Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Egészen fel vagyok villanyozva, hogy együtt vagyunk. Nem mondom, hogy elképzelhetetlennek tűnt, olyan kis morcinak indult az egész kapcsolatunk a szigeten, s abból virágzott ki az, ami most van. Valahogy a barátságon túl is egymásra tudtunk hangolódni, nem zavartak a nyafogásai, kifejezetten cukinak tartottam, amikor pedig szomorú volt, vele sírtam én is. Nem fogom a saját vállamat veregetni azért, hogy kirángattam a drogok világából, ha nem vigyázunk a legkisebb hangulatingadozástól visszaeshet, ezért bizonygatom számára ahányszor csak tehetem, hogy értékes lány, akiért teljesen odavagyok. A karácsonyt egyenlőre elnapoltuk, de szeretnék minél több időt eltölteni vele, remélem nem fog nagyon gyorsan rámunni. Talán nem vagyok olyan erős, és magabiztos, mint egykori focistársaim, Posey lehet, hogy a macsóbb srácokra bukna, hát én most ezt tudom nyújtani. A mai estét arra szántam, hogy kiruccanjunk egy kicsit. Végülis mindketten betöltöttük már a tizennyolcat, nem kell bejelentenünk, ha el akarunk menni valahova. Egy kis kosármeccs nem árthat, lehet közben beszélgetni, társasági esemény, közben óriás nagy hottogot lehet magunkba nyomni, mert még mindig alulról verdesi az ötven kilót se. Még délután dumáltam le vele, hogy mivel North Salemnek nincsen csapata, New Yorkba fogunk átruccanni. Az udvaron várok rá, béreltem egy vagány kocsit, egy szürkés jaguárt, remélem nem számított puccosabbra. Az udvaron várom őt, egészen kiöltöztem, öltöny meg minden, végülis ha szeretünk valakit, attól még megtisztelhetjük a kinézetünkkel, nagyjából úgy, mintha még az udvarlási fázis tartana. Ismerve bénázási faktoromat, nem is állok mesze a valóságtól.
Nem, dehogy akarom én felhívni rá a figyelmét, hogy mennyire kicsúszott lába alól a talaj. Tény, hogy egyikünk sem fogja elfelejteni, ami történt, de nyithatunk új lapot. Neki kell elhinnie, hogy jár az új esély, ha nem fogadja el, én akkor is szeretni fogom, ha időnként visszazuhan a depresszióba, s ott leszek, hogy pajzsként védjem a démonai elől. Nem képzelem magam holmi modernkori lovagnak, vagy éppen angyalként aminek talán már nevezett is. A barátja vagyok, s a szerelme, aminek éppen szükségét érzi. Azt, hogy ha szerelmesek vagyunk, nem kell magyarázni, az csak úgy jön, és nincsen mit tenni ellene, na nem mintha akarnék. A kosármeccs jó kezdetnek igérkezik, majd legközelebb a szabadba megyünk, a hideg ellenére is el tudok képzelni olyan útvonalat, ahol nem fagyunk meg. De hát miért mindig én találok ki ilyesmit? Át kéne adnom a gyeplőt, csak túl lelkes vagyok vele kapcsolatban. - Nem kellene. Ez most így sikerült, nem lesz dresszkód. – Felelem megbocsájtó pillantással, mintha lenne mit. Nem beszéltünk össze, különben is mindenben cuki, és gyönyörű, nem számít, hogy mi van rajta. Na nem azt mondom, hogy nem lepődök meg rajta, hogy mindig milyen csodaszép tud lenni a ruháiban, mert lenyűgöz, ez egyértelmű, de csak miattam nem kell esélyiben jönnie. A kosármeccs nem színház, úgy öltözünk, ahogyan jólesik. Valóban kikerekedett kicsit a pofija, ha átölelem már nem kezd mindig kuncogni a csiklandós érzéstől ha véletlenül két kis bordája közé téved be az ujjam. Mondjuk ilyenkor parázok egy sort, nem akarok illetlen lenni, egyenlőre nem is gondoltam rá, hogy továbbmenjünk, mert félek, hogy bénáznék, míg ő már olyan természetesnek vesz mindent, fogalmam sincsen, mi lesz majd velünk, ha véletlenül felmerül. A csók egészen könnyen ment, nem is tudtam ellenállni, na de ösztönből jönne az is, ha még jobban szeretni akarom? Félek! - Igen, viszont legnagyobb sajnálatomra a pompomlányok közel sem olyan gyönyörűek mint te. – Vigyorgok vissza, éreztetve a hatást, hogy akár én is megnézhetnék más formás hátsókat is, de nem, nem teszem. Mint ahogyan korábban sem volt senkim csak azért, hogy a testi szükségleteimet kiéljem, ez most sem vonz. Majd el fog jönni egyszer az ideje, és tökéletes lesz, és már nem is kétséges, Posey-val, ha majd összeszedem a bátorságomat. De nyugodtan nézzen csak meg más pasikat, vakságot nem fogadott. Az ölelése nagyon jól esik, gyengéd tud velem lenni, pedig szegény már annyi rossz érte, mégis képes volt elhinni, hogy itt az új út, ahol még boldog lehet. - Születésnapodra valami mást tervezek. Májusban... – Nevetem el magam, nem számít, hogy mikor van, egyébként is messze van, de nem neki kell azon agyalnia, hogy meglepjen valamivel, elég, ha csak magát adja. Meg, hogy velem tud lenni. Megérkezünk lassan az MSG-be, ahol kisegítem őt az autóból, s a jegyeink után keresgélek. Megvannak. Már csak a sort kell végigállni, ami pár perc alatt meg is történik, és már sodródunk is a tömeggel. Erősen fogom a kezét, hogy ne szakadjunk el egymástól.
Azt már a jelenlétével is általában el tudja felejtetni velem, hogy milyen életem volt, hogy mennyire volt rémes mielőtt ide kerültem és főleg mielőtt találkoztam vele. Furcsa lehet, de a legtöbbeknek a sziget egy rémes élmény volt. Mindenkitől ezt hallom, hogy itt maradtak a szeretteik, hogy féltek, hogy aggódtak, hogy nem látják újra azok, akik fontosak nekik, de én... én nem így voltam vele. Nekem a sziget jó volt, hiszen akármennyire is rémes volt az, amikor már kifogytam, az elvonási tünetek és minden, de ott volt velem ő, megismertem és segített és közel kerültünk egymáshoz. Nekem a sziget jót adott, amíg mindenki másnak rosszat és ez... azért lássuk be, hogy azt hiszem fura, nem számítottam rá, hogy így lesz majd, de akkor is örülök neki, tényleg nagyon örülök. Jack nagyon rendes srác, figyel rám és fontos neki, hogy jól legyek. Kitalálta ezt a kosármeccset is. Igazából nekem majdnem mindegy, hogy mit teszünk, csak vele csinálhassam. Nem értek igazán a kosárlabdához (sem), de majd elmagyarázza nekem a szabályokat és amúgy is az a lényeg, hogy együtt szurkolunk, hogy hot dogot eszünk, hogy beszélgetünk és ilyesmi igaz? Ha esetleg nem leszek mindennel tisztában az már csak egy apróság, nem számít. - Tudom, de te mégis csak eléggé kicsípted magad, szóval azt hittem... nekem is illene. - mosolyodom el, de tudom én, hogy nem várta el, nem várt el semmit sem. Én azért mégis csak kicsit furán érzem magam. Adtam a külsőmre, már talán nem vagyok annyira vészesen csont és bőr, mint mondjuk pár héttel, vagy hónappal ezelőtt, az arcom is kezd sokkal jobban élettel megtelni, de vehettem volna nem is tudom szoknyát? Most már úgyis mindegy, nem lenne értelme átöltözni, főleg, ha mondjuk időre megyünk. - Így mondjuk tényleg elég egyszerű. És ezt a sportot olyan helyes pasik játsszák, mint te is? - szélesedik ki a mosolyom, de persze csak húzom. Nem a pályán rohangáló fickókat fogom én nézni, mert nem ők voltak azok, akik segítettek nekem rendbe jönni, nem ők voltak azok, akik végül is megmentették az életemet, hanem ő tette. Ha nincs ott velem a szigeten, jó eséllyel több lehetőség is lett volna rá, hogy ott hagyjam a fogamat, neki köszönhetem, hogy élek, ez tény. Amikor hozzám bújik megölelem és egy apró csók, mielőtt még elindulnánk. Erre mondtam, mindegy, hogy kosármeccs, vagy akármi, az a lényeg, hogy vele vagyok. - Szóval vacsi is lesz? Elkényeztetsz Jack, pedig nincs is szülinapom. Tényleg... mikor van a szülinapod? - hülye dolog, de igazából alig tudok róla ilyen alap dolgokat. Tudom, hogy szeret sportolni, tudom, hogy szereti a családját és tudom,hogy nagyon rendes srác, de nem tudom milyen zenét szeret, mi a kedvenc filmje, vagy épp hogy most melyik csapatnak drukkolunk majd a meccsen és ezek is fontosak, ezeket is szeretném tudni róla, ahogyan azt is, hogy mikor van a szülinapja.
Nem is a sport a lényeg. Az, hogy kimozduljunk, és el tudjam feledtetni vele, hogy eddig milyen pocsék élete volt. Most már róla szól minden, a saját történetének a főszereplője. Nem arról van szó, hogy romantikus lennék, ez minimálisan játszik bele. Inkább vagyok álmodozó művészlélek, vagy csatangoló túravezető, egyszerűen belső késztetés az, hogy jót tegyek vele, mert szeretem, elfogadom azzal, ami történt. Tudom, hogy lesznek még hullámvölgyek, amikor rám is kiakad, de nem tud érdekelni. Akkor is ott leszek vele, ha mást nem barátként, mert megérdemli, hogy jobbra forduljon a sorsa. Nem számít a pénz sem, végülis nem vagyok csóró, igaz nagyon gazdag sem, de kire költsön az ember, ha nem arra, akit szeret ezen a kerek nagy világon? Viszonzom a csókját, most már egészen ügyesen megy, nem olyan kezdetlegesen. Átkarolom a derekát, ahogyan magamhoz szorítom, annyira idilli, boldogító ez most, ahogyan ő, én sem tudok mást tenni, mint vigyorogni. Remélni tudom csak hogy minél tovább megmarad ez a mámorító szint, s nem fogja elrontani az, hogy mennyire furcsán ábrándos tudok lenni gyakorlati érzék nélkül, vagy hogy mennyire tapasztalatlannak sikerült felnőnöm eddig. - Posey... lökött vagy? Így is gyönyörű vagy, nem kértem, hogy bármi különlegeset vegyél, rád volt bízva. – Rázom meg a fejemet, a magassarkú teljesen jó, és végülis csajsziknál nagyon széles skálán mozog az ellegáns. Az öltönyös pasi mellé egy igényes kinézhet szinte akárhogyan. Vele együtt indulunk az autó felé, balomban már pörgetem is a kulcsot, mintha az enyém lenne, pedig még bő évek, amíg össze tudok kaparni valami járgányt. Nyitom az ajtót, majd amikor bent ül, én is a másik oldalról pattanok, és már megyünk a meccs helyszínére, a MSG-be, elég jó helyeket sikerült szereznem. Ügyes, dinamikus vezetőnek számítok, anyáék voltak olyan jó fejek, hogy már kiskamaszként is kölcsönadták a Landrovert, aztán amint lehetett, meglett a jogsi is. - Hamar rá fogsz jönni. Leegyszerűsítem. A kosárba kell bedobni a labdát. Ha jó messziről teszed, az még több pontot ér. Majd meglátod. Azért hoztalak ide, mert kell némi adrenalinlöket. Utána vacsizunk, de már közben is egy kis hotdog lecsúszhat. – Mielőtt indulnánk, odahajolok, és odabújok hozzá, minden tapizás nélkül, amely még amúgy sem menne, de kisfiúsan a mellére hajtom a fejem, hogy érezzem a szívverését, majd mielőbb visszaülnék, kap egy csókot. Nem tudok betelni a puha ajkával.
Nem vagyok én nagy sportrajongó, de tudom, hogy ő igen és egyébként is nincs nekem bajom a kosárlabdával csak nem ismerem annyira jól, de attól még lehet érdekes és majd elmeséli nekem a szabályokat. Végül is gondolom út közben lesz rá lehetőség, mert amúgy sem fogjuk némán végigülni az egészet. Mondjuk nem tudom még, hogyan megyünk, arra álmomban sem gondolnék, hogy kocsit bérel, még hozzá nem is vak valami egyszerű darabot, hanem... Hát enyhén szólva is meglepődöm, amikor kilépek az ajtón. Egyrészt öltönyben van, másrészt az a kocsi, hát nem semmi, de komolyan! Pislogok párat, mire sikerül rendesen magamhoz térni, de aztán meg is jelenik a mosoly az arcomon és kérdés sem férhet hozzá, hogy az első reakcióm természetesen az, hogy se perc alatt a nyakában csüngök és az ajkaira egy röpke csókot nyomok. Azt hiszem nem mondok keveset, ha azt mondom, hogy ő az én igazi megváltóm, megmentőm, mindegy hogyan fogalmazunk. A legtöbben nem foglalkoztak velem és nem sokan szántak rá időt és energiát, hogy megpróbáljanak segíteni, de ő megtette, pedig felettébb unok és elutasító voltam vele. Nagyon-nagyon az. - Szia Jack! Ez... én nem tudtam és nem öltöztem ki annyira, szóval... öltözzek át? - nem tudtam, de tényleg. Nincs annyira nagy meleg nyári ruhát nem vehettem fel. Azért nem vagyok teljesen bénán öltözve, de mégis csak egy szimpla farmer van rajtam, testhez álló fajta, a cipőm azért magassarkú elegánsabb fekete darab, felül pedig egy könnyed kis virágos blúz, arra vettem rá a bélelt farmerkabátot, mert azért még dög hideg nincs, de igazán meleg sem. - Szóval kosármeccs? Nem baj, hogy még a szabályokról sincs túl sok fogalmam? - mosolyodom el, ha nem kell felmennem átöltözni. Nem hiszem, hogy felküldene e miatt, szóval azért nem félek annyira tőle, de komolyan tiszta bénának érzem magam mellette. Öltöny és ilyen kiállás, én meg csak így lazán utcai szerelésben, de hát a fene gondolta, hogy kosármeccsre az ember ennyire kiöltözik, nem színházba megyünk.
Egészen fel vagyok villanyozva, hogy együtt vagyunk. Nem mondom, hogy elképzelhetetlennek tűnt, olyan kis morcinak indult az egész kapcsolatunk a szigeten, s abból virágzott ki az, ami most van. Valahogy a barátságon túl is egymásra tudtunk hangolódni, nem zavartak a nyafogásai, kifejezetten cukinak tartottam, amikor pedig szomorú volt, vele sírtam én is. Nem fogom a saját vállamat veregetni azért, hogy kirángattam a drogok világából, ha nem vigyázunk a legkisebb hangulatingadozástól visszaeshet, ezért bizonygatom számára ahányszor csak tehetem, hogy értékes lány, akiért teljesen odavagyok. A karácsonyt egyenlőre elnapoltuk, de szeretnék minél több időt eltölteni vele, remélem nem fog nagyon gyorsan rámunni. Talán nem vagyok olyan erős, és magabiztos, mint egykori focistársaim, Posey lehet, hogy a macsóbb srácokra bukna, hát én most ezt tudom nyújtani. A mai estét arra szántam, hogy kiruccanjunk egy kicsit. Végülis mindketten betöltöttük már a tizennyolcat, nem kell bejelentenünk, ha el akarunk menni valahova. Egy kis kosármeccs nem árthat, lehet közben beszélgetni, társasági esemény, közben óriás nagy hottogot lehet magunkba nyomni, mert még mindig alulról verdesi az ötven kilót se. Még délután dumáltam le vele, hogy mivel North Salemnek nincsen csapata, New Yorkba fogunk átruccanni. Az udvaron várok rá, béreltem egy vagány kocsit, egy szürkés jaguárt, remélem nem számított puccosabbra. Az udvaron várom őt, egészen kiöltöztem, öltöny meg minden, végülis ha szeretünk valakit, attól még megtisztelhetjük a kinézetünkkel, nagyjából úgy, mintha még az udvarlási fázis tartana. Ismerve bénázási faktoromat, nem is állok mesze a valóságtól.
Kezdőlap 
by 
