Napfény lakópark

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szer. 22 Ápr. - 10:42

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szomb. 10 Jan. - 16:51

Jill & Simon

- Rendben van, nagyon fogok igyekezni, oké? – tényleg fogok, nem csak úgy mondom, mint régen a legtöbb dolgot. Régen én csak… a levegőbe beszéltem, nem igazán vettem komolyan semmit és senkit sem, de ez most z utóbbi időben elégé megváltozott és nagyobb részben Jill-nek köszönhetően. Nem hittem volna, hogy végül ide jutok, de… nem is olyan rossz ez, mint hittem régebben. Menekültem attól, hogy valaha is kapcsolatom legyen, vagy hogy egyáltalán érezzek bármit, mert úgy tartottam, hogy ezek csak hülyeségek, arra jók maximum, hogy önmagukat kínozzuk velük. Végül igazam is lett, mikor kiderült, hogy Jill meg az a pasas… de mindegy, már… nem számít, azt hiszem.
- Inkább tökön rúgás lenne. – adok neki igazat mosolyogva. Azért én is remélem, hogy nem ez fogja végül a stop táblát felmutatni, mert elég ideges lennék akkor és úgy élném meg bizony, mint egy tökön rúgást, amiben sajnos már amúgy is volt részem bőven. A dühös nők nem kegyelmeznek.
- Igen… így is mondhatjuk. – rántom meg a vállamat. Különlegesebbek…inkább furábbak, vagy nem is tudom, hogy mondjam. Mi kicsit felborítottuk a dolgokat, és előbb éltük ki magunkat, mint a nagy többség és kicsit későn kaptunk észbe ezek után, hogy talán jobb lenne, ha valami megváltozna. – Jó, de egy…kettő csónakázásnál több kell, nem? – mármint gondolom én, hogy több kell, de persze, ha valaki felcsapja előttem a kapcsolatok kézikönyvét és a megfelelő helyre lapoz, hogy elolvassam mi a pálya, akkor én aztán könnyen meggyőzhető vagyok, mert a párkapcsolatok olyanok nekem, mint halottnak a csók. Vagyis ilyenek voltak.
- Szerintem kicsit igen. – rántom meg a vállamat mosolyogva. A sors iróniája lett volna az, ha végül egy csaj végez velem, akit kiborítottam. Jó, Jill-lel ennél sokkal többet tettem, de a lényeg ugyanaz. Soha nem úgy terveztem feldobni a bakancsomat, hogy majd egy dühös csaj a múltamból nekem esik és kampec. – Hé, te meg egy fogóval trancsíroztál szét, szerintem kvittek vagyunk. – nem mondom persze komolyan, de lehetett volna sokkal nagyobb baja is, még szerencse, hogy a másik golyót én kaptam és nem ő, mert akkor aztán… talán nem is beszélgetnénk most itt. Mindegy, már megtörtént, és persze, hogy szar dolog, de ez is olyan, hogy ki kell bírni.
- Az autós mozi tényleg jól hangzik, ott még nem voltam. – vagyis nem emlékszem, bár kitudja, részegen kiköthettem egy autósmoziban, de azért remélem nem, már így is túl sok szar dolgot tettem részegen, szerencse, hogy most már berúgni sem tudok, mindegy mennyire akarok.
- Már öltem is érted, nem? – a játékteremben is volt, aki nem élte túl, legalábbis valószínűleg belehalt abba, amit kapott tőlem. Tudom, hogy ennek meg kéne ráznia, de nem igazán tud érdekelni, mert…. én kissé máshogy látom a dolgokat. Ilyen alakokkal voltam nap, mint nap együtt, nem különösebben érdekel, ha meghal az egyikük.
- Igen? Akkor… reggel, ha képes leszek felkeni, csinálok is. – mondom mosolyogva. Azért ezt ne vegye biztosnak, mert bizony nem vagyok valami korán kelő típus, és most jelenleg még munkám sincsen, szóval minden adott, hogy akár délig is aludjak, az emberek délben pedig ritkán reggeliznek.

// Én is köszönöm a játékot, és okés, írok hozzájuk kezdőt is majd *nagylelkű kedvében van* Very Happy

//

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szomb. 10 Jan. - 10:35

Simon & Jill

- Hát jó máskor engedélyezhetek neked mondjuk egy kortyot, vagy... ne csinálj olyasmit, ami miatt ez a sors vár rád. - szélesen elmosolyodom, mert hát na... azért én remélem, hogy nem les a közeljövőben olyan alkalom, amikor a nyakába kell öntenem valamit. Nem lenne rossz, ha sikerülne most egy ideig valami normális, vagy legalább normális szerű életet élni, ha már elhatároztuk, hogy megpróbáljuk. Tudom én, hogy nem lesz kifejezetten egyszerű, de... azért tényleg jó lenne legalább igyekezni, abba pedig talán a sör nyakba öntögetése sem fér bele.
- Akkor... remélem? Azért tényleg nem akarom, hogy ez álljon közénk, az már... komolyan nagy arcon csapás lenne az élettől. - ennyire nem lehetünk szerencsétlenek, ha úgy egyszerűbben fogalmazok. Így is volt már épp elég rossz az életünkben nem? Tudom én, hogy sok mindent mi szúrtunk el, tudom, hogy sok minden van a számlánkon, de hát az ember kaphat még egy esélyt nem? És ha egyszer most megpróbálunk változtatni, akkor azért mégis csak érdemelnénk annyit, hogy sikerüljön a dolog, és ne akadályozzon meg benne a... sors, vagy tudom is én a balszerencse.
- Különlegesebbek vagyunk. - rántom meg talán kissé bizonytalanul a vállamat, de igen megpróbálhatunk így is hozzáállni a dologhoz. Mások agyunk, nem pont átlagosak, ezért más irányból kell a dolgokat megközelítenünk, de ha az ember tényleg nagyon akar valamit, akkor csak kijár neki egy kis boldogság, ha már eddig sem volt része benne soha igaz? - Eddig még senkit se vittél el csónakázni... kétszer igaz? Engem viszont igen, nem gondolom, hogy egy lennék a sokból, sose leszek. - ahogy ő se nekem, mert én se voltam még mással csónakázni és nem szerettem senki sem, nem borított ki, amikor valaki hátat fordított nekem és ott hagyott, nem sírtam még ennyit senki miatt és nem könyörögtem ennyire, hogy nézze el nekem a hibámat. Vele viszont meg tettem. épp ez jelenti azt, hogy ő különleges, hogy... ő egyedi és valami több számomra, ahogy én is neki, nem csak egy sok közül.
- Ez nem vicces. - húzom el egy pillanatra a számat. Nem tetszik na, nem bírtam volna ki, ha tényleg komolyan ártok neki, ha végül miattam hal meg, ha... el kell temetnem. Az egyszerűen kiborító lett volna, de komolyan. Nem viseltem volna el, ha bárkivel is végzek, azt hiszem ezt nem értette meg sosem Edward sem. Dühös voltam mindig is a világra, haragos, de attól még nem vagyok gyilkos, sosem leszek az. - Igen, neked köszönhetem az első sebösszevarrásomat. - a köszönhetemnél azért kis macskakörmöt rajzolok a levegőbe. Nem egy kellemes dolog az, sőt rohadtul fájt, de mit lehet tenni? Talán ez is csak olyasmi volt, ami a hetek alatt valahogy összekovácsolt minket, még ha ez valahogy teljesen irreális megközelítésnek tűnik is.
- Akkor majd pótoljuk. Nem mondom, hogy romantikus csöpögős filmeket kell velem nézned, de... nézünk együtt filmeket. Még sose voltam olyan autósmoziban például, te már igen? -az azért olyan kis romantikus dolog lehet. Ketten összebújva a csillagok alatt éjjel, egy nagy vászon előtt nézni egy filmet. Nem is tudom... jó nem vagyok menthetetlenül romantikus, de azért ennek is meg van azt hiszem a maga varázsa és egyszer nem lenne rossz kipróbálni és akkor már naná, hogy vele tenném. - Nem tudom, te képes lennél ölni értem? - nem gondolom, hogy olyan sokan lennének oda értem, vagy legalábbis nem olyan szinten, hogy ölnének is miattam. A legtöbb kapcsolatom inkább csak rövid kaland volt, nem szoktam én úgy magamba bolondítani másokat, hogy ennyire elrugaszkodjanak a valóságtól, legalábbis szándékosan biztosan nem. A szavaira már csak elmosolyodom, aztán hamarosan már tisztán és szárazon kerülünk be az ágyba. A kérdésére elmosolyodom, és felpillantok rá, picit felkönyökölve a mellkasára. - Ne beszélj butaságokat, ki se tudnál rugdosni, arra a fantasztikus rántottádra vágyom már vagy egy hete. - még kap egy csókot, csak aztán helyezkedem el újra a mellkasán. Igen emlékszem én, hogy első este egy elég hevenyészett rántottát dobott össze nekem. Nem volt az valami profi kreálmányt, de... nem is volt rossz, és ő készítette, ettől csak még jobb lett.

//Köszönöm az újabb maratoni menetet, imádtam, ahogy a kis párost is imádom! Smile

A folytatást meg megbeszéljük akár már New Yorkban ^^//

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szer. 7 Jan. - 17:11

Jill & Simon

- Azért legközelebb várd meg míg legalább iszok belőle, mielőtt a nyakamba öntöd az egészet. – mosolygok rá. Tudom, igyekszem, hogy ne legyen legközelebb, de kitudja mit hoz az élet, simán megtörténhet, hogy újra összeveszünk majd valamin, és újra ott lesz nála a söröm, és értékelném, ha nem azonnal kapnám a nyakamba.
- Tudod? Na és ha… mégsem lesz az? – mert ezt mondta még nem olyan rég, igaz? Hogy egyáltalán nem biztos, hogy mi ketten mennyire is tudunk működni. Tudom, hogy elcsesztem, sokat ittam és tönkretettem őt, nem volt szándékos, vagyis józanul soha még csak a gondolata sem merült volna fel a fejemben ennek, de a pia kihozza belőlem az állatot, ezért jó, hogy manapság már be sem tudok rúgni, mert túl sok alkohol kéne hozzá. Nem akarom, hogy ne működjön, és nem tudom mi lesz, ha ez történik majd. Gondolom…megoldjuk valahogy, igaz? Nem tudom, hogyan és mikor, de megoldjuk, ha ez történne.
- De mi nem vagyunk olyanok, mint mások. Ez… most nem jó ebben az esetben. – ezzel gondolom azért egyet ért, mert én is szívesebben lennék most az ágyban, mint a zuhany alatt, de mi mások vagyunk, még ha a normális életnek volt is reménye a mi számunkra, hamar szertefoszlott. – Én csak nem akarom elrontani. Tudod… nem akarom, hogy egy legyél a sokból. – márpedig ez lenne, ha most bemásznánk az ágyba és… hagynánk, hogy az történjen aminek talán történnie kéne. Mindig így volt, és ez egyszer szeretném ha nem így lenne, ha most más lenne, egyedi ez az egész, és akármilyen hülyén is néz ez ki, így tudjuk megcsinálni.
- Én tudom. Eltemethettél volna. – rántom meg a vállam mosolyogva. Tudom, nem jó vicc, de igazából ez maga a nyers igazság. Ha nem lennék mutáns, akkor nem is éltem volna túl az első találkozásunkat, és kitudja hogyan alakul Jill élete. Az enyémnek mindegy lett volna. – De mindegy, nem lett semmi bajom, legalábbis semmi komolyabb. Végül te kaptál golyót. – meg én is egyet helyette, de annak úgy kellett lennie, mert nekem az jóval kevésbé árt, mint neki, ha az mondjuk nagyon nem tetszett, hogy egy fogóval tudta csak kiszedni belőlem, de… valahogy túléltem, és ő is.
- Persze, van még egy pár film, de… nem is tudom, kevés filmet láttam eddig. Tudod, meccseket néztem régen a haverokkal legtöbbször. – főleg mikor suliba jártam, hiszen élsportoló voltam, nyilván nem nyálas hülyeségeket nézek, hanem focimeccseket, vagy akármi mást, ami ment a tévében. Persze csak ha volt nálam sör, mert az kell ilyenkor. – Azért ne szóld el magad. Kitudja hány pasi lenne képes ölni érted. – ott van az a fickó is, akitől az a rengeteg pénz van, nem? Meg az is, aki… akit megölök, ha még egyszer meglátom. Mindegy, talán jobb lenne nem azokra gondolni akikkel előttem volt, mert talán kedvem támad szétverni valamelyik fejét. – Tudom, de ebben rejlik a vonzerőm. – legalábbis részben. Van, aki vonzódik a seggfejekhez, ezért volt ilyen aranyéletem, de azért az utóbbi időben szerintem elég sokat fejlődtem, hogy most már ne a seggfejekhez soroljon be mindenki. Igyekszem azért nem lemaradni, gyorsan megtörülközöm, egy fogmosást beiktatok, felveszek egy melegítőnadrágot és már be is dőlök az ágyba. – Reggel ugye még itt leszel? – mosolygok Jillre. Nem hinném, hogy lelépne, de… azért jó lenne hallani is, hogy nem fog.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Hétf. 5 Jan. - 18:02

Simon & Jill

- Szóval... a sör a gyenge pontod, minden világos. - persze értem én azt a vigyort és az én mosolyom is elég széles ahhoz, hogy tudja, hogy értem a viccet és nem veszem én ezt komolyan. Amúgy is ráöntöttem már egy korsó sört és akkor se küldött el melegebb éghajlatra, sőt utánam jött, úgyhogy azt hiszem azzal bizonyította, hogy nem a sör a fontosabb neki. Ha így lenne, akkor jó eséllyel nem viselte volna olyan lazán a dolgot, de nem számít ez most azt hiszem. Elvileg most az a lényeg, hogy mindkettőnknek a másik lesz a fontosabb... mindennél nem? Erről szól egy kapcsolat, ha minden igaz, amit még mindkettőnknek tanulni kell. Nem lesz egyszerű, mert egyikünk se kifejezetten profi, sőt, de ha mindketten igazán akarjuk, akkor csak sikerül összehozni valahogy. Annyit megígérhetek, hogy lehetőség szerint több sört nem öntök rá. Csak akkor, ha valami nagyon csúnya dolgot tesz.
Igazából néha még én magam sem tudom, hogy mit akarok, nem csak neki kell ehhez idő, nekem is rá kell jönnöm, hogy mit is akarok az élettől, meg magamtól, meg úgy általában, de talán majd együtt rájövünk mindenre, és majd meglesznek azok a bizonyos nagy válaszok is szép lassan. Ez a lényege ennek, hogy megpróbáljunk rájönni mi a jó mindkettőnknek, nem is csak az számít, hogy nekem mi a jó, vagy hogy én mit akarok, az is számít, hogy ő mit szeretne.
- Igen, jó lenne... hidd el én is tudom, hogy jó lenne. - főleg, ha le-lepillantok és látom, hogy ő is mennyire ezt akarja. Azért baromira nem egyszerű visszafogni magamat akkor, amikor ő is be van indulva és itt vagyok vele ruha nélkül zuhanyozva. Az elvek, meg a nagy elhatározások valahogy ilyenkor eléggé megdőlni készülnek, pedig tudom én, hogy meg kéne még próbálni visszafogni magunkat és egyszerűen csak... együtt lenni, beszélgetni, ismerkedni, mert eddig erre még nem nagyon került sor.
- Igen, talán igazad van, hiszen valahol azt se normális, hogy most meg visszafogjuk magunkat, mások nem tennék. - vonom meg vállamat finoman, legalábbis azt hiszem, hogy jó eséllyel mások már rég egymásra akadva kötöttek volna ki, vagy eleve az ágyat célozták volna meg a helyett, hogy a fürdéssel szórakoznának, de... mi így próbáljuk követni a normálisat, vagy is próbálunk valami saját megközelítést kitalálni.
- De azt hiszem, az a lényeg, hogy nem lett komolyabb bajod. Én... nem is tudom, hogy mit csináltam volna akkor. - egy pillanatra azért elhúzom a számat. Na igen, nem hiszem, hogy tudtam volna mit kezdeni azzal, ha megölöm, mert... lehet hogy az lett volna a vége, ha nem képes magát helyre hozni. De szerencsére ez nem történt meg és most itt van velem, ami azért hosszú ideje az egyetlen igazán jó dolog az életemben, még ha nem is indult valami jól a kapcsolatunk, meg úgy általában ez az egész nap.
- Én nem mondom, hogy ez csak így lehet, de mondtad pont azt a filmet, de szeretsz azért mást is? - mondjuk én se csak a nyálas filmeket szeretem, az Indiana Jones pont nem oda sorolható, inkább kaland film, csak hát a nők megvesznek Harrison Fordért igaz? Azért elég rendesen sármos az a pasi, szó se róla. - Igen már veled vagyok, és nem hiszem, hogy bárki is meg akarná ezt akadályozni. - mosolyodom el. Vele vagyok és ez már nem is fog változni, legalábbis remélem, hogy semmi sem fogja elrontani innentől. Viszont végül csak rászánom magam, hogy kilépjek a víz alól, mert így tényleg nehéz lesz ellenállni. - Rettenetesen gonosz vagy. - öltöm ki a nyelvemet felé és csak azért is egyedül törölközöm meg, és kapom fel végül azt a pólót, amit mondhatni már szinte megszoktam. Aztán irány az ágy, azt hiszem most az egyszer kivételesen, tényleg rám fog férni az alvás, minden előzmény nélkül, csak szimplán hozzábújva, elköszönve egy csókkal és nem azzal számolva, hogy reggel majd minél előbb le kell lépnem.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Pént. 2 Jan. - 22:14

Jill & Simon

- Ne feszítsd túl. – vigyorgok rá, de persze csak viccelek, fontosabb, mint a söröm, és eddig soha egyetlen nő sem volt fontosabb, mint a söröm. De ha már itt tartunk, akkor a zoknimnál sem tartottam őket fontosabbnak. Szóval Jill az én első… nőm, aki tényleg fontos, és akinek nem hazudtam. Legalábbis nem annyit, mert biztosan voltak hazugságaim, minden embernek vannak, most majd nem lesznek, vagy kevesebbek, esetleg jelentéktelenebbek… az a baj, hogy nem tudom ez az egész mégis hogy a francba működik. De majd gondolom erre valahogy rájövünk ketten, igaz? Mert ha minden igaz, akkor neki sem volt még ilyen kapcsolata.
Jól esik persze az, hogy megcsókol, de tudom ám én, hogy elbasztam. Nem kellett volna megerőszakolnom őt, és tudom, nem voltam magamnál, de … de akkor sem, ez egyszerűen nem kifogás és kész. Úgy tűnhet, hogy régen utáltam a nőket, de ez nem így volt, én imádtam a nőket, csak végtelenül ostobának és egyszerűnek tartottam őket, de találkoztam Jillel, akit egy pszichológus brigád nem tudna megfejten. Ez nem rossz, sőt, nagyon is jó, bár kicsit ijesztő, hogy néha én se tudom mégis mit akar, vagy mire vágyik, de… gondolom ehhez kell az idő, nem? Mert az mindenhez kell, és ahogy jobban megismerem, úgy jövök rá erre is.
- Hát ez… egy jó nagy közhely, de végül is igen, van időnk, csak… jó lenne gyorsan haladni. – jó lenne, de nem lehet, mert akkor tönkremenne ez az egész, és mivel mindketten borzasztóan hülyék vagyunk párkapcsolatok terén, ezért nem is szabad, mert a tökéletes katasztrófát teremtenék meg vele.
- Vagy inkább pont, hogy nem akarunk normálisak lenni. Kitudja, mi kicsit… másként vagyunk bekötve. – nem kifejezés, nálam a kapcsolat fogalmát már kimerítette az is, hogy nálam reggelizett egy csaj, pont ezért dobtam ki őket minél előbb, vagy léptem le tőlük, mert nekem ilyesmire nem volt kedvem.
- Semmi baj, megérdemeltem, és nem lett komolyabb bajom, nem? - szerencsém volt, ez igaz, de azért adtam is alá a lovat mikor hátrébb lökdöstem, de nézzük a jó oldalát a dolgoknak! Nem történt semmi komolyabb baj, nem kerültem kórházba, őt bár meglőtték utána a játékterembe, meg aztán engem is, de megoldottuk.
- Gondolom, fegyverek, vér, harc… pasi film. – rántom meg a vállam. Na igen, mi ezekért vagyunk oda, a nők meg a nyálas filmekért tudnak órákon keresztül sorban állni a mozi előtt, igaz? – Meg is sértődnék ha nem lennék kíváncsi. – mondom széles mosollyal. Már csak az kéne, hogy ne legyen kíváncsi! – Aha, meg nem vagyok egy konyhatündér amúgy sem, és lusta is vagyok. – nem is kicsit, persze, edzek meg kondiban tartom magamat, de imádok semmit nem csinálni és csak… tenni úgy a világra magasról. Eddig megtehettem, remélhetőleg ezután is megfogom tudni tenni, mert lustálkodni jó. – Gondolom megverném, már velem vagy, nem? – szóval akkor ha más pasi azt hiszi, hogy ezt csak úgy figyelmen kívül hagyhatja, eltöröm néhány csontját és összezúzom pár létfontosságú szervét, hogy egy igazi díszmenetet kapjon amíg el nem ér a kórházba. Nem vagyok én olyan szörnyű, de rohadt féltékeny egy alkat tudok lenni. A szavaira csak mosolyogva bólintok és magam köré csavarok egy törülközött, miután kilépek a zuhany alól. – Pedig szívesen meg is töröltelek volna… - mondom vigyorogva mielőtt még elzárnám a csapot.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Pént. 2 Jan. - 20:31

Simon & Jill

- És... fontosabb vagyok még a sörödnél is? - mosolyodom el, de ezzel persze már csak finoman húzom kicsit az agyát, mert miért ne? Ahhoz képest, hogy a délután nagy részét átsírtam és átkiabáltuk... baromi jól állunk vetkőzve, megközelítve a zuhanyt így kettecskén. Azért ez határozottan előre lépésnek számít, főleg a mi szintünkön, amennyit hajlamosak vagyunk ölni egymást. De talán egy időre képesek leszünk ezt befejezni, talán egy időre tényleg lehetünk egy... normális pár, vagy legalábbis valami olyasmi, hiszen közben mi a két eléggé gyorsan szexbe bonyolódó egyén éppenséggel afféle megvonáson vagyunk, vagyis lassú tempót diktálunk, ami felettébb szokatlan, de... tudom, hogy ki kell bírni, most az egyszer muszáj.
A szavaira már csak elmosolyodom és nem tudom megállni, hogy ne hajoljak előre és csókoljam meg. Csak úgy finoman lassan, kicsit elnyújtva, mert ennyi jár nekem ennyi idő után, és persze jó néhány csók után, amit nem, vagy csak félig-meddig viszonzott. Tudom én, hogy nem tud ezen az egészen csak úgy átlépni, hogy nem emlékszik rá, de attól még nem valami kellemes élmény. De... sajnos nem tehetünk vele semmit, ez így alakult és kész, én se tudom még, hogy lesz, hogy amikor oda jutunk, hogy megpróbáljuk, akkor majd mennyire leszek képes belemenni, mennyire jönnek majd fel azok a régi emlékek, amik az ő fejében nincsenek meg. Félek, de nem akarok már előre arra gondolni, hogy nem fog menni. Akkor... akkor nem tudom, hogy mi a fenét csinálunk.
- Tudom... nekem sem, de majd menni fog. Van időnk igaz? - nem azt mondom, hogy egy egész élet van előttünk, inkább csak nem rohanunk sehová. Van időnk kitalálni, hogy mi lesz, hogyan csinálunk normális életet, hogyan élünk együtt és... hogyan tudjuk majd azt az átlagos környezetet megteremteni magunk körül. Valahogy csak sikerülni fog, főleg ha mindketten eléggé akarjuk.
- Tudom, próbálunk normálisan viselkedni. - jó na az átlagos emberek is van amikor egymásnak esnek, de mi most pont azt próbáljuk meg, hogy ne úgy tegyünk, mint minden más esetben és ez nehéz... a fenébe is baromi nehéz, amikor itt van előttem teljes harci készültségben, és a testemet mossa finoman szappannal. Azt hiszem nem kéne túl sokáig húzni ezt a fürdést.
- Én nem... nem igazán gondolkodtam, hogy mi lehetett volna a vége. Sajnálom, hogy... hogy bántottalak. - mert fájt neki, azt tudom. Hiába, hogy a csontjai rendbe jöttek végül, de attól még ugyanúgy fájt neki és azt én is nagyon jól láttam. Akkor, abban a percben ezt is akartam, bántani őt, ártani neki, de már nem, már sajnálom, hogy tényleg fájdalmat okoztam neki.
- Rambo... na igen ez olyan jellemzően pasis film igaz? Nem is kéne meglepődnöm és... azért kíváncsi vagyok. - beharapom az alsó ajkamat, és egy pillanatra a tekintetem is lefelé kalandozik el, de aztán végül csak sikerül rávenni magam, hogy a szemeire fókuszáljak. - Pizzás... az a legegyszerűbb nem? Még tányér és evőeszköz se feltétlenül kell hozzá. - van ebben ráció, főleg ha az ember lusta, szóval meg tudom érteni. - Nem hiszem, vagy legalábbis eddig még nem sokba futottam bele, de nem is nagyon kezdtem még érdemben kapcsolatba senkivel. Mert... ha előkerülne akár egy is... mi lenne? - jó azért tetszik az, hogy ilyesmit kérdez, gondolom nem menekülne el még véletlenül sem, hanem küzdene értem igaz? Épp ezért nehéz megállni, hogy miközben a mellkasát mosom végig ne szökjön a kezem egy pillanatra oda, ahová nem kéne. Szem becsuk és nagy levegő, majd végül hátrébb is lépek. - Oké... azt hiszem kész vagyunk, az én akaraterőm már... nem sokáig tart. - muszáj törölköző után nyúlnom, mert már tényleg nem megy ez tovább. Oké, hogy akaraterőt tesztelünk, de na a végtelenségig nem megy.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Kedd 30 Dec. - 15:12

Jill & Simon

- Én sem hittem volna, hogy valaha is ilyesmit mondok majd. – rántom meg a vállam mosolyogva. Oké, tudom, hogy nem valami nagy bók a „fontosabb vagy, mint a cigi” dolog, de azért ez is valami, nem? Én tényleg próbálkozom és továbbra is próbálkozni akarok, remélem ezt ő látja és elfogja majd fogadni. Még ha nem is sikerül leszokni, azért megpróbálom majd mindenképpen. Nem holnap, de megfogom próbálni és végső soron is ez az ami számít, ugye? Vagy a siker számít és a próbálkozás az csak elvesztegetett idő? Már nem is igazán tudom, hogyan szokták ezt mondani, csak reménykedem abban, hogy Jill megérti.
- Jó, de… akkor is. – nem tudok már mit mondani, amit ne mondtam volna el. Ezerszer bocsánatot kértem, ezerszer megbántam már azt, amire nem is emlékszem, de érzem a zsigereimben, hogy tényleg megtörtént. Megerőszakoltam őt, pedig nem akartam, mégis megtettem, mert sokat piáltam, és az alkohol azt hozza elő belőlünk, akit leginkább elnyomunk magunkban, igaz? Ezek alapján akkor én… nem, az nem lehet, ennyire soha nem voltam beteg vadállat, és nem is leszek most már. Kész csoda, hogy nem retteg tőle Jill, pedig komolyan megtudnám még azt is érteni, ha remegne, mint a nyárfalevél, elvégre régen tönkretettem őt.
- Oké, én… próbálkozom, eddig is próbálkoztam, csak annyira gyorsan nem megy. – sokáig éltem így, és nem olyan könnyű pont ezért az átállás. Én nem várok el tőle semmit sem, ha ő nem csinálja, akkor én sem fogom, mert egyedül nekem ehhez rohadtul nincs erőm, vagy kedvem. Egyedül semmi értelme ennek a megváltozásnak, nélküle nincs.
- Persze, hogy imponáló, de… - de érti, igaz? Nagyon is örülök annak, ha tetszem neki, hülye egy helyzet lenne, ha ne így történne ez az egész, de nem akarjuk, hogy az ami köztünk van, akármi is legyen ez, testiségbe csapjon át nem? Szóval muszáj egy kis ideig megtürtőztetni magunkat.
- Bizony jó, ahogy az is jó, hogy mutáns vagyok és nem öltél meg ott egyből. – na igen, mert biztosan belehaltam volna abba a brutális mennyiségű csontörésbe, amit okozott. Az egyik csont átszúrta volna valamelyik szervemet, belső vérzésem lett volna és mintha soha nem is lettem volna, meghalok. Szerencsére nem így alakultak a dolgok. – Oké, aláírom, hogy nem könnyű! – mondom mosolyogva, mert hát… tényleg nem az, de pont, hogy a másikért kell megtenni azt, hogy ellenállsz, nem? Legalábbis ezt mondtuk, és akármilyen szívesen bújnék ágyba vele, megígértem neki, hogy nem fog ez az egész már rögtön testiségbe átcsapni, és amit megígérek, azt be is tartom. – A Rambo. Tudod, sok vér, fegyverek… és a kedvenc pózomat megfogod tudni mikor… itt az ideje. – na igen, de annak meg nem most van itt az ideje, igaz? Legalábbis így beszéltük meg, de határozottan egyre nehezebb ezt tartani, úgyhogy inkább a gondolataimat gyorsan a kérdése felé terelem. – Hát.. pizzás, de mindig a kínaiból rendelek kaját, szóval… - szóval inkább kínais, bár azért ez is csak hangulatfüggő dolog, de végül is mindegy. – Ugye nincsenek dühös és elvakult exeid? – na igen, mert ha vannak, akkor megverem őket, ha belém kötnek, nem arról van szó, de azért ha vannak, odafigyelek a hátam mögé.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szomb. 27 Dec. - 20:00

Simon & Jill

- Sose gondoltam volna, hogy valaha is ilyesmit hallok a szádból. - akkor legalábbis amikor a csontjait törtem, vagy... amikor meglőttek miatta, mikor sörrel öntöttem le, mikor faképnél hagyott Edward birtokán... de most mégis itt tartunk, fontosabb vagyok neki, mint a cigi, pedig ez elég nagy szó, hiszen a cigiről ahogy mondta baromi nehéz lenne leszoknia. Akkor rólam gondolom még nehezebb, ezért nem is tudott csak úgy tovább lépni és elfogadni azt, hogy már nem vagyok többé, pedig ha jól sejtem nagyon akart utálni, nagyon-nagyon.
- Tudom én, tényleg tudom, de néha teszünk olyat is, amit... igazából nem tennénk meg normál körülmények között. - igen ez rám is igaz, igen pont ezért is mondom. Én is tettem olyat, amit nem akartam, amivel nem akartam őt bántani, mert igenis megszerettem, belé szerettem és mégis ártottam neki, mert túl sok minden jött össze egyszerre, én pedig... finoman szólva is elcseszett jellem vagyok. Nem is leszek már soha normális, de talán mivel egyikünk sem átlagos, így talán tényleg képesek leszünk meglenni majd egymást mellett, én legalábbis remélem, mert ha megpróbáljuk akkor... akkor az ne legyen értelmetlen. Szerintem, ha vele nem leszek képes egy normális kapcsolatot kialakítani, akkor az ég világon senkivel sem.
- De ez így jó, mindkettőnknek kell fejlődnie, tehát nem az van, hogy csak az egyikünk vár a másikra, hogy alkalmazkodjon. Ez így... pont jó. - mindketten nehéz esetek vagyunk, mindketten kapcsolatra képtelenek, mondhatnám életképtelenek is, ami a normális életet illeti, de így együtt... így majd menni fog, majd ha tényleg igazán akarjuk, akkor igenis lehet jó és szép életünk még. Elfelejthetjük azt a sok rosszat, ami történt, amit magunknak csináltunk, amit egymással tettünk. Jó nem azt mondom, hogy akkor most innentől már a nagy csodában reménykedem, de... ha nem remélsz, akkor már rég feladtad és nincs is értelme az egésznek nem igaz?
- Jól van Simon, bízom benned, de... azért az is imponáló, ha nehezen tudom visszafogni magamat igaz? - legalábbis remélem. És ez nem azért van, mert amúgy is mindenkire rámozdulnék, igazából nem vagyok ilyen, egyszerűen csak... ez olyan hülye helyzet. Rámozdultam másokra, akikre nem kellett volna, elég fura lenne, ha rá nem akarnék, akire pedig pont hogy kéne, de most máshogy akarjuk nem elsietve és nem a szex van a központban. Na persze arra is sort kell keríteni, de így legalább azt is toljuk kicsit, hogy netán kiderüljön, hogy... nem megy. Remélem nem így lesz!
- Igen lehet, de így visszagondolva jó, hogy nem menekültem el a környékről, amikor először hittem azt, hogy láttalak. - igaz, hogy az a találkozás a Pizzériában nem kicsit volt brutális, de az a lényeg, hogy megtörtént és hogy most itt vagyunk. Nehéz menet volt, tényleg nagyon nehéz, de az a fontos, hogy sikerült végre értelmesen zárni és... és remélem, hogy most már tényleg valahogyan majd normalizálódunk. Ő se csinál hülyeséget és én sem és... Jó nem vagyok naiv, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk, na de... majd csak sikerül ezt valahogy jól megoldani, ha más nem hát majd együtt átverekedjük magunkat a buktatókon, mert tuti lesz pár. - Héj, most jobb lenne, ha azt mondanám, hogy már most is nehéz úgy állni itt előtted, hogy nincs rajtad semmi, és... elég nyilvánvalóan látszik, hogy neked se könnyű. - mert hát hiába mondja azt egy pasi, hogy nem, hogy megálljt parancsol magának, attól még az alap testi funkciók ugyanúgy működnek és ha az ember közel áll valakihez, aki épp mossa a hátát, és simítja végig minden egyes porcikáját, miközben nyilvánvalóan érzi, ahogy nekifeszül az a bizonyos le nem tagadható jelzéseket leadó testrész... hát igen, kell az önuralom és az átlagos beszéd témák. - Szörnyecskék! Annyira... cukik a kis szőrmókok, de komolyan. Neked? És... hm... nem jó kérdés a kedvenc póz igaz? - nagy levegő, szívverés nyugtatása, már ha menne, de azért így is nehéz nem elkalandoznia a gondolataimnak időnként. - Oké, legyen a kedvenc gyors kaja, pizzás vagy, vagy hamburgeres? - netán valami kínai, mert most mondjuk ott voltunk, de attól még nem tuti, hogy az van nála az első helyen.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Hétf. 22 Dec. - 13:12

Jill & Simon

- Hát, fontosabb vagy, mint a cigi, szóval majd próbálkozom. – ennyit megtehetek, akár sikerül, akár nem, de azért majd tényleg megpróbálok leszokni valahogy róla, bár gőzöm nincsen, hogyan fogom ezt ténylegesen csinálni, mert egyik napról a másikra nem megy, de…. mindegy,oldottam már meg rosszabb dolgokat is, mint a leszokás a cigiről, szóval mennie kell.
- Ez… nem számít, érted? Megtettem, akár emlékszem rá, akár nem, és ez pont elég szar. Az is én voltam, csak… egy másik én. – rántom meg a vállamat, és még véletlenül sem mosolyodom el. Persze, nem emlékszem arra, ami történt, de ez még nem fog engem felmenteni az alól, hogy megerőszakoltam. Már rég börtönben lennék azért, amit tettem vele, vagy legalábbis elég csúnyán ellátták a bajomat, amit meg is érdemeltem volna, erre mit kaptam? Semmit, még csak rám sem szóltak, még csak nem is tudtam, hogy mit tettem. Sokat piáltam, és sikerült elégé lerészegednem, de attól még hogy nem emlékszem rá, ugyanúgy hibás vagyok benne.
- Ebben is. Elég sokat kell még fejlődnünk sok mindenben. – na igen, nem csak a romantika terén, de most az került terítékre. Én soha nem vágytam arra, hogy csöpögős szövegeket nyomassak és úgy éljem az életem, mint valami lányregény, most sem igazán vágyom rá, de már beláttam azt, hogy nincs olyan nagy baj a romantikával, hacsak nem lesz az vészesen nyálas és csöpögős, mert azt nem tudom kezelni, már az is kész csoda, hogy képes voltam beülni abba a csónakba. Amúgy se nagyon vágom, hogy egészen pontosan mi számít romantikusnak és mi nem.
- Majd én győzködlek és… megállítalak, ha éppen az kell, oké? Bízz bennem. – vagy próbáljon meg, vagy akármi, de mondtam én neki, hogy egyetértek vele, ezt nem úgy kéne most kezelni, mintha valami tök átlagos dolog lenne, úgyhogy nem lenne szerencsés, ha végül ebbe a hibába esnénk. Ha úgy látnám, hogy ő ezt elfelejti, hát majd az eszébe juttatom, ebben már úgy is van tapasztalatom, egyszer már le kellett őt állítanom ott abban az állatorvosi rendelőben, és ha akkor sikerült, akkor nehezen, de most is fog, csak bízzon meg bennem és kész. Értem én, hogy nem olyan könnyű az, de talán sikerült már rászolgálnom.
- Végül is, elég sok szórakozóhelyen voltam, szóval lehetséges. De végül csak összefutottunk a pizzériában. – na igen, ott aztán már nem volt bocsánat, újra és újra eltörte a csontjaimat, emlékszem, hogy milyen szar is volt az, és ha nem lennék én is… hogy is hívott minket? Mutánsok? Szóval ha nem lennék mutáns és nem az lenne a képességem, hogy mindenféle szart túlélek, akkor talán simán kinyírt volna engem aznap abban a pizzériában, és nem igazán tudom azt elképzelni, hogy könnyeket hullajtott volna érnem. Mondjuk kis híján megfulladt, pánikrohama volt, vagy mi, kész csoda, hogy azt is sikerült kezelni. – Tíz perc? Tényleg öregszem és kopik a vonzerőm. – csóválom meg szomorúan a fejemet, de aztán persze pár másodperc múlva már újra mosolygok. Tény, hogy elég nehéz lesz ezt így kibírni, de muszáj lesz, elvégre egyikünk sem akarja ezt elrontani, igaz? Én biztosan nem, és bízok abban, hogy ő is így van ezzel. – Kedvenc süti? Öhm… a tiramisu, azt imádom. – anya mindig azt csinált hétvégéken, én pedig két pofára ettem mindig.[/color] – Oké, akkor valami semleges… kedvenc film? – hátha sikerül majd így tényleg könnyebben megvalósítani azt, ami egyelőre lehetetlennek tűnik.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Vas. 21 Dec. - 20:45

Simon & Jill

- Igen, örülnék, és kedves tőled, ha e miatt próbálod meg, tényleg jól esik. - mosolyodom el. Tényleg, főleg ahhoz képest, ahogy mindez indult közöttünk, most még megpróbálná a cigit is valahogy leadni, hogy nekem jobb legyen. Ez azért mindenképpen becsülendő és nem is tudja, hogy mennyire jól esik. Nem tett még értem senki sem ilyesmit, vagy... talán lett volna rá példa, de én még nem hagytam volna senkinek sem eddig, ő viszont más. Nem tudom, komolyan nagyon defektesek vagyunk, hogy így állunk a világhoz, meg az élethez, nem tudom, hogy ez hogyan alakult ki, de mégis valahogy így sikerült. Nem baj... örülök neki, hogy most itt vagyok vele, még ha baromi rizikósan is sikerült ezt összehozni.
- De azt akkor sem érdemelted meg, hogy ez legyen, amit kapsz érte, hiszen nem is emlékszel rá. Nem... nem azért tetted, mert... Szóval nem szándékos volt. - nem hibáztatom érte, tényleg nem, mert nem tudja mi történt, nem volt igazán magánál, szóval e miatt nem hibáztathatom. Ha ezt nézzük akkor az én bűnöm rosszabb, hiszen én tudtam mit teszek, még ha az egész azért is történt, mert féltem, mert össze voltam zavarodva és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán fontos vagyok neki annyira, hogy aggódjon értem. Tehát igenis én vagyok a rosszabb kettőnk közül, de azt hiszem ezen kár lenne vitatkozni, talán pont az jelenti, hogy szeretjük egymást, hogy a másik érzi magát a rosszabbnak.
- Tudom, én is így vagyok vele, ebben még van mit fejlődnünk, de... majd menni fog. - majd együtt ezt is megoldjuk, és ha tényleg hiszünk benne, akkor nem lesz gond. Szép lassan kell haladni. Én se vagyok a romantika mintapéldánya, nem úgy éltem eddig az életemet, csak vágytam rá valahol mélyen, de nem igazán sikerült és nem is volt kivel elérni ezt, hiába szerettem volna, de vele... majd menni fog. Nem azt mondom, hogy átcsapunk a másik végletbe és teljes romantika lesz, de legalább valami, hiszen már voltunk csónakázni is, ez azért számít igaz?
- Azt hiszem... ezzel magamat is próbálom győzködni, nem csak téged. - mosolyodom el. Na igen, mert magamat is kell, mert őszintén szólva nekem se könnyű ez, főleg hogy közben itt áll előttem anyaszült meztelenül és meg fogom mosdatni és ő is engem és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mennyi az akaraterőm és mennyire bírnám ezt ki. De remélem, hogy neki lesz és majd ő kibírja, vagy majd egymást húzzuk vissza, ha esetleg valamelyikünk végül mégis elgyengülne.
- Nem, láttalak valamelyik szórakozóhelyen, már nem is tudom hol, de reméltem, hogy tévedek. - hiszen eltelt azóta pár év és tényleg reménykedtem benne, hogy nem ő az, aztán sikerült összefutni a pizzériában, ami finoman hazavágta a lelki állapotomat, én meg hazavágtam őt... szóval az egy felettébb érdekes nap volt, hogy aztán még meg is lőttek. - Bírjuk mondjuk tíz percig? Az elég? - tudom, hogy nem, most az egyszer meg kell próbálni valahogy értelmes életet összehozni és sikerülni fog, ha igazán akarjuk. Persze mondjuk egy csók eléggé megnehezíti ezt, no meg a tény, hogy olyan finoman érintenek az ujjai, és én se vagyok azért rest, de mégis csak... ki kell bírni. - Beszéljünk valami... semlegesről. Mi a kedvenc... sütid? - tényleg nagyon igyekszem, de komolyan, minden erőmmel azon vagyok, hogy úgy feküdjünk majd le, hogy... nem fekszünk le.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szomb. 20 Dec. - 10:57

Jill & Simon

- Nem kötelező, tudom, de… azért örülnél neki, nem? Akkor meg egy próbát megér majd. – rántom meg a vállamat. Na igen, gondolom örülne annak, ha leszoknék, úgyhogy egy próbát megér a dolog, mi lehet a legrosszabb, ami történik velem? Max az, hogy nem tudok végül leszokni, de az sem a világvége ám, majd kitalálok valamit, kevesebbet bagózok vagy valami, csak hát sajna erre is ideje korán sikerült rászoknom, nem sok jó tett velem Olaszország, konkrétan onnan indultam, és Írországon át jutottam egészen idáig. Fura, emlékszem mennyire vágytam vissza olaszba, de most már… a legrosszabb rémálmom, hogy valaha is oda menjek még egyszer.
- Hát, ebben nem igazán értünk egyet. Simán börtönbe kerülnék egy normális világban azért, amit tettem veled. – na igen, elvégre tönkretettem őt, tudom, nem volt szándékos, mert nem így terveztem, nem emlékszem rá, de ez még nem fog feloldozni engem, ugyanúgy szarul fogom érezni magamat a dolog miatt, mert egy pasi ilyet nem tesz egy nővel, tökmindegy, hogy nő szép vagy ronda, buta vagy okos…. nem tesz ilyet és kész, én mégis megtettem, pofán köptem saját magamat, tönkretettem őt és az életét, ami bár nem volt tökéletes, de… talán ennél jobb volt. Talán, mert tudom, hogy nem volt tökéletes.
- Én csak… nem vagyok ebben valami jó még, oké? – ebben az egész érzelmesdiben, elégé kezdő vagyok még benne, azt se tudnám elmondani, hogy mit érzek akkor, mikor megyek tussolni, nemhogy azt, hogy miért szeretem őt. Csak szeretem és kész, vannak persze okok, de nem tudom őket igazán szavakba önteni. Olyan, mint én, defektes, jól is néz ki, és valamiért ő más, mint a többi csaj, akivel voltam. Őt nem akartam mindenáron megfektetni, azt hiszem azért is, ami történt régen, mert mégiscsak felelősnek érzem magam miatta, teljesen jogosan, mert ki más tehet róla, ha nem én? Szóval… csak szeretem és kész, majd ha tudom, akkor elmondom miért.
- Rendben, megértem, tényleg, nem kell úgy érezned, hogy kifogásokat kell keresned majd vagy hasonló. – nem ezt teszi most, de ne is tegye, mert nem várom el tőle, hogy kifogásokat sorakoztasson fel, amiért most nem úgy csináljuk majd ezt, ahogyan eddig mindig csináltuk másokkal. Megértem őt, egyet is értettem vele, ez legyen most más, ne olyan, mint ami eddig volt, ne tucat legyen, hanem egyedi, valami különleges, éppen ezért nem akarom, hogy magyarázkodjon, mert teljesen felesleges. Ha valakinek magyarázkodnia kell, az én vagyok, elvégre a pasik szokták erőltetni ezt, nem? De én most nem fogom.
- Mikor először láttál? Szóval nem a pizzériában láttál először? – ott azért szép kis showt rendeztünk, és nagyjából azóta együtt is vagyunk, szóval akkor ezek szerint tényleg látott engem, de én nem láttam őt, legalábbis biztosan emlékezném arra, ha mégiscsak láttam volna, mert az arcára emlékeztem, csak arra nem, amit vele tettem. – Muszáj lesz, elég bénák vagyunk, a két percig sem bírjuk betartani azt, amit fogadtunk, nem? – mosolygok rá, mielőtt még közelebb hajolnék, hogy megcsókolhassam. Na igen, egyet tudok vele érteni, de… megbeszéltük, hogy ez legyen más, mint ami eddig volt, szóval tartsuk is ehhez magunkat, legalább próbáljuk meg.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Csüt. 18 Dec. - 16:44

Simon & Jill

- A lényeg, hogy nem kötelező, én nem várom el, hogy változtass. - teszem még hozzá, mert ez tényleg fontos. Nem akarom, hogy azért változtasson, mert úgy érzi, hogy muszáj, vagy kötelező, tényleg nem. Nem olyan vészes a dolog azért, csak talán mégis kellemesebb neki is, ha nem olyan fura ízű a szája, vagy ha mondjuk nem büdös a keze, ezeket azért minden bizonnyal ő is érezni szokta, bár persze nem biztos. A lényeg akkor is az, hogy miattam nem kötelező változtatnia, én tényleg nem várom el tőle minden áron.
- Ez hülyeség, nem érdemeltél meg semmit sem, és nem... nem ilyen formában. - rázom meg a fejemet. Nem, erről tényleg szó sincs, nem érdemelhet meg senki sem ilyesmit. Igen hibázott, de nem is emlékszik rá, nem szándékosan tette, nem azért, mert valami vadállat, csak sokat ivott és nem volt meg a józan ítélőképesség, ez előfordul időnként, nem lehet vele mit tenni, de ne érezze úgy, hogy ez járt neki vissza, én nem azért csináltam, és attól még ugyanúgy bánom, hogy bántottam őt. Nem tenném meg soha többé, hiszen akárhogy is nézem szeretem, csak nem sikerült erre időben rájönni, de hát mint tudjuk mindketten eléggé defektesek vagyunk és nem igazán tudjuk jól kezelni az egyértelmű helyzeteket sem. Már az elején is úgy éreztem az első pár nap után, hogy jól érzem magam vele, csak hát nem kaptam semmi visszajelzést és ebből valahogy nem éreztem, hogy ő is így lenne vele, de... már tudom és ez a fontos. Nem jó, hogy ez ilyen pocsék módon derült ki, de legalább kiderült igaz?
- Jól van-jól van, szeretsz mert szeretsz és kész, értettem, így is jó, sőt több mint jó. - mosolyodom el. Nem gond ez nekem, az a fontos, hogy szeret tényleg nem kell ezt szavakba önteni feltétlenül, nem zavar az, hogy nem tudja jobban kifejteni a dolgot. Örülök neki, hogy így van, én is szeretem és azt hiszem én se tudnám részletesen megindokolni a dolgot, ha akarnám se. Igen, azt hiszem tényleg elég annyi, hogy szereted a másikat, ha túlmagyarázod az nem tesz jót. Egyébként is mindketten túlságosan defektesek vagyunk, nem sok minden van, amivel indokolni lehetne a fene nagy szerelmünket igaz? De attól még van, a magunk kifacsart módján. Jó eséllyel nem is nagyon tudtunk volna megszeretni valami normális ember, vagy egy normális ember valamelyikünket.
- Azt hiszem nem is csak a miatt, hogy megváltozunk. Vagyis... nem is tudom. Szeretlek, nagyon is szeretnék veled lenni, de így is olyan kusza ez az egész, majd... majd valahogy alakul szép lassan. - hogy tényleg jó legyen. Nem azt mondom, hogy egyből arra vágyom, hogy minden tökéletes legyen, de szeretném, ha tényleg nem szúrnánk most ezt el, egyikünk sem. Azért az mégis ritka, találsz valakit, aki igazán hasonlít rád és fontos is neked, akkor pedig nem szabad elrontani semmit sem. Persze a fene tudja, hogy nem azzal rontjuk el, ha visszafogjuk magunkat... de majd... majd rájövünk, hogy lesz jó. Már az is valami, hogy sikerül egy rendes csókot váltani végre, amikor nem sírok, vagy amikor nem sírtam előtte, vagy amikor nem tol el végül magától. Ez már határozottan előrelépésnek számít.
- Hidd el, én sem. Majdnem elmentem a városból, amikor először azt hittem, hogy láttalak, de próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy nem te voltál, erre mégis. - hát igen nem indultunk túlságosan egyszerűen, elég szépen ledöbbentettük a nézőket a pizzériában, aztán a kis ügye azokkal a fickókkal és életem első golyó ütötte sebe. Nem volt leányálom, nem is tudom, hogy a fenébe éltük túl egyáltalán egymás mellett eddig. De azért a mostani helyzet sem egyszerű, már az is bizserget, ahogy a hátamat mossa, szóval azt hiszem rohadt nagy kihívás elé állítottam magamat, talán magunkat. Azért én ennyire nem aprózom el, megfordulok csak azért is, hogy végigmossam a mellkasát is, a hátát is átölelve. Nem... egyáltalán nem könnyű csak így elviselni a jelenlétét. - Szerinted... ki fogjuk bírni egyáltalán? - suttogom egészen közel hajolva. Nem tudom, hogy nekem menni fog-e, hülye ötlet volt igaz?

Tárgy: Re: Napfény lakópark Kedd 16 Dec. - 15:20

Jill & Simon

- Jól van, akkor hagyjuk a francba, majd lesz valami. – leszokok, vagy nem, majd meglátjuk, gondolom megtudná szokni a dolgot, én viszont biztos hogy nehezebben tudnék ahhoz hozzászokni, hogy nem dohányzom, hiszen már vagy 7 éve dohányzom, az egy hosszú idő, és könnyen rászokok mindenre, de leszokni róluk, na az már… az már nehéz. A piára is hamar rászoktam, tönkre is tett, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy nem is hat rám, onnantól fogva már én is jóval felszabadultabban piáltam, és jóval felszabadultabb életet is éltem, aminek végül Jill látta meg a kárát sajnos. Ennek nem így kellett volna lennie.
- Ez… igaz mondjuk, de… talán megérdemeltem. – rántom meg a vállamat. Na igen, talán így akarta nekem jelezni az élet, hogy bekaphatom, mert amit adok, azt vissza is kapom így, vagy úgy, de erre nem számítottam, nagyon nem, és rohadt aljas egy húzás volt, hogy pont most történt mindez, mert ha mondjuk egy pár héttel előbb, akkor talán nem bukok ki miatta, de most kibuktam, és ez érthető, nem? Nem csak azért, mert ígért valamit, hanem azért, mert azt hittem tudja, legalábbis sejti azt, hogy nem brahiból kérem őr erre meg. Azért volt ez szar, mert szeretem, rohadt szeretet.
- Végül is, érthető. – nem mondom, hogy nem tudom, hogy nem ugyanazon okokból éltünk úgy, ahogyan. Én az élvezet miatt, hogy minél több nőt megkapjak, de ő másért, azért, amit én nem adtam meg neki aznap, amit soha nem kapott meg az életben. A törődést, a figyelmet, az elismerést… ezt kereste, ezért csinálta, én pedig csak simán azért, mert így éltem, ez volt a jó, soha nem kellett keresnem az elismerést, mert megkaptam egyből, jól nézek ki, mások is látták ezt és ha magabiztos vagy, az csak hozzádob az egészhez, ezért is volt olyan nagy sikerem a gimiben, sokan odavoltak értem, sajnos Jill is.
- Nem is tudom, mert… más vagy, mint mások. Nem arra gondolok, hogy jobban nézel ki, persze, az is, de… kell indok? Szeretlek mert szeretlek és kész, nem érdekel miért, csak az a fontos, hogy így érzek. – legalábbis mindig ezt mondta nekem anyám. Nem az a fontos, hogy miért, hanem, hogy mit érzel, márpedig én szeretem Jillt, még ha nem is tudom pontosan megmondani, hogy mi ennek az oka, mert tény, hogy elég kiborítóan és idegesítően tud viselkedni, de én mindezek ellenére szeretem őt, ami fura persze, de nem baj, mert… soha sajnáld azt, amit érzel. Vagy valami ilyesmit mondtak nekem régen. – Persze, értem, és igazad van. Mi most… megváltozunk, ezért… több kell. – mint a testiség, és soha nem hittem volna, hogy ezt fogom valaha is mondani. A testiségnél több? Régen el sem tudtam volna képzelni, ma már a helyzet nagyon más, gyökeresen megváltozott. Viszonozom a csókját, hogy a francba is ne viszonoznám? Végre nem sír most, vagy utána, végre én is akarom, nem pedig visszautasítom, mert nem akarom kihasználni. És végre nem az a kép úszik be elém, hogy mit tett egy héttel ezelőtt. Most ő van előttem, és szeretném, ha ez így is maradna.
- Azért nem hittem volna, hogy majd ide jutunk mikor sorozatban törted el a csontjaimat. - mosolyodom el, bár ő ezt nem láthatja, mert amint beléptünk a zuhany alá, már a kezem ügyébe is kerítettem a szappant, hogy megmoshassam a hátát.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Vas. 14 Dec. - 20:54

Simon & Jill

- Azt hiszem az ilyesminél nem, bár mivel nálad nem konkrét fizikai eredetű függésről van szó... oké, fogalmam sincs. - rántom meg végül a vállamat mosolyogva. Igazából tényleg nem tudom, hogy most akkor a cigiről való leszokás hogyan menne neki könnyebben, vagy menne-e. Tényleg nem olyan vészes, gondolom idővel megszokható, ha a párodnak mondjuk kellemetlen a szája íze, vagy az ujjai nikotin szagúak... Na nem mintha eddig olyan sokszor tapasztaltam volna meg a szája ízét, az esetek nagy részében én támadtam le, és nem is lett túl sokszor jó vége, de ez majd pozitív irányban fog változni igaz? Azon vagyunk legalábbis.
- Mondhatjuk, hogy mindkettőnknek, hiszen azért én is most eléggé megbántottalak. - nem számít az, hogy most akkor ő fizikailag tette, amit tett, vagy sem. Persze lelki hatása is volt annak, én fizikailag nem ártottam neki, mármint... az is meg volt a pizzériában, de attól még ez van. Elmúlt igaz? Tettünk olyan dolgokat a másik ellen, amiket nem szabadott volna, amiket normális ember nem tesz, és normális ember nem néz el a másiknak, de mi tényleg nem hiszem, hogy a normálisba vagyunk sorolhatóak, úgyhogy megtehetjük, hogy irreális módon ezeket megpróbáljuk elnézni a másiknak igaz? Főleg akkor, ha szeretjük az illetőt és ehhez nem férhet kétség. Akkor egy kicsit még fért, amikor nem láttam elsétálni, de abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy tenni akarok azért, hogy visszakapjam őt.
- Nekem... dehogy. Nem igazán volt rá szükség. - na igen, én még csak nem is feltétlenül azért csináltam ezt, mert annyira magára a szexre volt szükségem. Szó sincs róla. A beteges kötődési vágy, az elismerés, a figyelem, ilyesmi, azt pedig egy kazettától nem fogod megkapni, szóval soha sem volt ilyesmire szükségem, de jó, hogy neki sem, nem szívesen botlanék bele semmi hasonlóba, ha mondjuk körülnézek nála, bár szerencsére erre eddig sem merült sor, amikor nála laktam.
- Ne szóld le a női agyamat. Lehet, hogy kicsit néha bonyolultan gondolkodom és túlkombinálok dolgokat, de... mégis csak ettől függetlenül, vagy pont e miatt szerettél belém. Vagy... miért is? - igazából erről még nem volt szó és hát a fenébe is, de érdekel. Az ember ritkán szeret bele abba, aki eltörte a csontjait, leöntötte sörrel... az emberek általában abba szeretnek bele, aki kedves, vagy jó fej, vagy szép, vagy mind együtt, szóval azért igenis érdekel, hogy vajon ez hogy alakult ki nála, még gondolom akkor, amikor még nem derült ki, hogy mit műveltem. - Nem tudom, hogy aranyos-e, tudod csak... mégis bizonytalan vagyok. Nem akarom, hogy azért rontsuk el, mert az egész átcsap testiségbe. - szeretnék tényleg vele lenni, megismerni, még inkább vele lenni és hogy a fenébe nem, persze, hogy többet is akarok. Ha már annyi nőt megkapott, akkor kétlem, hogy ne lenne rohadt jó az ágyban, de attól még most az egyszer megtehetjük igaz? Visszafoghatjuk magunkat, hogy majd amikor aztán tényleg eljutunk a lényegig, akkor igazán... tényleg már nagyon akarjuk és úgy lesz majd elsöprő és különleges. Olyanoknak, mint mi, akik már elég nagy gyakorlattal rendelkeznek azért ez csak számít. Ne csak egy numera legyek, hanem a numera. - De azért egy valami kell. - akkor lépek csak közelebb hozzá, amikor már ledobáltam a ruháimat, és már jó eséllyel ő is, mert muszáj egy normális csókot lopnom tőle. Olyat, ami közben, vagy előtt nem sírtam ki a szememet, olyat, amit ő is viszonoz, olyat, amit ő is tényleg akar. Csak utána vállalom, hogy bemásszunk a zuhany alá.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szomb. 13 Dec. - 0:56

Jill & Simon

- Oké, csak…fokozatosan, azt hiszem ez a kulcsszó. – na igen, azt hiszem ez, mert sajnos nem vagyok még olyan elképesztően jó, hogy csak úgy magam mögött hagyjak mindent. A bulikat sikerült, a nőket sikerült, a piát is sikerült többet között, vagyis inkább nagyjából, a cigit nem, de majd akkor valahogy erről is lejövök, csak nem most, mert elégé… nem is tudom, kemény napok voltak mostanában, és ilyenkor csak még többet szívok, ami nem tesz valami jót, mert még inkább visszaszokok, az pedig soha sem jó, én is tudom, de ez van. Majd próbálok ezen is változtatni, mert sajnos van bőven min változtatni.
- Ezt nekem kéne mondani neked, nem? – elvégre mégiscsak én törtem őt össze, miattam tette azt az apjával, amit tett, miattam lett ilyen és… és én voltam az, aki megerőszakolta, és én vagyok az, aki még csak nem is emlékszik erre. Szánalmas és undorító, mert nem volt sok szabályom régen, csak egyetlenegy: ne bántsd a nőt, és én ezt megszegtem, pont nála, és most pont belé lettem szerelmes, és ez így nagyon… nem is tudom fura is, de fájdalmas is, mert tudom, hogy azt, amit akkor tettem, sehogy sem leszek képes helyrehozni, ha megszakadok se, de ez így a jó, így kell lennie gondolom.
- Igen, tudom, szóval nem kell félned, nincs pornógyűjteményem, remélem neked se. – nem mintha baj lenne, csak… fura, mert hát ő is olyan életet élt, mint én, és ezért lenne fura, de ha mégis van, akkor én megértem, nem mondom, hogy nem lesz fura, de… megértem ez a lényeg, mert az évek alatt elég sok fura dologgal találkoztam már, ez még nem is annyira lóg ki közülük. Nekem mindig itt volt a valóság, nem kellett semmit sem elképzelnem, soha nem is hiányzott ez, amit akartam azt megszereztem és megkaptam, elég egyszerűen működtek a dolgok.
- Igen, azt csak te, és én nem is tudnék benne segíteni. Tudod, a női agy elégé… - mosolyodom el. Na igen, mondjuk úgy, hogy kusza. A nőket a mai napig nem sikerült teljes egészében kiismernem, szóval nehezen tudok neki segíteni ebben,mert a nő olyan, mint valami megfejthetetlen rejtvény, amire ezerféle megoldó kulcs létezik, és minden nap írnak még egyet. Lehetetlen megfejteni, és nem csak azért, mert nem hagyják, sok nő akarja, hogy megfejtsék, de nem sikerül senkinek sem, mert a nők ilyenek, megfejthetetlenek, és talán pont ez kell nekünk. Talán, a meglepetés, a váratlan, az új, minden ami a nő. – Ez aranyos. – mosolygok rá. Na igen, ebben… egyet tudok vele érteni, mert eddig minden olyan gyors volt és intenzív, és nagyjából emiatt halt meg minden egy nap után, amit csináltunk, és nem akarjuk, hogy most is ez legyen, igaz? Életben kell tartani a mi…kapcsolatunkat. – De oké, lassítunk, nem lesz ma semmi, rendben? Csak te és én, semmi olyan ami megszokott. – szóval szex, és ez nem baj, tényleg legyen is, elvégre szeretem őt, és akkor azt akarom, hogy különleges is legyen ez, nem? Sok nővel voltam már együtt, akkor legyen ő az első, akivel nem sietek el semmit, ettől már ezerszer különlegesebb.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Kedd 9 Dec. - 15:44

Simon & Jill

- Akkor így marad, majd ha egyszer úgy döntesz, ha megy, akkor majd megpróbálod. Ráér oké? - így is túl sok minden van most az életünkben, épp elég a változás, nem kell még többet belevinni szándékosan. A költözés, az hogy együtt vagyunk, hogy ő igyekszik nekem megbocsátani, igenis nem kell most ennél több, ez most elég. A cigi olyasmi, ami igaz, hogy nem épp finom illatú és ízű sem, de félre tudom ezt a rossz érzést tenni, ha neki viszont ettől jobb, ha így érzi magát kellemesebben, akkor legyen így, én nem fogok beleszólni, nem is lenne semmi értelme. Erőszakkal nem lehet valakit rávenni a változásra, csak akkor, ha az ember tényleg önként akarja. És majd szépen megszokjuk ezt az egészet, az együtt élést és az együtt alvást, meg mindent. Lehet, hogy egyelőre még eléggé hadakozom álmomban, de fog ez még jó irányba változni, biztos vagyok benne, csak kell talán egy kevéske idő, hogy így legyen.
- Azt hiszem már épp eleget szenvedtél te is miattam. - bököm ki egy félmosollyal, még ha nem is szándékosan csináltam is, mert nem így van. Nem akartam én direkt ártani neki, legalábbis az utóbbi időben, hiszen az mondjuk tény, hogy amikor ott a pizzériában nekiestem, akkor... azt nagyon is akartam, akkor ártani akartam neki, össze akartam törni úgy, mint még előtte senkit soha, de ilyen téren szerencsére nem volt ez lehetséges, mert nem lett végül komolyabb baja és most itt vagyunk. Igen talán más azt mondaná, hogy konkrétan pszichiátriai eset vagyok, talán így is van, de... nem érdekel, csak az, amit érzek.
- Mondjuk jogos, gondolom... nem sok értelme lett volna, ha egyszer... tudod. - értjük mint ketten. Elég saját tapasztalat volt, hogy ne kelljen még néznie is, ha nőre volt szüksége, akkor szerzett, nem pedig képen kellett nézegetnie egyet, vagy valami eltúlzott történetű filmben, bár mondjuk ez is mindenkinél más, ahogy én tudom. Van akinek akkor is szükséges az ilyesmi, ha egyébként van az élőben alkalmazásra is lehetősége.
- És én is igyekszem, mert... át kell kalibrálni talán az agyamat, és azt gondolom én tudom megtenni. - majd menni fog, mert akarom, hogy menjen. Az tényleg a legrosszabb lenne, ha csak vele nem lennék képes együtt lenni, miközben mindenki mással nem okozott ez gondot. Kiborító lenne finoman szólva is, szóval nem történhet meg. Hamarosan pedig megérkezünk a jól megszokott lakásba. Mármint persze neki az, én azért nem töltöttem olyan sok időt itt, az utóbbi egy hétben pedig főleg és azért nem mondhatom, hogy csupa jó emlék köt ide, pont ezért akarok máshol új életet kezdeni.
- Köszi! - veszem át a pólót és irány a fürdő. Talán rossz ötlet, de mégis csak kicsúszik a számon a kérdés, és ő jön velem, ami jó. Igenis jó, mert... mert nem akartam most ezek után egyedül fürdeni, hogy aztán nem is tudom, csak szimplán aludjunk egy nagyot. Fárasztó volt ez a nap, ez tény, de akkor is értelmesen akarom lezárni, túl sok volt benne a rossz. A pólót egyelőre csak szépen leteszem egy száraz felületre, csak aztán fordulok újra szembe vele, miközben kibújok a pólómból. - Mit szólsz, ha tényleg csak... csak fürdünk? De mondjuk meg mosom a hátadat és megmoshatod az enyémet, vagy... mást is ha szeretnél, de... ezt most az egyszer nem kellene elsietni igaz? - nem tudom, hogy ő hogyan gondolja. Persze ismerjük más egymást, itt aludtam nála nem is egyszer, de mégis... most lett ez az egész tisztázva, hogy együtt leszünk, hogy megpróbáljuk és a mi hátterünkkel, talán egyszer megtehetjük, hogy lassítunk a tempón, annak ellenére is, hogy... hát neki már tuti, hogy nem lehet ez egyszerű és nekem is csak az az egy alkalom volt, aminek ez a rémes vége lett.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Hétf. 8 Dec. - 15:46

Jill & Simon

- Hát… nem, nem hat, de nem is tudom ez… megszokás, érted, a megszokásokat meg nehezen lehet levetkőzni. – az mondjuk egész könnyen ment, hogy ne feküdjek le más nővel, de gondolom ebben az is közrejátszott, hogy Jill iránt többet éreztem. A piát is egész jól háttérbe tudtam szorítani, bár nem is igazán kellett, én annyit iszok, amennyit akarok, úgyse leszek képes berúgni, a cigi viszont már más, azt megszoktam, már a képességem megjelenése előtt is dohányoztam, ami elég sajnálatos, de hát ez van, korán kezdtem el ezt az egész önpusztító szar életet, úgyhogy többet is szívtam miatta, a képességem meg… mintha erre tervezték volna. – Igen, értem, tudom milyen az, érthető a dolog. – elvégre nem csak ő élt így, hanem én is, nem igazán vittem magamhoz fel azért nőt, hogy aztán csak úgy elaludjak mellette, az már csak az igazi élvezetek letudása után volt, szóval… én megértem őt, hogy is ne érteném.
- Hát, ezt fura, hogy épp te mondod. – vigyorgok rá. Na igen, mert egy dolog, hogy a rémesen elviselhetetlen dolgai ellenére is szeretem, de szerintem még sokan ezt tudnák be a kisebb furcsaságnak, elvégre mégiscsak én voltam az aki régen… szóval, aki elbánt vele elég csúnyán és tudom, hogy nem voltam magamnál, de ha nem iszok annyit, akkor ez sem történik meg, és ő neki utálnia kéne engem, nem pedig szeretne. Nem azt mondom, hogy most azonnal kezdjen el utálni és rám se nézzen, csak azt, hogy… úgy lenne normális, de ő is mondta már, hogy mi ketten nem vagyunk éppen normálisnak nevezhető pár, szóval… mindegy is ez.
- Titkos pornó gyűjtemény? Az mondjuk pont nem kellett soha. – rázom meg a fejem mosolyogva. Sok minden van nálam, ami hát… nem is tudom, fura lehet talán, de pornó pont nincsen, ha akartam valamit, akkor szereztem magamnak egy nőt, sokkal élvezetesebb igazából csinálni, mint egy tévén nézni az egészet.
- Majd..igyekszem. – gondolom ez tőlem függ, bár lehet, hogy nem, én vagyok az, aki nem emlékszik semmire sem, szóval neki lényegesen rosszabb, mert vannak emlékei, nekem semmi, képszakadás, szóval… ha ez nem megy zökkenőmentesen, és azt látom, hogy … nem is tudom, szenved, vagy valami, akkor nem fogom erőltetni, még véletlenül sem.
- Minden út ide vezet és … innen indul. – rántom meg a vállamat egy mosoly kíséretében. Nem sok szép emlékem fűződik ehhez a lakáshoz, de szeretem attól még, nem is tudom, olcsón szereztem és… az első és utolsó menedékem, mikor eljöttem ide Írországból. – Öhm… persze, igen, egy… pillanat! – azért egy pillanatnál tovább túrom a szekrényemet, hogy meglegyen az a póló, de mivel szeretem azt a pólót, sőt, a kedvenc pólóm, nincs eldobva és elrejtve sehova sem, pont szem előtt van, úgyhogy viszonylag hamar vissza is érek, hogy odaadjam neki a pólót, és együtt lépek be vele a fürdőbe. Az ajtót nem csukom be mégis… minek? – Soha nem zuhanyoztam mással együtt. – na igen, erre sem került valahogyan soha sem sor, több más talán magától értendő dologgal együtt. Nem is tudom, valahogy a normális dolgok az én életemből kimaradtak. Nem tudom miért, de… ez van.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szomb. 6 Dec. - 21:01

Simon & Jill

- Nem tudsz leszokni a cigiről? De... miért? Mármint rád nem hat úgy maga az anyag nem? Akkor a megszokás miatt? - de ha egyszer nyugodtabb, vagy normálisabb élete lenne, akkor nem biztos, hogy kell a cigi, nem biztos, hogy szükség van rá, hogy a mozdulat meglegyen, nem? Sokan ezt a miatt használják, hogy ne legyenek idegesek, hogy levezessék a feszültséget, de neki erre csak nem lesz szüksége, ha képesek leszünk normálisan meglenni egymás mellett és elvileg...ez lenne a végcél nem? - Azt hiszem... ez azért is van, mert nem túl gyakran aludtam együtt valakivel csak úgy... kivéve nagyon berúgva, vagy... kifáradva, akkor meg már az ember nem sokat mocorog. - halványan mosolyodom csak el, mert azt hiszem érti, hogy mit értek ez alatt. Nem egy kiadós futás után alszom úgy, mint a bunda. Minden más esetben viszont elég felületes az alvásom és ez nála se volt másképp, ezek szerint meg is szenvedte rendesen.
- Ez igaz... a rémesen elviselhetetlen tulajdonságaim ellenére szerettél belém... furcsa vagy. - nem sokon múlik, hogy ne koppintsak rá szórakozottan az orrára. Komolyan valahogy meg van a késztetést, de végül mégis csak hagyom a dolgot és nem teszem meg. Nem tudom miért. Még azért ott van köztünk az a leheletnyi feszültség, ami majd biztosan el fog múlni, csak még kell egy kis idő, mire majd sikerül, és tényleg rendesen el tudom engedni magamat. Nem is attól félek, hogy megint megbántom őt, egyszerűen csak... ott van a bűntudat, amit nem tudok egy könnyen leküzdeni.
- Héj! De jogos, megérdemeltem... bár ezek után meg fogom nézni azt a fiókot. Bár a költözésnél úgyis minden kiderül majd... a titkos pornó gyűjteményed, meg a többi. - mosolyodom el. Nem veszem ezt én komolyan, bár persze simán lehet pornó gyűjteménye, de nem érdekel engem különösebben. Mindenkinek vannak mocskos kis titkai és nem baj, ha van valamelyik fiókban valami hasonló tartaléka, csak a női bugyikkal nem vagyok kifejezetten kibékülve, mert nem szeretnék egy darabot se látni belőlük, főleg nem egy fióknyit. Jó persze a pornóért se lennék oda, de... mindenkinek van valami... hobbija, vagy minek is nevezzem ezt.
- Nem tudom, hogy menni fog-e, de... megoldjuk jó? Nem akarom, hogy ez álljon közénk, akkor sem, ha esetleg nem megy... zökkenőmentesen. - szeretnék vele lenni, mindenféle szempontból. Pont eleget szenvedtünk már, pont eleget kínoztuk már egymást, és nem akarom, hogy még valami legyen, ami közénk állhat. Ha nem megy, hát majd erőltetjük, majd valahogy áthidaljuk ezt az akadályt is. Lehet, hogy csak ez kell, hogy kiverje a fejemből azt, ami régen történt, hogy ne adja fel, ha esetleg még sem megy olyan egyszerűen.
A szavaira már csak bólogatok. Igen, az a fontos, hogy azzal csinált, akit szeretsz és akkor még talán a romantika is menni fog nekünk, hiszen elég bajosak vagyunk külön-külön is, hát még együtt, de igenis mindketten szeretnénk, ha ez az egész működne, az már mindegy, hogy romantikus vacsorával, vagy van nélkül. Nem vagyok én gyertya fanatikus, vagy ilyesmi, de mégis csak van egy női lelkületem... nem lenne az olyan rossz.
- El sem hiszem, hogy nem olyan régen indultunk el innen. - hogy még az is ma volt, az a hatalmas veszekedés, de a rózsa, ami ott pihen a vázában egyértelműen erre mutat rá, hogy igen az is itt volt és nem is olyan régen. De megoldottuk,v agy legalábbis valamelyest sikerült előre lépni és ez a lényeg igaz? - Szerintem lezuhanyozom, vagy... te is jönnél? Megkapom a pólódat? - azt, amit először is. Az elég jó lenne és persze nem akarok én semmit sem erőltetni, ezért is kérdezek óvatosan csak. Nem tudom, hogy mikor jön el annak az ideje, hogy mi... tovább lépjünk. Még egy értelmes csókunk sem volt, csak olyan amikor én támadtam le és csak a csónakban jutottunk el addig, hogy legalább visszacsókolt, de a kiborulás utána, még szinte könnyes csók azért... nem az igazi.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Pént. 5 Dec. - 11:16

Jill & Simon

- Hát… én nem igazán, szóval… - én nem tudok leszokni róla elvonó nélkül. A piáról még csak-csak, mert nincs hatással rám, nincs az a berögződés, hogy innom kell, viszont a ciginél igen, ott szükségem van rá, nem is arra a sok szarra, ami benne van, mert az nekem nem árt, hanem magára a mozdulatra, ahogy elszívom azt a rohadt cigarettaszálat. – Hát… nem nagyon tudok róla. Szeretsz birkózni álmodban, de az nem a világvége. – rántom meg a vállam mosolyogva. Na igen, nem éppen az a csendben alvó típus, mocorog és elég sokszor rugdos is, szóval nem mindig könnyű mellette elaludni.
- Ja, érthető, de… szeretlek ezek ellenére is, nem? – szóval akkor nem kell mindenáron visszafognia magát is ennyire kimondatlanul rettegnie attól, hogy megbánt majd engem. Én is bántottam már meg őt, és mégis itt vagyunk. Ő annyira engem nem, legalábbis az előző hétig nem, de azzal… behozott mindent, csúnyán betett nekem azzal, nem volt valami szép, sőt rohadt szar volt, de érezhettem volna, hogy ez lesz, nem? Legszívesebben egy fadeszkával verném szét a fejét annak a rohadéknak, akivel volt, és eleinte nem akartam soha többet látni Jillt, de aztán végül igen, győzött… a szerelem azt hiszem, vagy akármi is ez.
- Mi? Ja, nem, dehogyis. – rázom meg a fejem. – A szekrényben a pólóim melletti fiókban tartom azokat. – vigyorgok rá. Csak viccelek, nem tartok semmiféle tartalék bugyit, minek? Nem nagyon bírom, ha mindenféle jöttment nálam hagyja a cuccait, szóval elvisznek mindent, amit hoznak, és az utóbbi időben, mióta megígértem Jillnek, hogy nem lesz más nő, azóta esélye se lenne találni valahol szétszórva női alsóneműt, de gondolom ezt ő is pontosan tudja. Én tartottam magam ahhoz, amit mondtam, fura, azt hittem majd én fogom elcseszni, és végül nem, én csináltam jól, ő meg… elbaszta az egészet, szó szerint. Most meg… meglátjuk mi lesz.
- Akkor reménykedünk. – na igen, ha kiderülne, hogy csak velem nem képes lefeküdni, akkor… hát nem is tudom, valószínűleg elégé kiakadnék, hogy az élet még így is képes velem kicseszni. Ennyire azért nem pikkelhetnek odafent rám, vagy ha mégis, akkor kitalálok valamit, főbe lövöm mondjuk magamat, vagy valami, mert már nevetséges lenne az egész. – Igen, gondoltam, arról… gondoskodtam. – elcsesztem ezt is, őt is. Tudom, én vagyok a hibás, ha nem mászok rá aznap, akkor…nem így lenne most. – De… akkor majd te leszel felül. – rántom meg a vállam mosolyogva. Nem akarom én azt, hogy rossz legyen neki, vagy hasonló, szóval ha ez kell neki, hát el lesz.
- Hát… igen, gondolom ez a lényege. Hogy azzal csináld akit… szeretsz. – ez lenne a romantika lényege, nem? Apámmal nem hinném, hogy egy romantikus vacsorát eltudnék tölteni, de Jillel már jóval esélyesebb, hogy sikerüljön, nem? Szóval… majd próbálkozunk, ahogy ő is mondta, nem vagyunk átlagosak.
A szavaira csak mosolyogva bólintok. Értem én, hogy mit érez,nem éppen azt az énét akarom, ahol a halálba issza magát és minden pasival összefekszik. Én… azt a Jillt akarom, akivel a parkban voltam, aki nem feküdt le mással, akivel jól éreztem magamat. – Oké, csináljuk ezt. – bólintok mosolyogva, ahogyan visszasétálunk a kocsihoz. Az út nem valami hosszú visszafele, szóval hamar meg is érkezünk, én meg persze kinyitok minden ajtót Jill előtt és előre is engedem, csak a lakásban dobom már le magamat a kanapéra. – Ez egy húzós nap volt. – az nem kifejezés, elég durván elfáradtam pedig…alig csináltam valamit.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Csüt. 30 Okt. - 17:09

Simon & Jill

- Majd akkor szépen lassan adagolod. - halvány mosoly. Nem kell egyszerre és egyébként is egy este lehet hosszú, nem muszáj feltétlenül aludnunk. Nincs holnapra fontos programom, ami miatt korán kéne kelnem és most az a fontosabb, hogy megismerjem, hogy minél többet megtudjak róla, mert fontos nekem és szeretném, ha tudná. Ki akarom fejezni valahogy, bárhogy és ennek a része az is, hogy mesél nekem az életéről, a múltjáról, arról, hogy hogyan lett ilyen, hogy mi formálta ilyenné az életét. Én tényleg csak azt akarom, hogy bízzon bennem, és ha ehhez az kell,hogy vele töltsek minden időmet, akkor ez is belefér, egyébként is vele akarok lenni,azért jöttem ide, azért hoztam virágot, azért próbálkozom, mert nem akarom elveszíteni. Tudom, hogy hiba volt, tudom, hogy nem akkor kell rájönni, hogy valaki fontos neked, amikor hátat fordít és elsétál, de nem vagyok még ebben valami profi, de fejlődhetek igaz? Miért ne fejlődhetnék, ahogy ő is fejlődik? Ez csak akarat kérdése és én most úgy érzem, hogy nagyon sok akarat van bennem.
- Sajnálom, akkor... egyikünk se lett valami jó apával megáldva. - az enyém is kellőképp verekedős volt, csak nem volt anyám, akivel ezt megtette volna és nem volt anyám, aki foglalkozott volna velem, vagy aki egy kicsit jobbá tette volna az életemet. Neki legalább volt, még is ő lett ilyen és ő volt az, aki engem is ilyenné tett, nem pedig fordítva. Ha ezt nézzük, akkor én vagyok az erősebb kettőnk közül, viszont mégis én voltam az, aki elszúrta, aki nem tudta kivárni, hogy változzon, vagy kimutassa az érzéseit. A szavaira végül csak bólintok. Tudom én, nem róla kéne beszélni, és nem is erről az egész rémes helyzetről. Egyszerűen tovább kéne lépni és megpróbálni elfelejteni. Nem tudunk úgy tenni, mintha meg se történt volna, de úgy talán igen, hogy megpróbálunk egymásra koncentrálni igaz? Nem is tudom... csak elfelejteni ezt az egészet és rendesen újra kezdeni úgy, hogy ne fájjon egyikünknek sem, mert hiába nem hiszi, nekem is fáj, az, hogy nem volt velem, hogy látnom kellett elmenni, hogy egyszerűen csak bántottam őt. Nem akartam, tényleg nem.
- Ha te nem tudod megadni, akit szeretek, akkor... senki sem. Akkor úgy is mindegy nem igaz?- akkor másnál sem fogom megtalálni azt, amit keresek, ha az nem tudja megadni, akitől szeretném és aki azt mondja, hogy szeret. Az is biztos, hogy nem tudja úgy megadni, ahogy szeretném, de... attól még megpróbálhatjuk nem? Jól éreztem magam az előtt, hogy minden a feje tetejére állt, tényleg jól éreztem magam és tudom, hogy majd megint így lesz, ha engedi, ha tényleg velem akar lenni, és az nekem épp elég. Nem vagyok az a típus, aki a nagy romantika híve, aki szereti a túlzó ömlengést, nem ezt várom el tőle, csak... igazából pontosan nem is tudom, hogy mit. Ketten kéne kitalálnunk, hogy mi az, ami jó mindkettőnknek. Figyelem, ahogy felkel, és végül én is így teszek. Nem tudom, hogy ez most jó, vagy rossz, még azt sem, amikor megszólal, de most ő irányít, azt tesszük, amit ő szeretne, ehhez kétség sem férhet. Bólintok egyet és végül én is felveszem a kabátomat. Arra se emlékszem, hogy pontosan mikor is vettem le igazából, túlságosan sok minden történt rövid idő alatt. - Rád bízom magam teljes mértékben. - bólintok, amikor már beültem a kocsiba és behúztam magam mögött az ajtót. Ehhez kétség sem fér, megyek oda, ahova csak szeretné.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szer. 29 Okt. - 14:58

Jill & Simon

- Nehezen férne bele a minden egy estébe. – talán azért mégsem, nem volt soha olyan fene bonyolult az életem, ami azt illeti mindig is könnyű volt, nem szólt semmiről, mégis… nagyszerű volt. Egyszerű, de nagyszerű, és én ezt nem akartam feláldozni, ezért… a fájdalomért. Sikerült, végül csak feláldoztam, csak voltam olyan hülye, hogy ezt tettem, és lám, végül meg is bántam, most a saját hibáim csapnak le rám újra és újra, de nem ostor, vagy bármi más formájában, hanem kicseszett érzésekként, és egy ilyen érzés ha sebet üt rajtam… pont elég mély az a seb, hogy simán belehaljak. Érzések… kezdem azt hinni, hogy csak a mazochistáknak való.
- A gyerekkorom szar volt, apám meg egy barom. Csalta anyámat, néha meg is verte, folyamatosan csak piált, de én őt tartottam a példaképemnek, mégiscsak az apám volt. Egy érzelmileg túlfűtött seggfej, és ezért került börtönbe. Én meg… már olyan voltam, mint ő. Anyám ezt nem tudta kinevelni belőlem. – de nem is kellett, tökéletesre fejlesztettem apám életvitelét, és egészen eddig így is éltem. Érzések nélkül, gondok nélkül, egyszerűen, csak a pillanatnak hódoltam és az élvezeteknek. Az apám egy barom volt, és mégis rá hasonlítok, gyerekként ő volt a példaképem, már nem is tudom miért, akkor még nem tudtam mi a jó és a rossz, na nem mintha most olyan sokkal inkább képben lennék róla.
- Igazából…tökmindegy, arról a seggfejről akarok a legkevésbé beszélni. – mindegy mi volt,a lényeg, hogy megtörtént, és ezen sajnos sehogy sem tudok változtatni, pedig ha visszatudnék menni az időben, akkor megtenném. Elmondanám neki előbb, vagy bezárnám egy szobába és az ágyhoz láncolnám… nem is tudom, mindkét lehetőség egész vonzó, de még csak ezen is kár agyalni, mert… mert ilyen nem lesz. Már megtörtént, és hiába nem adtam meg neki az a szemét, amire vágyott, hiába nem érdekli semmi sem azt a barmot, attól még ugyanúgy tönkretettek mindent. – Na és ha… ha én sem tudom megadni? Ha rossz lóra tettél velem? – miért ne lehetne? Egyszer már képtelen volt kivárni, míg én eljutok oda, hogy lépjek, mi van ha megint ez lesz? Vagy mi van, ha közben megváltozott benne valami, csak még ő sem tudja ezt? Elég sok lehetőség van, és a legtöbb nem a boldogan élünk, amíg meg nem halunk opcióval kecsegetett. Én… elégé megvagyok lékelve az érzelmeket tekintve. Soha nem kellett ezzel bajlódnom, nekem ez teljesen új, fingom nincsen hogyan kéne kifejeznem magamat, de még csak azt sem tudom, hogyan akarok kifejezni magamat. Végül aztán csak feltápászkodom a földről. – Gyere, levegőzzünk egyet! – gyorsan lekapom a fogasról a kabátomat, mert azért olyan jó idő nincsen, és megvárom őt is, majd zárom is a lakást, mikor a folyosón vagyunk, és egyből a kocsi felé indulok el, megvárva míg beül mellém az anyósülésre, és csak ekkor indítom el a járgányt. – Rám bízod magad? – nézek rá kérdőn. Ha igen, akkor magam választok helyet, ha nem, hát…akkor majd ő mond valamit, aztán meglátjuk nekem mennyire fog bejönni, mert mégse megyek mondjuk el most templomba teszem én azt. Akkor már inkább a tópart, az… az csendesebb, nyugisabb. És ha a kedvem menthetetlenül szar, akkor bele is tudok fulladni a tóba.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Szer. 29 Okt. - 13:07

Simon & Jill

- Bármit... mindent. - vonom meg a vállam. Tudom, hogy ez nem pont a jó válasz, mert mindent egyszerre úgy se tud elmesélni, az tényleg nagyon hosszú lenne, de igazából tényleg szeretném őt rendesen megismerni. - Nem is tudom, a gyerekkorodról, édesapádról nem meséltél még semmit... azt mondtad, hogy okkal vagy ilyen, mi az ok? - ő sok mindent tud rólam, tisztában van vele nagyjából, hogy milyen ember volt az apám, azzal is, hogy miért lettem az aki, hogy mitől váltam ilyenné, de én nem sok mindent tudok róla, pedig tényleg szeretném jobban megismerni. Ha tudod valakinek az indíttatásait, akkor sokkal könnyebb megérteni őt és én is ezt szeretném. Nem arról van szó, hogy a nélkül újra bántanám, ez fel sem merült bennem, egyszerűen csak tényleg jó lenne tudni, hogy pontosan ki is Simon Dillon a felszín alatt, ott ahol még nem sokan pillanthatták meg. Nekem már mutatott apró villanásokat belőle, de még azt hiszem bőven van, mit megismernek belőle és szeretném, főleg ha ő is, ha azt akarja, hogy maradjak, már pedig azt mondta, hogy nem akarja, hogy elmenjek. Egy kapcsolat így működik nem? Megismered a másikat, meg tudsz róla minél többet, és... akkor tudtok igazán közel kerülni egymáshoz. Ez a nehéz része, hiszen eddig nem igazán próbáltam senkit sem megismerni, és ő sem, új terepen lavírozunk.
Végül csak sóhajtok egyet. Tudom számítanak, de nem változtatnak a végkimenetelen. De azt kell látnia, hogy ilyen csak nem történik túl gyakran, és már én is máshogyan állnék hozzá. Azt kell tudnia, hogy nem tenném soha többé ezt vele, mert nem akarom és kész, mert... nem akarom bántani és nem akarom, hogy egyszer az életben úgy nézzen rám, ahogy ott a kertben. Nem akarom látni a hátát, ahogy távolodik és tudom, hogy ha rajta múlik nem akar látni soha többé. Vajon, ha nem jövök ide, akkor... egyszerűen csak visszaállt volna a régi életéhez, és kiver a fejéből, hogy megpróbált volna... nem is tudom, idővel mégis megkeresni? Nem számít, én jöttem, az én dolgom volt, mert nekem kell ezt az egészet helyrehozni, nekem kell elérni, hogy bízzon bennem, hogy képes legyen úgy nézni rám, mint egy jó héttel ezelőtt.
Nem érdekel, hogy nem teszi a kezét az enyémre, hogy meg se moccan, amikor a kezem a térdére csúszik. Nem kell azonnal, nem akarom siettetni. Annyi most elég, hogy azt mondta, nem akarja, hogy elmenjek, most nem várok el tőle többet, még se tudom megállni, amikor aztán mégis megérzem a kezét, hogy ne jelenjen meg egy halvány újfent kissé könnyes mosoly az arcomon. Annyira szeretném megölelni, annyira szeretném, ha érezné, hogy... hogy mit jelent nekem, de nem merem, nem merek túl gyorsan haladni, mert félek, hogy sok lenne neki. A szavaira csak megrázom a fejemet és nyelek egy nagyot.
- Nem... nem adta meg azt hidd el. Őt nem szeretem, és nem érdekelte, amit mondok. Nem érdekelte, hogy nem akarom. Ő csak... nem hiszem, hogy bármi is érdekli igazán. - nem vagyok teljesen hülye. Naiv vagyok igen, vágyom arra, hogy figyeljenek rám, ez is igaz, de attól még átlátok dolgokon, bármennyire is hihetetlen ez. Ha valakinek fontos vagy, akkor azt teszi, amit neked jó igaz? Ha igazán érdekelnék egy ilyen embert, akkor számított volna az, hogy nem akartam, hogy visszakoztam, hogy próbáltam ellenállni, csak nem voltam elég erős és túlságosan féltem tőle. Túlságosan sok minden volt zavaros a fejemben és ezt gond nélkül kihasználta... kihasznált csak nem igaz? - Soha sem tudná azt adni, amit tőled várok... senki sem. - mert csak attól igazi a törődés, akinek tudod, hogy fontos csak, vagy attól igazi, akiről tudod, hogy szeret. Ő azt mondta... érzem, hiszen látom, hogy mennyire ki van és ez nekem elég, innen tudom, hogy más nem adhatja meg azt, amit tőle szeretnék. Csak ő... csak ő kell.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Kedd 28 Okt. - 17:46

Jill & Simon

- Nem, a ma az pont tökéletes, legalább aktuális lesz a téma. Na és szeretnél valami konkrétat tudni? – csakhogy felkészüljek, hogy mégis mit jelent nála az, hogy nyissak felé. Mert magamról beszélni átlagosan nem olyan nehéz, és nem is valami érdekes, szóval ha nem akarja halálra unni magát, akkor…akkor akár valami konkrétat is akarhat. Mindegy, még mindig furának érzem ezt az egészet, mert én már nyitottam felé, elmondtam neki dolgokat, mutattam dolgokat magamból, amit másnak nem, de akkor ezek szerint ez se volt elég. Nem értem, minden amit csináltam szar akkor? Ennyi ment, nekem ez nem megy egyik napról a másikra, idő kell mire megszokom ezt. Olyan érzés, mintha most születtem volna meg, egy csomó újdonság van ebben az érzelem dús életben, és nem mindenki újdonság valami fene jó, sőt, a legtöbb kifejezetten szar, és pont emiatt akarok óvatosan felfedezni mindent, mert semmi kedvem újra olyan pofont kapni az élettől, mint egy héttel ezelőtt. Rohadtul fájt, és még mindig érzem a hatását, még mindig nem jobb, ugyanúgy dühös vagyok és csalódott, nem értem, hogy miért kellett ezt csinálni. Mármint, hogy az élet miért csak a szart tudja folyamatosan kevergetni az életemben. Én nem érdemlek meg valami…jót is? Akármit, ami nem fáj, ami nem okoz csalódást.
- Számítanak, de nem segítenek. – rajtam legalábbis nem, ugyanúgy szarul érzem magamat. Anyám hülye könyveiben nagyon is jól le volt írva a szerelem. Először jól érzed magad, add valami gyönyört neked, valami megmagyarázhatatlan jó kedvet, de a végén nem marad semmi, csak a fájdalom és gyötrelem. A szerelemnek hatalmában áll összetörni téged, és ezt most már én is megtanultam, nem véletlen akarok óvatos lenni basszus. Azt hiszem mondhatom, hogy eleinte fülig szerelmes voltam, de most már… most már torkig vagyok. Soha nem hittem a tündérmesékben, hogy a szerelem ereje még egy aszteroidát is eltérít majd. Nem, rájöttem arra, hogy az élet nem egy tündérmese, és a szerelem se győzz le mindent. Elvégre haragszom rá, arra amit tett. Megértem, megtudom érteni, de ettől függetlenül még ugyanúgy rosszul esik, ugyanúgy azt akarom, hogy az egészet meg nem történté tudjuk tenni. Ha ránézek, akkor az jut eszembe, hogy mit tett, és nem az, milyen volt mikor kettesben voltunk. És ez fáj, nem így akartam, nem így képzeltem el ezt. Na nem mintha álmokat dédelgettem volna a szerelemről, de… de azért elvártam volna az élettől, hogy valami jó legyen benne, és még ne a kezdete előtt verjen át ilyen csúnyán.
Sandán pillantok fel, mikor megérzem a kezét a térdemnél, de egyelőre nem mozdulok meg. Mégis mit kéne tennem? Ez az egész… túlságosan is intenzív egyetlen rohadt érzés, és eddig hülyeségnek hittem, de az érzések tényleg ölni képesek, és ilyenkor értem meg igazán, hogy mégis miért éltem eddig érzelmek nélkül. Fájnak, be nem gyógyuló sebeket okoznak, és hiába az idő, nem segít. Nem segít semmi sem, ez pedig rohadtul idegesítő. Eddig nem fájt semmi, nem kellett azzal törődnöm, hogy mit érzek, nem kellett senkivel se törődnöm, erre… erre most hirtelen érzések tízezrei vettek körbe, és nem tudok kitörni közülük.
- Nem kell küzdened érte. – emelem fel a fejemet, és a térdemet fogó kezére helyezem az enyémet. – Csak… szar, tudod? Hogy az a fickó adta meg azt, amit én nem tudtam. – igen, többek között emiatt is ilyen rohadt szar érzése ez, mert ez az alapja a féltékenységemnek, és annak, hogy úgy érzem mintha megcsaltak volna. Legalábbis ilyennek képzelem el azt, mikor megcsalnak.

Tárgy: Re: Napfény lakópark Kedd 28 Okt. - 16:40

Simon & Jill

Tudom, hogy nem az volt a jó lépés és utólag belegondolva én is tudom, hogy igaza volt, akkor is, ha egyébként azért nem érintett túl jól az, hogy akkor ott egyszerűen visszautasított. Igenis rossz érzés volt, igenis úgy éreztem magam tőle, mint aki még akkor sem kell, és ez cseppet sem volt kellemes. De kezdem én érteni, hogy miért tette, idővel felfogtam, még ha nem esett úgy se tökéletesen jól, de nem is számít ez már. Rég volt és most egész más a téma, amit én szeretnék jóvá tenni, amin szeretnék változtatni valahogy. Szeretném, ha megértene, ha tudná, hogy nem akartam bántani, hogy nem akartam neki rosszat, tényleg nem akartam! Nem volt ez az egész szándékos, egyszerűen csak rosszul jöttek ki a dolgok, sok minden jött össze egyszerre és túlságosan ki voltam akadva, hogy képes legyek rendet tenni magamban. Ezért engedtem, ezért mentem bele, de nem tenném többet, soha többet, és nagyon remélem, hogy elhiszi ezt nekem, mert... mert muszáj valahogy, muszáj.
- Nem muszáj ma, amikor akarod, csak... szeretném, ha nyitnál felém. - szeretném, ha tényleg többet tudhatnék róla, mert meg akarom ismerni, sokkal jobban meg akarom ismerni. Szeretném, ha többet mesélne magáról. Tudom, hogy mondott már így is olyanokat, amiket senki másnak sem, de az lenne az igazi, ha tényleg ismerném az érzéseit, tényleg ismerném akár a mély gondolatait is, akkor érezném magam igazán jól, akkor hinném el, hogy tényleg fontos vagyok neki, hogy tényleg engedi, hogy közel kerüljek hozzá, mert azt szeretnék. Igazán és mélyen azt szeretném, ha ez az egész működhetne közöttünk, mert igenis szeretem. Tudom, hogy nem mutattam ki én sem eléggé, tudom, hogy nem voltam én se elég erős, hogy tényleg a tudtára adjam, hogy ne bántsam meg aztán, de... de akkor sem akarom, hogy vége legyen. Azért jöttem ide, azért hoztam virágot és azért nem mentem el azóta sem.
- Jól van, tudom, de... de számítanak a körülmények. - nem csattanok fel, mint ő, halkan beszélek, mert már nem az én dolgom kiakadni, tudom, csak épp akkor sem esik jól, hogy folyton úgy állítja ezt be, mintha rosszul éreztem volna magam és aztán elmentem volna máshoz. Nem így volt, igenis nehezen adtam be a derekamat. Ha nem lett volna előtte az a sok szarság, ha nem ölnek meg majdnem, akkor ez az egész nem történik meg, és ha tudom, hogy szeret, ha én is tudom, hogy szeretem, akkor... nem is hagytam volna, akkor sem, ha a végén rosszul jövök ki belőle. De már biztos vagyok benne, hogy szeretem. Néha csak akkor tudod igazán ki a fontos neked, ha már elveszítetted, és én elveszítettem őt, ha csak egy rövid időre is, de igen. És nagyon-nagyon nehéz visszaszerezni, tisztában vagyok vele, de akkor is mindent megteszek azért, hogy sikerüljön.
Kicsit még közelebb térdelek hozzá, egészen a lábaihoz, amiket felhúzott maga elé. Olyan ez most, mint egy fal, amitől nem férek hozzá, de azt hiszem nem is kell. Nem szabad ezt most nekem erőltetni, az előbb próbáltam és nem volt jó ötlet. Az kell, hogy ő képes legyen elfogadni, ő képes legyen... újra úgy nézni rám. Csak óvatosan a térdére teszem az egyik kezemet, semmi mást nem teszek, még csak az ujjaimat se mozdítom meg. Meg szeretném ölelni, de most nem lehet... nem az számít, hogy én mit akarok, hanem az, amit ő akar. - Nem tudom... csak azt, hogy szeretlek és ezt nem akarom eldobni, akkor pedig küzdeni fogok érte. Elég sokáig küzdöttem az apám szeretetéért is, pedig nála semmi esélyem sem volt, elég nyíltan a tudtomra adta, neked is kijár minimum annyi. - halványan mosolyodom csak el. Viccelek persze, nem ugyanaz a helyzet, de tudok én kitartó lenni. Az apám esetén is tizenhat évig küzdöttem, próbáltam elérni, hogy megszeressen, hogy a lányának tekintsen, ne csak valakinek, aki tönkre tette az életét. Nem sikerült, nála nem volt ez elég, de Simon... Simon azt mondta, hogy szeret, akkor itt máris nyert ügyem van, már csak azt kell elérnem, hogy bízzon bennem és merjen is szeretni.

Tárgy: Re: Napfény lakópark