Dzsungel

First topic message reminder :

Dzsungel, valahol, minden szükséges tartozékkal. Mérges kígyókkal, pókokkal, növényekkel, és szelíd, a lombon átszűrődő fénnyel.
A talaj nyirkos, ahogy a levegő is, és minden körös körül. A növényzet bokától lefelé ritkás, térdtől felfelé sűrű.

/Első kör vége: július 9. szerda éjfél, addig annyit írtok és olyan sorrendben, ahogy nektek tetszik. Ha mesélői hozzászólás kell, kérlek szóljatok, hogy biztosan észrevegyem!/

Sheena gond nélkül, sikeresen ellátja sebeit. Szerencséjére kiváló eszközökkel voltak ellátva a katonák elsősegély címén, még ha ez rajtuk már nem is segíthet. A golyóálló mellénnyel már meggyűlik a baja sérült válla miatt, ám fájdalmas művelet során, de végül sikerül magára küzdenie. A fegyverek működőképesek, kiváló állapotúak. Éppúgy, mint a tartalék lőszer, és egyéb kiegészítők. Zseblámpa, fegyverre szerelhető kislámpa, kézi cb rádió, és egyebek.
Ahogy ott morgolódik magában, mintha gond akadna a nappal, elszürkül a fény egy pillanatra. Majd újra, és újra. Ez egészen biztos, hogy nem napfogyatkozás, hiszen akkor egy ideig sötétben maradnának. Két újabb villanás, remegő fény, majd koromsötét lesz. Az égen vörös csillagok gyúlnak, illetve egészen nagy csillagoknak látszó fények. Mivel a földön is előfordul belőlük néhány, gyanítható, hogy sokkal inkább lámpák. Amit pedig égnek gondoltak, az valójában valamiféle plafon.
Valódi csillagból egy szál sem. Ellenben egy nagymacska mozgású, nagymacskánál jóval nagyobb ragadozó átsuhan Sheena közelében. Mikor bekapcsolja lámpáját, Megarát már sehol nem találja.
Sam és Sheena azonban viszonylag hamar megtalálhatják egymást, ha egy kicsit keresgélnek. Főleg, ha a lámpa fényére figyelnek, hiszen egyébként sötét van. Csak a piros fények világítanak. Mintha valamilyen módon csoportosítva lennének, és irányokat határolnának be.

/A sok nyaraló miatt körváltás ismételten vasárnap lesz, egészen pontosan augusztus 10. 18:00 órakor. Addig mindenki bátran írhat annyit, amennyi csak jólesik.
Megara saját kérésére ki lett mesélve a kalandból. Neki köszönjük az eddigi részvételt! /

Azonban hiába szólongatom először halkan, nyugtatóan, aztán emeltebb hangon a tüzes lányt, az egyáltalán semmire nem reagál, olyan, mintha valami megbabonázta volna, csak néz ki mereven a fejéből és szerintem az égvilágon semmit sem lát és semmit sem hall, ami körülötte történik. Remélem nem hirtelen tér majd magához és ijedtében mindent szénné pörköl majd maga körül, mert az felettébb kellemetlen lenne.
De aztán ez a része megoldódni látszik, ahogy lassan elhamvadnak a tüzek a kezén és összerogy, bár ránézésre nem vesztette el az eszméletét, de ártalmatlannak tűnik.
Még egy pár percig figyelem, aztán egy nagy szusszanással és reakcióként egy fájdalmas grimasszal lazítok a feszültségemen, mert egyelőre semmit nem hallok magam körül, ami további támadókra utalna. Azt hiszem itt az ideje, hogy a sérüléseimmel foglalkozzam.
A mancsom már visszaváltozott és a kezemen egy szép hosszú vágás fut végig, felhasítva a tenyeremet egészen a csuklómig és bát kissé gyorsabban regenerálódom, mint egy átlag ember, azért nem ártana bekötni, már csak a fertőzés miatt is és a vállammal is kezdenem kéne valamit.
Mivel az előttem elszenesedett katonától már nem igazán tudok hasznosítani semmit, igyekszem a szaglásomra hagyatkozva megkeresni a többit, mert a lövésekből tudom, hogy kell lennie másnak is itt, ha csak fel nem falta az a valami, ami a lányt is elragadta és amit a halálordításból feltételezhetek. Ezért aztán felettébb óvatos is vagyok, de szerencsémre, most se élő katonába, se élő szörnybe nem botlok, csak a halottakba.
Így aztán gazdagabb leszek egy golyóálló mellénnyel, egy gépfegyverrel, tartalék tárakkal, egy késsel és még az elsősegély felszerelésből fertőtleníteni is tudom a sebeimet bekötés előtt.
Mikor kész vagyok óvatosan megmozgatom a vállam. Rohadtul fáj, de tudom mozgatni, így tudom, hogy fontos ideget, izmot nem ért a lövés szerencsémre.
Ezek után visszatérek a lányhoz és az ő bokasebét is ellátom, aztán azon töprengek, hogy vajon mi tévő legyek? Nem tudom Sam hová lett és mivel fogalmam sincs még merre vagyok, a lány cipelése nem tűnik hosszú távon jó ötletnek. A józan ész azt mondja, hogy hagyjam itt, hiszen a túlélésem múlhat rajta, de ebben az állapotban ez valószínűleg a halálát jelentené.
- M a frászt kezdjek veled, te lány. – fújok egyet morogva.

Sam továbbra is minden történést figyelemmel kísér, ami a hölgyekkel történik. Úgy tűnik, másnak sem szúrt szemet, legalábbis senki sem támad rá rejtekében.
Megara egészen sokkhatás alatt lehet, vagy egyéb tényező befolyásolhatja tudatát, ugyanis nem igazán reagál semmiféle kommunikációs kezdeményezésre. A kezeit övező lángok ugyan ki nem hunynak, mégis valamelyest alábbhagynak. A lány tekintete bamba, kissé üveges. Saját maga elé bámul, miután végzett a fekete ruhás katonával.
Hiába szólongatja bárki, nem szól. Ha nem éri semmiféle impulzus, lassanként térdre rogy. Lángjai kialszanak, arca álmataggá válik, majd félájultan eldől. Továbbra sem reagál, csak néz ki a fejéből.

Sheena végre lazíthat fájó tagjain, ha ösztönei nem is fogják teljesen nyugodni hagyni. Minden esetre kevésbé feszített izmokkal a vérzés is mérséklődik sebein. Ideje volna kezelni sérüléseit, mielőtt továbbcsökkentenék túlélési esélyeit.

Körös körül csend honol immár, a korábbi fegyverropogás és az üvöltések is megszűnnek. Legelőször Samnek tűnik fel, majd a többieknek is, ha figyelnek. A férfi azonban sejtheti, hogy minimum ideiglenesen - talán hosszú távon - visszavonhatták az imént támadó egységet.
Az erdőben összesen hat halott katona, ebből kettő fej nélkül. Kettejük közül egyikük fejét meg is lehet találni a korábban már említett helyen. Ruházatukon, fegyvereiknek, elsősegély készletükön és rádiójukon kívül nincs más felszerelés náluk.

/Mivel a találkozó is ezen a héten lesz, a körváltás ezúttal augusztus 3. vasárnap 14:00. Így azoknak is lesz egy kis ráadás idejük, akik egész szombatjukat szocializálódással töltik./

Mint a legtöbb macskaféle, a bennem lakozó állat ösztönösen menekülne a tűz elől és csak az emberi tudatom az, amelyik megakadályozza, hogy a figyelmem elszakítsam a késes fickótól, hiszen az egyelőre még nem látja azt, amit én.
Ez viszont nem marad így sokáig, hiszen, ahogy a lány egyre közelít hozzá, egyrészt nem teszi ezt hangtalanul, másrészt a hőséget, mely belőle árad még én is érzem már.
Tagadhatatlan, hogy a csajszi mutáns, már csak elég lenne tüzesen izzó szemeibe nézni, nem is kéne hozzá a lángokban el-eltűnő kezeit hozzávenni, melyek a katona minden egyes mozdulatára, mintha önálló életet élnének, úgy élednek fel.
Ez akár jó hír is lehetne, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a lány lát-e engem, vagy felismer, így félő, hogy a egykaptafára vesz a támadóinkkal, mert, hogy valami felcseszte az agyát abban biztos vagyok, amihez csak hozzá kell tenni az előbbi halálordítást, ami az irányából jött.
Meglepő módon a ninja nem rohan el eszét vesztve a látványtól, hanem csak oldalra sasszézik pár lépést, hogy megossza a figyelmét és szemmel tarthassa az újonnan felbukkanó veszélyt.
Ezek szerint látott már ilyet és van benne némi tapasztalata. Ez nem túl biztató, még ha az esélye annak, hogy ezek után élve távozik, szerintem nagy mértékben csökken.
Aztán elköveti mégis azt a hibát, bár talán nem logikátlan a tette, hogy hátat fordít nekem és a másik mutánsra veti magát, hiszen nem kérdéses, hogy most ő jelenti számára a nagyobb fenyegetést.
Tudom, hogy lőhatlan mellény van rajta, de azt is tudom, hogy az nem a vágások ellen lett kitalálva, így egy kés simán átmegy rajta, ahogy a karmaimnak sem jelent akadályt, de nem akarom, hogy elszaladjon, ezért az első csapás a térdhajlatát éri, aztán a következő a gerincét.
Aztán úgy ugrom hátra, mintha gumikötés rántott volna vissza, mert a következő pillanatban a katona a szemem láttára válik szénné, de ami a legfélelmetesebb, hogy ezt szinte hang nélkül, mintha még ordítani sem lett volna ideje. Bár lehet, hogy a hangszálai előbb égtek el, mint, hogy az agya felfogta volna, mi történt.
- Hé csajszi! – kiáltok a lányra feszülő izmokkal, hogy, ha felém jönne azonnal megpattanjak előle. – Én vagyok az, aki lecsapta a kígyódat, emlékszel? – próbálok valami reakciót kicsikarni elborult tekintetéből.

Megara szemei mondhatni, vérben forognak. Egészen biztos benne Sheena is, hogy a vörös - vagy valamiféle józan gondolkodást korlátozó egyéb - köd ott lebeg látómezeje előtt. Lángjai a katona legapróbb mozdulatára is magasabbra csapnak, kézfejei lassan már nem is látszanak a tűz lobogása mögött. Az említett személy minden bizonnyal megérezte a forróságot, lévén azonnal úgy helyezkedik, hogy egyszerre láthassa Sheenat és a hő forrását. Ennek következtében természetesen meg kell osztania figyelmét.
Vélhetően a lángoktól övezett fiatal lányt tekinti nagyobb veszélyforrásnak, ugyanis azonnal felé pördül, hogy egy villámgyors mozdulattal elvágja annak torkát.
Ezzel egy hajszálnyi rést kénytelen engedni védelmén, melyet Sheena alkalmasint kihasználhat. Támadását megszakíthatja a kommandósnak, ám rá kell jönnie, hogy a kevlar miatt közel sem lesz egyszerű szétszaggatnia az illetőt.

Sam hamarosan rájöhet, hogy képessége használata az most valami okból kifolyólag, ami fejfájását és irányvesztését okozza. Magyarázatot egyelőre nem talál erre a jelenségre, de legalább alkalma nyílik megtapasztalni a zavaró körülmények enyhülését, mikor hagyományos módon kezd közlekedni.
Talál több halottat, néhol széthagyott testrészeket és egy nagyobb kiégett területet is az aljnövényzetben. Egészen biztos, hogy nem tábortűz helye, ahogyan az is valószínűtlen, hogy lángszóró hagyta. Már az általa ismert lángvetők égési nyomai alapján.
Követve az állatvilág részéről csendesebb területeket fél percen belül elér egy apró tisztáshoz, ahol már messziről kiszúrja a küzdő feleket. A különös és cseppet sem militáris lány, a harcias nő, és egy talpig feketébe öltözött katonaféle. Egyetlen pillanatra tiszta célpontot nyújt az a bizonyos harmadik személy. A feje legalábbis.

Bárhogy történjék is, ha éltében vagy holtában felé mozdul a fekete ruhás, Megara szénné pörköli. Azután meredten áll lángoktól övezett kezekkel, s a többiek nem lehetnek biztosak benne, hogy felismeri-e őket.
/Kivéve természetesen azt az esetet, ha Megara elsőként ír, és felülbírálja az általam írottakat cselekedetei kapcsán.
Körváltás: július 28. hétfő 19:00/

Az, hogy az őserdő közepén halálos körtáncot járok egy méretes halefot lóbáló ninjaval, biztos nem fog a kedvenc visszaemlékezéseim közé tartozni, már, ha egyszer megélem.
Melegem van, szakad rólam a víz, úgy érzem menten leszakad a karom, de nem mutathatok gyengeséget és nem kalandozhat, lankadhat el a figyelmem, mivel az ellenfelem nem valami kispályás kezdő, akit majd fél kézzel, vagy fél manccsal legyűrök.
Éppen ezért nem is élvezhetné jobban osztatlan figyelmemet minden apró rezdülése és mozdulata, mert nem szeretnék beleszaladni abba a késbe, de még csak egy újabb sérülés sem hiányozna, már így is tekintélyes mennyiségű vért vesztettem, ami ezen a klímán és ilyen higiéniás körülmények között, már felér egy fél halálos ítélettel, még akkor is, ha az én szervezetem némiképp ellenállóbb, mint egy emberé.
Igyekszem megtartani a távolságot egyelőre, ezért mikor ő jobbra lépked én is ezt teszem, mikor balra, akkor azt és ki tudja mikor unta volna meg, de a felhangzó halálsikoly, mely megrezegteti még a faleveleket is és hosszasan elnyújtva adja hírül a fél dzsungelnak, hogy ez az utolsó lélegzete valakinek, megszakítja feszült körforgásunkat egészen az utolsó hörgésig, ami után néma csönd telepszik egy pillanatra a környékre, mielőtt ismét visszazökkenne minden a régi kerékvágásba: csivitelés, neszezés, majombőgés és társai.
Természetesen ellenfelem szóra sem méltat, ahogy számítottam rá, viszont nem is zaklatták fel túlságosan a hallottak, vagy csak még elszántabb lett tőle, legalábbis apróbb mozdulatai, szeme villanása ezt jelezte felém.
Oldalt lép, amire én is mozdulok és ekkor látom meg a lányt, akiről már azt hittem meghalt, oly hirtelen vesztettük nyomát és ez egy őserdőben sosem jelent jót.
Bár, ahogy most kinéz: szinte lángot lövellő tekintete, tűzben játszó ujjai még nekem is elég rémisztőek, pedig láttam már ezt-azt életem során. De ebből azonnal levonom a következtetést is, hogy ő sem ember. És eléggé zaklatottnak tűnik!
Harcias ellenfelem még semmit nem lát az egészből, egyrészt a lány a háta mögül bukkan fel csendesen, másrészt eléggé rám fókuszál.
Csak remélni merem, hogy a csaj emlékszik rám és nem történt vele valami, amitől ez kiesett, és így talán a ninja-ra fáj a foga, mindenesetre úgy igyekszem helyezkedni, hogy a férfi továbbra is engem figyeljen és ne lássa meg ki van mögötte.
- Látom nagyon kemény legény vagy leány vagy mi? Még társad hallhatóan fájdalmas halála sem zökkent ki? – dumálok hozzá, hogy továbbra se halljon semmit, és szemem is rajta tartom, nem nézek a lány felé.

Sheena Lawson carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :

The member 'Sam Stuart Smith' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :

A dobás eredménye

A dolgok igen gyorsan történnek. Fegyver esik a földre, finoman zörögve, majd koppanva egy kiálló gyökéren. Ekkor hasít a levegőbe mindenki számára a vérfagyasztó üvöltés. Embertől származhat, talán férfitól. Már-már sikolyba hajlik, és cseppet sem enyhül hangereje, egészen a végéig.
Sheena szótlan társalkodó partnere úgy reagálja le egyik társa vélhetően ebben a pillanatban, hosszan, lassan bekövetkező halálát, hogy enyhén berogyaszt. Szemei résnyire szűkülnek, késével kezében pedig oldalvást lép egyet.

Megara alaposan megszemlélheti, ahogyan a gyors ütemben szenesedő ruha utat enged a bőrhöz, annak fogytával pedig a húshoz. Sisteregve kúszik széjjel minden, ami kellően nedves, élő szövet.
Pillanatok telnek el csupán, mégis eleinte érzékelhetetlenül rövidnek tűntek, aztán pedig egyenesen perceknek, sőt óráknak.
Mostanra már sisteregve időzik a fűben a vérbe fagyott - bár sokkal inkább tulajdon vérébe sült - kommandós. Megara szemei előtt felváltva játszanak a félelmet harag formájában elűző lángok, hol pedig a pillanat, mielőtt a férfi végleg meghalt, A pillanat, mikor csontot érnek kezei, az artériás vér pedig egészen az áldozat szívéig felforr. Gyűlöletes, fájdalmas halál. Legalább más halála, nem a lányé.

A párducnő, Sheena remekül rálát a bokrok közül elő lépő, tűzben égő szemű Megarára. Szemeiben valóban zsarátnok és lángnyelvek, ujjai pedig izzó pálcák. A fekete ruhás egyelőre nem vette észre, úgy tűnik.

/Körváltás csütörtök, azaz 2014.07.24. 19:00
!Ebben a csapatban mindenkitől kérnék egy kockadobást egy kockával a hozzászólásotok végén./

Az egyenruhás, leginkább akciófigurára hasonlító katona féleség nem úgy tűnt, mint akit meghatnak a szavaim, úgyhogy éreztem, ahogy a bennem eddig is jelenlévő félelem olyan méreteket ölt, amit még eddig sosem éreztem. A belsőmben támadó forróság olyan volt, mintha szinte bármelyik pillanatban kigyulladhatnék. A korábban érzett trópusi hőség már kimondottan langyosnak tűnt, de alig vettem észre.
Ajkaim közül füst tört elő, ahogy a golyó dördült és eltalált, a lövés újra a földre taszított én pedig a karommal a sebesült másikhoz kaptam. Kiáltás helyett csak további füstgomolyag szakadt ki a számból. Ha nem látnám meg a másik fegyverest, akkor letépném a ruhám ujját és valami kötést tákolnék belőle, hogy legalább a vérzést elnyomjam valahol, de erre most gondolni sem tudok. Nem akarom kinyíratni magam, miközben a sebeimet nyalogatom.
Nem tudom eldönteni, hogy az a bűzös dög, most velem van-e, vagy csak sorban dönti le a mozgó pontokat és engem akar desszertnek hagyni, de mindenesetre most talán az életemet köszönhetem neki. Hirtelen valami rokonszenvet kezdtem el érezni irányába, annak ellenére, hogy majdnem letépte a lábamat. Muszáj valakit találnom, aki segíthet. Vajon hol van az a madárijesztő és az az amazon, akiket ébredés után láttam?
A füstben próbálok meghúzódni, bekúszni egy fa mögé, amilyen halkan csak tudok, még lélegezni sem merek, csak amennyi ahhoz szükséges, hogy közben folyamatosan lökhessem ki magamból az újabb adagokat, hogy a sűrű füst eltakarjon a vadászok elől. Mert nem én vagyok az a vad, de úgy látszik, itt engem akarnak legyilkolni.
Ujjaim, amelyeket a sebre szorítok, eláznak a vértől, csak reménykedem, hogy a golyó nem talált el valamilyen artériát, vagy vénát. Talán még rosszabb halál lenne itt kivérezni, mint egy golyó a szívbe.
Ha a fegyveres közelebb ér hozzám, akkor összeszorított fogakkal, mindkét kezem lángba borítva ragadom meg a bokájánál fogva, ahol valószínűleg nem számít rá, és azzal a lábammal rúgok fel, hogy a fegyvert kilökjem a kezéből, amelyik kevésbé fáj. Csak reménykedni tudok, hogy közben nem kapok még egy lövést, de túl sokat nem filózom rajta. Azon sem, hogy milyen lépések következnek ez után, ha a földre tudom kényszeríteni a fegyverest.
Ha nem hallok semmi neszezést a közelemben, megpróbálok felkapaszkodni a fára, ahol talán nagyobb biztonságban érezhetném magam a füstben, hisz ha kitör a spontán lövöldözés, akkor sréhen felfelé nem gyakran lőnek, vagy legalábbis nem kéne, nagyon nem kéne.

Nem tudom, hogy milyen megfontolásból és milyen terv részeként kerültem, vagy jobban mondva, - ha hinni lehet a többiek az enyémhez hasonló helyzetében, - akkor kerültünk ebbe a szituációba és a dzsungel közepére, de feltett szándékomban állt kideríteni, mivel semmi kedvem nem volt anélkül itt hagyni a fogam, hogy legalább azt meg ne tudtam volna, hogy ki áll a háttérben és főleg miért.
Sam-mel való rövid összeismerkedésünk során, örömmel vetem tudomásul, hogy minden rosszban van valami jó is, hiszen tapasztalt katonának és dzsungelharcosnak tűnt, ami jócskán megnövelte volna a kijutásunk lehetőségét, és talán harmadik társunkról is kiderülhetett volna valami hasznos dolog, de őt hamar elvesztettük szem elől, mert a jól induló egymásra találás nem tartott sokáig.
Bár az, ahogy itt tértem magamhoz, már előre vetítette, hogy valószínűleg nem tréfának, vagy szülinapi meglepetésnek szánták, hamar kiderült, hogy nagyon is jól sejtem ezt, hiszen a lövések és az azt követő történések: Sam eltűnése, a véres fej és a ninja-nak beöltözött kommandós, aki szó nélkül szitát akart csinálni belőlem, mind-mind azt mutattál, hogy itt valami igen csak véres dolog folyik és most már nem csak az kell legyen a célom, hogy ügyesen kijussak az őserdőből, hanem, hogy ezt élve megússzam.
Ha nincsenek ember feletti érzékeim és állati ösztöneim, ezen már nem nagyon töprengenék, hiszen így is éppen csak elkerültem a halálos lövést, de komolyan megsebesültem és a bal kezem használhatatlan lett, ami nem csak abból a szempontból hátrány, hogy nehezebben fogok végezni egy felfegyverzett katonával, hanem mert a sebesülés és a vérzés egy ilyen közegben nem növeli az életben maradási esélyeimet.
Most azonban egyelőre a fickót kéne túlélnem! A gyors és hirtelen mozdulatom, na meg, hogy egyáltalán rátámadtam ezek után valószínűleg segített abban, hogy sikerült a földre vinnem, de a nyak feltépését már megakasztotta a közben elővarázsolt túlélő késével, ami egy kisebb karnak is beillett volna. Ráadásul még meg is vágott a mocsok, amire élesen felmorrantam, de ez nem állított volna meg, ha közben nem sikerül egy erőteljes mozdulattal ledobnia magáról.
Persze azonnal állásba pattantam és szembefordultam vele, miközben a csillagokat láttam a vállamba hasító fájdalomtól, az elsődleges sokk hatása már múlóban volt és bennem meg dühöngött az adrenalin.
Legszívesebben átváltoztam volna, de még erőszakkal fogtam vissza magam, hiszen akkor nem gondolkoztam volna ilyen higgadtan, ráadásul egy törött és egy sérült első mancs nem segített volna most.
Annak idején a Szervezetben kemény kiképzést kaptam, így a fickónak keményen meg kell küzdenie ahhoz, hogy kilyukassza a bőrömet. Már, ha fickó! Mivel csak épp a szemét láttam, még ebben sem lehettem biztos, de most ez érdekelt a legkevésbé.
Látszott, hogy tapasztalt késelő, én meg fegyvertelen voltam – leszámítva a jobb kezem karmait, és sebesült.
- Igazán megmondhatnád legalább, hogy mi a jó francért akarsz kinyírni? – lépkedtem macskaléptekkel éppen ellenkezőleg, ahogy ő mozgott, megfeszítve az izmaimat, hogy ugorjak, ha kell, bár nem reménykedtem, hogy válaszolni is fog, de egy próbát megért.
Elgondolásom szerint a jóformán bénán lógó karom felől akar majd támadni, hiszen arra számít, hogy időt veszítek majd, ha fordulnom kell a védekezés miatt. Felkészültem hát és elsősorban a kést tartó karjára figyeltem, abba akartam mélyeszteni karmaimat, hogy elejtse a kést.

Megara ezúttal átérezheti azt a fajta tüzet, melyet az életösztön diktálta adrenalin gyújthat csak egy emberben olyankor, mikor fehéren izzó gyűlölettel gyűrhető le csupán a másként tehetetlenségre kárhoztató félelem. Ez történik ezúttal is, azonban nem akárhogy. A lány biztos lehet benne, hogy most halott lenne - és ha nem fordít az erőviszonyokon, bármelyik pillanatban azzá lehet -, hacsak az a bizonyos szörny nem döntené le lábáról a fegyverest. Így mindössze - próbálná valaki ezzel a szóhasználattal elmagyarázni neki a helyzetet, biztosan megkeserülné - karjába üt lyukat az eltévelyedett lövedék, égető fájdalmat hagyva maga után. Súrolta csupán, nem ment keresztül a húson, mégis mély sebet hagy hátra. Újból vér fröccsen a közelben, majd lövések hallatszanak, az ismét földre került kishölgy pedig újabb fegyverest vesz észre előtte óvakodni. Az illető úgy tűnik, eddig nem szúrta ki.

Sheena gond nélkül földre taszítja támadóját, miután azonban az illető reflexszerűen nyúl másik fegyveréhez, torkát pedig késével sikerül védenie. Ezzel hosszanti sebet ejt a bérgyilkosnő mancsán, és egyelőre sikerül megmenekítenie életét. Csípőjét megdobva löki le magáról a nőt, hogy aztán azonnal talpra pattanjon, és kezdetét vehesse kettejük haláli tánca.
Kését alkarjára szorítva tartja. Méretes darab, melynek pengéjét feketére festették. Többnyire kommandósoknál szokás, hogy a fém fényessége ne árulhassa el a lopakodó harcost. A - vélhetően - férfi igen jól bánhat ezen fegyverével is, magabiztosan vált időnként fogást rajta, ahogy finoman rogyasztva és enyhén görnyedve figyeli ellenfelét.
Teste minden porcikáját takarja öltözéke, még szemei sem látszanak, hála védőszemüvegének.

Sam ahogy lassít, úgy érzi, mintha valamiféle kábulatból térne magához. Azonnal meglát maga előtt egy elejtett gépfegyvert, körülötte pedig rengeteg vért, valamint egy leszakadt kézfejet. Valahogy mintha az irányok is valószerűbbek és jobban behatárolhatóak lennének számára.
Az is bizonyos, hogy immár jól hallja az egyes lövéseket, amik nagyjából a háta mögül hallatszódnak, valamivel messzebbről. Fejét eközben kellemetlen fejfájás gyötri, bár erős összpontosításra percekre biztosan képes megfeledkezni róla. Kiképezték rá, hogy ideig-óráig feledni tudja a fájdalmat.

/Körváltás július 18. péntek 23:00, vagy amikor mindegyikőtök írt./

Az ájulásból való magamhoz térés az a dolog, ami még talán az ébredésnél is rosszabb. Az első érzés a lábamba nyilalló éles fájdalom, ami után megérzem a gyomorforgató szagot. Legszívesebben ki se nyitnám a szemem, de öklendezem a bűztől és a kis vészharangok a fejemben azt súgják, hogy baromi nagy bajban vagyok.
Szemeimet kinyitva egy szörnyeteggel találom szembe magam, aki nagyon úgy tűnik, hogy kóstolgat, és ha hagyom, én leszek a vacsorája, a lábammal kezdte. De hiába mozdulnék, ameddig ilyen közel van hozzám, még a levegőt is visszatartom, hogy ne hányjam el magam. Könnyek szúrják a szememet, de nem fogok sírni, amikor meghalok! Csak pislogás nélkül meredek rá és felkészülök a lehető legrosszabbra. De mégsem következik be.
Amit végignézek magam mellett, egy valószínűleg emberi lény halálát, az tényleg kiveri a biztosítékot. Megérzem az arcomon a meleg vért, hallom a hulla csontjainak a ropogását és a gyomrom összes tartalmát magam mellé öklendezem.
Egészen felszabadító érzés a saját hányásomban csücsülni, vértől áztatva, várva, hogy visszatérjen a szörny és belőlem is kaja legyen, de úgy véltem, hogy jobban tenném, ha minél előbb eltűnnék innen, amerre csak lehet.
Első problémaként jött a lábam, nem tudom, hogy eltört-e, vagy csak kificamodott, de mindenesetre nem könnyítette meg a felállásomat. Csak a közeli fa kiálló gyökerébe tudtam megkapaszkodni és felsegíteni magam. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a pocsék kinézetemet, szakadt harisnyámat, az alatta vérző sebeket, tiszta mocsok ruhámat. Éppen a szoknyámat akartam lehúzni a nyakamból, ahová körülbelül felcsúszott, hogy azért a fenekemet takarja valami, amikor újra mozgást érzékeltem és azonnal odakaptam a fejem.
- Hé, hé, hé! Nyugi! - emeltem fel a kezeimet azonnal a magasba, nem foglalkozva egy pillanatot sem már a ruhámmal. - Megadom magam!
Egy pillanatnyi ideig gondolkodtam, aztán megismételtem az egészet franciául, hátha nem beszél angolul és csak reménykedtem, hogy a kettő közül legalább az egyiket érti, bár a gesztusomnak már elégnek kéne lennie, hogy megértse, nincs értelme leterítenie, akármennyire úgy nézek ki mintha egy éjjeli pillangó hált volna egy madárijesztővel és az ő frigyükből születtem volna.
Még sosem fogtak rám fegyvert, a torkomat szorító érzés, a szemeimet továbbra is szúrták a kitörni készülő könnyek és szinte egész testemben remegtem. Nem is beszélve a sebeimből szivárgó vérről és a halálfélelmemről. Nem is tudnám már megállapítani, hogy a félelem egy nagy tömbben van jelen bennem, vagy minden egyes kis új kínzásomnál kiújul, mint a szénanátha.

Lendületesen, de egyben óvatosan is futok arra, amerről a lövéseket hallottam, hiszen azért nem szerettem volna beleszaladni valami orvvadász csapatba, vagy valami drogbáró leszámolásába, ráadásul ugye azt is homály fedi, hogy miért és miként kerültem ide, ami újabb lehetséges ellenségeket rak a képletbe és azok sem kispályások.
Bár, hogyha ők lettek volna, akkor valószínűleg már nem élnék, így viszont igen csak széles a találgatás köre.
Minden esetre egy pillanatra megtorpanok, miközben a lehetséges variációkon töröm a fejem, amikor arra leszek figyelmes, hogy az előbb szem elől veszített Sam felém rohan, legalábbis a szaga és a növényzetben látható csapás alapján, de mire ez tudatosul bennem, már el is veszítettem, ugyan úgy, ahogy a lányt is.
Egy darabig meghökkenve nézek arrafelé, amerre utoljára érzékeltem, de aztán más valami vonja el a figyelmemet.
Undorodva húzom el az orrom, mikor agyam értékeli az orromba hatoló szagokat, ami már volt szerencsém régebben is megtapasztalni és pár lépés után kiderül, hogy nem is tévedtem, hiszen a véres, leszakított fej látványa magyarázattal is szolgál arra, amit éreztem.
Valószínűleg katona, vagy valamilyen egyenruház lehetett a sisakból ítélve, de azon kívül, hogy fehér emberről van szó, nem sokat lehetett látni belőle, mert az arcát a felismerhetetlenségig összeroncsolta három mély karomnyom, ami még a csontot is átvágta, ahogy a sisakot is, pedig ahhoz azért nem semmi erő kellett. Gőzöm sem volt, hogy milyen állat okozhat vajon ilyen sérülést, de mivel a torzó még nagyon is friss volt, így azonnal bevetettem minden kihegyezett képességemet, mert nem szerettem volna a nyakamba kapni, akármi is támadta meg ezt a szerencsétlent.
Valószínűnek tartottam, hogy talán erre a valamire lövöldözhettek, annak a hangját halhattuk.
Feszült figyelmem és felfokozott állati ösztöneimnek köszönhettem talán, hogy épp időben mozdultam meg ahhoz, hogy a belém csapódó lövedék, ne öljön meg, de sajnos nem voltam elég gyors ahhoz, hogy nem tudjon megsebezni.
A golyó nagy sebességgel hatolt át a bal vállamon, akkorát ütve, hogy hátra és oldalra tántorodtam tőle, de a sokk egyelőre gátolta a fájdalmat, így volt időm arra, hogy reflexből cselekedjek, mikor meghallottam, ahogy fegyver újra csőre töltődik.
Szinte már a levegőben úszva láttam meg a támadómat, aki talán a fej társa lehetett és aki, most gondolkodás nélkül meg akart ölni. Ugrás közben eresztettem ki a karmaimat, megpróbálva deréktájon elkapni és a lendületemmel elsodorni a katonát, hogy aztán ösztönösen nyakra támadva megpróbáljam egy csapással szétszakítani az ütőerét.

The member 'Sam Stuart Smith' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :

The member 'Sam Stuart Smith' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :

The member 'Sam Stuart Smith' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :

Megara nem sokáig élvezheti az ájulás megnyugtató, félelemtől és fájdalomtól mentesítő állapotát. Lába fájdalmára, és egy öblös, bűzös leheletű pofa látványára ébred. Még mielőtt ideje volna felfogni az ujjnyi fogak gerjesztette halálfélelmet, a szörny ugyanis hirtelen szippantással fejezi be szaglászását. A félhomályban még annyi látható a méretes fejen, hogy két szeme résnyire van nyitva csupán, fülei pedig látszólag nincsenek. Orrlyukai hosszan elnyújtottak.
Oldalra pillant, majd egy ugrással leterít valakit. Vélhetően emberre ugrott, ugyanis az illetőnek még akad egy nyögésnyi ideje, mielőtt tucatnyi csontja törne reccsenve darabokra. Néhány vércsepp egészen az ifjú, tüzes lány arcáig elfröccsen. Ez az élmény, karöltve sebének fájdalmával felébreszti annyira életösztönét, hogy az kitisztítsa az eddig pániktól és sokktól zsongó fejét.
A szörnyeteg immáron sehol, mégsincs azonban tökéletes nyugalom. Vagy ha volt is, pillanatok múlva véget ér, ahogy előtoppan egy fegyveres alak. Ruházata vastag lehet, ugyanis feje és csuklója jóval több hőt sugároz teste többi részénél. Minden bizonnyal észrevette az aljnövényzetből feltápászkodó lányt, ugyanis fegyvere felé fordul...

Sam csak úgy suhan a levelek között. Több levelet, kisebb ágat és különböző lágy növényi szárakat félrecsap. Sokszínű és sokféle illatú virág himbálódzik nyomában, ő pedig érezhetik némelyik édeskés illatát, mikor azok virágpora szerteszét hullik csapásai nyomán.
Igen nehéz behatárolni a hangokat, különösen most, hogy erősen megritkult a lövések zaja. Leginkább kis kanyarokkal tarkított felderítő útvonalnak tekinthetjük azt a módot, melyre egy idő után váltani kénytelen. Az igazán különös azonban az, milyen gyorsan mozoghatnak ezek az ismeretlen csapatok. Ilyen sűrűségű erdő esetén legfeljebb néhány kilométerre lehettek, mikor meghallotta őket, azonban most nem látja és nem hallja egyiket sem. Talán itt lesnek rá valahol, megbújva a növények között?
Haladási sebességét nem gátolják igazán a növények, miután nagyjából kiismerte a használandó mozgási stratégiákat. Gyorsulásait és lassuló kitérő manővereit a megfelelő pillanatokban alkalmazva folyamatosan suhan előre bizonytalan helyzetű célpontjai felé...

Sheena az első percekben csupán egyetlen furcsa jelenséget tapasztal. A hirtelen távolodó Sam valószínűleg szembe rohan vele, ugyanis újra látja félrecsapni a leveleket. Nem tudni, miért fordult vissza, de a növényzet felbolydulásán kívül más jelét nem adja jelenléte. Ez is csupán néhány pillanatig észlelhető.
Különösebb azonban a nyitott elejű sisak, melybe kis híján belebotlik. Még időben csapja meg orrát a sisakban található fej véres hússzaga. Egy fehér férfi, kora azonban nem megállapítható, arcát ugyanis három jó arasznyi mély karmolásnyom szabdalta fel. Észreveheti azt is, hogy a karmok számára nem okozott különösebb gondot a sisak hasítása sem, ugyanis annak anyagába is belemartak.
Sajnos a dzsungelben, különösen ebben nincs idő nézelődni. Városokban ez kevésbé edzett ösztön, mégis a bérgyilkosnő esetében a részben állatias ösztönök így is megmentik életét. Maga sem tudja, miért mozdult oldalra, így szíve helyett vállát viszi át a golyó. Bal kezét problémás lesz használnia, ezt már tudhatja. Közben eljut hozzá érzékeinek azon ingercsoportja, mely mozgásra késztette. Léptek, kattanás.
Ahogy hátrapillant, már láthatja is a katonát, aki újból tüzelésre készül...

/A társaság minden tagjától kérnék egy-egy kockadobást is./

Miután letudtuk a bemutatkozást rátérhettünk a fontosabb dolgokra, méghozzá ahhoz, hogy kiderítsük vajon egyáltalán merre lehetünk és vajon mi történt,miért vagyunk itt.
Ahogy Sam beszélni kezd és megerősíti, hogy jól sejtettem, valahol egy Dél-Amerikai dzsungelban vagyunk, majd azt ecseteli, hogy nem is kezeltem rosszul a helyzetet, tovább erősödik bennem a vélemény, hogy a férfinek nem idegen sem a környezet, sem az itteni életmód, amivel túlélhető ez az őserdei látogatás mindenféle alapvető felszerelés és fegyver nélkül.
Az is kiderül, hiszen nem csinál belőle titkot, hogy bizony sok köze van a fegyveres erőkhöz, igaz most mintha múlt időben beszélt volna róluk, de a lényeg a lényeg, otthonosan mozog a túlélésben és a harcokban is egyaránt, ami, ha tényleg velünk van, akkor nagyban elősegítik, hogy életben maradjunk és kijussunk innen. Bár nekem közel sincs ilyen tapasztalatom, azért nekem is tanítottak pár trükköt a kiképzésem alatt, ráadásul párduc alakváltóként sem vagyok elveszve ebben a környezetben.
Már csak az a kérdés, hogy harmadik társunk mire képes és mit tud, bár a kígyóval kapcsolatos viselkedése nem azt mutatja, hogy jártas lenne a dzsungelban.
Mire a barna hajú lányra terelődik a szó és keresni kezdem, hiszen nem löktem rajta akkorát, hogy eddig már ne mászhatott volna elő, rájövök, hogy bizony nem érzékelem őt.
Felemelem a fejem és beleszagolok a levegőbe, mely enyhén pont a feltételezhető irányából fúj, de olyan gyengén érzem, hogy még követni sem tudnám, aztán még ez a gyenge szag is eltűnik.
~ Mi a fene? Olyan, mintha egyszerűen elpárolgott volna. ~
- Egyébként mikor azt mondtam, hogy vizet kerestem, nem kimondottan arra gondoltam, hogy inni akartam, hanem pontosan egy folyót kerestem, hogy azt követve jussak ki innen. Vaktában nekivágni a dzsungelnak tényleg nem lenne szerencsés. – magyarázom én is az előbbi, nem egyértelmű szavaimat.
- Egyébként a lányt azt hiszem nem igen kérdezzük meg semmiről, mert egyáltalán nem érzékelem. Mintha elnyelte volna a föld. – vetem közbe kissé feszülten, mert egyre értetlenebb ez az egész helyzet.
Mivel a fényviszonyok egyre rosszabbak lesznek, várható, hogy hirtelen fog ránk köszönteni az éjszaka és akkor már nem nagyon fogunk sehová menni, ráadásul ahogy hallom elég élénk állatvilággal kell szembenéznünk majd a felélénkülő hangok alapján.
Ekkor hallatszik fel a hangos csörtetés, ami egy elég nagytermetű állattól származhat a hangja alapján, de mire felkapom a fejem, hogy betájoljam merről jön, már meg is szűnik a neszezés, majdnem pontosan olyan hirtelen, mint , ahogy az előbb a lány illata. Ez nem természetes!
Sam-re nézek, hogy ő vajon hallotta-e, de ekkor lövések verik fel a viszonylagos csendet és a gyakorlott katona már ki is adja az ukázt és eltűnik egy fa mögött, ahogy talán pár másodperccel lemaradva én is.
Az biztos, hogy gépfegyverek kattognak valahol a nem is olyan távolban. Mivel ezek többször szólalnak meg, így van rá lehetőségem, hogy betájoljam, de mire ezt elmondhatnám Sam-nak, az már tipikus férfiként viselkedve, magára vállalja a felderítést.
- Ahogy én is! – válaszolok vissza. – Abból az irányból jönnek a hangok. – intek a lövések irányába, majd csatlakozom hozzá, igaz nem túl sokáig, mert aztán egy alkalmas helyen nekiered és, ha nem lenne olyan éles a látásom és a hallásom, már azt sem tudnám merre jár.
~ Szóval te sem csak ember vagy Sam ~ somolyodom el magamban, de én sem vesztegetem az időmet, hiszen lehet, hogy egyedül nehezen birkózik meg több fegyveressel, ezért, bár én nem vagyok olyan, mint a villám, de azért puha léptekkel futásnak eredek.
fegyvert szerezni nem lenne rossz, de elsősorban jó lenne tudni kik a lövöldözők, mire vagy kire lőnek, hátha képbe kerülünk, vagy tudják, hogy hogyan kerültünk ide.