A bazi nagy lakodalom

A bevonulás mámorító pillanatait a bájcsevegés kötelme folytatja. Nem egy kellemetlen feladat, különösen jelenlegi egzaltált állapotomban. Ennek tudható be, hogy még a tenyérbe mászó képű Nikola barátságos köszöntését is kellő szívélyességgel tudom fogadni:
- Köszönjük szépen a bókot, Appleton úr! – fogok vele kezet, s hagyom hadd sugdosson nejem fülébe. Tekintetem elkalandozva a jól megbújni igyekvő Freja úrnőre téved. Ittléte nem maradt rejtekben, így megérdemel egy köszöntést.
- Jó szórakozást! – intek búcsút Nikolának, s kedves nejem is hagyom hadd vegyüljön.
Hamiskás somolygás kíséretében megyek oda hozzá.
- Stark asszony! Milyen kellemes meglepetés itt látnom! Köszönöm, hogy elfogadta meghívásunkat. – fogok vele kezet.
- Remélem, hogy jelenléte a béke és a jó szándék jele. Tudja, a jövő még sok mindent hozhat. – kacsintok a kissé merev nőre, burkoltan utalva kellemetlen incidensünkre. Hiába, nem voltam még akkor tisztába hatalmával és nyakasságával. De ez az én titkom, s addig lesz az, míg nekem ahhoz van kedvem. Mindig jó sakkban tartani a konkurenciát, arra az eshetőségre, ha keresztbe kívánna tenni. Nem mintha szándékomba állna jelen pillanatban.
Még jó néhány órán át tartott az ünnepi esemény, melynek végén az ifjú pár elosont, egy messzi-messzi helyre, mézeshetekre.

//Köszönjük szépen a játékot, mely immáron véget ért!//

Miután megérkeztünk a helyszínre, kísérőm kimenőt kér, ahogyan azt illik. Természetesen azonnal felismerte, olyanokkal készülök találkozni, kiknek nem szükségszerű bemutatnom. Azonnal a pár felé veszem az irányt, tévedhetetlenül haladva feléjük.
Széles mosolyomat minden bizonnyal akkor sem téveszthetnék el, ha tán álarcot viselnék, mint annak idején a Sky Estateben tartott bálon.
Kedves személyek jelen személyemnek, hisz egyazon információból fonott, cselszövéssel átitatott hálójában tevékenykedünk a társadalom felsőbb köreinek. Most, hogy így összemelegedtek, minden bizonnyal a lassanként egyre nyáriasabb frizurájú úriember is mindent tud rólam, amit az üzleti életben és a politikában fellelhetett. És nyilvánvalóan némi ráadás is akad ott, mit Ms Frost - aki mostantól tán Mrs Helmsman? - által közvetítve, közvetve tőlem kapott.
Remek páros, kellő befolyással és ambícióval, hogy valóban valamiféle érdekes eseményeket indítsanak el. Avagy közreműködjenek benne. Ezen részleteket majd az idő megvilágítja számunkra.
Minden esetre széttárt karokkal, ragyogó tekintettel és derűs hangon köszöntöm őket.
- Hadd gratuláljak a keleti part legszebb párjának! - nyújtok kezet előbb a férfinak, illendően kitartott szemkontaktussal kísérve a félreértések elkerülése végett, majd fordulok is Emma irányába - Természetesen a nyugati partot jelenleg nem látom, ám bizonyára ott is jó esélyekkel indulnának - teszem hozzá, majd befejezem a kézcsókkal, és a protokoll szerinti egy lépés távolságot ismét felveszem.
Valóban jól mutat rajtuk ez az öltözet. Mintha rajzolt figurák lennének egy intrikus tudományos-fantasztikum lapjairól. Afféle gyermeki izgalom is vegyül a hely hangulatába. Ám valaki megszólít a tömegből - aki politikai okokból fontos ismeretség számomra -, ezért hát meghajlok - Kérem, most bocsássanak meg! -, majd az asztalokhoz indulok.

Esküvő, ha az asszisztensem nem nyúzott volna vele, hogy márpedig meg kell jelennem, mert két igen befolyásos ember esküvőjéről van szó, akkor szerintem kapásból nemet mondtam volna, de lehet jobban is jártam volna vele. Ugyanis azzal tisztában voltam, hogy rangilag kik házasodnak össze, de a név nem érdekelt különösebben. Hát jobban meg kellett volna néznem. Volt nem régiben, talán egy hónapja, de lehet az már kettő is, hogy elmentem egy laboratóriumba egy bizony üzletmegkötés szempontjából ami fatális nagy kudarcba torkollott Dr. Zane miatt aki az x-génemet próbálta mutálni vagy átalakítani, ki tudja pontosan melyik. És hát részemről pont ott volt a vége a dolognak. Persze Frank magánkívül volt a méregtől, érthető, mert a kicsi cégünknek szüksége lett volna valamilyen támogatásra. Expedícióink nagyrészt több kiadással rendelkeznek, mint bevétellel, sok az orvosi költség, a megfelelő szakemberek bére és amellett a be nem számított környezeti tényezők vagy a műszerek meghibásodása, szinte mindig van valami amire tetemes összeget kell kiadni. De így van ez, ez ellen nem lehet tenni.
A családi szertartás végeztével valamilyen kis "ereszd el a hajam" buli féleségre érkezem és hát ugye itt esik le kiknek van az esküvője, pazar. Most tegyek egy cifra hátra arcot vagy hogy legyen? Igazán nem akarok én itt galibát, ez egy esküvő. Ugyanakkor van lehetőségem kissé elsimítani az ügyet a Dr.-ral. Majd kiderül mi alakul ki ebből. 

// Zane meghívására tolakodtam be a játékba, köszönöm a meghívást!  //

Unokahúgom mellett öcsém jelenléte is fokozza benne örömömet. Családom képviselve van, ha már egy államban élünk. Még azon is meglepődöm, hogy milyen szépen kicsípte magát. Azt hittem már csak azért is valami pórias ruhában fog megjelenni. Tévedtem, ez is mutatja mennyire nem ismerem már öcsémet. Talán végre felnőtt és megkomolyodott? Aligha. Mégis ha már én is életem egy új szakaszát kezdem meg, tekinthetek öcsémre is másképpen mostantól. Hiszen ontológiai különbözőség fog fennállni közöttünk, lévén ő marad agglegény, míg én a házasok boldog életét élhetem. Minden előnyével és következményeivel együtt. Hogy ez mennyiben fog megváltoztatni az még a jövő kérdése. Unokahúgom ellenben már most élvezheti előnyeit, hisz egy egész lakás bérlőjévé válik, mindenfajta személyes felügyelet nélkül. Ez a jutalma jó magaviseletéért és irántam tanúsított hűségéért. És hát az arca… nővérem halovány tükörképe, mely szintén ellágyítja szívemet.
Szélesedő mosollyal viszonozom Emma hasonló gesztusát. Elengedhetetlen a pozitív megerősítés. Résztvevők száma szerény, de mi döntöttünk így. A nap java úgy is majd csak aztán fog következni. A felhangzó kérdésre ő is hozzám hasonló választ add. Immáron férj és feleség vagyunk. Oly erőteljes érzések kerítenek hatalmába mi leírhatatlan. Férj vagyok, többé már nem vagyok magam ebben a világban. Van mellettem egy társ kivel együtt élhetek, teljesíthetem be vágyainkat, valósíthatjuk meg terveinket. Hű társra leltem, ki mellettem áll jóban-rosszban, s én is őmellette. Ez már több mint szövetség. Ez már az élet.
Ezt követi az ominózus gyűrűfelhúzási pillanat. Nem akármilyen ékszert készítettem az én szeretett feleségemnek. Egy különleges mesterségesen készített gyémánt, mely a szivárvány minden színében pompázik. Szépséges drágakő, emellett azonban más előnyös tulajdonságokkal bír, ugyanis bizonyos mennyiségű energia tárolható benne. Ha netalán életemet akarná megmenteni. De a karika, amibe bele van foglalva sem hétköznapi, hisz egy apró helyzetjelző van benne. De maga a karika sem hétköznapi, egy különleges anyagból készül, mely igen ellenálló és nem mágneses. Így mikor felveszi gyémántalakját, gyűrűje nem teszi gyengévé, mi több, még keményebb is mint maga a gyémánt. Egyéb véset nincs rajta, a praktikusságot értékelem, az érzelmességet személyesen szeretem tovább adni.
Én is megkapom a magam gyűrűjét, melyre nem béklyóként tekintek, hanem annak a jelekép, hogy valakihez tartozok, valaki számít rám, valaki szeret és hiányol. Aranykarikát kapott, mely vall nemességemre. Egyszerű ámde nagyszerű! Immáron örökre Emmához köt.
Elcsattan első hitvesi csókunk. Apró és finom, Emma nem szereti a nyilvánosság elé teregetni érzéseit. Bennem azonban dolgozik a huncutság és egy kis energiát vezetek át a csók során, hadd bizseregjen tőle.
Protokolláris ünnepi gesztusok után következik a családi fotózás. Nejem halk szavain csak nevetek, s visszasúgom:
- Gondolod nem nyelem el a fölös fotonokat? Nem szeretném, ha újdonsült feleségem szeme világát elveszítené. – nyújtom kezem karolásra, s már indulunk is tova a lakodalmas terembe, ahol már várnak ránk kedves vendégeink. Az ajtónálló érces hangja jelzi jöttünket:
- Hölgyeim, és uraim! Hadd mutassam be az újdonsült házaspárt!

Furcsa volt, amikor levelet kaptam a testvéremtől és egy Emma Frost nevű hölgytől, hogy meghívnak az esküvőjükre. Testvéremből nem néztem ki, hogy valaha is megházasodik, ha csak nincs valami szándéka a házassággal, márpedig biztos vagyok benne, hogy most sincs ez máshogy. Első gondolatom az volt, hogy el sem megyek, de aztán meg gondoltam magam. Miután megbeszéltem magammal, hogy mégis elmegyek, akkor egy kis kutakodásba kezdtem Charlesnál és Eriknél, hogy ki a hölgy, akihez a testvérem hozzámegy. Eljött a nagy nap. Korán kellett kelnem, mert az esküvő messze volt. Ugyan mehettem volna busszal is, de ezúttal a kocsi mellett döntöttem. Az út így is hosszúra nyúlt, de megérkeztem.
Alapvetően is elegánsan öltözök, de most ha lehetséges még inkább. Tudom, hogy a testvérem nem szereti a lezserséget, bár ez inkább az arának szól. A nadrágot és az öltönyt az alkalomhoz varrattam, ahogy a nyakkendő is új. Az esküvő szokásos mederben folyt, a pap prédikált, majd elmondta a szokásos mondatait, hogy XY elfogadod-e férjedül XY-t, szegénységben, gazdagságban, egészségben betegségben... majd ugyanez a mondat, csak férjedül helyett feleségednek és ezúttal a vőlegényhez fordulva. Ha nem tudnám, hogy a házasság a szerelem mellett még más okok miatt is köttetik, akkor még meg is hatódnék, de tudom, így sok érzelmet nem vált ki. Az esküvő lefolyása után kötelező, semmit mondó gratuláció az ifjú párnak. Ami miatt itt vagyok, inkább a lagzi. Rövid beszéddel készültem, hiszen nem nagyon ismerem a testvéremet, de úgy érzem, hogy ennyit megérdemel, hiszen mégis csak a vérem.

Hinni a házasságban, hinni abban, hogy ez egy örökre szóló kapcsolat, lényeges extrákkal. Szüleimben kevés pozitívumot tartok számon, de ahogy egymás mellett kitartanak, az érdemel némi csodálatot.
Magam részéről nem készültem nagy cécóval. Mintha csak ez is egy lenne az elvégzendő feladatok közül mit életem során megteszek. Persze kiöltözöm rendesen, ám szokásommal ellentétben ma nem fehérben, hanem hagyomány hűen feketében vagyok. De akkor is elegáns a megjelenésem. Távoli rokonommal már sikerült megbékélnem. Keiko mégis csak a vérem. Megérdemli, hogy megörökölje legénylakásomat.
Fehér delorienben érkezünk meg a szertartás helyszínéhez. Minden a legnagyobb rendben, utolsó ellenőrzés. Izgatott vagyok, amit merev arcvonásaim mögé rejtek. Míg meg nem érkezik Emma. Arcomra megmagyarázhatatlanul őszinte mosoly ül ki.
- Szép vagy! –rebegem, legőszintébben szívem mélyéből. Talán hihetetlen, de a sok logika mellett mégiscsak úgy találom, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Teljessé, egésszé, tökéletessé tesz. S nem ez lenne a házasság célja?
Az események gyorsan peregnek. Csak arra eszmélek fel, hogy kérdeznek. Zöld íriszeimet szőke szépségemre emelem.
- Akarom! – válaszolok határozottan. Ritka esemény, hogy valamiben annyira biztos legyek, hogy az életemet is rátegyem, de Emma ezek közé tartozik. Immáron végérvényesen!

Érdekesen alakul a New Yorki életem, főleg mióta tudom, hogy a nagybátyám, Zane bácsi feleségül vesz egy elbűvölő hölgyet. Ő Emma. Eleinte kissé félénken fogadtan, ám egy idő után megenyhültem az ő irányába is. Jó volt boldognak látni a bácsikámat.

Lassan eljött a szertartás reggele, és azzal együtt a kissé izgatottabb készülődésé is. Enyhe smink, és a hosszú hajam kissé más formába rendezése, és máris már csak a ruha felvétele volt hála. És minő meglepő, még fodrász sem kellett ahhoz, hogy a hajam kissé rövidebbé, tépettebbé, de elegánsabbá varázsoljam. Csak meg ne tudja senki ezt a kis titkot. A ruhám már napokkal ezelőtt megérkezett, és mikor megláttam tátva maradt a a szám. Gyönyörű, mályvaszínű, félpántos selyemruha, mely a térdemig ér, de az egyik oldalon kissé fel van sliccelve. Mennyeien kiemeli a hajam vörösségét, melyet még egy árnyalattal élénkebbre varázsolok. A lábamra fekete, magas sarkú körömcipő kerül, amiben már rengeteget gyakoroltam a járást, és már kész is vagyok.

Elámulok, amikor a ceremóniaterembe lépek. Meseszép a maga egyszerűségével is. Semmi felesleges cicoma, semmi túlzott giccs. Csak a legszükségesebb dolgok. Leülök nem messze nagybácsikámtól.

Mikor megszólal a zene, szinte hipnotikusan emelkedek fel a helyemről, és nézek az éppen nyíló ajtó felé. Még a lélegzetem is elakad, annyira gyönyörű az ünnepelt menyasszony.

Csak abban reménykedek, hogy a meghatottság, amit a ceremónia okozhat nem csal könnyeket a szemembe.

Mahagóni berakásos falak, szolid díszítés, gyér számú jelenlévő. Középen egy magas pingvin, egy magas hófehér habcsók és egy anyakönyvvezető. Folyik a hosszú beszéd, csillognak a szemek. Most még lehet visszakozni. Vajon fog valamelyikőjük? Vagy mégis kimondják az igent? Nem szalad el senki? Eme rejtélyekről szól ez a nap.