Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Én pedig jelenleg egyáltalán nem akarok Aaronra gondolni. A viselkedése egyszerűen... kiborító volt, bár ha azt nézzük akkor meg teljesen megszokott is egyben, hiszen ő már csak ilyen. Nem képes úgy látni a dolgokat, ahogyan én, sőt jó eséllyel nem is nagyon akarta még csak megpróbálni sem. És persze most otthon ül és várja, hogy mikor megyek haza, hogy azt mondhassa ő megmondta és persze, hogy neki lett igaza, de ez nem fog bekövetkezni, ebben holt biztos vagyok. Nem megyek haza és nem adom meg neki azt az örömöt sem, hogy neki legyen igaza, főleg mert szeretem Jamiet és ez a legfontosabb. Ha már nehéz helyzetekben együtt tudunk maradni és segíteni egymásnak, akkor mégis mi jöhet olyasmi, ami megbonthatja ezt az egységet? - Jól van, de öt perc alatt nem érünk azért oda igaz? - na jó, kissé elbizonytalanít, hiszen ért a gépekhez, de azért az mégis csak nagyon rövid idő lenne és hát nem hiszem, hogy tényleg öt perc alatt megérkeznénk és én igyekszem majd nem tartani annyira a repüléstől. Végül is elég sokan élték már túl, úgyhogy nekem is menni fog. - Nagyrészt képes vagyok átalakítani másokat, mármint a véremmel, de ezt nem sokan tudják és nem is megy könnyen. Aaron jött rá, hogy ezt tudom. A vérem valahogy egy sima emberből mutánst csinálhat és valami más módon meg elveheti a mutáns gént. - na igen, ez azért nem kis dolog, még ha nem is én magam tudom ezt megtenni, hanem a véremben van valami olyasmi, ami miatt erre képes. Viszont így érthető Jamie számára is, hogy miért akartak olyan nagyon elkapni már nem is egyszer. Ez finoman szólva is nagy hatalom az olyanok kezében, akik rosszat akarnak másoknak, mint abban a jövőbeli világban, ahol üldözték a magunkfajtákat. - Miért pont Tampa? És... már így eltervezted, azt is tudod hány gyerekünk lesz? - felnevetek, mert olyan abszurd még nekem is ilyesmire gondolni, amikor még én is épp csak felnőttnek mondhatom magamat, vagy még annak sem. Aztán az lesz csak a meglepő, ha Jamie már tényleg konkrétan elgondolkodott ilyen komoly dolgokon is, mert hát végül is ki tudja? - De akkor még van időm kitalálni. Tudod... a döntések nem az én asztalom és furcsa, hogy most még vannak is. - hát igen, hogy én találjam ki mihez kezdjek az életemmel és nem mondjuk egy szülő, vagy báty mondja meg, hogy mit tanuljak és hogyan és mit csináljak és mikor. Saját döntések, elég nagy felelősség. Előbb rá kell jönnöm, hogy mi tetszik igazán és miben vagyok igazán jó, mert hát valamit kezdeni kell magunkkal, ha valami átlagos jellegű életet szeretnénk hosszú távon igaz?
Abba bele se akarok gondolni, hogy Faye bátyjának milyen lehet az élete, meg a kapcsolata, hiszen ha évek óta együtt vannak azzal a lánnyal, és még csak össze se költöztek, akkor mindkettő egy nagy gyerek hozzánk képest, ez egészen biztos. És még ránk mondta Aaron, hogy komolytalanok vagyunk. Csak azért, mert ő meg akarta őrizni a legénylakását, még mi sokkal erősebb szándékkal bírunk. Lehet, hogy nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk a kis vörössel, de kölcsönösen megmentettük egymás életét, ráadásul meg tudtuk érteni a másik lelki világát is. - Ne izgulj már, nem a repcsin szexelünk, inkább kiélvezném az egész éjszakát. Öt perc az tulajdonképpen semmi, úgyhogy nem maszatollak össze feleslegesen. – Nevetgélek, ahogyan a vállamat ütögeti, mindig is őszinték voltunk egymáshoz, így fel sem merül, hogy picit is visszafogjuk magunkat. Azért tekintettel voltam a félelmeire Logan miatt, de a magam egyenes stílusával mégiscsak meg tudtam hódítani a szívét. Onnantól kezdve pedig hogy egy pár vagyunk, már bőven tudok viccelődni ilyesmivel. – Tudom irányítani, így tökéletes biztonságban vagy. Különben is, elég ködös még a te képességed, valahogy sosem kérdeztem rá, hogy mit is tudsz, úgyhogy ha nem őrült nagy titok a leendő férjed előtt, hát kiváncsi vagyok. – Ha valamiért mégiscsak titkolná, hát nem fogom erőltetni. Biztos vagyok benne, hogy semmi veszélyes, hiszen ez már korábban kiderült volna. A kérdésére viszont megvonom a vállamat, egyenlőre nem kell sietnünk a beszállással sem. Csak elindulunk a kávézó felé, ha valamiért mégis jelezne a reptéri terminál, akkor tudni fogok róla, ha nem hallom akkor is, ugyanis már korábban rákapcsolódtam. - Önzés? Szivi, én előtte sem voltam egy világmegmentős alkat. Tőled sem várja ezt senki. Nem vagyunk X-Menek. Xaviernek összefoglaljuk pár mondatban, oldják meg a katonák, ne két eljegyzett szerelmes. A munka tekintetében a pénzzel nem kell foglalkoznod, lehetsz nyugodtan művész, vagy bármi, ami örömet okoz. Az eddigi életem során gyakorta váltogattam a helyszínt, de ha összeházasodunk, egy kiadós utazgatás után megvethetnénk a lábunkat. Tampában elég szép a vidék, megtanítalak szörfözni, és persze kitöröm mindenki nyakát, aki megbámulja a dögös alakodat. – Ezzel nem mondom, hogy máris vegyünk valami durva házat, hiszen az életünket meg kell alapozni, nem lehet egyik napról a másikra tiszteséges polgári életet élni, de azért már vannak terveim a vöröskével. A kérdés, hogy ha eddig nem ijedt meg, most meg fog-e.
Ezt nem érti meg a bátyám, hogy nekem igenis csodás és szuper dolog, hogy ilyesmikben is részem lehet és nem csak arról van szó, hogy most a rózsaszín köd és az elkapkodás miatt érzem így, hiszen Jamievel rövid idő alatt olyasmiken mentünk keresztül, amiken sokan még hosszú idő alatt sem. Azért ez sokat számít, hogy a kapcsolatunk most itt tartson, de már nem is gondolkodom azon, hogy ezt a bátyám nem tudta és nem is akarta megérteni, hiszen semmi értelme nem lenne. - Azt gondolom. - a mosolyom töretlen, hiszen csak azon jár az eszem, hogy tényleg mennyire jó is ez az egész és hogy milyen szerencsés vagyok, hogy itt lehetek most. Azért az elmúlt hetek rettenetesek voltak, a sok vita a bátyámmal, meg előtte az az út a jövőben, meg a birtok, meg előtte a megaláztatás... most viszont úgy fest tényleg végre jó dolgok jönnek, amiknek elmondhatatlanul örülök. - Jamie... - nyafogós hangon suhintom meg csak úgy játékosan a vállát, hiszen tudom én, hogy viccel, meg amúgy is ha épp parázom akkor jó eséllyel örülök majd ha fog a biztonsági öv, nem hogy felálljak a helyemről és kimenjek a mosdóba szexelni, ahogyan ő mondta most. - Na ez már jól hangzik. Szeretem a sós mogyorót és a kezemet is foghatod és... tényleg tudsz irányítani egy repülőt is? - kerekedik el a szemem. Persze azt tudom, hogy képes hatni mondjuk egy gépre, számítógépre teszem azt, de az még nekem is új, hogy ennél több is menne neki, azaz hogy mondjuk egy repülőgépre is hatással lehet, hiszen azért az nagyon bonyolult szerkezet és persze nem elég csak ahhoz érteni, hogy milyen műszerek vannak benne, hanem nem árt, ha az ember ismeri a repülés mibenlétét is... gondolom. Az viszont fura gondolat, mármint olyan önző ötletnek hat, hogy szívesen vissza se jönnék. Tennünk kéne a jövőért, a jövőbeli Jamie is ezt mondta és persze a bátyámtól se tűnhetek el örökre, bár azt is el tudom képzelni, hogy ezek után nem is lesz rám kíváncsi, de... akkor is, olyan jó lenne félretenni mindent és kész. - Tényleg? Az nem lenne önzés, hogy kihúzzuk magunkat a dolog alól? - nem mondja, hogy nincs igazam és rosszul gondolkodom és persze ez nagyon is jól esik, de még így is bizonytalan vagyok, hogy tényleg nem lenne-e csúnya dolog csak magamra és a boldogságomra gondolni, miközben ez az egész nem csak rólam szól, hanem sokakról, akár a gyerekeinkről is, habár ilyesmire gondolni is elég fura. - Igazából magam sem tudom, iskolát, egyetemet, valami jó munkát, de valahogy sose gondoltam bele jobban. Én sem tudom... A birtok tényleg jó hely, mármint sok olyan van ott, mint mi és én még a képességemet se uralom igazán. - na igen, talán egy ideig azért ott is jól ellehetnénk, ha nem is örökké. Egy kis nyaralás és aztán vissza, de magam sem tudom. Olyan sok most még bennem a kérdőjel és hát Jamie tudja jól, hogy én meg az önálló döntések... nem vagyunk éppenséggel puszi pajtások.
Nem hiszem, hogy a közeljövőben visszamegyünk Aaronhoz, ezért ami igazán szükséges, azt majd megvesszük útközben, ezért próbáltam azt sugallni Faye-nek, hogy olyan holmikat hozzon, amik emlékeztetik valamire. Én magam nem ragaszkodom tárgyakhoz, még a laptopom helyett is össze tudok szerelni egy másikat. Aki igazán felbecsültetlen lett számomra az maga a vöröske, akivel már úgy összefűztük az életünket, hogy nem véletlen, hogy a féltestvére meg sem tudja érteni. Vagy mostohatestévre? Ennyire sosem mentem bele. - Én már igen, hidd el, könnyen meg lehet szokni. – Nevetem el magamat, számomra alapvetés, hogy a képességemmel ilyenekre vagyok képes, igaz neki teljesen más élete volt eddig. Nem nélkülözött, de azért mindig megvolt a határa az erőforrásoknak. Tulajdonképpen még azt sem tudom, hogy mire képes, csak hogy Aaron eddig nagyon óvta. Mintha nem csupán a testvéri szeretet vezérelte volna a lépteit, hanem többet is látott Faye-ben. A váróban sodródó emberek között lépdelünk mi is az egyik vip kávézó felé, ott fogunk leülni, amíg legalább az átvezető kapu nem válik nyitottá. - Feszültségoldó lehet ha kimész a mosdóba szexelni.. – Vigyorodom el, de kétlem, hogy Faye ennyire szabadszellemű lenne, még velem sem csinálna ilyet, bár lehet, hogy ebben meglepne, így ezt csupán viccnek szánom. – Nem is tudom, mogyorót ropogtatni, vagy valami cukorkát mindig elvonja a figyelmedet. Az első osztályon lehet zenét kérni a füledbe, most hirtelen ezek jutnak az eszembe. És ne feledd, a repülő is csak egy gép, az irányításom alá tudom vonni, ha valami baj lenne. Különben meg fogom a kezedet édes, és majd szép dolgokat susogok a füledbe. Vagy éppen arcpirítókat, hogy minden másra gondolj, csak éppen a repülésre ne. – Fűzöm tovább a szót, én már csak ilyen vagyok, így ismert és szeretett meg, tehát nem gondolom, hogy kapcsolatunk ezen szintjén már vissza kéne fognom magamat, úgysem fog képen vágni, hiszen semmilyen olyanról nincs szó, amit eddig még nem csináltunk. Igaz, hogy nem ismerjük egymást azért, extrásabb pózokra még nem jutott idő, de ami késik, nem múlik. Most egészen békés a környezet, s a helyszín, igaza van a kis vadmacskának, ezúttal tényleg hátra tudunk dőlni, hogy csak magunkkal foglalkozzunk. – Igazából, nem. A professzornak le tudjuk írni, és elküldeni, hogy mit tapasztaltunk. Ha már megtaláltuk egymást, nem kell mindig a veszélyes dolgokba beleártani magunkat. Viszont akkor.. kitalálhatnánk magunknak valami más elfoglaltságot, hiszen nekem eddig.. nem volt kifejezett életcélom, csak úgy tettem, ami jól esett. Neked milyen sorsot szánt annak idején a bátyád? – Irányítom magunkat a kávézó irányába, és átlépünk az üvegajtón, ahol már pattan is elém a biztonságis, itt csak vip beszállókártyával lehet tartózkodni. Felvillantom őket, amire egyből készségesen mutatja az utat, le is tudunk ülni, hogy a reptérre néző asztalt kapjunk, testközelből látva a felszálló madarakat. Megvárom, míg a kis menyasszonyom helyet foglalt, aztán én is megteszem, és már valami itallapot nézegetek.
Miután túl sok cuccot nem sikerült elhoznom Aarontól, nem csoda, hogy elég egyszerű volt összepakolnom. Nem igen utaztam még és főleg nem ilyen távolra. Az államon belüli rövidebb kitérők azt hiszem nem számítanak igazán, de ez még nem jelenti azt, hogy ne szerettem volna mindig is világot látni. Most pedig itt a nagy lehetőség és természetesen eszem ágában sincs a dolgot nem élvezni. Jó lesz, szépen elfelejtek mindent kicsit, az elmúlt órákban történteket és azt is, ami előtte volt, vagyis ami majd lesz a jövőben. Nem is akarok ilyesmikre gondolni és kész, csak egy kicsit örülni nekünk, a kapcsolatunknak és hogy kicsit úgy tehetünk mintha minden rendben lenne. - Sose ültem még első osztályon. - kerekedik el a szemem, pedig nem csoda, hogy oda foglalt. Jamie nem az a kicsinyes típus, meg aztán van lehetősége rá, hogy úgy alakítsa a dolgokat, ahogyan szeretné. Azért remélem, hogy nem dobott ki senki sem a gépről és vett át az ő helyüket, vagy ilyesmi, az még kellemetlenséget is okozhat, ha utólag derül ki, hogy más helyén ülünk és az illető is eljött. - Igazából... még sosem repültem, lehet hogy jobb, ha nem kockáztatok, vagy van valami bevált recept, ami segít, ha netán egy kis félsz van bennem? - hát azért lássuk be a repülés bár annyira nem félelmetes, mint valami mutáns mutáns harapása, de attól még nem is tűnik a legbiztonságosabb dolognak, hiába ültek már elég sokan repülőn és élték túl. Azért persze nem akarom mutatni, hogy mennyire félek, de no az első repülés gondolom senkinek se leányálom. Ő gondolom már utazott épp eleget ilyen módon, de az én életemből valahogy kimaradt a dolog. Na majd most pótolom és eldöntöm, hogy mennyire tetszik a dolog, de mondjuk ha nem tetszik is haza kell majd jönni valamivel, úgyhogy minimum még egy repülés akkor is benne van a pakliban. - Önzőség úgy gondolni, hogy jobb lenne... vissza se jönni? Nem bízhatnánk valaki másra ezt a jövő megmentése dolgot? - jó persze tudom én, hogy ez nem így megy, hiszen mi voltunk ott, mi láttuk a dolgokat és persze talán ennek oka is volt és nem csak a véletlen vitt oda pont minket, no meg Jamie jövőbeli mása is azért adta azt az időugró órát, vagy mit, csak hát... én nem érzem magamat valami szuperhősnek, aki világokat tudna megmenteni és úgy fest, hogy most majd ezt kellene tennem, csak nem tudom, hogy van-e bennem ehhez elég erő és bátorság. Épp elég, hogy engem el akarnak kapni valakik. Elég magamat megmenteni, nem hogy még másokat is, vagy... ez valahol összefügg?
Pár órával később már a reptéren ácsorgunk. Nekem aztán seperc munka se volt gyorsan repülőjegyet foglalni, még akkor sem, ha éppen egy teli repcsiről kellett leszállítanom két üzletembert, akinek mindenféle kuponokat intéztem el kárpótlásul. A nevem ezúttal sem a valódi, csupán a keresztnév, hogy ha Faye-em elkotyogná magát. A meglehetősen hangzatos Forshyte brit nevet választottam, Faye is kapott egy fedőnevet, itt a választást rá bíztam. Én magam a katonai múlt miatt állandóan változtatgatom a nevemet, hiszen mindenféle körőzőlistákon vagyok rajta, és az sem szükséges, hogy valahogy Aaron tegyen nekünk keresztbe a vöröske kapcsán. A célpont végül a kedves választása alapján valami nyaralós, itt a Maldív szigetekre esett az elképzelésem, mert mindentől távol van, nincs a közelben nyűzsgő nagyváros, most végre tényleg csak magunk lehetünk, mindenféle gondtól mentesen. Imádom a kis vöröst így is, de legalább egész nap kevés ruhában láthatom a nyulánk szépséget. - Az első osztályra foglaltam, hogy ne nyomorgjunk a túristákkal. Több mint tíz óra a menetidő, nem lehet úgy pihenni, ha tömve van az egész. Jó lesz édes? – Kérdezek rá, tudom, hogy ő a tisztesség nevében olykor butuska is tud lenni. Én a képességem folytán azt művelek a gépekkel, amit csak akarok. A reptéri terminál már tele van, sokan ilyenkor hazamennek hálaadásra, de nekem ugye nincs kihez, Faye pedig éppen most veszett össze Aaronnal, így senkinek okoz gondot, hogy most magunkra gondoljunk, és afféle előnászútként nyaraljunk egy nagyot. Faye úgy hiszem még a városból se tette ki a lábát, nem hogy Dél-kelet Ázsiában legyen egy idegennel, de hát már a vőlegénye vagyok, és bizonyítottam számos alkalommal, nem fogom eladni szervkereskedőknek, vagy ilyesmi. - Kérsz még valamit a beszállás előtt, vagy majd a gépen? Addig nyújtóztasd a tagjaid, amíg lehet. – Csapok picit a fenekére, noha már megbeszéltük, hogy az első osztályon hátra is lehet dönteni az üléseket, van füldugó, szemkötő, ezernyi módon tud pihenni. Lesz persze filmvetítés is, minibár, és persze első osztályú ételeket szolgálnak fel. A mi helyünkön bizonyos szakaszokat leszámítva, mint a felszállás, fel is lehet állni a helyünkről, hogy mászkáljunk, odaüljünk a bárpulthoz.