Jill & Davy - Új problémák

Szerencse, hogy a veszély az életelemem, különben fel sem keltem volna arra, hogy valaki matat a zárral. Egy pillanat alatt pattan ki a szemem, máris éber vagyok, ahogyan felmérem, hogy csakis kifelé van út, hogy megközelítsem Jillt, ha a folyosón át akarnék menni, úgy nem sok esélyem lenne. Mármint hogy elkerüljem a behatolókat. Ha többen vannak, komolyan meg kéne magamat erőltetnem, hogy puszta kézzel elbírjak három-négy támadóval. Nem mondom, hogy lehetetlen, végülis tudom, hogy mennyit érek, csak ha ezek valami profik, akkor nem biztos, hogy van értelme kockáztatni Jill életét, ha már megmentettem. Marad hát a párkány, és miután enyhén paranoid vagyok a déja vu nélkül, így olyan szorosan tapadok a falhoz, és az ablakokhoz, amennyire csak tudok, amíg oda nem araszolok a hálószobájához. Siekrült felhívnom magamra a figyelmet, beenged, látom, hogy éppen hogy csak egy éjszakai könnyed lány-pizsama van rajta, de most nem érek rá nézelődni, van fontosabb dolgunk is. Beparancsolom a fotel mögé, és felragadva a piszkavasat, már az ajtó előtt várom, hogy behatoljanak a szobájába, a meglepetés fél győzelem. Felemelem a piszkavasat, amikor észreveszem, hogy Jill is készül valamire. Nyelek egyet, nem gondoltam, hogy ennyire harcias, végül bólintok a számolására, és kirobbanunk, hallom, hogy csontok törnek. Az ajtón át a folyosóra jutunk és ekkor hallom meg a dörrenést, ezzel a mozdulattal lököm félre a lányt...

... hogy aztán teljesen máshol találjam magamat. Ahogyan körbenézek, egy közepesebb szórakozóhelyen vagyok,  ülök, a pultnál, motoros dzsekiben, rengeteg sponzori matricával, hogy jelezzem, nagyon is vagyok valaki. A hajam még rövidebb, némi borostát is érzek, ahogyan megdörzsölöm az államat. Vad discozene szól, Jill pedig ott táncol három pasi gyűrűjében. Vagy tizenhét lehet. A gyomrom környékén enyhe rántást érzek... Mi a franc történt? Hogy kerültem ide vissza? A Déja vu teljesen kezd felborulni? Mindenre emlékszem, Jill ellenben úgy tűnik éli világát. Pont ahogyan megismertem, az apja mocsokságai és a megerőszakolás után úgy belevetette magát a bulikba. Itt már ismertük egymást pár hete, próbáltam erőt beletuszkolni, végeredményben sikerrel, csak úgy tűnik annyira mégsem, hogy kiöljem belőle ezt a szereretéheséget, amely végül Simon karjaiba lökte. Hogyan lehetséges, hogy megint itt vagyok? Ilyen még soha nem volt. Ha már előttem van az italom, felhajtom, ír whiskey, hát persze, mi más. Eltolom magam a pulttól, hogy felálljak. A parkett szélére állok, és odakiáltok neki.
- Ha vége a számnak, beszélnünk kell.  - Olyan fiatal, olyan szexi, hogy lehettem ilyen marha, hogy a saját dolgaim jobban érdekeltek? Leléptem, otthagytam bízva abban, hogy majd boldogulni fog. Abszurdum.

Eltelt pár nap, és nem mondom, hogy Jill a látványos gyógyulás útjára lépett, mégis komoly akaraterőről mutat tanubizonyságot azzal, hogy nem hagyja el magát, elfogadja a segítő kezet, sőt, még azt is felajánlotta, hogy mellettem lesz, ha a képességem hiányából kifolyólag bénáznék. Hiszen telnek a napok, nekem állati furcsa, hogy minden, ami megtörténik, az visszavonhatatlan. Így még azt is el kellett vetnem, hogy néha úgy nézzek rá. Nincsen visszaút, bármit is teszek, és nem akarom zavarba hozni. Amilyen vadóc volt régen, ha szerelembe esett, vagy azt hitte magáról, akkor nem olyan egyszerű magával is szembenéznie, hogy talán illúzió volt, olyan fájdalmas megtévesztés, amelyre alig huszonkét évesen nem készülhetett fel, ráadásként komoly hátrányból indult. Így hát éldegélünk egymás mellett, én próbálom megszokni a korlátaimat, nagyon újdonságként hat a bőrömben élni, míg ő a testi sebek összeforrásával a korábbi magabiztosságát igyekszik visszanyerni. Már nem olyan sírásra biggyedt az ajka, én meg nem nézek ki minden alkalommal a folyosóra, hogy ne álljak fejre a szőnyegben kitörve a nyakamat. Nevetségesnek tűnhet, de az első napon egyszerűen rettegtem, nincs mit tenni. Ketten azért látványosan kedvezőbbek a feltételek, mint egyedül megbírkózni mindezekkel. Tudjuk a másik előéletét, még ha nem is részletekbe menően. Lakótársak lennénk? Barátok? Testvérek? Magam sem tudom. Főleg ha valahol mindig is az esetem volt, csak éppen rosszkor találkoztunk, akkor még fiatal voltam, nem tudtam lekötni magamat még lelkileg sem, hiszen neki egy megértő társra lett volna szüksége. Biztos, hogy most sem ugrana semmibe fejest, és ez így is van rendjén, igazi pszichopata lenne, ha nem lennének érzelmei. Attól én még rajta felejthetem olykor a tekintetemet. A mai este egy szép nap vége, nyugovóra is tértünk már egy ideje, amikor mocorgásra ébredek. Nem Jill irányából, hanem a bejárat felől. Már akkor hallottam, amikor valaki a kilinccsel babrált. Kinyitom a szememet, remélem a lánynak volt annyi esze, hogy bezárkózzon, vagy ilyesmi. Talán Simon ismerősei nem vették jó néven a haver felkoncolását. Miután egész életemben az adrenalin volt a legjobb barátom, éberen alszom, és most is egy pillanat alatt pattanok ki a kanapéról. Nesztelenül húzom fel az ablakot, hogy kimásszak rajta, mezlitláb persze, boxerben, és trikóban. Ameddigre Jill feltápászkodik, és bezárja a saját szobája ajtaját kulcsra, addigra már az ő párkányán állok, és kopogok, hogy engedjen be. Kérdés, hogy be akarok menn a szobájába, hogy együtt nézzünk szembe a behatolókkal, vagy meneküljünk. Egy szál semmiben aligha van esélyünk, már az is csoda, hogy nem szédültem le a párkányról a viharos szélben, Jillt erre nem kényszerítem. A pisztolyomat nem hoztam, kaszkadőrként azért többféle küzdősporthoz értek, de egyedül... Nem lesz egyszerű. Ha odasiet az ablakhoz, és beenged, akkor becsusszanok az üveg alatt, és a számra téve az ujjamat némaságra intem. Az övében van egy régi típusú kandalló, így a piszkavasat ragadom elsőre fel, és odalibbenek az ajtajához, ahol már egyértelműen hallatszik, hogy többen vannak mögötte. Az egyik fotel mögé mutatok, bukjon le.