Kerti lugas (fürdő előtér)

First topic message reminder :

Kerti lugas (fürdő előtér) - Page 2 Oheka-interior-2

Egy kellemes, félreeső hely, mely a legnagyobb hőségben is hűs enyhet nyújt a pihenni vágyóknak.

Nikola & Enaid

Csendesen ülök mesém után. Feleszmélek, hogy megfogja a kezem, és rá pillantok. Az érintés, mint olyan, még mindig szokatlan, de kellemes. Nem húzom el, sőt, figyelem életteli bőrszínét, ahogy az én halvány bőrömhöz simul. Óvatosan szemlélem meg.. az ujjakat, az ujjperceket, óvatosan megfordítva kezét a tenyerébe pillantok. Mutató és középső ujjam begye finoman követi végig a vonalakat a tenyéren. Arcomon a szemlélődés és a nyugalom látszik, amely kérdésére azonnal tova is tűnik. Helyette merengő lesz, szemöldököm picit összehúzom, majd felnézek szemeibe, kicsit oldalra döntve fejem.
-Még... régen vágyódtam utánuk, ha jól emlékszem. Tán egyszer szerelembe is estem, de akkoriban.. nem jöttem ki jól senkivel, tudod. Megtanultam inkább... figyelmen kívül hagyni, elfeledni, nem érezni semmit. Se vágyat, se képzetet. Csak rosszabb lett volna. Emlékezetem szerint soha senkim nem volt. De ... nincs meg életem minden pillanata. Sok dologra nem emlékszem. Lehet, hogy volt valakim, ott, ahonnan jöttem.. Nem tudom. - felelem. Szavaim nyugodtak, s most tekintetem ismét a tenyérbe kúszik, amelyet azóta se engedtem el, s fogtam. Gondolataim a régmúltba kúsznak. Igen, mintha egyszer szerelmes lettem volna. Bár mi is a szerelem? Mindenki máshogy írná le. Biztos, hogy szerelem volt? Honnan lehet ezt tudni? Mindenki keresi, én pedig inkább elkerülöm. Ahhoz, hogy szeressünk valakit, közel kell engedni. Akkoriban pedig én voltam elutasítva. Egy idő után az ember már nem is próbálkozik. Minek? Így vagyok ezzel én is. Csak Victort engedtem eddig ilyen közel, de meg van a maga oka.
-Miért kérded? - kérdezek vissza, ismét a szemeibe pillantva tenyeréből.

Figyelmesen hallgatom, míg elsorolja az emberiség újabb, ellene elkövetett bűneit. A történet végén kevéssé lepődöm meg, ám ennek ellenére valamilyen különös módon mérget érzek csordogálni ereimben, míg magam elé idézem az űltala elmondott eseményeket. Megnyugtató zárszóként érkezik utolsó mondata. Szigorú tekintettel, egyetértően biccentek.
- Nem is fognak - kezem immár kezét fogja az asztal felett -, drága Hóvirágom.
Arcomra lassanként ismételten mosoly kúszik, hiszen e nélkül nem is saját arcom volna tán. Szemeim is felfénylenek valamelyest matt feketeségükből, hogy a bennük lakozó éjszakát hívogatóbbá tegyék. Bátorítón, s úgy hiszem, valamelyest bájolón is viszonzom pillantását.
- Akadna azonban még, mire kíváncsi vagyok. Áruld el, kérlek, mire jutottál ezidáig a férfiakkal? Hisz jól tudom, az emberek életében legalább gondolatban igen fontos szerepet töltenek be a másik nemmel kapcsolatos vágyak, képzetek.
Sejtésem azt súgja, hamarosan ismételt villódzás várható, mely testileg részint valamely másik világba ragadja apró időkre. Mégis bízom benne, hogy puszta jelenlétem ezúttal is elegendő lehet ahhoz, hogy közelemben tartsa, megállítva menekülési kényszerét.
Nem szólok többet, enyhítendő esetlegesen rá aggatott terheimet, hisz bőségesen behatoltam intim szférájába mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül. Bár lehetségesnek tartom, hogy lassanként hozzászokik ezen szokásomhoz is.

Nikola & Enaid

A hely... én nem is találok rá szavakat. Csodálatos. Olyan, mint a régi ódon kastélyok: az is, csupán felújított változata. Szinte eltudom képzelni a falakban és a padlóban a titkos járatokat, zugokat. Azok mindig a velejárói egy ilyen helynek. Victor kézségesen vezet körbe az egész épületben. Előtér, társalgó, étkező és még sorolhatnám, de nem fogom az összes helyet felsorolni. Végül kimentünk a kertbe, ott sétáltunk. A rózsa kert pompás volt, de elvezette róla a tekintetem valami zöldebb dolog. Egy lugas. Gyönyörű borostyán futott fel a falakon, oszlopokon, egy asztal, székek pihentek a közeli medence mellett. Leültünk. Victor hozatott inni, vörös bort tettek elénk, majd beszélgetni kezdtünk. Illetve... én faggatóztam, ő beszélt. Elmesélte élményeit, de ezekkel a mesékkel nagyon ügyesen kerülte ki a kérdésem lényegét: hol és mikor született? Majdnem sikerült is teljesen megfeledkeztetnie róla. Habár nem sikerült, nem faggattam tovább. Ha nem kívánja megnevezni idejét és helyét, valószínűleg oka van. Talán idővel megbízik bennem eléggé, hogy elém tárja.
Meséi hallatán elmerengek. Felderengenek az akkori korok emlékei. Nem emlékszem sok mindenre, de amit eddig félelmetesnek és tiszteletre méltónak láttam, azt most kezdtem undorként felfogni. Túlságosan is kiszolgáltatott voltam -és vagyok is- és ezt kihasználták. Tény, hogy Victor is kihasználja, tudom. De ő vezet is valahova. Mellette tanulhatok amellett, hogy megkapja amit akar. Nem is értem miért vagyok olyan fontos számára. Feltűnő vagyok, a tudásom tárháza elég szegényes, se írni, se olvasni nem tudok. Nem értek a nyelvekhez, se az emberekhez, az egyetlen, amihez valamiért picit konyítok, az a növények. Kérdésére felpillantok és ránézek. Kicsit elmerengek.
-Csak.. töredék emlékeim vannak. Egy sötét lyuk. Kő falak, nyirkos levegő és bűz. Azt hiszem... börtön volt. Emlékszem még, hogy próbáltak arra rávenni, hogy valljam be, boszorkány vagyok. - ahogy elkezdtem visszaemlékezni, lassan kirajzolódtak a részletek, hangom színtelen lett, tekintetem ... fájdalmas, üres.
-Felkötöttek egy csigára... felhúztak a plafonig, majd elengedték a kötelet, hogy leessek. Számtalanszor megtették. Végül jött valami bíró, mivel nem mondtam semmit. Alkohollal locsolták le a fejem... aztán meggyújtották. - csuklik meg a hangom, s alakom villódzni kezd.
-Gyógyulásomat látva elítéltek. Máglyára vetettek. A füst marta a torkom, nem kaptam levegőt...Elvesztettem az eszméletem. Mikor legközelebb kinyitottam borzasztóan fáj mindenem. Éjszaka volt, éreztem a húsom égetett bűzét. Kezeim, már amennyit láttam belőlük, szénfeketére égtek. Valahogy így nézhetett ki egész testem. Nem volt a környéken senki, nem hallhatták a hangom, a könyörgésem. Bele telt pár órába, mire fel tudtam állni. Még néhányba, mire az összes seb begyógyult. Elmenekültem. - fejezem be a történetem és hideg, hószín szemeimmel Victor szénfekete szemeibe pillantok.
-Többször nem kaptak el.

Kellemes ősz esti csevely kedvenc Hóvirágommal egy üveg kiváló angol bor társaságában. Úgy hiszem, most egyetlen percig sem vágynék másra. Szokásomtól eltérően valódi mesélővé avanzsáltam, bár mindezt leginkább védencem, tanítványom s egyben önnön szándékánál fogva tulajdonom kedvéért. Különös érzés, ahogy egymással versengve nevetünk egy gyűlölet, félelem és halál által ihletett történeten.
- Bízzon állíthatom, ez volt az egyik leghihetetlenebb boszorkányüldözés, amelyben valaha is az áldozat szerepét szánták nekem. Bár a máglyát azóta sem kedveltem meg saját felhasználás szemszögéből, a pap már-már úri nő módjára sikoltott, mielőtt kitört belőle az őszinteség.
Az egyik legérdekesebb momentuma ezen jelenetnek, hogy nem is oly régen drága pártfogoltam még önnön maga fölé helyezte ezeket a sekélyes, múlandó létű gyermeklényeket. Úgy hiszem, ahogy kezd tudatára ébredni annak, hogy képességei semmiben sem kevesebbek náluk, csalfa csodálata is ember módjára múlandóvá vált.
- Mintha említetted volna, hogy téged is próbáltak már megégetni. Elmeséled, miként történt az eset?
Kíváncsian fordítom felé tekintetem, akár nagybácsi avagy nagyapa, mikor az ifjú rokon általa érzelmileg még nem teljes egészében feldolgozott történetei után fülel. Csodálva, micsoda átéléssel képesek átadni mindazt, ami egyszer már körülvette őket.
Aprót kortyolok boromból, miközben szokásos mosolyom kíséretében várom a mesét, mint bohókás öregúr, sokat látott gyermek. S valóban, kedvelem, mikor efféle naiv lelkesedéssel tudok egy ideig tekinteni megtörtént vagy éppen megvalósuló eseményekre, élő személyekre.

Egy kellemes, félreeső hely, mely a legnagyobb hőségben is hűs enyhet nyújt a pihenni vágyóknak.

Tárgy: Re: Kerti lugas (fürdő előtér)

» Előtér, Felhajtó
» Kerti kiülő