Nappali - Kis könyvtár

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár Vas. 21 Jún. - 0:49

- Akár most azonnal - visszhangzom hű testőröm utolsó szavait, s kissé előlépek eddigi iménti hallgatásomból - Sofőröm már várja magukat. Amennyiben helyes a sejtésem, kegyed nem szívesen halogatná tovább emlékei visszaszerzését.
Finoman meghajlok a kisasszony felé, majd derűs mosollyal arcomon folytatom, immár verbális módon az iménti gesztus által megkezdett gondolatot.
- Kívánom, hogy járjon sikerrel!
Kezemet nyújtom felé. Ha elfogadja, szokásomhoz híven kézcsókkal köszönök el tőle, majd csendben figyelem a kicsiny csapat távozását. Valójában nem hiszem, hogy igazán komoly kíséretre volna szüksége az ifjú hölgynek. Ugyanakkor egyrészt sosem lehetünk biztosak magunkban, amennyiben emberekhez hasonlóan törékeny értékeket próbálunk védelmezni. Arról nem is szólván, miféle hasznos információkhoz juthatunk. Akár békében zajlanak le az események, akár haragosabb módon. A tanulságot pedig ráérünk később is levonni.
Kedvelem az embereket. Rendkívül érdekes, különös módon képesek tökéletesen haszontalan dolgokhoz ragaszkodni. Akár úgy is, hogy az adott valami mibenlétéről sincs pontos tudomásuk. Abban az esetben is, ha nyilvánvalóan csekély az esélyük, hogy képessé váljanak megszerezni maguknak. Tán éppen ezen kitartó törekvés volt az, ami miatt végül úgy határoztam, felruházom e fiatal lényt a képességgel, hogy megszerezze, mire szíve vágyott. Már amennyiben feltételezzük, hogy valóban köze van az ember érzelemvilágához ennek a vért élethosszig keringető szervnek.
- Alfréd, kérem, csupán egy főre terítsen! Vendégünk igen hamar távozott - szólok hátra vállam felett, oda se tekintve komornyikom felé, miközben hosszasan vizslatom a távozó gépjárművet.

/Eligazítás - záró/

Fantom protokoll

Nem ragozom tovább a szót, pedig tudnám. Végül is, a nő nem minket kért meg, hogy segítsünk, hanem a főnököt. Ő pedig kiválasztott az emberei közül néhány, a feladatra alkalmast. Mi pedig, mint, khm.. kedvesen jellemezve alkalmazottak, teljesítjüka főnök utasítását. Ilyen egyszerű ez a dolog. De nem dobom be az újabb témát. Ha Ms. MacTaggert jobban érzi magát így, nem rombolom szét az örömét. Nem barátok vagyunk, még csak nem is bajtársak. és nem is segítő szolgálat. Feladatot teljesítünk, érzelmek vagy érzelgősség nélkül.
És ezt a gondolatot támasztják alá a lányok is, legalább is ennek tudom be, hogy egyik sem kezd felesleges szócséplésbe. Lorelai nagyjában azt hangoztatja, amit én, Diana pedig némaságával teszi tanujelét egyetértésének. Tehát a csapat összhangban van, legalább is egyelőre úgy néz ki. És ez jó.
A kimenekítéssel kapcsolatban viszont újfent nem kapok egyértelmű választ. Közvetlen életveszély? Kinek mi számít annak? Engem például meg is lőhetnek, nagy eséllyel a saját lábamon sétálok ki, már-már kacagva. Nos ugyanezt nme hiszem, hogy a hölgyről is elmondhatjuk. Tehát úgy veszem, a dolog újfent rám lett bízva. Mr. Appleton eddig se csalódott a döntéseimben, legalább is nem adott hangot neki. Már pedig a főnököt nem olyannak ismerem, aki lenyeli a hibákat a környezetében. Ha nem bízna bennem ilyen téren, rég nem lennék ezen a poszton.
- A türelmünkkel nem lesz gond, hölgyem - biccentem meg kissé a fejem a nő felé. Valahogy sejtettem, hogy nem amolyan öt perces villámlátogatásban lesz részünk. Pont ezért tartok az ott élő mutánsok reakciójától. Néhány percig még csak-csak elviselnének minket, a kíváncsiságon túl más nem kerekedne felül. Viszont huzamosabb ideig ott tartózkodni már kellemetlen lehet mindkét félnek. Főleg, ha a professzoruk van a központban. Miért van olyan érzésem, hogy ez sem lesz egy laza kör?
- Amikor Önnek jó. Akár most is - adom az újabb, részemről konkrét és egyértelmű választ. Legfeljebb pár perc, és mindhárman útra készek vagyunk, még a sajátos fegyverzetet is felölthetjük, már ha a lányok igényelnek effélét. Nekem a pisztolyom amúgy is a tartójában pihen a zakó alatt. Gondolom a főnök is mihamarabb kíváncsi lenne a történésekre, és meglehet a lányok sem arra vágynak, hogy napokig a szobájukban gubbasszanak, arra várva, hogy letudhassák ezt a nem épp bizsergető őrszem feladatot.

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár Csüt. 11 Jún. - 9:45

Hallgatom a válaszát, amiben szavaimat mentegetőzésnek titulálja, és csak egy pillantással jelzem, hogy kissé mellényúlt a szándékaimat illetően.
- Csakhogy nem kérhetem maguktól, hogy segítsenek, ha nem ismerik az indítékaimat. Legalábbis nem szokásom az ilyesmi. - jelentem ki karba font kezekkel, komolyan. Hirtelen a becsületesség és az egyenesség címén felrémlik előttem, hogy valóban így gondolom. Bár különleges képességgel bírnak, emberek. Halandók. Még akkor is, ha én könnyebben esnék el valószínűleg egy ilyen akció során, nem várhatom el tőlük - és azt hiszem, senki sem -, hogy ilyen információk hiányában kockáztassák az életüket. Appleton tekinthet rájuk úgy, mint katonákra, én azonban inkább szövetségesnek kívánom őket. Meglátjuk, melyikünk módszere válik be jobban.

Eltöprengek. Nathannek igaza van, a szolgálati fegyveremmel valóban csak annyit érnék el, hogy megkönnyítem Lensherr dolgát. Ezek szerint fegyvertelenül kell besétálnom az iskolába? Az ajkamba harapok, és örülök, amiért telepata nincs közöttünk, aki lefülelhetné kósza gondolataimat.
Persze, védtelen nem leszek. Mégis jobban éreztem volna magam, ha a személyes biztonságomat egyedül is képes vagyok garantálni. Erre, úgy látszik, nincs esélyem. Kénytelen leszek teljes mértékben rájuk hagyatkozni.

- Azt hiszem, elég ha közvetlen életveszélyben lépnek közbe. Másként, amíg vissza nem kapom az emlékeket, kénytelen leszek türelmet kérni önöktől.

Megpróbálom megsaccolni, mennyi időbe fog ez telni, bár nyilvánvalóan Xavier segítőkészségén múlik a dolog. Remélem, nem kell majd hosszú órákat odabent tölteniük miattam, veszélynek és támadásnak kitéve.

Oké, vonatkoztassunk el attól, hogy egy esetleges támadást ők simán ki tudnának védeni, velem ellentétben. De valamiért mindig, mindenkiről a jót feltételezem első sorban. Egy csapat mutáns diák - ha fontos számukra az iskola, nem hiszem, hogy kiszámíthatatlan, forrófejű cselekedetekre ragadtatnák magukat, de aggályaimat nem osztom meg.
- Mikor állnak készen az indulásra?

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár Szer. 3 Jún. - 9:21

Díszkíséret

Nem vagyok ügyetlen, ezt vehetjük bóknak is, bár igazság szerint tényleg nem vagyok az. A képességemet remekül kezelem, maximum én vagyok néha kezelhetetlen, de majd nagyon fogok igyekezni, hogy kivételesen ez ne így legyen. Meglátjuk, hogy mennyire sikerül, végül is nem csak rajtam múlik, hanem a helyzeten is. Azt azért nem viselem jól ha belém kötnek, csak most az a lényeg, hogy én ne kössek másba. Majd igyekszem visszafogni magamat, és reméljük, hogy azon a birtokon nem lesz túl sok kezelhetetlen kölyök és akkor csak a védekezésre kell majd odafigyelni. Azért a szolgálati fegyver emlegetésére én nem tudok visszafogni egy mosolyt. Bármilyen hihetetlen is, de azért átfutottam azokat az aktákat, legalább nagyjából és az említett pasas a fémet képes irányítani. Nem hiszem, hogy egy fegyver, vagy akár egy golyó bármilyen hatással lehet rá, de persze talán neki is lehet meglepetést okozni, no meg ezért megyünk többen, így az ő tettei is befolyásolhatóak akár általam, bár még sosem kerültem az illetővel szemtől szembe, pontosan nem tudom, hogy mire képes, hogy mennyire erős.
- A védekezés a lényeg, és persze a megfigyelés. - bólintok egyet. Dög unalom lesz, ennyi már biztos, de ez most nem az én terepem, mármint ez a megbeszélés kimondottan nem passzol hozzám. Nekem ez a magasröptű beszélgetés nem fekszik különösebben. El vagyok én vele, de nagyjából ennyi. Meghallgatok mindent, ahogy szépen körüljárják a témát... Én nem vagyok ennyire visszafogott és toleráns másokkal, hogy csendesen meghúzzam magam, de most az egyszer muszáj. A végén újabb csúnya nézést kapnék a főnöktől... vagy rosszabbat. Arra a rosszabbra igazán nem vagyok kíváncsi. A türelem most olyan erény, amit én is kénytelen vagyok alkalmazni.
- Tehát az itt a nagy kérdés, hogy meddig mehetünk el? - pillantok itt már én is a nőre. Tényleg érdemes előre tisztázni azt, hogy mik a határaink, hogy ne utólag legyen belőle nyafogás, hogy olyat is megtettünk, amit ő nem nagyon értékel, mert utólag már nem nagyon lehet visszaforgatni. Gondolom úgyis az lesz a válasza, hogy lehetőleg ne sérüljön senki, vagy minél kevesebben... ilyesmi. Hát majd igyekszünk tenni róla, legalábbis amennyire lehetséges.

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár Kedd 2 Jún. - 17:12

Fantom protokoll

A csapat magabiztos. Ennek megvan a napfényes és árnyékos oldala is. NEm árt, ha van némi önerő, ugyanakkor a túlzott elbizakodás ártalmas is lehet. Nem kell beijedni az ellenféltől, de tudni kell felbecsülni az erejét és nem alábecsülni azt.
- Elsősorban annak a terepnek a szemmel tartása, mely nekünk már lehetetlen - jegyzem meg Diana kérdésére, ha már most itt azonnal tudni akarja. Ennél pontosabban nem fogalmazhatok. Aképessége egyértelművé teszi, mi lesz a dolga. Én nem látok át a falakon, tiszta körülmények között is korlátozott a távolság, ám ő képes ezen felülkerekedni. És sokszor az is elég, ha még idejében észrevesszük a bajt, megelőzvén azt, nem pedig belebocsájtkozunk a harcba.
Közbne Moira is magához tér, vagy hangjára lel. Talán az Appleton apró beszólása blokkolta le, szavai, mondhatni mentegetőzése is erre utal, ahogy végre belefog a gondolatmenetébe, még egy apró mosolyt is kicsalva belőlem.
- Ne haragudjon Ms. MacTaggert, de felesleges mentegetőznie vagy magyarázkodnia. Nem az a dolgunk, hogy a dolgok okát firtassuk, hanem hogy elvégezzük a feladatot. Az már Mr. Appleton dolga, hogy megítélje, mi érdemes a figyelmünkre és mi nem.
Zsooldos vagyok, ezt sosem tagadtam. Nem mintha nem tudnék saját főből gondolkodni, vagy netán vakon követnék bármilyen, a kevéske létező elvemnek ütköző parancsot. Ám nem a feladat miértjének a firtatásáért fizetnek, haenm hogy tegyem a dolgom, olykor a bőrömet is odatartva. Ezért élhetek olyan luxusban, mint nagyon kevesek.
- A bizalmát köszönöm. Ugyanakkor pont, hogy nem Xavier-t tartom elsődleges rizikófaktornak. Ahogy Ön is kiemelte és ahogy az aktájából si leszűrhettem nem a nyílt erőszak híve. De túl sok bizonytalan és labilis mutánst gyűjtött maga köré, és ahogy már említésbe került, az a bizonyos Lensherr is igen megkérdőjelezhető. Nem tudhatjuk, megjelenésünk mit válthat ki az ott élőkből, nem késztetjük-e valamelyiküket ha nem is konkrét támadásra de esetleges erőfitogtatásra. Fiatalok és lobbanékonyak. Az Ön védekező lehetőségei pedig igen csekélyek. Ahogy említette, csupán a szolgálati fegyvere, ami ha jól tudom, pont hogy nem védelem, hanem szuicid közeg Lensherr mellett.
Nem megbántani akarom a nőt, még csak nem is lealázni védtelen ember mivoltában. De az én feladatom felmérni a veszély-lehetőségeket és a megfelelő menekítési lépéseket kiötölni rá.
- Tehát nem támadni megyünk, de készek vagyunk szükség esetén védekezni - jelentem ki, egy-egy figyelmeztető pillantást vetve a lányokra is. Ez a szabály mindenkire vonatkozik, és beletartozik az is, hogy ne cukkoljuk a vendéglátóinkat.
- Azt viszont továbbra se szögeztük le, mennyi önáűllóságot vár el tőlük kérdőjeles helyzetbe, mennyire ragaszkodik ahhoz, hogy mindenáron, bármilyen felállt helyzetbne kihozzuk onnan. Nem szeretném, ha a későbbiekben ez vitathatóként szerepelne megtörténtek után.

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár Hétf. 1 Jún. - 10:34

Az egész seregnyi új információt meglehetősen rezzenéstelen arccal sikerül végighallgatnom, belül mégis pattogni kezd valami. Nem is pattog, hanem fel-felkattan, akár egy öngyújtó, amit tízszer egymás után gyújtanak meg, és egyre könnyebben sikerül. Eltelt négy év az emlékeim megcsapolása óta, de még sosem éreztem ilyen közel magam a rejtély megoldásához, és ettől egyszeriben hihetetlenül tettre késznek és acélosnak érzem magam. Gyerünk, csináljuk már! Legszívesebben sürgetnék mindenkit, de ellenállok a kísértésnek, mert az nem tűnne valami profinak. Egy CIA-ügynöktől, aki ráadásul maga is génkutató, nem ezt várják. Pláne abban az esetben, ha seregnyi különleges ember néz a szemed közé, és egyesek még csak nem is igyekeznek palástolni, mennyire unalmas és szánalmas vagy számukra. Halandó, semmi több.

Halandóságomban mégis kikerekedik a szemem, mikor Appleton a professzorral való múltbeli kapcsolatomról is tesz néhány szót. Ez az információ - "aki iránt egykor jó eséllyel gyöngéd érzelmeket táplált" - csapong a fejemben, dobálja a Józan Ész hajóját, kíméletlenül. Mi a fenéről beszél? Méltatlankodnék, de tudom jól, nem számít, hogy nem emlékszem rá. Attól még megtörténhetett. Egyszeriben mégis szerelmes kamaszlánynak tűnök, aki a pasiját csellel és fortéllyal próbálja visszahódítani, megmozgatva ezért megannyi befolyásos embert, és elvörösödöm.

Azt hiszem, ennél nagyobbat nem is rúghatott volna Appleton a megítélésemen, már ami a csapatot illeti. Látom a lányok szemében azt a kifejezést, az unalom és a felháborodottság pillanatnyi megvillanását, amitől epét érzek a számban. Mintha mindezt egy férfiért csinálnám, akire nem is emlékszem!
Egy hang azonban megpendül odabent, és tudom: a csókjának emlékét valahol máig megőriztem, ez pedig hirtelen egy egész sor újabb kérdést vet fel. (Nem is beszélve az örömről, hogy végre bizonyosságot nyert: a csók, ami éveken át újra és újra visszatért az álmaimban, nem drogmámoros hallucináció volt!)

Muszáj kiküszöbölnöm a csorbát.
- Először is, szeretném megköszönni a segítségüket. Ezzel együtt megnyugtatnék mindenkit: a kis kiruccanásunk oka nem egy érzelgős jelenet, hanem néhány kulcsfontosságú emlék visszaszerzése - magyarázom karjaimat a mellkasomon összefonva. Kezdem a szerepemben érezni magam, mint az akció egy tagja, és azt hiszem, ez az önbizalmamnak is jót tesz. Nem könnyű tisztában lenni önmagaddal ennyi mutáns közt.
- Nincs kétségem afelől, hogy önök remek csapat, és hogy mindannyian egyaránt hozzáértőek. De mivel Xavier nem tűnik az előélete alapján veszélyesnek, nem hiszem, hogy bármi különösebb gond adódhatna. Amennyiben így látja jónak, Nathan, természetesen örülnék, ha mindvégig a közelemben maradna. - Fordulok a férfi felé egy halvány mosollyal, mégis komoly tekintettel. - Xavier számára viszont láthatóan fontos az iskola. Nem hiszem, hogy kockára tenné bármely diákjának testi épségét, ha választhatja a békés megoldást is. Ami pedig Lensherrt illeti, én csak a szolgálati fegyveremet vihetem magammal, így nyilván önökre leszek utalva - pillantok Lorelai és Diana irányába.

Összefont karral hallgattam a nő bemutatkozását. Még mindig nem értettem miért kell megvédenünk, vajon mit tudhat? Nagyon remélem, hogy nem azért mert szerelmes szálak fűzték a professzorhoz, mert akkor felmondok. Nem arra vagyok kiképezve, hogy a szerelmesek vitáját oldjam meg. Amúgy mi is az a szerelem? Borzasztó dolog, hogy hetvenöt évesen nem tudom mi az, de nem volt időm rá sajnálom, de ennyit rólam.
Figyelmesen hallgatom végig a többieket. Nem nagyon akarok beleszólni a dolgokba, ha pontosan elmondja mi a dolgom akkor azt fogom tenni. Persze, ha ostobaságot kér tőlem akkor a saját érdekeimet fogom előnybe helyezni, másért nem fogok meghalni, még akkor sem, ha ezt kapnám parancsba. Azaz időszak már elmúlt.
- Jól van, a helyet feltudom mérni elég nagy távolságból, azt is megmondom, hogy milyen szintű mutánsok vannak bent, tehát feltudunk készülni. Meglepetés nem érhet, esetleg akkor, ha belemászik a fejembe a telepata, ami nem lenne szuper dolog, de ezzel számoltam, akkor is végig tudom csinálni. – vontam meg a vállamat. Másztak már bele a fejembe, és ugyan próbált összezavarni mégsem sikerült neki olyan nagyon, hogy a feladatomra ne tudjak koncentrálni, azt viszont tudom, hogy ez az alak nem kispályás. Majd kiderült mit nekem okozni, remélem csak egy kis fejfájást, amit a regeneráció megold.
- Eric Lensherr már akkor erős mutánsnak számított mikor Shaw gyerekként kezelésbe vette, azóta nem láttam, és biztosra veszem, hogy még erősebb lett. De ezt persze olvastam az aktában is amit kaptunk. – jegyeztem meg, elképesztő dolgot csinált már akkor is mikor a táborban voltunk, most már ki tudja mit csinál, mert ami a papírra van vetve egészen hihetetlen, de hát ki tudja, van olyan mutáns aki képes lenne leigázni egy kisebb várost az erejével, Eric is ilyen lehet.
- Csak azt mondd meg mit kell csinálnom, és ennyi a többit meg bízd rám. – pillantok Nathan-re, végül a nőre emelem a tekintetem.
- Tudja kisasszony elég sok bevetésen részt vettem, nem kell aggódnia, és a két társam sem ügyetlen. – még a képességemet se kellett bevetnem ellene, láttam rajta, hogy kicsit elgondolkodott a dolgokon, és mintha egy picit tartani is az elkövetkezőktől.

Díszkíséret

Tudom, én vagyok itt a renitens, a többiek olyan... szófogadónak tűnnek. Persze meg van a maguk komorsága, de a lazaság is nagyon hiányzik belőlük, bár a teremben kb. mindenkiből. Maximum a leendő kis védencünkön látszik, hogy más, ő inkább kissé megszeppent, bár ezt is nagyon jól igyekszik palástolni, vagy csak én látom bele, mert a helyében jó eséllyel én is az lennék? Lássuk be itt van egy szobában pár nem kifejezetten gyenge mutánssal. Azért alap, hogy tudom a társaim mire képesek, és azt is, hogy én mire, magamról pedig eleve elég jó a véleményem, annak ellenére is, hogy a főnök egyszer már rávilágított, hogy annyira azért ne legyek eltelve magammal. Eltelve nem is vagyok, de attól még mindig tudom, hogy elég szépen el tudnék itt játszadozni a többséggel.
Most viszont nem tehetem meg, kénytelen vagyok csendben fülelni és a rosszalló pillantás után egy kicsit még vissza is venni magamból. Kellemetlen dolog, ha mondhatni egy pillantással szólnak rád és fojtják beléd a gondolatot... mert hát megszólalni amúgy sem akartam, de így már nem is merhetek igaz?
- Remekül hangzik! - ennél jobban nem tudom magamat visszafogni, pedig tényleg igyekszem. Még mosolyt is villantok a nőre, hogy egészen biztató és bizalomgerjesztő legyen az ábrázatom, mégis mi más tehetnék még? Akkor sem leszek olyan nagyon komoly és katonás, mint a mellettem ácsorgó Nathan. Mintha minimum karót nyelt volna, bár beszélőkéje van, ha nagyon akarja úgy látom. Ő lesz itt a főnök... remek! Nem igazán vagyok oda azért, ha bárki parancsol nekem, jelen esetben viszont itt a főnök, plusz még Nathan is felettem áll és gondolom a dokinak is valamelyest alá kell rendelni magunkat, hiszen mégis csak őt védjük. Kifejezettel lehangoló. Az pedig még inkább, hogy lehet hogy valamiféle szerelmi drámába sikerült belecsöppenni... mert nagyon úgy fest, hogy efféle is van a háttérben. Remek... rémes!
Ezek után már csak az újabb eligazító szöveg kell, ami Nathantől hangzik el. Én is bólogatok, hogy átolvasta az aktákat... jó átfutottam úgy a magam módján, nem akartam én egész estés elfoglaltságot csinálni magamnak ezzel, de magamhoz képest jó kislány voltam, és most is egészen jól tűröm ezt, maximum időnként ejtek meg egy rejtett szemforgatást, azt is inkább csak a baromi hivatalos hangnem miatt. Az azért még így is meglep, hogy Nathan már ismeri belülről is az épületet... új az info nekem, de bizonyára valamikor tett ott egy lazább kis kirándulást, vagy... inkább nem akarom tudni, kétlem, hogy rám tartozna.
- Tehát mi vagyunk a fizikai felügyelő szerv, arról a veszélyes Eric fickóról teszünk, ha kell, ha már így külön ki lett emelve. - a pasas tuti, hogy veszélyes, de azért ügyes lányok vagyunk, hogy ha nagyon akadályoztatna minket, akkor szépen összecsomagoljuk, vagy már megint túlságosan nagy az önbizalmam?

Fantom protokoll

Valahogy rikít a nőről hogy ember. Mármint hogy csak ember. Egyszerre zavart, ugyanakkor kíváncsi is. Látszik rajta, hogy értelmes, gondolkodó jellem. Igazából a főnök körül hülyéket nem is láttam még. De vajon minek a doktora Ms. Moira MacTaggert?
Aztán a főnökre irányítom pillantásom, és bár az eligazítás nagyobb körvonalai eddig is ismeretesek voltak, eddigi sejtésem beigazolódni látszik. Fogalmam sincs, a sors hozta-e így, vagy a véletlen keze van abban, hogy Serena pont _abban_ az iskolában tanít és él. Morbid játék kezd ez lenni...
Aztán a nő kerül sorra és az a bizonyos telepata, aki miatt napok óta hasogatott a fejem. Gyengébb szálak? Ugye nem holmi szerelmi cívódásba pottyanunk majd?
- A kapott anyagokat már áttanulmányoztam, uram - biccentek Appleton felé, mikor úgy érzem, átvehetem a szót - Az épület egy részét már volt alkalmam belülről is szemrevételezni. Az egész inkább egy magánkúria, melyen némi átalakításokat vittek véghez, hogy a több tucat diákot elszálásolhassák, és gondolom az ilyen épületre jellemző nagyobb termekben tartanak órákat.
Nem tudom, kijelentésemmel mennyire lepem meg akár Appleton-t, akár a többieket. Igazából a magánéletünk nem szokott téma lenni a főnökkel, a többiekkel pedig még nem vagyok annyira laza, hogy efféléről fecserésszünk. Ugyanakkor Appleton-nál nem csodálkoznék, ha mindezt már tudná.
- Pont ezért a hely elég nehezen lefedhető vagy épp védhető egy személy - fordulok immár a nőhöz, hisz az apróbb részleteket vele kell leegyeztetni, hogy ne ott, ne helyzetben toporogjunk, vitatkozva a hogyanokon. Bár remélhetőleg effélére nem kerül sor, jobb mindenre felkészülni.
- Egész jól kivédem a különféle támadásokat, és képes vagyok blokkolni a telepatát. Pont ezért, jobban értékelném, ha Ön mellett maradhatnék végig. Még az esetleg kettesben megejtett társalgás során is. Diszkrécióm mélységéről Mr. Appleton biztos kezeskedik. Amíg nem szükséges, nem kívánunk beleavatkozni a dolgokba, hisz nem célunk bármilyen erőszakot is kirobbantani. Társaim inkább figyelő szemek lesznek, szükség esetén természetesen segíytők az Ön biztonságos kihozatalában. De ahogy Mr. Appleton is megemlítette, szükséges tudnom, meddig mehetek el, hisz ha a telepata az ön elméjével nem játszik nem várhatok a tiszta pillanatokra.
Talán nem vagyok lágyan megértő empatikus. De most nem is az a dolgom, hogy a nő lelkét pátyolgassam, hanem hogy a főnököm megbízása szerint védjem. Közben a két lányra pillantok várakozón, egyrészt a felmerülő kérdések és ötletek okán, hisz nem zárkózom el, még ha a végső döntés az enyém is. Másrészt kíváncsian, vajon mennyit fednek fel a képességükből egy idegen előtt.

Miután mindenki megérkezett, akire szükség van az eligazítás megkezdéséhez, lassanként magamhoz veszem a szót. Minden esetre egy szándékoltan szúrós pillantást megejtek az ifjú Rózsa felé, mielőtt hozzákezdenék egyéb mondandómhoz.
- Nos, feladatuk mindenek előtt Miss MacTaggert biztonságának felügyelete lesz - pillantok végig a trión - Ehhez némi hasznos információt osztanék meg mindannyiukkal, majd indítványozni fogom pár mondhatni esszenciális direktíva felállítását. A férfi, akivel az ifjú hölgy találkozni fog, Charles Xavier. Biológus, a genetika professzora, és mindemellett egy titokban üzemeltetett mutáns tehetséggondozó iskola alapítója. Pszichológiai- és szakmai profilja alapján békés tudománykedvelő férfinek mondanám, így vélhetően nem kell tartaniuk tőle, míg saját magát vagy az iskolát nem érzi fenyegetve. Ugyanakkor ez csupán a felszín, így némi óvatosság sohasem árthat - ezzel egyidejűleg Nathanre pillantok, s kimért biccentéssel nyugtázom szavaim - A birtok többi lakója több száz fruszrált gyermek és zaklatott gyermekkorú fiatal felnőtt. Míg az első ajtón mennek be, jó eséllyel nem lesz velük komolyabb dolguk. Akivel jobb, ha vigyáznak, egy a világháborút túlélő, zsidó származású férfi. Szélsőségekre hajlamos volt, manapság nincs túl sok információ vele kapcsolatban. A neve Elik Lensherr, és amennyiben információink helyesek, közösen vezetik ezt a bizonyos intézményt Xaviervel.
Hagyok némi időt, hogy mindenki feldolgozza a szükséges információkat, bár tisztában vagyok vele, hogy a hozzám tartozók már tökéletesen ismerik az itt elhangzottakat. Hogy is ne ismernék, hiszen szándékosan vagy szándékolatlanul, ám mindegyikük végzett már felderítést ez ügyben számunkra. Végül az ügynök kisasszonyra pillantok, és kedvesen elmosolyodom.
- Kedvesem, kérem, ne lepődjön meg! Kérésemre néhány főnöke is támogatója lett az ön ügyének.
Természetesen, hogyne tennék? Pénz, eszköz, kapcsolatok. Az emberek világa nem sokkal bonyolultabb egy sakktáblánál. Mindössze nagyobb, színesebb, és sokkalta érdekesebbek a bábui.
- Amit már most szükségszerű volna eldöntenie, lévén öntudatát nem feltétlenül őrzi meg minden pillanatban egy telepatával szemben, aki iránt egykor jó eséllyel gyöngéd érzelmeket táplált - arcom ezekben a pillanatokban sokkal inkább tudósé, semmint emberbaráté vagy unatkozó milliárdosé -, hogy milyen feltételek bekövetkeztekor szükséges azonnal távozniuk. Akár az Ön pillanatnyi akarata ellenére is, ha most úgy határoz. Ez lehet bizonyos fajta szituáció, vagy akár előre meghatározott, bent eltelt idő. Ha tegyük fel, ragaszkodik hozzá, hogy kettesben tárgyaljon a professzorral.
Hosszabban megtartom a szemkontaktust, ezzel is kihangsúlyozva, a most meghozott döntései komolyan befolyásolhatják biztonságát.
- Avagy dönthet úgy, hogy nem születnek efféle direktívák, és későbbi döntéshozó képességére bízza magát. Az embereim szintén különleges képességű egyének, és a korábban említett feladatukat legjobb tudásuk szerint fogják szolgálni. Az akciót Nathan vezeti. Kiváló, képzett testőr. Ő menekített ki a toronyházi merényletből is, melyről az újságokban is olvashatott.
Most, hogy megemlítettem, hű testőrömhöz fordulok.
- A veszélyesebb mutánsok aktáit már átküldtem mindhármójuknak. Egy szemelvényezett gyűjteményt találnak a gépjárműben is, melyet előkészíttettem az útra.
Innentől átengedem a szót, hiszen a részleteket egymással kell leegyeztetniük. Csupán egy jóindulatú mecénás volnék, ki erőforrásait a jó ügy érdekébe állítja, igaz?

Fogalmam sincs, miért ringattam magam abba a hitbe, hogy Appleton kísérete egyetlen emberből fog állni, mert az is bőségesen elég lesz. Na jó, talán kettőt még indokoltnak tartottam volna, de hogy egy egész hadsereggel próbáljam visszaszerezni az emlékeimet? Appleton felé sandítok, láthatóan mindenkivel ő rendelkezik ebben a könyvtárszobában. Még velem is.
Pillantásunk azonban nem találkozik. Így csak próbálom elfedni az arcomra kiülő néma döbbenetet és akadékoskodást, miközben mindhárom kísérőm belép. Egy férfi, két nő. Nem tájékoztattak a mutációjukról, felteszem - remélem - most jön el ez a pillanat. Ám úgy fest, egyikük sem valami beszédes, ráadásul csak úgy árad belőlük a méltatlankodás: nyilván nem vagyok elég izgalmas megbízás számukra. Megköszörülöm a torkom.

Gyorsan memorizálom a neveket. Az ilyesmi sosem okozott gondot, néha még én is megdöbbenek azon, mennyi információ halmozódott fel a fejemben az évek során, sok csupán passzívan, elraktározódva.

Hátha egyszer jó lesz valamire. Most elefántnak érzem magam ennyi különleges képességgel rendelkező ember közt, s így még égetőbbnek tűnik a szükség, hogy átmenetileg izgalmassá tegyem a munkát. Bár gyanítom, nem azért kísérnek el, hogy az úton lenyomjunk egy-két kártyapartit.
- Dr. Moira MacTaggert - mutatkozom be. Szükségtelennek érzem hozzátenni, hogy egyébként a CIA-nál töltöm napjaim jelentős részét, hiszen ehhez az ügyhöz a munkahelyemnek vajmi kevés köze van.
Oké, ez egyre ijesztőbb. Nathan láthatóan igyekszik barátságosabbnak lenni, mint a két hölgy, és a tény, hogy ettől még ugyanúgy tartok a belőle áradó komorságtól, nem csökkenti a hálámat.

Megdöbbentő, életidegen érzés felnőtt nőként, harminckét évesen úgy állni olyanok közt, akik valószínűleg szinte mind fiatalabbak nálam, mintha kisgyerek lennék. Ha Evan ezt látná, biztosan fennhangon röhögne rajtam, hiszen az ő nővére mindig is a helyzet magaslatán állt, most mégis én szorulok felvilágosításra. Mr. Appletonra nézek ismét, várva, hogy ismertesse a feladatot.

Újabb melót kaptunk, nem mintha bánnám az utóbbi időben nem volt semmi izgalomban részem, így csak a látásomat fejlesztettem, ugyan nem sokkal sikerült növelnem a métert, de jobb lett. Most is a képességemet használom, jégkék szemeimmel pásztáztam a környéket csak úgy szórakozásból. De semmi különlegeset nem láttam, leszámítva egy balesetet az erdőben, lelőttek egy szerencsétlen szarvast. Ez az élet rendje valaki meghal, hogy a másik túléljen. Ha akarnám se tudnám megakadályozni az ilyeneket, meg nem is akarom igazából, nem arra vagyok programozva. Milyen csúnya szó ez a programozás, de ez igaz. Több évtizede képeztek ki a mai napig ehhez vagyok szokva, ha akarnám se tudnám lemosni magamról a múltat.
De most itt van valami fiatal nőcske akit kísérgetni kell, nem az álommelóm, viszont nem ülök a kastélyban, s lesz egy kis izgalomban részem. Merem remélni, hogy nem a reptérig kell kísérni, mert megőszülök, bár akkor nem lenne itt Nathan se, sőt Lorelai. Egy sóhajjal mentem be a könyvtárba, a szokásos ruhámban voltam, menetkészen vártam az információkat, nem akartam azzal töcskölni az időt, hogy még átöltözzek inkább lejövetel előtt magamra kaptam a fekete fűzővel megbolondított kezes-lábasomat.
- Üdv!- hangom elég hűvös volt, sőt szerintem megfagyott a levegő körülöttem, de nem leszek kedvesebb. Nem is ismerem, na meg a főnök is tudja, hogy nem fogok barátkozni senkivel.
- Diana. – szűrtem ki a fogaim között a nevemet. Már az is haladás, hogy bemutatkoztam.Ennyivel be is fejeztem a beszélgetést, hátamat a falnak döntöttem, a karomat keresztbe fontam a mellkasom előtt, s vártam, hogy megtudjam mit szeretne tőlünk a Főnök.

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár Kedd 26 Május - 9:59

Díszkíséret

Jó-jó tudom, időnként feladat van és akkor azt meg kell tenni, még ha szívesebben lépnél le inkább, de hát még sem tehettem meg, hogy amikor megkaptam az infot, hogy jelenésem van kislisszanok inkább a bejárati ajtón, és bevágom magamat az első kocsiba, ami az utamba kerül, mint akinek épp nem volt érkezése tudomásul venni a tényt, hogy itt kell most lennem... igaz? Szóval maradt a jó kis lány szerep, vagy legalábbis valami hasonló, mert azért tökéletesen jó kislány úgy sem leszek soha az életben, maximum megpróbálok az itteni helyzethez alkalmazkodni, mert itt legalább biztonság van és még a pénznek sem vagyok híján, szóval nem is olyan rossz a jelenlegi helyzet, ha innen nézzük. Még persze pontosan nem tudom, hogy mi a feladat, csak a részleges infokat kaptam meg, hogy kísérni kell valamit nőt... valahova, de még hogy pontosan hova azt nem igazán tudom, de minden bizonnyal majd most ki fog derülni.
Várni se nagyon szeretek, úgyhogy pont e miatt is van, hogy nem érkezem azért meg annyival korábban a könyvtár elé, kb. akkor amikor Nathan belibben a terembe. Jó ez túlzás, inkább katonásan belépked, mert hát rá ez a stílus a jellemző. Nekem fura... de neki ez a normális, mert hát ugye kinek mi. Én sose lennék képes ennyire mereven létezni mondjuk, de akad akinek gond nélkül megy. A lényeg, hogy amikor már nyitva az ajtó én is belépkedek. Nem vagyok azért olyan veszélyesen elegáns, az sose jött be igazán. Farmer van rajtam, egy kissé magasabb sarkú csini fekete cipellő, egy lazább blúz felül, hogy azért még se a legkönnyedebb pólómban legyek, de azért ennél többet nehéz lenne rám erőltetni. Amúgy se bálba megyünk díszkíséretnek igaz?
- Üdv! - ez az üdvözletem hölgyem verzió valahogy, ha erőltetném se nagyon csúszna ki a számon, pedig minden bizonnyal egyszer majd meg kell tanulnom a jó modort is, de... egyelőre még nem igazán tudom, hogy ennek mikor jön el az ideje. - Hölgyem. - biccentés még mellé, mondjuk, hogy ez is már nagy dolog részemről. Fejlődőképes vagyok, ha tényleg igyekszem. - Én meg Lorelai, vagy csak Lori, nem tudom, hogy mennyire vagyunk hivatalosak. - finoman megrántom a vállamat. Ezt azt hiszem majd a főnök közli, bár ő szinte mindig és mindenben hivatalosabb formákat üt meg... kb. mert az első találkozásunkkor azért nem mondhatom, hogy nem engedte el magát kellőképpen. Még ha nagyon belegondolok az emlékekbe most is felsejlik az a cseppet éles fájdalom, amivel átszúrta a csuklómat, a vállamat... nem volt valami nagy élmény. Vajon a szobában ücsörgő nő tud erről bármit is, vagy csak egy naiv akárki, aki egy gazdag úriembert lát a pasiban? Valahogy inkább a másodikra tippelek.

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár Kedd 26 Május - 8:58

Fantom protokoll

Ösztönösen, vagy inkább megszokásból dörgölöm meg kissé a halántékom, miközben a terasz széles kőkorlátjának döntöm a csípőm. Már nem fáj a fejem, elmúltak a görcsök, a kellemetlen nyilallások. De annyit kaptam, hogy nehezen vetkezem le a megszokott mozdulatot. Így volt ez a többi edzésnél is. Hiába gyógyultak be a sebeim, megszokásból meg-megtapogattam a helyét, ahol a hegnek lenni kellett, vagy lennie kellett volna. Akkortájt nagyon nehéz és utálom a képességem fejlesztésének a módját. Így utólag, túlesve a nehezén már tudom értékelni azt a fajta védelmi ösztönt, amit birtoklok.
Nem keresem a szemkontaktust a többiekkel, nem vagyok a felesleges csevegés híve, és amíg a főnök nem oszt meg velem részletesebb, pontosabb információkat, addig én se tudom a várható feladatot elemezgetni, boncolgatni a többieknek. Nem szeretem az ismeretlen adatokat, úgy a jó, ha rendesen fel tudok készülni, hisz a tökéletességet szeretem. Mármint a végrehajtott feladatoknál. Pontos meló, minimális áldozattal a soraimból. Az ellenfél vesztesége nem érdekes számomra.
Pont ezért értékelem, mikor meghallom a főnök hívó szavát. Persze nem a szó szoros értelmében, inkább mint egy jól megrendezett színműnél a végszó.
Elsőként lépem át a küszöböt, mondhatni én vagyok a csapat rangidős tisztje. Már ha lenne nálunk efféle megjelölés. Nincs, ugyanakkor a többiek tudják, hogy is áll az a rangsor. Elég régóta vagyok itt, és elég régóta vagyok Appleton személyi testőre. Tehát mindenki tudja, hogy az általam osztott utasítások az erősebb szavak. Persze a főnöké mindig felülírja.
A megszokott öltözetem viselem, sötét nadrág, fehér ing, sötét zakó, hónaljban némileg kidudorodva. Persze nem izmok ezek, elég rendellenes lenne. Sokkal inkább ember alkotta tárgy, fegyver lapul a tokjában. Nyakkendőt viszont nem viselek, a házban szerencsére nem kötelező az efféle elegancia-túlzás.
- Üdvözlöm hölgyem. Nathan vagyok - mutatkozom be, és bár próbálok barátságos lenni, végül is az egyértelműen kisejlett a főnök szavaiból, hogy nem elijeszteni kell a kisasszonyt, nehezen vetkőzöm le a melóban megszokott zordona viseletem.

Kedvelem az eleganciát. Nem csupán azért, mert kiemel az egyszerű lények tömegéből. Sokkal inkább annak okán, lévén megadja a karakter és büszkeség szabadságát. Ekként az egyszerű lábbelik is, melyek megfelelő odafigyeléssel és szakértelemmel készültek, a lét egy sajátos ritmusán kopogják szerte ama fényes padlón. Egy, két, egy két. Az emberek esetében többnyire megkülönböztethető jobb és bal láb koppanása lépteik közepette. Az emberek esetében valóban így van.
- Ms MacTaggert, örvendek! - lépek be a könyvtárszobába, s köszöntöm nem túl harsányan, ám jól hallhatóan rég várt vendégemet.
Lépteim egy pillanatra semi szüneteltetem, hisz nincs szükségem újra gondolni avagy megváltoztatni útirányomat. Az ifjú hölgy ott és úgy várakozik, amint azt várhattuk tőle. Igen megbízható, szabályozott gondolkodású személy múlandó létére.
Tétovázás nélkül nyújtok kezet, a - látszatra is - idősebb és egyben a házigazda jogán, ahogyan azt a protokoll előírja. Arcomon derűs mosoly, megnyugtatandó az ügynök kisasszonyt.
- Nos, nem rabolnám sokáig az idejét. Engedje meg kérem, hogy bemutassam kíséretét!
Balommal intek a teraszajtó felé, szavaim pedig jól hallhatóan érkeznek ki a szabadba, ahol hű beosztottjaim időznek éppen. Szó nélkül várom, míg besorjáznak, csak azután szólalok meg ismét.

Fölösleges tagadni: elszánt vagyok, tettre kész és közkeletű kifejezéssel élve teljesen be vagyok rezelve, miközben csengetek. Az Appleton birtok hatalmas kapuja úgy tárul ki, akár egy metafora: kapu az új életem felé, kapu a múltba, kapu az elvarratlan szálakhoz. Várom, hátha esetleg felbukkan valahonnan a házigazda, a bejárati ajtóban azonban csak Alfréd, a széles vállú komornyik áll. Ám mint ahogy arra előző látogatásaim alkalmával már rájöhettem, a kemény külső érzékeny belsőt takar, így egyáltalán nem torpanok meg. A küszöböt átlépve kedvesen, mosolyogva köszöntöm, ő pedig megkérdezi, elveheti-e a kabátom.
Nem, felelem, és a gyomrom kissé megrándul, hiszen nem terveztem, hogy sokáig maradok. Most, a célegyenesben minden fecsegés időpocsékolásnak tűnik, minden szó fűrészpor ízű a számban. Végre vége lehet a tébolynak, amiben négy éve élek!

Alfréd némán vezet végig a folyosók emberileg befogadhatatlan kuszaságán, és végül benyit egy - a többi teremhez képest aprónak tetsző - könyvtárszobába.

Azzal az utasítással, hogy nyugodtan üljek le, Mr. Appleton mindjárt csatlakozik hozzám, magamra is hagy rövid időn belül. Hangosan, gépesen kifújom a tüdőmben felgyűlt, áporodott levegőt. Bár a komornyik nagyon udvarias és kedves, képtelen lennék kényelembe helyezkedni, vagy bárhová leülni. Hevesen dobogó szívvel, igyekezve felépíteni a Nyugodtság Maszkját, még Mr. Appleton érkezése előtt, járom a roskadozó polcokat.

Hihetetlen ez a birtok, ez a könyvtár pedig olyan gazdag - ha csak kicsit is lazább lennék, minden irodalmi éhségemet jóllakathatnám itt, már csak azzal is, hogy a gerincekre írt címeket olvasgatom. Ám a közeledő léptek hangja végleg kizökkent ebből az átmenetileg békés állapotból.

Tárgy: Nappali - Kis könyvtár Csüt. 21 Május - 10:18

Egyszerű funkciójú, a kastély távlataiban kicsinek számító helyiség: Teázó, nappali pihenő, könnyed hangulatú tárgyaló, könyvtár.

Nappali - Kis könyvtár Oheka-castle-library

Tárgy: Re: Nappali - Kis könyvtár

» Könyvtár
» Nappali helyszínleírás
» Nappali (valós idejű játéktér)