Logan & Océane

A fiatal doki éppoly idegesnek tűnt, mint én, bár lemerném fogadni, hogy Ő nem az orvosoktól való félelme miatt. Magam is láttam Logan sebeit és nem azok a könnyű sérülések. De hát Ő az orvos bizonyára tud segíteni rajta. Kezembe vettem egy egy plüss macit azt forgatva a kezemben próbáltam nem a helyiség egyik villódzó lámpáját bámulni. Idegesítő volt a félhomályban ahogy egyszer égett egyszer nem. A zúgás is nagyon a végét jelezte már. Teljesen hipnotizált a rossz lámpa csak aprócska késéssel válaszoltam Logan-nek.
-Nem, nincs semmi baj, csupán elbambultam. - Mosolygok rá majd visszahelyezem a plüss figurát oda ahonnan elvettem. A fiatal doki nagyon elmélyülten dolgozik Logan sebein így veszem a bátorságot és odapillantok az asztalán heverő dossziékra. Teli van az íróasztal mindenféle kartonnal, korlappal és kifogyott tollakkal. Mikor a doki köhint egyet, hogy azért mégiscsak fogjam vissza magam leülök és a továbbiakban ott is maradok. Logan teljesen jól tűri a vizsgálatokat állapítom meg, magamról már nem ez lenne a véleményem. Alighanem a törött csontomat inkább magam raknám helyre minthogy ilyen helyre kelljen jönnöm. Ha nagyon muszáj akkor persze elviselem a kórházi kezeléseket, de ha nem muszáj akkor csak kívülről csodálom az épületet. Kezemet morzsolgatva várom én is Logan eredményeit, hogy aztán mehessünk végre és úgy fél évtizedig vissza se nézzek. Ha a doki megállapítja, hogy Logan-nek prosztatája van akkor bizonyára nem a megfelelő helyre jöttünk. Megmosolygom a gondolatot. Ez van, ha nincs mivel eltöltenem az időt.

Nem csak úgy magam dolgából kezdtem el rettegni az orvosoktól. Alig lehettem 6 éves mikor meggondolatlanságból, gyermeki biztonságérzetből felmásztam egy magas fára amin már rajta volt, hogy kifogják vágni, mert életveszélyes. Kisgyerek fejjel nem tudtam még olvasni és nem nagyon törődtem a piros felkiáltó jellel. Elcsatangoltam a szüleimtől és elképzeltem, hogy én vagyok a legnagyobb hegymászó. Egyik ágról kapaszkodtam a másikra mígnem olyan magasra másztam, hogy nem mertem lejönni. Hamarosan a fa gyökere is engedett és én a fával együtt dőltem el. Az volt a szerencsém, hogy a lombkorona tompított valamennyit az esésen így nem sérültem meg komolyabban, ám a lábam eltört. Anyák bevittek a kórházba ahol egy elég idős orvos volt aznap műszakban. Leültetett a forgós székre ami a rendelőben volt és megtapogatta a lábam, ez még nem fájt, de ezután meg is ütögette amire már sírva is fakadtam annyira fájt. Ez még talán letudható annak, hogy a gyerekek sok mindent túl provokálnak, ám a doktorúr aki már talán a hatvanon is túl volt elővett egy tűt, hogy érzésteleníti a helyet mert a csontot helyre kell tenni. Akkor még nem féltem a szuritól, de azok után jó okom volt rá. Először a bácsika elfelejtette, hogy valami belém kellett volna fecskendezni így simán megszűrt vele, aztán eszébe jutott és megkaptam másodjára az érzéstelenítőt is. A könnyeim patakokban folytak. Aztán bár megkaptam az érzéstelenítőt mégis borzalmasan fájt ahogy helyre mozdította a csontot. A gipsz is rettenetes volt, főleg akkor mikor vissza kellett menni, hogy megnézze mennyire javult a helyzet. Annyira féltem tőle, hogy mindig mikor megláttam sírva fakadtam. Butaság, de azóta is bennem van ez az érzés és még mindig megtudok ijedni egy orvosi tű láttán.
Benyitottunk a rendelőbe, némileg talán nyugodtabb lettem, hogy nem egy nyugdíjazott doki rendel éppen. Az viszont, hogy szegény Logan-nek szurira is szüksége lehet kicsit elborzasztott. A küzdelemtől nem félek, de egy tű látványa megijeszt, hogy van ez? Mikor Logan felszisszent a seb fertőtlenítés alatt akkor én is picit, automatikusan. Sajnáltam is Őt meg picit rám tört a régi félelem a sok tű és fehér fal között.
-Ugye annyira nem komoly? - Szegeztem a kérdést a levegőbe. Nem is igazán számítok válaszra, csupán nem bírtam már szótlan maradni. A rendelő a szokott fehér színbe volt öltözve. Mindenhol ki voltak plakátolva az allergiákról szóló papírosok, volt egy sarokban valami plüss állatka, ha egy kis gyerek tévedne errefelé. Nem volt egy nagyon felszerelt hely, némi steril kötszer és ugyebár tiszta még nem használt tűk sorakoztak a doki asztalán.

Nem tudom miért, de nagyon örültem annak, hogy Logan kiállt magáért és bár nem tudom, hogy szándékában állt-e, de lehet sok másik embert is megkímélt attól, hogy szembe kelljen szállnia Shane-nel. Ami ma történt nevezhetjük kis győzelemnek. Shane büszkeségén talán csorbát ejtettünk, de megpróbál majd felállni és visszaülni a trónjára. Az a lényeg, hogy nem szabad engedni, hogy talpra álljon. Ahogy ma Logan szerepelt, biztos vagyok benne, hogy rá lehet bízni azt a férget. Csak bátorságra és biztatásra volt szüksége.
Ám a sérüléseit nézve kicsit azért aggódom ép ezért ajánlom fel, hogy elkísérem egy orvoshoz. Tudom, hogy öngyógyító, de a sebei nem kicsik és azért az orvos bizonyára tud majd segíteni rajta, hogy gyorsabban meggyógyuljon. Elmosolyodom amikor beleegyezik. A birtok betegszobáját még sose láttam, egyelőre nem nagyon volt szükségem komolyabb ellátásra. Ráadásul egy picit rám tud ijeszteni a fehér fal és a doktor párosa. Kisgyerekként amikor rosszalkodtam elég volt csupán megemlíteni az orvosi tűt és olyan angyallá változtam, hogy kevesen tudtak volna lepipálni. Azért ez a félelmem már jócskán laposodott, de az orvosok látvány néha még mindig rám hozza a hidegrázást. Az alagsor alatti szintet se láttam még, hallottam róla, de nem jártam idelent. Azt persze szintén nem tudtam, hogy itt látják el a sérülteket. Minden nappal egyre többet tudunk.
-Szerinted szükséged van bármiféle szurira vagy hasonlók? - Kicsit tartózkodva kérdem, persze ha erre sor kerülne akkor se hagyom egyedül csupán behunyom a szemem, hogy ne kelljen látnom. A folyosó ami a kórtermek felé vezetett szintén hófehér színű volt, mint minden ilyen helyen. Ezt soha nem tudtam megérteni. Miért nem lehet sokkal barátságosabb környezetet teremteni? Ha belép ide az ember max a hullaházi érzet tőr rá és nem a megnyugvás, hogy az élete jó kezekben van. A kórtermek ajtaja már látszódott a következő kanyarnál. Pici szorongással lépdeltem Logan mellett. A kórtermek ajtajának számait nézegettem és észrevettem, hogy nincsen 13-as számú ajtó. Csak nem babonásak az orvosok is? Érdekes.