Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Össze tudom én kapni magamat, ha nagyon akarom, csak nagyon akarnom kell és persze... össze kell kapnom magamat, de majd veszek pár mély lélegzetet, amikor odaérünk. Addig meg nyugodtan nézhetek ki úgy, mint aki teljesen szét van csúszva, hiszen itt úgy se látja senki, csak Andrew, ő pedig nem az a típus, aki leadná a drótot a fejeseknek, hogy aztán kivágjanak a melóból. Nem, belőle még véletlenül se nézek ki ilyesmit, hiszen akkor már reggel szólt volna és nem pedig most próbálna értelmet verni a fejembe. - Hé, azt ne hidd, hogy nem kezelem jól az efféle helyzeteket. Tök jól bírom, csak... te nem látod. Mire odaérünk fitt leszek és friss, csak addig hagynál békén. - újra elhúzom kicsit a számat, de úgy se hiszem, hogy túl sok mindent elérhetek nála. Valószínűleg teljesen esélytelen a dolog, hogy leszálljon rólam és pihenhessek, amíg oda nem érünk, pedig akkor sokkal hamarabb emberi állapotba kerülnék. - Oh, szóval fiatal anyukák is lesznek, elváltak, egyedülállók? - itt már nekem is felcsillan a szemem, de aztán persze jön egy jellegzetes vigyor is csak azért is, hogy ne kezdjen el unatkozni. Igazából csak azért teszem, hogy oda tudjon koncentrálni az útra, amit ugye úgy lehet jól csinálni, ha közben nem alszol el, én pedig erről gondoskodom. - Esetemben legalább tudjuk, hogy miért nézek ki szarul, mármint fizikailag. Ezt ki lehet heverni, a tiédet nem, de... sajnálom haver, és ha még se a testvéred? Tuti biztos vagy benne? - nem tudom azért erre még most se vennék mérget. Mégis csak évek teltek el azóta, miért olyan biztos, hogy az a zakkant nőszemély a húga? Könnyen lehet, hogy annyit változott, hogy már nem ismerné meg, vagy már nem is él, csak találtunk valakit, aki hasonlít rá... eléggé hasonlít és Andrew már annyira meg akarta találni, hogy nem lehet kiverni a fejéből, hogy nem az igazi. Nem akarom, hogy valami álomban kezdje el ringatni magát, mert abból állati nagyot lehet pofára esni. - Legyen a giccses gönc. Mindig is akartam egy olyan tuti cowboy csizmát, mondjuk... vörösben! - újabb széles vigyor jelenik meg az arcomon. Az öltönyt amúgy se nagyon komálom. Bőven elég akkor felvenni, amikor muszáj, mert a főnök kötelez rá. Ha nem, akkor egy kicsit lehetünk lazábbak. Akár valami texasi testvérpáros is lehetünk, szerintem nekem még a cowboy kalap is állati jól állna, na nem mintha lenne bármi is, ami rosszul állna ugye. Éljen az ego!
Nem úgy tűnik, mintha Evan hirtelen össze tudná magát kapni, pedig ameddigra odaérünk, úgy kéne kinéznie, mintha most jött volna valami divatszalonból. FBI ügynökként csak akkor lehetünk hitelesek, ha a komolyság látszatát keltjük. Most hagyjam Evant a kocsiban, amíg magára nem talál? Nem, kell az, hogy fedezzen, több szem többet lát, és még ha le is járat alkalmanként, akkor is a társam, akivel közös az ügyünk. Ha most hagynám aludni, akkor félő, hogy úgy bekómálna tőle, hogy estig fel sem tudnám észreszteni. Kapott egy kávét induláskor, még egy jön, ha megérkezünk, ebben valahogy nem akarok vitát nyitni. - Még véletlenül sem, ahogy mondod.. Meríts erőt, mert nem szándékozom egyedül dolgozni. Csoda, hogy meg tudtál borotválkozni anélkül, hogy össze ne vágd magadat. – Mosolygok oldalra a nyafogását hallva. Azért nem semmi a pasi, és a különös az, hogy én mintha valami jótékony öccs lennék, itt törölgetem az orrát. - A lekvárt pitébe, süteménybe teszek, nem fogsz tőle ragadni, a gyár közelébe pedig nem megyünk. Nem, fogadások nem voltak, inkább tanítgatott egy ifi csapatot, sok fiatal anyuka lebzselt a közelben... Meglátjuk. – Vonom meg a vállamat, most előzetesen csak az aktára tudunk hagyatkozni. Nagyjából összefoglalom neki ezzel, hogy mire is gondolok, máskor sem szokta elolvasni a jegyzőkönyvet, csak próbálkozom, hogy egyszer hátha. - Én nézek ki szarul? Evan... Nézz magadra haver.. És... igen, Cassidy úgy nézett rám, mintha valami idegen lennék. Nem is emlékszik rám.. Én meg hülye módon azt hittem, hogy minden helyrejöhet kettőnk között. Tönkretették. – Kanyarodok le a főútról a mellékre, amely már a kisvárosba vezet. Nem vagyunk messze, de ha megérkezünk, lehet, hogy még ücsörgünk egy keveset a kocsiban, mert Evan akkorákat pislog, hogy még kávéval együtt sem lesz beszámítható. - Jól hangzik, végre valami érdemi ötlet tőled. Akkor öltönyben megyünk, vagy csak valami giccses göncben? – Kérdezek vissza, miközben a távolban már feltűnnek a város első házai, hamarosan megérkezünk. Bevett szokás, hogy a keresztnevünket kitaláljuk, és a családnév lesz valami általános, mint Smith, Jones, Barnes. Végtére is amilyen széles a mosolyunk, idejekorán pertut iszunk mindenkivel, és onanntól csak Evan és Andrew vagyunk mindenki számára. Csak a hivatalos letartóztatásnál kerülnek elő az igazolványok, na meg a bilincs.
Tény és való, hogy a tegnapi nap elég ütős volt, de hát amikor munkaidőn kívül van akkor még egy FBI ügynök is kirúghat kicsit a hámból nem igaz? Tudom én túlságosan gyakran teszem meg, de hát amik történnek mostanában kell ez is, hogy kieresszem a gőzt. A hosszú út viszont már nem annyira és az is nagyon ritka eset, hogy engedem Andrewnak, hogy ő üljön a volán mögé, de most rendes vagyok, legalábbis úgy tettem, mint aki épp engedélyt ad neki, pedig tényleg nem tudnék most vezetni. Hasogat a fejem és ha cowboy lennék, akkor most valami nyugodt helyen fűszálat rágcsálnék és a képembe nyomnám a kalapomat, hogy senki se zavarjon, de sajnos nincs cowboy kalapom - pedig az milyen rohadtul menő lenne! - és Andrew nem hajlandó befogni legalább az úgy nagy részén, hogy egy kicsit összekapjam magamat. Pedig már benyomtam egy kávét és meg volt az aszpirin is, ennek ellenére nem lettem hirtelen sokkal jobban, ahhoz több idő kellene. - Harminc mérföld? És addig még véletlenül sem akartál volna békén hagyni? Az akta meg vár. - nyafogok azért egy sort, mielőtt végül száj húzva, de feltornásznám magamat ültömben, hogy végül csak a kezembe vegyem azt a fránya aktát és megnézzem, hogy mi is van benne. Nem mondom, hogy most mindent képes leszek megérteni belőle, de majd próbálkozom felfogni az infok nagyobb részét, a megjegyzés már egy másik lapra tartozik. - Lekvár? Akkor ragadni fogunk, amit nem szeretek, szóval gyorsan oldjuk meg a melót. Tehát ez az ipse meghalt, mit tudunk róla? Tartozás... sportfogadások? Az ilyen alakok nem tudnak szabadulni a régi életüktől még az álmos kisvárosokban sem. - apropó álmosság, én is nagyot ásítok ültömben és persze az aktát egyelőre lusta vagyok kinyitni, hogy elolvassam. Úgyis ismerem már Andrewt, mindig előre dolgozik, kívülről fújja az összes adatot és könnyebben meg is jegyez mindent, mint én, sokkal egyszerűbb, ha ő tudja a dolgokat, mint ha nekem esik ki a fejemből. - Amúgy szarul nézel ki, kattogsz a kiscsajon? - szándékosan kérdezek így, kíváncsi vagyok, hogy kire asszociál alapból. Vajon a húga jut előbb eszébe, vagy az a dögös kis vörös, akit emlegettek, hogy bevitte az őrsre valami üggyel kapcsolatban. Ha így megjegyezték a csajt a kollégák akkor tuti, hogy jó bőr lehet. - A sztorink pedig... mit szólsz két újgazdag kölyökhöz, akik gyümölcsültetvényt akarnak venni és van egy épp nem ide érkezett unokaöccsük, aki imádja a baseballt és Hobbst és ezért a sulit is kicsit átnézhetjük? - széles mosollyal pillantok oldalra, afféle "fasza gyerek vagyok még másnaposan is" nézéssel. Ötletből nincs hiány és szerintem tudjuk is hozni a figurát. Majd én leszek a dőzsölő, ő meg az okoska a csapatban, az a tökéletes feladatmegosztás. Az ész és a szépség.
Látom Evanon, hogy egész éjszaka dorbézolhatott, mert totálisan ki van ütve. Egyetlen szerencséje, hogy minimum másfél nap, amíg az álmos kisvárosba érünk, addig megszállhatunk valami útközbeni panzióban, és ott ki tudja aludni magát. Remélem azért néha átveszi a kormányt, mert nem akarok ilyen sokat vezetni. Sosem szállunk repülőre, teljesen jó a kocsi, hiszen útközben lehet beszélgetni, jó zenét hallgatni, megismerni a helyi popkultúrát. Amelynek része példának okáért a steak, vagy éppen a pite, vidéken aztán átkozottul jól csinálják. Ahhoz képest, hogy eredetileg megfigyelőnek küldtek Evan mellé, merthogy a nővére Charles személyes kedvence, már egészen jól kijövünk a sráccal, többször mentette meg az életemet, mint hogy az indolt lett volna egy ismeretlentől, így azt kell mondanom, megvan az összhang. Ráadásul az ilyen megbizatásokra egyikünk sem öltönyben szeret mászkálni, az teljesen össze is gyűrődne az út alatt. - Megtennéd, hogy egy kicsit rám figyelsz? Harminc mérföld múlva lesz egy faloda, ott majd literszámra döntheted magadba a kávét. – Dobom az ölébe az aktát, amelyet megkaptunk saját példányként. Félig halk zene szól, természetesen rock, hiszen mindketten azt szeretjük. Tudom, hogy bármennyire is fáj a feje, ettől azért nem hasogat neki. Csak azért nem hangosítom fel, mert akkor egyáltalán nem tudnánk beszélgetni, és nem akarom, hogy bealudjon, vagy jó szokásához híven leszarja amit az ügyről mondok neki, mert már volt rá példa nem egyszer, nem kétszer, hogy a helyszínen kellett meglepődnie, hogy milyen ügybe is csöppentünk. - John Hobbs, kiöregedett baseball játékos, sporttörténetet tanított. Megölték, méghozzá egy méretes, vadászkéssel asszem. Might Peek Oaks, kisváros, azt hiszem lekvár a fő profil, lehet, hogy valami gyümölcsültetvény van a közelben. Na mi legyen a beszivárgó sztorink? – Kérdezem ásitozva, valamiért én is kialvatlan vagyok, noha mindig lefekszem időben, úgy tűnik Evan kimerültsége nagyon is ragadós. Fel kéne hangosítani a zenét, mielőtt elkezd szúrni a szemem. Azt hiszem nem csak kávé kell nekem is, de valami kiadós reggeli kalóriabomba. Belepillantok a visszapillantóba, legalább nem látszik rajtam úgy, mint Evanon, aki mosott szarnak tűnik, én meg csinos vagyok, mint mindig.
Kezdőlap 
by 
