Blaise & Arthur

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Pént. 13 Feb. - 21:41

Blaise & Arthur

Először nagyon nem akartam megbarátkozni Blaise-zel. Undorító volt látni, ahogy ő bánik a hugocskámmal, és ahogy a hugocskám bánik vele - ez az önző kiszolgáltatottság, ahogy odarohantak egymáshoz, és belélegezték egymás illatait, és szagait, mintha egy rossz álom vált volna valóra! Mellesleg, ez a Blaise sokkal idősebb volt a hugocskámnál, ő már nagykorú volt, és az ő mocskos kis ezei tekeredtek az én ártatlanka hugocskám tizenhét és fél éves dereka köré! Aztán pedig ő teljesen úgy viselkedett, mintha ez normális lett volna, mintha ez nem változtatott volna semmin, és úgy ölelgetett, mint amikor még öt évesek voltunk... habár már akkoriban is általában azt jelentette az ölelése, hogy én álltam apánk ütéseinek az útjába... mindig is önzetlenül védelmeztem meg Angelát, de most tizenkét éven át képtelen voltam erre, és ez lett volna az eredménye? Hogy minden ölelésénél megéreztem azt a szörnyű bűzt, amitől hánynom kellett volna!
De a karácsonyozás során ezt átbeszétlük Angivel, és... megbeszéltük, hogy... el kell, hogy fogadjam Blaise-t a hugocskám mellett. Remélem azonban, hogy cserébe ő is ugyanilyen befogadó lesz Carrie-Ann esetében is, függetlenül attól, hogy... ő mit tett nyáron. Azt viszont ez a srác semmiképp sem értette meg, hogy az elfogadás, és a barátság között egy elég kemény, és vastag fal húzódiK! Amikor odalépett hozzám, és oldalba bökött, azt hittem, hogy reflexből olyan jobbhorgot küldök neki, hogy berepül a tóba! De ehelyett inkább halálára sugalló tekinteteket vetettem rá, és mérgesen hümmögtem egy sort. De ahogy belegondoltam abba, amiket mnodott nekem, ismét elfogott a vörösség, és a zavartság.
- D-de neki... ő... ő neki biztos... lehet valakije, nem? Mármint... e-egy ilyen lány, ő... ő neki biztos akadt már valakije, nem, vagy... nem is tudom... ő annyira más, mint a hugocskám, vagy mnit azok, akikkel az utcán találkoztam... és más nőket... lányok... meg nem ismerek, szóval nem tudom... hogy mi a "bejövős," vagy "cuki," vagy bármi ilyesmi, csak... egyszerűen nem tudom... ő nem úgy nézett vissza rám, mnit a hugocskám, de valahogy... mégis volt benne szeretet, és én ezt... nem, nem tudom felfogni... - teljes őszinteséggel és komorsággal beszéltem, és lenéztem magam elé a földre. Az igazságot mondtam, én a hugocskámon, az anyukámon, és pár utcalányon kívül - akik prostituáltként nem jó példák - egy lányt sem ismertem igazán, még látásra sem, pedig nekem természetfelettien jó memóriám van... és az anyukámat sem ismerhettem meg, mert ő... ő csecsemőkorunk óta nem foglalkozott velünk... és egyáltalán nem is láttam, ahogy apámat sem, már tizenkét éve... nem is hiányzik ő. A hugocskám meg nem jó példa egy... szerelmi kapcsolatra... sőt, ki is ráz a hideg, már ha másokkal ilyen módon kapcsolom össze őt, nem hogy még... fújj! Dehogy! Nem, ő egyáltalán nem jó példa erre. De akkor mégis mit kellene néznem? A regényekben, amiket eddig olvastam, egy lány sem viselkedett annyira komplikáltan, mint Carrie-Ann... mintha ő egy különleges, egyedi szerkezet, sőt, egy egész mátrix volna, mely elragadt engemet, saját akaratomból, és saját akaratomból el sem szeretne engedni, és ez egy nagyon jó érzéssel tölt el... habár, ezt így nem adnám elő neki, mert biztos... nem szeretné, hogy egy mátrixszal hasonlítsák össze őt... mondjuk, ki tudja...
- Könnyű azt mondani! Én... azt sem tudom, a hozzá hasonló lányokat... mi hajtja, hogy működnek, úgy értem... ők is emberi lények, van szívük, meg minden... nem...? - sóhajtottam egy nagyot, és megtöröltem egy kissé izzadó homlokomat. Különös érzés fogott el. Mintha inkább közeledtünk volna a tóhoz, ellenben azzal, amit Blaise mondott nekem, hogy nem megyünk majd a tó közelébe... én nem akartam ott lenni, ahol mélyvíz is van...

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Hétf. 9 Feb. - 16:40

Arthur & Blaise

//Vettem, köszi az infót! Very Happy

//

Barátok… Időbe telt nekem is, mire megtanultam a valódi jelentését. A barátok nem azok, akik csakúgy körbevesznek és kihasználnak téged. Azok sem nevezhetők annak, akikkel kölcsönösen teszed ezt. Barát az, akire támaszkodhatsz, történjék bármi! S akiből talán ki sem néznéd azt, hogy bármikor is segítene. Remélem, hogy Arthur ha időnként a szatírt látja bennem, el tud vonatkoztatni ettől, másképp tekintve rám.
- Nos? – kérdezem, felvonva egyik szemöldököm. Időközben ismét elpirul, ami teljesen természetes. Az ő helyében én is hasonlóképp viselkednék, amennyiben Angelaról kérdezgetne. Tudnék pár dolgot mesélni arról, milyennek tartom, vagy mennyire szeretem. Persze nem teszem meg, ha csak maga nem kér meg rá egy nap.
Kissé feltámad a szél. Süvítve halad el a környező fák között, s összeborzolja rövid hajamat. Miközben ő beszél, türelmesen hallgatom, fekete sörényembe túrva.
- Hát, lássuk! – elgondolkodva államra helyezem egyik kezem, a messzeségbe meredő tekintettel. Kicsit komplikált a helyzet, mert úgy tűnik, hogy Arthur tényleg félénk. Egeek! Aranyos tulajdonság, viszont az sem jó, ha ilyen nehezen megy neki, hogy a lányt jellemezze. No mindegy, tekintsünk arra, hogy végül is megtette. Tudom nagyjából, milyen jellemmel bír, így könnyebb lesz segítenem neki.
- Azt mondod, hogy intelligens, megbocsájtó. Ebből a szelídségre következtetek. Aki ezzel fordul feléd, és nem hagy magadra rövid időn belül, arra nem mondanám, hogy nem vagy számára különleges. Szerintem rendes srác vagy alapból, és mázlista, amiért egy ilyen lányt fogtál ki! – vigyorgom szélesen, majd könyökömmel enyhén megbököm az oldalát - - Biztosan bejössz neki. Ami meg az átlagosságod illeti, valóban nem tűnsz egy olyannak, aki kitűnne a tömegből. De szerintem ezzel sincs baj, teljesen jó vagy úgy, ahogy. Csak az lényeg, hogy bízz magadban jobban, meg próbálj kicsit összeszedettebben beszélni. A nők jobban tolerálják a határozottságot. Nálad ezt annyira nem éreztem, főleg mikor Carri-Ann-ről beszéltél, holott ő még itt sincs. Csak mi ketten, így nem is lenne mitől tartanod – óvatosan jegyzem meg ezt. Utólag pedig mindenképp hozzátapasztom: nem akarom megsérteni. Ám mindenképp jó, ha tudja, hogyan látom épp, mert amennyiben akarja, az elmondott információim alapján tud csiszolni magán, ami a későbbiekben biztosan fontos lesz majd.

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Csüt. 5 Feb. - 9:56

Blaise & Arthur

//Megjegyzés: Claire személyét cseréld ki Carrie-Ann Bellre, és eszerint reagálj a továbbiakban kérlek, mert Claire eltűnt az oldalról azóta Köszönöm!//

Barát. Mit jelent egyáltalán barátnak lenni? ...mit jelent az, hogy barátaid vannak? Nekem sohasem volt egyetlen igazi barátom se... ötéves koromig az ovodában volt legalább kettő, de akkor még inkább csakis a hugocskémmal voltam elfoglalva... főleg, mert meg kellett védenem őt saját apánktól is, aki sokszor... bántotta őt... bántani akarta legalábbis, de én mindig is ott voltam, hogy az ütések elé álljak. Szeretete pedig kiengesztelt engem mindig is, de igazi barátaim... nem, nem voltak. Az utcán is mindig egy idő után legalább egyedül maradtam... csak egy barátom volt... egy varjú... hallottam a gondolatait, és azokon keresztül beszélgetni is tudtam vele, és ezáltal magamhoz szoktattam ,etetgettem, ápolgattam, és végül... hozzámragadt... de aztán az egyik városban... egy banda fiúba futottam, akik erősebbek voltak nálam... a gondolatolvasó képességem telejsen reterhelt engem, és ezért egyáltalán nem tudtam megvédeni magamat velük szemben... lefogtak, őt pedig... a varjamat... az én barátomat... agyonverték... elájultam, és aznap este úgy ébredtem fel az egyik sikátorban, hogy véresek voltak a kezeim... az ő vérük volt rajta... Azóta nem találtam egyetlen barátot sem. Az utcán mindeki túlélni akar, nem pedig barátkozni.
Megszólalásán egy kissé ugyan legondolkodtam, de biztos voltam benne, hogy nem történt vele semmi olyasmi, mnit ami velem azalatt a tizenkét év alatt.
- N-n-nos... ő-ő... izé... - kezdtem bele ismét olyan nehézkesen, és arcomat a teljes vörösség lepte be, ahogy visszaemlékeztem Carrie-Ann arcára. Az a gyönyörű, szépséges babaarc... - A-a-ahogy mosolygott rám... ő... annyira... más volt, és... szép, és.... intelligens, megbocsájtó, és ő... n-n-nem tudom, hogy... hogy akart-e volna bármit is tőlem, hiszen... végülis, én csak egy átlag srác vagyok, nem...? Számára... semmi különleges... nem...? - böktem ki nehézkesen, és vörös arcomat megpróbáltam elrejteni a hugocskámtól kapott sálamba.

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Kedd 3 Feb. - 16:07

Visszaszólnék, ami a barát témát illeti, ám végül úgy döntök, nem lenne jó döntés ezen a módon megközelíteni. Valóban voltak barátaim s vannak a mai napig, de elég kevesen vannak. Minden esetre nagyon örülök nekik, és ahogy őket, Arthurt is megelőlegezem a bizalmammal. Barátnak mondjuk még nem mondanám magunkat, inkább ismerősöknek, akik között javulhat a kapcsolat. Ki tudja mikor lesz az a pillanat, mikor mindkettőnknek jól jön, hogy ismerjük a másikat.
Úgy tűnik neki kifejezetten jól jön, hogy együtt vagyunk. Kiengedi magából a feszültséget az igazság felvetésével. Bizony mindben részesem volt már a felsoroltak közül.
- Meglehet, de voltak pillanatok, amiken én sem nevettem - felelem rá, elgondolkodva, majd zavartan köhintek egyet. A francba, valahogy mindketten könnyen térünk el a valódi témától!
- Ugyan, nem probléma! Inkább térjünk vissza arra, amit mondtál - mosolyogva legyintek egyet, és a legutoljára hallott mondatával foglalkozom tovább. Átlagos problémával küzd. Egy átlagos, legyőzhető problémával.
- Különleges? Számodra miért az? - minél többet tudok meg, annál többet tudok segíteni. Ha pedig a kapcsolatból semmi nem lenne, talán lesz olyan erős, hogy elviselje az utána maradó fájdalmat, és találjon olyat, aki arra érdemes. Persze a jóban reménykedem! Remélem sokáig együtt maradnak! Csak ez is az eszembe jutott, mint egy másik lehetséges véglet.

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Pént. 2 Jan. - 19:04

Megpróbáltam eltűrni, és ha reálisan tekintettem a dolgokra, akkor tényleg csak segíteni próbált. A gondolataim folyton körülötte jártak, hogy vajon miket tehetett Angelával.. hogyan ismerkedhettek meg... hogyan történhettek valójában a dolgok és miért is szerethetett bele Angi ebbe a srácba. Aki ennyivel idősebb nála, és... miket tehetett vele. Főleg mert ő is ilyen X-es volt, ennek a helynek a nagykutyái közé tartozhatott, ha így nevezhettem - ő is X-Professzornak ehhez a magánhadseregéhez tartozott, tehát nyilván elég sok mnident megtehetett az iskola területén, sőt, bizonyára bármit megtehetett. És Angelát még csak meglátogatni sem méltóztatják a szüleink... mi van, ha...
Nem, hagytam ezt a témát, inkább abba a hitbe kergettem amgamat, hogy igaz volt az, amit elmondtak, a szerelem... végülis, Angela még ha kényszerítették volna, akkor is tudott volna akaratlanul is jeleket küldeni nekem, hiszen a képességem és a testvéri kötöttség egybeolvadt a mi esetünkben, sokszor hallottam gondolatait, sokkal erősebben, de mégis tűrhetőbben, mint a másokéit és ő is tudott azáltal üzenni nekem. És aggodalomra utaló nyomokat nem találtam vele kapcsolatban, ígyhát... nem tudom... reménykedtem benne, hogy semmilyen baja nem esett... mindig is azt néztem, mi volt a legjobb a hugocskámnak, de ha az a legjobb, hogy ezzel a fiúval van együtt.... l-legyen.
- Persze... önbizalom... te könnyen beszélsz... neked voltak barátaid. - bököm ki komoran, de direkt nem akarok ellenségesnek tűnni, inkább reményvesztett arckifejezést vágok. - Te jártál iskolába... volt szerelmed, voltak barátaid... tanárok, akiket szerettél vagy nem szerettél... emberek, akikben bízhattál, emberek akikben nem, egy bonyolult érzelmi és baráti szerkezet. És minden nyarat nevetve töltötted... és a karácsonyodat a barátaiddal... és a családoddal... - foyltattam ugyanolyan hangnemben, kisebb nagyobb szünetekkel, és úgy éreztem, hogy a szemeimet könny lepi el és egyre nehezebbé válik beszélni. Egy-két könnycsepp meg is eredt a szememből, végigfutva az arcomon. - Nem tudsz te semmit, Blaise... még ha akarnál is, mert tudom, hogy akarsz, de ez... e-ez nekem... bocsáss meg, már én is eltértem a tárgytól... - megálltam, és kissé a fejemet fogva megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. - Én általában csak a lányokkal nem tudok beszélni... n-nem tudok velük szót érteni... és Claire.... ő.... ráadásul ő.... ő o-olyan különleges...

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Vas. 28 Dec. - 18:24

Nem zavar szánalmat sugárzó arca. Kitartóan állom, miközben a válaszaira várok. Végül egy sóhaj után beleegyezik az ajánlatba és elindulunk kicsit távolabb a tótól. Nem kell sokat aggódnia, mert, ahogy ismét beszélgetni kezdünk, annál messzebb is kerülünk tőle. Fogalmam sincs egyébként, mik játszódhatnak le a fejébe, ha ránéz. Zavarja még a múltja? Összerándul tőle a gyomra? Netán már túllépett rajta? De ha igen, miért nézi feszélyezve a tó vizét? Ezekkel a kérdésekkel a fejemben nézek előre, várva a mesét a lányról, akivel összejött. Őszintén érdekel, milyen az illető, mert így többet is tudok segíteni a témában Arthurnak. No meg kíváncsi vagyok, ő maga hogyan viselkedik, ha szóba kerül a nő dolog.
− Uhum. Jól jönne néhány belső tulajdonság, ezen belül viszont bármit elmondhatsz róla, amit gondolsz – felelem, mire beszélni kezd. Akadozik, dadog, ebből hamar leszűröm, mennyire félénk. Kicsit edzenie kéne az önbizalmán és összeszednie magát, ha tényleg vele akar maradni.
− Ugyan! Ha félt téged, az egy jó jel, ugyanis azt jelenti, hogy biztosan fontos vagy számára! – mondom aztán, s tovább hallgatom. Hú bakker, ha Angyalkával történne valami, én fogalmam sincs, mihez kezdenék! Nagyon fontos nekem, akárcsak az a lány lehet bátyja számára, így tökéletesen megértem a helyzetet. Ugyanakkor furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mit tehetett.
− El tudnád mesélni, mi történt? – kérdezem óvatosan, nehogy a frászt hozzam rá. Néma csend honol, majd leszörnyetegezi saját magát.
− Nem vagy az, csak vannak személyiségjegyeid, amin még csiszolnod kéne. Például az önbizalmadon és a határozottságodon kéne alakítanod, mert mindkettő fontos alap egy jó, tartós kapcsolathoz. De főleg az első lényeges.

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Szomb. 27 Dec. - 17:20

Végigtekintettem a srácon és a teljes szánalom vetült rá az arcomra. Sóhajtottam egy mélyet, majd a fejemet emgbillentve jeleztem neki, hogy jöjjön.
- Rendben van, sétálhatunk, de... messze a tótól... - fűztem még hozzá, és ismételtem végigtekintettem a hatalmas, kék óriáson. Kirázott a hideg még csak a nyomásnak a gondolatától is, vagy attól, hogy a lábaimat nem tudom megmozdítani a sűrű folyadék miatt. Gyűlöltem a vízt, iszonyodtam tőle, ez most már biztos. A múlt árnyéka nem akart elengedni. Bármikor, amikor végigtekintettem rajta, újra és újra felvillant benenm a kép, ahogy kapálóztam, küzdöttem, hogy felréjek a felszínre, de a mélység magával rántott - a sötétség pedig örökké elnyelte a hugocskám arcát, és csak két apró bizonyíték maradt meg létezéséből, az emlékképem róla és a sál, amit még éppenhogy eltémtem a nyakáról. Pedig már akkor is olyan gyönyörű lány volt, hófehéres kék szemével, ahogy rámkacagot, és a bátyusára, és amilyen gyengéden kihúzott aprócska kezecskéjével... ki, a tó partjára, ami aztán tizenkét éven át elválasztott minket... de az én hibám volt vajon? Hiszen nekem kellett volna szólnom neki, szólnom keleltt volna, hogy én nem akarom ezt... hogy nem jó ötlet, hogy vissza kellene mennünk, de akkor... akkor már... már túl késő volt...
Rátekintek megint Blaise-re, és egy sajnáló sóhajtást engedek ki ismételtem számból, majd rápillantok, és egy mosolyt is kihozok magamból. Tudtam, hogy bármit is csinál, Angelát megnyugtatja a jelentléte, még akkor is, ha az én idegeim szétszakadnak, ha a közelembe ér. De a lényeg az ő boldogsága volt számomra mindig is... akkor is, ha én vagy ő nem is akart beleegyezni bizonyos dolgokba.
- Hát... h-hogy milyen is ő...? - vörösödött el az arcom mihelyst csak Claire-re gondoltam. A gyönyörű éjsötét hajára, a kék szemeire.... mindig is a hugicámra melékeztettek azok a szemek... - Ő... öhm... nos... f-félénk, de mégis... olyan bátor és erős lelkezetű... ő... félt... engem is, pedig én... én bizonyára nem érek neki semmit... - dadogva kezdtem el, és azonnal felvillantotta különleges memóriám az emlékeket, minden egyes pillantás tökéletesen beleégett a tudatomba. Ahogy sírva elrohant, ahogy elájult, és amikor megpróbáltam felkelteni, én... - ...h-hülyeségeket csináltam... sok hülyeséget, ami miatt... megsérült... és pár napja a betegszobákon kötöttünk ki... pedig én sohasem akartam volna bántani, én csak... csak megtörtént, és én... én nem tudtam... n-nem tudtam... - telejsen belegabalyodtam a gondolataimba, ahogy lassan megindultunk a tópartjától nem messze, a járdán. A legutóbbi randink szörnyen sikeredett - Claire érzelmi állapota valahogy felborult, elszörnyedt valamin az étterembe... nyilván valamin, amit én mondtam... és elszabadult a képessége, két embert kórházba vitetett miatta, és önmaga is megsérült. Valamiféle sokkos állapotba került, és már nem is lélegzett, amikor én... én... d-de nyilván félreértette, és.... és megharagudhatott rám... szörnyű ember vagyok, aki mást nem tud, csak másokat megbántani... - Egy szörnyeteg vagyok...

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Pént. 26 Dec. - 12:24

Na igen, nem minden mehet tökéletesen. Néha követek el bakikat és azt hiszem a mostani erre remek példa lehetne! Mintha kicsit elkalandoznék, elkezdek a testvérével, meg velem kapcsolatban mondani valamit, bele sem gondolva abban, ez a lépés mit von maga után. Arthur rögtön feláll, majd nyújtózik egyet, de még nem megy. Ennyi elég ahhoz, hogy érezzem: ha huzamosabb ideig hallgatok, lelép. Az pedig nem lenne jó, hiszen valóban más miatt vagyunk itt, nem a meséim miatt, aminek kevés köze van a valódi témához.
- Ne haragudj! Azért jöttem ide, hogy neked segítsek - mondom őszinte sajnálattal, aztán ha már felállt, úgy döntök követem a példáját - Tehetnénk is egy sétát, miközben mesélsz arról a lányról! Jó lenne tudni mondjuk milyen személyiségű, mert nagyban függ tőle az, milyen módon kerülhetsz hozzá közelebb, és hogyan erősítheted meg a kettőtök közti köteléket.

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Pént. 26 Dec. - 9:32

Esküszöm, ez a srác teljesen kikészített! Ez az ember maga volt a szemtelenség és a haragok forrása. Az egyik pillanatról a másikra, csak úgy idekerült, és beültem a köztem és Angela között lévő székbe, és még képes volt így rámmosolyogni. Ó, de persze az még nem elég, még magyarázkodjon is, még fűzze bele a saját kis terveit egy olyan témába, aminek semmi köze a kettőnk közötti kapcsolatról. Én nem azért jöttem ide, hogy meghallgassam az okokat, miért is kellene jobban megbíznom benne, nem azért, hogy ő itt elmagyarázza nekem azt, miért jó is az, hogy mégiscsak elválaszt engem Angelától! Azért jöttem, mert a hugicám megkért arra, hogy eljöjjek, mert Blaise majd. Se-gí-te-ni fog nekem Claire-rel kapcsolatban. Hogy ugye, akkor már kihasználjuk ezt a hányingert keltő lehetőséget, hogy a hugocskám, aki még kiskorúnak számít összejött ezzel az X-izés sráccal, aki már nem is számít gyereknek. De, persze, persze, borítsunk fátylat, és felejtsük el - de akkro ne arról kezdjen nekem magyarázkodni, mi a fenéért jó nekem, ha puszipajtások leszünk. Nem!
- Hát... köszöntem ezt a... két tanácsot. - álltam fela padról, majd a csípőmre téve a kezeimet megnyújtottam a hátamat a pad mellett. - De ha nem azért jöttél, hogy te nekem segíts, hanem azért, hogy magadon segíts... akkor kösz. Kösz, nem. - hánytam oda neki a szavakat. Én megpróbáltam, ne merészeljék azt mnodani, hogy én nem próbáltam, de nem azért jöttem ide, hogy úgy mellékesen mndjon pár ötletet, ami talán még a hasznomra válhat. Talán. Persze, azt hittem, hogy legalább a hugocskám valamilyen gerinces állatot fogott ki magának...
Még adtam neki egy utolsó lehetőséget, és valamiféle mentséget vártam tőle affelől, miért is létezik, és miért is nem döglik már meg - pontosabban, hogy miért is kellene maradnom.

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Csüt. 25 Dec. - 10:54

10 centivel vagyok kisebb nála, mégis ki tudom venni lehorgasztott fejét. A tekintete pedig arra enged következtetni, nem jártam sikerrel a felvidításában. De nem adom fel! Eldöntöm, hogy menet közben tovább próbálkozom még, ám egyelőre visszanézek a tóra, ami zordabbnak hat, mint eddig bármikor.
Furcsa, mert még nincs hó, ami körülfoghatná, és jégbe sem fagyott. - gondolom magamban, aztán meghallom, hogy talált valakit Arthur. Újra elmosolyodom, ezúttal kicsit szélesebben.
− Őszintén örülök a hírnek! - pillantok újra rá - Ám nem értem, miért vagy ilyen ideges - sóhajtok fel. Kicsit előrébb csúszok, majd fejemet hátradöntve az eget kezdem el fürkészni. Csakúgy bámészkodom, ha elmegy néha egy madár, azt követem a tekintetemmel, de inkább ahhoz kell ez, hogy el tudjam rendesen mondani, amit akarok. Útközben már összeszedtem a gondolataimat, de úgy érzem nem mindegy, milyen formában tálalom, főleg előtte nem. Így is valamiféle szatírnak hihet, aki a húgára akar mindenáron rámászni, én pedig ezen a nézeten szeretnék változtatni. Már érzem, hogy nem lesz könnyű dolgom. Ha sokat kell vele lennem ehhez, nem bánom! Legalább végre megismerhetem, és erre mondjuk ez kitűnő alkalom.
− Tégy azért, hogy soha ne veszítsd el! - jelentem ki határozottan, felé fordítva a fejem - Szeresd mindig ahogy eddig tetted, és légy vele határozott. A beszédet illetően is, mert fontos - közlöm tehát első jó tanácsaimat. Utána rövid szünet áll be, időt hagyva arra, hogy feldolgozza, amiket mondtam neki.
− Bevallom, én majdnem elvesztettem a testvéredet, s ha ez megtörtént volna... valószínűleg most nem lennék itt. Egyszerűen olyan helyzetbe keveredett, amiből egyedül nehezen mászhatott volna ki, ezért rögtön utánasiettem. Végül sikerült segítenem rajta, s azóta valahogy jobban is ragaszkodunk egymáshoz. Viszont ne aggódj, téged sosem túrnálak ki mellőle! - felelem őszintén - Uhm, egyébként az is fontos, hogy kitarts amellett a lány mellett, amennyiben úgy gondolod róla, hogy ő az igazi. Ne hagyd, hogy bármi közétek álljon, de ha ő másképp vélekedik erről, ha megvannak a saját véleményei, mindenképp hallgasd meg! A nők érzékenyebbek, mint mi. Nem örülnek annak, ha nem kapnak elég figyelmet, törődést, mert azzal azt éreztetjük velük, hogy nem szeretjük őket - legalábbis annyira, mint a kapcsolat elején.

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Szer. 24 Dec. - 10:31

Ahogy közelebb ért, lekunyorítottam az orromat megint, az arcomat a sál alá rejtettem, és egy kissé arréb csusszanva a padon adtam helyet az illetőnek. Idősebb volt nálam, de ő se nőtte túl a kétszáz centiméteres magasságomat. Még emlékesztem, pedig lassan két hete volt, hogy amikor először találkoztunk, azonnal meg akartam húzni a ravaszt, ha nem állt volna Angela a golyó kiszámított útjába. Azóta is elképzeltem mindig is magamban, milyen szögben üthette volna át a golyó a fejét, hogyan nézett volna ki a végeredmény. De nem ölhettem meg. Még ha akartam volna sem, hiszen a hugicám kötődött hozzá.... talán jobban is, mint hozzám.... csak.... annyira el akartam msoni... eltüntetni...
Amikor végre megszólalt kissé összerezzentem - bár, nem is értem miért, hiszen azért jöttünk ide, hogy beszélgessünk, és valakinek végül el kellett kezdenie. Rámmosolygott, de én nem viszonoztam sehogyan se, csak rátekintettem, magasságom ellenére is megpróbálva éreztetni a lehorgasztott fejemet. Csak egy hümmögést ejtek a vastag, égkék színű sál alatt. Nem mondok semmit, csak visszafordulok, és megint elbámulok a hatalmas tavon. Igen, ugyanilyen volt az, amelybe majdnem belefulladtam. Vagy bele is fulladtam.
- Mindent, mert semmit sem értek. - kezdem meg végül lassan, amikor felteszi nekem a témáról szóló kérdést. - Csak, hogy... én... én még sohasem... - sohasem voltam szerelmes... soha az életben, és nem is értettem, mit jelent konkrét szerelmesnek lenni. - V-v-van egy lány, akivel... n-nagyon közel kerültünk, és én... én... n-n-nem tudom, mit tegyek, hogy... h-hogy... - teljesen elpirultam, és mélyen eltemettem a vörös arcomat a sál mélységébe. - ...h-hogy... mit tegyek?

Tárgy: Re: Blaise & Arthur Kedd 23 Dec. - 18:01

Tegnap beszéltem Angela-val, és megkért valamire, amit mindenképp teljesíteni szeretnék. Ha ezt véghez viszem, talán elég közel kerülhetek a testvéréhez, akiről már messziről érzem, hogy nem kedvel. Persze meg is értem, hiszen abból amit lát, nem gondolhat többnek holmi betolakodónál, aki azért van, hogy kettejük közé furakodva kisajátítsa egy hozzátartozóját. Vajon megtudom valaha is változtatni ezt a nézetet? Szeretném ha tudná, koránt sincs így! Én őszintén szeretem Angyalkát, de sosem bánnék vele holmi tárgyként, amit mindenáron akarok. Nem mellesleg vele együtt örülök mindmáig Arthur felbukkanásának. Amikor még szomorú volt miatta, vele együtt én is az voltam és egy kicsit sajnáltam a fiút, noha nem ismertem. Szívszorító egy olyan történet, amiben testvérpárok szakadnak szét, majd hosszú időkön át élnek elszakítva egymástól. Az azonban még inkább, mikor úgy hiszed, a testvéred nem is él... Ám most mindez megváltozott. Eltörölte az érkezése, s őszintén remélem hogyha barátjává nem fogad, megbékél a lelke a dologgal.
A tóhoz sietek, zsebre vágott kezekkel. Ott fogok beszélgetni Arthurral egy-két dologról, aminek a fő témája a párkapcsolat. Fogalmam sincs mi sülhet ki belőle, viszont nagyon izgatott vagyok.
Hamarosan meg is érkezem a tóparttól legtávolabb álló padhoz, s leülök a szélére, kicsivel arrébb az emlegetettől.
− Szia! - Mosolygok rá szélesen. Megpróbálom vidáman üdvözölni őt, hátha akkor nem biggyeszti le ennyire száját − Örülök, hogy eljöttél! Remélem nem izgulsz - fordulok előre, a tájat szemlélve. Hosszú szünetet tartok, míg összeszedem gondolataimat. Megvárom azt is, míg reagál valamit, s csak azután beszélek tovább.
− Úgy tudom a párkapcsolati dolgok érdekelnének. Mi az, amit tudni szeretnél?

Tárgy: Blaise & Arthur Hétf. 22 Dec. - 11:12

Lassan ballagtam a tó felé. Igazából az egész testem remegett és izzadtam. Istenem, kell Anginak mindenbe ilyennyire beleszólnia, hogy éppen ilyen dolgok maitt kelljen kijönnöm ide. Ráadásul ide. Ez a tó nem jó emlékeket ébreszt fel bennem. Emlékeket, ahogy fulladozok, és a hugocskám után kapok... de a víz elnyel, és... Mindenesetre, megpróbálok nem csak a rossz dolgokra gondolni. Azok elterelésére tökéeltes a másik, kínos félelem, ami körülfogja a szívemet. mit is fogunk ma itt megbeszélni? A szerelem, a szeretett.... a szerelemmel járó dolgok... már maga a barátnő szó vörössé változtatta az arcom, ahogy mindezekre gondoltam. Nem hittem volna, hogy amikor ezekről beszéltem Angelával, akkor ő tényleg meg fogja kérni Blaise-t, hogy találkozzunk.
És Blaise sem volt a legkedveltebb figura, akivel csak úgy, nyiltan szerettem volna beszélgetni. Hiszen ő volt még az, aki... még közelebb is jutott a testvéremhez, mint ahogy én bárhogy is tehetném. Vagy ha nem is tudott olyan közel kerülni hozzá, akkor pedig parazitaként csüngött rajta, és csak szívta a vérét. Gyűlöltem Blaise-t, ezt be kell, hogy valljam, hiszen teljesen elragadta tőlem Angelát, és olyan dolgokat is csinálhatott vele, amik számomra gyomorforgatóak voltak. Talán azért, mert részben éreztem rajta ezeket a dolgoakt. Egy-egy csók, és hányingerem támadt, és ahogy állatiasan, mintha ösztönlények lennének, egymásba gabalyodva szagolgatták és nyalogatták egymást, el is hánytam már magam! Persze, nem mondhattam meg a hugicámnak ,hogy csak úgy hagyja el a srácot, mert ez nem tetszett nekem. De valahogy mnidig is irigykedtem a kettejükre.... nekem sohasem volt... nem volt senkim.... Angin kívül, senkivel sem foglalkoztam, és.... irigy voltam, szörnyen irigykedtem rá, amiekt ő elért, ahogyan tudott viselkedni mások előtt, leutánozni pedig nem utánozhattam, hiszen ő ilyen étren más volt, még akkor is, ha ikrek voltunk... Talán ezt felismervén akarta, hogy találkozzak Blaise-zel, hogy megbeszélhessük a dolgokat.
Leültem az egyik padra, arra amelyik a legtávolabb volt még a tó partjától is. Azt hiszem, víziszonyos lettem, nem tudom, ki nem állhattam a mélyvizeket. Mondjuk az utcán nem is kerültem gyakran olyan víz közelébe, amiben szépen fürdeni lehetett, amelybe beülhettem. Ahogy ooldalra tekintettem, úgy éreztem ,hogy unott tekintetemen szám még jobban lekanyarul, ahogy megláttam közeledni azt az apró alakot. Magasabb voltam nála, de ő idősebb volt. Idősebb, és mégis Angela fiúja, miféle szatír!

Tárgy: Re: Blaise & Arthur