Lindsay Tyson - Szikra előtörténete

Userinfó: Nem használatos multi..
Név: Lindsay Tyson
Mutáns név: Szikra
Születési dátum: 1963, május 25, 22 éves
Besorolás: Diák
Képességek:
Elsődleges képesség: Pirokinézis
Osztályozás: Béta mutáns
Aktiválódás: 14
Képesség jelenlegi szintje:  Maximum 100 °C fokos hőt bírok elviselni, tüzet tudok éleszteni és azt irányítani tetszőlegesen, kisebb tűzlabdák formálása és mozgatása
Képesség távlatai: Tűzpajzs, futótűz, tűzgolyó (nagyobbak és erősebek), nagyobb hőtűrés.

Másodlagos képesség: Empátia
Aktiválódás: -
Képesség jelenlegi szintje: -
Képesség távlatai: Képes lesz érezni mások érzelmeit, érzéseit. Érezni egy ideig csak úgy tud majd, ha mások szemébe néz (mélyebb szemkontaktus), később egyéb testi jelekből is menni fog.

Jellem: Csendes, kissé visszahúzódó típus vagyok. Nem mindig beszélek, bár vannak olyan pillanataim, amikor megered a nyelvem, például a testvéremmel szemben. Bolondos jellemem miatt, imádok viccelődni, megtréfálni másokat, amivel sűrűn az őrületbe kergetem az embereket. Mindig kitalálok valami újat, amivel elszórakozhatok, máskülönben úgy érzem, igencsak unatkoznék. Sértődékeny lelkem van,  a legkisebb dolgokat is  magamra veszem, ennek ellenére egy megértő, normális lány vagyok, aki néha kissé makacs, amúgy meg engedelmes. Bármit szó nélkül teljesítek, amire csak megkérnek, együttműködő és segítőkész is tudok lenni, ha arra van szükség.

Külső: Hosszú világosbarna hajamat kiengedve hordom. Nem szeretem a hajgumit, de még a hajráfot sem, csak akkor viselem, ha tényleg muszáj. Élek-halok a lezser viseletért, az egyik kedvenc viseletem egy szürke kapucnis pulcsi, egy kék farmer és valamilyen edzőcipő, ami passzol hozzá, no meg a fekete sapkám amit szívesen hordok bármilyen ruhadarabhoz. Emellett a farmer dzsekiket is kedvelem, a sportos stílusúakat és úgy mindent, ami laza és stílusos, ezért kicsit fiúsnak tűnhetek - mivel bevallom a szoknyáért nem vagyok oda túlzottan. Kék szemeim elég nagyok, egyszer megkaptam azt a bókot, hogy olyan, mintha egy őzé lenne, de szerintem nem így van... Bőrszínemet tekintve barna, vagy legalább is sötétebb, de semmiképp sem világos - kivételül tenyereim és talpaim szolgálhatnak csak. Kerek arcom van, nagy orral, kis fülekkel és vékony szemöldökkel. Ami az alakomat illeti, vékonyka vagyok, de közel sem annyira, mint egy nádszál.

Előtörténet: 1963.május 25-én születtünk testvéremmel, New York egyik kórházában. Bátyám Stephan Tyson, én pedig Lindsay Tyson, két petéjű ikrek vagyunk. Szüleink egy autógyár tulajdonosaiként dolgoztak, hogy minket eltartsanak. Hiszem azt, hogy fél karukat odaadták volna azért, hogy mi éljünk. Sok törődést, szeretetet kaptunk tőlük, amiért mindketten hálásak voltunk. Ritka, ha mindkét szülőd meg lehet és boldog családként éltek együtt.
  Teljes nyugalomban tengettük míg nem egy nap minden a feje tetejére állt. Sütni szerettem volna valamit. 14 évesen nem volt olyan nagy tudásom, de ahhoz bőven elég, hogy néhány palacsintát el tudjak készíteni. Meg szerettem volna gyújtani a gázt, mikor magától lángra kapott. Azonnal hátraugrottam, majd ijedten anyáékért kiáltottam. Szerencsére otthon tartózkodtak, köszönhetően a hétvégének. Rögtön lejöttek a felső szintről – ahol a hálószobájuk is található –, be a konyhába, majd ledermedve figyelték az eseményeket. Magam is gy tettem, pedig sejtettem, hogy percek kérdése minden, s nem maradhatok ott sokáig. Hirtelen egy erős kéz ragadta meg csuklómat, majd húzni kezdett. Kivonszolt az utcára, ahol végignézhettük, ahogy felrobban a házunk, benne a szülőkkel, akiknek esélye sem lett volna kijutni, hiszen... Minden olyan gyorsan történt! Felhívtuk a tűzoltókat, de kiderült, idő, mire ideérnek, nekünk viszont nincs időnk. Teljes pánikba kerültem, hiszen azt látni, hogy nemrég még minden rendben, s most kigyulladt az egész placc, ijesztő látvány. Stephan tanakodni próbált, hogyan olthatnánk el a tüzet, mire a mellettünk lévő tűzcsapból kitört a víz, ezután a ház felé zúdult. Ráömlött az épületre – vagyis inkább romjaira –, eloltva a ropogó rémálom nagy részét, az utána maradó dolgok azonban nem sok jót ígértek.
  Mire kiért a piros tűzoltó kocsi, a probléma már meg is oldódott, s új jött helyette. Minden leégett, mert gyorsan terjedt, mi pedig nem igyekeztünk eléggé. Mit is tehettünk volna, ha a a segítség messze van tőlünk? Egyáltalán mi volt ez az egész? Mindegy is, hiszen az új gond volt a legfontosabb: nem volt otthonunk, később pedig kiderült, szüleink sincsenek már.
14 évesek voltunk, mikor rájöttünk, hogy mutánsok vagyunk. Erőink véletlenszerűen mutatkoztak meg a baleset napján. Bátyám mindig óvott még a széltől is, most pedig annál inkább. A lelkét kitette azért, hogy eltartson. Hálát éreztem ezért és mélyről jövő tiszteletet. Leginkább költöztetőcégeknél, vagy kikötőkben dolgozott, viszont mindig hamar ott kellett hagynia állását és tovább állni, velem együtt. Sokszor rájöttek igazi kilétünkre, ami sűrűn hozott bajt fejünkre. Jártuk az országot, csak rövid ideig tartózkodtunk egy helyen, talán ha két hetet pihenhettünk egynél, annak is örültem.
  Később egy Charles Xavier és egy Eric Lensherr nevű férfi talált ránk, amivel új esélyeket kaphattunk. Nem tudtam ez mennyire jelent jót, vagy épp rosszat, de már nem zavart, mibe megyünk bele, csak könyörgöm, ne utazzunk tovább! Elbeszélgettünk és kiderült, hogy egész rendesek, szóval azt hiszem nem volt miért idegeskednem. Bíztam benne, hogy minden rendbe jön majd.