Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Valahogy nem erre vagyunk első körben bekalibrálva, a vad motorás, a szenvedélyes élet a sajátunk, aztán.. mégiscsak ez is hozzá tartozik. Ha együtt vagyunk, akkor simán felmerülhet, fel kell merülnie, hogy gyerekünk lesz. – És így is tartom helyesnek. Sőt, tulajdonképpen amilyen erős akaratunk van, logikus, hogy utódot akarjunk magunknak. A legtöbb kemény alaknak egyébként is volt családja a történelemben, és ebben mi sem fogunk kiríni a tömegből. Nyilvánvalóan lesznek nehéz éjszakáink, de hát kinek nem? A megfelelő lelkierő, és fizikai állóképesség mindenen átsegít. Messze vagyunk már az igazi veszélyektől, stresszmentes az életünk hogy a szüleink nem ugathatnak bele semmibe, így az első meglepődésen kívül nincsen bennem semmilyen félsz az előttünk álló kilenc hónapon túl az első jó pár év nehézségeit illetően sem. Sőt, olyannyira elindult a tervezés, hogy nehéz is lesz most kikapcsolni, biztosan többször le fogom halkítani a filmet, hogy megszólítsam a páromat, ha eszembe jut valami. - Lehet, hogy könnyebb, de nem törvényszerű. Esetleg megtehetjük azt, hogy várunk pár hónapot, és megpróbálkozhatunk valamelyik szülőnél, hátha ez mindent megváltoztat. – Én persze aligha hihetek ebben, Jenna apja legalábbis egy igazi állat, nem sok esély van, hogy a véleménye másféle irányba menjen el, de ki tudja, én annyira nem ismerhetem őt, mint a feleségem. Ha annak idején a tetkója ellen volt, hátha a hagyományosabb családmodell a kedvére való, és örömét lelné abban, hogy ha várhatja az unokát. Egymáshoz hajolva csókoljuk meg a másikat, az ajka még így is olyan, mint a méz, nincsen gondom az előzményekkel. Különben is, ha hatalmas dinnyére dagadna, akkor is imádnám, és a kedvemet lelném benne. Pattanok hát a pizzáért, és a vacsorázós-filmnézős este alkalmával mégiscsak a gyerektémáé a főszerep.
Valószínűleg tényleg csak valami hozzávaló volt, ami így kikészített, tehát ha nem lesz a pizzán semmi extra, akkor nekem sem lesz semmi bajom, legalábbis remélhetőleg és ebben bízom. Azért persze óvatos leszek, mert nem lenne jó rövid idő alatt kétszer is szaladni a wc-re, pedig erre azért van esély, hogy még lesz ilyen párszor. Azért nagyon remélem, hogy nem mostanában. - Azért először be kell vallanom rendesen megijedtem, de azt hiszem ezt úgyis sejted, de igen... így tényleg jobb volt és együtt menni is fog igaz? - azért az nagyon jól esik, hogy úgy gondolja jó anya leszek. Én azért nem hiszek ennyire magamban, főleg mert... hát lássuk be tényleg eddig elég vad életet éltem most pedig én neveljek fel egy gyereket? Ha jól sejtem a szüleim elég furcsán néznének rám e miatt és valószínűleg finoman szólva is erőteljesen kételkednének, hogy képes lehetek rá, sőt az apám egyenesen nevetségesnek találná, hogy anya legyek, de őszintén szólva az apám véleménye sem érdekel, nekem az a fontos, amit Rick gondol és ha szerinte menni fog, akkor tényleg menni fog. - Azért mégis könnyebb, ha van mellettünk valaki... tudod család, vagy nagyszülők. - csak egy halk sóhajt engedek meg magamnak, nem lenne értelme e miatt rosszul érezni magamat ez tény, de azért pocsék dolog, hogy esély sincs rá, mert mindkettőnk szülei elég nehéz esetek. Igazából kezet rázhatnának, mert nem úgy sikerültek a gyerekeik, ahogyan akarták, de... mondhatni így jártak. Mi a saját életünket éljük és úgy, ahogyan nekünk jól esik nem igaz? - Megértem... na hozd a pizzát! - visznozom még a csókot, aztán elnyúlok a kanapén. Tudom, hogy mindenben a segítségemre lesz, mert ő már csak ilyen. Szeret és természetesen ez az, ami igazán fontos, ami mindig is fontos volt és ezért nem számít mit gondolnak a szüleim, vagy az övéi. Igen akkor régen elment és magamra hagyott, de nem számít, most tényleg csak az az igazán fontos, hogy újra egymásra találtunk és most minden rendben van. - Szóval máris arról van szó, hogy ne hogy elhízzak? Szörnyű vagy! - nevetem el magamat, mert nem gondolom én ezt igazán komolyan és tudom, hogy ő sem piszkálni ezzel. Nem vagyok egy elhízós alkat, meg hát a mozgás amúgy is lételemem ,nem fogok tudni itthon ülni úgy sem, arra még csak kényszeríteni se nagyon lehetne, de most vár ránk a pizza és persze a rengeteg megbeszélni való a lakás át- és berendezéséről.
A pizza végülis nem soká megjön, itt a vízparton, ahol mi lakunk, afféle vip kiszolgálás van, lehet, hogy mire előkészítjük a tányérokat, már csenget is a futár. Szimpla feltéteket kértem, alap paradicsomszósszal, bízván abban, hogy mindez nem kavarja fel a drága gyomrát még jobban. Sajnos eléggé eldobta a rókabőrt, de még nem visszafordíthatatlan a rosszullét, csak kímélni kell a pociját. - Azt hiszem számít az idő. Ha egyszerre tudjuk meg, jó eséllyel padlót fogok. De már te tudtad, nem szaladtál ki a világból, és ez nekem elég. És ha belegondolsz, előbb-utóbb szóba került volna, azért vettelek ugyanis el, mert téged akartalak. Imádom a csábos, kihívó énedet.. de.. tudom, hogy képes vagy arra, hogy anya is legyél. – Ismerem már őt, mindig csak flörtöl, célozgat, de tökéletesen kibújt belőle a kislány, és ugrándozott, amikor megkértem a kezét. Valahogy sejtettem én, hogy az édesen domina jellem mögött ott lapul a romantikus is. Valahogy ebben is hasonlítunk, hiába macsózok, azért van nekem szívem is. - Aligha hiszem, hogy az embernek úgy kéne házasodnia, hogy a szüleinek megfeleljen. – Simogatom meg az arcát, s hajával is játszom picit, látom rajta, hogy mégiscsak rosszul esik neki hogy ennyire magunkra leszünk utalva. A külsőnk ellenére igenis melegszívű emberek vagyunk, akik így a családalapítás küszöbére lépve valóban magunkra vagyunk maradva. Ettől én még nem érzem úgy, hogy ez némiképpen szűkebb családot jelentene, hiszen mindketten barátkozósak vagyunk, majd úgy intézzük, hogy a csöppségnek sok keresztszülője legyen, és máris meg vannak oldva a tömeges grillezések. A szomszédokkal is nagyon jó a kapcsolat, nem kell mindenkivel vérségi szinten lenni. - És tényleg. Valahogy a babatéma mindent felülírt. – Vigyorgok rá, igazán megbocsájthatja, hogy ha rosszullétét követően a kicsi jár most a fejemben, és az, hogy milyen lesz majd szülőnek lenni, mert a házassághoz képest ez mégiscsak komoly ugrás. De valóban, ott vannak a koncertjegyek, amik viszont a közeljövőben kerülnek majd élesítésre. A nagy izgalomban nem is néztem, hogy mikor lesz az esemény. - Lesz majd még úgyis izgulás minden más miatt, most lehetünk a körülményekhez képest nyugodtak. – Csengetnek. – Na megyek, nyitom. Te csak menj a kanapéra, nyúlj el, hozok majd tányérékat is, és felvágom. – Utolsó cuppanós csók, és már fordulok is. Perceken belül már egyensúlyozok a két tányérral a tálcán, hogy az ölébe adjam, remélve, hogy választott valami jó filmet, bár ha belegondolok, inkább csak háttér lesz, mert komoly gondolataink lesznek. Még egy gyors kör, és hozok innivalót, sör helyett szimpla szörpöt bekeverve. Fogalmam sincsen, hogy meddig ihat alkoholt, de ha amúgy is fel van kavarodva a gyomra, akkor ez esetben nem kéne. Magamnak is, hogy ne legyen rossz érzés, hogy én meg iszok. A későbbiekben ez úgyis előkerülhet. Szemrevételezem közben a helységet, már most jár az agyam, hogy mennyire kell szétütni a falakat. - Tudom, hogy sok a munkád, de nem ártana, ha majd visszamennél valamit sportolni, hogy megmaradjon az egészséged. Akár futni is elmehetek veled, mint régen.. – Csüccsenek le mellé, és várakozóan veszem át a saját tányéromat, kicserélve az egyiket az üdítőjére.
Kezdek éhes lenni, de meg kell várnunk a pizzát, ez nem is lehet kérdés, mert bár az illata csodás volt a főztjének ezúttal is, de sajnos az a plusz fűszer nem tett neki jót. Majd talán elmúlik ez az émelygős rész és onnantól már könnyebb lesz, legalábbis reméljük, ha más nem hát akkor majd ő eszi meg, végül is az is egy megoldás. - Mégis te fogadtad jobban, én be kell vallanom jobban megijedtem a hírtől. - bár talán ezt sejtette, mert valahogy kettőnk közül még mindig én vagyok a... nem is tudom mi a jó szó rá, de ijesztőbbnek tűnt nekem ez a baba téma, viszont úgy, hogy ő láthatóan nincs annyira megijedve tőle már nekem is könnyebb és ki tudja a végén még tényleg jól is elsülhet a dolog. Szeretjük egymást, sok mindenen átmentünk együtt, akkor miért is ne lehetnénk rendes család? Ez egyikünknek sem adatott meg még eddig, legalább mi egy sajátot összehozhatunk. - Ez igaz, a szüleidnek nem igazán tetszenék. Akkor nagyszülők kilőve, maradunk mi igaz? - azért egy pillanatra elhúzom a számat, de ez nem az ő hibája. Az én szüleim sem fogadták el az életemet, vagy épp a stílusomat, cseppet sem meglepő, hogy az övéi még annyira sem fogadnák el, sőt, teljesen érthető, de attól még nem esik jobban persze, de nincs mit tenni. Vannak dolgok, amiket egyszerűen el kell fogadni úgy, ahogy vannak és kész. - A hír összezavarta a fejed, hát most meséltem azért kapjuk meg a jegyeket, mert Traceyt megütötte a pasija. - és hát jó eséllyel nem is először, de úgy fest hogy Rick most nem tud odafigyelni mindenre, vagy csak a Metallica koncert ragadt meg benne, meg persze a baba téma és a többi valahogy szépen kiesett. Végül is megértem, nehéz is mindenre odafigyelni, amikor ilyen elég komoly témákról van szó. - Én főleg attól tartottam mit szólsz hozzá, de így már igazából most csak nyugodt vagyok, a többit meg majd úgyis kitaláljuk együtt és megoldjuk nem igaz? - végül is igen nekem az volt a fő szempont, hogy ő mit mond majd rá és ha már azt tudom, ha már most látom, hogy örül, akkor végülis már nem is fontos annyira minden más. Persze izgulok én is, de nem félek már annyira tőle, mint eddig és úgy érzem tényleg minden rendben lesz majd, mert együtt megoldjuk és mindent kitalálunk. Végül is még jó pár hónapunk van rá.
- Ahha.. ügyesen fogalmazol drágám.. Nekem az is rázós helyzet lehet, ha egy ilyen hírrel állsz elő. – Kétségkívül nem az én világom a családozás, de az övé sem, és most mindenkire rácáfoltunk. Abban viszont igaza lehet, hogy mivel még egyáltalán nem gondolkoztunk ilyen komoly dolgokban, szíven üthetett volna a dolog, holott amióta újra találkoztunk, egyértelmű volt, hogy többé nem akarom elengedni. Egymásnak vagyunk teremtve, még a hozzám hasonló állatok is belegondolnak néha, hogy jobb lenne társsal. Jenna pedig sosem ment ki a fejemből, s amióta feleségül vettem, lényegében jeleztem is számára, hogy egyszer majd lehetünk úgy igazi család. Olyan, amely egyikünknek sem volt. Akár nagycsalád, mint az olaszok, akik tizennyolcan ülik körbe az asztalt. Igen, azt hiszem az mindkettőnknek tetszene! - Nem tudom, ezer éve nem beszéltünk, tudod ők a nagyon értelmiségiek. Anya úgy ahogy elfogadta az életemet, de egyikük se hitte el, hogy rendőr maradtam. Szerintük egy koszos csavargó vagyok. – Az apám szerint tényleg így van, anyámhoz azért néha oda lehetett menni, kimosta a farmeremet, adott némi lóvét, hogy legalább érezzem, van valakim, de hogy mit szólnának egy esetleges unokához? Jenna a testnyi tetkóival igazán dögös, de nem éppen egy számukra eszményi csaj. Hát ha lemondanak róla, akkor rólam is meg kell tenniük. Miután elpakoltam a vacsorakezdeményt, és elő a friss tányérokat a pizzára várva, a derekára fonva a kezemet magamhoz húzom, hogy a kicsi keze a mellkasomra feszüljön. – Miért szakítottak? Ugye mi megoldunk mindent? – Kérdezem a szájára tapasztva a sajátomat, engem ugyan nem érdekel, ha esetlegesen még furcsa szaga van, végtére is egy pár vagyunk, úgy fogadjuk el a másikat, ahogy van. – Sok minden, nehéz is lenne összefoglalni. Számtalan kérdés, hogy milyen lesz a kicsi, mi mennyire bénázunk majd, hol lesz az ágya.. És neked?
- Pont úgy nézel ki, mint aki megmentésre szorult akkor... már nem. - vele együtt nevetek. Azért nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy nem haragszik és nem is ijedt meg a miatt, ami ránk vár, mert azért az biztos, hogy nem lesz könnyű majd ez az egész. Nincsenek nagyszülők és hát lássuk be senki nem nézné ki belőlünk, hogy jó szülők lennénk valamikor is és most úgy fest, hogy mégis csak ez közeledik, bár Ricken látom, hogy neki már pörögnek a fogas kerekek ezerrel. - Ebben igazad van és akkor pizzával ünnepelünk. - puszit nyomok a szájára, örülök neki, hogy nem finnyás, hiába most adtam ki magamból az ebédet, de hát szokni kell ezt, hiszen vár még ránk sok kellemetlen szag majd, ha itt lesz egy baba. Azért arról hallottam már legendákat, hogy milyen brutális dolgokat tudnak termelni, pedig amilyen kicsik az ember nem nézné ki belőlük, de hát vannak még meglepő dolgok az életben. - Jól van, én addig leülök. - igen, jót fog tenni egy kis pihenés, azért fárasztó volt a napom és jobb esetben nem azzal zártam volna, hogy még a wc-t is meglátogatom méghozzá ilyen formában. Azért ez is kivette rendesen az erőmet. - Ne aggódj a doki tényleg jó fej, nem lesz vele gond. Szerinted a szüleid hogyan reagálnának? Az a baj, hogy a kolléganőim nagy része nem épp... olyan típus. Látod Tracey is most szakított a pasijával. - hát igen e téren nem állunk épp a legjobban és ez nem is fog túl sokat változni azt hiszem. Nekünk kettőnknek kell megoldani ezt. Persze elnyúlok a karjaiban, miután bevártam őt a kanapén. Kellemes érzés és legalább beszélgethetünk és pihenhetünk kicsit, amíg meg nem jön szépen a pizza. Éhes nem vagyok vészesen, a kis esti róka ettől megfosztott, de tudok majd enni, amikorra kész lesz a vacsink. - És mi jár most odabent? - hátra nyúlok és finoman megkocogtatom a kobakját, kíváncsi vagyok rá, hogy mik járnak a fejében, mert hát gondolom elég sok gondolata van most hirtelen ezzel a hírrel kapcsolatban, főleg ha még örült is neki, akkor vélhetően azok a gondolatok is jók lehetnek.
- Nézz csak rám, úgy nézek ki, mint aki megmentésre szorul? – Már harsányan kacagok, nem tűnök éppen olyan alkatnak, akiért bárkinek be kéne áldoznia magát. Mindig is lesznek olyan akadályok, amiket meg kell ugranunk, nem tudunk állandóan a nyers erővel érvényesülni, Jenna erről le szokott beszélni, a kis édes annak ellenére aggodalmaskodik, hogy tudja, elvileg semmi sem árthat nekem. Abban viszont igaza van, hogy nem szabad fejjel a falnak menni, bármikor megtörténhet az eddig elképzelhetetlen, hogy valaki megtalálja a módját, hogy emberré tegyen, s ha nem tudok védekezni, az az életembe is kerülhet. Ha családot tervezünk, akkor fokozottan kell vigyáznom magamra. - Simán. Ez csak kaja, reprodukálható. Te nem vagy az. – Tartom oda a számat, hagyom, hogy most csak ő csókoljon meg, ezt tényleg megérdemlem. A szájszaga ellenben nem érdekel, ő az életem egyetlen szerelme, és úgy szeretem, ha mindenben tudunk egymásra számítani. Ha szájszaga van, az csakis miattam lehet, hiszen gyereket csináltam neki, így már ez a közös ügyünk. – Akkor elrakom, és később még dolgozunk rajta. – Lefagyasztható az eddig anyag, ha jobban lesz, akkor hozzá lehet keverni további adalékot a raguhoz, és most egy sima, kevés feltétes pizza lesz a nyerő ötlet. Miután dobozba vágom a serpenyő tartalmát még csak félrerakom, hogy ne forrón kerüljön a fagyasztóba. Elintézzük a telefont, külön kiemelve, hogy nehogy valami tejfölös-mustáros alap kerüljön a tésztára, jó lesz egy natúr vékony paradicsomos, az elég természetes, hogy ne forgassa fel jobban a gyomrát. - Oké. Tudod miket hall az ember, hogy az meg nőgyógyásznak, akinek ez az abberációja, hogy szeret turkálni. Ennyi erővel én is mehetnék. – Vonom meg a vállamat vigyorogva, és tolok néhány ütésnyi árnyékboxot a levegőbe, hogy törnek a csontok, ha nem bánik jól a feleségemmel. Ám lényegében Jenna tud magára vigyázni, kivéve ha a maffia akarja elrabolni, de az más kérdés. Az apját meg úgyse keverjük bele a dolgokba, ahogy nézem, nem is akarja többé látni. Ezt megértem, a fószer még akkor is uralni akarná a lányt, ha annak már unokái vannak. Nem, ki kell teljesen hagyni. - Én se tartom a szüleimmel a kapcsolatot, de talán fel lehetne őket keresni. Nem leszünk túlságosan magunkra utalva? Nincsenek barátnőid, kolleganőid, akik már korábban vállaltak gyereket? – Kérdezem miközben rendezkedek a nappaliban, vélhetően el fogunk nyúlni a kanapén egymás karjaiban, hogy nézzünk valami jó kis filmet, lévén ez most nem az a bulis este lesz, amikor megünnepeljük a babaáldást.
- Akkor megmentettük egymást Rick... és ennyi, nem is számít mi lett volna ha. - lássuk be én is épp elég züllött életet éltem és bár a birtokon töltött kis idő azért valamelyest segített, hogy rendbe szedjem az életemet, de annyit nem, hogy minden hirtelen rendben legyen és persze bármikor vissza is eshettem. Úgy fest mindezzel együtt a végén még tényleg normális életünk lesz. Persze már itt a házasság, együtt élünk és még rendes munkánk is van, de az hogy még gyerekünk is lesz... nem csoda, hogy elsőre nem tudtam, hogy pontosan hogyan is tálaljam neki. Nem így akartam, mármint nem azzal, hogy kiadom magamból a vacsit, amit készített, de hát végül így alakult. - Kiöntenéd miattam... az egészet? Jesszus, de édes vagy! - naná, hogy muszáj megcsókolnom megint, még ha még nem is túl tökéletes a szájszagom, de azt már észrevettem, hogy ez a kis részlet jelenleg nem különösebben érdekli. - Talán jobb lenne a pizza, de ne öntsd ki, hátha... majd jó lesz. - igazából még én sem tudom ezt, majd meg kell kérdeznem a dokit, mert volt már émelygés, de ennyire nem dobtam ki a taccsot semmitől sem, bár tény hogy az étteremben sem szoktam kóstolgatni. Viszont egyelőre a raguval se szívesen kísérleteznék. Egy sima pizza, mindenféle extrásabb feltétek nélkül persze, mert a végén még valami olyasmi is kerül rá, ami megint betesz nekem és nem szeretném megint becélozni a wc-t. - Jó fej pasas, ne aggódj. Az egyik kolléganőm ajánlotta, tényleg rendes, nem kell elgyepálni. - elvigyorodom, mert hát cuki, főleg hogy ennyire aggódik, hogy még a dokinak is simán nekimenne, de nem szükséges, tényleg rendes a pasas, nem kell elverni rajta a port, egyelőre legalábbis biztosan nem. A későbbiekben pedig majd ő is megismerheti, hogy milyen, hiszen eztán már jöhet velem rendesen annak rendje és módja szerint. - Nem hiszem, apa... olyan, amilyen és sosem fogadja majd el, hogy én nem olyan vagyok. Nem akarom ezzel terhelni magunkat. - persze valahol mélyen hiányzik a családom, de ezt sose vallanám be nyíltan és persze eszem ágában sincs az apámnak engedni bármiben is, akkor pedig ha találkoznék vele muszáj lenne. Kiosztana, megmondaná mit csináltam rosszul, jószerivel mindent és persze a baba is csak gond lenne, mert nem készültünk fel rá... na meg milyen szülő leszek, ha már eleve olyan engedetlen gyerek voltam. Nem én, ezt nem akarom végighallgatni, kizárt, hogy az apám jól kezelné ezt az egészet.
- Ez így van. Ha nem találkozunk elsőre, és másodjára, talán már halott lennék.. Hiába vagyok sebezhetetlen, annyi őrült helyzet volt már, nem csodálkoztam volna, ha valaki rájön a gyengémre. – Erről persze még én sem tudok, igazi gyengémnek egyedül Jennát tudom, hiszen ő a lelkem másik fele, és csakis vele lehet zsarolni. De igenis, a legtöbb mutánsnak meg lehet találni az ellenszerét, senki sem mindenható, legyőzhetetlen. Nekem az volt a feladatom, hogy beépüljek, de annyira komolyan vettem, hogy azonosultam a szereppel. Előbb-utóbb már nem lett volna visszaút. Viszont így, hogy volt egy fiatal lány az életemben, aki igenis kihozta a jobbik felemet, ehhez mindig is tartottam magamat, hogy legbelül megtartani a moralitást, hátha találkozunk még. Majd egyszer.. - Igaz, mivel nem volt annyi eszed, hogy figyelmeztess, ez most durván csípős lett, ahogy szeretjük. Kiöntsem? Rendeljünk valami lazulósabb pizzát? – Pusztán szolidarításból is megtenném, de még nem biztos, hogy igényli. Nem sokat tudok a babákról, lehetséges, hogy csak most nincsen Jencynek kedve a raguhoz, majd holnap akár nekieshetünk ténylegesen. A további főzőcskézést pedig tudatosabban kell a kicsi szellemében intézni. Nem vagyok morcos cseppet sem, hogy nem szólt, hiszen esetemben nincsen mitől félnie, vele szemben vajból van a szívem. - Megyek veled, ez természetes. És milyen a doki? Ha csúnyán néz rád, csak szólj, és kitépem a gerincét.. – Vigyorgok, ahogyan megsimogatom az arcát, noha tudja, hogy mind az indíttatásom mind a fizikai erőm megvan hozzá. Rendőrként még el is tudnám sikálni az ügyet. Nem, azért mégsem vagyok már olyan vadállat, mint régen, de tudnia kell, hogy érte bármit megtennék. - Akkor egyenlőre nem mondjuk senkinek, megtartjuk magunknak a hírt. Apádat már jó régen nem láttam, fogalmam sincsen, hogy milyen lenne a viszontlátás.. Bár.. Azóta már tisztességesebb életet élek, és talán értékelné, hogy ilyen hosszú idő után is szeretlek. – Vonom meg a vállam, és mivel túltárgyaltuk a ragut, intek neki, hogy csüccsenjen le gyorsan, akár le is zuhanyozhat. Leveszem a ragut a főzőlapról, és még hagyom hűlni, majd később elrakom, későbbre. Aztán tárcsázok is, hogy megrendeljem a pizzát. Már azon morfondírozok, hogy milyen is lesz a lakás, lehet, hogy abba a sarokba kéne egy galériát, ahova a babacuccokat pakoljuk... Hirtelen meglódul a fantáziám..
Talán igaza van, nem arról van szó, hogy megváltoztunk, hanem mindig is ilyenek lettünk volna, csak épp az életünk másképp alakult és egyszerűen nem hagyta, hogy ilyenek legyünk. Sok minden történt vele és velem is, ami azért eléggé... megnehezítette az normális élet elérését. Én minden miatt folyamatosan lázadtam csak azért is, ő pedig nagyjából szintén. Nem csoda, ha egymással se jutottunk dűlőre, de végül mégis csak jól alakult minden és hát nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. - Talán, de talán ha ezt az utat nem járjuk végig, akkor nem jutunk el eddig nem gondolod? - azt hiszem azért ez is jócskán számít, hogy mennyi minden van mögöttünk, amin túl vagyunk már és ami segített fejlődni. Ez az, amiért most ott tartunk ahol, mert tudjuk milyen hibákat követtünk el és azt is most már, hogy hogyan kell másképp élni, sokkal jobban és igenis bár nem gondoltam volna, hogy egy ilyen mondhatni átlagos életet is képes lehetek élvezni, most mégis erről van szó. Szeretem azt az életet és igenis szeretek így élni és nagyon remélem, hogy ez nem is fog megváltozni, bár a baba miatt aggódom, de biztosan ő is, csak valahogy most ő az aki kettőnk közül valahogy sokkal jobban kezeli a helyzetet. - Hát akkor figyelned kell mit főzöl, mert úgy fest, hogy már biztos a baba nem mindent szeret. Szóval... a következő alkalommal eljössz velem a dokihoz? Úgy fest, hogy egy hónap múlva kell visszamennem és akkor már rendes ultrahang lesz, tudod... olyan hasi. Reméljük kapsz rá szabit. - oh nem kétlem, hogy elintézi, hogy ott lehessen majd ő is és én is szeretném, hogy foghassa a kezemet, miközben együtt nézzük meg a picit, aki gondolom még nagyon-nagyon apró, de ez cseppet sem számít. Az a fő, hogy láthatjuk és szépen nőni fog. - Valami mást, mert éhen halok! De nem akarom megint kidobni a kis rókát és az apámnak... nem! Nem hiszem, hogy jól kezelné. - persze azért talán láthatja rajtam, az apró szájhúzásból, hogy nem vagyok ebben teljesen biztos. Apa szigorú igen, de az unokájáról van szó és ott van anya is, aki azért talán... azért mégis csak a pici nagymamája lenne és az mégis csak elég nagy dolog. Persze a bátyám mindenben tökéletes, biztosan családja is van már, de... attól még egy újabb unoka se számít semmiségnek, legalábbis azt hiszem. Persze nem hiszem, hogy elég bátor lennék ahhoz, hogy a szüleim elé álljak a nagy hírrel.
Nevetgélve ingatom a fejemet, tökéletes pár vagyunk, akik legyűrtek minden akadályt, és hiába nem akarom elkiabálni, minden nap olyan magabiztosan megyek be dolgozni, hiszen tudom, hogy otthon a dögös kis feleségem vár, és ebben semmilyen negatív felhang nincsen. Korábban senki sem merült fel a házasságot illetően, és Jenna sem olyan, aki csak úgy kikötne valaki mellett egy életen át, és most mégis úgy döntöttünk, hogy soha többé senki más. - Fejlődni? Hülyeség.. Most vagyunk igazán önmagunk. – Javítom ki, hiszen régen is egymásra voltunk hangolódva, de most már eltakarítottunk minden akadályt, amely közénk állhat, többek között az apját, az én beépített munkámat, az utcai bandázást. Valahol igenis mindketten rendes emberek vagyunk, csak a körülmények áldozatai. Ha bárki ránk néz, két tetkós rossz arcot lát, holott a látszat mint tudjuk, csal. Főleg esetemben, hiszen azt kellett mutatnom, hogy egy marcona állat vagyok, ami valahol igaz is, nem volt elég csak eljátszanom, olyanná is kellett válnom. Ám mára Jency tudja, hogy aranyból van a szívem, főleg őt illetően. A mentoráltjaimmal azért tudok üvölteni rendesen, mintha minimum valami séf lennék, akinek a konyhájában felfordulás kerekedik a hozzá nem értésből. Főleg, hogy valóban jól főzök, miközben a kis drága csak kontárkodik mellettem. - De mindegyik. Félek, és rettegek is. Viszont a boldogság minden mást elnyom. Bármennyire is be lehetek tojva, mit veszíthetünk? Család leszünk, és ha bénázunk is, nem azért vettelek el, hogy felvedd a nevemet. Logikus, hogy valamikor lesz ebből baba is. Ha épp most, akkor királyul hangzik. Csak aztán győzd kihordani, mert minimum valami öt kilós szumós lesz, annyira megtömlek addig. Mármint.. mindenhogyan.. – Ha már ő incselkedik a szex-szel, akkor tőlem sem várhat mást, bőven partner vagyok ebben, sőt egy időben mindenre a szexet gondoltam megoldásnak, de a lány rádöbbentett, hogy olykor azért meg is kell beszélni a dolgainkat. – Hogy lehet erre felkészülni? A felkészülést most kezdjük. Gyerekszoba, meg a többi. Gondolom az apádnak nem szólunk, pedig vicces lenne látni a fejét. Na bírsz most enni szivi, vagy rakjam el a kaját?
- Végül is csillagvizsgálóban még sosem csináltuk. - szélesedik ki az én vigyorom is. Igen talán felnőttünk, vagy legalábbis már közelítünk hozzá, hiszen mindkettőnknek átlagos munkája van és normális életet is össze sikerült hoznunk, de azért csak nem kell gyökeresen megváltoznunk és amit már megszoktunk az úgy maradhat. Teszem azt a kis légyottok, nem kell túlzásba vinni a komolykodást igaz? Persze azért visszavettünk, talán a munkája miatt nem is tehetnénk ilyesmit, mert ha lebuknánk még a kockáztatná az állását is vele, de attól még viccelhetünk az ilyesmivel nem igaz? - Igen, mi vagyunk rá az élő példa, hogy az ember képes fejlődni. - mosolyogva puszilom meg, mielőtt még eltűnnék a szeme elől, pedig kellemes dolog így kettesben a konyhában mondhatni főzöcskézni, bár inkább ő főzőcskézik, én általában maximum feltartom egy kicsit benne, de szerencsére nem szokott gond lenni belőle és még csak egyszer kellett kidobnunk egy serpenyőt, mert úgy odaégett valami rizses akármi benne, mint annak a rendje. Hát... van, amikor kicsit jobban feltartom a kelleténél. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy pont az a leégős eset okozta a mostani rosszullétemet, ugyanis akkor még csak arra se figyeltünk, vagy hagytunk időt, hogy gondoljunk a következményekre. Hát ez van, azért ott van mindkettőnkben még az a szabad lélek, nem tudjuk csak úgy levetkőzni véglegesen és talán nem is akarjuk. - Szóval... örülsz? Nem félsz... rettegsz... ilyesmi? - a mosolyomat le se lehetne vakarni most az arcomról, miután felkapott és újra éri a lábam a padlót. Ezek szerint tényleg örül a hírnek, pedig bennem azért volt kétség és egy jó nagy adag aggodalom is. Pont azért nem mondtam neki, mert ha nem örül, akkor az a baj, a viszont igen és mégis tévedek... szóval nem lett volna jó, ha előre szólok neki. Úgy éreztem, így a tisztább. - Én azért aggódtam, hogy még nem vagyunk felkészülve, szerinted igen? Szóval tényleg örülsz? Megoldjuk ezt is? - azért lássuk be én vagyok kettőnk közül a komolytalanabb, hiszen még főzni se tudok, de egy gyerek mellett gondolom illene megtanulni, meg hát van egy csomó minden, ami miatt félek ettől. Itt a mostani koncert, na az ilyesmi eleve kizárt, bár persze van pár barátunk, akik tudnának segíteni, ha arról van szó, de csak időnként. Aztán dobhatjuk a csillagvizsgálós ötletet is, meg aztán gőzöm sincs hogyan csinálok végig egy szülést. Az kisebb sérüléseket se bírom, nem hogy a sok vért, meg a fájdalom... Persze van egy csomó tetoválásom, de azért lássuk be, hogy az még sem ugyanaz a fájdalomszint.
- Mondjuk elviszlek egy csillagvizsgálóba? – Kérdezek vissza vigyorogva, természetesen nem így értette, ahogyan én sem. Pontosan tudom, hogy mik a tervei, akár még úgy is működhetne, hogy együtt zuhanyzunk, és abból bármi kialakulhat. Olyan édesen anyáskodik velem, mintha egyáltalán nem zavarná, hogy milyen kemény vagyok, hány embert öltem, és mivel is foglalkoztunk. Sőt, olykor bizony nagyon is úgy kezel, mint egy nagyranőtt játékmackót. - Hát akkor ennyi.. Bezzeg mi.. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még találkozunk megint kicsim.. Sikersztori vagyunk! – Hagyom magamat lepusszantani, és miután elrendeztük a haját, hagyom megkóstolni a ragut, hiszen végtére is nincsen gondom vele, különben is szeretem, ha megkóstolja, hátha hiányzik még belőle valami, ketten jobban át tudjuk látni. Jenna is jó hosszú időre rá volt kényszerülve, hogy a saját útját járja. Amíg ő kóstolgat, mögé állok, és a derekára illeszteném az ujjaimat, de meglepetésemre úgy viharzik el előlem, mintha oldalba rúgták volna minimum. Én viszont nem fogok finnyáskodni, bármi is várjon rám a mosdóban, így már követem is. Adok törölközőt, amikor már képes felállni, és mivel a haját félrefogtam, most már el tudom engedni. Kérdőn nézek rá, nem kevés aggodalommal a szememben, ilyesmit nem szokott produkálni. Na jó, annál a furcsa szósznál volt valami hasonló még pár héttel ezelőtt, amikor egy buliban ettünk egy tortillát. Ám én mindig figyelek, hogy mit is keverjek. Aztán enyhén elkerekedik a szemem.. - Úristen! – Kapom fel, pedig vigyáznom kéne, nehogy megint felforduljon a gyomra, de ez most nem érdekel. Magamhoz ölelem, és csókolgatom az arcát, a száját, a nyakát, ahol csak érem. Még az sem zavar, hogy a szájszaga most enyhén durva. Kell azért pár pillanat, hogy el tudjam engedni. – Basszus.. pont nekünk lesz babánk? Azért mondhattad volna, hogy.. nem vagy jól. Nem kell itt játszani a faszakislányt, ebben nem.. – Rázom a fejemet, amikor kezdem felfogni a hírt. Már az is durva, hogy házasok lettünk, de így egy újabb lépéssel közelebb lehetünk a normális családhoz, amire tulajdonképpen mindketten vágytunk már kölyökkorunktól kezdve.. Elindulunk kifelé, most nem is tudom, hogyan legyen ebből vacsi, ha nem áll rá a gyomra.
Sose merült fel bennem, hogy Rick ne lenne elég férfias csak azért, mert egy kis kötényben flangál a konyhában, sőt ha csak a kis kötény lenne rajta... Egyébként is, amikor épp nem süt főz akkor meg tudja mutatni nagyon is, hogy mennyire is tud ő férfias lenni, nincs ebben hiba, viszont nem mindig nekem kell robotolnom, együtt éljük az életünket, szépen felosztva a teendőket, meg hát azt hiszem már elfogadta jobban járunk, ha ő főz, mert ha én teszem... annak koránt sem biztos, hogy ehető végeredménye lesz. Maximum akkor, ha félkész kajáról van szó, de van tehetségem hozzá, hogy akár még azt is elrontsam. - Mit szólsz hozzá, ha eszünk, aztán bedobom magamat a zuhany alá, hogy felfrissüljek, aztán... azt csinálsz velem, amit csak akarsz kárpótlásul? - főleg így, hogy még a koncertre is megyünk, nem is kérdés, hogy még inkább feldobta a kedvemet. Persze a téma, ami miatt eljuthatunk oda elég negatív, de nincs mit tenni, nem mindenbe lehet csak úgy belefolyni és ez a Stacey ügy... Igazából az sem biztos, hogy jól sejtem a dolgot és vádaskodni sincs értelme, meg hát végül csak szakítottak, így már nem lehet gond belőle, viszont ettől még látom, hogy Ricket hogy felhúzza a dolog, ezért veszem csak a két kezem közé a buksiját, hogy csókot nyomjak a szájára. - Édes vagy, de tudod lehet, hogy tévedek és végül is már szét mentek, akármi is volt, már nincs. - és ez a fontos, nem fogja már bántani a barátnőmet és talán a következő pasasnál majd lesz annyi esze, hogy ne menjen bele olyan kapcsolatba, aminek ilyen rossz vége lehet, bár sajnos hajlamos rosszul választani, de én is sokáig ilyen voltam és lám, most úgy érzem, hogy végre minden összeállt és minden pont olyan tökéletes, mint Rick főztje. És ezért olyan érthetetlen valószínűleg számára, hogy a kóstolás után elrohanok a mosdó irányába magamra vágva az ajtót, de egy pillanat múlva már utol is ér. Nem szégyellem azért magamat e miatt, nem gondoltam sosem úgy, hogy csak mert mondjuk pisilek, amíg ő itt mos fogat bármi is elromlana közöttünk, csak hát... azért pocsék érzés kiadni magamból még az ebédet is. Lassan csillapodik a gyomrom, le tudjuk húzni a wc-t, feltápászkodom, hogy kiöblítsem a számat, úgyis tudom, hogy segít lábra állni, úgyhogy támaszkodom is rá. - Ezt akartam elmesélni még a jegyeken kívül, de... gondoltam majd a vacsi közben, vagy után, de azt hiszem az édeskömény... Szóval voltam ma dokinál, kiugrottam a szünetben, addig Stacey helyettesített, mert napok óta furán érzem magamat és hát úgy néz ki, hogy... kisbabánk lesz Rick. - nem azt mondom, hogy félve adom elő a hírt, de azért mégis csak óvatosan, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mit gondol, hogy mi lehet a véleménye, hogy mit érezhet most. Nem akartam neki mondani, amíg nem volt biztos és csak a rosszullétek és a kavargó gyomor volt meg, de most már... holt biztos, hogy babát várok.
Kettőnket illetően nincsen olyan, hogy a dominánsabb fél. Mindketten azok vagyunk, hiszen már egymás előtt is igen erőteljes személyiségek voltunk, s mikor elvesztettük a másikat, akkor is kénytelenek voltunk együtt boldogulni. Jenna ugyan előzékenyen nyújtja kezembe a kapcsolatunk vezetésének a kulcsát, de sosem fél kiéreztetni, hogy mik is pontosan a gondolatai, vágyai. Ha én főzök rá, cseppet sem tart ettől férfiatlannak, sőt büszke is arra, hogy a férje még a konyhában is verhetetlen, mint egy harcművész. Nem sértődik meg, ahogyan rászólok, hiszen tudja, köztünk tökéletes a harmónia, csak viccből fedném meg, valójában csak játékosan vonom be őt a konyhai műveleteknek. - Ez az, jól mondod, tökéletes. Hajháló viszont nem kell, elég a kárpótlás.. – Viszonzom a nevetést, és a derekán simítok végig. Nyilván a kaja mellett nem érünk rá túlságosan évődni, mindennek megvan a helye, és ideje, ez most mégis kivétel, hosszú volt a napunk, igazán belefér ennyi, ráadásul jó dolog eljátszani, hogy cívódunk, amikor erről szó sincsen, még véletlenül sem. Jó volt rátalálni annyi év után, aztán borzalmas volt, amikor azt hittem, hogy meghalhat. Be kell látnom, hogy nem tudok nélküle élni, és sosem fogom elengedni. Ettől még nem hódolok be neki, másfelől viszont bármit megtennék érte. A legnagyobb félelmem az, hogy ha engem nem érhet vész, rajta állnak bosszút, mint Mexikóban. - Megütötte? Az ilyen férget azonnal fel kell jelenteni, és bilincsben elvitetni. Megütni egy tündért.. az nem is ember.. – Csóválom a fejemet, nem tudnám elképzelni, hogy Jennát bántsam. Pedig utcai bunyóból éltem egy jó ideig, és manapság is az életem része a fizikai kiképzés, de aki egy nőn gyakorol az nem is ember. Már csak az a kérdés, hogy ebből az ügyből mi fog kisülni nekik? Kérdőn nézek hát Jennára, hogy vajon folytatódik-e a sztori, vagy ő is csak lamentál a barátnőja helyzetén. Talán nekem kéne utánajárnom.. - Édeskömény, attól lett ilyen pikáns.. – Folytatnám, de értetlenkedve szembesülök a fintorral. Romlott lett volna benne valami? Én nem éreztem, a képességem eddig nem fogta vissza az ízlelésemet, de lehet, hogy mégiscsak elképzelhető az ilyesmi. Gyorsan lehúzom a lángról a fazekat, s lezárom a fűzőlap alatt a gázt, hogy rohanjak Jenna után. Lazán feltépem az ajtót, nehogymár kizárjon. – Mi a baj édes? – Gugolok le mellé, és nyújtom a papírzsebkendőt. Megfogom a vállát, hogy a haja ne lógjon az arca elé, szépen eltűröm a tincseit, nekem ettől nem fordul fel a gyomrom, végülis azért vagyok a párja, hogy ebben is segítsek.
Elmosolyodok csak, amikor rám szól, mert ott az arcán a vigyor és tudom, hogy csak viccel az én kis konyhatündérem. Nem gondoltam volna, hogy még sütni-főzni is fog idehaza, de hát ha úgy jön ki a lépés, hogy én melózom többet, akkor ennyit csak megérdemelek és hát így több időnk van együtt, mondjuk a koncertre is több energiánk lesz, arról nem is beszélve, hogy sosem voltam egy konyhatündér alkat annyi egyszer szent igaz. - Jól van, nehogy nekem a tökéletes munkád kárba vesszen az én szálló hajam miatt, mindjárt szerzek egy hajhálót, tuti jól állna. - nevetem el magamat, mert bár nekem minden jól áll, de azért azt tudom, hogy egy hajháló még rajtam se mutatna túlságosan jól, maximum akkor, ha nem hajhálónak venném fel, hanem átvarrnám valami szexi fehérneműnek, de mivel varrni sem tudok éppenséggel jól, sőt sehogy... ez a lehetőség is kilőve, marad a hajgumi a kósza hajszálak elkerülése végett. - Mintha most nem lennénk kettesben. - mosolyodom el megrázva a fejemet, de tudom hogy érti. Mindketten dolgozó emberke lettünk és így azért jóval kevesebb időnk van egymásra, no meg szórakozni, egészen más lett minden, mint amilyen volt régen amikor még kölykök voltunk és csak a szórakozásról szólt minden, de őszintén szólva... cseppet sem bánom. - Stacey szerint a pasi kavar valami nővel, meg hát amúgy se volt egy dísz példány, bár Stacey nem vallotta be sosem, de szerintem megütötte egyszer, tudod meséltem is, hogy tiszta kék-zöld volt a karja egyik nap. Állítólag elesett, de... - csak sóhajtva csóválom a fejemet. Stacey jó barátnőm, de nem túl okos. Szőke, bár nem csak e miatt, de sajnos akkor sem, de talán majd idővel talál magának valami rendes és értelmes pasit, én legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz, megérdemelné. - Az illata az valami isteni, mi van benne? - azért még megfújom kicsit, mielőtt ténylegesen megkóstolnám. A jegyeket egyelőre csak leteszem az asztalra, aztán bele is nyalok a fakanálba. Az íze jó, úgy az első pillanatban, aztán a következőben már láthatja, hogy az arcom enyhe fintorba fordul és a szám elé kapom a kezemet. A következő másodpercben pedig már hátat fordítva neki iramodom el a fürdőszoba felé, hogy aztán ott bevágjam magam mögött az ajtót. Tudom régen látott már így, amikor visszaköszönt az ebéd, mert túlságosan felöntöttünk a garatra, de az valahogy mégis más volt és már régen is volt.
A csókjából sosem fogok kiszeretni. Amennyire sebezhetetlen vagyok, minden logika szerint érzéketlennek is kéne lennem, szerencsére ez nincs így. Jenna mégiscsak Jenna, az a kislány, akivel együtt vadultunk jó sok évvel ezelőtt, és talán senki nem gondolta volna, hogy a feleségem lesz egyszer. Nem is vagyunk amolyan tipikus konzervatív típusok, hogy higgyünk a papírban, viszont az egymásnak tett fogadalom mégiscsak komoly, összefűz minket. Más esetében eszembe sem jutott volna megkérni, esetében viszont nem tudok nélküle élni. Bármennyire is keménynek mutattam magamat mindig, a vad bulikról voltam híresk Jenna mellett olvadékony vagyok, mint a vaj. Lássuk be, legbelül mindkettőnknek pont erre a szerelemre volt szükségünk. Azért itt picit elkap a paprikaméreg, és a vállánál fogva hátratolom. - Édes, vigyázz már a hajadra, beleesnek a szálaid, akkor aztán válogathatjuk. – Vigyorgok rá, nem gondolom én komolyan, csak húzom az agyát, utalva arra, hogy nagyon kevés férfi van főleg Ausztráliában, aki kiveszi a nők kezéből a fakanalat. Én ilyen vagyok, különben is, szeretem a hasamat, akkor tudjak is magamra főzni, ne mindig a nőt várjam meg. – Viszont..? – kérdezek vissza, a konyharuhát átdobva a vállamon, és a fakanalat az edény oldalához támasztva. Oldalt pillantok, hogy észrevegyem a jegyeket. Még ha nem is szól féktelen bulizásról az életünk, akkor is szeretünk együtt kimozdulni, nem ülhetünk folyton otthon. Áhitattal lépek közelebb, és várom, hogy felém nyújtsa, közben alig hallom a szavait, de kénytelen vagyok megvárni, mégse téphetem ki a kezéből. - Micsodaa? Persze, hogy hallottam..! Mármint.. sajnálom, hogy szakítottak, de nekünk ez most jó. Végülis mi lett velük? Amúgy csúcs banda, róluk szól most minden. Megint édeskettesben, már hiányzott! – Az utóbbi időkben én is kaptam egy osztályt, és ennek átfedéseként Jenna is vagy hosszabb műszakokat vállalt, vagy az otthonunkat szépitgette. Nem vagyunk ugyanis híve a külön programoknak. Megvan bennem még a paranoid hajlam, hogy ha csajos estére megy, megint bántja őt valaki. Nem feltétlenül miattam, hanem mert csinos, dögös nő, akit egy komoly réteg meg akar magának szerezni.. Végül látom, hogy nagyon éhes már, kikavarok egy kisebb falatot a fakanálra, és odatartom, hogy megkóstolhassa. És akár véleményezze is!
Nem volt húzós a nap, csak hát étteremben dolgozni, amikor a gyomrod valahogy sosem akar jó állapotban lenni, na az nem könnyű, hiszen megfordulok napjában ezerszer a konyhán és hát lássuk be elég vegyesek az illatok és akad, ami kifejezetten nem tesz jót nekem. Itthon viszont mesésnek tűnik minden más elsőre is, ahogyan belépek a lakásba. Tény Rick még mindig jobban főz nálam, de nincs ezzel baj, nem kell felosztott szerepek szerint élnünk, én végülis nem szakács vagyok, hanem pincérnő, ő pedig eleget élt egyedül ahhoz, hogy elsajátítsa a főzés tudományát. Jó, én is, de hát mint tudjuk én effélékre azért nem igazán szántam időt sosem. Csókot lehelek a szájára, aztán még ledobom a kabátot és a serpenyő fölé hajolva szagolok bele a hús finom illatába, még a gyomrom is megkorran, ami irreális, mert egy fél órája még azt hittem, hogy enni is képtelen leszek, de úgy fest, hogy ő még azt is simán eléri, hogy éhes legyek, amikor nem vagyok épp a legjobban. - Nem volt vészes, de örülök, hogy végre hétvége, viszont... - a mosolyom kiszélesedik és végül a táskámban kutatva kb. fél percet sikerül megtalálnom azt, amit kerestem. Lelkesen emelem fel a két jegyet, szép feketék, nem túl mintásak, de egyértelműen olvasni lehetne rajtuk, hogy mire szólnak, ha nem direkt úgy tartanám, hogy egyből ne láthassa meg. Legyezgetem kicsit direkt a szeme előtt őket, de láthatóan én se nagyon bírom, hogy ne mondjam el azonnal. - Staceytől kaptam, a pasijával ment volna, de szakítottak és az anyjánál tölti a hétvégén, szóóóóval... Metallica. Egy új banda, de biztosan hallottál már róluk, ez az első turnéjuk és... ugye elmegyünk? - nagy szemekkel nézek rá és most már a jegyeket is megmutatom. Láthatja rajtam, hogy én oda, meg vissza vagyok az ötlettől és remélhetőleg ő se hagyna ki egy ilyen lehetőséget. Igaz, hogy visszavettünk kicsit, de azért még fiatalok vagyunk és szórakozhatunk igaz? Ennyi azért nekünk is jár, főleg hogy még csak nem is kerültek semmibe sem a jegyek, ott meg majd spórolunk, max Stacey kap mondjuk egy doboz bonbont hálából, és párszor helyettesítem, már így is kimentettem nem egyszer, amikor nem ért be időben, szóval végül is ennyivel simán jön nekem.
Feladtam a beépített zsaru és fbi ügynök szerepét is, hiszen többé nem akarok terepre menni, ugyanis elegünk volt abból, hogy további ellenségeket halmozzunk fel. Jennával szinte egész életünkben ismertük egymást, és most már saját életet akarunk. Számomra furcsa lehetne, hogy házasok vagyunk, hiszen egyikünk sem az a nyugodt típus, már csak a tetkókból ítélve sem. Együtt viszont új fejezethez értünk, én is olyan munkát tudtam választani, amivel nem csúfolom meg magamat, mégis tudok vigyázni az írhámra. Ugyan én sebezhetetlen vagyok, de a lelkemet meg tudják törni, és nincs rá szükségem, hogy Jennát ismét bántsák. Nem mondom, hogy el akarok bújdolni, hiszen sosem voltam gyáva, ám mégiscsak más az, amikor az embernek már van vesztenivalója. Jenna a gyenge pontom, ha vele történne valami, akkor már az én életem sem érne egy centet sem. Tehát Ausztrália! Itt vagyok kiképző egy rendőrségi bázison, az én kezeim közül kerülnek ki az akadémia újoncai, viszont nem kell kockáztatnom semmit, ezért a vágott szemű kis dögös feleségem is nyugodtan aludhat, mert én ott vagyok mellette, ugyanis engem nem szoktak az éjszaka közepén riasztani, fixen ott vagyok délutánig, aztán jövök is haza. Ahogyan most is. Karácsony van, és ezt már együtt fogjuk tölteni, házaspárként, szerelmesekként, nyugodt körülmények között. Még van addig pár nap, tehát még nem álltunk neki a ház feldíszítésének. Igaz, nem is nagyon van hozzá túl sok ötletem, de majd a kollégáktól kérdezek, hátha ihletet merítek, meg hát Jennával is összedughatjuk a fejünket. - Még nem, de már alakul.. – Hajolok ki a konyhából, kezemben a fakanállal és a serpenyővel. Sült husokat forgatok, kentuckys panírban, míg a sütőből finom thai zöldségek illata árad. Úgy készítem el, ahogyan ő szereti. Bár az élete nagy részét Amerikában élte le, mégis szereti az ilyen ínyencségeket. A csók természetesen viszonozva, aztán vissza a serpenyőhöz, mert nem kéne, hogy leégjen. – Na milyen volt az utolsó nap? Rohanós, mint mindig? Megint felpörgetett az a nagydarab fasz? – Vigyorgok rá, tudom, hogy nem utálja a fickót, aki amúgy egy jó fej fickó, csak akkor is munkát adna a lányoknak, amikor alig van forgalom.
Nem mondom, hogy nem furcsa dolog úgy ünnepelni a karácsonyt, hogy nincs se hideg, se hó... de a furcsa mellett egyszerűen csodás! Vannak dolgok, amiket megbántam az életemben, vannak dolgok, amiket úgy gondolom, hogy csúnyán elrontottam, de az, hogy végül úgy döntöttem eltűnök a világ elől, gyökeresen megváltoztatom az életemet és Rickhez megyek minden volt csak nem hibás döntés. Tudom, hogy mindketten csináltunk olyan dolgokat, amikre nem lehetünk büszkék, elég sok hiba volt már az életünkben, de ez nem. Nehezen jött össze és nekünk talán egy kicsit több idő kellett, hogy felnőjünk és képesek legyünk úgy gondolkodni, mint egy felnőtt... vagy legalábbis felnőtthöz közelítő ember, de végül is fogjuk rá, hogy sikerült. Normális munkám van, pincérnőként egy egészen kiváló étteremben és ő is dolgozik, így a kis lakást is fenn tudjuk tartani és nem rossz dolog úgy ünnepelni a karácsonyt, hogy ha éppen olyan kedvünk van, akkor még akár a strandra is lemehetünk. Sőt úgy fest még arra is van esélyem, hogy részt vegyek egy fotózáson. Na jó, ezt a részt Ricknek még nem meséltem el... pedig tudom hogy idővel muszáj lesz. Nem biztos, hogy ő értékelni fogja a dolgot, pedig nincs benne semmi rossz, bár most, hogy az új hírt is megtudtam... Szó se róla felettébb izgulok. Furán érzem magamat már napok óta, de persze azt gondoltuk csak valami futó nátha... a doki szerint viszont nem pont erről van szó. Nem nátha és még csak nem is futó, jóval nagyobb dolog ennél és nekem ezt még be kell adagolnom Ricknek és egyelőre sejtésem sincs hogy mit fog szólni. Nem álltunk még tökéletesen talpra és azért ez tényleg nagy dolog. Nagy levegőt veszek és végre lenyomom a kilincset. Már biztosan hazaért, hiszen általában ilyen tekintetben ő győz, én az esetek nagy részében zárásig bent vagyok, ami gyakorta jelent éjféli időpontot is, de mivel közel lakunk az étteremhez nem kell sokat sétálnom és néha még elém is jön, amikor nem kezd túlságosan korán. - Drágám, megjöttem! Kész a vacsi? - oh igen megtanultam főzni, de azért nem mindig van rá időm, így bőven előfordul, hogy ő dob össze valamit, vagy rendel egy pizzát, ha épp nincs ideje ezzel foglalkozni. Látszik rajtam, hogy ideges vagyok, bár ezt akár annak is betudhatja, hogy vannak időnként nehezebb eset vendégek is. A konyha felé veszem az irányt, miután ledobtam a cipőt és a vékony farmerkabátot. Este már kell, napközben hiába van meleg, azért le tud hűlni az idő. Nem is kérdés, hogy a csók az első, amikor végre meglelem őt minden bizonnyal a konyhában. Jó dolog ez az átlagos és normális élet, de azért az rossz, hogy van amikor elkerüljük egymást, kevesebbet vagyunk együtt, tehát amikor erre lehetőség van azt jól ki kell használni.
Kezdőlap 
by 
