Warren & Yetta - Egy lépéssel közelebb

First topic message reminder :

Warren & Yetta

Két nap... két napot beszültünk meg. Ő felkeresi az egyik célszemélyt, én pedig... mázlim volt mondhatni, hogy a másik aki a listán szerepelt amúgy is a feladataim közé tartozott, csak épp a dolog nem pontosan úgy sült el, ahogy azt terveztem. Finoman szólva... nem úgy sült el. Persze eszem ágában sincs beismerni azt, hogy ezúttal elég szép vereséget szenvedtem, mert bár én elég gyorsan gyógyulok, de még sem annyira gyorsan, mint amire szükség lenne jelen esetben. Egyelőre az is kész csoda, hogy egyáltalán sikerül eljutni a város szélén lévő kis házba, ami kellően kihalt környéken áll és már jó ideje nem lakja senki, hogy mondhatni a tulajdonomban lehessen. Meséltem már róla, hogy nem szeretem New Yorkot igaz? Túlságosan nagy város, túlságosan nyüzsgő és túlságosan sok benne az ember, egyik se olyan opció, amit kedvelni tudnék.
Ez a környék viszont csendes, a motorom az éjszakában finoman szólva is felveri a csendet, főleg az, hogy sikerül leállítanom. Nem sokon múlik az, hogy nem dől az oldalára. Ha így is történne, akkor jó eséllyel jelen állapotomban nem igazán tudnám felállítani. Az is kész csoda lesz, ha sikerül eljutnom végre az ajtóig. Nem szórakozom most azzal, hogy lelakatoljam a mocit, mint mondtam... kihalta környék, nem járnak erre olyanok, akik valamit el akarnak vinni, mert nem sok minden van, amit el lehetne.
- Csak... pár lépés... - suttogom magam elé, egy kis önösztönzés. A jobb lábamat enyhén szólva is majdhogy nem csak húzom magam után, a bal karomat magam előtt tartom és a vérem, na nem a jól megszokott vörös, szép zöldes élénk színű nyomokat hagy a földön, ahogy újabb és újabb méterekkel próbálom magam közelebb vonszolni a bejárathoz. Azt se tudom még, hogy utána mi lesz. Ledőlök ha már becsuktam az ajtót és... majd rendbe jövök, szép lassan, elviekben. Voltak már súlyos sérüléseim ,ezt is ki fogom bírni, nem is hallani szinte egyáltalán a hangomat, csak amikor be kell löknöm az ajtót, akkor szökken ki egy visszafogott nyögés. Megteszem még az utolsó lépéseket, hogy aztán miután behúztam magam mögött az ajtót végül egyszerűen a szervezetem megadja magát annak, amiken átmentem. Kínzás, igen az nagyon jól látszik, hogy tele vagyok sebekkel, nem is egyből vérzem, hogy gyenge vagyok, mint a ma született bárány és inkább csak engedek a jótékony ájulásnak. A sebek beforrnak... többnyire, bár az ilyen erősségűeket el szokták régen látni, de jelen esetben ez most nem megoldott, hiszen nem fog senki sem előugrani a sötétből, hogy rendbe szedjen, egyébként is ki tenné meg? Kinek állna érdekében életben tartani csupán szívjóságból?

Warren & Yetta

Nem foglalkozom most sem a cinikus, sem az egyéb megjegyzésekkel, mert jelenleg az a fontosabb, hogy összeszedjem magam, hogy sikerüljön a sérüléseimet helyrehoznom, de a nélkül nem fog menni, hogy nem segít. Azzal viszont nem érünk el semmit, ha kérdezget, miközben most éppenséggel nem vagyok igazán ráhangolódva, hogy válaszoljak. Próbálok arra koncentrálni, hogy magamnál legyek a továbbiakban is, próbálok azzal foglalkozni, hogy rájöjjek pontosan miért is nem működik a gyógyulási folyamat, aminek működnie kellene. Egyelőre még nem vagyok benne teljesen biztos és még nincs elég erőm, hogy a tippeket közöljem vele, első körben az a cél, hogy legalább ne a padlón feküdjek, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire lesz hajlandó segíteni és félretenni a kis személyes ellentétünket.
A megjegyzésére csak egy szúrós tekintet a válasz. Gondolom hasznát venné annak a tudásnak, amivel megkínoztak, gondolom majd miután a végére jártunk ennek, akkor szívesen kipróbálná rajtam. Nem lep meg, hogy így vélekedik, attól még, hogy most segítek neki nem fogja hirtelen elfelejteni azt, amit tettem. Őszintén szólva egyáltalán nem is várom el tőle, hogy hirtelen megbocsásson, fel vagyok készülve rá, hogy mint ennek az egésznek vége ugyanúgy ellenségek leszünk és ugyanúgy meg akar ölni majd.
- Azt hitted, hogy csak olyanok vannak, mint én? Balga feltételezés. - a mutánsok sokfélék. Én sem ismerek sokat, de tisztában vagyok vele, hogy vannak még olyanok, mint én, vagy legalábbis hasonlóak, és akkor már miért ne lehetne olyan is, aki képes belemászni mások fejébe? Az lepett csak meg jobban, hogy az a fickó képes volt hatni a szervezetemre más módon is, ezért kerülhetett bizonyos szintig lépéselőnybe... jó... ezért győzött le az emberével karöltve. Ezzel a lehetőséggel nem számoltam, de többé nem hibázok és legalább már biztos, hogy lehúzhatjuk a listáról, nem sok köze van a mi ügyünkhöz.
- Azt hitted... sebezhetetlen is vagyok? - látott már megsérülni, velem is el lehet bánni, csak épp nehezebb az adottságaim, a gyorsaságom és a regenerálódásom miatt, de attól még van módja, főleg akkor, ha ilyen módon oldják meg. Természetesen nem kezdek el sikítozni, csak egy-egy fájdalmas nyögés az, ami alig hallhatóan időnként feltűnhet neki, de a szám végig csukva, inkább csak az asztal szélét szorongatom, amíg kiszedegeti a szögeket. Ha azt nézem, akkor ez már nem durvább annál, amit kiálltam akkor, amikor belém kerültek, tehát... jóval könnyebb elviselni is. - A célpontom, a listáról az egyik fickó... - nem szánom rá magam, hogy feltápászkodjam az asztalon, inkább csak hátradőlök, most nem hasznos, ha még mocorogni is próbálok, meg kell várnom, amíg szépen rendbe jövök, addig nem kéne ugrálni, az pedig nem azonnal lesz. -... ő csinálta azt azt hiszem amivel valahogy hatott rám, nem tudtam rendesen mozogni, így a testőre simán elintézett. De ne aggódj, nem mondtam semmit sem nekik se rólad, se semmiről, csak egy megbízatás volt, de... biztos, hogy nem a te embered. - nem az akit keres, ehhez kétség sem fér. Az a pasi is valami nagykutya lehet, de nem olyan, akinek oka lett volna megöletni egy családot, inkább... hát nem is tudom, fura alak, az biztos. Aztán kérdőn pillantok oldalra rá, hiszen valamit ő is csinlát az elmúlt napokban igaz?

Yetta & Warren

- Igen,azt vettem észre. – jegyzem meg kissé epésen. Azt magamtól is sikerült már leszűrnöm az eddig látottakból, hogy valaki, vagy valakik csináltak vele valamit, ami miatt nem éppen ugyanúgy működik az önregenerálódó képessége vagy mi, ahogyan annak működnie kéne. Ezzel alapesetben nem lenne bajom, de nem igazán veszem hasznát úgy, ha elvérzik itt nekem a földön. Eljön az a pillanat is, hogy lerendezzük azt, hogy megölte a családomat, de Yetta csak a fegyver, nekem az kell, aki meghúzta a ravaszt, és ha addig élek is, de megfogom találni ezt a Bíboros nevezetű akárkit és… végzek vele, beteljesítem a bosszúmat, amit fogadtam ellene. – Majd elárulhatnák nekem, hogy mégis mit. – vicc, bár nem vicces, de… mindegy, nem igazán érdekel a dolog, nekünk zsarunak amúgy is mindig elég egyedi humorunk volt. Bár én hamarosan már csak exrendőr leszek, mert nem igazán hiszem, hogy a feletteseim helyeslik azt, amit teszek. Eddig is nagyon rezegett már a léc, de ezek után… hát, a kapitány sem fogja tudni ennek az egésznek a végéig védeni a seggemet, így is többet tett értem, mint kellett volna. Tudja, hogy jó vagyok a munkámban, hogy én inkább régimódi vagyok, de azt is tudja, hogy az én módszereim nem igazán egyeznek azokkal, amit elvárnak tőlem.
- Remek, most már vannak olyanok is, akik az ember fejébe és… testébe másznak bele? - én pedig még először azt hittem, hogy egy másik bolygóról jött, az valahogy nekem kézenfekvőbb volt, de most már belátom azt, hogy inkább csak… nem is tudom, nagyon fura emberekről van itt szó, akikkel történt valami, ezért képesek ilyen dolgokra. Na de, hogy, belemászni valaki fejébe? Ez azért elég sok mindent jelent, nem? Irányítani, látni mit gondol, ez teljesen megtudna változtatni mindent, pont most, az információk korában, mikor a legkisebb információ morzsáért is ölni tudnának az emberek… veszélyes játékot űznek ezek.
- Rendben, akkor szorítsa össze a fogait. – nem finomkodok, nincsenek nálam olyan sebészi eszközök, amik megkönnyítenék a dolgomat, így hát elég barbár módon a saját két kezemmel kell dolgoznom, de ez nem riaszt vissza, csináltam már ilyet, és most még inkább szükség van erre. – Szögek. Nagyon okos… ki hitte volna, hogy pár szög elbánhat magával. – mondom tárgyilagosan, ahogy neki kezdek a kihúzgálásukba, ami nem egy fájdalommentes folyamat, minden bizonnyal rohadtul fáj neki, de alighanem kevés jelét mutatja majd ennek. Mindegy, annyira siettek, amennyire csak tudok, alaposan átvizsgálom a sebeket, majd elégedetten támaszkodom meg az asztalon. - Kész, már nincsenek magában szögek. Elméletben most már… működni fog a kis varázslata. – mondom, ahogy nekiállok közben elpakolni a dolgokat, amiket elővettem, hogy a szögeket kivehessem a testéből. –Elmondja végre, hogy mi történt? – mert gondolom ezeket nem csak úgy belelőtték, elkapták és minden bizonnyal meg is kínozták. Márpedig nagyon remélem, hogy nem beszélt senkinek sem.

Warren & Yetta

nem szenvedek látványosan, de azért elég jól látszik rajtam, hogy éppenséggel nem vagyok jól. Értem én, hogy tudni szeretné, hogy mi a helyzet, hogy egyáltalán mit kezeljen le, de ahhoz, hogy rendben legyek a gyógyulásra is kell koncentrálnom, abba pedig nem fér bele egyelőre a hosszas mesedélután. Majd ha már egy fokkal jobban leszek. Egyelőre az is valami azt hiszem a részéről, hogy bevisz és nem hagy itt elvérezni. Talán... a bizalmam sincs meg, hogy elmondjam neki azt, amit megtudtam, hiszen én sem tudom ő mire jutott és simán megteheti, hogy ha már úgy érzi, hogy nincs szüksége rám, akkor hagy elvérezni nem? Érthető lenne, ha legszívesebben ő maga ölne meg itt helyben, hiszen végeztem a családjával. Egy feladat volt... mint a péknek megsütni a kenyeret, de attól még minden kenyér egyforma, nekem sem számított, hogy kik azok... ezt kellett tennem, máshogy nem értek, de nem várom el tőle, hogy ezt megértse.
Csendben maradok, csak akkor szorítom össze a számat, amikor megmozdít, amikor bólintok egyet. Igen, tisztában vagyok vele, hogy részleteznem kell, de nem azonnal... annak nem sok értelme lenne, csak az erőmet venné ki. - Valami miatt nem megy... valamit... csináltak. - nem megy úgy, ahogyan kéne, ahogyan a szervezetem normál esetben működne. Érzem, hogy nincs rendben valami és nem tudom, hogy pontosan mi is az, amivel baj van.
Az asztalon nem nagyon vannak fontos holmik, ez csak egy ideiglenes hely, nekem pedig amúgy sincsenek fontos emlékeim, vagy tárgyaim, amikre szükségem lenne, hogy magammal hurcoljam őket. Várok amíg visszatér az elsősegély dobozzal, nem is nagyon tehetek most mást. Szégyenlős nem vagyok, nem zavar, hogy lekerül rólam az, amit átvéreztem, és ami most nem kell, hogy hozzá tudjon férni a sebekhez, csak akkor szisszenek fel, amikor a karomon lévő hosszanti vágásról eltávolítja a felsőt, mert abba már úgy istenesen beleragadt a szövet. - Igen, olyan tette, mint én, valahogy... belemászott a fejembe, vagy inkább... a szervezetembe, a másik pedig... - nem kéne mozognom, de mégis megpróbálok kicsit feljebb tápászkodni. Túl sok a vágás, és minden mozdulatnál újra és újra szétnyílnak a sebek, de... legalább sejtésem van róla, hogy miért nem úgy működnek a dolgok, ahogyan kellene.
- A nagyobb vágásokat... azt hiszem tett valamit beléjük, azokat... kell kiszednie, addig nem változik semmi. - nem figyeltem, ami azt hiszem érthető, de minden bizonnyal olyasmi van a sebekben, ami elég fémes és talán szöges, vagy kampós, hogy ne tudja csak úgy kilökni a szervezetem. E miatt nem képesek a durvább sebek összehúzódni maguktól. Igen... egyértelmű, hogy akinek a gondjaira lettem bízva nagyon is ért ahhoz, hogyan szedjen ki információkat az emberből... de nem belőlem. Nem vagyok ember, mutánsként is más vagyok, mint az átlag. A fájdalom rám nem hat úgy, mint másra, én... ilyen vagyok, és ilyen is leszek mindig, megszoktam már azt, hogy kínoznak, hozzászoktattak, hogy ha igazán nagy bajba kerülök, akkor se törhessen meg senki.

Yetta & Warren

Nem igazán számítok erre. Eddig úgy volt, hogy ő a kegyetlen gyilkos, akit senki nem győzhet le, igaz? Erre itt fekszik a maga zöld vérében, ami miatt annyira nem tudom sajnálni, de minden bizonnyal nem is várja tőlem azt, hogy sajnáljam. Az lenne aztán csak az igazán vicces. Azok után, hogy megölte a feleségemet és a lányomat… a halálát jobban akarom, de jelen pillanatban élve van rá szükségem, úgyhogy nem hagyhatom, hogy meghaljon, pedig nagyon nagy elégtétellel nézném végig, ahogy elvérzik itt a padlón. Nem azért utálom, mert ilyen, mert zöld, mert más… csak azért utálom, amit velem tett, amit a családommal.
- Egyszer muszáj lesz részleteznie. – rántom meg a vállamat. Na igen, egyszer úgyis el kell mondania, hogy mégis mi a frász történt vele, mert úgy tűnik valaki szépen kibabrált vele. Talán egy ember így ellátta a baját? Nem, kötve hinném, inkább arra tippelek, hogy valaki hozzá hasonlatossal hozta össze az élet. Nem tudom biztosra, de biztos vagyok abban, hogy nem csak ő az egyetlen olyan… valaki a világon, akinek vannak különleges képességei. Az ő képessége az, hogy zöld, amit nem igazán tudok megérteni, hogy miért is jó, de gyorsabban is regenerálódik, igaz? Ez már azért egy hasznos dolog. – Nem kéne magától rendbe jönnie? – de, csak gondolom az ő teste sem bír el mindenféle sérülést, idő kell, nem megy ez egyik pillanatról a másikra. Kár, mert nem igazán van kedvem most őt ellátni, a családom gyilkosának segíteni kissé olyan dolog, aminek már csak a gondolata is rosszul esik nekem,de a szükség nagy úr, éppen ezért döntök végül úgy,hogy segítek neki. Nem valami nehéz, én meg erősebb vagyok, mint az átlag ember, így könnyen tudom őt felállítani és betámogatni a szobába, ahol azonnal le is fektettem az asztalra, amint arról lesöpörtem mindent. Majd utólag visszarakhatja rá a kis bizsuit, ha volt rajta valami fontos. A szavaira csak bólintok és egyből a fürdő felé is veszem az irányt, hogy egy rövid keresgélés után megtaláljam, amit keresek. Szerencsére nincs elrejtve, de azért közben kicsit jobban szemügyre veszem a helyet, elvégre először vagyok itt, nem árt feltérképeznem magamban az újdonsült társam búvóhelyét. Amint visszaértem a dobozt le is fektettem mellé, őt meg megszabadítom a vér áztatta ruhadaraboktól. Természetesen nem mindegyiktől, csak annyit kell elérnem, hogy hozzá tudjak férni a sebhez, ehhez nem kell minden ruhájától megszabadítanom őt, és nem is tenném, akkor már inkább hagynám, hogy magától jöjjön rendbe, akármilyen időigényes is az. – Egy magához hasonló tette? - kérdezek miközben fertőtlenítem a sebeket. Nem hinném, hogy egy átlagos ember ennyire nagy akadályt jelentett volna, így gondolom valaki olyan tette, aki hozzá hasonló. Nem tudom, hogy hívják magukat, de én maradok a hozzá hasonló jelzőnél.

Warren & Yetta

Nincs baj, tudom, hogy rendbe fogok jönni, volt már ennél sokkal rosszabb is és épp ezért most sem lesz semmi komoly probléma, csak egy kis idő kell, amíg összeszedem magam. Nagyjából ezek az utolsó gondolataim, mielőtt még végleg kidőlnék, vagy... eldőlnék, azt hiszem mindegy, hogyan fogalmazunk a végeredmény mindenképpen az, hogy a padlón kötök ki, teljesen kiütve. A vérzés nem nagyon áll el, hiába volt már sokkal rosszabb is ennél, a fájdalom még nem is olyan nagy baj, egyszerűen csak... eddig hasonló esetekben elláttak, vagy én magamat, amikor eszméletemnél voltam, most viszont egyik sem opció, hiszen nem biztos helyen vagyok és nem mondhatnám hogy eszmeleletemnél lennék.
Az sem tűnik fel, amikor nyílik az ajtó, talán csak másodpercek után jutok el oda, hogy legalább megpróbáljak pislogni párat. Csak szépen fel kell színom magam és nem lesz semmi gond. Ezen is túl leszek, és legalább már ismerős a hang, amit hallok, legalábbis nagyon remélem, hogy nem tévedek és hogy nem csak valami kósza hallucinációról van szó, mert nem teljesen biztos, hogy most meg tudnám védeni magam. Nem azt mondom, hogy esélytelen, de... nem teljesen biztos.
- Biztos, hogy most... kell... részleteznem? - mert őszintén szólva én nem hinném, hogy most menne valami hosszas elbeszélés arról, hogy mi történt velem. Nagyjából látni lehet azért, hogy mi a helyzet, hogy éppenséggel nem vagyok a toppon és akkor még finoman fogalmaztam. Most az első lépés az, hogy megpróbáljon rendbe szedni, ha tud, vagy akar egyáltalán, nem az, hogy mesedélutánt tartsak az elmúlt két napom nem épp kellemes időtöltéséről. A kérdésre csak kábán intek nemet. Nem rázom most aktívan a fejem, bőven elég most, hogy ennyiből leszűrje a dolgot. - A fürdőben. - meg fogja találni, ha kicsit körülnéz, én most nem biztos, hogy részletes leírást tudok neki adni, egyelőre még az sem esélyes, hogy rá tudom venni magam, hogy megmoccanjak és bemenjek a lakásba, pedig nem pont a padlón kellene ellátni a sebeimet. Erőm az most sajnos nem sok van, de majd megérti, hogy miért, ha elmondom mi történt és vele... na arra is kíváncsi vagyok, hogy mire jutott. Azért mert az én szálam egyértelműen zsákutcának minősült van rá esély, hogy ő esetleg rájöhetett valami hasznosra nem igaz?

Yetta & Warren

Könnyű volt. Az ügyész után egyből meglátogattam a következő delikvenst. Egy üzletember, aki nem akart eleinte fogadni, de aztán végül az unszolásomra sikerült neki, viszont… aligha fog többet fogadni, mert meghalt. Bemászott egy autó csomagtartójába és tízszer magára lőtt. Persze, még egy bolond is tudhatja, hogy én öltem meg, de nem különösebben izgat a dolog, a fickó egy féreg volt, aki ártatlan családokat tett tönkre, csakhogy neki minél több pénze legyen. Ez nem a közjóért vívott háborúm, nem különösebben érdekel az, hogy másokkal mi történik, de a fickó felidegesített, úgy beszélt a családomról, mintha soha nem is léteztek volna, én pedig ritkán tudom magamat visszafogni az ilyen helyzetekben.
Nem hívtam Yettát, hogy mit csinál, értelme sem lett volna, mert nincs meg a száma, és annyira azért nem aggódok érte, hogy óránként felhívjam. Tud magára vigyázni, ha pedig meghal… valahogy nélküle is megoldom ezt az egészet, bár a segítségével sokkal könnyebb lenne. Nem csak engem akarnak holtan látni, hanem őt is, úgy tűnik a megbízója szeretné a szálakat elvarrni, és miután Yetta a dolgát elintézte, feleslegesnek bizonyult. Szívesen látnám holtan, ez tény, de élve sokkal nagyobb hasznát veszem, mintha halott lenne, éppen ezért remélem, hogy nem egy hullazsákban fogom megtalálni. Rossz ómen lenne.
Nem igazán zavartatom magamat, ez egy elhagyatott környék, én pedig figyeltem arra, hogy senki se követhessen. Kiszállok az autóból, bezárom, és már indulnék is a megbeszélt hely felé, mikor megpillantom az ismerős motort. Szóval itt van már, bár én a helyébe a motort minimum lelakatolnám, talán nem valami forgalmas hely ez, de mindenhol akadnak tolvajok. Már éppen mennék is az ajtó felé, mikor kiszúrom a földön lévő zöldes nyomokat. Már tudom, hogy nem ez nem egy súlyos megfázott kölyök taknya, hanem az…újdonsült társam vére. Ezek szerint valaki megtámadta volna? Követem a nyomokat egészen az ajtóig, a fegyver már persze közben a kezem ügyében van. Belököm az ajtót, hogy egyből lőhessek, ha megpillantok valakit, de a földön fekvő Yettán kívül nem látok senkit sem.
- Magával meg mi történt? – kérdezem tőle, a pisztolyt továbbra sem téve el. Társak vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy rosszul kéne éreznem magamat, hogy így ellátták a baját. Ami azt illeti még örülök is kicsit neki, megölte a feleségemet és a gyermekemet, ennyit minimum megérdemel,ha már nem ölhetem meg. – Van itt valaki magán kívül? – amint válaszolt, elteszem a pisztolyomat és pár pillanatig hezitálok, de végül csak felsóhajtok és segítek neki felállni. Nem ismerem annyira a helyet, de beviszem a szobába és ráfektettem a szoba közepén lévő asztalra. – Hol tartja az elsősegélycsomagot? – bár szívesen látnám elvérezni, úgy nem veszem hasznát, és úgysem, ha sok időt vesz igénybe a felépülése. Gyorsabban gyógyul, de talán nem gond az, ha kicsit rásegítünk.

Warren & Yetta

Két nap... két napot beszültünk meg. Ő felkeresi az egyik célszemélyt, én pedig... mázlim volt mondhatni, hogy a másik aki a listán szerepelt amúgy is a feladataim közé tartozott, csak épp a dolog nem pontosan úgy sült el, ahogy azt terveztem. Finoman szólva... nem úgy sült el. Persze eszem ágában sincs beismerni azt, hogy ezúttal elég szép vereséget szenvedtem, mert bár én elég gyorsan gyógyulok, de még sem annyira gyorsan, mint amire szükség lenne jelen esetben. Egyelőre az is kész csoda, hogy egyáltalán sikerül eljutni a város szélén lévő kis házba, ami kellően kihalt környéken áll és már jó ideje nem lakja senki, hogy mondhatni a tulajdonomban lehessen. Meséltem már róla, hogy nem szeretem New Yorkot igaz? Túlságosan nagy város, túlságosan nyüzsgő és túlságosan sok benne az ember, egyik se olyan opció, amit kedvelni tudnék.
Ez a környék viszont csendes, a motorom az éjszakában finoman szólva is felveri a csendet, főleg az, hogy sikerül leállítanom. Nem sokon múlik az, hogy nem dől az oldalára. Ha így is történne, akkor jó eséllyel jelen állapotomban nem igazán tudnám felállítani. Az is kész csoda lesz, ha sikerül eljutnom végre az ajtóig. Nem szórakozom most azzal, hogy lelakatoljam a mocit, mint mondtam... kihalta környék, nem járnak erre olyanok, akik valamit el akarnak vinni, mert nem sok minden van, amit el lehetne.
- Csak... pár lépés... - suttogom magam elé, egy kis önösztönzés. A jobb lábamat enyhén szólva is majdhogy nem csak húzom magam után, a bal karomat magam előtt tartom és a vérem, na nem a jól megszokott vörös, szép zöldes élénk színű nyomokat hagy a földön, ahogy újabb és újabb méterekkel próbálom magam közelebb vonszolni a bejárathoz. Azt se tudom még, hogy utána mi lesz. Ledőlök ha már becsuktam az ajtót és... majd rendbe jövök, szép lassan, elviekben. Voltak már súlyos sérüléseim ,ezt is ki fogom bírni, nem is hallani szinte egyáltalán a hangomat, csak amikor be kell löknöm az ajtót, akkor szökken ki egy visszafogott nyögés. Megteszem még az utolsó lépéseket, hogy aztán miután behúztam magam mögött az ajtót végül egyszerűen a szervezetem megadja magát annak, amiken átmentem. Kínzás, igen az nagyon jól látszik, hogy tele vagyok sebekkel, nem is egyből vérzem, hogy gyenge vagyok, mint a ma született bárány és inkább csak engedek a jótékony ájulásnak. A sebek beforrnak... többnyire, bár az ilyen erősségűeket el szokták régen látni, de jelen esetben ez most nem megoldott, hiszen nem fog senki sem előugrani a sötétből, hogy rendbe szedjen, egyébként is ki tenné meg? Kinek állna érdekében életben tartani csupán szívjóságból?

Tárgy: Re: Warren & Yetta - Egy lépéssel közelebb

» Yetta & Warren - Szemtől szemben
» Warren & Yetta - New York felé félúton
» Yetta Marcerez
» Yetta Marcerez újratöltve
» Sheena & Warren - Válaszok nyomában