Jillian & Micah

Tárgy: Re: Jillian & Micah Szer. 17 Szept. - 21:26

Micah & Jill

Nem szól egy szót sem, nem vág közbe és láthatóan nem döbben le, amikor megemlítem, hogy megöltem az apámat. Ez azért jó... tényleg jó, mert a legtöbben tuti, hogy padlót fogtak volna, de valahogy úgy látom ő azért más. Nem olyan fafejű típus, hanem rendes srácnak tűnik, akkor is, ha ilyen magába forduló, vagy pont azért? Ezért mesélek el neki lazán mindent, meg amúgy is lelépek egy időre, szóval... ha nagyon ledöbbenne, akkor se látnám az arcát később, vagy a megvető pillantását, vagy akármit, és azért ez így nagy könnyebbség. De láthatóan ilyesmi nem történik. Sokkal jobban lefagyott, amikor levettem a pólómat, mint most, amikor arról mesélek, hogy egy olyan pasi miatt lépek le a suliból egy időre, aki megerőszakolt. Komolyan szimpatikus, annak ellenére, hogy volt olyan bátor, hogy leöntött egy kancsó vízzel, vagy talán pont a miatt is, mert nem félt a kockáztatni, hogy netán bepipulok.
- Nem lep meg, képtelen egy sztori. - az egész életem az igazából, képtelen és felettébb meglepő, de nekem ez jutott. Szerintem az emberek nagy része nem is hinné el, ha mesélnék nekik arról, hogy miken mentem keresztül, hogy miket láttam, vagy tettem. Sőt... tuti, hogy nem hinné el senki, ő ellenben simán, vajon vele mik történtek, ha ezt ilyen lazán kezeli?
- Kösz, ez... megleptél, hogy őszinte legyek, de tényleg. A legtöbbeket nem érdekelnek a részletek, csak simán bolondnak néznének miatta. Igazából... Simon nem olyan rossz ember, csak nem volt magánál, és abban igaza van, hogy a jelenlegi életstílusommal korán lesz végem, mint az anyámnak. - finoman megvonom a vállam. Ő nem ismer még annyira, de sokat bulizom. Igaz, hogy az eddigi viselkedésemből is láthatta, hogy mindent felettébb lazán kezelek, ez van a piával és a pasikkal is, mindennel, ami tényleg nem sokat segít abban, hogy az ember öreg korában párnák között lehelje ki a lelkét. De tény, hogy sok élményt gyűjtöttem eddig, az más kérdés, hogy vajon igazán jókat-e. - Én is Micah, rendes srác vagy, és majd megtalálod itt a számításodat, vagy... a saját Simonodat, aki megpróbál megmenteni önmagadtól, vagy a szekrényedben lévő csontvázaktól, gondolom neked is akadnak. - mosolyodom el és nem tudom megállni, hogy ne álljak fel, hogy egyszerűen csak megöleljem. Tudom-tudom, ettől is be fog fagyni, de hát nálam ez így megy. Ha valamit érzek, akkor kifejezem és most ezt tartottam helyénvalónak. - De azt hiszem én... megyek lassan, már várnak és ez a kis zuhany kitérő sem volt betervezve. - még gyorsan a táskámhoz lépek, csak futólag egy pillanatra, hogy kicsit kutakodjak benne. Nem nagy dolog az, amivel visszatérek, csak egy elég régi álomfogó. Sose tettem ki, régóta. Még a szobámban lógott, találtam csak úgy a padláson anyu cuccai között, és... ez is olyasmi volt, ami miatt buta álmokat kergettem, hogy egyszer megtalálom majd. Megtaláltam, voltam a sírjánál, ez van, már nem kell és amúgy is a múltamtól akarok elszakadni. - Az egyik... csontváz. Vigyázz magadra! - úgy köszönök el talán még egy puszival az arcára, mintha sose jönnék vissza többet, pedig fogok, akarok, csak... még nem tudom, hogy mi hogy alakul, vagy hogy én milyen leszek majd, amikor visszatérek.

//Köszönöm a játééékot! Remek a karid, és ha Jill visszatért a suliba még összefuthatunk. ^^//

Tárgy: Re: Jillian & Micah Szer. 17 Szept. - 18:11

Jillian arra kért, hogy ne ítéljem el, bármit is mond. Bár azt hiszem, épp eléggé kiálltam a próbát az előbbi megjegyzése során - azt mondta, tulajdonképpen ő maga ölte meg az apját. És egyáltalán nem ítéltem el miatta. Sőt, inkább irigyeltem. Én nem voltam elég erős és bátor hogy megtegyem. És életem minden percében bánom ezt. Még most is, ily távol... az emlékeim forrón tartják az irányába táplált haragom.
Figyelmesen hallgattam a lány dióhéjban összefoglalt történetét. Tömény volt, akár a sűrű sötét méz a cukron, ütős és szívtelen, főként ahogy előadta. Tetszett szavai sötét éle, melyet lemondással és könyörtelen közönnyel próbált leplezni. Magamra emlékeztetett. Mikor a történet a fordulópontjához ért, egyre kíváncsibb voltam a végére, de jócskán meglepődtem mikor kiderült hogy ez valójában inkább egy új kezdet. Kiguvadt szemekkel néztem rá, bár próbáltam rácsodálkozásom minél szűkebb keretek közé szorítani. Végül felsóhajtottam, majd bevallottam amit őszintén gondoltam az egészről, de főleg arról amit legutóbb mondott:
- Fhú, hát... őszintén szólva nem éppen erre számítottam - nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak, de azután ismét komolyságot erőltettem magamra.
- De a legőszintébben mondom Jillian, én ugyan nem ítéllek el érte. Főleg mert... gondolom, sokkal hosszabban is el tudnád mondani, mit miért tettél. És hogy most miért döntöttél így. Majdnem felnőtt vagy és eddig úgy tűnt megvan a magadhoz való eszed, biztos helyesen döntöttél. Nekem amúgy sincs se okom, se jogom ítélkezni feletted. Mindenki ruhásszekrényében vannak csontvázak... annak azért örülök, hogy még találkozhattam veled, mielőtt eltűnsz - vallottam be.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Szer. 17 Szept. - 12:16

Micah & Jill

Kicsit sem lep meg az, hogy szó szerint lefagy, igazából ez még a jobb verzió, az sem lepett volna meg, ha hátrálni kezd ijedtében, pedig igazán nem vagyok olyan félelmetes. Jó, ha morcos vagyok, akkor tudok az lenni, ezt már sikerült egyeseknek párszor megtapasztalni, de most épp nincs komoly okom az idegességre, a kedvem is jó annak ellenére, hogy rövid időn belül ketten is eláztattak, úgyhogy nem... tényleg nem tűnhetek ijesztőnek. Szerencsére nem is hátrál el, csak tűri, hogy rendbe tegyem az arcát. Nincs ebben semmi, még se legyen ennyire maszatos szegény, az senkinek se jó. Neki is ciki, ha úgy indul el kifelé, és nekem se kellemes nézni.
- Szívesen, bárki megtette volna. - mosolyodom el, aztán csak lopva pillantok fel, amikor már a cuccaim között keresgélek. Na igen, nem lep meg, hogy ilyen szinten sikerül megint blokkolnom. Ha jól sejtem, akkor még nem sok lány látott póló nélkül, pedig nem tűnik már öt évesnek, de hát van, aki későn érő típus. Mondjuk... nem is tudom, hogy hány éves lehet, de gondolom ez a kék vér dolog is kissé megnehezíti a dolgát, ha csajozásról van szó.
- Semmi gond, rég volt, az apámat... mondhatni én öltem meg, de nem volt valami kedves ember és inkább csak védekeztem, az anyámat meg nem is ismertem. - mondom szenvtelenül, sőt még el is mosolyodom, látva hogy képtelen tartani a szemkontaktust. Igazán nagy szerencséje van, hogy a vizes melltartót még hellyel közzel legalább elviselem. Szerintem minimum el is ájulna, ha véletlenül az is lekerült volna rólam még az előtt, hogy nagy nehezen ráveszi magát, hogy elforduljon, amire végül mégis sor kerül.
- Megtaláltad a szemem! - vigyorodom el, amikor megfordul végre, de aztán szimpla mosollyá szelídül a vigyorom, mikor végre meg van a nadrág és a megfelelő felső is. Gond nélkül veszek át mindent, de úgy látom, hogy nagyon erősen koncentrál, hogy még véletlenül se nézzen fel, nehogy olyasmit lásson meg, amitől tényleg nagyon megszeppenne. Amikor készen vagyok már csak a vizes hajamat igazgatom és úgy huppanok le szépen a fotelbe, amit oda tolt. Vagyok olyan rendes, hogy nem könyökölök a térdemre, hogy behajoljak neki, így is pont elég kihívó ruháim vannak, nem kell szegényt még jobban kínozni igaz?
- Te akartad, viszont akkor elvárom, hogy ne ítélj el miatta. - rövid felvezetés, mert hát na... szerintem a legtöbben nagyon furán néznének rám, ha kiderülne, hogy miért is cuccoltam össze. - Van egy srác abba a suliba járt régen, mint én, amikor még eléggé csendes és visszahúzódó voltam, mert az apám sehova nem engedett el. Ez a srác elhívott egy házibuliba, én pedig... hát be voltam zsongva, mégis csak menő volt, meg minden és állati helyes is. - rövid hatás szünet, meg amúgy sem szeretek túl hosszan beszélni. - Röviden összefoglalva, a srác berúgott durván, megerőszakolt, az apám meg jó el akart verni utána, hogy az én hibám, mert elszöktem abba a buliba. Tizenhat voltam, eljöttem otthonról, az apámat... kissé összetörtem és most találkoztam ezzel a sráccal itt North Salemben. - igen és akkor most jönne az, hogy minden bizonnyal pánikba estem és el akarok menekülni a környékről is. Igen először ez fordult meg a fejemben, aztán... tudom, nem vagyok teljesen százas. - Hozzá költözöm, segíteni akar, hogy ne harminc évesen dobjam fel a bakancsot, mint az anyám, aki elbulizta az életét. - rövid felvázolás, mondtam én, gondolom így is nagy szemekkel fog néni, hogy sikerült ezt az egészet összehoznom. Az más tészta, hogy első körben jól összetörtem őt is, meg a pizzázót, ahol egymásba botlottunk.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Kedd 16 Szept. - 9:26

Letettem a bőröndöt, Jillian pedig becsukta utánam az ajtót. Vajon marasztalni akart, vagy csak egy újabb vízbő kaland elől kívánta megkímélni magát némi elővigyázatossággal? Odalépett hozzám és tettével igencsak meglepett - ha lett volna erre elég lélekjelenlétem sem tudtam volna leplezni, hogy teljesen lefagytam. Élő tilalomfaként álltam és hagytam, hogy megtörölje az orrom, a szám, az állam. Rám mosolygott, én pedig zavartan viszonoztam.
- Öhm... köszi - de alig mondtam ki, a lány máris megszabadult vizes felsőjétől. Esélyem sem volt idejében elfordulni sőt reflex-szerűen tekintetem felsőtestére siklott - azon belül is a melltartójára, dekoltázsára, kulccsontjára. El akartam fordulni, sőt belül magamra parancsoltam, hogy ne álljak már itt így, ilyen szerencsétlenül és úriembertelenül; mégsem tettem. Kérdésemre Jillian minden szomorúságot nélkülözve, már-már lelketlenül válaszolt ellensúlyozva mondanivalója tragikus tartalmát.
- Sajnálom... ne haragudj, hogy szóba hoztam. Részvétem - miközben ezt mondtam is végig a melleit, vékony karjait néztem, ahogy a bőrönd belsejében keresgél. Nem tudom észrevette -e, de magam előtt szörnyűségnek tűnt, hogy az együttérzésem kifejezése közben egyáltalán nem vagyok tökéletes gentleman. Elfordultam végre.
Jól tippeltem - gondoltam, Jillian "egy időre" elhagyja a birtokot és az iskolát. Azt mondta hosszú történet, de engem valóban érdekelt így mikor azt kérdezte mennyi időm van, némi zavart megkockáztatva hátra fordultam. Tekintetünk találkozott.
- Csak időm van - mondtam, majd ismét elszakítottam róla a tekintetem és a kanapéhoz léptem. Felvettem a már üres kancsót és az asztalra tettem, némi jelképes rendet rakva magam után, bár a szöveten lévő vízfoltokat nem tudtam felszárítani.
- Őszintén érdekel a történeted, különben pedig... hidd el, nem vagyok én olyan gyámoltalan, mint amilyennek látszom. Éltem már meg én is néhány nem kifejezetten mesébe illő dolgot - és ezen felül is, van fantáziám. Ne legyél hát benne ennyire biztos, hogy padlót fogok majd... tégy próbára - tártam szét a karjaim, majd a kanapéval szembe toltam egy fotelt, ahol helyet foglalhat majd. Gondoltam, nem szeretne a kanapé vizes részére ülni, én a megmaradt száraz felületen foglaltam helyet. Karjaim a combomon támasztottam meg, kezeim a támasztás vonalában lógatva kulcsoltam össze. Nem néztem rá többet amíg öltözött, csak magam elé meredve vártam.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Hétf. 15 Szept. - 15:23

Micah & Jill

Az már az elején kiderült, hogy visszahúzódó srácról van szó, hiszen majdnem kizavart, mert zavarom a köreit egy nyilvános társalgóban, de attól még én nem fogom visszafogni magam. Nálam nem nagyon vannak tabu témák, ha lennének, akkor már első alkalommal zavarban lettem volna, amikor bejöttem ide. Egyébként is nem olyan nagy dolog ez, nem sokkal ütősebb, mint fürdőruhában lenni. Jó... talán kicsit ütősebb, és akinek ilyen a bőre, az minden bizonnyal strandra se jár túl gyakran.
- Oké, köszi! - vigyorogva próbálom meg belé fojtani a szót, de végül elhallgat magától, amivel azt hiszem jobban jár, mintha próbálna még inkább kikeveredni a helyzetből. Mondjuk az se számomra lesz kínos, ha itt öltözök át, mert itt fogok, eszem ágában sincs e miatt keresni egy üres szobát valahol a folyosón, amit ritkán használnak, hogy aztán félúton rám ugorjon valami pók, vagy ilyesmi. Azért értékelem, hogy a zavara ellenére is segít, bár tény, hogy miután másodszorra ő áztatott el, ez már valahol alapelvárás, szóval türelmesen várok, hogy aztán becsukjam mögötte az ajtót, amikor megjött a bőrönddel. Először nem is azzal foglalkozom, mert amúgy is láthatóan sejtelme sincs, hogy mit csináljon. Inkább a zsebembe túrok szépen, és egy pillanat múlva elő is kerül egy zsepi. Tenyérrel letörölni az orrodat nem a legjobb megoldás, tiszta maszat maradt, szóval simán odalépek hozzá, hogy normálisan letöröljem. Csak nem rémül tőle halálra.
- Így már jobb! - mosolyodom el, amikor készen vagyok. Ha kell akkor simán meg is nyálazom kicsit a zsepit, ha már nagyon oda száradt volna a kék vére. Lehet, hogy amúgy is lefagy annyira, hogy ne tudjon mit tenni ellene. Aztán egy pillanat múlva már veszem is le a pólómat, majd a bőröndöt nyitom ki, hogy keressek valami száraz felsőt. Ha nagyon megijed majd elfordul, én külön nem kérem meg rá. - Nem igazán, az elég nehéz lenne, mindketten másik földrészen vannak eltemetve. - vonom meg a vállam egy nem törődöm mosollyal. Ezt szoktam meg, én így kezelek mindent, ami amúgy nem túl kellemes emlék. - Egy kis időre lelépek a suliból, de ez egy elég bonyolult és hosszú történet és ha a rövidített változatot adnám elő, akkor tuti, hogy padlót fognál. Szóval mennyi időd van? - pillantok fel a kutakodás közben rá, vagy a hátára, attól függően, hogy megijedt-e annyira a pólóm levételétől, hogy már rég hátat fordított, vagy sem.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Vas. 14 Szept. - 17:20

Bár tőlem elég idegenek voltak ezek a megjegyzések, igyekeztem a kínos nevetésem ennél sokkal mindennapibb csomagolásba öltöztetni. Nem reflektáltam az áttetsző felső-dologra, azt hiszem annál kevesebb cikis dolog történhetne velem, minthogy ha elpirulnék miközben adott dolgokra gondolok. Minden erőmmel igyekeztem elhessegetni a zavarba ejtő gondolatokat, s közben felálltam és a torlaszhoz léptem. Jillian hallgatózott én pedig vártam, amíg megadja a jelet, hogy tiszta a terep.
- Itt van az ajtó előtt? Behozom neked - ajánlkoztam - Vagyis, nem úgy értem hogy itt öltözz át... vagyis persze ha szeretnél nem foglak elzavarni, én csak... - végül nem Jillian megjegyzése hozott kellemetlen helyzetbe, saját mondandóm kuszaságában vesztem el és csak reménykedni mertem, hogy nem pirulok - vagyis, kékülök el. Azt hiszem az még egy lapáttal rátenne erre az egyébként sem túl normális magánszámomra, mert a már-már kedvesnek nevezett piruló orcák helyett az enyéim egy több napos vizihulla színét veszik fel. Inkább minden további szó nélkül felemeltem a kezeim és - mivel a jelenlegi zavarom kellőképp mérgessé tett ahhoz, hogy használjam az erőm - az asztalt a rajta lévő székkel együtt annak segítségével toltam el, majd kiléptem az ajtón. Meg is feledkeztem róla, hogy vérzik az orrom, ezért csak akkor tűnt már fel, mikor a pólómra csöppent.
- A francba! - morogtam, majd tenyeremmel gyorsan letöröltem az arcom. Tiszta kezemmel megragadva Jillian bőröndjét visszamentem a társalgóba. Letettem elé a cuccait és megálltam... nem tudtam, mit csináljak? Menjek ki, amíg öltözik? Vagy csak forduljak el?...
- Amúgy minek a bőrönd? A szüleidnél voltál? - kérdeztem ugyanis csak most tűnt fel, hogy ez a lány bizony összecsomagolt. Valamiért zsigerből arra gondoltam hogy épp meg akar szökni innen, épp ezért kérdeztem rá az ellenkezőjére.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Vas. 14 Szept. - 16:52

Micah & Jill

Nem vagyok én alapvetően rosszindulatú, csak talán kissé... hirtelen típus, és vannak dolgok, amiket még az előtt kimondok, hogy átgondolnom, ami mások számára időnként - mindig - bántó lehet. De még mindig jobb, ha a képébe mondom a másiknak az igazat, mintha valami kis köpönyegforgató lennék, aki eljátssza, hogy érdekli valaki, aztán meg el is felejti az egészet nem? Egyébként is, nálam legalább tudható, hogy mire lehet számítani, tuti biztos, hogy nem fogom a képedbe mondani, hogy bírlak, aztán meg a hátad mögött szidni, de ez fordítva sem történhet meg. Szerintem jobb egyenesnek lenni, aki meg ezt nem bírja hát tovább áll, nem fog megszakadni a szívem, azt már eléggé felvérteztem ahhoz, hogy kemény legyek és erős.
- Oké, mondjuk ez tök logikus, és nem vészes, láttam már sokkal durvábbat is itt a suliban. Ez még menő is szerintem. - persze kinek mi, mert tuti, hogy lenne, aki nem viselné jól a látványát az ilyesminek, de én nem vagyok kifejezetten az a riogatható típus és tényleg vannak a suliban olyanok, akik talán még a saját tükörképükkel se békültek ki, na ők azért sokkal riasztóbbak. Aztán csak csendben figyelem, ahogy koncentrál. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor nem kéne beleszólni, akkor sem, ha az azért nem valami bizalomgerjesztő, ha valaki, aki előtted ül vérzik, még hozzá kéken, méghozzá az orrából. Már épp levegőt vennék, hogy szóljak, hogy valami nem oké, ezért nem figyelek tovább a kancsóra, amikor hirtelen megérzem a hideg vizet. Jön is az a várt sikítás. - Basszus! - talán az első pillanatban azért morcosabban nézek rá a kelleténél, de amikor látom, hogy nevet valahogy automatikus, hogy én is csatlakozom, még így elázottan is, bár már szinte nem is számít, hiszen így se voltam száraz.
- Úgy látom, hogy felettébb okos vagy. - szelídül egyszerű mosollyá a nevetésem, ahogy nekiállok első körben legalább a hajamból kicsavarni a vizet. Ez komolyan nem az én napom, és nem vágom, hogy miért mindenki így támad. - De elég lett volna az is, ha mondod, hogy már túl sokat száradt a felsőm és nem elég áttetsző. - rázom meg még a fejem szórakozottan, miközben felállok és várakozóan pillantok rá. Igen, ezek után kötelező, hogy segítsen megszerezni a cuccaimat, mert minimum át kéne öltöznöm, mert kezdem kellemetlenül érezni magamat a vizes cuccokban. - Szóval a torlaszt mozdítod el, vagy a bőröndömet szerzed meg? - állok meg az ajtó előtt, amire a fülemet tapasztom épp, hogy meghallgassam vajon kint van-e Bradley. Nagyon remélem, hogy a bőröndöm ott van kint és ép állapotban, mert komolyan mondom, hogy leverem rajta, ha nem így lesz. Nem akarok még egyszer összecuccolni, az tuti.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Szomb. 13 Szept. - 20:43

Csak megráztam a fejem a megjegyzésére. Félreértette. De most nem volt elég türelmem, hogy elmagyarázzam. Az ajkát megnedvesítő magánszámra csak felvontam a szemöldököm és igyekeztem elfojtani a mosolyt, de halványan talált kiült ez az arcomra. Mikor megérintett, alig érezhetően mozdultam mert meglepett, de aztán hagytam hogy végigtapogassa. Végül is, kissé igazad adtam neki még akkor is, ha a maga idegesítő módján adta elő... de bármennyire is rosszat akartam gondolni erről a leányzóról, csak a tényekkel szembesített. Az ilyesmi mindig érzékenyen érinti az embert - mutánst -, ha a szemébe mondják az igazságot.
- Ami azt illeti nem csak a karomban van vér... de itt látszik leginkább - magyaráztam. Mikor rákérdezett "mit tudok" már nem hezitáltam, csak ránéztem az asztalra amin a kancsó víz volt. Erősen koncentráltam és érzéseket gyűjtöttem magamban, amik az emlékeimből táplálkoztak: haragot, főként. A kancsó pedig megmozdult, majd lassan közeledni kezdett felénk. Nem volt könnyű... de valamiért le akartam nyűgözni őt. Őt és mindenkit. Azután az ominózus este után mikor rájöttem, mekkora hatalom van a birtokomban - illetve lehet egyszer, ha tovább erősítem kifejezetten jól esett használni magam előtt is, főként pedig másoknak megmutatni. Legalább ezzel is gyakorolhatok. Az orromból kicsordult kék vérem, de mivel nem ez volt az első eset nem zökkentett ki. Jillian feje fölé navigálva a kancsót a nyakába borítottam a tartalmát majd - hosszú hetek után először - hangosan felnevettem, mikor felsikkantott. A kancsó közénk huppant a kanapéra, amint megszüntettem a kinetikus erőt.
- Gondolom most már kénytelen leszek, különben eltöröd a karom... - vigyorogtam. Nocsak, mégsem vagyok 100%-ig humortalan.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Szomb. 14 Jún. - 9:08

Micah & Jill

Nincs nekem bajom a nevével olyan szempontból, hogy esetleg gagyinak tartanám,csak nekem ez az egész mutáns dolog annyira nem szívügyem. Meg vagyok én csak úgy szimplán is nem leszek valami ügy élharcosa, vagy tudom is én, és tuti, hogy nem fogok nekimenni embereknek csak azért, mert a normális nevemen szólítanak. Nem ragaszkodom én hülye mutánsnevekhez.
- Szolganév? De hát az a neved, akkor leszel tőle szolga, ha úgy viselkedsz. -rántom meg a vállam. Nem hiszem, hogy akkor, ha Kékvérnek szólíttatja magát több lesz, sőt ugyanúgy azt látom, hogy visszahúzódik és csúnyán néz mindenkire, pedig én nem vagyok ember, hogy el akarjam itt nyomni, vagy tudom is én. Szerintem nem attól leszünk valakik, hogy mi a nevünk, hanem attól, amit teszünk, ahogy viselkedünk, ennyi. - És mire vagy képes Micah? - igen, csak azért is így fogom szólítani, ne hogy már úgy kelljen utána szólnom, hogy Kéki, máshogy meg hogy lehetne becézni? Bár ha jól megnézem magamnak, akkor biztosan már attól is hülyét kapna, ha valaki becézni meri, de szokott engem az ilyesmi érdekelni? Egyébként is leszűrhette már, hogy nem vagyok az a típus, aki nem tudja megbosszulni, ha valaki nem úgy viselkedik vele, ahogy kéne. Kivéve persze azon idegesítő eseteket, amikor a másik képes gyógyítani magát, na az nekem nem kedvez.
Őszintén kíváncsian várom, hogy megmoccan-e, mert nagyon úgy fest, hogy elég rendesen hezitál, hogy leüljön-e, pedig csak egy kanapéról van szó, meg egy kérdésről, nem tudom, hogy mi benne olyan bonyolult. De végül csak megmoccan, bár olyan messze ül le, mintha attól félne, hogy felfalom, ha közelebb jön.
- Nem foglak ám felfalni... ha az lenne a célom, akkor egy ilyen kis távolság nem akadályozna meg. - mosolyodom el, és még kicsit meg is nyalom az ajkaimat, csak hogy értse nem szó szerinti felfalásról beszélek, de amúgy semmi olyan szándékom nincs vele, annak ellenére sem, hogy határozottan élmény lenne megszabadulni a vizes ruháktól, kezd idegesíteni. Mondjuk, ha behoznám a bőröndömet... de még egy kicsit várok, amíg tuti, hogy elül odakint a vihar. Aztán meglátom a karját és gondolkodás nélkül nyúlok utána, hogy végigsimítsak az egyik élénk kék vonalon, ha nem húzza el persze. - Király! Mintha valami élő és lélegző tetoválás lenne. És csak a karod ilyen? - tényleg nem rossz, és amúgy is láttam már rosszabbat, vagy inkább furcsábbat is. A kék erek annyira nem durvák ahhoz képest, ha valakinek mondjuk az egész teste kék nem?
- Hát tudod itt bent gubbasztva egyedül tuti, hogy nem találod meg a helyed és nem találsz egy barátot sem, szóval talán az lenne a megoldás, hogy kimozdulsz és ismerkedsz. Baromi sokan vannak olyanok, mint te. - nem mondom ki szavakkal, hogy mire gondolok, de szerintem tudja. Visszahúzódó, csendes, maguknak való alakok, akik morognak azért, mert valaki bejön a társalgóba, és egy kis segítséget kér. Neki kell változtatni, ha változást akar, ez máshogy nem megy. Én csak tudom, voltam hasonló hozzá, csak azóta már évek teltek el. - Senkinek sem könnyű, hülyeség ezt gondolni, maximum én teszek érte, hogy könnyebb legyen. - megrántom a vállamat. Nem fogok neki itt kiselőadást tartani a cseppet sem kellemes múltamról, arról meg főleg, ami mostanában történt, amitől néha legszívesebben remegve húzódnék egy sarokba, de nem Jillian O'Neil nem az a fajta, akit össze lehet törni, már nem, ő az, aki összetör másokat.
- Segítesz visszaszerezni a bőröndömet? - pillantok rá aztán újra. Most nem vagyok olyan sürgető, vagy talán erőszakos, mint előzőleg. Ő dönti el, hogy mit szeretne, de ha változtatna akkor mindenképpen azzal érhet el valamit, ha legalább próbálkozik.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Pént. 13 Jún. - 21:51

A lány visszakérdezett, furcsállta a nevem mire félre húztam a szám. Nekem tetszett, persze biztos van aki úgy gondolja egoizmusból választottam, vagy mert biztos királyi, vagy nemesi felmenőim vannak, vagy ezzel akarok azonosulni... de tévednek. Nincs bennem semmi királyi, se nemes tulajdonság. Karba fontam a kezeim és úgy adtam választ a kérdésére.
- Ha ennyire tudni akarod, a rendes nevem Micah Dockery. De tudod mit? Utálom. Szolganév - mondtam ki az őszinte véleményem és a hangomban némi gőgös büszkeség érződött. Ő is bemutatkozott Jill néven, illetve a mutáns nevén is és összerakva a puzzle-darabokat a neve és megjegyzése között, nagyjából el tudtam képzelni már azt is, hogy mi lehet a képessége.
- Majd figyelek - mondtam végül, majd a tekintetemmel végigkísértem, ahogy helyet foglal és engem is hellyel kínál a maga közvetlen módján. Még mindig úgy éreztem, hogy lehet csak játszadozik velem, mint egy kísérleti fehér egérrel, a hozzá hasonló lányok ugyanis soha nem álltak szóba velem. Kivéve, ha le akartak járatni mindenki előtt. Nem akartam többször h*lyét csinálni magamból az életben. Elég volt.

Valamiért mégis felülkerekedett bennem folyton a remény, mint most is. Esélyt kell adnom ennek az új helynek, ennek az új iskolának. Mert ha lehetőséget sem adok rá, semmi sem fog változni az életemben. Ezért végül leengedtem a karom és elindultam a kanapé felé. Leültem, kellően távol a lánytól, nagyjából karnyújtásnyira. Ki is nyújtottam de nem azért hogy szemléltessem a távolságot, hanem hogy miután feltűrtem az ingujjam láthassa az alkaromon kényelmesen terpeszkedő, rikító kék ereket.
- Egyszerűen csak elég, ha nevén nevezzük a dolgokat. Nem akartam olyan nevet választani magamnak, ami már annyira misztikus, gótikus vagy elcsépelt, hogy nevetséges... - mondtam. Jill persze nem lacafacázott, egyből rákérdezett mi nyomja a szívemet. Persze én nem voltam az a típus, aki ilyen nagy lelkizős fajta, vagy aki idegenek nyakába zúdítja a bánatát, de valamit mégis mondanom kellett mert volt egy olyan sanda gyanúm, hogy úgyis addig nyaggatna, míg ki nem szedi belőlem.
- Tudod csak, itt minden olyan új még. Én sosem éltem ilyenek között... mármint, más mutánssal se találkoztam soha X Professzor és Magneto előtt. És nem tudom hogy itt meg fogom -e találni a helyemet - feleltem és tulajdonképpen nagyrészt igazat mondtam, pedig totál nem ezzel akartam indítani. Mindegy is, valószínűleg minden új érkezőnek ugyanez a baja, legalábbis 90%-ban biztosan. Mindent összevetve elég diplomatikus válasz és még csak nem is hazugság.
- Neked könnyű, hiszen biztos itt vagy már egy ideje, a haverjaid vízzel locsolnak, itt van az összes barátod meg már beilleszkedtél... nekem itt nincs semmim, egyelőre - tettem még hozzá.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Pént. 13 Jún. - 21:25

Micah & Jill

Az első pár szó még azért annyira nem hat meg, egyelőre még jó a kedvem akkor is, ha amúgy úgy beszél, mint anya a hülye gyerekéhez. Nem vágom, hogy mi a franccal érdemeltem ezt ki, most kifejezetten jó fej voltam szerintem. Oké, kicsit lehet hogy piszkáltam, hogy haladjon, de csak egy kicsit, e miatt még nem kell úgy felkapni a vizet. Ezért van, hogy kissé megrökönyödve nézek hátra, főleg miután a az ajtó kilincsének mocorgása is abbamarad és úgy fest talán Bradley feladta a dolgot. Ráncolom kissé a homlokomat, aztán szépen az asztalnak dőlök, kezeimet a szélére csúsztatom és onnan nézek rá kissé talán szúrósan, kissé vizslatóan, valahol a kettő között, vagy a kettőt keverve, mintha csak azt várnám, hogy hirtelen változzon már normálisra, mert ez nem az, amit művelt.
- Bocs, hogy élek basszus... nem volt kötelező segíteni. - rántom meg a vállam. Hát most komolyan, ne hogy már belehaljon abba, hogy arrébb tolt egy széket, mert tuti, hogy itt helyben padlót fogok. Amúgy is nem értem miért kell itt ilyen fancsali képpel ülni tök egyedül. Az élet szép, az élet azért van, hogy éljük, nem azért, hogy magunkba fordulva várjuk itt a jó szerencsét.
- Hát ezzel tuti, hogy nem fogok vitatkozni. - bólintok. Igen, tényleg kellően bunkó volt, én aztán nem fogom rávágni, hogy semmi baj, tök jó fej vagy, csak biztos szar napod van. Nem vagyok én lelki segély szolgálat. Ha tudná, hogy az utóbbi időben miket láttam, akkor nem gondolná, hogy neki milyen rémes lehet az élete, mert gondolom valami ilyesmi van a háttérben. - Hogy? A mondatokat illik befejezni. A jó bocsánatkéréshez kell egy jó magyarázat. - visszakérdezek hát naná. Ha már belekezdett, akkor fejezze is be szépen, ez úgy fair és kész. Nézem, ahogy a golyó szépen bejárja a maga kis útját, aztán végül mégis megenyhül az arcom. Kemény dió vagyok, mindig két véglet között, vagy jó a kedvem nagyon, vagy rossz, de akkor sok esetben gyorsan elérem a pusztító állapotot.
- Kékvér, fura, miért ez, mit tudsz? És mi a rendes neved? - nem igazán vagyok oda ezért az egész mutáns maszlagért. Nem vagyok se egy harcos típus, se semmi, én csak élem az életem, ahogy épp tetszik. - Jill, vagy ahogy te mondtad Roppantó, de ha így mersz hívni, akkor eltöröm a karod. - bájosan elmosolyodom, aztán ellököm magam az asztaltól. A bőröndöm még kint van, de ráérek kimenni, ha már tuti elmúlt a veszély. Egyszerűen csak ledobom magam a kanapéra, és megütögetem magam mellett. - Na mesélj, mi a francért vagy ilyen baromi életunt, múlt héten halt meg a hörcsögöd? - jó-jó, ennél biztosan komolyabbról van szó, de... francba is, vannak itt jó páran, akik olyan semmiségek miatt nyavalyognak, hogy az már röhej.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Pént. 13 Jún. - 20:01

Egyáltalán nem tetszett, hogy ez a lány aki nem is ismert ilyen leereszkedő megjegyzéseket tett, hogy "pörögj fel"... de nem szóltam semmit csak morogtam egyet, eltorlaszoltam az ajtót, sőt a biztonság kedvéért rátettem egy széket is az asztalra.
- További jó játékot - feleltem olyan hidegen, mint ahogy a felnőttek szokták az idegesítő és buta gyerekeknek. Utáltam, mikor így beszélt velem az én apám, most mégis továbbadtam ennek a lánynak. És mintha csak ez nem lett volna elég, zsebre dugtam a kezeim - Ha mégis bejutna a vizesnyolcas barátod, engem hagyjatok ki belőle - mondtam kifejezéstelen arccal, majd sarkon fordultam és visszaültem a fotelba. Igazán, semmi okom nem volt rá hogy ilyen utálatos legyek vele, de én nem tudtam viccként felfogni ezt az egészet. Hogy beállít ide egy csinos lány csurom vizesen és a segítségemet kéri én pedig megalázom magam előtte. Biztos ez is csak valami buta játék. Még szerencse, hogy okosabb voltam, felnőtt módjára elintéztem majd mielőtt valami ostoba és megalázó csínybe fordult volna ez az egész továbbálltam.
- Paranoiás vagy... - szólított meg az agyamban a jobbik és azt hiszem naivabbik felem, énem. De most talán igaza van, talán bocsánatot kellene kérnem. Ez a lány nem érdemelte meg, hogy így viselkedjek vele. Nem csinált semmi rosszat. Nem, ő nem... nem ő volt az, aki éveken át bántott.

Észre sem vettem, mikor szorultak ökölbe a kezeim, melyeket a fotel karfáján nyugtattam, de a körmeim apró, fehér kis félhold alakú vájatokat hagytak a tenyeremben. Olyan mereven és görcsösen ültem a fotelban, mint akit csak egy aprócska lökés választ el a teljes összeroppanástól. Tudatosan ellazítottam a tagjaim, majd felnéztem a lányra.
- Bocs... ne haragudj, elég bunkó voltam veled az imént - felálltam, majd a nem messze lévő biliárd-asztalhoz sétáltam. Szórakozottan kezembe vettem a feket nyolcast - Néha megfeledkezem róla, hogy... nem érdekes - mondtam végül, majd a golyót elgurítottam. Az az asztal szemközti falán csattant egy kisebbet és pattant vissza. Gurult egy darabig, majd megállt.
- Szerintem még nem találkoztunk, legalábbis... nem mutatkoztam be. A nevem Mic... vagyis, Kékvér - néztem fel ismét, egyenesen a szemeibe és reménykedtem benne, hogy hajlandó fátylat borítani az iménti minősíthetetlen taplóságomra.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Kedd 10 Jún. - 18:23

Micah & Jill

Látom én, hogy szegény srác nincs éppen oda azért, hogy nekem kell segítenie, de igazából ez... miért érdekelne? Ha nem akar hát nem segít, ennyire egyszerű, de azért igazán megtehetné, mert Bradley-nek ugyan nincs szuper ereje, de azért nem is valami kis gyenge alak és én szeretném kint tartani, annak ellenére, hogy természetesen ez csak játék. Nem lesz semmi, ha bejut, maximum még egy kis víz, bár valahogy kétlem, hogy a savanyú képű srác értékelné, ha a nyakába kapna egy nagy adag vizet. Nem nézem ki belőle, hogy ugyanolyan jól szórakozna mint én, a hangjából ítélve legalábbis jelenleg a háta közepére sem kíván. Az ő dolga, de küzd az asztallal és most ez a legfontosabb. Én meg addig is tartom az ajtót, amíg meg nem érkezik. A gond csak az, hogy a lenti résen szivárog be egy kis víz.
- Keress mást, akit eláztathatsz Brad! És ne mert bántani a cuccaimat, mert istenemre mondom, eltöröm a karod! - ez egyszer komolyan beszélek, de persze a végén elnevetem magam. Más kérdés, hogy meg tudnám tenni és... ha bepöccenek, akkor az sem kizárt, hogy tényleg megtenném, de ennyire már ismer a srác. Nem fogja leönteni a bőröndömet, mert akkor tényleg rosszul járna. - Elég az asztal, csak kicsit pörögj fel! - vigyorom el, aztán a kérdésre csak kicsit oldalra döntöm a fejem és nevetve sikkantok fel, amikor megmoccan az ajtó. - Nem extra erős, de nálam erősebb, szóval igyekezz, hanem akarsz úgy kinézni, mint én! - nem nagyon zavartatom magamat a miatt, hogy végigmér. Rommá van ázva a ruhám, a hajamból csöpög a víz és csak az a mázli, hogy nem fehér, hanem történetesen egy piros felső van rajtam, ami nem válik áttetszővé a víz miatt, csak szimplán kellőképpen tapad a testemre.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Kedd 10 Jún. - 6:48

Nagy lehet kint a viháncolás - gondoltam és félrehúztam a szám. Nem sokkal később, mikor felnézek egy lány érkezett, illetve szinte bezuhant az ajtón. Hmm, esne odakint? Pedig legutóbbi emlékeim szerint hét ágra süt a verőfényes nap. A lány felém fordult és köszönt, majd egyből egy kérdést intézett hozzám. Sajnos a nevét nem tudtam, de az biztos, hogy láttam már a birtokon, legalább egyszer. Nem az a tipikus szürke kisegér-külsejű lány volt, sokkal inkább egy a könnyen megjegyezhető arcok közül.
Nem tudtam, mégis mit vár tőlem, de erre később válaszul szolgált a pillantás, amit a kilincsre vetett. Azután nekifeszült az ajtónak, amit minden bizonnyal kívülről ostromolt valaki akit nem szeretett volna, hogy bejusson. Sóhajtottam, mielőtt én is nekifeszültem volna, bár az ajtó helyett inkább a súlyos bükk asztalnak és az ajtó felé kezdtem tolni. Igazán nehéz, antik darab volt, ezért igyekeztem a képességemmel rásegíteni. Úgy sokkal könnyebben ment de sajnáltam, hogy a nehéz dolgokat nem mozgatom ügyesebben. Sokkal menőbb lett volna, ha fel se kell álljak a fotelből csak a gondolataimmal olyan torlaszt képzek akár komplett könyvespolcokból, hogy azon ember fia soha át nem megy... de ahhoz még sok gyakorlásra van szükségem. Addig marad a kétkezi erő - kis rásegítéssel.
Végül sikerült az ajtó elé tolni az asztalt.
- Mekkora torlasz legyen? - kérdeztem szárazon a lányt. Esetleg tudok még rá pakolni pár széket, vagy ilyesmi - Milyen erős a barátod? - kérdeztem, ugyanis ha van valamiféle megállíthatatlan, elemi erő-szerű képessége, akkor feleslegesen strapálom magam.
- ... vagy ő vizezett össze? - kérdeztem és közben tetőtől talpig végig tekintettem rajta.

Tárgy: Re: Jillian & Micah Hétf. 9 Jún. - 10:39

Micah & Jill

Úgy gondolom két opció van, amikor úgy érzed, hogy kicsit a feje tetejére állt körülötted minden. Az egyik az, hogy lesüllyedsz valami mély letargiába és próbálod felfogni, feldolgozni azokat, amik történtek, amiket jó eséllyel a többség nem lenne képes, a másik pedig hogy megrántod a vállad, úgy teszel, mintha semmi se történt volna és egyszerűen teszel magasról az egészre. Én valahogy az a típus vagyok, aki inkább a kettes opciót választja. Oké, volt idő, jó néhány éve, amikor még ha ilyesmi történik velem, mint mostanság, akkor jelenleg egy sarokban kucorogva próbálnám összekaparni a maradék lélekjelenlétemet, jó eséllyel kevés sikerrel, de szerencsére abból a korszakból már kinőttem. Nem azt mondom, hogy mára már erős vagyok és mindent kibírok, de azért jóval többet, mint régen. Ezért van az, hogy annak ellenére, hogy még halványan most is látszik a heg az arcomon a legutóbbi kis mondjuk úgy incidens után maguk az emlékképek már nem borítanak ki annyira. Nem foglalkozom velük, no meg ha kiborulnék is ugyanúgy megtörténtek lennének, akkor meg mi értelme? Igen, ismerek egy pasast, akit még most se tudok hova tenni pontosan, aki... képes összeállni csak úgy a semmiből és amiket művel az még egy horrorfilmben is bőven helyet kaphatna, de kit érdekel? Végül is, ha nem ismerném, akkor most hulla lennék, akkor meg marha nagy mázlim van igaz? Sőt, ha ehhez még hozzácsapjuk a tényt, hogy nem ittam egy csepp alkoholt sem pár napja, akkor kifejezetten büszke lehetek magamra, de attól még nem állok be sem apácának, se nem leszek csendes jó kislány.
Igazából most főleg azért jöttem, hogy összeszedjek még pár cuccot, nem kell sok, csak valamennyi legalább, hogy ne kelljen naponta mosni, mert az mégis csak kellemetlen és időpazarlás is, de persze semmi se megy olyan könnyen, mint gondolnád. Attól még vannak a suliban olyanok, akikkel már sokat marháskodtam, most pedig egyre melegebb van és a srácok... Először csak gyorsítok a lépteimen, amikor meglátom a mögöttem közeledő Bradleyt. Jó fej, de leállhatna már a hülye vizes trükkjeivel. A lépcső felé veszem az irányt, de esélyem sincs elérni, mert egy pillanat múlva már jó nagy adag vizet nyom a nyakamba egy szódásszifonból, ami amúgy szerintem üres, csak úgy tesz, mintha nem lennék tisztában vele mire képes. Csúnyán nézek hátra, de aztán elnevetem magam, és egy intésemre a szifon darabokra hullik. Így persze már a kezéből kapom az újabb adagot a nyakamba, jóval nagyobbat. Jön a visítás, aztán a bőröndömet csak úgy lazán ott hagyom a folyosón és futva vágódom be az első ajtón, ami szembe jön. Ázott verébként, csurom vizesen dőlök az ajtónak és szúrom ki a bent ücsörgő srácot. - Szia! - közben moccan a kilincs. - Ugye akarsz segíteni? - pillantok újra Micahra. Nem kérek most több vizet a nyakamba, így is eláztam rendesen, szóval igazán lehetne olyan rendes, hogy segít eltorlaszolni az ajtót.

Tárgy: Jillian & Micah Vas. 8 Jún. - 19:54

Mivel is tölthetné egy fiatal fiú a szabad estéjét? Amivel csak akarja természetesen és itt a legtöbben arra gondolnak, akkor indulhat a banzáj. Én nem erre vágytam, legalábbis szerettem ezt hajtogatni magamban. Nem ismertem ki magam még túl jól a házban, alig pár napja érkeztem. A második emeleten, a padláson és az alagsorban még egyáltalán nem voltam. Az udvarnak is csak egy kis szegletével ismerkedtem meg. Jobb híján tehát a társalgóban foglaltam el magam. Leültem az egyik fotelba és... nem is tudom, csak úgy nézelődtem, bambultam és elmélkedtem. Mellé hallgattam a két fiú beszélgetéséből kiszűrődő hangfoszlányokat, akik a TV-t nézték, de nem sokkal ezelőtt kimentek. Még annyit megkérdeztek, hagyják -e bekapcsolva a filmet, mire megráztam a fejem. Egyedül maradtam és jól esett ez a csend... ellenben hamar eluntam magam. Az asztalon ekkor láttam meg egy tálcán néhány poharat és egy kancsó vizet. Gondoltam, kipróbálok valamit ezért előre dőltem és koncentráltam. Felfordítottam az egyik poharat, hogy azután tölthessek bele vizet. Ezt még nem próbáltam, de jó ötletnek tűnt önmagam trenírozására. Ahogy mozog a kancsóban a víz, ahogy egyre kevesebb lesz és változik a súlya... figyelnem kell a folyadékra is... ekkor közeledő léptek zaja ütötte meg a fülem. Leengedtem a kancsót.

Tárgy: Re: Jillian & Micah

» Zoey & Micah
» Jillian & Shelton
» Jillian O'Neil - Roppantó
» Micah Dockery ~ Kékvér