Éjszakai kóborlás az erdőben

Míg Leah a nyársat, addig én a szemem forgatom Gabe sztorijára. Persze értékelem én azt, hogy megpróbál szórakoztatni minket, ezt egy apró mosollyal jutalmazom is, viszont nehogy azt higgye, hogy beparázok egy ilyen mesétől. Bár maga az alapötlet igen jó, simán hozhatnánk egy-két embert rémtúrára.
- Akarod, hogy kinőjjön valami? - villantom tekintetem Nique-re, persze azon mód el is kap a nevetés, és Gabriel is megcáfolja a dolgot. Persze hogy nincsenek mutáns növények, és főképp nem itt az erdőben. Helyette van fini szalonna és kenyér, ami már ehető, szóval óvatosan leügyeskedem a nyársról a szalcsit és a Leah-tól visszazsákmányolt késsel felkatonázom, majd ráérősen, aprókat fuvogatva elfalatozom. ha kell, hát kínálom Gabe-et is, bár előző szavait figyelembe véve az egész rám marad.
- Azért remélem enni hagysz - nyújtom a nyelvem pajkosan kedvesemre, ahogy ő az állandó "kapcsolatunkat" említi, és játékos tüntetéssel el is vonom a kezem, de csak egy pillanatra. Nem mintha attól tartanék, hogy valóbna baj lenne. Csak egyszerűen szeretem érezni a közelségét.
- Nagyon finom a szalonna Leah. Jó ötlet volt- villantok egy hálásl mosolyt barátnőm felé, majd ahogy szedelőzködni kezd aprót bólintok.
- Szalonnára csokit? - fordulok meglepetten Gabe-hez, bár vehetném célzásnak is a dolgot.
- Inkább egy pohár innivalót - teszem hozzá, majd a kést a földbe szúrva ölelem át szabad kezemmel Leah-t.
- Jó éjt - súgom a fülébe, mintegy alátámasztva gyanúját. Kicsiny az esélye, hogy ma a szobánkban alszom.
- Na, hol az a csoki? - pislantok Gabe-re, összerámolva a cuccom, és ha egyetértés jelét látom rajta egy mosollyal búcsúzom a többiektől. Ez az este immár a kettecskéről szól...

//köszönöm a játékot mindenkinek, kontrázhatunk majd máskor is Very Happy

//

Tati and the others

Csendben mosolyogva hallgatom Gabrielt, aki átvette a beszélgetés fonalát. Nem is az a lényeg, hogy halálra rémüljünk, sokkal inkább a társaság, a hangulat, hogy üljünk itt kukán. Forgatom a nyársamat, és csöpögtetek a kenyeremre, úgy tűnik lassan készen van a vacsorám. Sosem értettem azt, aki az ilyesmiben nem vett részt, nem az a lényege, hogy csuda fini vacsorát üssünk össze, inkább az egyedisége. Szeretem a szalonnasütést, mert a barátaimmal csinálhatom, így lassacskán lehúzom a nyársról, óvatosan, hogy ne igazán érjek hozzá, majd Gabriel késével kicsit feldarabolom, hogy jobban kihüljön.
- Ez teljesen jó sztori volt Gabe, köszi. A kampókéz, meg hasonlók mutáns változata, király! – mosolygok a srácra, Nique szavaira csak hümmentek, az ilyen sztoriknak nem az a lényegük, hogy valóságokat legyenek. Ha elhinné őket valaki, akkor állandóan kijárási tilalom lenne, szőke iskolatársunk ezúttal talán objektívebb volt a kelleténél, talán csak Angelát akarta megnyugtatni. Végülis ott is lehet szó jószándékról.
Fújom kicsit a szalonnadarabokat, már éppen jó. A papírtányérommal felállok, és kicsit közelebb húzódom Angelához, hogy Tatiék együtt lehessenek.
- Ízlik? – Bökök a szalonna felé, és én a számba tömöm, majd utána küldök némi kenyérdarabot is. Érzem, hogy a zsír picit kifolyik a számon át, a kézfejemmel törölgetem, a kultúrát sikerült most alaposan mellőzni, majd a szobámban ki kell ebből mosakodnom. Kár, hogy nem jöttek többen, az elején még egészen sokan voltunk, de legalább a távozó xmenek nem hoztak a nyakunkra semmiféle morcos Lensherrt. A fák közötti reccsenésre odakapom a fejem, de semmi extra, mások is mászkálnak itt éjszaka, a birtok végülis védett hely. Ha végeztem a rögtönzött vacsival, akkor felállok, és lesöpröm magamról a morzsákat.
- Köszi szépen, hogy eljöttetek, én nagyon élveztem. Elteszem magam holnapra, elálmosodtam, sziasztok! – Odahajolok Tatihoz, és megölelem, majd reggel biztos látom, esélyes, hogy Gabe-bel tölti az éjszakát. Ingetegetek még mindenkinek, aztán visszaindulok a szobámba.

Az első reakciók hallatán a történetre hamiskásan kezdek vigyorogni a lányokra, és megvonom a vállaim.
-Virgil-nek nevezte el a prof, amíg még cserépben élt. Már a növény, nem ő.
Aztán oldalra fordulok, és megpuszilom Tatjana fejét. Remélem választ kapott arra, miért nem emeltek három méteres falat az erdő köré.
-Ó, hát persze, hogy csak egy buta mese - mondom, és a lányokra kacsintok, aztán fel is nevetek - és nem, nem fog kinőni a földből semmi. Jellemzően inkább szétnyílik alattad, és lezuhansz egy verembe...mármint, ez történne, ha létezne.
Újra megreccsen egy ág, én pedig gyanakodva lesek hátra a sötétbe.
-És még szép, hogy nem hoználak ilyen veszélyes helyre édes...úgy értem, ha megjelenik, el tudunk teleportálni előle, mi ketten, de akkor ugye nem engedhetnélek el egy másodpercre sem, biztos ami biztos.
Na, kíváncsi vagyok, lesz-e, akinek hirtelen gyanús, hogy sosem szakítom meg a testi kontaktust vele, itt az erdőben. Hagyok egy pár perces csendes hatásszünetet, aztán egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás úgy szólalok meg vidáman.
-Na jó, én úgy megkívántam a csokit hirtelen. Gyere édes, hozzunk pár táblával...

Wanna have fun

Gabriel magyarázata eléggé hogy is mondjamra sikerül számomra, még fel is vihognék, hogyha nem lenne éjszaka, nem járnénk tilosban és nem lenne a helyzet olyan, amilyen. viszont mivel a bolygók szerencsés vagy szerencsétlen együttállásáról van szó, így csak hatalmas szemelkerekedések árán tudom türtőztetni magamat.
- Már bocs, de ezt ki hiszi el?
Verem a mellemet szóbelileg, hogy én milyen határozott vagyok és mennyire bátor. ez még mindig jobb, mintha egy pillanatnyi esélyt is adnék annak, hogy elhiggyem azt, amit Gabriel mond. Bátorítón megszorítom Angie kezét, közelebb ülve hozzá.
- Persze, hogy nem fog, Angie! Ez csak egy buta mese, amivel a gyerekeket szokták ijesztegetni, de mi ugye nem vagyunk gyerekek, szóval nem is ijedünk meg, igaz? - nézek azért körbe, megerősítést várba. Hadd ne csak én jártassam a számat.
Amúgy még hihető is lenne a történet, komolyan el is gondolkodnék az igazságtartalmán, ha az előző percekben nem vicceltünk volna el mindent, amit csak lehetett. Az is tény mondjuk, hogyha elkezdenék azon gondolkodni, hogy Gabriel igazat szólt, akkor a frász kerülgetne, szóval mindaz, amit Angienek mondok inkább csak mantra, amolyan önmagam győzködése is.

Mint említettem szeretem a rém történeteket, de amint Gabriel előhozakodik azzal, hogy igazából mi is részei lehetünk egy hasonló történetnek az ütő is megáll bennem. A rémtörténet csupán addig jó míg nem elszel a részese, egyszóval nem fal fel egy szörny, nem gyilkolnak meg vagy a kampós gyilkos messzire elkerül és így nem kerülsz hentesárúnak a boltba.
Gabriel szép lassan belekezd a történetbe, de persze Tati előbbi rávilágítása végett már nem izgulok annyira a hitelessége miatt, persze eddig se voltam benne biztos, hogy igazat akar majd mesélni.
Aztán végül csak belekezd a történetbe és az eleje még olyan valósan is cseng, egy horror történet remek bekezdéseként hat. Ahogy halad a történettel egyre előrébb úgy ül ki a rémület az arcomra. Mindig is szerettem a növényeket, de most valahogy a mellettem lengedező fűszál is rémisztően hat.
Valahogy a képzelőerőm mindig is nagyon jó volt így teljesen magam elé tudtam képzelni az apró növényt majd azt amelyik az erdő mélyén rejtőzik és várja az áldozatát. Meg mindig is úgy gondoltam, hogy Logan azaz a személy akit képtelenség legyőzni és hát nem kevésbé rémiszt meg, hogy Gabriel azt mondta, még Ő is orvoshoz fordult...orvoshoz? Azért ez hihetetlen.
Ahogy befejezi a történetet és azt mondja a tűz körül biztonságban vagyunk, közelebb húzódom a lángokhoz, lehet, hogy most nagyon ijedősnek tűnik, de elhihetik nekem, hogy az is vagyok.
-Gabriel...ugye nem fog semmi kinőni a földből? - Ha már látszik, hogy kiül rám a félelem akkor had nézzenek már gyerekesnek is, ez már ugyan mit számít? Igenis nagyon megijedtem ettől az egésztől, teljesen más, mint min Leah története ami csak a kapzsiság egyik következményét mutatta be. Ez már sokkal inkább olyan volt mint egy mese csak nagyon-nagyon hihető. Ha lenne elég bátorságom, hogy gyáván hazafussak a szobámba megtenném. De azt mondta Gabriel a tűz körül biztonságos, hát akkor ez a tűz ne aludjon ki!

-Minek álmodozni, a valóságban is itt vagy velem. - vágok vissza mosolyogva, és még szorosabban ölelem magamhoz. Aztán forgatom a nyársat. Furcsa, ahhoz képest, hogy az ízét nem szeretem, az illata nem rossz...jó, nem egy Leahféle almatorta, de azért nem rossz. Néha felnézek, ahogy hallom a lányokat hüledezni azon, amit mondtam, és már épp belekezdenék a rémtörténetbe, amikor megint Tati az, aki belekotnyeleskedik a dologba az észérveivel. Egek...
-Peeeersze, ebben a suliban a biztonság az első! Mi van akkor, ah azért nem korlátozták le, mert tudták, hogy nincs olyan fal, ami visszatarthatna minket, és így legalább nem vagyunk kíváncsiak, mi lehet a másik oldalon? Agyafúrtak ám az öregek. Minden esetre, abban igazad van, hogy nem hagynám, hogy bajod essen, de a rém amúgy is a szőkékkel szokta kezdeni, szóval nyugi, simán meg tudunk lépni.
Aztán végignézek a társaságomban lévő aranyfürtös leányzókon, és elnevetem magam.
-Nyugi, lehet csak véletlen. Szóval, a sztori. Gondolom, senkinek sem meglepetés, hogy a professzor főleg az evolúciót szokta tanulmányozni, és amikor épp ráér, még ma is kísérletezget itt az iskolában, az alagsorban. Na, ne gondoljatok rosszra, nem Frankenstein, csak éppen mintákat nézeget egy mikroszkóp alatt, meg ilyesmik. Csupa ártalmatlan dolog...többnyire.
Visszahúzom a nyársat, hogy rácsöpögtessek egy kicsit a kenyérre, addig pedig hatásszünetet tartok.
-Szóval, volt mindig egy elmélete, hogy ez a felgyorsult mutáció, ami ránk jellemző, felbukkanhat elvétve a többi fajban is. Leginkább a növényekre koncentrált, mert...lássuk be, ha létezne repülő krokodil, arról már tudnánk. Tehát, begyűjtött mindenféle gyanús színű növényt. Ragyogó kék liliomokat, zöld szirmú rózsákat, és hasonlókat. Némelyiknek még mintázata is volt, és egyébként, akit érdekel, meg is tudja nézni a kertben.
-Aztán egy nap, egy afrikai küldetésen Hank talált egy furcsa növényt. A furcsa latt azt értem, hogy ránézett, és nem tudta rögtön, miféle szerzet az. Elvileg eleinte egy teljesen normális facsemetének tűnt. Hazahozta, elültette a kertben, locsolgatta, és a proffal együtt ámultak, m8ilyen gyorsan nő. Pár hét alatt az egy centis kis növényből fél méteres lett, és minden ágáról tucatnyi apró zöld inda lógott le, amik megpróbáltak megszorítani mindent, ami közel került hozzájuk, nagyjából mint egy csecsemő, amikor egy ujjat nyújtanak neki. Ezzel még nem lett volna baj, de az indák érintése maró érzést váltott ki a bőrből, és eléggé piros is lett tőle az ember keze, ezért úgy döntöttek, ideje valami biztonságosabb helyre ültetni, mielőtt valaki megsérülne. Le is mentek az ásókért, de amire visszaértek, a növény nyom nélkül eltűnt. A talaj, ahova ültették kicsit puhább pont ugyan, mintha felásták volna, de egyébként mintha a föld nyelte volna el. Na ekkor már lázas keresésbe kezdtek, mi az isten lehet ez.
Újabb csöpögtetés. aztán valamiért megreccsen egy ág mögöttem, én pedig hátrakapom a fejem. Nem színjáték, tényleg megijedek egy picit. Ez van, a sötét erdő...
-Hol is tartottam? Ja igen, szóval egyik növényhatározóban sem találtak hasonlót sem, azonban egy professzor afrikai kalandjait elmesélő könyvben már igen. Ya-te-veo. Az emberevő fa. Még egy kép is volt róla, és teljesen úgy nézett ki, mint az a gaz. A képen viszont épp egy bennszülöttet áldoztak fel neki a helyiek, kinek az indák rátekeredtek minden végtagjára, szóval gondolták ennek már a fele sem tréfa. Minden tudományos lap hülyeségnek kiáltotta ki a beszámolót, ők viszont nem kockáztathattak. Logan-t küldték utána, aki napokra eltűnt, és amikor visszatért, pucért volt, és lerítt róla, hogy a föld alól kaparta ki magát. Úgy tűnt, ezzel vége, ám pár nappal később borzasztó viszketésre panaszkodott, és életében először orvoshoz ment vele. Hank több száz spórát talált a bőre alatt! Ez után felkerekedtek, Erik, a professzor, és Hank, hogy felforgassák az egész erdőt, és írmagját sem hagyják annak a valaminek. Azt mondják, megtalálták mindet, de néha, ha nagyon füleltek, furcsa hangokat ad ki ez az erdő...
Aztán megvonom a vállam.
-Minden esetre, a tűzet nem szereti, szóval amíg senki sem hagyja el ezt a kört, nem lesz gáz, de ha kinőne valami zöld a földből, ne simogassátok meg.

- Nique-vel kell egyetértsek. Ebben a suliban semmiben sem lehetsz biztos. Amíg nem kerültem ide, ki gondolta volna, hogy valaki képes egyik helyről a másikra ugrani egy pillanat alatt. Vagy mások alakját magára ölteni - jegyzem meg és nem vádolok, vagy tényeket szögezek le. Inkább csak poénkodok, ahog yannak egy ilyen társaságban lennie kell.
Gabe visszaszólására viszont egy pillanatra döbbenten pislogok, majd csak vigyorogva nyomom a szabad kezébe a már összecsöpizett kenyeret és veszek magamnak egy újat, hogy most már azt áztassuk a szalonnából kiolvadó zsírral.
- Álmodozz csak édes - kacsintok rá azért, és tekintetem máris a jelenlévőkön fut végig. Bármilyen nehezemre esik is, megpróbálok nem csak vele foglalkozni, hisz nem kettesben vagyunk. AZt meg nem szeretném, ha a barátaim elmaradoznának mellőlem, csak mert én épp szerelmes vagyok. Bár szerencsére úgy tűnik, ez nincs is így, főképp Leah-val nem. Vele valahogy egészen más kapcsolatom alakult ki, szorosabb, mint egy sima barátság. Talán a közös titok, talán valami egészen más. Ki tudja. A lényeg, hogy lett egy húgom, aki egyben a legjobb barátnőm és a szobatársam is. És akire most vidáman visszamosolygok, miközben Gabe veszi át a frászhozási kezdeményezését.
- Ugyan már! - csóválom meg a fejem hitetlenkedve.
- Egyrészt, ha valóban tiltott lenne ide járni, akkor valamivel a profék lekerítették vagy lefedték volna. Másrészt, ha tényleg veszélyes lenne, kézzel-lábbal húztál volna vissza - jelentem ki határozottan, miközben Angie felé kacsintok, nehogy már szegényre a frász jöjjön.
- Harmadszorra meg.. ha tényleg van is itt valami, gondolod egy csapat mutáns bepánikol? - vonom fel a szemöldököm győzedelmesen. Na, ebből miféle rémsztorival vágja ki magát az én kedvesem?

Tati and the others

Egészen jó hangulatba kezdek kerülni, azt hiszem egy kicsit hazataláltam, már nem vagyok az a magányos lány, aki bulikirálynőként voltam, amikor ugyan körberajongtak, de még azt sem tudták, hogy éppen bánatom van. Mosolyogtam mindenkire fogpasztavigyorral, és csak akkor bőgtem, amikor senki nem látott, aztán ismét ment tovább minden. Itt a legapróbb rezdüleseimet is észreveszik, és ez annyira meghat, hogy nem is tudok tovább beszélni. Akkor sem tudnék, ha tovább is lenne a történet. A szalonnámat sütögetem, meglepődve veszem észre, hogy Gabriel ebben nem vesz részt, amit sajnálattal látok. Ha tudtam volna, hogy valakinek nem fog bejönni a program, biztosan mást találtam volna ki. Lelkiismeretfurdalásom van, tudhattam volna, hogy a szalonnát nem mindenki szereti, de remélem, hogy legalább annyira jó kedve van, hogy átvegye tőlem a beszélgetés fonalát, amit nagyon aranyos módon meg is tesz. Nem akarok harmadik lenni a sorban, aki rákérdez, hogy miről van szó, amúgy is nehezen tudnék most megszólalni, könnyek ülnek a szememben, biztosan csak a füst. Inkább most hallgatom a többiek beszélgetését, és hátradőlve elkezdem eszegetni a kenyeret amire a szalonnazsír rácsöpögött. A szalonna még bőven sülhet, amilyen bélpokol vagyok, még az is lehet, hogy majd magában fogom megenni. Cseppet sem ijedek meg a szavaitól, azért jöttünk ki, hogy kicsit ellegyünk, jól érezzük magunkat, kétlem, hogy valóban lenne itt valami veszélyes, de azért csak figyelek. A fülem mögé tűrök egy sötét tincset, és Taticára mosolyogva elmerülök az X-Menek történetében.

Szalonna sütögetés közben hallgatom a jobbnál jobb ötleteket a történet befejezéséhez. Persze mind nevetségesen hangzik, jókat mosolygok rajtuk. Aztán Leah is megszólal.
-Persze, hogy kíváncsian várom. - Mosolyodok el. Hogyne várnám. A rémtörténetek mindig is nagy kedvenceim voltak. Hallgatom ahogy végre folytatni kezdi és látható rajtam a csalódottság, nem mondhatom azt, hogy annyira tetszett mivel nagyobb durranásra számítottam. Egy lottószelvény? Hát ez csupán annyi, hogy túlságosan kapzsik az emberek és egy nagy összegért ölni is képesek. Körbe nézek és remélem van valakinek egy kicsit ijesztőbb sztorija. Legalább egy kicsit.
Miközben várom hátha valaki előrukkol valami horrorral, hallgatom ahogy Nique miket mond a tanárokról, hát igen, meg merném kockáztatni, hogy hallják a legkisebb neszt is. Nem tudhatunk mindent a tanárainkról.
Fél füllel figyelek Gabriel-re is, kár, hogy csak fél füllel. Amit mond kicsit megijeszt. Miről van szó? Miért nem lehet ide jönni? Nem értem. A sejtelmes szavak, mit tudhat a két X-Men? Mi tanyázik itt? Mennyire szeretem mikor rejtélyesen beszél valaki.
-De miről van szó? Mi tanyázik itt? És ha veszélyes akkor miért jöttünk ide? Mármint miért nem akadályoztátok meg? - Nézek felváltva a két X-Menre. Gyanusak nekem. Lehetséges csak megakarnak viccelni minket, mert ha valami veszély lenne itt szerintem Gabriel sem hagyná, hogy Tati csak úgy itt legyen. Leroy se engedné Nique-nak, gondolom. Remélem ez csak valami rossz vicc. Részemről nem szeretném ha igaz lenne, mert ha igen megnyúzom Gabriel-t amiért hagyta, hogy idejöjjünk.

Wanna have fun

- Én egy ilyen suliban nem merném kijelenteni azt, hogy nem hallanak messzire. Ki tudja, hogy melyiknek van olyan hallása, hogy még egy transzilvániai a pók tojását is kineszeli kellemes kis itteni szobájából. – eresztek meg egy újabb sziporkát, ha már az előzőek lelkes közönségre találtak.
- mondjuk ha már tanároknál járunk, csak a szőrmóktól mentsen meg az ég! – jut eszembe kellemes találkozásom Howlett tanár úrral, mely óta nem is vagyok hajlandó egyetlen óráján se részt venni. Valamiért nem is erőlteti nálam ezt senki. Nyilván ő sem akar látni. Túl behatóan ismerkedtünk meg egymás testével. Szó szerint beleéltük egymást a másik helyzetébe. Pfuj!
A történet vége.. hát nos eléggé lelombozó. Nem, mintha trancsírozásra számítottam volna, de ez a lottós marhaság komolyan megingat abban a hitemben, hogy az emberek vajon normálisak-e. Bár van benne csavar, nem azt mondom, csak éppen.. hát olyan sótlan az egész. Azért mosolygok Leahra, mert tetszik, hogy előállt ezzel és így legalább nem unott ücsörgésbe fulladt ez a sütögetés.
Közben a kenyerem más elég kellemes mértékben tocsog a zsírba, így én félreteszem picit azt a szalonnát, s a kenyeret kezdem majszolni. Gabe megjegyzésére kis híján félrenyelek. Gyanakodva nézek a sötétben hol Jethrora, hol a másik velünk jövő „öregre”.
- Hogy mi van? – nyelem le a falatot, s kérdezek aztán, mert teli szájjal nem illik beszélni. Nem mondom, hogy nem jut eszembe, hogy csak szívat, de ezt a kósza gondolatot elnyomja némi para attól, hogy mi van, ha igaza van? Jethro haját ki fogom tépni, ha tényleg van itt az erdőben valami és erről még csak soha nem is mesélt nekem. A dög! Milyen fogadott bátyó az ilyen? Kihagyni a legizgibb mesékből.. Skandallum!

Kicsit furcsán nézek. Nique mint daraboló? Na neeee. Ez még viccnek is rossz, olyan kis ártatlan arca van mint...hát mint itt az összes lánynak. Komolyan, talán még Tati a legelvetemültebb leányzó itt, és ez is főleg a csipkelődéseiben merül ki, szóval nagyon nem aggódom, hogy valamelyik előrántana egy láncfűrészt...amire megint csak az én drágám lenne képes előzetes felkészülés nélkül.
-A tanárok miatt nem kell aggódni. A többség házon kívül van, és ilyen messzire amúgy sem hallanak.
~Egyébként sem az a stílusuk, hogy levadásszanak minket az erdőben. Ha lebuktunk, majd kiderül, amikor visszatértünk a sulihoz.~
-Nem szeretem a szalonnát - súgom vissza Tati-nak, aztán gonoszul elvigyorodom. - De, ha ennyire szeretnéd, tőlem kipróbálhatjuk, anyjuk.
Fura, általában ő szokott zavarba jönni a gondolatától is ezeknek a dolgoknak, most meg...hát öngólt lőtt na. Aztán kezembe kapom a nyársat, és forgatom a húst a tűz fölött, amíg kedvesem nekem dől, és kacag.
-Annyira nem triviális azért...bár tény, hogy eléggé lentről kezdünk. Adott egy rém, akitől biztonságban vagyunk egészen addig, amíg nem nyerünk a lottón - jegyzem meg vidáman, és tovább forgatom a nyársam, és egészen belebambulok a tűzbe. Érdekes, órákig el tudnám nézni, ahogy ég valami.
-Ha már horror...azt tudjátok, miért tiltotta meg a professzor, hogy ebben az erdőben mászkáljunk? - Kérdem könnyedén, aztán Leroy felé nézek.
-Szerinted, jó ötlet, ha elmondjuk nekik? Ó, egyébként fogalmunk sincs, tényleg erre tanyázik-e, nekünk is csak mesélték, a saját szemével viszont csak az alapítók látták...meg talán Bestia.

- Inkább a baltát, a láncfűrész hangos és még idecsődítünk egy rakás tanárt - sóhajtok fel, mintha valóban ez lehetne a legnagyobb bajunk. De közben persze megeresztek egy mosoylt is Nique felé, nehogy azt higgye, nem vicc az egész. Mert van ám itt humorérzéke azt hiszem mindenkinek. Ahogy mindenkinek van lassan szalonnája is, kivéve Gabrielt, ám kérdő szemöldökfelvonásom hamar letudom egy vállrándítással. Ha nem akar sütögetni, nem akar, a alényeg, hogy itt van velem, velünk.
- Korán nézel háziasszonykának. Én főzzek rád is? - kérdem suttogva, majd újfent csak elmosolyodom és inkább Leah történetére fordítom a figyelmem. No meg a belökött ötletekre.
- Rózsaszín nyuszi - kacagok fel, majdnem a szalonnám is belepottyantom a tűzbe, így a nyársat inkább átnyomom Gabe kezébe, míg én a történetet élvezem, no meg a mellékelt szórakoztatást. A kenyér persze nálam, bár legalább a kezem megcserélem, hogy ne kelljen rajtam keresztül csepegtetnie.
- Hát ez tényleg triviális lett - ingatom a fejem vigyorogva a végszóra. Az ember valami mást várt, valami különlegesebbet, nem ennyire egyértelműt. bár talán nem is volt olyan egyértelmű, hisz egyikünkben sem merült fel. Bár azt hiszem, az igazi bűnügyek akkor olyan ravaszak, ha nagyon egyszerűek. Mert arra senki nem gondol, mindenki túlbonyolít. Ahogy tettük mi is most.
Aztán csak várok, ki kezdi a következő kört. Én nem vagyok jó mesélő, bár kétségtelen kattogtatom rajta az agyam, mivel vehetném ki a részem a szórakoztatásból.
Talán majd ha már mind beleéltük magunkat némi horrorba...

Tati and the others

Magam sem tudom hogyan, de valahogy a szalonna mellé megkapom a kést is, hogy szeleteljek, aztán Tati még a nyársakat is elkezdi adogatni? Hééé, rám marad minden? Vagy csak a kavarodásban észre sem vettem, hogy már mindenki a saját kajáját csinálja? Így vagy úgy, szerzek egy közepesebb szalonnadarabot, és felhúzigálom a saját nyársamra, ellenőrzöm, hogy megfelelően ül-e rajta, nem fog lesni, ezaz! Amíg másokat nem zavar, hogy viszem a társalgást, addig én sem zavartatom magam, az Aaronnal való visszafogottságom most sehol nincsen, a barátaim közelében mindig egy fokkal nyitottabb vagyok, mint a tortarendelés esetén is, ami valahogy rám maradt, de sebaj, Tati mégis az én legjobb barátnőm. Leülök valahova középre, hogy jól lássak mindenkit. Szerencse, hogy már kissé hűvösebb van, a nyári kánikulában szalonnát sütni nem lenne túl vicces. A nyársomon csüngő szalonnát én is a tűz fölé tartom, másik kezemben egy nagy szelet kenyér, hogy legyen mire csöpögtetni, aztán Angie-re villantom kedves mosolyom.
- Kiváncsian várod drágám? Hát ahogyan alakítjuk, ebben neked is nagy szereped van. – Kacsintok oda, aztán Nique viccein nevetgélek, igazán vicces lány, de nem baj, kell is az, hogy az este vidámságba torkoljon búskomorság helyett. Kapok pár tippet a sztorival kapcsolatban, de csak vigyorgok rajtuk, Nique ismét benyög valami halálosat, ami már tényleg nevetnem kell, még a szalonnám is majdnem lángra kap.
- Egész jó tippek, de nem. Triviálisabb. Szóval bandukolnak fel az erdei házba, oda is érnek, lecuccolnak, és unalmukban tévéznek. Éppen bemondják a lottószámokat, és kiderül, a szegény srác valami brutál gazdag lett, telitalálata van, viszont a gazdag testvérpár éppen a csőd szélén. A lány először megpróbálja elcsábítani, de a srác visszautasítja, ekkor a lány egész egyszerűen leüti, majd eltemetiés elveszi a lottószelvényt. Ámde... Amikor váltaná be, akkor kiderül, hogy a csóró srác megviccelte őket, mert amúgy éjfélkor sorsolnak mindig, ő bement a lottózóba, meghallgatta a számokat, és direkt feladott egy kamuszelvényt, ami már amúgy is érvénytelen volt, csak hogy lássa a csaj arcát, és persze bekamerázta a házat, és miután ő eltűnt, a rendőrök keresték a túraútvonalon, megtalálták a házat, és a kamerát, amibe még bele is mondta, hogy mit tervez poénból. Szóval a csajon kattan a bilincs. Ennyi. – Vigyorogva csepegtetek a kenyérre, mert már kezd kicsit kisülni belőle a zsír, hamarosan falatozhatok. Most már kissé elnémulok a monológ után, hagyok másoknak is témafelvetést.

Wanna have fun

Leah megjegyzésétől köpni-nyelni nem tudok. Elkerekedett szemeimet szerintem még a vak is kiszúrná, nem hogy egy társaság a holdfényben.
- mi az, hogy daraboló? – hebegem, majd megtalálva a humorérzékemet, megpróbálkozom egy vérszegény viccel is. - Bocs mindenkitől, de a láncfűrészemet otthon fejeltettem. Ma nem tudok senkit széttrancsírozni, de ha szóltok, akkor majd legközelebb elhozom.
Nem merek körbenézni, mert érzem én is, hogy ez a humor elég mélyen repült, ha repült egyáltalán. Inkább megsemmisültem rogyok le a tűz mellé, Angie közelébe, s Sylviet is húzom magam után. Róluk legalább úgy hiszem, hogy nem tartanak.. minek is, Daraboló! Bakker, ez azért fájt. Ennyire szörnyen csak nem nézhetek ki, illetve ilyen rosszul csak nem érthetem a poénokat.
Az elkezdett történet rángat vissza masszív önsajnálatomból, valamint az, hogy meg tudok kaparintani egy nyársat. Rányomkorászok egy kisebb szalonnát – én csak a sült bőrét szeretem meg a kenyeret a zsírral, szóval bajban leszek, de sebaj, majd megetetem az én adagomat is Sylvievel, s ha ő meg nem szereti a bőrt, akkor azt elkunyizom – és míg hol a tűz fölé tartom, hol a kenyérre csepegtetem belőle a zsírt, figyelem ezt a városi legendát.
- ..rózsaszín nyúllá változtatta a lányt. Az annyira elszégyellte magát szörnyű új külsejétől, hogy bánatában a vízbe ugrott, s abban feloldódott, mint egy fürdőgolyó. Azóta rózsaszín a tó vize is. – adok elő valami őshülyeséget én is, hogyha ilyenről van szó, nem kell érte a szomszédba mennem. Angiere vigyorgok.
- Tyű, de türelmetlen itt valaki! – bököm oldalba, de mélységesen egyet tudok érteni vele. Engem is érdekel a történet vége, így várakozón tekintek Leahra, amolyan „na, mondd már!” szemeket meresztve felé.

Még csendben tartunk a célunk felé amiről őszintén fogalmam sincs merre van. Nekem épp elég ha a többiekkel tarthatok. Hallgatom a körülöttem beszélgetők hangját és nevetését. Magányomat azonban Leah zavarja meg aminek külön örülök. Igen keveset beszéltünk egymással, de ettől függetlenül egy nagyon szimpatikus lánynak ítéltem meg.
Egy pillanatra előrenézek és úgy szólalok meg.
-Velem nem sok minden van, éppen kíváncsian várom, hogy hogy alakul a mai este. - Mondom és közben felé fordulok és hát először meglepődöm,d e utána elnevetem magam. Azért nem minden napi dolog ha az ember saját magával találja szembe magát. Az biztos, hogy Leah jól meglepett.
-Tényleg alig beszéltünk még, de ez bepótolható dolog. - Kacsintok rá. - Ugyan, nekem tetszett a kis bemutatód. - Legalább dobott a hangulatomon egy fokkal, bár azért már most is elég jól érzem magam.
Szép lassan megérkezünk és tábort ütünk. Miután a tűz is készen áll Gabriel szépen elkészül a nyársakkal is a frissen szerzett késével. Én is kapok egyet amire rögtön szalonnát is szúrok. Közben pedig hallgatom Leah rémtörténetét vagy városi legendáját. Egy-két komikus folytatás után már kíváncsivá tesz a történet valós vége.
-Őszintén, engem érdekelne a vége, Leah mond el légysziiiiii! - Hát ennyi, én nem vagyok valami türelmes, nem tudom megvárni míg valaki elmeséli a végét vagy kitalál valamit, engem most érdekel a vége. Aztán végül elnevetem magam. Oké, nem csak a képességemen kell csiszolnom hanem a türelmetlenségemen is.

Megvonom a vállam, és magam kezdek akkor nyársakat hegyezni, meglepő, mondhatni ijesztő hatékonysággal. Na igen, egy éles késsel sokkal könnyebb, mint egy darab kővel, és a kezem sem kezdi ki egyáltalán. Milyen furcsa érzés.
-Ó, igen, ez ismerős - mondom sejtelmes hangon, a harmadik nyárs kihegyezése közben, s a gyér fény, meg a penge villogása kellemesen pszichopata effektet kölcsönöz az arcomnak.
-Csak arra nem számított a hiú lány, hogy a fiú nem volt vele egészen őszinte. Volt egy szörnyű titka, amit az egész világ elől rejtegetett. Közénk tartozott, és ahogy az életéért küzdött, a képessége aktiválódott és...
És ezzel elkészül az utolsó nyárs is. Egyel kevesebbet csináltam, mint ahányan vagyunk, mert nem vagyok oda a szalonnáért, és jó lesz nekünk egy bot Tatival közösen is, úgyhogy mellé telepszem a tűz mellett, és segítek neki tartani a nyársát.
-Ja...fogalmam sincs, hogy van tovább. Valaki?
Aztán csak remélem, nem valami igazi városi legendáról van szó, azokat ugyanis rég nem figyelem, mióta igazi legendákkal járok suliba. Komolyan, utoljára valami hüllőről hallottam, amit lehúztak a WC-n, és a csatornában nagyra nőtt, és ninja lett belőle aztán...hmm, ha jobban belegondolok ez egy képregényben volt. Akkor a városi legenda a krokodillal lett volna? Na mindegy,a lényeg, hogy nem nagyon ismerem őket.

Lassanként tényleg igazi tábortüzes bulit csapunk. Leroy gondoskodott a tűzről, a fa is piciny halomba áll. Leah csomagolja a szalonnát, Gabe pedig elugrik bevásárolni. Bár vicces, hogy a mi környezetünkben ez a szókép nem egészen úgy értelmezhető, mint egy sima társaságnál.
- Rád bízom, légy férfi - nevetek kedvesemre, ahogy felém nyújtja a bicskát, ugyanakkor én meg a kezébe nyomok előbb egy, majd ha azt kihegyezte, még szép sorban néhány nyársnak valót, miközben ártatlanul pislogok. Ha már kést hozott nyárs helyett, hát dolgozzon. És még mindig jobb, ha ő bajlódik vele, mint ha én nyesszintem le valamelyik ujjam.
Aztán az elkészült nyársakból adok Leahnak, első körben, végül is nál a akaja. Majd jön Angie és végül kettőre szúrok fel szalonnát magunknak. És amint Gabe továbbadta a kést átadom a nyársat neki, meg veszem kenyeret is. Egyik kezemben a kenyér, másikkal a tűz fölé tartom a saját adagom és csak reménykedem, hogy csöpögtetésnél nem égetem össze magam. Bár eddig sose jártam így.
A punnyadás elkerüléséről pedig ismét drága barátnőm gondoskodik, elsőre még a szalonnám is elfelejtem "forgatni", annyira kíváncsivá tesz, miféle városi legendára gondol. Nekem az ilyenek kimaradtak, bár az utolsó évekbne már el-eljárogattam néha az osztálytársaimmal, de azért ilyen "kilógós" buliban nem igazán voltam.
- A csaj belefojtotta a vízbe. A női hiúság ölni tud - vetem fel elsőként vigyorogva, miközben óvatosan a keyneremre pettyegtetek néhmi zsiradékot. Valószínűleg nem így történt, de attól még egy beszólásnak jó.

Tati and the others

Amikor időnként észreveszem, hogy Tati és Gabriel intim pillantásokat vetnek egymásra, előresietek, tényleg nem akarok zavarni, felvállalom a túravezetői szerepet, csak pajkosan vigyorogok vissza barátnőmre, hát persze, hogy nem sértődtem meg, és a srác kinevetése sem marad el, amikor nem merül fel a gyufa. Csipőre vágott kezekkel nézelődök az egyik elágazásnál, merre is kéne menni, ahol megfelelő tisztást találhatunk, el is férhetünk, de nem lennénk annyira szem előtt. Angela mellé sorolok be, hiszen Leroy és Nique is egymást jól megértő párosként mutat, legalább a drága szobatársunkat nem szándékozom egyedül hagyni.
- S mi a helyzet veled Angie? Még alig beszéltünk. – Veszem fel gyorsan a lány alakját, hogy kicsit jobb kedvre derítsem azzal, hogy a tükörképével fel szembenéznie, ám a dolog csupán pár pillanatig tart, utána visszaállok a Leah kinézetre.
- Bocsi-bocsi, lányoknál nem tudom kihagyni. Fiúkra ez nem működik, nem tudok bizonyos dolgokat megnöveszteni. – Kacsintok a közelben menetelő Leroy-ra. Kis társaságunk gyorsan összerakja a tűzifának valót, még köveket is találunk hogy körberakjuk, én pedig leülök a földre, a fenekem alá tolom az üres táskát, hogy meg ne fázzak, majd elkezdem az újságpapírból kicsomagolni a szalonnát. Éppen ekkor érkezik vissza a teleportáló, de elhárítom a mozdulatot.
- Dominique szerintem gyakorlottabb daraboló, mint én. – Vetek egy vidor pillantást a lánykára, belőle jobban ki lehetne nézni, hogy szociopata sorozatgyilkos. Csak várok a soromra, hogy kapjak egy nyársat, s egy szalonnadarabot, meg a kenyeret, aztán közelebb ülök a tűzhöz, és a rémtörténeteken agyalok. Eszembe jut valami.
- Nem annyira rémtörténet, de ismeritek azt a városi legendát, hogy túrázni indul pár srác, köztük két gazdag tesó, meg egy régi csóró haverjuk? A csóró srácot nagyon rühelli a testvérpár lány tagja, talán mert a srác nem fogékony a bájaira, és egész úton megy az adok-kapok, mígnem...? Na hogyan folytatnátok? – Kérdezem átszellemült arccal, aztán a parázs fölé kezdem el tartani a nyársat a szalonnával.

//Uh, bocsi, én meg nem vettem észre, hogy mindenki írt, most majd figyelni fogok!//

Örülök neki, hogy azért akadtak segítő kezek, és elég ág összegyűlt ahhoz, hogy tudjunk sütni. Amíg mi odahordtuk az ágakat, addig a kövek is körbekerültek a tűzrakóhely körül. Nique kis trükkje, ahogy "mentesülni" akart a munka alól nagyon tetszett. Az aranyos kislánynak még megsimogatom a kobakját, mielőtt eltűnne a semmibe. Valahogy nekem is jobban bejön a rémsztorizás, mint az erdőtűz, bár én is inkább csak hallgatni szeretem őket, mint mesélni. Nem vagyok túl jó előadó, nem ijedek meg a sztoriktól, viszont én sem tudnék megijeszteni senkit sem az előadásommal. Közben Gabriel eltűnt, aztán a következő pillanatban már ott volt, egy nem kis késsel, hogy lehessen nyársat faragni. Elmegyek én is kotrok egy ágat, amit megfelelő méretű, és beállok a "sorba", megvárom, amíg hozzám kerül a kés, és én is megfaragom a botot, hogy kellően hegyes legyen ahhoz, hogy át lehessen vele szúrni egy szalonnát.

//Bocsi, hogy ennyire belassultam, Sad

igyekszem ezután gyorsabb lenni. Smile

//

Miután hoztam pár darab gallyat, nem volt nagy erőfeszítés, hozzájuk sem kellett érnem, fogtam magam és helyet foglaltam a fűben. A táskámat magamhoz szorítva néztem a lángokat és közben eszembe jutott az amit mikor kicsi voltam anya mondott, "ha sokáig nézed a tüzet este be fogsz pisilni" erre elnevettem magam. De az elővigyázatosság kedvéért nem néztem folyamatosan a tüzet. Inkább a többieket figyeltem és megpróbáltam azoknak a nevét is memorizálni akiket most látok először. Mikor Gabriel visszatér egy kisebb munícióval csak elmosolyodom, tőle ez azt hiszem megszokott dolog, én már meg sem lepődöm rajta.
A rémtörténetekre fel csillan a szemem, mindig is szerettem hallgatni őket, elmondani nem tudtam hitelesen, hogy meg is ijedjenek tőle, de hallgatni nagyon szeretem.
Az erdőtűz viszont megnevetett, hát csak nem fogjuk felgyújtani a környéket...csak nem.
-A rémtörténetekre szavaznék. - Az erdőtűz is jól hangzik, de ha választani kellene maradok a rémmeséknél.
Most már, hogy van amivel faragni is lehet, lehetséges, hogy nem szénné égett szalonnát eszünk majd hanem sült szalonnát. Jó kilátások.

-Biztos, hogy ez nem képesség? Hirtelen nagyon zavarba ejtő vízióim lettek... - súgom vissza, nem kevésbé pajkosan, és adok neki még egy utolsó gyors puszit, de most már aztán leállítom magunkat, mielőtt már megint szobára küldene minket valaki. Legalább a tábortűzig jussunk el...
-Ja, nincs miért aggódnod, ezeken a bátorságpróbákon nem történik soha semmi...amit nem a többi diák művel egymással.
Gyanakodva nézek végig a lányokon, és megvonom a vállam.
-Tudod mit...kicsit azért megértem, ha aggódsz.
Aztána "férfiak" kirohanásra megforgatom a szemeim, és inkább nem magyarázom meg, hogy ha Jethro csinálja, látványosabb. Egyébként is, minek gyufázzunk, ha ez egy X-men túra nem? Na mindegy, a kenyér említésére tisztelgek Leah felé, és köddé válok, majd nem is láthatnak pár percig.
~Lássuk csak...kenyér...mályvacukor...hopp, és az is kell!!!~
Csillogó szemekkel nézek egy tárgyra az egyik polcon, és tudom, hogy képtelen leszek ott hagyni.

-Ez jó lesz? - Kérdem visszatérésem után, és a nyelével Tati felé nyújtom a bazi nagy túlélőkést, amit most vettem a boltban. Aztán persze, ha nincs kedve neki hegyezni, nagyon szívesen átvállalom a dolgot. Mondjuk, ennyi erővel hozhattam volna nyársakat is...de ez mégis csak poénabb így.
-Szóval, rémtörténeteket is meséljünk, vagy egyenlőre elég lesz, ha túléljük az erődtüzet?

- Nem kell nekem ahhoz semmilyen képesség, elég neked a tudat, hogy a lesnél várlak - súgom pajkosan Gabrielnek, hagyva, hogy végiggondolja a ki nem mondottakat. Aztán befejezem, egyenlőre elég ennyi a páros élvezetekből, nem szeretném, ha atöbbiek úgy éreznék, egy szappanopera mellékszereplői. Inkább nyelvet öltök Leah-ra a viszonzott csipkelődés hallatán. Persze nincs sértődés, a nyelvnyújtás is incselkedés. Elég közel kerültünk egymáshoz ahhoz, hogy jogunk lehessen a másik piszkálására, melyet, mint azt mindketten tudjuk, csak is a szeretet motivál.
- Nem kell félni - kacsintok hátra Nique-nek, bár azt hiszem, vigyorom nem túl bíztató. De hát nah.. szórakozni jöttünk, vagy nem?
- Elugrassz a boltba, de a gyufa már eszedbe se jut. Férfiak.. - sóhajtok fel Gabe szavaira, és Leah felé pislogok, mintha ő értené minden kínom. Mire is mennének nélkülünk a pasik?
Közben barátnőm megálljt parancsol, kiválasztva a megfelelő helyet, és míg páran Jethro vezetésével fagyűjtésre indulnak, én pár követ kutatok fel, hogy meglegyen a tűzrakó hely. Nem szeretném azért az egész erdőt lángba borítani. Mindeközben persze Nique "trükkje" se kerüli el a figyelmem, kíváncsian vonom fel a szemöldököm a kislány megjelenésére, majd egy vállvonássla nyugtázom. Tehát ő is valami megidéző, legalább is annak tudom be. Talán majd a tábortűz körül mindannyian bevalljuk a titkunk.
A tábortűz körül, amit Jethro hamarosan fel is éleszt, meleg narancsfénnyel vonva be a közelben állók alakját. Szeretem az ilyen esti kirándulásokat, olyan különös a hangulata, főképp, ha jó a társaság. Márpedig ez annak ígérkezik.
- Jó kérdés - bólintok a nyárs felvetésekor. A tűzrakás körüli ágakból kiturkálok néhány közepesen vastagat, majd kérdőn pislantok körbe a társaságon.
- Egy bicska valakinél? Vagy legalább egy élesebb olló? - kérdem vigyorogva. Úgy érzem, ma aztán semmi sem tud lelombozni, netalán lelohasztani a vigyorom.

Wanna have fun

- Hát, tudod Jethro, segítenék én.. - kezdek bele kissé szemtelenül, majd előkapok a múltamból egy olyan három éves, fürtös, cuki Nique-ént, akitől biztos minden érző szív meg tudna dobbanni. hiába, gyereknek még oldhatatlanul helyes voltam és lehengerlő. Gyermeki énem ártatlan pillogással tárja szét karjait, s az én hangomon ugyan, de általam megjátszott selypegéssel szólal meg Jethro előtt. - ..de nem bíjok el edetlen cem fát szem!
Részemről ennyi volt az incselkedés, megindulok azért a tüzifáért, hogy ne érje szó a ház elejét és a kislányt is eltüntetem. Nem kellett volna előszedjem, de kicsit zavart, hogy itt mindenki menőzött a képességeivel, s az enyémből nem volt mit előadni. Kerestem hát rá alkalmat, hogy megtegyem. De ennyi elég volt a pojácaságból, ideje, hogy hasznossá tegyem magamat.
- Ha te mondod! - mosolygok Leahra, s valamiért el is hiszem neki, hogy nem lesz gond. Mondjuk azért nem lesz kevésbé kínos a helyzet, lévén nem szoktam én ilyen parakirálynő lenni, meg általában képességekre sem féltékenykedem soha. Nevetséges, hogy mennyire meg tudja változtatni az embert egy ilyen éjszakai kis kiruccanás, főképpen, hogyha még soha nem csinált hasonlót.
- ÉS ha nem vagyok indiszkrét, mire fogjuk felszúrni a szalonnákat? - veszem elő a praktikus oldalam, s a kérdést követőn a kuk sötétben körbe is igyekszem pillantani valami arra alkalmas, bicskával kihegyezendő, vékonyka ág után. csak van itt valami istenverte bokor, amiről lehet letörni. Vagy netán valakinek bothegyező képesség? Na jó, ezt azért nem kérdezem meg hangosan. Csak állok, s várom a válaszomat a kérdésre. Nem mellékes ugyanis, hogy a szalonnánk csak úgy kokszolódni fog, mert bevágjuk a tűzbe, vagy tényleg annak rendje és módja szerint sütögetünk..

Tati and the others

Bólogatok, nem fejezem ki szavakkal is, hogy mennyire igaza van Tatinak. Valahol le akarom rázni egykori béklyóimat, de nem is akarok teljesen egy másik személyiséget felvenni, valahol a kettő között van az igazság. Ezért is jó, hogy most új barátaim lettek, akiknek a keze alatt formálódhatok, nem pedig Leah utolsó szavaihoz ragaszkodva éljek kettőnk helyett is teljes életet. Az nem teljes élet, hogy mindkettőnk személyiségét megpróbálom magamban összegyúrni. Sokkal inkább az, hogy ha Tatival hülyülünk, vagy mittudomén párnacsatázunk, az ilyen éjszakai túrák, és ha nagyon ide akarom sorolni, talán még Aaron is.
-De-de-de... ha az agyam elhiszi, hogy ilyen nádszál vagy, ha az ölembe ülsz is... úgyis csak annyit érzek, nem a mázsáidat... – Hadarok, és nevetek egyszerre. Különben meg mit csesztet, bélpokol vagyok és kész, azért hoztam szalonnát, hogy legyen is valami témája a mai kis bulinak, ne csak úgy lödörögjünk sírokat keresgélve. Különben meg nem haragszom rá, megszokott dolog, hogy húzzuk egymás agyát, vagy ahogy Niqué mondaná, szívjuk egymás vérét. Így csak beleépülök a kettősükbe, azaz a szélre húzódva megfogom Tati felém nyújtott kezét, aztán megindulunk.
- Semmi baj nem lesz Dominique... – Rázom meg hollószín tincseimet. Itt van velünk egy illuzionista, akinek a vízióin még Xavier sem lát át. Ha felénk rak egy bűvészkupolát, akkor mindenki csak annyit fog észlelni, hogy egy tök átlagos erdei tisztást lát, ahol az égvilágon senki nincsen. Legalábbis én így képzelem a szitut, de majd Tati kijavít. Gabriel szavaira majd bólogatok, és odatátogom neki: Kenyeret elfelejtettem hozni... Még megyünk egy jó tíz percet a sűrű felé, amikor már elfogadhatónak tartom a környéket.
- Itt jó srácok? – Engedem el Tati ujjait, és összeomlok törökülésbe, hogy megvizsgáljam, elég lesz-e a szalonna. Igen, annyit hoztam, amennyi egy orosz seregnek is biztosan jó lehetne, viszont nyársaink még nincsenek. Meg köveket kéne szerválni, hogy a tűzgyújtás ne menjen az erdő kárára. Na majd a többiek.

Teljesen izgulok, még ilyenben tényleg nem volt részem és nagyon élvezem, hogy csak úgy kilógtunk, szabályt szegünk. Az meg külön a vicc része, hogy két X-men is velünk tart. Az egyikük persze mindenképp benne lett volna, és nem mondok el titkot, ha elárulom, hogy Ő Gabriel. Tatival általában együtt követnek el szabályszegést. Leroy-on kicsit meglepődtem, de nagyon örülök neki, hogy Ő is benne van ebben a kis mókában.
Gabriel kijelentésén elnevetem magam. Nos igen, ha felelősségteljes felnőttet keresek akkor természetesen nem fogok hozzá fordulni. De ha egy olyan embert keresünk aki tartja a száját sőt részt is vesz a balhékban akkor jó személyhez kopogunk. Ő már csak ilyen, szerintem pont ezért kedveljük.
-Egyelőre tényleg nem ismerek ilyen személyt, de ha összefutnék vele majd bemutatom neked. - Természetesen akik ma köztünk vannak azok aligha veszik komolyan a szabályokat. Azt hiszem X-menek nélkül ez az egész nem is lenne annyira jó.
-Tűzrakás terén nem jeleskedem, de tűzifát könnyen szerzek. - Ezzel egy pár nem túl méretes ág landol Leroy mellett, Ő most az önkéntes tűzrakónk. Mikor sikerül lángra lobbantania a fát leülök a tűz mellé és a kicsit hideg kezeimet közelebb rakom hozzá. Miközben a lángok táncát nézem megbűvölve, elgondolkodom azon, hogy amióta itt vagyok nem nagyon kerestem más emberek társaságát. A szobatársaim és persze Gabriel akikhez közelebb állok ismeretség terén a többik közül van olyan is akit még nem is láttam, lehet elkellene kezdenem ismerkedni? Lehet.

Tárgy: Re: Éjszakai kóborlás az erdőben

» Éjszakai kimaradás
» Simon & Ria - Éjszakai affér