we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés
Broken - Seb & Nique Icon_minitimeby Aiden Hamilton
Szomb. 30 Dec. - 19:57

Top posting users this month
No user
i'm here





Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Megosztás
 

 Broken - Seb & Nique

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeVas. 14 Szept. - 21:29



Seb &  Nique



- Jó. - bólintok megadón, nagyon szaporán. szeretnék én ilyen pozitívan a dolgokhoz állni, de sajnos nem tudok. Mindegy, elég ha csak magamban szívom a fogamat, nem akarom tényleg eltemetni Davet, akárhogy is, de meg kell találjam őt. Ha holtan, hát holtan, de látnom kell. Megérdemelné a végtisztességet, hogyha nem élte túl, akkor is. A családja.. basszus, de hisz semmit nem tudok a családjáról. Alig ismertem őt. De mégis.. nem akarom, hogy halott legyen!
- De mondd, ha.. ha már nem él, akkor is megtalálja nekem? - kérdezem félve. Nem akarok erre gondolni, de tudom, hogy muszáj. Nem dughatjuk homokba a fejünket.
Nyelvet öltök Sebre, s kicsikar belőlem egy nevetést is. Dagadtak a sírástól a szemeim, de képes vagyok nevetni, s ezt is csak ő tzdta elérni. Felemelő érzés. Nem sokáig tart az öröm, de úgy kellett, mint egy falat kenyér. A szigeten nem nevettünk. Hiányzott már, nagyon is.
- Majd mondom neki. Igazából egyelőre csak annyit tehetek érte, hogy nem vagyok a közelében. Persze nem akarom kerülni, nem érdemli meg. - az is igaz, hogy pihennie kell, ellátták ez rendben van, de a lelki megterhelés neki egészen más színben tündököl, a képessége miatt. Sebnek igaza van, a professzor talán tudna segíteni. Biztos minket is kerestek. Rajtunk is segített.. bár igaz, hogy nagyon a végét jártuk már, de erről nyilván nem ő tehet.
- Apa is jött volna! - sóhajtok fel szomorúan. Lám, most nagyon szomorú lehet odafent. Hiszen sosem engedett volna el maga mellől, pontosan emiatt és akkor lám, itt ez a szörnyeteg, aki elrabolt minket, s most sem tudunk mit tenni, mint siránkozunk. Nem kapták el, úgy tudom.
- A képeslap óta nem is jelentkezett? - kérdezek rá, majd erről eszembe jut valami. Megint nevetnem kell, annyira groteszk az egész.
- Emlékszel, hogy nem mertem autót vezetni? Nos, tengeralattjárót azt majdnem sikerült. Elég röhejes, nem gondolod?
Odabújok Sebhez, megölelem, belé kapaszkodom megint. Köszönettel tartotom, amiért foglalkozik az üggyel, pedig ő nem ismeri Davet. Viszont nagyon pozitív, hogy eszében nincs féltékenykedni. A pasik tudnak hülyék lenni, de az jó, hogy nem állt neki kombinálni egy nálam több, mint 10 évvel idősebb pasi kapcsán.
- Felőlem akármikor mehetünk. - jegyzem, s bár nem sürgetem, amikor indulni akar, felmegyek vele. Kell a remény, de mégis félek, ezt érezheti, hisz ahogy fogom a kezét, enyhén remegek a mozdulatban.

//Köszönöm! I love you //
Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeVas. 14 Szept. - 14:01

Nique & Seb  




- Nem tudom, de mint ahogyan én tudtam abban reménykedni, hogy élsz, és többé kevésbé egyben is vagy, aztán látod, volt értelme ebben bíznom. Álljunk szintén így Davidhez. – Én magam nem érzem tisztemnek, hogy becézzem, ám ha a páromnak a barátja, akkor én is úgy kezelem. Fel sem merül, hogy a szőnyeg alá söpörjem, hogy mi lehet vele. – Esetetekben nem sokat tudott, de képes arra, hogy hasonlóan a fenti géphez, rátaláljon valakire. Akár ember, akár közülünk való. – Szándékosan nem mondom mutánsnak, tudom, hogy a szőke cica nem szereti így kezelni magunkat. – A sziget, ahol voltatok... egyszerűen nem létezett, valami... leárnyékolta, vagy nem tudom, ezt mondták. Biztosan meg lehetne kérdezni tőle, kedves lány, segítene nekünk. – Ismét többesszám, Nique kérdése az enyém is egyben. Arról tudok, hogy nem mentek együtt, az alapítók féltették a lányt, szinte megtiltották neki, hogy hajóra szálljon, ami miatt a vöcsöknek volt is nagy bánata, de hát azt hihették, mint mi, hogy pár nap múltán édes lesz a viszontlátás. Mindenki tévedett...
- A tiédet csak betapasztom, ha hülyeséget beszélsz... – Nem vagyok egy fenyegetős, nagyszájú alak, de sokat változtam ebben a pár hétben, volt időm átgondolni, hogy a három korszak közül mikor milyen voltam. Először a sármos, ágyba ugrálós, aztán szerelmes, végül pedig a magány órái, a reménykedés percei, amikor felismertem, hogy erősnek kell lennem, mert a párom ezt várná tőlem. És azt, hogy megvédjem, amikor visszatér. Nem csak fizikálisan, de ugye az edzések, gyakorlások fontosak voltak. Lelkileg is. Tudnom kell empatikusnak, figyelmesnek lenni, amit korábban csak futólagosan ismertem. Nem az a cél, hogy ne legyen véleménye magáról, viselje a súlyát, mindannak, amit magáról érez, gondol, ám ezt a bizonyos keresztet legalább felerészben átvállalom tőle. Nem egyedül kell végigmennie fel a hegyre, mögötte jövök, a vállamon cipelem, ha kell.
- Én is érzem... csak máshogyan. De ez így jó. – Bólintok, neki kell most eldöntenie, hogy mit szeretne tenni. Slyvie esetében talán tényleg nem árt egy kis pihenés, gondolom egyszerre zúdult rá minden, ha másfél hónapig nem voltak képességeik. Szétrobbanhat az agya. – Talán... fel kéne mennie a professzorhoz. Hátha lehet csökkenteni ezeket az érzékeket. Csak egy ötlet.. – Felszisszenek a nyilvessző hallatán, én nem tudom, mennyire bírtam volna a fizikai fájdalmat.
- Nem. Pedig kígyóztak a sorok az iskolában a szülők részéről, hogy kivel mi lehet. Lehet, hogy csak telefonált, hogy én nem mentem, jól vagyok, így nem mozgatta a füle botját sem. – Vonom meg a vállamat, lassan háromnegyed éve nem váltottunk még egy szót sem. Egyértelmű, hogy nekem Nique a családom. És ha odajutunk, akkor a közös babáink. Fura így belegondolni, de ha valakitől, hát tőle akarnék majd egyszer. Igen, jogilag még ő maga is gyerek, de ha azt kell eldöntenem, hogy kivel élem le majd az életemet, nála jobb feleséget kétlem, hogy találhatnék.  Ezúttal tényleg beváltom az előbbi igéretemet, hogy betapasszam az ajkát, de nem csak azért, hogy ne beszéljen, szomjazom már arra, hogy összeforrjunk, hogy érezze, nálam mindig megnyugvásra talál. Fogunk veszekedni még, ez biztos, de nem fogok elrohanni megoldások nélkül. Tükör nincsen, nem is lesz. Ez az én szobám, nem szerelmi szentély, inkább egy meghitt zug, ahol ki tudom értékelni a filmeket, és nem utolsó sorban úgy érezheti, otthon van. Én is kibújok a cipőmből, ha úgy dönt, hogy aludjunk külön ágyon, az is megoldható, van még itt két üres egyenlőre. Nem dőlök el én is, csak könyökölésben figyelem őt, ahogyan válaszolok.
- Nem. Nem holnap. Ha úgy érzed, hogy történt vele valami, akkor még ma. Ejtőzzünk egy kicsit, és menjünk fel hozzá. Pár percet talán szán ránk. Az is előrevihet. Ha legalább megtudod, hogy él. Nem? – Simogatom meg a tincseit a homlokánál, utána még mindig visszajöhet ide. Ezzel magam alatt is vágom a fát, hiszen ha megtudná, hogy a férfi halott, akkor esélytelen, hogy mégis velem aludjon, úgy összetörne, de úgy vélem, hogy ha már visszakaptam őt, akkor lesz ami lesz, az ő érdekeit helyezem a magamé elé. Ő is megtenné értem.
Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeSzomb. 13 Szept. - 22:15



Seb &  Nique



- Hát de hol van akkor, miért nem jött velünk haza? Ha ott lenne a szigeten, ha élt volna, amikor megtalálnak minket akkor itt lenne. De nincs itt, nem is volt itt és nem tudom mi lehet bele. Ha elrabolták, ha fogva tartják, nem bírja ki. Az a seb, a lába, nem láttad, nem tudod! – nem akarom kioktatni, csak mondom, ami eszembe jut. Fel is vagyok háborodva, kétségbe is vagyok esve, tanácstalan is vagyok. Scarlett emlegetésére felkapom a fejemet. - Hogyhogy segíthet? Mit tud?
Nem tudom, Liam nem mesélte, bár azt tudtam, hogy hogyan hívják a barátnőjét, a kuckóban elmesélte nekem, még a hajóút előtt. Csodáltam is, hogy nem együtt jöttek, de ilyesmit nem illik firtatni és különben is volt más, amivel foglalkozzunk. A túlélés.
- Az enyémet is? – eresztek meg egy fájdalmas mosolyú, poénnak szánt valamit kedvesem felé. Nem akarom ezt ragozni, nagyon jólesik, amit mond. Kedvesnek tartom, s bár nem leszek tőle jobban, valahol mégis megsimogatja a lelkemet. Hinni akarok neki, hát hiszek is. Mert így természetes.
Megölel, s bár izmosabb, mint volt, nem észrevételezem. Úgy is szerettem, így is szeretem, s csak az számít, hogy itt van velem, hogy újra itt lehetek vele, hogy nem veszítettem el, s hogyha rajtam múlik, akkor soha nem is fogom.
- Nem. – rázom meg a fejemet. - Az a baj, hogy sok vagyok neki. Nem mondja, de érzi a fájdalmamat, érzi azt, hogy nem bírok magammal és így is eléggé ki van bukva, nem akarom még jobban tönkretenni. Keresztüllőtték egy nyílvesszővel! – említem meg, mert ha már itt tartunk, van még pár dolog, amit nem meséltem el. S ha témába vág, ki kell jönnie.
- Rettenetes volt látni, hogy sorra sérülnek meg azok, akiket szeretek. Alice.. Alice ugye nem jelentkezett? – kérdezek rá, mert ez így hirtelen beugrik és nem tudom lenyelni. Erősebb lettem, meg tudnék küzdeni már azzal, ha látni akarna még mindig, de azt nem tűrném el, hogy a távollétemet kihasználva másszon bele Sebastian lelkébe. Ő az életem, nem bánthatja senki. Már kiderült, hogy nem vagyok olyan mimóza, mint amilyennek látszom. Éles helyzetben semmiképp.
Belefeledkezem a csókjába, elmerülök benne, mintha ez lenne az első, amit váltunk. Van abban igazság, hogy ez így is van. Megváltoztunk, szerintem mindkettőnket megváltoztatta az eltelő idő.
Miután ajkaink elválnak egymástól, hanyatt fekvésbe heveredem az ágyán, lerúgom lábaimról a topánkát, felhúzom azokat. A plafont kémlelem, nem tartva attól, hogy tükörrel találom szemben magam.
- Holnap beszélsz Saclettel? Szeretném megkeresni Davet.. ha szerinted lehetséges lehet.

Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeSzomb. 13 Szept. - 19:43

Nique & Seb  




 Már nem tudok járkálni, maradok az ágyon, vele együtt. Muszáj, kell az érintése, a direkt kontaktus, mert egyre komolyabban elmerülök abban, hogy lelkem másik fele örökre kihunyhatott volna. Ha azt éreztem, hogy mit sem ér az életem, mielőtt megismertem volna, az meg sem közelíti azt, ami most meglegyintett. Ha úgy alakult volna, hogy elveszítem, biztosan elhagytam volna az iskolát, amely nem készített fel arra, hogyan védjük meg szeretteinket. Így is alaposan megrendült a bizalmam az egészben, kezdve azzal hogy nem mondtak semmit, Kátya lekezelése, és hogy mivel védelmi rendszere lehet az egész X-Mennek? Többesszámban. Így maradok, hogy együtt legyünk... de egyértelmű, hogy fel kell arra készülnöm, hogy nem maradhatok meg a gazdag urifiú szerepében, és a romantikus lelkű filmkritikus sem fogja megvédeni a szőkéjét. Ha képes leszek arra, hogy kifejlesszem a támadásomat, akkor ez az én utam, ha nem, akkor viszem őt is, mert akkor neki sincsen menedék. Tudom, hogy vannak barátai, de nem engedném, hogy a párom, a jegyesem bármikor ilyen veszélybe kerüljön. Apatigrisként harcolok majd érte, Kátya végülis jó tanulópénz volt, az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket.
- David nem a te lelkeden szárad. Miért ne élne? Ha már itt vagytok, és megmenekültetek, ki lehet deríteni. Scarlett biztosan segít. És mondom neked édesem... nem egy személyen, nem csak rajtad múlik. Erős vagy... és... – Fogom most már az arcát a tenyereimbe, de nem csókolom meg, ez most nem arról szól. Azt akarom, hogy fogja fel legalább azt, hogy a szemébe mondom, kertelés nélkül, hogy tudom, sokkal keményebb mint én. Jogos az aggodalma, mert én a felét nem értem volna, és látatlanba is megmondom, hogy mindent megtett a többiekért. Ezért is nem voltam rá soha féltékeny. Tudom, hogy nála az adott szó, az elvek mindennél többet jelentenek. Pont ezek törik meg, de hogy nem volt elég erős... az nem igaz. Végül mégis adok egy puszit, ezúttal a homlokára, óvón. Ahogyan ő az anyámat is megtesíti, azt akarom, hogy érezze, hogy bár nekem nem volt apám, igyekszem pótolni mindazt, amit ilyen fronton hiányol. Talán én is leszek egyszer apa, és nem árt, ha már most elkezdem csepegtetni azt, amit a családról gondolok. Már ő a családom.
- Nique... nem fogom még egyszer mondani. Nem vagy szörnyeteg. Bárki gerincét kitépem, aki ezt mondaná rólad... – Ezúttal elmosolyodom, mert tudom, én megtenném érte, még akkor is, ha ezzel meggyűlölne. Nincsen számomra mentség, visszavonhatatlanul beleszerettem, bármit is tesz, bármit is mond, még ha a háta közepére kíván. Nem vagyok a romantika, csakis a felszínes csábítás mestere, mégis ő vált tanítómmá, ezúttal mégis ellentmondok. Magamhoz ölelem, óvón, bátorítóan, itt tényleg biztonságban érezheti magát. A fizikai erő nem minden, ám az elmúlt másfél hónapban a sok önsajnálat mellett volt időm kiadni magamból a feszültséget. Magányos óráimban visszatértem a boxhoz, lejártam kondizni, nem egyszer azt vettem észre, hogy már az esti lámpákat is bekapcsolták, már lassan rámsötétedett. Tombolok a le nem vezetett feszültségtől. Nem voltam túl keszeg, ám a testedzésnek megvan a hatása, érezheti, hogy amikor átölelem, enyhén szólva vannak változások... A kérdésén kissé meglepődök, azt hittem, hogy Slyvie-vel akarna maradni. Legalábbis a fejrázásából ezt tűnt ki. Most mégis... bízik bennem? Bízik annyira, hogy elbírjam a terhet? Talán nem voltam ott velük, de bárhogyan szidhat, bármennyire össze lehet törve, az eltökéltségemen nem fog változtatni. Hatással vagyok rá, ezt jó tudni.
- Ezt kérdezned sem kell. A barátnőd ugye nem fog aggódni? – Simogatom meg az arcát, mélykék szemeim az ő sötét lélektükreiben merülnek el, és ezúttal tényleg adok egy fájdalmas-szerelmes csókot az ajkára. Nem fizikailag fájdalmast, csakis olyat, hogy nagyon hiányzott, és szeretem szívem minden dobbanásával. Amíg csak élek. Egyetlen csók ez csupán, majd egy megkönnyebbült sóhajjal ölelem magamhoz. Nem állítom, hogy mindent megoldottunk. Nehéz lesz a továbblépés, de szeretjük egymást, és csak ez számít.
Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeSzomb. 13 Szept. - 1:08



Seb &  Nique



- Nagyon úgy tűnik. Van valami Angel nevű tag, minden szál erre vezetett, de őszintén én nem tudom, hogy ez mi lehet. A többiek jobban képben voltak. A lényeg, hogy lőttek ránk, amikor a börtönöknél voltunk. – magyarázom. Tényleg egész könnyű ez így. Ha tárgyilagos maradok, nem vesztem el a kontrollt. Megrázom a fejem, tanácstalanul tárom szét karjaimat.
- Halvány gőzöm sincs, de nem is érdekel. Igazából lényegtelen, Seb, mert nem a képességünk hiánya miatt estek meg ezek a dolgok velünk. Ha a képességem birtokában lettem volna,a kkor sem tudok segíteni senkin, akkor is ölök. Mert így hozta a helyzet. - felsóhajtok. Érzem, ahogy mellém telepszik, beburkolom magam a szavaiba, hallgatom őt és próbálok hinni neki. Még mindig szörnynek érzem magam, feszít belülről, de az igazság is feszít. A kudarcom. Hát itt az ideje annak, hogy azt is megosszam vele.
- Nem csak egy embert öltem meg Seb, kettőt, hogyha szigorúan vesszük. Daviden sem tudtam segíteni, eltűnt, nem tudom hol lehet. Bizonyosan nem él már. Egy X-men. Kevesebben lettek, mert én nem voltam elég erős.. én nem tanultam eleget.. Étienne után ő is miattam halt meg. Mert elbuktam. Mert nem segíthettem. - csuklanak bele szavaim a mondatba, meginduló könnyeimbe fúlva. Tudom, hogy nincs hír halottról, illetve nem tudom. Elég az, amit hiszek, az ahogy érint ez az egész. Számomra ez több annál, mint tán más számára lenne. Mert az apám halálát is végig kellett nézzem, s ez is megütött. Keményen. Akkor megfogadtam, hogy senkit nem hagyok sorsára. Hát tessék.. szembe köptem saját magam.
- Soha ne tedd meg! – rázom meg riadtan a fejemet.
- Senkiért, miattam se válj olyan szörnnyé, amilyen én lettem! Nem tudom lemosni a vért.. ezzel álmodom.. nem tudom.. – remegek meg. Szorosan bújok oda Sebastianhoz, védelemre szorulok, s tudom, hogy ezt ő megadhatja nekem. De ne öljön. Gondolatban sem. Értem sose. Senkiért.
- Ők is azok, mint mi, Seb. Emberek. Különlegesek. – még mindig nem tudom a mutáns szót használni. Nekem nem tetszik, továbbra sem. Az elterelt témáért hálás vagyok. Sóhaj szakad fel mellkasomból. Talán nem válasz a fel-nem-tett kérdésére, de ez tolul ajkaimra, ezt kell mondanom.
- Megengeded, hogy éjszakára itt maradjak veled?
Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimePént. 12 Szept. - 20:11

Nique & Seb  




Na igen, ebben hadd ne vitatkozzon már velem, amikor pontosan tudom, hogy ő bármit eltűrt volna azért, hogy viszontláthasson engem. Ha kell, akkor a vízbe ugrik, hogy átússza érte a tengert, hogy rámtaláljon. Nem vagyok elfogult, de tudom, hogy nála elhivatott embert sosem fogok találni. Nem csak a párom, szerelmem, de tényleg a barátom is egyben, akitől tényleg van értelme tanulni. Most már ütemesen járkálok a szobában, mint a mérgezett egér, és csak arra kapom fel a fejemet, hogy belső vérzése is volt. Ahhoz képest egészen egészségesnek tűnt, ahogyan Scarlettel majdnem lenyelték egymást.
- Ez egyre jobb, és jobb... – Csóválom a fejemet. Nem csak tehetetlennek érzem magam, hanem egy nyavajás gyávának, aki még arra sem volt képes, hogy legalább megpróbáljon áthatolni tűzön vizen a drágáért. Mi lett volna, ha Nique-nek lett volna belső vérzése... és netán bele is hal? Rátalálok, hogy aztán elveszítsem? Nem, azt biztosan nem. A tekintetéből az árulkodik, hogy tényleg a lányt vádolja, de többet szeretnék megtudni az esetről, nem mintha utólag lenne jelentősége, igazából csak kiváncsi vagyok a miértekre.
- Akkor... valakinek az útjában vagyunk...? – Kérdezek vissza. Nem is értem, hogy a kis szőke lány hogy került a képbe, miért árulta el a társait, azt hiszem ennek van most legkisebb jelentősége. Az mondjuk érdekes, hogy ő is leszállt a buszról a többiekkel, tehát félreértésről lehet szó. Vagy nem tudom, nem megyek most bele. Tovább hallgatom a beszámolót, és ez alapján hiába érzem úgy, hogy az elmúlt másfél hónapban értelme volt gyakorolni az égető pillantást. Pedig már egészen ügyesen tudom fókuszálni. Nem olyan mint a lézer, de lángra tud lobbantani, ha nagyon koncentrálok, de biztosan kéne még idő, hogy tényleg értelmesen működjön.
- De... hogyan voltak képesek arra, hogy nektek ne működjön, míg nekik igen? – Ez az amit nem értek, azt meg pláne nem, hogy Josie miért volt beszívva. Hogyan szerzett ott kábítószert? Meg egyébként is, nem szúrták eddig még ki hogy valaki drogozik köztünk? Mindegy, ez is mellékes, inkább visszaülök a lány mellé, mert látom, hogy ismét kezd elgyengülni. Nem akarom, hogy összetörjön, de egyértelmű, mindezt nem olyan könnyű feldolgozni. Már annak is örülhetek, hogy mégis beavat a kezdeti döccenés után.
- Én... akkor is bevállaltam volna, ha bajom esik. Tudom, hogy ott volt Slyvie, és a barátaid... de... én ki akarok állni érted, megvédeni, ahogyan csak tudlak. Úgy érzem, az a dolgom. – Kicsit talán túlromantikázom a dolgot, hiszen nagyon is jól esik, hogy ő pedig engem féltett volna, és talán így biztonságban tudott, de számomra őrjítő volt a tudat, hogy még csak ott sem vagyok vele, nem tudom, hogy nincs-e a halálán. Utólag már nem lehet ezen változtatni, de komolyan gondolom, hogy legközelebb nem engedem el egyedül. Barátkozhat, lehet társasága, ez természetes, de a látóteremből nem akarom elengedni. Főleg, ha a jegyesem. Most már „hivatalosan” is összetartozunk. Ismét magamhoz ölelem, és amikor felvezeti azt, amit, akkor megrázom a fejemet. Próbálok megnyugtató lenni, undornak nyoma sincsen az arcomon, sokkal inkább a bátorításnak.
- Már az is elég volt, hogy legalább... láttunk valamit. Ne hibáztasd magad kérlek. Tudom, hogy nem könnyű... de ők is titeket akartak, nem? Hallottuk, hogy a hajóról sokan meghaltak a legénységből, úgy gondolod, hogy a támadóitokat ez érdekelte? Talán... itt az ideje, hogy felnőjjünk.. Azt akarom, hogy tudd, én megtenném érted, hogy ölök. Biztosan furcsának tűnik így kimondva, kiontani egy emberi életet, de önvédelemből, hogy ha nagyon muszáj... szerintem mindenki megtette volna. Értsd meg, mindenki. A professzor amikor felvett az iskolába, elmondta, hogy nem lesz könnyű, sokan vannak, akik undorodnak tőlünk, viszont... ha akik elkaptak titeket, hozzánk hasonlóak, akkor itt egyértelmű, hogy nem kértek abból, hogy mi is a világon vagyunk. – Megsimogatom a vállát, és a témától egy kicsit eltérve azért hozzáteszek valamit. – Nagyon boldoggá tettél. Annyira féltem, hogy mit mondasz. Tudom, hogy már beszéltünk róla.. De sokszor annyira hülye tudok lenni.

Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeCsüt. 11 Szept. - 21:54



Seb &  Nique





- Nyilván nem, de.. – elakadok. Tudom, hogy igaza van, nincs is mit ragozzak ezen. Nem akadályozom meg, hadd járkáljon, hadd menjen amerre akar, én maradok leroskadva a helyemen. Próbálom felfogni, amit mond, hogy segítséget kért, hogy kitől, hogy ki rohant el és ki nem. A „Liam párja”-ra felkapom a fejemet, groteszk mód mosoly születik ajkaimon, hogy aztán le is biggyedjenek azok, belehalva az emlékbe, ahogy azt hittem, hogy elveszítjük Liamet.
- Belső vérzése volt. Biztos vagyok benne. Meghalhatott volna, ha nem kapja meg azt a fiolát. A párjának lett volna oka miért sírni. Szörnyű volt! Tudtam, hogy nem segíthetek rajta. Rajta sem. - temetem kezembe arcomat. Nem haragszom én Sebastianra és erre a Scarlettre sem, sőt, a tanárnőre sem. Történt, ami történt, nem baj, hogy nem jöttek el értünk. Legalább nem lett nekik is bajuk. Így kell hozzáállni. Kellene.
- Hajótörés volt, de biztosan nem baleset. – emelem fel a fejemet. Tekintetem telve van haraggal, váddal és gyűlölettel. Nem tudom mi történne, ha Carrie-Ann a közelembe kerülne. Azt hiszem, hogy nem tenné ki az ablakba, amit kap. Nincs mentsége, a szememben semmi nem lenne. Nem tudok elképzelni legalábbis semmit. Persze nem is tudom az okait, nem ismerhetem őket, de nem is akarom. Ez is egy szeg volt a lelkem koporsójában. Hogy megszerettem őt, s utána derült ki mindaz, ami.
- Az már az első felderítéskor kiderült, hogy valaki játszik velünk. Elmentem, mert el kellett mennem, kötszer kellett, holmik, ruhák, hát nekimentünk a szigetnek, Sylvievel, Felicityvel, Josieval, Liammel és egy Bryce nevű X-Mennel. – Bryce emlegetésére megforgatom a szemeimet. Na őt még mindig egy balfácánnak tartom.
- Josie be volt szívva, próbáltam megmenteni, de majdnem kitörtem miatta a bokámat. Beleestem egy verembe, így nem láttam, hogy mi is történt, de amennyiben bízhatok egy drogos véleményében, úgy Liamet a fának reptette valami tüzes képességű személy. Szóval csak a mi képességeink nem működtek, de az övék igen. - arról nem beszélek, hogy mennyire elöntött a kétségbeesés, amikor azt hittem, hogy többé nem tudok majd táncolni. A bokám miatt. A fájdalom erős volt, sosem élem még át olyasmit. De most azt kívánom, bár fájna még. A testem inkább, mint a szívem. Ezt még nehezebben viselem.
Ültemben felhúzom a lábaimat, átkarolom őket és előre-hátra kezdek hintázni megint. Nem akarok sírni, de a könnyek utat találnak beszéd közben. Gyenge vagyok, elveszett.
- Nem állt közénk. A koncert jó. A kedvencem. Jobb, hogy nem jöttél. Ha téged kellett volna.. ha a te lábad.. a te sérüléseid.. Seb, belehaltam volna! – remeg meg a szám széle. Ideje kimondanom. Nem tudok így továbblépni, erre rá kell jöjjek. Bár tény, hogy szerintem amúgy sem sikerülhet soha.
- Így hívják, igen. - bólintok, mert könnyebb a száraz tényekbe kapaszkodni. Nem tudom, hogy Josie honnan üzenhetett, velünk nem volt, szóval..
- El kellett volna vennem a rádiót. Nem szúrni, hanem azért küzdeni. Hogy hallhasd a hangomat, hogy az én üzenetem legyen. Hogy.. hogy ne kelljen ölnöm. De én leszúrtam azt a férfit, precízen, nyakon. - megborzongok. Szinte érzem, ahogy ragacsossá válok a vértől, a tenyeremet bizsergeti a fegyvernek használt bicska. Undorodom magamtól, a gyomrom forog. Homlokomat felhúzott térdeimre támasztom, mert nem akarom, nem merem megfigyelni Sebastian arcvonásait. Összeroppannék ennél is jobban, ha meglátnám rajta saját undorom testvérét. Félek, hogy mit gondolhat rólam ezután.. És akkor még arról nem is beszéltünk, mekkorát buktam a segítő szándékommal is.
Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeCsüt. 11 Szept. - 19:55

Nique & Seb  




- Szívem te ültél volna a fenekeden, ha velem történik valami? Nehezen tudom elképzelni rólad. – Nem nevetem el magam, már csak azért sem, mert tehettem volna többet, de látszik, hogy a korom ellenére nagyon is messze állok attól, hogy X-men legyek. Szeretem őt, ahhoz viszont nincsen affinitásom, hogy még erőt is vegyek magamon hogy túllépjek az akadályokon. Továbbra is zavartan motyogok, szégyenlem magam, és inkább felpattanok, hogy elkezdjek járkálni, róni a köröket a szobában, hátha így csökken a feszültségem.
- Amikor nem volt rólatok hír, elkezdtek kutatni, de nekünk nagyjából semmit nem mondtak. Mindenki össze volt törve, én meg egy hirtelen vezérelt ötlettől szóltam Mikhajlova tanárnőnek. Kátya, tudod. Legalábbis én azt hittem, hogy közvetlen, de sikerült úgy összevesznünk, hogy Scarlett, Liam párja el is szaladt, én meg utána. De miattam volt az egész. Mindegy is most már, de tudom, hogy erősebbnek kellett volna lennem, csak... kisiskolásnak éreztem magam nélküled, és mindenre ugrottam. Borzasztóan sajnálom Nique. Talán ha nem kapunk össze, akkor már pár nap múltán itthon lettél volna... – Tovább hallgatom őt, ezúttal már nem ülök vissza, időnként kinézek az ablakon, amin át a birtokra lesandítva azt tapasztalom, hogy egy fokkal jobb már a hangulat. Úgy döntök, hogy itt az ideje ténylegesen visszakérdezni, hogy rajta is azt látom, hogy képes beszélni. Végre, annyira vártam, hogy meg tudjak mindent.
- Elárult? Hát nem baleset volt? Nem hajótörés? – Szörnyűlködök egy sort, riadtan figyelem a szavait, Felicity bár a múltam része, most már barátként sem tartom számon, ugyanúgy aggódom érte, mint bármely más iskolatársamért. Másodlagosak Nique után, és ebben szerintem nincs is logikátlanság. Ő az életem, nélküle semmmi vagyok. Ellenben elégedetten bólintok, amikor meséli, hogy milyen ügyesen próbált helytállni a gyógyításban. Tudtam én mindig is, hogy mennyire figyelmes, és önzetlen, nem is értem, hogyan képzelheti, hogy nem jó ember.
- Ez megint arra utal, hogy... valami természetfelettivel kerültetek szembe, igaz? – Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan sikerült eljutniuk addig a pontig, hogy ölnie kellett. Csak attól félek, hogy ha ez ismét képbe kerül, akkor megint össze fog zuhanni. Visszaülök hát mellé, és megfogom a kezét. Talán most már ha beszélt róla, el tudja fogadni, hogy más út nem volt, nem lehetett, és Slyvie ott volt vele, ha én nem is tehettem. Végigsimítok finoman az arcán, nem csak szerelmesen, szeretteljesen, mert annyira csodálom őt, hogy ilyen erős, így képes csapatban gondolkozni. Nem tudom, hogy én hogy álltam volna helyt.
- Többségében egyedül. Az első pár napban így volt. Aztán próbáltam másokkal beszélni, akiknek szintén eltűntek barátai. Alig aludtam. Végre rád találtam, és mi áll közénk? Egy koncert. – Rázom meg a fejemet, annyira banális. Nem akartam én sosem rá akaszkodni, de ott akarok lenni, ha veszélybe kerül. Nyelek egy nagyot, aztán bólintok, válaszolok inkább a kérdésére. – Amíg a keresés folyt, megnyíltak a fogadószobák számunkra. Az egyik X-Men, Bellesandra egy türelmes, vidító fiatal csaj próbált beszélni a betévedőkkel. Váltottunk pár szót, és bár folyamatosan azt indítványozta, hogy beszór némi tündérporral, erről sikerült lebeszélnem. Helyette Scarlettel próbáltunk beszélgetni kicsit, és amikor Kátyával... nem jött össze, kimentünk a vízre, csak ketten. Még... fogtunk is egy jelet, Josephine-től, azt hiszem így hívják, de nem derült ki semmi, mert gyorsan elment az adás...
Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeSzer. 10 Szept. - 23:01



Seb &  Nique





- Nem lett volna szabad! – riadok meg, s csapok oda neki, vállára ütve rá, így fenyítve meg azért, mert meg akart keresni. Most megint jön az, hogy majd' belehalok még csak annak a gondolatába is, hogy Sebastiannak bármi baja lehetett volna. Ebből a féltésből születik a cselekedetem is, nem azért, mert komolyan bántani akarom.
- Ha téged is elrabolnak, meg megtámad az a szamuráj, aki minket, akkor ne tudtam volna ilyen erős maradni. Itthon kellett volna maradj! Ki engedett utánunk? – vádolom meg aggódásom és utólagos félelemtengerem közepette valamivel, amit ki se kéne mondanom. Mindenesetre meglepne, hogyha ez az akció legális lett volna, viszont az is meglepne, hogyha nem. Mármint.. elvégre megleltek minket, nem? Kereshettek az elejéről, ugye? Súlyosan megzuhanna a bizalmam a rendszerben, hogyha ennek ellenkezője derülne ki.
- Nem tudom, hogy mi történt vele. Mély volt a seb, felszakadt bőr, megszakadt izmok, sok vér, talán csonttörés. Segítenem kellett, szerettem volna, de nem volt kötszerünk. Sylvie segített, meg Carrie-Ann. Ők nem sérültek meg. Viszont ott volt Felicity is. A lány a múltadból.. csúnya sebbel. Carrie-Ann látta el, míg én Liam fejét kezeltem, hogy aztán együtt próbáljuk megmenteni Dave lábát. Carrie-Ann elárult minket! – állok itt meg egy pillanatra és morranok fel dühösen. A csapongásom a múlté, most van helyette a tárgyilagos történetmesélés, mint valami narráció. S ha már itt tartunk, a legfontosabb kimaradt. Gyorsan pótolom is.
- Nem voltak meg a képességeink.
Ha meglettek volna, akkor csak megkeresem Jethrot és minden meg van oldva. De így elég nehéz volt.
Könnyebben nyílok meg úgy, hogy kívül igyekszem helyezni magam az egészen. Törökülésbe helyezkedem, próbálok úgy gondolni erre, mint valami filmre, de mégis forog tőle a gyomrom. Gyengének érzem magam, semminek. Sebastian nem kérdez, csak marja a bűntudat én meg megint elakadok. Pedig ki kellene beszéljem magamból a dolgokat, mert ennek így nem lesz jó vége. Sosem voltam tüskegyűjtő, de ez egy egész töviskoszorú a lelkem körül. Meg kéne szabadulni tőle, de hogyan? Nem tudom. Csak beszélek, megállok, beszélek, megállok. És próbálok erős maradni, ami így ennyi idő után nagyon nehéz.
Szórakozottan szedegetem a bőrt a karomról, szinte folyamatosan hámlok a szigetre kerülés óta. Mindennap újra és újra leégtem, hogy aztán lejöjjön a bőröm, majd legyen minek megégni megint. Nem sok árnyékban válogathattunk, hogyha tenni is akartunk valamit.
- Kivel voltál, míg én.. én ott? – valahogy megnyugtatna, hogyha megtudnám, hogy legalább ő szociális életet élt. Én is tettem, csak nem normális körülmények között. Viszont a kérdés a keresésre is vonatkozik.
Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeSzer. 10 Szept. - 17:58

Nique & Seb  




  A képtől nem kapok választ, mást, mint az a kislány, akit Nique egyszer megidézett nekem, gyermekkori önmaga. Nem jövök zavarba, nem is érzem mindezt próbának, sokkal inkább a drágám részének. Egy olyan káprázatnak, akinek akár ezerszer is elismétlem, hogy mennyire oda vagyok egyetlen szeretetreméltó utódáért, még ha ő nem is tudja az oltárhoz kisérni. A valódi kijelentés szó nélküliségén nem akadok fent, nekem egy bólintás is százszor többet jelent annál, mintha az nem lenne. Ahogyan sejti, a felnőtt kort mindenképpen meg akarom várni, számomra viszont nagyon is fontos, hogy tudja; van egy jegyese, akinek már csak ő kell, és úgy elég, ahogyan van. Mi férfiak legjobb tudomásom szerint nem nagyon hordunk eljegyzési gyűrűt, vagy ha együtt vesszük meg a véglegest, amit majd át fogunk venni a másik kezünkre, de az más, mint amivel megkérjük a szeretett lány kezét. Egyenlőre elég az, amely most rajta van, már ennek is nagyon örülök. Egy pillanatig hallgatásba burkolózunk, aztán legnagyobb meglepetésemre elkezd belőle özönleni minden, amit eddig elfojtott. Ez csakis jó lehet. Már az elején is úg találtunk egymásra, hogy bármilyen rossz kedvünk volt, beszélgettük a másikat. Csak a kommunikáció lehet a helyes út. Most már az ágyon ücsörgünk, ám a kezdetekkel ellentétben, amikor még ismerkedtünk, most nem tartjuk a távolságot, hiszen már többször bizonyítottuk: szeretjük egymást, jóban rosszban. Ezúttal a rosszban. Elhallgatok, és iszom a szavait, kellenek az információk. Én is cefetül éreztem magam, ám ahogyan az sejthető volt, meg sem közelítették a szenvedéseim az övét.
- Édesem... – Sóhajtok fel, eltörve a készülő mondatomat, mégis megpróbálom folytatni, és ezúttal nem megszakítva holmi simogatásokkal, nem lehet mindent a puszikkal-simikkel tarkítani. – Kétlem, hogy valaki neked akart volna üzenni. Biztosan másoknak is voltak barátaik, akiktől messze szakadt. Nálad jobb embert pedig sosem ismertem. Ne hibáztasd magad.. kérlek! – Hiú ábránd, hiszen olyan törékeny a lelke, ám biztos vagyok benne, hogy mindenkinek csakis az erőt tudta adni, akikkel együtt ragadt azon az átkozott helyen. Tovább hallgatom őt, és megpróbálom vizuálisan is elképzelni, hogy mi történhetett, elsőként mintha balesetnek tűnne, ahogyan történt. Csak kérdés, hogy ezt feszegesem, vagy sem...?
- Azt hiszem már mondtad, rémlik. – Bólintok, ám továbbra sem akarok közbevágni, hallgatom a szörnyűségeket, egyenlőre továbbra is szimpla hajótörésnek tűnik, a szimpla alatt viszont nem értem, hogy akkor miért nem találtuk meg őket. Viszont ez nem az én dolgom, majd a tanári kar megoldja, sokkal jobban számítanak, amiket el kellett szenvednie.
- Sajnálom, hogy nem voltam elég erős, hogy megtaláljalak. Megpróbáltam. Én akartam... de gyenge voltam. Én is elbuktam.. – Hozzámbújik, ám ezúttal nem érzem úgy, hogy megérdemlem.  Ismét oda jutottam, hogy nem nehéz abban hinnem, hogy méltó vagyok a figyelmére. Mint kapcsolatunk elején, amikor bármilyen rossz is volt a kedvem, ő mindig közeledni próbált, még ha úgy véltem is, haragban kell lennem a világgal. Nem tudom lerázni a bújását, ám lehajtom a fejemet. Egy igazi férfi többet tett volna a szerelméért.
Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeKedd 9 Szept. - 21:52



Seb &  Nique





Ez csak gesztus, a kivetített apa-kép nem szól semmit, nem moccan, nem bólint, de nekem sokat jelent, hogy Sebastian feltette azt a kérdést, amit. Megölel, ringat én pedig csak hagyom, hogy elússzon Étienne képe a semmiben. A szavait hallva felpillantok, ruhám ujjával megtörlöm a szememet, arcomat, mjd bólintok. Ez válasz, nem szóbeli, de válasz, ennél igenlőbb nem is lehetne. Jelen pillanatban komoly gondot okozna az, hogy reálisan lássam a dolgokat, gyerek vagyok még a törvények szerint, nem mehetek férjhez, de nem érdekel. Nem azonnali esküvőt mondott, csak megkérte a kezemet. Csak. Nem csak. Ez az a biztonság, amire most szükségem van, rábólintok hát, nem csak azért, mert nem vagyok józan ítélőképességem teljes tudatában, hanem azért is, mert szeretem őt.
Maradok térdelve, hagyom, hogy a gyűrűt az ujjamra húzza, ha ugyan még akarja, majd szórakozottan forgatni kezdem azt, miközben lassan megtalálom a hangomat.
- Minden olyan jól kezdődött. Szépen sütött a nap, napoztam egy csomót, Sylvievel voltam, próbáltam megismerkedni másokkal is, kapcsolatokat teremteni. Ahogy beszéltük, hogy kellene. Mark nem volt ott, nem tudtam a táncról beszélni vele. Aztán egyszer csak jött az a vihar, hirtelen hideg lett, s már csak arra emlékszem, hogy valami a képembe robban a kettétört hajóból. Sylvie, Dave, Jethro.. mindenki a hajó másik felében rekedt, egyedül maradtam. Megijedtem, féltem, nagyon. Biztos vagyok benne, hogyha ott lettél volna, akkor te is a másik felébe kerülsz. Tudod, hogy ez jel lehetett? Mármint az én hibám. Mindenki, aki fontos nekem távol kerül tőlem. Nem vagyok jó ember.. talán így akarnak üzenni nekem, nem? – nem akadozbnak a szavaim, egészen tárgyilagosan vagyok képes beszélni. Talán azért van ez így, mert amíg beszélek, addig sem zokogok. Mindenesetre nem nézek fel, csak akkor, amikor a kérdésemet felteszem. Majd ha választ kapok, csak folytatom tovább. Egyszerűen ki kell mondjam ezeket a dolgokat. Megfulladok tőlük.
- Egy ajtón eveztünk ki a partra, Tatit fektettem rá, mert fájt az oldala. Nem tudtam segíteni neki, de másoknak próbáltam. Apám boncnok volt, nem meséltem? Tudok sebet összevarrni. Sok mindent tudok a testről, de az.. az a láb.. Dave lába.. Jaj Seb, iszonyatosan nézett ki! – itt fogy el a cérna, s önt el megint a csend. Nem tudok erről beszélni, mert ez az első kudarcom a szigeten. Talán ha kérdezne.. ha érdekelné.. de így nem megy tovább. Csak hozzábújok még mindig a földön térdelve és újra megindulnak – ezúttal csendben – a könnyeim.


A hozzászólást Dominique R. Beaulieu összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 10 Szept. - 22:40-kor.
Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeKedd 9 Szept. - 17:49

Nique & Seb  




♪ When There Was Me And You ♪

 Végülis kézenfogva, vagy sem, felérünk a szobámhoz, ahol csak feltárom az ajtót, de nem lépünk be. Pontosan azért, mert most már magamtól is tudom, onnantól kezdve, hogy megláttam őt teljesen maga alatt, hogy nem ezen fog múlni. A szobácska szépen fel van díszitve, talán csak a magam örömére, hogy elhiggyem, hogy visszahúzhatom az illúziót, ami egykor volt. Most már a semmivé lett, nincsen többé. Szeretem, még így hogy ismét meghalt a lelkének egy darabja is, de nem erőltethetek semmit. A padlizsánharcos kislány talán sosem jön már elő, ezzel kell együtt élnem. A szerelmet nem osztogatják ingyen, én mégis kaptam, nem fogja az eltörölni, hogy most milyennek látom. Ha így nem kellek neki, akkor azt magamban fogom elrendezni.
A fejrázása alapján egyértelmű, hogy máshogyan gondolja, ezt el is fogadom. Nem tudom, hogy ennek mi lehet az oka, kár is firtatni. Talán velem van baja, talán erről szó sincsen, és ő nem tud a tükörbe nézni, minden elromlott már. Felsóhajtok, ahogyan bólintok, és ha eddig fogtam a kezét, most elengedem. Ő tudja, hogy kibe szeretne kapaszkodni, ezúttal nem én vagyok. Talán ez a büntetésem, amiért olyan csapodár életet éltem, meglett a böjtje. Kaptam egy cseppnyi megváltást, hogy aztán mindent elveszítsek. Nem tudom, hogy valaha fog ez változni, részemről nem, valahol egy részem még reménykedik, hogy ez csupán holmi rémálom, amiből felébredhetek, és ott folytathatjuk, ahol még régen abbahagytuk. Itt és most nem tehetek semit. A nagy kérdést felteszem, mert fel kell tennem. Vele éltem volna le az életem, ha ő is úgy akarja. Lehetnék rá tekintettel, hogy ne rójak rá újabb terhet, ám ez az üzenet szívből jön, hogy tudja, nem számít mit tett, ez vagyok én, vele mindig őszinte. Talná nem voltam mindig tapintatos, most sem igazán, de akarom, hogy tudja, nekem mindig ő marad az eszményi társ, az, akire feleségként tekintek, bármi is a neve, ha a barátnőjével alszik, akkor is.
Ő is mellém rogy, ami talán jó jel is lehet. Hogy van még számunkra remény. A felsejlő alak láttán nagyot nyelek, beszéltünk már erről, akkor közöltem, hogy az egyetlen kérdés csakis az áldása lenne. Tudom, hogy az alak csak a drágám képességének kivetülése, ám ha nem akarom megsérteni, úgy kell tennem, mintha az igazi lenne. Felállok a térdeplésből, hiszen az apa előtt nem térdepelhetek, és megismétlem a kérdést, immár neki, áldását adja-e ránk. Bármilyen választ kapok, lehuppanok végül a földre, rákulcsolom ujjaimat a drága szerelmemére, és úgy ringatom, mint egy kisgyereket. Ha véletlenül igenlő választ kaptam volna, akkor ráhúzom ujjára a gyűrűt.
- Mindig szeretni foglak.  – Súgom oda, ha már a nyakamba borult. Nincs itt szükség több szóra, vagy akár csókra, de feltartani sem akarom. Végül felállok, és a karomba kapom, hogy visszavigyem a szobájába.
Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeHétf. 8 Szept. - 22:14



Seb &  Nique





Tudom én, hogy mások a prioritások, nem is várom el senkitől, hogy úgy lássa a világot, ahogyan én. Az egyének másmilyenek, ettől szép a világ, ettől szerettem és ettől nem omlottam a meglévőnél jobban össze apám halála után itt az iskolában. Volt mire figyeljek, sok új inger ért és jó volt ez így. De most, most túl sok lett már.
A könnyeim már nem mossák arcomat oly szaporán, de ettől még nem tudok megszólalni. Cselekszem, amire Seb késztet, nem érzem rángatásnak, megyek vele, hagyom, hogy vezessen és közben igyekszem kiüríteni az agyamat. Elég rémesen festhetek, szégyellem magam, amiért így közlekedem a folyosókon, de nem tudok mit csinálni. A kupolába nem lett volna szabad felmennem, ott estem véglegesen szét.
Megcsapja orromat a virágillat, meglepődöm, elkerekednek a szemeim. Legalább annyit sikerül elérnem, hogy elapadjanak könnyeim, s csak állok a küszöbön megkövülten, hogyha pedig Sebastian be akarja csukni utánam az ajtót, akkor picit beljebb araszolok. Teljesen elképeszt a látvány, nem tudom befogadni, felfogni, s bár tetszik, annyi bennem a feketeség a múlt hónap történései miatt, hogy mosolyom meghal még azelőtt, hogy megszületne.
Megázom a fejemet. Nem szeretnék itt aludni, de nem azért, mert külön ágyban kellene lennem, vagy azért, mert félnék Sebbel egy ágyban álomra hajtani a fejemet. Egyszerűen úgy vélem, hogy Sylvienek is szüksége van rám, s bár a depressziómat adhatom csak át neki, mégis együtt éltük át mindezt a hajós szörnyűséget, s mellette szeretnék lenni. Tudom, hogy ő megért, s nem fél tőlem. Átélte azt, amit én. De Seb.. Sebet nem akarom kitenni a drámának. Viszont mivel nem mondok megint semmit, nem nagyon jöhet rá, hogy mire is gondolok. S már nem is jön el a magyarázkodás ideje, ugyanis itt az újabb kérdés, melyet egy letérdelés előz meg.
Nincs ezen mit szépíteni, nemes egyszerűséggel térdre rogyok előtte, mint akinek kiment az erő az összes tagjából. Tenyerembe temetem arcomat s újra sírni kezdek, viszont más is történik ezzel egy időben. Megjelenik valaki a szobában rajtunk kívül. Édesapám, az utolsó vidám korszakában azokból, amit a halála előttről őrzők róla. Nem tudatosan rángatom elő a múltból, de ha Sebastian elgondolkodik, akkor rájöhet az okra. Egy lányt az apjától kell megkérni.
Nem mondtam sem igent, sem nemet. Apám képe marad, magam mögé idéztem, így nem látom. Könnymaszatos arccal nézek fel Sebre, közelebb topogok térdeimen hozzá, s a nyakába borulok. Ez is egy válasz, a közeledés. Most többre nem telik, de talán.. talán ezt is érti majd.

Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeHétf. 8 Szept. - 20:20

Nique & Seb  




♪ I Surrender ♪

Csak annyit tudok, hogy nem kezdték el hangosan reklámozni, hogy valaki meghalt, elképzelhető, hogy elkaptam arról mondatot, hogy David nincsen a visszatérők között, de őszintén szólva csak a párom léte, vagy nemléte érdekelt. Túlságosan elvette az eszem a féltés, a rajongás, hogy bárki mással foglalkozzak. Tűkön ülök, amióta csak megvan a hír, hogy közelednek.
Most itt van velem, és majd megszakad a szívem, hogy ilyennek látom. Ő is kihozta belőlem a törékeny, ingatag lábú Bambit, pedig a jelenlétében mindig próbáltam kemény, határozott lenni, még akkor is, ha ez veszekedéshez vezetett. Azt kérte, hogy ne adjam fel önmagam, nem tettem, ennek sokszor konfrontáció lett a vége, mások vagyunk. De nem várhatja el tőlem, hogy foggal-körömmel ragaszkodjak az elveimhez, ha azoknak ő az ára. Bármit feladnék, ha tudnám, hogy azzal boldoggá teszem. Bátran felvállalom, hogy ha ezzel valaki külsőleg papucsnak hisz. Elmázolom a könnyeimet, amelyek lassan az ajkaimba csöpögnek, sós ízt kölcsönözve nyelvemnek. Furcsa érzés, talán gyerekként sírtam, vagy amikor úgy orrba rúgtak, hogy még az orrnyegem is megrepedt a francia box közben. Hónapokig készültem arra a meccsre, menőnek hittem magam. Az összecsapás tíz másodpercig sem tartott, leszerepeltem. Mint ahogyan ezzel a drágával itt. A saját vágyaim vittek előre, és bár próbáltam figyelni az érzéseimre, sokszor úgy tűnt, többet akarok, mint amennyit adok. Talán a félelem vezetett, attól, hogy bármikor elveszíthetem, ezért akartam magamnak őt. Pedig amit az elmúlt hetek mutattak, rá kellett jönnöm, hogy ha a szíve az enyém, akkor nem kell attól félnem, hogy elveszítem. A kulcsát örökbe adta.
Nem ölelem át ismét, csupán a kezemet nyújtom, de csak azért, hogy felsegítsem, támogassam. Ha elhúzná, nem erőltetem a dolgot. Ha szükséges, akkor átkarolom a derekát, hogy ne tántorodjon meg. Tudom, hogy rengeteg dolgot mondhatánk egymásnak, de ez nem az a perc. Most csak az számít, hogy tudja rólam, hogy nem csak itt vagyok, ám itt leszek, ameddig csak világ a világ. Bármit is tett. Még ha jó nagy barom is voltam, mellette csiszolódom, vállok azzá, akinek a születésem folytán lennem kellett volna.
Felvezetem a szobámba, és megállok előtt. Feltárom, hogy be tudjon nézni. Kicsit utána néztem, hogy milyen virágokat kedvel, olyanokkal beszélgettem, akik nem mentek el a szigetre, de lányként ismerhették őt. Ezekkel a virágokkal van tele a szoba, de hogy félre ne értse, nem valami buja szerelmi fészket rendeztem be.
- Akkor alszol itt, amikor csak akarsz. Külön ágyon. – A saját ágyamon észreveheti a saját fényképét, hogy azt honnan szereztem meg, legyen rejtély. Még nincsenek szobatársaim, de hetekig küzdöttem rajta, hogy még ne is legyenek egy darabig. Végül úgy döntök, hogy semmi értelme halogatni a dolgot. Biztos vagyok a nemleges válaszban annak ellenére, hogy már többször beszéltünk a dologról, de úgy vélem a szigeten tett utazása a saját magába vetett hitét is megingatta. Tudom, hogy lehetnék ennél romantikusabb, egyértelmű. Ám úgy vélem, talán pont ez adhatná vissza neki mindazt. Annyiszor tévedtem már vele kapcsolatban, hogy inkább pesszimista vagyok. Szeretem, semmit nem fog változtatni a válasza. Letérdelek, és előhúzom a gyűrűt. Nem puccos, nem világmegváltóan drága, egyszerű szép aranygyűrű, a közepén egy piciny kék kővel, lapis lazuli.
- Dominique R. Beaulieu, csak egyetlen szóval válaszolj. Leszel a feleségem?
Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeVas. 7 Szept. - 21:03



Seb &  Nique




Broken angel

Elég érdekes lenne, ha kiderülne, hogy nem tud senki halálesetről. Furcsa dolog az, hogyha odakerül a szigetre iksz személy és eggyel kevesebb jön haza. Nem indulnak meg vajon a találgatások? Csak számomra érdekes és szívet tépő az, hogy elvesztettünk valakit? Ha nem is halt meg.. de hol van? Miért nem foglalkozik vele senki? Dühös vagyok mindamellett, hogy borzasztóan kétségbeesett és elveszett is. Nem csak emiatt. Az egész szigetes történet kifordított önmagamból.
Nem látok át a könnyeimen, de jobb is ez így. Ha látnám, hogy őt is megríkattam, akkor talán addig futnék, amíg el nem hagyom a lábaimat. Elég rossz érzés, hogy momentán olyan, mintha mindenkinek csak bajt, fájdalmat okoznék. Csak kapaszkodom Sebastianba, megremegek a kedvenc becenevem hallatán, majd elszakadok tőle, s a fal mellett gömbölyödöm össze. Nem tiltakozom, ha átölel, de nem kezdeményezek ölelést. Eléggé olyan vagyok, mint egy darab tereptárgy, mely félő, hogy menten atomjaira esik. Legbelül már megtörtént velem. Semmi vagyok. Semminek érzem magam.
Eljutnak hozzám a szavai, de csak nagyon lassan reagálok rájuk. Bizonytalanul bólintok, beleegyezőn, birkamód. Nem megy más, nem tudok vezetni, nem tudom kitalálni mit kéne tennem, elég volt. Sok volt. Nem vagyok ehhez eléggé erős. Szinte sajnálom, hogy tudok még táncolni, hogy nem ment tönkre teljesen a bokám. Megérdemeltem volna. Nekem kellene szenvedni, hisz gyilkos lettem. Nem tudom kezelni ezt.
Nem jön ki hang a torkomon, a zokogás is csendesül, a könnyek bár nem apadnak el, s a remegésem is megmarad, de egyelőre némán ülök, s várom, hogy beleegyezésem után mutassa, amit csak akar. Félek. Nyilván így jön ki rajtam a szigetes stressz, túlzásba esettnek is tűnhetek, de ez a poszt traumatikus anyám tyúkja lehet, amiről mintha halványan hallottam volna apám egy ismerősétől, amikor gyerek voltam, s a konyhában lébecoltam, míg ők beszélgettek. A férfi katona volt, egy katonatársáról mesélt. Nos, én nem vagyok katona, de ettől még kiborultam. S nem látom a fényt az alagút végén. Pengeélen táncolok.
Szeretem Sebastiant, de ezért is félek most. Mert nem akarom bántani. Mindennél fontosabb nekem, de vajon megérdemlem-e, hogy szeressen? Vajon mikor undorodik meg tőlem? Hiszen öltem. És elbuktam.. irtózatos.

Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeSzomb. 6 Szept. - 13:20

Nique & Seb  




♪ Unchained Melody♪

Nehéz megszólalnom, még sosem láttam ennyire összetörve. Akkor sem, amikor az édesapja halála került szóba. A legrosszabb ezen túl, hogy fogalmam sincsen, hogyan kéne ezt kezelnem. Nem volt senkim ezen a nagy világon, akiről gondoskodhattam volna, vagy rosszkedvűnek lássam. Nagyjából semmit nem tudok kezdeni a helyzettel, csak a szeretemet, szerelmememet tudom adni, valahogy ösztönszerűen, de hogy ezt hogyan kéne kifejeznem, hogy ne legyen olyan, mintha számomra teljesen mindegy lenne. Cikáznak bennem a gondolatok, hogy ha majd visszatér, milyen szuper életünk lesz, és bele sem gondoltam, hogy még nálam is jobban szenved, pedig logikus. Nem engem raboltak el, csak a többiekről, akik a buszról leszálltak, nem volt számomra ennyire szívbemarkoló, hogy mi is történt velük. Ha jobban tudnék barátkozni, biztosan kifaggathatnám az ismerőseimet, hogy mi történt. Így csak arra tudok hagyatkozni, hogy lesz elég erőm ahhoz, hogy kitaláljam, hogyan gyógyíthassam meg a drágám törött lelkét.
Fürkészem a rezdüléseit, mintha lenne rá esélyem, hogy a pillantása elárul bármit is, vagy utal arra, hogy mit lenne jó tennem, de semmi összefüggést nem tudok az egészből kilátni. Nem tudok halálesetről, arról elég komoly visszhangok lennének, de abból, amit mutat, volt véres cselekmény, vagy legalábbis erőszak bőven. Ilyen formán nem is tudom, hogy mit keresek az iskolában, hiszen a képességem folytán nem is vagyok arra, hogy csapatban dolgozzam, és a jellemem is eddig többnyire az önzőség határát karcolgatta. Nem is kell megszólalnia, már azt is aranyos dolognak könyvelem el a részéről, hogy visszaölel, kapaszkodik, és legalább megpróbálja rámtolni a lelke terhét. Mérlegelem a hallottakat, egyenlőre még nem mennek az összefüggések, csak azt tudom kihámozni, ami logikus lehet, miszerint sok volt a sérült, illetve a vége üti meg a fülem, hogy ölnie kellett.
- Kismacs... – Csordul le egy könny az arcomon, ami oly hihetetlen, még soha nem sírtam senkiért. Akkor sem, amikor a családomra gondoltam, amikor Alice elhagyott, és soha egyetlen lányért sem. Nem csupán a szerelme az, amely magához köt, mint emberért tudnék meghalni, és megtenném itt, most, ha egy kicsit is jobb lenne a kedve. Bárcsak tehetnék valamit. Elengedem, amikor kitör, alig látok a könny függönyén át, azt érzékelem, hogy lecsuklik gugolásba. Megköszörülöm a torkom, nem nyújthatok most valami férfias, bátorító látványt, megállíthatatlanul törnek ki belőlem az érzések. Nem számít most a múlt, hogy mi történt, csak az, hogy most itt van, hogy szeretem, és visszajött. Most ugyan viaskodik az érzéseivel, de érzem, hogy nem velem van baja. Önmagával. Leülök én is mellé, ha nem akarja, hogy átöleleljem, hát nem teszem meg. Azon tűnődöm, hogy talán elvonhatnám a figyelmét, viszont azzal meg nem oldom meg a problémát. De... érezheti azt, hogy más is létezik a világon.
- Mutathatok neked valamit? – Kérdezem, és nem baj, ha nem válaszol, vagy csak később, remélem, hogy legalább a kíváncsiságát fel tudom kelteni.
Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimePént. 5 Szept. - 21:41



Seb &  Nique




Empty

Nem tudok erőt venni magamon. Egyre csak azok a képek járnak a fejemben, melyeket látni sem akarok, de melyek mégis meghatározzák az összes emlékemet. Szavak pattognak ide-oda, kergetik egymást koponyámban és nem tűnnek el, nem mennek sehová. Érzem én, ahogy valaki átölel, s már a szívdobbanásából tudom, hogy ki lehet, mégsem bírok megfordulni. Megfeszülnek izmaim, minden ízemben kővé dermedek, hogy aztán egy pillanattal később szinte szó szerint rongybabaként omoljak Sebastian karjaiba, belefordulva az ölelésbe.
Régen volt, tán igaz sem volt az a veszekedés, nem gondoltam vele azóta, hogy kitört a vihar, s bár most eszembe jut, nem képes kitörölni az emlék fejemből az újabbakat. Túl sok volt, túl mocskos, túl tömör. Semmi fegyverem nincs a rosszkedv legyőzése ellen, mint az, hogy belekapaszkodom abba, akit szeretek, akinek talán nem vagyok elég, akivel talán nem illünk össze, de aki segített abban, hogy túléljek, hogy erős legyek, hogy hazajöjjek. Haza. Én. De miért nem mindenki? Miért nekem járt megint? Étienne.. Dave.. nem-hitt-isten az égben, mondd, miért?
Borzasztóan csalódott vagyok amellett, hogy szomorúnak és mocskosnak is érzem magam. Carrie-Ann árulása nem maradt véka alatt, s bár próbáltam megérteni őt, bárki látja lelkemet, én próbáltam,  mégsem sikerült. Amennyire megkedveltem, olyan erővel szakította ki lelkemből a történések sorozata, s emiatt is, meg még nagyon sok más dolog miatt is úgy érzem, hogy minden egyes szívdobbanásnál fel-felszakadnak a lelkem sebei. Örülhetnék az életnek, de nem tudok. Így nem. Hisz elbuktam, több soron.
- Itt.. - kezdenék bele valamibe értelmesen, de nem tudom folytatni, összekuszálódik bennem minden, csomó kötődik a gondolatfonálra, gabalyodnak bennem a szavak, hogy míg zokogva-fuldokolva kapaszkodom Sebastianba, a fejére borítsam minden lehetetlen megfogalmazásomat.
- Akartam, de nem ment. Segíteni kellett volna. Súlyos volt a seb, ápoltam. Őt is. Mindenkit. Liam majdnem meghalt. Sylvie feje.. Dave lába.. a verem, a bokám.. a nyílvesszők, a börtön.. Itt vagy, nem voltál ott! Jó, hogy nem. De mégsem. Embert kellett öljek.. gyilkos vagyok.. nem tudom. Seb én.. én.. semmit sem tudok. Én még én vagyok?
Nem figyelek arra, hogy mit hadoválok összevissza, egyszerűen csak mondok mindent, ami eszembe jut, egyszerre vagyok haragos, bánatos, minden, ami lehetek. Hirtelen tépem ki magamat Sebastian karjai közül, s hátrálok el tőle, hogy aztán hátamat a falnak vetve mindkét kezemmel hajamba túrva csússzak guggolásba, s bezárkózva a saját világomba mantrázzam a szavakat.
- Gyilkos.. szörnyeteg.. elbuktam.. nem vagyok jó, nem vagyok..

Vissza az elejére Go down

Sebastian Carlson
mutant and proud

Sebastian Carlson
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeCsüt. 4 Szept. - 17:31

Nique & Seb  




♪ When I'm With You ♪

 Fellélegeztem, amikor megtudtam, hogy vége, megvannak! Scarlettel visszajöttünk, de azóta sem találtam a helyemet, valahol furdalt a lelkiismeret is, hogy le kellett volna nyelnem Kátya stílusát, most már ezzel nem tudok mit kezdeni. Nagyon sok idő telt el, több, mint amennyi ideje együtt vagyunk, mégis, alig várom, hogy lássam. Biztosan megviselte a dolog, ahogyan engem is, csak kettőnk közül az a különbség, hogy én hajlamos vagyok összecsuklani, ő pedig harcos. Nem számít, hogy néha maga alatt van az édesapja halála miatt, ez nem teszi gyengévé. Amióta ismerem, ő a királylányom, hercegnőm, csak az számított, hogy neki jó legyen, az összezördüléseink ellenére is. És most mégis olyan távolinak tűnt, meg sem tudtam védeni, nem lehettem ott, hogy fogjam a kezét, csak a medált morzsolgathattam, hogy a holdba kiáltsam, tartson ki. Az egész iskola attól hangos, hogy hamarosan várhatóak ők. Az alapítók értük mentek, rengeteg dolgot kell majd megbeszélnünk. Nem gondolom, hogy ki kéne öltöznöm, egyszerűen lesétálok az udvarra, amikor begördül a busz. A szívem a torkomban dobog, egyre csak őt keresem. Alig ismerek valakit, elsőre a barátnője feje tűnik fel, nem is az övé. Majd meghasad a szívem, amikor leszállnak, egymást támogatva, és egy értelmű, hogy az én drágám az, akit pátyolgatni kell. Lépnék oda, de úgy érzem, ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Tisztes távolból követem őket, némi irigységgel pillantok végig az egymás nyakába ugró Scarlett és Liam kettősén. Vajon az én szerelmemmel mi történhetett, hogy így össze van törve? A zsebemben megbúvó apró dobozra gondolok, és arra, hogy ennyi idő alatt rájött, hogy már nem is kellek neki. Biztosan van millió gondja, és eszébe sem jut, amit az utolsó napon átéltünk, de én nem tudom elfelejteni. Talán eljutott oda, hogy rájőjjön, a szerelem egy dolog, de nem akarja azt, hogy kötődnie kelljen valakihez? Én semmi másra nem vágyok, csak arra, hogy legyünk együtt, bármit is jelentsen ez. Azt fogom tenni, amit ő szeretne. Amennyire magabiztos volt egész életemben, rájöttem, hogy mindez illúzió volt, a nagynéném ármánya, akiről még most sem tudok semmit. Eltűnt, ám az űr, amit hagyott, szép lassan eloszlott, amikor a szerelmem karjában lehetettem. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, azt sem, hogy képes lesz róla beszélni, de meg kell próbálnom jelen lenni az életében, ha kellek neki. Megvárom, amíg elbúcsúzik Slyvie-től, és végre egyedül marad. Az egyedül itt és most nem negatív jelző, talán itt az ideje, hogy megmutassam magam. Belépek hát mellé a kupolába, és egy szót sem mondva, átölelem. Nincsenek elvárások, amelyek a lelkét terhelnék. Azt hiszem akkor is szeretni fogom, ha egyátalán nem kíváncsi már rám. Akkor is megőrzöm őt a szívemben, nem tud már ez ellen tenni semmit. Megmutatta az utat, hogy ki is vagyok valójában, nem számít, hogy néha lázadtam ez ellen, jobb emberré tett. Pár pillanat múlva megtöröm az ölelést, és csak állok előtte.
- Még itt vagyok... – Suttogom, és ha nem akar beszélgetni, akár le is ülhetünk itt, vagy ahova vágyik, hogy szótlanul töltsük az időt egymás társaságában. Az leszek, akinek látni akar, szerelem, jóbarát, testvér. Akire vágyik, ha ez így belefér az életébe.

Vissza az elejére Go down

Dominique R. Beaulieu
mutant and proud

Dominique R. Beaulieu
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitimeSzer. 3 Szept. - 21:39



Seb &  Nique




Bring him home

Mintha egy egészen másik életben lett volna az, ahogyan ugyanitt feküdtem, ugyanezen a padlón, s ugyanígy néztem a csillagokat. Emlékszem minden szóra, amit kiejtettem, amit meghallgattam, amit megjegyeztem és amit a szívembe zártam. Érzem az apám hiányát, a vigasztalást a meg-nem-ölelésben, átölel egy kezdődő ismeretség kedvessége, s olyan, mintha most is mellettem lenne az, akit elveszítettem.
Elveszítettem. Milyen nevetségesen rövid, semmitmondó szó ez. Hangosan kimondva olyan, mintha nem is jelentene semmit. De mégis, minden betűje egy újabbat fordít a lelkembe mártott késen, érzem, ahogy fojtogatnak, megülik a tagjaimat, ólomsúllyal szegeznek a padlóhoz és nem tudok szabadulni tőlük.
Azt hittem, hogy csak egyszer kell átélnem ilyesmit, hogy nem lesz több személy, akit megszeressek, hogy nem nyitom meg a szívemet és nem hagyom, hogy törődjenek velem. Megengedtem magamnak azt a luxust, hogy betöltsem az űrt magamban mások személyével, hogy magam mellé állítsak olyanokat, akiket szerethetek, feltétel nélkül, különösebb megismerés nélkül, pusztán azért, mert az ösztönöm azt súgta, hogy elrepedt lelkemet helyrehozhatom ekképp.  Mindegyikőjüktől kaptam valamit, amitől könnyebben voltam képes járni az utamon. Mindennap egyre többet és többet kezdtek jelenteni nekem mások, s sose gondoltam volna, hogy ilyen körömszakadtáig képes leszek küzdeni értük. Szó szerint.
Apám halálát végignézve megfogadtam, hogy senkit nem engedek meghalni többé anélkül, hogy meg ne próbálnék segíteni. Felhasználtam a hajótörés után minden tudásomat, próbálkoztam, tettem, amit tennem kell, de mindennap azt éreztem, hogy kevés vagyok. Sylvie mellett aludtam el, összegömbölyödve feküdtem az oldalamon mellette és igyekeztem nagyon halkan kizokogni magamból a kudarc kellemetlen ízét. Nem vagyok orvos. Nem tehettem többet. Vagy tehettem volna? Nem tudom, hogy kiderül-e valaha. Akármit kérdeztem, senki nem látta Davet, s bár ez nem kellene hogy azt jelentse, hogy tragédia történt vele, mégis úgy élem meg. Hiszen nincs itt. Nem tudhatom, hogy meggyógyul-e valaha. Nem mondhatom el neki, hogy mindent megtettem, nem kérhetek bocsánatot tőle, ha fájdalmat okoztam neki. Csak annyit tehetek, hogy hiszek abban, hogy ez egy rossz álom, hogy mindenre van racionális magyarázat és egyszer újra találkozunk.
Felülök, elszakítom pillantásomat az egyre sötétedő, csillagokat szülő égbolttól, s feltápászkodom. Mennem kellene, azokkal lenni, akik vannak, nem árnyak közé menekülni és keseregni a talán-be-sem-következett borzalmakon. Tudom, hogy mit kellene tennem, de képtelen vagyok rá. Megöltem egy embert, vér tapad a kezemhez és nem csak az ellátott sérülések vére. Gyilkos vagyok, s ez alól nem ment fel semmi sem. Nem mentség a félelem, nem mentség a kétségbeesés és a féltés sem. Mással kellett volna próbálkozzam, mással kellett volna Sylvieéket megvédenem. De nem ment. Akkor és ott elöntött a harag, az agyam kikapcsolt és csak cselekedtem.
Hibáztam, s most ennek iszom a levét, ahogyan sós könnyeimet is nyelem. Már nem vagyok erős. Nincs miért. Biztonságban vagyunk, otthon. Nem tudom, hogy van-e még otthonom. Apám azt mondta mindig, hogy ott vagyunk otthon, ahol a szívünk lakozik. Az én szívem hiába dobog, már nem zenél. Elbuktam és nem tudom, hogy meggyógyulok-e valaha. Hogy akarok-e egyáltalán továbblépni. Étienne után sem kellett volna. Nem jár a boldogság. Nekem nem. Úgyis mindent elrontok, mert ilyen vagyok. Nagybetűs kudarc.
Mellkasom előtt összefont karokkal állok a kupola alatt, a terem közepén. Nem figyelek a környezetemre, nem érdekel semmi. Rémes társaság lehetek, ezért is vagyok a legkevesebbet a szobánkban. Nem akarom, hogy Sylvie érezze mindazt, ami árad belőlem. Nem akarok ártani neki is. Jobb ez így. A magány nem fáj, csak a múlt. S bár fogalmam sincs minderről, de tartásomon is látszik, hogy mennyire elveszett vagyok.

Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Broken - Seb & Nique   Broken - Seb & Nique Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Broken - Seb & Nique
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nique Beaulieu
» Csillagles Nique és Dave
» Sebastian & Nique - II.
» Nique & Seb IV - Musical in NY
» Seb & Nique V. - Irány a tó!

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: X-Birtok :: Padlástér :: Kupola és az ide vezető lépcsõ-