William & Juliette

Tárgy: Re: William & Juliette Csüt. 21 Aug. - 19:01

-Pontosan. Az élet túl rövid, vagy épp túl hosszú, hogy négy fal között unatkozzunk. – mondom kedvesen mosolyogva, miközben legbelül csak a vállamat rántom meg. Nem igazán van kedvem megölni a nőt, főleg azok után, hogy én mentettem meg, viszont az, hogy mihez kezd az életéhez… a legkevésbé sem érdekel engem. Felőlem szórakozhat, vagy mardoshatja magát, nem különösebben érdekel. Nem ismerem őt, ahogy ő se engem, ez az ismeretség minden bizonnyal ebben az estében fog kimerülni. Megmentem és hazakísérem, majd megpróbálom felkeresni a szüleimet. Túlságosan régóta élnek, nem érdemelnek ilyen hosszú életet, és az én feladatom az, hogy megállítsam szívük dobogását.
A kérdésére nem válaszolok egyből, gondolkodok valami frappáns kis hazugságon, de aztán elmosolyodom magamban. Most látom először és utoljára, mégis mit számít az igazság? - Nem voltam valami könnyen kezelhető kölyök, elég sok fájdalmat okoztam másoknak. De megszöktem, elég unalmas az élet a börtönben. – mondom egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy megszöksz a börtönből. Nekem az, nem jelentett valami nagy nehézséget. Eleinte jó szórakozás volt,a rabokon sokat gyakorolhattam a képességemet, de gyengék voltak, én pedig túl erős, így egymás után hullottak el, nekem pedig nem maradt már senki olyan ott, akivel gyakorolhattam volna. Féltek tőlem, tíz méterre sem mertek megközelíteni. Oda lett a szórakozás, ezért szöktem meg, és milyen jól is tettem!
-Az enyémeim se sokáig fogják már húzni. – jegyzem meg úgy mellékesen. A szüleim halottak, mert eldöntöttem, hogy megölöm őket, és tartom is magam ehhez. Két lábon járó hullák, akik még csak nem is sejtik, hogy levadászom majd őket. Toddy-nak is meg kell halnia. Elárult engem, pedig éveken keresztül védtem őt… megérdemli ő is a halált.
- Ne aggódj, mindjárt ott is vagyunk, csak befordulunk a sarkon! – mondom mosolyogva, mikor meglátom, hogy kicsit összehúzza magát a hidegtől. Minden bizonnyal hosszú nap volt ez neki, amit meg is tudok érteni, hiszen eddig elég unalmas élete volt, még jó is, hogy nem emlékszik belőle semmire.
- Kitudja… talán mégiscsak vannak istenek. – mondom mosolyogva, magamra célozva, amit ő persze nem tudhat. Különleges vagyok, valóságos isten a sok átlagos ember között.
- Itt is vagyunk. Vigyázz legközelebb magadra, örülök, hogy találkozhatunk! – mondom mosolyogva, ahogy biccentek neki egyet és eltűnök az éjszakában.

//Köszönöm a játékot Smile

//

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 29 Júl. - 0:42

Az őszinte véleményére jóízűen felnevetek. Csöppet sem bánt meg vele. Az a baj, hogy nagyon is egyetértek. Halálosan unalmas lehettem, de ezen változtatni fogok és kihasználom, hogy valamilyen szinten új életet kezdhetek.
-Szebben nem is mondhattad volna…De a jövőben nem leszek olyan unalmas. Igen is elmegyek majd szórakozni és utazni. Az embernek csak egy élete van és ki kell használni minden pillanatát nem igaz?-Bár úgy sejtem ő így is él. Vagy legalább is megpróbálja kiélvezni az életet. Nem mondom azt, hogy könnyű feladat lesz, de nem is lehetetlen. A pénz nem akadály, csak akarat, elhatározás kérdése az egész. Bárkit felvehetnék arra, hogy segítsen vezetni a szállodát. Nem akarnék nem dolgozni, de mondjuk azért elviselnék egy egy hónapos világkörüli utat.
Végre csak sikerül elérni nála, hogy kicsit meséljen magáról. Érdeklődve fordulok felé fülemet hegyezve. A szomorúság ül ki arcomra mikor megtudom, hogy árva gyerek. Nem lehetet könnyű nekik igazi szülők nélkül, bár azért a szerencsésebbek egy rendes család tagjaivá válhatnak, ahol mindent megkaphatnak és most nem feltétlenül a játékokra, ajándékokra gondolok. Inkább a szeretetre, a törődésre.
-Megkérdezhetem, hogy miért kerültél börtönbe?-No nem azért mert most végigfut rajtam a félelem, hogy te jó ég egy gyilkossal járkálok itten egyedül a sötét utcákban. Egyszerűen csak felkeltette az érdeklődésemet, de természetesen, ha nem akar rá válaszolni én nem fogom erőltetni. Annyit mond el, amennyit szeretne. Tiszteletben tartom a döntését és ugyanezt várom el tőle is.
-Családi ügyekben sajnálom, de nem igen tudok tanácsot adni. A szüleim már nem élnek és más családtagomról nem igen tudok.-Vonom meg a vállam ahogy tovább haladok mellette. Kezd egyre hűvösebb lenni és a lábaim is fáradnak elég rendesen. A mai nap igen hosszúra nyúlt és szívesen ledőlnék már a pihe puha ágyamba egy forró kakaóval.
-Neked sem valami könnyű az életed. Remélem azért minden megoldódik nálad is. Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen….Na jó nem mindenki…Van aki inkább halált érdemelne, de nem vagyunk mindenhatóak, hogy ezt eldöntsük, még ha annak is hiszi magát az ember.-

Tárgy: Re: William & Juliette Szer. 2 Júl. - 18:47

-Szörnyen unalmas ember lehettél, ha nem szórakoztál. – nem sértésnek szántom, pusztán csak megfigyelés. Már korábban eldöntöttem, hogy nem fogok neki ártani, ha már megmentettem,akkor felesleges lenne megölni őt. Azt hiszem még szerencséje van ezzel az amnéziával, mert amilyen ember volt régen…nem élt, nem szórakozott, nem utazott, megérdemelte volna a halált, nem lett volna kár érte, ezt akkor most fogja fel úgy, hogy kapott egy második lehetőséget, és próbáljon meg élni is vele, mert az egy dolog, hogy most nem végzek vele, de hosszú az élet…vagy éppen túl rövid, attól függ mennyire ellenszenves nekem az ember, illetve, hogy mennyire érzem úgy, hogy jobb lenne ez a világ nélküle.
- Igen, az elég elszomorító lenne. – azt hiszem ennél többet nem is szívesen hazudnék a barátokról. Nekem nincsenek, nem is voltak és nem is lesznek. A barátok csak golyófogónak jók, valójában az összes ember egy álszent dög a lelke mélyén, és szó nélkül kihasználnak, ha lehetőséget adsz nekik. Nekem aztán mondhatjátok, hogy vannak önzetlen emberek, meg ne mindenkiben a legrosszabbat lásd, de nem nagyon foglalkoznék vele, mert jól tudom, hogy milyen az ember. Tudjátok, mikor megölöm őket, látok a szemükben mindent, a szavaikból és a tetteikből könnyedén rájövök, hogy milyen emberek is ők valójában, és mondjak valamit? Mikor választást adtam nekik, mikor férjet és feleséget egymással szemben leültettem és elmondtam, hogy aki megöli a másikat az szabad…találjátok ki mi történt. Igen, habozás nélkül ölték meg a másikat. Persze nem engedtem el a gyilkost, ő is meghalt, de ezek után engem senki ne győzködjön az emberi jóságról.
- Hát nem sok helyen jártam még, de sok mindent láttam már. – kezdek bele majd úgy döntök előadom ugyanazt, mint Violetnek, de persze nem szóról szóra, kicsit azért variálok a részleteken. – Árvaházban nőttem fel, úgyhogy nem nagyon tudtam utazgatni, és miután eljöttem onnan már nem is nagyon akartam, meg egyébként is, egyedül nem az igazi. Aztán jött a börtön, és a családi vita miután megtaláltam őket… - mondom és csak megrántom a vállamat, ahogy befejezem a mondatot. – Nem nagyon akarnak megérteni engem.

Tárgy: Re: William & Juliette Hétf. 30 Jún. - 15:06

-Nos igen van még amit megváltoztatnék. Például azt, hogy ne temetkezzek bele annyira a munkába, hogy éljek, szórakozzak, utazzak. Még a házban a szomszédok sem ismernek. Mindenki csak annyit mondott, hogy alig láttak engem, mert mindig korán mentem és későn jöttem haza...Sőt volt amikor nem is mentem haza...Gondolom olyankor a szállodában aludhattam el a munka felett. Szóval ezen is változtatni szeretnék, mert az nem élet.-Úgy is érzem magam, aki még csak most fedezi fel az élet valós értékét. Ahogy hallgattam az emberek véleményét, leírását rólam elfogott a rosszullét, a szomorúság és a szánalom is egyben. Nem hittem volna, hogy ennyire bezárkóztam a magam kis világába, hogy ennyire nem zavart az, hogy nem utaztam, szórakoztam, hiszen az ember csak egyszer élhet...Mondjuk van, aki hisz a reinkarnáció és lehet, hogy valóban jó is lenne, tovább élni más testben.
-Ebben igazad van és hálás is vagyok neki, amiért legalább ő mellettem van és segít. Nem is tudom, hogy mit csinálnék, ha még ő sem lenne. Szerintem akkor még mindig a szobámban lennék, az ágyamban ülnék átkarolva a térdeimet és előre-hátra hintáztatnám magam, mint valami bolond.-Na jó nem hiszem, hogy azt tenném, de biztos, hogy sokkal rosszabb lenne a helyzet. Úgy újra kezdeni élni, hogy semmit nem tudsz, senkit nem ismersz.
-Öhm hát igazából nem is tudom. Csak nem akarok folyton magamról beszélni és szívesen hallgatlak meg téged. Azt már tudom, hogy mi a munkád, hogy miért vagy itt...Bármiről amiről van kedved, amit szívesen megosztasz velem. Utaztál e? Ha igen miket láttál? Meg ilyenek.-Mosolygok rá vidáman, mint egy kíváncsi kislány.

Tárgy: Re: William & Juliette Pént. 13 Jún. - 12:06

-Akkor csináld te is azt, ha valamiben, akkor ebben biztos jó volt az előző éned. - élvezze az életet, az már mindegy hogy miként, mert nem az én dolgom. Én csak elveszem az életeket, nem segítek bennük, az ember éljen úgy, ahogy akar, csakis tőle függ mennyire érzi magát bűnösnek mikor végzek vele, és az esetek nagy részében egyfolytában csak rimánkodnak, hogy mennyire elrontották az életüket. Már kiskorában tudja az ember, hogy meg fog halni, akkor meg miért nem próbálják meg emlékezetessé tenni az életüket? Úgyis eltörlöm a létezésük minden kis mozzanatát, de legalább próbálkoznának kifogni rajtam, így viszont elég eltörnöm valaki nyakát, hogy a létezésének még az emléke is kivesszen a világból.
-Ezt is? Miért, olyan sok dolog lenne amit megváltoztatnál az életedben? – nem tartanám fairnek azt, ha most megölném őt. Ennek pedig az oka elég egyszerű. Nem ölök olyat, aki nem élt. Oké, tudom, hogy ő csak elfelejtette az előző életét, de ez kicsit olyan, mintha most kezdene el élni, és megismerkedni a világgal. Ha most végeznék vele, akkor nem szenvedne úgy, ahogy kéne, hiszen nem ismeri a világot, nincsenek meg a régi barátai, nincsen szerelme és a többi ezernyi dolog, amitől a halál fájdalmassá válna. Nem azért ölöm meg az embereket, hogy ne szenvedjenek, éppen így gyomlálom ki a gyengéket az emberiség soraiból, ő pedig még csak most kezd el élni, időt kell hagyni neki, aztán majd, ha a sors így úgy akarja, megölöm őt, bár sok kedvem nincsen hozzá, nem érzem a késztetés vágyát, hogy a vérét ontsam ez pedig szomorú, már nagyon rég nem öltem meg senkit, de csak úgy nem fogom megtenni, kell az élvezet hozzá, és ez most hiányzik belőlem.
- A barátok fontosak, és a bajban derül ki mindig, hogy ki az igazi barátod. – mondom egy gyors mosolyt villantva. Soha életemben nem volt egyetlen barátom se, nem tartottam őket fontosnak, azonban a társadalom szerint nem lehet nélkülük élni. Mert rájuk támaszkodunk és építkezünk meg a többi baromság. Az erős nem támaszkodik senkire, nem építkezik, mert tudja, előbb-utóbb úgyis elpusztul minden, amit teremtett, hiszen semmi és senki nem örök. A barátság szüksége csak egy illúzió, egy kegyes hazugság, de ezt mégsem vághatom a képébe, maradjunk csak inkább a szerepünkben.
- Hát, rendben. – mondom mosolyogva, miközben felkészülök arra, hogy valószínűleg ezernyi hazugságot kell majd előadnom. – Mit szeretnél tudni rólam?

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 27 Május - 12:10

-Szerintem végül is nem is olyan fura, hogy olyannak látsz. Már több éve lakom Ne Yorkban. Itt van az egész életem, a lakásom is elég modernnek nevezhető. Szóval az előző énem biztosan nagyon élvezte a nagyvárosi életet.-Végül is innen is nézhetem a dolgokat. Most változtathatok az életemen, talán jobb lehet, mind amilyen volt. Vehetem ezt akár mint egy második lehetőségnek. Kevesebb munka, több szórakozás, kikapcsolódás. Ez valóban nem hangzik rosszul!
-Nem! Egyáltalán nem mondasz hülyeséget. Valóban nem könnyű munka egy szálloda vezetése, de azért nem lenne szabad hagyni, hogy csak az legyen az életed és teljesen igazad van abban, hogy sokkal jobb olyan környezetben dolgozni, ahol jóban vagy az alkalmazottakkal. Ezt is majd meg szeretném változtatni a jövőben. kicsit velük is többet foglalkozni, hogy nekik is kellemesebb legyen ott dolgozni.-Igen sok mindent elterveztem már és nagyon bízom abban, hogy a kivitelezés is könnyen fog menni. Mondjuk előbb bele kell tanulnom a dolgokba, hogy mi hogyan is működik és csak akkor tudok bármit is tenni annak érdekében, hogy jobb legyen.
-Ez igazán kedves tőled! Szerintem élni is fogok a lehetőséggel. Így legalább nem egyedül tévedek majd el.-Bár a cím megvan, de hogy hogyan is kéne odatalálni az már nagyon is kérdéses. De gondolom egy térképpel nem lehet olyan vészes a dolog. A sok vendégnek is sikerül eljutniuk oda, akkor miért pont nekünk ne menne?
-Háát azért túlzás azt állítani, hogy a legjobb barátom, de valami ilyesmi. Ami tudom szánalmasan hangzik, de tényleg kedves és segítőkész egy lány. Már tudom, hogy miért is őt vettem fel anno.-Számomra meg az egy külön csoda, hogy a szálloda akkor is teljesen zökkenőmentesen működött mikor kómában voltam. Mindenki ugyanúgy végezte a munkáját.
-De ne csak rólam beszéljünk! A végén még halálra foglak untatni!-Nézek rá vigyorogva. Az úttal nem is foglalkozom. Most teljesen rá bíztam magam. Ő tudja merre kell menni. Bár talán nem ártana, ha figyelnék, de esélytelennek tartom, hogy megjegyezzem a dolgokat.

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 29 Ápr. - 18:40

Az élet egyik legfontosabb dolga a emlék, legalábbis ezt szokták mondani. Az ember az emlékei összessége, csupán egy történet vagyunk, amit megélhetünk. Egy mese, amelyet önmagunknak mesélünk el, és ezt vesztette el Juliette. Neki megadatott, hogy az egészet újraírja, hogy ne kövesse el azokat a hibákat, mint régen, még ha nem is tud ezekről. Amolyan második esély, bár kicsit fura lehet, hogy félbehagyta az előző meséjét, mintha az nem tetszett volna neki elégé ahhoz, hogy folytassa.
- Tényleg fura, mert első ránézésre egy modern, nagyvárosi nőnek tűnsz, de ezek szerint akkor a látszat csal, és a te afféle vidéki lány vagy, aki megpróbál megmaradni ebben a betondzsungelben, de hiányzik neki a nyugalom. - nos igen, teljesen megértem őt, ez a város nagyon hangos reggel és este is, nehéz lehet megmaradni. Mondjuk azért egy felhőkarcoló tetején lévő lakásban azért eléldegélnék hangzavar ide, vagy oda, de sajnos nincs rá meg az anyagi keretem. Talán, ha egyszer rászánom magam, hogy bankot rabolja, de az macerás meló, és jobb senkit nem megölnöm közben, az pedig nincs az ínyemre.
Egy olyan nagyvárosban, mint New York biztos van, vagy ezerféle étel és édesség, amit meglehet kóstolni, bűn kihagyni azt a sok mindent, lehet be is ülök majd valami étterembe, most szívesen ennék valami thai kaját, vagy esetleg indait. A kínait is szeretem, de azt a Kínai Negyedben az igazi enni, oda pedig nem szívesen teszem be valamiért a lábamat.
Abban azért igaza van, hogy valószínűleg számomra volt ez csak gyerekjáték, másnak lehet meggyűlt volna a baja velük. Mondjuk igazságtalan előnyben is vagyok a többséggel szemben köszönhetően annak, hogy nem lehet megsebezni és gondolatokkal tudok embert ölni. Emellett pedig még jó kondiban is vagyok és tanultam régebben egy kis harcművészetet, de a börtönben volt az igazi ez, mert ott olyan ez, mint a ketrecharc. A börtönben azért sok hasznos dolgot meglehet tanulni.
- Akkor szerencséd van, hogy nem kellett hiányt szenvedned, míg lábadoztál. Én nem értek ehhez, de egy szálloda vezetése piszok nehéz lehet, úgyhogy szerintem meglehet érteni, ha a munkád volt az életed, bár az igaz, hogy jóban lenni az alkalmazottaiddal és beszélgetni velük kifizetődőbb, mert lesz egy amolyan munkahangulat, de lehet, hogy hülyeséget mondok. - egyedül lenni rossz, ez tény, de engem ez nem izgatott, míg nem találkoztam Violettel.
- Talán elvihetnélek majd, és akkor bejelentkezem. Nem is baj, hogy vidékiesebb, nem szeretem annyira a túlzott fényűzést! - mondom neki mosolyogva. Szerintem ezzel a legtöbben így vannak, nem olyan jó a luxus, bár egyszer szívesen élnék benne.
- Tehát, akkor mióta felébredtél ez a segítőkész munkatárs a legjobb barátod? - kérdezem tőle mosolyogva, miközben befordulunk a sarkon.

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 29 Ápr. - 13:01

Én meg örömmel hallgatom végig Williamet. Segített nekem, így ez a legkevesebb, de ha nem kellett volna segítenie szerintem akkor is érdeklődve figyelném a szavait. Neki sem lehet könnyű. Bár igaz nem tudom, hogy pontosan mit is csinált, amiért ilyen rossz a helyzet, de gondolom nem direkt volt. Ha vissza lehetne forgatni az időt talán máshogy csinálná, talán akkor én sem ülnék be a kocsiba és most mindenre emlékeznék.
-Fura, hogy ezt mondod, de egy kis városban születtem…Sőt nem is a városban laktunk, hanem valahol a szélén egy nagy birtokon. Bevallom őszintén a megmaradt emlékek mellett hiányzik is az az nyugodt, békés környezet. Szóval ki tudja…Lehet, hogy a végén tényleg kiköltözöm valami kevésbé nyüzsgős helyre.-Még bármi megtörténhet, előttem az egész élet…Na jó nem az egész, de azért nem is kell annyira kapkodni. Majd idővel kialakulnak a dolgok.
-Szóval sült puding. Azért elég érdekesen hangzik, de majd egyszer kipróbálom!-Bár nagy eséllyel nem kezdek el majd otthon sült pudingot készíteni, de ha netalántán egyszer beülök egy étteremben és ott lesz a kínálatok között, akkor mindenképpen megkóstolom.
Talán neki gyerekjáték volt, de nekem nem. Én nem tudtam volna ilyen gyorsan és ügyesen elbánni velük és most nem azért mert nő vagyok. Vannak olyan nők, akik talán még Williamet is legyőznék, csakhogy én nem vagyok abban a kondiban és nem is ismerem ezeket a harcművészeteket, önvédelmet. Sosem tanultam, vagy legalább is jelenleg így hiszem. Aztán ki tudja…Lehet, hogy kemény csaj voltam, bár azt hiszem ez kiderült volna már rólam.
-Neked talán gyerekjáték, de nekem nem!-De nem fogunk ezen összeveszni, így nem is boncolgatom tovább a dolgot. Most hogy így belegondolok talán még örülök is annak, hogy elvesztem. Kellemes társasággal gazdagodtam és ki tudja. Lehet, hogy a jövőben még egy jó barát válik belőle, akire majd számíthatok, és aki persze rám is számíthat.
-Igen elég jó dolgom van. Nincsenek anyagi gondjaim és állítólag az egyik ottani dolgozó szerint, aki mondjuk sokat mesélt nekem rólam, a munkámról és ő is etette a macskámat, amíg kómában voltam…Bár ez most teljesen lényegtelen. Szóval ő azt mondta, hogy valóban jó főnök voltam, csak túlságosan is beletemetkeztem a munkában, nem nagyon barátkoztam, így nem is nagyon tudnak rólam mit mesélni. Szóval majd ezen változtatni szeretnék. Rossz egyedül lenni!-És erre akkor jöttem rá, mikor hazamentem az üres lakásba.
-De örömmel látunk téged. A városon kívül van ez a szálloda, egy nagy birtokon. Nem egy modern, inkább vidékiesebb…Mondjuk még nem volt alkalmam személyesen is kimenni oda, de a napokban tervezem, hogy végre megcsodálom a helyet.-Ha már enyém az egész, akkor mégis csak illene megismerkednem vele.

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 22 Ápr. - 9:30

Az én felfogásomban a szülők arra jók, hogy felneveljenek, utána már haszontalanná válnak. Ez a feladatuk, csak sokan ezt elfelejtik a felesleges érzelmek miatt. Minél több érzelmet táplálsz valaki iránt, annál jobban fáj, ha elmegy. Ezért is nem szabad felesleges érzelmeket táplálni az emberek iránt. Nem mintha engem érzékeny szálak kötnének az emberekhez, az egyetlen aki iránt tényleg érzek valamit az Violet, érte bármit megtennék, bármeddig elmennék.
-Sajnos nem, elmentek és messze járnak már. Nem lesz rosszabb attól, hogy beszélünk róla, és amúgy is jó érzés volt végre ezt elmondani valakinek. – mondom neki mosolyogva. Bajom nem származhat, ha erről beszélek, úgyhogy nem zavar. Nehéz lesz kibékülnöm, majd Violettel mikor megtudja az igazságot. Az, hogy rosszban vannak sokkal jobban hangzik annál, hogy egy golfütővel agyonvertem őket. Az emberek nem szeretik azt, ha a barátjukról kiderül, hogy szabadidejében embereket öl, és véletlenül még az ő kezéhez tapad a szülei vére. Ez egy elég nyomos indok lehet arra, hogy vége legyen a kapcsolatnak, de én mindent megteszek, hogy nálunk ne így legyen. Igaz, hogy nem vagyunk kapcsolatban, de akkor sem akarom, hogy emiatt ne lássam őt többet. Elképesztő, hogy a szülei képesek még a halálból is keresztbetenni nekem.
- Én a helyedben nem maradnék itt, de…te tudod, első ránézésre, te egy nagyvárosi nőnek tűnsz. Én a karfiolt szeretem, a brokkolival nem vagyok kibékülve. Nem tudom, hogy próbáltad-e, de kóstold majd meg a sült pudingot, az nagyon finom. – A karfiollal szerintem sokan hadilábon állnak még. Bár az is igaz, hogy a dolog oroszlánrésze a szakácson múlik, aki elkészíti neked az ételt. Volt, hogy ettem már nagyon finom ételeket, amihez járt a brokkoli, de az nagyon ízlett. Máshol nagyon rossz volt, de az a szakács már nem fog sütni, vagy főzni semmit, a temetőben fekszik nyugalomban.
- Szerencsés vagy akkor, hogy még soha nem fogtál fegyvert. Az semmi jót nem jelent, én is azért csinálom, mert máshoz nem értek. Köszönöm,de ez gyerekjáték volt, nem voltak éppen a helyzet magaslatán. – és akkor még túloztam. Négyen képtelenek voltak még megütni is. Persze lesből támadtam egy fémcsővel, de akkor is illet volna legalább hozzámérniük. Utálom mikor azzal akarják semmissé tenni a gyengeségüket, hogy csapatban dolgoznak, főleg úgy, hogy nem is más csapatokra támadnak, hanem egyetlen, védtelen nőre. Szerintem még Juliette is földre küldte volna őket, ha egyesével támadnak rá. Az ilyenektől hánynom kell, ezektől a szemetektől kell megszabadítanom a világot.
Egy pillanatra meglepődöm azon, hogy sorozatgyilkos lenne, sőt már készülnék mondani, hogy én is, de aztán elmosolyodik és látom, hogy az egész tréfa volt. Szép, úgy bedőltem ennek, hogy majdnem elárultam magamat. Juliette még színésznek is elmenne, vagy csak én vagyok olyan béna, hogy bedőltem neki? Mindegy, a végén felnevetek, mert eddig ő volt a legközelebb ahhoz, hogy lebuktasson. Ha nem mosolyodik el, akkor már tudná az igazat rólam. Fura, mert azt hittem, ha valaha is lelepleznek, az valami nagyon erős ember lesz, erre meg egy törékeny nő teszi ezt.
-Azta! Akkor biztos nem megy rosszul a sorod. Mármint, az ilyen szálloda tulajdonosoknak van mit a tejbe aprítani, nem? Biztos jó főnök voltál, talán át is költözöm a szállodádba. – mondom neki mosolyogva. Igen, lehet, hogy ez lesz. Sokkal komfortosabb lehet, mint a mostani lepukkant motel amiben vagyok. Egy-két embert elkapok, kirablom őket és már meg is van a pénz, hogy fizetni tudjam a szobát, míg itt vagyok.

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 22 Ápr. - 1:18

Mit nem adnék azért, hogy most itt lehessenek a szüleim. Hiányoznak nagyon is, még ha már vagy húsz éve is történt az a baleset.
-A szüleire mindenkinek szüksége van, még ha ezt nem is tudják. De nem lehet őket kibékíteni? Biztos van valami megoldás. De befogom a számat, mert ez nem az én dolgom és nem akarom, hogy rosszabb legyen neked.-Én a helyében biztosan megpróbálnám visszacsinálni azt, amiért sikerült azt a bizonyos éket közéjük verni. Ha nem is könnyen, vagy hamar de biztosan megbocsátanának neki. Viszont ezt nem lehet erőltetni, neki kell megtennie a lépéseket.
-Ki tudja. Még az is meglehet, hogy majd elköltözöm. Egyelőre azért nem sűrűn mozdulok ki. Maximum a közeli élelmiszerboltba, de még nem mertem ekkora sétát tenni, mint most. Lehet, hogy megtetszik majd az itteni élet, de lehet, hogy utálni fogom. Majd kiderül idővel, ahogy minden. Például azt is elfelejtettem, hogy milyen ételeket szeretek, vagy nem. Így most kísérletezek. Arra már rájöttem, hogy a karfiolt nagyon, de nagyon nem szeretem.-Még el is fintorodom kissé. Viszont ez a része a dolognak igen vicces, így igazából nem is panaszkodom miatta. Inkább úgy fogom fel, mint valamilyen játékot. Könnyebb is így elfogadni a dolgot. Próbálom nem a rosszakat figyelembe venni, hanem a jó dolgokat, még ha kevés is van. Az ember nagy hibája, hogy szinte mindenben csak a rosszat látja. Ezért is van annyi depressziós, szomorú ember. Pedig nem olyan nehéz valami jót keresni, még ha az apró is. Sosem szabad feladni a reményt.
-Hát ez valóban érdekesnek hangzik, bár én biztosan nem lennék jó benne. Sosem fogtam fegyvert, vagy próbáltam meg vele lőni és nem is izgat a dolog annyira. De ahogy elintézted azokat a férfiakat…Neked biztosan könnyen megy a „befogás”.-Nagyon ügyesen és gyorsan mozgott, bár nem értek az ilyenekhez, de aki elintéz ennyi embert egymaga az tudhat valamit.
A tippjére a mosolyom kiszélesedik. Igazán aranyos. Tetszik ez a felvetése és nem is tartom rossz ötletnek. Másoknak megmondani, hogy hogyan öltözzenek…Hmm…
-Nem talált! Igazából sorozatgyilkos vagyok. Az áldozataimnak beetetem azt, hogy amnéziám van és eltévedtem a városban.-Egy kis hatásszünet. Az arcom teljesen komoly, majd előbújik az a kis mosoly és folytatom.-
-Na jóóó...Nem! Csak vicceltem! Állítólag egy szálloda tulajdonosa vagyok. A nagynéném háza, birtoka volt, amit megörököltem a halála után és szállodát csináltam belőle. Vagyis ezt mondják nekem. A baleset óta még nem mentem el oda, még nem mertem, de azt hiszem a napokban meglátogatom. Milyen főnök az, aki nem nézz rá néha napján a dogozókra?-Nevetek fel őszintén.

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 15 Ápr. - 17:21

Nem azt akarom mondani, hogy én mindent tudok. Távolról sem, de azért sok mindent tudok, és konyítok az emberi lélekhez. Szerintem nem éri meg visszamenekülnie a múltba, csak mert még az is biztosabb, mint a jövő. Nem akarok ebbe belemenni, mert tényleg nem érthetem meg ezt soha igazán, míg át nem élem én is, de ezt inkább szeretném messziről elkerülni. Nem rég találtam rá újra Violetre, Juliet nem akarom megölni, nekem egyelőre jó így, szerintem Julienak se lenne ellenvetése.
-Éket vertem közé és a szülei közé. Miattam nem beszélnek már, nem találkoznak. Bolond voltam, mert tudhattam volna, hogy szüksége van rájuk, nem szabadott volna ennek megtörténnie. – nem akarok hazudni, válaszolok őszintén a kérdésire, de azért próbálok úgy, hogy ne vegye ki a szavaimból a teljes igazságot. Nem jönnék valami jól ki abból, ha rájönne, hogy megöltem a szerelmem szüleit. Igen, azt hiszem ez kevesen értenék meg, pedig az élet engem igazol.
- Na igen, soha nem alszik. Nehéz felfogni, hogy te itt éltél régen is. Én biztos nem bírtam volna ki ezt a túlzsúfoltságot. Jobban szeretem a nyugis helyeket, ahol kevesen vannak, de jó a közösség. Mondjuk lehet, hogy csak azért, mert egy New Yorkhoz képest, törpe városban nőttem fel. – mondom mosolyogva. Sok ember van itt, sokakat megölhetnék, de ha megölök valakit, az túl nagy láncreakciót indítana be. Peeksillben nincs ilyen. Ha megölöm a postást, az maximum a családjára hat ki.
- Nem, sőt egész közel van így jobban belegondolva. – bólogatva adok igazat Julienak. Az út nem volt valami nagyon hosszú, mondjuk egy lopott motorral jöttem így gyorsabb volt, mint busszal. Amerikában szinte minden nagy távolság, mert elég nagy országot alkotunk. Ami mondjuk Írországban félóra, az itt másfél. Nincs ezzel baj, de néha azért azt kívánom, bárcsak összemenne Amerika. Elmosolyodok akaratlanul is, ahogy elnézem meglepte a munkám őt.
- Olyasmi, csak nem közvetlen a rendőrségnek dolgozom. A lényege igazából annyi, hogy vannak személyek akiket köröznek kisebb-nagyobb bűnökért, engem pedig azért fizetnek, hogy elkapjam őket és a bíróságig cipeljem őket. Jól fizet, meg szeretem is, csak túl sokat kell utazni, és egy idő után meguntam, hogy golyók elől kell ugrálnom, nem valami emberkímélő munka, de nagyon izgalmas. Csak kellenek papírok, hogy fegyvert hordhass, kell még egy autó, illetve egy kisebb vizsgának alávetnek, és nyomás. – mondom neki mosolyogva. Komolyan mondom, ha valaha is dolgozni akarok, akkor fejvadász leszek. Izgalmas és nem unom meg, mindig lesznek áldozataim, akiket nem kell napokig megfigyelnem, hogy kiismerjem őket.
- És te mit dolgozol? Ha tippelnem kéne azt mondanám, hogy…te öltözteted a filmekben a sztárokat. Eltaláltam? – mondom neki mosolyogva. A vicc, hogy tényleg simán eltudom képzelni róla, elég dekoratív nő.

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 15 Ápr. - 10:40

Azt hiszem van valami igazság abban, amit mond. Miért is akarnám annyira megtudni, hogy milyen voltam a baleset előtt, ha most lehetek más, egy olyan valaki, aki talán jobban is tetszene. Talán tényleg meg kellene fontolnom a tanácsát és megpróbálni nem a múltbeli énemet keresni. Ki tudja lehet, hogy a végén ugyanolyan leszek, mint amilyen voltam, emlékek nélkül is.
-Már miért ne tehetnéd jóvá? Olyan borzalmas dolgot tettél?-Nem nem kérem, hogy mondja el nekem, hogy mivel is ártott annak a lánynak, de valahogy nem tudom feltételezni róla, hogy olyan nagy bűnt követett volna el, de az is igaz, hogy nem ismerem őt. Ennyi idő alatt nem lehet kiismerni az embert. Sőőőt ha a másik nem akarja akkor évek is eltelhetnek úgy, hogy nem tudod, hogy valójában ki is ő.
-Igen valóban rengetegen vannak napközben. Néha már nekem is túl sok volt főleg a metrókon, mikor annyira összenyomnak, hogy levegőt is alig bírsz venni. Hihetetlen, hogy milyen sokan lakják ezt a várost. Azt hinné az ember, hogy amiért ilyen hatalmas nem tűnik fel annyira, hogy milyen sokan élnek itt…De ez nem így van. Viszont azért este is van tömeg, csak a megfelelő helyen kell lenni. Tudod azt mondják New Yorkra, hogy A város, ami sosem alszik.-Már nem is tudom, hogy hol, vagy kitől hallottam ezt. Az is lehet, hogy ez is egy olyan információ, ami megmaradt ebbe az ostoba fejben. Komolyan érdekelne, hogy vajon mi alapján döntötte el, hogy mik azok az információk, amiket megtart vagy eldob. Mondjuk azért valljuk be nagy szerencsém van, hogy a legalapvetőbb dolgokat nem felejtettem el, mint például járni, beszélni, enni és társai. Az valóban a mélypont lenne. Huszonhat évesen teljesen az elejéről kezdeni mindent, mint egy csecsemő.
Miután magamról már elég sokat meséltem végre ő róla is megtudok egy-két dolgot. Ahogy elárulja a munkáját az értetlenség ül ki arcomra. Most egy igazán hülye lánynak nézhet, de fogalmam sincs, hogy pontosan mit is jelent az, hogy fejvadász.
-Peeksill az nincs is olyan messze. Jól tudom?-A napokban nem egyszer tanulmányoztam térképeket, hogy az Államokat, New Yorkot és környékét is megismerjem és úgy rémlik, mintha ezt a nevet is láttam volna.
-Ne röhögj ki, de amúgy egy fejvadász mit csinál? Ez valami rendőrségi munka?-Mert elsőre erre tudok következtetni, aztán lehet, hogy semmi köze hozzá. De legalább ma is tanulok valami újat.

Tárgy: Re: William & Juliette Pént. 11 Ápr. - 17:12

Julie & Will

Biztos, hogy nagyon rossz lehet, ha nem emlékszel semmire sem a múltadból. Fellehet ezt is fogni azért úgy,mint egy második esélyt, de azért nyilván más erről beszélni és más dolog átélni. Könnyen beszél az, akinek vigasztalnia kell a másikat, hiszen nem ő vele történik, ő csak bele tud gondolni a helyzetbe, és az nem ugyanaz, mint átélni a másik fájdalmát.
- Nem, én nem tehetem már jóvá azt, amit tettem. Tudod, szerintem nem jó ötlet keresni azt, aki voltál. Akárki lehettél, de most lehetsz más. Szerintem ne akarj a régi Julie lenni, lehet, hogy nem tudod ki voltál, de azt tudod, hogy most ki vagy. - mondom neki kedves mosollyal. Mostanában vonzanak azok a nők, akikkel valami baj van, vagy történt valami baj velük. Ez persze nem gond, és szerencséjükre vagyok olyan becsületes, hogy nem bántok olyat, akinek esélye sincs arra, hogy megvédje magát. Nem egyenlő esélyekkel indulunk, gyávaság lenne valakire így rátámadni. Pluszban sajnálom kicsit Juliet, nem tudom milyen lehet nem emlékezni semmire, de az biztos, hogy pokoli. Én legalábbis biztos nehezen dolgoznám fel, megtudom érteni Juliet. Valószínűleg én is sokat gondolnék arra, ki is lehettem, mert érdekelne, még ha nem is akarok az lenni, aki a baleset előtt voltam. Megint csak az jön elő, hogy más átélni és más beszélni róla. Nem akarok képmutató lenni, csak elmondom neki, hogy én mit gondolok erről.
- Olyan, mint az érme. Két oldala van. Napközben úgy érzem magam, mintha valami hangyabolyban lennék, túl zsúfolt nekem ez a város, este pedig....itt volt a példa. Ugyan már, ebben a városban szerintem mindenki tévedt már el legalább egyszer. A telefonkönyvekre én is gondoltam, remélem, hogy nem változtatták meg a nevüket, mert az elégé megnehezítené a dolgomat. - nos igen, itt lehetnek gondok, hiszen valószínűleg nem használják mert a Gallagher nevet, hiszen körözik őket. Abban sem vagyok biztos, hogy be vannak jelentkezve valahova. Nem tudom mennyire lettek óvatosak, mennyire félnek attól, hogy rájuk fogok találni. Abban biztos vagyok, hogy megtalálom őket, csak az a kérdés, hogy mégis mikor. Nekem például még csak hivatalos irataim sincsenek. Kidobtam őket, tehát olyan, mintha nem is léteznék, ez pedig nagyon jó érzéssel tölt el. Kicsit úgy érzem magam, mint a bokorban megbújó farkas.
- Dehogyis, csak nyugodtan, engem nem zavar. Akkor a legfontosabb dolgok megvannak magadról. A többit pedig...úgy alakíthatod, ahogy a kedved tartja. - mondom neki mosolyogva. A lyukakat a történetben úgy tölti ki, ahogy akarja. Új embereket ismerhet meg, új ember lehet. Tényleg létezik második esély, ebben eddig nem hittem.
- Egy kisvárosból, Peeksillből jöttem, ott is születtem. Elég unalmas hely, de legalább nyugis. Fejvadászként dolgozok, egész jól fizet, csak sokat kell utazni hozzá, de hamarosan kilépek, mert...valami odaköt engem Peeksillbe. Mit akarsz még tudni? - kérdezem tőle kedvesen, miközben az otthona felé sétálunk.

Tárgy: Re: William & Juliette Csüt. 10 Ápr. - 22:04

Van igazság abban, amit mond, de ez a két eset teljesen különböző. Mondjuk kíváncsi lennék a lány reakciójára miután megtudja, hogy Willnek köze van annak a sok rossznak, ami vele történt. De ezt inkább nem osztom meg vele. Nem szándékozom a jókedvét elrontani. Mégiscsak ő segített nekem.
-Itt a lány nem emlékszik rád, nem te ő rá. Te teljesen tisztában vagy azzal, hogy mit is akarsz kijavítani, de én semmire nem emlékszem. Nem tudom, hogy milyen ember lehettem, hogy mit kellene kijavítanom, min kellene változtatnom. Csak sejtéseim vannak arról, hogy ki is lehettem.-De nem megyek ebbe jobban bele. A végén elkergetem őt a városból.
A földön fekvő emberekről nem feledkeztem ám meg. Gondolkoztam is azon, hogy talán hívni kellene egy mentőt nekik, de közben meg ott van az, hogy nem érdemelnék meg a segítséget. Tanulják csak meg a leckét. Legközelebb többször is átgondolják, hogy letámadnak e egy nőt vagy sem. Az, hogy nagy eséllyel már halottak lehetnek eszembe sem jut. Elég kemény ütéseket kaptak, de ebben még nem kellene belehalniuk. Így teljesen nyugodtan indulok el abba az irányba amerre Will mutat. Most teljesen rá hagyom magam és nagyon is reménykedem abban, hogy valóban haza fog vinni engem és nem szándékozik engem eladni valami stricinek.
-És hogy tetszik eddig a város?...Mondanám, hogy segítek neked megkeresni a rokonaidat, de velem nem jutnál túl sokra. Látod még a saját lakásomat sem találom meg. De szerintem elsőként nézd meg a telefonkönyveket. Hátha ott megtalálod őket…-Gondolom azért a nevüket csak tudja, így valami kiinduló pont mégis csak lenne.
A kérdése őszintén szólva meglep engem. Nem számítottam rá, amit jelez is a némaságom. Mielőtt bármit is mondok kicsit összeszedem a gondolataimat, próbálok visszaemlékezni.
-Nem vagy tolakodó, csak nem tudok rá nagyon mit válaszolni. Eddig nem derült ki az, hogy bárki is hazudna nekem, így feltételezem ez nem történt meg…De ki tudja? A papírjaim megvannak, amik bizonyítják, hogy ki is vagyok én, mi a nevem, hol születtem és ilyenek, de minden mást nem tudnak bizonyítani. Vagy elhiszem, vagy nem. Van egy lány, aki elvileg nekem dolgozott, dolgozik. Ő kedves velem és sokat mesélt, és valamiért bízom benne, pedig őt se ismerem jobban…Ne haragudj…Megint túlságosan belementem a dolgokba. Nyugodtan állíts le.-Halványan elmosolyodom, ahogy felé pillantok.
-És merről jöttél, ha szabad kérdeznem?-Kicsit meséljen ő is magáról, ha már ennyi mindent elárultam magamról.

Tárgy: Re: William & Juliette Vas. 6 Ápr. - 9:20

Az már biztos, hogy az állatok rajonganak érte. Legalábbis a kutyák, én eddig csak azokat láttam ilyen kezesbáránynak a közelében. Engem a kutyák többnyire megugatnak, mikor a gazdájukat vonszolom ki a házból, de nagyjából ennyi is. Nem támadnak rá, vagy ha igen, akkor még azelőtt meghalnak, mielőtt nekem tudnának ugrani. Elég ritka, hogy megtámadjanak általában csak ugatnak, de is idegesítő. Én kifejezetten szeretem a kutyákat, az ember legjobb barátja, legalábbis ez folyik a csapból mindenütt.
- Hát, ha így mondod akkor tényleg elég kilátástalanak tűnik a dolog. - mondom neki elgondolkodva. Hogy is szokás mondani? Minden rosszban van valami jó? Ez pedig közhelynek tűnhet, de azért van benne valami igazság is. Ott vagyok én Violettel. Julie miért ne lehetne így? Amolyan második esély, bár ha velem történik ez meg, akkor én sem így látnám a dolgokat. Könnyű úgy beszélni, hogy nem veled történnek meg ezek a dolgok. Ha én elveszteném az emlékeimet....beleőrülnék abba. Nem emlékeznék arra, hogy miket tettem, kiket öltem meg, elfelejteném Violet arcát. El is hessegetem ezt a gondolatot és inkább Juliet helyezem a figyelmem központjába. Fura, de megsajnáltam őt. Soha nem sajnáltam semmit és senkit. Violetet sem őszintén sajnáltam, pedig megöltem a szüleit. Azért ebben is több van, ha jobban belelátnának emberek a dolgokba, akkor rájönnének, hogy annyira nem kell sajnálni őt. Juliet viszont nagyon is, bár jobb ha ezt nem mutatom ki, általában az emberek nem szeretik, ha sajnálják őket. Úgy döntök, hogy őszintén beszélek vele, már amennyire megengedhetem magamnak. - Csak azért gondoltam, hogy van jó oldala, mert nem rég találkoztam egy lánnyal, akivel nagyon csúnya dolgok történtek, ami valahol az én hibám is volt. Aztán mikor újratalálkozunk nem emlékezett rám. Azóta próbálom megvédeni, hogy ne történjen meg még egyszer az, ami régen. - mondom neki mosolyogva. Julie lehet, hogy rossz ember volt és most megjavulhat, vagy pont, hogy rosszabb lehet. Mondanom sem kell, hogy melyik érné meg jobban, de mindenki maga dönti el, hogy melyik oldalra áll. Úgyis eljön az idő mikor ítéletet mondok mindenki feje felett.
- Akkor sétáljunk egyet! - mondom neki mosolyogva és vettek még egy pillantást a térképre majd mutatom a kezemmel az irányt és elindulunk. A támadói még mindig mozdulatlanul feküdnek, valószínűleg meghaltak. Ennek örülnék, meg is érdemelték, hogy meghaljanak, de nem hiszem, hogy Julie olyan sok halált látott volna, hogy egykönnyen megbocsásson nekem. Majd azt mondom, hogy elájultak. Bár a pasas aki saját magát ölte meg, ezt nem mondhatom. Majd akkor azt mondom, hogy volt valami baj a fejével ezért úgy döntött megszabadítja magát tőle.
- Kicsit mindkettő. Nagyon elakartam már ide jönni, mert sok mindent hallottam a városról, és a saját szememmel akartam ezeknek utánajárni. Másrészt van egy sejtésem, hogy ideköltöztek a nagynénémék, hátha megtalálom őket. - mondom neki mosolyogva. Nem a nagynénémet, hanem a szüleimet keresem, de megtanultam már, hogy az emberek túlságosan is aggódnak értem, ha a szüleimmel van valami. A nagynénére talán nem reagálnak így. Egy kis kísérletezés soha nem árt, hogy legközelebb hiba nélkül hajtsam végre a feladatomat. - Nem akarok túl tolakodó lenni, de az előbb említetted, hogy nem tudod ki hazudik. Ezek szerint próbáltak már így átvágni?

Tárgy: Re: William & Juliette Kedd 1 Ápr. - 18:47

-Igen úgy tűnik.-Bár jobban örülnék neki, ha nem ennyire szeretnének engem. Elég nekem Isa otthonra. Néha még ő is sok nekem, mikor egyszerűen képtelen vagyok lerázni magamról. Jóízűen felnevetek a szavaira. Jogos, ezt be kell látni. Bár nekem sikerült eltévednem a metróval, de lehet, hogy ez csak nekem ennyire bonyolult.
-Én eddig még nem találtam meg a jó oldalát annak, hogy nem emlékszem semmire. Persze biztosan vannak olyan emlékeim, amikre jobb ha nem emlékszem, de hidd el nincs semmi jó abban, mikor kiengednek úgy a kórházból, hogy az egész város idegen a számodra, nincs családtagot, senki nem vár otthon és teljesen magadra vagy hagyva. Bármit mondanak a múltamról általában elhiszem, mert nem tehetek mást. Nem szagolom ki a hazugságokat. Szóval nem, nem igazán van jó oldala ennek.-De majd ha megtalálom, akkor neki fogok szólni elsőre az már tuti biztos.
-Örülnék neki, ha elkísérnél. Félek megint sikerülne eltévednem. Séta, vagy metró?...Bevallom nekem mára kicsit sok volt a metró, szóval jobban örülnék a sétálásnak, de nem akarom rabolni az idődet.-A kutyák még mindig nem mentek el, de ha elindulunk hála az égnek nem is követnek, csak vidám farokcsóválással figyelnek minket.
-És miért jöttél a városba? Csak városnézőben vagy itt, vagy esetleg ismerőst látogattál?-Ha már így össze hozott minket a sors, akkor miért is ne ismerném meg őt jobban. Amúgy is ő már sok mindent tud rólam...Vagy legalább is azt igen, hogy volt egy balesetem és amnéziás vagyok, de jelenleg körülbelül ennyit elég is tudnia, mert többet úgy sem tudnák mesélni.

Tárgy: Re: William & Juliette Szomb. 29 Márc. - 19:41

- Akkor nagyon szerethetnek az állatok. -mondom neki kedvesen. Fura, akkor is. Bárki mondhat bármit, azért nem árt, ha kicsit jobban odafigyelek. Mostanában sok fura dolog történt velem, sok fura dolgot láttam. Kezdek megint paranoiás lenni. Lehet, hogy nem árthatnak nekem, de azért nem jó ha hátba támadnak. Mindig előrébb kell járnom egy lépéssel, fel kell készülnöm a legrosszabbra. Örömmel látom, hogy a kutyák nem akarnak tőlem semmit, nem úgy, mint a vélt gazdájuktól. Lihegve figyelik minden mozzanatát.
- Szerintem a fekete jobban áll. A metróval pedig gyorsabban odaérek a bajbajutott nőkhöz. - mondom neki mosolyogva. Fura, de jólesik a hasonlata, ha nem is volt annyira komoly. Az ember szereti, ha bókolnak neki, vagy dicsérik őt. Ki ne örülne, ha mondjuk azt mondanák neki, hogy úgy táncol, mint John Travolta? Mindenki úgy akar mozogni, mint ő. Kicsit meglepődöm azon, hogy nem tudja hol lakik. Ennyire szétszórt lenne? Vagy netán most költözött nemrég New Yorkba? Szép neve van, bár ha tippelnem kellett volna nem a Juliett jutott volna eszembe. Ha tudom, hogy hívják talán Rómeó ként mutatkozok be neki. Biztos kiröhögött volna, vagy ecsetelné hosszan, milyen különleges véletlenek vannak. Amúgy utálom a Rómeó és Juliát. Túlságosan is...szerelmes az egész nekem. Aztán a vége, az a legrosszabb. Újabb példája az emberi hülyeségnek. Ha meghal akit szeretsz, akkor meg kell ölnöd magad? Nem! Ha Violettel történne valami, ami nem fog, de tegyük fel mégis. Nem ölném meg magam. Nem is tudnám leszúrni magamat, és nem is szívesen kergetném az őrületig saját magam. Inkább keresek embereket akiknek, ha távolról is, de volt közük Violet sorsához. Aztán megölöm őket. Nem dobnám el az életem, Violet sem akarná. Legalábbis azt hiszem, kicsit komplikált a helyzetünk.
Nem válaszolok inkább csak meglepetten nézek rá. Talán túlságosan is, ami szemmel láthatólag zavarja őt. De, hogy nézhetnék másként valakire, aki évek óta lakik itt, de nem tudja, hogy hol. Itt valami bűzlik és kivételesen nem a kóbor kutyák.
- Sajnálom! De biztos van jó oldala is nem? - kérdezem tőle kicsit bátortalanul. Nem akarom elijeszteni, nyugodtan lehetek bátortalan. Most egész jó kedvemben vagyok, nincsen kedvem megölni senkit sem még. Miért ne élvezhetném ki ezeket a ritka pillanatokat? Violet óta rájöttem, hogy minden rosszban van valami jó. Memorizálom a címet és belenézek a térképembe. Egész közel van, bár ez a forgalomtól is függ. Ebben a városban éjszaka valamiért minden sokkal tovább tart. - Meg is van! Félóra alatt ott is vagy, maximum egy óra. Esetleg, hazakísérhetlek? Úgysincs semmi dolgom. - kérdezem tőle kedvesen és remélem, hogy nem fog elhajtani.

Tárgy: Re: William & Juliette Pént. 28 Márc. - 16:53

Valahol azért reménykedtem abban, hogy majd igent mond a kérdésemre, de mikor meghallom az ellenkezőjét az a halvány kis fénysugár is eltűnik és rögtön eszembe is jut Isa, mikor megtámadta az ügynököt. Talán a kutyák is miattam vannak itt?...De én nem hívtam őket, nem is gondoltam rájuk. Én csak...
-Nem az enyémek, sohasem láttam őket.-Nem is tudtam, hogy van e a környéken kutya, de azok mégis úgy tesznek, mintha ismernének. Próbálok már nem foglalkozni velük, de mikor hallod a lihegésüket és minden mozdulatodat figyelik az igen zavaró tud lenni.
-Szóval minden bajba jutott hölgyet megmentesz?...Te vagy az a bizonyos szőke herceg fehér lovon, amiről a mesékben olvasni lehet?-Mosolyodom el halványan ahogy felpillantok rá. Oké nem szőke, meg nem fehér lovon érkezett, de nem is ez a dolog lényege. A kérdésére viszont leblokkolok. Hirtelen nem jut az eszembe az utca neve. Az arcomra a kétségbeesés ül ki. Eddig még tudtam, valahogy megtanultam, de most mintha ezt is kitörölték volna a fejemből.
-Öhm...Nem tudom,...nem jut az eszembe!...De várj!-Viszont az eszembe jut, hogy nálam vannak az irataim, azon elvileg rajta van a címem is. Meg is indulok a táskám felé, miközben ő be is mutatkozik nekem. Egy pillanatra megállok és felé pillantok.
-Juliette!-Még a kezemet is kinyújtom felé egy kézrázás erejéig végül visszatérek a holmijaimhoz. Már a táskámban turkálok mikor egy újabb kérdés hangzik el. Kissé zavarba jövök a dologtól. Nah most fog totálisan hülyének nézni. Elhúzom a szám sarkát és úgy válaszolok.
-Nem, nem vagyok az. Elvileg itt lakom már több éve.-És a tekintete mindent elárul. Most jön a magyarázkodás, de bevallom őszintén jó lett volna, ha ezt ki tudjuk kerülni, de így már semmi menekülési útvonal nincsen.
-Balesetem volt és nem emlékszem semmire. Azt gondoltam ma ismét felfedezem a várost és nagyon jól is alakult a napom, míg el nem vesztem. Nekem is van térképem, de azt hiszem nem a legjobb, mert nem találtam meg rajta az utcát és már azt sem tudom, hogy melyik metró visz oda.-Érzem ahogy arcom kissé elpirul. Most tényleg egy ostoba nőnek érzem magam. Ha kinevetne még azt is megérteném. Közben a pénztárcám is előkerül és az utcanevet is megtudod, amit meg is osztok Willel. Hátha az ő térképe jobb, mint az enyém.

Tárgy: Re: William & Juliette Pént. 28 Márc. - 16:28

Túl könnyű volt. Befogok rozsdásodni, ha nem találok valami nagyobb, valami komolyabb kihívást. Az emberek már nem jelentenek problémát. Ha egy helyben állok és meg se mozdulok, akkor is legyőzném őket. Áldás és csapás is egyszerre az, hogy különleges vagyok. Körbenézek és látom, hogy aki az előbb még a fejét verte a földbe, most mozdulatlanul fekszik. Bárcsak lenne valaki aki képes lenne dacolni ezzel. Talán a nő akit megmentette? Nem, olyan gonosz én sem vagyok, hogy egy bajba jutott nőt a következőbe lökjek. Plusz nem is érzem a késztetést, hogy véget vessek az életének. Ezt most megúszta.
- Nem, nem az én kutyáim, azt hittem veled vannak. - mondom neki kicsit zavartan, direkt tegezve. Ha nem az ő kutyái, akkor miért jöttek ide, hogy elijesszék a részeg fickókat? A nő biztos nagy állatbarát, az állatok megérzik az ilyet úgy hallottam. Ha meg nem, még mindig ott van a kóbor kutya éhes verzió, de akkor nem csóválnák így a farkukat. Különös ez az egész.
- Ez csak természetes, bajban voltál. - mondom neki kedves mosollyal miközben a következő válaszomon gondolkodok. Nem lenne semmi értelme hazudni, nem akarom őt megölni, és hamar beletörne a bicskám az egészbe, hiszen nem ismerem igazán New Yorkot, de talán hazatudom őt vezetni. Ha nem, akkor aludhat nálam és másnap reggel hazamehet, most úgy sincsenek vendégeim, vagy kivehet valami szobát is az egyik hotelben. - Sajnos nem vagyok idevalósi, de lehet, hogy tudok segíteni. Hol laksz? - kérdezem tőle és előkotrom a farzsebemből a turistatérképet amit egy meglehetősen kedves kínai osztogatott nekem. Elképesztő, hogy a turisták osztogatnak turistatérképet. Mint valami rabszolgaváros komolyan. - Ja, amúgy a nevem Will. - mondom neki és kezet nyújtok. Nem hinném, hogy zavarná őt, ha tudnánk egymás nevét, elvégre most mentettem meg őt, meg nem is tűnik valami óvatoskodó embernek, hiszen éjszaka kóborol a városban, még ha el is tévedt. Beülhetett volna valahova, de ő inkább maga indult, hogy megtalálja honnan is jött. New York szép, de turistaként elég nehéz benne eligazodni. Nézem őt miközben összeszedi a cuccait, de idegesít az a néhány másodperc csend, így inkább megszólalok. - Sajnálom, hogy széttaposták a holmid. Amúgy te is turista vagy?

Tárgy: Re: William & Juliette Csüt. 27 Márc. - 0:50

Olyan szép napnak indult a mai, erre tessék. Eltévedtem a világ egyik legnagyobb városában és még le is "támadott" pár részeg fazon. Komolyan mondom mit követtem el, hogy ezt érdemlem? Lehet, hogy a balesetem előtt egy tök bunkó, szívtelen, rideg ember voltam, aki nem törődött senkivel, csak magával? Mert akkor megérteném ezt a sok csapást...Miközben már csak két pasas foglalkozik velem a többiek a megjelent kutyákat próbálják elkergetni. Mivel azok azért jól megtermett jószágok, így nem is mernek nagyon a közelükbe menni és ezért sem járnak sikerrel. Bár nem támadják meg a fickókat, de nagyon is látható rajtuk, hogy jobb nem tovább hergelni őket. Ám hirtelen már nem a kutyák lesz a legnagyobb problémájuk. Valahonnan egy másik férfi jelenik meg, aki le is üti egy csővel az első részeg fickót. Szinte tátott szájjal figyelem a kis jelenetet. A szívem ott belül hevesen kalapál és meg se merek moccanni. Csak a szemeim mozognak ahogy figyelem a rövid kis küzdelmet. A bunyó végére a kutyák is abba hagyják a morgást. Farokcsóválásba kezdenek és a közelembe jönnek, de én nem hajolok le megsimogatni őket.
-Ööööhm igen jól vagyok köszönöm! Ezek a maga kutyái?-Bökök az ebek felé, akik láthatóan már sokkal vidámabbak, de tudnám, hogy mitől néznek így rám. Mintha mindig is én lettem volna a gazdájuk, pedig sosem láttam őket. Vagy lehet, hogy régebben sokat segítettem a kóbor kutyákon? Aaaah ez a fránya amnézia. Komolyan megőrülök tőle. Olyan ez az egész mintha az elmúlt húsz évben nem éltem, hanem csak aludtam volna.
-Köszönöm a segítségét!...Maga new york-i? Bevallom őszintén eltévedtem és már azt sem tudom, hogy hol vagyok.-Reménykedem abban, hogy majd talán Ő tud nekem segíteni haza jutni, ha még nem is kísér el, de legalább egy irányt megadhatna. Csak ez után moccanok meg végre. Először a táskámhoz sétálok. Szerencsére sok minden nem esett ki belőle, de a zacskók már nem jártak ilyen jól. A legtöbb holmimat szépen megtaposták, de semmit nem hagyok itt. Mindent visszapakolok a zacskóba. Természetesen, ha közben az idegen férfi beszél hozzám én figyelek rá nagyon is. A női nem előnye!

Tárgy: Re: William & Juliette Szomb. 22 Márc. - 10:24

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy New York ennyire...vad. Igen, azt hiszem ez a megfelelő szó. Pár napja vagyok csak itt, de esténként mikor körülnézek mindig belebotlok egy-két kemény fickóba, vagy látom, ahogyan az ékszerboltot rabolják ki. A legkevésbé sem érdekel, hogyan élnek meg, de ha belém kötnek, számítsanak rá, hogy a dolgok rosszra fordulnak. Az egyik barom aki kiakart rabolni, már meg is tanulta a leckét. Valahol félúton lehet a Central Park és a hullaház között. Magában a városban nem csalódtam, csak megdöbbentem. Gondoltam, hogy itt jóval nagyobb a törvény ellen vétők száma, mint Peeksillben, de kicsit ledöbbentem azon, hogy mennyire is. Majdnem minden ötödik embernek azon jár az esze, miként cseni el a pénztárcád a zsebedből. Ez a város sosem alszik, mindig ébernek kell lenni. Tökéletes hely, ha elakarsz bújni, de vadászterületnek elégé elcsépelt. Itt mindenki azt hiszi, hogy a maffia az úr, hogy ők állnak minden gyilkosság mögött. Itt naponta hal meg valaki, ami eltereli a figyelmet egyik gyilkosságról a másikra. Ezért olyan jó hely ebből a szempontból Peeksill. Ott jóformán csak én öltem, senki nem zavarta a munkásságom. Nem hinném, hogy valaha is ideköltözök. Tetszik, hogy a rendezett külső mögött egy anarchikus New York bújik meg, de még nem érzem magam késznek, hogy megleckéztessem a magukat "bűnözőnek" nevezett idiótákat. Drogot, prostikat vagy fegyvereket adsz el és veszel, hogy aztán máris a bűnöző titulussal illessenek? Nem, azért tenni is kell. Egy igazi bűnözőnek nem a saját kapzsiságát és zsugoriságát kell kielégítenie, hanem a közjót kell szolgálnia, segíteni az embereknek, hogy megszabaduljanak azoktól az egyénektől, kik a hatalmat gyakorolják. A népnek anarchia kell, káosz. Az igazságos, ott csakis az erős marad életben, a gyengéket pedig kigyomláljuk. Egyszer ennek is elfog jönni az ideje ezt megígérhetem.
Úgy döntötök, hogy leugrok valahova inni egyet, és közben áldozatok után lesek. Találok is egy jól öltözött úriembert és követem, amíg be nem fordul egy sötét sikátorba. Talán nyolc másodpercbe telhetett őt megölni? Azért mondjuk megvárhattam volna, míg szegény ördög könnyít magán, de így hatásvadászabbnak éreztem. Pár száz dollár van a tárcájában, amit meg is köszönök a hullának. A ruháját is elvehetném, szép öltöny. Kár, hogy nem szeretem az öltönyöket. Egy farmert, fehér pólót és egy szürke kötött kardigánt viselek, most vettem nem is olyan rég. A férfit otthagyom a sikátorban és belevettem magam New York városának sötétjébe. Nem tudom hova akarok menni, nem tudom hol vagyok, csak megyek előre, bízva benne, hogy valami érdekesbe botlok. A metróból kijövet látok egy koldust a falnak dőlve. - Tessék! Úgy hallottam holnap hideg lesz. - mondom neki, átnyújtva neki száz dollárt. Nem várom meg, hogy megköszönje, gyorsan megyek is tovább. Most biztos nagyokat néz és elmegy elverni piára a könnyen jött pénzt. De kit érdekel? Nekem nincs szükségem pénzre, csak lehetőségekre. A zsebemben lapuló lopott pénz is arra kell, hogy elverhessem valaki kaszinófélében. Több lesz, többet tudok felhasználni vesztegetésre és egyéb más ösztönzésre.
Éppen készülnék már visszafordulni és más merre keresni a kihívásokat, mikor meghallom néhány fickó kiabálását. Nem kéne, hogy érdekeljen, de valamiért most mégis izgat, hogy kinek szóltak az előbb. Befordulok az utcába és megpillantom a célt. Nlgyen erőszakoskodnak egy nővel. Itt is él az "az nyer, aki erősebb" szabályom, de a nő támadóinak létszámfölénye ezt most háttérbe szorítja. De utálom, mikor bandákban támadnak, csak mert egyedül gyengék hozzá. Ha követnék őt az más lenne. Bizonyítja, hogy erős, vezető jellem, de itt nem erről van szó, látszik messziről. Nem félnek egymástól, egy jó vezetőtől pedig még a követői is félnek. Felkapok egy kisebb vascsövet a földről és megindulok a kanos férfiak csoportja felé. Tíz-tizenöt méter lehet már csak hátra, mikor előtűnik pár kóbor kutya. Mifene? Annyira azért nem zajosak, hogy a kóbor kutyák idetévedjenek. Talán a nő kutyája? Nem, akkor már rég ráugrana a támadóira. Megrázom a fejem és közelebb lépkedek. Az egyetlen cél, hogy a nő épségben megússza. A kutyák nem érdekelnek, a támadói még annyira sem. Felrúgták a világ egyetlen mindenhol élő szabályát. Kihasználom, hogy a kóbor jószágok lekötik a figyelmüket, így nem veszik észre, ahogy melléjük lépek.
- Hé, seggfej! - mondom, mire meglendítem a csövet fejbe kólintva a férfit, mire az nagyot koppan a földön. Úgy döntök, hogy megpróbálom a puszta fizikai fölényemmel eldönteni ezt a kis csetepatét. A támadók most elfordulnak a nőtől és engem próbálnak meg a falhoz nyomni, de balszerencséjükre ismét lecsapok a csővel, mire még egy társuk a földre kerül. Az egyik menekülőre fogja a dolgot, de nem jut messzire, összeesik és elkezd rángatózni. Hát, sajnos nem hagyhattam ki a képességem. Az utolsó fickó már az utcavégén jár. Könnyen megölhetném, de inkább hagyom elfutni. Hadd éljen a vereség tudatával. Körülnézek és büszkén mosolygok. Két férfi a földön fekszik, talán meghaltak, a másik pedig a fejét veri a földbe, hogy elmúljon a fájdalma. A kutyákra nézek és elgondolkodok vajon miért nem támadtak rám? Talán tényleg a nő kutyái, vagy tényleg intelligens állat a kutya és nem akar meghalni. Ha nekem is ugranának, nem tudnának megsebezni, ami elégé egyoldalú csatát ígérne. Akárhogy is, a nőhöz fordulok és végigmérem megsérült-e, de első ránézésre nem látok semmit.
- Jól van?

Tárgy: William & Juliette Pént. 21 Márc. - 22:32

William & Juliette

Valahol New York-ban este

Úgy gondoltam már eleget dekkoltam otthon a négy fal között és ideje lenne kicsit körülnézni a városban. Rájöttem, hogy ennek az amnéziának is van egy előnye. Így minden újnak hat és jobban fogom élvezni a kis sétámat, mint máskor. Legalább most megismerem ezt a híres Nagy Almát. Bár sosem tudtam, hogy miért nevezik így, de már nem egyszer hallottam a tévében. Biztosa ennek is megvan a saját kis története. Talán majd egyszer ezt is megtudom.
A "nagy" túrámra rendesen felkészülök. A táskámba bepakolok egy kis vizet, elemózsiát, sőt még a fényképezőgépemet is. A nagy pakolászás közben azt is megtaláltam, pedig azt sem tudtam, hogy van. És ahogy nézegettem úgy tűnik jó kis darab. Már csak az a kérdés, hogy tudom is e majd használni. Miután minden "létfontosságú" dolgot bepakoltam fel is kaptam magamra valami kinti ruhát. Mégsem mehetek emberek közé melegítőben meg kopott pulcsiban.
Úgy egy óra alatt végül el is készülök. Minden fontosat elteszek, és már indulhat is a városnézés. Nagy lelkesedéssel indulok el neki. Tényleg érdekel, hogy milyen szépségeket rejt magában ez a hatalmas város. Természetesen az első lehetséges helynél be is szerzek egy térképet, bár lehet, hogy nem fogok kiigazodni rajta, de azért egy próbát megér a dolog.

Több órás gyaloglás, metrózás után végül valamelyik hatalmas zöld parkban találom magam, ahol végre le is ülök az egyik kiszemelt padra. A fáradt lábaimat szépen kinyújtóztatom, majd jön a jól megérdemelt szendvicsek. Természetesen sikerült a csomagjaimnak a számát legalább megháromszorozni. Nos igen én is nőből vagyok és kiderült, hogy szeretek vásárolgatni. Ahogy a szendvicsemet kezdem el csócsálni felfigyelek arra, hogy igen hangosan csiripelnek körülöttem a madarak, de nagyon kis kellemes zene ez a fülemnek, így folytatom is nagy örömmel az evést. Itt is eltöltök pár órácskát mire sikerül rávennem magam, hogy akkor most szépen elinduljak hazafelé. Ezzel addig nem is lenne gond, míg rá nem jövök, hogy fogalmam sincs hol is vagyok. A térképen igaz megtaláltam magamat, de azt az utcát nem ahol elviekben lakom. Pár embert megkérdezek a közelemben, de azok csak megrántják a vállukat és már mennek is tovább...Kedvesek!
Azt tudom, hogy szinte az összes metróra sikerült felülnöm, de arra már nem emlékszem, hogy melyik is volt az első. Annyi készpénzem meg természetesen nincs, hogy taxit hívjak magamnak.
~Ügyes vagy Juliett! Nagyon ügyes! Mégis hogy fogsz így hazajutni...Lassan már sötétedik is. Ostoba tyúk!~
Mérgelődve magamban próbálom felidézni a bejárt utat. Mondjuk nem áll szándékomban minden állomást ismét megjárni, mert akkor még holnap sem érnék haza, de egyelőre nem látok jobb kiutat.
A bóklászásom közben természetesen rám is esteledik. Nézzük pozitívan a dolgokat. Legalább megismerem a város eme oldalát is. Azt mondják, hogy New York sosem alszik...Nah most kiderül, hogy ez mennyire igaz.
Egy eléggé kihalt utcába sikerül tévednem. A csend nagy, csak messzibb autók zaját, dudáját lehet hallani. Azt hiszem most már végképp eltévedtem. Ahogy tovább sétálok megjelenik pár részeges fickó nem is olyan messze tőlem. Üvöltözve beszélgetnek egymással. Én próbálok nem figyelni rájuk, de mikor az egyik felém kiált akaratlanul is oda pillantok. Ennyi pont elég is volt nekik ahhoz, hogy odajöjjenek hozzám és körülvegyenek. A táskámat, szatyraimat szorosan fogom. A szívem elkezd hevesen kalapálni ahogy azok kanos vigyorral a képükön pillantanak rám.
Az egyikük, talán A főnök, közelebb is lép hozzám, hogy jó alaposan szemügyre vegyen. Ahogy elhalad mögöttem bele is markol a fenekembe, amire én megrezzenek és már el is önt a méreg.
-Hagyjanak békén! Takarodjanak haza és engedjenek tovább! Jobb dolgom is van, mint az ocsmány pofájukat nézni!-Nah ez egyiküknek sem tetszett és ezt kis is fejezték felém. Már csak azt veszem észre, hogy minden szatyrom és a táskám is a földön hever én meg a falhoz vagyok nyomva. Mindenféle hülyeséget köpködnek az arcomba mutogatva ezzel a z erejüket. Természetesen egyikük a kezeivel állandóan fogdos valahol. Próbálom őket lerázni magamról, de nem járok túl nagy sikerrel és csak még jobban feldühítem őket.
Ám ekkor hirtelen valami olyasmi történik, amire még álmomban sem gondoltam volna. A semmiből megjelenik pár kóbor kutya, akik fogaikat mutogatva vicsorognak és morognak a férfiakra. Nem sokkal később néhány macska fújtatását is hallani lehet a környékről.
-Ezek meg honnan a p*csából kerültek elő?-Kérdezgetik egymástól, ahogy az állatokat figyelik.

Tárgy: Re: William & Juliette

» Juliette & Joanne - Café Grumpy
» William Gallagher
» Juliette & Milan
» Juliette Betranche
» Juliette Betranche lakása