 Törvényen kívüli our time is coming Play By : Victor Creed
Hozzászólások száma : 16
|  Tárgy: Victor Creed  Vas. 20 Okt. - 19:31 | |
| Userinfó: FőkarakterNév: Victor CreedMutáns név: KardfogSzületési dátum: 1837 körül, Canada északnyugati területeBesorolás: Törvényen kívüliKépességek: Elsődleges képesség: RegenerációOsztályozás: Béta mutánsAktiválódás: Kora gyerekkorKépesség jelenlegi szintje: "Tégy egy próbát a megölésemmel. Gyerünk, nyírj ki! Szórakoztass! Szeretnélek jól pofán röhögni, mielőtt kivéreztetlek… De ne érd be egy karcolással, légy kreatív, mondjuk vágd le a fejemet! Hmm, szóval nem? Ugyan, ne legyél olyan kicsinyes. Szíven szúrsz, feldarabolsz, a magasból lelöksz… kreatívnak kreatív… de még mindig itt vagyok vakarcs… Hát nem furcsa? De ne aggódj. Jól fogunk mi szórakozni. Bár… a végén nem biztos, hogy mindketten nevetni fogunk. Nem-nem… Te csak maradj a dobhártyaszaggató sikolyoknál…"
Képessége sok esetben előnyévé válik. Sőt, már jó 145 éve ezeket az előnyöket élvezi. Egy karcolás regenerálódásának nem kell egy másodperc sem, egy mélyebb vágásnak vagy törésnek, pedig csak pár másodperc, maximum egy-két perc kell, hogy begyógyuljon, mintha soha nem is lett volna ott az előbbi „bibi”. Végtag elvesztéséhez, létfontosságával arányosan szükséges egyre több és több idő. Hihetetlen kitartást és emberfeletti erőt ad neki a képessége, hiszen ha valami megterhelőt csinál, szinte észre sem veszi, izomszakadásnál azonnal kijavulnak a hibák, tejsav nem termelődik a szervezetében, ami a fáradtságot és a túlterheltséget hozná magával kéz a kézben. Ellenálló képességét nem a sebezhetetlenségnek köszönheti, hanem a képességének. Ezen kívül berúgni sem tud könnyedén, mivel az alkoholt és minden mérgező dolgot azonnal lebont a szervezete.
Másodlagos képesség(ek): - Kifinomult érzékszervek: "… Szóval nem sikoltasz, hanem bújócskát játszol. Heh, rendben. De valamit el kell árulnom. Hallom a szívdobogásodat és a sípoló, kapkodó lélegzetvételeidet. Ahogy megmarkolod a nadrágodat a feszültség miatt és hozzálapulsz a falhoz. Érzem a félelem szagát, ami körülöleli a stressztől bűzölgő testedet. Adrenalin robban szét benned, hajt téged. Tipikus menekülési, túlélési ösztön… Csak tudnám miért küzd mindegyik feleslegesen. Szánalmas emberi lény…"
Mindegyik érzékszerve hihetetlenül fejlett, több kilométerről megérzi az áldozatát. Azonban ez a gyengéje is, hiszen az éles hangokra, fényhatásokra, szagokra nagyon érzékeny.- Csontnövesztés: "...Be kell vallanom, már kezdtem megkedvelni Timmy-t. Timmy-t, a "nővérkét", aki az idősek otthonában dolgozott, aki olyan sokáig próbálkozott túlélni ezt a játékot. Timmy-t, akiről kiderült, hogy úgy tud zokogni, mint egy két éves kislány. Timmy-t, aki behugyozott, mielőtt elvágtam volna a torkát. Timmy-t, akinek a vére még mindig a karmom alatt szárad, miután megvakartam a zsigereit… Tényleg kezdtem megkedvelni… Ó, a végén még elsírom magam…"
Karmai, amik még az acélt is átvágják és a fogai, amik legalább olyan élesek, mint James adamantium betétjei. A lehető legalkalmasabbak egy ember szétcincálásához. Agyarai enyhén, de láthatóak, főleg, mikor mosolyog nem tudja eldönteni az ember, hogy a vigyorban bujkáló vérszomj vagy az agyarak, amik jobban megrettentik. Karmai megnöveszthetőek, de általában, visszahúzva 2-3,5 centiméter hosszúak.Képesség távlatai: Nem megerősítettek.Jellem: https://www.youtube.com/watch?v=eQ2cisQ3uXA
I’m not your friend…
I’m an animal…
Who dreamed he was a man…
But the dream is over…
And the beast is awake.
And I will come for you…
Because it’s my nature.
Mi lesz, ha látod a legsötétebb oldalamat? Megismersz teljesen. A cinikus, ösztönből élő, ravasz vadállatot, aki emberi külsőm alatt rejtőzik... A felismerés megrettent téged és ezért nem bírom megállni, hogy el ne mosolyodjak. Élvezem a szenvedésedet, a rettegést keresem a szemedben. Érzem, ahogy a vadállat elkezd morogni és kopogtat az épelméjűségem ajtaján. Kaparja az ajtót… Távolról is kiszagolom izzadtságodat, fogaid összekoccanását gyerekjáték meghallanom. Először hadakozol, megpróbálod elhitetni magaddal, hogy ez nem történik meg, de ahogy közelítek feléd, egyre inkább csökkennek az esélyeid. Nem, mintha eddig lettek volna. Csak játszom veled, beléd ültetek még egy kis reményt, hogy aztán lássam, ahogy az is semmivé lesz. Élvezet hallgatni a sikolyod, a szörny elégedetten felkuncog, aztán nekilátok, hogy elpusztítsalak. Először lelkileg, szépen, óvatosan. Hiába, azért belém is szorult egy kis finomság – ha erről van szó, akkor biztosan. Lehetnék gyors is, de ahhoz most nincs kedvem - ki akarom élvezni az összes másodpercet, amit veled tölthetek... Ne aggódj, tudom hol vannak a legfájdalmasabb pontok…
Nekem senki se mondja, hogy a mutánsokat meg lehet változtatni. Én nem alkuszom meg egy alsóbbrendű fajjal! Nem leszek kutya, nyakörvvel a nyakamon, ketreccel körbevéve. Kegyetlen leszek. Folytatom az evolúció munkáját. Az ember brutálisabb az állatnál, ami magasra tette a mércét, de nem hátrálok meg, kíméletlenül ki fogom élni a valódi énem minden adottságát. Hidegvérű ölés, számítóság, vérfagyasztó vigyor és adrenalin – ha összekevernéd ezeket, engem alkotnál meg. Aztán szembenéznék veled és a legkisebb mérlegelés után megállapítanám: Öngyilkos hajlamaid vannak...
Nem tudom megfékezni magamat… Heh, de ki mondta, hogy akarom?Külső: "202 cm-es magasság, széles vállak… Egy olyan árnyék, aki ha föléd magasodik nem a hála jár át, mondjuk mert már majd meghaltál a nyári melegben. Főleg akkor, mikor ez a bizonyos árny elmosolyodik – már biztosan tudod, hogy valami baj van. De túl késő, hiszen nem véletlenül jelentem meg előtted…"
Barna, rövid haj, néha hosszabbra hagyott szakáll az áll részt kihagyva, kék szemek, borotvaéles szem- és metszőfogak, általában két, három centisre hagyott éles karmok, amik akár a tíz centimétert is túlléphetik, ha megnöveszti. Légies mozgás, csontozata megengedi, hogy négykézláb is legalább olyan gyors legyen, mint egy nagymacska.
Az öltözködésre nem sokat ad, egyszerű felső és alsó ruházat, póló, nadrág.Előtörténet: Több évtized óta, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet, az William Stryker őrnagy kis csapata volt. Nem mintha előtte nem lett volna pár jó móka az életemben, de a háborúk kezdtek egy kissé… hogy is mondjam - egy síkúvá válni. Untam, hogy bármelyik oldalt választom, mindig az embereket védem. Élni akartam. Kötetlenül és szabadon, nem csak hánykolódva, mint valami börtöntöltelék. Talán ezért is akartam valami olyat tenni egy vietnámi lánnyal, ami kifejezetten kedvemre való lett volna a béke idején. De nem. Ennél sokkal jobb történt a kivégzésünk után…
Persze Jimmynek nem tetszettek a módszerek, ahogy dolgoztunk. No, tessék, hát nem átok egy ilyen testvér? Végre valaki elismeri, hogy különlegesek vagyunk, erre ki akar szállni belőle. Sokáig tűrt, azt el kell ismerni. Régebben is csak tűrni tudott; kiskorában az állandóan visszajövő betegségeket, aztán azt a furcsa valamit, amit ő lelkiismeretnek nevezett. Bántotta a szemét, ahogy az emberekkel bántunk. Pedig végre megvolt az, amire vágytam, a kötetlen gyilkolás paradicsoma. De ahogy az öcsém kiszállt, úgy oszlott fel a csapat is. Lassan de biztosan szinte mindenkiben felébredt a kis angyal. Ch…
Én még most sem értem, hogy mi volt olyan rossz abban, hogy a fajtánk beliekre vadásztunk. Inkább ez adta meg a dolog ízét. A vadászat kissé nehezebbé vált, felkavarta az álló vizet és végre cselekednem kellett valamit, nem csak erőfeszítés nélkül néznem, ahogy hullanak körülöttem az emberek. De a többiek… akkor kellett rájönnöm, hogy gyengék… Legalábbis Fred, Barnell és John Wraith biztosan azok voltak.
Ráadásul a levadászott mutánsok is egy idő után csalódást okoztak. A saját fajtánktól sokkal, de sokkal többet vártam volna…
Múltak az évek és az először érdekes munka ismét kezdett unalmassá válni… Egészen addig, míg Stryker el nem intézte, hogy újra keresztezzük Jimmyvel az útjainkat. Érdekes találkozás volt és bár nagyon vártam, még ebben is csalódnom kellett. Egy bosszúszomjas férfitól többet vár az ember, de az öcsikém igazán… lelombozott. Elpuhult azokban az években, míg megpróbált normális életet élni - az a nő teljesen megszelídítette. Hiába mondtam neki mindig is, hogy ölésre születtünk, állandóan küzdött a benne lévő vadállattal. Nem tudta elfogadni önmagát és pont ezért volt olyan elesett nélkülem. Nem volt aki ő helyette is elengedi az állatot. Lám, lám, egyszer hagyom magára és ez történik…
De a találkozásunk után ismét folytattam a szórakozást, ami a mutánsokat illeti. A legtöbb meg sem érdemelte volna ezt a nevet, sokkal jobb voltam náluk. Igaz, ami igaz, néhányat érdekes volt becserkészni, de a legtöbbjük egyszerűen félt használni az erejét.
Nem is érdemelnek több szót, mivel az ez után történő dolgok már sokkal lényegesebbnek bizonyultak. Először Kayla megjelenése, aztán a James elleni harc. Felgyorsultak az események és a testvérem már méltó ellenfélnek bizonyult némi fejlesztéssel a csontjaiban. Ám mikor megtehette volna, ismét meghátrált - nem tudott megölni. Bár pont emiatt a húzása miatt lehetett olyan szerencséje, hogy meg tudtam menteni az „életét” Stryker kreálmányától. Azok a percek ismét eszembe juttatták a "régi szép időket", mikor még egymás mellett harcoltunk... Persze nem tartott sokáig a nosztalgia - elváltak útjaink. Nos, azért nem felejtette el azt a kis malőrt a szerelmével.
Mikor minden elkezdett összeomlani, úgy gondoltam jobb, ha továbbállok. Stryker-t az óta sem láttam, aminek örülhet. Még hogy nem élném túl a beavatkozást, na ne röhögtessen! Ez volt az egyetlen, amit akartam, de ő, mint valami végső fegyvert tartogatott maga mellett. Mindig is jobb voltam Jamesnél, sokkal többet bírtam nála. Stryker mégis kitartóan bizonygatta, hogy meghalnék…
A napok kezdtek egybefolyni. A hetek már lényegtelennek bizonyultak és ez az egész addig folytatódott, míg már az évek is csak óráknak tűntek. Kezdtem egyre inkább elveszni saját magamban és a kontroll egy kissé jobban kicsúszott a kezemből, mint máskor.
Aztán… Üdv ismét ifjú világ. Nem tudom mennyi ideig vezettek az ösztöneim, de mellette ismét volt valamilyen célja az életemnek. Igen, ő volt az, akinek a nézeteit el tudtam fogadni. Büszkén vállalta a fajtáját és ha kellett kíméletlenül harcba szállt az emberekkel. Nana, azért nem kell engem félteni, sosem leszek az a kezes bárány, akit várnak tőlem. Talán úgy tűnhet, hogy valakit szolgálok, de aztán…
Egy biztos - ismét ébren vagyok és a játék még nem ért véget.
Ideje vadászni. |
|
Kezdőlap 
