvendek mindig Lorelai képén, amikor nem jön össze neki.

Shane & Sylvie

- Áhh, motorok, menő!
Mosolyodom el, bár nem értek a motorokhoz egyáltalán, de egyszer tutira kipróbálnám. Errefelé azonban nem látni túl sokat ilyen járgányt.
- Senki? Ezt azért nem hiszem, neved például csak van.
Pillantok rá kérdő tekintettel, ha már új erre, akkor nem árthat képbe kerülnöm kilétét illetően. Persze, akkor sem fogom felhúzni az orrom, ha titokzatoskodni akar. A hegeket ugyan észlelem, de kifejezetten nem foglalkozom velük, ettől a szememben senki sem lesz kevesebb, a pasik pedig, mint pasik, nem igazán érdekelnek. A haverkodás nekem tökéletesen megfelel.
Beletelik jó egy percbe, mire dekódolom a szót, amit mond, a gumicukor kicsit megnehezíti a megértést, de végül leesik a tantusz, nem kell mondjuk agysebésznek lenni hozzá, de így elsőre hallva azért kicsit meglepődtem. Ettől függetlenül bólintok, és rágcsálom a gumicukrot, hihetetlenül régen volt szerencsém ilyesmi édességhez, nem is tudom, miért nem veszek sosem.
Besétálok utána a kanapéra, mert jelenleg jobban érdekel az új arc, minthogy tovább kajtassam az ismerőseimet. Nekem nem gond mellé leülni, elég nagy az a kanapé, hogy ne kelljen heringeset játszanunk.
- Uhh, hát én már nagyon rég, kicsit több mint három éve.
Így belegondolva nem is értem, hogy bírtam eddig viszonylag nyugisan, a többséget kerülve ellavírozni. Nagyjából azóta bújtam ki úgymond a csigaházamból, hogy Niquevel összekerültünk egy szobába, és kicsit kinyíltam a világ felé.
- Szerintem a képességtől függ. Ha valaki nem tudja irányítani, akkor sokkal biztonságosabb itt, mint bárhol máshol. Meg aztán, itt legalább nem kell annyira vigyázni, hogy mit tesz, vagy mond az ember, elvégre mindenki mutáns.
Fejtem ki a véleményemet, én is úgy vagyok vele, mint ő, nincs hová mennem, szóval maradok. Mostanra persze már szeretek is itt élni, úgyhogy eszemben sincs elindulni világot látni.

Sylvie & Shane

Az első ember, aki nem rág be rám, ha meglát, sőt, ha szóba állok vele. Király érzés, de mosoly. Az nem megy. A tekintetemben megvan, az arcom sem olyan zord, de mosoly az nem honol rajta. Az eltűnt róla pár éve, azon az estén.
- Vasparipa. – fordítom felé az újságot, ami a kétkerekűmet taglalja. A halálra unásról vannak ötleteim, de azokat inkább nem taglalom.
- Én senki vagyok. Ez olyan tuti, mint ahogy itt állok előtted. –
– nem fogom ráaggatni magam. Nem vagyok olyan faszagyerek, hogy társaságban is elmenjek. Csak ideje lenne már beolvadni a tömegbe. Mintha annyira akarnék. Amúgy igen. Csak rohadt nehéz.
A nevetésre kérdőn tekintek rá, mire látom, hogy min is nevet. Szerencsére nem a karomon és nyakamon lévő szebb-rondább hegekre, bár azon nincs nevetni való. Az arcomon is vannak, de azok nagyon halványak, csak nagyon közelről látni.
- Fifefen. – a gumicukor még a számban van, lévén mindkét kezem tele. Gázabb égésben volt már részem, nem fogok azon filózni, mennyire állatul nézek ki gumicukorral a számból kilógva. De amint visszateszem a zacskót a farzsebembe, kiveszem cukorszalagot, hogy értelmesen tudjak beszélni, vagy legalábbis annak tűnjön.
Rájövök, hogy a nappali bejáratánál ácsorgunk veszettül, így hátraarcot teszek és visszahuppanok a kanapéra, ha nincs ellenére. Hely marad mellettem, de nem hiszem, hogy mellém fog ülni.
- Jaja. Új. Nem rég jöttem. Biztos nem találkoztunk, arra emlékeznék. Nem mindenkivel futok így össze. Te mióta vagy itt? – legyintek aztán. - – Tök mindegy, végül is. A kérdés az, hogy van értelme itt lenni? – Nem igazán van innen hová mennem, ezért, ha nem tetszene, is maradnék. Túl sok választásom nincs.

Shane & Sylvie

Erre nem bírok nem elvigyorodni, mondhatnám, jogos a két pont, nekem még olyan mentségem sincs, hogy egy újságot sasoltam éppen.
- Remélem, legalább valami felettébb érdekeset olvastál épp. Máskülönben nem fogadom el a kifogást.
Persze, vigyorgok ezerrel, szóval sejthető, hogy nem gondolom ám komolyan. Részemről nincs szükség a mentegetőzésre, én sem védekezek, hogy úgy loholtam, mint egy lökött, és eszembe sem jutott, hogy valaki épp jöhet kifelé.
Ahh, sosem fogom megszokni, hogy megnéznek a pasik. Most mi történt, hogy nagy hirtelen elkezdtek észrevenni? Pedig tutira nem voltam láthatatlan eddig sem. Na mindegy, igyekszem nem tudomást venni róla, az Ethan-es fiaskó óta nem öltözöm még csak egy hangyányit se kihívóan, jó, mondjuk a pólóm azért testhezálló, de zárt nyakú, rövid ujjú darab, szóval semmi merész.
- Hát, konkrétan senkit, csak valakit, akivel ne unom halálra magam.
Felelem gondolkodás nélkül, persze, ha mondjuk Niquet vagy Chadet itt enné a fene, annak rendkívül tudnék örülni, de az előbbit nem látom így vállon át leskelődve, Chad meg van annyira harsány, hogy hallanám.
- Hogyne kérnék!
Lelkesedem be, és röviden felnevetek a kilógó gumicukorra, nem zavar, én is szoktam hasonlóan gusztusos műveleteket összehozni néha, bár azt többnyire csak a szobatársaim látják.
- Köszi!
Veszem el végül a pirosat, és kezdem el rágcsálni, de én azért a kezemben tartom a maradékát, nem hagyom csak úgy lógni, meg így a folyosón nem csacsognék olyan formán, hogy közben tele a szám. Így csak az első falat lenyelése után szólalok meg ismét.
- Új vagy erre? Nem tűnsz ismerősnek. Mondjuk, ez nem jelent semmit, ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem szokásom nyitott szemmel közlekedni.

Sylvie & Shane

A látvány magáért beszél, ugyanis nem hogy nem állok meg, hanem tankként vonulnék tovább, elvégre nem nagy súly pattant felém.
- Tökömet rohangálsz, nézz.. –
Ekkor jön a válasz, ami nem elküld a francba, hanem. Most ezzel mi a jó életet kezdjek? Feltartom a magazint.
- Az orrom elé néztem. Csak előtte ott volt az újság. –
Bárgyú válasz, nem tudok jobbat, eszem sosem volt „mint a tenger”. Társasági lény pedig az utóbbi években kifejezetten nem voltam. Egész jól elfejlődtem az ebihal szindrómából idáig, a gorilla szintnél meg is álltam. Ennek megfelelően, a kérdése közben végig is stírölöm a kínálatot. Formás, mit ne mondjak.
Hátra nézek, majd visszalépek egyet.
- Ja. – majd visszalépek. - Keresel valakit? – senkit sem ismerek, névről meg aztán pláne. A bubópestist nem kerülgették ennyit, mint engem. Ehhez én is tettem egy lapáttal, direkt.
Jóízűt harapok a gumicukor szalagból, eltépve.
- Ja. – gazdag szótári kincs, de ez most a zavarnak tudható be. Nem állt neki hisztis picsát játszani, nem kérette magát, és még normális is.
- Kéfsz? – a számból lóg ki jobb híján a gumicukor szalag, amihez tartozik még egy piros és egy sárga színű gumicukor szalag, a zöldre startoltam rá. Kihámozom a farzsebemből a zacskót és felé nyújtom, hogy vegye el, amelyiket akarja.
Megtanultam józanul osztozkodni, de már nem vagyok ott, így a civilizációhoz kéne eljutom. De baromi nehéz.

Shane & Sylvie

Ebéd után vagyunk nem sokkal, nekem meg gőzöm sincs róla, mi a szöszt csináljak. Már-már ott tartok, hogy elhúzok a vérbe aludni egyet, mert ez így nem állapot. Hamar lebeszélem magam róla, mert nem sok kedvem van a napomat ezzel elszúrni. Meg kéne keresnem valakit azok közül, akiket bírok, és dumálni egyet, az biztosan feldobna. El is kezdek kószálni a földszinten, lévén órák is vannak még ilyenkor, csak nem a szobájába kuksol mindenki.
Elsőként természetesen a társalgó az, ami felé a lépteim visznek, valahogy logikusnak tűnik, hogy lazuljon ott valaki. Arra mondjuk nem számítok, hogy úgy száguld ki valaki rajta, mint valami tank, én meg egyenest nekimegyek, aztán le is pattanok róla, mint valami elcseszett gumilabda. Gond nélkül érkezem is le rögtön a földre, és fogok talajt fenékkel, nesze nekem, ilyen az én formám, mostanában rendkívül sokat esem. Futópadról le, szökőkútba be, most meg ez. Úgy tűnik, valamiért az eséssel kell helyrehoznom a karmám.
- Látom mindketten az orrunk elé nézés mesterei vagyunk.
Állapítom meg rögtön, felhúzni az orrom nem fogom a dolgon, elvégre, én is odafigyelhettem volna, nem csak ő, szóval elég hülye picsás megmozdulás lenne, hogyha kiakadnék, és le akarnám kapni a tíz körméről. Sőt, még a dámát sem adom elő, nem várom meg, hogy felsegítsen, felkelek én magamtól, nagylány vagyok már, köszönöm szépen.
- Van benn még valaki?
Kérdem, s próbálok átpislogni a válla felett, ami talán sikerül, mert én sem vagyok olyan alacsony csajszi azért. Bár, akkor meg minek kérdeztem… na mindegy, néha reménytelen esetnek gondolom saját magam is, kár ezt ragozni.
- Uhh! Gumicukor?
Sasolom ki, és még van pofám megemlíteni is a dolgot, ha meg nem akar adni belőle, akkor így jártam, legalább megpróbáltam.

Sylvie & Shane

Találtam egy frankó magazint a könyvtárban, amit az ingem alatt kicsórtam. Az sem érdekel, ha szabadon ki lehet onnan hozni valamit, most nincs kedvem érdeklődni. Majd visszacsempészem. Egy fajin leírást találtam a mocimról, azt akarom elolvasni. Meg még mellé toldottam pár szerelői könyvet. Szeretek magam rájönni dolgokra a járgányokkal kapcsolatban, de egy méregdrága négy és kétkerekűt nem mernék kísérletezgetéssel tönkrevágni.
Szakadt farmer és fehér ing, zokniban rohangálok az épületben és az egyik kanapéra vágom le magam a nappaliban. Oldalt fordulva nyitom ki az újságot miután a lábammal letoltam az egyik gyereket, hogy húzhat a lébe, most az enyém a kanapé.
Az ebéd azonban sok volt és ellapít, így rövid idő után már csukott szemmel olvasom az újságot. Ez pedig azt eredményezi, hogy a nyitva tartott oldal félig az arcomra hajlik vissza.
Erre felriadok és jó messzire elhajítom a magazint.
- ’sza meg… – sóhajtva kelek fel, markolom fel az újságot és utána hasast vágva ismét a kanapén, olvasom tovább. A zsebemből előkotort gumicukrot tépegetve olvasom. Már unom a rágót, gumicukorra cseréltem le. Elég erős kontrasztot képezve a jellemem és a között, amit eszek éppen. Egy idő múlva megunom, semmi érdekes nincs benne, így inkább kifelé mennék, kell a szabad levegő. Szokásom szerint a tank erejével haladok, és mivel még mindig a gumicukrot tépkedem a fogaimmal, olvasva az újságot, nem nagyon figyelek előre. Kerüljön ki. Vagy legyalulom. Ennyire egyszerű

Tárgy: Re: Sylvie & Shane - something like that

» Shane és Amy
» Shane & Lorelai
» Shane & Lorelai
» Shane Austin Williamson - Roham
» Scott & Sylvie