Miu & Federico

Lassan felderengett a távolban a kastély körvonalai. Mélyen a dzsungelben jártak már, ha kipillantottak az ablakon pár farkas szaladt a kocsi mellett. Urukat jöttek üdvözölni. Federico rájuk se sandított, fáradt volt a hosszú vezetéstől és pihenni szeretett volna, a gyereket pedig elakarta helyezni egy szobában és rázárni az ajtót....vagyis egyszerűen csak rászólni, hogy maradjon, ha énekelni kezd még a végén kastély sem marad. Leparkolt és még mielőtt valamelyik farkas megharapta volna a lányt megparancsolta nekik, hogy egy manccsal sem érhetnek a gyerekhez.
-Gyere! Ne maradj le, mert még valamelyikük a szabálynak fittyet hányva megharap. - Szólt a gyereknek és elindult a kastély felé. A farkasok az új jövevényt méricskélték, ezt tették Dinivel is mikor ide lett hozva, ám Őt azóta megszokták. Federico a kastély legmagasabb toronyszobájához vitte a lányt majd kinyitotta a fent lévő egyetlen szobát.
-Ez lesz a szobád, lehetőleg egyedül ne sétálgass a kastélyban, veszélyes hely ez. - Belépett és hagyta hogy a gyerek körülnézzen. Volt bent egy ágy, szekrény és szőnyeg is.
-Nincs még itt sok minden, nem volt időm előkészíteni neked a helyedet. Holnap elintézek mindent, van valamire szükséged ami mindenképp kellene? - Fordult a gyerekhez türelemmel, de már ment volna dolgára.

Federico miután ráparancsolt a gyerekre, hogy aludjon, teljes mértékben a vezetésre összpontosított. Ám ekkor még alig hallhatóan ugyan, de meghallotta, hogy a kislány énekelni kezd. És ezután látta meg azt a szörnyet a kocsi mögött loholni. A gázra taposott és amilyen sebességgel a kocsi bírt úgy haladt és keringőzött az autók tengere között. Tudta, hogy az a valamit csak a gyerek idézhette elő, egyszerre volt bámulatos a dolog és észbontóan őrjítő. Ha a kölyök nem tanulja meg iránytani lesznek ebből még problémák. Egy ilyen szörny a kanadai erdőben sem marad láthatatlan, nem mellesleg a farkasok is félnének tőle és kizárt hogy rá lehetne venni őket, hogy együtt dolgozzanak a gyerekkel. A kocsi mögött loholó szörny mellé csatlakozott egy második is. Federico hangosan elkáromkodta magát majd hirtelen rántott egyet a kormányon és egy kisebb bekötő útra hajtott. Ekkor hasította fel a drága sportautó tetejét az a fickó. Federico már nem szólt semmit csak magában kárhoztatta el a gyereket és az ötletet miszerint magával akarja vinni. Ám a gyermek hirtelen elhallgatott és a szörny aki Federico-t méricskélte a hanggal együtt eltűnt. Idegesen parkolt le az egyik mellékúton és lekapcsolta a motort. Kezébe temette az arcát és két nyugis percért könyörgött. Majd ahogy végre kiürítette a fejéből a zavaros gondolatokat és lenyugodott újraindította a motort és beletaposott a gázba.

6 óra telt el a szörnyek látogatása óta. Az autó egy kihalt mezőgazdasági földekkel keresztezett úton haladt végig. A gyerek még aludt és ezért Federico hálás volt, nem is bánta volna, ha fel se ébred míg a kastélyig megérkeznek.

Federico sose értett a gyerekekhez, de nem is akarta megtanulni velük a közös nyelvet, minek? Hisz neki nem lesznek gyerekei és a kanadai vadonban gyerekeknek nincs helye...mostanáig. Még mindig ott motoszkáltak benne a kérdések, hogy jól teszi-e, hisz annyi baj van egy ilyen korú kölyökkel, magából kiindulva nagyon jól tudja. Ő ebben a korban már régen azon volt, hogy minél rosszabb legyen és elviselhetetlenebb. A város lassan az autó mögé szorult. Kiértek a külvárosi negyedbe ahol rengeteg egyforma lakóépület sorakozott. Fede ezt sem értette teljesen, mi szüksége van az embereknek arra, hogy házaik egyformák legyenek, állandóan megy az emberek között a versengés, hogy valami újabbal körözzék le szomszédaikat, mire jó ez?
A visszapillantó tükörben figyelte ahogy a gyerek elhelyezkedik és aludni próbál. Mondhatni az első kört a király nyerte, a gyerek hitt neki és nyugton van. Ám amikor percekkel később sem tudott aludni Federico kezdett feszült lenni.
-Aludj, mert holnap fáradt leszel! - Burkoltan parancsolt rá, nem szerette ha valami elvonja a figyelmét a vezetésről, márpedig egy izgága 10 éves nagyon is képes erre.

Ideges ült a volán mögött. Kezével dobolt a kormányon és közben figyelte az utat. Gyorsan hajtott, de nem félt attól, hogy a zsaruk lekapcsolnák. A műszerfal pont úgy világított ahogy a nagyváros reklám táblái. A hátsó ülésen csend és sötét volt, ám Federico fejében hatalmas zűr. Percenként változtak a véleményei. Egyik percben még alátudta támasztani okokkal miért kell elvinnie a kislányt magával a következő pillanatban már inkább fordult volna vissza hogy letegye ott a kölyköt ahonnan elhozta. Bánta is meg nem is a mai tettét, nem kellett volna követnie a gyereket és most nem lennének gondjai. Ám ismét megtudta ezt is cáfolni, hisz ha nem követi akkor valaki más talál a gyerekre, mondjuk az a Xavier, ha Ő akad a gyerekre akkor bizony igen jelentősen csökkennének az esélyei, hogy legyőzze a professzort. Megcsóválta a fejét majd kikerült egy kis teherautót akinek a sofőrje nem ismerte a gázpedál fogalmát. Beletaposott a gázba és a város színei összefolytak előtte. Egyszer csak kisebb ütögetésekre lett figyelmes majd az az idegesítő vékony kislányhang szólt meg. Remélte, hogy végigalussza az utat, hisz a kölykök nem alszanak sokat? Ő úgy tudta igen.
-Késő van, aludj vissza. A nővéred kért, hogy vigyázzak rád, mert neki hosszú időre el kellet mennie. Majd meglátogat téged ahogy ideje engedi. - Eldöntötte, hogy magával viszi és lesz ami lesz. Igen erősnek ítélte meg a kislány, de még is csak egy gyerekről beszélünk, a gyerekek pedig bíznak a felnőttek szavában. Federico magához akarja édesgetni a gyereket és bár nincs ínyére a dolog azért megteszi a jó ügy érdekében. Ha a gyerek mellette tanul akkor harcos lehet és engedelmes, hűséges katona.

Figyelte ahogy összekucorodik a karjában a gyermek. Mikor végre álomba merült kissé megnyugodott. Nincs neki semmi baja a gyerekekkel, de a fecsegésükkel igen. Egyszerűen az őrületbe tudja kergetni a gyermeki nevetés és a sok beszéd, a locsogás minden hülyeségről. Borzalmasan tudja idegesíteni. Az este lassan elkezdett leereszkedni New York városára. A fények kigyúltak. A reklámok hálója olyan érzést keltett mintha beakarná kapni a gyanútlan járókelőt. Fede utálta a városi dzsungelt. Sok idióta emlős rohangálása hogy megvegyenek minden használhatatlan kacatot. Neki ezt jelentette New York. Egy romlott alma amit sok féreg rág. Utált távol lenni társaitól és a vadontól. Itt minden ember elment a másik mellett ha annak segítségre is lett volna szüksége, az összetartozásnak egy csöppnyi jelét sem mutatták. Itt is van azonban hiearchia. Vannak felettesek és alattvalók, de teljesen másként van minden kezelve. A farkasok között az omega is kap ételt és biztonságot ám itt az alárendeltek néha még annyit se kapnak amiből egy nap megélhetnének. Federico ezt nem értette, nem akarta megérteni, talán túl sokáig élt farkasok társaságában ahhoz, hogy teljesen azok szabályai szerint éljen.
A gyermek még mindig aludt mikor elérték a sportkocsit ami a király tulajdonában állt. A hátsó ülésre feltette a gyereket majd beszállt elől és felpörgetve a motort Kanada felé vette az irányt. Döntött. Magával viszi a kislányt és megtanít neki mindent amire szüksége lehet ahhoz, hogy tökéletes fegyverré váljon.

Fürkésző tekintettel nézem a bácsi arcát, miközben a válaszát vártam, de amint közölte, hogy nem szándékozik itt hagyni Tiberst, máris fülig ért a szám, és magamhoz szorítottam a legeslegjobb barátomat. A sok játéktól talán kicsit elnyűttem a bundáját, de nem baj én így is szeretem. Azért fülig érő számon látszott, hogy nagyon élvezem, hogy a bácsi cipel. Régen vitt így valaki… bátyó nem szeret túl sokáig mellettem maradni, Lily meg nem ér rá ilyenekre, ő neki az a fontos, hogy életben tartson minket. Mindazonáltal nem zavart, hogy egy vadidegen tart a karjaiban, azonban esteledni kezdett, és én egyre, jobban kezdtem kimerülni. Ásítok egy nagyot, és összébb húzom magamat a bácsi karjaiban, és Tiberst magamhoz ölelve behunyom szemeimet, majd halkan dudorászva kezdem pihentetni a szemeimet. Nem aludtam még el, de pihentem egy kicsit, mai nagyon jól esett, de ahogy egyre meszebb haladtunk a bácsi ütemes ringatása, melyet léptei okoztak valóban sikeresen elaltattak.

// bocsánat, hogy csak most írom, de 4. alkalommal kellett újraírnom, ráadásul tegnap estétől mostanáig netproblémáim voltak ._. //

Miután dühében elintézte a fickót és felöltötte magára annak ruháit, odalépett a kislányhoz és a karjaiba kapta. Egy darabig ellenállt és nem hagyta, hogy segítsenek rajta, de valamiért végül hagyta, hogy a király karjaiban elcipelje.
-Rendben, azért majd csak meg vizsgálni megsérültél-e. - Mondta komolyan de rá se nézett a gyermekre. Kis súlya annyira elenyésző volt, hogyha nem szólal meg a gyermek azt hihette volna Federico, hogy félúton elhagyta valahol.
A gyermek kérdése egy pillanatra lenézett a karjában pihenő szőkeségre.
-Nem. - Ezzel visszafordult és felkapta az öreg megviselt medvét is. Ezek után végig csendben maradt és ha a gyerek beszélt is hozzá meg se hallotta. Folyton azon kattogott az agya, hogy hogyan is tudná magával vinni a kislányt. Egyáltalán a gyermek hogy-hogy egyedül van, vannak egyáltalán rokonai? Ezek a kérdések cikáztak a fejében, hisz egy gyermekrablás feltűnne a családnak, egyszerűen nem viheti magával, addig nem míg ezeket ki nem deríti.

Sírdogálva fogom a hasamat. Bár már kicsit enyhült, azért még pokolian fájt. Eltartott egy ideig, mire összeszedtem magam, de mikor már normálisan ment a légzés, hirtelen valaki megemelt. Annyira meglepődtem, hogy reflexszerűen rúgtam egyet az engem felemelő felé, majd kezeimmel megpróbálom kilökni magamat a karjaiból, de amint rápillantok a férfire abbahagyom a vergődést, és kíváncsian nézek rá. Bár az előzőleg rám támadt férfi szinte megszólalásig hasonlító ruháit hordta, arca, és testalkata más volt. Csodálkozom, majd a fájdalmat elfelejtve elmosolyodok.
- Köszönöm bácsi, már jobban vagyok. - majd összerándulok a fájdalomtól, ahogy a mackó felé mutatok - A bácsi ugye nem akarja itt hagyni a barátomat? - kérdezem vizslató tekintettel.


// elnézést a rövidségért >.> //

A gyermek arcán ott tükröződött a csalódottság. Federico azonban nem tett semmit annak érdekében, hogy jobb kedvre billentse, pedig tudta, hogy lehet pont ez lenne a kulcsa a problémának. A kislányt érdeklődve figyelte mikor a macijához beszélt. Gyermekként neki is volt egy macija és úgy emlékszik ő is beszélgetett a játékkal, de ez csak ostoba gyermeki fantázia. Megrázta a fejét majd picit körül szaglászta a kukát, akkor fordult éppen meg mikor az a nagydarab kopasz patkány belerúgott a kislányba. A gyerek repült egy hatalmasat. Federico mérgesen morgott az idegenre. Csodafegyverét senki sem bánthatja büntetlenül. Előugrott a kuka mögül és beleharapott a pasas legféltettebb pontjába. Majd elengedte és feldöntötte. Ráugrott a férfi mellkasára ezzel kiszorítva a levegőt a testéből, hogy érezze milyen fájdalmat okozott a gyereknek. A kislány rémes állapotban feküst a földön. Fede gyorsan döntött, a rimánkodó fickót behurcolta a sötét sikátor mélyére és ott visszaváltozott majd elnémította a férfit, ruháit elszedte tőle és immár szalonképesen lépett oda a kicsihez. Karjába vette és mintha mi se történt volna elindult az üzletsorok között karjában a gyerekkel.
-Jobban vagy már? - Kérdi meg mély hangján a király. Hirtelen feltűnése gyanút ébreszthet a gyermekben, de ezzel most nincs ideje törődni. Legszívesebben azonnal elvinné magával, de amíg a gíerek nem bízik benne addig nem teheti.

A kislányt érdeklődve figyelte. Képessége lenyűgözte, de közben az az idegesítő gyermeki tekintett meg bosszantotta. Erős mutáns ez kétségtelen, de egy gyermekkel sokkal több a gond mint egy már igen rég képességének birtokában lévő mutánssal. Türelmetlenül várt, hogy mikor lihegi ki magát a gyerek. Már szinte bosszantotta ez a túl játszás. Ám amikor a gyerek újult erővel állt fel icipicit hátrált. Egy ilyen korú gyerektől sok jóra nem lehet számítani és jóslata beigazolódott. A kislány simogatni kezdte a farkas király fejét majd álla alatt is. Federico idegesen morgott rá majd két métert hátrált. Nem volt ínyére ez a babusgatás. A gyerek szavaira értetlenül nézett. Név? Minek nevet adni annak akinek már van? Az Ő neve fenséges, semmi szükség arra, hogy egy ilyen kis szőkeség adjon neki valami nevetségeset, mint mondjuk a tappancs vagy a Morzsi.
A gyerek örömmel nevezte el Árnynak mire a király csak morrantott egyet és úgy döntött nem fog hallgatni holmi 10 éves neki adott nevére. Kicsit hátrébb lépve ült le ismét és próbált tovább gondolkodni mit tegyen a gyerekkel. Farkas alakban lehetetlen lesz meggyőzni arról, hogy vele tartson, de abban se teljesen biztos, hogy szeretné ezt a viháncoló kis törpét a kastélya műkincseinek közelében.

A loholás közben eszébe se jut a királynak, hogy a gyereknek nehezére eshet a kapaszkodás. Csak rohan és rohan míg úgy nem érzi, hogy elég messze jutottak a bámészkodóktól és a zsaruktól természetesen. A kislány lassan csúszni kezdett a király hátáról. Federico egy másik sikátor rejtekében állt meg, hogy a kislány megpihenhessen és addig is Ő kigondolhassa hová menjenek. Elakarta vinni magával a lányt már most. Azt akarta, hogy rögtön szálljanak repülőgépre és irány a kanadai vadon. Ám a kislány még nem tudott a királyról semmit. A veszélyességét nézve, ha most magával viszi nem kizárt, hogy nagy kárát fogja látni. A kislány szívébe kell lopnia magát, még ha ez a része is a procedúrának nagyon kellemetlen a számára. Egy kislányt nem lehet megfenyegetni, nem lehet vele szövetséget kötni, nincs más módja, mint megkedveltetni magát vele.
Egy pillanat erejéig nézte a kislányt ahogy szét terült a kövezeten. Egy gyermeki túlreagálásnak lett szemtanúja. Megcsóválta a fejét majd hátsólábaira ült és figyelte mikor lesz hajlandó a lány is figyelmet fordítani rá. Lassan a nap is lenyugszik és még mindig nem tudta mihez kezdjen a lánnyal. Ha elrabolja abból több baja lesz, mint haszna, de igen sokáig tarthat a meggyőzése is. Tehetetlenül ült és gondolkodott.

A kislány ereje teljesen lenyűgözte a királyt. Látta benne a harcost. Ám a gyermeki részei is tisztán látszódott. Ez még csak egy emberpalánta, egy kölyök. Idővel talán hasznos lenne, de most? Federico kezdett kételkedni terveiben. Elakarta vinni magával a kislányt ám mostanra már nem volt ebben olyan biztos. Mit tudna kezdeni egy gyerekkel? Türelme aligha lenne hozzá és nem is szívesen foglalkozna vele éjjel-nappal. De ott volt a másik oldal is. ha megkaparintja a gyermeket akkor olyan hatalomra tehet szert amiről álmodni sem mert. Végül úgy határozott egyelőre csak nem hagyja, hogy a zsaruk elkapják őket, a többin majd gondolkodik az után, hogy kikerültek ebből a katyvaszból.
Talán állathoz képesttúlságosan is kifejező arccal bámulta a gyereket. A kölyökben egy fikarcnyi félelem se munkálkodott. odalépett a királyhoz és megvakargatta a hátát. A király ledermedve figyelte a jelenetet majd megnyugodott mikor a lány már a hátán ült és kapaszkodott. Akkor lódult neki igazán, hogy mentse az irhájukat. A kacagás és viháncolás ami a lánytól jött majd megőrjítette a királyt. *Könyörgöm hallgass már el* Futott, ugrott és közben ügyelt arra, hogy a lány ne essen le a hátáról, nem akarta már a legelején eltörni az új játékszerét. A zsaruk szirénája ismét a távolból hallatszott, nyilván visszafelé igyekeznek a rendőrkapitányságra, hogy jelentést tegyenek a nagy semmiről, mert mást nem találtak a helyszínen. Majd elkezdenek nyomozni a hívások kapcsán és becipelik az őrszobára azokat akik felhívták őket, hatalmas szörnyeket látva.

Ahogy a lány megkaparintotta a mackóját az illúzió ami összezavarta a farkas érzékszerveit ködé vált. Ott állt a lánytól 5 méterre. Kezdett szaglószerve is régi formájába kerülni, megérezte a rémült emberek összeférhetetlen szagát. Nem csak rá, de mindenkire hatással volt az illúzió. Federico le volt nyűgözve eme tehetség láttán. A rendőrség szirénája egyre közelebbről hallatszott, Fede fülét bántani kezdte a borzalmas zaj. A kislányt látszólag nem rémisztette meg a tudat, hogy erejére fény derülhet. Ám a király semmiképp nem akart itt maradni, ha a rendőrök meglátják kénytelen lenne lemészárolni őket. És ezúttal nem olt kedve ért ontani. Odalépett a lányhoz és nem törődve a buta szavaival és azzal, hogy kutyának nézte, a botért sem rohant el. Megállt előtte és fejével intett, hogy másszon a hátára. Biztonságba akarta helyezni leendő leghatalmasabb fegyverét. Igaz, hogy csupán egy gyermekről beszélünk, de az ereje sokakét meghaladja. Kár lenne veszendőbe hagyni. Ha a lány már a hátán volt és kapaszkodott futásnak eredt és a romos raktárépület kertjén keresztül vágott át, hogy ember szem elől rejtve maradjanak.
A rendőr sziréna már a sikátorból hallatszott. Az idióták már csak a hűlt helyüket láthatták, se rémek se pusztítás nem várta őket, minden a helyén volt és olyan volt, mint régen.

A maci ellopása talán nem a legnagyobb gonoszság a világon amit a farkas ezidáig elkövetett, de biztosan tudta, hogy ez majd cselekvésre ösztönzi a lányt. A fájdalmat nem bánta, sérüléseket szintén nem, ha megsebesülne hát rajta, a hegek a testén így is hálót szőnek már, egy vagy kettő még nem a világvége. A macit lerakta a lábai elé és figyelemmel kísérte ahogy előbukkan a lány és mérges, ez tisztán kivehető volt az arcán. Ám Federico nem is sejtette, hogy a lánynak ilyen hatalmas képessége van. Nézte a szörnyeket amit kreált és bár ilyen nem szokott történni, de meghűlt ereiben a vér. Nem csak látványos volt amiket teremtett, de nagyon is veszélyes. Megpróbálta megkeresni a kapcsolatot a lány és szörnyei közt. Kiakarta deríteni mi tudja fent tartani eme mocskos torzszülötteket. És hamarosan rá is akadt a kapocsra, a dal. A lány folyamatosan énekel és a szörnyek maradnak, bizonyára, ha abbahagyná a dalolászást ezek a lények is szertefoszlanának. Hisz ezek sem lehetnek többek illúziónál, de a veszélyes fajtából. A macit szájába kapva rohant neki az élőhalottaknak, de mancsai nem érintették meg egyiket sem, átsiklottak rajtuk. Szlalonban kerülgette őket. Ám túl sokan voltak és az esél, hogy hamar elér a lányig egy volt a millióhoz. Egyik pillanatról a másikra elesett és a mackó csak úgy kirepült a kezéből. nem kapálózott utána, a lány megérdemli, hogy visszaszerezze a macit. A harcra összpontosítva próbálta magát kiverekedni a szörnyek tengeréből. A szag annyira bántotta az orrát, hogy tájékozódási képessége a homályba veszett. csak a szörnyeket látta minden fele és nem tudta merre menjen. Talpra ugrott és rohant előre, de a sikátor falának ütközött. Megrázta a fejét és az élőhalottakkal szembe fordulva próbált kiutat találni. Kíváncsi volt továbbá arra, hogy a lány meddig megy el, megvárja míg addig sebezi magát amíg feladja vagy míg a farkas kiküzdi magát támadói gyűrűjéből. Nyelve már lógott és a levegőt is szaporán vette ám morgása nem csillapodott és harci kedve sem. Sose volt az a fajta aki felad egy küzdelmet bármennyire is esélytelen a győzelem. Megakarta kaparintani a lányt, egy ilyen fegyverrel az oldalán a hatalom megszerzése gyerekjátéknak tűnik.

// elnézést, hogy írtam, de nagyon belelendültem ^^ //

Éppen azon voltam, hogy megkopasztom a zsákmányomat, hátha a toll ront sokat az ízét, amikor hirtelen valami furcsa hangot hallok mellőlem. Odafordulok, és egy állatot pillantok meg.
- Kutyu... - mondom mosolyogva, majd arcomra fagy a mosoly, ahogy felkapja a macimat, és elszalad vele.
Egy másodpercig csak ülök a sarkamon, majd felugrok rémült tekintettel. Remegni kezdek, és arcom komorrá válik. Utána futok a kutyafélének, majd mikor megpillantom a sikátorba élve remegő végtagokkal nézek rá, üveges szemmel.
- Add.... azt... vissza... - mondom remegő, de egyre indulatosabb hangon - Add vissza Tiberst!
Szemeimben gyilkos düh fénye lobbant fel, melyet az állat szemeibe nézve, nemes egyszerűséggel kiolvashatja a szememből, hogy nagyon dühös vagyok. A remegés alábbhagy, azonban én jobbra-balra dülöngélve nézek tovább az állatra, majd hirtelen dalra fakadok. Hívtam a lelkemben szunnyadó erőt, mely urrá lett rajtam. Amint meghallja a hangomat, a város zajai egy csapásra megszűnnek. Az ég bekomorul, a lámpák fénye alábbhagy. Még pár másodperc néma csönd, majd mögöttem megreped a beton. A repedés egyre nagyobb, és nagyobb lesz, majd hirtelen vagy 2 méter hosszúvá tágul. A Lyukból panaszos sikolyok, és romlás orrfacsaró bűze árad szét a környéken. Egy pillanattal később egy karmokkal végződő kéz nyúl elő hihetetlen sebességgel belekapva a sikátor falaiba. A kéz izmai megfeszülnek, majd hirtelen egy másik kéz is előtör, de most az ellenkező falba kap. Ez a kéz is megfeszül, majd kiemelkedik egy test, melyhez foghatót kevesen láttak. A nevetségesen hosszú karmos karokhoz, egy hatalmas tömzsi test társul. A test hastájékán fel van hasítva, azonban belek helyett, emberi karok, és testek lógtak ki. Ismét egy hosszú nyak majd a nyak tulsó végén egy nagyjából emberivel megegyező mérető fej látható. Azonban szemüregeiből csak a pokol tüze égett, szája tátva, felfedve a milliárdnyi apró fogacskát, melyek szépen sorban kör alakban végig voltak rendeződve a szájába. Mint csak egy kifordított fúró.Végül a két nyúlánk láb is feltört a lyukból, és a lány négykézláb ereszkedve görnyedt mögöttem. Hangosan felvisított fülsiketítő magassággal, de a háttérből még lehetett hallani a dalom melódiáját. A lény karmos karja mozdul, ám ahelyett, hogy rám vagy a farkasra támadt volna a hasába karmolt, és őrjöngő rikoltás közepette beletűrt a vágatába az emberi holtestek sokaságába. Végül kihúzta a karját, amitől a darabkák egy különös lében úszva elkezdtek kifolyni a lény gyomrából. És ekkor állt talpra az első élőholt. Leszakadt állkapcsából halk hörgést bocsájt ki. A darabkák melyek találtak maguknak párt összeálltak, és ők is megindultak szép lassú tempóba. A halál, sé a pusztulás szaga belengte tömény bűzével a sikátort. Amint a gyomra kiürült az elsőnek kibukkanó lény is mozgásba lendült, mostmár kissé soványabban. Karmaival ismét megkapaszkodva a falban (jobb karja, lába a jobb falba, míg a másik kettő a másikba), elkezdett a fejünk fölött a farkas felé mozogni, jóval gyorsabban mint az élőhalottak. Egy kevés lé, még folyt a hasából, mely sistergő hangot hallatva elpárologtak. Én eközben megállás nélkül daloltam szinte már őrült szemmel nézve a farkasra, és a medvémre váltogatva.

// Megjegyzés: A képességem az illúzió keltés létrehozva bármit, amit elképzelek. A bácsi hallja, látja és szagolhatja a dolgokat, de nem tud hozzáérni (átsiklik rajtuk) és megízlelni az én általam létrehozott dolgokat. Míg hallja Miu énekét az illúzió hat. //