Boschetto péksége és pizzériája

Nem tetszik ez az egész dolog. Csatlakozzak egy csapat hozzám hasonló, speciális képességekkel rendelkező egyénhez, úgy, hogy azt sem mondják, mi lenne a dolgom. Oké, lenne egy közösség, ahol hozzám hasonlók vannak, de akkor is... Mit kell csinálnom?
- Nem itt dolgozok - válaszolok a lánynak. - Csak átutazóban vagyok. Itt szerintem nem is igazán van olyan hely, ahova kidobó kellene.
Ezután viszont néma passzivitásba burkolózok. Nincs kedvem ehhez az egészhez. Az már biztos, hogy az ő két szép szeméért nem fogok csatlakozni hozzájuk. Viszont a beszélgetésből az jön le, hogy van egy másik oldal, vagy társaság vagy mi, amivel én még nem találkoztam. Úgy néz ki, érdemes lenne körbenézni, hogy mégis mi a helyzet a nagyvilágban.
Majd lassan feláll az asztaltól és távozik. Nem foglalkozok vele, de a névjegyet, amit ledobott az asztalra, azt elteszem. Ezután befejezem a pizzámat, majd én is távozok. Nem is maradok tovább ezen a helyen, visszamotorozok a városba és inkább ott szórakozok egy jót!

//Megkésve, de én is megírtam a zárót. Köszönöm a játékot Smile

//

Anders & Lorelai

Nem adtak nekem túl sok infot meg róla. Nem is akartam mindent tudni, nem az a dolgom, hogy a lelkére beszéljek. Ha nem jön, hát nem jön, majd keresek mást, amúgy se tetszik a pasas a nagy pizzafanatizmusával. Nem elég jó játszótárs. Majd azt mondom, hogy hajthatatlan volt és inkább keresek valaki mást, és hogy amúgy is alkalmatlan és túlságosan magának való és butácska is ahhoz, hogy kezdeni lehessen vele valamit. Simán kidumálom magamat, nekik is szükségük van rám, még mindig van annyi egom, hogy úgy gondoljam nagy, hiszen nem vagyok éppenséggel béna mutáns, sőt a képességem is olyan, amit most is megvillantottam neki, ami mellett nem igen lehet csak úgy lemenni, főleg ha én azt nem akarom.
- Azt hittem itt melózol North Salemben. - oké kicsit azért értetlenkedem, ha New Yorkban dolgozik, akkor miért itt eszik a kopott kis pizzázóban? Annyira azért nincs egymáshoz közel a kettő, hogy ide ruccanjon le az ember, amikor épp van egy kis plusz ideje.
- Én normális vagyok, ha te nem tartod annak magadat, hát ciki. - rántom meg a vállamat, békésen majszolgatva a pizzát, amit végül csak megszereztem, bár ő hihetné akár azt is, hogy ő adta nekem, de erről szó sincs. Ha akarnám, akkor enni se lenne esélye, úgyhogy én bátran lehetek vele lekezelő, de ő még véletlenül sem velem, mert annak komoly következményei lennének, persze rá nézve. Az utolsó harapást is elnyammogom, miközben mintha gondolkodnék azon, hogy mit is mondjak neki, aztán szépen megtörlöm a számat egy kósza szalvétával, majd eltolom magamat az asztaltól, de még mielőtt felállnék azért magamhoz veszem a nyalókámat. Azért az ne hogy itt maradjon.
- Nem győzködni vagyok itt, hanem hogy felfogd valami nagyobb részese lehetsz és hogy ha nem vagy velünk esélyes, hogy ellenünk vagy, ami neked lesz pocsék majd a későbbiekben. - mosolyogva rántom meg a vállamat. Ha nem nagyon marasztal, akkor azért dobok egy névjegykártyát az asztalra. Rajta van a nevem és a Pokoltűz klub címe is, aztán innentől már rajta múlik. Nem azért vagyok itt, hogy hathatós kampány szöveget nyomjak le, nem azért küldtek.

//Ha nagyon nem akadályozza a karid a távozást, akkor ez részemről záró volt, köszönöm a játékot! Smile

//

♫ Vagabond ♫ • Aktuális viselet •

Kezdek egyre mérgesebb lenni. Azt reméltem, hogy végre lesz egy nyugodt napom, kicsit kikapcsolódhatok és végre pihenhetek is egy kicsit. De neem, dehogy is! Jön egy kis szuka, hogy ajánlatot tegyen és még kajálni sem hagy. Hirtelen megfájdul a fejem, majd egy rövid pillanatra egy kép ugrik be: sok-sok vér.
Majd hamarosan a lány a lényegre tér. Nem igazán értek vele egyet, hogy New York unalmas. A melóm az lehet, de New York, az nem. A különleges képességem miatt sem éreztem még azt, hogy különböznék a többi embertől. Igazság szerint ugyanúgy embernek tartom magam, mint bárki más. Lehet jobb lenne más csodabogarakkal is együtt élni, de ezt még nem tudom megítélni... Elvégre miben lenne az másabb, mint a mostani életem?
- New York egyáltalán nem unalmas és a munkámat is szeretem. Lehet, hogy jobb lenne hozzám hasonló emberekkel élnem, de ezt nem tudom neked megmondani, hisz nem volt még másokkal dolgom. Lényegében te vagy az első, aki nem normális...
Mivel még nem árulta el, hogy mi lenne a dolgom, ezért én sem válaszolok neki rendesen.
- A dolgom egyébként mi lenne? Ezt még mindig nem árultad el... Ha nem jobb, mint kidobónak lenni, akkor szerintem nincs sok esélyed velem. Ha úgy van, akkor szívesen megnézném magamnak a többieket. Dönteni viszont biztos, hogy nem ma fogok!

Anders & Lorelai

Ha már ide küldtek, akkor nem riadok el csak mert a fickó morózus, azt pedig főleg nem viselem jól, ha valaki megpróbál velem erőszakosabban viselkedni. Ne szorongassa a karomat senki és főleg ne higgye, hogy erősebb lehet nálam. Nem tudom, hogy pontosan mire képes, de van elég egom ahhoz, hogy még mindig úgy érezzem sokaknál több vagyok, jó sokaknál! Persze tudom, hogy van aki erősebb nálam, de még nem lettem annyira megfontolt és átgondolt, hogy ezzel minden esetben számoljak és most is bejön. Nem jut el a pizzájáig, bármennyire is próbálkozik a hajolgatással. Bukta! Akkor ehet, ha én is, no meg ha jól viselkedik, mert arra már rájöhet, hogy ezt be tudom vetni, amikor csak akarom. Mások kívülről csak annyit látna, hogy ő szenved, én pedig mint valami tükörkép moccanok vele együtt, vagyis ő velem együtt, teljesen mindegy.
- Ez már jobban tetszik. - nevetve döntöm oldalra a fejemet, mikor kicsúszik a száján az a kis kérlek szócska. Ez már így sokkal jobban tetszik, így már tudok mit kezdeni vele, meg az egész helyzettel. Engedem tehát, hogy egyen, én magam is harapok a pizzából, amit tőle csakliztam el. Leszek annyira rendes, hogy többet nem nyúlok le tőle, de csak akkor, ha rendesen viselkedik legalább innentől. A fenyegetés az, amit nem igazán szeretek, de ezt most nem teszem szóvá, esetleg még nekem is fenyegetőzni kellene és az csak egy végtelen értelmetlen szócséplés lenne.
- Szóval van egy unalmas melód egy unalmas városban, én valami mást ajánlok. Hozzád hasonlók között, megváltoztathatnád a világot, bla-bla... Nem unod, hogy bujkálnod kell a normális emberek között? - kíváncsi pillantások közepette falatozom és figyelek, hogy vajon mennyire érdekelődő, vagy milyen jellegű választ ad majd. Túl komoly a pasas és olyan morózus fajta, amit nem szeretek, de ha egyszer Emma azért küldött, hogy beszéljek vele és megpróbáljak hatni rá, akkor megteszem. Ha meg nem sikerül onnantól nem az én bajom a dolog. Maximum ő marad itt ebben a béna kisvárosban és húzhatja meg magát szépen csendben. Én tuti, hogy megzakkannék, de nem az én dolgom.

♫ Vagabond ♫ • Aktuális viselet • ©

Tetszik a csaj stílusa. Nem kimondottan az esetem, de ha úgy van, meg lehet döngetni. Amikor oda dobom neki a pizzát, látszik rajta hogy nem tetszik neki. Ezzel pont a kívánt hatást érem el. Majd belekezdenék az evésbe, de nem jön össze. Valami miatt nem tudok megmozdulni. Próbálom kihasználni a fizikai erőmet, de semmi. Így hát leteszek a további próbálkozásról. Itt már csak az a kérdés, hogy ezt ő csinálja-e, vagy pedig más szórakozik. A szavai viszont hamar elárulják.
~ Ezt majd még megbánod... ~
Kíváncsi vagyok, hogy mit akar tőlem, de az nagyon nem tetszik, ahogy megpróbálja elérni a célját. Egyszer még nagyon rossz helyzetbe fog kerülni!
- Igen, meghallgatom amit mondani akarsz! - válaszolok és adom meg magam. - Azt viszont leszögezném, hogy nehezen felejtek... szóval ha a későbbiekben jót akarsz magadnak, abba hagyod amit csinálsz!
A hangom nem cseng fenyegetően, teljesen közömbös. Nem célom megfélemlíteni, vagy fenyegetni, szimplán csak tényeket közlök.
- Ha kérhetem, szeretném normálisan megenni a kajám!

Anders & Lorelai

Oh hát azt már mások is mondták rám, hogy idegeső vagyok, ezen nem igen lepődöm meg és talán még el is viselném, ha kimondanám ám, amikor elkapja a csuklómat, határozottan felszökik a szemöldököm. Nemet int az ujjával, én pedig már-már érdeklődve döntöm oldalra a fejemet. Na jó... nyugalom, nem szabad egyből megmutatni neki, hogy mennyire nincs esélye, a végén még azzal riasztanám el, de mégis ki a fenét érdekel, hogy mivel riasztom el, ha egyszer így viselkedik, amit nem tűrhetek? Összeszorítom a számat, láthatóan viaskodom önmagammal és csak azért húzom vissza a kezemet, mert nem tisztázom le azonnal, hogy mi lenne a jó döntés. Elvileg nem kellene balhéznom vele... elvileg nem az lenne a cél, hogy ráijesszek, de közben fegyelmet kell tanulnia, mert ha ilyesmit Emmával csinálna meg, a csaj úgy kipucolná a fejét, ha épp rossz napja van, hogy aztán a saját nevére se fog emlékezni. Ehhez képest én igen-igen visszafogottan tudok kellemetlenségeket okozni másoknak.
- Csacsogjam el? Ez nem olyan, amit... - és kb. itt dobja oda elém a pizza szeletet, mintha csak valami utolsó kis csicska lennék, akivel effélét megtehet. Az fontos info rólam, hogy nem nehéz nálam kiverni a biztosítékot, sőt... rendkívül könnyű. A szemöldököm most már látványosan a levegőbe szalad, kicsit még egy enyhe nyakkörzést is végzek, ezzel is próbálván magamat lenyugtatni, legalább valamelyest. Csak aztán nyúlok a pizzámért és csak aztán koncentrálok rá. Egyszerű a mozdulat, simán a kezembe veszem a szeletet, ahogyan az övé is ott a sajátjában, viszont lazán kitámasztom a két könyökömet az asztalra és bájos mosolyt varázsolva az arcorma figyelem a reakciót, mert hogy ő pontosan ugyanazt fogja tenni, amit én. A pizza a kezében marad távol a szájától és a fejét sem tudja megmozdítani, hogy előrehajolhasson és beleharaphasson. Én irányítok, mindig én irányítok!
- Szóval, ha már rám figyelsz. Bánj tisztelettel azzal, akiről nem tudod, hogy mire képes... kedvesem, mert vannak nálam rosszabbak is. Hidd el... tudom. Tehát New York... most már meg is hallgatod, amit mondani akarok lekezelés nélkül? - nem kezdek még bele, kedélyesen nézem, ha netán próbálkozni akarna, sőt ki eséllyel kifejezetten élvezni fogom, ha megpróbál nekem ellenállni... próbálhat persze... kétlem, hogy sikerülne.

♫ Vagabond ♫ • Aktuális viselet • ©

Kezd idegesítő lenni a csaj. Miközben körbenézek, elégedetten nyugtázom, hogy megértették mit mondtam és a legtöbben nem igazán néznek felém. A szemem sarkából ekkor mozgást érzékelek. A kis szemtelen éppen a kajámat nyúlná le, éppen ezért villám gyorsan elkapom a karját, nagyjából a csuklója tájékán, míg a másik kezem mutató ujjával jelzem, hogy ezt nem szabad.
- New York-ból jövök. Van pár pihenő napom, ide csak ideiglenesen jöttem - mondom. - Nem azért vagyok itt, hogy balhézzak, de ha a kajámhoz piszkálsz, akkor nagyon mérges leszek!
Ekkor elengedem, majd neki kezdek a pizzának. Jó nagyokat harapok bele, majd leöblítem picit. A szemem végig a csajon van, leginkább az arcát, az ajkát, a szemét nézem, de tekintetem néha azért lentebb is elkalandozik.
- Már van munkám... de azért csacsogd el miről lenne szó. Nem ígérem, hogy váltok a kedvedért, de ha érdekel a dolog, akkor lehet rám számítani.
Ezután letörök egy darabot a pizzából és oda dobom elé, majd a szeletre mutatok.
- Nesze, egyél! - mondom eléggé bunkó stílusban.
Csak jelzem, hogy nem igazán hozott lázba a csaj, illetve hogy tudja hol a helye.

Anders & Lorelai

Szerencsére lemaradok a kis közjátékról, bár az is lehet, hogy még tetszett is volna, hiszen én is hasonlóan szeretek táncolni az idegeken. Jó dolog, megnézni, hogy a másik meddig bírja, amíg el nem szakad a cérna. A legtöbben határozottan kevés ideig, de hát ez előfordul, nem lehet vele mit kezdeni, nem lehet mindenki olyan rettenetesen türelmes, mint én. A belső hang - ha lenne olyanom - most biztosan fene mód jót nevetne. Én meg a türelem. Most se jellemző rám, hiszen azt se várom meg, hogy válaszoljon, már a hátsómon ülök vele szemben, bőszen nyalogatom a nyalókámat, miközben őt méregetem, meg persze a helyet és a párocsát, akinek a férfi tagja még mindig idepillantgat időnként határozottan szórás tekintettel. Kap egy rendkívül sokat sejtető mosolyt, csak aztán nevetek fel, amikor a vele lévő hölgy fordítja vissza a fejét morcosan saját maga felé, amikor szándékosan kihúzom kicsit magamat, na nem mintha amúgy valami brutál dekoltázsom lenne, nem azzal hódítok.
- Nem szereted a nyüzsgést? Az nem jó... mert pont a nyüzsgés közepébe akarlak vinni, New Yorkba. Dumálhatnál egyet a főnökömmel, de persze megértem, ha te ezt a kis lepukkant falucskát választod. - sóhajtva csóválom a fejemet. Beszéd közben a hamutartóval matatok, hogy kb. kitakarítsam egy szalvétával szépen és bele tudjam tenni a nyalókámat, mert hát nehéz úgy beszélni, hogy az embernek tele van a szája valamivel. Csak aztán nyúlok át az asztal felett. Kérdés nélkül szándékozom venni a pizzájából, ha csak nem akadályozza meg a mozdulatot. Ha rám szól, vagy csúnyán néz az esélyes, hogy nem lenne elég, de persze próbálkozni szabad. Éhes vagyok, sokat motoroztam, elzsibbadt a hátsóm és nem akarok sok időt vesztegetni ezen a béna kis helyen, de a pizza attól még lehet, hogy jó, kapnak egy esélyt.
- Eszem ágában sem volt bámulni, ajánlatot hoztam, lehetőségeket. - azért ne gondoljon sokat magáról, egyébként sem vagyok oda a szakállas pasasokért. Nem is tudom... oké van akinek jól áll, de közben milyen marha undorító már, ha valaki nem tartja karban rendesen és mondjuk kajálás közben beleesik egy kevés abból, amit eszel? Észre sem veszed és nem lehet olyan könnyen letörölni, mint mondjuk ha maszatos a szád. Nem... ha már választani kell, hogy szakáll, csak nem szakáll, akkor tuti, hogy utóbbi mellett voksolnék. Esetleg a borosta, az azért sokaknak jól áll, viszont komolyabb helyzetekben baromira tud szúrni, úgy pedig már megint nem olyan kellemes.

♫ Vagabond ♫ • Aktuális viselet • ©

Csendben ücsörgök a helyemen és nem foglalkozok a rám szegeződő tekintetekkel. A szerelmes pár nagyon jól el van, a lány éppen a hasát fogva röhög valamin, miközben a srác mond neki valamit. Csak lopva nézek oda, de a csaj ezt észre veszi, majd kicsit visszább vesz. Ekkor rendesen felé fordulok, majd küldök neki egy puszit. Valószínűleg szól a pasijának, mert a csóka éppen felállna, amikor a barátnője megfogja a kezét.
~ Maradj ott! ~
Nem akarok balhézni, de azért jó heccelni az embereket. Viszont, ha szegény szerencsétlen keménykedni próbál, akkor leütöm, a csaját pedig elviszem egy körre. Remélem szeret motorozni.
Szerencsére van esze a srácnak, vagy legalábbis a barátnője sikeresen lebeszéli a hősködésről, így megmarad a nyugalom. Majd egy újabb vendég jön, ráadásul minden szó nélkül leül az asztalomhoz.
- Nem foglalom senkinek, ha erre vagy kíváncsi! - válaszolok neki, de a második kérdését még függőben hagyom.
Egy vörös hajú lány ült le hozzám. Eléggé különbözik attól a pár embertől, akiket eddig láttam. Gondolom a város fekete bárányával van dolgom, vagyis a vörössel.
- Még csak pár perce vagyok itt, nem igazán tudom megítélni... - válaszolok a másik kérdésre. - Viszont most szükségem van erre a kis lepukkant városra. Nem jó állandóan a nyüzsgés és a rohanás középpontjában lenni.
Ekkor megérkezik a pizzám. A felszolgálólány eléggé ideges, amikor kihozza. Úgy tűnik még mindig nem békélt meg velem. Barátian rávigyorgok, majd megköszönöm az ételt.
- Köszi! - mondom, majd Vöröskére nézek. - Akarsz még valamit? Nem szeretem, ha kajálás közben bámulnak!
Alaposan körbe nézek, hátha mindenki felfogja ezt. Most csak kajálni jöttem és pihenni egy kicsit. Aki ezt nem hagyja, lehet hogy többet nem fog lábra állni.

Anders & Lorelai

Nem nekem való a kötöttség igazság szerint. Nem viselem jól, ha túlságosan gyakran akarják megmondani, hogy mit csináljak, ezért is léptem le. Persze tudom a pasas állati veszélyes, ezt megmutatta már, de nekem akkor sem fekszik az, hogy állandóan a nyakamon lóg és a többi kis beosztottja... a nagy részük irritált, de nagyon. Nem akarok olyanokkal egy birtokon élni, akiket nem bírok elviselni. Úgy tűnik ez nálam már csak így megy, újabb és újabb helyeket keresek, majd csak találok egyszer valami állandót is, vagy nem, de már az se különösebben érdekel őszintén szólva. Jó nekem így, a birtokon a túl nagy béke fárasztott, a riasztó pasas mellett a csápjaival kitört a frász, ez most valamiféle köztes állapot. A szőke nőci egész értelmes, azon kívül, hogy olyan, mint valami jégcsap. Szerintem marha régen porolhatták már le odalent, ha ennyire savanyú állandóan a képe, de legalább nem pattogtat állandóan. Oda megyek, ahová jól esik és akkor, amikor akarok, de meg van a hely, ahová vissza mehetek, ahonnan van pénz és persze ahonnan időnként kapok egy-egy melót, mint most.
A motorral se perc alatt leparkolok a cél előtt. Tudom én hol lesz, figyelem már pár napja, hogy mikor merre jár, hogy elég legyen csak leadatni a drótot, ha bejön. Nem nehéz lebizniszelni ezt egy-egy cuki pincérfiúval, mint a szemben lévő kis üzletben lévő helyes kis vörös. Nem is kellett extra szolgáltatásokat nyújtanom neki, elég volt egy kis pénz, pedig... igazság szerint szívesen megtettem volna csak úgy szórakozásból is, de legnagyobb bánatomra most más a feladat, pedig szívesen elidőznék kicsit vele is itt, de... nem lehet a nagydarab a célpont. Könnyed léptekkel célzom meg hát a pizzériát, miután leállítottam és lezártam a motort. Lazán átvágok a helyen, se perc alatt kiszúrom a fickót. Nehéz is lenne észrevenni itt a sok szürke kis egér között. Elég rendesen kilóg a tömegből. Egy szó nélkül ledobom magamat az asztalához, a számból még kilóg a nyalóka, amit még útközben bontottam ki. Nem a pultnál rendelek, sőt talán nem is fogok. Kikapom a számból a kis piros gömböcöt csak aztán pillantok rá.
- Oh bocs... szabad a hely ügye? Hát nem rettenetesen unalmas ez a lepukkant kis város? - lazán hátradőlök és keresztbe teszem a lábaimat, látványosan végigmérve őt. Add, hogy ne az a száraz és unalmas és morcos típus legyen! Azokat nem bírom, kifejezetten fárasztanak és akkor már nem lesz annyi élvezet ebben az egészben, de remélem, hogy nem erről van szó. Kell nekem a szórakozás és rühellem a kisvárosokat, ahol ilyesmire nincs lehetőség. Remélem, hogy ő nem valami unalmas fráter. Azok alapján, amit tudok róla nem, de attól még lehet morcos típus, ami szintén nem az esetem.

♫ Vagabond ♫ • Aktuális viselet • ©

//Lorelei Waters//

Nincs is jobb, mint amikor szabadnapos az ember és végre pihenhet egy picit: nem kell idiótákkal foglalkozni, ezerszer elmagyarázni, hogy ne taperolják le a felszolgálókat és hasonlók. A bajt keresőkről pedig ne is beszéljük. Mostanában túl sokkal hozott össze a sors, ráadásul kénytelen voltam néhányat jól helyben hagyni, csak hogy a későbbiekben vissza vegyenek az arcukból.
Mivel nyugalomra vágytam, átugrottam ide, Salem-be. Állítólag nagyon nyugis környék. A melóhelyen az egyik felszolgáló lány mondta, hogy ha itt járok, akkor nézzek be Boschetto-hoz. Azt mondtam neki, hogy így teszek, ha egyszer itt járok, bár nem igazán hittem, hogy valaha itt kötök ki. Viszont valami miatt mégis csak ide jöttem.
Motorommal lassan hajtok át a város utcáin. Igazi motoros vagyánként nézek ki: motoros csizma, farmer, egy fekete póló, bőrkabát és napszemüveg. Az emberek egy része megbámul, mint aki még sose látott motorost, de a legtöbben nem foglalkoznak velem. Végül meglátom azt a híres pizzériát. Azonnal odavezet az utam, majd az épület előtt leparkolok. Leveszem a napszemüvegem, majd kimért léptekkel bemegyek a kajázóba.
- Jó napot! - szólalok meg mély hangomon.
Megállok az ajtóban és körülnézek. Nincsenek bent sokan. Az egyik asztalnál egy párocska enyeleg, ők konkrétan tudomást sem vesznek rólam. A többi asztalnál meg vagy nem ül senki, vagy éppen falatozik, esetleg az ételére vár.
Nem bámészkodok sokat, a pulthoz sétálok, ahol már várnak. Látszik rajtuk, hogy nem igazán bíznak bennem és azt várják mikor kezdem a balhét. Erre viszont most nem fog sor kerülni!
- Napot! - szólalok meg újra. - Egy barátom azt mondta, ha erre járok, nézzek be ide. Szóval kérnék egy nagy szelet pizzát, mellé pedig kólát!
A pultos lány csak néz rám nagy szemekkel, még a száját is eltátja egy picit. Végül egy kollégája megböki, mire észbe kap.
- Kérem szépen! - jegyzem meg utólag.
- Máris viszem, addig foglaljon helyet!
Bólintok egyet, majd leülök egy szabad asztalhoz. Tényleg békés egy környék, sehol egy csavargó, sehol egy balhé. Békés és unalmas... Nem egészen nekem való. Ha megettem a pizzát, körbe nézek még egy picit, utána pedig nézek valami pörgősebb helyet a pihenésre.

***FOLYTATÁS***

Faye & Jamie

Fogalmam sincsen, mit kéne tennem. Nem voltam jó a vigasztalásban, igazából alig értek a női nemhez. Pár felszínes kapcsolat, ahol gyorsabban vége szakadt, mintsem lelki mélységekbe merültünk volna, így nem alakult ki, hogy valakinek a belső világára figyelnem kellett volna, lány barátaim pedig nem voltak, a seregben ez elég egyedi is lett volna. És most itt ez a szerencsétlen, aki külsőleg bájos, ám összességében hihetetlenül naív, és védtelen teremtés, akit mindenki úgy ver át a palánkon, ahogy csak kell. Ha elsőre nem is, már érzek némi lelkiismeretfurdalást, hogy sikerült letámadnom, hiszen elsőre nem tudhattam, hogy kicsoda, a gép nem dobja ki, hogy mindenki áldozata. Talán tényleg kvittek vagyunk, hogy elráncigáltam magammal, ellenben ha itt hagynám az út szélén, határozottan tapló dolog lenne tőlem. Nem tudom, hogy miért kéne egyengetnem az életét, végül aztán nem keresek erre is indokot, lesz, ahogy lesz.
- A képességedet is fejlesztened kell. Kitalálni, hogyan érezd meg azokat, akik nem mutánsok, de veszélyesek lehetnek rád. Ha ez nem lehetséges, akkor a valós érzékeidet kell erősítened. Gyorsaság, reflexek, túlélés. Én sem így született Faye. – Becézhetném most mindenféle neveken, mint vöröske, szivi, ám semmi értelme a nőiességét kiemelni, amikor éppen retteg a halálfélelemtől. Ez most nem az a perc, amikor létjogosultsága a nemiségnek. Nem mondom, hogy faragjon belőle katonát, de ha ott van a bátyja, lassan rá is ébredhetnek, hogy Faye fontos erőforrás, így itt az ideje, hogy megvédjék magukat. Mint ahogyan én is az vagyok. Évek óta menekülök, mert szabad akarok maradni, nem felhasználható rongybábúnak lenni mások kezében. Ilyen téren összeforr a sorsunk, ám én nem tudok felelősséget vállalni másokért. Pont, hogy nem vagyok érzéketlen, és ha menekülés közben megölik, az az én lelkemen száradna. Most elviszem a birtokra, és pátyolgatom pár napig, de mindez nem az én világom.
- Szívás, nem tőlem kellett volna megtudnod. Lehet, hogy melletted majd lehiggad. Most aztán pont ez nem hiányzott neked. Sajnálom, vagy mi. Mondanám, hogy egyedi eset, de sajnos... minden héttel mással teszi meg. Eddig tart a varázs. Jó, van, akit tovább kell fűzni. – Nem eresztem jobban bő lére a dolgot, egyrészt nem is az én dolgom, másrészt olyan pocsékul veszi az akadályokat, hogy már csak az kéne, hogy végleg összeomljon. Már most olyan, mint egy elárvult kölyökmacska. Akinek a keserű pirulák mellett én szolgáltatom a tejet. Bólintok a köszönetére, nem öntöm most szavakba, hogy azért nekem is el tud szorulni a torkom a sok szarra, amely őt éri. A sajátjaimat már megszoktam, felszegett állal viselem. Mögém ül, és érzem, hogy nagyon bújik, kissé még rázza a sírás. Nehéz lesz így, nem éppen arról vagyok híres, hogy mennyire empatikus lennék. Első blikkre azt mondanám, hogy ami nem öl meg, az csak megerősít, ne rinyáljon, nézzen szembe. Ám magamról is tudom, hogy az elején évekig csak lökdöstek ide oda, mígnem megtaláltam a hangomat, és hosszú hónapokig tervezgettem a szökést. Egyszerre akartak belőlem informatikust és katonát nevelni, pont ebben a kuszaságban találtam meg magamat, amit még Faye nem lelt meg. Megérkezünk lassan a birtokra, ahol csak kitámasztom az udvaron a motort, hogy lesegítsem a lányt. A sors iróniája, hogy miután ezt megtettem, egy srác jön kifelé, két lánnyal, vele nevetgélnek. Az illető véletlenül éppen Logan szobatársa, akit Faye már láthatott is egyszer a birtokon. A srác meglepődik, de nem köszön, csak visszafordul még, láthatóan nagyon le van döbbenve, hogy itt látja a lányt, ráadásul amikor Logan nincs itt. Vélhetően a kisírt szemből már leesik neki, hogy Faye tudja. A srác reakciójából pedig egyértelmű lehet; nem hazudtam. Átkarolom a lány derekát, hogy ne essen össze, majd odaszólok neki.
- Menjünk. – Finom erőszakkal indulok meg vele a főépület felé, hogy átlépjünk a kapunk az emeletek irányába. Szar ez így... A saját szobámba fogom vinni, ahova hamarosan oda is érünk. Kár lenne most egyedül hagyni. Végülis van most üres ágy, a szobatársam alig tölt bármennyi időt is a birtokon. Írónikus, de szerelmes. Leültem az egyik ágyra, mindegy, hogy melyikre, majd kibontok egy üveg whiskeyt. Ez még egészen enyhe, de hátha megnyugtatja, felszabadítja az alkohol. Töltök neki éppen az aljára egy keveset, majd a kezébe nyomom.
- Hajtsd fel.

Jamie & Faye

Tudom legyek erős és tudom kezeljek mindent jól... jobban, de még se megy a dolog, mert túlságosan sok ez az egész már nekem. Eddig se volt egyszerű, hiszen van egy bátyám, aki csinál olyasmit, amit talán más furának tartana, aztán a szüleim meghaltak, még a mostohaanyám is, hogy végleg ne maradjon senki sem csak Aaron. Azért így elég nehéz az embernek rendbe tenni az életét, és akkor mellé még bejön az is, hogy üldöznek, nekem pedig menekülnöm kéne, meg kezelni ezt és nem kiakadni rajta. Próbálok én, de nem nagyon megy, mert egyszerűen nem akarom felrúgni az egész életemet hirtelen. Nyugalmat szeretnék, valami békésebb állapotot, normális világgal és rendes háttérrel és bármennyire is tudom, hogy ezt nem kaphatom meg, attól még a korom miatt talán, de ott van bennem a hisztis kislány, aki annak ellenére, hogy tudja, hogy nem kaphatja meg a gumicukrot, mert elmondták neki hússzor, hogy nem, akkor is megpróbálja magának kiharcolni valahogy.
- Én nem tudom, hogyan és azt se tudom, hogyan védekezzek. - nem tudom, tényleg nem. Fogalmam sincs róla, hogy ez a világ hogyan működik. Annyi biztos, hogy rosszul és nehezen és... hogy én már jó ideje derekasan szenvedek miatta. Felismerek más mutánsokat, hogyan használjam ezt fel, ha katonák támadnak meg fegyverrel? A vérem, amire képes szintén inkább hátrányt ad. Ha lehetne választani, akkor én nem akarnám ezt, de sajnos nincs egy cseppnyi beleszólásom sem az egészbe. Sajnos az élet nem hagyja nekem, hogy az legyen, amit én akarom, hanem azt teszi velem, ami jön és az valahogy folyton valami rossz. Erre még rájön egy újabb lapáttal az is, amit Loganről mond. Nem akarom elhinni és ez már végképp sokkol. Ennyit arról, hogy megpróbálok erős lenni és kemény... annyira azért ez nem tűnik egyszerűnek, ha még az is kiderül, hogy a pasim átvert és csak kihasznált és egyáltalán nem vagyok neki fontos, csak én hittem azt és... Aaron ki fogja csinálni, ha ez kiderül... ő még képes is rá.
- Azt hiszem nincs okod rá, hogy átverj... csak ez... - megremeg kicsit a szám és már komolyan nem sokon múlik, hogy ne sírjam el magamat. Azt hiszem ez érthető, a mai nap már nagyon sok volt nekem. Csupa rossz történt és csupa rossz hír ért, szerintem ezt azért más is nehezen kezelné le, azok is, akik már gyakorlottak a nehéz életben. Én viszont már sok mindenen mentem át és szeretném, ha végre valami jó is történne. Azt hittem, hogy Logan ilyen jó, erre... még ebben is tévedtem. Végül csak rászánom magamat, hogy felüljek megint mögé a motorra. Igaza van, nem érek azzal semmit sem, ha most még jön is valaki, aki mondjuk szépen elkapja a grabancunkat és még be is zárnak valahova. Jobb, ha van annyi eszem, hogy inkább lelépek innen, csak... attól még ugyanúgy nem érzem magam valami jól, hogy mit ne mondjak.
- Menjünk akkor és... köszönöm. - azt hiszem főleg azt, hogy segít, hogy nem akadt ki és nem küldött el a fenébe a kiakadásom miatt. Azért ezt értékelem nagyon is, de még mindig nem érzem magamat sokkal jobban tőle az az igazság, bármennyire is akarnám. Persze amikor elindulunk akkor már utat engedek a könnyeknek, csak csendben néma sírással, kicsit még ösztönösen hozzá is bújok a hátához, ahogyan átölelem, nem kellene ennyire csak a motorozás miatt, de most szükségem van rá. Nem vagyok épp a legjobb állapotban.

♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you?

Faye & Jamie

Felsóhajtok, igyekszem nem szemforgatni. A lány semmi olyat nem tett ellenem, amiért bántanom kéne, s a játékokon túl közel sem vagyok rosszindulatú, főleg nem az ártatlanokkal. Nem érdemli meg, hogy lekezeljem. Védtelen, árva, és még ki is használják. Én is a játékszeremnek tekintettem, ebben nem volt szándékosság, s hamar beláttam, hogy alapesetben csak a hülyülés volt a célom, nem az, hogy alaposan felforgassam még én is az életét. Határozottan édes a szája, de ha ennyire védi a kis világát, nem fogok még én is zűrzavarral felbolygatni, amit a magáénak hisz.
- Senki nem várja tőled, hogy megtanulj harcolni. Védekezni viszont meg kell tanulnod. Mindenki olyan adományt ad, amely közel áll hozzá, és mások felé emeli. Ki kellene valahogy aknáznod. – Bármivel is rendelkezik, egyértelműen jobb, mint az átlagemberek, hozzá sem érhetnének, esélyük sem lenne ellene. Faye azonban még végtelenül fiatal, gyakorlatlan, nem tudom, hogy a bátyja vagy a pasija hogyan kezelték eddig, ám mintha öt percig nem húzná egyedül. Nem lehet legközelebb is ott, hogy törölgessem az orrát. Na jó, ha én nem kezdek el emberkedni, akkor csak elviszik harc nélkül... Áh, akkor egy életen át a markukban lesz, kisérleteznek vele. Az sem jó megoldás. Alaposan meglep, hogy Logant mondja a pasijának, akivel kapcsolatban alaposan ellenérzés van. Én sem vetem meg a szebbik és gyengédebb nemet, ám nem párhuzamosan teszem azt több lánynál. Igaz, nem is kötöm le magam, ha véletlenül mégis, akkor sem vagyok ilyen típus, míg a drága Faye még ilyen tekintetben is hihetetenül szerencsétlen. Szinte adja magát a helyzet hogy hazaküldjem, hogy kisírja magát. Nem, annyira nem vagyok kegyetlen. Majd üzenek valahogy a haveromnak, hogy ma már ne számítson rám. Nem érdekel a pénz, amelyet így megvonhat tőlem, csak virtuális számadatok, akkor változtatom meg a bankszámlámat, amikor csak akarom. Kisértet vagyok. Az arcomra sajnos azért kiül a dolog, pedig jobb lett volna mindezt átugrani, és úgy kezelni, hogy Logan éppen nincsen az iskolában, dolga van. Mindegy, legalább nem akarom én átverni.
- Mondanám azt, hogy lehet. Egyszerűbb lenne megnyugtatni így téged. Mégsem teszem. Itt az ideje, hogy szembenézz a világgal. Ő sem az, akinek mondja magát. Ha nem hiszel nekem, majd az iskolában meglátod. – Nem vonom meg a vállamat, inkább leszállok még a motorrol, bár elég sürgősen el kéne innen húzni, legalább mozgásban lenni, de a birtokon lenne a legjobb. Oda legalább idegenek nem léphetnek be. Faye-t is saját felelősségre viszem át a kapukon. Elhúzom még kissé a számat, és bátorítóan vállon veregetem, jobbat most úgysem tudok.
- Menjünk. Biztonságba viszlek.

Jamie & Faye

Akármi is van, akkor is jobb lenne átlagosnak lenni, én nem tehetek róla, hogy erre vágyom. Egyszerűen csak többet akarok az élettől, mint ami most van. Nem akarok menekülni, nem akarok folyton félni, nem akarok... én lenni, ezzel, ami nekem jutott. Így is van elég baj, a szüleim halála és a bátyám... dolgai, de ezeket megpróbálom kezelni, amennyire képes vagyok rá, más lehetőségem alapvetően nincs, de... hogy e mellé még az is bejön, hogy a helyzetem megoldhatatlanná és kilátástalanná vált, na az nem valami kellemes élmény. Nem akarok költözködni és innentől folyton menekülni és a bátyámtól sem várhatom el, pedig akkor vele is ez lesz igaz?
- Nem akarok. - húzom el a számat első blikkre, hiszen így van, nem akarok ráébredni, hogy túl értékes vagyok. Nem akarok túl értékes lenni, csak én akarok lenni, normális életvitellel, normális élettel, iskolával és barátokkal, titkoktól mentesen. Tudom... túl sokat várok. - De én nem tudom, hogyan védhetem meg magamat, akkor... el kell rejtőzni és a mostan zűrös életemet is teljesen felborítani, hogy még zűrösebb legyen. - nem makacs vagyok, csak fáradt... csalódott, és nem épp a legjobb a hangulatom ennek hála. Egyszerűen csak jó lenne, ha ez az egész varázsütésre megszűnne és minden helyrejönne, de tudom, hogy erre semmi esély sincs, pedig... pedig milyen szép is lenne! Felébredni, hogy ez az egész tévedés volt, nem üldöz senki. Szép álom. Ezek után még úgy fest, hogy Logant is ismeri. Azt tudom, hogy ott tanul, ahol ő, de azt nem tudtam, hogy ismeri is, pedig miért ne ismerhetné? Nem olyan nagy gondolom az az iskola, de az arcán mégis valami furát látok, valami kellemetlent, ami nagyon nem tetszik nekem. Nagyon úgy fest, hogy olyasmit akar mondani, ami nem fog tetszeni, pedig... már ez az egész helyzet sem tetszett eddig sem. Aztán, amikor beszélni kezd meglepetten pillantok rá, aztán csak hirtelen kezdem el rázni a fejemet.
- Nem az... az nem lehet. Lehet, hogy te más valakit ismersz, és nem... nem őt. - azt hiszem ennek fényében érthető, hogy nem pattanok fel azonnal a motorra, hanem még mindig dermedten állok és időnként rázom a fejemet, mert ez végképp sok és nem tudom elhinni, hogy tényleg ilyet tett, hogy... hogy csak kihasznált, hiszen őszintének tűnt. Azt hittem, hogy fontos vagyok, hogy... szeret és... az nem lehet, hogy csak azért mondta, hogy megkapjon és most mást szédít. Amúgy is hogyan nem bukott le ezzel egyáltalán a suliban, ahol olyan sok más diák is van? - Tévedsz... biztos, hogy tévedsz. - muszáj így lennie, muszáj rosszul tudnia, mert én nem tudom... nem tudom, hogy ezt hogyan kezelhetném, vagy hogy most miként kéne hozzáállnom. Halvány sejtésem sincs. Túl rövid idő alatt omlott össze minden, ilyenkor mi a megoldás?

♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you?

Faye & Jamie

Amikor elkezdtem nézegetni a csinos lány feltöltött adatait, és képeit, hogy azon tűnődjek, mennyire nincs értelme odamenni hozzá, még nem tudtam, hogy mennyire igazam van. Tulajdonképpen belerángat a saját zűrjeibe, mintha még nem lennének elegen az enyémek. Alaposan sikerült összekapnunk a pizzériában, megízlelhettem az ajkait, és a nyelvét, amit határozottan nehezményezett, meg még az adatai kilesését sem tolerálta. Na jó, be kell ismernem, velem sem könnyű, szörnyű tudok lenni, pedig tulajdonképpen csak szarok bele a nagyvilágba, azt viszont nem hagyhattam, hogy a csinos kislányt elkapják. Ezúttal nem volt bennem önzőség, pedig ha sikerül elhurcolniuk Faye-t, másokat sem valószinű, hogy kiméltek volna, aki szemtanu volt.
- Rá kell ébredned, hogy túl értékes vagy. Ez más életritmussal jár. Nem várhatsz ölbe tett kézzel, hogy mikor kapnak el. Akkor a kis barátoddal, meg a bátyáddal ki kell találnia, hogyan is védheted meg magad. – Nem teszem hozzá, hogy én is itt vagyok, hiszen idegen vagyok a számára, ahogyan ő is nekem, és feltételezem, rám bízná utolsóként magát, főleg amiket tettem vele. Jó, most megmentettem az életét, de hogy nem vagyunk teljesen egy hullámhosszon, az most még biztos. A válsághelyzetet ellenben kezelni kell, kitör belőlem az, hogy sikeresen elmenekültünk, és a remegését csak öleléssel lehet feloldani. Megteszem, talán rám is hat némi nyugtató jelleggel, nem kell, hogy másokat miattam ártsanak. Hiszen lehet, hogy Faye-t elvitték volna harc nélkül, ha nem lépek közbe, így viszont lövöldözés tört ki én miattam, és meg is hallhatott pár ember. Ezen csak vállvonni tudok, akkor és ott úgy voltam vele, nem vihetik el, nem ártana törlesztenem kissé. Ahogyan megölelem még kicsit a tarkóját is megsimogatom, valami ösztönös baráti mozdulattal, neki még nálam is pocsékabb élete van, a szüleit nem is említette. És én belekontárkodom mindebbe... Még ha meg is mentettem most, valahogy úgy vélem, többet érdemel, legalább egy kicsivel. Mindaddig tart a megmentési kényszer, amíg nem hallom meg a pasija nevét, akit nagyon is jól ismerek.
- Ismerem. Ő is diák ahol én. – Vallom be kényszeredetten, nem mondom, hogy kicsi a világ, hiszen ha itt lakunk Salemnben, és valaki összegyűjti a mutánsokat, akkor jó eséllyel egy közegben leszünk, mintha az egész városban csak mi laknánk, egyetlen középiskolával. Ellenben bármennyire is kőarcú tudok lenni, most rám van írva, hogy tényleg sajnálom. Ez így nagyon gáz, de hogy mondjam vagy sem... Nem biztos, hogy lenne értelme tovább sokkolni. Amennyire flegmának láthatott a korábbiakban, most olyan őszinte az, hogy mit is próbálok elrejteni. Végül belevágok.
- Nem akarlak kiábrándítani, meg fogalmam sincs, mennyit töltötök együtt, de Logannek nem te vagy az egyetlen. Tipikusan szüzikékre specializálta magát. Most éppen Miami-ba ment vizisielni egy tizenöt éves kis szőkével. Sajnálom – Kicsit nyersen közlöm a dolgot, de jobb gyorsan letépni a sebtapaszt, mintsem finomkodni vele. Bólintok, hogy akkor menjünk, és majd a birtokon intézni azt a telefont. Biztosan van msot mit emésztenie. Utálom, hogy nekem kell pofonokkal felrázni. Egy oktatalan kis hülye, de nem ezt érdemelné. Visszaülök a motorra, majd a kezemet nyújtom, hogy mögém üljön, már ha nem kap pánikrohamot hogy a pasija, aki megvédhetné, tulajdonképpen félrekúr.

Jamie & Faye

Őszintén szólva eddig ez nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy űzött vad lennék. Eddig nem volt ilyen az életem, csak valami miatt... valami változott. Talán volt olyan sérülés, amikor a véremet valaki megvizsgálni? Talán a doki itt North Salemben és az valakinek mégis a tudtára jutott? Aaronnak igaza volt és az is csak egy újabb hiba volt, hogy bíztam a fickóban? De én tényleg azt hittem, hogy segíteni akar és hogy nem lesz majd ellenem, most pedig mégis úgy tűnik, hogy tévedtem... hatalmasat tévedtem és fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem. Megtaláltak már most másodszor akkor talán sok mindent tudnak rólam és igaza van Jamienek, nagy bajban vagyok, de akkor mégis mi a fenét kéne tennem? Félek... komolyan kezdek nagyon félni, mert túl sok a veszíteni valóm. Az életem és minden, ami várhat rám és most mindent csak úgy sutba kéne dobnom, hogy elmeneküljek, vagy mégis mi lenne a megoldás? Nem akarok egész életemben csak a hátam mögé nézni, hátha ott van valaki, akinek a vérem kell. Én csak élni akarom az életemet, eddig is ezt akartam, miért nem lehetek én is teljesen átlagos, mint mindenki más?
- Eddig... eddig nem voltam az. Nem tudtam róla, nem voltak jelei, csak az utóbbi hetekben és ez... nem, tényleg nem jó élet. - sőt kifejezetten pocsék és én még mindig nem tudom, hogyan kéne megnyugodnom és tisztán gondolkodni. Nem akarok elmenni innen, nem akarok elköltözni, vagy nevet változtatni. És amúgy is mi van, ha ott is ugyanúgy megtalálnak? Annak is ugyanúgy meg van az esélye és én nem akarok egész életemben csak futni arra várva, hogy vajon mikor kapnak el és mikor lesz minden rémes és hogy vajon mit akarnak tenni velem. És most nem húzódom el, amikor megölel. Akárhogy is, de ha nincs ott, nem reagál gyorsan, akkor most ki tudja, hogy hol lennék. De ott volt és segített és lehet, hogy elsősorban magát védte, de most ez sem érdekel, csak hogy valahogy képes legyek megnyugodni és ez most iszonyatosan nehezen megy, pedig komolyan küzdök, hogy sikerüljön. Legalább a remegés abbamarad idővel és képes vagyok kinyögni pár szót. A szavai kirángatnak, az info amit kapok tőle, az ránt vissza legalább a földre, azt hiszem ez is valami most.
- Igen, ő az, ismered? - végül is ez nem olyan meglepő, ha egy iskolába járnak, hasonló korúak, akkor miért ne ismerhetné. Csak a meglepettséget nem értem a hangjában, bár most őszintén szólva az efféle apró jeleket azért nehezebben veszem ki, de valamelyest mégis feltűnik, csak azért nem kérdezek rá nyíltan, mert egyelőre még magammal sem tudom, hogy mit kezdjek, nem tudom, hogy egy újabb problémás információt mégis hogyan tudnék kezelni, vagy elviselni. - Oké, kvittek vagyunk. - bólintok egy aprót. Azt hiszem legalább valamelyest sikerült már megnyugodnom, végül is ez is valami. Ennél most még nem megy több. Össze vagyok zavarodva és finoman szólva is kiborulva a rám váró jövő lehetősége miatt, mert jelenleg az még egy kicsit sem tűnik jónak és cseppet sem érzem úgy, hogy bármi kellemes is kisülhet abból, ami rám vár. Üldöznek, talán el kell hagynom mindent, amit ismerek és ez nem megy valami könnyen. Eddig is normális akartam lenni csak és kész, most csak még inkább erre vágyom.
- Igen és azt hiszem... a nyaralónkba nem mehetünk. Akkor az iskola? És utána felhívom a bátyámat. - úgy csak megérti, ha nincs más választásom. Legutóbb nagyon ki volt akadva, hogy ott voltam, de ez most egészen más helyzet, most nem olyan egyszerű, most muszáj oda mennem, ahol nem találnak meg. De felhívom és akkor nem lesz kiakadva miatta. Legutóbb az volt a legnagyobb gond, hogy nem szóltam neki, hogy ott alszom, most ez... nem így lesz. Most az egész helyzet teljesen más.

♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you?

Faye & Jamie

Nem is nagyon látom már értelmét válaszolni, hiszen úgysem tudjuk meggyőzni a másikat, még ha van is benne ráció, amit mond. Igen, van bennem egy nagyfokú felelőtlenség, de ez nem az éretlenségemből fakad, sokkal inkább abból, hogy nem volt értelmes családom, mindig kallódtam, aztán meg sok szörnyűséget láttam, amiből egy életre elegem lett. Unom már, hogy akinek hatalom van a kezében, nagyon komolyan veszi magát, ezért döntöttem úgy, hogy játéknak fogom fel a dolgot, és nem fogok beállni a sorba, hogy a rendszer rabszolgája legyek ebben a gigászi összeesküvésben. Talán kissé elragadtattam magamat azzal a két csókkal, amelyet szintén játékosnak szántam, hogy kissé felrázzam mindkettőnk délelőttjét, ám aztán jött egy még komolyabb dolog, amelyhez képest a laptopos fiaskó csókkal megspékelve már piti dolognak tűnik majd.
- Elég pocsékul hangzik, hogy ennyire űzött vad vagy. Mintha én nem lennék az... Valamit akkor is ki kéne találnod, mert ha bármikor rád találhatnak, az nem a legjobb élet. – Nekem pontosan ilyen, és nem érzem nagyobb biztonságban magam, csak mert felajánlották, hogy legyek diák a birtokon. Aki akar, az bárhol utólér, ettől még nem fogok eret vágni, hogy mindig depressziós legyek. Megtanultam együtt élni a tudattal, ám Faye nagyon úgy tűnik, hogy még az elején van mindennek. Miután kiszáguldottunk a városból, annak szélén állunk most meg, hogy kicsit szusszanjunk. A lány olyan elesettnek tűnik, riadtnak, mint aki mindig is áldozat volt. Keményen mérem végig, mert nem is tudom, hogy most rólam hogyan vélekedik. Nem vagyok az az úton útfélen segítős fajta, többségében magamon segítek, de nem hagyhattam ott, hogy lelőjjék, vagy elkapják. Valahogy akkor ösztönszerűen kaptam el a karját, és vittem magammal. Nem csak azért, hogy lerójam a tartózásomat, hogy meglestem őt, vagy mondjuk szájon kaptam. Az életét akartam megmenteni. Végül döntök, megölelem, ez még számomra sem jár kötezettséggel, talán felfogja, hogy ez most nem a játék része a dolognak. Egy erős férfikar azért biztonságot tud nyújtani. Én nem remegek, csupán eltűnödök, hogy miért van ennyire egyedül ez a lány, ha még azt is mondta, hogy van valami pasija.
- Oda... és... Logan? Mármint Logan Perkins? – A bátyjáról szóló mondatot már meg sem hallom, annyira bennakad a mondat, a hangsúlyom is megdöbbent, sajnálkozó. Szerencsétlen Faye... még az ág is húzza. Nem elég, hogy üldözik, ennyire át lett verve a feje. Elhúzom a számat, ha eddig nem sajnáltam a lányt, most valamellyest feléled bennem, hogy nagyon nyomorult. Oké, van egy bátyja, az legalább valami, de ez akkor is ezerszer rosszabb sors mint az enyém. Elengedjük egymást, miközben azon tűnődöm, hogy most akkor merre. Hiszen nem válaszolt, hogy most akkor jönne, vagy sem. Talán pont Logantől teszi függővé. Belemarkolok a kerítésbe, amely mellett állunk, és finoman megrázom a fejemet. – Ha nem téped le még jobban a fejem a leskelődés és a csók miatt, akkor kvittek vagyunk. – Nem mondom ki, hogy sajnálom, nem akarom még meg is alázni azzal, hogy ennyire rossz sorsa van. El sem tudom képzelni, hogyan is lehetne erősebb. Pedig ha mindig ilyen törékeny marad, akkor előbb utóbb elvesznek tőle mindent. Én pedig nem lehetek az önjelölt testőre, megvan a magam élete.
- Biztonságba kéne húzódnunk, méghozzá sürgősen, mert megtalálhatnak. – Nyomatékosítom benne a döntési kényszert, hogy gyorsan ki ki kéne találnia. Amíg összefondódik a helyzetünk, addig nyilván mellette állok, de valahogy üzenni kéne a haveromnak, hogy ma biztosan nem megyek a bárba elintézni a védelmi rendszert.

Jamie & Faye

- Mindenre van valami tökéletes kifogásod, ha jól sejtem. Már rég megmagyaráztad magadnak, hogy amit csinálsz miért normális. - hát igen, úgy látom, hogy úgyse tudnám őt meggyőzni és őszintén szólva nincs is jogom hozzá, no meg jó eséllyel okom sincs rá. Az attól még zavar, hogy az én adataimmal is játszott, mert ezt nem tudom csak úgy lenyelni és elfogadni, de őszintén szólva nem tudom, hogy mégis mit tehetnék az ügyben. Jó eséllyel az ég világon semmit sem, hiszen nem ismer, nem is fog csak úgy hallgatni rám, mert miért tenné? Már minden bizonnyal jó ideje így éli az életét, nem tudom beleképzelni magamat a helyzetébe, innentől fogva nem is nagyon szólhatok bele abba, hogy mit hogyan csinál. Egyszerűen csak jobb, ha szépen eltűnök főleg azok után, hogy képes csak úgy még a számba is mászni... kétszer a tetejében, amihez aztán végképp még véletlenül sincs semmi joga. Az is kész csoda, hogy ezt az egész támadás dolgot megússzuk, vagyis hogy megúszom. Simán esélyes, hogy ha egyedül lettem volna itt, akkor nem ez lenne a helyzet, hanem elkaptak volna és már valahol valami kocsiba tuszkolnának épp be, vagy már el is hajtottak volna velem és ki tudja, hogy hová visznek el. Oké azt hiszem hálás is lehetek akár, csak hát jelenleg sokkal erősebb bennem a pánik, mint a hála.
- Én... én nem tudom, fogalmam sincs róla, és ha tudnám, akkor mennyiben lenne jobb? Végül is bárkinek oka van rá a képességem miatt nem? - még mindig szaporán kapkodom a levegőt, de legalább megpróbálok válaszolni neki, ami most tényleg nem megy könnyen, de azért próbálkozom. Eléggé ki vagyok akadva, ami azt hiszem teljesen érthető, hiszen most akartak valami vadidegenek elkapni, és ha a bátyám tudna erről, nem tudom, hogy mi lenne a vége. Mi van akkor, ha el kell menni miatta a városból, ha félbe kell hagyni mindent? Mi lesz akkor Logannel és mi lesz Leahval? Mi lesz az életünkkel? Meglep talán, amikor megölel, de most nem ellenkezem annyira, mint a támadó jellegű csóknál. Engedem, sőt pár másodperc múlva már reszketve bújok oda hozzá. Félek a fenébe is, hogy mi lesz és hogy mi lett volna, ha... - Te is oda jársz, abba az iskolába? Voltam már ott... egyszer, de a bátyám nagyon kiakadt miatta. Oda jár a srác, akivel járok, Logan és... és nekem nem szabadna ott lennem Aaron szerint. Ő a bátyám, bár így lehet, hogy jobban megértené a dolgot. - igen talán így őt is meg lehetne győzni, hogy ott a helyem, mert amúgy csak a szabadban bajban leszek és az nagyon veszélyes lenne rám nézve. Kell nekem valami védelem, mert úgy fest, hogy a nyomunkra akadtak, hogy valamilyen úton-módon tudnak rólam, ahogyan ettől mindig is tartottunk. Persze az utolsó szavaira nem reagálok ezzel a közös szoba dologgal kapcsolatban, csak inkább végül kicsit hátrébb lépek. A remegés elmúlt, én pedig kissé zavarban vagyok a hosszan tartó ölelés miatt. - Köszönöm, hogy segítettél. Ha te nem vagy ott... - nem fejezem be a mondatot, de mindketten tudjuk, hogy mire gondolok. Akkor már ki tudja hol lennék és kikkel és mi lenne épp velem. Azért tudok én hálás lenni, még ha annyira rémesen is viselkedett még nem rég.

♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you?

Faye & Jamie

- Ugyan... nem fogom csak úgy kidobni a tudásomat. Ha nem játék szintjén kezelném, hanem komolyan dolgoznék valakiknek, azt hiszed, hogy bárki is életben hagyna? Nem csak a konkurencia, még a megbízóim is ki akarnának nyírni. – Csóválom meg a fejemet. Nem is tudom, hogy miért gondolja, hogy az ő problémái a legnagyobbak a világon. Tapasztalatlan és naív kislány, aki azért ez leszámítva tényleg dögös teremtés. Komolyan nem bánom azt a két csókot, mert magamtól talán nem is jutott volna eszembe odamenni hozzá, mert felnőttebbnek tűnt attól, mint amit most mutat, magabiztosan mozgott, most pedig teljesn meg van riadva. Igaz, ki nem lenne, ha éppen szitává akarják lőni... Bár ha érte jöttek, akkor hogyan lehetnek olyan agyatlanok, hogy meg akarják ölni? Ez a tipikus hülye felfogás, hogy minden erővel le akarják győzni... De ha terveik voltak vele, akkor iért így? Amennyire lehet tolom magam előtt, hogy mondjuk engem érjenek a golyók, ne őt, bár a franc sem tudja, hogy mikor lettem ennyire hősies. Talán az ösztönös védelmező ösztön, hogy évekig katona voltam, és tudom, hogyan kell mozdulni, merre elhajolni, hogy ne okozzon gondot a kitérés. A lány bizony egy kis fruska, aki ennél tényleg jobb sorsot érdemel. Hagyom, hogy kicsit kifújja magát, aztán magam után húzom a motorra, amely életre kel az ujjaim alatt. Az adathordozót zsebrevágom, majd össze kell raknom egy másik gépet, mert nélküle alig vagyok valaki, csak átlagember. Na jó, ez nem teljesen igaz, hiszen hadászati ismereteim azért bőven maradtak így is, de nem árt a pótlás mihamarabb.
- Meg kéne ölnöm téged csak mert tudod, de van. A gépeket irányítom. Beszélek hozzájuk, és válaszolnak. – Felugrik a szemöldököm, a lány, ez a Faye enyhén szólva is értékes. Ha kicsit is számítana a pénz, akár váltságdíjat is kérhetnék érte a kormánytól, így csak marad az a csinos szende lány, akit megismertem, a képessége azonban még jól jöhet. – És kik azok, akik el akartak kapni? CIA? Ira? Kínai maffia? Nem ártana azért tudnunk is valamit? – Nem akarom én felpofozni, hogy kissé magához térjen a sokkból, de a bánikra ez lehet a megoldás, vagy egy ölelés. Felsóhajtok, és megteszem, ha már kitámasztottam a mocit. – Jól van na, túlélted, és most ez számít. Van egy tuti hely, amit én is alibiből használok. A hozzánk hasonlóaknak van egy menedék, egy iskola itt a város szélén egy birtokon, oda járok, mint diák. Legalábbis be vagyok iratkozva. Nem kell senkinek semmit mondanod, nem fogsz kilógni. Majd szerzünk neked egy szobát pár napra, amíg elül a vihar, vagy megosztom veled az enyémet... – Mosolyodom el ellenállhatatlanul. Engem aztán az sem tör le, hogy majdnem meghaltunk az előbb. Nem fogom csak úgy csókolgatni véletlenszerűen, még a végén elsírja magát itt, de azért bedobni ötleteket lehet..

Jamie & Faye

Nem mondom, hogy meg akarom én őt változtatni, de akkor sem tetszik az, amit csinál, mert nem játszhat mások életével, főleg nem az enyémmel, mert az így is épp elég bonyolult már, épp elég zűrös ahhoz, hogy kezelni tudjam, hogy még más bajba is kerülhetek mondjuk miatta, vagy bárki miatt. Én csak... azt akartam azt hiszem, hogy felfogja, amit mondok, hogy ezt nem lehet csak egy vállrántással kezelni és főleg, hogy nem teheti meg, hogy csak úgy vadidegenként belemászik a számba, főleg ilyen drasztikus módon, mert ez még csak nem is egy visszafogott és szolid csók volt, hanem annál sokkal-sokkal több.
- Az élet nem csak egy játék, nem túrhatsz bele csak úgy mások életébe, érted? - nem, nem érti, ezért rázom meg a fejemet, és ezért nem tudom, hogyan magyarázzam el neki. És nem arról van szó, hogy van pasim ezért bármit megtehetek, szó sincs róla. Ő nem tehet meg bármit azért, mert képes rá és ő nem teheti meg, hogy csak simán bárkinek árt, mert neki épp olyan kedve van, vagy a jó ég tudja, hogy miről is szól nála az egész. Szórakozik igen, de az élet nem játék, nagyon is komoly, és én nem úgy látom, mintha ő ezzel akár csak kicsit is tisztában lenne. Ezek után végképp nem lopja be magát a szívembe az újabb csókkal. Talán igen... lehet hogy van benne valami... jó is, de csak nagyon minimális és attól még baromira nincs joga hozzá, hogy ezt tegye velem. Nem csókolgathat csak úgy bárkit, mert épp erre van indíttatása.
Ezek után pedig csak engem igazol, ami történik. Az élet komoly és az élet veszélyes, és pont e miatt lehetne annyi esze, hogy nem szórakozik más dolgokkal is, amivel csak még rosszabbra változtat mindent. Az is kész csoda, hogy sikerül ezek után kimenekülni, komolyan meglepő a dolog, de végül csak megússzuk, vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül. A szívem hevesen zakatol, kapkodom a levegőt, amikor végre megállunk a futás után. Annyi erőm nincs is, hogy ellenkezzek a motorra pattanásnál és amúgy sem akarom, hogy elkapjon valaki minket, engem... bárkit. És csak remélem, hogy a pizzázóban sem lett senkinek sem komoly baja. Nagyon remélem, hogy minden rendben van.
- Ez... ez bonyolult, az életem enyhén szólva is bonyolult. Tudsz dolgokat igaz? Azért megy olyan jól, amit csinálsz, mert képességed van. Nekem is van. Én... felismerem, hogy mások nem egyszerű emberek és a vérem is különleges és pár hónapja is el akartak kapni és... Talán megint erről volt szó, és akkor már tudják pontosan, hogy ki vagyok és... és nem tudom, hogy így mi lesz. - nem most kéne kiakadnom igaz? De mégis közel vagyok hozzá, nagyon közel. Zihálva veszem a levegőt, pedig már nem tudunk egy ideje. Pánikroham, igen valami hasonlóról lehet szó, olvastam már róla, de nekem még sosem volt. Egyszerűen csak sok nekem ez az egész és nem tudom, hogyan kéne kezelnem, hogyan kéne megnyugodnom, mert az egész életem kezd fenekestül felfordulni és így mi lesz? Mi van, ha el kell költöznünk, ha el kell mennünk Aaronnal? Mi lesz akkor Logannel, mi lesz az életemmel, mi lesz... mindennel?

♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you?

Faye & Jamie

Megrántom a vállamat, arra aztán végképp nincsen szükségem, hogy úgy tegyen, mintha ő lenne az anyám. A bájosan naív kis arcához teljesen passzol ez a fajta hozzáállás, csak éppen én nem tudom túlzottan jól kezelni. Úgy tesz, mintha istent játszanék, és hirtelen meg akarja változtatni az életemet, a tetteimet. Mintha az olyan egyszerű lenne. Nem veszi észre, hogy ha valóban rosszindulatú lennék, akkor nem egy pizzériában szórakoznék ártatlanokkal, hanem elvonulva a világtól egy sötét zugba szövögetném a terveimet, de ezt már nem is nagyon tudom elmagyarázni, mert folyamatosan támad.
- Igaz, neked már van pasid, és ez feljogosít arra, hogy... Ha tévedek? Ha ez csak játék, akkor nem mindegy, hogy tévedek, vagy sem? – Ingatom a fejemet, túlságosan komolyan veszi az életet, ennél sokkal nagyon pofonok is fogják még érni az életben, a világ hideg és kegyetlen, velem legalább jól érezte volna magát. Túl jó nő, magamtól nem is mentem volna oda hozzá, ő megtette, csak más indokból, sikeresen félreértettem, de ha már így alakult, legalább kapjon indokot, ami miatt valóban haragudhat rám. Mint egy önbeteljesítő jóslat. Egyrészt az ajka finom, és puha, nem sok tapasztalata lehet, a srác, akivel együtt lehet, talán az első lehet a sorban. Aztán amikor elkezd ellenkezni, úgy érzem, mintha bírkóznánk egy sort. Sajnálom is őt, mert igazán bunkó oldamat sikerül hoznom, ám miután ebből már úgysem lesz semmi, legalább úgy érezze, hogy nem csupán megcsókoltam, elvettem, amit akartam, ő meg hősiesen küzdött. Így talán nem érzi úgy, hogy csak meglepetésében sikerült őt lekapni. Gyűlöljön, az is egy érzelem, aztán mindjárt elhúzok, de ahogy nézem, még ez sem sikerül, mert azzal fenyeget, hogy szól valakinek. Az nem lenne most túl nyerő, szeretek a háttérben dolgozni.
Pár perccel később már nem csak kéz a kézben, hanem rohanunk is egymás mellett, életveszélyben. Az, hogy ártalmatlanná tudtam tenni az egyik támadónkat, nem jelenti közel sem azt, hogy golyóálló lennék. Dehogy maradok le, bár korántsem zihálok, amikor a lány kapkodja a levegőt. Bár nem edzek olyan aktívan, mint tengerészgyalosként, a kondi még mindig megvan. Nem is kapkodom a levegőt, pusztán kilesek a főútra, ahonnan beszaladtunk. A kettős kitör a hátsó kijáraton, és már nézelődnek, előttük megáll egy furgon, amiből még hárman pattannak ki. A számra teszem az ujjamat, és körbelesek. A kis mellékutcában kitámasztott motor. Kulcs nincs benne, de nekem nem is kell. Ráillesztem az ujjamat, kellemes géphang berreg fel, ám megvan az utcának az alap búgása, nem olyan hangos. Felpattanok a nyeregbe, magam mögé rántom fel a lányt, és már tűzök is, hogy csak tíz perccel később már a város szélén álljak meg.
- Itt is... kik ezek, és miért üldöznek? Azt hittem, hogy értem jöttek. – Fordulok hátra, még mindig a motoron ülve. Kicsit talán félretehetjük egymás ölését, amikor éppen mások tennék ezt velünk.

Jamie & Faye

- Amit eddig láttam az nem valami pozitív. - vonom meg a vállamat. Lehet, hogy nem ismerem, de okkal gondolom róla azt, amit, és ez nem valami jó vélemény. Eleve határozottan furán áll a dolgokhoz és enyhén szólva is fellengzősen viselkedik és fel nem foghatom, hogy miért gondolja azt, hogy az, amit csinál tényleg úgy a normális. Lehet, hogy nem tesz mindig kárt, de ha csak időnként tesz, az is ugyanúgy rossz nem? Nem gondol azért bele sok mindenbe, pedig kellene, ha már ilyesmiket művel.
- Nem, de... jesszus, miért kell mások életével játszanod? Azt nem kéne tenned érted? - mert ez játék, más dolgaival, hogy átállít ezt azt, meg egyébként is van, ami egyszerűen magánjellegű. Nem nézheti csak úgy meg, hogy hol lakom, vagy mi a TB számom, vagy akármi, mert nincs hozzá joga és kész, mert ez engem zavar, mert mást is zavarna. Neki nem lenne gond, ha valaki csak úgy megnézné az adatait kérdés nélkül? Szerintem ő se értékelné annyira a dolgot, és mégis úgy tesz, mintha ez valami semmiség lenne, apróság, mintha csak mert ez a képessége máris ezt kéne kötelezően tennie, ami... baromi hülye egy elképzelés. Igen is tehetne jót is, úgy hogy azzal nem sért meg személyiségi jogokat teszem azt.
- Nem vagyok kislány, te meg... ne legyél ennyire fellengzős, mintha bármit megtehetnél és mi van ha tévedsz? - mert igenis ez is benne van a pakliban. Csak úgy ránézésre meg tudja állapítani valakiről, hogy rossz vagy jó? Nem, ezt nem igazán hiszem el, szerintem ez nem így működik. Ha téved, akkor igenis nagyon kellemetlen helyzetbe hozhat bárkit és amúgy sem ez a lényege ennek az egésznek, nem így kéne csinálni. Ha valaki rossz és ez biztos, akkor teszem azt küldje rá a rendőrséget, hogy lebuktassa, de nem úgy, hogy hamis információkkal látja el őket, mert ha téved, akkor bajba kerülhet olyan, aki nem csinált semmit sem. Ezek utána a dupla csókkal végképp nem lopja be magát a szívembe. Csak mert ő félreért valamit... aztán még direkt rá is játszik a dologra, én meg azt hiszem ezek után nem meglepő, ha sikerül totál kiakadnom. És még csak faképnél se sikerül hagynom, mert jön utánam és jönnek a támadók... És most e miatt van, hogy nem húzom el a kezemet, amikor az övé rá kerül. Hát naná, hogy félek, mert ha ezek miattam vannak itt, az gond, nagy gond. Ha már itt is megtaláltak, akkor abból végképp baj lehet. Amikor visszakérdez csak megrázom a fejemet. Nem épp ez a jó hely arra, hogy ezt megbeszéljük, aztán már csak arra eszmélek fel, hogy a bevásárlós szatyromnak annyi, mert katonai akció jön, majd nem sokára már rohanva haladunk kifelé, nekem pedig már épp csak arra van időm, hogy próbáljak odakint levegőhöz jutni. Próbálom kizárni most azt, hogy hallottuk még a végén azt a pár szót. Ha netán Jaime lassítani akarna, akkor én húzom tovább, amíg egy biztonságos utcába nem érünk be, ahol biztosan nem lát már minket meg senki.
- Te is... te is úgy hallottad igaz? Itt is... megtaláltak. Ez... ez nagy baj. - megremeg a szám és még mindig riadtan tekintek magam elé. A kezeim a térdeimen, ahogyan próbálok levegőhöz jutni nagy kínlódva. Nem megy valami könnyen, de nagyon próbálkozom. Enyhén szólva is ki vagyok, és ha tényleg úgy van, ha tényleg engem kerestek, akkor... muszáj, hogy szóljak Aaronnak az előzőről is, mert akkor baj van, nagy baj.

♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you?

Faye & Jamie

- Nem foglalok állást, máskor meg egy csomó jót. Ne állíts be úgy, hogy nem tudsz rólam semmit. – Nem kezdek el veszekedni vele, abban igaza van, hogy csakis azokból tud véleményt alkotni, amit látott belőlem. Igenis előfordult, hogy kormányoknak segítetettem, vagy most is például gyakorlatilag szívességet megyek tenni egy ismerősnek a szórakozóhelyen, azt a részét végülis megértem, hogy Faye szerint nem számolok a játék következményeivel. Tényleg nem, hiszen sokszor elfelejtem, hogy mit sikerült összehozni, még ha ezzel kárt is okozok. Talán majd egyszer, ha nagyon pofára esek, akkor rájövök, hogy nem így kellett volna.
- Miért, ha ehhez értek, mit kéne tennem? Valami teljesen más dologgal foglalkozni? – Nem igazán látja át, hogy mire vagyok képes ezzel, de már bőven beleuntam abba, hogy rendszabályozzanak. Ha felhívom magamra a figyelmet, hát istenem, legfeljebb menekülök, abban már egészen ügyes vagyok, most teljesen véletlen volt, hogy Faye meglátta magát a képernyőn, ennél lényegesen ügyesebb szoktam lenni. Úgy tűnik, hogy a vörös kislány túlságosan tetszetős volt, a megszokottnál tovább időztem a képénél, így történhetett a malőr. Nem kérdezek vissza, honnan tudja, hogy mi vagyok, ennyire gyakorlatias nem szoktam lenni.
- Onnan, hogy értek hozzá. Tudom, hogy mit kell nézni. Katona voltam kislány. – Szólok rá most kicsit erélyesebben, azért jó, van egy nagy adag játék része is az egésznek, meg mellette arról is szól, hogy már van szemem felismerni, hogy kit érdemes megbüntetni. Faye tényleg az ártatlan kategória volt, és csupán belesett a szórásba. A kis bolti lopása is csak jelzésértékű volt, nem varrtam gyilkosságot a nyakába. Ő csak a játékszint volt, még az is lehet, hogy el se mentettem volna a változtatásokat, ha nem szól rám.
Igyekszem nem szemforgatni a lány szavaira, hiszen inkább jó fejnek tartom magamat, Faye viszont mintha szándékosan játszaná a jókislányt. Oké, elhiszem én, hogy még fiatal, keveset látott a világból, talán valami burokban él, de ahogyan beszél a pasijáról, az kissé fura. Lehet, hogy szerelmes? Azért még egy rendes csókot megérdemel, ha már az előbb olyan furcsán sikerült a dolog. Meg is teszem, most már alaposabban odatéve magamat, a másik biztosan nem így szokta. Már a villámló szemekből is látom, hogy attól még nem volt az ínyére, hogy birtokba vettem, és pusztán erőből csináltam ezt vele. Hát sajnálkozni nem fogok, de legalább érdemeljem már meg azt a pofont, amit az elbőb csak félreértettem. Az más kérdés, hogy akkor milyen bűntetés jár, mert az adataiban turkáltam? Végül felpattan, én is pakolászok, mennék a dolgomra, amikor már a látom, hogy benyomulnak hárman, ezért nem állok meg a mozdulatban, gyorsan megyek mögötte, mintha összetartoznánk.
- Sss... – Szólok rá csendesen, fél szemmel a támadókat figyelve, egyik kezemet a lányén nyugtatva, hogy ne csináljon hülyeséget. A mozgásukat nézem, nem tűnnek profiknak, de ez lehet álca is. Ellenben a lány is olyan riadtnak tűnik, többről van itt szó, mint egyszerű rémületről. Miért? – Miattad? Miattam? – Kérdezek vissza kettőt is, miatta miért lennének itt? Nem sok időm van ezen vacilálni, mert az egyik fickó közelebb lép, és a laptopra téved a tekintete, hiszen hoztam magammal, a táskám meg szerencsére féloldalasan a vállamon volt. Kedvesen mosolygok, amíg közelebb ér, úgy teszek, mintha szóra nyitnám a számat, ezen meglepődik, ekkor pattanok fel, kicsavarba a pisztolyt a kezéből, töröm el csuklóját, és rúgom ki a lábát. A másik kettő lemerevedik a meglepetéstől, ezek tényleg nem utánam jöttek. A laptopnak csak az adathordozóját rántom ki, és a lány csuklójára ráfogva rántom fel, és rohanok vele a hátsó konyharész felé, a maradék kettő akkor ocsúdik, amikor a lengőajtón túl vagyunk, ekkor hallatszik az ordítás, szegény ajtó még kap vagy három lövedéket magába, és még azt is halljuk „megszökik a lány!”.

Tárgy: Re: Boschetto péksége és pizzériája