Lurid & Crow - Megoldás bármire

Érdekes, nagyon érdekes! Lurid Shade... a név ismerős... az elmondottak alapján nem is olyan kis falat, de Emma, és Fred még mindig hatalmasabbak nála. Nem bíztam egyáltalán benne, és még inkább az elmondottakban. Arckifejezései sohasem voltak valódiak - inkább mint egy babának, aki érzelmeket próbált kifejezni azzal, hogy egy ötéves kislány arcát másolta el; ha jó dolog történt, boldog arc. Ha valami rossz történik, szomorú arc. Ha kellek neki, akkor örömteli arc. De az egész csak egy hatalmas hazugság lehetett. És ez a történet a "bizalomról", és arról, hogy a félelem "szükségtelen" egy még nagyobb marhaság. A világunk a kazsualitás elvén működik sajnálatos módon. Ha valami rosszat teszel, az emberek meggyűlölnek, vagy utálni fognak téged. És nem hiszem, hogy elmondásai ellenére ez a Lurid, vagy akárhogy hívják, egyszer sem követ el csúnya, rossz dolgokat. Nem lehetséges, hogy minden embere bízzon benne, és mindenki teljesen hű legyen hozzá, hiszen mindig, minden rendszer egyszer be fog rozsdásodni.
Azt sem értem, hogy ez a Lurid mit akarhatna tőlem. Persze, én vagy az Árnyékbróker, én mindenről tudok, ami csak New Yorkban történhet, de nem hiszem, hogy nem tudna olyasvalakit találni, aki nálam talán még jobban is teljesíti a szándékait. Egyáltalán mik a szándékai? Emma Frostról, meg Fred Redwayről beszél, de ettől függetlenül még annyira sem ismeri őket, mint én. Talán ezért kellek neki? Hogy beépüljek? Vagy talán egyszerűen csak az információ kell? Nem, ezekkel azért bárkit megbízhatna. De akkor miért én? Miért épp egy ilyen félig fogyatékos emberre bízna mindent? Talán személyes ellentét... de kész lenne azért egy teljesen másik maffiára is rávetnie magát? Vagy csak el akarja hitetni ezt velem? Nem dolgozhat Merchantonak, akkor nem lenne ennyire pontos, kiszámított, egy ilyen embert egy ilyen egyszerű tőrbecsalásért nem bérelhetne fel. Akkor meg miért? Ki a csuda ez? És biztos, hogy most hall, vagy lenéz az arcomról is mindent - ezért inkább a limuzin ablaka felé fordultam, amelyben tükörképemet szerencsére eltakarta az éjszaka sötétje. De akkor is... mit akarhat?
- Hogy mindenem meglegyen? - ismételtem meg utolsó mondatát. - Az egy gyönyörű vízió. Természetesen, minden embernek ez lenne a szíve vágya, nem igaz? - fordultam végül Lurid felé, egy mosollyal az arcomon. - Tudja, én egy biztos, rutinos ember vagyok. Szeretek mindenről mindent pontosan tudni! De sajnos... magáról nem tudok semmit sem, még csak az igazi nevét sem - ahogy ön az előbbiekben vallotta. Ám ettől függetlenül... - megrándítottam kissé a vállamat, majd direkt egyenesen Lurid szemébe néztem, majd közelebb is hajoltam hozzá, olyannyira, hogy már majdnem érintkezett az arcunk - Talán elfogadhatom az ajánlatát. Ám ha annyira isteníti ezt a "bizalom" dolgot... és szüksége van rám... akkor hát magának is el kell érnie az én bizalmamat! Erre természetesen jó lenne Don Merchanto halála, de... azért én bízok abban, hogy tőle magam is megfutamodhattam volna! Szóval! - vettem egy nagy levegőt, és kicsit visszavettem a vigyoromból egy komolyabb arckifejezés formáját felöltve. - Ha legyőzi Don Merchantot. Szeretném, ha birtokait a saját kezeimre adná! Persze, csakis úgy, hogy azok magát szolgálnák! - fejeztem be mondókámat, majd visszaültem, és nehézkesen félretéve a lábamat figyeltem reakciójára.

Egyenes háttal ülök, és végtelen türelemmel hallgatom a férfi szavait. Az egyik kezem a D.Eagle-ön nyugszik, de már rég volt, amikor erőt is merítettem ebből a mozdulatból. Az elmúlt évek után ez már csak rutin és felkészültség; nem tartok attól, hogy hirtelen nekem ugrana. Kezdi megérteni, hogy hol van, és hogy valóban fontos emberré válhat; pont ez a célom. A szemkontaktust épp ezért egyetlen pillanatra sem szakítom meg; engedem, hogy nosztalgikus álmodozásom kikússzon az arcomra is.
- A válasz nagyon egyszerű, Mr. Riott. Ön az Árnybróker. A világ még nem ismeri eléggé a nevét, ezért sok helyen nem veszik komolyan, de ettől nem lesz kevésbé értékes, és hatalmas. Az Ön különleges ereje, ha nevezhetem így, hogy be tudja fúrni magát bármilyen helyzetbe, bármilyen társaságba. Köztünk Ön is meg fogja találni a számítását, ezt garantálom Önnek.
Már tudom, hogy nem hallott túl sokat a szervezetemről, ez nem is probléma, azt viszont gondolom az első pillanattól sejtette, hogy a Lurid Shade (élénkvörösen ragyogó árnyék) nem a valódi nevem. Ez a név jellemzi az egész kartellt. Mi vagyunk azok az árnyak, akik minden alvilágba lépő ember háta mögött állnak. Ott vagyunk már akkor is, amikor az utca egyszerű suhanca megveszi az első adag heroinját Redway valamely csicskásától. Mi vagyunk az alvilág váza és alapja, tőlünk forog tovább a nagy kerék. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy csempészek vagyunk. Minden, amivel kereskedni lehet, az legalább egyszer átfut a mi kezeinken is, legyen az drog, műkincs, fegyver, titkosított katonai akta vagy éppen ember. Élő vagy halott állapotában, az egyre megy. Igen, jól hallotta, embercsempészettel és szervezett bérgyilkossággal is foglalkozunk.
Beláthatja, hogy egy ilyen szervezetet nem tarthat össze félelem. Túl sok bukna azon, ha egy-két emberem fellázadna, avagy ellenem fordulna. Túl sok energiámat kötné le az állandó belső harc és a gyilkossági kísérletek felültervezése. Az én módszerem egymás kölcsönös elismerésén, tiszteletén és fenntartásán alapul. Más rendszer -ezt saját magán láthatja, hisz itt van most velem- működésképtelen; a félelem és az erőforrások egyenlőtlen elosztása csak árulást és vérfürdőt eredményez. Túl sok legjobb ember halna meg közben, akik ehelyett évről-évre egyre tetemesebb profitot termelnek.
Az informátoraim nagyon jól dolgoznak; maga is láthatta, mennyi mindent tudok úgy Önről, hogy Ön semmi érdekeset rólam. Ezt a rendszert viszont van még hová fejleszteni. Nincs szemem és fülem olyan helyeken, amik számomra kulcsfontosságúak, és messze nagyobb volumenűek, mint Emma Frost, és szeretett leányai vagy Redway kotyvasztója. Hosszú megfigyelés és gondos mérlegelés után Önt, az Árnybrókert választottam ki erre a pozícióra. Ez egy munkalehetőség, ami egész életre szól, és feltétlen hűséget kíván, cserébe korlátlan lehetőségeket biztosít ahhoz, hogy Önnek és leendő családjának mindene meglegyen, bármire is vágyott eddig.
Bevezetőnek ennyi elég. Kicsit sikerült hosszúra nyújtanom a bemutatkozást, de igazán nehéz ennél tömörebben összefoglalni majdnem 20 év munkásságát. Most engedem, hogy ránk telepedjen a csend, Crow meg tudja emészteni a hallottakat. Egyetlen pillanatra sem akarom befolyásolni a spontán reakcióit, ezért őszintén érdeklődőre váltó arckifejezésemen kívül egyáltalán nem mozdulok meg.

Magamtól megszokhatóan, ferde lábaimmal sántikálva követtem a nőt végig, egészen a sötét autóig. Már az éles üzleti helyzettől is, de még inkább a szabad levegőtől teljesen ki tudtam szellőztetni a fejemet, és készen álltam az ajánlatára. Persze, felmerült bennem a félelem, hogy talán ez a nő igazából egy csapdába vezet, esetleg Don Merchanto egyik megbízottja lehet, révén igen is sokat tudott rólam - túl sokat is. Honnan tudhatja egy ilyen ki nőcske, hogy én üzleteltem Emmával, és Fred Redwayjel, honnan tudhatja, hogy én pontosan ki vagyok, főleg mert az alvilág számára még teljesen ismeretlen vagyok.
Don Merchanto szervezete még sohasem volt elég nagy ahhoz, hogy az ő nevén kívül az enyémhez az igazán érdeklődőkön kívül bárki is hozzá jusson, főleg, mert én sokkal inkább egy üzletember voltam, az árucikkem pedig az információ. De általában az üzleteimet titokban végeztem, és így nem is nagyon juthatott el az információ egy olyan nőhöz, akiről én így hirtelen semmit sem tudtam. Természetesen biztos, hogy volt valahol egy aktám róla, hiszen az alvilágnak szinte minden személyét ismertem, de mégis... ez a nő most két értelemben is megfogott engem... és miért lennék olyan fontos neki?
De a kérdéseimet egyelőre még nem tettem fel neki, hanem inkább elfordulva, a környezetemet figyelve gondolkoztam a helyzetemen. Nem volt itt semmilyen rajtaütő csapat... szóval ez ténylegesen csak üzlet lehetett... de inkább tekintgettem minél távolabb a nőtől, mert már megtudtam, hogy rendkívül jól tudja leolvasni az érzelmeimet az arcomról. Eme előnyét pedig nem volt szabad biztosítanom a számára.
Miután kinyitotta a kocsi ajtóit, én követtem a példáját, és beszálltam a számomra kijelölt helyemre, majd csendesen, egy általános arckifejezéssel végighallgattam az elbeszélését. Igen, a kérdéseimre nem kaptam választ bennük, inkább felerősítették azok bizonytalanságát a válaszai. Nem is bírtam türtőztetni magamat, így már végre rákérdeztem.
- Már megbocsásson, Ms Shade... az ajánlata igenis kecsegtető, és igazságos, már ha az igazat beszéli nekem, azonban van egy-két kivetni valóm... - egy nagy levegőt vettem, és elvigyorodtam. - Nem is tudom igazán, hogy hogyan mondjam el, nos... ön... ön szerint miért lenne egy akkora lyuk az alvilág szövetében, ha engem... megölnek? Természetesen nagyon örülök annak, hogy meg akar védeni! - biztosítottam őt. - És ezért nagyon is el akarom fogadni az ajánlatát... de érdekelne, hogy ugyan... miért vagyok oly fontos önnek, Lurid? - tettem fel végül a kérdésemet, és összekulcsolt kezekkel vártam a választ, most már le sem véve a szemkontaktust a nőről.

- Előre fel sem mérhető, melyikünk nyer rajta többet. - Egy kis plusz megerősítés.
Nem szeretek titokzatoskodni, egyenes ember vagyok, de a bárban tényleg nem akarok semmilyen konkrétumról beszélni. Pontosan tudom, hogy bárki könnyűszerrel lehallgathat minket; én is így találtam rá az Árnybrókerre. A közterületek csak arra jók, hogy lerántsák a leplet viselt dolgainkról. Hogy üzletek kötődnek ezen a helyen; erről mindenki tud, aki ide jár, ez nem információ. Igen, hírbe fognak hozni az Árnybrókerrel, de ez nem probléma.
Belül halkan felkuncogok a "nem hivatalosan" toldalékán. Nyíltan még nem kockáztatok meg egy nevetést, nehogy visszakatapultáljon a sötét emlékei árnyékába. Marad a mosoly. Átvágok az emberek között, kiélvezem a legjobb éjszakai zenék utolsó, varázslatos pillanatait, odaköszönök a kidobóknak. A barátaimtól nem búcsúzom el, már így is tovább maradtam, mint szokásom volt, tudni fogják, hogy ez nem sértés, pusztán szoros időrend. Éj-kék, sötétített üvegű, két személyes autóm szinte pont a bejáratnál parkol, a típusát nem nagyon lehet megállapítani, semmilyen márkajel nincs rajta, még a rendszám is le van takarva egy rögzített lemezzel. Olyan hatást kelt, mintha az egész apróságot egybe öntötték volna ki, és kis szárítás után már gurult is.
Halk csipogás, kinyitom Crow előtt az ajtót, majd beszállok a túloldalon. Ahogy a második ajtó is bezárul, néma csend zuhan ránk. 100%-os a hangszigeteltség. Másban nem tűnik különlegesnek a kicsike; a műszerfala alapján egyszerű hatfokozatú sportkocsi. Felé fordulok, törökülésbe húzom magam a vezetőülésen.
- Tudom, hogy mostanában nem áll a legjobban a szénája, Mr. Riott. - Nekem kell kezdenem, hiszen én hívtam magammal, és én nem kertelek soha. Biztonságos helyen vagyunk, abba is hagyhatjuk a körülírást. - A két hónap kezd letelni, és Emma Frost elég hajthatatlan személyiség. Mint nő, higgye el, sokkal kedvelhetőbb, mint üzlettárs. Sem tőle, sem Mr. Redwaytől nem kaphatja meg azt, amire szüksége van. 'Don' Merchanto az életével fenyegeti, és őszintén szólva ez volt az első momentum, ami igazán felkeltette az érdeklődésem. Az amerikai alvilág egyik legnagyobb lőtt sebe lenne, ha Önt bárki elpusztítaná. Ezt én személy szerint nem fogom engedni. Amit én kínálok tehát, és ezek élete végéig tartó időtartamban értendőek: állandó védelem, kiemelt jövedelem, minőségi lakhatás, egy osztag, ami segíti a munkáját -felettük teljes mértékig Ön rendelkezhet- és állandó nagy volumenű megbízások. Amit én kérek, nos, ez talán már egyértelmű a számára. Önt szeretném. Azt kérem, dolgozzon nekem, és csak nekem!
Kérés, nem követelés. Jutalmazás, nem fenyegetés. Ettől vagyok én más, mint a többi.

Na jól van, még magam is bevallottam, hogy nem voltak szépek a gondolataim. De azon, hogy ennyire felismerte az arcjátékomat, és a mozgásomat, lenyűgözött. Kitisztult fejjel tekintettem fel rá, és ismételten végigforgattam összes szavát a fejemben, míg egy válaszadásra juthattam. Amikor a pincér felé fordult, még mindig az átgondoláson voltam, majd az újabb szavait is végiggondoltam. Nagyon szükségem volt ebbe az üzletbe, de nem élvezhettem azt a luxust, hogy a nő minden szavát igazságnak vegyem. Ahhoz túl sok árulást tapasztaltam - köztük azt is, amikor én árultam el másokat -, hogy egyszerűen csak bólintsak minden szavára, és elhiggyem, hogy egy kartell vezetője ennyire aranyoska lenne, hogy még a piszkos melót is szó szerint egy mocsoknak tartja erkölcsi rendszerében. Az is biztos volt, hogy hogyha már tudta, hogy szorult helyzetben vagyok, akkor ezt ki akarta használni, és az észrevételeiből, és a mostani válaszából kiindulva abban is biztos lehettem, hogy tudja, hogy most ezeket a gondolatokat fondorgatom róla. Szóval döntöttem, és elfordulva egy kicsikét hümmögtem magamban. Semmi konkrétat, csak tettettem, de az időt, amikor tudtam, hogy nem találkozok azon kedves szemeivel, kihasználtam az ajánlat megtárgyalásához.
- Az üzlet mindenek felett, Ms Shade! - álltam fel székemből, és elfogadtam a kezét, és egy kicsikét meg is ráztam. - És úgy érzem, hogy mi csodálatos üzlettársak leszünk... persze, nem hivatalosan! - vigyorodtam el, majd elengedve a kezét mellé lépdeltem, hogy éreztessem vele, hogy követni fogom, és ha elindult, követtem is. - Persze, gondolom az üzlet mindkettőnk számára teljességgel jövedelmező lesz! - még fűztem hozzá az út közben.

Egyre kevésbé látom át, mi játszódik le a nagy Varjú fejében. Mitől ennyire dühös? Életében először egy olyan partnerrel üzletel, aki száz százalékosan tiszteli, alázatosan és kedvesen, előzékenyen közelít hozzá. Végig pörgetem újra a szavaimat, mindent amit a mai este mondtam neki. Egyetlen egy sértés sem hagyta el a számat, végig tisztelettudó és elismerő voltam. Az édesanyjáról is szinte szeretettel beszéltem. Mégis... A szeme villanásán latom, hogy meg akar ölni. Először a pohár, utána a nyakam, utána az arcom.
Vagy tényleg nagyon be van rúgva, ami egyre kevésbé tűnik valószínűnek, vagy egyszerűen tényleg inkompatibilis mindenfajta vezetővel. Az ilyen farkasok szoktak a leghamarabb kihullani. Ha így halad ez a beszélgetés, kénytelen leszek lemondani róla, amit nem szívesen tennék. Talán Ellana meg tudná győzni arról, hogy felesleges mindenki felé agresszíven közelítenie.
Kiteszem mindkét kezem a pultra, hogy minden támadó szándéktól mentes legyen a metakommunikációm, és most először a beszélgetés alatt mélyen nézek a szemébe. Mélyen, metszőn, maximális komolysággal. A hangom nagyon nyugodt, de határozott. Nincs benne fenyegetés.
- Hajlandó vagyok Önnel üzletről tárgyalni, de kizárólag abban az esetben, ha felhagy a módszeres meggyilkolásom gondolatával. Nem kívánok egy légtérben tartózkodni valakivel, akinek esetleges kényszerűségből ki kell oltanom az életét, ez nem az én stílusom. Ideje lenne eldöntenie, hogy jelen pillanatban üzletelni vagy gyilkolni akar.
Felállok, és magamhoz intem a pincérnőt. Egyetlen másodpercre nézek csak rá, átadom neki a kártyámat, amivel elsiet. Újra Crowra nézek. A tekintetem tiszta, békés. Eszemben sincs semmit ráerőltetni.
- Amennyiben az üzletet választja, kint parkol az autóm, ott biztonságosan tudunk beszélni anélkül, hogy nyitott fülektől kellene tartanunk. Bárhogy is dönt, én örülök, hogy végre személyesen is megismerhettem.
A kezem nyújtom neki. Nem segítő szándékkal, ez látszik a kéztartásomon; kezet akarok rázni vele.

//Bocsi a hosszas késésért, de el vagyok halmozva, és most egy kis családi probléma is beütött, szóval nem tudtam olyan jót írni, bocsáss meg :/ //

Tekintete lázba hozott, a megszólalásai pedig dühvel töltöttek el, de végülis nem tettem semmit sem a nő ellen. Gyűlöltem, amikor az anyámról így beszéltek az emberek - az anyám volt az, aki a csúcsra juttatott. Mindig tőle kértem tanácsokat, és ironikus módon minden tanácsát átírva hozzáilleszthettem azokat egy-egy életbeli komoly szituációmhoz. Szegény szerencsétlen azt sem tudta, hogy a fiacskája milyen társaságokba keveredett, mégis mindig segítőkész volt. Én éppen ezért tiszteletben tartom jó anyámat - és nehezemre esett nem felkapni a poharat, szilánkokra törni, majd a szilánkkal elvágni a hölgy torkát. De valahogy az a kedveskedő tekintet és hang visszatartott engem. Manipulatív egy szajha...
További mondataira beszólása végett már csak félfüllel figyeltem, de akkor is figyeltem! Kellett valami, egy támasz, amiből újra a csúcsra törhetek - és ez a vonás kiszívta belőlem az alkoholt is! Ki tudja, talán ez az én különleges képességem?
- És mi az? - fordultam felé, majd elmosolyodtam, és fel is kuncogtam. - Rendben van, elhiszem magának, amiket mond... de akkor beszéljünk komolyan. Mit ajánl... és mit akar cserébe? - komolyodok el, de a mosolyom szélessége nem változik.

A tekintete gyorsan változik, de soha olyan gyors nem lehet valami, hogy az én agyam ne legyen nála milliószor gyorsabb. Minden reakcióját, minden szemvillanását olvasom, mintha csak a gondolatai közé túrnék. Nem tetszik az érzelmei alakulása, bár őszintén szólva nem flörtölni terveztem vele. Nem vagyok frigid, sem frigyezett, egyszerűen csak nem kell minden férfi; ez az igazság.
Mindenesetre meg akarom nyerni magunknak, ez nem titok, ezért a lehető legfinomabban és legbarátságosabban viselkedem vele. Úgy tűnik, még mindig nem tapintottam arra, ami kicsit felrázná ebből a kábulatból. Van egy olyan megérzésem, hogy nem is figyel arra, amit mondok. Szerencséje van, a világ legtürelmesebb nőjével sodorta össze a világmindenség. Még soha, semmi nem tudott sem kizökkenteni, sem felbosszantani. Csak beszél, és beszél, a szokásos rigmusok. Idegen -nem idegen - üzlet - nem üzlet... Egyelőre minden fekete-fehér igen-nem benne. Célom, hogy ezen az arányon javítsak valamennyit. Türelmesen várom tehát, hogy befejezze, és csak utána válaszolok mindenre, ami fontos a mondandójából.
- Az édesanyja csodálatos hölgy lehetett, és amit mondott abban bizony nem kevés igazság van. - Semmi irónia, semmi lenézés. Tiszta, kedves hang, nyugodt arc. - Mi nem vagyunk idegenek. - 'Kérem bízzon bennem!'-hang. - Én tudom, ki Ön, jómagam pedig Lurid Shade vagyok, egyetlen ezen a néven odalenn és idefenn is. Ez a hely az egyik törzshelyem, van még egy pár természetesen. Inni, beszélgetni és üzleteket kötni járok ide. Ön pedig választhat, melyiket szeretné a társaságomban élvezni, avagy szeretné e egyáltalán továbbá a társaságom. Annyit megígérhetek, nem üres a kezem, ha üzletről lenne szó. Tudok olyat kínálni, ami Önt érdekelhetné.
Igen, jól hallotta. Én nem kifejezetten elvenni akarok tőle, én kínálok neki. Nem alázom meg, sőt, magam fölé emelem a beszélgetésben azzal, hogy a kezébe adom az irányítást. Lássuk, tud e élni vele.

Nem értettem, hogy azok ott ketten miért babráltak ezzel a szívószálas cuccal! Én csak kértem egy ugyanolyan italt, mint az övé.. izé, mint a Luridé. A nevére nem emlékeztem, de jól hangzott. Ez meg itt romantikázik velem, de nem érdekelt - itt üzletről volt már szó, és próbáltam inkább arra koncentrálni is arra, kisebb, nagyobb sikerekkel. Az már biztos volt, hogy ez valami nem átlagos emberke, aki tudja, hogy ki vagyok, és ez félelemmel töltött el. De valahogy izgalommal is... Igen! Héj, én vagy Crow Riott, óh, hogy már ismersz? Ja, ja, csak egy billiárdos! Hát, igen, én egy igen szerény küllem vagyok, de... senki sem lehet tökéletes! Hahaha!
Na, de most komolyan. Ki egyáltalán ez a nő?! Mindegy, nem is érdekel, csak felkeltette az érdeklődésemet... várjunk csak, ez egy kissé... mindegy... Most meg kínálgat, mint valami kutyust... mindjárt beverem a pofáját, és akkor nem fog többet így szórakozni!
- Sajnálom, de úgy alapesetben nem iszok! - komolytalanodok lassan el saját szavaimat hallván, és öniróniámon felkuncogok. - És semmilyen gondolatok sem hoztak ide! Bár van egyem számára! Tudja... volt nekem ez az anyám, aki... - vettem egy nagy levegőt, majd azért még is szívtam egyet a különös italból, és visszanéztem a nőre... izé, Luridra. Valahogy nem tudom mi volt, de egy konkrét percem kiesett, és addig csak némán figyeltem ki a fejemből. Szerencse, hogy nem volt nálam semmi fontos... már a pénzem is mind elköltöttem igazság szerint! De! Visszatérve, aztán a nagy csend után újra megszólaltam. - Na, mindegy, tehát mondott dolgokat, és az egyik az volt, hogy... nem... Nem! ...vagy... hát, azt azért mások is mondták... ja, igen, hogy "Ne bízz i-de-ge-nek-ben! - szótagoltam egy kicsikét az utolsó szót, majd megint Luridra tekintettem. Különös, mert a bénázásomon függetlenül teljesen tudatában voltam minden cselekedetemnek, és egyre inkább kitisztult a fejem. A politika a legjobb az alkohol ellen! Hahaha... Istenem, de vicces vagyok... ahogy anya is megmondta egyszer...!
- Tehát... kérem... elárulná, hogy maga... ja... nem, inkább azt, hogy pontosan mit is keres itt? - megint elmosolyodtam egy kissé, majd inkább felé toltam a poharat. Már az alkohol illatát sem éreztem... egyre tisztultabbá vált minden... talán mégis van egy kis ellenálló erőm! De nyilván ez azért volt, mert direkt koncentrálni próbáltam a dolgokra, és nem akármilyen akaraterővel rendelkezek!

Az ital elég lassan készül el, hiszen nem akármilyen koktélról van szó. A tetejére orchideaköltemény kerül, csak szívószálon keresztül lehet fogyasztani, és ahogy Crow nagyon jól felmérte, méregdrága. A merész (mondjuk ki: arcátlan) kijelentéstől a lány annyira elhűl, hogy csaknem elejti a hosszú nyakú poharat, ami minden bizonnyal tetemes kárt okozna az egész intézménynek. Én csak kuncogok rajta, megmosolyogtat a részeg férfi kreatív pofátlansága.
- Hagyd csak. Tegyél bele még egy szívószálat, és rendben is vagyunk!
Crowhoz fordulok és hosszasan szemlélem az arcvonásait. Szinte látom, a gondolatait, ahogy próbál valahogy beilleszteni engem a képbe. Nem vagyok meglepve, hogy szinte semmit sem tud rólam; nem olyannak tűnik, aki az emberi dolgokkal túl sokat foglalkozna, az alvilági ügyeimre pedig túlontúl vigyázok. El kellene vonulnunk egy boxba, ha ilyesmiről akarok beszélni vele, de egyelőre a szóvirágok terén ez a csevegés is megteszi. Itt a legtöbben ismernek, felesleges túl sok dolgot takargatnom.
- Ez a törzshelyem, Mr. Riott. Jó zene, fantasztikus italok, profi személyzet. Kóstolja meg! - Tolom hozzá közelebb az immár közös poharunkat. - Ígérem, nem fog csalódni. Engem inkább az lep meg, hogy Önt itt látom. Miféle gondolatok sodorták erre?
Az teljesen nyilvánvaló, hogy nem miattam jött, pedig számításaim szerint nem sok lehetősége van már hátra. Megbukott Frostnál és Redway-nél is, az élete pedig hajszálon függ. Ki máshoz fordulhatna, ha nem hozzám? Ez lett volna a logikus. Talán nem logikával élő ember? Nem, ez bizonyosan tévút. Az Árnyékbróker az egyik legintelligensebb férfi, szakmai körökben. Vagy talán úgy gondolja, hogy csempész nagyhatalmakkal nem áll le üzletelni? Sajnos részeg, ezért nem tudunk komolyabban belemenni egyetlen üzletbe sem, de szerencsére elég részeg ahhoz, hogy egy zseni simán olvasson a testére kiült gondolataiból.

Vigyorom különös mód nem tűnt el arcomról, amikor meghallottam saját nevemet a nő szájáról. Persze, nem volt a legkellemesebb dolog tudni, hogy egy ilyen vadidegen névleg ismer, és még valamelyest talán a foglalkozásomat is ismeri, de valahogy az a gondolat ment át a fejemen, hogy "egye fene" ...hmm... most így belegondolva, akkor bizonyára az alkohol irányíthatta az elmémet, de azért óvatossággal bólogattam kérdésére. Az ital mindig jó, főleg, mert értékes információkat lehet kicsalni vele az emberekből. Vannak, akiknek ez a szenvedélyük, és - mint talán maga a hölgyemény is tudja - a szenvedélyek mindig is uraik voltak az akaraterőnek. Nekem nem ez volt a szenvedélyem, de tudtam, hogy a hölgyemény másképpen gondolta. Tele volt nyomva sminkkel az arca - nyilván az öregedés miatt... de azért... hátulról eléggé... nos, igen... na, de a tárgyra!
Követtem tehát, közben végigméregetve őt... főleg alulról... de, és, akkor, izé, tehát amikor észrevettem pillantásait, azonnal elhúztam a tekintetemet. Túl sok volt már az ital ahhoz, hogy még többet nyomjak le a torkomon, de nem elég ahhoz, hogy visszatántorítson az információszerzés lehetőségétől. Egyszerűen csak imádom! Követtem hát ezt... a... mi volt, Lurid? Luridot követtem, és melléültem, egy bárpultra, habár nehézség volt a lábaimmal felemelkedni a magas székre - meg hát, nem is vagyok az az igazán vastag, és magas alkat, de hát képes voltam rá.
Ahogy egyre több gondolat kelt szárnyakra a fejemben, annál inkább tisztultam ki, és annál inkább koncentráltam a nőre, és annak mondandójára. Lurid Shade... ismerős, de nem New York, nem is USA... európai... bevándorló? Politikai menekült? Elbeszélései szerint, és sminkje minősége alapján nem akárki, bizonyára gazdagabb egyéniség. De hogyan ismer Lurid engem? Egy árnyékban dolgozó besúgót? Hmm... az árnyék és a Shade találkozása... Persze, meg kell hagyni, a legjobb vagyok New Yorkban, ezt minden maffiavezér tudhatja, csak annyi kell, hogy elérjen egy kapcsolaton keresztül, és kérjen egy infót, meg mondjon egy megfelelő árat... de ez a nő nem tűnik maffiavezérnek.
- Óh, hát... én nem iszok! Általában semmiképp sem, de egy negyed pohárkányival kérek a hölgyéből! - vigyorogtam rá a pultos lánykára, majd ellenvetést nem tűrően Luridra, és fenntartottam egy barátságos, és inkább félénk, mintsem riadt mosoly képét az arcomon. - És, hogy hogy egy ilyen nagy személyiség éppen ebbe a klubba keveredett, ha szabad megkérdeznem?

A kedvenc számaimtól hangos a levegő, táncos léptekkel vágok át az emberek között. Közben jó pár ismerőssel összemosolygunk, összenevetünk, élvezem az oldott hangulatot. A megfigyelt emberek nem ütnek el sokban attól, amit eddig láttam tőlük, idebent már majdnem mindenkit névre és arcra ismerek. Elég minimális azoknak a száma, akik csak úgy betévednek ide az utcáról, és nem állandó vendégei a bárnak. Mint például Ő. Azonnal felismerem a járásáról, az esernyőjéről, a találóan ragadozómadárra emlékeztető arcáról. Láttam róla képeket, hallottam ezernyi leírást, tudom, merre járt az utóbbi hetekben. Az Árnybróker, semmi kétség.
Gondolhattam volna, hogy itt összefutok vele. Ez a hely a legjobbak számára van fenntartva, és nyilvánvaló, hogy végül ide kellett tévednie. Eddig nem láttam errefelé, talán az őt ért veszteségek nőttek annyira a fejére, hogy már úgy érzi, nincs hová máshová mennie. A mozgása nem csupán a sántaságából ered, szemmel láthatóan már mélyen belecsúszott az alkoholmámorba. Lehet, hogy tényleg nem ismer fel, de én az egyenlő játékokat szeretem. Egy másodpercig sem titkolom előtte, hogy tudom, ki ő, hangom kedves, arcomon őszinte érdeklődés és mosoly.
- Jó estét kívánok, Crow Riott! Örülök, hogyre személyesen is megismerhetem. Lurid Shade vagyok, talán már hallotta a nevemet. -Itt a kezemet nyújtom, és ha elfogadja barátságos, határozott kézfogással találkozhat. - Cégigazgató, gazdaságpolitikus, kereskedő. Van kedve meginni velem egy italt?
Közben ösvényt nyitok kettőnk számára a bárpulthoz. Figyelek arra, hogy lassabban lépjek, tekintettel sajátos fizikumára, és egy percre sem hagyom elveszni a tomboló tömegben. Éreztetem vele, hogy komolyan szeretném kicsit megnyerni a társaságát. A pultban álló csinos hölgyhöz is nagy mosollyal szólok.
- Szia! Egy Platinum Passion-t szeretnék kérni! - Crow-hoz fordulok. - Önnek mit rendelhetek?

Az élet egy nagy kalap sz... Emma Frost izél, hogy "mi az igazság" meg minden ilyen elb... áh, nem érdekel! Aztán Federico meg üzletelgetni akar! Sok hülye, rohadt, kibaszott! ...ne feledd, Emma! Még elkaplak, aztán megdöglesz! Én vagyok New York királya! Nem állíthattok meg! Anya is megmondta!
Na jó, talán nem kellett volna annyit innom, de a reménytelen ember mindig ezt teszi... Don Merchanto arra kért, hogy szerezzem meg Emma Frost összes birtokát... de bekaphatja Don Merchanto! Inkább Emma mellé álltam... az meg persze rögtön kezd rohadék lenni, hogy "áh, így nem lehet menni, mert csak úgy lehet!" Nem vándorlunk, akkor meg mit zavar, he?! Aztán mentem Fredhez, az meg még csak fel sem vett... szóval inkább visszavonultam, és eljöttem erre a szórakozóhelyre, hogy kiigyam a belemet, meg úgy minden mást, aztán mindegy nekem... annyi munka, és fáradozás azért, hogy elérjek valamit az életben, hogy legalább egy pitiáner gengszter elismerjen, mint a világ - vagy New York - legjobb informátora és kéme! pedig még az öccsét is megöltem érte... aztán meg kiderült, hogy valaki ezt besúgta neki, aztán meg nem tetszett, szóval meg akartak ölni... aztán adta ezt az "esély..." biztos vagyok benne, hogy csak megöletni akart...
Szóval inkább nem tettem mást, mint bejöttem ebbe a bárba... nem tudom a nevét, de ismerős, szóval biztos jó hely... nem igazán figyeltem másra, mint a bárpultra, meg rajta az italokra. Mi vagyok én...? Egy idióta áruló, aki mindent tud, de azt semmire sem tudja használni... egy nyomorék... szó szerint. Ebben is segít az ital, főleg amióta anyám nincs itt, hogy ápolja a ferde jobb lábamat... A lényeg az, hogy whiskey... sör... pálinka... minden megvan egy fájdalmas halálhoz... mondjuk a haláltól mindig is féltem, de még fájdalmasabb lesz, ha Merchanto öl meg, szóval...
Figyelmemet aztán egy beérkező hölgyemény fogta meg... valami fekete hajú, nem láttam pontosan... mindegy, a lényeg az, hogy olyan nem rosszul kinéző csaj volt, szóval megnéztem magam a bárpult mögötti tükörbe, letöröltem a szám körül a nyálall vegyülő italok nyomát, majd esernyőmmel kisegítve magamat kezdtem el fel-felbotolva vánszorogni a nőcike felé. Olyan ismerős volt... letartóztatták volna már egyszer? Vagy híradóban volt? Vagy talán valami az ilyen Federicoszerű emberekről... nem tudom, de már láttam az arcát, az biztos.
- Megkérdezhetném, kegyed kicsoda? - szerencsére az ittasság talán csak a különösen széles mosolyomon látszott meg, amúgy dőlt alkattal - ahogy szinte mindig állok - járultam eléje, és természetes rekedtes hangomon is szólítottam meg.

Az éjszakai élet nagy kedvelője vagyok. Nem pusztán azért kocsikázom be minden harmadik napnyugtakor, mert ilyenkor találkozom azokkal, akik nekem dolgoznak, hanem magáért a new yorki bulinegyedért is. Az agyam ezer fokon ég. Egyik bárból a másikba röppenek, mindenhol épp csak fél órákat töltök el csevegéssel, énekléssel, tánccal, és hopp, már el is repül az egész éjszaka. Nappal az Ő birtokán dolgozom, éjjel a másik birtokomon, a saját szervezetemnél. Szigorú diéta és ennyire fokozott agytevékenység mellett felmerülhet a jogos kérdés, hogy miként is bírom én ezt 4-6 óra alvással. Energia szeletek. A 60-as évek egyik legjobb találmánya. A kocsiban mindig van legalább egy kartonnal. Szeretek biztosra menni.
Sajátos körutamon vagyok ma is. A menetrend természetesen minden alkalommal más és más; nincs velem közvetlen kíséret, könnyű prédának tűnhetek. New York nagy és kegyes is hozzám, megengedi, hogy szabadon variáljam az útvonalaimat. Embereim persze a közelben vannak, figyelnek, óvnak, de egy semmiből jövő golyó ugyanúgy leteríthet, mint bárki mást. Tehetős ellenségeim szerencsére nincsenek, nem valószínű, hogy miattam állítana fel bárki mesterlövész állást egy háztetőn. Ha kilátástalan, szorult helyzetbe kerülnék, végső megoldásom egy Desert Eagle, amit két éve kaptam ajándékba. Könnyű vele lőni, és könnyen átviszi az ember bármely pontját. Speciálisan hegyesített golyók, igazi kis páncéltörő. Még soha nem kellett élesben használnom.
Egyik bár a másik után. Találkozók az embereimmel, szeretett családommal, barátaimmal. Jó koktélok és kellemes zene. Minden, amire a kikapcsolódáshoz csak szükségem lehet. A pulthoz magam járok el, a mozgás segít élénken tartani a gondolataimat. Az ivás szinte semmit nem köt le az agyamból, így szoktam vezetni is. Eddig semmilyen problémám nem adódott belőle, pedig különösebben nem fogom vissza magam. Most is egy újabb italért megyek, rövid időre magára hagyva a társaságom. Zsúfolt a hely, lassan tudok csak átvágni rajtuk, agyamat azzal kötöm le, hogy figyelem, azonosítom és elemzem magam körül az embereket. Népszerű bár, sok hírhedt alvilági személy megfordul erre, beleértve persze engem is.