Erdőség

Tárgy: Re: Erdőség Csüt. 5 Feb. - 8:58

Khm... cicaharc

Nem viselem jól, ha valaki olyan fellengzősen áll hozzám, mint ez a csaj, és ha ennyire nagy a szája. Én szoktam fölényben lenni, én szoktam az lenni, aki megmutatja, hogy ő itt a kis király... lány, most pedig ez a kis színes vattacukor von kérdőre engem? Épp engem? Komolyan nem sokon múlik, hogy a is visszavágását ne valami csúnyább reakcióval reagáljam le. Csak azért próbálom egy kicsit visszafogni magam, mert nem akarok feltétlenül ellenségeket szerezni és azt hiszem a főnök se lenne oda, ha kiderülne, hogy megszorongattam valamelyik kis egyéb beosztottját, főleg hogy nem tudom ezzel a csajjal milyen viszonyt ápol, vagy mennyire van jóban. Kénytelen vagyok kivételesen legalább egy kicsit alkalmazkodni az itteni helyzethez és megpróbálni átgondolni a tetteimet, mielőtt végrehajtom őket, mert egyelőre maradni szándékozom és nem lenne jó, ha egy ilyen kis csini színkavalkád miatt kéne lelécelnem a birtokról, vagy lennének komolyabb következményei. Azzal azért tisztában vagyok, hogy a főnök tud... határozottan nem kedves is lenni, megtapasztaltam.
- Te ugattál be azonnal, nem hiszem, hogy megérdemelted volna a bemutatkozást. - rántom meg a vállamat. A fölényes mosolyát pedig igyekszem figyelmen kívül hagyni, mert ha foglalkozni kezdenék vele, az félő, hogy nem szülne túlságosan jó végeredményt egyikünk számára sem, de persze véleményem szerint főleg neki. Az tuti, hogy ha megpróbálna kezdeni velem valamit, akkor biztos, hogy nem jönne ki jól belőle, de sajnos ezt egyelőre nem próbálhatjuk ki, mert megjelenik egy újabb csaj, és még annyira sem szimpatikus, mint a másik a kis kioktató hangnemével, meg a könyvével. Fogadjunk, hogy valami főnök kis kedvence lehet ezzel a dumával.
- Egyébként sincs most itt senki, akinek ilyen mélyen be kéne nyalnod, hogy mutasd te vagy itt a legnagyobb kis stréber. - kontrázok rá, vagy inkább viszem tovább a kis szivárvány szavait. Nekem se kifejezetten tetszik a másik csaj, milyen jogon oktat ki, mintha ő lenne itt a tanárnéni, akinek az a dolga, hogy rendben tartsa a rendetlenkedő kisdiákokat? Mint valami szószóló... komolyan.. és amúgy is miért gondolja, hogy igaza van? Simán lehet, hogy a főnök nem bánja, ha kicsit összekapunk bizonyos keretek között, legalább... gyakoroljuk a képességeinket nem? Amikor viszont a könyv átkerül vattacukorkához nem tudom megállni, hogy egy kicsit ne szórakozzam el vele. A kezem a hátam mögött mozog csak, ő pedig azt érezheti, hogy akaratlanul mozdul az övé, egyszerűen csak szép lassan kezd el kitépni egy aktuális lapot, ahová lapozgatás közben jutott el, én pedig főként érdeklődő pillantással nézem csak végig a jelenetet. Vajon a kis barnának mennyire fontos az a könyv, ha már ennyire nagy a szája?

Tárgy: Re: Erdőség Vas. 1 Feb. - 1:21

HÁT, EZ AZTÁN tényleg mennyei! Kedvem támad ironikusan felnevetni, de még egy jóízű mosolyra sem futja. Tudom jól, nem leszek itt senkinek a szíve csücske, de nem is az a célom. Naná, hogy a vöröske is kinyitja a száját, bár így elsőre nem is tudom megállapítani, hogy ez kedvemre van vagy inkább irritál. Valahol a kettő között. Legtöbbször azonnal befogják és/vagy elhúznak a halálba azok, akiknek beszólok és be kell látni, elég unalmas, ha meg sem próbálnak visszavágni. Végül úgy döntök, megér egy szócsatát a nap, úgyis roppantul egyhangú volt az utóbbi... körülbelül tizenkét óra. Kíváncsian vonom fel szemöldököm, s lépek közelebb hozzá, miután kiböki a kérdést, ami annyira fúrja az oldalát.
- Nem hiszem, hogy rád tartozik. Te talán bemutatkoztál? - most már jöhet egy fölényes mosoly, tekintetem végigméri a csajt közben, kritikusan analizálom arcának minden vonását. Tulajdonképpen még szimpatikus is lehetne. Na nem azért, mert olyan merészen visszaszólt, sokkal inkább, mert vörös és én sosem voltam oda az unalmas küllemű nőkért. Ha valaki szőke, barna, fekete vagy olyan szokványos, rettenetesen lehangol. A vörikékben azonban van valami, amitől már ránézésre is tüzesek és egyetlen lángszín tincs láttán kedved támadna beledöngölni annak tulajdonosát az iszapba.
Mielőtt azonban bármiféle módon is jelezhetném a kihívást, újabb nőstény pottyan közénk, könyvvel a kezében, s láthatóan egészen elmerült a sorok tengerében, hisz alig pillant fel a lapok rabságából, miközben beszélni kezd. Komolyan... eldobom az agyam mindjárt! Őt sem mulasztom el végigmustrálni, csak ezt követően forgatom meg szemem. Nem passzol hozzá ez a nyafogás!
- És mi van, ha nem nézzük el? Szerintem tedd le azt a könyvet és elégítsd ki magad, akkor talán kevésbé lennél tüskés! Vagy olvass tovább és keresgéld benne az értelmet, ami úgy fest, belőlünk hiányzik... - vetem oda szarkasztikus éllel, s kikapom kezéből a nem túl vaskos irományt. - Egyáltalán mi a fene ez? - összevont szemöldökkel lapozom fel, halálunalmasnak tűnik vagy az is. - Azt hittem, ennél azért jobb az ízlésed. - jegyzem meg önelégült vigyor kíséretében.

Tárgy: Re: Erdőség Pént. 30 Jan. - 17:34

Pindúr Pandúrok

Áldott, békés csend. Csak én, egy pc programozásról szóló könyv és a végtelen hótenger. Én meg persze egy ölesebb fa ágán táborozok, mert innen könnyen beláthatom a tájat és ha valaki oktondi erre járna, az sem tudna a helyzettel mit kezdeni. Amúgy is ma tarajos sül vagyok, bal lábbal keltem fel, a dolgokon meg nem sokat segít ez a rohadt hideg sem. Én a sima egyszerű nyirkos időt jobban szeretem. De így el tudok vonatkoztatni mindentől és nem tör ki belőlem a hiszti, hogy hiányzik nekem a hülye ír hacker, hiába nem szeretem, meg, hogy tovább kellett volna tanulnom. Jobb ha tudom a helyemet és elnyomom magamba mélyen a fölösleges érzelmeim, mert a végén még csorbát ejtenének az imidzsemen. Valaki azt találná hinni, hogy én egy érző lény vagyok. Amit ki kell kérnem magamnak továbbra is, mert nem változott az alapfelállás, nem tudok igazán érezni, de imitálni azt piszkosul. Nem vagyok az iskolázottsággal terheltek mintája, de nem vagyok hülye. Sőt, vannak titkos tehetégeim is. Ezért szívom magamba a kódokat most. Barom ír hacker... Az ő hibája.
A gondolataim békés sodrásából a két rikácsoló szaj... khm... caf... khm... virágszál zökkent ki. Ezek most komolyan az erdő közepén akarnak hajba kapni? Nehogy valaki véletlenül a semmiből tarkón találja őket csapni egy vastag infomatikakönyvvel. Ilyenkor azért megkérdőjelezem kicsit Nikola épelméjűségét... de ó, várjunk csak, teljesen zakkant a csóka. Probléma megoldva, de korántsem kielégítően. Felsóhajtok halkan és oldalra dőlök portálnyitás közben. Ugráljon le a halál a fákról, még megütöm magam.
Mellettük jó pár méternyire kötök ki és még mindig olvasgatva lépek közelebb a veszekedő kettőshöz. Szégyent hoznak a ház urának a fejére így csak. Ami sok az meg sok.
- Vagy akár viselkedhettek érett felnőtt módjára is és kiszedhetitek a karót a farotokból és lenyelhetitek azt a fene nagy büszkeségeteket... - reccsen a hangom a hideg levegőn át, majd becsapom egy kézzel a könyvet.
- Kamélia... - pillantok Alena-ra, majd Lorelai-re siklik a tekintetem. - Rózsa. Én komolyan azt hittem, hogy szorult belétek némi értelem. Én kérek elnézést. - szusszantok cinikusan.

Tárgy: Re: Erdőség Pént. 30 Jan. - 16:10

Khm... cicaharc

Oké egy kis ideig még egészen vicces azzal szórakozni, hogy a kis patak partján minden áron addig szívatsz egy békát, amíg meg nem unja a dolgot, de az a baj, hogy a békákat nem lehet úgy igazán felhúzni és nem értik a viccet sem, úgyhogy pár percnél tovább nem bírtam ezt sem és határozottan unatkozom itt. Erdő... nem bírom az erdőket, én azt szeretem, amikor sokan vesznek körbe, a nagy városokat, a pörgést és az életet, de az a birtok az isten háta mögött van, mintha minimum száműzve lennénk ide és ez nem kicsit kezd el frusztrálni. Oké talán van értelme az itt létemnek, de az a baj, hogy csak talán és miután még unatkozom is egyre kevésbé hiszek abban, hogy komolyabban maradni szeretnék.
Egyelőre viszont próbálkozom, ha más nem hát maradnak a békák, hogy nagy unalmamban azért foglalkozzam valakivel, e közben sikerült meghallanom a lépteket, így aztán hogy találjak magamnak valami érdekesebb elfoglaltságot szépen becélzom a hang forrását, mármint lábbal persze arra indulok el, semmi félreérthető. Végül csak kiszúrom az azt hiszem ismerős alakot, láttam már abban a bazi nagy hodályban, amit azt hiszem kastélyként szoktunk emlegetni, de még komolyabban nem álltam le vele beszélgetni. Nem is tudom... Ja igen, azt hiszem azért, mert rohadtul nem szimpatikus.
- Azért ennyire ne legyél eltelve magaddal. Nem vagy olyan érdekes, hogy még követni is akarjalak. - szökik fel azonnal a szemöldököm. Hát nem mondanám, hogy túlságosan kedves, amúgy se kell már egyből beszólni, meg hol a köszönés? Vagy az már nem divat? Jó én se azzal kezdtem, de amúgy csak simán miatta. - Visszafoghatnád magad már nem azért... ki a franc vagy amúgy is? - láttam én a birtokon már egyszer... kétszer talán, de akár pizzakiszállító is lehet, bár gondolom akkor nem császkálna itt az erdőben, de a szája akkor is túl nagy, én pedig nem igazán viselem jól, ha sértegetnek. Akkor sem, ha okkal, de ha ok nélkül, akkor még annyira sem.

Tárgy: Re: Erdőség Pént. 30 Jan. - 13:35

ÉN CSAK AZ APRÓ kavicsokat rugdostam magam előtt, egyiket a másik után, mintha volna bármi értelme. Van az a pillanat, amikor már semmi sem köt le, ilyenkor pedig a legjobb, ha mindenki elhúz a búsba és nem zaklat. Mivel manapság ez aligha oldható meg, én léptem le kicsit, követve ezeket az unalmasan pattogó, kis köveket, vezessenek csak bárhová, ahol eddig még talán nem is jártam!
A természet mindig is vonzott. Talán mert közel áll a lelkemhez, van abban valami lenyűgöző, ahogy rombol és épít és újra rombol. Elpusztíthatatlan. Megszelídíthetetlen. Szilaj és a legvadabb viharai nyomán is képes békét sugározni az arra tévedőnek. Egy ponton, ahol a jégszilánkok elfogynak, oldalra rúgom a kicsiny követ és a bokáig érő, puha hótakaróba hatolva sétálok a lecsupaszított farengeteg közé. Eddig csak kacérkodtam a gondolattal, mi lenne, ha... most végre rászántam magam, s alig teszek néhány lépést, máris elönt a kínzó kíváncsiság, milyen lehet itt nyáron, a bujazöld lombok alatt, az élő, zölden lélegző talajon sétálni, fűrengetegbe zuhanni, észlelni a legnesztelenebb, legapróbb élőlényeket is. A természet olyan, mint én vagyok. Változik, mégis állandó, betörhetetlen és megingathatatlan.
- Most komolyan, sosem vágytál többre? Lehetnél a csajom, világokat zúznánk szét együtt és lenne egy saját birodalmunk! - nevetett a maga laza stílusában egyszer egy furcsa srác, akinek szándékosan felejtettem el a nevét, hogy tovább tudjak lépni. A múltam most nem számít. Már nem.
- Nem, sosem. Így vagyok teljes.
- Gyerekek? - nem kellett válaszolnom, egyetlen pillantással is mindent elmondtam. Láttam rajta, hogy szinte égeti az a tekintet, s még inkább fokoztam ezt a gyönyört. Nem értem, hogy gondolta ezt...
Nosztalgikus merengésemből léptek zaja ráz fel. Friss hó ropogása valaki talpa alatt, aki... nem én vagyok. Gyanakvó tűz lobban merészkékkel kiemelt íriszeimben, s hátrálok is néhány lépést, míg fel nem fedezem a lányt. Nem sétálok oda hozzá, a meglepetéssel teli mosoly is elmarad. Sokkal inkább felbosszant a jelenléte.
- Te követsz engem, vagy mi?! - vetem oda a kérdést, nem éppen szívmelengető hangnemben, de majdcsak megszokja. - Rohadt jó, hogy már egyedül sem lehetek. Nincs más dolgod? - fordulok ismét felé, hűvös mosollyal mérve végig, s szorosabban húzom össze magamon a világoskék dzsekit. Ha nem megy el, valahogy elérem, hogy rémesen érezze itt magát.

Tárgy: Erdőség Pént. 30 Jan. - 12:46

Egészen összefüggő lombkorona, gyér aljnövényzet, zöld kép mindenfelé. Télen különösen szép, olyankor megnyílik a hószín talaj felett a máskor smaragdszín ég.

Erdőség Forest-shadow

Tárgy: Re: Erdőség