Shaylinn Forest - kész

Userinfó: főkarakter: Shelton Davies

Név: Shaylinn Forest
Mutáns név: Teremtő
Születési dátum: 1968. február 14.  - Annamoe (Írország)
Besorolás: Diák
Képességek:
Elsődleges képesség: Halottkeltés
Osztályozás: Béta mutáns
Aktiválódás: először 16 évesen jelentkezett nála
Képesség jelenlegi szintje: Képes összpontosítással elérni azt, hogy a földből egy darab halottat életre keltsen, és azt uralja teljes egészében. (Halottat név szerint csak úgy idézhet meg, ha azon a helyen tartózkodik, ahol a sírja is van!!) A jelenleg megidézett halott lehet csontváz alakjában, vagy éppen foszlásban - természetesen frissességtől függően. Képessége több dologra is használható. Első sorban arra, hogy az újjászületetteket harcra buzdítsa, és hogy megvédjék. Mivel Shay-t tekintik teremtőjüknek, ezért mindenáron megóvják, meghalni már úgysem képesek ismét. Persze ha a csontokat szétszórják, darabokra törik, akkor nehezen találnak ismét egymásra.
Használható még arra, hogy esetleg valaki beszélhessen egy szeretett családtagjával, aki már eltávozott az élők sorából, ezzel is beindítva a feldolgozás folyamatát, és hogy segítsen túllépni a traumán. Persze a munkája jól jöhet még válás, hagyaték és ehhez hasonlatos jogi ügyek kapcsán is...
A halottak irányításának ideje maximum egy óra, ezután ismét élettelenné válnak.
Képesség távlatai: A későbbiek folyamán képes lesz akár egy tucat halottat is megidézni és már nem csak egy órára. Ha konkrét személyt kell, akkor szintén a temetési helyen kell próbálkoznia. Ha hatalma kiteljesedik, akkor nem lesz egy darab csontváz sem a harcosai között, hanem minden megidézettnek emberi alakja fog megjelenni.

Jellem: Kedves vagyok, barátságos és mosolygós. Általában kedvelnek az emberek a személyiségem miatt, és azért, mert olyan vagyok mint a napsugár, bearanyozom a napjukat. Nem félek kinyitni a számat, ha arról van szó, ám mindezek ellenére a belső dolgaimat, a titkaimat nagyon kevés emberrel osztom meg. Kissé félek a csalódástól, és hiszem, hogy úgy a legjobb, ha minden ami számomra fontos, arról csak én tudok, és esetleg nagyon kevés számú barát. Megválogatom a körülöttem lévő úgymond "belső kört" keveseket engedek be rajta, és meg is kell dolgozni a bizalmamért. Általában sokan vesznek körül, haverokból van dögivel, mint ahogy udvarlóból is, ám én ezeket a szép szavakat általában elutasítom egy-egy humoros beszólással vagy éppen egy kedves mondattal. Ha szeretek nagyon szeretek, sőt, leginkább imádok. Képes vagyok bárkit isteni magaslatokba emelni, és mindezt úgy, hogy közben nem veszem észre a hibáit. Hogy naív lennék? Nos, lássuk be, sokszor igen, és átverhető, becsapható, manipulálható. Ha egyszer eltalálod a gyenge pontomat, akkor lényegében bármit elhiszek bárkinek, és utána nagyot zuhanok a mélybe, mikor rájövök arra, hogy mennyire galádul átvertek.
Jó tanuló vagyok, kedvelem az iskolát, és magát az oktatási rendet is. Nem szoktam kérkedni, felvágni a képességemmel, és őszintén szólva én nem találom olyan nagy számnak. Ha lehet, inkább próbálom mások előtt leplezni, hiszen a hullák nem túl szépek, és még büdösek is. Szóval nem túlzottan pozitív ez a dolog, azonban hiszek abban, hogy esetleg a későbbiek folyamán még hozzászokhatom ehhez, és megszerethetem úgy ahogy van.

Külső: 170 cm magas vagyok, vékony testalkatú, törékeny. Arcom szív formájú, melyet lágy hullámokban göndörödő vörös haj keretez. Igen, természetesen vagyok vörös, a jelenlegi árnyalat viszont már egy hajfestéknek köszönhető. Szeretem még jobban kihangsúlyozni a természet adta adottságaimat. Szemem zöld, mandulavágású, és aprócska pillák keretezik. Orrom pisze, szám cseresznyéhez hasonlít, amolyan csókolnivaló és mindezek mellé bőröm fehér, mint a porcelán. Nyúlánk vagyok, amolyan fiús alkat. Mellem nem túl nagy, azonban próbálok mindig nőis lenni. Többek között ezért nem vágatom le soha a hajam, ezért hordok ékszereket, és sokszor szoknyát, mert ha már pici cicivel áldott meg a sors, akkor legalább a lábaimat hagy mutassam meg. Bírom a magassarkú cipőket, és laposban még akkor sem látsz, ha farmert viselek éppen. Ez valahogy hozzám tartozik, hozzám nőtt. Ezen kívül nem igazán vagyok mű lány. Műkörmöm nincsen, mindig csak a sajátom van rövidre vágva és valami vidám színűre festve, és sminkből is törekszem a minimálra, vagyis szemceruza, szempillaspirál és egy finom árnyalatú rúzs. Ruhák terén bármit magamra veszek, kivéve a melegítő, mert azt nem vagyok hajlandó, még a futáshoz is ahhoz való ruhát vásároltam, csak hogy az soha ne is kerüljön a szekrényembe! Van egy tetoválásom, a csuklóm belső felére van két szó tetoválva, még pedig a Mama és a Papa.

Előtörténet:

- Conrad, inkább az útra figyelj! - dorgálom meg kacagva az egyik legjobb barátomat, akinek épp az autójában ülök, és hazafelé tartunk. Mivel az időjárás a mai napon több volt, mint tökéletes, úgy gondoltuk ideje kirándulni kicsit. Hála Maminak és Papinak, nem kellett őket túlzottan győzködnöm. Tudják, hogy rendes lány vagyok, és hogy a kellő szorgalommal végzem a dolgaimat, így kijár nekem is egy kis lazítás néha. Conrad pedig... talán a családunk egyik legrégebbi barátjának a fia, akivel tulajdonképpen együtt nőttem fel. Már gyermekként együtt építettünk homokvárat, és persze ő volt aki állandóan homokot szórt a hajamba. Fúj mennyire utáltam az utána való hajmosást és fésülködőst. Soha nem akartam nyugton maradni, hogy Mami megcsinálja. Már akkor is kiütközött, hogy nem leszek egy csendes, és visszafogott lány, ám hálistennek nem estem át a ló túloldalára, és méltán bülszkék rám épp ezért.
- Na jó, akkor most megállok! - mondja Conrad, én pedig felnevetek, majd felvonom a szemöldökömet, mikor tényleg leállítja a kocsit. Igazából nem értem a viselkedését, hiszen egész nap olyan furcsa volt. Hozzászoktam már ahhoz, hogy ugratjuk egymást, hogy állandóan játszunk egymással. Valahogy most túlzottan komoly, és mintha ideges lenne! De mitől ideges? Hiszen barátok vagyunk, az egyik legjobb barátom, nem kéne rosszul éreznie magát a társaságomban. Igaz az egyik pillanatban még mosolyogva nézek a fiúra, idegességét látva azonban elkomorulok. Nem tudom mi a baj, és ez határozottan zavar.
- Mi a baj Conrad? Nem szoktál ilyen feszült lenni, pláne nem velem! Valami baj van? - kérdezem aggódva majd közelebb hajolok hozzá, hogy a szemébe nézzek és ha szükséges bátorítsam. Kezem a kezére csúsztatom, kicsit megszorítom azt, hogy ezzel is rávezessem arra, hogy nyugodtan mondhatja, én meghallgatom, nekem bármit elmesélhet...
Azonban nem egészen az történik, amire számítok. Remegő ajkak tapadnak az ajkamra, én pedig lefagyok. Hiába minden bársonyosság, a szenvedély, Conrad kezének cirógatása a tarkómon, egyszerűen képtelen vagyok erre. Hiszen mindig is a legjobb barátom volt, soha nem viselkedtem úgy, hogy számára félreérthető legyen. Mindig is egy kedves lány voltam, egy barát, és ebbe nem tartozik bele a barátnő státusz, melyet én nem szeretnék neki megadni. Sőt! Határozottan idegesít, zavar és felbőszít ez a dolog. Hiszen ellopta az első csókomat, a lehetőséget, hogy ez olyannal történjen meg, akiért szó szerint megveszek! Határozottan lököm hát el magamtól, és ütöm arcon. Soha senkit nem bántottam még, és valójában őt sem akarom. Kezem nyoma vörös foltként ég a bőrén, én pedig a szám elé kapom a kezemet.
- Ne haragudj, nem akartam ilyen durva lenni.... - kérek tőle én bocsánatot, holott egyáltalán nem nekem kellene.
- Semmi gond, menjünk haza! - mondja kővé meredt arccal, majd gázt ad, én pedig erősen kapaszkodom. Látom hogy stresszes, hogy ideges, hogy magát marcangolja, és talán pont ez az, amiért nem figyel oda kellőképpen. Őz szökken át előttünk, mi pedig telibe kapjuk. A kocsi rázkódik, én sikítok, majd hangomat teljesen elnyomja a felfújódó légzsákok hangja. Orromat átjárja az égett műanyag szaga és undorodva kapcsolom ki az övemet, hogy végre megnézzem mit is ütöttünk el. Térdem remeg, miközben kitántorgok a kocsiból, és annak orrához sietek. Az őz élettelenül fekszik a földön, én pedig nem bírom megállni, egyszerűen csak hozzáérek. Megsimogatom rövid, puha szőrét, majd mintha csak valami csoda történt volna, az állat életre kel és elillan. Akkor még nem tudtam, hogy valójában én tettem ezt vele. Nem tudhattam, azt sem, hogy rövidke "élete" már csak egy órácskáig tart. Mint ahogy azt sem, hogy két nappal később két fess fiatalember fog felkeresni hogy csatlakozzam hozzájuk, és hogy kezdjem meg a tanulmányaimat az iskolájukban.

Fél évvel később....

- Ó Shay, micsoda öröm, hogy találkozunk. Mondd csak, sikerült beilleszkedned? - kérdezi Charles, miközben átkarolja a vállamat.
- Igen, azt hiszem találtam pár barátot.. - mosolygom kedvesen.
- A barátok nagyon fontosak.. - hallom Eric hangját majd az apró ezüst láncomon az "örökké" szó rajzolódik ki, én pedig csillogó szemekkel nézek mentoraimra. Életem talán egyik legjobb döntése volt hallgatnom Mamira és Papira és magam mögött hagyni Írországot. Napokig győzködtek arról, hogy ha ott maradok semmi sem lesz belőlem, csak egy sima háziasszony. Hogy ha maradok, hozzá fogok menni egy Conradhoz, aki igaz megad majd nekem mindent, azonban boldoggá nem fog tenni. Átgondoltam, igazuk volt. Én többre vágyom! Szerelemre, karrierre, hogy csináljak olyan dolgokat, melyeket nagyon szeretek! Így pedig olyan lehetőségek állnak előttem, melyek valószínűleg soha nem jöttek volna létre. Teremtettek nekem egy új világot, egy új életet. Igaz a szüleim - Mami és Papi - hiányoznak nagyon, de úgy érezem most hasznos tagja vagyok végre egy közösségnek!
- Köszönök mindent! - mondom kissé meghatódva, majd kedvesen megölelem a számomra oly kedves férfiakat, majd elsietek órára, arra, melyet minden héten mindennél jobban várok.... Miatta...