Shyla Dalton

"Néha, ha valaki mosolyog, nem azért teszi, mert vidám, hanem azért, mert erős."

Userinfó: Titkos karakter

Név: Shyla Dalton
Születési dátum: 1963. Március 4. Salisbury (USA)
Besorolás: Ember

Jellem: Hogyan tud úgy beszélni az ember magáról, hogy nem tűnik se fellengzősnek, se beképzeltnek..? Nehéz így magunkról beszélni, még is mondok pár szót, azért jobb ha még is te ismersz meg és mondod el rólam, milyen vagyok. Szerintem én egy szabad lelkű, kíváncsi, határozott, céltudatos, kedves, vidám és intelligens nő vagyok. Szeretek sorsomról magam gondoskodni és ezt kíváncsiságommal egybe kötve azt eredményezi, hogy nagyon kalandvágyó vagyok. Sokat tapasztaltam az életben, korom ellenére, de hát jó pap holtig tanul. Nem vagyok elsőre túl nyitott személyiség, de szívesen barátkozom és ismerkedek meg akárkivel. Se finnyás nem vagyok a társaságra, se kényes, pedig megtehetném.
Ami a mutánsokat érinti...
Nem nagyon tudnak róluk az emberek, akik tudnak, azok is általában félnek, vagy a hasznukat próbálják lesni. Én csodálattal és kíváncsisággal tekintek rájuk legalább is amióta megtudtam, hogy léteznek... Megtanultam rég, hogy nem a külső alapján kell ítélni. Feléjük tekintve... Talán kicsit irigy is vagyok...?

Külső: 170 cm magas vagyok, vékony és nagyon törékeny alkat. Persze, edzem meg hasonlók, mikor éppen kedvem van, de a szél akkor is képes lenne szinte felkapni, olyan kis könnyű vagyok. A szemem kék, a hajam szőkés barna, bár télen-nyáron hol világosabb, hol sötétebb. Általában kiengedve hordom, nagyobb hullámokban. Telt ajkaim vannak, amiket szeretettel emelek ki valamilyen szép színű rúzzsal, ami természetesen illik a ruhámhoz is. Nem fukarkodok öltözködés terén, de szerencsére van is miből költeni rá. Bőröm fehér, néha napján azért kiülök a napra, hogy ne Hófehérke legyek. Visszafogott ruháimhoz illő ékszereket hordok. Persze... hely és idő függő, éppen mit veszek magamra. Ruhatáramban a visszafogottól kezdve a kihívón át a fehértől a feketéig minden megtalálható. Ha csak kiruccanok az utcára inkább valami kényelmeset veszek fel, azonban ha rendezvényre, nem félek oda tenni magam.

Előtörténet: Gyerekkor. Áh, hát nem igazán tudom, mit tudnék erre mondani. Tehetős, hatalmas család, gazdag rokonság, nagy elvárások... Csak a szokásos. Elit iskola, lázadás... Híres énekes, vagy táncos akartam lenni. Kiskorom óta balettre jártam, de ahogy egyre magasabb lettem, úgy foszlott szerte ez az álmom. Rögvest találtam magamnak mást és ének-zene órákra jártam. Megtanultam zongorázni és hála a szüleim messze elérő kezének, egy színészi társulatba is bekerültem. Évek teltek, és múltak, 20 évesen Európába ment a társulatunk előadni. Nagy sikerünk volt. Emlékszem a mosolyokra, a vastapsra, a meghajlásra, a plakátokra az utcán. Egy éven át csak Európa nagyobb országait, azok fővárosait jártuk, és a nagyobb színházakban léptünk fel. Fél év után visszatértünk Amerikába. Újabb előadások, újabb sikerek. Aztán találkoztam az első mutánssal. Úgy emlékszem arra a napra, mintha csak tegnap lett volna.

December vége, kutya hideg volt. A néző tér dugig volt, ez volt a harmadik és utolsó előadásunk az nap. Este volt, de a korai sötétedés miatt sokak szemében már késő is volt. A benti levegő meleg és fülledt volt, hiszen a nagy színházak nézőterén nem igazán vannak ablakok, ha van is, aprócska. Nem volt mit kinyitni. Lassan elsötétültek a fények és neki kezdtünk az előadásnak. Fáradtak és nyűgösek voltunk, de lelkesen csináltuk végig az előadást.. Illetve akartuk végig csinálni. Végül nem sikerült. Dohány. Én magam nem szeretem, bár elviselem, ha mellettem szívják. Volt egy úr, középtájt felé, aki nem vette észre, hogy cigarettájából egy kis parázs a terem szőnyegére hull... Gondolom sejted mi történt. A parázs hamarosan nagy lángokká változott, amely kezdte elemészteni az épületet. Az emberek menekültek, egymást taposva, tolva a kijárat felé. A társulatom is elindult kifelé, de a fa díszítéseknek és függönyöknek "hála" a tűz hamar utamat állta. Azt hittem, ott fogok meghalni, mikor egyik pillanatról a másikra egy férfi jelent meg mellettem, megragadott, majd.... mire pislogtam volna, teljesen más hol voltunk. Összezavarodtam. Nem tudtam, álmodom-e vagy ébren vagyok, hogy mi ez az egész. Végül magyarázatot kaptam.. Olyat, amit két hónapig fel sem fogtam, aztán még több időbe telt elfogadnom, hogy de igen.. ilyen létezik. Tom próbált felkeresni egyszer kétszer, de egy ideig nem is akartam látni, mindig elküldtem. Végül soha többé nem keresett. Csak ezután esett le, mekkora hibát is követtem el, és nagyon megbántam, hogy olyan durván elküldtem őt... Azóta ... mondanám, hogy kutatok a "fajtája" után, de ez nem volna igaz. Inkább csak remélem, hogy egyszer csak ismét bele botlok egy különleges emberbe, mint ő volt. Azóta eltelt egy év, és a függöny még nem gördült le, sőt.. az előadás még csak most kezdődik!