Userinfó: Főkarakter
Név: Calla Rousso
Mutáns név: Magány
Születési dátum: Görögország,Athén, 1969.12.24.
Besorolás: Független
Képességek:Elsődleges képesség: Hangulat manipulálás.
Osztályozás: Delta
Aktiválódás: Vele született.
Képesség jelenlegi szintje: Bármilyen hangulatot képes terjeszteni. Egy épületen belül 2-3 emeletnyi hatótávolságra, szabadtéren 100 m körül. Nem tudatosan használja.
Képesség távlatai: Nem egy bonyolult dolog, ha azt akarja akkor mindenki lenyugszik körülötte. Ha azt akarja, hogy mindenki ordibáljon a másikkal, akkor elég rágondolnia és így lesz. A folyamat során az emberi agy érzelmi központjára hat, melynek következtében hirtelen változás történik az alany/alanyok hangulatában.
Másodlagos képesség: Egyetemleges nyelvtudás.
Aktiválódás: Még nem történt meg.
Képesség jelenlegi szintje: -
Képesség távlatai: Bármilyen nyelvet képes megérteni és gyorsan elsajátítani.
Jellem: Calla alapvetően életvidám gyerek volt, egészen addig, amíg át nem költöztek Amerikába. Itt csúfolták a hajszíne, a szeplői miatt. Emiatt magának való, begubódzódó lett. Leginkább egyedül szeret lenni, elhagyatott helyeken. Szeret magában üldögélni és buta vagy éppen ijesztő történeteket kitalálni a környezetéről. Nagyon kreatív és igazán szenvedélyes író lesz egyszer belőle, ha majd egyszer hajlandó lesz megmutatni valakinek írásait. Egyetlenegy barátja van jelenleg, aki mellett mindig kiáll, mindig megvédi még akkor is, ha emiatt bajba kerül. Természetesen a srácnak rengeteg másik barátja van, így bokros teendői között csak ritkásan fér be a magányos lány, de Callát ez nem zavarj. Amúgy is szeret egyedül lenni. Nincs más választása...
Külső: Fehér bőr, apró szeplők az orcán, hosszú vörös haj, ritkán látott széles mosoly. Szemei kékek, mint a viharos ég. Általában ábrándosan mereng a semmibe, majd szórakozottan elmosolyodik és leír pár sort a mindig nála lévő füzeteinek egyikébe. Hajával nem nagyon tud vagy akar bármit is kezdeni. Nehezen fésülhető, nem is tudja egyedül megcsinálni. A kedvenc viseletei közé tartozik az ing, farmerdzsekivel és sorttal, meg bakanccsal. Kisugárzása alapvetően kedves, szeleburdi. Tekintete nyílt, mégis sokszor érzi úgy az ember, hogy nem is figyel rá. Persze ez nem igaz, mert ha másnap megkérdezed, hogy miről beszéltetek szinte szóról szóra képes elmondani neked, csak egyszerűen... elgondolkozik. Ennyi az egész.
Előtörténet: Őszintén szólva nem kis meglepettséggel fogadtam, hogy rögtön egy ilyen kaliberül fogalmazást kapok házi feladatnak, szintfelmérés címszóval. Na, de kivagyok én, hogy megkérdőjelezzem egy diplomás irodalomtanár rátermettségét? Csak egy diák. Azt hiszem, ezt a címet fogom adni a magamról szóló beadandónak. „Csak egy diák”
Megfelelően semmit mondó. Pont, mint az életem. Megszülettem egy Athéni kórházban, ahol rögvest ott is "felejtettek". Név nélkül és gyökerek nélkül egy embertelen helyre vittek. Árvaházba. Rémes hely ez a gyerekgyűjtő; nincsenek benne remények, csak ha látogatók jönnek. Mintha egy menhelyen lennénk. Mintha… mintha állatok lennénk. Mintha én tehetnék róla, hogy elhagytak!
Szerencsére nem sokat tengődtem a személyazonosság nélküliek tengerében. Aranyos kislány lévén alig töltöttem be második életévem, máris volt két ember, akik magukhoz vettek. Wendy és Meynard Rousso. Egy nagyon kedves, meddő párocska. Kiknek szívében sokkal több szeretett lakozik, mint biológiai génhordozóiméban. És akkor erre volt szükségem. Kaja, szeretet, alvás.
Nagyjából hat éves lehettem, amikor Amerikába költöztünk. A szüleim eredetileg csak nyaralni akartak görög országban, de nem akartak elmozdítani onnan, amíg úgy nem érezték, hogy kész vagyok életem egyetlen biztos pontjának elhagyására. Másképp: reménykedtek, hogy egy napon majd ők lesznek azok a biztos pontok. És azt gondolták, hogy 1826 nap elegendő egy ilyen szoros kötelék kialakulására. Francokat.
Nem mintha nem szeretném őket, de életük legrosszabb döntése volt kirángatni a komfortzónámból. Főleg azért, mert abban az évben kezdtem meg az általánost. Új környezet, új napirend, új követelmények, új emberek. Túl sok inzultus egyszerre. Nem csoda hát, hogy minden szabadidőmet egy biztonságos hely felkutatására fordítottam. Így lett az elhagyatott közterületek keresése a hobbim. Azoké, amelyeket már a városfejlesztési hivatal is elfeledett. Ahova csak természeti akadályokon keresztül lehet eljutni. A magány tökéletes színterei.
Sóhajtva vetem el ezt az ötletet is. Nem adhatom ki magamat egy irodalom ötösért! Annyira azért nem vagyok célorientált. Áthúzom a párszavas összefoglalást, sőt ki is dobom a lapot és hátra dőlök a székemben. Ironikus lesz az első jegyem, a kedvenc tantárgyamból. Gúnyos fél mosollyal nézem New Haven sötét sziluettjét. Összeszedem a jegyzetfüzeteimet, felkapom a táskámat és kimászok az ablakon. Itt az idő, hogy felkajtassak egy új helyet.