Alex Creage ~ készül

Userinfó: Főkarakter

Név: Alex Creage
Mutáns név: Reflex
Születési dátum: New Orleans. 1965.március.12.
Besorolás: Független

Képességek: Időpörgetés

Aktiválódás: Kb 14 éves kor.

Osztály: Delta mutáns

Képesség jelenlegi szintje: Vissza tudja pörgetni pontosan egy órával az időt. Visszaugrik az időben 1 órát és megtudja tenni azt amit előtte nem tett, vagy esetleg megváltoztathatja egy döntését. Naponta csak kétszer tudja használni az erejét.
Amikor vissza ugrik pontosan oda kerül vissza ahol 1 órával ez előtt volt, ilyenkor visszapörög minden, és csak ő tudja, hogy mi történt, mindenki más esetleg dezsavu érzést érez vagy még azt sem.

Képesség távlatai: Később előfordulhat, hogy több időre is vissza tud majd menni vagy napi többször, mert mikor kezdődött még csak egyszer sikerült egy nap.

Jellem: Mindenki más és más, de hogy ki vagyok én? Magabiztos fickó, nem félek a haláltól és másoktól sem nagyon. A bátorság és az ügyesség az én fegyverem. Sokszor túl vakmerő is vagyok, de ez hamar kiderül. Élem az életem, és jó így nekem. Őszintén szólva nem szeretem a bulikat meg ilyen helyeket, persze a zenét igen. Soha nem voltam jó csapatjátékos, nem nagyon bírom a csapatmunkát, jobb nekem egyedül, és valószínűleg nekik is jobb nélkülem. Általában csendes vagyok és nem foglalkozok másokkal, de jó a humorom és egyes helyeken, a jó időben, meg is mutatkozik.

Külső: Szálkás és nyúlékony testű fickó. Általában kapucnis felsőmben és farmeremben vagyok. Ez az én "áll ruhám". Tudom, nem vagyok szuperhős, de meg van a képességem, hogy elérjem amit akarok. Kisugárzásom... hát hogy is mondjam, amikor meglátnak vezető típust látnak bennem. Érdekes, pedig még csak a barátokért sem rajongok, nem hogy vezető... na mid egy. Amúgy meg, boxolok és ez a mozgásomon is látszik. A fegyvereket nem annyira szeretem. A bőrszínem amúgy enyhén barnás, szemem kék. Általában borotválkozva, nagyon rövid hajjal vagyok látható. A ruhámhoz amúgy egy sportcipő féle is passzol. A többit majd élesben.

Előtörténet: Ki vagyok én? Honnan indulnak a gondolatok amik átszelnek mindent? Csak gondold végig, és tedd azt, amit majd soha nem bánsz meg. Így élek én, de talán jobb lenne az elején kezdeni, hogy megértsd a történetem. New Orleans-ban születtem még 1965-ben. Anyám a születésemkor meghalt, apám már régebben. Egyiküket sem ismerhettem, de helyette ott volt velem egy báty aki segített a bajban. Jaeson-nek hívták. Magához vett amikor szükségem volt rá és nevelt. Nevelt egészen 14 éves koromig. Ő New York-ban élt így oda vitt engem. Ott jártam ki az általánost, egész bulizós kölyök voltam, csak egy valamit jó rólam tudni, ha valaki felhúz, vagy a szájára veszi a szüleimet, akkor nem állít meg senki, képes vagyok addig ütni amíg megmozdul, szóval elég hamar eltudja néhány nagyképű idegesítő személy durrantani az agyam, akkor pedig nem kis távolság kell ahhoz, hogy lerázzon. Na szóval Jaeson a vállára vette a terhemet és nevelt, egy nap viszont minden megváltozott. Tizennégy éves voltam amikor otthon ültem a fotelben. Tesó dolgozni volt, én meg úgy gondoltam, hogy akkor miért ne lehetne lazulni egy kicsit. Katonásan nevelt, olyan gyereket akart faragni belőlem aki túlélő típus, akinek nincs szüksége senkire ahhoz, hogy tovább jusson az életben. A barátok hátráltatnak, elárulnak, soha nem tartanak ki melletted, hidd el, jobb volt nekem nélkülük, sokkal többet tudtam kihozni magamból. Nekem nem kell csapat, se gang. Na szóval ültem a fotelben mikor egy csattanást hallottam a konyha felől. Oda rohantam, az ajtó berepült a helyiségbe. Egy fegyveres jött be. A földre lökött majd rám fogta a berettát.
-Mond el, hogy hol van Jaeson vagy halott vagy.
-Tényleg, szerintem... leszarom. A férfi erre felrántott majd elsütötte a fegyvert a fejem irányába. Holtan csuklottam a földre... Most az jönne, hogy akkor miért vagyok még itt igaz? Na az majd a reklám után... hehe.

A fotelben ébredeztem. Kinyitottam a szemem és leszálltam. Az órára néztem. Pontosan egy órával voltam korábban, mint az álmomban. Érdekes, de valahogy tudtam, hogy ez nem egyszerű álom volt. A TV-ben is ugyan az a műsor ment, mint amikor elvileg betörték az ajtót. Úgy gondoltam, hogy ezúttal felkészülök. Volt pontosan egy órám, hogy ellássam egy betörő baját. Az ajtóhoz kihúztam úgy térd magasságba egy közepesen vastag damilt. Ezután előkerestem a régi baseball ütőt. Úgy gondoltam ha ez nem elég, még mindig marad a futás. Láttam, hogy hogy jön be, már csak fel kellett ellene használni. Vártam, ültem a TV előtt. Végre eljött az idő.
-3...2...1... Számoltam vissza, majd jött a csattanás, és az ordítás, a damil olyan mélyen bevágta a lábát, hogy ordított, odafutottam a baseball ütővel. Eközben megjött a bátyám is. Átlépte a véres damilt majd kitépte a kezemből az ütőt.
-Mi a francot csináltál Greggel, és az... az ott egy Beretta?

Persze hiába magyaráztam, hogy meg akarta ölni... Csak egy kölyök voltam. Jaeson kidobott. Az utcán éltem egy évig, és magántanulóként végeztem el a nyolcadik osztályt. Eddigre rájöttem, hogy napi kétszer tudom visszapörgetni az időt, egy kerek órával. Mire tizenöt lettem már napi szinten rutinosan használtam. Próbálkoztam előreugrással is, de az sajnos eddig még soha nem sikerült... Reménykedtem, hogy megtalálom a kiutat ebből a reménytelen helyzetből.

Pár nappal később visszanéztem a házhoz. Egy szomszéd mondta el, hogy valaki megölte Jaeson-t. Az az érzés volt bennem, hogy nekem kellett volna meghalnom, és nem neki. Ha akkor nem pörög vissza az idő... Jaeson talán még élhetne. Mérges voltam, és nem tudtam elfelejteni, hogy miattam halt meg. Ez még most is a fejemben jár.

Már 20 éves vagyok, sok idő eltelt, házam van, kocsim és jól élek. Akármilyen fura is, de nekem össze jött. Rutinosan használom az erőm, és ez az ami királyság. Vigyázz mert jövök.

//Charles-el még nem találkozott.//