Jillian O'Neil - Roppantó

Userinfó: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Jillian O'Neil
Mutáns név: Roppantó
Születési dátum: 1965. július. 20. Dublin, Írország
Besorolás: Diák -> Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Törés
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 16 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes egyszerűen csak rákoncentrálással eltörni dolgokat. Gond nélkül összeroppant egy poharat, vagy kettétör egy fadarabot, elég csak ránéznie. A keményebb dolgokhoz szükséges az érintés is, mint egy vastagabb csont, de egy ujjat akár távolabbról is gond nélkül kettéroppant. Egyelőre még a vastagabb, erősebb dolgokhoz szüksége van az érintésre, és még fémekre egyáltalán nem tud hatni, csak egyébként is átlagos fizikai erővel törhető dolgokra.
Képesség távlatai: Idővel képes lesz szinte bármit szétválasztani az eredeti részétől. Akár egy fémcsövet is kettétörhet pusztán azzal, hogy ránézett, megrepeszthet vaskosabb falakat is több helyen, hogy végül akár lyukat is vághasson rajta, vagy kidönthet egy évszázados fát is.

Jellem: Tényleg tudni akarod, hogy milyen vagyok? Igazán? Az a helyzet, hogy sokáig próbáltam megfelelni a kötelezőnek, tényleg megpróbáltam apa kedvében járni, de vannak dolgok, amiket egy idő után nem érdemes erőltetni. Így hát mostmár az vagyok, aki lenni akarok. Egy vad és kiszámíthatatlan lány, akik nem számol a tettei következményeivel, aki benne van minden buliban és egyáltalán nem riad meg szinte semmitől. Sok mindent kipróbáltam már, és semmit sem sajnálok ezek közül. Egyedül csak azt, hogy nem jöttem rá hamarabb, nem az a lényeg, hogy beállj a sorba, hanem, hogy az legyél, aki akarsz. Kissé hirtelen haragú vagyok, főleg akkor, ha magasabb az alkohol szintem a normálisnál, de ha nem húzol fel, akkor ilyenkor még szórakoztatóbb társaság is lehetek, mint általában. Egyáltalán nem vonok meg magamtól semmit. Ha az éjszaka közepén felkelek és csokira vágyom, akkor tuti, hogy nem alszom vissza azzal, hogy majd reggel. Ha megtetszik egy pasi, akkor megszerzem magamnak, vagy ha valami olyasmi, ami éppenséggel másé... Azóta pedig hogy a képességem előjött végképp úgy érzem, hogy mindent megtehetek, amit akarok. Egyedül ez az iskola, ami kissé visszafog, vagy legalábbis próbálkoznak vele, mert állítólag muszáj... be kell illeszkedni a társadalomba. Mekkora baromság! A társadalom alkalmazkodjon hozzánk... nekik van veszteni valójuk, mi vagyunk az erősebbek, és ennek az ellenkezőjéről még az a kis nyomi telepata sem tud meggyőzni. Nem leszek a kedvükért jó kislány, maximum egy kicsit visszafogom magam.

Külső: 171 centi vagyok, ezt én átlagosnak mondom, nem vagyok túl magas, de azért alacsony sem, szóval ne aggódj, nem azért nagy a szám, mert kisebbségi komplexusom van a magasságom miatt, egyszerűen csak ilyen vagyok. A hajam barna, világos, kissé tán szőkés, főleg nyáron, bár időnként határozottan szeretem vörösre festeni. Ezek afféle időszakok nálam, van hogy hagyom lenőni, mikor hogy. A vállam alatt ér, és általában kiengedve hordom, hogy az enyhe göndörödés látszódjon benne. Ritkán fogom össze, szeretem ha keretet ad kissé hosszúkás arcomnak. A szám vékony, nem túl telt, de ez még soha sem okozott gondot a pasizásban, hiszen az igéző pillantás kárpótol. Szeretem a kihívó, színes ruhákat, mint ahogy az ékszereket is. A külsőm általában tökéletes, a körmeim szépen lakkozottak, az arcomon nem túl erős, épp megfelelően hangsúlyos smink. Egy szóval tisztában vagyok a külső adottságaimmal és természetesen ráerősítve ki is használom őket.

Előtörténet: Tényleg tudni akarsz... minden egyes apró mocskos kis részletet? Írországban születtem, az anyám nem sokkal a világra jöttöm után egyszerűen lelépett. Apa nem sokat mesélt róla, állítólag... bár ez lehet, hogy csak a szomszédok valamiféle aljas pletykája volt, bár őszintén szólva egyre kevésbé hiszem el, szóval állítólag anya nem ír volt, amerikai, csak valami kis nyaralás miatt járt itt a barátnőivel. Forróvérű és vad volt, így nem csoda, ha ez a családi idill dolog nem kötötte le túl sokáig, és apám sem, aki totálisan az ellentéte. Azt hiszem anya csak szórakozott, vagy időlegesen jól esett neki a törődés, hogy valaki tényleg figyel rá és nem használja ki, de mégis csak hajtotta tovább a vére. Ez a csendes kisváros, a birtok a zajoktól távol nem feküdt neki, szóval elhúzott. Pár hónapos volt, úgyhogy egyáltalán nem emlékszem rá. Apával maradtam, aki természetesen igazi jó kislányt akart nevelni belőlem, istenfélőt, aki minden nap imádkozik, aki katolikus iskolába jár és nem barátkozik senkivel sem, aki kicsit is bűnösnek hat. Ennek fényében persze a ruháim is mindig zártak és egyszerűek voltak.
Ez kicsi koromban még nem volt vészes, akkor még nem lázadtam annyira, jól elvoltam a birtokon, az állatokkal és úgy éreztem minden jó így. Aztán bejött a suli, meg a lázadó korszak, tudjátok, ez mindenki életében eljön idővel. Hiába tanultam meg otthon az alapokat, írás, olvasás, idővel mégis csak kénytelen voltam iskolába menni, ahol már láttam olyasmit is, ami új, és amiből én kimaradtam. Az általános még nem volt vészes, azért akkor még olyan sokat nem lázad senki, az első években, aztán jött a gimi...
Ekkor már bejártam a városba, Dublin sűrű forgatagában jártam iskolába, de természetesen minden nap időben haza kellett érnem, pontosan, megcsinálni a dolgaimat, az esti imát apával együtt és minden úgy, ahogy... nekem már egyre inkább nem tetszett. Próbáltam én szólni, tényleg, először csak halkan, hogy szeretnék színesebb ruhákat, szeretnék néha a többiekkel lógni, hogy nem akarok kilógni a sorból, de apa nem igazán engedett. Az első pofont 15 évesen kaptam. Majdnem egy órát késtem a suli után, mert egyszerűen csak kicsit sétálni akartam a városban. Csak egy kicsit körülnézni, amitől persze még inkább vágytam arra, hogy ott lehessek, hogy ne zárjanak el ettől a sok szépségtől, csodás ruháktól, és érdekes emberektől. Apa nagyon kiakadt és konkrétan egész hétvégére szobafogságot kaptam, azt már fel se mertem hozni, hogy elmehetek-e Sarah bulijába. Nem volt nagy cucc, nem az a nagy piálós történet, de mégis úgy szerettem volna menni.
Hát... kiszöktem. Életemben először úgy döntöttem, hogy a sarkamra állok. A ruhám miatt még így is égett a bőr az arcomról, de amennyire tudtam kezdtem vele valamit. Egyszerű, kis színtelen egybe ruha, aminek levágtam az alját és az ujjait, így egy fokkal elviselhetőbb lett. Elmentem hát és igenis jól éreztem magam. Beszéltem végre másokkal és pár undok arcot leszámítva jól éreztem magam. De mint tudjuk mindennek meg van az ára, ennek is meg volt. Amikor hazaértem, apa már vért, olyan nagyon mérges volt, mint még ez előtt soha az életben. Akkora pofont kaptam, hogy felrepedt a szám és szó szerint a fal adta a másikat. Azt hiszem egy pillanatra még a világ is elsötétült előttem, aztán bezárt a szobámba. Így, szó szerint, még kívülről létrával az ablakomat is beszögelte. Egy hét... egy teljes hétig voltam bent, csak ennyi adott és csak akkor mehettem ki, ha wc-re kellett mennem. Azt mondta, hogy gondolkozzak el szépen, hogy lássam be, nem lehet ilyet csinálni, mert csak rosszul járok majd a végén. A város nem tesz jót egy lánynak, elkapnak, bántanak, megerőszakolnak és megölnek. Nem tudtam felfogni, hogy láthat valaki mindent ennyire sötéten. Imádkoznom kellett, konkrétan az egy hét végére sajgott és sebes volt a térdem. Utáltam az egészet... és azokban a napokban apámat is utáltam, szívből.
Megpróbáltam jó kislány lenni, amikor vége lett, vagy legalábbis úgy tenni mintha. Minden áldott nap időben hazaérni, és persze innentől végleg nem engedett el sehova. És aztán jött Ő... Simon. Egy évvel idősebb srác, okos és helyes és egyszerűen oda voltam érte. Azt hiszem valami utazgatások miatti suli váltás miatt járt egyel alacsonyabb évfolyamba, mint kellett volna. Ő persze észre sem vett nagyon sokáig. Először akkor, amikor párba lettünk osztva kémián. Az az igazság, hogy még a béna ruháimban is látszott, hogy nem vagyok egy bányarém. Nem is tudom, hogy ez volt az ok, vagy... valami más, de elhívott egy buliba. Sokakkal hamar jóban lett, nem tudom, hogy mi okból, de gyorsan közkedvelt figura lett a suliban és egy végzős buliba hívott el. Szörnyű volt tudni, hogy nem mehetek, 16 múltam már akkor és az apám mindentől tiltott. Újra megtettem, újra ellentmondtam neki és egyszerűen nem mentem haza suli után. Ekkor történt meg először, hogy lenyúltam valamit, konkrétan az egyik butikból loptam el egy ruhát. Az adrenalin annyira felpörgetett, hogy egyszerűen elködösített az agyam, iszonyatosan élveztem!
Ott voltam, normális ruhában, normális buliban és valami fantasztikus volt. Egészen addig, amíg Simon nem akart valami egészen mást. Én tényleg azt hittem, hogy csak megnézzük a házat, hogy körülnézünk együtt. Lehet, hogy az italtól nem volt már teljesen meg a józan eszem, hiszen alkohol is volt a bulin rendesen. Mentem hát vele, és amikor rám mászott... nem, ezt nem akartam. Alig ismertem, akármennyire is helyes volt, nem akartam neki adni a szüzességem, csak így... egy buliban, becsípve. Mindig úgy gondoltam, hogy ez különleges dolog... jó mostmár tudom, hogy baromság. Ez csak szex, nincs benne semmi különleges. De akkor még naivabb voltam, és apám sok hülyesége mégis ott csengett a fejem hátsó szegletében. Próbáltam én ellenállni, sikítottam és kiabáltam, de a hangos zene mellett ebből nagyjából semmit se lehetett hallani odalent.
Megalázva és összetörten jutottam el hazáig. Simon elvitt kocsival... de őszintén szólva ez nem sokat segített a helyzeten. Apa otthon persze tajtékzott, és én próbáltam neki elmondani, hogy mi történt, hogy igaza volt, de amikor megértette csak még jobban kiakadt. Konkrétan ütni kezdett... úgy, ahogy még soha. Rémesen fájt, de csak sírtam, összehúztam magam és hagytam, hogy megtegye, hiszen igaza volt ugye? Rosszat tettem... aztán bevillant. Hiszen nem én tettem rosszat, velem tették és neki segítenie kéne rajtam. Elkaptam a kezét, furcsa volt, mert csak azt hallottam, hogy roppan a csont. Teljesen meghűlt az ereimben a vér, a másik kezével próbálkozott, de ugyanerre a sorsra jutott vele. Nagyot nyeltem és próbáltam hátrálni, de ő nem hagyta annyiban. Ordított, és lotyónak nevezett, aztán pedig boszorkánynak. Nem bírtam, egyszerűen amennyi erőm még volt, felugrottam és neki rohantam. Már csak akkor tértem magamhoz, amikor vér buggyant a száján és egyszerűen lecsúszott a fal mentén. Most már tudom, hogy mi történt, jó eséllyel a bordáit törtem ripityára, amik átszúrták a belső szerveket. Eléggé kiakadtam, hiszen ezt nem akartam, de a düh és az ütések, amiket rám mért... csak védekeztem.
Elmentem, el a városból, otthonról egy hátizsáknyi ruhával és kész. Muszáj volt lelépnem, egyszerűen nem maradhattam, mert kérdezgettek volna. Nem mondhattam, hogy elesett és eltörte mindkét karját, meg a bordái nagy részét. Az elején féltem, de rájöttem később, hogy nem kell, hiszen... meg tudom védeni magamat. Végre az lehettem, aki akarok. Pénzt szerezi nem volt nehéz. Nem mondom, hogy tényleg lotyó lettem, de valami olyasmi. Nem hivatásos voltam, csak a magam módján, ahogy esik, úgy puffan, néha csak lenyúltam a pasik pénzét és kész. Jó dolog a smink, könnyedén elhitetheted magadról, hogy pár évvel idősebb vagy, mint aminek hisznek.
Finoman szólva is vad időszak jött, és a két fickó egy New Yorki elvonón talált rám. Hogy kerültem Amerikába? Repülővel. Nem bonyolult, ha előtte elég pénzt szedsz össze. Igazából nem győztek meg, valahogy úgy vagyok vele, ha adok nekik egy esélyt, mint ahogy anyám adott apának, de nem hiszem, hogy le tudok állni, nem fogok végleg lenyugodni, maximum egy kicsit... pihenek.