Melodie Bonetti

"Egy dolog elméletben elfogadni az elszakadást, és megint más ülni a reptéren és szembenézni a tényleges búcsúval."

Userinfó: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Melodie Bonetti
Mutáns név: Terra
Születési dátum: 1964. június 15. Firenze, Olaszország
Besorolás: Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Föld- és talajmanipuláció
Osztályozás: Omega mutáns
Aktiválódás: 14 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes vagyok manipulálni a földet és annak minden formáját, vagy azt, amiben van. Mozgatni a köveket, kisebb földrengést idézni elő, és hasonló apróságok. Ne akarja a közelembe kerülni, ha morcos vagyok és mondjuk van is a közelben bármi, ami föld alapú, mert könnyen szitává lyuggathatlak, amit nem hiszem, hogy élveznél. Előszeretettel használom és fejlesztem a képességemet, és persze tudom, hogy van még hová fejlődnöm, de fogok... és ha oda jutok, akkor senki sem állíthat meg.
Képesség távlatai: A távlatokat behatárolni rendkívül nehéz, szinte végeláthatatlan lehetőségek. Idővel képes leszek akár egy város is a föld színével egyenlővé tenni, képes leszek lerombolni bármit. Elég ritka az a hely, ahol nincs semmi, ami föld alapú, legyen az bármilyen formában a felhasználása, hiszen még az üveg is homokból készül...

Jellem: Néha úgy érzem, mintha nem csak én lennék itt... bennem. Mintha lenne valami más, valaki más is még rajtam kívül. Voltam valaki, aztán lettem valaki és ez a kettő, valahogy nem mindig különül el egymástól. Tartok attól, akivé váltam, akivé válhatok és néha vágyom rá, hogy egyszerű ember legyek, aki nem bír olyan hatalommal, ami számomra adatott meg. Félelmetes a tény, hogy mennyi mindenre vagyok képes, hogy a haragommal lerombolhatom az iskola felét, ahogy... azt egyszer meg is tettem odahaza. Félelmetes a tény, hogy könnyedén végezhetek másokkal. Szeretném nem rosszra használni azt, amit tudok, szeretném, ha a tudásom jót szolgálna, de néha túlságosan erősnek érzem magam, hogy ez lehetséges legyen. Vajon mikor éred el azt a pontot, amikor a hatalom már túlságosan nagy, túl erős a tudásod, hogy ne tudj dacolni vele, hanem csak meg akard mutatni mindenkinek, hogy mire vagy képes? És ha eléred azt a pontot, akkor van visszaút, vagy... vége? A kedves lány, aki voltál elvész és maga alá temeti a por és a homok, hogy ne maradjon más csak az, aki vágyja az erőt, a hatalmat és hogy... féljenek tőle, hogy más is tudja, veszélyes, hogy nem árthatnak neki?

Külső: Szőke göndör haj, átható tekintet, halványkék szemek... igazi babarc. Nem gondolnád, ha rám tekintesz, hogy a karcsú termet, a törékeny külső mögött valami más is megbújik, aki néha már maga sem tudja, hogy milyen is pontosan. Nem vagyok se magas, se alacsony, olyan átlagos a magasságom. Nem vagyok oda a kihívó ruhákért, szeretem az egyszerűt és az átlagosat, bár néha azért velem is előfordul, hogy kicsit több akarok lenni, mint aki vagyok, néha viszont jobb beleolvadni a környezetbe, mikor épp milyen a hangulatom, ez attól is nagyban függ.

Előtörténet: Most kezdjem azzal, hogy nekiállok panaszkodni, hogy nekem mégis milyen rossz volt minden? Le kell, hogy lombozzalak, nem volt igazán rossz, legalábbis elég sokáig. Pontosan addig, amíg aztán tényleg rossz nem lett. Szívás igaz? Szóval minden remekül zajlott pont addig, amíg aztán elő nem jött a képességem első alkalommal. Nem egy kellemes dolog, ha piszkálnak. Jó velem se fordult elő szerencsére olyan nagyon gyakran, de azért igen. Tudjátok a kölyköknél mindig van valami, amit kiszúrnak maguknak, én pl. nem jártam túl sokat sehova suli után. Talán érthető, hiszen apu kiskoromban lelépett, anyu egyedül vitt mindent, a háztatást, plusz dolgozott és mellette ott volt az öcsém, aki már vaknak született. Azért vele kellett eleget foglalkozni és ez többnyire rám maradt, amikor anyu dupla műszakban gályázott, hogy legyen miből enni, és eltartani magunkat. Nem mondom, hogy olyan rémes volt, mert szerető család vett körbe, még ha csak hárman voltunk is benne. Viszont e miatt eleget kaptam az osztálytársaimtól. Mindegy... szóval a lényeg, hogy volt az a bizonyos nap, tizennégy éves lettem előtte kemény két nappal és újfent megkaptam, hogy folyton csak otthon ülök és hogy ez mennyire béna, én pedig egy picit mérges lettem. Suli után volt, a többség ment valami bulira, mert hogy hétvégén már közeledett valami nagy úszóbajnokság és... fene se emlékszik már a részletekre. A vége az lett, hogy annyira kiakadtam, hogy üvöltöttem velük és végül sikerült majdnem a fél sulit a földdel egyenlővé tenni. Valami azt hiszem elpattant bennem, mert már haza is ilyen állapotban mentem. Az öcsém nyugtatott le. Jó gyerek... jó gyerek volt, tényleg.
Persze innentől békén hagytak, egy jó ideig, konkrétan évekről van szó. Nem tudom, hogy tisztában voltak-e vele, hogy én csináltam, talán nem is akarták elhinni, pedig én voltam. Mindegy is, egy ideig próbáltam kerülni mindenkit, és persze... gyakoroltam, bármennyire is abszurdnak hangzott ez az elején. Nem mondtam el otthon sem, mert egyszerűen nem mentem. Aztán persze nem ment ám ez egyszerűen. Tizenhét voltam amikor pár szomszéd srác konkrétan elkezdte dobálni a házunkat. Tojással és ilyenek, és jött tudjátok a torszülött és hasonló kedves megjegyzések. Mégis mit lehet erre reagálni? Kiborultam, megpróbáltam zavarni őket, először csak azzal, hogy rendőrt hívok, de... nem ért a dolog semmit. Végül akkor mentek el, mikor az egyik srácnak átszaggattam a lábát pár kisebb kődarabbal. Másnapra megjött a válasz. A házunk lángokban állt hajnalban. Aludtam... mindenki aludt. Valahogy azt hiszem az egész magától történt, aktiválódott. Én kijutottam a képességem miatt, a homok, a föld segített, de... ő nem. Sokkolt, azt hiszem valami akkor elpattant bennem.
Anya és az öcsém meghalt, bent égtek a saját házunkban az én hibámból, mert én vagyok defektes és mert képesek voltak ezt tenni velük, az... emberek. Emberek voltak ugyanis, olyanok, akik megérdemlik, hogy mindezek után megkapják azt, ami jár nekik. Aztán leléptem, miután leromboltam néhány házat. Nem lett komoly baja senkinek, de ennyi járt nekem. Tombolni akartam, durván tombolni és meg is történt, aztán persze nem volt maradásom. Elég sok utazás jött, gyakorlás és... harag, ami bennem tombolt. Marad utánam nem kevés nyom, de egyre ügyesebben tanultam meg palástolni. Végülis egy apró földrendég nem nagy dolog, hiszen erre a természet is képes. Járom az utam... keresek, figyelek és ha bárhol olyat látok, amit nem szabadna, ha valakinek ártanak, aki nem érdemli meg. Azt hiszem valamiféle bosszúállóvá lettem talán nem is szándékosan, de nem viselem jól az igazságtalanságot, ez van.