Lessünk körbe!

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Pént. 19 Szept. - 10:09

Bellsie & Chris

-Az is választás, ha nem választok. – öltöm ki a nyelvem, miközben lesimítgatom a hajam.
De már csak a szemem forgatom, mint ahogy a másikra is. Egyszerűen kiborító.
-Gondold végig, mit mondasz, mielőtt kimondod. – nem haragszom rá. Hiszen megbántódtam. Más érzés. A puszira azonban megenyhülök, hiszen tényleg érzem, hogy nem akarta direkt.
Muszáj vagyok nevetni. Így még senki sem mondta nekem, hogy cukker vagyok, ha közben morgok, mint egy medve.
Nem esett baja, de nem bírom megállni a kusza haját, elvigyorodom.
-Ha így kitessékel, akkor megint rövid ideig leszünk ám ott. Ööö…. – az alakváltásra elnyílik a szemem, de máris bura fogja körbe a lány testét, úgy, hogy bőven legyen neki hely mozogni. A tejfölössé, azaz teljesen beláthatatlanná váló bura alatt, amely sehol sem hagy kószán leskelődő szemeket nyugodtan felöltözhet. Mégis zavartan könyöklök a térdemre és bámulok a földre. Fel nem néznék.
A felsikkantásra oda fordulok, és ülve kapom az ölelést, majd a puszit is. Megdöbbenek és csak pislogok. Késve is válaszolok, talán már bent is van.
-Jóó…. – leesik, hogy hívott. – Tudod, ki a mackó?! – dohogok még utána fordulva.
Beletúrok a hajamba, miközben felállok. A zsebemből előkotrom a kulcsot, majd a vasparipámra dobva magam, inkább távozom. Nem tudom, mennyi az idő, de estére még muszáj mennem valahova.

//Nagyon szépen köszönöm szintén!! :lufi:

//

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Szer. 17 Szept. - 20:54

Christofer & Bellesandra

A csapkodása annyira röhejes, amennyire idegesítő, így nem nagyon tudom eldönteni, hogy fel legyek-e dobva tőle, vagy bosszús legyek. Mivel csak egyet választhatok, így inkább bosszús leszek, s megpróbálok rátoporzékolni a fejére, mielőtt elzavar onnan. Amint ezt megtehettem, már reppenek is nevetve tova, ennyi mérgelődés elég is volt.
- Felőlem választhatsz más virágot is. Büdöskét mondjuk? Vagy kaktuszt?
Bosszantom széles vigyorral, ez a minimum azért, mert nem engedte birizgálni a haját. Bezzeg Zach megengedi. Tök jól lehet játszani a rasta tincseivel. Nagyon vicces ám. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy az ő vérét nem szivornyázom mindenfélével, ami csak eszembe jut.
- Kinek a hasán-lat?
Veszek elő egy újabb szókicsavarást, de ezúttal azért éreztetem, hogy ennyire szőke – semennyire – nem vagyok, szóval ha ezt nem veszi viccnek, akkor a hiba nem az én készülékemben található. Angyali mosollyal pillogok rá, majd jön a feketeleves és a megbánós arcölelgetés.
- Nem akartalak megbántani, ugye tudod? Nekem nem szokásom senkit megbántani és tök furi, hogy a két méteres körzetemben el tudtál szontyolodni, pedig senki sem szokott. Van valami ignoranciád.. - mintha lenne ilyen szó - ..rám? Vagy csak annyira paraszt voltam, hogy már a tündérségem se hat? Nehariiiiiiiii!
Cuppantok az arcára, az ölelésből olyan jól szájra áll a.. hát na, nagyjából a halántéka. De az is a fején van, szal nevezzük arcnak. Mindegy tulajdonképpen. A lényeg, hogy megint hadartam, s most az egy érzés, ami bennem van az a bűntudat. Persze hamar tova is röppen, mert nevet így nekem is nevetnem kell.
- A cukkeres az jó. Cukker szeretek lenni. Te is cukker vagy ám a magad módján, még akkor is, hogyha kínálod a véredet szívásra azzal, hogy mufurcadék is tudsz lenni.
Magyarázkodom. Azért annyira nem ok nélkül szóltam be neki, sepregessünk együtt egymás portáján. Azért még mindig bánnám, ha elférne bennem két érzés egyszerre.
Aztán a nevetést felváltja a repkedés öröme, egy kis sikkanás annak hatására, hogy elkap, mint valami forgó mosógép. Hangosan kacagok a tenyerei között, eszemben sincs megsértődni rajta, ha repülhetek, akkor semmi sem számít. Zachkel is nagyon szeretek repülni, ő is olyan zizzenet olyankor, mint én vagyok alapállapotomban is.
- Százasok nem hát, de ezresek, milliósok meg simán!
Kontrázok, miközben megrázom magam a tenyerében csücsülve. Kissé zilált a frizurám, de megvagyok, látszik rajtam, hogy tökéletesen jól is vagyok.
- Az egy jó szoba! Legközelebb is lejössz velem oda?
Kérdezem, miközben minden szégyenlősség nélkül alakot váltok a holmimat meglátva. Cseppet sem zavartatom magam annak kapcsán, hogy anyaszült meztelenül ácsingózom nem csak Chris előtt, de mindenki előtt, aki a lépcső felé tekint. Lehajolok a ruháimért, módszeresen veszem fel őket, először a bugyi, nadrág, aztán a melltartó és a felsőrész, s legvégén a szandál. Nem kapkodom el, engem nem érdekel, ha megnéznek. Tegyék, a szemük azért van. Annyira megszoktam már, hogy így kell öltözködjem minden alakváltás után, hogy teljesen hidegen hagy, ha megbotránkoztatok valakit.
Felcsatolom az órámat is, felsikkanok, amikor realizálom, hogy mennyi az idő.
- Basszaszellő, elkéstem!
Szalad ki a számon, majd ha Chris még nem szaladt el a szemérmetlen performanszom alatt a lépcsőről, akkor kap egy immáron teljesalakos ölelést, s egy lábujjhegyre emelkedős puszit az arcára. Tündérpuszi ez is, csak másképpen.
- Ha bármikor egy kis dilire lenne kedved, az irodámban megtalálsz. Vagy valahol a birtokon. Keresd a tündérport Mackó!
Adok neki becenevet, szájon kicsúszós, nem átgondolt formában, tündéri mosollyal, majd csilingelve tovaszaladok.

//Köszönöm a játékot! I love you

//

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Szer. 10 Szept. - 21:13

A kérdésre csak felsóhajtok és forgatom a szemeim.
-Na! – most már oda is csapok a kezemmel, legyintek, azért nem szeretném, összenyomni. De a hajamat nem húzgálja.
Megadóan nyögök egyet a virágos viccem visszafelé elsülésére.
-De. Csakis az szeretnék lenni.
Az orromról elhessentem, ráteszem az orromra a kezem.
-Ö. – csak ennyit tudok mondani a szóáradat után. Nem fogom ismételni magam. – Ez csak egy hasonlat volt. – Joe-ra még tudok utalni, az volt az utolsó mondat, kérdés, amit még felfogtam.
A bocsánatkérésre és az átölelésre egy nagyon rövid ideig csendben maradok. Megsimítom az ujjammal a hátát.
-Ilyen cukkeresen még senki sem vigasztalt. – ez volt részemről pedig a köszönöm. Hamar meg tudok bántani, annyira nem is, mostanában kicsit érzékenyebb vagyok.
Nem bírom ki, hangosan felnevetek a melldöngetésre. Ez a csaj tényleg lökött.
-Nem vagyok, ez csak a képességem. – van nagy arcom, nagy házam, nagy kocsim, nagy… de ami igazság az igazság. Ez a képességem. Nem több és semmi más.
-Hát az biztosan nem.
A hajrántást még érzem, de a tündérpor segít abban, hogy villámgyorsan cselekedjem és még mielőtt bármi jobban működésbe lépne, találomra körbeforgok, majd a kezem közé kapom az éppen hajamat rángató nőszemélyt, hacsak más felé nem irányul és fellövöm magam, magunkat a levegőbe, miután azt összesűrítettem és felfelé indítottam el. A ház bejáratához, hogy egészen pontos legyek.
Szinte lezuttyanok a lépcsőre, nevetve.
-Nem vagyunk százasok, annyi bizonyos. Megvagy, minden rendben? – hacsak nem történt valami más, akkor óvatosan szétnyitom a tenyerem. A holmija is mellettünk terem, először rossz helyen keresem, és a mellette lévő polcról is jön egy legyező.
Hátratámaszkodok, az égre nézek.
-Elég hatásos kitessékelés volt a szoba részéről.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Szomb. 30 Aug. - 12:31

Christofer & Bellesandra

- Mennyi bajod van! A fejed is csikis?
Teszek fel egy teljesen logikus kérdést. Nem értem ezt az embert, de azért a maga módján tök cuki, ahogy azt hiszi, hogy majd pont nekem fog dirigálni. Nem ismeri a tündéreket, ez biztosan kiderült már számomra. Csak azért is megcibálom a haját, mielőtt felreppennék a fejéről. Érezze a törődést!
- Dália?
Kutatok a jelentés után, végül felgyúl a kis villanykörte a fejem fölött. Még jó, hogy pertuban vagyok a világ legjobb kertészével. Széles vigyorba húzódnak ajkaim.
- Amennyiben szívesebben lennél gumós, lágyszárú növény, úgy felőlem azzá is csókolgathat bármilyen hercegnő.
Felnevetek, leírok egy kanyart röptemben a levegőben, majd nem is foglalkozom többet ezzel a kérdéssel. Nem olyannak tűnik, mint akinek lenne hercegnője, békája, virágja, akármije.
- Tudsz olyat?
Csillan fel a szemem. Végre valaki, akinek nem olyan szép a szája, mint amilyennek tűnik. Közelebb csörgök az orrához, megkapaszkodom abban, így verem szárnyaimmal a levegőt Chris képébe.
- A húgom meg a legjobb barátom folyamatosan szekálnak azzal, hogy ne beszéljek csúnyán, pedig Zach aztán igazán nem szólhat egy szót se, amilyennek kinéz mindenki azt hiszi róla, hogy olyan, mint egy igazi kocsis, pedig nem kocsis, hanem metszőollós, meg gereblyés, meg ásós. Kertész, na! A húgom meg apácák között élt három évet, úgy odatisztították a száját, hogy hallani sem bírja, amikor az édes hangomon olyasmit mondok, mint a csesszeszellő, csak sokkal csúnyábban. Egyébként ki
az a Joe?
Kérdezek vissza a szóhalomban elkeveredve, kicsippentve belőle egy számomra lényeges momentumot. Ennyit arról, hogy mindent szó szerint veszek-e. Természetesen igen.
Sikkantva felnevetek – már eleresztettem az orrát – bukfencet hányok a levegőben.
- Kimondtad!
Heherészek, mert nagyon viccesen hangzott egy ekkora ember szájából az, hogy fantasztikamikafantazmagórikum. A nevetésem viszont elhalt abban a pillanatban, amikor pofon csapkodnak a tekintetében megjelenő megbántódás-szikrák. Mindkét kezemet a szám elé kapom, hatalmasra, bűnbánóra tágulnak szemeim.
- Nem úgy értettem, nem is vagy az, ami! Bocsánatot kérek, ne haragudj, nem akartam, nagyon cuki vagy!
Próbálok javítani a helyzeten, őszintén nem akartam elkomorítani. Mondjuk a férfiak és az, ha cukinak nevezik őket lehet, hogy még mélyebbre ás engem ebben a gödörben. Nem nagyon foglalkozom vele, már reppenek is, hogy a vállán felállva átkaroljam a fejét. Igyekszem nem kitakarni előle a látóteret apró karjaimmal, a homlokát ölelgetem. Elég röhejesen nézhet ki, de vagy ez, vagy az, hogy visszaváltozom emberi alakomba egy rendes öleléshez, de akkor meg meztelen leszek. Nem, mintha engem zavarna, de azért na. Így sokkal átélhetőbb az, hogy mennyire megbántam. Utálok másokat megbántani akaratomon kívül. Akarattal az más. Azt van, hogy még szeretem is.
- Nem, a tündér én vagyok!
Húzom ki magam büszkén a vállán ácsorogva. Még a mellkasomat is megdöngetem büszkén, mint valami King Kong. Eztán jön a beporzás, majd az elképedés a talajmozgást látva.
- Aztakutyabetyármindenségitdemenővagy!
Pislogok, s még a szám is tátva marad. Majd hirtelen csukódik is be, amikor mintha vijjogó hang ütné meg a fülemet. Azt se tudtam, hogy van biztonsági rendszer.
- Ez meg mi a szar?
Borul ki belőlem tündéri természetességgel az ürülék nem a legszebb megfogalmazása. Valami mintha megjelenne a látóhatáron. Nem mondom, hogy rossz a szemem, de a túró tudja kivenni, hogy mi az. Halványan sejtem, hogy köze lehet a biztonsági rendszerhez.
- Ússz az árral!
Járok táncot Chris feje fölött, hogy még több tündérport kapjon, majd egyszerűen csak felrántom a földről. Igen, a hajába kapaszkodom, így repülök fel vele együtt. Magától emelkedik valójában, hisz annyi port szórtam rá, hogy azzal öt-tíz méter magasságba simán emelkedhetünk. Az előbbi riadalmam semmissé válik, sajnos elég infantilis vagyok ahhoz, hogy imádjak így repkedni, hol van tehát már a tavalyi hó? Illetve a tavalyi biztonsági rendszer. Áh, érdekli a ragyát. Vicces ez így. Még kacarászom is.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Vas. 24 Aug. - 0:50

Bellsie & Chris

Amikor a magasságomról beszél, a kezemmel jelzem a tátogást, de amúgy békén hagyom.
-Ahogymi? Talán… inkább fordítva mondtam.. – legyintek. Annyi szóáradatot, amit ő képes kiadni magából, nekem három életre elég lenne, pedig nekem is van bagolylesőm rendesen.
-Na, a fejemről le. De nagyon gyorsan. – szólalok meg szinte azonnal, ahogy a fejemre ereszkedik.
-Nem dáliává? – csipkelődöm a szójátékkal. – Feladom. – sóhajtok fel. Hihetetlenül idegesítően ragaszkodik és kifacsar és… te jó ég, kezdek olyan lenni, mint ő…
-A tököm foglalkozik folyton a tökömmel. Ha nem vetted volna észre, ez egy szófordulat. A tökömet érdekli, hogy téged érdekel-e a tököm. – hatásszünet után elvigyorodom. Ezt muszáj volt így kimondanom.
A csikizésre most már tényleg elengedem. Ennyit nem bír ki a kezem.
-Te mindent szó szerint veszel? Szeretek virágnyelven káromkodni, mert különben már petróval moshatnám a számat. De ha gondolod, a kedvedért átváltok mocskos szájú Joe-vá. – tekintek rá komolyan, várva, miként reagál, de aztán féloldalasan elmosolyodom. – Ha rákezdek, nem hagyom abba, inkább kíméllek.
Az öklömet tartom felfelé és felé, amikor utasítgatni akar.
-Ezt fogom kimondani, hogy fantasztikamikafantazmagórikum. Mással szórakozz.
A nyelvöltésre csak a szemem düllesztem ki, de szó nélkül hagyom. Igazából bánt, amit mondott, de valahol meg is érdemlem. Van egy furcsa jellemem, amit nem lehet a túlzottan kedves jelzővel ellátni. Pedig én tényleg nem bántok senkit. Nem szeretnék. A megbántódás a tekintetemen látszódik, az arcom is komolyabb lesz egy pillanatra, hogy ismét a régi legyen utána.
-Honnét tudjam? – nézek rá széttárva a kezem. – Mi vagyok én? Tündér? – forgatom meg a szemeim, jelezve a nyilvánvalót: fogalmam sincs, mit tud egy tündér.
Az érkező tündérporra felfelé tartom a tenyerem. A korábbi bánatom, sértettségem tovatűnt, helyébe izgalom vegyül.
-Miért ne sikerülne? Nem vagyok se pszichopata, se sorozatgyilkos. Legfeljebb elmebeteg. Hé! Mit csinálsz? Szólhattál volna… - tekintek le a lábamra, ami alatt már nincs talaj.
Még szép, hogy elkezdeném utána igazítani a talajt, hogy haladjak, de aztán kíváncsi leszek és kivárom, mi lesz a vége.
Ha minden szerencsésen sikerül, a szilárd talaj érkezik ismét a lábam alá.
-Hűha! Azt hiszem, nem akarok többet botkormány mögé ülni. Kö… - tovább nem tudom folytatni, mert valami más is történik.
-Emm… azt hiszem… bekapcsoltuk a biztonsági rendszert.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Szer. 20 Aug. - 20:30

Christofer & Bellesandra

- A vak sem látja meg az sem, aki háttal áll neked, vagy akinek be van hunyva a szeme, vagy akinek olyan a képessége, hogy mindent másnak lát, mint ami.
Fejtem ki újabb hadarási rohamban a véleményemet. Velem aztán rossz lóra tett, hogyha követni akar vagy leállítani, mert általában egyik dolog sem szokott sikerülni senkinek. Úgy árad belőlem a szó, mint esőben önlik ki medréből a folyó. Ha innen nézzük, akkor az én személyiségem folyton monszunsújtotta terület, hiszen mindig rengeteget beszélek, szóval az áradás az borítékolható.
Tetszik, hogy nevet, van abban valami nagyon szórakoztató, ahogy ez a hatalmas ember kacarászik, mint egy gyerek. Persze nylván más hangú a nevetése és nem kellene őt elképzeljem semmiféle gyereknek, de néha elönt a vágy, hogy kitaláljam valakiről, milyen lehetett kicsinek. Nem is azért, mert én is kicsi vagyok, egyszerűen azért, mert ezzel egyrészt fejlesztem a fantáziámat, másrészt pedig iszonyatosan feldobom a napjaimat. Chrisszel együtt nevetek hát, s közben szakadatlan szólnak kis csengőim is.
- Pfúj! Te komolyan képes lennél megcsókolni egy aranyhalat?
Veszem teljesen komolyan azt, amit mond, éppen csak nem abból az aspektusból szemlélve, ahogyan szánja. Elkerekedett szemekkel pislogok rá, majd újra nevetésre fakadok, s hogy kordában tudjam tartani jókedvemet, leereszkedem Chris fejbúbjára és ott hencsergek egy kicsit kacarászva.
- De buta vagy! Tudom már, hogy mire gondolhattál, de az a béka és nem az aranyhal. Elég szép herceg vagy te, ha béka lettél volna, akkor valaki már bizonyosan daliává puszilt, szóval nekem nem kellene ilyesmire vetemednem.
Magyarázom, miközben elhagyom a fejét, mint leszállópályát, s tovarebbenek, hogy majdnem eggyé váljak a szekrénnyel, majd pedig kikössek Chris tenyerében.
- Mellesleg nem nyaltalak meg.
Teszem még hozzá utam közben, mert a miheztartás kedvéért ez az igazság, s nagyon karakán vagyok, ha saját tetteim milyensége mellett kell kiállni. Ha én meg akarok valakit nyalni, azt megnyalom. Nem álcázom puszinak, vagy ilyesminek. Na nem, mintha oly sokszor nyalogatnék másokat, de ez most mindegy, nem erre a lapra tartozik.
- Miért lyukadunk ki ma már másodszor a töködnél? Elsőre is világossá tettem, hogy nem érdekelnek a kincseid, nem igaz?
Kérdezek vissza szemtelenül. Persze eközben a tenyércsikizés nem marad el.
- Cukros málna?
Hallom meg a varázsszót, s merevedek le rögvest, belefagyva a mozdulatba. Persze ez tart vagy fél milliomod másodpercig, mert aztán még lelkesebben kezdek el mocorogni.
- Holholholholhol? Hoztál édességet és nem is ezzel kezdted?
Szerencséje van Chrisnek – és persze nekem is – mert a cukorkák említésével mindig könnyedén el lehet téríteni, szóval a kisördög kiugrik belőlem és nem akarom tovább csikizni a kezét, sokkal inkább a vállára szállva bosszantom a rúgkapálással és azzal, hogy márpedig én azonnal akarom azt a cukros málnát. Fel sem merül bennem, hogy nem valódi édességről esett itten szó, hanem csak egy szófordulat volt ez, a „fenéért” szofisztikált rokona.
- Csak egyszer? Az könnyű! Fantasztikamikafantazmagórikum!
Ismétlem meg kérésre, majd lelkes tapsikolással még a szó ritmusát is elcsapkodom.
- Most mondd ki te is!
Kérem, mert bevallom, hogy abban reménykedem: nem fogja tudni kimondani és akkor én kinevethetem, mert legszebb öröm ugye a káröröm. Na jó, nem vagyok én gonosz, meg felnőttes is tudok lenni, de tündéri alakomban azért ez elég ritkán fordul elő velem. Főleg úgy, hogy egyszerre csak egyféle tudok lenni, s felnőttesnek lenni rémesen unalmas, szóval nem pazarolom rá ebben az alakban a drága időm.
- De milyen undok dög vagy!
Szállok fel sértődötten a válláról, majd hüvelykujjaimat jobb és bal oldalról a halántékomhoz illesztem, kiöltöm Chrisre a nyelvemet és kinyújtott ujjaimat lebegtetem, amolyan nyenyerészésként. Persze ez csak addig tart, amíg el nem ájulok teljesen az elénk táruló látványtól.
- Tündérrel vagy! Szerinted hogyan?
Teszem fel a lehető legegyértelműbb kérdést a világon. Szélesen elvigyorodom, már-már sátáni a lelkesedésem. Chris feje fölé reppenek, s nekilátok táncot járni a levegőben, hogy ezzel egy időben zöldes-arany tündérporral vonjam be a férfit.
- Csupa szép dologra kellene gondolnod. Sikerülni fog?
Kérdezem, de mivel két méteres körzetében vagyok, érezheti, hogy akármire gondol, elemelkednek lábai a talajtól. Nagyon kíváncsi vagyok a reakciójára. Fel sem merült bennem, hogy keressünk más megoldási lehetőséget. Ha repülni lehet valahol, akkor engem kérem más nem érdekel.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Vas. 10 Aug. - 15:58

Bellsie & Chris

Az újfent nekiinduló szóáradatra előbb csak érdeklődve tekintek rá. Már nagyjából a feléig tudom követni, de aztán ismét leaakad az értelmi követésem.
-Mióta önkritika, hogy tudom, nagy vagyok? – csóválom a fejem. – Csak a vak nem látja.
Nem sértődik be vagy ijed meg a hangomtól. Felnevetek. Mások nem így reagálják le. Szerintük tahó vagyok. Segond, megszoktam, hogy akinek nem csak az nagyobb, hanem a hangja is és az ökle is gyorsabb, az éli túl. Hát én alkalmazkodtam és sikerre is vittem.
Egy elég érdekes arcot vágok arra, hogy van-e bajom a puszikkal.
-Sem kutya, sem kedvenc bolyhocska, sem aranyhal nem vagyok, hogy csak puszilgasson valaki. Nyálas és undorító. – szép kifogás, sose rossz. Nem szeretem a bizalmaskodás ezen formáját. Bár, ha úgy veszem, normális kapcsolatom sem volt még eddig. Vagy ha volt is, nem vettem észre. Mert ahhoz vak vagyok.
-Akar a tököm. De ha a lapátkezem közé kerülsz, miközben mozogsz, garantált a két dimenzió. Szóval jobb, ha nem röpködsz felelőtlenül. Én szóltam. – emelem fel a kezem.
-Még szép.. – a csikizésre, mert annak veszem, rázni kezdem a kezem, de azonnal meg is állítom szinte. – Ne csináálááádd mááár…..!!!! - kiáltok nagyot, félig röhögve, félig kétségbeesetten.
-A jó büdös életbe, mi a cukros málnaléért nem maradsz nyugton, amikor szólok, hogy csikis vagyok?
Megadó hangod engedek ki magamból.
-Merakkormondom? Anyámborogass. Most meg kalimpálsz. – az ütemes ütögetése kicsit idegesít, de mivel én mondtam, hogy a vállamra, ezért csöndben maradok. Még.
-Ezt mondd ki még egyszer.
Olyan szavakat használ, hogy ki lehet akadni rajta.
-Hé-hé! A fülem! – kapok oda azonnal. – Vége a potyaülésnek, lehet reppengetni.
Egy pillanatra megijedek, hogy összecsaptam.
-Megvagy? Te… - nézek körbe. – Ez a birtok egyik vége. Ez egy dolog. De hogy jutunk vissza? – ugyanis a tengerbe meredeken bukó szikla egyik olyan részén vagyunk, ami ugyan a legmagasabb helyen van, de… a szárazföld arra van. Száz méterre.
-Ez valami vicc. Hogy a maci rágcsálná meg a fülét annak, aki ezt kitalálta.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Vas. 3 Aug. - 1:24

Christofer & Bellesandra

- Legalább van önkritikád. Ez dicséretes, az emberek többségének nincsen. Szerintem ez marhaság, senki sem tökéletes, szóval aki azt gondolja magáról az egy nagy hülye. Meláknak lenni nem is lehet rossz, bizonyos tekintetben még menő is lehet. Én mondjuk szeretek kicsi lenni, de ha pasi lennék nyilván nem tenne boldoggá, hogyha ugyanez lenne a képességem, mint ami most. Elég kínos lenne, azt hiszem. Bár ha belegondolok ennek semmi köze ahhoz a témához, amit az előbb feszegettünk, de tulajdonképpen mindegy, szeretek beszélni, szóval ennyit erről.
Hadarok, mint aki sose fogy ki a szuszból. Az igazság az, hogy nem vagyok teljesen őszinte, hiszen engem is küldött már padlóra vélemény még akkor is, hogyha tudtam előre, hogy mit fogok hallani. Ez viszont még úgy nem tartozik ide, mint az előző dolgok, szóval szóba se kerül. Inkább koncentrálok arra, ami előttünk áll, egész izgalmas ez a ténykedés. Nem bánom, hogy lejöttem ma, ha bármely másik napot választom, akkor talán nem lenne ennyire szórakoztató, hisz egyedül lennék, ami nem tragikus, de nem is tökéletes dolog.
- A csoda vigye el, de tudsz dörögni!
Adózom tisztelettel az orgánumának. Ettől persze nem fogom vissza magamat, ha legközelebb is a szavába akarnék vágni, ugyanígy megtenném, s mondanám a magamét, mert ez így különösen egy vicces performansz volt akkor is, hogyha nem értette egy szavamat se én meg nem figyeltem az övére.
- Miért mi bajod a puszikkal?
Kérdezem ártatlanul. Szerintem nem nagy dolog, szeretem körberepkedni a fejeket és tündéralakban gyakran osztogatok puszikat, mert azt olyan cukinak szokták találni. Bár tény, hogy ebben az intézményben a cukisági faktor elég másféle a különböző személyeknél. Van, akinek már émelyítően sok vagyok. Sebaj, én attól még nem változom. S bátran állok ki amellett, ami vagyok. Abban az esetben is, hogyha érzem: rezeg a léc.
- Agyon akarsz csapni?
Piszkálom, persze nem gondolom komolyan. Elég gyors vagyok, el tudok reppenni a tenyere elől, bár ha nagyon hadonászik, akkor lehetnek ezzel gondjaim. Gondmentesség ide vagy oda, a nyelvemet azért kiöltöm Chrisre, ha már gyerekesen repkedős, mesebeli tündér vagyok, akkor viselkedjek is gyerekesen. Ez a nyenyerészés pont fiatalít rajtam úgy pár.. pár a köbön – vagy több – évet.
- Csikis?
Ütközöm meg ezen a dolgon, nem tudok nem felnevetni rajta. Eszeveszett csilingelésbe kezdek a kacagás aláfestéseként, s mivel így nevetgélek, naná, hogy közben hahotázva vergődöm is a tenyerében, szóval ennyit a csikisségéről. Hát még, ha direkt csinálnám és csikizném. De ez kivételesen őszinte, ösztönös, infantilis reakció.
Ha rázná a kezét, akkor azért rákapaszkodom a mutatóujjára, le ne zuttyanjak. Nem, mintha nem tudnék repülni.. de mindegy, azért nem akarok lerázódni. Azt senki se szereti, azt gondolom.
- A vállad nem csikis?
Akadok le ezen témánál, s míg a vállára reppenek, meg is hallom feltehetőleg a válaszát. Kényelembe helyezkedem a vállán ülve, lábaimat előrefelé lógatom, még lóbálom is őket, mintha csak valami széken ülve harangoznék, így esélyesen bele-belerúgok Chrisbe. Nem, mintha ebben az alakomban akkorát tudnék rúgni. De azért na. Akit idegesít valami, azt a kicsi is idegesítheti.
- Te magasságos fantasztikamikafantazmagórikum!
Szülök gyorsan tenyérösszecsapva némi új szót a lelkendezésemre, mely abból gyökeredzik, hogy nem a házban vagyunk. Nade akkor hol? Annyira komolyan veszem Chris javaslatát a vállán való tanyázásról, hogy fel se reppenek, de mindent látni szeretnék, szóval új módszert választok, méghozzá Chris fülét kezdem el rángatni, ezzel adva irányt annak, hogy merre forduljon teljes testből, mert ha csak a fejét forgatja, azzal én nem leszek kisegítve.
- Arra skubi! Meg arra, meg arra is!
Zsongok, csengek, mint egy eszelős. Engem minden érdekel, mindent látni akarok. Cseppet sem tartom furcsának, hogy belépve egy szekrénybe valahová szabadtérre jutottunk. Ez nem fura. Ez lehengerlően é-hé-hé-hér-de-he-he-he-kes. Imádom az életem, de komolyan!

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Vas. 27 Júl. - 9:24

Bellsie & Chris

-Az vagyok. – bólintok. Sokszor tetszik is, a katonaságnál kifejezetten jól jött. Ha nem felderítő lettem volna.
Még a rárivallásomnál is csak tizedmásodpercnyi a méltatlankodásom, főként azért, mert nem szoktam ilyenkor dühös lenni. Elég nagy hangterjedelemmel rendelkezem, hogy túlbeszéljek bárkit, így a következő percekben csak annyit hallani, hogy én beszélek és a háttérben mint légyzümmögés, Bellsie beszédjét lehet hallani. Én fejezem be később, de a végére felnevetek.
-Ezt adjuk elő mégegyszer.
A piszkálódására nem reagálok, elvégre megválaszoltam az értelmes aha meg ühüm szavakkal.
-Nem, nem kérek má… - mert ahogy látom, azt szeretné tenni, de mielőtt odatenném a kezem a másik arcomra, addigra már meg is érkezik. Gyorsan megnézem a tenyerem, nem csaptam-e össze véletlenül.
-A frászt hozod rám, ne cikázz körülöttem, mert a csilingelést hallom, de nem szeretném, ha véletlenül bajod esne. – mindezt vigyorral mondom, mert a puszi hat, nem feltétlenül Bellsie közelsége. Legalábbis így érzem.
Nagyon lassan engedem ki a levegőt megkönnyebbülten, amikor meghallom a sikkanását. Amíg így sikoltozik, addig baj nincs.
-Te is. Jól vagy? Ne-neeee, ne mozogj, csikis vagyookkkk… - majdnem lerázom a kezemről, gyorsan leguggolok, elfeledkezve arról, hogy repülhet is. Leteszem a földre a kezemet, hogy kiléphessen belőle. Ha akar. Nem erőltetem. Csak ne mozogjon a tenyeremen! A gereblyéz nem esik le.
-Hát ezt nem tudom, és nem is tudjuk, míg meg nem nézzük. – és akkor nem lesz varázslat. Nem hiszek benne, mindennek van racionális magyarázata.
-Szerintem ülj a vállamra. – nagyon tartok attól, hogy agyontaposom ebben a formában.
Nem tudom, hogy dönt, de végül belépünk a … mibe is?
-Na jó. Te is láttad, amit én láttam?
Körbetekintek. Nem a házban vagyunk.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Csüt. 24 Júl. - 1:59

Christofer & Bellesandra

Nem nagyon zavar, hogy Chris halat játszik a szatyorban. Felteszem nem osztja a nézeteimet a szivárvánnyal kapcsolatosan, de istenem, hát annyi baj legyen! Apám mondjuk szerette, de apám a férfiakat is szerette, szóval azért sok jót nem tudnék levonni arról a pasiról következtetésképp, aki rajong az égi jelenség mindenféle formájáért úgy, mint én. Engedékeny leszek. Feleannyira úgy, mint én.
- Nagy melák!
Vágok vissza gyerekesen, még nyelvet is öltök, de közben nevetnék is, szóval elég vicces lehet a fejszerkezetem. Főleg, mivel úgy rám förmed, mintha legalábbis megöltem volna az anyját meg az apját. Egy pillanatra kikerekednek a szemeim, s nem lehet eldönteni, hogy most sírni fogok-e vagy ordítani, mert a szám széle is remeg. Végül csak felfújon a pofazacskóimat, mint valami felidegesedett hörcsög és csak azért is belebeszélek abba, amit mond, mert engem aztán nem érdekel, hogy nem fejezte be. Így persze egyikünk sem érti a másik szavát, de amikor fel vagyok háborodva, akkor nem is érdekel. Ha hal lennék, tutira én lennék az, amelyik nagy gömbbé – tüskék gömbbé, hah! - tudja felfújni magát, hogyha mérges. Király egy állat, nagyon szeretem.
- Milyen frappánsan fogalmazol!
Ingerkedem vele már nem felháborodottan, hanem szemtelenül nevetve akkor, amikor csupa ahha, hmhm, meg juhuhuj jön elő belőle. A reakciója a puszira úgy felvillanyoz, hogy átreppenek a másik vállára és a másik orcájára is kap egy puszit, ha már így belejöttem. Elvileg a tündérpuszi szerencsét hoz, bár én ezt nem tudom, de a furcsa az lehet Chris számára – azon túl, hogy infantilis vagyok – hogy amióta tündéralakban leledzem két méteres körzetén belül, azóta semmiféle rossz gondolat nem tanyázik lelkében, elméjében. Csak vidámság. Ez a keresztem. Ha tündér vagyok, akkor még veszekedni sem tudok, mert senki nem akar gonoszkodni velem. Pedig ebben az alakban igazán muris, hogyha felszívom magam valamin.
- Fehérre, bojtos kis pamacsfarokkal, piros szemmel és oroszlánsörényszerű szőrrel, valamint konyuló fülekkel.
Adom meg a képzelt nyuszi személyleírását. Aztán persze sikoltok is, mint valami szárnyatört madár, mert elkapnak, tenyérbe zárnak és különben is, meg hát hogyne, mi a fene folyik itt?
- Basszus, Chris! A frászt hoztad rám!
Csüccsenve roskadok bele a tenyerébe, eszemben sincs felszállni onnan, momentán nagyon meg vagyok rettenve és még repülni is elfelejtek. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy épp baromira kíváncsi is lettem, szóval az ijedelem vált bennem, de ettől még nem moccanok a tenyeréről. Hasra fekszem benne, s kedélyes szárnyrezegtetéssel kúszom előre annyira, hogy a tenyér szélbe kapaszkodva le tudjak lesni a furcsaságra a szekrényt illetőn.
- Hűűű...
Fogalmazok én is igen frappánsan, ahogy immáron a földet lesem.
- Valaki gereblyéz!
Eresztek meg egy nagy marhaságot, de annyira meg vagyok döbbenve, hogy elfelejtenek forogni agyamban a kerekek. Őszintén szólva legszívesebben a csíkokhoz reppennék, de nem nagyon akaródzik az előbbi után.
- Szerinted mi ez? Varázslat. Szeretem! Nem te csinálod, ugye? Bár hülyeség, ha te csinálnád, akkor nem kérdeztél volna rá, hacsak nem akartál nagyon jó fej lenni és előállni valami színdarabbal. Bár ezt nem hiszem, mert nem tűnsz olyan színészes típusnak. Szóval mi a szent ég lehet ez? A gereblyézést ne vedd komolyan, csak úgy kicsúszott a számon..
Hadarom el egy szuszra. Próbálok szépíteni.
- Egyébként ez a szekrény nem is szekrény. Legalábbis nem annak néz ki. Olyan furmányos ajtószerűség is lehet. Vagy.. nem lehet?
Némileg azért bizonytalan vagyok. Elvégre ez nem egy Clive Staples Lewis-regény. Bár.. elvileg lehetne, nem? Ebben a suliban tényleg sose lehet tudni, ami azt illeti.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Hétf. 21 Júl. - 20:25

Bellsie & Chris

Arra, hogy a szivárványért odáig van, csak pislogok. Az égen még szuper. De névben.
-Ünneprontó. – jegyzem meg, mikor a gyerekességemet képességnek nevezi.
-Nem fejeztem be! – szinte dörren a hangom. Nem szeretem, ha beléfojtják a szót. De utána, mintha mi sem történt volna, folytatom tovább és csak utána tekintek rá, hogy ő jön.
A csacsogása alatt csupán egy arcmimika figyel vissza rá: a hiszi a piszi.
-Ahha. – ezzel egy csapásra nullára törölve annak a lehetőségét, hogy meggyőzött és elfogadtam a magyarázatot. A vigyorra azonban muszáj vagyok elmosolyodni.
-Hm-hm…. – dörmögöm elégedetten. A képességemért nagy mértékben rajongok és büszke vagyok rá. Mindkettőre. Csak míg az egyik anyagon, addig a másik élő testen képes csodákat művelni. És még szerény is vagyok.
A puszitól csillámokat látok, elég furcsa érzés.
-Juhujj… egy tündérpuszi… - odatenném a kezem, de nagyon tartok attól, hogy Bellsie kapásból kétdimenziós változatban létezne tovább, ezért ezzel felhagyok. Azon nem akadok ki, amit mondtam. Amennyi furcsaságot láttam itt már, túlzottan nem akadok ki ilyenen. Sőt, természetes.
-Akkor jobbra! – ugyanis nem látom, mit mutat.
Mivel már nagy részben a megoldáson töprengek, egyrészt szórakozottan felelek, másrészt nem érzem, hogy leröppent a vállamról.
-Milyen nyuszira? – nem várok választ sem, ha nem kapok, nem fogok rákérdezni. – Vigyázz!
Ösztönösen hajolok le és kapom fel a tenyerembe, és éppen hogy el tudom kapni, mielőtt a lemezajtó egybeolvadt volna az oldalával. Meg tudom állítani a képességem. Ha akarom. Nem akarom, inkább lehajolok.
-Nem hinném, hogy szeretnél szekrényberakás lenni. Hmm…. ez mi? – nem szekrénynek néz ki. Sem irattárolónak, sem pedig ruhásszekrénynek. Teljesen üres, a hátulja megvan, viszont….
– Nézd! – mutatok le a földre, ahol látható csíkok kezdenek el húzódni a porban, és folytatódik a földön is.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Vas. 20 Júl. - 22:32

Christofer & Bellesandra

- Nem éppen, mert a szivárvány csodálatos, lenyűgöző, misztikus és hűmegha, szóval szerintem senki nem lenne olyan, aki megváltoztatja azt a nevet.
Áradozom, mint egy gyerek. Nos, Chris ebbe rendesen belenyúlt, nem tudhatta, hogy milyen szinten vagyok szivárványfüggő. De abból, ahogy nyilatkozom – még jó, hogy imára nem kulcsolom kezeimet, hogy az ég felé skandáljam csodálatomat – most már tudhatja.
Ha van is irónia abban, hogy kösz, nem veszem fel. Csak mosolygok és nagyon-szívesen tekintettel pillogok rá. Én és a tanácsok jó viszonyt ápolunk egymással, szóval naná, hogy szívesen mondtam el mindezt.
- Képesség.
Csapom le a labdát. Nem gyerekség, csak képesség, s nyilván a kérdés is költői volt, de attól én még mindenre válaszolok, mert vagy egy millió ember helyett is képes lennék beszélni, annyira imádom jártatni a pampulámat.
- Áááácsi!
Fojtom belé a szót annál a pontnál, amikor azt mondja, hogy ismernem kellene a diákjaimat. Persze ettől ő még beszélhet tovább, de akkor esélyesen egymással párhuzamosan fogjuk mondani a mondandónkat.
- Nekem nincsenek diákjaim és csak annak adok tanácsot, aki eljön hozzám, szóval innentől kezdve honnan a vasporos szent magasságosból kellene tudjam, hogy kiféle vagy? Nem járok a tanáriba sem, s azt sem tudhatom, hogy jó vagy-e vagy rossz, mert ez mind relatív. Innentől kezdve pedig persze, nyilván olyan vagy, mint én, X-men, de na.. azért muszáj megjegyeznem, hogy akárki más is lehetnél.
Nem, nem lehetne és a magyarázatom is elég vérszegény, de azért én nem adom fel. Mindent szeretek úgy megmagyarázni, hogy normálisnak tűnjön az én olvasatomban legalábbis. Nem, ez most nem sikerült, de azért csak vigyorgok és igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy égtem, mint a rongy.
- Ööö, na ez se gyenge!
Ámulok el a holmicsiribún meg -csiribán. Ahogy a vállán ülök, még kap egy cuppanós-csengős tündérpuszit is cserébe azért, mert megoldotta a problémámat.
- Szerintem jobbra!
Mutatok természetesen balra, majd összezavarodva megint jobbra, majd inkább abba is hagyom. Sose tudtam megjegyezni, hogy mikor melyik a rendezői jobb meg bal és a rendes jobb meg bal között a különbség, hogyha irányítani akarok. Rori, a húgom is megtapasztalhatta a múltkor, hogy még mindig csapnivaló vagyok ebben.
- Miért kéne visszacsinálni? Majd ráfogjuk a.. a.. a Nyuszira!
Jut eszembe valami határozott képtelenség. Közben lereppenek Chris válláról, s a lakar elé orientálom magam. Hatalmasra meresztett szemekkel gülítek bele a lakat kulcslyukjába. Nem, mintha láthatnék ott valamit, de szeretek kulcslyukakon keresztülkukucskálni. Ez valami betegség lehet. Helyesbítek: ez is az lehet. Mint tündérségem összes eszement ötlete.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Szomb. 19 Júl. - 15:21

Bellsie & Chris

-Ez nagyjából olyan lehet, mint akit Szivárványnak neveznek el… Meg felnőttkorban megváltoztatja a nevét és kész. – rántom meg a vállam. Nem változtattam Chrisre a nevem, de hitelesítettem az aláírásomat Chrisként. Lusta dög vagyok minden egyes vacak papíromat átíratni Chrisre.
Felnevetek.
-Te adtad alám a lovat. Ha nem kezdel el ujjongani, nem is mondom, mire gondoltam. Szóval ne félts, tudom, mit kell tenni és mikor. – kacsintok. – De azért kössz a női lélek bugyraiban való segítést.
Tovább vigyorgok, hogy a képességem Bellsienek is tetszik. Ha nem tetszene, akkor is vigyorognék, mert nagyjából ezzel így a játékosságomban az ötévesek szintjén ragadtam meg. Amit viszont nem veszek zavarónak. A legkreatívabb korszak, totális határok nélkül. Ezért vagyok jó tervező. Nem látom korlátait annak, mit mivel lehetnek összerakni.
-Még hogy nem vagyok gyerek. Akkor ez mi? – bökök vissza a hátam mögé, ahol az ajtó áll, némileg másként, mint pár perce.
– Tanácsadó vagy, ismerned kéne a diákjaidat és a tanárokat is. Ergo – tekintek rá párat pislogva, ami egy meláktól elég murisan néz ki. – ha van képességem, de sem diákként sem tanárként nem találkoztál velem, viszont az épületben vagyok és nem rosszfiúként, akkor csak egy csoportba tartozhatom…. – vonogatom meg a szemöldökömet, mert érzem, hogy csak csipkelődik. Nekem sem kell azért a szomszédtól kölcsön kérnem.
Valahogy már nem lepődök meg, ahogy Bellsie eltűnik. Nézem az új alakjában és kezdem érteni a mese antihőseit, akik szeretnék üvegbúra alatt tartani az ilyen cukiságokat.
-Szerintem lazán ellennél, míg segítséget hívok. Feltalálod magad. Kisebbre nem tudsz varázsolódni, hogy kijuss a kulcslyukon?
A vállamra telepedésnek annyira nem örülök, de valahol mókás is.
-Megoldható. – a könnyűre egy kicsit összeráncolom a homlokom, de vállvonva, máris a zsákban teremnek a holmijai. Egyszerű szublimálások, bár látványnak nem biztos, hogy szép, ahogy egy időre a ruha zsák is, meg nem is. Aztán a képességemmel feldobom az egyik polcra. Levegő kontra szilárd. És én győztem.
-Parancsolj. – nem mondtam, hogy cipelni is fogom, ott meg jó helyen van, messzire nem tudom megyünk-e annyira.
-Szóval…. szerinted merre? Szerintem arra. – bökök az egyik irányba, majd el is indulok. Egy lezárt reteszes szekrény, aminek alul lakat őrzi a tartalmát. A lakat még meg, viszont felhúzni nem tudom, sem erővel sem a képességemmel, mert azt máshogy nem tudom anyagmozgatni, hogy kár essen benne.
-Hát…- vakarom meg a fejem. – ki tudom nyitni, de akkor elég macerás lesz visszacsinálni.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Kedd 15 Júl. - 16:52

Christofer & Bellesandra

Bazinagyot tudok ám ugrani, hogyha arról van szó, hogy visz az öröm lendülete. Nem tudom, hogy ennek lehet-e köze a képességemhez illetve ahhoz, hogy emberi alakomban is könnyedebb vagyok, mint egy átlagos lány. Mindegy is, a lényeg, hogy vetődöm én a nyakába, s még fel sem borítom, úgyhogy ez egy nagyon szerencsés nap. Persze aztán leszakadok róla, nem fogok rajta csüngni, mint valami eszelős pióca – nem, mintha így nem nézett volna ki az egész dolog elmeroggyant cselekedetnek, de legalább vérszipoly állatnak nem tűntem általa, ami jó hír vala.
- Anyám nagyon szerette. Annyiszor hallottam, hogy már a könyökömön jön ki. Bell. Tinker. Bell Tinker. Tinkerbell.
Ragozom a nevemet fintorgó éllel, célozva a Pán Péter tündérére és anyám kreatív névadására. S bár Chris nem kérdezte, ettől én még bevezetem a Tinker család névadási szennyesébe az elkövetkezőkben, súlyos hadarások árán.
- A nővérem neve Wendy, a bátyámat Peternek hívják. Gondolom így már világos lehet számodra, hogy miért is örültem ennek a tanker-reakciónak, ami mondjuk nem volt túl kedves, de én nem vagyok az aki a tyúkszemedre lép ilyenek miatt. Más nőknek azért ne add elő, tudomásom szerint nem sokan szeretik, hogyha a nevükön szórakoznak. Bár, azért van, akin lehet.
Kis hatásszünet, majd újabb kéretlen információ és egy kis visszavágás vigyorogva.
- A húgom az egyetlen, akinek normális neve van, bár ő is meséből kapta. Aurorának hívják. Amúgy ha már evésnél tartunk, a fél fogadra sem lennék elég ám!
Nem vagyok benne biztos, hogy tudja egyáltalán azt, hogy mi a képességem. Mondjuk elég jellegzetes vagyok, beszélnek rólam ezt-azt itt a suliban is, s legtöbbször mind úgy kezdődik, hogy a „dilis, csilingelős tündércsaj”, pedig mennyivel fennköltebb lenne a „tanácsadónő”. De hát na, ez adatott, nem nagyon izgat, szeretek dilis lenni, amennyiben ez azt jelenti, hogy mindig azt tehetek, amit csak akarok, azt mondhatok, amit csak akarok és úgy mehetek mások idegeire, ahogy csak nem szégyellem. Csapongó személyiségem a tündérségem áldása. Mások szerint átka. De mások megnyalhatják egy rinocérosz bal heréjét!
A Mary Poppins se lehet a kedvence, ezt meg kell állapítsam abból, ahogy a szépen elhadart szuperfenofrenetikomaxikapitálisra reagál. Sebaj, megszoktam már, hogy a gyermekirodalmat nem díjazza senki, még a gyerekek se. Én azért szeretem, bár a Pán Péter tényleg kivétel. Attól kiütést kapok.
- Az hát!
Ámulok és bámulok a képességén. Ha megint ötéves lennék, akkor megkérném, hogy csináljon nekem szivárványt, hátha azt is tud formázni. Na jó, szerintem tavaly ilyenkor is megkértem volna rá, s most is csak az tart vissza, hogy momentán a szivárványimádatnál is jobban leköt az, hogy felfedezősdit játsszunk. Komolyság? Kinek kell az? Én így szeretem az életet, ahogy élem. Komolynak lenni lelombozó, főképpen úgy, hogy amellett nem tudok semmi mást sem érezni. Sajnos érzések tekintetében én sose tudok egyszerre kétféle lenni. Ha felháborodom akkor fel vagyok háborodva és nem vagyok közben se szomorú, se vidám. Az embereknek ez megy normálisan is, de én ebben is tündér vagyok, akikről tudvalevő, hogy olyan picik, hogy csak egy érzés fér el bennük, de az olyan intenzíven, hogy a külvilág számára nehezen emészthető.
- Már megbocsáss, de nem vagy gyerek és mégis itt vagy az iskolában, s ami azt illeti, én sem vagyok gyerek de én is itt vagyok. Sőt, mondok jobbat, a tanáraink se gyerekek és mindennap itt vannak. Picit sántított a megállapításod, de köszönöm szépen, hogy közölted velem azt, amit magamtól is sejteni véltem, hogy nem vagy iskolázatlan bugrismókus.
Vigyorgok rá. Nem akarom én sértegetni, eszemben sincs, csak csipkelődöm vele. Ha tündérként lennék, még szárnyaimmal meg is csikizném az orrát. Ha ugyan csikis. Bár erről le kéne szokjam, mert nem olyan kellemes, ha eltüsszentenek a balfenékre. Mondjuk na.. fenékre még nem tüsszentettek. Éééérdekes lenne! Ki tüsszent olyan mélyen, hogy egy fenékre placcsanjak tőle, vagy egyáltalán kinek van tüsszentési magasságban a feneke? Nem, Bellsie, ezt még te sem akarod végiggondolni! - feddem meg magam gondolatban. Megrázom a fejemet, nagyjából az ajtócsapódás hangjával azonos időben.
- Aztakurva!
Csúszik ki a számon a trágárság, de még ez is olyan, mint valami koktélcseresznye, émelyítően édes, függetlenül a tartalmától. Ezt mondjuk utálom magamban. Igazán senkivel nem tudok undok lenni, mert nem vesznek komolyan.
- Azért most örülök, hogy nem tudsz keresztülmenni a falon. A végén még magamra hagynál, aztán senyvedhetnék itt nagy magányomban. A magányt utálom.
Toppantok dacosan a lábammal, ezzel is kifejezve, hogy nem a levegőbe beszélek, tényleg utálom. Aztán elvonja a figyelmemet az újdonság varázsa. Annyira feldobódom, hogy csak egy puffanás jelzi az előbbi helyemen azt, hogy a ruháim és a hátizsákom mind földet értek egy csomóban, s Chris a hűlt helyem fölött néha elcikázni láthat egy zöld-arany csillogást. Tündérként mindig gyorsabb voltam, mint emberként, s amikor elfeledkezem magamról és egyszerre túl sok mindent akarok megnézni, akkor átváltozom. Tudnám kontrollálni, épp csak nem akarom.
- Hozod nekem?
Szállok Chris vállára egy alkalmas pillanatban tenyérnyi alakomban, s célzok csengettyűzve a holmimra. Nem akarom, hogy itt maradjanak a cuccaim, s igazán kedves tőlem, hogy nézem akkora úriembernek, hogy segít nekem cipelni őket.
- A ruhák beleférnek a zsákba, ha beleteszed őket, akkor könnyebb. Nem kell ám hajtogatni!
Ajánlok még alternatívát is. Hát nem egy tünemény vagyok? Tüneményesen, bosszantóan, aranyosan szemtelen. És nem is zavartatom magam, csak vigyorgok, mint a vadalma.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Hétf. 14 Júl. - 21:25

Nem sértődtem volna be, ha beszól, erre azonban nem számítottam.
-Lüke. – vigyorodom el.
Az extrém ugrásra nem készültem fel. Jó nagyot kell ugrania, ezek szerint az öröme is nagy lehet, mert muszáj elkapnom és hátralépnem is, hogy ne boruljunk fel együtt, amikor a nyakamba ugrik.
-Héhéhééé!!! Nyugi van, nincsenek itt szörnyek. Legfeljebb csak porcicák. A mi? – végre elér hozzám az ok, amiért ezt tette. – Pán Pétert utálom. Dilis mese diliseknek, akik nem néznek szembe a világgal. – rántom meg a vállam, miután lefejtettem magamról, hacsak nem huppant le előbb rólam.
-Nem foglak megenni. Csak kicsit. – vigyorodok el, aztán értelmesen szőke arcot vágok. – Ahha… - a szupernél elakad a szókövetési képességem.
-Fincsimi? – szeretem a képességemet, mert ezzel számos új ötlet merül fel bennem, miként lehet jó házakat alkotni, szilárd kerítéseket és napos helyeket.
A válaszra csípőre vágom az egyik kezem és félrebiccentem a fejem.
-Áhá, most már akkor tudom, kit kérdezzek, ha nincs meg valamim. – nem, mintha itt élnék vagy laknék. Baráti csipkelődés, nem több.
-Benéztem, mint teve a sivatagot. – köhögök. – Biztos azért, mert pumák vannak ott, elbújtak a sok sötét sarokban és repedésekben.
Előre megyek, de közben válaszolok is.
-Aha, mindennap. Gyerekkoromban. – vigyorgok, azután már nem, amikor ahogy belépünk, az ajtó döndülve csapódik vissza. Elrántom Bellsiet onnan, majd visszalépek, hogy kinyissam. Először kézzel, majd a képességemmel.
-Ez egy vendégmarasztaló hely, úgy látszik. Ami viszont furcsa, hogy van világítás. – fordulok meg és nézek körbe. – Hát akkor nincs más hátra… mint előre.
Nem vagyok pánikolós. Majd meglesz a kiút.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Csüt. 10 Júl. - 22:14

Christofer & Bellesandra

- Jól van, jól van, ott a pont!
Legyintek. Igaza van, ami azt illeti, s nem szégyellem ezt bevallani sem, bár a dolog a fejhajtós ömlengés holdudvarán erősen kívül esik. Ez csak amolyan „legyen neked igazad”-féle legyintés, nem nagyon foglalkozom a témával tovább. Hamar tova tudok sodródni egy-egy dologtól, hogyha az adott valami nem érdekel. És az most nagyon is hidegen hagy, hogy kinek miben volt igaza, főleg mivel itt tobzódunk a titkos helyek melegágyában és szeretnék minél inkább elmerülni a rejtelmes járatok felfedezésében, mint a neked-van-igazad beszélgetésben. Mosolyom töretlen, áradó, sokaknak túl intenzív aranyosságom adott.
- Úgy néztél ki, mint aki benéz!
Vonom meg a vállamat, majd kis hatásszünet után felnevetek. Nem is én lettem volna, hogyha kihagyom ezt a poént.
A szavainak hallatán majdnem a nyakába ugrom. Sőt, nem is csak majdnem, hogyha nem áll félre még időben, akkor hamar rabja lehet egy a nyakát átfonó ölelésnek, majd egy nagy, cuppanós puszinak a jobb orcáján. Mitagadás, igen gyors vagyok emberként is, de nem elkerülhetetlen. Ha nem sikerül megpuszilnom, mint egy infantilis kisgyerek, akkor fel-alá ugrálok és tapsikolok.
- Végre valakinek nem a Pán Péter jutott eszébe a nevemről!
Magyarázom is a vidámságom okát. Mondjuk ezen a tankeren lehet, hogy meg kéne sértődjem, de én nem vagyok olyan. Engem nagyon is felvillanyoz az a tény, hogy valaki nem azonosította a nevem hallatán a jól ismert gyerekirodalmi alkotást. Nesze neked, muter, ennyit a hülye neveidről! - lelkendezik bennem a kisördög, s savazza anyám.
- Chris, értem, jegyzem!
Még jó, hogy nem szalutálok hozzá.
- Szuperfenofrenetikomaxikapitális!
Ismétlem meg, mert lehet, hogy ezt nem értette.
- Ez a nagyon nagyon nagyon nagyon és milliószor nagyon faja kevésbé szlenges, Mary Poppinsos jelmondata. Nem hallottad még?
Az se érdekel, hogy nem erre értette, attól én még elmagyaráztam és most rettentően boldognak érzem magam tőle. Nem mindig vagyok ám ilyen idegesítően sok, de ma úgy keltem fel, hogy emberi alakomban is a tündér győzedelmeskedett a jellemem felett már az első pillanatban, hát nem is próbálok meg komoly, megfontolt felnőtt lenni. Elmúltam 21, de nem kell ettől savanyúnak és tankönyvet nyaló borzalomnak lennem, azt hiszem. Pláne, mert nem is vagyok már diák.
- Wow!
Nyújtom el az áo-t a szó közepén. Csak úgy pislogok, hogy mit művel a zárral. Nem mondom, hasznos egy képesség, le is nyűgöz elég rendesen. Azért ettől még nem felejtek el válaszolni a tolvajkulcsot illető megjegyzésre sem.
- Mire nem jó, hogy az emberlánya iskolai tanácsadó, nem? Az egyik diáktól koboztam el éppen azért, hogy ne tudjon csak úgy mindenfelé bejárogatni az iskola lezárt területeire.
Kacsintok. Tolvajkulcsot nekem? Kecskére káposztát! Ezt még én is tudom, de nem is szégyellem, hogy nagyon.. khm.. etikátlan voltam azért.
- Pedig nem is vagy virág, hogy beporozzanak!
Nevetem ki az előbbihez hasonlóan igen intenzíven. Nos, kárörvendésben első helyezett lennék, ha indulna ilyen olimpia. Még mindig széleseb vigyorogva dugom be fejemet az ajtón, melyet kinyitottam.
- Nem mondom patyolatnak és patikatisztaságúnak, de nem hallom nyávogni a pororoszlánokat.
Adom le a jelentést. Előreengedem, akármelyik ajtón is megyünk be.
- Csak utánad! Amúgy.. akartam már kérdezni az előbb is. Gyakran jársz a suliba? Mintha rémlene, hogy láttalak már alkalmasint.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Csüt. 10 Júl. - 20:09

L & C

Ránézek, egy kicsit hosszabban, mint kéne, válasz nélkül. Jók a reflexeim, ha beszari alak lennék, akkor nem élne. A kiképzés még a zsigereimben van, még ha rozsdás is vagyok a sport ellenére. Majd egy pillanatra felvonom a szemöldököm és visszamosolygok.
-Még nem járunk eléggé tilosban. Az akkor lenne, ha az ajtókon túl lennénk.
Nem értem ezt a lányt. Éppen az egyik ajtó előtt álltam és mentem volna befelé. Hol van itt a nem cselekvés? Nem vagyok buddha..
-Úgy néztem én ki, mint aki a száját járatja? – ingatom meg a fejem, ezúttal már vigyorogva.
A nevetésre vigyorogva állok, látom, hogy vette a lapot, amit jófejségnek könyvelek el. Szeretem a vulgáris helyzetpoénokat, nagyon is kellő csomagolásban. A finomkodás nem az én világom. Ahhoz túl egyszerű vagyok.
-Hát nem tanker, az tuti. – jegyzem vigyorral meg a nevét.
Mivel ő nyújtotta a kezét, viszonoztam a kézfogást, ami a részéről hevesnek tűnt volna, ha a lapátkezem és súlyomnál fogva egy kicsit talán csökkent az a lendület. A név nem ismerős számomra, sok mindenkit nem ismerek még, hiába járok ide viszonylag régóta.
-Chris Anderson. – mutatkozom be a nevemen. Christofertől kiver a víz. Akkor hallom legfeljebb ezt, ha anyám dühös rám. Apám simán Andersonozik ilyenkor.
-A milyen? – kérdezek vissza kapásból, még kissé meg is dőlök előre, értetlenül.
-Ja, hát úgy könnyű. – látom, ahogy a tolvajkulccsal szöszöl. – De az enyém is döfi. – az ajtóhoz fordulok, majd mint a mesékben a varázsló, a kezemmel hadonászni kezdek.
-Abarkadabra, így legyen fából vaskarika.
A zárat, lakatot, bármi is legyen rajta, egyesítem az ajtóval, egyben szabaddá téve a beutat is. Aztán csak a bal mutató ujjammal pantomim-szerűen előre bökök és az ajtó szó szerint beborul.
-Hát a jóéletbe… - a porról elfeledkeztem, ami elemi erővel döndül kifelé, rám. – Van még egy húzásod, fiacskám. – köhögöm ki a port, továbbra is állva.
-Melyiket szeressük? Talán a tiéd annyira nem poros. Megnézed?
Akármelyiket is választjuk, előre megyek, ezt jelzem is azzal, hogy a bejárathoz állok.
-A hölgyeké az elsőbbség, de most nem teszek kivételt, ha megbocsátasz. Még a végén szaladgáló polcok temetnek maguk alá.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Vas. 6 Júl. - 12:41

Christofer & Bellesandra

Kopogni a cipőmmel? Hát ennek a fazonnak is vannak hülye ötletei azt már meg kell hagyni. Lepillantok a viselt lábbelimre, majd megvonom a vállamat. Fog a franc itt trappolni, ha valakinek rossz a lelkiismerete, akkor az a saját portáján sepregessen, ne az enyémen.
- Nem tehetek róla, hogy valaki ennyire gyáva és ijedős nyúl!
Szájalok kedélyesen mosolyogva. Mivel most meg ugrálok és nem futok, így nem is csilingelek annyira, egy időre nyugta lehet a csengőimtől.
- Gondolom azt, amit te. Tilosban járok!
Kacsintok rá. Nem nagyon zavar, hogy valószínűleg idősebb, mint én vagyok, s különben is, mintha láttam volna már errefelé. Ilyen modorral simán lehetne tanár is, de azokat ismerem úgy nagyjából, szóval kizárásos alapon marad az, hogy olyan X, mint én vagyok. S most, hogy ezt így végigpörgettem magamban, még feljogosítva is érzem magamat a tegezésre. Teljesen jó, tiszta hasznon a gondolkodás.
- Nem gondoltam még erre, de ha te mondod, biztos lehet benne valami!
Hízelgek a májának vigyorogva, majd sebtiben hadarva hozzáteszem:
- Egyébként meg szerintem felesleges a gondolkodás egy ponton túl, inkább cselekedhetnénk, hogyha persze nem derogál neked valaki másnak a társasága.
Vonom meg a vállamat. Na erre már megcsörrenek, elvégre amilyen lendülettel én vállat vonogatok, azzal a lendülettel köveket is lehetne görgetni, vagy épületeket mozgatni. Na! Sose voltam egy kevéssé heves lélek. De nem is vágytam rá, hogy az legyek.
A megjegyzésére hangosan felnevetek. Még előrehajolva a térdeimet is csapkodni kezdem, csengettyűkórus kíséretében. Vöröslő fejjel – de nem a zavartól, hanem a jókedvtől – nézek Chris szemébe.
- Amennyiben a legféltettebb kincsed alatt te is valami csillogót értettél, mondjuk egy értékes, antik zsebórát, klasszikus pénzérmét, esetleg valami csini medált vagy mandzsetta gombot, úgy megértem, hogy sokakat érdekel. A szép dolgok sokakat lenyűgöznek, főleg, hogyha van bennük nemesfém.
Magyarázom. Na jó, tudom én, hogy nem mindenki van oda a csillogó és szivárványos holmikért úgy, mint én, de muszáj volt valami frappánsat reagálni erre, nehogy azt higgye a fazon, hogy a nyúl viszi a vadászpuskát! Ha nem ilyen kincsekre gondolt, akkor se fogok leállni vele és szavakban is kifejezni, hogy kis mértékben sem érdekel egy férfiben az el-nem-hagyható kincsecskéje. A röhögésemből érezhette, hogy félreértettem – vagy esetleg ahogy szánta, úgy értettem – a dolgokat.
- Bellsie vagyok, Bellsie Tinker!
Mutatkozom be, mert így illik, s azzal a lendülettel elkapom a kezét, ha nyújtja, ha nem, s jól megrázom azt. Kicsit heves vagyok, de hát istenem! Híres vagyok erről suliszerte. A zakkant tanácsadó.. legalábbis a férfiak vagy a srácok így szoktak emlegetni. Nem véletlen, hogy mindig a lányokkal ápoltam kellemesebb viszont. Azok legalább nem kapnak hidegrázást és gyomorrontást a cukormázas cukiságomtól, melyet sajnos nem tudok levetkőzni, akárhogy is próbálkozzam vele.
- Szuperfenofrenetikomaxikapitális! (♩ Supercalifragilisticexpialidocious. ツ )
Csapom össze lelkesen a kezeimet, s idézek egy klasszikus regényből, nevezetesen a Mary Poppinsból. Ha már nálunk a klasszikus mesék szeretete csalta elő családom tagjainak nevét, akkor ez legalább ivódjon a zsigereimbe.
Nem tudom mennyinek néz, de nem is érdekel. Fogom magam és nekilátok a tolvajkulcsommal nyitogatni az ajtót, amiről beszéltem. Most majd debütál ez az elkobzott förtelem. De mi a..?
- Hisz ez nyitva van!
Kiáltok fel lelkesen, s már nyitnék is be, de nem teszem, szívesen elnézegetem, ahogy bénázik valamelyik ajtóval, amit ő választott. Nos igen, a tündéreknek csak szerencséje lehet. Ez az imént is bebizonyosodott.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Szomb. 5 Júl. - 20:35

A hangra megpördülök az adott irányba és a derekamhoz kapok, hogy előkapjam… a fegyverem, ami ugye nincs, mert marcona katona már nem vagyok. Marcona sem voltam, de most már az utóbbi sem. A reflexem lebuktatott.
-Francba, nem tudnál kopogni… - lendítem tenyérrel felfelé a kezem. – legalább a cipőddel? A frászt hozod az emberre.
Diáknak nézem és ugyebár nekik semmi keresnivalójuk nincs itt. Igaz, nekem sem lenne túlzottan.
-Mit keresel itt?
A csacsogó szóáradatra átvitt értelemben fájni kezd a fejem és csengeni a fülem. Mintha csilingelne valami állandóan. Azt pedig nem szeretem, idegesítő.
-Nagyszerű, még egy önjelölt ostorozó. – közelebb hajolok és titkos suttogásba kezdek. – És arról még nem hallottál, hogy ahová sűrűbben járnak be, vagyis kevesebb a por, de akkor is sok, ha sokat járnak oda, mert amúgy sem takarítanak, ott nagyobb titok lehet, mert foglalkoztat egy vagy pár embert, tehát valami hatalmas titok lappang ott?
A legféltettebb kincsre letekintek. Miért jön ezzel mindenki? Majd vissza fel a lányra.
-A legféltettebb kincsem köszike, de jól van. Elég gáz lenne, ha elveszteném. Mostanában túl sokan érdeklődnek iránta. – vonogatom fel egyik szemöldököm, vigyorogva.
-De tudod mit? Te kinyitod a porosodat én pedig… - rántom meg a vállam. – Még nem tudom, melyiket. És amelyik csábítóbb, oda megyünk. Mit szólsz?
Indiana Jones helyett a hatéves gyerek énem vigyorog vissza, aki imád a tiltott útra lépni.

Tárgy: Re: Lessünk körbe! Kedd 1 Júl. - 22:32

Christofer & Bellesandra

Imádom a kalandokat, azok minden fajtáját. A mai napon sem tudtam megmaradni a sejhajomon, muszáj volt nyakamba vennem az épületet, s olyan helyeit felfedeznem, amelyeken még nem jártam sose. Vagyok már itt egy ideje, de valahogy az utóbbi időben kaptam csak rá erre a mászkálásra. Egyelőre emberi alakomban koptatom az épület talaját, puha talpú, lila cipőben. Az öltözékem többi része sem pompázik komor színekben, én vagyok egy személyben maga a szivárvány, lévén a nadrágom piros, az övem kék, a felsőrészem zöld, az egyik fülbevalóm sárga, a másik pedig narancsszínű. Mindehhez már szinte unalmas foltként társul kiengedett, barna loboncom, s a hátamon levő fekete hátizsák, melyben a legfontosabb elrejtett eszköz egy köteg hullámcsatt, egy kulcs, mely állítólag minden zárat nyit – tolvajkulcs, vagy mi a rosseb, de én még sose használtam, szóval nem tudom, hogy jó-e egyáltalán, vagy csak átvágták a fejemet azok, akiktől elkoboztam (Elkoboztam, hah! De jó is iskolai tanácsadónak lenni, megtehetem, hogy erre-arra ráteszem a mancsomat, hogyha úgy ítélem meg, hogy az drága diákunk kárára van. Magam vagyok a jó szándék, és még a plafon sem szakad rám!) - egy elemlámpa és néhány pót elem, valamin t némi nassolnivaló, ha esetleg megéheznék, s szivárványos cukrot és/vagy almás-citromos műzli szeletet – ez a szenvedélyem, most is hoztam vagy ötöt és szerintem egy óra múlva már nem lesz belőle egy sem - akarnék falni a tilosban járva.
- Én azt választanám, de persze engem senki sem kérdezett! – lépek elő az egyik sötétebb falszegletből a kérdésre. Hogy mikor kerültem oda, az mindegy, magam sem tudom, hiszen csak úgy céltalanul kóborolok. Ha eltévednék, majdcsak megment valaki, nem tartok tőle, hogy itt aszalódnék csontivá.
Tudom, hogy nem engem kérdezett, de ettől függetlenül olyan csacsogásba kezdek, mintha a véleményemet kérte volna bármiről. Naná, hisz imádok beszélni, ez legalább nem kicsit az én asztalom.
- Mondjuk ettől még úgyis elmondom, hogy azért választanám azt, mert a legnagyobb porréteg kandikál ki a küszöb alól, s ez azt jelenti számomra, hogy itt jártak a legrégebben, szóval akár valami szörnyű, elrejtett titok is lehet ott és én szeretem az ilyen dolgokat. Ki ne szeretné? Mindenkiben elveszett egy Indiana Jones, vagy Jonesné, csak nem mindegy, hogy kiben milyen mélyen. – zöttyentem meg hátamon a táskát, hogy kényelmesebben simuljon vállaimra. Még mindig nem figytam ki a szuszból. Közelebb lépek a férfihez. - Keresel valamit netán? Elég régóta itt kavargok, talán megleltem, ha elvesztetted legféltettebb kincsedet.. – hagyom függőben a mondatot. Vigyorgok rá, mint akinek muszáj. Lehet, hogy az is. Amúgy.

Tárgy: Lessünk körbe! Kedd 1 Júl. - 21:07

Már egy ideje tervezem, hogy lejövök ide és szétnézek. Táblák és figyelmeztetések ide meg oda. Van, amikor hátraarcot csinál az ember, és van, amikor mindez vonzza. Jelenleg jó mókának tartom és kíváncsi kalandnak.
Megtagadni magamat nem tudom. Beszereztem pár leírást és már voltam lent, feltérképezni a helyet, de még nem nyitottam be sehová. Vagyis nem próbálkoztam benyitni, hogy pontos legyek. Minden esélyre felkészülve, lámpa, csákány és balta is van nálam, csak úgy izibe. Azt sem mondom, hogy nem próbáltam kulcsot keresni a lakatokhoz, de ez egyszerűbb, nemde?
Túrabakancs, vastag farmer és szívósabb pulóver van rajtam, mint aki túrára készül. Tiszta hülyének nézhet bárki, aki látja, engem azonban nem zavar. Elemlámpát is hoztam.
A móka viszont attól móka, hogy azt találjuk ki, hova nyitunk be. A megérzés sokszor tud érdekes helyzetet hozni és most egy kis kalandra vágyom.
-Melyiket szeressem? – néha szokásom magamban beszélgetni, ettől még dinka nem leszek, legfeljebb jól megnéznek, de arra meg teszek egy akkorával, mint ide Appalache.

Tárgy: Re: Lessünk körbe!