Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Kicsit tovább időztünk New York-ban, mint terveztem. De igazság szerint minden mást el tudtam volna képzelni programként, mint ami történt. Persze sajnálat vagy megbánás egy leheletnyi sincs bennem, sőt! Ha Faye nem egyedül lenni itthon, ha nem bicegne még mindig, meglehet bűntudat nélkül töltöttem volna az egész estét és éjszakát Leah-val New Yorkban. Talán majd legközelebb. Bár sejtettem, hogy Leah is éhes, akárcsak én, nagyon nem ültünk be sehova, viszont megálltunk az egyik kajádába és egy nagy adag hamburgert, sajtburgert és hasonló finomságokat vásároltam össze, aztán meg sem álltunk, míg el nem értük a nyaralót. Csendesen dorombolva gördült a motor velünk a bejárathoz, majd egyetlen mozdulattal állítom le és támasztom is ki a kétkerekűt. Megvárom, míg Leah leszáll, aztán jövök én, a két sisak pedig az ülésre kerül. Itt tuti nem nyúlnak hozzám. - Nem is tudom, kit ennék szívesebben. Téged vagy a kaját - húzom mosolyogva magamhoz, jobbommal átölelve a derekát, egy gyors csókot lopva, balommal a különféle illatokat árasztó tasakkal. De nem hagyom elharapózni szenvedélyünk, itt a ház előtt főleg nem, inkább derekáról kezére siklik sajátom és megindulunk a bejárat felé. Kulcsot nem is keresek, csak nyitom az ajtót, sejtvén, húgom bekötözött lábbal nem mászkált el sehová. - Faye, megjöttem - kiáltom el magam vidáman, persze ügyelve, hogy Leah-t ne süketítsem meg. És amint lerúgtam a cipőm már indulok is a nappali felé, persze vele együtt.
Sikerült még pár pillanatra azt is elfelejtenem, hogy a bokám nincs épp a legjobb állapotban, de komolyan még csak fel se szisszenek. Azért mégis csak aggódtam, hiszen Aaron soha sem szokott késni és most majdnem fél órát bejátszott, ami azért esetében eléggé ledöbbentő tud lenni. - Jól van, vigyázok, de attól még igenis aggódtam! - tudom, hogy nem lehet igazán nagy baja, de attól még persze, hogy aggódtam és nem szeretném, hogy baja essen. Végül azért egy elnéző mosolyt varázsolok az arcomra és próbálok Leahra koncentrálni. Vicces a tény, hogy egyébként kb. annyi idős lehet, mint én. Első ránézésre legalábbis annyinak tippelném, ehhez képes engem a bátyám folyamatosan attól félt, hogy nem lenne jó, ha valaki bántana, srác, mondjuk összetörné a szívemet, vagy ilyesmi, de ez akkor Leahra nem él? Nem értem az egészet... de nem fogom ám csak úgy annyiban hagyni! Azért ez a közvetlenség picit meg is lep. Én nem ilyen vagyok, de igyekszem alkalmazkodni. Még az is lehet, hogy... ha jó fej, akkor társra találok benne mondjuk a bátyám ellen. Na nem rossz értelemben, csak hát na, egy kicsit hathatna rá az érdekemben, vagy valami. Szóval elmosolyodom és bólintok végül. - Oké, megpróbálhatjuk. - közben persze moccannék már, hogy intézzem a kaját, de Aaron most nagyon kitesz magáért láthatóan, hogy behoz mindent, és ezek után még minket is leültet, hogy ő intézze az összes többit is. - Elég jó hatással vagy rá. - hajolok kicsit közelebb és súgom Leahnak, amikor Aaron eltűnik a szemünk elől. Nem mondom, hogy a bátyám lusta lenne, vagy ilyesmi, most hogy szétment a bokám is nagyon rendesen viselkedett és segített nekem, de azért nem az a minden áron ugráló típus, ha nem muszáj. - És te... hogy találkoztál vele? És ha nem túl indiszkrét a kérdés, de hány éves vagy? - nem tehetek róla, de csak kicsúszik a számon a kérdés, pedig talán nem illik ilyet első alkalommal, de hát na, számít igenis! Mert, nem tűnik nálam idősebbnek és máris itt van, szóval ez gondolom azért komoly lehet és még annyira nem ismerik egymást régen, és a bátyám is csak most mutatja be... Miért érzem úgy, hogy nekem inkább csak papol, neki meg bármit meg lehet tenni? Csak azért, mert én vagyok a fiatalabb?
Alapjában véve igényes vagyok a pontosságra, főképp, ha meg is jelölöm az érkezést. De azt hiszem, olykor nekem is megbocsájtható, ha kissé elcsúszom az időbeosztásommal. Főképp, ha olyan kellemes és élvezetes esemény okán teszem, mint amiben részem volt. Ezt persze nem kötöm a nyakamba ugró Faye orrára, végül is, az intim dolgaim nem tartoznak rá. Semmilyen mértékben sem. - Hé, csak óvatosabban azért azzal a bokával. Nem szeretném, ha újfent kimenne és megint kényszerpihenőre kényszerülnél - jegyzem meg mosolyogva, miközben Leah-t elengedve szorítom magamhoz egy röpke pillanatra a húgom, ugyanakkor meg is tartva, nehogy a nagy lendülettől és az azt követő meglepetéstől véletlen rosszul lépjen. Bár már mászkálhat, de azért még kötözni kell és figyelni a lábára. Hacsak nem szeretnék a nyár végét gipszben tölteni. Aztán elengedem és némi teret hagyok a lányoknak, miközben a kabátom egy fogasra teszem és illendő mozdulatokkal lesegítem Leah-ról is a sajátját. - Kicsit elnéztük az időt, sajnálom - villantok egy mosolyt Faye finom dorgálására, majd ártatlanul felsóhajtok. Igaz, a vacsoráról teljesen megfeledkeztem. Amíg kényszerpihenőn volt többnyire vagy én ütöttem össze valamit, vagy együtt. Vagy rendeltünk kaját tekintettel arra, hogy nem álldogálhat órákig a tűzhely előtt. - Na szép.. ki vagyok paterolva a saját házamból - horkanok fel vigyorogva Leah finom utalására vagy inkább noszogatására. De igazából nem bánom, ha itt maradnék két tűz között még a végén én kerülnék zavarba. - Menjetek be a nappaliba, addig én lepakolok és megmelegítem a kaját is. Megoldom - tartom fel a mutatóujjam húgom felé, mielőtt akadékoskodni kezdene. Mármint nem a Leah-val való kettecskén, hanem hogy én intézkedjek a kajaügyben. De azért melegíteni csak tudok. - És azonnal hozom a kóládat is - vigyorgok még Leah-ra, majd a lányokat hátrahagyva tűnök el a konyhában a hamburgereket tartalmazó tasakkal együtt. Kikészítek mindent és mindenki kedve és szájíze szerint válogat majd...
A nagy városnézésből mindössze egy kis kajálás lett, viszont sokkal fontosabb, hogy megismertük egymást egy kicsit közelebbről. Na nem az ágyban tett kirádulásunkról beszélek, amely nagyon is kellemes volt, sokkal többet jelent számomra a lelki rész, hogy ismét képes volt rám odafigyelni. Feltárta a titkát, kész volt elfogadni az enyémet, és éreztetni, hogy tartozom valakihez, és ha arról van szó, akár várt is volna rám. Nem éreztem szükségét, csak még jobban vágytam arra hogy ha beteljesül az esetleges egymásra találásunk, az azért legyen, mert Leah-ként kellek neki. Végülis csak Tati tanácsát követtem, egy kicsit ribancosabban viselkedtem, mint általában. Szó szerint kilyukadt már a gyomrom, bár pont az ágytorna előtt ettünk, de a kis szendvics nem nyomta el az éhségemet, azt hittem, hogy utána még megyünk vacsorázni is, de persze nem hibáztathatok senkit, pont én voltam, aki ezt a tervet szépen felrúgta. Egyetlen szerencsém volt, hogy Aaron drága útközben erről gondoskodott, hiszen nem bízhattuk Faye-re magunkat, végülis a lány bokája nincsen rendben, nem fog nekünk még oldalast sütni. Vagy azt főzni kell? Én és a konyhaművészet... Azért tudnék enni megint... Leah alakomban szerencsésnek mondhatom magam, de azért remélem, Faye bevásárolt kólából. Egy kicsit azért parázok a dologtól, hiszen nagyjából Tati az egyetlen barátnőm, Angela meg a többiek inkább jó ismerősök, míg Tatica amolyan testvér is más nekem, Faye-t pedig nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy kötelező kedvelnie. Ha látom rajta, hogy feszeng, biztosan lelépek, és nem zavarom a köreiket. Leszállunk a mociról, s már megint el van kapva a grabancom. – Te is hihetetlen vagy... – Emlékeztetem arra, amit az ágyban sugalt nekem. Ő is az, ez már egyértelmű. Nem is csupán a vágyunk kapcsán, amely az utóbbi órákban mindig egymás karjaiban talál meg, egyszerűen csak... tényleg tetszik nekem. Átkarolom a nyakát, és viszonzom a csókot. Nehéz elszakadni tőle, ám buzgón remélem, hogy ez az időszak még sokáig fog tartani nálunk. Viszont most már ha nem kapok kaját de gyorsan, akkor tényleg beájulok, hiszen azért alaposan lemerítettük az energiatartalékainkat. Belépek a srác mögött, hiszen magamtól nem ismerem hogy mi merre, viszont egy kérdés máris megfogalmazódik bennem: ha nyugovóra tértünk, én az ő szobájában alszom majd? Egyátalán mit beszéltük meg erről? Feltűnik a csajszi, aki minden várakozásommal ellentétben nem egy patás nőstényördög, hanem egy nagyon kedves arcu kiscsaj. Láthatja rajtam a meglepődést, viszonzom a mosolyát. - Szia! Leah vagyok. Igen, mesélt rólad.. és nem akarom, hogy ez ciki lenne neked. Mit szólnál, ha átugornánk a feszengős részeket, és úgy tennénk, mintha minimum hónapok óta ismernénk egymást? – A srácra pillantok, mert érdekel a reakciója. Ugráltatni sem akarom, de talán egy picit érdekes lehetne a helyzet, ha ő lekopna egy percre. – Kipakolsz? Mármint nem engem, a kaját. Hoztunk ugyanis mindenféle... egészségtelent, ha nem bánod. – Fordulok vissza a vöröskéhez, őszintén szólva nem tudom, hogy várta a bátyját vacsival, és én egyhén szólva nem várt vendég vagyok.
Aaron mindig időben jön pedig és már meg kellett volna érkeznie. Azért egy kicsit aggódom, mert hát na... beszéltünk már róla párszor, hogy a motor elég veszélyes tud lenni. Tudom én, hogy ő nem sérülhet meg igazán, de nem ismerjük a képessége határait, mi van, ha olyan baja esik, amiből nem gyógyul fel túlságosan könnyen, vagy csak nagyon lassan és kórházba kerül vele, ott meg meglátják, hogy meggyógyul és... Jó tudom ne fessem a falra az ördögöt, csak mert fél órát késik, de attól még aggódhatok igaz? New York, amúgy sincs a szomszédban, hogy az ember csak úgy egy könnyen hazaruccanjon onnan, vagyis... az az otthon, csak nyáron sok időt töltünk itt és már kissé sikerült megkeverednem. Kellően idegesen ülök a konyhában, miután a vacsi már rég készen lett, hiszen megbeszéltük, hogy azzal várom majd. Szerintem a hús már totál kihűlt, be kell tenni majd a sütőbe, hogy rendesen átmelegedjen és ne legyen csoffadt, mert ha a mikróban melegítjük, akkor tuti, hogy az lesz, én meg finomakat készítek, nem teszek elé olyat, ami nem jó. A rizs szerencsére fedő alatt van, nem fog kihűlni, a salátát meg amúgy is betettem a hűtőbe, szóval... És végre nyílik az ajtón, én meg úgy pattanok fel, hogy szinte felborul mögöttem a szék. Pontosan huszonnyolc perc, vagy... eleve azt mondta, hogy ilyen tájban jön? Nem, én tényleg úgy emlékszem, hogy huszonnyolc perccel korábbra ígérte magát. Sietve megyek kifelé, és amikor végre meglátom egy mozdulattal zúgok a nyakába. Csak akkor lépek hátra kissé zavartabban, amikor felfogom a tényt, hogy nem egyedül van. Oké, kell párat pislognom, hogy felfogjam ér értelmezzem a helyzetet. Ő lehet vajon az a lány, akiről beszélt? Egy kissé zavart mosolyt erőltetek magamra, ahogy a hajamat a fülem mögé tűröm, elmakogok egy alig hallható sziasztokot is, aztán végre megemberelem magam és közelebb lépek Leahhoz. - Szia! Faye vagyok, bár gondolom ezt tudod. - kézrázásra nyújtom a kezem, hiába hogy nem vagyunk pasik, de az, hogy elsőre puszit adjak neki az olyan fura lenne nekem... bár lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, de nem vagyok annyira könnyen megnyíló típus. Csak aztán fordulok Aaronhoz újra. - Azt hittem fél órával előbb jössz... jöttök. Jól utaztatok? Van vacsi is, megmelegítsem? - kicsit kihűlt már, de azért nem olyan vészes, nem tart sokáig mire megcsinálom.
Kicsit tovább időztünk New York-ban, mint terveztem. De igazság szerint minden mást el tudtam volna képzelni programként, mint ami történt. Persze sajnálat vagy megbánás egy leheletnyi sincs bennem, sőt! Ha Faye nem egyedül lenni itthon, ha nem bicegne még mindig, meglehet bűntudat nélkül töltöttem volna az egész estét és éjszakát Leah-val New Yorkban. Talán majd legközelebb. Bár sejtettem, hogy Leah is éhes, akárcsak én, nagyon nem ültünk be sehova, viszont megálltunk az egyik kajádába és egy nagy adag hamburgert, sajtburgert és hasonló finomságokat vásároltam össze, aztán meg sem álltunk, míg el nem értük a nyaralót. Csendesen dorombolva gördült a motor velünk a bejárathoz, majd egyetlen mozdulattal állítom le és támasztom is ki a kétkerekűt. Megvárom, míg Leah leszáll, aztán jövök én, a két sisak pedig az ülésre kerül. Itt tuti nem nyúlnak hozzám. - Nem is tudom, kit ennék szívesebben. Téged vagy a kaját - húzom mosolyogva magamhoz, jobbommal átölelve a derekát, egy gyors csókot lopva, balommal a különféle illatokat árasztó tasakkal. De nem hagyom elharapózni szenvedélyünk, itt a ház előtt főleg nem, inkább derekáról kezére siklik sajátom és megindulunk a bejárat felé. Kulcsot nem is keresek, csak nyitom az ajtót, sejtvén, húgom bekötözött lábbal nem mászkált el sehová. - Faye, megjöttem - kiáltom el magam vidáman, persze ügyelve, hogy Leah-t ne süketítsem meg. És amint lerúgtam a cipőm már indulok is a nappali felé, persze vele együtt.
Kezdőlap 
by 
