Kamu City - Nevadai sivatag

Meglepett íz kúszik mosolyom ívébe, midőn különös megjegyzését teszi. Ezúttal egészen indokolatlan módon, így tehetem, hogy csodálkozásomat nem rejtem véka alá. Természetesen a szolid, visszafogott gesztusok elvét nem megsértve ezzel, továbbra is maximális higgadtsággal kezelve a helyzetet.
- Nos őszintén szólva nem igazán értem, miféle repeszekre céloz. Legalább ezer méter magasságban jártunk, mikor elhagytam az említett légi járművet. Mint sejtheti, sugárhajtású modellről van szó, így jelentős távolságot megtehetett, mire földet ért.
Így igaz, metrikus rendszert használok. Bármennyire is más a szokás itt az új világban. Tudós vagyok, nem holmi hallomás után dolgozol civil.
Lehetséges, hogy brutális testi ereje ellenére nem rendelkezik különösebb ellenállással az alkohol ellenében? Ez megmagyarázná, miért ily kusza gondolatmenete, s miért ennyire nehézkes természete és felfogása jelen pillanatban. Ez esetben nem is róhatom fel számára hibaként. Ám sejtésem mégis az, hogy jelenleg kifejezetten vágyik valamiféle konfliktusra, melyben egyedüli társa ebben a helyzetben kizárólag jómagam lehet.
Megjegyzése nyomán kénytelen vagyok felkacagni. Egyszerűen hihetetlen, nevetséges, hihetetlenül nevetséges az általa felhozott feltételezés. Egészen felszabadultra sikeredik ez a kacaj, még egy aprócska könnycsepp is kiszökik jobb szemem sarkából. Behajtott ujjammal morzsolom el, miközben még lehajtott szemhéjjal rendezem vissza apránként légzésem. Nem azért, mert szükségem volna ezen módszerre, sokkalta inkább megszokásból.
Mondhatni tanult reflex számomra az emberi viselkedés és lét imitálása. Akadtak már komoly problémáim korábbi korszakokban abból, hogy elfelejtettem pislogni, netán levegőt venni, vagy egyáltalán megmozdulni. Nem volt rá szükségem, hát nem tettem. Ez azonban nem igaz a kétlábú múlandókra.
- Nos hölgyem, azt kell mondanom, remek a humorérzéke. Természetesen nagyon is kedveljük és csodáljuk a női nemet. Nem véletlenül híres az angol úriemberek előzékenysége. Ugyanakkor, ha jól sejtem, kegyed nem kifejezetten igényli az efféle lovagias gesztusokat. Hogy is mondják ezt manapság? Emancipált?
Alig érezhető, halovány gúny, tán kissé lefitymáló íz vegyül utolsó szavaimba. Éppenhogy csak sejthető mértékben.

-Volt rá precedens. Kellemes? Így is mondhatjuk.
Von vállat látszólag közömbösen. Kezeit combján pihenteti és enyhén oldalra biccentett fejjel fürkészi a vele szemben ülőt. Érdeklődve hallgatja miként úszta meg egy karcolás nélkül a balesetet. A válasz elsőre igen kielégítő volt. De részleteibe merülve még mindig kicsit sántított.
-Nyilván nagy szerencséje volt, hogy a repeszek nem találták el.
Mondja elnéző mosollyal.
-Apám mindig azt tanította, legyek erős.
Még ha így is lett volna, ő maga sem hiszi hogy pont így értette. Végig néz ruhái maradványain. Szenes, szakadt, gyűrött. Alig fed már valamit is. Ketté szakadt melltartó pántját vissza veti vállára, mint valami sálat.
-Remélem elnyeri tetszését. Keveseknek adatik meg ez a látvány. Habár... Maguk angolom tudtommal ódzkodnak a nőktől. Javítson ki ha tévednék. Sir Edward
Vált át erős Angol akcentusra, amolyan igazi "Britsh English"-re. Puszta udvariasságból váltott, habár némi gunyoros éle volt. Ezután a szlenges Amerikai angol után, annyira nevetséges az eredeti angol, hogy nehezen tudja megállni az élcelődést.
~Ez nem méltó hozzám...
Megköszörülte a torkát, kicsit fészkelődik a széken.
~De annyira tenyérbe mászó a képe... Ezzel az átkozott akcentussal... Szedd össze magad Vici...

Feltűnően gyakran jegyzi meg, milyen jól is festek egy efféle légi katasztrófa után. Nyilvánvalóan valami komoly következményt igyekszik ezen tényből bebizonyítani, ám jelenleg nem áll szándékomban efféle okfejtésbe nagyobb mélységekben belemerülni. Sokkal inkább köz le különös tréfája, melyen rendkívül jót kacagok.
- Ily módon is egészen hangzatos, valóban. Ön igen szellemes. Nem tán járt Magyarországon? Kellemes kis ország Európa szívében.
Kacajom mosollyá szelídül, s kissé elkalandozva, a távolba tekintve kortyolok ismét - ezúttal nagyobbat - a whiskeybe. Kissé fanyar ízű, ám sokkalta jobb minőség, mint amit ezen a kontinensen helyi termelésű nedűtől várhatnánk ebben a műfajban.
- Tudja, azért igen sok vesződséggel járt, míg ruhámból eltávolítottam a homokot. Bár minden bizonnyal még mindig akad, tán a bőröm alatt is - tréfálkozom - Ellenben ha magammal kívántam volna hozni az ejtőernyőt is odakint a sivatagi szélben, tételezzük fel sikerrel, nos minden bizonnyal látványosan leharcolt állapotban volnék. Ám kegyed igen jó erőben van, ellentétben ruházatával, amint az jól látható.
Egyetlen kósza pillanat erejéig a megrongált bútorzat mellé pillantok, melyet puszta testével tett tönkre az egyébként nem kifejezetten izmos nő. Magam egy percig sem mutatom gyanakvás jelét. Feleslegesnek ítélem. Percepcióm bőven túlhaladta a gyanú szintjét, sokkal inkább nevezhető bizonyságnak.
- Ha úgy kívánja, nevezzen bátran Edwardnak avagy Victornak. Szerény személyem miként szólíthatja kegyedet?
Kedvemre való ez a fajta társalgás. Való igaz, az ital előbb-utóbb elfogy, a hölgy pedig láthatóan jóvalta kevesebb türelemmel rendelkezik, mintsem az eleddig látszódott. Bizonyos vagyok benne, nem szándékozik túlzottan hosszan folytatni ezt a bájcsevejt.

Victoria szemöldöke megcsusszan ahogy Nikola belekezd a beszédébe.
~"Britis Inglis"... Komolyan? Élmény lesz kihalászni a szavakat...
Vonási azonnal megszelídültek. Ahogy hallgatta és közben végig nézett rajta egyre gyanúsabb alakká vált. Még jó maga is megérezte a becsapódást, ezen az angol ürgén pedig 1 karcolást sem lehet fellelni. Victoria hátradőlt, elnéző, lágy mosoly kunkorodott kerek orcájára. Lábát keresztbe vetette a másikon, kissé kifordult oldalra, hogy karját a széktámla sarkára tehesse és azon kezével megtámassza fejét.
-Ahhoz képest egész jó bőrben van kedves...
Nem fejezi be a mondatot hiszen a bemutatkozás elmaradt. De Nikola szemlátomást veszi a lapot és haptákba vágja magát és azonnal nekiáll ennek az angolos forma gyakorlatnak.
-S(z).E.V.A. ...
A borzalmas szóvicc után megkomolyodik. Leveti magáról a komolytalanságot és akaratlanul is visszatér a már régóta megszokott szerepébe. Puha kezét, melyen az adamantium gyűrűjét hordja lassan belesimítja Nikola jobbjába. Határozottan megfogja azt, ahogy azt az üzleti életben megszokta. Az úr érezheti, hogy ez a kéz nem igen fog elmozdulni az ő erejéből. Így ha nem hajol oda az asztal fölé és próbálja meg oldalról kivitelezni, nem fog sikerülni a kézcsók. Picit szorít rajta ahogy megérzi a férfi próbálkozását a keze elmozdításában.
-Dr. Victoria Steel. Örvendek.
Biccent is mellé egyet és elengedi Nikola kezét és vissza ül a helyére.
-Mint már mondtam, meglehetősen jó bőrben van a körülményekhez képest, kedves...
Megint elakadt, vár egy pár másodpercet majd folytatja.
-Edward, vagy lesz inkább a druszám és szólítsam Victornak? Esetleg Appleton?

Nyilvánvaló, hogy a hölgy egy percig sem zavartatja magát holmi fizikai nehézségek okán. Olyan személyiségnek tűnik, aki megtalálja a kellő mértéket, amennyiben erővel kellene megoldania egy szituációt. Bár valamelyest túlzónak éreztem mind belépőjét, mind reakcióját jelenlétemre. Igaz, ez betudható némi ijedelemnek, ami tudva levőleg hajlamos agressziót szülni az emberi elmében.
- Nos jómagam is azt gyanítom, egyes szándékolt tettek is közrejátszhattak a gépem indokolatlanul korai és koordinálatlan földet érésében. Bár türelmem már nem akadt, hogy megkeressem a roncsokat, és köztük a fekete dobozt.
Könnyed kortyok az italból, amolyan passzióként, hisz valódi hatása vajmi kevés akad esetemben. Igaz, táplálék gyanánt hasznosítható, mint energiaforrás.
- Ugyanakkor kötve hiszem, hogy a gép radarja érzékelte volna azt a valamit, amivel véget vetettek pályafutásának.
Félig-meddig hozzá szólok, részben pedig magam is elmélkedem a dolgon. Hisz nagy mértékben bosszantó, hogy ily illetlen módon szakítják meg utazásomat. Ráadásként pedig még illendő fogadóbizottság sem vár rám. Méltatlan még jelen hírnevemhez is, nem hogy igazi nagyságomhoz. Manapság kevesen értékelik a zsenialitást.
- Nos, talán egy fertályórája ha belekezdtem az italozásba. Őszintén megvallva nem igazán figyeltem az időt. De bocsásson meg kérem a modortalanságomért! - kapom fel fejemet, s talpra állva kezemet nyújtom felé - Sir Edward Victor Appleton, szolgálatára!
Ha keze a kezem ügyébe kerül, csókot lehelek kacsójára. Mondják, egy úr a pokolban is úr. Nos, ugyanez igaz azokra az urakra is, akik nem éppen emberi mivoltuk okán rendelkeznek még a régi értékrendekkel. Egy nemes szörnyeteg a pokolban is úr, valóban. Csakis ott lehet egészen azzá...

Kócos hajába túr, hogy félre simítsa. Néhány fémdarabka kipotyog belőle és egy szegecs is a földre hull. Ahogy ráncba szedte magát, mintha mise történt volna higgadtan szólal meg.
-Viszont kívánom.
Biccent illedelmesen. Aprólékosan végig tekint Nikola-n míg az iszik. Rossz szeme fölött megrándul a szemöldöke.
~Ez sem szívbajos... Gyanús is a maga módján...
-Legalábbis annak tűnik.
Pár másodpercig hezitál. Elsiklik tekintete a kocsma falán tátongó új ablakon, az üvegszilánkokon és a gyorsan párolgó alkoholon.
-Elfogadom.
Közelebb lejt az asztaloz, két ujjal kihúzza a széket és nőiesen helyet foglal. Mintha a legelegánsabb étteremben közlekedne egy gyönyörű estélyiben, ahol mindenki az ő mozdulatait figyelné. Nem pedig egy sugárzó lukas, romos kocsmában iszogatna szakadt göncökben egy vadidegennel.
-Pontosan mióta is van itt komrad?

Kissé tán otrombának tűnik az a stílus, miként asztalt majd pultot is pusztít a láthatóan nem jó kedvében cselekvő, megtépázott ruházatú asszonyszemély, ám szemmel láthatóan nem figyelt fel rám. Úgy határozok, ennyi figyelmetlenséget megbocsáthatok egy ilyesfajta helyzetben. Tartásából ítélve szokatlannak mondható, hogy ilyen vehemensen lát hozzá ahhoz az ott felejtett vodkához. Dobása még sokkalta inkább meglep. Bár korábbi haladási sebessége azt sugallja, ezen cseppet sem kellene meglepődnöm. Minden esetre míg hajamat borzolja az elsuhanó üveg szeme, legurítom az utolsó kortyot is poharamból. Könnyed mosollyal pillantok fel, homlokom enyhe ráncolásával halovány megilletődést mutatva.
- Önnek is jó napot, hölgyem!
Természetesen első az illendő köszönés részemről, csak azután kezdek hozzá bármiféle csevegéshez. Apró döntés az üvegen, hogy mégse maradjon üresen az üvegpohár. Ezek után meg is emelem a palackot, hogy jelezvén, már hiányzik belőle némi ital.
- Egy ideje már itt múlatom az időt. Szintén baleset? - pillantok mondhatni sérült öltözékére - Megkínálhatom esetleg egy kis whiskyvel?
Egy úr a pokolban is úr, mondják gyakran. Hát miért ne lenne az a sivatagban?

Majd az egész város tele lenne Victoria lábnyomával, ha nem fújná olykor tele őket homokkal a szél. A kutakodás ellenére sem talált sehol embereket. Még csak egy hasznos holmit sem ami akár részben helyettesíthetné a szakadt ruházatát. Végül belenyugodott, hogy szakadt öltözékben sétálgat. A tárgyalást mindenféleképen lekési, itt nincs senki. A kutyát nem érdekli, hogy mi van rajta éppenséggel. Célba vette a kocsmát, némi élelem forrás gyanújával. Előre tartotta az egyik fekete dobozt és azzal tolta el az útból a libegő ajtót. Lustán besétált. Az ajtó hátba is vágta, de már ügyet sem vetett rá. Kiszemelt egy-egy asztalt és rájuk dobta a súlyos dobozokat. Azok kártyavárként csuklottka össze a dobozok alatt Nikola-val szemben. Victoria észre se véve az egyetlen élőlényt, amit eddig keresett, a pultig sétált. Belelépett a fa szerkezetbe és szabájosna átgázolt rajta, lemelte a polcról az első vodkás üveget, lecsavarta ak upakot és belehúzott. Az első korty után látta meg Nikola-t a tükörben, az egyik asztalnál ücsörögve. Beidegződés, reflex, mint sme ijedelem. Máris felé fordult és oda hajította a vodkás üveget. Az elsüvített NIkola feje melett, haját összeborzolta és a vékony falnak csapódva, üvegszilánkok és fadarabok szakadtak ki belőle.
-Maga mióta ül ott?
Kérdezi higgadtan, közben ruhájának maradékát igazgatja, hogy ebben a lehetetlen helyzetben is úri nőnek tűnjön.

Méla egykedvűséggel és egy gyors ütemben elhalványuló, úrias fintorral arcomon teszem meg azon röpke sétát, mellyel átszelhetem jelenlegi pozícióm és a kicsinyke városka között elterülő távolságot. Végső soron sokkalta érdekesebb időtöltésnek ígérkezik ez a hely, mint amilyennek a zuhanásunk utolsó perceit éreztem. Ideje hát felderíteni, hová is keveredtünk!
Természetesen igen hamar sikerül megtalálnom azt a bizonyos főteret, akár a filmekben, ahol rendszerint neves párbajhősök tárnak fel egymáson új nyílásokat. Nosztalgikus érzéssel pillantok fel a harangtoronyra, ahol az óraművet is keresném, ám a nevén nevezett épület s szerkezet koránt sincs ép állapotban. Jobb híján betérek hát a kocsmának látszó épületbe, ahol némi port leszámítva még egészen ízlésesnek is mondhatnánk a központi helyiséget. Már amennyiben számba vesszük a kor szellemét és lehetőségeit is.
Lévén úgy tűnik, kiszolgálásra nem igazán számíthatok, magam veszem kézbe az ügyet. Némi körültekintéssel egy könnyű léptekkel keveredek a pult mögé, ahol kitöltöm magamnak a megfelelő nedűket. Szükségét is érzem, hiszen nem tudhatom, meddig leszünk itt. Így hát annyi energiát vagyunk kénytelenek elraktározni, amennyit csak lehetőségünk nyílik. Végső soron ezt a célt szolgálta legénységem néhány tagja is.
Hogy valamelyest kulturáltabb látszatot kerítsek táplálkozásom köré, inkább felmarkolok néhány whiskys palackot, és az egyik asztalhoz lépdelek velük. Ott aztán nyugodt tempóban, pohárból kortyolgatva folytatom, mit az imént elkezdtem.
Arcomra mosoly kúszik, mikor belegondolok, mennyire kies is ez a táj. Különös tekintettel arra az érdekes jelenségre, miszerint közvetlen közelünkben csakis egy összetettebb létforma található. Korábban mintha igen gyorsan közlekedett volna, ami embernél szokatlan mértékeket öltött. Feltételezhetjük, hogy járművel is rendelkezett nemrégiben, avagy egyik kedvenc emberfajtámmal találkozhatom ismét.
Egy lehetséges vizsgálati alany bármiféle perszelő, légi balesetektől terhes napot képes feldobni. Hisz mindenem a kutatás és a tapasztalás. Bár igaz, mely tudósnak ne lenne az?

Vagy a távolság, avgy a befektetett erő lett elmérve, de Victoria a kiszemelt cél mögött ért földet. Valójában előbb az óra tornyot érte és csak utána a földet. A magassarkúja ripityomra tört földet éréskor így trappolva lépdelt párat előre. Fején hatalmas fogaskerekek és falemezek pattogtak szana szét. Az egyik pergő nagymutató a hátába csapódott heggyel. Kicsorbult heggyel perdült tovább. Victoria elegáns, már szakadt felsőjét a lapockájánál kiszakította, őt pedig újabb két lépéssel előrébb tántorította. A második fémes kongás után már a torony felé fordult, hogy nem akar e még valami a fejére esni. A kifele dőlő fő gerendát mérgében alkarral seperte odébb a főtér közepére. Kihúzta magát, vett egy nagy levegőt és leporolta magát. Ruháját elegánsan, mintha misem történt volna ki egynegette és haját is pár hanyag kézmozdulattal elrendezte.
~Ha ezek után nem küldik rám a járvány ugyiseket meg a CIA-t akkor soha...
Épp egy makacsabb foltot sepregetett mikor feltűnt valami... furcsa. Lassan nézett körbe a városon. Nem, hogy egy ördög szekér, de még egy gyík sem szaladgált semerre. Elsétált a főtéri kocsmába. Döbbentne látta, hogy be van rendezve, italok sorakozna ka poldon, terítő némelyi kasztalon. A falióra békésen ketyeg. Még jól is járhat.
-Hahó? Van itt valaki?
Majd 10 percet csatangolt mire rájött, hoyg az egész város üres. A főtéren gyűjtött egy ksi erőt és egy szép krátert hagyva a homokos téren visszaugrott a repülőgép maradványaihoz. Kutakodni kezdett, míg végül kiásta a roncsokból a fekete dobozt. Apró horpadások díszítették és a festék is lekopott pár helyen.
~Azt hisze mmíg emgtallnak iveszek egy szobát a hitelban...
Immáron gyalog indult vissza a városba. Furcsa hangokat hallott, de csak a fúlzúgásnak tudta be. Mind addig ne mfoglalkozott a süvítő hanggal míg körülötte el nem kezdett nőni egy árnyék. Először örült neki, hogy van némi árnyék, de utána gyanússá vált a dolog. Vállafölött hátranézett. Rögtön farkas szemet nézett két ijedt emberrel és egy kisgép orrával.
-Ó hogy...!
Nyakát behúzta, szemeit összezárta és feje búbját fordította neki. Nagy csörömpöléssel épült köré a gép fémváza majd a pilóta fülke később pedig az utastér. Karjai közt enyhén megroppant a fekete doboz ahogy magához ölelte. Néhány perc alatt lehámozta magáról a másik gépet is. Járt egyett, de nem talált túlélőket. Nagyon egyben lévő embereket se. ROsszallóan csóválta a fejét.
~Valami itt nem stimmel...
Sóhajtott egyet és nekilátott a gép és az emebrek maradványai között megkeresni a másik fekete dobozt. Hosszú idő után emgtalálta, belemarkolt, hogy kényelmesebb fogása legyne a doboznak, ahoyg a sajátjának is és két kezében oldalt lóbálva sétálni kezdett a dűne mögött elterülő kis város felé.

Egészen kellemes utazásnak indult. A magángépem, négy gyönyörű és kifinomult hölgy, három elegáns és pallérozott úriember. Köztük a keleti part egyik legjobb pilótája, egyik legjobb szakácsa, és tagadhatatlanul az egyik legjobb felszolgáló személyzete. Kiváló európai borok, kentucky burbonök, és fenséges lakoma.
Így igaz, ez lett volna a ma estére tervezett program. Megalapozandó egy los angeles-i üzleti találkozót, ahol újabb milliókkal növelhetem majd vagyonomat, jelentős sarokpontokkal pedig kapcsolati hálómat. Ehelyett egészen másként alakult mai kimenőm. Sokkalta kevésbé üdvös módon.

Vörösen villogó fények, vészjelzés, pániktól vergődő személyzet. Rémült csend. Robaj, rázkódás, felboruló tárgyak, újabb pánik. Kifejezetten zavaró jelenség, hogy a vérszín szőlőlé egyre inkább szökni próbál poharamból.

Csend. Végre újból csend következik. Sötét van, ám ez egyetlen percig sem zavar. Édes, halott csend és sötétség! Kedvem támadna magamba szívni a mozdulatlan nyugalom illatát, ám apró homokszemek tolakodnak azonnal szaglójárataimba, hogy megakadályozzanak ebben.

Az utolsó csepp a pohárban. Többnyire az utolsó, mi belefért. Esetünkben azonban az utolsó, mi kimenekülhetett. Nem érzem kifejezetten hálásnak magam azért, hogy ezt is eltávolította ideges hadonászása közepette az egyébként kedves és szolid hölgy. Kénytelen vagyok hát megragadni torkát, és egy másfajta vérszín nedűhöz folyamodni.
A hajtómű keserves üvöltése, szél zúgása és vérfakasztó sikolyok vegyülnek, hogy semmivé tompítsák vért valóban kifakasztó karmok és agyarak munkájának hangját, hús szakadását, inak reccsenését.
Képe és hangja éppúgy egybefolyik a motor felrobbanásának és a géptörzs kiszakadásának, ahogy egy sötét árny a csukott ajtón keresztül távozik a zuhanó járműből.

Néhány röpke óra telhetett és, de úgy érzem, lassanként megunom a semmittevést. Némi ásás után feljutok a felszínre, ahol újból emberi formát öltök aztán. Testemet ismét gondosan megmunkált, elegáns öltözet fedi. Kissé elbiggyesztett szájjal pillantok a még füstcsíkot eregető roncs irányába, melyről csupán az említett jelenség árulkodik, ám egy nagyobb homokdűne elrejti tekintetem elől. Már éppen kicsúszna számon egy kevésbé kedves megjegyzés, mikor észreveszem a vadnyugati stílusú városkát. Nosztalgikus érzés fog el, s derűlátó, ragyogó mosollyal arcomon, a sivatag buckáit indulok meg felé.

A cég magángépén unottan bámult ki Victoria az egyre sivatagosabbá váló tájra. Még az a kevés látni való is elfogy lassan ami eddig volt. Olykor előre pillant a fiatal pilótára. Rossz elő érzete van vele kapcsolatban. Gyakorlatlannak tűnik számára.
~Miért kell nekem Los Angelesbe mennem tárgyalni... Miért pont oda? Miért nem California... Ott legalább órámat nem kell át állítanom. Süttethetném magam a parton. Nha mindegy... Legalább kifizetik, hogy végig hallgassam a ferde szeműeket és megegyezzek velük...
Rezignáltan sóhajt, és azt veszi észre élesen kanyarodnak a géppel. Gyanakvóan pillant a pilóta felé.
-Úgy tudtam egyenes légi folyosónk van Los Angelesig.
'-Igen asszonyom, de valami bezavarta a műszereket és kicsit letértünk róla. Most próbálok visszatérni rá.
-Remek...
Dünnyögi orra alá a pilóta még hátra pillant de csak duzzogni látja a Madam-ot. Victoria ismét kezébe veszi a gyűrűjét és nyomkodja. A gyűrű lukán keresztül megpillant valamit a sivatagban. Egy krátert...
~Sivatag, kráterek...
-Nevada... Azonnal forduljon m......
Ekkor a nő hangját egy orbitális robbanás nyomja el amit egy becsapódó légvédelmi rakéta okoz. A pilóta fülke megsemmisült, a gép maradék törzsét egy következő rakéta durrantja szét amiben Victoria is utazott.

***

A hölgy unottan ássa ki magát a gép égő roncsai közül. Ruhájának java része elszenesedett. Megropogtatja ujjait és az útjában álló szárny darabot mérgében elhajítja jó messzire. Egy távoli épületbe csapódik be az üres város főterén. Victoria a hajítás után még fújtatva bámulta a célirányt ekkor pillantotta meg az épületet. Ökölbe szorította jobbját, nagyjából bemérte a távolságot és elrugaszkodott jó magasra, csak bizakodni tud benne hogy több gép nem jár erre amibe esetleg fejest ugorhat mert épp leszállna a gép valahol. vagy nem lőnek rá ki még egy rakétát...

Nevadai sivatagban egy lezárd földút vezet a semmi közepére ahol egy rakat Régi Western stílusú várost építettek az atom kísérletekhez.


Sok kis város épült, mind egyformán néz ki. Minden ház be van rendezve, a kocsmákban vannak italok és élelmiszerek is melyek a sugárzás miatt nem romlanak meg. A körzetet le is lezárták e miatt. Senkit nem engednek se be se ki. A kormány jelenleg nem foglalkozik a területtel, pusztán védelmezi.