Narragansett földjén

Tárgy: Re: Narragansett földjén Szomb. 25 Okt. - 23:12

Hevesen bólogatok az ünnepségre. Szeretek itt lenni, nagyon szépek az ünnepeik. Felragyognak a szemeim, hogy jönne. El sem mertem hívni, tartottam attól, hogy kullancsnak tart.
- Jajdejó! – lelkendezek. Így aztán még inkább várom az ünnepséget. Nagyon régen voltunk már íg ilyenen együtt.
- Anya adta oda mindig. – sejtettem, hogy apa elől dugta el. Anya otthon volt, és a háztartást vezette akkor is. Így volt alkalma mindig eldugni. Mert sejtette, hogy az övé. Már az elsőnél is tudtam. Még nem tudja Sakura, de minden egyes levelére válaszoltam. Nagyon örülök, hogy nem otthon rejtettem el őket. Remélem, hogy egyszer meg tudom neki mutatni a kis levélszekrény tartalmát, amelyben az őneki szánt leveleim vannak.
Teljesen elveszek az ölelésben. Annyira vágytam rá. Annyira hiányzott. Mindig tartanom kellett magamat, jókisfiúnak lenni, boldognak és sunshine happynek. Miközben hiányzott ő, és mióta kiraktak otthonról, hiányzott anya ölelése is. Anya sem keresett azóta, ami külön fáj. Mintha… nem is léteznék. Éppen ezzel az arccal tol maga elé Sakura, gyorsan lesütöm a szemem és muszáj hallgatnom egy rövid időre, míg csak bólintok.
-Azt mondta, nem akar szörnyszülöttet a házában látni… - sírásra rándulna a szám, de csak összeszorítom, miután suttogva, szemlesütve mondtam mindezt.
A hogy mi vagyokra némán hallgatok. Nem merem neki elmondani. El fog ő is dobni magától, mintha sosem lettem volna az életében. Ezt felismerve, szinte megkukulok.
-Nem biztos. – suttogom és átkarolom, félek attól, hogy ez lesz az utolsó. – Ha megtudod, biztosan nem akarod majd tudni. – nem tudom, hogy neki is van képessége, éppen ezért tartok az egésztől.
De túl kell lenni rajta, végül is már elkezdtem, nemigaz?
- Este gyere a parthoz és megmutatom.
A szomorúságom tovaszáll, még ha mélyen belül ott is van bennem. Elmosolyodom, büszkén és ki is húzom magam.
-Köszönöm!
Majd némán borulok a nyakába, amikor válaszként igent kapok. Nagyot sóhajtok. Elvesztettem a szüleim, de visszakaptam a nővérem. És félek, hogy őt is el fogom veszíteni, ezért gyerekes módon, máris csikarok ki belőle hosszabb távú ígéreteket.
Bólintok, majd a hónom alá csapva a deszkát, letottyanok a rajzok mellé és nézem.
-Ühüm. – hogy tudjam, tőle jött. Sakurától. Mosolygok és kíváncsian tekintek a félkész képeslapra. – Igen. Szabad?
A képeslapokba belemerülök. Mert ez által látom meg, hogy ki is ő. Nem értek a művészetekhez, de szeretem. És ezek a nővérem ujjai alól kerülnek ki.
Sokáig nézegetem őket, elmerülve bennük. Ez a nővérem. Egyre nagyobb csodálattal tekintek rá. Végül az égzengéssel felérő gyomorkorgásom vet ennek véget. Kamasz vagyok, kell az energia.
-Ninquat bácsi vár ma étellel. Van kedved csatlakozni? Nem olyan finom, mint otthon, de nagyon tápláló. – hiányzik az alga, és sok egyéb herkentyű, sokszor is voltam beteg itt, ezért is döntöttem úgy, hogy visszamegyek, legalább Hawaiig, ahol ehetem azt, amit otthon megszoktam.
Felugrok és kézenfogom Sakurát, úgy megyünk a közösségi házba.

//Köszönöm a játékot! *.*//

Tárgy: Re: Narragansett földjén Hétf. 15 Szept. - 13:13

Narragansett & MI

Az az illat leng körbe, ami már régen, a haja selymes puhasága és a nevetésének bársonyossága.
A válaszra hümmögök egyet.
-Ühhüm. Pedig itt nagyon jó az ünnepség. Képzeld, még nagy tábortűz is lesz, tánccal, meg énekkel. – a piát itt nem bírják, ellenben van valami lötty, amit megisznak és attól teljesen kiütve vagyok. Egyszer ittam, és csak egy vigyorral a képemen dőltem hátra.
Nem akarok odafigyelni arra, hogy bolyong, arra a szóra megrándul a szám széle. És hogy évekig.
A képeslapra felragyognak a szemeim.
-Ühhüm. Majd megmutatom őket. – nem egyedi az, ahogy tárolom őket. – Nagyon szépek. És tudtam, hogy te készíted őket. Szeretem őket nézegetni. - ~mert olyankor veled vagyok.~
Nem beszélek arról, hogy otthon nem beszéltek róla azóta, hogy onnan elment. Anyával beszélgetünk róla néha és nagyon fáj, hogy nem merem neki elmondani, honnan is kaptam a képeslapokat. Mert tudom, hogy amilyen aggódó és jószívű, elmondja apának.
-Én is. – suttogom. Nem nagyon akarok kibontakozni az ölelésből.
-Sokfelé. – dünnyögöm. – Apa kidobott a házból, azóta keresem, hol lehetek. Eddig itt jó. – nem merem elmondani, ki vagy mi vagyok. De tudom, hogy neki el akarom mondani. – Őket nem érdekli, mi vagyok.
-Képzeld, kaptam ösztöndíjat is! Megint! – gondolatban sokszor beszélgetek vele, és mondom el, mi történt és bevallom, nem tudom, ebből mit mondtam el neki és mit nem.
A hajsimogatás jól esik, míg végül érzem, hogy nekiindul pár könnycsepp és végül zokogásba fulladnék, ha a régi nevelés nem kerekedne felül. Csupán csak a szorításomon érezheti Sakura, hogy zajlik le éppen bennem.
De mire ismét rátekintek, már az örömtől is csillog a szemem.
-Ha… ha eljössz az ünnepségre, táncolhatunk, meg énekelhetünk, együtt! Jössz velem Hawaiira? Oda szól az ösztöndíjam. – elbizonytalanodom. – Mert… hogy… te is sokat és sokfelé utazol.
A háttérben közben a szél elindítja a gördeszkámat, ami elindul a leejtőn.
-Jáá, a deszkám! – nem ugrok utána, csak nagyot kacagok, amikor fejjel belelandol az árokba, ami sekély és senkinek nem esik baja, ha elesne.
Megfogom Sakura kezét.
-Megmutatod, mit rajzolsz? Mesélsz róla? – ha nem érzek ellenvetést, akkor leülök a fűbe, a holmijai mellé.

Tárgy: Re: Narragansett földjén Szer. 20 Aug. - 10:22

Narragansett & MI

A hátsómat vágtam be, ahol ülök. Dörzsölgettem éppen, sziszegve, de rögtön fel is kapom a fejem, amikor meghallom az anyanyelvem. Hiába Honolulu szülötte vagyok, a szüleim és a kultúrám is japán. Ezt a nyelvet pedig rajtunk kívül kevesen beszélik.
-Hogy? – folytatom az anyanyelvemen és keresem a hang forrását, és időbe telik, mire hátra is fordulok.
Mikor észreveszem, ki is kérdezte, tátva marad a szám és nagyra nyílik a szemem. Pislogok is párat a földön, mire kinyögöm.
-Sakura? – á, az nem lehet.
Mindig kapok tőle képeslapokat, amiket tudom, hogy ő készít. Érzem és tudom. Amit ő nem tud, hogy különleges helyet kaptak a képeslapjai, különleges módon. Mert így olyan, mintha vele lenne.
Annyit nem csavarogtam a világban, hogy összefussak vele, az otthon és a kutatóállomás… na jó, a konferenciák és versenyek is, de azok meg elég zártak voltak, a szállodán és a konferencia termen kívül ritkán vittek el minket kirándulásokra.
-Sakuraaaa!! – nem érdekel, a szívemre hallgatok, a mozgása, a haja, az mind ő!
Ugrok fel, szisszenve egy pillanatra, de máris futok felé. A deszka marad ott, ahol van. Nem fog elszaladni magától.
Nem vetem a nyakába magam, de átölelem. Az érintkezés másmilyen nálunk, de annyira már szocializálódtam, hogy megtanultam, itt mások a szokások és hát… tetszik is.
Növésben vagyok, elég deszka, de izmos is egyben a sok sporttól, mozgástól. Zavartan állok meg, miután az ölelésen túl vagyunk, és a zsebembe süllyesztem a kezem, mosolyogva nézek rá, némi zavartsággal vegyítve. Nem ő miatta. Magam miatt. Hiszen a rendes gyerek mintapéldánya voltam, míg…
-Te is jöttél a nyári ünnepségre? – a tekintetem a kezére, majd mögé esik. – Rajzolsz? Mit rajzolsz? – halmozom el kérdésekkel, míg végre legyűröm azt, hogy megtegyem, amit az elején is meg akartam tenni, de a jófiús nevelésem legyűrt. A nyakába ugrok és szorosan átölelem.
-Csudába az egésszel… - azt nem mondom, hogy nem remeg a hangom a visszafojtott sírástól, örömtől. – hiányoztál…

Tárgy: Narragansett földjén Vas. 17 Aug. - 15:35

Narragansett & MI

Az iskolából, amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan távoztam. Nem éreztem úgy, hogy ott a helyem. Az ottaniak sem átlagosak, el kellett ismernem, de másra vágytam. A normális életre és inkább arra, hogy a képességemet normálisan kezeljék.
Az egyik úszkálásom alkalmával a helyi törzs pár tagja kiszúrt magának, nagyon féltem, de az orvosságos emberük érintése megnyugtatott. Amikor emberré alakultam vissza, elmondta, hogy tudja, miért futottak össze útjaink és ő segíteni fog. Nem zavarta őket a képességem, számukra természetes volt, hogy valaki képes állattá változni és vissza.
Megörültem az ajánlatnak, mert ha ez így marad, nevelőintézetbe kerülök, lévén nem találtam a nővéremet, de a szüleimhez sem mehettem vissza, a nagykorúsítást pedig nálunk otthon, hiába vagyok kettős állampolgár, nem engedték volna.
Előttük nem kellett rejtegetnem, mi vagyok. Sok turista érkezik, de mindig figyeltek arra, hogy engem ne lásson meg senki, miközben a vízbe be vagy abból ki jövök. A befogadásért nagyon hálás voltam.
Délutánonként mindig leruccantam a partra, és egészen a belső öböl végéig úsztam és vissza, ami irdatlanul hosszú táv, de kívántam a sebességet, a mozgást.
Gördeszkával robogtam a partról vissza, nem érdekelt, hogy vizes a pólóm, hajam, majd megszárad. Pár hét és Hawaiin leszek! Ennek örömére egy flippet vágok le a deszkával, de elvétem és hatalmasat perecelek, a kerék megakadt és nem pördült fel eléggé. Ösztönösen kiáltok fel saját nyelvemen, de még ülök, nem tudom, hol és mennyire ütöttem meg magam.

Tárgy: Re: Narragansett földjén