Energiamanipulálók találkozója

Igen, dr. Helmsman egy mozgalmas munkanap után már nem ügyel az udvariassági formákra, ami a másik meghallgatását illeti. Főképpen ha egy vadidegenről van szó, akivel csak alkalmasint futott össze, még ha elsőre érdekes jelenségnek is találta. Ám az újdonság varázsának elmúltával a férfi visszasüllyed eredeti közömbös állapotába. Ezt tovább rontotta Xavier emlegetése, kit hivatalból utál. Persze erről a hölgy mit sem tudhat, ám szavaival ezt kívánta sejtetni. A jelek szerint túlságosan is sikeresen hisz a hölgy illedelmes módon távozni igyekszik. Ez némileg felbőszíti a doktort.
- Ejnye kisasszony! De hamar felhagy a diskurzussal, amint valami a fülének nem kellemeset hall. Pedig ha tudományos körökben kíván forogni a jövőben hozzá kell szoknia az efféle olykor cinikus, olykor szakmai féltékenységből jövő kijelentésekhez. – szól a távozni igyekvő Hajnal után, mintegy utolsó tanácsként, ha nem maradna. Ő még nem siet el. Int a pincérnőnek és rendel egy habos süteményt. Valahogy megkívánta az édeset.

Hajnalnak támadt egy olyan érzése, hogy a férfi elvesztette valahol a beszélgetés közepén a figyelmét, amit kicsit lelombozónak, és ugyanakkora arányban bosszantónak talált. Azon a ponton, amikor tovább tárgyalták Xavier munkáját, a doktor kilépett az udvarias szkepticizmusból, és egyenesen mereven elzárkózott a további gondolatmenettől. Hiszi, ha látja? Hajnal mélyen a férfi szemébe nézett. Mintha valami megmagyarázhatatlan dolgot észlelt volna. Úgy érezte magát, mint egy filmszereplő, aki társával ellentétben nem ismeri a forgatókönyv következő oldalát, és nagyon érzi, hogy valami történés jön a sarkon túl, de fogalma sincs, hogy mi az.

A nő hátradőlt a kanapén. Bal kezével támaszkodott a háttámlán, jobb kezének ujjai finoman doboltak az asztalon.
Hiszi, ha látja. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy pont vele szemben ül egy? Ha! Viszont megmutatni nem fogom neki a képességem, ez egészen biztos.
A nő nem szólalt meg. Az előbb ő beszélt többet és mivel a másik nem reagált a gondolatokra, ezért mást nem volt mit mondani. Nem a megfelelő emberbe akadtam, ez megesik. Ezt a társalgást kimerítettük.
Hajnal jobb kezébe fogta a kólát, kicsit forgatta a papír poharat, nyugtázva, hogy újra kiolvadt az ital. A maradékot is megitta, majd letette az asztalra a kiürült poharat.
- Nos, örvendtem a találkozásnak, Doktor. További sok sikert kívánok a kutatásához. Ha nem haragszik, nem jó álmosan vezetni, szóval... Örültem.
A nő egy udvarias mosolyt még küldött a férfi felé, majd felállt, hogy sisakját a hóna alatt tartva, ruganyos, hosszú lépésekben elinduljon kifelé az étteremből.

Nem véletlenül tartják a nőkről, hogy sokat beszélnek, hisz biológiai tény, hogy eggyel több szájuk van, mint a férfiaknak. A jó doktor, az egy üveg sörtől korántsem elmámorosodva, hallgatja egyre unottabb ábrázattal a vele szembe elhelyezkedő nőt. Érti már miért kap olyan jó jegyeket a vizsgákon: annyit dumál, hogy már a vizsgáztató se tudja, mit kérdezett eredetileg. Emellett figyelmét sokkal inkább felkelti a korábban is észlelt energiaingadozás az erőben. Valami nem szokványos hatással van a környezetre. A nő felől sugárzik. Mintha egy eleven elem lenne. Talán több is van Hajnalban, mint a nagy szája.
Aztán meg ez a robot téma és a túlgesztikulálás. Előadónak is elmehetne. Ő csak hallgat és vizsgálja a nő bioenergikus lenyomatát. Nagyon intenzív. Túlságosan is az egyszerű emberekéhez képest. Van valami nem hétköznapi ebben a nőben. És most már van egy sejtése, hogy nem véletlenül említette meg Xaviert sem.
- Vagy úttörő, vagy őrült. – szólal meg nagy sokára, jelezve, hogy nem felejtett el beszélni.
- Sok tudományos elméletről kiderült, hogy kamu. És sok elvetélt elmélet bizonyult valódinak. Sajnálatosan a megfogalmazó halála után. Így a dicsőséget mindig az élő nagyot mondók szerzik meg. Az esetek többségében. – fejti ki nem pusztán tudományos irigységből, hanem mert más dolgok miatt nem szereti Xaviert.
- Kutatási eredmények? Maszlag! Nincs itt semmilyen bizonyított eredmény. Csak elméletek. Kézzelfogható bizonyíték kell. Ha mutatna egy mutánst, az már megcáfolhatatlan bizonyíték lenne. S hogy köztünk élnének… hiszem, ha látom! – persze rájátszik mondandójára, mert úgy hiszi a nő sem szimplán homo sapiens. Hangja felemeltségéhez párosulva arcvonásai is indulatosabbak, mi több enyhén pirospozsgás is. Gesztusokat nem használ, tartása biztos. Szemei zöldek, ezen kívül más nem látszódik bennük. Csak a kíváncsiság, hogy vajon Hajnal mit lép különös észjátékuk sakktábláján.

A férfi egyetemeket érintő megjegyzésére Hajnal vállat vont.
- Nem presztízsből van kilátásban a doktorátus, engem őszintén érdekel az, amit csinálok. A tudományos életben elfoglalt presztízs igazából teljesen hidegen hagy. Nem a címek miatt választom a nagy egyetemeket, hanem mert tényleg intellektuális közeget keresek. Semmi sem idegölőbb, mint napról napra olyan dolgokat hallani, amiket már ismerek, olyan emberektől, akik nem feltétlenül a legjobbak, és akik a szakterületükön kívül nem ismernek senkit, nem tudnak interdiszciplinárisan gondolkodni, nincsenek eredeti ötleteik, és azzal, ami outside of the box, nem tudnak mit kezdeni. Oxfordban sem minden college a világ csúcsa, doktor, higgye el, jól kell választani. Amit pedig később kutatási területemnek választok, ahhoz pedig többrétű ismeretekre van szükség. Tehát csak a legjobb elfogadható.
A nő az intellektuális társalgástól felpezsdült. Kipihent volt, és nem használta a nap foylamán sokat az erejét, tehát érezte, ahogy az energia bizseregve fut végig az idegein, szinte szikrákat szórva a gerincéből. A lámpa sugárzó fénye, a helyiség melege, a körülöttük vibráló társasági élet mozdulatai, mind észrevehetetlenül halványulni kezdtek, míg a nő, aki körül az erő láthatatlan spirálban ömlött a tudatába, fel nem töltődött.
A férfi egy intelligens robotot említett neki, Hajnal pedig csak legyintett.
- Nézze, a helyzet az, hogy a kibernetika... Elég tág diszciplína, és nem feltétlenül a konvencionális kutatási területek érdekelnek, mint, név szerint, a mesterséges intelligencia, például. Illetve, persze, hogyne érdekelne, de engem a körülöttünk lévő világ mintázatai jobban lekötnek. Maga az univerzum is egy önszabályozó rendszer, ami lassan halad az egyre magasabb entrópia felé, de helyi rendszerekben a környezetüknél sokkal alacsonyabb entrópia marad fenn időlegesen, hogy ebben hol húzzuk meg a határt élő és élettelen, értelmes elme és számítógép között, az már... Hát, az már konvenció, meglátás kérdése, bizonyos szempontból.
A nő forgatta a kezében a kólás poharat, gesztikulálva vele és üres bal kezével. Előre dőlt, két könyökére támaszkodott, bele volt lendülve a társalgásba.
A doktor fanyalogva fogadja Xavier professzor munkájának említését.
- Jó, nézze... Biztosan csiszolni kell, de egyrészt, nem vagyok biológus, másrészt, Istenem, úttörő egy bizonyos szempontból, minden kutatási irányban az úttörők munkái a leginkább rudimentálisak. Mert hát, lássuk be, nagy vonalakban mozognak, általánosságokat fogalmaznak meg, feketén-fehéren gondolkodnak. A későbbi előrehaladás, a bonyolultabb minták leírása az utána következők feladata.
Hajnal kipillantott az ablakon, és bólogatott a férfi mondandójára.
- Ami azt illeti, nem maga a gének... Bekerülése érdekel, ez tisztán biológia. Még csak nem is, hogy a mutáns genóm fenotípusos megjelenése milyen hatással van az emberre általában. Nem, engem az érdekel, hogy egy ilyen külső elem, mint egy mutáns képesség hogyan illeszkedik bele az ember, mint önszabályozó rendszer mintájába, ami pedig már nem csak biológia, de biofizika, biometria, végső soron... Interdiszciplináris biokibernetika.
A nő kicsit oldalt fordította a fejét, és összehúzta a szemhéjait.
- Meg aztán... Ha Xavier professzor kutatásainak eredménye igaz, akkor a mutánsok köztünk élnek, hát ez nem különleges?
Hajnal kíváncsian nézett a férfi szemébe, a választ fürkészve, az arcvonásokat, a gesztusokat, hangsúlyt, mindent. Eközben odakint teljességgel leereszkedett a New York-i éjszaka, a sötétség bársonyos kupoláját borítva a város fölé.

Először mindig a mézesmadzag, a csábítás, az ajánlat. Zsigerből jön, ha új tehetséget lát, kit felhasználhat céljaikra. Ám nem mindig harap elsőre a halacska az elé dobott gilisztára. Kell a beetetés is. Szereti az efféle észjátékokat, kellemes szórakozás mindennapi munkája után. Meg persze karban is tartja elméjét, ami azért sosem árt.
- Áh! Hogy oxfordi diák! S éppen szünidejét tölti itt az Államokban? – firtatja a jó doktor.
- MIT… Érdekes választás. Ám biztos, hogy kellően fantáziadúsak az ottani fiúk? Az AIM technológiai részlegén is tanulhat. Ráadásul a gyakorlatban. Főleg ha csak presztízsből kívánja a doktorátust. – mint ahogy ő is. No, meg a magasabb fizetési ráta kapcsán. Igaz, szereti is a tudományt, nem esett nehezére a munka. Ám életkörülményei folytán szükségesek voltak ezen intézkedések.
Enyhe bizsergés fut végig a hátán. Mintha jeges szellő csapta volna meg. Csak pár másodpercig tart, nem igazán foglalkoztatja eme jelenség. Annál inkább a hölgy mondandója.
- Nem mondanám biztosra, de valamiféle emberszabású robotot építenek. Elég méretes darab. Biztosan hasznos tapasztalatokra tehetne szert. – messze nem annyira pozitívan látja a kibernetikai fejlődési eshetőségeket, mint a lány. Különösen az agy kapcsán. A számítógépes processzor egy dolog, hasznos, de messze nem emberi agy. Attól még odébb vagyunk. Persze egy robothadsereg kiváló őrszerepet tölthetne be, ha az emberek támadnának.
Szemöldöke felhúzódik. Ez nála a meglepettség visszafogott jele. Xavier neve sosem hagyja hidegen. Ám a kontextus, melyben felvetődik, koránt sem örömteli végkicsengésű.
- Volt hozzá szerencsém. Nem egy remekmű. – feleli hűvösen megívva söre utolsó kortyait.
- És egy gén nem tud bekerülni egy kifejlett emberi egyedbe, mert az kilöki. Ha eleve ezzel a génhibával születik, az más tészta. Akkor valóban mutációról beszélhetünk, melynek hatásai egyenlőre még nem teljesen kikutatottak. Ám kétségtelen, hogy igen érdekes változásokat képesek okozni az emberi szervezetben. – ecseteli le azt, amit vélhetőleg a másik is tudhat a könyvből. Jobb nem menni a részletekbe. A gyanú felkeltése nem feltétlenül hasznos.

A férfi udvarias, visszafogott válaszaiból Hajnal megtudta, hogy a fehér köpenyes ember gyógyszerész kutató, és rövid időn belül még állást is ajánlott a nőnek.
- Ó, köszönöm, a papírokkal nincs gondom. - Hajnal elmosolyodott. - Ami azt illeti, az én leendő szakterületem a fizika. Oxfordban tanulok, még egy évem van hátra a diplomáig, de lehet, hogy a doktorit már itt, az Államokban kezdem el. Az MIT például szimpatikusnak tűnik, főleg abban az irányban, ami engem foglalkoztat.
A nő egy kis hőt engedett a pohárba, hogy felolvassza a kólán a jeget, de miután szájához emelte az újra cseppfolyóssá vált italt, konstatálta, hogy borzalmas lett az eredmény, így félrerakta a papírpoharat. Még az utolsó sült krumplikat bekapta, majd megtörölte a száját egy szalvétával.
- Engem egyre inkább a kibernetika érdekel. Az önszabályozó rendszerekben nagyon sok jövőt látok, és végső soron, ez a makrofizika törvényszerűségeinek kicsiben való leképezése, aminek a modellezésére pedig sokféle matematikai módszert elő lehet venni. Persze egy élő szervezetet borzalmasan nehéz modellezni, az összes változót numeralizálni, azonban van egy terület, ami mostanában kifejezetten érdekel.


Hajnal beharapta az alsó ajkát.
- Néhány hónapja egy bizonyos Charles Xavier doktori disszertációjának védéséhez volt szerencsém. Nem tudom, hallott-e róla, frissen végzett. Ez a génekhez is kapcsolódik. Xavier professzor egy bizonyos X-gén szerepét kutatta, ami újfajta mutációk megjelenéséhez vezet. Ennek a bekerülése egy gondolkodó, értelmes lénybe, mint.... Egy emberbe, például, nagyon foglalkoztat.

Erre a férfi tudósra nem csak visszafogottság jellemző. Nagyon is tud felszabadult lenni, mikor éppen arra van szükség. Jelenleg megfigyelő üzemmódban van. Így érzelmeit elrejti merev arcvonásai mögé.
A hölgy igen hosszas monológba kezd. A téma nem ismeretlen számára, de nagyban hallgat. Illetve vacsoráját igyekszik elfogyasztani közben. Ezért jó, ha a másik éppen beszédes kedvében van. Mire Hajnal kitette a pontot mondandója végére, a dokinak már csak fél söre és negyed hasábburgonyája maradt meg.
- Semmi probléma, kisasszony. Felvetései nagyon elgondolkodtatók. Vacsorámat meg szinte már be is fejeztem. – törli meg száját szalvétával.
- Ha már szóhoz jutottam, kérdéseire válaszolnék, felvetéseire interpretálnék. Kutató vagyok, de nem orvos. Gyógyszerészet a szakterületem. Doktoráltam is belőle, az alvó gének mesterséges úton történő aktiválásának tárgykörében. Jelenleg az Alkalmazott Ideológiák Mechanizmusa fantázianevet viselő vállalat afrodiziákum kutatási részlegének vagyok a vezetője. Jobbára új szereket tesztelünk önkéntes alanyokon. Legális teljesítményfokozókat készítünk, amit sportban, hadseregben, az oktatás területén lehet használni. Egyik-másik a génekre van hatással, készteti működtetésre őket. – kortyint egyet söréből.
- Az agykutatás és a hormonrendszer tanulmányozása valóban érdekes szakterületek. El kell végezni egy orvosi egyetemet, aztán megfelelő szakvizsgát tenni. Cirka tíz év alatt teljesíthető. A tudományok pedig manapság már összeérnek, átfedik egymást, határterületek alakulnak ki. Ezzel nincs probléma és csupa időpazarlás elmélkedni a határvonalakon. Gondolkodni a filozófusok munkája. A határvonal meghúzása pedig a politikusoké. – jegyzi meg lenézőn. Nem sokra tartja a semmiről regényeket író kontárokat. A politikusokról pedig nem lehet rossz véleménye, hisz másodállásban ő is az.
- Jelenleg valóban bonyolultabb a Nap nukleáris tevékenysége, mint korunk processzorai. Elméletben persze lehetséges a gondolkodó számítógép. Ám ennek technikai háttere még nem áll rendelkezésünkre. Így csak elmélet. – zárja le maga részéről a témát. Nagy a hölgy fantáziája, talán gimnáziumban szerette is a tudományt. A brit iskolák híresek kiváló oktatásukról. Talán valamilyen főiskolát is elvégzett. Érdekes vacsoratárssal hozta össze a sors.
Lassan rágcsálva sült krumpliját mereng el a hölgy szavain.
- Értem. Hasonló érdeklődésű ember. Már hallottam mi az érdeklődési területe. Így úgy hiszem, szerény személyemben talált is egyet. Esetleg munkát is keresne? Mondjuk zöld kártyáért? Abban is tudnék segíteni. Már ha ért is a tudományokhoz, nem csak beszélni róla. – megvárja míg a hölgy is befejezi a vacsorát és tud válaszolni. Addig is a maga krumpliját és árpalevét fogyasztja.
Zane metakommunikációja visszafogott. Hangja is érzelemmentes. Előbbi fejforgatós reakciója is már lecsillapult. Nyugodt, mondhatni érzelemmentes, mint egy robot. Zöld szemeit persze beszélgetőpartnerén tartja. Kellemes megjelenés, brit vonásai ellenére is. Okos szőke nővel találkozni olyan, mint fehér hollót találni. Bár is ezt tapasztalta. Nem értelmetlenül beszél össze-vissza. Inkább csapong. Helyre kell tenni, aztán probléma nem lesz.
Hosszú idő után kap újabb kérdést alkalmi vitapartnerétől.
- Nézőpont kérdése. Gyalog messze van a munkahelyem, kocsival közel. – nem lepi meg a kérdés. A nő nem idevalósi. Honnan is tudhatná hol van az AIM. Majd megtudja. Ha esetleg vállalkozik munkára. Asszisztens vagy páciens, egyre megy.

A férfi tudósokra jellemző, visszafogott udvariassággal válaszolt, ami Hajnalt jókedvre derítette. Szerette az intelligens emberek társaságát, és elmosolyodott az idősebb illető válaszára.
- Nahát, ez nagyon érdekes. Kutatóorvos, vagy klinika? Mi a szakterülete? Ha én választhatnék, biztosan a neurológia és az endokrinológia érdekelne, de hát ez lehet, hogy a saját szakterületem ártalma, mert borzalmasan érdekesek az önszabályozó rendszerek. Pontosabban, hogy hol a határ a fizika és a kibernetika között? Vagy mondjuk, a kibernetika és a biológia között? A bonyolultság egy szintjéhez kötjük? Mert az nyilván modellezhető, de nem tükrözi a funkcionalitást, hiszen mondjuk a Nap fúziós mechanizmusa és a részecskéinek a mozgása sokkal bonyolultabb, mint mondjuk egy gondolkodó számítógép processzora, azonban...
Hajnal rájött, hogy elkezdett fecsegni, de általában az intellektuális társaság rögtön megnyitotta az érdeklődését. Bocsánatkérően nézett a férfire.
- Elnézést, Ön vacsorázik, én pedig fárasztom, ne haragudjon.
A férfi kérdésére szintén mosolyogva válaszolt.
- Albionból? - Hajnalnak mindig is szimpatikus volt a műveltség, szóval nem állta meg, hogy meg ne kedvelje a férfit. - Nos, ez egyszer személyes okokból utazom. Keresem... - Itt megtorpant egy pillanatra és zavartan pislogott kettőt. Hihetetlen vagy, Hajnal, még a végén kifecsegsz mindent. - ... Szóval néhány hozzám hasonló... Érdeklődésű embert keresek.
Hát titkos ügynöknek talán nem kéne elmenned, te lány. Ez volt a nagy mentésed? Hirtelen nem tudott mit kitalálni, hogyan üsse el a társalgási témát, ezért szabadon maradt bal kezével nekiállt hamburgert és sült krumplit rakni a szájába, mintha hirtelen felülkerekedett volna az éhsége.

Hajnal mindig személyes erejének és képességének teljes tudatában, az intelligenciájából adódó magabiztossággal viszonyult a környezetéhez, végtelen szórakozottsága azonban nem egyszer képes volt teljesen kirántani alóla a talajt. A férfi metakommunikációja pedig valahogy végtelenül ismerős volt számára... Talán azért, mert az övéhez hasonlónak gondolta, a saját hatalmában való teljes bizalom jellemezte. Nem tudta, hogy tényleg jól látja-e a dolgokat, vagy csak kivetíti magából másokra a saját képzeteit és tudatalatti emberképét, azonban ezzel most nem is foglalkozott, hanem az ételre koncentrált, amíg az rövid időn belül el nem fogyott.
A nő ekkor szájához emelte az üdítőt.
Meghökkenten vette észre, hogy nem figyelt oda és a kóla teljesen jéggé fagyott a pohárban. Hajnal zavartan letette az italt, és a férfire nézett. Basszus, mondj már valamit.
- Szóval, öhm, a közelben dolgozik, Doktor?

Nem kenyere mások megbámulása. Annyira azért nem érdekes a legtöbb ember. Csak ha kiderül róla, hogy mutáns. Most mégis a csekély távolság kapcsán akaratlanul is szemtanúja lesz hölgytársasága különös ételátrendező showjának. Lakásátrendezés álá zöldségek. Eme cselekmény logikáját keresi óhatatlanul. Agyát már egy evésnyi időre sem hagyják pihenni. Csoda hát ha végül nem bírja ki szó nélkül és beszédet kezdeményez? Ennél már csak a fagylalt-sültkrumpli kombó furább. De ha ő így szereti… Várjunk csak! Ez a rendezési elv emlékezteti valamire… egy csillag? Különös művészeti kompozíció.
A visszakérdezésre rosszallón húzza fel szemöldökét. Ennyire elmélyült volt az étellel való játékban? Ismerős jelenség.
Hogy motoros valahogy kikövetkeztette. Hogy angol, azt nem. Szereti eme szigeti kiejtést. Különösen mióta megjárta Londont. Azok a régi szép emlékek…
Újabb harapást ejt vásárolt prédáján, közben hallgatja a jelek szerint beszédes és igen jó étvágyú brit nőcit. Bár logikai következtetése nem a legjobb. De ráhagyja.
- Mondhatni. De nem az ügyeletből. Vége a mai műszaknak. – vesz pár hasábot krumplijából. Tekintete megakad asztaltársa pohara szélén megjelenő párán. Nem jellemző az efféle jelenség ebben az évszakban. Sem zárt térben, hol szabályozzák a hőmérsékletet. Valami furcsaság folyik itt. Vagy csak már annyira fáradt, hogy mindenfélét beleképzel a dolgokba.
- És mi szél hozta ide az Újvilágba a ködös Albionból? – faggatja tovább. Közben jobbra-bal sandít, mintha csak az előbbi érdekes jelenség forrását keresnél. Most már nem fog pihenni az agya.

- Az ülőhely szabad.
- Köszönöm.
Hajnal helyet foglalt és jóízűen elkezdett enni. A mesterséges ízfokozók sokkal kívánatosabbá és ízletesebbé tették az ételt, és ezzel tisztában is volt, ám most ez nem érdekelte, hanem egyenletes tempóban evett.
Ez a krumpli túl forró. De a széle meg hideg. A nő elgondolkodva rágott, és nézte a tálcáját. Ha egy fokkal feljebb tolnám a... Nem, mert a szerves anyagban nem úgy terjed. Ujjaivel elkezdte átrendezni a krumplit a tányérján. Ha a testek közötti hőelosztás egyenletesre törekszik, akkor a levegő áramolni fog itt és itt... Viszont, ha, igen... Ez modellezheti egy nagyobb... Mondjuk egy város... Vegyünk egy csillagrendszert. Egy átlagos csillag....
A férfi valamit kérdezett.
Hajnal beleszippantott a kólába, és lecsippentett néhány ujjnyit a fagylaltból, hogy tömegközéppontként elhelyezze a tálca közepén. Nagyot harapott a hamburgerből és letette. Magasabb szinten viszont már bonyolultabb. Ha pedig belenyúlok... Itt, és itt, és itt... Ujjaival szurkálta a tálcán szétterített sült burgonyát. ... Akkor az entrópia maximális szintre emelkedik és...
A nő felnézett. Rájött, hogy a férfi tőle kérdezett valamit.
- Tessék?
Közben agya összerakta, miről van szó, a kopaszodó illető azt kérdezte, hogy mi járatban van. Hajnal egy pilllanatra értetlenül nézett körül.
- Éhes vagyok, ezért... Ja, úgy érti, a környéken? Áh, csak átutazóban vagyok. - A nő elmosolyodott. - Motorozás közben megéhezik az ember és elég sokat vezettem ma, hogy a városba érjek.
Hajnal egy őjabbat harapott a hamburgerből és kivett egy sültrumplit a csillagot körülvévő törmelékkorongból.
- És Ön, ha megkérdezhetem? - Fehér laborköpeny. - Talán orvos, aki kiugrott ügyeletből vacsorázni?
Hajnal befejezte az első hamburgert és félretolta a tálcán a papírt, majd a másodiknak látott. Szippantott egyet a kólájából és rájött, hogy az egyenesen langyos. Ezért szép lassan elkezdte kiszívni belőle a meleget. A részecskék lassultak, az energia csökkent, míg végül elkezdett a papírpohár oldala gyöngyözni a lecsapódó párától.

Hideg borzongás fut végig a hátán. Nem gondolta volna, hogy már olyan évszakban járnak, mikor hirtelen és gyorsan hűl le az esti levegő. Pedig általában a reggelek a hidegek. Ez azonban mit sem zavarja Dr. Helmsman-t, hisz nem az a fázós fajta. Meg aztán nem is meteorológus. Azok a tudomány sarlatánjai! Előrejelzéseket állítanak fel a holnapi időjárásról, mik az esetek nem csekély százalékában nem valósulnak meg. Az igazi tudomány világában az ilyenfajta személyeket dilettánsoknak tartanék, s a szakma megvetné őket.
Nem igazán foglalkozott azzal ki állt még a sorban. Ilyenkor már agya csökkentet üzemmódban dolgozik a fárasztó nap után. Rá is fér némi természetes tápanyag, jól meglocsolva vegyszerrel. Fincsi! Még szerencse, hogy képessége révén eme nem feltétlenül káros, de mindenképpen kellemetlen anyagokat is képes energiává változtatni, elveszejtve általa hatásukat.
Azonban nem ez volt a legmeglepőbb ezen az estén. Alig kapcsolta be készülékét, az máris pityegő hanggal jelzet. Mivel be van állítva, hogy őt ne érzékelje, így egy fajtárs is a közelben van. Gyorsan kikapcsolja az eszközt, mert a szokatlan zaj több érdeklődő tekintetet vonzott magához, mire az éhes doktor egyáltalán nem kíváncsi. Talán jobb is lenne ha most egyszerű ember lenne, ki táplálkozó tevékenységet folytat, s nem pedig mutánskutató tudós. Ezen szellemben harap bele burgerébe, pont mikor megszólítja egy vékony hang. Nagyot nézz zöld szemeivel az illető hölgyre, közben komótosan rágja el az első falatot. Igen megnyerő jelenség. Eme bőrkabát vagányságot sugall. Szőkesége, mely hétköznapi merev vonású arcát szegélyezi, pont ideális keretet ad. Alkatra pedig sudár, mit a bőrdzseki csak jobban kihangsúlyoz. Nem igazán az a fajta nő, akikkel ő szeret együtt lenni. Nem mintha lenne most kedve bármi ilyesmihez is. Lenyelve a finom falatot jut végre el a válaszadáshoz:
- Az ülőhely szabad. – invitálja meg a hölgyet. Attól, hogy nem úri helyen vannak még lehet udvarias. Különösen egy hölggyel szemben. Ami alapjáraton a társalgást is jelentené. Ehhez nem sok kedve van a doktornak, mégis két falat között csak próbálkozik.
- Mi járatban van errefelé? – Jó, ez eléggé egy ostoba kérdés, hiszen nyilvánvaló a dolog. Mégis nagyon gyakran tesznek fel efféle kérdéseket az emberek. Meg aztán nem feltétlenül csak az aktuális helyen való tartózkodást kell érteni alatta. A hölgy ruházata ugyanis leginkább motorosok viseletére emlékezteti. Hogy a szelíd fajtából való-e az még rejtély számára.

Tölgyessy Hajnal az este fényein úszva száguldott motorján, hagyva, hogy a menetszél, a motor hevülete, a város elektromágneses hullámai keresztülhullámozzanak rajta. Egy finom löketet adott csak, az energiák koncentrálva csorogtak át a járműbe és a motor alig érezhetően gyorsult. Hajnal mosolygott a sisak alatt, ahogy kiért a magas épületek közül és felhajtott a Brooklyn-hídra. Szinte érezte, hogy ereje úgy ver finom hullámokat az éjszakában, mint a pillangó szárnyai. Elfordította hát a gázkart és belekapaszkodott a levegő melegébe. A nyár végi estén már nem volt kánikula, de Hajnal még kitapintotta a fém hídból, az út feletti levegőből áradó melegséget. A hő energiája megzabolázva folyt be az elméjébe és a nő mindet a motorra koncentrálta. A suzuki meglódult.

Az esti szél megelevenedve nyargalt New York felett. Vége felé járt a nyár, és a kevéske melegbe beleütközött az óceán felől érkező front. A felhők kavarogva meneteltek a város fölé, eltakarva a csillagok pislákoló fényeit. New York fényei túláradva feleltek a fellegek gyülekezésére, ezüst-kék színbe borítva a nagy felhők hasát. Az esti szél rohamának élén pedig egy szőke nő nyargalt motoron. Hajnal a híd után utcákon, sugárutakon, körutakon suhant tovább, és Brooklyn közepén jött rá, mennyire éhes. Lassított hát, és letért a Metropolitan Avenue-ről, hogy az oldalutcákban valami étkezőt keressen. Az egyik sarkon megpillantott egy hamburgerest, hát befordult, és finoman végiggurult az utcán. Leállt a gyorsétterem előtt. A motorról leszállva levette sisakját és kirázta szőke haját, majd rugalmas, dinamikus lépésekben bement az ajtón. Elegáns bőrcsizmája csak úgy kopogott, ahogy végigment a meleg, állott ételszagú helyiségen és beállt a sorba. Egy percig türelmesen várakozott, majd elkezdett unatkozni. Körülnézett. Csupa kétkezi munkás volt körülötte, semmi szórakozni való. Az egyetlen ember, aki kilógott a tömegből, egy laborköpenyes, kopaszodó, idősebb férfi volt, aki Hajnal füle hallatára rendelt dupla hamburgert nagy sültkrumplival és sörrel. A nő egy nagyot nyelt a rendelés hallatán, míg gyomra panaszosan kordult egyet. Nem volt mit tenni, várni kellett. Hajnal tehát jobb híján bal kezének apró, körkörös mozdulatával elkezdte elszívni az étterem melegét. Feltette, néhány foknyi hőmérséklet-csökkenés nem tűnik majd fel senkinek, ő pedig mégis töltene be valamennyi erőt, hisz minden begyűjtött energiáját a motorba pumpálta. A nő egy pillanatra lehunyt szemmel nyugtázta, ahogy az elméjébe, testébe csordogál a potenciál.
- Bocsánat, maga jön.
- Hogy... tessék, ja igen. Jó estét, kérnék két hamburgert, egy nagyon nagy burgonyát, egy nagy adag kólát, egy sajtburgert... Hm, még egy nagy burgonyát, egy salátát, és egy csokis fagyit. Egyelőre ennyi.
Néhányan a nőre pillantottak, de Hajnal mindig megéhezett az ereje használatától. Meg az ivástól, a motorozástól és a harctól is.
Miközben összerakták a rendelését, a nő észrevette, hogy a pult szélein csavarsor tartja a farost lemezeket össze. Körbepillantott, majd feltételezve, hogy senki se figyeli, jobb kezének egy pici mozulatával néhány csavarba annyi kinetikus erőt vitt be, hogy lassan forogva halkan kipottyanjanak a helyükről, majd apránként a hozzá guruljanak. Egy óvatlan pillanatban pedig mindegyik Hajnal lábától a bal tenyerébe ugrott.

Az apró fémtárgyak eszményi fegyverek, relatíve kevés energiával felgyorsítva is nagy ütőerejük van. Hajnal tehát egy-két csavart, vasszeget, szöget előszeretettel rakott bőrkabátja zsebébe, vésztartaléknak. Nem mintha a körülötte lévő világ nem fegyver lett volna. Mégis, végső esetben egy tenyérből felgyorsított vasszeg is döntő lehet élet és halál között, ezt még Afganisztánban tanulta. A csavarokat tehát bal zsebébe süllyesztette, majd letett egy tízdollárost a pultra és felvette a tálcáját. A mozgástól halkan ropogott kabátjának bőre. Körülnézett. Csak a kopaszodó, laborköpenyes illetővel szemben volt szabad hely. A nő tehát tálcájával odasétált és megszólította a férfit.
- Jó estét, szabad?

Mindig van valami új a nap alatt. Dr. Helmsman, a tudományos kutatások egyik szakértője ezt jól tudja. Nem véletlenül végez oly fontos munkát az AIM-ban. Mi több, új kutatásokat is indít. Most például gyémántokat tanulmányoz. Nem volt egyszerű előadnia a vezetőségnek, hogy ugyan milyen gyógyszeripari előnye van eme drága köveknek, de neki sikerült jól megmagyaráznia. Nem véletlenül tanult annyit az egyetemen, s bár a vezetőség is rendelkezik ilyen diplomával, de koránt sem a tudománynak ezen ágából. Pár ismeretlen szakkifejezéssel jól meglehet győzni a nem szakértőket kutatása hasznosságáról. Ami persze sokkal jelentősebb, mint azt bemutatta. Így tehát egy újabb sikeres munkanapról tart elfele, s jó szokása szerint nem egyből hazamegy, hanem előbb keres valami szórakozást kikapcsolódásképp. Újfent nem anyaklubjába megy. Nem árt a változatosság. Meg aztán elég nagy kitérő is otthonától, így inkább valami olyan szórakozóhelyet keres, ami útjába esik. Azok közül is valami hétköznapibbat, mert gyomra újfent korog. Hiába, munka közben gyakran megfeledkezik az evésről. Ha fáradtság jeleit veszi észre magát, mindig szív magába egy kis energiát. De testének a legjobb az, amit az ételből vesz magához, különösen a tápanyagok. Tudja jól, hiszen még az egyetemen részt vett évfolyamtársaival egy közös feladatban, mely során ebédkapszulát próbáltak megalkotni, nem túl nagy sikerrel. Így egyenlőre az evésé a fő szerep, szemben az ivással. Meg is áll fehér DeLorean-ével az egyik hamburgeresnél. Elegáns, bár a napi munkától kissé gyűrött, fehér öltözetében nem kicsit tűnik ki a hétköznapi kétkezi munkások tömegéből. Őt nem zavarja, van annyira szenvtelen. Letelepszik az egyik asztalhoz, majd az oda érkező pincérnőnek leadja rendelését:
- Jó estét! Egy dupla hamburgert kérnék sok sült krumplival és egy sörrel. – Míg várja vacsoráját futómintás zsebébe nyúl. Ott pihen egy leginkább kézi számológépre emlékeztető eszköz, ami valójában egy mutánsgén érzékelő. Eddig kikapcsolva pihent, most került bekapcsolt állapotba. Sose tudni hol akad rá a jó doktor egy új fajtársra.