Will & Violet - Hétvégi vakáció (valamikor még ősszel)

First topic message reminder :

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Nem azt mondom, hogy két nap alatt elbizonytalanodtam, de azért mégis csak izgulok. Viszont legalább azóta sikerült normálisan aludnom, azt hiszem már az is valami. Nem jöttek be újabb rémálmok, nem jött be újabb fájdalmas este, bár csak azt az egyet töltöttem Willnél, mert aztán mégis csak vissza kellett mennem a birtokra, főleg hogy legalább összeszedjem a cuccaimat. De most itt vagyok. Inkább éreztem úgy, hogy jobb bejönni busszal és majd találkozunk a lakása előtt, mert hát... na azért annyira nincs veszélyesen sok cuccom egy hétvégére, viszont nem tudom, hogy ha Will megjelenne a birtokon és netán Peter meglátná... na abból még lennének bonyodalmak és ezt igazán nem akartam, azt meg főleg, hogy teszem azt Diego felbukkanjon. Jelenleg épp elég dráma van az életemben, nem kell még többet belevinni mindenféle plusz és felesleges bonyodalmakkal.
Tehát most itt vagyok, egy kisebb gurulós bőrönddel az ajtaja előtt, ahogy megbeszéltük. Innen megyünk majd kocsival. Annyira azért nem kell sokat kocsikázni, de az is az út része és én nem bánom. Jó persze nem én vezetek, szóval egy szavam sem lehet, de azért indulunk pénteken kora délután, hogy estefelé már ott legyünk, és legyen majdnem két napunk, hogy mindent megnézzünk és tényleg kicsit elfelejtsünk itt mindent. Elmosolyodom, amikor meglátom őt. Nem vagyok túlöltözve, egy melegebb farmerkabát van rajtam azért, de még nem vagyunk benne a télben szerencsére, annyira tehát nem vészes a helyzet.
- Szia! Akkor ugye, tényleg nem lesz baj a munkahelyeden? - szólalok meg, de persze csak az első szájra puszi után. Tudom,hogy enyhén szólva is nehéz időszakon vagyunk túl, vagy talán még nem is vagyunk teljesen túl rajta, szóval... kelleni fog egy kis idő, mire sikerül majd rendbe hozni mindent, de ez az utazás azt hiszem majd segíteni fog. Remélem, hogy ez nem csak valami naiv buta felfogás a részemről, aztán végül nem ér semmit. Azóta rémálmaim sem voltak, talán nem is lesz több, nagyon remélem. Aztán persze mehet is be a csomag a kocsiba, meg gondolom az övé is. Már csak egy térkép kell. Leszek majd gondolom én a navigátor. - Készültem, jelöltem az utat végig, szóval nem fogunk elkeveredni. Még külön pirossal karikáztam is a megállókat, ha szükség lenne rá. - mert mit tudom én valamelyikünknek pisilni kell menni, vagy ilyesmi. Azért elég sokat fogunk kocsikázni, hogy ennek meg legyen az esélye, és közben az ember iszik és akkor kell egy-egy megálló, meg hát gondolom el is gémberednénk és Willnek is kell a pihenő vezetés közben, mert a végén hulla lesz mire megérkezünk és annak sincs sok értelme.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Sehogy se jó ez. Kár, hogy... nem ismertük egymást régen. - jobb lett volna neki azt hiszem, segítettem volna neki, hogy jobban érezze magát, hogy jobb élete legyen, bár... persze ki tudja, hiszen nem is tudtam a saját képességemről, szóval ezt így nem jelenthetem ki. Lehet, hogy én is megijedtem volna, de ha csak megismerem, akkor nem, mert most is így volt. Megismertem és igenis kiderült, hogy nem rossz ember, nem alapvetően rossz, hanem szeretne jobb lenni, csak hát... ez nem olyan egyszerű az ő esetében, mert rémes élete volt és mert a képessége is túlságosan veszélyes. Érthető, ha nem úgy alakult a jelleme, ahogyan kellett volna.
- Oké, most ünnepélyesen megígérem, hogy nem aggódok mindent túl. - mosolyodom el. Tudom én, hogy nem kéne, hogy már így is kissé túlzásba vittem dolgot és becs' szó, hogy befejezem, nem csinálom ezt. Nem jön rendőr és főleg miért pont minket szemelne ki, ha egyszer Will jól vezet? Teljesen logikus, amit mond, nekem nem kéne ezt az egészet ennyire rosszul kezelnem, és tényleg igyekszem is. - Igaz, de akkor is rémes lehetett, és nem tudom, hogy bírtad ki, hiába nem tudtak ártani neked. - nem tudok visszafogni egy sóhajt és legszívesebben megölelném, de nem akarom a vezetésben sem megzavarni, így csak az marad, hogy talán kissé bizonytalanul, de a combjára csúsztatom a kezemet, mert na ahhoz nagyon ki kéne csavarodnom, hogy a vállát szorítsam meg és az amúgy is eléggé... gagyi dolog, nem jó barátok vagyunk, vagy bajtársak, vagy ilyesmi.
- Hát igen... de tudod gondolkodtam már ezen, hogy vajon hány mutáns van, aki nem tud a képességéből és azt előnyére használja ki? Például én biztos, hogy nagyon profi lennék célzó játékokban, de ezt nem lenne fair kihasználni nem? - tuti, hogy hátulról csukott szemmel is eltalálnám akár a darts táblát, ha tovább fejleszteném a képességemet és ez valahol nem igazságos előny lenne a részemről igaz? Nem szabad ilyesmit kihasználni, csak ha nem igazán van más választásod, legalábbis én valahogy így gondolom ezt. Tudom, hogy nem leszek hirtelen tényleg autóversenyző, csak most valahogy ez merült fel bennem. - Arrafelé, az a nagyobb parkoló? Elég üres. - talán valami park mellett lehet és nincs annyira jó idő, hogy sokan járjanak kempingezni, de nekünk tökéletes lenne, nem nagyon van akadály, bár hosszú egyenes szakasz sem, de az alapokhoz az nem kell igaz?
Az út pedig... vagy is átvitt értelemben, ami a végén várhat ránk... tudom én, hogy van erre esély és azt is, hogy nem kéne ere így előre gondolnom, de valahol érthető nem? Mármint... mégis csak szeretem és ő is, és eljöttünk nyaralni és lehet olyan helyzet, amikor... oké, igaza van, hogy nem kellene rástresszelnem, mert ha a helyzet adja magát, akkor adja és kész. - Tudom, igazad van, én nem is akarok rástresszelni, de... szerinted nem ciki, hogy én... 22 vagyok és még nem voltam senkivel sem. Azt hiszem... kíváncsi is vagyok, talán türelmetlen is? - jó ebben nem vagyok biztos, hogy mit is érzek ezzel kapcsolatban pontosan, hogy az izgatottság, ami bennem van az inkább egy kicsit a félsz miatt van, vagy pedig... tényleg érdekel, és már vágyom rá, hogy én is túlessem a tűzkeresztségen, netán valahogy mind a kettő együtt? Az ember bonyolult... néha nagyon nehéz kitalálni, hogy amit érzel az pontosan mit is jelent, vagy miket egyszerre.

Violet & Will

- Nem lett volna jobb. A szüleim rejtegettek, egy árvaházban bedugnak valami diliházba, vagy… - vagy akár olyanokhoz kerülök, akik kísérletezgettek volna rajtam, szóval szerintem jobban jártam azzal, hogy maradtam. Persze, nem volt valami kellemes, de ahogy felnőttem, úgy vettem át az irányítást, úgy lettem én a hatalom birtokosa, a szüleim pedig… többé nem árthattak nekem.
- Nem lesz, itt alig vannak, és én meg nem száguldozom, hogy lekapcsoljanak, ha esetleg mégis erre járnának. – nem szegek meg semmiféle törvényt. Soha nem kaptak még el rendőrök, azt leszámítva mikor börtönbe kerültem, de azóta tökéletesen eltűntem a szemük elől és megúsztam mindent, amit tettem. – Nem tudtak. – rántom meg a vállamat. Na igen, volt egy-két fickó aki belém kötött már az első nap, de hamar megmutattam nekik, hogy ki az úr a háznál, aztán miután kivertem az összes fogukat, többet nem kezdtek ki velem. Tiszteletet kellett kiharcolnom, én pedig ezt már egyből meg is tettem. – Tudod, a börtön… durva hely, a túlélésről szól. Ki kellett harcolnom a többi rab tiszteletét és félelmét az irányomba, hogy ne legyen semmi bajom. – nem volt semmiféle megaláztatásom, hiszen nem árthattak nekem, én voltam az úr ott bent. Persze, gyakran vittek le a fagyasztóba az őrök, vagy gyakran zártak egy különcellába, ahol éppen csak elfértem, de… nem volt olyan vészes.
- Autóversenyzőt faragunk majd itt a végére belőled! – mondom egy széles mosollyal, ahogy rápillantok. Menni fog ez neki, mert amúgy is ügyes, és a vezetés sem olyan nagy dolog, mint amilyennek sokan képzelik. Violet ráadásul még ösztönösen jó is mindenben. – Jól van, akkor… figyelj, hátha látsz valami elhagyatottabb szakaszt. – ez is az, de azért annyira nem, időnként elhúzz mellettünk néhány autó, ennél kihaltabb útszakasz kéne, ahol nem járnak autók, hogy még véletlenül se szólhasson egyetlen frusztrált barom se a zsaruknak, hogy valaki tanulóvezet oktató nélkül. Na nem mintha az kellene hozzá.
- Igen, én… megértem és majd… majd igyekszem. – bólintok egy nagyot a szavai hallatán. Nem mondja ki, de pontosan tudom, hogy a szüleire gondol, hogy megöltem őket, és hogy emiatt nehéz ezt az egészet elfogadnia. Megértem, mert biztos vannak emberek, akiknek fontosak a szülei. Nekem nem voltak azok. – Igen, kissé… fura volt, nem nagyon szokták ezt így használni. – mondom mosolyogva. Azt sejtettem már, hogy Violetnek amúgy sem volt még komolyabb kapcsolata, már csak azért sem mert biztos sokan nehezen fogadták el azt, hogy… nem emlékszik az arcukra, és így azért jóval nehezebb minden, ezt én is belátom, de engem ez nem zavar. – Csak ne stresszelj! Nem lesz jobb, ha nagyon rá készülődsz, ez nem egy… rakétakilövés. – ez csak szex, bár tudom, hogy ez sokaknak többet jelent, de… nem is tudom, a szex az szex, biztos más, ha olyannal vagy, akit szeretsz is, de… attól még nem kell minden pillanatát megtervezni.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Tudom, hogy nehéz volt neki és jó eséllyel nehezen talált volna jobbat, de... ilyen szülőknél akkor is sok minden lehet jobb, talán az önállóság is, vagy... akkor lehet hogy még valamelyest nem is tudom... azt hitte, hogy van remény, hogy idővel jobb lesz? Az tuti, hogy ez mára már eléggé kiveszhetett belőle, de ez nem jelenti azt, hogy régen sem volt meg. - Persze megértem és... ez már amúgy is elmúlt, szóval kár is agyalni rajta, hogy jobb lett volna, vagy rosszabb igaz? - lehet, hogy rémes lett volna az is, ha árvaházba kerül, mert ott se tudtak volna kezelni egy olyan képességet, mint ami neki van, de... attól még én mégis úgy hiszem, hogy valamilyen úton-módon... hát nem is tudom mindegy, de még most is változhat az élete, vagy már változott is, mert azt mondta változtatni akar és ez a fontos.
- Én tényleg nem attól félek, hogy nem vezetsz elég jól, csak nem akarom, hogy bajunk legyen a rendőrökből, de... nem lesz igaz? - kihalt utakon megyünk, nem olyanokon, amiken gyakoriak a rendőrök, és én tényleg nem hiszem, hogy rosszul vezetne, vagy bármi ilyesmi. Nem gondolok arra sem alapból, hogy nekimenne mondjuk valami zsarunak, és megpróbálná őt... megölni. Azt hiszem egyszerűen csak nem kéne folyton mindent túlaggódnom vele kapcsolatban igaz? A végén még ezzel bántom meg igazán, pedig csak el kéne fogadnom, hogy változni akar és miattam akarja ezt és megbíznom benne, hogy menni is fog neki. - A börtönben... nem bántottak? - jó tudom a képessége miatt őt nehéz, és amúgy se sérülhet meg, de... nem is tudom, attól még lelkileg rossz az embernek, ha ártani akarnak neki igaz?
- Ebben mondjuk igazad van, akkor lehet, hogy a vezetés is menni fog majd. - mosolyodom el. Igen, ha ráérzek, akkor lehetek igazán profi is benne a képességem miatt. Sok minden megy jobban, főleg mióta tudok róla és rá is koncentrálok. Régen csak simán ügyesebb voltam dolgokban, mostanra már legalább tudom, hogy ez miért van így. Bár néha úgy érzem, hogy ez igazságtalan előny, de... talán más is van így ezzel, akinek képessége van. - Akár útközben is kereshetünk nem? Maximum kicsit később érünk oda, de nem vagyunk időhöz kötve. - nem is tudom, biztosan vannak kihalt útszakaszok, olyan utak, amiket nem használnak túl gyakran, vagy ilyesmi. Igazából egészen kedvet kaptam a dologhoz, biztosan jó lesz és amúgy is ezzel is azt mutatom, hogy bízom benne, abban, hogy meg tud tanítani akár vezetni is.
- Én nem félek, se tőled, se ettől az egésztől. Nehéz megtalálnom az egyensúlyt, és elfogadnom, hogy szeretlek, miközben... de menni fog. - na persze attól még valahol nem esik jól, hogy ő viszont fél. Még nem volt komolyabb kapcsolatban ezt én tényleg meg is értem, de... mégse valami jó érzés, hogy fél attól, ami köztünk van. Igen, én is félek kellőképpen, de akkor sem akarom, hogy ő is így legyen vele, mert... én hiszek bennünk, akkor ő is higgyen. - Tudom, persze és... - elharapom a mondatot és pár pillanatig csak nézek kifelé az ablakot, figyelve az utat magunk előtt. Oké nekem kéne figyelni a térképre is, de most még az se megy tökéletesen. -... fel vagyok készülve... rá, ha úgy jön ki a lépés. - kissé tagolva ejtem ki a szavakat, aztán a végén mégis csak oldalra pillantok, de már tényleg úgy érzem, hogy ég az arcom. - Ez most valami irtó rémes megfogalmazás volt igaz? - ez amúgy is olyasmi, amit nem kéne megbeszélni azt hiszem. Nem mozgok túlságosan otthonosan a témában, ez elég jól látszik rajtam.[/color]

Violet & Will

- Peeksillben éltem Violet, az isten háta mögött, nem sok mindenkit érdekeltem. – rántom meg a vállamat. És még kevesebben vannak azok, akik láttak volna bármit is. Talán szerettem a szüleimet, elhittem nekik, hogy velem van a baj, azért kell folyton büntetni engem, de ahogy felnőttem, rájöttem arra, hogy ők azok, akikkel a baj van. – Rokonaim meg nem igazán vannak, és semmi kedvem nem volt árvaházba kerülni. – nevelőszülőkhöz nem adtak volna be egyből, ahhoz kellett volna a jó maga viselet, az engedelmesség, ami bennem már nem igazán volt meg, egyszerűen csak ki lett ölve belőlem, és ahogy felnőttem… megtanultam uralkodni felettük.
- Akkor mi a baj? Tudom, hogy a börtönben nem éppen a legjobb az oktatás, de egy statisztika szerint ott tanulnak a legtöbbet. Fura, mi? – nem egy olyan rabtársam volt, aki úgy ment ki a börtönből, hogy hét nyelven beszélt és úgy vágta az atomfizikát, mint kés a vajat. Én mondjuk pont, hogy nem ide tartoztam, én sokat bunyóztam, edzettem, kosaraztam a többi rabbal… én nem tanulgattam, egy havertól lestem el a vezetést, aztán már nem tartom olyan nagyon fontosnak, hogy legyen erről papírom is, mert csak kidobott pénz, olyan ez, mint a biciklizés, egyszer megtanulod aztán kész, emlékezni fogsz rá. – Persze, hogy segítek. De szerintem menni fog ez, ügyes vagy, ráadásul neked… minden sikerül, nem? – kérdezem mosolyogva. Ezt mondta nekem, mikor megtudtam, hogy mutáns, igaz? Hogy neki általában minden sikerül, amit el is hittem, főleg akkor mikor annak a fickónak dobta ki a kezét egy tollal… az nem szerencse volt. – Keressünk majd valami kihalt helyet… lehet tudok is egyet. – a gyártelep elég kihalt, sokat jártam oda régen, és bár én ott soha nem vezettem, de ha egy kicsit eltakarít az ember, akkor elég nagy szabad hely marad ott, hogy egy kocsival lehessen gyakorolni. Nem mintha ez fontos lenne, de jó ha az ember tud vezetni.
- Igen, ennek én is örülök. – bólintok mosolyogva. Sokkal jobban örülök, mint mikor úgy nézett rám, mint valami közveszélyes vadállatra, egy szörnyetegre… na akkor talán életemben először tényleg féltem, és nem Violettől, csak attól, ahogy rám nézett, ahogy rám gondolhatott. Nem mondom, hogy nem jogos, de azt sem, hogy olyan jó érzés. – Jó, rendben elhiszem! – nem is ezzel volt a bajom, gondolom nem hazudna nekem, vagy ha félne, akkor mégis miért lenne itt? Hogy kelepcébe csaljon? Ugyan, elég lett volna elmondania azt, hogy hol lakom és máris jöttek volna értem, szóval…elhiszem, amit mond. – Én sem voltam komolyabb kapcsolatban, mégis félek. – nem tőle, nem is magamtól, vagy bántanám őt, egyszerűen csak… bennem van ez, nekem nem igazán volt soha semmilyen kapcsolatom, még csak a szüleimmel sem, túl sok minden ment tönkre körülöttem és félek tőle, hogy ez nem fog befejeződni. Ez egy…kényszeres dolog, de legyőzöm. – Igen, azt én is… - pillantok rá oldalra mosolyogva, de aztán csak a szemöldökömet ráncolom pár pillanatig mikor meglátom az arcát, ami… hát elég vörös. - … de nem kell semmi olyat tenni, amit nem akarsz, vagy amire… nem állsz készen oké? - mert nem kell, hogy miattam olyat tegyen, ami neki nem jó.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Csak megrázom a fejem. Jó talán tényleg úgy gondoltam, de... de nem akartam megbántani ezzel, tényleg nem mert ennek az útnak most pont az a lényege, hogy jól érezzük magunkat és nem az, hogy véletlenül is megbántsam. Egyszerűen csak... hát na van egy rossz alapom tőle, de próbálom ezt az egészet majd valahogy levetkőzni, hogy ne gondoljak mindig arra, hogy mindent bántalmazással akar majd megoldani. Biztos nincs így, mert hát nem valami veszélyes vadállatról van szó, egyszerűen csak... hát nem is tudom, még szoknom kell ezt az egészet és akkor majd menni fog a rendes kezelése. - Egyébként nem akartál többet? Mármint... nem is tudom, akár gyerekként is megpróbálhattál volna kitörni abból, gyámügy, vagy valaki segíthetett volna. - rémes szülei voltak és nem is tudom, valahogy megpróbálhatta volna jobbá tenni a saját életét. Akár elszökni otthonról, vagy a jó ég tudja és akkor talán... jobb élete lett volna. Tudom, hogy nem nekem kéne tanácsot adni, vagy kérdezgetni, miközben én igazából nem mentem át olyan rossz dolgokon, mint ő... de valahogy mégis bennem van ez hülye kényszer, hogy jó lenne segíteni neki, csak hát nem tudom hogyan és hát a múlton nem is nagyon lehet változtatni.
- Elhiszem, hogy tudsz Will, nem félek tőle, hogy esetleg nem. - tényleg nem tartok én tőle egy kicsit sem, bízom is benne és minden bizonnyal nem rángatna be a kocsiba félúton valami rendőrt, hogy mondjuk neki essen, mert azzal enyhén szólva is kettébe kapná a nyaralásunkat, csak hát azt hiszem mégis csak jobb lenne, ha minden nyugodtan telne és mégis csak kockázatos az, ha nincs jogosítványa, de igazán igyekszem, hogy elvonatkoztassak attól, ami esetleg idegessé tehet most. Mégis csak kikapcsolódni megyünk. - Szívesen megpróbálkozom vele, ha te segítesz. Mondjuk valami iszonyatosan kihalt helyen, ahol még egy pockot se üthetek el. - és nincs semmi olyan, aminek mondjuk nekimehetek, buckák... bokrok, akármik, szóval nagyon remélem, hogy végül nem én fogok végezni a kocsival, mert mondjuk nem megy még sem a dolog. Azért no félek én az efféle újdonságokhoz, és egy kocsi... elég nagy ahhoz, hogy az ember ne legyen olyan bátor, ha a vezetéséről van szó.
- Tudom, azt hiszem kicsit még magamat is, de azért mégis csak örülök neki, hogy ez eszembe jutott. - és persze annak is, hogy a meglepettség ellenére is belement a dologba. Az azt hiszem felettébb kellemetlen lett volna, ha nem akarja, vagy ha mondjuk tétovázik, vagy ilyesmi, akkor rendesen elbizonytalanodtam volna. Tudom én, hogy rémes volt az az este minden szempontból, de most pont az a lényeg, hogy sikerüljön megint egyenesbe jönni és valahogy a rossz dolgokat... elfelejteni. A szavaira viszont sikerült úgy egy másodperc alatt elég rendesen elpirulnom. Azért sejtem én, hogy mire gondol ez alatt, vagy... rosszul sejtem? - Én... még tényleg nem, de attól még nem félek. Hidd el kérlek, hogy nem félek tőled, semmilyen tekintetben sem. - azt mondta, hogy nem bántana és lehet, hogy nem ismerem fel az arcokat, de pont ezért elég jól felismerem az arckifejezéseket és ő... őszinte volt, tényleg nem hiszem, hogy bántana, hiába hogy már felismerem legalább az arcát. - Szeretném ezt az egészet, hogy működjön minden... tekintetben. - teszem még hozzá, és azt hiszem itt már sikerült átmenni igazán paprikavörösbe. Ő gondolom azért sokkal tapasztaltabb, még ha nem is voltak komoly kapcsolatai, de... gondolom volt már együtt... lányokkal.

Violet & Will

- De, szerintem igen. – rántom meg a vállam, de nem bosszúsan. Tudom, hogy erre gondolt, ő is tudja, felesleges azt mondania, hogy nem, mert már ismerem őt ennyire, és magát az embert is sikerült annyira kiismernem, hogy tudjam mire gondol és mi az, amit el akar velem hitetni. Violet most ezt teszi. – Akkor jó. – bólintok egyet egy gyors mosoly kíséretében. Én legszívesebben leütöttem volna a fickót és a beleivel fojtottam volna meg, de megígértem Violetnek, hogy nem fogom bántani, és az a barom csakis ennek köszönheti az életét. Nem sírna utána senki sem, szerintem még csak nem is menne el senki a temetésére. – Jó, rendben, majd… meglátjuk mi lesz. – fogok, legalábbis remélem, mert nem egy North Salem féle városban akarom az életem összes napját leélni, ott aztán tényleg belehalnék az unalomba. Nem voltam soha külföldön, de igazából még csak Peeksill-ből is alig mozdultam ki, egyedül nem valami jó, családdal meg nem lehetett. – Hát, az én szüleim sem voltak éppen gazdagok. – nem, nagyon nem, de nem is voltunk szegények…voltunk… nem ez a jó szó, mert én nem tartoztam soha oda, én nem kaptam semmit, nem törődtek velem. Csak ők voltak azok, én világ életemben magam voltam minden és mindenki ellen. Túléltem, mert erős vagyok.
- Nyugi, tudok vezetni. Tizenöt éves korom óta vezetek, és a börtönben is vettem leckéket. Egy bankrabló csapat sofőrje volt a tanárom. – lehet, hogy nem hangzik valami jól, de tényleg tudok vezetni és nem csak a levegőbe beszélek. Ahogy az élethez sem kell oklevél, úgy a vezetéshez sem szükséges jogosítvány. – Nem fognak elkapni, amúgy sem a világ legforgalmasabb utjai ezek. – és akkor még finoman fogalmaztam. Nem valami forgalmas útvonalunk van, nem hinném, hogy rendőrökbe akadunk, de ha tudnám, hogy most arra gondol, hogy megverek valami rendőrt, még magamra is venném a dolgot. Oké, talán jogos a gondolata, de… nem valami fair. – Semmi gond, nem olyan nehéz. Csak néhány pedál, egy sebváltó meg a kormány. – oké, ez így elégé le van butítva, ezt én is belátom, de az autó vezetés nagyja tényleg csak ez. Kell egy kis gyakorlás és belejön az ember, nem valami nehéz ez, hogy egyetemen kelljen oktatni.
- Kicsit azért megleptél vele. – nem is kicsit, de nem akartam sokat gondolkodni rajta, mert akkor biztosan úgy tűnt bolna, hogy én ezt annyira nem akarom, szóval… gyorsan kellett dönteni, én pedig hoztam egy nagyon gyors döntést, amit nem bántam meg még most sem, és jó eséllyel nem is fogom. – Oké, és… ettől az egésztől? Azt mondtad, hogy még te nem… voltál komolyabb kapcsolatban. – mert a mienk annak számít, nem? Komolyabb kapcsolatnak, legalábbis szerintem minden bizonnyal sorolhatjuk a komolyabb kapcsolatok közé a mienket is, már csak azt nézve, hogy annak ellenére van itt velem, hogy tudja, én végeztem a családjával.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

- Én nem... - elharapom a mondatot. Jó azt hiszem nem sok értelme van előre magyarázkodni, hiszen... az a baj, hogy igen pontosan erre gondoltam, hogy esetleg a főnökét más módon akarta meggyőzni, nem csak szimplán elbeszélgetéssel. - Örülök neki. - bököm ki végül egy halvány mosollyal. Nem mondom, hogy azonnal tökéletes leszek, hogy nem kell azért egy kis idő, mire el tudom fogadni, hogy nem esne neki csak úgy bárkinek, főleg mert tudom, hogy milyen a jövőképe, tudom én, hogy mit gondol milyen lesz majd idővel a világ és hogy abban nekünk is harcolni kell, és... amúgy se változik az ember hirtelen gyökeresen meg. De azért remélem, hogy meg tudja érteni, hogy nekem az sok lenne, ha tudnám, hogy bántotta akár csak a főnökét is, aki mondjuk nem érdemelte ki, azzal legalábbis nem, hogy szimplán csak nem túl kedves. - Sajnálom Will, de majd más lesz innentől. Velem nyaralhatsz, vagy... utazhatsz, mert ez most nem mondható nyaralásnak. - annyira azért nincs jó idő, még ha nem is vagyunk benne a télben, de azért ez nem kifejezetten tekinthető nyaralásnak igaz? Nem baj, sőt... nem is számít. Én örülök neki, hogy eljöttünk, vagyis el fogunk menni, mert talán úgy tényleg jobb lesz. Van bőven olyasmi, amit jobb lenne most elfelejteni és nem foglalkozni vele és ez az utazás erre most tökéletesen alkalmas lesz. - Olyan sokat igazából nem, a szüleim elég sokat dolgoztak, de nem kerestek olyan nagyon jól, de engem sose zavart. - nem mondom, hogy nem jó megnézni időnként helyeket, olyanokat, amiket előtte sose láttál, de igazából ha innen nézzük nekem még a személyek is mindig újak, szóval... nem nagy dolog, ha nem jártam még be a világot. Egyébként is van még időm, hogy ezt pótoljam. Kisebb utazásaink voltak persze és ültem már legalább egyszer repülőn is, de azt hiszem ez a mostani most sokkal meghatározóbb lesz, mint bármelyik eddigi életemben. Sok minden dől el majd ebben a két napban, hogy képes vagyok-e tovább lépni és... nem gondolni a rossz dolgokra.
- Nem félsz, hogy elkapnak minket? Rendőrök? - oké azért kicsit elkerekedik a szemem, mert hát igazoltathatnak. Nem mondom, hogy a legforgalmasabb utakon megyünk, de attól még van rá esély, hogy esetleg valami miatt szembekerülünk egy rendőrrel és abból baj lehet, ha... Végül csak megrázom a fejemet. - Nem kapnak el igaz? És kész. - próbálok én rugalmas lenni és annyira bízom benne, hogy minden bizonnyal tud vezetni, nem lesz semmi baj. Azért remélem, hogy nem fog a szemem láttára "meggyőzni" egy rendőrt, hogy engedjen tovább minket. A kérdése meglep ugyan először, de aztán lassan bólintok egy aprót. - De szívesen, bár számíts rá, hogy szerintem iszonyú béna vagyok, kb. semmit nem értek a kocsikhoz. - régen felmerült, hogy apa tanít esetleg pár apróbb fogást, legalább az alapokat elmutogatja, de ha hosszabb útra mentünk, akkor rendre előbb aludtam el a kocsiban, mint hogy valami kihalt szakaszhoz értünk volna. Most erről természetesen szó sincs, mellette nem fogok elaludni, az biztos.
- Reméltem, hogy nem kell téged sokat győzködni. - talán magamat jobban kellett, mert hát eléggé hirtelen ötlet volt ez az egész utazás, de mégis csak remélem, hogy jól fog sikerülni, hiszen hamarosan már indulunk, szóval nincs visszaút és nem is akarok visszafordulni. Azért jöttem el és azért találtam ki ezt az egészet, hogy jól érezzük magunkat, nem akarok előre arra gondolni, hogy talán nem sikerül, ezért is lep meg a kérdése, de gondolkodás nélkül rázom meg a fejemet. - Nem Will, nem félek tőled, egyáltalán. Nem szeretném, hogy ilyesmire gondolj. Jól fogjuk érezni magunkat oké? - nem merült fel bennem, hogy kinyírna és ott hagyna valahol az út szélén, nem tenne ilyet. Túl sok mindenen ment át azért, hogy velem lehessen, azt is vállalta, hogy alszik a kanapén, amikor rémálmom volt. Nem tenne velemi semmit sem, ebben biztos vagyok, csak ő is legyen egy kicsit biztosabb bennem... bennünk.

Violet & Will

- Nem vertem meg, ha erre gondolsz. – rázom meg a fejemet, mert… gondolom erre célzott, igaz? Hiszen a múltkor is láttam rajta, hogy elégé meglepődött mikor mondtam, hogy a főnök jobban járna, ha elengedne. Nem bántottam, talán kicsit durva voltam, de… valakinek beszélnie kellett már a fejével, nem bánthat úgy mindenkivel, mint a szolgákkal. – Egy haja szála sem görbült, csak elbeszélgettem vele. – nem akarom, hogy azt higgye, hogy megvertem, mert… mert nem, nem tettem ilyet, direkt fékeztem az indulataimat, mert tudtam, hogy ha azt mondanám, hogy megütöttem, akkor Violet… nem is tudom, kevesebbnek látna, mint amúgy, vagy… mindegy, a lényeg, hogy ne ütöttem meg. – Nem, még soha. Tudod, a szüleim… nem vittek el magukkal soha sehova. Általában egy szomszédnál voltam, amíg ők nyaraltak, vagy egy rokonnál… féltek, hogy bajt hozok rájuk. – és jogosan féltek, mert mindent elkövettem volna, hogy a nyaralásuk pokoli legyen, de hát végül el is értem, csak nem a nyaralásukat, hanem az életüket tettem azzá azzal, hogy felnőttem. Nem tudtak mit tenni ellenem, erősebb lettem minden értelemben, mint ők, és onnantól kezdve a hatalmi egyensúly felborult, és nem volt több szekrény, csak én voltam és ők, és a félelem, ami meghúzódott köztünk, mint az ugrásra kész vad. – Na és te? Gondolom ti utaztatok, nem? – mert hát nem voltak éppen szegények, és tudom, hogy Violet betegsége azért az ilyen utakon nem éppen könnyű dolog, de… minden legyőzhető, igaz? Még az is, hogy gyűlöld azt, aki végzett a szüleiddel.
- Oh, ami azt illeti… nekem nincsen jogosítványom, remélem ez… nem baj. – nincs, de tudok vezetni. Soha nem kellett, mert soha nem kérték, soha nem állítottak meg, és mivel elégé… furcsa életem volt, nem is próbáltam soha letenni, magamat képeztem, és amúgy sem kell jogsi ahhoz, hogy eltudjak vezetni egy autót. Ez az autó is bérelt, nem a sajátom, azt feleslegesnek tartom. – Szuper, kelleni fognak azok a szendvicsek. – mondom mosolyogv, majd pár pillanatra oldalra nézek. – Nem akarsz… vezetni majd? Segítenék. – ha akar, ha nem, akkor nem erőszakolom rá a dolgot, én tényleg szívesen segítek neki tanulni, és tudom, hogy egy nap alatt nem lesz autó versenyző, de… vezetni azért jó móka. – Azért olyan sokat nem kellett győzködnöd, nem? – nézek rá mosolyogva. Na igen, azért nem kellett megküzdenie, hogy meggyőzzön, elvégre én is akartam jönni, szóval… benne voltam a kezdeteknél fogva már, én inkább így mondanám, és nem úgy, hogy belementem, de teljesen mindegy, hogyan fogalmazzuk meg, a lényeg, hogy indulunk. – Nem félsz? – mert hát… voltunk már kettesben, de így még soha, és talán félhet is tőlem, hogy csinálhatok valami olyat, ami… nem lenne helyes, de ilyet nem tervezek.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Vártam azért ezt az egészet. Az éjszaka közepén mondjuk eléggé hirtelen ötlet volt, csak úgy... beugrott, hogy menjünk el valahova, de azért nem voltam benne biztos, hogy tényleg jó ötlet lesz, hogy tényleg bejön-e majd. Még mindig nem vagyok benne biztos, de akkor is izgatott vagyok, mert ha csak egy kicsit is használ... ha kicsit is jobb lesz tőle már az is valami. továbbra is mardos rendesen a lelkiismeretfurdalás, mert hát nem szabadna ilyennek lennem, nem szabadna azt szeretnem, aki megölte a szüleimet, de velem mégis ez a helyzet, és nem tudom, hogy mégis hogyan javíthatnék a dolgon, pedig... tényleg nagyon szeretnék. Idővel majd talán rendeződik ez az egész bennem, szépen... el tudom különíteni a két dolgot. Az utóbbi napokban is mondhatni győzködtem magam, hiszen Will nem rossz ember. Történtek vele rossz dolgok, ez igaz, de attól még nem végletesen rossz ember. Egyszerűen csak a szülei hibája az egész, akik nem fogadták el, nem figyeltek rá, de... változni akar és nekem ez a fontos, ezt kell elhinnem és e miatt kell bíznom benne. Azzal pedig nem tudok mit kezdeni, hogy közben meg is szerettem.
- Akkor jól van, remélem, hogy nem volt belőle gond. - és nem kellett hozzá halálra ijesztenie a főnökét, vagy bántania, vagy tudom is én, azt azért nem nagyon értékelném, bár ezzel azt hiszem ő is tökéletesen tisztában van. De most nem akarok erre sem gondolni, csak szépen bepakolunk, a sima válltáskát hagyom csak magamnál, azzal együtt szállok be szépen a kocsiba, és a térképet is csak addig adom át neki, amíg be nem huppanok, hogy átnézze az utat. Azért készültem rendesen, egészen szépen útvonalat terveztem, hogy kb. mennyi idő lesz, hol tudunk megállni, és hogy merre is kell menni pontosan. - Te voltál már hosszabb kocsiúton? - én igazából még sosem, a szüleimmel sose kocsival mentünk, meg hát azért olyan gyakran nem tettük. Az én... bajommal valahogy nem volt rá meg a kedv, inkább csak a nyaralóba ruccantunk le és persze pár nagyobb kiruccanás, de azok meg vonattal egyszerűbbek voltak, és egyszer már legalább ültem repülőn is, ami őszintén szólva elsőre baromi félelmetes volt, de legalább már ezt is kipróbáltam.
- Igen, azért is úgy jelöltem be. Ha tudnék vezetni, akkor ebbe is beszállnék, de... sajna nem, így maradt nekem az útvonaltervezés és csináltam szendvicseket! - teszem hozzá még egy széles mosollyal és a táskámat is megpaskolom kicsit. Hát igen ez is lényeges pont, olcsóbban kijövünk, ha nem valami pihenőnél kajálunk, mert hát ki tudja, hogy mennyire drágák az ilyen helyek. Mivel ugye nem igazán van tapasztalatunk autós utazás terén, ezzel nem is számolhattunk előre, szóval a szendvics a biztos. - Igen, készen vagyok, mehetünk! Örülök, hogy... végül belementél. - nem arról van szó, nem kellett azért olyan nagy győzködni, meg semmi, de tényleg örülök neki, hogy nem volt semmi gond, vagy hogy nem gondolta meg magát. Ez az út jól kell, hogy sikerüljön, mert... mert muszáj rendeznem magamban a dolgokat, tényleg muszáj.

Violet & Will

Ami azt illeti, nem igazán kellett sok mindent összepakolnom. Nem is nagyon vagyok hozzászokva ahhoz, hogy pakoljak, hiszen régen a szüleim soha nem vittek sehova sem, talán egyszer ki egy parkba, de oda is csak azért, mert találkozni akart velem valami tanár. Soha nem vittek el nyaralni, hármasban mentek az öcsémmel, engem pedig valamelyik rokonhoz, vagy szomszédhoz lepasszoltak, így nem igazán tudtam először eldönteni, hogy mi is lenne igazán jó, ha vinném, de végül egy vállrántás után megoldottam. Pár napra megyünk, hétvégére, szóval olyan vészesen sok cucc nem kellett, egész gyorsan elpakoltam, lényegében még annyira nem pakoltam ki, van jó pár doboz, ami még tele van, nem egyik napról a másikra megy a beköltözés, én pedig nem vagyok valami tapasztalt költözködő.
Gondolkodtam rajta, hogy szólok Violetnek, hogy elmegyek érte, ha akarja, de végül az ötletet több okból kifolyólag is elvetettem. Egy részt azért, mert lehet találkoznék azzal a Diego gyerekkel, és biztos vagyok benne, hogy nehezen állnám meg, hogy ne verjem jól képen, a másik pedig az a fickó, akinek nem árulta el Violet a nevét, de… biztos vagyok, hogy az iskolában van. Aki segített neki emlékezni és aki kis híján tönkretett mindent. Végső soron meg ott van még a professzor is, aki nem lenne jó, ha kiszúrná, hogy ki és mi vagyok.
- Szia! Nem, elrendeztem a dolgot, megbeszéltem a főnökkel, hogy a hétvégén nem vagyok elérhető. – ha nehezen is, de megértette, viszont egy ujjal sem értem hozzá. Talán kicsit megfenyegettem, hogy a szart is kiverem belőle, ha képtelen két napig nélkülözni, de amúgy semmi baj nincs. Tudja jól, hogy én vagyok az egyik legjobb, már csak a képességemből kifolyólag, nem rúgna csak úgy ki, de ideje volt már elmondani neki, hogy nem tudok éjjel-nappal melózni, majd maximum túlórázom, de kell most ez a kikapcsolódás. Közben már persze kivittem a cuccomat a kocsihoz, és Violet-ét is bepakolom hátra az enyém mellé még mielőtt beülnék a kormány mögé. – Szuper, én annyira nem néztem utána, nagyjából tudom az utat, de… így a biztos. – mondom mosolyogva. Egy pár pillanatra elveszem tőle a térképet, csakhogy átfutathassam rajta a szememet, hogy nagyjából megjegyezem az utat, Violet gondolom majd úgyis segít a navigálásban. – Egy-két pihenőre biztos lesz majd szükség. Tudod, ha könnyíteni kéne magunkon, vagy ha mondjuk vészesen elfáradnánk. – bár, annyira azért nem hosszú az út, hogy ez megtörténjen, de még este melóztam, szóval annyira nem vagyok a toppon, viszont… nem lesz semmi baj, ezt a kis vezetést kibírom. – Na akkor indulhatunk, vagy van még valami elintéznivaló? – ha van, akkor megvárom azt, ha nem, akkor pedig már rá is taposok a gázpedálra, hogy végre elindulhassunk és magunk mögött hagyhassunk mindent erre a néhány napra.

Will & Violet

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Nem azt mondom, hogy két nap alatt elbizonytalanodtam, de azért mégis csak izgulok. Viszont legalább azóta sikerült normálisan aludnom, azt hiszem már az is valami. Nem jöttek be újabb rémálmok, nem jött be újabb fájdalmas este, bár csak azt az egyet töltöttem Willnél, mert aztán mégis csak vissza kellett mennem a birtokra, főleg hogy legalább összeszedjem a cuccaimat. De most itt vagyok. Inkább éreztem úgy, hogy jobb bejönni busszal és majd találkozunk a lakása előtt, mert hát... na azért annyira nincs veszélyesen sok cuccom egy hétvégére, viszont nem tudom, hogy ha Will megjelenne a birtokon és netán Peter meglátná... na abból még lennének bonyodalmak és ezt igazán nem akartam, azt meg főleg, hogy teszem azt Diego felbukkanjon. Jelenleg épp elég dráma van az életemben, nem kell még többet belevinni mindenféle plusz és felesleges bonyodalmakkal.
Tehát most itt vagyok, egy kisebb gurulós bőrönddel az ajtaja előtt, ahogy megbeszéltük. Innen megyünk majd kocsival. Annyira azért nem kell sokat kocsikázni, de az is az út része és én nem bánom. Jó persze nem én vezetek, szóval egy szavam sem lehet, de azért indulunk pénteken kora délután, hogy estefelé már ott legyünk, és legyen majdnem két napunk, hogy mindent megnézzünk és tényleg kicsit elfelejtsünk itt mindent. Elmosolyodom, amikor meglátom őt. Nem vagyok túlöltözve, egy melegebb farmerkabát van rajtam azért, de még nem vagyunk benne a télben szerencsére, annyira tehát nem vészes a helyzet.
- Szia! Akkor ugye, tényleg nem lesz baj a munkahelyeden? - szólalok meg, de persze csak az első szájra puszi után. Tudom,hogy enyhén szólva is nehéz időszakon vagyunk túl, vagy talán még nem is vagyunk teljesen túl rajta, szóval... kelleni fog egy kis idő, mire sikerül majd rendbe hozni mindent, de ez az utazás azt hiszem majd segíteni fog. Remélem, hogy ez nem csak valami naiv buta felfogás a részemről, aztán végül nem ér semmit. Azóta rémálmaim sem voltak, talán nem is lesz több, nagyon remélem. Aztán persze mehet is be a csomag a kocsiba, meg gondolom az övé is. Már csak egy térkép kell. Leszek majd gondolom én a navigátor. - Készültem, jelöltem az utat végig, szóval nem fogunk elkeveredni. Még külön pirossal karikáztam is a megállókat, ha szükség lenne rá. - mert mit tudom én valamelyikünknek pisilni kell menni, vagy ilyesmi. Azért elég sokat fogunk kocsikázni, hogy ennek meg legyen az esélye, és közben az ember iszik és akkor kell egy-egy megálló, meg hát gondolom el is gémberednénk és Willnek is kell a pihenő vezetés közben, mert a végén hulla lesz mire megérkezünk és annak sincs sok értelme.