Dark Party

"Nem kattog a szíve, ha jön a sötét..."
(Daryl-nek és Venus-nak)
Heather Kálnoki-Keith kiszállt a taxiból. Az ősz halk susogással osont végig a Madisonon, és a nő egy pillanatra becsukta a szemét, hogy beigya az évszak illatát. Tökéletesen illett hozzá. Heather hófehér bundában és éjsötét szívvel érkezett az eseményre. Ötlete sem volt, hogy a meghívó hogy kerülhetett hotelszobájába, de nem is nagyon érdekelte. Mintha részegen tébolygott volna a világban, lelkében pusztítással, csak ment a következő fénypont után, ami megragadta a figyelmét.

Heather néhány hete ébredt hosszú mélyálmából. A hazáját szolgálta, az emberiességet egy embertelen háborúban, amikor elesett, olyan közel a célhoz. Nem halt meg. Álomba merült, miközben minden elveszett. Évtizedeket töltött hibernációban a bolíviai dzsungelben, és amikor felébredt, negyven évvel később a világ megváltozott. Nem volt helye, nem volt küldetése, nem volt célja vagy hovatartozása. Egy letűnt korszak gyermeke volt, mint a borostyánba zárt szúnyog. Talán azért válaszolt a meghívásra, mert mélyen, valahol a lelkében valami üdvözlően köszöntötte a sötétséget, ami eltakart, ami enyhített, mint az intravénás morfium, ami eltörölte a bánatot, a haragot és a kétségbeesést. Átölelt, mint az éjszaka.

A nő rágyújtott egy cigarettára, ahogy szemrevételezte a helyszínt. Mintha hullámokban csapott volna belőle elő a feketeség. Legutoljára 1942-ben vett részt halloweeni mulatságon, az amerikai nagykövetségen, a Szabadság téri palotában. A ház, ami előtte állt, pedig érdekes módon azokra az időkre emlékeztette. A nő furcsállta a jelenséget, de nem is próbálta tagadni azt. A posztmodern épület amerikai stílusban tört a magasba, és Heather a szeme sarkából mindenhol a szecesszió organikus mintáit látta maga előtt. Úgy érezte magát, mintha csak az Astoriánál állna a körút és a Rákóczi sarkán, és valami elegáns bálra igyekezne éppen. Megrázta a fejét. Végigment a piros bársonyszőnyegen és belépett az épületbe. A lift hamar a legmagasabb szintre vitte, ahol kilépett a folyosóra... És most először, elcsodálkozott.
Egy hatalmas, tágas szalonban találta magát. A méretes üvegtáblákon ki lehetett látni az óceánra és a városra is. Az elegáns vendégsereg egy pódium előtt gyülekezett, ahol egy magas, jóképű férfi tartott beszédet. Egy labirintusról beszélt, ami önmagában mulatságos téma lett volna, ha Heather figyelmét nem vonja el...

Az őserdő. A modern bálterem padlójából roppant fák ágaskodtak az ég felé. Millió kék és zöld fény pislákolt a törzsükön, mintha fluoreszkáló gombák vibrálnának. A férfivel szemben pont egy termetes fa szökkent az ég felé, hogy a tetőzeten áttörve nyúljon az éjszakába. Heather látta az épület modern, szögletes, letisztult falait, a padlóját, a vendégeket, a futkározó boy-okat, akik tálcákról italokat osztottak... Ám köztük, mintha csak egy másik világ lenne, ami összefolyik a valóval, az őserdő sötét, éber, pulzáló zöld vadonja terebélyesedett. Az egyik vendég nevetve elindult egy italért... És átsétált az egyik fán. Mégis... Hova csöppentem? Heather érezte, hogy a mellkasában lévő borostyán felizzik és lüktetni kezd, átüt a ruháján, szinte égeti a bőrét. Mintha csak az erdő szavára válaszolna, ami szülte, ami az élet ősi titkait suttogta belé. A nő részegnek érezte magát. A bárpulthoz sétált lassan és intett a személyzetnek.
- Egy whiskey sour-t kérnék.
Az italt hamarosan kézhez kapva megtámaszkodott a bárpultban. Abba kapaszkodott, ami biztos volt. Sötét vörös, elegáns kisestélyije felett fekete, könyékig érő bársonykesztyűket hordott a könyékhajlattal tartott bunda alatt, ás a kesztyűben homályosabb volt a tapintás, ám mégsem húzta le, hanem ruhával fedett ujjait húzta végig koktélt tartó bal kezén, az idegeket tapintva. Érzéke alatt felnyílt a test, a szervezetének bonyolult szövete. A kulcscsontjáig követte a kari ideget, majd nyakára tette a kezét és végigtapintotta bőrét a homlokáig. Ott tartotta ujjait. Érzékelte a saját idegrendszerét. Heather meglepődve érezte az idegein való elváltozást. A -90 mV nyugalmi átviteli feszültség legalább 10 mV-al csökkent, mintha három kávét ivott volna. Az idegei túlhevültek- Valami stimulálta őket, és szinte zsongtak az érzékei. Tovább nem tudott menni, amikor saját agyába pillantott volna be, azt a szokásos zúgást érzékelte, mint amikor a mikrofont a hangszóró mellé teszi az ember. Inkább körülnézett tehát. Szóval itt valami... Történik. Valami sötét. Ami hatással van az idegeimre és az érzékeimre. A nő máris megmagyarázhatatulanul részegnek érezte magát, legalábbis, valahol mélyen lévő józan énje nem értette, miért nem szalad ki rögtön döbbenten a bálteremből. Heather mégis maradt. Miközben visszanyerte stabilitását, kiszúrta magának a magas, sötét hajú férfit, aki az előbb beszélt, és most egy dekoratív, fekete hajú nővel beszélgetett. Ellépett a pulttól és a whiskey sour-ral a kezében odasétált hozzájuk. (Daryl és Venus)
Megszólította őket.
- Jóestét, uram - mondta a legtökéletesebb amerikai akcentussal, -Ha jól sejtem... Ön a házigazdája ennek az estélynek? Először is engedje meg, hogy megköszönjem a meghívást, bár nem teljesen értem, hogy került hozzám a meghívó... Ám, kellemes véletlenek megtörténnek, nemde? - Egy apró nevetést engedett meg, ahogy az illem azt kérte, ahogy nagykövetek és államtitkárok között gyakorolta. - Azonban sokkal inkább érdekel az, hogy... Mondja... Milyen különleges szeánsz is ez a party? Azt hiszem, a bemutatkozásáról lemaradtam, csak most érkeztem... - Heather szeme újra a férfi közelében lévő, óriási fára siklott. Hitetlenkedve látta, hogy egy párduc mászik lassú, kecses mozdulattal a fáról lefelé, majd egy ugrással a bárpulton terem és lusta eleganciával sétál végig az italok között.
- Ó, hol is marad az illem, ne haragudjanak, hadd mutatkozzam be. A nevem Heather Kálnoki, köszönöm még egyszer, hogy gondoltak rám.
A nő ügyelt, hogy mind a férfi, mind a másik, sötét hajú nő szemébe nézzen beszéd közben, majd mind a kettejüknek nyújtotta bársonykesztyűs jobbját. Miközben a válaszra várt, azonban még valamit konstatálnia kellett.

A borostyán izzása nem volt érzéki csalódás. A kő, ami a mellkasában volt, áttörve a bőrét két melle között, valóban halvány derengéssel izzott, sárgás fénye pedig átszűrődött a báli ruhán. Pulzusára érzékenyen reagált, minden dobbanásra felparázslott egy kicsit. Tam-dam... Tam-dam... Tam-dam... Tam-dam...

Egyre jobban fokozódik bennem az elégedettség. Akikre számítottam, eljöttek. Kevés választásuk volt ugyan, de sosem tudni. Vannak erős akaratúak is. Nem csak a Sötétség Gyermekeinek jutott meghívó.
-Döglesztően nézel ki. – semmi kedves, semmi Venus. Az egyikünkhöz sem megy. A pogány lila azonban hozzá, annál inkább. Hogy én minek tűnhetek a szemében, nem tudom, amennyit azonban én látok a világból, a házból, az az, ami.
Ezt a jelent én alkottam, a hellyel együtt. Önmagam kivetülése, és az Árnyé is. A Valóság, az igazi valóság az, ami a szemem elé tárul.
Venus azt a ragadozót láthatja bennem, aki kérés nélkül elveszi azt, amit megkíván, amihez kedve van. Aki arra teremtődött, hogy irányítson. És az Árnyak közé vigye azokat, akik át akarják azt ölelni.
-A vendégsereg már várakozik, ideje megjelennünk. – két pezsgős poharat veszek le a tálcáról, átnyújtom az egyiket Venusnak. Hogy ki, mit iszik belőle?
Az enyémben szikrázó Fény sugárzik, megvakítva, ki belenéz. Kell a Fény, hiszen az is táplálja a Sötétséget. Abszurd, de igaz. Ez tart össze, ezért vagyok még önmagam.
A halk zene ritmust vált, és a nevetések, poharak koccanása elhal. A lépcső közepén megállok, előzetesen karomat nyújtottam Venusnak, elvégre vendéglátók vagyunk és Venus elfogadta a felkérésemet a házigazda másik felének a szerepére.
Végigfuttatom a szemem a tömegen, várva, hogy mindenki ránk tekintsen. A helyes kiscicára vetett mosolyom felér egy óriás, feketepuma vicsorával, mint aki támadásra kész, hetek óta nem evett. Eljött Mortimer is, látom, ahogy tovasiklik a tekintete, ahogy ránézek. Elégedetten nézek rá. A jó öreg woodoo mester, aki azt hitte, hogy megzabolázhat, ketrecbe zárhat az idők végezetéig, miután rájött, nem tud elpusztítani. Mára már lenyugodott és engem szolgál, de ezt a családja bánta. Édes volt a vérük, de számomra kevés hasznot hozott, csupán ennek a vénnek a szolgálatát, ami hamarosan úgyis letelik.
Összeszűkül a tekintetem, ahogy Leora pillantok. Sokan azt gondolnák, hogy kisgyereknek itt nincs keresnivalója. Ó, dehogynem! Nem hiszek a gyermeki ártatlanságban, sosem hittem. Hiszen az ember, amint megszüli az utódot, saját éveiből lop a velük történő szolgálattal, már azzal is, hogy csak kihordja, vagy nemzette. Szapora az ember, de éppen ezért oly mulandó is. Vörösen izzó tekintettel, meleg mosollyal biccentek felé.
Az önző emberi kapcsolatokról ne is beszéljünk. Venussal azért ilyen tökéletes és groteszk, mert nem ámítjuk a másikat azzal, hogy szerelemért cserébe kapunk valamit. Kell valami, elvesszük és kész. Ha tudjuk. A szerelem egy nagy hazugság, egy rózsaszín álomvilág, ami könnyen vörösbe fordulhat át. Ahogy Scottra tekintek, párszor úgy is érezheti, mintha előtte állnék, majd ismét a lépcsőn. ~Üdvözöllek, Vérzivatar….!~ suttogás, vagy üvöltés? Inkább csak az Árny, mi körbelengi, mi felőlem árad.
Josephine… egy szellem, akit én kötöttem a házhoz, hogy őrizze. Ha bármi történik a házzal, neki nem lesz vége. Attól sokkal rosszabb vár rá, kapott belőle ízelítőt. Tökéletes járuléka a háznak.
-Hölgyeim és uraim! A mai este legyen a féktelen tombolásé, a káprázaté és a groteszké! Igyunk, hogy elviselhessük annak következményeit! – felemelem a poharam, mely mások számára mintha vér lenne benne, mit iszok. Az üres poharat, mintha egy mozgó kéz vinné el, ahogy leteszem a párkányra.
-Mindenkit meginvitálok egy labirintus kalandra. Aki részt szeretne venni, a hall hátsó felé tartva, át tud jutni oda. A többieknek szóljon a tánc, és a móka, kacagás, mind három szinten, a vacsoráig!
Az utolsó szavaim után felcsendül ismét a zene.
-Van kedved csatlakozni, vagy táncolunk? Esetleg kinéztél magadnak egy zsenge palántát? – mindeközben látom, hogy sokakat vonz a labirintus. Szinte vicsor jelenik meg az arcomon.

//Aki szeretne a labirintus kalandban részt venni:
-jelezzétek nekem légy szíves PM. Erre fogok válaszolni, kérlek, hogy csak utána tedd be a reagod, ha megkaptad a válasz PM-em.
-Egy reagon belül, ha szeretnétek, lehet labirintus kaland és tánc is, csak jelezzétek fejléccel.
A labirintus kalandot három fordulóra tervezem, de ezt szeretném két hét alatt, hogy megtörténjen, de akkor is csak maximálisan két hét, hogy mást is tudjunk a kaland alatt tenni.

Ha úgy látjátok, hogy a játékotok a következő reagomig több kört igényel közöttetek, nyugodtan tegyétek meg, a lényeg, hogy ti tudjátok követni a közben eltelt IC időt.

Ezzel azt szeretném, hogy több lehetőségetek legyen játszani, illetve… Halloween van, a furcsaságok időszaka.

Aki szeretett volna beíródni, de nem sikerült neki, következő körben is beírhatja magát.

Következő reagom október 24-én, pénteken várható, mint „mesélő”, azt jelzem is a fejlécemben és a Hírekben is.//

Se ágyam, se címem, de még egy hely sincs, ahol hosszabb ideig tartózkodnék, hogy bárki tudjon róla, hogy hova küldjön nekem bármiféle levelet, családom régen nincs, talán nem is volt, nem hogy egy meghívót. Pedig van ilyen is a világon, hogy egy állandóan mozgásban lévő egyénnek el tudják juttatni a postáját. Nincs rajta feladó vagy cím, hogy honnan küldhették, de az sem, hogy ki. Elég érdekes egy levél, először el akartam dobni, de gyermeki kíváncsiságom felülkerekedett rajtam és végül is kibontottam. A levél vérvörös színnel íródott, nem igazán láttam még ilyen tollat, de a vér színét felismerem, hiszen 9 évem ellenére már jó párszor láttam. Éreztem, hogy valami húz, először kételkedtem, de még a tesóm is előmászott, hogy megnézze mi ez a levél és mivel ő a gonoszabb a csapatunkban, egyből mondta, hogy el kell mennünk, de én egyelőre kétkedtem, de végül is a saját gonoszságom győzedelmeskedett, és beleegyeztem.
Lassan telnek a napok, de elérkezik a megfelelő időpont és indulok. Nem tudom hogyan egyszerűen csak érzem, hogy mennem kell. Az öltözékem nem túl bonyolult, a meghívó alapján vámpírnak öltöztem de nem ám valaki összetákolt, darabokból összerakott vámpírnak, hanem komoly összeget költöttem a ruhámra, amit egy haldokló gazdag ember pénztárcája bánt, de a halottnak minek pénz, nem igaz? Hajam fehérre van festve, szemem vörös, mivel szereztem ilyen színű kontaktlencsét, hátamon egy fekete köpenyt, vérvörös szegéllyel, ruhám pedig egy igen finom anyag, selyem, mintha rám öntötték volna, persze, mert méretre varrattam a haldokló pénzéből. Megérkezünk a helyszínre, most valamiért Andrew is úgy döntött, hogy nem bennem, hanem maga jön el, így két maskara is kellett, ami elég kaotikusra sikerült, bár ha jobban nézem és egy kicsit koncentrálok a ház átlagos, olyan, mint a többi közeli villa. Becsöngetek még a kételkedés nem múlik el, csak akkor, amikor ajtót nyitnak. Az épület tökéletesen olyan, mint Drakula kastélya, Romániába és a Frankenstein című filmben a professzor várának keveréke. Egyből kapjuk a welcome drinket, de én nem ihatok alkoholt, lévén, hogy csak 9 vagyok, de nem igazán érdekel, így elveszek egyet, majd megszagolva belekortyolok, ahogy a tesóm is, majd lassan iszogatva egy székre ülünk és beszélgetni kezdünk, bár egyelőre csak egy macskanőnek öltözött nő van rajtunk kívül, így nem sok mindenre számíthatunk, de csak majd jön valaki.