Morris Park Avenue

Bryce &Hope

*Régóta vagyok egyedül, de eddig nem igazán sikerült lebuknom, ez a mostani újdonság, szerencsére nem sül el negatívan. Előfordulhatott volna az is, hogy másképp értelmezve a dolgot elvonszol a rendőrségre, és lecsukat tolvajlásért, bár egyetlen filléres képeslap nem számít nagy értékű lopásnak, viszont mivel még nem vagyok nagykorú, akár be is zárathatnak, értesítenék a gyermekvédelmiseket, megkeresnék a szüleimet, jelen esetben az anyámat és akkor mindennek vége. Van egy őrangyalom az hiszem, szegény, elég sok munkája akadt eddig.
Most már tudom mire kell figyelnem a jövőben, hogy ne áruljam el magam megint. Tényleg körülnéztem volna? Nem is volt sor. Ennyire nem lehetek figyelmetlen. Nem bízom benne, és nem tudom, hogy tényleg létezik-e az az iskola vagy mifene, szóval nem is mondok azonnal igent a kérdésére. Persze ez azért borítékolható volt szerintem, senki nem rohant volna el vele akárhová csak azért mert azt mondta…és naná, hogy muszáj kompromisszumot kötnöm, mert ő sem árulja el hol találom akkor amikor akarom, szóval hozzá kell alkalmazkodnom. Ha addig megtalálom Aident, meg tudom vele beszélni és együtt mehetünk arra a vasútállomásra, ha nem, akkor kihagyom. Vagy van még egy eshetőség, elmegyek de nem mutatkozom, utána pedig követem és kikémlelem hova megy. *
-Oké. Ott talizunk.
*Ígérem, de korántsem biztos, hogy pont úgy lesz ahogy ő azt megálmodta. Meglepődve nyúlok a képeslapért amiért többet dolgoztam mint amennyit elsőre terveztem, de legalább megvan. Mosolyogva szorítom magamhoz és mivel több mondanivalója nincs és nem szorítja a karomat, elszaladok. Jó sokáig futok s közben nézek magam mögé, de nem követ és más sem. Lihegve állok be egy kapualjba és nézegetem a pillangós képeslapot amire ma nem volt egy fillérem sem csak a vágy, hogy az enyém legyen.*

//Köszönöm a játékot, amint lehet jelentkezem a folytatásért. //

Bryce &Hope

*Fogalmam sincs, hogy merre és miért akar elvinni, csak azt tudom, hogy valamiben segíteni akar, de szerintem még ő sem tudja, hogy miben, merre hány méter és mennyiben terheli meg az az egész az ő kapacitását. Sőt! jelen pillanatban azt sem tudom, hogy én mit akarok. Volt már pár ajánlatom, megrágnivalóm, amin gondolkodnom kellett, de egyelőre egyikben sem tudtam dönteni. A lényeg az, hogy hiába vagyok másféléve önálló és rejtőző és titokszemély, a bátyám nélkül eddig nem döntöttem komolyabb dolgokban. Az azért jó, hogy hagy némi szabadságot a döntő szó előtt, de ez nem sok, ráadásul kaptam belőle egy zsáknyiravalót, most honnan tudjam hirtelen, hogy melyik a számomra megfelelő? időre van szükségem és bár megvárom az ajánlatának közlésével, mg korántsem tudom, hogy mit fogok válaszolni. A kíváncsiság azért nagyobb, főleg azért mert bedobja a Jolly Jokert. A mutáns szó azért eléggé tud motiválni, de nem annyira, hogy első szóra higgyek benne. Miért is hinnék? Hiszen nem tettem olyat ami erre adna okot, másrészt, csak hallom és nem látom. Mondtak már nekem hasonlókat, hogy ismernek és tudják mi vagyok és segítenek…..de mindennek rabság és halál lett a vége. *
-Honnan tudod, hogy én is olyan vagyok?
*Ez azért nem olyan ami világít a homlokomon, a nyalókás dolog igen csekély volt, nem is igényelt különösebb erőfeszítést, csak azt kellett figyelnem, hogy ne legyenek sokan a közelemben és az megvolt. Ám a kint figyelő katonára nem számítottam, pláne, hogy ő is hozzám hasonló. Márpedig annak kell lennie, ha azt tudja én ki vagy mi vagyok. Szép a történet amit előad, de nem villanyoz fel annyira, hogy azonnal rábólintsak.*
-Talán….felkeresem, de nem most. Van még dolgom. Ha elengedsz, megígérem, hogy megkereslek, de csak akkor, amikor én akarom. Szóval….hol érhetlek el?
*Nem mondok semmit magamról, már a képeslap sem érdekel, csak szabaduljak. Aiden nélkül nem döntök, ám amíg őt nem kerestem fel, addig semmilyen más alternatíva nem jöhet szóba.*



//A válasz hsz rövid de az előzményeket és a jövőt tekintve nem mondhatok mást //

Bryce &Hope

*Hát engem ne sajnáljon senki, köszönöm szépen jól vagyok úgy ahogy vagyok. Nem mellesleg az is jobb ha senkivel nem kerülök közelebbi kapcsolatba, mert annak semmi jó vége nem lehet. Kiderül, hogy ki vagyok, hogy eltűntem, hogy kerestek de már nem, viszont azok akik még mindig kereshetnek nem hivatalosan sokat jelenthet a személyem. Na nem, ezt nem. A családom fontosabb annál, semmint kellemes és kényelmes otthonom legyen. Azt nem mondom, hogy könnyű meg happy, de biztonságos. A bolt sem akarok visszamenni, jobb ha nem jegyzik meg az arcomat, ezért megmakacsolom magam. Ha már csapdába léptem, kihozom belőle a lehető legjobbat amit lehet.
Természetesen én győzök…..ez a kezdeti stádium, rögtön utána jön egy úajbb alku aminek nem nagyon örülök.*
-Miért gondolja mindenki azt, hogy tudja mi a jó nekem?
*Érdeklődve emelem meg a szemöldökeimet. Aki nem néz át rajtam az rögtön segíteni akar, de egy sem kérdezte meg hogyan, csak mondogatta a maga feltételeit. Egyetlen ember sem képes feltétel nélkül segíteni? Mind vár valamit cserébe? A francba is de rohadt egy világ ez. *
-Inkább azt kérdezze hogyan segíthet ne azt mondja mit akar.
*Durcásan a kezébe csapom a pillangót ábrázoló képeslapot és karba fonom a kezeimet. Hát most kezdjen vele amit csak akar. Kérdés, hogy megbízik-e bennem vagy sem. Bemegy a boltba és kifizeti azt amit elhoztam annak reményében, hogy megvárom, vagy még vacillál? Ajkaim szegletében apró, csiklandozós, magabiztos és kárörvendő mosoly rándul meg. Még nem döntöttem el, hogy mit teszek ha magamra hagy. Egyrészt kíváncsi vagyok megint milyen marhasággal fognak etetni, másrészt jobb lenne elhúzni a csíkot ha már lebuktam. De végül is, eddig még nem ráncigált el a legközelebbi rendőrig.*

//nem lóverseny És most már tudod? //

Bryce &Hope

*Na tessék, beleütköztem egy erkölcscsőszbe. Ki gondolta volna, hogy pont egy ilyen „mindenreodafigyelek” alaknak ütközöm, éppen akkor amikor észrevétlenül megcsillogtatom a képességemet. Affene! Egyébként meg akkor se rángasson. Szabadulni akarok, a képeslapommal együtt, és nem, nincs kedvem visszamenni a boltba, hogy eláruljam magam, legközelebb árgus szemekkel figyelnek majd rám, be sem tehetem a lábam ide soha többé. *
-Alku?
*Kérdezek vissza s ha még mindig nem engedte el a karomat, akkor azt is húzom a bolttal ellenkező irányba s lépek is egyet ha tudok. *
-Ragaszkodom, ki is fizetheti, nem tiltom meg, de én oda nem megyek vissza az halálbiztos!
*Legyen ez az alku tárgya, ebéd nem kell. Ugyan tényleg nem tudnék kifizetni még egy árva hot-dogot sem, de szinte minden nap van ebédem. Olykor még sütim is, ha gyorsan és pontosan leszállítom Mrs. Forbesnak az ebédjét, kapok tőle pitét. *
-Az ingyen konyhán ebédelek.
*Mindeközben azért szurkolok, hogy ne érjek hozzá a bőréhez, a kezdeti ijedelem és az életem féltése belobbantotta a méreg termelését, és ha a tenyerem csak kicsit is izzad, kész a baj. Az a gond, hogy fogalmam sincs hogyan lehet semlegesíteni, belőlem is csak cirka egy óra múlva bomlik le. *

Bryce &Hope

*Nem merem feltételezni és elhinni, hogy megint olyanba akadtam aki egy kicsit, valamilyen formában rájön a képességemre, mert érzi. Amikor elmegyek mellette nem tudom még mennyire beleszól majd az életembe, csak egy egyszerű fickónak tűnik, még a hirtelen kifakadásom sem illik rá. A boltban érzett izgalom és a kép iránti vágyam aztán átcsap ijedtségbe amikor elkapja a karomat és magával húz. Újra fellángol bennem az a félelem ami abba a létbe taszított ahol most vagyok. Az elrablásom, a fogva tartásom és a menekülésem, az ahogyan sikerült. Még a mai napig is vannak rémálmaim, igaz nem minden éjszaka, de kísért a múlt. Most ugyanazt érzem. Félek, mert nem akarok senkit bántani, de a menekülés erre kényszerít. Rángatni kezdem a karomat s vele az övét is, hogy szabaduljak, másik kezemmel szorosan fogom a képeslapot, nem adom ha már megszereztem, de ha minden kötél szakad még azt is veszni hagyom.*
-Eresszen! Nem akarom bántani!
*Kétségbe vagyok esve, a könyörgésemből nem valószínű, hogy arra következtet, veszélyes is lehetek rá, esélyesebb, hogy kinevet és nem is hibáztathatom érte. A képeslapot csak úgy láthatja, hogy a kezemben marad, de ha ennek ellenére is a zsebébe nyúl, azt már nagyobb fenyegetésnek veszem. Én nem tudom milyen képességgel rendelkezik, én nem érzem meg s nem látom, ennek hiányában fegyverre gondolok. Talán egy rendőr civilben és akkor a legrosszabba futottam bele, ha bevisz a rendőrségre, nekem végem és ha kiderül ki vagyok, akkor Aidennek is. Híre kel a hollétemnek és azok is tudomást szereznek rólam akik elől bujkálok. Ám ha így vagy úgy eljutunk a képeslap kifizetésére való utasításig, az már mindenképpen értetlenséget szül bennem.*
-Mi van?
*Hiába a döbbenet, azt nem hagyom, hogy visszafelé cipeljen, lecövekelek, viszont a félelem, a kétségbeesés és a menekülési vágy már érezhetően tovább fejlődik bennem, érlelődik mint napon a gyümölcs, csak sokkal gyorsabban. Érzem ahogy az ereimben felgyülemlik a méreg és nekiindul a heves szívdobogásom által, akár a kiáradt folyó. Elég ha a bőrömmel a bőréhez érek…*

Bryce &Hope

*Miért akartam annyira azt a képeslapot? nem tudom, hiszen rengeteg pillangót rajzoltam, színeseket is és egy ott volt a nyakamban medálként, de a képeslap, egyszerűen nem tudtam otthagyni. Néha az alkalom szüli a tolvajt valóban, de a tapasztalataim azt mondják, hogy a tolvaj szüli az alkalmat, mint ahogy most én is tettem. A nyalóka békésen, mit sem tudva megváltozott halmazállapotának jelentőségéről csordogált, olvadozott ki a papírjából, összeragacsozva mindent ami az útjába került. Az előttem álló szidta a boltost, a boltos meg fogta a fejét, fogalma sem volt mi történhetett. Én meg szélsebesen leléptem kezemben a képeslappal. Már épp ujjongtam volna, hogy senki nem rohant utánam és nem kürtölték szét az egész utcában, hogy tolvaj szarka, mikor szorítást éreztem a karomon. Na igen, esélyes volt, hogy nekimegyek valakinek kifelé menet, de aki az utamban volt azt kikerültem, nem értem hozzá, nem gondoltam, hogy bármit is látott és ha látott, összerakta a képet. Az lehetetlenség, hacsak…..*
-Áááúúúú! Eresszen el! Maga szatír!
*Elég vicces a vádam, amint ránézek egyből rájövök, hogy mellélőttem. A szatírok nem ilyen jóképűek és általában csak a kabátjukat lengetik, nem piti kis tolvajokat kapnak el. A lényeg végül is az, hogy elengedjen és elfuthassak, a meglepetés erejét a magaménak érzem, hacsak egyetlen pillanatra lazul a szorítása a rágalmam miatt, nyeregben vagyok.*

Bryce& Hope

*New York nagy, nagyon nagy, bár kíváncsi vagyok minden szegletére, a közel más fél év alatt nem igazán volt szerencsém bejárni. Nehéz ha az ember lánya rejtőzködik, vagy legalábbis nem akarja felhívni magára a figyelmet. Próbáltam láthatatlan maradni, nem bámultam meg senkit, nem voltam harsány és nem hordtam túl színes ruhákat. Utóbbiak megválasztása nem mindig volt kívánság, az volt amit sikerült valamelyik jótékonysági ruhaosztáson megkapnom. Több réteg ruha van rajtam most is a téli hideg miatt, némelyik nagy rám, némelyik elég kopott vagy többször varrt, de a legfölső, a kabát az viszonylag jó állapotban van. Muszáj, ha nem akarok feltűnést kelteni egyik-másik boltban vagy nem akarom kidobatni magam. A Morrison Park Avenue tele van üzletekkel, késő délután nagy a forgalom, mindenki hazasiet miután bevásárolt, a sötétben pedig könnyen el lehet tűnni. Nem szoktam értékes dolgokat lopni, csak annyit amennyire szükségem van, nem akarok sok pénzre szert tenni azzal, hogy eladom azt amit elcsenek. Csak néhány cukorka, karácsonyra megleptem magam egy kólával, és ha sikerül néhanapján egy édes sütemény. Egy órával ezelőtt már megvolt a szomszéd utcában a vegyesbolt, a négy cukorka egyikét forgatom a számban amitől pirosak lettek az ajkaim. A kirakatüvegben láttam, mókás volt és idétlen. Még várok egy kicsit, hogy többen legyenek az üzletben az imént természetesen nem csak a számat nézegettem a kirakatüvegben hanem a benti helyiséget és a kínálatot is. Jól jönne pár színes ceruza, az egyetlen luxus amiért bármit megtennék, és persze papír is jó lenne, de azt nehéz eldugni. Az a jó a sok rétegű ruhában, hogy nem csak melegen tart hanem el is lehet benne dugni sok mindent. Bármit nem, mert azért egy plüss macit nem tudnék hova tenni anélkül, hogy ne dudorodna ki. Végül csak beléptem az üzletbe, voltak páran odabent rajtam kívül, az eladó nem figyelt rám. Egyelőre. A ceruzáknál kötöttem ki, körülnéztem majd egy kéket, egy pirosat és egy sárgát eltettem a kabát alatti pulóverembe. Gyorsan odébb is léptem, már képeslapokat nézegettem és vártam a kedvező alkalmat, hogy kisurranhassak valaki mellett, ám amint lenéztem a kezemben lévő képeslapra, már el is veszítettem a fejem. Egy csodás, kékszárnyú pillangó volt rajta, a kedvenc pillangóm.*
-Mariposa azul.
*Sóhajtottam félhangosan, de észre sem vettem, hogy mindezt nem csak magamban gondoltam. Kell nekem ez a képeslap, nagyon kell. Viszont míg én ámuldoztam, a vevők száma igencsak megcsappant és nem tudtam volna észrevétlenül kisurranni, sem eltenni a képeslapot, mert az eladó már figyelt rám és azok a fránya tükrök….nem voltam holt térben sehol. Ha meg csak úgy vásárlás nélkül akarok elmenni, azzal feltűnést keltek. Megvenni nem tudtam, momentán egyetlen cent sem volt nálam, szóval improvizálnom kellett. Megigazítottam a hajamat, féloldalt előre húztam, így egy kicsit kislányosabb figurára váltottam, a pulthoz közelítettem, előttem ketten álltak. Az eladó párszor rám nézett, én visszamosolyogtam. Csak pár percre lenne szükségem, hátha sikerül. Otthon már többször megtettem és most nem láttam más kiutat, el kell terelnem a figyelmét magamról. Beálltam a sor végére és pénztárnál lévő nyalókákra koncentráltam. Igazából csak egyre, mert még nem voltam képes több tárggyal egyszerre foglalkozni. Csak azt akartam, hogy pár pillanatra ne velem foglalkozzon az eladó és mások se. A gondolataimban megjelent a nyalóka képe aztán egyre mélyebbre másztam benne, nem tudtam hogyan működik és még mindig ámultam magamon, de ott voltam benne, magam körül a ragadós, kemény cukorbombával. Bonyolult rácsozat volt, amit nehéz volt szétszedni, de sikerült. A nő aki elsőként állt a pénztárnál épp távozott, bár ez csupán valahol a tudatom szélén jelent meg, a képeslap remegett a kezemben. A nyalóka szilárdságát szétziláltam, a rács összeesett, a papírból sárgásfehér, nyúlós szirup kezdett el folyni, pont az előttem álló holmijára amit maga mellé tett a pultra míg fizet. Az eladó szemei elkerekedtek, meredten nézte a nyúlós masszát és a vásárlóját felváltva. Akkor surrantam ki a boltból és azért fohászkodtam, hogy ne menjek neki senkinek.*