NY, Brooklyn, Gold St - Apple Lara James' bérlakása

Látogatóban...

Nem tudom, hogy mi lenne a jó válasz, ezért marad egy szolid és kellően visszafogott mosoly csupán. Igazából tényleg nem érdekel a megismerkedésük, vagyis... ez olyan érdekel is, meg nem is, mert tudom, hogy nem akarom hallani, de tudni talán rosszabb. Fene tudja, mára már így is épp elég kellemetlenséggel néztem szembe, nem hiszem, hogy még sokkal többre lenne szükségem. Nem azt mondom, hogy Lari olyan nagyon rossz ember, csak kissé - nagyon - eltér tőlem a stílusa, az életvitele és úgy a mindenhez való hozzáállása. Nem hiszem, hogy valaha is a legjobb barátok leszünk, maximum igyekszem elfogadni a tényt, hogy Liam számára ilyen sokat jelent és nekem is fontos kell, hogy legyen, ha egyszer neki is köszönhető, hogy megtaláltam a számomra legfontosabb személyt, hiszen ha nem kanalazza fel a földről, amikor kell, ki tudja, hogy mik történtek volna vele.
- Annyira azért csak nem lehetett rémes. - újabb óvatos mosoly, bár Liam szavaiból is úgy fest, hogy tényleg rendkívül kellemetlen lehetett. Igazából még nem sok rémesen rossz kaját ettem, anya jól főzött, a kutatótelepen pedig azért elviselhető volt a szint, amit kihoztak az ételekből. Nem mondom, hogy nem volt köztük időnként egy-egy rossz, vagy felettébb furcsa, de nem volt kifejezetten elviselhetetlen a szint.
- Igen, nem nagyon tud eltűnni a szemünk elől. - erre azért már sikerül egy aktívabb mosolyt az arcomra varázsolni, miközben közelebb húzódom az említett renitens szökdösőhöz. Nem is akarom, hogy bármikor újra eltűnjön és nagyon remélem, hogy erre még véletlenül sem fog sor kerülni ezek után, legalábbis szándékosan el nem megy többet, mert akkor úgy megeszem, mint a fene, vagy jön a halálra csikizés, vagy valami még durvább büntetés, de azt a másfél hetet is alig éltem túl. Talán épp ezért is csúszik ki a számon az a nem pont ide való és talán kicsit tapintatlannak tűnő kérdés is, hiába, hogy igazából nem akartam. Összeszorítom végül a fogam, amikor látom, hogy Lari olyan hirtelen pattan fel és szinte már segélykérően pillantok Liamre az epés megjegyzés hallatán. Nem sokon múlik, hogy ne bukjon ki azonnal egy sajnálnom a számon, de csak sikerül visszafogni. Nem akartam én ezzel megbántani, csak hát... fene tudja, most talán így elsőre elég volt ennyi is. Van amit jobb lassan adagolni, nem pedig az emberre zúdítani, ez esetben rám. A mentőválaszára hálásan pillantok rá, bár nem értem igazán, hogy mitől lenne rövidebb az út. - Nem tartasz fel, csak... sokat kell még vezetni és... - oké, azt hiszem elsüllyedhetek szégyenemben, ez pedig mint mindig ki is ül az arcomra, ezért csak gyorsan viszonozom a két puszit, és bizonytalanul állok egyik lábamról a másikra, miközben várok arra, hogy meglegyen az az ölelés is, aztán szorítom meg Liam kezét. - Valami olyasmi, fogjuk rá. - erőtlen a mosolyom, de nem érzem úgy, hogy tökéletesen sikerült ez a dolog, de... azt hiszem legalább van honnan építkezni, csak hogy legyünk pozitívak.

//Én is köszönöm a játékot! Smile

//

Lari, Scarlett & Liam

Egyet kell értenem Larival. Semmi kedvem nincs ahhoz, hogy tőle hallgassam meg, vagy én mondjam el azt, hogy miként is futottunk össze. Egyszer majd elmesélem neki, de sem a hely, sem az idő nem alkalmas most erre, amúgy sem valami vidám történet. Minden kezdet nehéz, a mi ismeretségük kezdetét inkább a lehetetlen szóval írnám le, de végül jól összecsiszolódtunk, és nyerő kis páros lett belőlünk. Úgyhogy meg is tudom érteni ezt a féltékenység dolgot, amit még a motelben említett, de nem tehetek róla, hogy így érzek. Azaz tehetek róla, csak tenni nem akarok ellene semmit.
-Jól van, akkor majd máskor, de mindenképp el kell majd mesélned. – nem igazán hinném, hogy Scarlett most Lari kalandozásaira lenne olyan nagyon kíváncsi, főleg azok után, hogy fogalmam sincsen mit hallott ki Lari szavaiból, mert elégé… nos kellemetlen is lehetett számára. Én inkább hajlok arra, hogy nem akarja őt untatni ezzel, mert hát… a másik lehetőség nem valami szívderítő, és reménykedek benne, hogy Scarlettnek nem az jött át, bár ez hamis remény, gondolom a legrosszabb eshetőségre következtet kapásból, ami ebben a helyzetben érthető, csak nem valami szerencsés. Nem az ő hibája, és nem is Larié, hanem inkább a hülye helyzeté, mert azért valljuk be, hogy nem éppen ez a legszerencsésebb felállás.
- Igen, együtt kételkedem Larival. Mikor a főztjét ettem még csak az ízeket se változtatta meg a számban, hogy legalább valamit javítson a helyzeten, de nagyon lovagiasan gyűrtem le, feláldoztam az ízlelőbimbóim. – mondom vigyorogva. Nos igen, felesleges szépíteni a helyzetet, mert való igaz, hogy Lari főztje borzasztó, ami elég fura, mert az ízlése meg kiváló, de vannak az életnek ilyen furcsa dolgai. Az viszont színtiszta gonoszság volt, hogy az ízeket nem javította fel a számban, mert inkább nézte, ahogy életem legmegerőltetőbb és legrosszabb színészi alakítását hozom. Akkor győzött meg arról, hogy megéri kaját rendelni.
- Az csak egyszer történt meg, és most már okom se lenne eltűnni. – annak örülök, hogy a képességét mindenféle kétértelműség nélkül dicsérte meg mert… mert tényleg elég menő, hogy képes bárhol megtalálni. Az eltűnés pedig… régebben egyszer elszöktem, még az ismeretségünk elején, de nem jutottam valami messzire, azután pedig megtanultam a leckét és nem szökdöstem el sehova sem. Most pedig már miért mennék el? Itt van nekem Scarlett, és ha ez nem lenne elég, még a legjobb barátomat is visszakaptam, szóval úgy tűnik, hogy az élet úgy döntött egy kicsit nekem is ad, és kivételesen nem tesz tönkre semmit sem, amit ezúton is nagyon köszönök neki.
Lari szavaira csak villámokat szórok felé a szemeimmel. Oké, értem én, hogy nem kezeli jól a dolgot, de azért nem kéne ennyire... így kezelnie. Végül csak mosolyogva pillantok Scarlettre. – Ami azt illeti, talán még rövidebb is vissza. – mondom mosolyogva, hiszen ha bejönnek a számításaim, akkor nem kell hazamennünk, hanem maradunk a városban. – Oké, kösz, hogy… tudod. – hogy nem volt olyan, amilyen féltem, hogy lesz, amiért nem esett neki, és amiért sikerült magát visszafognia és sok esetben moderálnia, úgyhogy akármilyen fura is volt a mai nap néha, Lari összességében egy csillagos ötöst kap, mert tényleg nagyot bizonyított. Az ölelés pedig nem igazán zavar, Scarlett is biztos megérti, hogy Lari fontos nekem, nem tehetek ez ellen semmit sem. Megvárom míg gyorsan ő is búcsúzik, majd már a kijárat felé elindulva szólok hozzá újra, mosolyogva. – Nos… túlélted. – ami nagyon nagy szó, mert Lari képes egy embert is keresztben lenyelni.

// Szuper volt, köszi a játékot Smile

//

Scarlett, Liam & Lari

"A titkok közlése és befogadása mégiscsak a barátság legfelső foka."

- Ez igaz. Igazad van! – hagyom rá Scarlettre mosolyogva. Valamiért úgy érzem, hogy nem nagyon vágyik rá, hogy a Liammel való megismerkedésünk körülményeit itt és most meghallgassa, pláne tőlem. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ennek az egész találkozásnak lesz-e értelme utólag, de tény, ami tény, hogy én kedves voltam, tapintatos a magam módján úgyhogy a lelkiismeretem tökéletesen makulátlan, tiszta, mint a frissen hullott hó.
- Nem baj, kincsem, mesélek róla szívesen, de igazán nem akarlak most untatni vele titeket. Azt sem tudom, hogy a kedvesedet érdekelné-e egyáltalán..- hagyom függőben a mondatot. Igen, ebből kiérthető az is, hogy teszek rá mi érdekli Scarlettet, de az is, hogy valójában nem akarom untatni. Minden csak a viselt szemüveg színétől függ, azt meg én úgysem tudom megváltoztatni.
Nem tudok leszokni a becézgetésekről, erre ne is kérjen senki. Nem becézek orrba-szájba mindenkit, sőt, Liam az egyetlen, akivel megteszem úgy igazán, szívből, de éppen ő az is, akivel kapcsolatosan nem tudnám nem megtenni.
- Lehet, bár ebben erősen kételkedem. Kérdezd csak meg Liamet arról, hogy milyen a főztöm. Nem fog ódákat zengeni róla! – nevetem el magam. Emlékszem rá, hogy finnyogott, amikor összeütöttem neki valamit, s annyira szórakoztatott a reakciója, hogy még csak arra se voltam képes, hogy megváltoztassam az ízeket a szájában. Egyszerűen csak vigyorogtam és élveztem, ahogy próbálta legyűrni és közben jó képet vágni hozzá. Sose mondtam neki a vacsora alatt, hogy otthagyhatja, úgy tettem, mintha én nagyon finomnak tartanám azt az étket, holott – hát mit szépítsem? - tényleg ótvarrossz íze volt. A legrosszabb, amit valaha főztem.
- Komolyan? – reagálok lenyűgözötten Scarlett képességére. - Az menő lehet! Meg nagyon hasznos is. Legalább már ezer százalékig biztos lehetek benne, hogy nem kell aggódjak Liamért, ha el találna tűnni, akkor úgyis megleled nekünk. – kacsintok a lányra. Először azt akartam mondani, hogy „nekem”, de erősnek éreztem, így módosítottam. Mert én próbálkozom. Igyekszem. Ha néha nehezemre esik, akkor is.
Scarlett kérdésére azért elég erőteljesen elszakad a cérnám. Nem akar bunkó lenni, nem is az, de azért egy paraszthajszállal kevésbé illendő a megnyilvánulása annál, mint amit még el bírok viselni. Megforgatom a szememet, felállok a fotelból, s miután kihörpintettem a poharamból az összes baracklevet, kisétálok a pohárral a konyhába. A mosogató felé fordulva válaszolok Liam helyett.
- Ugyanannyi, mint idefelé, feltételezem. – jegyzem kissé epésen, majd mikor visszafordulok már mosoly ül ajkaimon. Megerőltetem magam, ha arról van szó. - Nem akarlak titeket feltartani ám.. – adom meg a lehetőséget a távozásra. Ha menni akarnak, akkor megköszönöm, hogy eljöttek, Scarlett is kap két puszit az arcára meg Liam is, ám ezúttal nem marad el az ölelés sem, ami Liamnek jár. Nem az a futó, udvarias fajta. Eleget bizonyítottam már ma szerintem ahhoz, hogy ezt megengedhessem magamnak.

// Részemről ennyi volt, úgy értelmeztem, hogy IC mennétek. Köszönöm a játékot! Smile

//

Látogatóban...

Nem azt mondom, hogy tökéletesen jól érzem magam, de ahogy telik az idő azért próbálok alkalmazkodni a helyzethez, na meg igyekszem bizonyos dolgokat egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Azért annak örülök, hogy a múltamról nem kérdez bővebben, mert az tényleg olyasmi, ami nagyon nem érint jól és nem beszélnék róla szívesen. Persze talán egyszer, de még Liamnek se nagyon meséltem az elmúlt évekről. Vannak dolgok, amikre néha jobb nem emlékezni, de persze ez is hozzám tartozik, szóval biztos vagyok benne, hogy egyszer majd szóba kerül, mert tényleg szeretném, ha mindent tudna rólam és én is róla, és ehhez a rossz dolgok is szükségesek sajnos. Nem baj, majd egyszer, de most így is elég kellemetlen ez a helyzet, nem kell, hogy még jobban túlbonyolítsuk. Én sem akarok e téren az ő dolgába mélyebben belemenni, nem hiszem, hogy túl sok közöm van hozzá, meg egyébként is nagyon úgy fest, hogy ezt majd ők megbeszélik egymás között és nekem nagyon kell igyekeznem, hogy ez majd akkor ne zavarjon, vagy legalábbis ne annyira. Majd... rajta leszek.
- Oh, hát azt soha nem tudhatod, hogy hol és mikor találkozol olyannal, akit megkedvelnél. Gondolom valahol ti is megismertétek egymást. - teszem még hozzá, és bármennyire is ott bujkál ebben a kérdés, valahogy még sem megy, hogy feltegyem. Nem tudom, félek, hogy zavarna az, hogy hol ismerték meg egymást, vagy a hogyan, vagy úgy általában az egész kapcsolatuk. Ezért talán jobb, ha vannak dolgok, amikről nem tudok, vagy legalábbis még nem, mert egyszer majd még eljöhet annak is az ideje, csak nem most ebben az amúgy is kényelmetlen szituációban. És persze újra kicsúszik a száján egy kis becézés, az az édes... ami engem határozottan nagyon zavar. Nem esik jól, hogy más valaki becézgeti főleg így azt, akit én szeretek, mert... mert nem és kész. Inkább próbálok arra figyelni, amiről szó van és ezt valahogy figyelmen kívül hagyni.
- Értem én, de akkor lehet hogy ha akarnál, akkor jó szakács lennél. - halvány mosollyal reagálom le a dolgot. Az a baj, és ez is zavar persze, hogy ez a nő hozzám képes eszméletlenül magabiztos, vagy legalábbis tényleg annak tűnik, én pedig mellette felettébb semminek érzem magam. Ha Liam nem az én kezemet szorongatná, hanem mondjuk csak egy közös barátunk lenne, akkor esélyt sem látnék rá, hogy inkább én érdekelném, mint Lari. Jó persze ízlések és pofonok, de... na, így érzem és kész. - Feltalálok dolgokat, ha bevillan egy ötlet, akkor megcsinálom, néha olyasmit is, ami még nem is létezik, de elég kiszámíthatatlan. - na igen, ez utóbbit nem voltak képesek elhinni nekem és megérteni, hogy hiába kéri valaki, hogy találjak fel egy új... mikrochipet, vagy akármit, nem megy ez csak így parancsra, sok esetben inkább a helyzet hozza ki belőlem az ötleteket, azért tudtam végül megszökni. - És megtalálok embereket. - teszem még hozzá, mint valami egyáltalán nem fontos apró kis kiegészítést. Aztán futólag Liamre pillantok. Nem arról van szó, hogy mennék már - de igen -, csak tényleg nem tudom, hogy hogyan tervezte, meddig maradunk, meddig maradhatunk. - Mennyi az út vissza? Mikor kell indulni? - jó talán a tekintetemből ő láthatja, hogy ez inkább olyasféle kérdés volt, hogy "Mehetünk már végre?" de igazán nem akarok bunkó lenni csak azt hiszem jóból is megárt a sok, hát még a rosszból!

Lari, Scarlett & Liam

Egy elismerő, és egyben köszönő pillantást vettek Larira, hogy nem erőlteti ezt a mi történt a múltban dolgot. Tudom én, hogy valahol mélyen egyáltalán nem olyan, amilyennek próbálja magát mutatni, de ez nagyon mélyen van, és éppen emiatt féltem, hogy esetleg erőlteti a dolgot. Hiszen nálam is erőltette, akármennyire is nem akartam beszélni arról, hogy miket tettem másokkal. Tudom én, hogy az szükséges volt, mert az semmit nem old meg, ha hallgatok és hagyom, hogy felemésszen legbelül. Fogalmam sincsen, hogy milyen kapcsolatban lesznek ők. Szeretném, ha kedvelnék egymást, bár erre biztos kevés az esély, de… ha megpróbálnák legalább miattam, akkor én már annak is örülnék. Első körben tökéletes az is, hogy tudnak beszélgetni, még ha vannak olyan pillanatok is, ami egyiküknek sem esik jól. Majd Scarlett beszél a múltjáról, ha akar. Én sem tudok olyan sokat. Elvitték kiskorában és évekig ott tartották, míg meg nem szökött. Nem tudom, hogy mit csináltak ott vele, hogy miként is szabadult ki onnan. Érdekel persze, mert ha bántották ott őt, akkor én… én nagyon nem állok jót magamért. Majd beszél róla, ha úgy érzi, hogy elakarja mondani, de én nem fogom erőltetni, és nagyon hálás vagyok Larinak, amiért ő sem akarja. Egyikünk múltja sem valami szép, és nem beszélünk róla szívesen. Lari múltjáról a találkozásunk óta tudok csak, Scarlett nem sokat mesélt, és én sem neki, csak azt tudja, hogy nem voltam jó ember és sok olyat tettem, amire nem vagyok büszke. Lari ezekről tud, kivétel nélkül, a legtöbbször ő volt az, aki végül megállította azt, hogy katasztrófa történjen. Scarlett pedig… elmondom én neki, hogyha kéri, maximum nem úgy fogom elmesélni, mint életem legszebb éveit.
Lari szavaira pedig figyelek, főleg mikor kiejti a menekülés szót. Mégiscsak a legjobb barátom, aki bántja őt, azt én is bántom, és aki elől menekül, azt én üldözni fogom. Jó, persze, nem fogom a családját most elüldözni az Északi- sarkara, ezzel csak azt akartam mondani, hogy fontos ő nekem. Életem legfontosabb személyei mind nők voltak. Először anyám, aztán Lari, most meg Scarlett. És a sorrend is így van, csak Scarlettől indulva. Azt viszont remélem, hogy Lari is tudja, hogy én segítek neki, bármiről is legyen szó. A szavaiból pedig kihalom azt, hogy azért jóval többről van itt szó, de azt is tudom, hogy ezt nem itt fogjuk megbeszélni, majd négyszemközt. Nagyon remélem, hogy nem bántotta senki, mert… akkor az a valaki nagyon pórul fog járni. – Majd azért mesélj róla többet, kíváncsi vagyok rá, persze csak, ha nem baj. – remélem, hogy nem baj, mert… mert ő mindent tud rólam, amit én is magamról. A születésemtől fogva az elválásunk pillanatáig mindent tudott rólam, és azért az azóta történteket is elmeséltem neki, úgy… úgy nagyjából. Én meg alig tudok róla valamit, mégis vakon bíznám rá az életemet is. Oké, erről a Johnny-s dologról tudok már, de sokkal több is van itt, érzem.
-Azért ne becsüld le magad! – mondom mosolyogva, ahogy Larit nézem. Igen, való igaz, hogy Lari egy elégé érdekes személyiség, és kéne valami adatbázis, ahol rálehet keresni a jellemzőkre, hogy kiszűrjük a tökéletes barátokat neki, de már neki is mondtam, hogy ne legyen ilyen véleménnyel magáról. Az elején én se kedveltem őt annyira, hiszen folyamatosan csak szabályozott és visszafogott,de aztán úgy megkedveltem, mint addig még soha senkit.
- Nem is értem miért lepődtem meg. – jól tudom, hogy Lari milyen véleménnyel van az életről. Kettőnk közül ő sokkal rugalmasabb-e téren, és sokkal könnyebben tesz meg olyan dolgokat, amiket nem akarok megtenni, már nem. Ő az, aki az életet cinkelt kártyákkal játssza, nála a tisztesség fogalma kicsit más, mint nálam, de velem mindig is jól bánt, így hát számomra ez nem volt különösebben baj.
Na igen, azt már sikerült tapasztalnom, hogy Lari nem éppen szakácsnak született. Talán egyszer volt, hogy azt kértem tőle, hogy csináljon valami kaját, mert soha nem láttam még őt főzni, és… nem is akarom őt többet főzni látni, mert borzasztó volt, persze lenyomtam a torkomon és mosolyogtam, meg a hasamat is simogattam, de… de ha jót akarsz, akkor inkább rendelj kaját, minthogy ő csináljon.
A kérdésére pedig természetesen nem válaszolok, hiszen Scarletttől kérdezte, én csak hátradőlve, mosolyogva figyelem, ahogy választ add a barátom kérdésére.

Scarlett, Liam & Lari

"A titkok közlése és befogadása mégiscsak a barátság legfelső foka."

Lassan eljutok arra a pontra, hogy ne érdekeljen az egész helyzet kényelmetlensége. Sosem voltam egy negatív hozzáállású ember, mondjanak rólam akármit, szóval el tudom fogadni, hogy lesz ez még jobb is. Ha meg nem? Annyi baj legyen! Legfeljebb így maradunk. Mosolyom tehát őszintévé válik, kiszáll belőle a feszültség.
Aranyosak együtt, ahogy így rájuk nézek, meg kell ezt állapítsam. Liamnek jó ízlése van, talált magának egy tökéletesen passzoló, széplelkű lányt, olyat, akit megérdemel. Persze, nyilván eszem magam belül, mert valamikor én is szerettem volna ilyen lány lenni, szerettem volna megérdemelni a herceget fehér lovon, de az élet nem kicsit másfelé sodort. Utólag már nem tudom megmondani, hogy azért változott meg a jellemem, amit anyámék kényszerítettek rám, vagy amúgy is ilyen lettem volna. De néha azért még az én kérgesnek hitt szívem is képes elszorulni. Mint például ha azt látom, hogy a legjobb barátom milyen szinten boldog. Lehet örömünkben rosszul érezni magunkat? Nem tudom. Nekem sikerül.
- Úgy érzem, hogy erre most nem kell rákérdezzek, szóval.. nem akarok vájkálni. A te múltad, te dolgod. – fújom meg a visszavonulás kürtjét. Nem vagyok vak se idióta, észreveszem, hogyha valakiből sikolt az, hogy valamiről nem akar beszélni. Persze általában Liamen is észrevettem aztán pont nem érdekelt, de az más helyzet volt. Akkor úgy gondoltam, hogy muszáj beszéljen ezekről a dolgokról, mert ha homokba dugja a fejét, azzal nem segít magának. Scarlettet viszont nem ismerem, szóval nem fogok a nyakára mászni, s belepasszírozni a kanapémba azzal, hogy kellemetlen érzéseket keltek benne a kérdéseimmel. Majd egyszer.. talán. De ahhoz olyan viszonyban kell lennünk.
- Menekültem, jórészt. – vonom meg a vállamat. Ez nem érint olyan kellemetlenül, mint Niagara Falls. - Meséltem neked Johnnyról, meg arról a predesztinált házasságról, amit végül nem cselekedtünk meg. Ő Ausztráliáig menekült előle én pedig Európáig. Nem volt a legnyerőbb ötlet, a belemet is kidolgoztam.. – nem, a munkáimról itt és most nem szeretnék szót ejteni. Négyszemközt, Liamnek, talán. De itt semmiképp. - ..de legalább világot láthattam. Aztán hazajöttem, amikor úgy éreztem, hogy eleget bújtam a saját árnyékom elől.
Scarlett kerítőnőinek is betudható megjegyzésén nevetnem kell. Kedves. Cukormázas. S fura, hogy most meg sem akarok sértődni rajta.
- Nos, vannak bizony, de nem hiszem, hogy oda elutazna bárki, aki épp velem akarna megismerkedni. Tudod nekem elég sajátos a nézetem arról, hogy milyen embereket kedvelek meg. – nem akarom rögvest lecsapni azt a labdát, hogy pasizna a rosseb egy ilyen gyíktúrán, mert az esik jól, hogy úgy értelmezzem, nem pasifogásra gondolt, hanem csak simán emberekkel való megismerkedésre. Persze nem vagyok én teljesen hülye, de néha nem esik rosszul tettetni azt.
- Pont ezt szeretem benne, édes! – nevetek Liamre. Igen, ott csillog az általa már ismert gonoszság a tekintetemben. Ismer. Tudhatja, hogy nem játszom tisztességesen, sosem tettem. Abban hiszek, hogy csak így lehet életképes valaki. Persze ok nélkül nem húzok le helyeket, de én és az ok-okozati összefüggéseim eléggé.. khm.. szubjektívek tudnak lenni.
- Úgy, mint egy elméleti szakács. Főzni ugyanis nem tudok, de az ízekkel igen jó a viszonyom, szóval tudom, hogy mi passzol mivel. Az illatokkal is így vagyok, de parfümöket még sose kritizáltam. Pedig az is érdekes munka lehet.. – révedek el egy pillanatra, aztán ha már itt tartunk, felteszem a kérdést, ami érdekel. - És te mire vagy képes? – fordulok Scarletthez megint. Liamről tudok, de a lány képessége sem hagy hidegen. S beszélgetni csak kell valamiről, nem igaz?

Látogatóban...

Pedig én tényleg igyekszem, de hát szokatlan nekem a helyzet. Azért akárhogy is nézzük ő sokkal kötetlenebb, mint én, ezért gondolom a legtöbb helyzetet sokkal könnyebben is kezeli. Nekem nagyon nehéz ez, mert... mert még csak szerelmes sem voltam soha, hát persze, hogy féltem azt, ami van és persze, hogy rossz érzés az, hogy itt van valaki, aki sokkal többet volt együtt azzal, aki nekem most mindennél fontosabb. Sokkal jobban ismeri és ki tudja, hogy milyen helyzetekben voltak együtt, mennyi közös emlékük van. Az az igazság, hogy még csak nem is feltétlenül, mint nőre vagyok féltékeny rá, hanem talán, mint barátra is, mert jobban ismeri őt nálam, és én szeretném... szeretném én jobban ismerni. Majd idővel biztosan jobb lesz ez, majd jobban tudom kezelni, mert akarom, tényleg. Nem fogom Lari ellen hangolni Liamet, nem fogok ellene beszélni és meg sem tiltanám neki, hogy találkozzon vele, vagy beszéljen, maximum marad az, hogy nem érzem magam feltétlenül jól majd akkor, de... túl élem, mert fontos nekem az, hogy boldog legyen, nagyon-nagyon fontos! Ha pedig kettőnkkel együtt az, akkor kettőnkkel együtt.
A csók viszont... nem is tudom, a mellett, hogy jól esik, hogy kifejezzük vele, hogy mennyire vagyok fontosak egymásnak, de mégis kicsit talán kellemetlenül érint. Nem vagyok buta, ha én féltékeny vagyok rá, talán kicsit ez benne is meg van, hogy a legjobb barátjának most talán van valaki az életében, akinek más lett a fontosabb, aki mással akar most több időt eltölteni, aki nem vele akar majd minden egyes fontos pillanatot megosztani. Meg tudom érteni, ha esetleg így érez és nem szeretném ezzel még külön bántani is. Mint ahogy nekem is kissé kellemetlen, amikor előkerül a Kanada téma, főleg az, hogy mikor jöttem el onnan. Talán egy pillanatra Liamre pillantok, segélykérően azt hiszem, de végül csak nagy levegőt veszek.
- Nem nagyon emlékszem már rá, de... amennyire igen, az alapján szép volt és tíz évesen... kellett eljönnöm. - bököm ki végül. Az a baj, hogy soha sem ment nekem az, hogy megjátsszam magam, most sem megy. Tökéletesen érezhető, hogy ez a téma fájdalmas, hogy ez nem olyan, amiről szívesen beszélek. Csak akkor tér vissza a mosolyom, amikor Liam megszólal, mintegy talán a kérlelő tekintetem miatt mentve a helyzetet. Enyhe kifejezés az, hogy el kellett jönnöm. Hoztak, akkor is, ha én nem akartam, csak hoztak és kész. Nem tudom, hogy Liam mennyit mesélt rólam Larinak, de nem is olyasmi ez, amit most itt szívesen osztanék meg vele. Próbálok inkább arra fókuszálni, amit Liam kérdez. Kortyolok csak kicsit a barcklevemből megint, a magam megnyugtatása végett is. Az a lopott csók is sokat segít, ha nem érezném továbbra is azt, hogy talán nem ide való, hogy most nem kéne... túl gyakran csinálni. Elég azt hiszem az is, ha fogjuk egymást kezét.
- Ez végül is igaz, bár vannak olyan... csoportos túrák is, ahol még ismerkedni is lehet. - oh, csak ne vágjon ki, mert ilyesmit be merek dobni. Nem tudom én, hogy ő hogy viszonyul a kapcsolatokhoz, bár az, hogy a karfát kapargatja, amíg közöttük egy-egy csók elcsattan elég sokat elmondhat erről, de nem az én dolgom, nagyon nem az enyém. - Érdekes munka lehet, akkor gondolom nagyon értesz az ízekhez. Úgy, mint egy... nagy szakács, hogy egy kaja alapján meg tudod mondani, mi van benne? - mondtam,hogy igyekszem. Próbálok érdeklődő lenni és nyitott is persze, mert ez fontos, hogy próbáljak jóban lenni vele, mert... mert a szerelmem legjobb barátja, még ha rossz is belegondolni, hogy ez a személy nem én vagyok.

Lari, Scarlett & Liam

Nem, nem fogjuk bepótolni. Más ember vagyok, mint, mikor találkozott velem, és azóta is változtam, mióta jobban kiismert engem. Nem sírok utána, régen sem sírtam mikor elment. Megértettem őt, vagyis inkább próbáltam megérteni őt, persze sikertelenül, de nem haragudtam rá. Mellettem volt jóban és rosszban is, számíthattam rá akkor, mikor senki másra, ott volt nekem, és segített, kihúzott a csávából és megmentett önmagamtól, amiért soha nem lehetek elég hálás neki. Azonban sírni nem sírok utána, és nem is fogok tudni soha most már. Persze, ha történne vele valami, akkor biztos, hogy nagyon megsiratnám, de ilyenre még csak gondolni sem szabad. Azt pedig végképp nem hinném, hogy Scarlett megpróbálna engem ellene fordítani. Ő nem milyen, és hiszem, hogy szeret annyira, hogy számítok neki annyira, hogy szem előtt tartsa az érdekemet, és az én érdekem az, hogy Larival jóban lehessek. Valószínűleg nem fogja megérteni ezt egyhamar, talán soha, de Lari más, mint a barátok többsége. Nem voltam belé szerelmes soha, pusztán csak barátok voltunk, és vagyok még mindig, legjobb barátok. Akkor talált rám, mikor a legrosszabb voltam, és ahelyett, hogy otthagyott volna, inkább úgy döntött, hogy segít nekem. Nem hagytam, ellenkeztem, de végül engedtem, és hagytam, hogy segítsen. Eleinte elégé ellenséges voltam vele, de hatott rám. Hol gyengéd volt vele, hol pedig nagyon kemény, és nem félt megütni, ha úgy látta, hogy attól majd észhez térek. Nem érdekelte őt az, hogy ki minek látja, az volt, akire nekem éppen szükségem volt. Máshogy viszonyulunk egymáshoz, mint a barátok többsége, de én ezt nem látom gondnak, és továbbra is így viszonyulok hozzá, néhány változással egyetemben, mert vannak dolgok, amiket nem akarom mással megtenni, csakis Scarlettel. Ha akarna, se tudna engem Lari ellen fordítani. Túlságosan is fontos ember ő ahhoz az életemben, hogy csak úgy elfelejtsem és ellene forduljak. Éljek akármeddig, soha nem fogom tudni meghálálni neki azt, hogy segített, mert, ha nincs ő, akkor én se lennék itt Scarlettel. Nem tudnám milyen szeretni, és szeretve lenni. Nem úgy, mint barát, vagy, mint testvér. Arra vágytam mindig is, hogy fontos legyek, hogy valakinek én jelentsem az életet, és ez viszont is igaz legyen. Most pedig úgy érzem, hogy megtaláltam ezt a valakit. Minden egyes csókkal és érintéssel csak egyre magabiztosabb vagyok, és most már teljesen biztos vagyok magamban. Szeretni akarom őt egy életen át. Nem érdekel, hogy mennyire korai, vagy mennyire butaság nagy szavakkal dobálózni, de én így érzek. Szeretem őt, mindig is szeretem. Még akkor is, mikor nem találkoztunk. Róla álmodtam, rá vágytam, ő jutott eszembe, mikor a szerelemre gondoltam, csak akkor még nem tudtam a nevét, nem ismertem az arcát. De most… ez a név, és ez az arc, és a gyönyörű szempár, amit örökké képes lennék nézni… megmarad bennem, örökre és hamisítatlanul. Történjen akármi is, soha nem fogom őt elfelejteni, és soha nem fogom tudni őt nem szeretni. Lari azt mondta, hogy félt ettől a kapcsolattól, mert nem egészséges így kötődni valakihez, de… de ő honnan tudhatná? Fél az érzésektől, fél közelebb engedni valakit magához, akkor meg honnan tudhatná, hogy milyen érzés ez? Nem leszólni akarom őt, csak azt mondom, hogy nem értem miért félt engem ennyire ettől, mikor csak sejtheti azt, hogy mit érzek. Scarlett nem egy kaland, nem egy szerelem a sokból, nem mulandó szerelem ez. Számomra ő az igazi, az egyetlen, a valós szerelem, és akármi is történik, ez is így fog maradni, amíg világ a világ.
-Kanadai vagy? Nem semmi, éreztem én, hogy nem lehetsz amerikai. – mondom mosolyogva Scarlettnek, egy gyors, röpke csókot váltok vele. Az amerikai lányok nem valami szépek, van persze kivétel, de a szépek is borzasztóan buták és idegesítőek. Viszont, csakhogy Lari se maradjon ki, végül rá is csodálkozva nézek, és tanulva az előző esetből. – És mit csináltál Európában? Ha nem titok. – a Niagara Falls-ra tett pillantását vettem, és jegyeztem is, majd beszélgetünk róla, éppen ezért kérdezek rá így Európára, hátha az is egy a szülővárosához hasonlóan kényes téma.
- Tényleg? Akkor gratulálok, emlékszem mennyire utáltad régen a munkád! – mondom mosolyogva és egy elismerő pillantást is küldök felé. Én régen egy hotdogos standnál dolgoztam, az sem volt valami nagy dolog, de közel sem utáltam annyira, mint ő az aktatologatást, meg a könyvelések elrendezését. – Viszont nem gondolod, hogy egy kicsit… hogy is mondjam… kezedben az életük? – az utolsó szavakat mosolyogva mondom, hiszen direkt túlzok egy kicsit, bár úgy hallottam, hogy az ilyen menő helyeken, ahol kritikusok vannak, a tulajoknak ez tényleg élet-halál kérdés. – Viszont a kritikákhoz nagy értettél mindig is! – a világ összes kezének ujja sem lenne elég, hogy megszámoljam, hányszor is kötött belém az évek alatt.

Scarlett, Liam & Lari

"A titkok közlése és befogadása mégiscsak a barátság legfelső foka."

- Remélem nem is fogjuk bepótolni! – kacsintok Liamre a sírós dolog kapcsán. Nem akarom én ezt húzni, főleg, hogy ki is megy, szóval nincs mit beszélni róla. Bár véleményem az lenne, hiszen ismerem magamat és a stílusomat, de nem akarom drága barátomat égetni a barátnője előtt. Ki tudja, hogy mit szólna Scarlett a sírós történetekhez. Nem tudhatom, hogy milyen a viszonyuk ilyen téren.
Kiöntöm a szívemet inkább a lánynak, elmondom a véleményemet és hát mit ne mondjak, a reakciója nem kis mértékben letaglóz. Nincs mit mondanom ezzel kapcsolatosan, hiszen ha szerinte igyekszünk, akkor igyekszünk, még akkor is, hogyha szerintem ő egyáltalán nem igyekszik. De legyen az ő dolga, nem az én lelkem van rajta ezen az egészen. Ha neki jó így, ha utálni akar, hát tegye, nem fogok sírni miatta. Rosszul fog esni, ha megpróbál Liam ellen fordítani – mondjuk nem nézem ki belőle, hogy ennyire gonosz lenne, de sose lehet tudni, én is voltam fiatal(abb) lány, s ha nem is ismertem a szerelemféltés fogalmát, a féltését azt igen – de hiszek annyira ebben a barátságban, hogy ki merjem jelenteni: szerintem nem fog menni neki. Vagy ha mégis, akkor Liamre is keresztet vethetek, s gazdagabb leszek egy csalódással. Van ilyen.
A csókjuk nem azért zavar, mert féltékeny lennék, vagy nem örülnék Liam boldogságának. Egyszerűen van ez a fura szokásom, amiről barátom se tudhat, hiszen nem keveredtünk együtt olyan helyzetbe, hogy előkerüljenek ilyen szituk, hogy amikor valakiket csókolózni látok, reflexből elfordulok. Én, a magamutogatás kiráéynője megérzem szinte belső radarjaimmal, hogy na itt most csók lesz, ajkak összeérintése és bumm, hirtelen izgalmas dolgokat találok a székkarfáján, megtelik szösszel a nadrágom térde, vagy valami kosz kerül a tenyeremre. Mindegy, csak legyen mi másra nézni és fókuszálni. Hülye dolog, tudom én, hiszen nem riadok vissza az érintésektől, mégis a csókolózás.. nos az más. Mások csókolózása legalábbis.
A tenger és a tengeribetegség szerencsére elég hamar másfelé tereli a szájukat és nem egymás ajkainak irányába, szóval nekem sem kell a baracklevemmel szöszmötölni azon a karfán sokáig. Mosolyom egyébként nem lohadt le, nyílt kedvességgel nézek rájuk, s tényleg, akárki látna kívülről vagy olvasna a fejemben, nem fedezhetne fel sem gesztusaimban sem gondolataimban rosszindulatot feléjük.
- Teljesen jól teszed! Ott majd úgyis kiderül, hogy mennyire bírod a dolgokat és még mindig korrigálhatod étkezéseid adagjait. – biztatom Scarlettet. Nem azért, mert az én ötletemet akarja megfogadni, hanem egyszerűen mert amit mondtam, azt logikusnak érzem. Ha nem így lenne, akkor nem biztos, hogy kiejtettem volna a számon. Bár, ami azt illeti a struccokat sem éreztem logikusnak, mégis ajánlkoztam, hogy látogassuk őket együtt, szóval talán nem kellene megszólalnom magamat és a mai logikai érzékemet illetőn.
Liamnek szívesen mondanám, hogy nem akarom én leharapni a fejét, hogy sajnálom meg minden, de érzékenyen érint a téma, így csak a düh marad és a keserűség a múltam felett, s ez elveszi az időt a „Jól van na, ne haragudj!”-tól. Ahogy ez lenni szokott. Inkább Scarlettre koncentrálok, s Liam felé csak megeresztek egy „Majd még beszélünk erről” tekintetet. Ismer, tudja, hogy mit jelent, ha összehúzott szemöldökkel, szigorúan nézek rá. Nagy beszélgetéseket. Nos, niagara Falls-szal kapcsolatosan is lesz egy, ebben már biztos vagyok most is.
- Ott még soha nem voltam, de biztosan szép lehet! Mikor jöttél el onnan? Én huszonegy évesen költöztem át Európába Niagara Fallsból. – csepegtetek némi információt is, hogy ne csak kérdezzek. És igen, Európában éltem, sokfelé jártam, de nem lógattam a lábamat. Liam elképzelése teljesen hamis a brüsszeli látogatásomról. Dolgoztam ott, ahogy dolgoztam ,ás országokban is. Egy kemény évem köthető Európához, s bár nem kellemetlen, nem szoktam róla sokaknak beszélni. Olyan munkákat is el kellett vállaljak ugyanis, amire nem vagyok büszke. De ki makulátlan? Az vesse rám az első követ!
- Nem nagyon terveztem. Nincs kivel, egyedül pedig elég unalmas a nyaralás. Inkább dolgozom, azt legalább élvezem! Étel- és italkritikus vagyok. – árulok el magamról még valamit. Ez talán Liamet is meglepheti, hiszen régen nem ezzel kerestem a kenyeremet. Ahogy ő tudhatja, akkoriban mások könyvelését igazgattam és nagyon utáltam a munkámat. Sikerült elnyergeljek azóta másfelé. Ezt legalább valóban szeretem, bár így a képességem ismeretében jogosan merülhet fel bennük a kétely a tisztességességemet illetőn.

Látogatóban...

Miért érzem már azért is rosszul magam, mert én még nem kezdtem el úgy látványosan becézgetni őt? Egyáltalán mi lesz jobb attól, ha folyton versenyezni akarok mindenben vele? Nem kéne tudom, de mégis rosszul érint ez a kis hülyém, mintha az... ő kis hülyéje lenne. És egyáltalán miért mond neki ilyet? Nem... nem az övé! Nagyon igyekszem, hogy az arcomra ne üljön ki az, amit gondolok. Bárcsak egy egész kicsit lennék más... egy egész kicsit magamban tudnám tartani, amit gondolok, meg tudnám játszani magam, de nem ment soha és nem is volt lehetőségem rá, hogy gyakoroljam ezt, így hát az érzéseim nagy része sajnos úgy van kipakolva a kirakatba, hogy ihaj. Akkor már csak a kissé kikerekedett szem marad, ahogy húzzák egymást. Vajon sírt miatta? Vajon sírt már... miattam? Én igen, nem is keveset, amikor lelépett, az a másfél hét nagyon sok zsepit igényelt tőlem, de nem tudom,hogy ő hogy volt ezzel. Nem kérdeztem, nem akartam és nem is akarom tudni, mert rossz lenne hallani, hogy nagyon ki bolt bukva, akkor is, ha én is így voltam ezzel.
Mindezek után viszont az, hogy még ketten is maradunk. Hát nem kellemes. Nem vágytam erre a mai napra. Meg akartam én ismerni őt, de igazából főként azért, mert kell, mert így kell tennem, de nem azért, mert... mert jól is érzem magam tőle, csak van az a dolog, hogy jobb ha ismered kivel állsz szemben, mintha hátba támad. Nem azt mondom, hogy vele szemben állok, vagy hátba támadna, de ha nem ismer, akkor megteheti, hogy megpróbálja lebeszélni rólam, meggyőzni, hogy miért nem jó, ha velemi van, hogy látatlanban is hibákra mutat rá velem kapcsolatban. Nem akarom, hogy ellenem hangolja.
- Hát akkor mindketten nagyon igyekszünk. - megeresztek egy halvány mosolyt. Őszinte, amit kifejezni próbálok vele az az, csak épp attól még az, ami és ahogy mondott rossz, mert a legfontosabb neki az, aki nekem is a legfontosabb. Tudom én, hogy ennek jónak kéne lennie, örülnöm kéne, hogy Liam két embernek is ennyire sokat jelent, de közben... mi van akkor, ha tudom is én féltékeny is? Ha ezek után nem érinti majd túl jól, hogy esetleg ő már nem az első a számára legfontosabb ember szemében? Akkor mi lesz? Nem próbál majd akár önkéntelenül is kitúrni, nem próbálja majd meggyőzni róla, hogy ne töltse velem az idejét, mert az nem lesz túl hasznos számára? Erre is meg van az esély nem? Főleg, ha ennyire kötődik hozzá. Végre az a csók egy kicsit visszarángat a földre és talán kicsit szorosabban is ölelem meg, mint ahogy kellene. Nem akarom, hogy ez Larinak rosszul essen és nem is valamiféle birtoklásról van itt szó, vagy hogy mutogatni akarnám neki, hogy az enyém, csak... csak féltem. Nem akarom, hogy elvegye tőlem, nem akarom, hogy lebeszélje rólam. Még jó,hogy az nem látom, miként mindezt lereagálja, mert azt hiszem az csak még rosszabbul érintene, talán még inkább erősítené bennem ezt a gyanút, vagy... mit.
- Ezt azt hiszem jó ötlet lehet, legalábbis logikusan hangzik. Nem is tudom, hogy érzékenyen érint-e egyáltalán a tenger, de... inkább előre készülök és nem eszem túl sokat. - igen, ez a biztos, ha eleve számítok rá, hogy valami rosszul alakulhat, és azt nem akarom. Mégis csak hajóút lesz, közös nyaralás és nem venném a lelkemre, ha abból állna, hogy végighányom az egészet... rémes lenne! Sejtelmem sincs, hogyan reagálnék egy hajókázásra, hiszen nem volt még részem benne. Akkor azért kissé sikerül feszesebben ülnöm, amikor jön az elég hirtelen válasz, a szigorú hang és érezhető, hogy eléggé rossz irányba sikerült ellibbennünk. Liamre pillantok, kissé talán dorgálón, kissé talán könyörgőn, hogy máskor ne csináljon ilyet, hogy máskor inkább figyeljen oda, mert én aztán végképp nem tudom, hogy Larit mi érinti rosszul. Végül csak visszafogottan bólintok egy aprót, nem akarom ezt a dolgot boncolgatni, egyértelmű, hogy nem akar róla beszélni.
- Hamiltonban születtem, Kanadában. Nem túl nagy város, de... szép hely. - bököm ki végül a választ. Na igen vannak rossz emlékeim, de sok jó is, ezért nem viszonyulok úgy ehhez, hogy ne beszélnék róla és vicces tény, hogy Liam még csak nem is tud róla, hogy nem vagyok alapvetően amerikai, de Kanada... Amerika, közel vannak, nem olyan nagy a különbség nem igaz? - És azért máshova mész nyaralni? - Liam csak rosszul kérdezett, attól még érdekes lehet, hogy megy-e valahova, csak nem kellett volna konkretizálni.

Lari, Scarlett & Liam

Lari szavaira simán csak elmosolyodok, jobbnak látom, ha inkább nem mondok rá semmit, mert hát… tudnék. A becenév viszont nekem se nagyon ütközik most meg, már hozzászoktam az évek alatt, úgyhogy olyan, mintha észre sem venném. Erről a tanár dologról megy annyit, hogy… hogy minden bizonnyal a diákok bírnák Larit a stílusa miatt, de a többi tanár… na azok lehet, hogy ki nem állhatnák őt, mert Lari egy elég akaratos házisárkány tud lenni, ha akar, és nagyon nem szereti, ha mások egyfolytában csak cseszegetik. Legalábbis régen nem szerette, aztán kitudja most mi van, rég nem láttam már, talán más ember lett, de azért remélem annyira nem változott meg.
-Az kimaradt az életemből! – mondom még amolyan végszóként, mielőtt eltűnnék a szobából, magukra hagyva őket. Az igazat megvallva nem sírtam még Lari után soha. Mikor elment, azt csak szomorúan vettem tudomásul, de nem sírtam, mindig is éreztem, hogy elfog menni, ha úgy érzi itt az ideje, csak hát… nem tudom, én nem éreztem még akkor, hogy itt lenne ennek az ideje, azt meg főleg nem hittem volna, hogy hagy valami búcsúlevelet, amiben bocsánatot kér meg minden, de … de így, hogy látom mi történt velem, mióta elment, azt kell, hogy mondjam: örülök neki. Így a saját lábamra kellett állnom, bekerülhettem a suliba, megismerhettem Scarlettet, és ha jobban belegondolok a dologba, akkor ezt Larinak köszönhetem, hiszen ő mentett meg saját magamtól. Viszont az előbb hazudtam egy kicsit. Ami azt illeti sírtam már miatta, megesett talán egyszer-kétszer, hogy addig cukkolt, míg végül el nem kezdtem könnyezni, és akkor én már csak dühösen elvonultam és elvoltam magamnak. Gondolom azért tette, hogy visszarántson a földre, ahol úszkálok a bajban, és sikerült is ez neki. Nem kellett igazából sok mindent mondania hozzá, a hangsúly itt azon volt, ahogy mondta, és Lari elégé ért a hatásos beszédekhez. Tehát sírtam már miatta, de ritkán, tehát nem csináltunk ebből azért szokást, elégé dühös voltam rá, mikor így lehordott. Persze, most már tudom, hogy szükségem volt akkoriban erre, de akkor, abban a pillanatban, nagyon tudtam őt utálni, hetekig hozzá sem szóltam. Elégé…sértődékeny voltam, azt hiszem ezt jó, hogy sikerült levetkőznöm, mert sokszor megkaptam már azt, hogy magamra veszek mindent, meg hamar megsértődöm… hát most már nem megy az olyan könnyen, mint régen, szerencsére. Viszont azért az nem kicsit zavar, hogy míg én egy hotdog standnál melóztam a pénzért, addig ő kint nyaralt Brüsszelben… már ha a megismerkedésünk után volt, mert ha előtte, akkor egy szavam nem lehet, bár megítélve a házban a cuccokból, illetve Lari öltözködéséből, azért azt meglehet állapítani, hogy van mit a tejbe aprítani, úgyhogy nem élhet olyan szarul Régen sem voltak ilyen gondjai, illetve hát gondjaink, de most sincsen neki gondja a megélhetéssel.
Azt viszont nem veszem észre, hogy ez a csók olyan rosszul érintené Larit. Őszintén szólva a legkevésbé rá figyelek, miközben Scarlett ajkaival vagyok elfoglalva, másrészről pedig… ehhez hozzá is szokhat. Nem értem miért zavarja őt, ha jól érzem magam Scarlettel, és ezt ki is mutatom. Szerencsére mire újra Larira figyelek már nem látom rajta a zavart az előbbi miatt, így nem is kérdezhetek rá, és még csak gondolni se gondolhatok arra, hogy zavarta, hiszen abban a tudatban vagyok, hogy ő örül annak, hogy én örülök, de ezek szerint ez nem így van, vagy legalábbis nem maradéktalanul örül a boldogságomnak, ami azért egy kicsit bántana, ha tudnám, mert én… én igenis örülnék, ha boldognak látnám és nem zavarna, ha lesmárolna valami pasit a szemeim előtt.
A tengeribetegséghez hozzá sem tudok szólni. Egyrészt mert nem voltam még soha tengeribeteg,másrészről meg nem akarok hülyeséget mondani, de Lari szavaiban van logika, és ha ezt Scarlett megfogadja, akkor minden bizonnyal megússza a tengeribetegséget. Lari csak nem akar neki rosszat, és nem csapná be őt direkt, nem igaz?
-Oké, oké, le ne harapd a fejem! – még védekezően a kezeimet is felemelem. Tudom én, hogy nem éppen a kedvenc témája a múltjáról beszélgetni, de azt hittem, hogy ennyire nem érinti őt kellemetlenül a dolog, úgy látszik tévedtem, úgyhogy nem is szólok már semmit sem Niagara Fallsról. Ezek után lehet meg sem kéne nézni, mert hát… úgy tűnik Lari elég keményen tud viselkedni, ha a szülővárosáról van szó. Csak szó nélkül nézek magam elé és hallgatom meg végül Lari rövid élménybeszámolóját, majd a kérdésére én is érdeklődve tekintek Scarlettre. Én sem tudok sokat a szülővárosáról, sőt, úgymond semmit, annyit tudok, hogy egy támaszponton volt, úgyhogy most érdeklődve figyelem őt én is, azonban a tekintetembe egy kis félelem is vegyül, hiszen… hiszen Scarlett gyerekkora sem volt éppen valami vidám, nem szeretném, ha kellemetlen lenne neki beszélni róla, akkor inkább hagyja a dolgot.

Scarlett, Liam & Lari

"A titkok közlése és befogadása mégiscsak a barátság legfelső foka."

- Azért ne túlozz, kis hülyém, nem vagyok én olyan rémes! – kacsintok Liamre. Megint előjött belőlem egy becenév, millió közül a porszemnyi, de nem is veszem észre, annyira ösztönös az egész.
Tényleg rémes lennék tanárnak. De nem akarom, hogy ezen témázzunk, elvégre nem azért jöttek, hogy a negatív oldalammal ismerkedjen Scarlett, bár kétségkívül ez is hozzám tartozik. Nem is kicsit.
- Sose sírtál miattam, vagy.. igen? – kérdezek még rá azért erre pimaszul, mielőtt drága barátom eltávozna a mosdó irányába. Brüsszelről majd mesélek neki szívesen, ha érdekli, jártam én Európában igen sok helyen, Brüsszel csak hab volt a tortán. Nos, de Liam elmegy a mosdó irányába, mi meg kettesben maradunk Scarlettel. Nos, nyers vagyok vele, igen. Sajnos nem így akartam, de ez tört elő belőlem, s most már nincs értelme visszakozni, vagy elnézést kérni. Nem mondtam ugyan csúnyát, a csitri durvább lett volna, mint a lányka és igazán nem akartam ledegradálni őt. Így jött ki, ez vagyok én. Ezért is mondtam Liamnek már az elején, hogy nem fog engem szeretni a barátnője. Általában utálnak a csajok, fiús jellem vagyok.
- Az utolsó ember lenne a világon, akinek ártanék. Nagyon szeretem őt Scarlett, a legfontosabb az egész életemben, szóval.. szóval elhiheted, hogy én is nagyon igyekszem miatta, hogy ez működjön kettőnk között is. – váltok indokolatlanul szentimentálisba. Na jó, azért könnyekre nem fogok fakadni, de.. most úgy éreztem, hogy ezt így muszáj. Mert tényleg, akármit megtennék, hogy Liamet boldognak lássam s nem azért, mert szerelmes lennék belé. Ennek világosan ki kellett már derülnie. Mondhatnék még mást is, de Liam visszatér, s szemtanúja lehetek valami olyasminek, amit egyik porcikám sem kívánt látni. Futó csók, apró, röpke, de mégis.. a fotelkarfa textiljének kapirgálásába merülök egy időre, mintha épp valami szösztől szeretnék így megszabadulni. Nem tudom, hogy mi akaszt így ki ezen, de úgy érzem, hogy most le tudnék futni feszültségből egy egész maratont. Olyan.. kínos. Az egy dolog, hogy beszéltünk már Liammel csókról, szexről, mindenről, de látni is, ahogy érzelmekkel viszonyul csók terén egy lányhoz.. nem tudom. Most ez így valamiért megütött nagyon.
A hajóutat illető szavak ráznak fel, hisz ha beszélnek, akkor már nincs szájra puszi, se semmi, szóval akár egy baracklékortyolásba ölt zavar után tudok mosolyogva válaszolni is.
- Ha nincsenek nagy hullámok, akkor csak nem lesz semmi baj. Az a titok, hogy sokszor egyél, de mindig keveset és akkor nincs ami felkavarodjon a gyomrodban. – magyarázom. Azt nem teszem hozzá, hogy ezt anyám barátnőjétől tanultam és ő a terhességet illette ilyen szavakkal, pontosabban a reggeli rosszullétek elűzését. Rémes, hogy Samantha néni mennyi marhasággal traktált. Komolyan képes lett volna bevenni a gyomra, ha tizennyolc éves koromban teherbe ejtetem magam a fiával. Beteges egy ötlet volt ez is meg a mi házasságosdink Johnnyval. Erre persze megint felhívja a figyelmemet Liam kérdése. Úgy morranok rá, mint egy dühös oroszlán. Basszus, muszáj volt ezt pont most felhoznia?
- Mondtam neked, hogy oda nem teszem a lábamat soha többé, maximum akkor, hogyha neked kell megmutassam a helyet, mert annyira érdekel! – koppan a hangom szigorúan. Scarlett kérdése csak olaj a tűzre. Úgy érzem kell egy kis konyhai járat, alibiből felpattanok és elhozom a barackleves dobozt, hogy addig is hűtsem az agyvizem. A múltam mindig érzékenyen érintett és ebben a nem kicsit komforttalan helyzetben nagyon nem esett jól Niagara Fallsra gondolni és arra, hogy az anyám ki nem állhat, mert nem omlottam szerelmesen a legjobb barátnője fiának a karjaiba és nem csaptunk világraszóló lakodalmat, valamint nem nevelünk együtt két cuki, angyalarcú kisgyereket.
- Nem olyan rossz hely, csak tele van pletykás emberekkel és maró rosszindulattal. Igen, ott. Te hol születtél? – kérdezek vissza. Addig sem kell a saját szülővárosommal foglalkozzam, amíg Scarlettét megismerem.

Látogatóban...

Alkalmazkodás... azt hiszem az kellene ide és persze nyugalom és minél kevesebb zavaró gondolat és... szóval főleg nyugalom. Egyszerűen csak rossz látni bizonyos dolgokat és még rosszabb belegondolni múltbéli eseményekbe, ettől kéne nagyon gyorsan eltekintenem.
- De tényleg csak egy fokkal volt komolyabb. Egy kamion... durvábban hangzik. - mosolyodom el. Nem bántásnak szánom, viccelek, komolyan! Azért is van ott a mosoly az arcomon. Tudom én, hogy az a fának hajtás nem volt valami kellemes és azt hiszem ezzel Liam is tisztában van, hiszen látta a sérülést a vállamon, amit nem pont egy aprócska üvegszilánk okozott, de... az a fontos, hogy jól vagyok. Tényleg nem lett komolyabb bajom és visszajutottunk a suliba és Liam is jól van és Lari is jól van és... minden remek! Csak ez az este nem annyira, mert hát enyhén szólva is mindenki halálosan feszélyezett, én legalábbis tuti, és ha jól sejtem, akkor Lari is elég rendesen visszafogja magát. Ennyit még én is levágok, azok alapján amiket hallottam róla, és ahogy most beszél rólam Liam, hogy mennyire nem lenne jó tanár teszem azt. Látszik, hogy mennyire jól ismeri, nekem pedig tudom, hogy nincs jogom megtagadni tőlük ezt a barátságot. Nincs jogom, egy csepp sem, csak... csak... Egy pillanatra összeszorítom a szám és kissé Liam kezét is, amikor kijelenti, hogy ő már biza kimegy a mosdóba. Komolyan itt akar hagyni egyedül? Igyekszem a teljes pánikon felülkerekedni, mert tudom, hogy így még kényelmetlenebb lesz majd a helyzet, mint eddig.
A képességére csak bólogatok párat, és amikor jön az a kis felszólalás és a hatásszünet, akkor konkrétan megáll a számban az éppen kortyolt baracklé, amivel próbáltam épp elütni az időt, amíg a megmentőm vissza nem tér. De úgy tűnik, hogy nem siet annyira, hogy ezt a kis monológot elkerüljem. Tudom én, hogy muszáj valahogy ezt is megbeszélni, de... attól még egyáltalán nem érzem jobban magam tőle. Egyáltalán nem kedves a megfogalmazása, ha csak azt nézzük, amikor szerelmes lánykának titulál.
- Én... én... - oké, fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom. Azt hiszem talán egyszerűen semmit? Nem biztos, hogy erre most kell válaszolnom, még nem ismerem jól, nem feltétlenül kell azonnal megkedvelnem nem igaz? Rossz benyomásom van róla, nem is kevés, és nem hiszem, hogy ez hamar változni fog, pedig tényleg nagyon igyekszem, de nem hiszem, hogy ez a mostani találkozó fogja feljavítani az érzéseimet. Az a baj, hogy igaza van, az ő kapcsolatuk túlmutat valami normálison, vagy amit az emberek nagy átlagban normálisnak éreznek és ami tényleg barátságnak mondható, én pedig ezt felettébb nehezen kezelem. - Én tényleg csak azt mondhatom, hogy igyekszem ezt elfogadni. Nem akarom, hogy neki rossz legyen, és e miatt nem akarok feszültséget sem. Nem mondom, hogy nem is lesz, de... próbálkozom. - nem tudok most ennél többet mondani, ígérni, azt hiszem már ebből is látszik, hogy szeretném, ha ebből nem lenne gond. Miatta... miatta, aki végre feltűnik, és visszatér közénk. Nem jó, ha két tűz közé szorul, főleg azért, mert én nehezebben viselem ezt, mert láthatóan Larit nem zavarja az egész, vagyis én nem zavarom, szóval nekem sem kellene rosszul hozzáállnom.
Jól esik, amikor végre Liam tényleg visszatér, amikor magához húz. Egy kicsit képes vagyok megint megnyugodni. Nem mondom, hogy vállalnék az itt töltött időből akár még órákat is, de... majd csak túlélem valahogy azt, amit még eltöltünk itt úgy, hogy közben fogja a kezem, hogy közben kifejezi, hogy fontos vagyok neki, hogy... ő az enyém, bármennyire is rémesen birtoklóan hangzik is ez ebben a formában. - Igen, pár nap múlva, és biztos remek lesz. Még sosem voltam tengerjárón, remélem, hogy nem leszek tengeribeteg. - mosolyodom el, csak még szélesebben, amikor az a röpke kis csók is elcsattan. Tényleg nagyon remélem, hogy jó lesz az az út, és nem akarom végighányni az egészet, az valami rettenetesen kellemetlen lenne, de majd felkészülök, van talán valami bogyó, amit az ember bevehet, ha rosszul van és segít. Aztán csak Larira pillantok, hiszen biztos ő is ellesz majd a nyáron, és ha már elhangzott a kérdés, akkor persze, hogy kíváncsi vagyok a válaszra. - Niagara Falls? A neve alapján remek hely lehet, ott születtél? - persze egy név még nem mond semmit, de valahogy mégis jól hangzik, én pedig tényleg nagyon igyekszem barátságos szintet hozni.

Lari, Scarlett & Liam

Szívesen hozzáfűznék én valamit ehhez a balesetes dologhoz, de végül úgy gondolom egyszerűbb, ha befogom a számat. Nem akarok most itt kiakadni, de csak úgy halkan megjegyzem magamban. Egy fokkal? Semmi komoly? Mi van ezekkel? Az egyik neki megy fának a másiknak egy teherautó megy bele…komolyan nem fér a fejembe, hogy miként tudják ezt semmiségként kezelni. Ha komolyabb baj lett volna, akkor most ott szobroznék a kórházi ágy felett és azért reménykednék, hogy maradjanak életben. Szerencsére nem lett semmi komolyabb baj, de akkor is ez… ez nem semmiség. A balesete az baleset, és szerintem tökéletesen leolvasható az arcomról a bűntudat. Ha logikusan nézzük a dolgot, akkor Scarlett miattam volt azon a vasútállomáson. Azért mert elmentem, mert egyedül hagytam, és döntöttem helyette. Miattam volt ott, és miattam kellett beülnie egy tanár autójába, hogy aztán azzal egy fának vágódhassanak neki azzal. Ha nem vagyok ennyire hülye, ha egy kicsit jobban belegondoltam volna a dolgokba, akkor…akkor nem történt volna meg mindez. Nem hinném, hogy baj az, ha féltem Scarlettet. Szeretem őt, fontos a számomra, hogy jól legyen, és hogy ne árthasson neki semmi, illetve senki. Talán túlságosan féltem őt, de… de jogos nem? Elvégre még azok a fickók is megjelenhetnének bármikor, akik azon a támaszponton tartották őt fogva. Itt vagyok, többet nem fogok elmenni mellőle, és bármi is lesz, megvédem őt, megteszek bármit, hogy ne essen bántódása.
- Ja, sírva rohannának ki arról az óráról. – értek egyet Larival. Lari tanárnak elégé… érdekes baleset lenne az. Már azt is nehezen tudom elképzelni, hogy bejárjon az óráira, de hogy még tanítson is…. nem illik hozzá, Lari nem az a tanárféle. Ő elég drasztikus módszerekkel dolgozik, általában vérig sérti a másikat, és képes heteket elleni vele úgy, hogy egy szót sem szólnak egymáshoz, majd végül a diáknak kéne bocsánatot kérnie, amiért Lari volt tapintatlan. Voltak már hasonló eseteink, bár akkor én voltam a bunkó, vagy túlreagáltam valamit, de ugyanúgy hetekig nem szóltam hozzá, ő viszont kivárt, és végül mindig nyert is. Elég végzetesek a viták Larival, mert nem tudod belé fojtani a szót, mindig ő nevet a végén, és képes valami nagyon frappánsat előhúzni a cilinderből, amire te csak hebegni tudsz, mert visszavágni rá valami színvonalasat… na az lehetetlen.
- Oké megtalálom, és… Brüsszel, – kérdezem meglepetten, de már közben el iszkolok a megadott útirány felé, hogy felkeresem a helységet. Brüsszel klassz hely lehet, nem is tudtam, hogy még ott is járt Lari. A vécé előtt megállok és elmosolyodok a kép láttán. Azt hiszem hallottam már erről a szökőkútról, de akkor azt hittem, hogy valamelyik részeg fickó vicces kedvében találta magát, azonban ez… hogy a francba nem dózerolták még el onnan ezt az izét? Elég röhejes, de kitudja, a tervezője talán valami nagyon mély üzenetet rejtett el benne. Vagy csak imádta a szökőkútba pisilő fiúkat nézni… örök rejtély marad. Végül aztán csak benyitok és mivel istenigazából semmi dolgom ezért csak a kézmosóra támaszkodva nézek bele a tükörbe. – Nem lesz semmi gond, Liam! – nem, nem győztem meg magam. Fogalmam sincs, hogy mi folyik ott kint, de gondolom én, hogy most csapnak bele a lecsóba igazán, ezért hagynom kell őket egy kicsit. Szeretném, ha kijönnének, de ha ez nem sikerül, akkor… akkor ez van, el kell viselni, semmi nem fog megváltozni. Ugyanúgy barát maradok Larival, és ugyanúgy szeretni fogom Scarlettet. Csak hát… kicsit félek most ettől, mert ők ketten azért két külön világ, és a világok találkozásából még nem nagyon jött ki senki jól igaz? De a kivétel erősíti a szabályt úgyhogy… reménykedjünk vakon, hátha sikerül valami jót kihozni ebből az egészből. Végül csak a látszat kedvéért lehúzom a vécét, megmosom a kezeimet meg az arcomat, és még egy utolsó, biztató mondattal illetem magam a tükörbe, aztán megyek is kifelé.
Lari kérdésére érek vissza és egy pillanatra meg is állok mögötte, hogy felmérjem a terepet, de látszólag senki nem halt meg, senkinek nem folyt a vére, és Scarlett sem tűnik olyan nagyon szomorúnak, úgyhogy… vagy csak én látom rosszul a dolgokat, mert túlságosan reménykedem a boldog végkifejletben? Hagyjuk, semmi jó nem származik abból, ha ezen kattog az agyam, így gyorsan le is huppanok a kanapéra, és magamhoz húzom Scarlettet.
- Valamikor mostanában, pár nap múlva azt hiszem. – Scarlettre pillantok, hátha ő tudja a pontos indulást, de ha nem, akkor az sem baj, egyszerűen csak megvonom a vállam és folytatom. – Igen, ketten, szuper lesz. – mondom mosolyogva Scarrlettet nézve és még mielőtt folytatnám gyorsan csókot lopok tőle. – És te mit fogsz csinálsz? Visszamész Niagara Fallsba? – szerintem rajtam is látszik, hogy ezt az utolsó kérdést nem nagyon gondoltam komolyan, de… de miért ne lehetne igazam?

Scarlett, Liam & Lari

"A féltékenység is egyfajta félelem. Félsz, mert azt gondolod: alacsonyabb rendű vagy másokhoz képest, és rettegsz attól is, hogy ők is így gondolják. Amikor féltékenyek vagyunk, akkor félünk!"

Ahogy múlik az idő, a helyzet kezd a maxigáznál egy fokkal szelídebb lenni, s bár ez egyik részről nagyon jó, másokról viszont nem király, mert így a végén még nagyon el találom engedni magam. Bár az egy dolog, hogy miket mondok, azzal csak nem tudom kínos helyzetbe hozni egyikőjüket sem. Fizikai kontaktusba meg nem tudok úgy lépni Liammel, hogy egy egész dohányzóasztal választ el minket egymástól, így senki nem szólhat rám egy rossz szót sem.
Töltök baracklevet, elszöszmögök a hűtőig és visszafelé irányuló mozgásokkal, majd azzal foglalom le magam, hogy Scarlett történetét hallgatom.
- Azért szerintem ez egy fokkal komolyabban hangzik a semminél. – fürkészem Liam arcvonásait, hogy vajon mennyire vágta őt földhöz a lány balesete. Azt hiszem, hogy legjobb barátom számára a világ legkomolyabb dolga lenne az is, ha Scarlett hajszálai nem a hajsütővastól görbülnének meg, hanem egy kósza szellő meglegyintené őt. A szerelem az ilyen. Bár én nem tudom, nekem ez szirupos, de nem akartam letörni Liamet. Az ő dolga, amíg boldog, addig nekem csak ez számít, legfeljebb ha sokat áradozik majd a lányról, vagy Scarlett Liamről, akkor majd este, amint egyedül maradok, megnézek egy jó horrort, hogy lekössem a rózsaszín rágógumifelhőbe ragadt agysejtjeimet. Félreértés ne essék, szerintem cukik együtt. Csak nekem valahogy nem osztottak lapot ilyetén.
Felnevetek az elképzelésen, hogy akár tanár is lehetnék. Nem kinevetem Scarlettet és remélem, hogy nem is fogja így értelmezni, de.. nos nagyon vicces számomra ez a dolog.
- Tanárnak szerintem olyan lennék, mint a Szfinx macska szőrmebundának. – foglalom össze vidoran, tömören és magvasan a véleményemet. Tulajdonképpen egész szofisztikáltan sikerült közölnöm, hogy szar lennék pedagógusnak. Egész büszke lehetek magamra, amiért képes voltam ilyen konszolidáltan megnyilatkozni.
- Bejárati ajtótól jobbra az első ajtó. Meg fogod ismerni, egy kép van az ajtóra szögelve arról a vicces szökőkútról, amelyik Brüsszel egyik jelképe. – A Manneken Pisre gondolok, amit a köznyelv pisilő kisfiús szökőkútnak hív. Amikor Brüsszelben voltam, akkor vettem ezt a kis festményt és poénnak tartottam éppen a legkisebb helységem ajtajára felszögelni egy az ajtó nyers mahagóni-színével harmonizáló fakeretben.
Liam távozik, s jön a kínosnak is nevezhető csend, majd Scarlett kérdése. Nem ezt vártam, de most mit tagadjam, nem baj, hogy nem csapott rögtön a lecsóba. Én meg fogom tenni, ha a fene fenét eszik is, de előbb udvariasan két korty baracklé között válaszolok.
- Szagokat és ízeket tudok manipulálni. Ha akarom, akkor belekortyolva a gyümölcslevedbe úgy fogod érezni, hogy almalevet iszol, hogy durvábbat ne mondjak. Nem egy nagy durranás, de vicces képesség, én szeretem. A világot nem fogom megmenteni vele, de Liam tudna mesélni pár vicces szitut, amikor vele is szórakoztam ekképp vagy a társaságában másokkal. Apropó Liam! – tartok egy kis hatásszünetet. Hátrapillantok a vállam felett. Még nem tért vissza, szóval kettesben vagyunk, folytatni merem. Bár nagy valószínűséggel akkor is ezt tenném, ha barátom ott állna már a hátam mögött.
- Nem kedvelsz engem. Szerintem soha nem is fogsz, mert a mi viszonyunk Liammel túlmegy egy olyan határon, amit a szerelmes lánykák el tudnak viselni a párjukat illetőn. Mondhatnám, hogy soha többé nem ölelem meg, vagy nem adok neki puszit, esetleg nem alszom vele egy ágyban, hogyha úgy találkozunk, hogy együtt töltjük az éjszakát. Mondhatnám, de hazudnék. Meg fogom tenni, mert én ilyen vagyok, a mi viszonyunk így alakult ki, s legfeljebb csak akkor moderálom magam, hogyha együtt találkozom veletek. Azt viszont tudnod kell, hogy az ember nem lesz szerelmes a saját öccsébe, nem kívánja meg és nem akar a párja lenni. Nem vagy veszélyben. Ha akartunk volna, akkor rég együtt lehetnénk, de ő veled jár, nem véletlenül. Mert a mi kapcsolatunk nézzen ki akárhogy, ettől még nem hajaz párkapcsolatra és soha nem is fog. Szóval vagy túllépsz ezen, vagy mindig utálni fogsz. – megvonom a vállamat. Szerintem eléggé őszinte voltam, de ha még így sem fog kedvelni? Na bumm. Nem mondhatja senki, hogy nem adtam esélyt a dolognak.
- Hajóút? – veszek fel egy másik fonalat kedélyesen. - Az frankó! Mentek mindketten? Mikor lesz az indulás?

Látogatóban...

Meg se merem ezek után kérdezni, hogy miért olyan irreális és nevetséges feltevés az, hogy neki randija legyen. Már azt hiszem így is túl sok mindent láttam és hallottam, amin sikerült megütközni és amit nehezen kezelek, szóval... addig jó, amíg nem tudok mindent. Nem akarok én rosszban lenni vele és elítélni sem, csak sajnos nagyon nehéz ezt úgy tenni, hogy ilyesmiket látok. Tényleg én reagálom túl? Nem is arról van szó, hogy nem bírom a féltékenységet... jó persze azért nehezen viselem, de... de más se viselné jól nem? Sőt szerintem Liamnek sem esne ez jól fordított esetben. Nem mondom, hogy választani a kelljen kettőnk között és én nagyon igyekszem is, hogy ne látszódjon rajtam, hogy mi érint rosszul, csak hát... nem meg valami jól attól félek. A többes számra azért egy hálás mosoly jelenik meg az arcomon, bár nem tudom,hogy el mernék-e jönni ide csak úgy egyedül, ha nem lenne valami konkrét apropója, ami miatt érdemes megtennem. Az az igazság, hogy talán félek is tőle, mert hozzám képest olyan más. Nyílt, nagyhangú, meg van mindenről a véleménye, én pedig olyan kis semminek érzem magam, főleg amikor még a ruháitól is a nyitott ajtónál szabadul meg, én pedig képtelen vagyok másra figyelni. Mi van akkor, ha ezt bővebben is megtette már Liam előtt? Vajon volt köztük más is, több, mint... mint barátság? Na jó, azt hiszem végképp rossz irányba kezdenek elcsászkálni a gondolataim, szóval igyekszem a dolgot valahova mélyre visszaszuszakolni.
- Igen, köszönöm! - bólintok egy aprót. Azt hiszem jó lesz a baracklé, maximum majd nagyon kell idővel pisilni, de legalább lefoglalom magam, amikor épp kínos helyzetbe kerülök, vagy csak én érzem úgy egy helyzetről, hogy felettébb kínos. Próbálom persze ezeket a kellemetlenebb dolgokat valahogy nem figyelembe venni, de nem egyszerű.
- Nem olyan nagy dolog, csak megcsúszott a kocsi kicsit, amiben ültem és nekimentünk egy fának, de tényleg nem komoly. - csak egy üvegszilánk állt a vállamba és láttam, ahogy az egyik tanár a suliból vért ivott egy tasakból... nem nagy cucc, de azt hiszem ezt most nem fogom kifejteni bővebben, főleg mert még arról sincs fogalmam, hogy Lari olyan-e mint mi, bár erre hamar kiderül, amikor sikerül enyhén szólva is tanácstalanul néznem. Őszinte leszek, nem lep meg, hogy ő nem viselné jól a bezártságot, meg a szabályokat, egyértelműen azt nézem ki belőle, hogy semmi ilyesmi nem érdekli, és pont azért nem tudom, hogy nála minek hol vannak a határai. Egyszerűen az egész riasztó számomra, hogy tudom is én... nem akarok mélyebben belegondolni már megint.
- Vannak tanárok is az iskolában, nem csak X-menek a felnőttek. - jegyzem meg, bár nem tudom elképzelni róla, hogy tanítana valamit. Amúgy is hogy gondolhatok egyáltalán arra, hogy ott legyen ő is velünk. Azt hiszem nagyon is jó az, hogy nem így van, hogy maximum néha jövünk el ide, ha muszáj, legalábbis egyelőre így gondolom, bár még mindig jobb, ha én is itt vagyok, mintha csak Liam ugrik be. Frászt kapnék, ha tudnám, hogy eljött látogató, miközben én meg egyedül rágom magam a szobámban. Rémes! Mint a hoteles esetnél.
- Uh, hát én nem is tudom, azt hiszem lesz valami hajóút, iskolai. - bököm ki, bár meglepetten pillantok Liamre, hogy most akkor ő is erre gondolt-e, vagy van valami amiről nem tudok. Ellenben alig akarom elengedni a kezét, amikor végül kikéredzkedik a mosdóba. Bizonytalanul pislogok párat Larira most, hogy így ketten maradtunk. Csomó kérdésem lenne ez a legrosszabb, csak hát félek, hogy nem olyanok, amiknek itt most helye van, amit értékelne. Honnan ismeri az én egyetlenemet, mennyire ismeri, volt-e köztük valamit, mikor találkoztak utoljára, hogy segített neki, amikor maga alatt volt... és hasonlók. - És te mire vagy képes? - oh igen Scarlett, ez a legjobb kérdés, amit feltehettél, amíg a pasid kiment wc-re, és megpróbálsz értelmesen viselkedni a legjobb barátjával, aki egy dögös nő és simán levetkőzik az orrotok előtt. Na jó, háttal és csak részben, de... na!

Lari, Scarlett & Liam

Jó oké, nem randija volt, igazából számíthattam volna rá, de azért egy harmatgyenge próbálkozásnak megtette. Nem értem, hogy Lari miért van ennyire maga ellen. Ami még furább, hogy azt hiszi, eltudja velem hitetni, hogy neki nem való a kapcsolat, csak mert sokat mondogatja. Hülyeség! Tudom én, hogy Larinak van egy elég sajátos stílusa, de nem létezik az, hogy abból a több millió pasiból egynek se jöjjön be ez, és egy se jöjjön be Larinak. Ezek csak kifogások és kész.
A szavai viszont jólesnek. Tudtam én eddig is, hogy számíthatok rá jóban és rosszban is, de kimondva sokkal jobban esik a dolog, és remélem, hogy ez az egész is jól fog elsülni, vagy legalábbis jobban, mint ahogy most áll, mert nem lenne azért olyan rossz, ha bűntudat nélkül látogathatnám meg Larit. Nem csak ő érezheti magát felelősnek értem nem? Ugyanúgy törődöm vele, csak hát… Lari elég keménydió, amit egyszer a fejébe vesz, az ott is marad, nincs az az isten, hogy meggyőzd az ellentétéről. Nem örülök neki, mert tényleg szeretném már őt boldognak látni valakivel, mert megérdemelné, csak elzárkózik az ilyesfajta érzések elől és ez…végzetes lehet. Nem fair, hogy csak nekem adasson meg ez, mikor ő sokkal inkább megérdemelné.
Ez barom kellemetlen. Talán magukra kéne hagynom őket vagy valami, mert ez így… hát nem is tudom, hogy mondjam, elég fura helyzet. Lari nem Lari, mármint ennyire még soha nem moderálta magát, Scarletten pedig látom, hogy az az előbbi elszólás elégé nyomott hagyott benne . Ha kimennék pár percre, talán tudnának beszélni normálisan vagy valami, hátha az én személyem itt az, ami ezt az egész helyzetet ennyire kellemetlenné teszi, de… de akkor meg marad a rettegés, hogy mi történik kettejük között, de gondolom ennyi rizikót még vállalnom kell, sőt, még többet is megér a dolog. Nem kell legjobb barátnőknek lenniük, csak… csak jöjjenek ki, ha lehet akkor ne tépjék meg egymást és akkor én már boldog vagyok. Így viszont itt vannak a struccok, meg a strucclátogatás, és az egész így kezd átmenni baromi kellemetlenből iszonyat kellemetlenbe, ami nem jó senkinek, de főleg nekem nem. Nem akarok súrlódást, nem akarok két tűz közé kerülni, jó lenne, ha valahogy megtudnák találni a közös hangot.
Ennél a pontnál viszont a fejemet tudnám verni a falba. Értem én, hogy ez Lari lakása, és már hozzászokott ahhoz, hogy nyitott ajtók mindenütt, meg előttem sem kellett soha ajtót csukogatni, mert egyrészt nem volt szégyenlős, engem meg a legkevésbé sem zavart az, ha láttam őt öltözködni, de most a helyzet kicsit más. Engem még mindig nem zavar…na a dolog, ha Scarlettet nem zavarná, márpedig őt szemmel láthatólag nagyon is zavarja a dolog. Szerencsénkre Lari végül csak ellép az ajtótól és Scarlett most már valahogy rám figyel, de ez akkor is… nem igazán hiányzott most. Jó, mondjuk az is igaz, hogy az a legjobb, ha Lari önmagát hozza, de ennyire önmagát azért nem kell hoznia, vagyis ilyenkor nem kell hoznia önmagát. Lari nem egy szégyenlős fajta, ismeretségünk alatt szerintem még soha nem is láttam őt elpirulni, úgyhogy még szerencsénk az, hogy nem szándékos volt ez az egész, mert… mert ha az lett volna, akkor sokkalta jobban megbotránkoztatta volna Scarlettet, és az nekem nem jó, nagyon nem jó.
Hogy miért megyek el ilyen könnyen Lari balesete mellett? Egyáltalán nem megyek el könnyen, legszívesebben bezárnám őt egy gumiszobába, hogy ne mehessen sehova és ne essen baja, de ugye ezt nem tehetem meg. Amúgy is, Lari már csak ilyen, imád bajba kerülni, és imád engem kihúzni belőle. Sokszor szóvá is tettem, hogy neki miért szabadd, ha nekem nem, erre meg mi volt a válasz? Mert kicsi vagyok. Kész agyrém. Jól tudom, hogy bármit is mondok, Lari nem lenne óvatosabb, ő nem egy bajkerülő típus, inkább keresi a bajt, persze ő erre csak azt mondaná, hogy a baj keresi őt. Ez a kamionos dolog meg… Scarlett mondta, hogy utólag már ne aggodalmaskodjak, úgyhogy próbálkozom én, de akkor is kikészít, hogy ennyire veszélyesen él Lari. Arról már nem is beszélve, hogy még Scarlettnek is balesete volt, úgyhogy hálát adhatok az égnek, amiért egyiküknek sem lett komolyabb baja. Lari kérdésére persze hagyom, hogy Scarlett válaszoljon, hiszen a kérdés neki szólt, és az a baj, hogy nekem se sokat mesélt erről a balesetről, bár talán jobb is így, mert a végén még ennél is jobban aggódnék érte, ami talán már zavarná szegényt, úgyhogy…talán be kéne fognom a fülem?
-Tudod, Lari legféltettebb kincse a szabadsága, neki ez felérne egy zárkával! – mondom vigyorogva. Nem, arról elfelejtettem mesélni, hogy Lari is mutáns, de most már biztos, hogy Scarlettnek is lejött ez. Ez az egész X-Men dolog meg… kétségem sincs afelől, hogy elég hamar komoly hírnévre tenne szert az én barátom, de nem tudom őt elképzelni a suli kötelékében. Lari nem szereti a szabályokat, a parancsolgatást meg főleg nem, ő a saját maga ura, ez mindig is így volt. Elképzelni őt abban az X-Men szerkóban, ahogy indul a világot megmenteni…a szerkóig még talán oké,d e a világmegmentése? Lari az én megmentőm, nem osztozkodom vele a világgal.
- Ami azt illeti igen, és mindjárt el is mondom mit, csak előbb mutasd meg hol a vécé! – mondom mosolyogva, majd Lari útmutatásának megfelelően fel is keresem a mellékhelyiséget. Elég gyenge próbálkozás, talán nagyon átlátható is, de muszáj megpróbálni, hogy mi van akkor, ha nem vagyok ott.

Scarlett, Liam & Lari

"A féltékenység is egyfajta félelem. Félsz, mert azt gondolod: alacsonyabb rendű vagy másokhoz képest, és rettegsz attól is, hogy ők is így gondolják. Amikor féltékenyek vagyunk, akkor félünk!"

- Randim? – nevetek fel. Csak legyintek, s inkább nem kommentálom a dolgokat. A múltkor már kiveséztük azt, hogy mit gondolok arról, hogy nekem jár-e kapcsolat vagy sem, szóval szerintem ez a randevúkra is nyugodtan vonatkoztatható.
- Nem zavartok egyáltalán, mondtam már a múltkor, hogy az ajtóm nyitva áll előttetek. – használok direkt többesszámot, hiszen az előbb sem akartam éreztetni Scarlettel, hogy kellett volna hozzon valamit. Egyszerűen csak annyira megszoktam, hogy Liam az Liam és nincs ők vagy ti, csak ő van és te, hogy nehéz volt normális szavakat találjak, rendesen ragozzak. Amit gondolok azt viszont komolyan is kimondom, tehát jöhetnek, amikor akarnak. Nem feltétlenül csak együtt, Liam is jöhet egyedül, s uram bocsá' még az is eszembe jut, hogy Scarlett is meglátogathat, ha esetleg beszélgetni akar erről a.. nos nyilván nem öt csillagos, tökéletes összkomforttal rendelkező helyzetről. Vagy bármi másról. Nyitott vagyok a helyzetre, de tényleg. Csak úgy nehéz, ha a másik bezárja előttem a kapukat.
Ez a helyzet egy tízes skálán tizenötös mértékben kellemetlen. Úgy sejtem, hogy nem csak nekem, hanem Liamnek és a lányzónak is. Persze mindannyiunk közül Liam járhat a legrosszabbul az egészből, így miatta igyekszem moderálni magam. Nem mondom, hogy érte még azt is hagynám, hogy Scarlett megtiltsa neki, hogy találkozzunk. Nem valószínű, hogy ezt hiszti nélkül bevenné a gyomrom. De ahogy láthatja is drága barátom, nagyon igyekszem, hogy jó képet mutassak, hogy ne legyek túl sok, hogy visszavegyek abból, aki mindig is voltam. S ez nem csak az ölelésre vonatkozik, hanem erre az egész hülye struccos dologra, arra, hogy nem teszek semmi olyasmire megjegyzést, amire régebben tettem volna és úgy egészében még én feszengek a saját lakásomban. Ordítani tudnék pedig, de nem teszem. Mert én képes vagyok magam elé helyezni Liam szükségleteit, s ha ő nem akar súrlódást ezzel a lánnyal, mert szereti őt, akkor nem szólok semmit. Moderálom magam. Persze nem sok mindenre fogunk jutni, hogyha kiderül valamikor, Scarlett milyen szinten ki nem állhat engem.
Mondjuk nem értem, hogy hol itt a probléma. Leesik ugyan, hogy nyitott ajtónál öltöztem, de tulajdonképpen nem előttük, úgyhogy egymásba is feledkezhettek volna ahelyett, hogy arrafelé figyelnek, amerre én vagyok. Ha direkt csinálnám a felhajtást, akkor sokkal durvább jeleneteket tudnék rendezni és még csak bele se pirulnék. De mivel ösztönlénynek tartom magam ilyen szempontból, nem szólhat senki semmit a viselkedésemre. Liam ismer már, majd elmagyarázza Scarlettnek, hogy mi a tényállás. Ha ugyan akarja, vagy ha valaha szóba kerülök még a kettejük társalgásában.
Kedélyes mosollyal huppanok le a fotelba, a kiürült pohárra tekintek, majd kedvesen Scarlettre.
- Kérsz még? – ajánlom, s hogyha igenlő a válasza, akkor elsuhanok a konyhába, hogy a hűtőből kivegyem a gyümölcsleves-dobozt és töltsek még Scarlett poharába a barackléből. Végül visszateszem a dobozt a hűtőbe, hadd ne melegedjen fel az ital. Persze ha nem kér, akkor nem mozdulok sehová.
- Persze-persze, ahogy mindig! – mosolygok Liamre, majd kíváncsi tekintetem kissé döbbentbe megy át és Scarlett felé fordulok. - Csak nem baleseted volt? – vonom le a következtetést Liam megjegyzése alapján. Vicces, de komolyan kezdek aggódni a lány testi épségéért. Nem akarom, hogy Liamnek veszteségben legyen része, szóval én is annak szurkolok, hogy Scarlettnek ne legyen semmi baja. De tényleg! Van az a mondás, hogy „Amíg őt szereted, addig szeretlek én téged.”. Nos ez igaz rám és Scarlettre. Amíg Liamet boldoggá teszi, addig engem is. De utána? Nem akarok gondolni ilyesmire.
A választ, melyet az iskolás kérdésre kapok, elég ködösnek érzem. Kérdőn nézek Liamre, amolyan „Tudja egyáltalán, hogy olyan vagyok, mint ti?” tekintettel. Végül nem várok a visszajelzésére, csak reagálok a dologra úgy, ahogyan a legfrappánsabbnak látom.
- Nos engem sem csigázott fel különösebben, hogy az olyan vén rókák lehetnének X-menek, ahogy Liam mondta, mint én. Semmi izgalmasat nem találtam benne.. pedig megfordult a fejemben, hogy el kéne látogassak abba a suliba, hátha bevennének. De ez az X-dolog nem csak elnevezésében nem vonzott. – vigyorodom el. Még mindig hülyén hangzik ez az X-men kifejezés, persze tudom én, hogy X-gén meg minden, de akkoris.
A szavaimból Scarlettnek is leeshet, hogy ugyanúgy mutáns vagyok, mint ők ketten. Nem szeretem ezt így ki is mondani, bár nem frusztrál a kifejezés. Csak mégis.. sose lehet tudni, hogy hol van a falnak is füle.
- És terveztek valamit a nyáron? – dőlök hátra a fotelban, magam alá húzva lábaimat. Belekortyolok az időközben kezembe vett pohárnyi baracklébe, majd a poharat tartó kezemet megtámasztom a fotelkarfán. - Valami iskolai túra, kirándulás, esetleg privát nyaralás? – úgy tűnik, hogy ez a kérdezgetés marad nekem. Komolyan, vénasszonynak érzem magam!

Látogatóban...

Miért érzem úgy már az első pár mondatnál, hogy nem fog ez jól alakulni? Nem nyújtotta el az ölelést, de nem vagyok vak, mintha lett volna ebben valami szándékosság is. Én tényleg igazán akarom kedvelni, de így egyáltalán nem egyszerű. Mintha csak folyton az lebegne a szemem előtt, hogy ők ketten... akkor is, ha csak barátilag, de tényleg annyira fura vagyok, hogy ez nekem túlzás? Egyszerűen az ember egy baráttal nincs ilyen közeli viszonyban, mert... mert nem! Akkor meg főleg, ha már van valakije. Már az is elég kellemetlenül érint, hogy megborzolja a haját, hiszen olyan közvetlen mozdulat ez, olyan nyílt és persze neki köszöni meg a bort és tényleg azt mondta, hogy édes? Még... még én sem szoktam így becézni, persze lehet, hogy kéne, de nem áll még ilyesmi a számra. Ez baj, nekem is olyannak kellene lennem, nyíltabbnak, lazábbnak és úgy kezelni mindent, mint ő? Úgy igyekszem, de nem megy könnyen, hogy leplezzem az érzéseimet, a néha feltörni akaró döbbenetet, a meglepettséget, az ellenérzést. Nem segít, hogy jobban kedveljem, kicsit sem. Az pedig már halottnak a csók, hogy utólag javítja ki magát. Hoznom kellett volna valamit... miért nem hoztam?!
Inkább lehuppanok és próbálok nem azzal a ténnyel foglalkozni, hogy milyen a ruhája, ezt eddig is próbáltam valahogy figyelmen kívül hagyni, mert az a szoknya nagyon fel van sliccelve, tényleg nagyon! És a blúza persze lazán, bár félek tőle, hogy ennél jóval lazábban is szokott öltözködni. Lehet, hogy túlzás, de sikerül majdnem egy hajtásra kiinnom a baracklevemet, pedig nem arról van szó, hogy halálosan szomjas lettem volna, egyszerűen csak kellemetlenül érzem magam és ez hátha segít. Persze... nem. És hogy hogy jutnak eszembe a struccok... komolyan én sem értem.
- Igen, végülis elmehetnénk egyszer együtt. - dehogy! Szerintem ezt ő sem gondolta komolyan. Nem arról van szó, hogy nem akarok többé találkozni vele, de hogy együtt menjünk hármasban struccokat nézni és azon vetélkedjünk, hogy ki az, aki séta közben Liambe karol. Az már végképp nevetséges lenne és az a baj, hogy nem érzem magam elég erőteljes személyiségnek ahhoz, hogy véletlenül is le tudjam nyomni őt. A kérdésre bólintok, ő pedig eltűnik, de az ajtó nyitva marad és én képtelen vagyok visszafogni a zavart döbbenetet, ami kiül az arcomra, amikor csak úgy leveszi a felsőjét nekünk háttal úgy, hogy minden látunk és már szinte készülök rá, hogy tovább folytatja, amikor végül arrébb lép. Én pedig csak akkor szakítom el a tekintetemet a szobától, amikor nagy nehezen eljut az agyamig az ismerős hang.
- Hogy mi? - értelmezni is kéne a szavait, vagy legalább felfogni, de most nehezen megy. Ja igen a struccok! Közöm sincs hozzájuk igazából, csak valahogy ez volt az első, ami eszembe jutott. - Végül is bírom őket, bár fogalmam sincs, hogy miért ez jutott eszembe először. - vallom be hősiesen. Azt hiszem csak mondani akartam valamit, és ezt sikerült először kidobnia a rendszernek. Lari viszont visszatér, én pedig nagyon igyekszem visszavenni a barátságos mosolyt és palástolni az eddigiekkel kapcsolatos nem tetszésemet. És alig vagyunk itt pár perce, mi jöhet még?! Újabb döbbenet, amikor a balesetről úgy beszél, mintha csak valami apró semmiség lett volna.
- Lelökött egy kamion az árokba? - csak én nem tudok ezen ilyen könnyen túllépni? Liamnek is megy, a szavaira csak elmosolyodom és bólintok. Én vigyázok magamra, nem szoktam kamionok előtt autókázni és az a kis baleset nem volt olyan nagy dolog igazából, de... egy kamion? Újra kell pár pillanat, mire sikerül érdemben összeszedni magam valami válaszra. - Hát csak tudod vannak órák, meg szoktunk gyakorolni ezt-azt és... ilyesmi. Elég unalmas, bár most nyár van és szerencsére sok felé el lehet menni és van egy nagy tó is a birtokon, szóval nem olyan rossz. - az a helyzet, hogy még csak azt sem tudom, hogy ez a mutáns dolog mennyire nyílt Lari felé, hogy most akkor ő tudja,hogy mi azok vagyunk? Bár ha olyan nagy barátok, akkor minden bizonnyal így kell lennie nem?

Lari, Scarlett & Liam

El tudom képzelni, hogy milyen nyomorultul is érezheti magát Lari, mert akár hiszi, akár nem, én sem örülnék annak, ha a meg szokott dolgainkon változtatni kéne. Szeretem őt hosszan megölelni, és mindig is jóleső érzéssel töltött el, hogy milyen közvetlenül tudunk egymáshoz viszonyulni, csak most…nem lett volna túl szerencsés így indítani. Oké, vannak dolgok, amiket már nem Larival, hanem Scarlettel szeretnék megtenni, de a legtöbb dolog változatlan maradt és nem szeretném csak úgy félredobni őket. Már-már berögzült mozdulatok ezek, megesett, hogy sokan félre is értették a dolgokat, és éppen ezért most nem szerencsés ez, nem szeretném, ha Scarlett bármit is félreértene. Elég rosszul érzem magam, mintha két tűz közé szorultam volna, bár erre számítanom kellett volna. Nagyon nem szeretném megbántani Scarlettet semmivel sem, de Larit sem, bár gondolom ez már a motelben sikerült, és… bárcsak valahogy, minél előbb megtalálhatnánk azt az arany középutat, hogy mindenkinek jó legyen. Remélem, hogy ez nem csak vágyálom marad. Azonban így jobban belegondolva… talán az lenne a legjobb, ha Lari magát adná nem? Mintha egy tök átlagos találkozó lenne, vagy... inkább ne? Basszus, fogalmam sincs, hogy lenne a legjobb! Talán rá kellett volna valaki tapasztalt fickónál kérdeznem erre, mert egyelőre elég kétesélyes a dolog, bár elég jó úton haladunk, úgyhogy talán még sem lesz ez olyan vészes. Ez az!
A hajborzolásra csak mosolyogva sóhajtok egyet. Úgy látszik ezt soha nem fogom megúszni. Még szerencse, hogy nem szoktam órákat a tükör előtt állni, hogy tökéletesen belőjem a hajamat, mert akkor elég kellemetlen lenne egy-egy ilyen hajborzolás. Van akkora szerencsém, hogy elég csak beletúrnom a hajamba, hogy normálisan álljon és ezt Lari mindig is kihasználta könyörtelenül. Arra nem is igazán figyeltem oda, hogy nem többes számot használt, így csak utólag eszmélek erre rá és egy zavart mosolyt megeresztve mondom némán: szívesen. A kanapéra viszont naná, hogy lecsapok, még ha nem is ajánlotta volna fel Lari, hogy vegyük birtokba. Imádom a kanapékat, sokszor szólt is érte, hogy hagyjak neki helyett rajta, és ne trónoljak rajta egyedül egyfolytában. A lényeg a lényeg, hogy Scarlettel végre a kanapén vagyunk, én pedig átkarolom Scarlettet, továbbra is fogva a kezét, miközben Lari szavaira csak egy amolyan ”éreztem, hogy ez a helyzet” mosolyt eresztek meg. Nem lep meg, hogy kiment a fejéből a dolog, nem is haragszom érte, biztos vagy ezernyi dolga volt a napokban. – Ugye nem zavarunk? Mert ha randid lenne, vagy valami fontos találkozód, akkor… akkor visszajöhetünk később is. – hát honnan tudjam, hogy nála ez a munkaruha? Elégé formális, olyan elegánsabb darab, miért ne hihetném, hogy randira megy, vagy valami fontos munkaügyi találkozója lenne? Közben azért kissé feszülten figyelek, ahogy lefutjuk azokat a tiszteletköröket. Szuper, mindenki hallott mindenkiről. Nem igazán hiszem, hogy olyan meglepő lenne, hogy meséltem Lariról Scarlettnek, elvégre mégiscsak a legjobb barátomról van szó, aki nagyon sokat tett értem, és elég jelentős személy a múltamban. Persze, tudom én, hogy Scarlettnek talán nem éppen a legkellemesebb hallani róla, de… de Lari fontos nekem, miért ne mesélhettem volna akkor róla?
A következő szavakra viszont csak elámulva nézek. Strucc farm, és strucc farmlátogatás? Életemben nem hallottam még Laritól, hogy menjünk a strucc farmra, de előbb-utóbb mindennek meg kell történnie, és miért ne mehetnénk akkor strucc farmot látogatni, ha már ilyen jól megdumálták ezt. – Persze, feltétlen, a struccok jók. – mondom mosolyogva, és gyorsan az egyik baracklé után kapok, hogy igyak a vigyorgás helyett. Ez aranyos volt, azt hiszem ez a legjobb szó rá, bár… bár nem tudom mit tenne Lari, ha learanyosoznám őt. Ő mindig a dögös motoros bige volt mindenki szemében, az aranyos jelző valahogy nem rá illik,de… de ez akkor is aranyos volt. A pofonokról pedig én sem igazán tartom jó ötletnek, hogy beszéljünk, bár ha elmondom Scarlettnek, hogy miért kaptam őket, akkor szerintem megértené, de… de az embert általában nem pofozza fel a barátja. Ebből is látszik, hogy Lari különleges barát, mindig az volt, akinek lennie kellett, akire szükségem volt.
Bólintok egyet, majd nézem Larit, ahogy eltűn..ne a szobában, de az ajtó nyitva marad, tökéletes belátást kínálva. Engem igazából nem zavar a dolog, láttam már Larit kevesebb ruhában is, és amúgy is régen sokszor megesett, hogy egy szobában öltöztünk, de most itt van Scarlett és… és ez talán nem éppen egy jó ómen. Elszakítom a tekintetemet Lariról, majd mosolyogva nézek Scarlettre. – Nem is mondtad, hogy szereted a struccokat. – oké, tudom én, hogy elég gyenge próbálkozás, de talán ha valami nagyon béna feszültség oldással próbálkozom meg, akkor sikerülhet a dolog. Nem szeretném, ha folyamatosan Larihoz hasonlítgatná magát, mert annak semmi értelme sincsen. Az én szememben Scareltt a nyerő, ez van, és remélem, hogy ezt ő is pontosan tudja. Persze, Lari jól néz ki meg minden, de nem tudok rá úgy nézni, mint Scarlettre. Végül aztán csak visszatér Lari és legszívesebben elkezdenék röhögni, mikor meglátom. Nincs ennek a csajnak olyan cucca, ami ne feszülne?
Lari beszámolóját meglepve figyelem, már a szemeim is kikerekednek mikor a végéhez ér, de nem tudom megállni, hogy ne kezdjek el mosolyogni, mikor legyint a dolgokra. Belément egy kamion aztán egy repkedő mutáns és egy zsaru, akit meglőttek, és …zsarumnak hívta? Oké, erre talán nem most kéne rákérdezni. Persze mosolygok én mindezek ellenére, mert komolyan kész káosz ez az egész. Scarlettnek is balesete volt, Larinak is, én pedig egyikről sem tudva gubbasztottam a nyaralóban. – Mi van veletek? A kedvemért egy kicsit vigyáznátok magatokra? – hol Larira, hol Scarlettre nézek, persze még mindig jókedvűen mosolyogva. Laritól nem reménykedek valami nagy lelkes igenben, és talán Scarlettől sem azt kapom, de… de akkor is! Ők ketten a legfontosabbak az életemben, nem akarom, hogy bajuk essen, úgyhogy még egy komolytalan igennel is beérném, csak…csak igen legyen.
A kérdésére a választ viszont Scarlettre hagyom, majd maximum én is kiegészítem, most beszéljen ő, maximum, ha nem tud, akkor gyorsan mentek valamivel, de hogy pont Scareltt nem tudna megszólalni? Még a gondolat is nevetséges.

Scarlett, Liam & Lari

"Keresd azoknak a társaságát, akik az öröm óráiban melletted vannak. Mert az ő lelkükben nyoma sincs a féltékenységnek vagy irigységnek: csak boldogok, ha boldognak látnak téged."

A helyzet nevetséges. Már úgy értem az a része, hogy láthatólag mindenki megkönnyebbül azon, hogy az ölelés csak futóra sikeredik köztem és Liam között. Örülök, hogy örülnek, nem arról van szó, de azért hosszútávon kell csinálni valamit ezzel a helyzettel, mert nagyon nem esne jól, hogyha folyamatosan ki kellene bújnom a bőrömből. Megszoktam, hogy akkor ölelem meg Liamet, amikor csak én akarom, hogy akkor adok neki puszit, amikor jólesik és akkor heveredek az ölébe beszélgetés közben a plafont lesni, amikor akarok. Egyebekről ne is beszéljünk. Tényleg nagyon közvetlen a viszonyulásom hozzá, ha jobban belegondolok, talán félreérthetően az. De az ég szerelmére! Muszáj moderálnom magam? Úgy érzem, mintha a seggembe dugtak volna egy seprűnyelet és lenyeltem volna egy karót.
- Cukker vagy, édes, köszi! – borzolok bele Liam hajába, amint átveszem a bort, majd jön egy újabb képzeletbeli homlokra csapás és nem amiatt, amilyen szavakat használta.
- Akarom mondani köszi, hogy hoztátok! – emelem ki a királyi többest. Ti. Ők. Nehéz ezt így élőben feldolgozni.
Helyet mutatok a kanapén, mely az amerikai konyhás nappaliban szinte a bejárati ajtóval szemben áll, nyugodtan csüccsenjenek csak le. A ruházatukra tekintve egy kissé kezdem kínosan érezni magam a saját, formális munkaruhámat viselve. Kis nevetéssel vallok színt.
- Bocs a szerkóért, kissé kiment a fejemből, hogy milyen nap van ma, pedig Liam ideszólt, hogy jöttök. – magyarázkodom. Majd alkalmasint átöltözöm, ha arról van szó, de egyelőre marad a gyümölcslevek szervírozása – nem vagyok ökör, nem iszom magamban, úgyhogy én is baracklevet töltök, jó lesz az nekem is, ami nekik – és a mosolygás afelett, hogy esett rólam szó.
Meglep, de azért örülök neki. Nem gondoltam egyébként, hogy ilyen hamar viszontlátom Liamet és még Scarlettet is elhozza. Persze, mondta, hogy a lányzó totálisan nyitott, meg micsoda egy angyal és kedvelni fog engem, de azért nekem voltak fenntartásaim. Még mindig vannak, hiszen a lányok engem nem nagyon szoktak komálni. Nem vallhatom azt, hogy fogalmam sincs miért. Van egy stílusom, meg kell hagyni. Még a zsarunak is az idegeire mentem, akivel a kórházig autóztunk. Kicsit sajnálom mondjuk, mert jóképű darab volt. Talán meg is látogatom valamelyik nap, az autója úgyis javítás alatt áll, kéne, hogy tudjon róla: nem lopták el, csak A. Lara Jamesnek adakozási és szeretetrohama támadt.
- Őszintén szólva csak nem olyan régen szereztem tudomást róla.. – intézem Scarlettnek a szavaimat, míg a kanapé előtt tanyázó, üvegtetős dohányzóasztalra teszek három poháralátétet és rá a baracklével töltött poharakat. - ..pedig már egy ideje itt lakom. Még sose jártam ott, de biztosan jó hely lehet. Ha egyszer lesz kedvetek, elmehetnénk együtt megnézni azokat a struccokat. – ajánlom. Na jó, ez már szánalmas, kissé alább kellene adnom a lelkesedésből, mert ezzel így nem leszünk jóban önmagam és én. A végén még azt hiszik, hogy valami retardált pióca vagyok. Bár, mondjuk ha Liam azt hinné, nem kicsit jobb létre pofoznám. Persze csak úgy kedvességből.
Ennél a pontnál eszembe jut, hogy azért van olyan, amit nem kellene Scarlettnek megtudnia a Liammel közös múltunkból. A pofonokat mondjuk. Bár, végül is nem szégyellem, szükséges volt mind, s nem is voltak olyan sokan. De azért szerintem nem lenne feldobva, ha kiderülne, hogy kezet emeltem a fiújára.
- Megbocsátotok egy pillanatra? Átveszek valami kényelmesebbet. - emelem fel a kanapé mellől az ott lerúgott magassarkúmat, majd elindulok a nappaliból nyíló hálószobám felé. Nem nagy ez a lakás, simán ellátni egyik végéből a másikba. Nem csukom be magam után az ajtót, nem szoktam soha, s most sem jut eszembe, hogy talán kellene. Szekrényemhez lépek, s közben kiszólok neki. - Csak egy perc, tényleg! Érezzétek otthon magatokat.
Kigombolom magamon a blúzt a nyitott ajtónak háttal állva, letolom a vállaimon, s egy hanyag mozdulattal az ágyra vágom. Majd ráérek elpakolni. Lecserélem a fehér blúzt egy narancsszín, felsőtestemre simuló ujjatlanra – szerintem nincs is olyan ruhám, ami nem feszül alakomra, ha így jobban belegondolok – majd arrébb lépek az ajtóból – nem, mintha eddig tudatosan álltam volna úgy, hogy rá lehessen látni arra, amit művelek – és immáron takarásban veszek fel egy farmert a ceruzaszoknya helyett. Maradok mezítláb, úgy talpalok vissza vendégeimhez. Leteszem magam a fotelba, meghagyva nekik a kanapét, hadd turbékoljanak rajta kettesben. Így legalább szemben vagyok velük, s udvariasan a szemükbe tudok nézni, amíg beszélgetünk. Most, hogy átöltöztem eljön az ideje annak, hogy válaszoljak Liam kérdésére is.
- Áh, nem nagy kaland, kissé gyorsan sikerült autózzam, lekapcsolt egy rendőr, s miközben éppen meg talált büntetni, hátulról belénk jött egy kamion és lelökött engem autóstul az útról, egyenesen az árokba. - mesélem úgy, mintha ez tök természetes lenne. - A zsarum jobbat szívott, mert őt még le is lőtték, sajnos repkedő mutánssal volt dolgunk a lopott kamion vezetői tekintetében. Tudjátok, csak a szokásos! – legyintek vigyorogva. Be nem vallanám, hogy volt egy pont, amikor féltem, mint ahogyan az éttermes incidensről sem mertem a legutóbb Liamnek beszámolni. Az elmúlt hónapban kicsit többször szemeztem fegyverrel annál, mint amennyiszer szerettem volna. - Zajlik az élet errefelé. És veletek? Mármint.. ez olyan hülye helyzet, de mivel múlatjátok az időtöket? Rég jártam már suliba, elszoktam kissé a diákdolgoktól.

Látogatóban...

Tudom, hogy nem kéne ennyire félnem... rettegnem, de attól még sajnos így van. Igyekszem szépen az út során megnyugodni, hogy minden rendben legyen, sőt kb. végig ezt mantrázom magamnak. Nem hiszem, hogy ez a Lari olyan nagyon emberevő típus, ha egyszer Liam ennyire szereti. Nekem is el kell őt fogadnom és szeretném, a jóban lennénk, ha már ez az édesanyjával nem adatott meg. Egy lány nagyon szeret a leendő mondhatni anyósánál bevágódni, viszont jelen esetben ez nálam esélytelen, főleg hogy az első találkozás alkalmával az anyja konkrétan elkábított ugye, a másodiknál pedig mi hagytuk ott őt egyszerűen, mert Liam így akarta, én pedig megértem és egy egész picit belekotyogáson kívül nem is piszkáltam e miatt azóta sem. Nem akarok én beleszólni az életébe, az a fontos, hogy ő jól érezze magát, hogy neki jó legyen, én pedig örülök neki, hogy most itt van velem, még akkor is ha a helyszín épp egy olyan ajtó előtt van, aminek a túloldalán rám váró események kissé félelmetesnek tűnnek. Meglátjuk még, hogy mi lesz, azért én is meg akarom ismerni Larit ez egyértelmű, de a bennem lévő félszt nem tudom csak úgy kiirtani. A bortémára csak lassan bólintok.
- Jól hangzik, hogy... mi. - halvány most a mosoly, kissé talán bizonytalan is, de az számít, hogy van nem igaz? És van, tényleg van, mert jó érzés, hogy már nem csak ő és én vagyunk, hanem mi, akik hoztunk bort, bár nem tudom, hogy ki fogja meginni, hiszen én nem vagyok valami nagy alkoholizálós, Liam pedig vezetni fog vissza. Arról még csak nem is tudok, hogy éppenséggel más tervei vannak és a kis találka után nem megyünk azonnal vissza a birtokra. De biztos, hogy jól esően fogok majd meglepődni.
Az ajtó pedig nyílik, én pedig feszülten várom, hogy mi lesz a reakció és kissé sután állok, amíg mellettem megtörténik az az ölelés. Legalább nem nyúlik el nagyon és nagyon kell figyelnem, hogy ne érezzem magam semmi miatt se rosszul. Csak nem... nem lesz olyasmi, ami nagyon zavarna. Egy ölelés még nem nagy dolog, meg akár még egy üdvözlő pusziba sem halok bele azt hiszem, azt mások is megteszik barátként egymásnak. A kijelentésre persze azonnal bólintok, pedig még csak nem is kérdés volt. Hát mégis ki lennék, ha nem én? Én vagyok persze! A bemutatkozására azért már megjelenik egy hathatósabb mosoly az arcomon.
- Igen, tudom, és eddig is Lariként hallottam rólad, úgyhogy az nekem tökéletes lesz. És szia! - igen ez kimaradt az elejéről, de azt hiszem magyarázhatjuk azzal, hogy elég erősen zavarban vagyok, mert amúgy nem szoktam én csak úgy kihagyni a köszönést. Az pedig végképp meglep, hogy csak úgy megölel, de ösztönös mozdulattal ölelek vissza. Nem olyan nagyon erősen és határozottan, de attól még a mozdulat meg van, csak akkor lepődöm meg egy kicsit, amikor húginak szólít. Egyrészt ez elég közvetlen dolog és ha ő ennyire közvetlen, akkor vajon mennyire lehet az Liammel? Jó, ezt a gondolatmenetet azt hiszem most érdemes gyorsan fel is függeszteni. Másrészt viszont van nekem egy húgom, akit szeretnék épp így megölelni, de nem lehet. Rémes volt az, ahogy elváltunk egymástól és azóta nem keresett, én pedig nem mertem. Mire elenged azért sikerül összekapni magam. Rémes, hogy az ember fejében pár pillanat alatt hány, megy hány gondolat tud össze-vissza kuszálni mindent!
- Rólad is esett már szó. - mosolyodom el. Nem azt mondom,hogy sokat beszéltünk róla, mert igazából nem akartam én olyan sokat hallani róla, de azt kár lenne tagadni, hogy igenis ejtettünk szót róla, főleg a dögös jelző után muszáj volt. Mindenesetre szépen beljebb lépdelek és eszem ágában sincs Liam kezét elengedni, csak ha nagyon muszáj. Lehet, hogy nevetséges, hogy ennyire kapaszkodom belé, de na mégis csak ez most egy fontos pillanat. Nem akarom, hogy rosszul süljön el. Igazán elővehetném már a normálisabb arcomat, hiszen tudok én kedves és nyitott lenni, csak általában beletelik egy kis időbe mire oldódom, főleg ha a helyzet is kissé zűrösebb a kelleténél. Az ital kínálatnál végül én is egy sima baracklére szavazok, ha van ilyesmi, amúgy sem vagyok egy alkohol fogyasztó típus, vagy mondhatnám úgy, hogy még nem nagyon ittam semmit, ami alkohol tartalmú és fogalmam sincs, hogyan hatna rám.
- Jól, hosszú volt az út, de nem olyan vészes. Szép a táj, nagyon sok előnye van annak, ha az ember kocsiba ül. Sok mindent látni, amit a gyors vonatokból nem. Tudtad, hogy nem is sokkal New York előtt van egy strucc farm? - oh, hát miért ne tudná, ha egyszer itt lakik? Meg miért lenne másnak is olyan nagy dolog egy strucc farm? De már kicsúszott, utólag nem tudom visszaszívni, mint ahogy azt sem, hogy egy fokkal több szó csúszott ki a számon, mint amit eredetileg terveztem, ezért végül csak inkább szépen körülnézek és keresek magamnak valami helyet, ahova le lehet huppanni, már csak azért is, hogy azzal a puszival ne nagyon foglalkozzam, csak akkor figyelek jobban, amikor elhangzik Liam kérdése is a sérülést illetően.

Lari, Scarlett & Liam

Nem mondom, hogy nem lepődtem meg egy kicsit, mikor megpillantottam Scarlettet göndör hajjal és feszülős farmerban, de…de kár lenne tagadni, hogy baromi jól néz ki, és azért nem vagyok én bolond, levágtam, hogy miről is van itt szó. Hiszen a dögös motoros bigéhez megyünk látogatóba. Már nagyon sokszor mondtam Scarlettnek, hogy gyönyörű, de azért éreztem valahol legbelül, hogy nem lesz ez elég, viszont most… hát eddig se nagyon tudtam róla levenni a szememet, de most már végképp képtelen vagyok rá, és úgy kell kényszerítenem magam, hogy az utat nézem helyette, persze azért még így is folyamatosan oldalra pillantok, nem tudom megállni, hogy ne nézem őt, és sajnos nem is tudom valami jól titkolni, hogy őt bámulom folyamatosan, bár remélem nem zavarja, végül is azért csinálta mindezt, hogy le se tudjam venni róla a szemem nem? Sikerült, képtelen vagyok rá.
A kérdésére, mikor megállunk az ajtóban, csak elmosolyodom, miközben kihasználom ezt a pár pillanatot, hogy még tovább nézhessem őt. – Nem neked, hanem nekünk kellett hozni valamit, mi pedig hoztunk is, oké? – mondom ahogy a bort tartó kezemet kissé megemelem. Nem, nem is hagytam volna, hogy bármiféle ajándékot hozzon. Együtt vagyunk, együtt hoztuk ezt, és…és talán felesleges is volt, hiszen pont Larinál ne lenne bor? Mindegy, ezt így illik, legalábbis azt hiszem, hogy így illik, és inkább legyen nálunk ajándék, mintsem hogy üres kézzel állítsunk be. Mindegy s, végül csak eljutunk a kopogásig, én pedig csak halványan elmosolyodom, mikor Scarlett megszorítja a kezem. Értem én, hogy izgul, de…nincs de, minden rendben lesz, imádni fogja őt Lari, Scarlettet nem lehet nem kedvelni. Végül aztán csak nyílik az ajtó és kissé meglepődöm Lari szerelésén is. Fogalmam sem volt, hogy ő itthon így öltözködik, és úgy érzem talán nekem is jobban ki kellett volna csípnem magamat, ha már ők ketten is megtették, de… de basszus, nem hittem volna, hogy ki kell. Vagy talán csak elfelejtette Lari, hogy jövünk. Pár napja szóltam ide, hogy valószínűleg, akkor benézünk. Hálás vagyok neki, amiért nem nyújtja meg az ölelést, most nem lenne épp a legszerencsésebb, de…de mit csinált már megint a fejével? Már éppen rá is akarnák kérdezni, hogy ezúttal kit fejelt le, de amint Scarletthez szól, egyből lakatot teszek a számra és visszarugdosom a kikívánkozó szavakat a fejembe. Ráér pár perccel később is megkérdeznem, most ez sokkal fontosabb. Gondolom én, hogy nem esett valami jól Larinak, hogy a múltkor úgy váltunk el ahogy, de…de vannak dolgok, amiket csakis Scarlettel szeretnék megtenni ezentúl, és egy ilyen dolog a kiflis együtt alvás is. Nem szerettem volna ezzel megbántani, csak… csak szeretném, ha ő is megértené, hogy árulásnak éreztem volna akkor azt, ha odabújok hozzá.
Lari szómenésére akaratlanul is mosoly ül az arcomra, és lopva természetesen Scarlettet figyelem. Apple Lara? Úgy érzem, hogy az anyja nem lehetett teljesen normális, ha a lányát almának hívta. Én mindig a Larinál maradtam, a Larita az olyan hivatalos, soha nem állt a nyelvemre, és…a Lari amúgy is sokkal jobban illik hozzá. Én is meglepődök azon, hogy Lari megöleli Scarlettet, de… de nincs ezzel semmi gond, sőt, örülök neki, jó úton haladunk, maradjunk is rajta. Mondtam én, hogy nem lesz ez olyan vészes, és ezt most gyorsan lopva le is kopogom az ajtófélfán. A húgi jelzőre pedig egy hatalmas gondolat pacsit adnék Larinak, ha kivitelezhető lenne a dolog, de remélem ő is érzi, hogy büszke vagyok rá. A beinvitálásra csak mosolyogva bólintok és előre engedem Scarletett, majd, ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó átnyújtom Larinak a bort, és…és elég hülyén érzem magam. Mert, ha hozunk bort, abból akkor inni is szoktunk, viszont én vezetek ezért nem kéne, és amúgy is…mióta Scarlett mesélt egy kicsit a tóparton arról a balesetről, még inkább nem akarok inni, ha utána kocsiba ülök, még egyetlen kortyot sem, úgyhogy én maradok a gyümölcslénél, és valami elnézést kérő pillantást vetek Larira, mert ezúttal nincs pia, legalábbis számomra biztos, hogy nincsen.
Persze azért a puszit megkapom, de azért még mindig áll a dolog, büszke vagyok rá, amiért az ölelésből sikerült aláadnia. Természetesen Scarletthez lépek és megfogom a kezét, hátha segít valamit, mert nem hinném, hogy már ne izgulna és amúgy is… imádom fogni a kezét, bár ha őt ez zavarja most, akkor vissza is húzom a kezem. Lari kérdésére csak egy jó nagy mosolygós bólintás a válaszom, hiszen jól utaztunk, bár kicsit messze van New York, de ha minden igaz, akkor nem is kell visszamennünk a suliba azonnal, hanem maradhatunk itt is New Yorkban, a hotelben, ahol kivettem azt a fél lakosztályt magunknak pár napra.
-Mit csináltál a fejeddel? – igen, most már szerintem nyugodtan megkérdezhetem, mert azért elégé szemet szúró az a ragtapasz a fején.

Scarlett, Liam & Lari

"Keresd azoknak a társaságát, akik az öröm óráiban melletted vannak. Mert az ő lelkükben nyoma sincs a féltékenységnek vagy irigységnek: csak boldogok, ha boldognak látnak téged."

Éppen leroskadok a kanapéra, lerúgva lábaimról a munkában viselt, lábakat formássá tevő magassarkút, amikor kopogtatás hangjai ütik meg a fülemet. A szemöldökráncolásról leszoktam az utóbbi napokban, mert még mindig nem javult tökéletesre a balesetben felrepedt szemöldököm állapota, bár klasszisokkal jobb. Én már levettem volna azt a francos ragacsot is a fejemről, de a doki azt mondta, hogy a kontroll előtt semmiképpen se tegyem, hát igyekszem jó páciens lenni és legalább ebben hallgatni rá, ha már eszemben nem volt pihenni. Egy agyrázkódásba még nem halok bele, nem kell felfújni a dolgokat!
Felpattanok a kanapéról, megigazítom magamon a viselt térdig érő, ám jobb combomon merészen felsliccelt, fekete ceruzaszoknyát, betűrögetem a hozzá reggel felvett fehér blúzt a szoknya korcába, hogy rendesen álljon, de arra nem vetemedem, hogy megint nyakig begomboljam magamon ezt a formális förtelmet. Így esik meg az, hogy van némi dekoltázsa a kigombolás okán a blúznak. Nem szemérmetlen, de szemrevaló. Otthon már hadd nézzek úgy ki, ahogy akarok!
Kinézek a kukucskálón, s azonnal szélesre szalad a mosoly a fejemen. Hátrarázom tincseimet, majd nagy elánnal ajtót is nyitok vendégeim előtt.
- Jaj, de örülök! – fejezem ki lelkesen örvendezésemet. Lehet, hogy Liam szólt előre arról, hogy ma jönnek, de nekem totálisan kiment a fejemből, kicsit sok volt a munka mostanában. Mindenesetre nagyon feldob a tény, hogy megérkeztek.
A viszontlátás öröme feletti lendülettel ölelem meg legjobb barátomat, de még a mozdulat félidejében felrémlik, hogy talán nem ezzel kéne kezdenem, úgyhogy nem lesz hosszan egymásba fonódó, baráti üdvözlés a moccanatból, csak egy futó, röpke ölelés.
- Gondolom te vagy Scarlett! – fordulok a lányhoz, ezúttal mellőzve azt, hogy Liamet le „kis hülyém”-ezzem. Mondjuk nagyon furán érzem magam attól, hogy nem vagyok benne biztos, hogy akármi olyat megtehetek az egyetlen barátommal kapcsolatosan, ami mindig is része volt a kapcsolatunknak. Még mindig sajog kissé a szívem a legutóbbi elalvásunk körülményeitől, mert bár értem én, hogy miért használt csak párnának és nem bújt hozzám úgy, ahogyan régen, ettől még számomra ez kellemetlen. Mert bennem nem változott meg ez a barátság és semmi kivetnivalót nem találtam volna a kiflis együtt alvásban akkor sem, hogyha Liamnek barátnője van, vagy ne adj' isten nekem barátom. Hiszen még az életünkbe újonnan lépő személyek megismerte előtt alakítottuk ki a szokásainkat egymással kapcsolatban, nem nagyon értem akkor, hogy miért nem jók azok úgy. Illetve, ez nem igaz. Értem. Csak rosszul esik és nehezen fogadom el. De ettől még nem akarok ellenséges lenni senkivel, tényleg őszintén örülök annak, hogy eljöttek hozzám, s végre megismerhetem Scarlettet.
- Lari vagyok, vagy Larita, kinek mi tetszik. Anyám mondjuk Apple Larának nevezett el, de nem ismerek senkit rajta kívül, aki valaha almának szólított. – kapok hirtelen szájmenést, majd minden átmenet nélkül Scarlettet is megölelem. Lehet, hogy suta lesz a dolog, mert nem számít rá, vagy nem kér belőle. De nekem ehhez van kedvem, ilyen vagyok, hát mi baj lehet?
- Liam nagyon sokat mesélt már rólad, húgi! – eresztem el végül, majd a kedves megszólítással állok el az útjukból, s mutatok utat nekik a lakás belseje felé.
- Bújjatok be! – invitálom őket, majd amint becsuktam magunk mögött az ajtót, rögvest elő is lépek házigazdává, s megkérdezem, hogy kérnek-e valamit inni. Gyümölcslén kívül nyugodt szívvel ajánlgatok bort és rövidet is, elvégre nem hiszek abban, hogy a mai világban a vendégségben eget verő gond lenne egy kiskorúnak elfogyasztani egy kupica welcome drinket. De persze nem erőszak a disznótor, én is csak akkor fogok alkoholt inni, ha van kivel koccintanom.
A húgit talán kissé bánom így utólag, de amióta Liammel beszéltünk Scarlettről, azóta így emlékezem meg rá. Hiszen Liamet az öcsémnek tekintem, s valahogy az ő párja húgomként jelent meg a fejemben. Persze ez hülyeség, s talán csak mantra azért, mert annyira szeretném, hogy ez jól süljön el, mint ismeretség. Remélem, hogy nem bántottam meg vele.
- Jól utaztatok? – dobok be egy kérdést még, elkerülendő a kínos csendet is. S közben azért odasertepertélek jártamban-keltemben Liam mellé és kap egy üdvözlő puszit az arcára. Nem tudom kihagyni, basszus, nem megy! Az ajtóban moderáltam magam, de olyan művi volt. A legjobb barátom, sosem tudtam nem puszival üdvözölni őt. Az ölelésből így is lejjebb adtam tapintatból. Ezt nem tudom leküzdeni. Minden nekem se megy.

Látogatóban...

Félek... nem, inkább halálosan rettegek attól, hogy találkozzak vele, de tudom, hogy sor fog kerülni rá, csak épp igazán nem számítottam rá, hogy ilyen hamar. Jó persze mit is hittem, hogy majd mikor lesz évek múlva? Nem persze, csak... nem tudom, hogy mit látok majd, hiszen mégis csak egy dögös motoros bigét emlegetett az a portás. Hülye dolog, de pár nappal az után, hogy már minden rendben volt közöttünk, mégis csak motoszkált a fejemben a dolog és hát... megértem a csajokat, hogy segítsenek. Nem is tudom, tudjátok egy kicsit feldobni a külsőmet. Liam szerint szép vagyok, de... de nem hiszem, hogy dögös is és az is fontos nem? Az azért mégis csak kell, hogy a pasid... párod... ha csak rád néz akkor oda, meg vissza legyen és erre rá lehet játszani nem is kicsit, ahogy Jill mondta. Persze nem akarok én túlzásba esni, annak ellenére, hogy a tegnapi nap kb. teljesen azzal telt, hogy vásároltunk és beültünk fodrászhoz és most.. hát nem is tudom, vagy fél órája két percenként nézem meg magam a tükörben, eddig még nem sikerült tökéletesen megbarátkozni ezzel a göndörített hajjal, mert... főleg a méretes fülbevalókkal. Valahogy ez az, ami nem igazán tetszik, mivel az erősebb sminket nem vállaltam, akárhogy próbált bárki is győzködni. Ellenben azért most egy testhezálló és a megszokottnál mélyebb kivágású felső van rajtam sötét lilában, feszülős farmer, amiben hogy Jillt idézzem állati jó a seggem, és még a fekete szandi is egy egész picit magassarkú, amiben komolyan nem tudom, hogy nem fogom-e kitörni a bokámat.
- Igen? Igen! - cseppnyi hezitálás azért van, de aztán határozottabban vágom rá a választ. Arról volt szó, tehát persze, hogy! Meg kell, hogy ismerjem, hogy tudjam, hogy milyen, meg... meg minden. Azért egy pillanatnyi hezitálás még van bennem, de végül aztán csak kikapom a fülemből a nagy karikákat, mielőtt kifelé indulnék és süllyesztem őket a táskámba. Nem... tényleg nem passzol, akárhogy is nézem meg már századszor a tükörben. Szóval akkor irány New York. Jó, hogy Liam most ennyit beszél, ennyi mindenről, mert nekem valahogy nem megy annyira a hozzáfűzés. Igyekszem persze, egy-egy kisebb komment megy, de nem sok. Feszült vagyok és azt hiszem, vagy inkább attól tartok ez érezhető is. Jó érzés, hogy ennyire figyel rám, hogy még az ajtóban is megáll, hogy megnézze rendben vagyok-e. Nem akarom húzni az időt, ha már itt vagyunk, nem is lenne az ég világon semmi értelme nem igaz? Szóval elmosolyodom és kicsit még ki is húzom magam.
- Mehetünk! Jó lesz ez, de nem kellett volna... nekem is hozni valamit? - pillantok rá nem kicsit bizonytalanul. Az a baj, hogy nincs a táskámban semmi, amit most rögtönzött ajándékként neki adhatnék, akármennyire is jó lenne, szóval marad az a megoldás, hogy remélem elég a bor és hogy nem volt elvárt a meglepi, meg amúgy is igazából nem tudtam, hogy jövünk, szóval nehéz lett volna kifejezetten előre készülni. Nem az én hibám. Ettől még persze kissé talán erősebben szorítom meg Liam kezét, amikor kopog, pedig ez még csak a kopogás! Az arcomon viszont mosoly játszik, még ha talán feltűnő kicsit, hogy egy cseppnyi aggodalom is vegyül belé, vagy inkább félsz... rettegés, ilyesmi, bár próbálom ám nagyon-nagyon palástolni.

» Aiden bérlakása
» Brooklyn
» The Big Apple
» Jay otthona, Brooklyn, NY
» Cocktail in Brooklyn