Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Hát azért az a nagy helyzet, hogy finoman szólva is furcsán érint ez a bizonyos kisasszonyozás. Nem vagyok egy kisasszony típus, nagyon nem, bár gondolom a fickó az az úriasabb fajta, ez már az öltözékéből is átjött. Nem teszem szóvá végül, pedig nagyon erősen a nyelvem hegyén van a dolog, az pedig végképp tuti, hogy zavarna, hogy még gondolatban a nevembe is beleköt. Őszintén szólva már csak elvből sem hívatnám magam gyíknak, nem vagyok az, az embert nem feltétlenül a külseje, sokkal inkább a belseje határozza meg, sőt még mutánst is. - Szóval a szóbeszédekre nem hallgat, világos, pedig az a helyzet, hogy nem szoktam bemutatókat tartani, maximum a munka alapján eldönti, hogy szükség van-e rám máskor is. - ez nem olyan szakma, mint teszem azt egy festő-mázoló, vagy ilyesmi, az ember nem tud példákat felhozni, nem tudja megmutatni mire képes, hogy öl ember. Eddig is úgy voltam vele, hogy meg van a megfelelő ajánlólevelem, méghozzá az eddigi ügyfelek, de hogy megmutassam mire vagyok képes őszintén nem vonz, maximum egy bizonyos szintig, esetleg rajta, ha már itt van, de nem minden áron van szükségem erre a melóra, maximum morcos lennék, ha kiderülne, hogy feleslegesen jöttem el ebbe az amúgy utált városba. - Teszem azt út közben jóval egyszerűbb is elintézni, de persze az épületből kizuhanás is opció lehet, ehhez persze ismernem kell tüzetesebben a helyet. - igazság szerint tippelni nehéz, amíg nem tudom, hogy ki a célpont és hol van. Kellenek a részletek, ennyire egyszerű. Maximum azt tudom megmutatni, hogy tényleg gond nélkül be tudok jutni, beleolvasni a környezetembe, tehát az átlagosok közé, nem lenne túlságosan bonyolult, aztán már utána megoldom a többit. Szoktam tervezni, de az is előfordul, hogy inkább a spontaneitás híve vagyok, tökéletesen helyzet függő. - Ha megtenné, akkor elhagyja ezt a... kisasszonyt? Komolyan a hideg futkos tőle a hátamon. - nem bírom ki, hogy most már ne tegyem szóvá, még a dicsérő szavak ellenére sem. Tudom, hogy mire vagyok képes, nem szokott szükségem lenni külön megerősítésre igazság szerint, ez a kisasszonyozás viszont már tényleg túlságosan böki a csőrömet. A kisasszonyok azok a kis habos-babos ruhás úrilányok, netán manapság egy fokkal már másabbak, de a lényegen ez nem sokat változtat. Nagy nehezen csak eljutunk a lényegig, hogy megkapom tőle a dossziét. Remek, haladunk! A feleslege szócséplés tényleg nem az én világom. Átveszem hát és egyelőre csak belelapozok. Nem kérdezek, sosem szoktam, nem érdekel, hogy mi miért történik, az én dolgom csak a feladat végrehajtása. - Világos, bár a kérdései alapján sejtettem, hogy erről lehet szó. Nem probléma, mi a határidő? - van aki szokott szabni, holnapra teszem azt, vagy ha nem sürgős, akkor több időm van felmérni, meg a terepmunkára, elkészülni. Az ár ugye valahol ettől is függ, mert ha gyorsan kell cselekedni, akkor kevesebb az idő a részletes átgondolásra. - Amennyiben van időm felmérni a terepet, tehát pár nap a rendelkezésemre áll felkészülni, úgy tizenötezer, a fele előre, a többi, ha meg vagyok, ha sürgős, akkor a gyorsaságtól számítva kicsit növekedhet az ár. - igazság szerint nem szoktam nagyon magas árakat szabni, mert valahol ez egy afféle hobbi is, és amúgy sem költök kifejezetten luxuscikkekre. A pasas meg amúgy sem úgy fest, mint aki az a kis pénzű alak lenne.
S valóban, dr. Helmsman tudósgondolkozása révén méricskélte végig az elé táruló mutánslátványt. Először, de nem utoljára. Minden esetre most kénytelen tudományos kíváncsiságát mellőzni, s inkább az eredeti célkitűzésre koncentrálni. Nevezetesen ama feladatra, amely folytán idehívatta újdonsült zöld ismerősét. - Valóban érdekes, Kopó kisasszony. – nem kezd most hosszas magyarázgatásokban a sakk történetét illetően. Legyen ennyi is elég, ahogy ő is beérni a Kopó fedőnévvel. Mondjuk inkább a Gyík-ra tippelt volna, de ha neki ez jobban tetszik ő nem bírálja felül. - Nos, hallani sok mindenkiről hallottam sok mindenfélét. Volt igaz, s volt nem. A rágalmazás művészete divatos szakmámban. Nézze el nekem, ha kételyeim vannak. Ellenben könnyen meggyőzhető vagyok. – próbálja tompítani Kopó megrovó tekintetét. Általában sikeresen forgatja a szót, de olyanokkal szemben hasztalan, kik inkább a tettek mutánsai. Nekik lakonikus beszéd dukál. Amihez a jó doktor nincs hozzászokva. - Az épületbehatolás egy opció. Lévén a célpont épületben él és dolgozik. Vagy talán távolból is tud úgy ölni, hogy az ne tűnjék gyilkosságnak? – veti fel a kérdést. Látva a felvett emberi formát ámuldozik. Találkozott már alakváltó mutánssal, még ha az csak kiscicává tudott is változni, ám ez sokkalta érdekfeszítőbbnek bizonyult számára, mint Mollie képessége. - Remek! Kopó kisasszony, maga igazán trükkös. – ül ki mosoly arcára. Kissé meglepődik ama ajánlatra, hogy rajta tesztelné képességeit. Nem kívánja felfedni erejét, sem pedig egy fejjel rövidebbé válni. Azt pedig végkép nem sejti, hogy Kopó milyen könnyedén is hajlik a gyilkolásra. - Köszönöm, de nem kívánok célpont lenni. – apró verejtékcseppek megjelenése homlokán jelzik, hogy azért megszeppent a kérés hallatán. - Rendben, hagyjuk is ezt a tesztelgetést… Térjünk rá az üzletre. – belenyúl aktatáskájába és elővesz egy dossziét. Kopónak nyújtja. - Ő lenne a célpont. Minden információ le van róla írva. Igen örömtelivé tenne, ha nem látszódna gyilkosságnak. Baleset, korai halál, esetlen öngyilkosság, de az már gyanút kelthet. Fontos a diszkréció. – megigazítja csokornyakkendőjét. Megvárja, hogy Kopó esetlegesen belenézzen a dossziéba és csak aztán kérdi: - Nos, mennyit kér és milyen formában?
Nem szeretem, ha túlságosan vizslatnak, akkor sem, ha azt mondjuk pozitív értelemben teszik. Egyszerűen zavar, mert ez is csak arra világít rá, hogy mennyire vagyok más, mennyire vagyok eltérő az átlagtól, ami ugye nem zavar már különösebben, de ért már pár atrocitás ennek hála, szóval... nem, nem vagyok oda azért, ha túlságosan néz valaki, ez a fickó pedig egyértelműen ezt teszi, mintha már elméleteket gyártana ott bent a fejecskéjében arról, hogy miért vagyok ilyen, ennyire más, mint az átlag és hogy vajon ezzel együtt mire vagyok képes. Igyekszem e felett végül elsiklani, és csak szépen leülni vele szemben a megfordított székre. Lássuk, hogy pontosan mit is akar, és hogy miért nem lehetett ezt egyszerűbben megoldni, tehát a nélkül, hogy ide kellett volna jönnöm, mert ennek a megoldásnak még mindig nem különösebben örülök. - Érdekes... név, de akkor ön hívjon csak egyszerűen Kopónak. - ahogy emlegetnek a szakmámban. Nem mondanám, vagy nem tudok róla, hogy ez kifejezetten mutáns név lenne, vagy ilyesmi, egyszerűen csak afféle... művésznévnek mondhatjuk esetleg, hiszen még sem használhatja az ember a saját nevét ebben a szakmában csak úgy, az nem túl kifizetődő és egyébként is jó, ha van valami kis plusz amiről az emberek eszébe jutsz és nem a neved alapján próbálnak beazonosítani. - Azt hittem, ha már hallott rólam, akkor azt is hallotta, hogy nem szoktam hibázni, vagy elvéteni egy-egy feladatot. - pillantok rá kissé talán megrovóan. Nem érzékelem a helyzetet, hogy úgy gondolja, hogy nem lennék alkalmas a munkára, hogy kételkedik a sikerességemben. Nem szoktak tesztelni, a teszt maga a munka, ha sikerül, akkor jó vagyok, ha pedig nem - erre semmi esély -, akkor nem. Nem igazán tudom, hogy ő pontosan mivel is akarja tesztelni, hogy meg tudom-e ölni, akit akar, ha nem azzal, hogy... megölöm. - Miért kell feltétlenül behatolnom egy épületbe? Ön határozza meg, hogy mikor és hol kell végeznem a célponttal? - mert hát vannak jobb megoldások is, no meg ez nagyban függ az épülettől is, ahova be kell jutni. Ha jól őrzött, akkor bonyolultabb, ha kevésbé, akkor sokkal egyszerűbb a dolgom. Nagyon sok tényező van, amit minden esetben figyelembe kell venni. - Ha nem szigorúan őrzött az épület, akkor egyszerűen csak... - egy pillanatig koncentrálok csak, hogy a külsőm egészen megváltozzon és olyan formát vegyen fel, ami egészen hétköznapi, egészen átlagos, és... egészen ki nem állhatom, de néha mégis csak hasznos. - Ha pedig bonyolultabb, akkor elég gyors és ügyes vagyok ahhoz, hogy könnyedén megoldjam a dolgot. Szeretné, ha... távoznék és saját magán tesztelné a tudásomat? - mert nincs itt más, és gondolom nem azt akarja, hogy tudom is én lehozzam neki valakinek a fejét innen az épületből, netán mégis?
Nem kell sokáig várnia, hamar, szinte másodpercre pontosan megérkezik a berendelt személy. Kezdésnek jó. Elvégre egy orvgyilkostól mit várjon az ember ha nem pontosságot? Akár a célzásban, akár az életben. Nem nehéz kitalálnia, hogy a belépő személy lenne az akivel találkoznia kell. Nem emberi alakja efelől semmi kétséget sem hagy, mi több csodálattal tölti el dr. Helmsmant, ami ki is van írva arcára. Efféle gyönyörűségre nem is számított. Az a szép zöld bőr, vagyis pikkely, mi gyíkszerű külsőt kölcsönöz neki, de mégis megtartva emlős mivoltát, maga a genetikai sokszínűség. Ebből következik logikusan, hogy ha tojást is rak, csemetéit vélhetőleg tejjel táplálná. Eh, szakmai ártalma megvizsgálni a mutánsokat. De a külső még nem minden. Látnia kell mire képes, hogy biztosan meggyőződjön erejéről. Talán zokon veszi, de hosszú távú terveik megkívánják a gyalog képességének ismeretét. - Üdvözlöm! – köszön vissza. Helyes, tud beszélni, tehát gégéjét nem érintette a mutáció folytán fellépő testi elváltozások. Nagyon jó. Kicsiny kis sakkbábúját elrejti zakója zsebében. - Nos, engem hívjon csak Fehér futónak. – nem túl bölcs dolog felfedni kilétét másnak, még ha az illető is alvilági figura. De végső terveikhez szükséges. Meg erősen kétli, hogy mutáns mivolta kapcsán bármelyik rendőrségi szerv hinne neki, ha róla fecsegne. Így is csak álnevét árulta el, nem az igazit. - Úgy értesültem róla, hogy maga kiváló a szakmájában. És bármennyire is tetszetős a megjelenése, kételyeim támadtak a feladat teljesítésének sikerében. Voltaképpen ezért kívánta személyesen is megnézni magát. Hogy alkalmas-e a feladatra, amely megoldásához megfelelő egyént keresek. – kérdő szemekkel tekint a nőre. Nem csekély hidegvérre van szükség ezen kijelentésekhez, minek kockázata saját élete. Mindazonáltal dr. Helmsman nem ma kezdte ezt a szakmát sem. - Nos, ha megmutatná, hogyan is képes behatolni egy épületbe feltűnés nélkül, használván a képességeit, az igen üdvös lenne. A fegyvereket mellőzük. Tudja a háziúr nem szereti a hangoskodást. – hamiskás mosoly ül ki arcára. Igen, szokatlan a helyszín, s pont ez a jó benne. Megkavarja az embert. A magány látszatát kelti, de a tömeg is közel van. A helyiség pedig nem hangszigetelt. A választást tehát nagyon is jónak találja.
Nem elég a tény, hogy nem kaptam meg az adatokat egyszerűen csak levélben, ami sokkal egyszerűbb mindenki számra, e helyett még nem is valami nyugodt iroda a találka helye, vagy egy félreeső sikátor, hanem egy lakóház? De komolyan egy lakóhoz? A házszám legalábbis erre utal egyértelműen, legnagyobb bánatomra persze. Nem szeretem azt, ahol túl sok az ember, nem szeretem azt sem, amikor rejtenem kell, hogy ki vagyok. Zavar... védtelennek érzem magam, nem is én vagyok igazán. Ezért hát, amikor elérem a célállomást, a megbeszélt helyet, a közös helyiséget, és természetesen ahogy belépek elhagyom az álcát. Nincs itt senki, és ha betoppanna... hát teszek rá? Egy-egy ember még nem különösebben számít, el tudok hallgattatni bárkit, aki csúnyán néz rám. Az a gond, amikor túl sokan vannak, mármint számukra, no meg a feltűnés mentesség elég macerás, ha egy nagyobb tömeg előtt cikázok el ilyen külsővel. Így hát immár a jól megszokott alakomban tetszelegve indulok meg a sakkfigurás pasas felé. mindenkinek van egy hülye hóbortja igaz? Az enyém a kis aláírás, amit minden célpontot otthagyok, afféle kézjegy, az övé pedig gondolom a sakkbábú, mert hát nem látok sehol sem sakktáblát, más válasz tehát nem igazán lehet erre. A ruházata elég elegáns, tehát minden bizonnyal kicsit sem téved, meg nincs is itt más. Elkapok egy széket és közelebb húzom, majd megfordítva ülök le vele szemben. Lazán átvetem a lábam felette, hogy aztán a háttámlára támaszkodhassak. A ruhám most is, mint mindig kellően kihívó, de ennek semmiféle célzata nincs. Kényelmes és nem viselek olyat, ami túl sokat takar. Nem rejtem el sem a külsőmet, sem a sérüléseimet, ha nem muszáj. Ez vagyok én, akinek nem tetszik a látvány annak átvágom a torkát és máris el van intézve a kis kellemetlenség számára, mert onnantól már nem lát majd semmi mást sem. A fegyvereim is nálam vannak, két pisztoly a combom külső oldalaira erősítve, és a többi, ami szakavatott szem számára alig észrevehető. Légy mindig felkészült, még akkor is, ha egy megbízóval találkozol, úgy a biztos. - Üdv! Tehát? - szűkszavúnak mondhatnának, és végülis így is van, nem szeretek túlságosan sokat cseverészni. A csevegés a körmönfontaknak és lelkizőknek való, én mindkettőtől rendkívül távol állok.
Ez a nap kifejezetten nem kezdődik jól. Doktorunk hasát kisebb görcsök kínozzák. Nem akarnak feltörni a szelek. Kellemetlen szituáció, s hangulata nem lesz túlságosan vidám tőle. Ráadásul korábban kellett kelnie, mert kora reggel találkozója lesz még munkába menetele előtt. Annyi haszon van a puffadásból, hogy nincs étvágya, így meg tud öt-tíz percet spórolni amit reggelizésre szánna. Helyette csak egy kis baracklevet iszik, azért legyen valami a gyomrában. A találkozó... az se lesz semmi. Főképpen amire készül. Egy ember megöletése. Nem hétköznapi programterv, de nem is szokatlan. Annál inkább az illető személye, mert egy rivális politikusról van szó. Igen, dr. Helmsman úgy döntött belevág a kampányba. És előtte eltünteti a veszélyes vetélytársakat. Remélhetőleg elég lesz egyet ahhoz, hogy pártja belássa, immáron van esélye a győzelemre, s ezzel elnyerje támogatásukat. Remélhetőleg az ellenfélnek nincs hasonlóan nagy kaliberű embere erre a posztra. A terv megfogant, már csak kivitelezni kell. S jellemzően az ügyfél nem kívánja személyazonosságát felfedni. A doktor más esetben vélhetőleg így tenne, de mikor hírét vette egy igen ügyes orvgyilkos mutánsnak, feltámadt benne a kíváncsiság, hogy személyesen is megismerje. S ha alkalmasnak találja felbérelje. Talán többször is. Mert a sakkjátszmában gyalogokra is szükség van, nem csak a tisztekre a győzelemhez. S bár nem híve annak, hogy mutánstársait feláldozza a cél érdekében, nem rest veszélyes feladatokkal megbízni őket. Ezen elgondolással eltelve lép ki lakása ajtaján. Talán meggondolatlanság volt részéről az illetőt lakóházába hívni megbeszélésre, de jobb ötlete nem volt. Meg ki gondolná, hogy éppen egy ilyen hétköznapi helyen történne meg egy felbérlés? Remélhetőleg senki. Dr. Helmsman a lift segítségével megérkezik a földszintre. Útja nem a kijárat felé vezet, hanem a ház közösségi terme felé. Ez ilyenkor reggelente igen csendes, pang az ürességtől. Kiválóan megfelel a célnak. Letelepszik az egyik székre, maga mellé dobva fekete aktatáskáját. Ruházata elegáns, Hófehérke férfi kiadásban: fehér cipő, nadrág, ing, zakó. Egyedül bíbor csokornyakkendője üt el a kompozíciótól, valamint zakója szív feletti részén lévő fekete mint, ami egy sakkbábút, egy futót ábrázol. S nem véletlenül. Ahogy az sem az, hogy nadrágja zsebéből elővesz egy fehér futó bábút, felemelve a magasba és forgatva, mintha csak azt vizsgálná nincs-e rajta valami sérülés. Ez a jel, amit rövid üzenetében is leírt: "egy fehér futó bábú lesz nálam." Talán túlzásba viszi egy kicsikét Belső Körbéli titulusa szimbólumának mutogatását, de ő már csak ilyen. Meg azért titkon reméli, hogy a mutáns képességeit kamatoztatni tudják majd. Így voltaképp ez a küldetés afféle teszt is alkalmasságát illetően.
New York... drága New York, hiába értem ide, még mindig nem vagyok éppenséggel oda érted. Remélem, hogy gyors beszélgetés lesz és hogy nem itt kell helyben elvégezni a melót, igazán örülnék neki, mert tényleg értékelném, ha minél előbb elhúzhatnék, sőt az lett volna a legjobb, ha az üzenettel együtt megkapom a nevet, vagy a képet is, egész mindegy. De sajnos ez nem történt meg, így hát kénytelen voltam jönni, kocsiba pattanni, lerendezni egy idegesítő zsarut útközben... vagy legalábbis fogjuk rá, aztán megjelenni az adott helyen,az adott időben. Az a jó, hogy mindig előre gondolkodok, hogy inkább úgy számolok, hogy előbb érkezzem, ezért toppantam be a városba hajnalban, annak ellenére, hogy a találkozó kora reggelre lett megbeszélve. Nagy levegőt veszek, miután kiszálltam a kocsiból és bevágtam magam mögött az ajtót. A zár halkan kattan, én pedig felmérem a terepet. Elég korán van, ennek ellenére is elég nagy már a nyüzsgés az utcán. Ez a város tényleg... soha sem alszik? Komolyan nem értem az embereket, hogy tudnak ilyen helyen élni és hogy egyáltalán hogy a fenébe viselik el itt egymást. Én legalábbis tuti, hogy nem viselem jól őket. Persze figyelnem kell, ez egyszer muszáj. Túl nagy a tömeg, ezért is voltam kénytelen nem teljesen magamat adni, mert az eredeti formámban csak úgy betoppanni akárhová, vagy csak kiszállni a kocsiból határozottan nagyon feltűnő, de nem szeretem ezt. Sérülékenynek érzem magam, hiszen a képességeim nagy része blokkolódik. Morcosan nézek a pasas után, aki majdnem elkaszál az utcán, miközben a házszámot nézegetem. Még egy nyamvadt bocs se csúszik ki az öltönyös alak száján, csak meg tovább, pedig úgy térden vágott a nyomorult táskájával, hogy komolyan nem sokon múlik, hogy utána eresszek egy fél tárat... vagy egy egészet. Végül sikerül lehiggadni, amikor már kiszúrom a házszámot. Irány hát a megbeszélés. Nem sokat tudok az egészről, a fickóról sem, arról sem, hogy miért nem lehetett csak simán elküldeni egy levélben a részleteket. Nem vagyok oda a személyes találkozókért, nem vagyok kifejezetten társasági lény. Igen, ez a jó szó, nem ember... lény.
Kezdőlap 
by 
